- Mia Sophia Jones!
Lassan jönnek a szavak a számra, ahogy a hatalmas előcsarnokban álldogálok. Tűsarkú feszítette lábaim megremegnek, ujjaim idegesen dobolnak a márvány pulton, ami mögött egy igen dekoratív, fiatal nő üldögél, a klaviatúrán kopognak a körmei.
Telefonál, én pedig ajkaimba harapok. Fogalmam sincs, hogy intézte el Edward, hogy az egyik legnagyobb fegyvergyártó és fejlesztő cég vezérigazgatójával beszélgethessek. Fogalmam sincs, hogy ez mégis mennyi pénzébe került, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem csupán a szép mosolyom az, ami miatt most itt lehetek.
Bár ne akarna kiugrani a szívem…bár kordában tudnám tartani a pulzusomat, bár ne telnének ennyire irtózatosan lassan a másodpercek.
Figyelem a nőt és hirtelen elfog a féltékenység. Szőke, kékszemű és karcsú. Akár a címlapokon szereplő nők. Ám, ahogy közelebbről szemügyre veszem, látom, a szemfestéke elkenődött, rúzsa ajkai barázdáiba maszatolódott, szemei pedig fáradtak. Kissé oldalra döntöm fejem és úgy döntök, hogy mégsem illendő, ha ennyire nézem.
Mikor azonban megfordulnék, hogy inkább az épület elegáns csarnokában nézzek körül, Francesca – azt hiszem így mutatkozott be- újra megszólal.
- Miss Jones. Sajnálom, de Mr. Dice késni fog. Kérem kövessen, megmutatom hol fogja fogadni Önt.
Már el is indul előttem, mielőtt egy szót is szólhatnék. Torkomon düh forr, legszívesebben csípős megjegyzéssel illetném a helyzetet, de ki vagyok én ahhoz, hogy bármit is mondjak? Csak egy egyetemista.
- Esetleg hozhatok Önnek addig egy teát, kávét?
- Nem, köszönöm, nem kérek semmit.
- Rendben Miss Jones. Amennyiben mégis szüksége lenne bármire, nyugodtan szóljon. Mr. Dice körülbelül egy fél óra múlva megérkezik.
Távozik. Én pedig nézem a karcsú alakját, ahogy eltűnik az homályosított üvegajtó mögött. Egyedül maradok a tárgyalóban. Csak egy bőrkanapé, egy hosszúkás asztal, pár székkel és hatalmas kísértet ablakok.
Eltelik fél óra. Majd egy. Csalódottan állok fel a kanapéról, úgy érzem ideje távozni. Végülis nem tudom mit képzeltem. Pont nekem segítene egy vezérigazgató a tanulmányom elkészítésében? Decens kis fekete kosztümöm megigazgatom, szoros kontyba rögzített hajamat kibontom, a kezembe veszem a dossziémat, majd az ajtó felé veszem az irányt, ami pont ebben a pillanatban nyílik ki.
Eláll a lélegzetem…
Megremegek.
Elnémulok.
Kezdőlap
