Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Myst & Harun




Tárgy: Myst & Harun   Vas. Nov. 02, 2014 2:08 pm




Myst and Harun

The night is dark...

Varjú károg a fejem felett, ahogy a harmatos fűben lépkedek. Kora hajnal van, a Nap még csak lustán nyújtózkodik, éppen csak világosodni kezdett az ég alja. Van még némi időm, mielőtt a tanoncaimmal kellene foglalkozzak. Ma is mint minden kora reggel tanítom őket, kiképzem mindannyiukat a harcra és akinél úgy ítélem meg azzal külön is foglalkozom. Azonban most magányra vágyom, friss hajnali levegőre, hallgatni az erdőnk közelében élő vad falka vonyítását, van benne valami igazán kellemes ebben a hangban. Ahogy az erdő többi neszezésében is. Balra tőlem, egy nyúl mocorog, korábban láttam egy rókát is prédájával a fogai között. Vagyunk így néhány akik ébren vannak és az erdőben vezet az utunk. Szeretem feltérképezni mi is a helyzet, mi változott, ellenségeink jártak-e a közelünkben? Hajdanában megvoltak a jelek a Viadorokra, de nem vettük azokat észre. Azóta sem nyugszom, minden kora hajnalom ugyan olyan, erdőt járok, szemügyre veszem a változásokat. Ráadásul ez segít gondolkodni, kitisztítani a fejemet és meghozni a helyes döntéseket, a tizenkettek egyike vagyok, nem csak a képzés a feladatom, hanem a közösségünk a falunk irányítása is. Rengeteg kérdés merült fel bennünk, ahogy a világot figyeljük, a hírek aggasztóak, a vámpírok háborúja, kezd kihatással lenni a többi fajra is egyaránt, és fennáll annak a lehetősége, hogy ennek a szele bennünket is elérhet. Én úgy gondolom, jobb erre felkészülni, hogy ha még is nekem van igazam, ne érjen bennünket meglepetésként, mint hajdanában a Viadorok támadása, ráadásul azt beszélik, ők is visszatértek, és keresnek bennünket, egy legalább is biztosan. Már ha a hírek és a források nem tévednek, többek között erről is akarok majd beszélni a tanáccsal, fel akarom kutatni azt a Viadort és végezni vele, az arcátlannal, még is hogy képzeli, ha a hírek igazak?! Kevesen váltanak ki belőlem ilyen erős gyűlöletet, mint amilyet ezek a nyomorultak. A világ jobb lenne azok a barbárok nélkül, csak a pusztítás és kegyetlenség van a nyomukban semmi több, nem érdemesek az életre!
Farmert viselek, sötét kékek, hozzá puha bőrcsizmát, térdig érő darabot, felül fehér garbót és egy vörös bőrdzsekit, hátamon tegez, kezemben íj. Hajam kiengedve omlik a hátamra és a vállaimra.
©



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Myst & Harun   Kedd Nov. 18, 2014 3:34 pm

+18

Emberi szem számára láthatatlan formában, vállával az egyik közeli épület hideg nyirkot izzadó téglafalához támaszkodva figyeli az autóba bezsúfolódó, ifjú szervezeteket. A tizenhét esztendős, alkoholmámorban ázalgó halandók - csibék, mandrók, vegyesen, egyenlő arányban elosztva – hangosan nevetgélve passzírozzák be magukat csomagjaikkal együtt a szebb napokat is megélt, valaha homoksárga, kopottas fényezésű Pontiac Catalina-ba. Degeszre tömik színes sátraikkal és hálózsákjaikkal a viharvert autó csomagterét, ők pedig, sörrel és Bacardival felszerelkezve elfoglalják az utasteret. Hatan nyomakodnak be az öt személyes járgányba, amely inkább tűnik már szardíniás doboznak, semmint kocsinak. A hátsó ülésen nyomorgó társaság egyik lányivarú tagja, egy magas, nyúlánk, mahagóni hajú csirke készségesen – röhörészű fiúk nagy örömére - az ölébe fogadja idegesítően vihogó, hidrogénszőke barátnőjét, sőt mi több, amint a szöszi elfoglalta a helyét, a vöröske félresöpri tarkójáról a sápadt tincseket és nem pusztán baráti csókot lehel a szabaddá tett nyakszirtre. A jelenet nem csupán a hímnemű kamaszok tetszését nyeri el, az bizony az ő arcára is széles, kéjsóvár vigyort pingál. Perverzitásba ívelő, gonoszkás gondolatok megfoganatosítására szolgáló agya máris beindul a hamvas virágszálak ártatlannak tűnő, ám nagyon is beszédes akciója láttán. Eddig is az volt a terve, hogy követi a díszes kompániát az erdőbe, hogy felpörgesse – azaz „mindenki mindenkivel, nincs tabu” orgiába fullassza - a bulit, de most még inkább ingert érez a fejében kigyökerező ötletmagvacska szárba szökkentésére. Kedve lenne jó összeesküvő módjára egymáshoz dörzsöli tenyereit a közeljövőre vonatkozó, pajzán terveket kovácsolgatván. Öröm lesz nézni, ahogy a hat kamasz villogó szemmel, szexéhessé hangolva egymásnak esik a természet lágy ölén. Úgy fognak dugni, mint a nyulak, ő pedig szépen letelepszik a közelükben, hogy magába szívja a paráznaság édesen borsos ízű, felvillanyozó energiáját.
A kocsitulajdonos vezérhím végre a gázra lép, miután minden résztvevő elvackolta magát a fémkaszniban. Miközben a járda mellől elrugaszkodó verdát figyeli, rutinos mozdulattal előhúz szakadozott, denimkék farmerének zsebéből egy szénfekete papírba sodort, kénes dohányrudat és szájának sarkába illeszti azt. Gondolatai erejével izzítja fel a szál végét, ciánzöld parázs ébred ügyködése nyomán. Mielőtt a kapatos fiatalokkal zsúfolt Pontiac kikerülhetne látóteréből, mozgósítja démoni erejét és egy erőcsáppal behatol a kormány mögött ülő suhanc elméjébe. Kinyeri belőle a neki kellő információt, tehát a harsány csapat pontos úti célját, majd szabadon ereszti a sörgőzös hímkezdemény agyát. A sátorozás konkrét helyszínének lokalizálása után mélyen leszívja tüdejébe a légcsövén átszáguldó, kátrányos, maró füstöt, de még csak fel sem köhint, amikor a keserű, karcos égéstermék felhorzsolja légzőszervrendszerének nyálkahártyáit. Több mint háromezer éve hódol e káros szenvedélynek, elnyűhetetlen porhüvelye bírja a strapát, elvégre démoni, sötét erő tartja azt „életben”. Egyetlen dolog árthat neki: a bosszúállók felszentelt kardjainak borotvává fent éle. Azonban a földi síkon kovácsolt fegyverek meg sem kottyannak neki; sem a vadászok tőrei, sem az általuk használt lövedékek nem képesek tartós károkat okozni húsburkában. A testén ejtett vágások és szúrások másodpercek alatt összeforrnak, a korpuszába pumpált golyókat pedig úgy kinyomja magából, akár egy bosszantó mitesszert.
Sötét parázzsal égő tekintete addig követi a távolodó járgány viaszsárga fényt szóró hátsó lámpáit, míg azokat végleg magába nem kebelezi a városra ereszkedett éjszaka bársonyfekete leple. Végigpillant a kihalt, narancsos fénypászmákkal öntözött utcán, megszemléli a csillagpettyes, varjúfekete égbolt felé nyújtózó, floureszkálónak tetsző ablakokkal ékített épületeket, a sejtelmessé világított kirakatokat, a sárgán villogó jelzőlámpákat, majd ellöki magát a faltól, mely eddig támaszául szolgált. Mutató- és hüvelykujja közé csippenti a csonkká égett blázt, kiveszi ajkai közül és messzire pöccinti a cigimaradványt. Az, íves röppályájának megtétele után, fűzöld szikrákat fröcsögve koppan a nyirkos flaszterra.
Felemeli jobbját, öt ujjal túrja hátra homlokába hullt, mogyoróbarna tincseit, miközben teleportációs képességét aktiválva üszökfeketén gomolygó füstfelleggé szublimálja porhüvelyét.
A sofőr gondolatai közül kinyert helyszínen ölt újfent alakot. Acélbetétes bakancsainak talpa alá lazává ázott, omladékony erdei talaj simul. Górcső alá veszi környezetét; felméri a dérfehér holdsugarak világította tisztást, melyen áll, a hervadt zsurlók, zsályák és más mezei növények burkolta füves területet közrezáró, moha lepte törzsű örökzöldeket és a köztük megbújó, levélkoronájukat vesztett lombhullató, csupaszon didergő fákat.
Ekkor hallójárataiba avaron osonó léptek halk nesze szivárog be. Szemei résnyire szűkülnek a nem várt vendég közeledését érzékelve. Bőszen reméli, hogy nem egy portyázó bosszúállót sikerült kifognia. Mi tagadás, nem tartja mulattatónak a gondolatot, hogy valaki megzavarja az előre eltervezett, felettébb szórakoztatónak induló dugópartiját.
Cifra káromkodást morzsol el fogai között, miközben kiterjeszti léleklátó képességét, hogy felderítse a növényóriások között lépdelő teremtmény faját és nemét. Az elméjében megjelenő kép hatására kaszafenő, semmi jót nem ígérő vigyorra feslenek ajkai.
Valkűr.
Igazi csemege a maga fajtának. Különösen, hogy a vérheminista nőstények eme harcos, halhatatlan alfaja olyan ritka, akár apácazárdában a fitymacsattogás.
Játszi könnyedséggel méri be a fák takarásában settenkedő nő helyzetét, aztán füstgomollyá foszlatja testét és az amazon mögé teleportál. Telekinetikus képességét mozgósítva árnycsápokat indít el elméjéből, hogy aztán az elejtendő préda dereka köré fonva őket magához húzza a ritka zsákmányt.
- Hát való éjnek évadján magányosan kódorogni az erdő mélyén egy védtelen cicuskának? – kérdezi álnok vigyorral ajkai szegleteiben, hátulról hajolva a nála másfél fejjel alacsonyabb, aranyhajú valkűr füléhez, jelentőségteljesen megnyomva a „védtelen” szót, bizton tudván, hogy – még ha a nő nem is fogja mutatni – de jól fejlett, harcosi büszkeségét felpiszkálja majd az általa szándékosan használt, degradáló jelző.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Myst & Harun   Vas. Nov. 30, 2014 3:37 pm




Myst and Harun

The night is dark...


Az erdő körülöttem immáron oly csendes, mintha lélegezni sem mernek a teremtmények. Nem szól tücsök, nem neszeznek az apró élőlények. Valami idegen jár ebben az erdőben, olyan aminek nem lenne helyet itt. Megállok és hallgatózok, figyelek minden zajra, ami csak a szél hátán szárnyra kel. Emberi vihogás üti meg a fülemet, messze vannak innen, de nem elég messze. Harag cikázik át a szemeimen és ezt az ég visszhangozza, villám és dürgés morajának kíséretében. Hogy merészelnek a közelünkbe jönni, hogy merészelik betenni a lábukat ebbe az erdőbe?! Noha ez az erdő már nem a miénk, de az én földem határában van, az otthonom közelében, és ezt nem tűröm el. Átkozott emberek, a nem törődöm szokásaikkal, azzal, ahogyan tönkretesznek mindent, nem becsülik meg a világot. Hímek röhögése üti meg a fülemet és a villámok újra felcikáznak az égen. Sötét fellegek gyűlnek az égen, ami morajlással felel, szél rohan végig a fákon és tépi meg a leveleket, a villámok pedig az eget festik, világítják meg. Dühös vagyok, hiszen túl közel merészkedtek az otthonomhoz, túl közel jöttek egy védett helyhez, semmi keresnivalójuk itt.
Hosszú ideig éltünk itt háborítatlanul, nem tévedtek idegenek ilyen közel hozzánk, most pedig itt vannak a vihorászó fiatalok, akikhez egyre közelebb érek. Átkozott modern technika, ami ide hozza őket, ostoba kamerás mobilok, amikkel képeket készítenek, és az internet?! El kellene pusztítani mindezeket, nem érdemlik meg és csak minket bosszantanak ezekkel.
Hol vannak már azok az idők, mikor lóháton közlekedtek, rémmeséket suttogtak egymásnak vagy ősi legendákat, mikor még háborítatlanul élhettünk, tiszteltek bennünket a halandók és istenítették a mítoszunkat? A nők olyanok akartak lenni, mint mi, erősek, önállóak és függetlenek. Manapság pedig?!
El akarom űzni őket innen, fussanak csak hazáig, ha kell villámot csapok közéjük, nem érdekelnek, csak takarodjanak a közelből. Nem szeretem a betolakodókat, van, amire nagyon érzékeny vagyok és ez az, noha még nem lépték át a határt, de akkor is túl közel vannak, ha valamelyik elcsatangol a többitől, könnyen a mi erdőnk határára kerülhet. Kell a fenének, hogy pár részeg tini itt fotózzon és fetrengjen. Menjenek máshova!
Már egészen a közelükben járok, hangjuk egyre erősebb, hallom az üvegek koccanását, a vicceiket, a szavaikat, némelyik hangja már kásás az alkoholtól, amikor is egy ismeretlen erő fog béklyóba, mozdulni sem tudok, kezeim a tetemhez szorulnak, mintha csak megkötöztek volna. Szabadulnék és küzdenék ez az erő ellen. Ez az erő nem csak fogva tart, de egy irányba is húz, szabadulnék, szabadulni akarok, szemeimben harag cikázik, dühömet az ég is visszhangozza.
- Eressz! – Sziszegem dühödten. Szavai, csak dühítenek, büszkeségemet sértik. Kihúzom magamat felszegem a fejemet és a szemeibe próbálok belenézni, így hát csavarom a nyakamat, de nem érem el a kívánt hatást, hát vissza előre tekintek. Neki feszülök a szorításának. - Ily ostoba lennél démon-kan, hogy erre merészkedsz? – Kérdezek vissza, a kan szót szinte köpöm, kifejezve undorom és egyben azt is, hogy mennyivel alacsonyabb rendűnek tartom őt. – Lám, milyen gyenge is vagy, ha nem mersz velem szembe kerülni, férfiak, csak ahhoz értetek, hogy hátulról támadjatok, nincs vér a pucátokban másra… - Hangom immáron hidegen cseng, akár a legfagyosabb éjszaka, a vihar előtti csend honol benne. A kérdés csupán az, ez a vihar mikor fog lecsapni rá. Az eget továbbra is villámok szabdalják, szinte szűnni nem akaró, koncertet és fényjátékot adva. Ilyen balga egy démont, hogy velem, mert kezdeni. Megkeserüli még ezt, hogy a közelembe merészelt jönni, hogy érinteni, mert és játszadozni.
©



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Myst & Harun   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Myst & Harun
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-