Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Carl Gustav Brändström

Kedd Dec. 17, 2019 1:52 pm
Quintus C. Dolabella

Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström

Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Quintus C. Dolabella

Hétf. Márc. 20, 2017 12:57 am
Jonah Benjamin Swanson

Kedd Szept. 06, 2016 10:21 pm
Maya Brändström

Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra

Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Mammon

Csüt. Márc. 31, 2016 10:52 pm
Norah Sommers

Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova

Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Megosztás

 Avignon-1356-C&C




Tárgy: Avignon-1356-C&C   Hétf. Ápr. 13, 2015 12:16 am

Lassan léptet a lovam a pápai város utcáin, s mögöttem szolgámé is. Bár már jócskán tart az éj, az utcák ilyenkor sem üresek: a templomok bélletes kapuiban ilyenkor veszik át a koldusok helyét az útonállók és piti haramiák bandái, a csapszékekből hangos dajdajozás árad ki fénnyel s az olcsó ital savanyú szagával, mely az utca szennyének bűzével keveredik s mely csípné az orrom módfelett, ha nem szoktam volna hozzá az elmúlt századokban. Római koromban ez még elképzelhetetlen lett volna, de sajnos le kellett mondanom erről, be kell érnem azzal, hogy a magam higiéniájára ügyeljek kritikusan. Részegek is őgyelegnek már kint, noha még kevesen, őket majd megtámadják, mivel könnyű prédák, s egy-egy szerzetesi, vagy papi csuha és reverenda villan feketén, fehéren, netán barnán, egy-egy kapualjban, mely gyanús házakba vezet. Igen, ez Krisztus földi helytartójának székvárosa, az egyház ékszeres doboza. Nem tagadható, hogy XXII. János a semmiből építette ki Európa egyik legszebb, leginkább prosperáló városát, a gótika egyik mesterművét, de az sem, hogy tényleg modern Babilon lett. És ez kinek köszönhető? Szerény személyemnek. Na jó, más pokollényeknek is, de én vezető szerepet foglalok el eme romlás előidézésében. Én és egy kapzsi társam vagyunk a főkolomposok, akik az egyház két fő bűnére: a kapzsiságra és a kéjvágyra alapozva mindezt a pokol számára felvirágoztattuk, a bűnök tanyájává avanzsáljuk. Persze ez folyamatos munkát igényel, ekkora játszóteret folyamatosan rendben kell tartani. Épp ezért vagyok most is nyeregben, hogy ezt a kényes, de érdekes feladatot ellássam. Hiába vagyunk csak ketten, jó minőségű fegyverzetünk és gazdag ruházatom elriasztja a csőcseléket, tudják, hogy rajtaveszthetnek. Természetesen a bordélyok felé tartunk, de egy olyan létesítmény felé, mely kiemelkedik az átlagból s helye is előkelő: kapuja a Szent Izidor templommal szemben van, remekbe szabott, tágas ház, papíron tűbolt, éjjel pedig, mint az összes ilyen, a bűnök kis oázisa. Lepattanok a nyeregből könnyedén, a kantárt a szolgámnak vetem. - Philippe, menj az istállóba, lásd el rendesen, meg magad is, de csak étellel! - kemény kézzel fogom a fiút, nem kell link szolga, hiába vagyok pokollény. Mikor az ajtóhoz lépek, kopogtatok, s míg várok, lesimítom cotehardie-m ráncait, vörös chaperonom csuklyáját pedig hátra hajtom, s hajamon is igazítok picit, hogy teljesen rendezett képet mutassak, majd kezem díszes kardom markolatára kerül lazán. Így állok, mikor nyílik az ajtó s egy formás fehércseléd beenged, én pedig szó nélkül lépek be. Ezt az istállót én láttam el a legjobb kancákkal, akik a leginkább vonzzák a gazdag kuncsaftokat, a felső klérust: kanonokok, apátok, püspökök, sőt egy-egy bíboros. Több lány szépséget és hírnevet, gazdagságot akart: nos, itt és így megkapták. Így gondolkodom, míg lépteim döngnek a deszka padlón végig. - Kit keres jóuram? - kérdi a fehércseléd, ki siet lépést tartani velem, de elém nem kerülhet, mert sokkal magasabb avgyok, nagyobbat, gyorsabban lépek. - Az úrnődet perszóna, úgyhogy siess bejelenteni! Cornelius lovag vagyok! - vetem oda neki s ő kénytelen szinte futásnak eredni, mert én meg nem állok. Nevem is mozgásra ösztökéli, mert van hírem a városban, főleg az ilyen helyeken. Tudják, hogy felső körökben forgolódom s a város kétes szálai mögött ott az én kezem is. Úgy látom, hogy sikeres, mert az emeleten nyílt ajtó fogad. Az emeleten már annyira nem siettem azért, mert itt tobzódhattam a falakból és szobákból áradó kéjben és vágyakban, dolgozik a bordély, érzem a pulzálást, ami árad körülöttem. Feltölt a helyszín, majd jóllakottan és teljes hatalmamban duzzadok így belül. - Jó estét szép hölgyem! - lépek a szobába, aminek ajtajában a szolgálólány vár s bent jobbom mellkasomra helyezve hajtom meg kicsit a törzsem s biccentek. - Látom jól megy a hely. - jegyzem meg, miközben a pompás szobában szétnézek. A gazdagság itt is nyilvánvaló. A velem szemben álló bájos tulaj pedig igen mutatós, nem is evilági szépség tán... azonban ez csak egy dolog, a lányokat, akik a legtöbbet hozzák neki, akik ezt lehetővé teszik, az én közvetítésemre kerültek ide, még ha Philippe szolgám játszotta is el a kerítő szerepét, mert én eddig árnyékban akartam maradni. Most azonban, hogy kiderült: a hely prosperál, idejét láttam, hogy tiszteletem tegyem s meglássam, hogy mit tudok még a helyből kihozni a magam érdekében és szórakozására.

Quintus C. Dolabella
II. Kéjdémon
The devil never sleeps

Quintus C. Dolabella
animae scrinium est servitus

Play-by : Russel Crowe
Vonal1 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Faj : bukott angyal
Posztok : 1619
Kor : 1987 éves (kinézetre harminc és negyven között)
Rang : Asmodeus Bal Keze (hóhér, mindenes)
Vonal2 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Családi állapot : szabad a világ összes szép nője számára
Vonal3 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Avignon-1356-C&C Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Avignon-1356-C&C   Hétf. Ápr. 13, 2015 8:50 pm



to Cornelius
..and what matters ain't the „who's baddest”.

Gyereksírás váltott ütemére csattan a tenyerem az asztal lakkozott lapján és kényszeredett mosollyal pörgetem előre fejben az időt, mikor már síri csendben fekszik az anyja karjaiban; áh, a megnyugvás. Felállok a helyemről és intek Luisénak, hogy folytassa csak a fürdőm előkészületeit, én már most tudom; nagyobb szükségem lesz rá, mint ő azzal jelenleg tisztában. Pillanatokkal később már a lépcsőfokokat szelem, mintegy véletlen tartva a zsibongás forrása felé, mikor is meglátom az egyik volt lányomat, ki kétségbeesetten próbál fél kézzel kapaszkodót találni és ekként ellenállni a kicipeltetésnek. Baljára fektetve visong az ördög, de a világért nem koppanna a földre s szabadulna meg az anyai szorítástól; megforgatom a szemeimet. Érkezésemre eleresztik a feles súlyokkal küszködő lotyót, aki örömködve libben elém és majd` megfogja a felkaromat; félrelépek, figyelmeztetően felemelt karokkal, koránt sem jóval kecsegtető ujjelzéssel – álljon meg a nászmenet..
- Édes kicsi kincsem, te így itt mit keresel és miért rontod az üzletpolitikámat? – gyorsan meggondolva magam legyintek. – Áh, felejtsd el a kérdés második felét, tudom, a bonyolult kifejezések nem az erősségeid. – szívem meg a fogamat és szép lassan magam mellé eresztem a karjaimat; csak egy csuklómozdulattal erősítem meg az odébb toporgókat szándékomról, hagyom beszélni egyelőre Elizát.. vagy Béatrice a neve? Túl sok a jelentéktelen név.
- Kérem, vissza szeretnék jönni, szükségem van a pénzre! – gunyorosba hajlik ajkam, alig-alig megrázom a fejemet, végül oldalra döntöm egy lesajnáló pillantás kíséretében. Szegényt még nem ragadta magával a halál.
- S a gyerek? Ő néző lesz vagy ő is ki fogja venni a részét a munkából? Arslan atya a pedofil hajlamaival biztos értékelné.. – merengek el a gondolaton, de egy tettetett sóhajt követően visszafordítom a tekintetemet a lerongyosodott árura és pofonnal tántorítom hátrébb, a helyére. – Most, pedig eriggy a templomba gyónni.. Nem szégyelled magad? – elképedten néz vissza rám, sírás fojtogatja, felszakadt száját nyalogatja, kis híján elveszti egyensúlyérzékét. – Mire vársz? Sicc-sicc.. – hessegetem kifele és már lépnek is őérette, hogy kidobják a kölkével együtt, mire az egyik dolgozómat magamhoz hívom. Egy ember is elbír a megilletődött némberrel, legfeljebb kirugdossa a hátsó ajtón, az már nem érdekel; a mihamarabbi eltávolításával ellentétben. – Valaki kövesse hová megy, hol hajtja álomra a fejét és majd szólj róla, rendben? – kél derült kifejezés az arcomra és mintha az előbbi intermezzo meg sem történt volna indulok vissza az emeletre; ám a fürdő előtt eszembe jutott még valami. Megéheztem az ellett tehénnel való foglalkozást követően..
S kedvenc szolgálóleányom, ki a legnagyobb becsnek örvend korcs vérének köszönhetően, mintha csak gondolataim közt olvasna; velem szemben érkezik a folyosón. Határozottan kedvemre való. Időm azonban nem sok akad kiélvezni a dőzsölés örömeit; nyakon csíp a kötelesség, átkozom sietős lépteit. Lenyalom a karmazsinpettyet az ujjamról és az ajtóba állítom a Marcellát, mint a kirakat egy újabb darabját, hogy akárcsak egy másodperccel is, de több időt adhasson a tollászkodásra, mely kimerül egy lelombozott kedvű, már-már nyűgös hajba túrás formájában. A csipkével tűzdelt fűzőn s szoknyán igazítani vajmi kevés akad; mindig tökéletesen áll..
Nyájas mosolyt küldök a belépő férfinak és miként közelebb lépek hozzá kezemet egyértelmű gesztusért nyújtom irányába.
- Szép estét Önnek is, Cornelius! – szúrom oda üdvözlésembe szánt szándékkal a nevét, mit előbb ismertem meg, mint ő magát. Tisztelet vagy épp piszkálódás; saját fantáziára bízom, ki mit lát mögötte aranyozott pompa keretei közé helyezve. Leplezetlenül mérem végig tetőtől talpig azon morfondírozva vajon milyen oknál fogva érkezhetett a kritikusnak tetsző lovag. Kétlem az asszony űzte volna idáig, más lóg a levegőben.
- Mondhatni isteni közbenjárásnak köszönhető a kiváló forgalmunk.. – ártatlan hangsúllyal ejtem el a megjegyzést és az illő üdvözlésem megvoltával visszább sétálok; egyenest az asztalig, melynek derekamat döntöm, míg mindkét kezemmel megtámaszkodom a csípőm mellett, egyikkel a karmos lábú székre mutatok. – Kérem, hadd kínáljam hellyel és esetleg egy kupa, jóféle vörösborral a testesebb fajtából. Hírlik vetekszik Jézus testével.. – csupán a bordély atmoszférája járja át a kétes értelmet s amennyiben elfogadja a meghívásomat; magam töltök ki egy-egy kupába a tüzesfényű nedűből. Marcellának csak egy szúrós tekintettel jelzem távozási engedélyét, mi maga után vonja az ajtó becsukását is. – S meséljen kérem, mi szél fújta egészen hozzám? – teszem fel a célzatos kérdést, hisz nem egyszerűen csak a gyarló vágyai által vezérelve tért be egy céda öléért. Egy vagy két kupával térek vissza előbbi helyemre, mely mindössze egyetlen karnyújtásnyira van attól a bizonyos széktől; az övé a figyelmem, ideje megtartania..

Céleste M. Arbillot
IV. Seriff
I am your dirty dreams

Céleste M. Arbillot
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Queen Bitch
Gif vagy kép : No grave can hold my body down.
Play-by : Alexandra Park
Vonal1 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Faj : vámpír
Posztok : 13
Kor : 1397
Lakhely : Vancouver
Rang : Vancouver seriffje
User neve : Hyde
Vonal2 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Különleges képesség : tökéletes regeneráció; elpusztíthatatlanság
Vonal3 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Avignon-1356-C&C Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Avignon-1356-C&C   Hétf. Ápr. 13, 2015 10:51 pm

A pokollények jó része lenézi e világ gyermekeit s bizonyos tekintetben nem épp jogtalanul, én azonban nem tartozom közéjük. Nem azért, mert egyszer én is ember voltam, annak a csekélyke életnek évei már tovaillantak s belevesztek az elmúlt több, mint 1300 évbe, melyet magaménak mondhatok. Nem, az általuk nyújtott szórakozási lehetőség az, amit méltányolok és értékelek. Veszem a fáradtságot, hogy köztük éljek, beilleszkedjek, de egyúttal teremtsek és építsek is, én formáljam világuk a pokol jegyében, ezzel szolgálva Uram érdekeit. Ez az évszázad pedig eddig a lehető legjobb, mióta csak pokollény vagyok! Nincs kétségem felőle, hogy ez, a XIV. az ördög igazi százada: háborúk, nyomor, járvány, halál, kapzsiság... kicsit olyan, mintha az apokalipszis lovasai közelítenének, ez pedig az embereken is érezhető s mindegyikük szélsőségesen reagál: vagy hozzánk húz, vagy Isten szánalmas seregei felé fordul. Persze ők pusztulni fognak, mert gyengék, noha a másik tábor se fog jobban járni, de ők legalább minket hízlalnak, erősítenek, bűneik nem hiábavalóak. Ennek a jegyében formáltam Avignont másik két pokoli társammal karöltve, a mi triumvirátusunk tartja kézben itt a dolgokat és a romlást. Én érthető módon a kéjekért s vágyakért felelek, így vezet most utam a város egyik legillusztrisabb bordélyába, mely ironikus módon Sevillai Szent Izidor templomával szemben áll, mint "tűbolt". A név senkit nem téveszt meg, a pompás ház és kiemelkedő hely, na meg a terjengő hírek nem hagynak illúziókat, még az átutazó zarándokok is tudják, miféle üzelmek folynak a falak között. Persze ennek a nagy hírnévnek az áldások mellett átkai is vannak s részben én is ezért vagyok most itt. Nem messze a háztól látok egy kifelé tartó nőt, karján gyermekkel. Intek szolgámnak, aki egy aranyosan fénylő érmét pendít a fehércseléd felé, aki bőven hálálkodna, ha tehetné, de nincs rá esélye, mert nem állunk meg. Nem örülnék neki, ha egy örömlánnyal kevesebb lenne a városban, a pénzzel kihúzza egy darabig, fogadhat dajkát, aztán kezdhet ismét dolgozni, ahogy kell neki. Nem a könyörület vezérelt... Rangomhoz és híremhez méltóan jelenek meg a ház előtt, nem az én formám lenne, ah csak hátul sunnyognék, mint sok egyházi személy rangrejtve, én megtehetem, hogy frontálisan lépek be, attól még, hogy egyházi stallumokat kezelek és ebből is szerzek részben vagyont, nem vagyok csak világi kanonok, azok meg már mostanra teljesen profanizálódtak. Persze az se érdekel ki mit gondol rólam, a város egyik "szürke eminenciása" vagyok, könnyen elsimíthatok bármit. Ennek jegyében lépek be teljes pompámban a bordélyba, miután eligazítottam öltözékem s csuklyám hosszú végét övem mögé tűztem hátul. Nem oly praktikus ruhadarab ez így, de ezzel a kis trükkel meg lehet oldani a nagyobb problémákat és manapság a minél több felhasznált drága anyag a gazdagság egyértelmű jele, ezért a fél méteres vékony csuklyavég is, nem maradhatok el senkitől. Így lépek be s ellentmondást nem tűrő modorban és tempóban lépek fel, mert az idő sürget és nem hízelkedni jöttem. Mikor belépek a főnökasszony szobájába és megpillantom, meg kell állapítanom, hogy információim pontosak voltak. Persze a szépségét nem festhették le teljesen, így nem maradok céleste-nek adósa hízelkedő pillantásaimmal, mely mint tized az egyházat, úgy illeti meg kellemét a férfiak részéről s csodálat az adó neme, pillantásokkal, vagy ép gesztusokkal, mint az, ahogy az új spanyol módi szerint csókolok neki kezet. Persze mozdulatomban nem csak egy árnyalat van: ott a romlatlan szépségének járó hódolat, ugyanakkor a csepűrágók színpadiassága is kicsit, melyet annyira gyűlöl az egyház, s apró gúny és leereszkedés is, hiszen emberi törvények szerint is felette állok társadalmilag Céleste-nek, fajom tekintetében pedig nos... a pokollények elég egoisták, hogy maguk mindenki fölé sorolják. Ez azonban engem nem akadályozott ebben az apró kis hódolatban, már azért sem, mert kedvelem Céleste fajtáját, a vámpírok szürkületi zónában rekedt faját, akik fél lábbal már a pokolban is vannak. - Az Úr kegyelme végtelen. - bólintok, hangomban ott lapul némi gúny, mivel ezeket a szavakat nehéz kiejtenem ilyen árnyalat nélkül. - Bár a valóság ennél profánabb s több ebben az én közbenjárásom szép Céleste. - nem kell titkolnom tovább ezt, nem véletlenül jöttem ide. - Megtisztel. - fogadom el a helyet s az italt. - Az istenkáromlás a szentatya városában kissé vaskos nemde? - nem bírom ki most sem, hogy ne csípjek én is egy aprót. Annyira kilóg a lóláb kettőnknél, a kénkő s a sötétség légköre, a romlás az álarcok mögött, hogy ez ad némi cinkos hangnemet. Közben elfogadom a kupát s kortyolok, majd elismerően bólintok. - Mint mondtam volt, az én közbenjárásom is kulcsa a kegyed sikerének: a legjobb lányok az én kerítőmtől származnak, a ház, melyet a Bardi bankháztól vett szintén az én művem. S az illusztris vendégkör érdeklődésének felkeltésében is komoly szerepem van. - részletezem kicsit a helyzetet, hogy Céleste számára világos legyen, mitől is tudott oly könnyen s oly gyorsan felemelkedni kis kezdő tőkéjével. - Nem kell titkolnom kegyed előtt, hogy ezt a várost hárman mozgatjuk: Signor Giovanni Bardi a pénzeket, Marcell céhmester a fogadókat és csavargókat, jómagam pedig a bordélyokért felelek, a legnagyobb intézménytől a legutolsó rimáig. - ismét kortyolok boromból s csodásan ragyogó szempárját figyelem. - A mi triumvirátusunk gondoskodik a színfalak mögött erről a városról, hogy a pápaság méltó székhelye legyen. - jegyzem meg némi malíciával, mely az egyház intézménye ellen irányul. - Azonban van, hogy az állat, melyet etetünk, az őt eltartó kezet harapja meg. - komorul el arckifejezésem, balom a kard markolatgombjára csúszik. - Épp ezért jöttem, hogy figyelmeztessem és segítsem: hamarosan meg fogják támadni a házat. - kiiszom a maradék bort s felállok a székből, amint megérzem kiterjesztett tudatommal a vészt közeledni. - Nincs sok időnk. Domonkosok vezetésével obszerváns ferencesek és zarándok lovagok érkeznek majd hamarosan, hogy kegyed csinos fejét egy karón táncoltassák, vagy napfényre vigyék majd... - már zörgetnek is lent az ajtón erőteljesen s kiáltásokat is hallani. - Ha van, akit leküldhet az ajtót tartani, tegye meg most, a szolgám lent van és irányít majd! Ide ketten is elegen leszünk. - hüvelyéből kisiklik fémes hanggal a karcsú, edzett penge. A következő pillanatban pedig fáklyák repülnek be az ablakon, beszakítva a hártyákat, egyet el tudok azonnal taposni, a másik egy falikárpitot kezd ki lángnyelveivel. A lyukakhoz pedig már létra is támaszkodik, hogy hamarosan megjelenjenek az első fejek, egyelőre csak koldusoké, akik zsákmány reményében törtettek előre s csatlakoztak a mozgalomhoz. Az egyik létránál pengém meg is kezdi a fejek szedését. Azonban ez csak előőrs, lent a kaput ostromolják a ferencesek, itt pedig hamarosan lovagok érkeznek, akik jobban fel vannak szerelve s nehezebb feladatot jelentenek majd. Sőt, egy harmadik létrán is érkeznek már. Remélem Céleste eloltotta a falikárpitot, ha nem akar benn égni... Én egyelőre nem vetem be igazi erőm, nem akarom kiadni magam. Testalkatom révén indokolt is az erő és hatásfok, amivel gyilkolok, 180-190 centiméter majd 100 kiló szín izom, kemény kötésű alkat, mely már emberi éveimben is figyelem felkeltő volt. Lehet anyám Caligula idejében paráználkodott egy germán testőrrel? Nem lehetetlen... - Halál a vérszopó boszorkára! - harsan alulról a csatakiáltás, én pedig vigyorogva sandítok Céleste-re.

Quintus C. Dolabella
II. Kéjdémon
The devil never sleeps

Quintus C. Dolabella
animae scrinium est servitus

Play-by : Russel Crowe
Vonal1 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Faj : bukott angyal
Posztok : 1619
Kor : 1987 éves (kinézetre harminc és negyven között)
Rang : Asmodeus Bal Keze (hóhér, mindenes)
Vonal2 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Családi állapot : szabad a világ összes szép nője számára
Vonal3 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Avignon-1356-C&C Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Avignon-1356-C&C   Vas. Ápr. 19, 2015 11:54 pm



to Cornelius
..and what matters ain't the „who's baddest”.

A jótékonykodás évről évre jobban fáraszt és éhesebbé tesz; megtarthatta a méhének gyümölcsét, mert tisztelem az életet, nélküle hol maradna a következő generáció..? Ügyeltem rá ne vigyek több erőt a könnyed kis legyintésbe, nehogy elessen s beverje pelyhedző kis kobakját a csimota. Kiküldetésével, pedig további embereknek segítettem hozzájutni vágyálmaikhoz, amikhez az otthoni négy fal túlontúl.. Tiszta, ártatlan, prűd. Mindezek után éppúgy megérdemlem a folyékony rubin nyújtotta telítő kényeztetést, mint a hóka kézfejem bőrére lehelt tiszteletet – rangok, rangok ne fájdítsátok a fejemet, nem vagytok vörös szövetbe szőve vagy hosszított csuklyába, csupán gazdátoktól függtök, ki imént jó benyomással indított. Kedvtelten kunkorodik a szám széle és hallgatásom egyertértést jelez gúnyos lejtésével, mit a későbbi biccentésem erősít meg. Ó, igazán jó ő a nyájához.. de újfent fény derül arra, hogy más ténykedik helyette? Ah. Hihetetlen. Érdeklődőn szűkül a pillantásom a megjegyzés elejtésére és máris hellyel s borral kínálom jó házigazda lévén; tán puhítom.
– Azt hiszem páratlan hallgatója lennék annak a bizonyos közbenjárásáról szóló történetnek. – a bor szépen bukik alá a kancsó nyakának, egyenest a rézkupákba és épp az egyik csepp lecsurgatásánál pillantok fel vendégemre. A hanglejtésem bájosan kedélyesnek hat, de a szavaimat más is fűszerezi, mi sokkal inkább beszédre ösztönző hatással bír.. Addig is ösztönzésképp nyújtom át a felkínált nedűt és enyhén megemelem sajátomat, mielőtt beleinnék a saját szervírozásomba. Ajkaim szegletébe a kupa megdöntésekor odaszökell egy mosoly, érdekes beszélgetésnek nézünk elébe s ez már–már kiengesztel a sietség miatt.
– A szent atya városában, egy bordélyban beszélünk istenkáromlásról? Nem ezt nevezném a legvaskosabb dolognak. – a széket már ezelőtt kihúztuk magunk alól.. Lehet épp a gyóntatót. Összefont karokkal szentelem Cornelius–nak a figyelmemet és csuklómozgással bírom táncra a tüzesfényű lét, minek játéka abba–abbamarad fülem hegyezgetése közben. Szeretem egyben, kerek egészként hallani valaki mondandóját, ilyetén nem kívánok közbeszúrni egy–egy kérdéssel, netán egyéb szóval; elhagyhatja olyan is a lovagunk száját, mely ha nem magától röppenne ki, lehet írmagostul lenne eltaposva egyes értelemben. Minden esetre láthatja; nem süket füleknek mesél, ó, nem. Az ördög mindig is a részletekben lakozott és éppen ezért istenítem..
Nem, a lekötött figyelmemet tanúsító sandításom nem halványult és türelmemet sem falta fel sületlenség, hogy előbe rohanjak a bekövetkezőnek. Adott, adott és most sem szűk a marka a gráciának s a kérdés csak az; miért most fedi fel előttem mindezt, olyan grátisszal tűzdelve, melyet a legtöbben titokban tartanának. A testes vörös szolgálja az én időmet, lenyalom a kósza cseppet, mely épp megindulni látszana szavamat előzve..
– Azt állítja Ön a bordélyok őrangyala és két másik társával karöltve próbálják a megfelelő úton tartani Avignon–t.. – az asztalom felületén koppan az ivóalkalmatosság, majd peremét karcolom mutatóujjam körmével. – Mind szép, mind jó, mind értékelendő a városért tett erőfeszítésük, de ezt miért árulja el nekem? A segítségéért cserébe nem szóbéli köszönetet vár, nem véletlen ejtette el az információkat, ám a kép aligha áll össze, mi szerint pontosan miért is jó az Önnek, Önöknek, ha mindezzel tisztában vagyok? – ok nélkül, körvonalazódott szándék híján nem kotyog az ember és lám, gondoltam volna szemöldök összehúzásra fog késztetni a tovább folyó téma..? A külvilágra fókuszálok egy szekundum erejéig és meghallom a menetelés hangjait, a páncélok zörgését, a fém élét. Leeresztem magam mellé a karjaimat és megdöntöm a fejem; az időzítés tökéletes, kérdés, mi célból ennyire az? Ellököm magam az asztaltól, míg beszél és azonnal az ajtóhoz lépek, hogy a folyosón fel s alá járkáló szolgálóra rivalljak.
– Azonnal menj a lenti emeletre az ajtóhoz, most! Szólj a többieknek út közben. – visszafordulok a kardját előrántó férfihoz és abban a másodpercben érkeznek az égő fáklyák. Az ajtó melletti komódon lévő vizes tálat megragadva gondoskodom a fali díszt égetni kezdőről; megszívja az oltékony folyadékot és egy könnyed rántással altatja el a fal aljában lángolót nedves súlyánál fogva – ám nem felfedezhető kapkodás a mozdulataimban. Nem hiszem arra lenne szükségünk.. Bármelyikőnknek is. – Kenyeret és cirkuszt.. – rázom meg a fejemet lemondó sóhaj kíséretében; vasra lesz szükség, edzett acélra.. Gondolom unottan, elvégre dolgom igazán könnyű volna, megannyi kényelmes végkimenetellel, de kinek a fejében nem ütne szöget pár szépen kanyarított szó? Elegek vagyunk ide ketten.. A szekrényben lapuló vasért indulnék, csak indulnék, ha a sérelem nem fenné pengeélesre a tekintetem – komolyan itt tartunk, boszorka? Kiábrándító.. S éppúgy nem marad figyelmen kívül emez, mint a levakarhatatlanság Cornelius arcán.
– Milyen érdekes fordulat lenne, ha.. – ragadom meg a széket és eltöröm a lábát a padlónak feszítve. – ..Ön állna mindez mögött, nemde? – ártatlan s már-már hízelkedő a megjegyzés, de nem vélem badarságnak, ugyan. A következő másodpercben előbukkanó nyomoroncot csak egy erős, annál pontosabb dobással tisztelem meg a két szeme közé – miért is tagadjam, ha oly` világosan kijelentette, tisztában van mivoltommal? „Ide ketten is elegen leszünk.” ..s jut mindegyik feltörekvő félben lévő kukkolónak is a szálkás szeretetemből, megeshet; a férfinak is fog.

Céleste M. Arbillot
IV. Seriff
I am your dirty dreams

Céleste M. Arbillot
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Queen Bitch
Gif vagy kép : No grave can hold my body down.
Play-by : Alexandra Park
Vonal1 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Faj : vámpír
Posztok : 13
Kor : 1397
Lakhely : Vancouver
Rang : Vancouver seriffje
User neve : Hyde
Vonal2 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Különleges képesség : tökéletes regeneráció; elpusztíthatatlanság
Vonal3 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Avignon-1356-C&C Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Avignon-1356-C&C   Hétf. Ápr. 20, 2015 4:06 pm

Vannak napok, amikor tanácsos az árnyékok közt maradni, név és arc nélkül a háttérből igazgatni, s ez az, ami a legtöbb időt igényli, illetve melyet a legtovább kell csinálni. Azonban olyan napok is vannak, melyeken ki kell lépni a "fényre", színt vallani és nyíltan cselekedni. Ezek lényegesen ritkább alkalmak, a ma este azonban pontosan ilyen. Csak az erős és okos maradhat életben, aki tud alkalmazkodni és a helyzethez méltóan cselekedni. Ha valaki így tesz, azt Fortuna nem fogja szűk markúan kezelni, épp ellenkezőleg... Persze nagy "színvallásom" nem ország-világra vonatkozik, csupán egy bordély szemrevaló tulajdonosnőjére, akinek hamarosan színe előtt állok s belekezdek a mi kettőnk kis komédiájába. Cinkos kikacsintások tarkítják ezt, még ha Céleste nincs is a teljes igazság birtokában, azt kettőnk közül csak én ismerem, egyelőre. - Kétségtelen, hogy az lesz, mert más fültanúja nem is lesz ennek. - jegyzem meg válaszára, míg figyelem, ahogy vendéglátóm kiszolgál a vendég jogán. Addig nem is töröm meg a csendet, míg torkom fanyar kellemetességével meg nem öntözi a jó cahors-i bor, utána viszont nekikezdek, mert jelenleg azért oly sok időnk nincs, az előbbi lopott minutumok is visszaüthetnek még. - Akkor mit? Igazán kíváncsivá tett. - incselkedek, további értékes pillanatokat fecsérelve hiábavalóságokra, de vagyok annyira önhitt, hogy kevésbé érdekeljen a fenyegető veszély és bízzak pusztán saját erőmben. Ugyanakkor annyi realitás érzetem nekem is van, hogy ne sok időt húzzak el s neki is kezdek mondókámnak, míg Céleste szavaimra koncentrál s láthatóan elmélyülten figyel. Okos dolog részéről, hogy nem töri meg mondókám, nem fecsérel el az időből, lesz arra még lehetőség, de nem most. Mikor formás ajkait szóra nyitja, szemébe nézek s kijelentésére először bólintok. - Félreért, kedves: nem ellenszolgáltatásért jöttem, illetve nem közvetlenül. A helyet fenyegető veszély miatt. Tudnia kell, hogy mibe csöppent bele, ezért is mondtam el az eddigieket. És ez nélkülözhetetlen is pontos indokaim megértéséhez. - kezdek bele a válaszadásba, bár most kicsit gyorsabban beszélek mint eddig, közben érzékeimet is kiterjesztem újra s újra, hogy érezzem, mi is történik a külvilágban. - A maga intézménye a város első számú és rangú ilyen helye. Ez szimbólummá is teszi. Nem engedhetem, hogy a házat, a berendezést, a lányokat, vagy a tulajt bármilyen látható bántódás és kár érje, vagy még rosszabb... reggelre tele lenne a hírrel a város s a gyümölcsöző kis világ, melyet felépítettünk, összeomlana a fanatikusok és aszkéták, a képmutató papolók őszinte örömére. A közvetett haszon az, hogy az üzlet fennmarad, akárcsak a triumvirátus itteni világrendje. - ebből megértheti, hogy nem a jóságos önzetlenség hozott ide, hanem javaim és érdekeim védelme. - Tehát jelen esetben mindkettőnk érdekei azonosak: megvédeni a bordélyt. - teszem még hozzá, hogy teljesen nyilvánvaló legyen minden. Nyílt lapok ezek a javából, csak egy kártyát tartok talonban még: lényem valós voltát. Nem kívánom felfedni, hogy a poklot mondhatom otthonomnak, már azért sem, mert nincs még meg annyi bizalom sem összekovácsolódás, arról nem is beszélve, hogy az egész így számomra sokkal érdekesebb, játéknak tekintem az egészet s ez színezése részemről a mókának. Többre azonban nem jut idő, mert megindul harangszóra az, amit előre jeleztem Céleste-nek. - Philippe lent eltorlaszolja az ajtót és a hozott számszeríjak távol tartják majd őket. - látom még el információval a tulajt, hogy ne aggódjon. Mellesleg Philippe is pokolfajzat, a tanítványom, így jó kezekben lesz az ajtó védelme, mely egy elterelő támadást fog csak kapni, a lényeg itt fog történni. Ezt jelzik a befelé röppenő fáklyák is. Céleste gondoskodik a tűzről, míg én a csavargókról. Ha ennek vége, elbeszélgetek Marcell-al rendesen, hogy miként is felügyeli a rongyosait... - Kenyér nem lesz, de olyan cirkuszt adunk, hogy a szentatya is megtapsolná... - jegyzem meg foghegyről, mert jelenleg más köti le igazán a figyelmem, a harc, az ölés öröme. Szeretek így ember módjára küzdeni, ezért se vetem be hatalmam igazán, kiélvezem a lehetőséget. VI. Ince meg van olyan pojáca, hogy tényleg megtapsolná az egészet... Azonban nem adhatom át magam teljesen a gyilkolás örömének, mert Céleste olyan kérdést tesz fel, melyen csak szívből tudok kacagni, míg aprítom a rongyosokat. - A saját üzletem, és hasznom tenném tönkre, persze... ráadásul ilyen barbár módon, mikor az árnyékokból is irányíthatnék alattomosabb módszerekkel! - világítok rá az ötlet abszurdságára. Ugyan, teljesen logikátlan komédia lenne, ahelyett, hogy mondjuk egy halott ember vérével mérgezném meg a vámpírnőt, ami sokkal hatékonyabb lenne. Kis csalódottság zendül meg bennem, ennél okosabbnak néztem a nőt. Azonban erre most nincs idő, mint a társalgásra sem, mert a hat lovagból három érkezik a létrákon, s az első sisak acélos csillanására tőrt rántok. Kellemetlen ellenfelek ezek, mert páncélzatuk arra lett kitalálva, hogy a nagy lendülettel haladó, több száz kilót nyomó ló s harcos lendületének egy lándzsahegybe koncentrált erejét is kivédje vértezetük: vastag bőrzeke, vastag bélelt kabát, láncvért, lemezkabát s még egy bélelt kabát ezen, fejükön pedig vágásokat könnyen elvezető sisak: ez komoly problémákat okoz még egy erős vámpírnak is... Fegyvereiket ezüsttel futtatták, látszik csillanásukon. Amikor feltűnik ablakomban a sisakos fej, kardom csapása csak horpaszt kicsit a sisakon, de el is kábítja a lovagot, amit kihasználva a szemnyílásba döföm a hegyes tőrt, míg meg nem érzem hegyét a koponya belső falán csikordulni s közben fülembe édesen muzsikál rettentő halálsikolya. Kirántom a tőrt és fordulok jobbra, mert két másik lovag most mászott be. - Céleste! - az egyik vértes felé tart, én pedig vériszamos pengéjű tőröm dobom felé, remélem elkapja és sebességét kihasználva vágja majd el a férfi védtelen hátsó inait, mert a lábvért lóra lett kitalálva, vádlitól felfelé hátul semmit sem véd. Ezzel viszont időt adtam a másik harcosnak, hogy rám támadjon, kardját feje felé lendítve. Ösztönösen és gyorsan cselekszem, lefelé tartott s hátra néző pengével fogadom, súlyom hátsó lábamon, de mikor megindul vágása feje felől irányomba, súlypontom első lábamra helyezem, hátsó lábam 45 fokban kifordít a támadás irányából, míg kardos kezem is felfelé lendül egy íven, hogy alkarommal az övét eltalálva oldalról üssem felére pengéjét s kardomra másik kezemmel is ráfogva mögé pördülök következő gyors lépésemmel, hogy a penge fojtóan feszüljön nyakára feje előtt átvetve, jobb lábam pedig gerincen térdelve megroppantsa azt, ahol nem védi a lemezkabát, majd térdem súlyommal együtt lefelé zuhan, hogy térdhajlatába hátulról térdeljek s törjem el így lábát, és földre kényszerítsem. Megtört testét felnyalábolom s kidobom az ablakon. A támadók rohama megtorpant, a lovag teteme pedig nagy hatással van rájuk, már csak három ilyen harcosuk maradt. - Elég volt a vérontásból! Gyertek ki fegyver nélkül, adjátok meg magatokat, vagy rátok gyújtjuk a házat! - kiabál fel a domonkos pap, akit meg is nézhetek magamnak, ahogy az ablaknál állok. Ismerem a szemét fattyát, volt már vele dolgom... Céleste-hez fordulok most. - Azt sajnos nem engedhetjük meg. Lemegyek és végzek vele, ha oda a kompánia feje, szétszéled a nyáj. - lent fáklyával gyülekeznek, jól látható s korábban mondtam, hogy a hely leégése is érzékenyen érinteni regnálásunk, így ezt nem fogom hagyni. - Lemegyek a megadásról tárgyalni fegyvertelenül Tailleburg atya! - kiáltok ki s kidobom az ablakon a kardom, láthatóan, közben Célestre kacsintok hátra. - Ne aggódj, van még trükk a tarsolyomban nekik. - halkan jegyzem meg, majd megindulok lefelé a létrán, hogy odalent megálljak a tövénél széttárt karokkal. - Az ajánlatom a következő atyám: fogja ezeket a kurafiakat és visszatakarodik a kolostorába szerencsétleneket pörkölni, míg meg nem gondolom magam. - nézek keményen a szemébe, mire az keresztben végződő botját meglengeti felém s tajtékozva a dühtől kiált fel: - Ismerlek te ördögfattya! Te is égni fogsz, az a lotyó fent pedig szintén kárhozatra jut! - folytatná még, de megelégelem a dolgot, így összecsapom széttárt karom tenyereit s a pap hirtelen lángra kap a pokol lángjaitól. Szép, színpadias, és zsírjának sercegése, üvöltése szépen muzsikál fülembe, míg a gyülevész hada futásnak indul.

Quintus C. Dolabella
II. Kéjdémon
The devil never sleeps

Quintus C. Dolabella
animae scrinium est servitus

Play-by : Russel Crowe
Vonal1 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Faj : bukott angyal
Posztok : 1619
Kor : 1987 éves (kinézetre harminc és negyven között)
Rang : Asmodeus Bal Keze (hóhér, mindenes)
Vonal2 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Családi állapot : szabad a világ összes szép nője számára
Vonal3 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Avignon-1356-C&C Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Avignon-1356-C&C   Hétf. Május 04, 2015 11:58 pm



to Cornelius
..and what matters ain't the „who's baddest”.

Oh between black, black hearts..
– Lám-lám, valaki, aki ismeri a szójáték kifejezést; miért nem jött hamarabb..? – ejtem ki a szavakat az utolsó jogán, mielőtt a bor elmosná valamennyijüket. Édesen, fűszeresen – pontosan miként azt elvárom, elégedettségem jeléül dagasztón mar ujjam a felkaromba, végül megtámasztom rajta a kupát. A nyílt titkok feltárása nem nagy talentum, a kimondásuk vált nehézzé; bizonyos levegőt szívók s álszentek között. Mi ennél jobbak vagyunk, igaz? Igaz.
– Papi esküszegés közben Szűz Mária után sóhajtozni? – fordítom oldalrább a profilomat, elegánsan megvonva a vállamat, mintha csak elhintettem volna a téma magját; a többi magától csírát vet a fejben. Látom a férfin, hogy első sorban nem az egyszerű csevej vonzotta ide és az atmoszféra, meghagyom kiváltságának a téma lezárását. Figyelmet tanúsítok, érdeklődéssel, ívbe hajló vonalakkal szigorú íriszpárom felett és bólintással nyugtázom a kövér magyarázatot, mely sok lyukat kitölt, toldoz s foldoz, de közel sem mindet.
Egy lopott korty. Egy nyújtott másodperc, míg az asztalon végzi.
– Mh, tegyük fel a bordély s annak minden lelkes dolgozója sértetlenül megússza az egyházi rajtaütést. A padló egyetlen szálkát sem veszít el, de a hírnév nem maga az épület. Nem erő kell a megvédéséhez. Míg a büszke és fényes páncélú hívők ide tartanak, mit gondol; nem súgnak össze a hátuk mögött? Nem követi őket senki kíváncsiságból, majd kürtöli szét a pletykát, ami futótűzként, pestisként terjed emberről emberre? Vagy.. Erre is megvan a módszere? – őszintén, nyílt lapokkal; mit tartogat a tarsolyában, ami eszembe juttat egy játékbéli, számomra kedves s már eljátszott csavart? Titkon érte nyúlok, mindig is imádtam a kettős szerepet, mikor a történet végén a részvételből fakadóan még nehezebb eldönteni utálattal nézek-e farkas szemet vagy épp az ellentettjével. A kacérkodó gondolatot nem vetem el, szövögetem, mint pók a hálóját és a maga idejében hagyom lepattanni ajkaimról, addig is; tegyék magukat hasznossá a folyosón tévelygők, az ajtóhoz, most s azonnal.
– Hálás vagyok az intézkedéseikért...érdekfüggetlenül. A fülem sértő zajként csapja meg a talpak alatti por recsegése, az ajtónak nekifeszülő erő robaja, talán a tűz ropogása az egyetlen, ami nem kaparászik türelmem falán, hogy szép komótosan leomoljon – akárcsak a megpörkölt faliszőnyeg. Rátaposok egyet, nem sietve, kifejezetten nőiesen. Hallom a létrán trappoló zörejeket, a páncél kocogó hangját és a szégyentelenek hörgését. Elhúzom a számat; undorodva veszem kézbe az bársonyülésűt, hogy lábát törjem.
– Ez esetben epekedve remélem a tapsában. – a gondolata kifejezetten tetszik, már-már motiváló hatású s ennek következtében elkottyintok egy kis megjegyzést. Erősebben lendítem a karom és gerelyként hasítja a levegőt a székláb, mit nagy szeretettel küldök az ismeretlen bemocskolónak. Ha vére a falra mer fröccsenni ivadékának hajzatával lesz lesúroltatva.. Újbóli reccsenés fogja jelezni a következő karó elkészültét és nem bírom megállni ne sandítsak Cornelius-ra szavai nyomán; oppá, lám, már bizonyos kit érdekel jobban a létesítmény. Elfojtott kuncogás tör ki belőlem, beharapott ajkakkal tartom vissza és készülök a következő lélek elküldésére fegyverzetétől függetlenül; ha át nem is szakajtom a páncélzatát, a létra nem tarthatja vissza soká a szemből érkező ostromot – dőlésre ítéltetem, akarom, mert ezek a tollatlan barmok kapaszkodni fognak, ha tudnak. Emberek, a testi épségükért, életükért megteszik.
– Mindig csak az üzlet, a haszon, hol marad az élvezet? Elhúzni a mézes madzagot.. – ekkor villan az ezüstös csillanás, zavarja meg a szembogaram és egy töredéknyi időre a mondatom formálását is. – Védelmet ajánlani az okozott tűzerővel szemben. Rákényszeríteni a döntésképtelenségre, míg az véget nem ér.. Játék. – oldalra lépek, hogy ne kerüljek túl közel a kishalakhoz, hisz ugyan preferált módszerem egészen bensőséges közelből megadni a még élő halottnak a neki járót; ők nem azok, akik ezen kegyben részesülésre méltóak. A fa gyenge, így a szekrény felé oldalgok feszített tempóban, mikor nevem szeli ketté a levegőt egy gyilokpenge kíséretében. Félbeszakítottak, megérdemlik, hogy ők is ekként végezzék – immáron vas által. Egy csuklóroppantásnyi időt nyújtok át nekik ezüsttálcán, mielőtt újfent lányos sikolyoktól válna terhessé a szoba egykori csendje; én megtehetem, nem kendőzöm el a nyilvánvalót. Ruhám anyagának oda s visszalibbenése alatt éri először egyik, majd másik delikvensünk lábát a függőleges vágás, pontosan az ér mentén. Perifériámba bekúszik a szomszédos hadakozás s megszáll az ihlet; hallják ők is saját csontjuk roppanását? Legyen. Cirkuszról volt szó, zengő tapsúról.
Egymáshoz közel, karnyújtásra esnek térdre, hogy mást se kelljen tennem, mint enyhén lehajolva a szépre kanyarított bejáraton betérnem.. Csontlátogatásra. A hús tépődik, feszül, bőrömet karmazsinuk ápolja, törékenynek tetsző mancsom pediglen az ő combcsontjukat. Volt combcsontjukat. Levegőt érve már nem mondhatják sajátuknak, vagy igen..? Ha már áll a bál, a cirkusz, legyünk stílusosak, de ez a fülsüketítő macskajajjogás, ami a szájukon át távozik már borzolja az idegeimet, mint az újszülöttek bömbölése. Az ezüstöt elkerülve férkőzöm közelebb a szabad felülethez, mely most épp a sisak nyaki részénél adatik meg számomra – erővel, de beleilleszthető a vastag ék.. A kajabálásra lustán pillantok fel, ők kezdték és most békés megoldást kívánnak? Ezzel elkéstek, nem vették észre? Sóhajtok, odalépek magam is az ablakhoz, de nem adok nyílt lehetőséget egy véletlenül eleresztett nyílnak sem – a fal jótékony takarása megvéd tőle.
Hümmentés és bólintás, ezekkel búcsúzom a leereszkedni készülőtől.
– Kíváncsian várom a páholyomból. – ártatlanul moccannak ujjaim, integetési célzattal, mintha a rajtuk lévő piros nem lenne más csak festék. A szög nem épp a legjobb, ezt megelégelve lépek odább, szoknyámba törölve a maszatfoltokat, üstökömet merengőn döntve a keret szélének. A nemes célért mennyien összegyűltek, mindjárt meghatódom. Mind, mind miattam. Sóhajtásra késztet a festői látkép, míg el nem rontja a szent fazék a szóhasználatával. Ökölbe feszül kezem, tekintetemmel szuggerálom – ismételje csak meg, amit mondott..
„Tűzzel tűz ellen.”
Mondhatni megmelengeti keblem a gondolat. Az egérhordaként szétszéledő csorda, a gyorsan megrendelésre került máglyán végző vénember, az elejtett fáklyák.
– Nem hazudtolta meg magát; igaz lovag módjára cselekedett a hölgy becsületének megvédésével. – elismerőn kunkorodik a szám sarka, ahogy feltekintek magas alakjára. Apró termet vagyok, bájos. – S mondja csak, elkapásban is olyan jó, mint a gyújtogatásban? – letörlöm azt az egy csepp vért az orcámról, mi odakerült. Az igazat megvallva fajtájával eleddig nem sokszor találkoztam, szám szerint kétszer az évszázadaim alatt. Egyik pokollény társaságában sem időztem el hosszasan, hogy teljesebb képet kapjak róluk. Célozgatás, utalgatás, puhatolózás.. Bármi benne lehet a kérdésemben. Tudni akarom mit tud, tudni akarom mit tervez; valóban nagy előadást tartani vagy hagyni az elvakult híveknek s a bámészoknak a locsogást? Az én étvágyam kifejezetten megjött s hangomban az ötletet pártoló él pulzált, mint ér a selyembársony alatt.. Az én elsődleges célom éhségem csillapítása, az övé a bordély védelme s mintha azt mondta a számszeríjakkal kitartanak az ajtónál; feltételezem a bizonyos Philippe sem hétköznapi halandó lehet..
Susmus vagy nem..? Ez itt a kérdés – a legkevesebb, hogy segítek; kedvem így tartja.

Céleste M. Arbillot
IV. Seriff
I am your dirty dreams

Céleste M. Arbillot
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Queen Bitch
Gif vagy kép : No grave can hold my body down.
Play-by : Alexandra Park
Vonal1 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Faj : vámpír
Posztok : 13
Kor : 1397
Lakhely : Vancouver
Rang : Vancouver seriffje
User neve : Hyde
Vonal2 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Különleges képesség : tökéletes regeneráció; elpusztíthatatlanság
Vonal3 : Avignon-1356-C&C 3rZvgf4
Avignon-1356-C&C Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Avignon-1356-C&C   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Avignon-1356-C&C Empty
Vissza az elejére Go down
 
Avignon-1356-C&C
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Visszatekintés
-