Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Carl Gustav Brändström

Kedd Dec. 17, 2019 1:52 pm
Quintus C. Dolabella

Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström

Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Quintus C. Dolabella

Hétf. Márc. 20, 2017 12:57 am
Jonah Benjamin Swanson

Kedd Szept. 06, 2016 10:21 pm
Maya Brändström

Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra

Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Mammon

Csüt. Márc. 31, 2016 10:52 pm
Norah Sommers

Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova

Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Megosztás

 Throw me through the flames




Tárgy: Throw me through the flames   Vas. Júl. 27, 2014 11:22 pm




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
- Swanson! Fegyverbe!
Az egyetlen olyan mondat a világon, ami képes lázba hozni Jonah Swansont, és talán az egyetlen olyan ordítás, amiért nem venne véres revánsot. Tudja jól, hogy nem kéne élveznie a bevetéseket; tudja nagyon jól, hogy vérrel, könnyekkel és halállal jár a hadjáratuk a drogültetvények ellen – és azzal is tisztában van, hogy az egyetlen, aki őt meggyászolná, talán a szomszédos kismacska lenne, amit folyamatosan etet, napjában háromszor. Rajta kívül egy kezén meg tudja számolni, hány személy szontyolodna el, ha a Swanson-lakás ajtajára kitűznék a fekete lobogót, és egyetlen ujját kéne felmutatnia, ha ebből a maroknyi csoportból ki kéne emelni azt, aki meg is gyászolja majd.
A gyomra gyűszűnyire zsugorodik össze, ahogy felpattan az asztala mögül, gépiesen nyúl a fogashoz, a felakasztott fegyvertokért, és hiába próbál uralkodni önnön farkasán, a természetfeletti lény átveszi a kormányt, és az izgalomtól halk, vészjósló morgás szökken fel a torokból, és Jonah kettőzött, az emberi szemnek már gyanús sebességgel siet a csoporthoz, akik rátaláltak a drogültetvényre.
− Rendben, uraim! – hangzik fel a rajtaütés vezetőjének hangja. – Ez most nem játék! Ez magának is szól, Daniels. – Halk kuncogás, és egy rosszul palástolt kurvaanyázás. – Élesben megy a dolog, és mindennek úgy kell zajlania, ahogy azt már megbeszéltük. Nem fogadok el gyávaságot, pisi- és cigiszünetet, és aki elbassza, azt kihajíttatom a kapitányságról!
Swanson idegesen babrál a cigarettásdobozzal, aztán egy tétova intés kíséretében kidobja a kukába maradék dohányszálát. Megnyalja kiszáradt szájának szélét, aztán leszegi a fejét.
A gyomra egyre lejjebb süllyed érzései szerint, noha már számtalanszor csinált ilyet – mindenesetre többet, mint egy átlagos ember egész pályafutása során −, és igazán nem illene összerondítania a nadrágját. Mégis több kíváncsi tekintetet magára vonz, ahogy önálló életet élő kezei máris nekiesnek inge amúgy már rojtos szegélyének.
− Golyóálló mellényt felkapni – utasítja a csoportot Mr. Gillan −, különben több lyukon szelelnek a küldetés végére. Elvileg ott lesz az orosz drogbáró is, szóval nem elbaltázni! Még csak az kellene, hogy a képünkbe röhögjenek! Maelys, ez magának is szól, és legközelebb nem tűröm el kifogásként, hogy „fáj a feje”! Nem arra kérem, hogy dugja meg az egyik gyanúsítottat, hanem arra, hogy a fegyver durranósabbik végét szegezze rájuk!
Ahogy Swanson belebújik a golyóálló mellénybe, egy pillanatra ledermed mozdulat közben, majd röpke pillantással felméri csoporttársait.
A félelem legkülönfélébb árnyalatait érzi a levegőben. Aromájuknak furcsa elegye tölti meg az orrát, szinte a fejét fájdítja, és egy pillanatra ő maga is elszédül.
Végül megrázza a fejét, meghúzza a csatot, ami összefogja a mellényt, és a combjára erősíti a pisztolytok szíját.
− Másfél percünk van az indulásig, szóval mindenki rebegjen el egy imát – jelenti ki Mr. Gillan. – Aztán gondoljanak arra, hogy kurva nagyot kefélnek ezek után az asszonyukkal, vagy akármijük van, szóval utoljára mondom: ne rontsák el!
Jonah mély levegőt vesz.

Kihajol az ablakon, miközben átrobognak a hídon. A szél a hajába túr, puhán megtépi ingének gallérját, és a vele utazó hideg végigsimít a gerince ívén, jeges leheletével a csontjai közé fújva. Az égen komor felhők tömörülnek, súlyos esőt ígérve, és mintegy végszóra, az autó lelassul.
− Megjöttünk – jelenti a sofőr, a jármű lefékez, az ajtók kivágódnak, és Jonah harmadmagával kipattan.

Az első fegyverek már akkor felugatnak, amikor a felszólítás a levegőbe röppen. Süvítő golyók robbannak a tizenkét tagú csoport közepébe, ordítások és parancsszavak válaszolnak rájuk, és az alakzat pillanatok alatt feláll, ahogy a sorok rendeződnek. Jonah a torkában érzi dobogni tulajdon szívét, ahogy lead először egy figyelmeztető, majd egy súlyos sebet ejtő lövést, ami az egyik díler vállát találja el. Érzi az arcára fröccsenő, testforró vért, és a farkasa egyből életre kel; a tekintete borostyánszínben tündököl, a torka éteri morgástól dübörög, és többen is ráemelik riadt pillantásukat – a sor ezzel megbomlik, ugyan csak másodpercek erejéig is, és a leleplezett drogdílerek megtalálják a gyenge pontot.
Testek puffannak a földön, ordítás csattan, fegyverek dörögnek, és hörgő lélegzet akad a torokban, ahogy a következő golyó Jonah gyomrába fúródik.
A vérfarkas megtorpan a lökettől, és szinte hitetlenkedve bámul le oda, ahol a golyóálló mellény még védelmezi humán szerveit − elviekben. A vér valós, a fájdalom valós – noha emberi fájdalomközpontja mutálódott a farkas génjeitől −, és az újabb dörrenésre már össze sem rezzen, nem érzi a lövedéket a húsban, csupán a végtelen hidegséget, a gyilkos zsibbadtságot egész testében, és az egyre erősödő vacogást.
− Swanson! – üvölti a társa, a vállába markol, megrázza – az újabb ordítást Jonah már csak a száj mozgásáról képes rögzíteni, hiszen a sokk lebénította hallóközpontját, nem hall, egyáltalán, és lassan fekete foltok kúsznak a látóterébe, és a férfi térdre rogy, szinte mintha lassított képkockák követnék egymást, és Steve Bonham hangja még a tudatában, a mélységes némaságban visszhangzik.

Arra ébred, hogy torka szakadtából üvölt.
− Ne vigyenek kórházba, ne, ne, ne! – szinte sikoltja, csuklóit két ápoló szorítja az oldala mellé, a haja esőtől csatakos, a homloka izzadságban fürdik, és az adrenalin pezseg az ereiben.
− Nyugtatót neki! – utasít egy ápoló, és Jonah ismét csak ordít.
− Nem értik?! Mit nem lehet ezen érteni?! – még saját maga számára sem ismerős a hangja. Torzult a kíntól – amit elméje már nem képes feldolgozni −, egy ponton furcsán elbicsaklik, ahogy valaki a lőtt sebbe könyököl.
− Mr. Swanson, már a kórházban van – közli rideg-hűvös hangon egy nővér, és sebtében körbemutat. – Már ott van, és ha rajtunk múlik, nem jut ki innen, amíg el nem látjuk.
− Bonham? – lihegi Swanson. – Hol van Bonham? Steve? Steve! – Újult erővel kezdi el végtagjait rángatni, és a szőke hajú ápoló képtelen az izomba döfni a nyugtatós fecskendőt. – A kurva életbe, Steve!
Az ágy kerekei idegőrlő hangon csikorognak, ahogy utat törnek maguknak a folyosón. Fehér köpenyes alakok ugranak félre, és Jonah fogyó levegővel ordítja a társ nevét újra és újra és újra, mígnem addig hergeli magát, míg farkasának íriszpárja borostyánként nem ragyog szemrésében.
Az ápolók közül ketten elengedik őt, rémülten lépnek hátra, míg a maradék kettő elszántan tolja tovább, előre.
Steve! – ordítja ismét Jonah. – Merre van a társam?!
Nem lehetek kórházban, zakatol az elméjében a mondat. Rájönnek, mi vagyok, és megölnek. Nem, nem, nem!
Kétségbeesetten kapaszkodik a tudatába.

Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Vas. Júl. 27, 2014 11:40 pm



Jonah & Dyson


--- A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.---

Mint egy sprinter, úgy rohanok végig a fehérre festett, neonfényben ragyogó folyosón, utat törve magamnak a hömpölygő tömegben. Kórházi egyenruhába öltözött nővérek, infúziós állványokat toló és színes köntösbe bújt betegek és civil ruhás hozzátartozóik kénytelenek abbahagyni furcsa, ritmustalan táncukat, hogy száguldó corpusomnak utat engedjenek. Sűrűn elnézést kérve haladok előre, le nem véve a folyosó végén lévő "Sürgősségi osztály" feliratú ajtóról. Szívem vadul kalapál, izmaim feszülnek és ernyednek, mozdulattól függően, kezemmel a nyakamban lógó sztetoszkópot próbálom megtartani, hogy futás közben el ne hagyjam. Egy őrült nap méltó folytatása....
Alig húsz másodperce szóltak, hogy egy rendőrségi akció balul sült el, és máris sorra érkeznek a mentők. Én a műtőből léptem ki, mikor meghallottam, így átöltözni sem volt időm. Csak letéptem magamról a vérben úszó műtős köpenyt, és a sapkát és a maszkot magamon tartva indultam el azonnal a sürgősségi osztályra. Még a fehér köpenyem sem vettem fel, csak egyszerűen zöld műtős felsőben rohanok, mikor végre tenyerem nekifeszíthetem a dupla ajtónak, amely most nyikorogva enged utamra, hogy a sebészeti osztályt magam mögött hagyva a sürgősségi részlegbe lépjek. Teljesen más világ ez, és ahogy egy pillanatra megállok, hogy felmérjem a terepet, képet kapva a rám várófeladatról, vagy hogy hová induljak először, ledöbbent a látvány. Mindenhol üvöltöző, hörgő, fájdalomtól eltorzult arcú férfiak hevernek a hordágyakon, az osztály teljes kapacitással működik, mindenhol sürgő-forgó nővérek, ápolók, rezidensek és orvosok vannak föléjük hajolva.  Kábulatomból egy pillanat alatt térek magamhoz, és látva az újabb hordágyat, amit betolnak, oda is lépek rögtön. A mentős hadarva sodorja az adatokat, és én figyelmesen hallgatom, majd átvéve a beteget és aláírva a papírt el is engedem.
-Uram, Dr. Dreyfus vagyok. Nyugodjon meg, mindent megteszünk, hogy felépüljön, csak működjön együtt velünk!-mondom és igyekszem higgadt és kedves hangon beszélni hozzá.
Miközben az egyik vizsgáló felé toljuk a nővérekkel, megvizsgálom a fájdalmasan nyögő beteget, majd odarendelek egy rezidens orvost. Dr. Peterson magas, vékony, szőke hajú, amúgy nagyon jó rezidens sebész, a kezem alatt tanul, hatodéves.
-Dr. Pererson, jól figyeljen. Lőtt seb a bal vállban, a golyó elhaladt a Clavicula alatt, kimeneti seb nincs, valószínűsíthető, hogy megállt a Scapulában., egy lövedék átlőtte a Musculus biceps brachii-t, bemeneti és kimeneti nyílás is van. Azonnali ellátás szükséges, stabilizáljuk az állapotát, hogy műteni tudjuk. -mondom, majd a körülöttünk serénykedő nővérek egyike felé fordulok. Nővér, adjon a betegnek 10ml Dormicumot, azonnal, és kössön be egy infúziót! -mondom, és miközben figyelem, ahogy a rezidens orvos is kiveszi a részét a beteg ellátásából. Teljes figyelmemmel a hordágyon fetrengő férfire koncentrálok, miközben sikeresen beérkezünk az egyik vizsgálóba. Szemében kétségbeesés és fájdalom, és ahogy megállunk, félig felém gördülve riadt tekintettel néz rám, ép kezével erősen rámarkol az alkaromra.
-A társam...doki....kérem! Mentse...meg! -nyögi, miközben a nővér a már a karjában lévő kanülbe fecskendezi a kívánt mennyiségű nyugtatót. A hatás nem marad el, máris csukódnak a szempillák, erőtlenül hanyatlik vissza a fekete mellénybe bújtatott nagy darab test, s gazdája elereszti a karom. Szemhéját erőszakkal próbálja nyitva tartani, én pedig hősként tekintek rá, hogy még ilyenkor is a társa miatt aggódik.
-Nyugodjon meg uram, utána nézek. Minden rendben lesz!-próbálom nyugtatni, és fejemmel biccentek a rezidens felé, hogy lassan megkezdheti az állapota stabilizálását, én pedig fertőtlenítőt kenek a felkarjára és nyomókötést alkalmazok, hogy kihúzza addig, míg a műtőbe nem tudjuk tolni.
-A...társam...Swanson....doki....kérem...-esdekel a rendőr nyöszörögve, miközben hangja egyre halkul, vonásai elsimulnak, és könnyed, nyugtató kábulatba küldi a nyugtató. Ekkor csapódik ki a vizsgáló ajtaja, és hallom meg a fülsértő hörgést, üvöltést és kiabálást. Női és férfi hangok keverednek, a fertőtlenítőtől nehéz levegőben feszültség és kétségbeesés érezhető. -Doktor úr, jöjjön gyorsan...-néz rám kétségbeesetten egy ápoló, én pedig visszapillantok még egyszer a teamre, és látva, hogy boldogulnak, kirohanok az ajtón az időközben felszívódott ápoló után. A folyosón még mindig káosz uralkodik, hordágyak és betegek mindenütt, látszik, hogy az osztály teljes kapacitással működik. Feszülten sietek a hang irányába, miközben a közeli szemetesbe dobom a kezeimről leszedett véres gumikesztyűt, hogy a pulthoz érve egy sterilt vegyek fel. Elképedve hallgatom a kiabálást, és épp akkor érek közelebb a felém haladó hordágyhoz, mikor a két nővér hátrahőköl. Azonnal közelebb ugrok, mérgesen tekintek a két rebellis nővérre, nem értem mitől riadtak úgy vissza, hisz láttunk már ilyen esetet, ahol a beteg nem akart együttműködni, vagy kiabál. Épp mint most ez a rendőr, aki egyfolytában a társát keresi, vérben úszik, lábán és hasán jól látható lött seb éktelenkedik.
-Maguk mire várnak, tán kérvényre? Jöjjenek már, az Istenit!-dörrenek rájuk, majd újra a beteg felé fordulok, és hagyom, hogy a visszatérő nővérek is tegyék a dolgukat.
-Dr. Dreyfus vagyok, Uram, nyugodjon meg!-mondom neki a lehető legbarátságosabb, mégis határozott hangomon, miközben előre nyomakodva egy szabad vizsgálót keresünk, és újfent megpróbáljuk lefogni kapálózó végtagjait.
-Mégis mi a...-kezdek bele a maszk mögött, majd mikor a vérző sebek felmérése után ránézek az ordibálva kapálózó beteg arcára, akit hiába fogtak le a nővérek, mégis bátran ficánkol, ledöbbenek azon, amit látok, szemem hatalmasra tágul. Ugyanis ekkor veszem észre, hogy a férfi szemrésében két borostyán sárga írisz tekint rám riadtan, talán fel sem fogva azt, milyen veszélynek teszi ki magát. Egy vérfarkas. Még sosem találkoztam egyel sem, így teljesen ledöbbent, hogy ilyen  körülmények között kell találkoznom egyel. Hirtelen ötlettől vezérelve, kétségbeesetten hajolok közelebb hozzá.
-Nyugodjon meg, mert mindannyiunkat lebuktat! Csukja be a szemét!-hajolok a füléhez, és úgy beszélek, hogy ezt biztosan csak Ő hallja meg, majd felegyenesedve a nővérre nézek, aki időközben hevesen sorolja a mentősök által átadott információkat, miközben betoljuk az egyik vizsgálóba. -Doktor úr, a beteg lázas, és nem hat rá a nyugtató. -mondja az egyik ápoló, és elmondja miből mennyit kapott már. Újfent ledöbbenek, mert ekkora adagtól már egy elefánt kifeküdt volna. Megérintem a férfi kezét, és ledöbbent mert még az én kezem is érzi, hogy a teste tűzforró. Vérfarkas, nem lep meg, csak így a kezelés kicsit más fordulatot vesz.
-Rendben, adjunk neki most két egységnyi Philophent, és egy egységnyi Diprivánt!-mondom, majd agyam lázasan dolgozni kezd azon, mit is csináljak. Vérfarkas, tehát a testhője 40 celsius körüli, így bármilyen nyugtató csak rövid ideig képes hatni rá, így nem lehet műteni. De ha több gyógyszert adok, akkor tönkre teszem a veséjét, a máját és akár a szívét is. Kétségbeesetten gondolkozok, miközben megpróbálom valamiképp elállítani a vérzést, mikor szembesülök egy újabb problémával, és a riadalom kiül az arcomra. A vérfarkasok gyorsabban gyógyulnak, mint az emberek, kizárt hogy ez ne tűnjön fel valakinek. Valahogy nyitva kell tartanom a sebeit, hogy nehogy idő előtt forrjanak össze, és le kell vinnem a testhőjét, hogy műteni tudjam, és nehogy szemet szúrjon valakinek, mert akkor neki vége. Azt tudom, hogy Anette, a kiválasztott módosítani tudja majd a sárga szemekkel találkozó nővérek emlékét, de egy egész műtétet levezényelni így nem lesz fáklyás menet. Minden esetre tamponálom a lőtt sérüléseket, fertőtlenítem, és addig is míg dolgozom, igyekszem megoldást találni arra, hogy oldjam meg ezt a problémát.


A hozzászólást Dr. Dyson Martin Dreyfus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 10:00 am-kor.

Dr. Dyson Martin Dreyfus
IV. Nemzetségfõ
Magic is in my blood

Dr. Dyson Martin Dreyfus
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Doki
Gif vagy kép : Throw me through the flames GIF%2BJohnWasNotTheOnlyOne%2Blilybop
Play-by : Adam Lambert
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : Mágus -Tűzmágus - Fény
Posztok : 71
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Rang : Nemzetségfő
User neve : L
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : Victoria, szívem kírálynője...
Különleges képesség : Tűzlabdák, tűzostor alkotása, irányítása - Tűzzé válás - illanás(tűzoszloppá válva eltűnni valahonnan) - Tűzelementálok idézése (12 fő) - Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) támasztása-elsorvasztása - Égető érintés (parázsló érintéstől, végtagok lángra lobbantásán keresztül, egészen valaki elégetéséig) - Szerelmi mágia: bájital, kötés, szétválasztás - Víziókeltés - Lelket sorvaszt (letargiába, mély depresszióba taszít, mely akár öngyilkosságig is fajulhat) - Gyógyító fény: (súlyos, életveszélyes sebek, betegségek, csonttörések kezelése gyógyító fénnyel) - Mentális pajzs kiterjesztése 2-5 főig - Tenyérjóslás: illető egész életére kiterjed (sorsfordító mozzanatok, halál pillanatának látása) - Múltba tekintés: látja valaki múltját születésének pillanatától az adott pillanatig - Állati beszéd: megérti az állatok nyelvét, gondolati úton kommunikál velük - Telekinézis: tárgyak mozgatása gondolatátvitellel - Telepátia: kommunikáció gondolatátvitellel - Idéző mágia: jó vagy rossz szellemek idézése - Ráolvasás: akaratátvitel, mentális parancsok sugárzása - Illúziókeltés: saját külső megváltoztatása

Foglalkozás : sebész szakorvos / brókercég tulajdonos
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Hétf. Júl. 28, 2014 4:59 pm




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
A fájdalom eltompítja a tudatát, bár korántsem annyira, hogy képtelen legyen a társára gondolni. Steve neve visszhangzik a fejében, újra és újra és újra és újra, mint valami mantra, és a félelem egyre csak hízik, hízik, hízik, mígnem kitölti minden egyes porcikáját. Érzi, ahogy szivárog a vére, bár már túlvan az életveszélyen — az egész csupán pár perc leforgása volt, míg a mentőautóban száguldottak —, hiszen már akkor csillapult a vérfolyam, mikor előkészítették a szállításhoz. Vagy csupán hallucinált? Képtelen eldönteni, enyhült-e a vérzés, hiszen a teste merő fájdalom, az elméje merő fájdalom, és még mindig képtelen elhinni, hogy az akció, amire már oly' régóta készültek, balul sült el. Fogalma sincs, mikor billent a mérleg nyelve a drogbáró javára, csupán azzal van tisztában, hogy Bonhamot vállon lőtték, és látta, ahogy a hús roncsolódik, a vér szagától pedig összefutott a nyál a szájában, még az ájulása előtt, még azelőtt, hogy egyáltalán hagyta volna magát legyűrni. Érezte a kábulat nyúlós, ragacsos maszlagján keresztül a vér émelyítő, édeskés-vasillatú aromáját, és akarata ellenére is egy pillanatra éberré vált — aztán elájult.
A saját zihálása visszhangzik a fejében, az újra és újra feltörő ordításai, ahogy a társát keresi kétségbeesetten, Steve, Steve, Steve, és fogalma sincs, miért aggódik érte, csupán az ő neve lebeg lelki szemei előtt — és az, hogy gondolkodni sem képes már a fájdalomtól.
Nem szabadott volna kórházba kerülnie, nem, mert le fogják leplezni, és a vadászok megölik. Meg fogják őt ölni, gondolkodás nélkül kivégzik, és mindenki mást is, akivel akárcsak véletlenül is kapcsolatban áll.
Ismét csak ordít, Steve-et keresi, és újra és újra azt ismételgeti, hogy nem kerülhet kórházba. Látja, ahogy két ápoló is félreugrik — Mi a szar van?! —, és ez erőt ad neki, hogy ismét kapálózni kezdjen, hogy megpróbáljon kiszabadulni — ám az erőlöket nem tart sokáig. Amint megmozdítja a jobb kezét, a végletekig elfárad, és a torka kiszárad, a szája kiszárad, és olyan érzése van, mintha a belsejében ott porzana a Kalahári.
Egy újabb orvos érkezik oda. Valamit magyaráz, ám Jonah nem érti; nem hallja, mit mond, a pánik ott lüktet az agyában, a fejében, vörösen pulzálva, akár az a csomónyi izom, mely a vérét pumpálja szerte az ereiben, és csupán arra koncentrál, hogy ne veszítse el az eszméletét, hiszen a belé adagolt nyugtatók — hiába pillanatok erejéig csak — elbágyasztják őt. A teste lázforró, szinte perzsel, és ez aggasztja őt a legjobban; retteg attól, hogy valaki észrevegye, és a vér meghűl az ereiben, ahogy az egyik ápoló jelenti: a beteg lázas, nem hatnak a nyugtatók.
A kezei ökölbe rándulnak, és kénytelen a saját ajkába harapni, hogy ne bődüljön el: A kurva életbe, persze, hogy lázam van, vérfarkas vagyok, bassza meg! Egyre csak pánikol, bár nem ismételgeti már Bonham nevét. Az agya lázasan kattog a doktor előző szavain — szemei borostyánként izzanak —, és végre bevillan, mit mondott a férfi.
— Dr. Dreyfus? — lihegi. — Maga... — Nem képes befejezni. A férfi a fülébe súgja, hogy nyugodjon meg. Hangjától felkorbácsolódnak Jonah érzései, a félelem és harag, és egy pillanat erejéig őrültként szikrázik a tekintete — majd kihuny, ahogy a farkas nyugalmat parancsol magára.
A fájdalom dühödten marcangolja az idegvégződéseit, és alig bírja megállni kínos nyüszítéseit.
— Doki — nyögi —, doki, csináljon valamit Bonhammal... — A nyelve minduntalan megbicsaklik, és többször is újra kell kezdenie mondatait, hogy tisztán és érthetően ejthesse a szavakat. Ökölbe szorult kezei görcsösen remegnek az oldala mellett, ahogy megpróbál úgy helyezkedni, hogy a fejét oldalra hajthassa és elrejthesse a szemeit — melyek újból izzani tetszenek —, és a doktorhoz közelebb húzódhasson. Tudnia kell, mi van Steve-vel, Steve a minden, aki jelenleg számít, az egyetlen ember, mert rábízták, mert ő a horgony, aki miatt nem veszítheti el a fejét. Ha ő nincs, megőrült volna, és a vadászok megölik.
Most jut el a tudatáig az utasítás, és engedelmeskedve a parancsnak, szorosan lezárja mindkét szemét. Vakon fordul a doktor felé, próbálja beazonosítani, hogy mi is ő valójában — eléggé egyértelműen közölte azzal, hogy "mindannyiunkat lebuktat" —, bár nem jár sikerrel. Nem érez különleges aromát, nem érez semmit, csupán tulajdon vérének szagát, a romlás és halál gusztustalan bukéját, és a gyomra fordul kettőt, minek következtében a golyó életveszélyesen lüktetni kezd a sebben.
— Dreyfus! — ordítja. — Csináljon valamit, mert megőrülök! — megragadja a doktor mellkasán a köpenyt, és le akarja rántani magához, ám erejéből már nem futja rá. Ernyedten ereszti el őt, a keze lehull az oldala mellé, és a farkas tűri, hogy újabb gyógyszereket kapjon.
— Úgyse használ — dünnyögi az orra alatt. Hangja halk, rezgő basszbaritonná szelídül a korábbi ordításból, ahogy a gyengeség erőt vesz rajta.

Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Kedd Júl. 29, 2014 3:36 am



Jonah & Dyson


--- A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.---

Szélvészként vágódok át a sebészeti osztályt és a sürgősségit összekötő folyosón lévő fehér lengőajtón. A műtőből rohantam egyenesen ide, mert rengeteg súlyos sérültet hoztak be a mentősök. Rendőrök és civilek, üldözők és üldözöttek sérültek meg egy razzia során és nekünk mindegyikükön segíteni kell. Az ajtót átlépve megtorpanok egy pillanatra,hogy képet kapjak az épp zajló eseményekről és döbbenetes látványban van részem. Az egész folyosót ellepik a kínok közt fetrengő fekete ruhába öltözött zsaruk és a civilek, a legtöbbjük fölé kék, vagy zöld ruhás orvosok, nővérek hajolnak, gyógyszert, fájdalom csillapítót vagy nyugtatót adagolnak beléjük, sebeiket látják el. A levegőt betölti a fertőtlenítő, a vér és a félelem összetéveszthetetlen aromája. Pillanatok kellenek csupán, hogy gyakorlott szemeim felmérjék a helyzetet, és mivel a többi orvos teszi a dolgát, én is az épp beérkező hordágyhoz rohanok, hogy segítségére legyek egy többször vállon lőtt rendőrnek. Átveszem a mentősöktől, és miközben a vizsgáló felé toljuk, megpróbálom megnyugtatni, s magam mellé rendelek egy rezidens orvost, Dr. Petersont. Miután tájékoztatom és ellátom utasításokkal, az egyik nővér felé fordulok, és a kívánt gyógyszerre is leadom az igénylésem. A csapat összehangoltan dolgozik, így én is teljes figyelmemmel tudok a betegre koncentrálni. A társáért aggódik, szívbe markoló látvány, ahogy kínok közt fetrengve a társa miatt aggódik, s ígéretet teszek, hogy utána nézek ennek a Swanson rendőrtisztnek. A nyugtató lassan hatni kezd, és a nagy darab fickó hamarosan mély kábulatba zuhan, én pedig megnyugodva hagyhatom ott a teamet, miután megbizonyosodtam róla, hogy a műtőig már megoldják nélkülem is. Egy ápoló hív magával, majd el is tűnik azonnal. Már én is hallom a fülsértő ribilliót, így kirohanva az ajtón, és lecserélve a véres kesztyűt egy sterilre a felém közeledő hordágy felé sietek. Közelebb érek és már beszélni kezdenék, mikor meglátom a két riadt nővért, ahogy fecskendővel és véres gézlapokkal a kezükben riadtan hátrahőkölnek. Mérgesen nézek rájuk, és ugrok oda a beteghez, aki kihasználva a lehetőségeit, azonnal heves kapálózásba kezd, szerencsére ezt csupán néhány pillanatig képes csinálni, a vérveszteség és a fájdalom erősebbnek bizonyul.Dühösen dörrenek a két nővérre, majd próbálom lenyugtatni a beteget, és bemutatkozok, miközben nyomókötést tartok a gyomránál lévő hatalmas, golyó ütötte lyukra. Ám aztán nekem kezd el a szívem a torkomban dobogni, a tekintetem hatalmasra tágul. Ugyanis a hordágyon  fekvő férfi tekintete borostyánsárgán villan rám. Vérfarkas. Azonnal kapcsolok, és közelebb hajolva arra kérem, hunyja be a szemét, de mintha meg sem hallaná, csak nyög és hörög, és küzd ellenünk, pedig segíteni akarunk.
Közben egy üres vizsgálót keresünk, hogy megkezdhessük a lőtt sebek ellátását, én pedig újabb adag nyugtatót adatok be neki. Az egyik nővér felfedezi a vérfarkasokra jellemző magas testhőt, de szerencsére ezt lázzal magyarázza, így én is csak rábólintok. Elvégre azt mégsem mondhatom, hogy á, dehogy lázas, csupán vérfarkas, szabdaljuk fel és végezzünk rajta kísérleteket. Muszáj titokban tartanom, ameddig csak erőmből és leleményességemből telik, mert ezzel nem csak önmagát, hanem minden természetfeletti lényt magával sodorhat. Köztük engem is, általam pedig a népemet, márpedig ezt mindenáron meg fogom akadályozni.
-Igen, én vagyok! -felelem, mikor a nevem ismétli, és meglepődök rajta, hogy visszaismétli a nevem, igaz, jókora fáziskéséssel. Vagy még tiszta a tudata, bár erősen beszűkült, vagy hallotta már a nevem, mint Nemzetségfő. Nem tudom melyik megoldás lehetséges, de most jobban érdekel az a rengeteg vér amit elveszített eddig. Aggódva próbálom megakadályozni a még nagyobb vérveszteséget, és agyamban számtalan megoldás közül keresem a legmegfelelőbbet egy vérfarkas számára. Csodás kilátások.
Betoljuk az egyik vizsgálóba, és megkezdjük az ellátását, jókora adag nyugtatót adatok be neki, hogy felmérhessem a károkat. Talán ennek köszönhető, hogy a sárga szempár eltűnik, helyére zöldes árnyalatú íriszek költöznek. Egy pillanatra megnyugszom, és már kezdem azt hinni, hogy a nyugtató elég erős lesz és elaltatja, mikor akadozó nyelvvel magyarázni kezd. Érthetetlen amit mondani próbál, így közelebb hajolok, hogy halljam, majd mikor ki tudom venni a szavait, úgy nézek rá, mint egy elmeháborodottra.
-Ó, bakker, csak éljék túl nekem, aztán esküszöm én fizetem a nászútjukat!-mondom felháborodva, és az előző kerge marhára gondolok, aki szintén a társa után nyivákolt, holott már annak is örülhet, ha majd össze tudom tákolni úgy a karját, hogy meg tudjon emelni egy A4es papírlapot. A csapat néhány tagja persze felkuncog, de látva rosszalló pillantásom, azonnal el is halkulnak. Szavaim úgy pattognak a csempézett falak közt, mint a gumilabda, kemény utasításokkal látom el őket, s közben lázasan agyalok azon, hogy mit is tegyek, hogy hassanak is a gyógyszerek, le se buktassam de az életét is megmentsem.
-Terpeszt és szikét!-nyújtom ki a tenyerem magam mellé, fel sem pillantva, s érzem ahogy a hideg fém máris a tenyerembe simul, egyik a másik után. A beteg fölé hajolok, és bár tudom, hogy ezzel iszonyú kínokat okozok, a ridegen csillogó eszközökkel kissé széthúzom a sebet, hogy a dolgok mélyére lássak. Van tippem, hogy lehet, hogy átment a golyó a mellényen, de csak tipp, meg kell róla bizonyosodjak hogy valóban így van. Sejtésem beigazolódik, ahogy feltárul előttem a nyílás meg is látom a gyomorba fúródott hatalmas, vértől áztatott de még így is arany és réz színben csillogó lövedéket. Puskából vagy gépfegyverből lőtték ki, és így már értem, hogy vihette át ilyen könnyedén a golyóálló mellényt. Körülötte már látszik a hegesedés, amit a farkasvér okoz. Basszus, ha így folytatódik, be fog épülni a golyó a szervezetébe, az pedig még akkor is végez vele, ha történetesen szupergyorsan gyógyul. Higgadt próbálok maradni, de a szívem így is a torkomban dobog.
-Lőtt seb a hasfalban, a lövedék még a Ventriculisba fúródva, kimeneti nyílás nincs. -mondom, majd az ezüst eszközöket egy krómszínű tálba dobom, ahol csilingelve koccannak össze a már fertőtlenítésre váró egyéb dolgokkal. A golyó köré ezekre az esetekre használatos speciális, szivacsszerű hengereket dugok, így minimalizálva a további vérveszteséget, és akadályozva meg a sebek túl gyors gyógyulását, majd a combja felé fordulok, ahol a nadrágot átszakítva szintén jókora seb látható. Egy nővér már végigvágta a nadrágot egy ollóval, így könnyedén hozzáférek a másik sérüléshez. Szerencsére elkerülte az artériát, de így is csúnya sérülés. A golyó megállt a combcsontban.- A musculus quadriceps femorisban szintén lövedék okozta sérülés található, az idegen test a corpus femorisban állt meg. Most tamponálom. -mondom, majd ezt a sebet is kipárnázom, ezzel feltehetően óriási kínokat okozva a félkábult férfinak. Nem akarom bántani, tényleg nem, de gyorsabban szűkülnek a sebei, és ez igen sok problémát felvetne a műtőben, így muszáj vagyok nyitva tartani a sebeket. Előtűnik ismét a sárga szempár és a nevem ordítja, megmarkolja rajtam a műtősruhát. S ismerve egy vérfarkas erejét már felkészülök arra, hogy falhoz vág, mégsem teszi, Keze lehanyatlik, s teste mellett remeg, szemhéja elfedi íriszeit, s arca immár sápadt fehér színben pompázik. Rémülten figyelem a monitort, amire rá van kapcsolva, mert a gép csipogása egyre aggasztóbban visszahangzik a fülemben. "Elveszítjük!" Fut át az agyamon, s már meg is hallom az egyik nővért.
-Doktor úr, esik a vérnyomás!-kiáltja feszülten, mintha én nem hallanám a gép vészjósló csipogását.
-Adjanak neki két egység Epinefrint! Azonnal! -kiáltom kétségbeesve, és ismét felemelem a hasi sérülésről a kötszert. Még mindig ömlik belőle a vér, és én nem segíthetek jobban, nem hívhatom elő a fényem, pedig ezzel egy perc alatt meggyógyíthatnám. Ó, átkozott vámpírok, átkozott vadászok, átkozott világ! A rendőr motyog, a gép hangosan sípol, s feszülten, dobogó szívvel figyelem, ahogy a számok egyre közelebb húzódnak a kritikus ponthoz. A szíve kezdi felmondani a szolgálatot.
-Hey, Pajtás!-kiáltom neki, és az arca fölé hajolva megpaskolom az arcát, pedig tudom jól, hogy az eszméletvesztés határmezsgyéjén mozog épp, talán már nincs is tudatánál, mégis folytatom! -Itt ne merészelj hagyni, mikor már ennyit dolgoztam veled! Küzdj, az Istenért, nem adhatod fel most!-ordítok rá, majd meghallom a gép egyenletes sípolását. Megállt a szíve. A team megmerevedik egy pillanatra, és tanácstalanul néznek rám, engem pedig elönt a harci düh. Nem, nem adom a Halál kezére, még nem. Fiatal, életerős, és ha valaki, hát én márpedig megmentem ez a farkast.
-Mit bámulnak?-ordítom el magam, miközben felpattanok hordágyra, és a beteg csípője fölé térdelve szívmasszázst alkalmazok. Nem defibrillálhatom, mert nem tudom az áramütéssel nem idézném-e elő az átalakulását, és azt sem tudom ez nem gyorsítaná-e fel a gyógyuló folyamatokat a testében, így marad a klasszikus módja az újraélesztésnek. Véres kesztyűbe bújtatott kezeimet a férfi mellkasára helyezem, és egyenletesen nyomni kezdem a mellkasát. -Lélegeztetést! MOST!-ordítom el magam, és tovább nyomva a szívét hallom, és látom a szemem sarkából, ahogy egy rezidens orvos tubust nyom le a torkán, majd ráhelyezi a ballont, és velem szinkronban lélegztetni kezdi. Újabb gyógyszereket adatok be neki, nem törődve a kisimult Ekg-vonallal, egyszerűen képtelen vagyok elfogadni azt, hogy meghal a kezeim között.
-Ne add fel, Pajtás! Gyere vissza! Még nem jött el a te időd!-lihegem kétségbeesetten nyomva a mellkasát, és teljes szívemből azt kívánom, bár megérezné a kezemből áradó észrevétlen mágiát, amivel a szívét próbálom újraindítani. -Gyere vissza! Gyere vissza! Gyere vissza! -hajtogatom, majd a gép első csippanására, amely önálló szívritmust mutat, felkapom a fejem, és a szívmonitorra meredek. Újabb csippanás, majd egy újabb, és boldogan, megkönnyebbülten mosolyodok el, míg a team üdvrivalgásban tör ki. Egy nővér a beteg füléhez hajol, és nevetve suttogja bele: Isten hozott! Boldog szülinapot! Azonban nincs idő örömködni, azonnal műtenem kell, így lepattanok sebesen a hordágyról, majd hirtelen ötlettől vezérelve izgatottan adom ki az utasításokat.
-Mivel a beteg lázas, mesterséges hipothermiát alkalmazunk. Ne nézzenek így rám, gyerünk! Készüljenek fel a sürgősségi prezerválásra. -mondom, és csak reménykedni merem, hogy beválik a tervem....
A team áldozatos munkájának köszönhetően pedig néhány perc múlva elégedetten, de aggódva száguldunk az időközben lehűtött vérfarkassal a műtő felé, mesterséges kábulatban tartva végre, hogy ott megkezdhessem a golyók eltávolítását és a sebek rendbetételét.


A hozzászólást Dr. Dyson Martin Dreyfus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 10:00 am-kor.

Dr. Dyson Martin Dreyfus
IV. Nemzetségfõ
Magic is in my blood

Dr. Dyson Martin Dreyfus
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Doki
Gif vagy kép : Throw me through the flames GIF%2BJohnWasNotTheOnlyOne%2Blilybop
Play-by : Adam Lambert
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : Mágus -Tűzmágus - Fény
Posztok : 71
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Rang : Nemzetségfő
User neve : L
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : Victoria, szívem kírálynője...
Különleges képesség : Tűzlabdák, tűzostor alkotása, irányítása - Tűzzé válás - illanás(tűzoszloppá válva eltűnni valahonnan) - Tűzelementálok idézése (12 fő) - Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) támasztása-elsorvasztása - Égető érintés (parázsló érintéstől, végtagok lángra lobbantásán keresztül, egészen valaki elégetéséig) - Szerelmi mágia: bájital, kötés, szétválasztás - Víziókeltés - Lelket sorvaszt (letargiába, mély depresszióba taszít, mely akár öngyilkosságig is fajulhat) - Gyógyító fény: (súlyos, életveszélyes sebek, betegségek, csonttörések kezelése gyógyító fénnyel) - Mentális pajzs kiterjesztése 2-5 főig - Tenyérjóslás: illető egész életére kiterjed (sorsfordító mozzanatok, halál pillanatának látása) - Múltba tekintés: látja valaki múltját születésének pillanatától az adott pillanatig - Állati beszéd: megérti az állatok nyelvét, gondolati úton kommunikál velük - Telekinézis: tárgyak mozgatása gondolatátvitellel - Telepátia: kommunikáció gondolatátvitellel - Idéző mágia: jó vagy rossz szellemek idézése - Ráolvasás: akaratátvitel, mentális parancsok sugárzása - Illúziókeltés: saját külső megváltoztatása

Foglalkozás : sebész szakorvos / brókercég tulajdonos
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Kedd Júl. 29, 2014 5:26 pm




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
Egyre jobban fáj. A teste merő fájdalom; már képtelen eldönteni, mije lángol, s mije ép. Az élet egyre csak szivárog sérüléseiből, és ahogy kapkod, kapálózik azért, hogy fogódzót találjon valamelyik ápoló karjának vagy ruhájának képében, a sebei újból és újból felszakadnak gyógyulásukból. Érzi, mint s hogy gyengül a vérveszteségtől — már képtelen arra, hogy ordítson, hogy egyáltalán erőt fejtsen ki. A szeme borostyánszínben izzik a fájdalomtól; nem képes uralni a farkasát, és szinte visszhangot verve üvölt az elméjében a gondolat, hogy itt, helyben fog átváltozni, és mindenkit széttép, és addig tombol, míg egy vadász le nem teríti.
Remeg a keze, ahogy megpróbál valakibe belekapaszkodni, hogy ne süllyedjen el a tudatmocsárban, hogy fenn tarthassa magát a felszínen; retteg a pillanattól, amikor majd elveszíti az eszméletét, és kiszolgáltatottá, ennél is sebezhetőbbé lesz. Tudja, hogy a kórház veszélyes közeg — nem beszélve arról, hogy egy volt kollégája is vadász volt —, és bármelyik pillanatban megtámadhatják, és egy ezüstkéssel kibelezhetik, a hordágyhoz szögezve őt.
Az ordítást már rég' abbahagyta; már nem képes felemelni a hangját, csupán erőtlen nyögésekre képes, értelmetlen mondatokra és vérszegény kapkodásokra, hogy ismét csak fogódzót találjon, hiszen egyre jobban szédül, forog vele az egész kibaszott intézmény, és úgy érzi, hamarosan le fog zuhanni a hordágyról. Megpróbál valamit mondani, ám szavai vérbe fúlnak, ahogy a vörös, ragacsos nedű felgyűlik szájába, és gyenge, fájdalmas köhögés rázza a rekeszizmát és mellkasát. Kétségbeesetten pillant a doktorra, a doktorról az ápolókra, akik, hála az égnek, magas lázként definiálják égető testhőjét. A saját nyelvébe harapva próbál felülni, ám az erőtlenség visszarántja őt a matracra, szinte odabéklyózza, hogy ne mozoghasson, és egy elhaló, szánalmas nyüsszenés buggyan fel a torkán. Muszáj félrehajolnia, hogy egy adagnyi vért kiköphessen, aztán ismét csak visszazuhan — szája szélén bíbor csermely —, és megpróbál a saját tudatába kapaszkodni.
Képtelen nyitva tartani már a szemét. A fáradság és dermesztő hideg burokba vonja minden porcikáját, lefagyasztja a csontjait, és kiszárítja a száját. Képtelen nyelni, akár csak megnedvesíteni az ajkát, hogy ne repedjen fel, ne ontson az is vért, akárcsak a két lőtt seb a testén — a testén, mely még mindig éget, mint a katlan, s mely már rohamosan gyöngül —, és már nem tud ordítani úgy, mint amikor behozták a kórházba. Fényévnyinek tűnnek azok a percek, amik már elperegtek, rengeteg fényévnyinek, és szinte hitetlenkedve gondol arra, hogy csupán percek szükségesek ahhoz, hogy elvérezzen ezen a kibaszott hordágyon, egy csapat ápoló és egy orvos jelenlétében, akik tehetetlenül ácsorognak fölötte — az ápolók legalábbis biztosan —, míg ő, Jonah lassan elvérzik.
Rákérdez az orvos nevére — mintha már hallotta volna valahol —, mire a férfi elismeri, hogy ő az. Egy pillanatra forró megkönnyebbülés önti el a belsőjét — forróbb, mint saját testhője —, és furcsán elcsuklik a hangja, ahogy ismét a társáért könyörög.
A doktor következő mondatára őrült harag lesz úrrá rajta, és a fájdalom ködén át is borostyánszínben izzik fel az íriszpárja, vészjós morgással karöltve bontakozik ki egyre a farkas tudata, és a végtagjai remegni kezdenek.
— Szemétláda — morogja fojtottan, s ezután ismét az ajkába harap, hogy a szemeit lehunyva visszaszorítsa a farkast. Hullámokban tör rá a szédülés, és kénytelen megkapaszkodni a hordágyba, az ujjait a matracba vágva, és veszélyes reccsenés hallatszik, ahogy a körmök alatt megadja magát az anyag.
A következő pillanatban — önmagát is meglepve — felüvölt a fájdalomtól, ahogy a doktor belenyúl a gyomorlövésébe, szinte kotorászik benne, és egyidejűleg kurvaanyázik és esdekel azért, hogy Dreyfus hagyja abba.
— A rohadt! — üvölti, és a saját homlokára szorítja a karját. — Szedje ki, szedje ki! — Immár a saját farkasa bömböl kegyelemért — a hangja torz, szörnyetegi —, és pillanatok választják el attól, hogy itt, helyben változzon át és mészároljon le mindenkit. Gyengeségére fittyet hányva kezd el hánykolódni — és azonmód ledermed, ahogy a lövés újbóli lüktetésbe kezd.
Könnyek gyűlnek a szemébe a fájdalomtól, és legördülnek az arcán. Mellkasa hevesen zihál, légszomjasan hullámzik az átélt kínoktól, és a látása egyre csak homályosul. Már nem képes éberen, tisztán gondolkodni; a mondatok egybemosódnak, és tompán hallja az orvos mondatait, akárha légy zümmögne egy lámpaburába zárva.
Aztán ismét csak a fájdalom — a teste ívbe feszül a kínoktól, a torkán — a vérrel együtt — kínos üvöltés bugyog fel, bár a tudata pillanatokkal később már fakulni kezd. Kétségbeesetten nyúl ki érte, hogy megragadhassa, belekapaszkodhasson és ébren maradjon, ám tisztán meghallja az egyik nővér hangját.
A sípolás mindent elsöpör. Szinte az idegeit marcangolja, tépi, akár egy kutya az áldozatát, és képtelen kizárni az agyából.
— Kapcsolják ki azt a szart — motyogja félkábultan, a vérveszteségtől gyengén — aztán lecsukódnak a pillái, és egy pillanatra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal.
Nem lát semmit, csupán hallja azt a kibaszott sípolást, azt a rohadt hangot, ami szívének ritmusát méri, és nem érez félelmet, amiért az egyre egyenletesebb. Hideg áramlat söpör végig egész testén — a megnyugvás —, minden tagja pillanatok alatt elzsibbad, ám még érzi, ahogy a doktor megpaskolja az arcát.
Gyengén hunyorogva pillant rá, fókuszálatlan tekintettel — aztán ismét lehunyja a szemét, és átengedi magát a tudatvesztés éjfekete, illúziókkal teli univerzumába.

Egy házban áll.
A falak fa lambériával fedettek, az ablakok vakok, a függönyök szakadtak. Enyhe vérszag terjeng a helyiségben, és a hajópadló enerváltan megnyikordul a vérfarkas súlya alatt, ahogy az tesz egy lépést előre. Lepillant magára, és döbbenten konstatálja, hogy a ruhája vörösben játszik a rengeteg vértől, nadrágja tépedt-szakadt, ahol a golyó felmarta a húsát, kiontva az izmokat és bíbor életnedveket, ám nem érez fájdalmat. Teljesen és tökéletesen érzéketlen a kínokra, melyek korábban átmosták testének minden porcikáját — noha most nem emlékszik semmire —, csupán a szagokat és illatokat érzékeli, a szobában honoló méla csöndet, a porszemcsék nehéz súlyát a tüdejében. Torkát finom, csiklandós érzés kaparja, akárha porcicákat szippantott volna be, és erős késztetést érez, hogy köhögni kezdjen.
A szája elé kapott kézzel köhög bele a tenyerébe — a nyelőcsövét valami megduzzasztja, mintha valami kúszna benne —, és a következő pillanatban valami a fogának koccan.
Fémes csendüléssel találkozik a zománccal futtatott fogakkal, aztán Jonah kiköpi a tenyerébe a tárgyat.
Egy golyó. Aranyban és rézben csillanó skuló, melyet az imént a gyomrából köhögött fel.
Ijedten ejti el, és —
Éles fények kúsznak a szemhéja alá. A tüdeje súlyosan nehezedik a mellkasában, és forró kortyokban kezdi el inni az oxigént. Szinte kapkod, és a szemei felpattannak, bár a teste mozdulatlan marad. Éteri zsibbadtság bágyasztja minden porcikáját, és képtelen bemérni, mije fáj, s mije nem.
Valakik körülötte ujjonganak. Egy személy a füléhez hajol, s belesuttog: Isten hozott! Boldog szülinapot!, és Jonah bambán hunyorog rá, enyhén elnyílt, vértől vöröslő ajkakkal, aztán felnyög.
Képtelen megszólalni. A szája nem engedelmeskedik, két tehetetlen húsdarab, melyek fogakat rejtegetnek, fogakat és hangszálakat és nyelvet, ám nem tud szavakat formálni. Ismét lehunyja mindkét szemét, és másodpercek, talán percek esnek ki.
Fázik. Kibaszottul fázik. Talán a fogai is vacognak, ütemesen kocódnak össze a hidegtől, és testszerte dermedt, mintha téli álomban ringatózna, és képeket, villódzó képeket lát.

Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Csüt. Júl. 31, 2014 2:53 am



Jonah & Dyson


--- A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.---

Őrület ami a világban folyik. Emberek ölik embertársaikat, a sötétben settenkedő vérszívók lesnek védtelen áldozataikra, vérfarkas falkák rejtőznek a békés erdők mélyén, rettegve a teliholdat, mágusok kényszerülnek meghúzódva, eltitkolva valójukat létezni vegetálni. Mindenki vadászik mindenkire. Mindenki áldozat és mindenki bűnös. Összecsapások ezer formában öltenek alakot, mint ahogy most is. Nem is tudom megmondani hány áldozata lett a vérengzésnek, amely egy rendőrségi rajtaütés szült. Még a hordágyon fetrengő, saját és még ki tudja hány ember vérében úszó rendőr nyögésétől, hörgésétől és ordításától is hallani lehet, a folyosóról és a többi vizsgálóból beszűrődő vészjósló, aggasztó hangokat, ahogy orvosok adnak ki utasításokat, nővérek és rezidensek kommunikálnak egymással és a segítséget kérő, életükért küzdő betegekkel.
De nekem nem szabad most ezzel foglalkoznom, nem vonhatja el a figyelmem semmi arról, ami előttem zajlik. Összpontosítanom kell, és minden idegszálammal azon vagyok, hogy megfelelő és gyors ellátásban részesítsem a rendőrt, aki előttem fekszik. Még a nevét sem tudom. Senki nem tudja, nem volt idő arra, hogy megtudjuk. Illetve a papírra amin átvettem oda volt kaparva, na de ki tudja elolvasni futás közben egy mentős sárga papirosra vetett, kusza betűit? Lehetetlen küldetés, de minket nem is a neve érdekel. Sokkal inkább a két tátongó seb, amelyből egyenletesen folyik a vére, vörösre mázolva a hordágyat, a ruházatát, és minden kezet, amely megközelíti. Hason és combon lőtték, és a beteg olyan erővel próbál szabadulni, hogy az már emberfeletti. Szó szerint. Ugyanis hamar kiderül számomra a nyilvánvaló, lélekbe maró és ijesztő tény, a beteg nem egyszerű ember. Vérfarkas. Nem csodálom, hogy a két nővér megrémült, én mégis egy pillanat alatt kapcsolok, és miután megpróbálok hatni rá, visszarendelem  a két ápolót a dolgukhoz, mintha csak képzelgés lett volna a vérfagyasztóan ijesztő, borostyánszín szempár. Próbálok higgadt és nyugodt maradni, hisz minél jobban megrémisztem, annál több esélyt adok neki az átváltozásra, és ezzel gyakorlatilag egyenesen aláírnám a halálos ítéletét, és ezzel egyidejűleg sok másik emberét is. No, nem az enyémért aggódom, elég valószínűtlen, hogy az én erőmmel szemben bárkinek sikerülhetne bennem kárt tennie, de vannak nálam gyengébbek is. Értük kell aggódnom, az ártatlanokért, akik nem tudják megvédeni magukat. Erre esküdtem fel. Erre tettem fel az életem. És nem ma jött el a napja, hogy megfutamodjak.
Kapkodva igyekszünk vele a vizsgáló felé, és hamarosan meg is érkezünk, miközben kommunikálok a nővérekkel és a rezidens orvosokkal, akik körülöttem ugrálnak. Én vagyok a szakorvos, én vagyok a felelős mindenki munkájáért, így rajtam áll vagy bukik, hogy a fájdalomtól már-már eszelősen fetrengő férfi élve kijut-e a falak közül. Jelentősen megnehezíti a helyzetem a tény, hogy vérfarkas, és én még nem találkoztam egyel sem e büszke faj tagjai közül, sem így, sem bundás formában, de főleg nem az osztályomon. Minden agysejtem meg kell erőltetnem, hogy emlékeim ködös mocsarából felidézhessem azokat a tényeket, amelyeket olyan régen olvastam róluk, hogy már idejét sem tudom megmondani. Az elsődleges szempont, hogy megmentsem, de nem mindegy milyen módot választok a kivitelezésre. Ugyanis a vérfarkasok testhője olyan magas, mint egy nagyon magas lázzal küzdő betegé, 40 fok körüli, ami most szerencsémre egy nővérnek fel is tűnik, aki lázzal magyarázza. Rábólintok, így mindenkinek könnyebb. Ez azonban felgyorsítja a gyógyszerek és nyugtatók lebontását a szervezetében, vagy teljes egészében megakadályozza azt. Ha viszont többet adatok be neki, magamra hozom a bajt, ki fogják vizsgálni az esetét, vagy esetleg ezek a kemikáliák okoznak maradandó károsodást a szerveiben. Kétségbeesetten próbálok megoldást találni a problémára, miközben a férfi magatehetetlenül vergődik, küzd. Hiába próbálom megnyugtatni, hiába adják be neki a kért nyugtatókat és fájdalomcsillapítókat, csak pillanatokig hatnak rá. Nem vagyok biztos benne már, hogy a fájdalomtól, a vérveszteségtől vagy a kábulattól szédeleg, de szeme színe végre normalizálódik, én pedig egyetlen pillanat erejéig megkönnyebbülök. Szerencsétlen szenved, látom rajta, vér szivárog a szájából, sápadt, fehér bőrén vékony vörös csíkot hagyva maga után. Ki is köp egy adagnyit a fehér csempével borított padlóra, újabb vérvörös folttal díszítve a járólapokat.
Keményen küzd, szenved, de még így, hogy a két jókora sebből vérzik, így is a társa miatt aggódik. Tisztelem az összetartásukat, és tényleg megindító, hogy ahogy az előző beteg is, ő is előrébb helyezi a munkatársát, de engem ezzel egy cseppet felhúz, így akaratlanul csúszik ki a számon a félig azért viccnek szánt elszólás a nászútról. A team visszafojtottan felröhög, ám neheztelő pillantásomtól azonnal el is hallgat.
- Jól van, jól van. Csak vicceltem. Át ne harapja a torkom! - motyogom magam elé, mikor visszafojtott hangon lazán leszemétládáz, szemei sárgán izzanak fel. Bakker, csak vicceltem, nem akartam az egójába sétálni sáros bakanccsal, de már nem lehet visszaszívni. Épp az életét próbálom megmenteni, erre Ő meg rám morog? Megértem. Szerencsétlen az életéért küzd, én meg itt viccelődök. Lelkiismeretfurdalásom támad, ahogy lenézek fájdalomtól remegő testére, összeszorított szemhéjára és az arcára, ahogy ajkait harapja, hogy valahogy visszafogja a benne lakozó veszedelmet. - Bocsásson meg. -suttogom még, ezzel próbálva enyhíteni a köztünk támadt feszültséget, és felkészülök a következő mozzanatra.
A gyógyszerek beadatása után egy szikét és egy terpeszt kérek, hisz meg kell néznem mi a helyzet a sebekben, nem rohanhatok vele a vakvilágba a műtőbe. Miután kézhez kapom az eszközöket, könyörtelenül a sebbe nyomulok. Látom ahogy megvonaglik, ahogy keze belemar a hordágyba, hallom a műbőr matrac reccsenését is, és majd a szívem szakad. Tényleg sajnálom, de nem tehetek mást, nem hatnak rá a kábítószerek megfelelően így nem tehetek egyenlőre mást, mint hogy bármekkora fájdalom árán de megmentem az életét. Tippem van csak, milyen lövedékkel lehet dolgom, és előre félek a látványtól. Sejtésem beigazolódik, meglátom a hatalmas rézszínű skuló végét kikandikálni a gyomor bíbor szövetéből. Körülötte szétroncsolódott szövetdarabok, jókora seb tátong a bemeneti nyíláson, és már megkezdődött a hegesedési folyamat amit a vérfarkasvér okoz. Összeszorított ajkakkal rázom meg a fejem, miközben a beteg hánykolódik a kezem alatt, változatosan szid és könyörög, hogy szedjem ki a töltényt. Nehéz így koncentrálni, de muszáj vagyok kizárni a fejemből milyen kínokat élhet át, most nem zökkenthet ki semmi a fókuszálásból. Agyam maximális fordulaton pörög, a mágia bennem kitörni vágyik, gyógyító erőm átjárja az egész testem. Mégis visszafogom, mert nem lehet, mint az sem hogy hagyjam itt átváltozni vagy felgyógyulni.
-Tudom, kérem, tartson még ki egy kicsit, mindjárt kész vagyunk! -bíztatom, bár tudom, hogy hazugság. A kínjai még nem tudom meddig fognak tartani, egyenlőre lövésem sincs mihez kezdek vele.
A teamnek sorolom a diagnózist, és tamponálom a sebeket, hogy lehetőleg már ne veszítsen több vért, és ezzel megakadályozzam a túl gyors gyógyulást is. A combsérülést szintén ellátom, és őszintén csodálom, hogy ilyen pokoli kínok után még mindig észnél van. Hihetetlen magas a fájdalomküszöbe, ez már biztos. Mikor visszafordulok hozzá, elkapja a köpenyem. Rendesen megrémülök, mert ismerve a vérfarkasokat, arra számítok, hogy egy mozdulattal kivág a vizsgáló ajtaján, de meglepetésemre elereszt, keze erőtlenül hullik vissza. Már nincs hozzá ereje, és ez talán jobban megrémít, mint a lehetőség, hogy szárnyak nélkül repüljek. Aggodalmasan hallgatom a szívmonitort, ami most vészjósló csipogásba kezd, és látva a számokat, hallva a nővér riadt felkiáltását átfut az agyamon a kétségbeesés, hogy a kezeim közt hal meg. Letekintek rá, sápadt arcára, amelyen vékony csíkokban már odaszáradt a saját vére, elkínzott, izzadtságtól és hideg verejtéktől nyirkos arcára, megfeszült testére. Motyog, erőtlen hangja hagyja el ajkainak börtönét, ahogy kéri, hogy kapcsoljuk ki a monitort. Na még az kéne.
-Azt nem lehet!-magyarázza neki egy nővér, de már látom, hogy nem fogja hallani. Az eszméletvesztés határára sodródik, a gép pedig egyre közelebbinek mutatja a pillanatot, mikor a szíve felmondja a szolgálatot. Újabb adag gyógyszert pumpáltatok a kanülbe, jómagam pedig felemelem a kötést a hasi sérülésről amely az életveszélyes állapotba sodorta. A vér lüktetve szivárog, kezem forró lávaként öleli körbe. Visszafordulok a beteghez, és megpaskolom az arcát, így kérem, sőt, követelem, hogy maradjon velem. Már nem magázom. Itt már nincs helye az udvariaskodásnak. A szívem vadul verdes a mellkasomban, és még utoljára összekapcsolódik az én mélykék tekintetem az ő sárgás-zöldes íriszével, mikor újra lehunyja a szemét, én hiába ordítok már rá, hogy küzdjön, már lehet, hogy nem hall. Aztán...Meghallom azt a hangot, amit egyetlen orvos sem akar hallani. A gép nem észlel pulzust, egyenletes, idegtépő, húsba markoló magas hangon sípol. Megállt a szíve. Kétségbeesett, tanácstalan szempárok kereszttüzében állok, és elönt a harci düh, nem akarom még feladni, nem, képtelen vagyok.
Azonnal dolgozni kezd bennem az adrenalin, és sorra záporozzák el az agyam az ötletek. A teamre ordítok, tőlem szokatlan módon, mire ismét megindulnak. Felugrok az asztalra, és vérétől bíborvörösre festett kezeim egymásra fektetem a mellkasán, így kezdem újraéleszteni. Nem használhatok defibrillátort, mert félő, hogy az áramütés esetleg átváltoztatná. De ezt majd kimagyarázom a golyókkal a testében, most nem érdekel. A teamet utasítom, lélegeztetést kérek, és nem hagyom abba a vér mesterséges pumpálását. Beszélek hozzá, bár tudom, hogy nem hallja. Nem érdekel, a bennem rejlő feszültséget így tudom leadni. észrevétlen próbálok a nyomások közben minimális gyógyító erőmből is átadni ahhoz, hogy újraindítsam a szívét. Lihegve gyűröm a mellkasát, csak hajtogatom neki, hogy jöjjön vissza, mintha az életem múlna rajta. Homlokomon izzadtságcseppek, hátamon és mellkasomon is folyik a víz. A karom már zsibbad, a lelkemre mázsás súlyként nehezedik a felelősség és a kétségbeesés, mégsem hagyom abba, és mikor a gép először csipog, feszülten figyelem a monitort. Tudom, ha még egyet-kettőt csippan önállóan, nyert ügyünk van. Minden ezredmásodperc egy örökkévalóságnak tűnik, de végül meghozza a várt eredményt. Újraindul a motor, beindul a gépezet. A team éljenzésben tör ki, ölelgetik egymást, ökölbe szorított kezek lendülnek a magasba, egy nővér a beteg füléhez hajol, és köszönti őt az élők sorában. Az bágyadtan emeli rá tekintetét, és én megkönnyebbülve nézek rá, kifújom a tüdőmben rekedt elhasznált levegőt, miközben látom, hogy szeme újra fennakad, és ismét elájul. nem is bánom, jobb így most neki. Ez az élmény viszont újabb őrült ötletet hoz felszínre emlékeim mocsarából. Rég elfeledett eljárás, mi nem használjuk, de beválhat, így felkészítem a teamet a "lázas" beteg kezelésének módjára, általános döbbenetet okozva ezzel. Néznek rám, mint borjú az új kapura, de nem zavar, tartsanak őrültnek, de én megmentem ezt a farkast bármi áron, és a titkát is megtartom. Ennek pedig ez az egy módja van.
Így néhány perc alatt jól hűtött sóoldatra cseréljük az infúzióját, s áthelyezzük kábult testét egy szintén hűtött zselépárnákkal bélelt vákuumágyra, így csökkentve le a testhőjét úgy 33fokosra, ezzel lelassítva a gyógyító folyamatokat, elérve az altatás kívánt hatását, és azt, hogy a farkasát is visszaszoríthassuk.
Így néhány perc múlva már száguldok is vele a műtő felé, és imádkozom, hogy sikerüljön a tervem....
Néhány órával később épp kilépek a műtő ajtaján, miután sikeresen összeeszkábáltam a vállon lőtt beteg felkarját is, mikor odalép hozzám egy nővér.
-Doktor úr, kérem, szólt, hogy amint kijön, jelentsem Önnek a gyomron lőtt rendőr állapotát. Még alszik, de hamarosan ébredni fog az altatásból, változás nincs. Meddig tartsuk még hűtött állapotban?-hadarja, én pedig türelmesen rápislantok, miután lehúzom az államra a műtősmaszkot és elveszem a kezéből a beteg adatait tartalmazó palettát.
-Ameddig azt nem mondom, hogy változtassunk rajta. Minden maradjon úgy ahogy mondtam. nincs szobatárs, nincs bemászkálás, nincs nyitott ajtó, sem elhúzott függöny. Világos?-kérdezem, majd látva elsápadt arcát szelíden elmosolyodok rá. -Egy razzia után kérem miért néz rám így? És ha valamelyik gerilla akarja bántani? Nem azért dolgoztam vele 5 órán át a műtőben, hogy egy golyóval szétlőjék a fejét. nem véletlenül zártuk el a látogatók elől a kórházat, ezért nincs látogatás. Most pedig megyek, és engedelmével ellenőrzöm a betegem állapotát. -mondom, és fáradtan, kimerülten, kizsigerelve indulok el a szobája felé. Lenézek a kezemben levő palettára, és elolvasom a felírt nevet. Swanson. J. B. Swanson.


A hozzászólást Dr. Dyson Martin Dreyfus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 10:01 am-kor.

Dr. Dyson Martin Dreyfus
IV. Nemzetségfõ
Magic is in my blood

Dr. Dyson Martin Dreyfus
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Doki
Gif vagy kép : Throw me through the flames GIF%2BJohnWasNotTheOnlyOne%2Blilybop
Play-by : Adam Lambert
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : Mágus -Tűzmágus - Fény
Posztok : 71
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Rang : Nemzetségfő
User neve : L
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : Victoria, szívem kírálynője...
Különleges képesség : Tűzlabdák, tűzostor alkotása, irányítása - Tűzzé válás - illanás(tűzoszloppá válva eltűnni valahonnan) - Tűzelementálok idézése (12 fő) - Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) támasztása-elsorvasztása - Égető érintés (parázsló érintéstől, végtagok lángra lobbantásán keresztül, egészen valaki elégetéséig) - Szerelmi mágia: bájital, kötés, szétválasztás - Víziókeltés - Lelket sorvaszt (letargiába, mély depresszióba taszít, mely akár öngyilkosságig is fajulhat) - Gyógyító fény: (súlyos, életveszélyes sebek, betegségek, csonttörések kezelése gyógyító fénnyel) - Mentális pajzs kiterjesztése 2-5 főig - Tenyérjóslás: illető egész életére kiterjed (sorsfordító mozzanatok, halál pillanatának látása) - Múltba tekintés: látja valaki múltját születésének pillanatától az adott pillanatig - Állati beszéd: megérti az állatok nyelvét, gondolati úton kommunikál velük - Telekinézis: tárgyak mozgatása gondolatátvitellel - Telepátia: kommunikáció gondolatátvitellel - Idéző mágia: jó vagy rossz szellemek idézése - Ráolvasás: akaratátvitel, mentális parancsok sugárzása - Illúziókeltés: saját külső megváltoztatása

Foglalkozás : sebész szakorvos / brókercég tulajdonos
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Csüt. Aug. 21, 2014 12:39 pm




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
I szonyatos kínok tüzében hever. A lángok elemi erővel ostromolják őt, testszerte falják fel minden porcikáját, akárha olvadt ezüstben fürösztenék, és ő maga van a legjobban meglepve, hogy még képes az önálló lélegzetre. Teljes erejéből küzd azért, hogy megtartsa tulajdon eszméletét – noha már szinte epedezve várja a kábult állapotot −, és az ajkára kell harapnia, hogy a következő fájdalmakat ordítás és átváltozás nélkül kibírja. A farkasa acsarogva, dühöngve veti magát bordáinak ketrecéhez, hogy az csak úgy döndül, és a szíve egyre hevesebben ver, míg végül eléri a csúcspontot – és lassulni kezd, a szívmonitor lanyhuló csipogásának közepette.
Azt akarja, hogy kapcsolják ki. Azt akarja, hogy minden kussoljon el, néma csendbe burkolózzon, és őt, Jonaht végre hagyják aludni. Képtelen ellenállni a gondolatnak, hogy egyszerűen adja fel, hajtsa végre álomra a fejét, és már-már enged a kísértésnek; inkább hagyná már elúszni a mocsárban eszméletének tutaját, és bár, ó, bárcsak aludhatna.
A szemei le-lecsukódnak, miközben az orvos már az arcát paskolgatja – Mi a fasz van, hagyjon már, doki, ne, ne, ne −, és utolsó rezzenéseinek közepette még látja, ahogy a férfi szája mozog, szavakat formál – de a szavakat már nem hallja. Akárha némafilmet nézne, színesben, bár a szöveg már nem jár hozzá.
Próbál az emlékekbe kapaszkodni. Próbál még azért küzdeni, hogy az a két kibaszott golyó ne ölje meg ezen a kurva hordágyon, hogy ennél kevésbé gyászos véget érjen háromszázharminchat évvel később az átváltozása után – noha szép, kerek szám az −, és próbálja felidézni a kórházba való száguldás közbeni képeket.
Képtelen rá. Éjsötét árnyékok kúsznak a látóterébe, csápos ujjaikkal ráfonódva a tudatára, testidegen nyakörvet csavarva nyakának ívére, és a következő pillanatban végleg lehunyja a szemét.

A képek furcsán ismerősek számára. Az enyhe vér- és halálszag, a talpa alatt recsegő hajópadló, vékony porréteg, és tulajdon vérének szaga, mely egyenesen a szájából jön, bár teste már ép. A torkát maró köhögés, a nyelőcsövében felkúszó, kemény valami, mely egy pillanat erejéig mintha a torkában szorulna – a furcsán, ismerősen lüktető pánik, mikor a tenyerébe köhögve kiköpi a rezesen csillanó tárgyat, aztán elejti, és--
A hordágyon magához térve egyszerre több dolog is megrohanja az érzékeit.
Kezdetként próbálja realizálni, szinte ösztönszerűen, mi is az a maró, fojtogatóan erős sós szag, mely enyhén emlékeztet a verejtékre, ám ennek mellékíze van; aztán rájön.
Félelem, formálódik elcsigázott elméjében, félelmet érzek, aztán diadalittas forróság önti el a testét, mikor tovább gondolja: mindenkit beszarattam magam körül, és meglepődik, hogy már ilyen korán képes összefüggő gondolatokat formálni, noha ébredés után legalább tíz percébe telik, mire úgy istenigazából magához tér a kásás álomból.
Valaki a füléhez hajol. Mit suttog? Boldog születésnapot, és a lélegzete finoman simít végig arcának azon felén, furcsán idegesítő érzést maga után vonva, és Jonah gyomra mintha megrándulna egy pillanat erejéig, aztán – aztán minden homályba vész.
Próbál kapaszkodni tudatának peremébe, ám ujjai egyre csak fáradnak és fáradnak és fáradnak, és végül mégis a szakadékba zuhan – teste úgy rezzen, akár a frissen eszmélők, mikor az ébredés közeli állapotukban álmodják zuhanásukat −, és annyi ereje sincs, hogy üvöltsön.

Álmodik. Ismét csak álmodik.
Hunyorogva nyitja ki mindkét szemét, és a látótere furcsa izzással telik meg. Karjain libabőr fut végig, lélegzete finom párapamacsként fagy meg a szája előtt, és a levegő furcsán csíp, szinte mar a hidegtől, az ég piszkosszürke, a felhők egybefüggő vonulata bölcső takarójaként lepi el a horizontot.
Jonah lepillant, és sztoikus nyugalommal konstatálja a lába elé terülő hómezőt; aztán pillantása ismét felvándorol, a tájat fürkészi, a távolban derengő házak körvonalait, a levegőben kavargó lélegzet-páráját – és lép egyet. A talpa alatt recseg a szűz hó. Halottá fagyott ágak karistolják az arcát, a hófehérré sápadt arcot, melyet kiszívott a vérveszteség, és érzi, ahogy a torka ismét kaparni kezd, köhögnie kell, ne, ne, ne, és furcsán ismerős pánik kezd el pulzálni az agyában, ahogy a torkához kap, és kitapintja a duzzanatot, melyet nem bír lenyelni.
Ujjai végigszántják a torkát, a gömböcöt, mely a bőre alatt feszül, egyre csak liftezik, aztán rájön, hogy az valójában a gégeporca, és – és azt is realizálja, hogy rettentően fél.
Ordítani, üvölteni akar, ám uralkodik magán.
− Halló – mondja, hangja akár a koporsó fedelének csikordulása; a szíve még számára is jól érzékelhető hanggal püföli a bordáját, gyorsuló ütemmel zakatol, és Jonah reszket, minden tagjában reszket.
Sorra teszi meg a lépteket, koszlott, véráztatta felsőjét markolva, aztán önmagát átkarolva, és minden lélegzete páraként robban a levegőbe, már-már fujtatva, mint a gőzvonat.
Szinte bukdácsol a hóban, ahogy halad előre, és a derengő házvonalak egyre közelednek. Az ablakok formái sötéten ásítanak felé, éjsötéten, mintha sehol sem égnének lámpák, és a borzongás végigszánt a férfi gerincén, mint egy groteszk szerető ujjpercei, és a hó egyre csak hull, hull, hull, és Jonah borzasztóan fázik.
Az alvadt vért kaparja a felsőjének anyagán, szája cserepesre száradt, a tüdejét sok ezer tűként szurkálja a fájóan hideg és friss oxigénkorty, aztán egyszerűen térdre rogy.
Valahol valamit olvasott, hogy úgy tud védekezni a jéghideg ellen, ha ébren marad, saját tagjait dörzsölve, de most mintha nem tudná, hogyan kezdje el saját magát melegíteni, a mozdulatok hiányoznak az emlékezetéből, és a hideg alattomos macskaként kúszik fel a csontjaiba, minden egyes porcába beiktatva magát, és egyre hevesebben veszi a levegőt, és--
Igen. Még mindig fázik.
Rettentően fázik.
Mi a picsáért van ilyen hideg? – buggyan felszínre a mondat, ám képtelen tovább gondolkodni. Az elméje túl tompa ahhoz, hogy forgassa, hogy járassa az efféle dolgokon.
Próbálja megmozdítani a tagjait. Érzi, amint az ujjai megmoccannak, ám ennél többre nem képes; egyelőre megelégszik azzal, hogy egyáltalán ébren van, bár úgy érzi, mindene fáj.
A plafont bámulja.
Mi történt?
Mi a franc történt?
A szájában vér és betegség ízét érzi – utóbbit képtelen definiálni −, és legszívesebben köpne, ám erre sem futja az erejéből.
Hogy érzi magát?
Mit akit bekaptak, megrágtak, lenyeltek, megemésztettek, aztán kihánytak
. Nem akarja, hogy bárki megkérdezze tőle ezt az ostoba kérdést.
Nem emlékszik semmire, csupán a fájdalomra, az ordító rettegésre, sőt, tulajdon ordítására, és mintha a pánik újfent fojtogatni kezdené belülről.
Sietve lehunyja a szemeit, és próbál mélyeket lélegezni, de a légcsöve fáj.
Egy pillanatra megrémül, hogy a golyó a torkában ragadt, a légcsövében, aztán észbe kap, hogy a lövedék máshol csusszant fel, ám mégsem tud megnyugodni.
Mi a szar történt?! A pánikkal átitatott kérdés vörös neonként villog a tudatában, és mozgásra ösztökéli.
Először a kezei, majd a törzse moccan meg, és mire észbe kapna, már félig ülőhelyzetbe tornázza magát, számára is hihetetlen eredménnyel.
Ha bárki belép, Jonah valószínűleg lányosan fel fog sikkantani a rémülettől, hiszen az adrenalin pillanatok alatt lefürösztötte jótékonyan zsibbasztó zuhanyában.


Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Vas. Aug. 24, 2014 9:22 pm



Jonah & Dyson


--- A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.---

A
A nővéreknek pontos utasítást adtam arra vonatkozóan, hogy miként járjanak el a gyomron lőtt beteggel kapcsolatban, mégis újra és újra emlékeztetnem kell őket rá. Persze, tudom jól miről szól ez az egész. A rendőrért oda-vissza vannak a női dolgozók, mióta csak kitoltuk a műtőből. Még amikor a társa vállát stoppoltam, akkor is arról fecsegtek, mennyire veszélyesen jóképű. Nehéz lesz így rendet tartani, pedig amíg nem győződhetek meg róla, milyen állapotban van és pontosan mivel állok szemben, mindenki érdekét nézve kell karantén alatt tartanom, és még lehűtve, hogy senkinek ne szúrjon szemet a túl gyors gyógyulás, bár már mikor a műtőben eltávolítottam a tamponálást és a töltényt beindult a folyamat. Ha felébredt, valószínűleg nagyon fog fázni, de amint meggyőződök róla, hogy képes kezelni a benne rejlő állatot, szép fokozatosan visszatérhet a lábadozók normál életéhez a kórházban. Amiatt, hogy lebukott nem kell aggódnia, mert Anette már elintézte a kedvemért a memóriamódosítást a két nővérnél, és megerősítette a sejtésem, hogy a felvillanó borostyán szemektől riadtak meg. Most már boldog tudatlanságban lehetnek azzal az emlékkel, hogy a beteg csapkodása miatt rémültek meg annyira, nem mástól. Jobb így és könnyebb mindenkinek.
Öblös léptekkel haladok előre, kezemben a nővértől átvett palettával, és a felírt adatokat nézem át újra összevont szemöldökkel, amire gondosan, nagy betűkkel felírtam, hogy allergiás az ezüstre, nehogy véletlenül valaki megközelítse akár ezüst ékszerrel, mert az végzetes lehet számára. Átfutom melyik gyógyszerből mekkora adagot kapott, s bár normál esetben emlékeznék, most mégis jobbnak látom átellenőrizni, hogy emlékeim nem csaltak-e meg. Miután magamra hagy a nővér a pult mögé lépve, hogy folytassa a munkáját, én tovább megyek a vérfarkast rejtő szoba felé.
Gondolataimban pedig a csendben beférkőzik néhány emlékkép. Egy villogó borostyánszín szempár, a kétségbeesés és a rémület, ami azokból a szemekből áradt. Az orromban még mindig érzem a fertőtlenítő és a vér szagát, még látom magam előtt, ahogy a fájdalomtól vergődött, mikor a sebeit széthúztam. Látom magam előtt az értetlen arckifejezéseket, amikkel a műtőben találkoztam, és az utasításaimra adott pillantásokat. Mindenkit próbáltam távol tartani a műtő azon részétől ahol dolgoztam, nehogy felfedezzék a gyógyulás furcsa mozzanatait, amit még a lehűtés ellenére sem tudtam teljesen megállítani. Bár jó ötletnek bizonyult a hipothermia, azért megállítani a teste működését teljesen csak azzal tudtam volna, ha megölöm. Márpedig én nem erre esküdtem fel. Nem tudom mi vár majd odabent, és csak remélni tudom, hogy nem egy hatalmas farkas lesz az, és nem készül lesből letépni a fejem. Bár azok után, hogy a gyomrában turkáltam érzéstelenítés nélkül, nem csodálkoznék semmin. Kicsit feszülten lépek az ajtó elé, és egy pillanatra megállok, hogy összeszedjem magam. Felkészülök arra, ami odabent vár, és próbálom elhessegetni magamtól a rémisztő képeket, amikben kitárom az ajtót és egy hatalmas ordas a torkomnak ugrik. Azt hiszem a kimerültség miatt vagyok most kissé idegesebb. A kilincs után nyúlok, és egy nagy sóhaj után kitárom az ajtót, majd abban a pillanatban fel is kiáltok ijedten, mert a beteg nem farkas ugyan, de nem is alszik...ül az ágyon, hullafehér arccal, amivel a frászt hozza rám, így egy akkorát ugrok hátra, mintha megégetett volna a kilincs. Persze gyorsan összeszedem magam, és a riadalmat levakarva a képemről gyorsan megköszörülöm a torkom, és belépek a kórterembe, igyekezve megtartani a maradék méltóságom.
- Üdvözlöm Mr. Swanson. Dr. Dyson Martin Dreyfus vagyok, én operáltam. Jobb lenne, ha most lefeküdne. -lépkedek közelebb, és becsukom magam mögött az ajtót. Bakker, ilyen se volt még pályafutásom során, hogy megrémülök egy betegtől, még ha az nem is olyan átlagos. Na, ezt az esetet amíg élek emlegetni fogom, az már tuti.


A hozzászólást Dr. Dyson Martin Dreyfus összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 28, 2014 9:58 am-kor.

Dr. Dyson Martin Dreyfus
IV. Nemzetségfõ
Magic is in my blood

Dr. Dyson Martin Dreyfus
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Doki
Gif vagy kép : Throw me through the flames GIF%2BJohnWasNotTheOnlyOne%2Blilybop
Play-by : Adam Lambert
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : Mágus -Tűzmágus - Fény
Posztok : 71
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Rang : Nemzetségfő
User neve : L
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : Victoria, szívem kírálynője...
Különleges képesség : Tűzlabdák, tűzostor alkotása, irányítása - Tűzzé válás - illanás(tűzoszloppá válva eltűnni valahonnan) - Tűzelementálok idézése (12 fő) - Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) támasztása-elsorvasztása - Égető érintés (parázsló érintéstől, végtagok lángra lobbantásán keresztül, egészen valaki elégetéséig) - Szerelmi mágia: bájital, kötés, szétválasztás - Víziókeltés - Lelket sorvaszt (letargiába, mély depresszióba taszít, mely akár öngyilkosságig is fajulhat) - Gyógyító fény: (súlyos, életveszélyes sebek, betegségek, csonttörések kezelése gyógyító fénnyel) - Mentális pajzs kiterjesztése 2-5 főig - Tenyérjóslás: illető egész életére kiterjed (sorsfordító mozzanatok, halál pillanatának látása) - Múltba tekintés: látja valaki múltját születésének pillanatától az adott pillanatig - Állati beszéd: megérti az állatok nyelvét, gondolati úton kommunikál velük - Telekinézis: tárgyak mozgatása gondolatátvitellel - Telepátia: kommunikáció gondolatátvitellel - Idéző mágia: jó vagy rossz szellemek idézése - Ráolvasás: akaratátvitel, mentális parancsok sugárzása - Illúziókeltés: saját külső megváltoztatása

Foglalkozás : sebész szakorvos / brókercég tulajdonos
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Hétf. Szept. 01, 2014 1:38 pm




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
L egszívesebben csak üvöltene a haragtól, mely egyik pillanatról a másikra harapódzik el a tudatán. Kezei ökölbe szorulnak, a fogsora összepréselődik, és ha tükörben nézné magát, látná, hogyan ragyog fel újra és újra szempárja, élénk borostyánszínben, ám elég, ha csak elképzeli. Hallja saját fujtatását, tulajdon morgását, mely egyelőre halk, monoton hangon szól, és ha nem tudná, hogy a megmentője érkezett az imént az ajtaja elé, már átváltozna. Átváltozna – feltépve ezzel a sebeket, melyek most is tompán égnek −, és az orvosra ugrana, a torkához illesztené kardélű agyarait, és felszaggatná a puha hússal bevont nyelőcsövet. Ám nyugton marad, a félelem lüktetésével a gyomrában – félelem és harag −, és összekulcsolja kezeit a hasán – ügyelve a gyomor tájékán elhelyezkedő sérülésre −, fejét hátradönti, amennyire csak képes rá, és próbál uralkodni önnön farkasán. Tudja, hogy az orvos, aki most jön, az életét mentette meg; hálásnak kéne érte lennie, mégsem képes erre a rezdülésre – legalábbis ebben a pillanatban nem −, és ha ez nem elég, őrülten dühös rá, még számára is ismeretlen okból. Lehunyja szemeit, noha fél attól, hogy ismét a képeket látja – a képeket, melyek akkor kísértették, mikor nem volt magánál, mikor egyszerűen azt se tudta, életben van-e egyáltalán – fájdalmat már nem érzett; helyette görcsös magányt, az egyedüllét kóros keserűségét −, mikor fogalma sem volt arról, miért érez ilyet, és miért nem a félelmet, melyet pár pillanattal korábban tapasztalt, az őrült kínokat, amelyeknek lángjai elevenen falták fel a testét.
Összeborzong, ahogy eszébe jutnak azok a bizonyos képek. A félelemszürke mennybolt, az éjsötéten ásítozó ablakok az elhagyatott házak málló falain, a lábai elé terülő hómező, lélegzetének párája a szája előtt, a két karján végigfutó libabőr a hidegtől.
A tenyerébe köpött, rézzel bevont tölténymag, a szájából ömlő halál- és vérszag, és az ismerősen pulzáló pánik, amitől összeszorult a torka. A nyelőcsövében felnyomakodó skuló, a fájdalom, a fájdalom, a fájdalom, a fájdalom!
Rémülten üvölt fel, ahogy nyílik az ajtó, és azon a bizonyos ajtón benyit egy férfi. Az orvos.
Jonah őrülten kalapáló szívvel bámul rá, elnyílt ajkakkal, kitágult pupillákkal, zölden fénylő íriszpárral – farkasának szeme most lehunyva −, és egyre csak nyelni próbál, de a torkába szorult gombóc nem enged.
Újból ordítana – A skuló, a skuló, a skuló! −, ám most jut el a tudatáig, hogy az orvos is kiáltott az előbb.
Kérdőjelek sorakoznak a feje fölé.
Kiáltott?
Értetlenül vonja össze a szemöldökét, aztán végre felfogja az imént hozzá intézett szavakat is.
− Feküdjek le? – kérdez vissza, és legszívesebben kiröhögné. – Doki, fingom nincs, mióta, de egy ideje már fekszem, és ezt maga tudja a legjobban. – Minden egyes kimondott szó fizikai fájdalmat okoz számára, mégis megpróbál hiánytalanul mondatokat formálni, hogy ne tűnjön gyengének. Nem akarja tudni, mennyire üvöltött, mikor az orvos őt műtötte, ám ha tudnia kellene is, inkább becsukja a fülét, mintsem hogy hallja. Aztán hozzáteszi: − Amúgy üdv, dr. Dreyfus. Örvendek a találkozásnak. – Azt a cinikus kurva nénikédet, Swanson.
− Meddig voltam kiütve? – tudakolja, miközben kissé helyezkedik – a hirtelen benyilalló fájdalomtól megvonaglik az arca −, és a korábbi utasításnak megfelelően igyekszik fekvő pozícióba tornázni magát. Persze, tisztában van azzal, hogy mire eltelik öt perc, megint ülni fog, de hát, azért a remény hal meg utoljára. – És ami még fontosabb... miért nem fogott be kísérleti malacnak? – Ez aggasztja a legjobban. Le is bukhatott volna.
Ökölbe szorítja mindkét kezét. A bütykein elfehéredik a bőr, és az inak kidagadnak a kézfején. Gyűlöli magát. Gyenge. Sebezhető, akár egy újszülött kisfarkas.
− Ordítottam, hogy ne vigyenek kórházba, a francba is. – A hangja mély basszus, a tekintete először tömény harag, aztán már csak fáradság; mélyet sóhajt, majd végigmasszírozza az orrnyergét. – Utálok kórházban lenni. – Ez az ócska megjegyzés, szánalmas betűk halmaza úgy hangzik, akár egy durcás kisgyerek kijelentése, mikor fontos vizsgálatokat végeznek rajta; úgy is érzi magát, mint egy durcás kisgyerek, és legszívesebben tombolna kaleidoszkópként váltakozó érzelmeinek súlya alatt. Egyszerre dühös és hálás, amiért Dr. Dreyfus megmentette az életét, és a dühöt nem tudja hová tenni. Értetlenül áll előtte, mint egy összekutyult puzzle dobozának borítója előtt, és ha tehetné, inkább hazamenne, hogy a kényelmes, sokkal jobb hangulatú ágyában lábadozzon, mint ebben a gyógyszer- és veszélyszagú kórteremben, ahol bármelyik pillanatban rátörhetnek ellenlábasai. Elvégre, csak az nem tudja, hogy egy matuzsálem-korú vérfarkas tengődik a Seattle-i kórházban, aki süket és vak, no meg néma, ha esetleg az előbbi kettő kizárható.
Elvégre csak száz decibellel üvöltötte végig az utat a kórházig.
És elvégre csak tíz embernek okozott súlyos sérülést, amikor kirobbant a tűzharc.
Annyi volt egyáltalán?
Vagy csupán az elméje űz vele gúnyos játékot?
Nem tudja már. Nem emlékszik.
Érzi, ahogy idegvégződései felborzolódnak. Érzi, hogyan áll fel a tarkóján a haj az egyre erősödő rettegéstől.
− Doki – nyögi kétségbeesetten −, meddig voltam kiütve?! – Ócska moziduma, ám mégis többet árul el, mint bármely más szó; a hangjában félelem csendül, elviselhetetlen gyötrelem a veszélytől, és Jonah szinte könyörögve néz az orvosra. – Mennyien tudnak róla? Hány ember? – A farkasra gondol. Az óriási, hófehér bundás iszonyatról, mely benne rejtőzik. Nem emlékszik már tisztán, mi is történt – az ordítás, a fájdalom, az eszeveszett kínok kínja rémlik csupán – akkor, amikor behozták, mikor megpróbálták lefogni, hogy egyáltalán stabilizálhassák az állapotát, és nem is akar már emlékezni. Sötét foltokat lát csupán azokból a percekből – talán órákból −, és a fölé hajoló orvost, a belőle áradó furcsa, természetfeletti aromát, melyet most is érez, hallja a hangot, mely a fülébe suttogott valamit – Boldog születésnapot! −, az örömujjongást, saját zihálásának robaját.
Megrázza a fejét.
− Félek – vallja be őszintén −, és remélem, az a sikkantás kettőnk közt marad.

Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Hétf. Szept. 29, 2014 12:11 pm



Jonah & Dyson


--- A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.---

Az ajtó előtt megtorpanni nem csak a gondolatok rendezése miatt válik számomra szükségessé. Hisz orvosként rengeteg mindennel kell szembenéznem, ami egy beteghez, egy esethez kapcsolódhat. De mágusként...már más kérdés. Amikor elkezdtem az orvoslás felé fordulni-nem meglepő módon, hisz a fénymágusok nagy többsége valami módon a gyógyítást választja civil hivatásává- akkor még nem voltam Nemzetségfő, és a különböző fajok tagjai igyekeztek a maguk módján megoldani az egészségügyi problémáikat. S bár fénymágusként nagyon is tisztában kellett lennem a sajátságos igényeikkel, a boszorkányvölgyben sok könyv és pergamen állt a rendelkezésemre, mégis, itt, a kórházban szembesülni egy igen magas szintű esettel még számomra is meglepetés volt, és igen nagy kihívás is. A férfi alaposan megdolgoztatott, a beérkezése pillanatától kezdve a műtét végéig, és még most is, mikor alszik, szinte csak az ő esete jár a fejemben. Nem tudom mi vár rám odabent, de csak reménykedni tudok, hogy nem egy veszett vérfarkas fog a torkomnak ugrani.
Mélyet sóhajtok, összeszedem a bátorságom, hisz azért az erőm még megvan, védekezni pedig tudok, ha kell, és a kilincsre teszem a kezem. Mielőtt belépek, még meggyőzöm magam arról, hogy minden rendben lesz, hisz biztosan alszik még, majd egy nagy mozdulattal benyitok. Ám nem az vár bent, mint amire számítottam, így szinkronban a meglepett képet vágó és szintén megriadt vérfarkas nyomozóval ijedten kiáltok fel és ugrok is hátra. Néhány zavart pillanattal később belépek, becsukom magam után az ajtót, és maradék méltóságom összekaparva lépek oda és mutatkozok be, majd megkérem, hogy feküdjön le. Szemében értetlenség csillan, én pedig igyekszem a lehető legtürelmesebben várni, hogy megtegye. Nem teszi. Inkább visszakérdez, én meg kezdem azt érezni, én nem beszélek elég világosan. Talán csak a gyógyszerek hatása miatt fogja fel lassabban a szavaim? Bólintok, helyeslek, igen, nem kértem bonyolultat, csak hogy feküdjön vissza, hogy megvizsgálhassam. A hangja gunyorossá válik, mikor beszélni kezd, játssza a nagy és erős farkast, közben meg látom, hogy minden szó kínszenvedést okoz. Kissé megemelem a szemöldököm a kijelentésre, na és a cinikus üdvözlésre.
-Igen, tudom, de nem jelenti, hogy ez az ébredéssel egyidejűleg megváltozik. Már ha életben akar maradni, persze. Kérem, tegye amit mondok. -felelem, és közelebb lépek hozzá, a palettát leteszem az ágy végébe. Szeretném megvizsgálni, de amíg lelkesen ücsörög, addig semmire nem megyek vele. Szemem nem veszem le róla, analizálom a légzését, a bőrét, a körmeit, mindent, amit csak szemrevételezéssel vizsgálni lehet. Talán megmarad, ha nem ugrál.
-Sokáig, de talán nem eléggé...-felelem a kérdésére, és most látszik arcom vonásaiban először egy kis huncutság, hisz utalok az iménti kekeckedésére. Ám nem sokáig tudom a derűt megtartani, mert a következő kérdésével dilemma elé állít. Hazudok, vagy színt vallok? Swanson nem nyugszik, kezét ökölbe szorítja, én pedig aggódva figyelem. Fájdalom vagy lelki gyötrődés? Nem tudhatom, de a szeméből áradó értetlenséget fogalmam sincs hogy űzhetném el.
-Nem szoktam embereken kísérletezni. Sem más fajokon. -mondom egyszerűen. Nem tudom hogy vezessem fel neki, én ki vagyok. Nem tudom akarom-e egyáltalán megosztani vele a titkomat, ami igazából nem is akkora titok. Eddig minden esetre nem került plakátra a kettős életem, amit olyan nagyon szeretnék megőrizni olyannak, amilyen. Ő csak beszél és beszél, morog, mint egy házsártos vénasszony, harag van a hangjában, majd...fáradtság és belenyugvás. Orrnyergéhez emeli kezét, és masszírozni kezdi. Ismerős mozdulat, én is sűrűn csinálom, ha türelmetlen és fáradt vagyok.
-Senki nem szeret betegnek lenni...-mondom halkan, és közelebb lépek hozzá, combom a hideg ágykeretnek simul, és megfogva a csuklóját a pulzusát kezdem ellenőrizni. A kezem felemelve az órámra pillantok, fejben számolok, és az eredményre elgondolkozva ráncolom össze a homlokom. A szívverése máris gyorsabb, mint az átlag embereké, pedig még nem függesztettem fel a hipothermiát, csupán csökkentettem a hűtését.
Szenved, látom rajta, és én csak hallgatom, miközben óvatosan elengedem a kezét, és a nyakamból leakasztom a sztetoszkópomat. Kérlelhetetlenül a mellkasára helyezem, miközben két fülembe helyezem a két végét. Hallójáratomba máris tüdejének és egyéb belső szerveinek dallama kúszik. Hallom amit mond, csak nem felelek azonnal, épp próbálom megfejteni testének apró kis titkait, minden úgy megy-e odabent, ahogy az kell, És megnyugszom, bár a keringése és a légzése gyorsabb, rendben működik odabent minden. Ám a vizsgálatból mégis felnézek, mikor meghallom a hangjában a kétségbeesést. Nem az ember beszél most belőle. A farkas, a fenevad. Nem kell kimondania hozzá. Mereven nézek a szemébe, és nem találom a szavakat, pedig olyan könnyedén nyugtathatnám meg. Mélyet sóhajtok, és kicsit távolabb lépek. Azt mondja fél, és a sikkantásunkra emlékeztet. Életem meghatározó élménye lesz, már biztos.
-Nem kell félnie. Minden rendben lesz, Mr. Swanson, senki nem fogja kísérletezésre használni és bántani, a kórházat lezárattam. -mondom mély hangon dörmögve, halkan. -S hogy az iménti kérdésére feleljek, nem kell aggódnia, senki nem tud a titkáról rajtam és a bizalmasomon kívül. Akik tudtak is valamit, már módosítottuk az emlékeiket, mielőtt felfoghatták volna mit láttak. A titka biztonságban van. -mondom megnyugtatásképp, és a tekintetébe merítkezem. Tudom, hogy ha két embernél többen tudnak valamiről, az már pletyka, de ennél többet nem tudtam tenni érte. Mégis bennem van a késztetés, hogy valamiképpen meggyőzzem róla, nem kell tartania tőlem.
-Várjon, mutatok valamit. -mondom félszegen, és két kezem felemelem, a tenyereim a plafon felé merednek, szemem a tevékenységemre szegezem. Egyik tenyeremre kicsi, lángokból álló farkast manifesztálok, ami olyan élethű, mintha valódi lenne, majd egyik tenyeremről átugrasztom a másikra. A lángok fénye betölti a szobát, narancsszínre festi a falakat és a berendezést, ahol nincs árnyék. Szemeimben is lángok táncolnak, szemem nem veszem le az alig húsz centis állatról a tenyeremben, ami nem éget engem, inkább csak valamiféle melegséget ad. A farkas leül a gondolatban adott utasításra, majd ahogy jött, úgy tüntetem is el a tenyerem bezárásával. Még pár pillanat erejéig nem szólalok meg, csak leeresztem a kezeim, utána nézek rá a nyomozóra.
-Akkor újra bemutatkoznék, nyomozó. A nevem Dr. Dyson Martin Dreyfus, sebész szakorvos, és a fény-és tűzmágusok nemzetségfője vagyok. -pislogok, és feszülten várom a reakcióját.

Dr. Dyson Martin Dreyfus
IV. Nemzetségfõ
Magic is in my blood

Dr. Dyson Martin Dreyfus
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Doki
Gif vagy kép : Throw me through the flames GIF%2BJohnWasNotTheOnlyOne%2Blilybop
Play-by : Adam Lambert
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : Mágus -Tűzmágus - Fény
Posztok : 71
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Rang : Nemzetségfő
User neve : L
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : Victoria, szívem kírálynője...
Különleges képesség : Tűzlabdák, tűzostor alkotása, irányítása - Tűzzé válás - illanás(tűzoszloppá válva eltűnni valahonnan) - Tűzelementálok idézése (12 fő) - Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) támasztása-elsorvasztása - Égető érintés (parázsló érintéstől, végtagok lángra lobbantásán keresztül, egészen valaki elégetéséig) - Szerelmi mágia: bájital, kötés, szétválasztás - Víziókeltés - Lelket sorvaszt (letargiába, mély depresszióba taszít, mely akár öngyilkosságig is fajulhat) - Gyógyító fény: (súlyos, életveszélyes sebek, betegségek, csonttörések kezelése gyógyító fénnyel) - Mentális pajzs kiterjesztése 2-5 főig - Tenyérjóslás: illető egész életére kiterjed (sorsfordító mozzanatok, halál pillanatának látása) - Múltba tekintés: látja valaki múltját születésének pillanatától az adott pillanatig - Állati beszéd: megérti az állatok nyelvét, gondolati úton kommunikál velük - Telekinézis: tárgyak mozgatása gondolatátvitellel - Telepátia: kommunikáció gondolatátvitellel - Idéző mágia: jó vagy rossz szellemek idézése - Ráolvasás: akaratátvitel, mentális parancsok sugárzása - Illúziókeltés: saját külső megváltoztatása

Foglalkozás : sebész szakorvos / brókercég tulajdonos
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Vas. Okt. 05, 2014 4:01 pm




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
G ondolatok dörömbölnek koponyájának falán, ahogy megpróbál ésszerű terveket előállítani magában. Igen: egyik pillanatról a másikra kezdett el terveket kovácsolni abban a témában, miszerint igenis meg kéne pattannia a kórházból, minél hamarabb, hiszen mégiscsak pénzből él, ó, igen, és valószínűleg már eléggé hiányolják a munkahelyéről.
Már ha a sűrű hálaistenezések ezt jelentik. Minden bizonnyal járják az örömtáncot a tűzrakás körül – ami gondolatainak képkockáin a saját házának gyepén ég, a ruháiból táplálkozva −, vadul rikoltoznak, és borzalmasan leisszák magukat, élükön a főnökkel.
Eljátszadozik a gondolattal, hogy esetleg az infúziós állványt felkapva hadonászhatna, és keresztülharcolná magát az ápolók és betegek – meg azok hozzátartozói – között, aztán egy szál kórházi pizsamában lefutná a maratont Seattle-ben, félúton elhagyná az infúziót, a maradék pár méterben pedig szerencsésen felszakítaná a sebeit, és ha úgy hozza az ég, a saját küszöbe előtt vérzik el, és...
Kussolsz, morran magára. Ahelyett, hogy thrillerezel magadnak, inkább arra koncentrálnál, hogy összekapd a korpuszodat. Bólint magának, aztán az ajkába harap. Vajon mennyien tudnak erről? Pontosabban arról, hogy baromira egy kórházi ágyat nyom, cuki egyenpizsamában, infúziós állvánnyal, pár öltéssel a gyomrában és combjában, teljesen kiszolgáltatva az ellenségeinek? A vadászok vajon egymás tenyerébe csapdosnak, afölött örülvén, hogy helyettük kicsinálta valaki Swansont? Ha ennek örülnek, talán ebben a hitben kéne hagyni őket; nincs is annál jobb érzés, mint amikor csöppnyi félelem nélkül dőlhet hátra az ember farkasa a foteljében, rágyújthat bármiféle szívgond nélkül egy szál Chesterfieldre, és egyáltalán nem kell amiatt idegeskednie, hogy ugyan, a vadászok mikor hagynak fel a megfigyeléssel és teszik hidegre, egyik pillanatról a másikra?
Az ajtó előtt toporgó orvos illatába szippant, analizálandó az aromát, megpróbálván felmérni, melyik kasztba is tartozhat – Ha valami göthös parfümű alakváltó, szétfecnizem, és szélnek eresztem a darabjait, gondolja fanyarul −, aztán tanácstalanul vállat von. Lehet akármi, Jonah nem fog rá rezonálni. Ahhoz túlságosan is szarul érzi magát, hogy keljfeljancsiként ugorjon ki az ágyból, és fogat csattogtatva-villogtatva ugorjon a doki torkának, ölési szándékkal. Ha arra is vetemedne, hogy merényletre szánja el magát, a doktor röhögve elintézi, hiszen bizonyára felkészült a vérfarkas reakciójára néhány grammnyi ezüsttel. Ha a megfelelő helyre ékeli – mondjuk, a szemébe −, úgy kinyírja, hogy a farkasnak vakkantásra sem lesz ideje, olyan hamar feldöglik.
Vajon az emeletre vagy a pincébe kerülök? – mereng gondolatban, aztán már csak arra eszmél, hogy csöppet sem férfiasan felsikkant a doktor jelenlététől.
Egyszerre több gondolat is fut az agyában: a harag fölött való elmélkedés, a felidézett képek, míg nem volt magánál – se az élők sorában −, és újra csak a harag, mely dögvirágként bontott szirmot az elméjében, hogy aztán sajátos, édeskésen bomló illatával telehányja a tudatát. Érzi, ahogy libabőr borzong végig a karján, és a szíve dörömböl, dadamm-da-dumm-dam-damm, furcsa ritmus, sámándobok üteme, az ajka kiszáradt, és a farkasa mélyen alszik, a gyógyszerektől és a hidegtől kábán.
− Fáj a hátam a rengeteg fekvéstől – jelenti ki látszat-dacból, felszegi az állát, ám a fájdalom végigvonaglik az arcizmain, megkeményíti őket, és ha nem hizlalt volna akkora egót magának, amekkora jelenleg, kipréselne magából egy kis rinyát, néhány könnycseppet, és sírósba kanyarodna a hangja. – De ha ez kell ahhoz, hogy összehegedjek... – Engedelmesen kezd el fészkelődni, lenyomni a csípőjét a matracon, aztán már fekszik is, és a sebek üvöltenek, üvöltenek, üvöltenek. Összepréseli a fogsorát, majd felteszi a legkézenfekvőbb kérdést, amit egy páciens kiböföghet, miután magához tért hagymázas alvásából.
A válasz meglepi őt – az orvos korábbi bámulása is, amitől leheletnyit zavarba is jött egy rövid időre −, és sűrű pislogásra készteti őt.
− Nem eléggé? – kérdez vissza, aztán megpróbál uralkodni arcvonásain. Ökölbe szorított kezeit akarja kilazítani, ám erre képtelenül; úgy bámul a kézfején elfehéredő bőrre, mint idegen testekre, csuklójáról leszakadt húsdarabra, aztán, mint aki révületből ébredt, hunyorogni kezd, és néhány pillanattal később az ujjai engednek. Tenyerében félhold alakú mélyedéseket hagytak a körmei.
− „Nem szoktam embereken kísérletezni” – visszhangozza Dreyfus szavait. – „Sem más fajokon.” Nem tudom, higgyek-e magának. – Furcsán, hisztérikusan felnevet. – Szakmai ártalom, bocs. Manapság a zsaru azt se hiszi el, ha az ember pislog. Vagy kérdez. – He-he-he. A hangja elcsuklik nevetés közben. Talán idegösszeomlása van.
Újabb.
Erősen reméli, hogy csak a paranoiája újult ki.
− Mond valamit – dünnyögi, miközben figyeli, hogyan fogja meg a doktor a csuklóját. Reflexből el akarja rántani – puszta ösztön, semmi más −, aztán mégis hagyja, hadd végezze a férfi a munkáját. Nyel egyet, és lehunyja a szemét.
Megremeg a sztetoszkóp hidegétől – most még különösen érzékeny a külső hatásokra −, aztán sóhajt egyet.
− Régi szép idők – jegyzi meg −, mikor még kölyök voltam, és ugyanígy vizsgáltak. Várjunk csak. – Felemeli a mutatóujját, gondolkodik. – Háromszáz-sok éve volt már sztetoszkóp? Tuti nem. – Összevissza locsog. Idegesen hajlítgatja az ujjait, érzi, ahogy a sötét állapot – melyben a papírok nincsenek többé biztonságban – újra és újra végigmossa a testét. – Ez is csak egy újabb hamis emlék. – Biztos benne? – kérdezi könyörögve, elesetten és – peregjenek a dobok! – szánalmasan. – Nem akarok ezüstöt a szervezetembe.
Rémületet, kétségbeesést érez; arra eszmél, hogy önmagát karolja át, ujjait a gyenge pizsamaanyagba vájva, és mintha reszketne is. Szánalmas vagy, Swanson.
Sokkal szánalmasabb, mint voltál.
− Ki a bizalmasa? – tudakolja rekedten, száraz, nehezen forgó nyelvvel. – Csak hogy tudjam, kit kell felzabálnom, ha meglepnek a vadászok, mint a döglegyek. – Gyenge poén, mégis valamelyest oldja saját feszültségét; a reszketés olyan gyorsan múlik el, mint amennyire gyorsan jelentkezett.
Volt reszketés, nincs reszketés.
Csípős megjegyzést akar tenni Dreyfus kérésére – Csak intim tetoválást ne! −, midőn a férfi tenyerében farkas kap lángra.
Tátva marad a szája. Előredől – a varratok feszülnek −, a takaróba markol, és a szeme teáscsészényi méretűre tágul a látványtól. Pillantása követi a tűzfarkast, magába issza a csóvák remegését, és egy pillanat erejéig átfut az agyán, Dreyfus hogy nem égeti meg magát – aztán már csak a látványnak él.
Aztán a doktor szemébe néz. Hideg fut végig a hátán, a gerincén a képtől; egy pillanatra megretten a szempárban táncoló lángoktól, aztán már csak furcsa idegességet érez, mint amikor az ember távoli, idegen zajt hall.
Az orvos bemutatkozása után hosszú ideig nem szól egy szót sem. Merev háttal – idő közben ismét felült – dől hátra, az agya élesen csikorgó fogaskerekekkel próbálja feldolgozni az újonnan kapott információkat.
− Hű – nyekken kisvártatva. – Azt a kurva élet. Magának sem kell fűtésszámlát fizetnie. – Gyenge reakció; az elméjében sokkal színesebb érzelmi vihar dúl. Képtelen kifejezni magát, a döbbenetet, a furcsa zavart, mely úrrá lett rajta.


Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Vas. Nov. 02, 2014 9:29 pm



Jonah & Dyson


--- A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.---

Arcom vonásai megfeszülnek, ahogy hallgatom a beszédét, látom testének ösztönös reakcióit. Hihetetlen a fazon, mintha állandó kényszere lenne az ellenkezés és a dac. Elér ezzel valamit? Elért vajon valaha? Nálam biztos nem, mert ugrálhat itt nekem, meg hisztizhet, ez egyetlen amit kaphat, az egy baszott nagy adag nyugtató, meg egy jó alapos jegelés, ha nem bír magával.
Szavai hallatán hol a szemöldököm szalad össze, hol derű kúszik ábrázatomra, mert amúgy egész jópofa szövege van, már ha épp nem játszik macskajancsit.
Közelebb lépek, és vizsgálni kezdem, mikor lefekszik végre, nem foglalkozom a dumájával, mert egyenlőre én vagyok az orvos, Ő pedig a páciens, és nem fordítva. Na, még azt kéne.
A belső szerveinek állapotával elégedett vagyok, és máris felfedezem azt, hogy gyógyul, pedig a hűtő kezelést csak némileg függesztettem fel, hogy beszélni tudjak vele és ne legyen feltűnő, hogy túl sokáig altatom. Itt sok orvos dolgozik, a speciális kezelésért még úgyis a bizottság elé fogok majd járulni, mér előre tudom. Nem először fordul majd elő, de eddig mindig sikerült kiállnom az igazamért és mindig győztesként távoztam, és ezt a hagyományt nem is áll szándékomban megszakítani.
Mikor burkoltan vallja meg a nyilvánvalót, hogy vérfarkas, megpróbálom megnyugtatni, de elég furán reagál, bár lehet, hogy csak fázik, azért ölelgeti magát. Vagy csak igencsak jóban van magával, bensőséges a kapcsolatuk...Biztosítom róla, hogy nem vagyok Mengele reinkarnációja, nem szokásom a különböző fajok élve boncolása, és nem is ma fogom elkezdeni. Én gyógyító vagyok, nem tudós. Anette-t is megemlítem, mint szövetségesem.
- Az nem lényeges, legyen elég annyi, hogy ahogy az Ő titka, úgy az Öné is biztonságban van.-mondom halkan, és arcomon láthatja, kérlelhetetlen vagyok.
Ha megfeszül, sem adom ki a legnagyobb segítségem, főleg, mikor így fenyegetőzik. Türelemmel pillantok rá, és próbálok kieszközölni valamiféle bizalmat, de nem igazán megy, Így az egyetlen dologhoz folyamodok, amivel meggyőzhetem.
Egy lángfarkast hívok elő a semmiből a kezemre, és kicsit megtáncoltatom. Gyönyörű, és nekem igazából koncentrálnom sem kell. Ez a kis mutatvány semmi ahhoz képest, amire képes vagyok, egész városokat tudnék már eltüntetni gondtalanul a Föld színéről, ha akarnám, a testét is lángra tudnám lobbantani, elevenen el tudnám égetni itt helyben. De nem teszem, csak kicsit táncoltatom még a farkast, átugrasztom egyik kezemről a másikra, majd leültetem, és eloszlatom. A narancs ragyogás elvész, ismét a hideg lámpafényben állunk, és újra elmondom a nevem, majd hozzáteszem a mágusvilágbeli rangom is, majd csendesen figyelem a reakcióit. Látom rajta a döbbenetet, a csodálkozást, az arcán átfutó ezer és egy érzelmet.
Mikor végre megszólal, először meghökkenek, de aztán kitör belőlem a nevetés. Felkacagok, úgy igazán szívből.
-Higgye el, nem ez a legfőbb előnye ennek az erőnek. -vigyorgok aztán, majd megkönnyebbülve ülök le az ágy mellett lévő fotelba.
- Most pedig, hogy már én is tudom, Ön is tudja, nincs titok, találjuk ki, milyen mesével állunk elő, amiért estére már kutya baja sem lesz. -mosolygok, miközben fáradtan hátradőlök a puha fotelban, és Jonah arcát fürkészem. Ezer ötlet fut át az agyamon, de ahhoz kell Ő is, hogy rájöjjünk, neki melyik lenne a legmegfelelőbb.

Dr. Dyson Martin Dreyfus
IV. Nemzetségfõ
Magic is in my blood

Dr. Dyson Martin Dreyfus
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Doki
Gif vagy kép : Throw me through the flames GIF%2BJohnWasNotTheOnlyOne%2Blilybop
Play-by : Adam Lambert
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : Mágus -Tűzmágus - Fény
Posztok : 71
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Rang : Nemzetségfő
User neve : L
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : Victoria, szívem kírálynője...
Különleges képesség : Tűzlabdák, tűzostor alkotása, irányítása - Tűzzé válás - illanás(tűzoszloppá válva eltűnni valahonnan) - Tűzelementálok idézése (12 fő) - Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) támasztása-elsorvasztása - Égető érintés (parázsló érintéstől, végtagok lángra lobbantásán keresztül, egészen valaki elégetéséig) - Szerelmi mágia: bájital, kötés, szétválasztás - Víziókeltés - Lelket sorvaszt (letargiába, mély depresszióba taszít, mely akár öngyilkosságig is fajulhat) - Gyógyító fény: (súlyos, életveszélyes sebek, betegségek, csonttörések kezelése gyógyító fénnyel) - Mentális pajzs kiterjesztése 2-5 főig - Tenyérjóslás: illető egész életére kiterjed (sorsfordító mozzanatok, halál pillanatának látása) - Múltba tekintés: látja valaki múltját születésének pillanatától az adott pillanatig - Állati beszéd: megérti az állatok nyelvét, gondolati úton kommunikál velük - Telekinézis: tárgyak mozgatása gondolatátvitellel - Telepátia: kommunikáció gondolatátvitellel - Idéző mágia: jó vagy rossz szellemek idézése - Ráolvasás: akaratátvitel, mentális parancsok sugárzása - Illúziókeltés: saját külső megváltoztatása

Foglalkozás : sebész szakorvos / brókercég tulajdonos
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Szomb. Nov. 15, 2014 1:40 am




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
H át, igen. Sehogy sem képes napirendre térni afölött, hogy egy kibaszott kórházi ágyat nyom, ahelyett, hogy a jelentéseket tologatná az asztalon, miközben sorra döntögeti lefelé a kávékat. Aztán kitépi a tűt a karjából, és a sűrű, fekete folyadékot kicsepegteti belőle.
Ja, hogy a vénás kávé akkorát rúg, hogy az ember lefejeli tőle az asztalt?
Jonah talán meg sem érezné már.
Na, jó, rendben, ha a vénája eldurran, talán észrevételezné, mert ki a franc nem látja, hogy vér ömlik a könyökhajlatából, és egyre szarabul érzi magát?
Vagy… fogalma sincs, milyen tünetekkel jár a véna eldurranása. Életében nem tapasztalt még ilyet, és ha szerencséje van, nem is fog; ellenben élvezettel játszik el azzal a gondolattal, miszerint rákérdez az orvosnál, hogy mi történik, ha levegő jut az érhálózatba.
Mármint, azon kívül, hogy az ember fia lendületből feldobja a prakkert, aztán szépen eltemetődik a helyi temetőben, és ha szintén szerencséje van, csinos sírkövet is kap, remek viktoriánus betűkkel, és helyes évszámokkal.
Igen, találkozott már olyan üggyel, ahol a sírkőre pár száz évvel korábbi dátumot véstek, az illető pedig alig két hónappal ezelőtt hunyt el tragikus körülmények közt (ergo, összeakadt egy különösen agresszív farkassal, és ő húzta a rövidebbet), és az ügyet a lezáratlanok közé helyezték.
Mióta Jonah tekintélyt akart szerezni magának, különleges vonzalmat érez a megoldatlan ügyek iránt, és ha nem bukna el sorra rajtuk, talán romantikusnak is mondhatná plátói szerelmét. Ellenben az, hogy egymás után esik pofára az aktuális ügyön, eléggé lehangoló hatást gyakorol rá, és a libidója kezd megcsappanni.
Nem is figyel arra, ahogy a doktor szemöldöke sportot űz a felvonásból, sokkal inkább csak arra koncentrál, hogy ne kezdjen el panaszkodni a fájdalmairól, a hülyeségeiről, mert akkor aztán lefeküdhetne egy bársony heverőre, és végehosszanincs önéletrajzot adhatna a jelenlegi problémáiról. Amikor végre hajlandó vízszintesbe kerülni, engedelmesen nyújtja oda a kezét - korrigálás: vonakodva nyúl oda, és legszívesebben pofán vágással koronázná a mozdulatsort -, és figyeli, ahogy az orvos végzi a munkáját.
Szóra akarja nyitni a száját - talán most látja elérkezettnek az időt arra, hogy rákérdezzen a vénába került oxigénre? -, aztán mégis a csend mellett dönt, és csak bámulja őt, élénkzöld tekintettel, és a farkasra hallgat, ami csendesen szuszog a belsejében, mancsaira hajtott fejjel, füleit a koponyájára simítva. Igen, most nyugalmi állapotban van; eddig, amíg magához nem tért, szinte feszegette őt - vagy csak képzelődött? - és nyüszített és csaholt és megőrült.
Most viszont… egyszerűen csak hever.
Mint egy darab farönk.
Bundával bevont farönk.
Talán nevetne is ezen - hosszan, hisztérikusan -, ám túl feszült, hogy csak he-he-hézzen. Igen.
Az a csendes he-he-he kiszaladt. Árván elillant a levegőben, mint kósza parfümillat egy nő után; az ember csak keresi, ám nem találja, és egyre csak kinyúl érte.
Furcsa megnyugvás suhan át az elméjén, ahogy Dreyfus biztosítja egyáltalán-nem-pszichopata mivoltáról, és talán fel is sóhajt, ám az is lehet, hogy csak belső orgánuma ereszt ki egy bánatos hhhhh-hangot.
- Ennek csak örülni tudok, de ne várja, hogy a farkamat is csóváljam - jegyzi meg cinikusan, aztán legszívesebben pofán csapná magát. Növessz anti-cinizmust, öreg. Van egyáltalán olyan?
A tűzfarkas lenyűgözi; már-már gyermekiesen eltátott szájjal bámulja, a takaróba markolva, előredőlve, és legszívesebben ráfogna, rámarkolna, hogy megtapintsa, a hője valódi-e, vagy pusztán érzéki csalódás; aztán ha mégis oly forró, ahogy azt képzeli, érezni akarja azt a forróságot, ahogy az az arcának simul, biztonságot és védelmet sugároz, és…
Jézusom, hallgass már el, nyög fel gondolatban, és ökölbe kell szorítania a kezét, hogy ne üsse állon saját magát. Éppenséggel talán durvábban is fel akarna ébredni ebből a savanyú mázból, ám csak ül, döbbenten, s miután vége, képtelen értelmes mondatot kinyögni.
Mereven ül, és figyeli, ahogy Dreyfus nevet, és megpróbál egy vigyorfélét felerőltetni az arcára, hogy legalább egy kicsit is emberinek mutassa magát, aki nem csak ostoba poénokra képes, hanem az arcmimika bemutatására, hangképzésre és érzelmekre.
- Pedig esküszöm, hogy erre használnám a maga helyében - szólal meg könnyed, már-már laza hangon, aztán csak vállat von. - Végül is, ja, fajtája válogatja. Befogom magát kazánnak a durva teleken. Na?
Elkomorulva kezd el gondolkodni az okon, amiért estére már olyan virgoncul fog szökellgetni, mint egy hegyi zerge. Talán elütteti magát egy autóval, talán lábon lövi magát egy Kalasnyikovval; ehhez hasonló ötletek futnak át az agyán, aztán tanácstalanul megvonja a vállát.
- Passz - mondja végül. - Maximum összeveretem magam magával - ezen a mondatfogalmazáson futólag elvigyorodik -, aztán lesz, ami lesz. Majd megmondom, hogy begorombult, amiért elloptam a pirítósát.


Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Vas. Dec. 21, 2014 7:13 pm



Jonah & Dyson


--- A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.---

Farkast alkotni lángokból? Gyermeknek való feladat. Anélkül csinálom, hogy akár hajszálnyit is erőltetném meg magam, mert valamiképp meg kell győznöm róla, hogy sem Mengele doktor(???) sem pedig valami Hasfelmetsző Jack reinkarnációja nem vagyok. Megértem az aggodalmát, nekem is hasonló gondolataim vannak, főleg, mert nagyon is az élvonalban vagyok, mindenről tudok, ami történik a világunkban, és nem vagyok tőle nyugodt. De itt most csak ő van, és az ő problémája. Újra bemutatkozásom, és titulusom elmondására érdekesen reagál, amin először megdöbbenek, de aztán jóízűen elnevetem magam. Ó, ha ezt Victoria hallotta volna...
- Kazánnak? Fura egy fazon maga, Swanson! De esküszöm, kezdem csípni! A legtöbben el sem hiszik elsőre, amit mondok, vagy éppenséggel teljesen meg vannak illetődve, vagy esetleg ijedve tőlem. -mosolygok kicsit megkönnyebbülten, nem mintha el lennék telve magamtól, vagy bármi, de tudom a képességeim határtalanságát, és azt is, mekkora hatalommal és befolyással rendelkezem. S csak remélni merem, hogy sikerült még megőriznem annyira egyszerű embernek önmagam, amennyire csak lehetséges. Mert annak érzem magam. Szeretek az erdőben futni. Szeretek enni, szeretek filmet nézni, rácsodálkozni a világ ezer csodájára, ami lehet egy gyönyörű, egzotikus hely, egy érdekes történelmi helyszín, a természet egy gyöngyszeme, vagy a csalafinta csillogás egy lány szemében, a bájos mosolyától való furcsa érzés a gyomromban...A franc, már megint Victoriára gondolok. Pedig nem szabad! NEM!
Nem igazán akaródzik a problémával foglalkozni, de muszáj. A sebeit elnézve ugyanis Swanson - hála a vérfarkas mivoltának - sokkal gyorsabban gyógyul, mint ahogy az illene. S egyszerűen elbájolhatnám, és kelthetnék olyan illúziót a bejövő orvosok, rezidensek és nővérek fejében, hogy azt lássák amit látniuk kéne, de az igencsak feltűnő lenne, ha hirtelen lecövekelnék mellette, és beköltöznék a fotelba, amibe épp belehuppanok. Bár végül is behozathatnám a takarómat, pár párnát, tévé van, fürödni is tudok, és a kaja is megoldva.... Ellennénk itt romantikusan a nyomozóval, legfeljebb azon kaphatnánk össze, melyik csatornát nézzük, de azt meg könnyedén megoldanám. Ez az én kórházam, az én osztályom, és hiába vérfarkas....haha. Én nyertem!
De nem tehetem ezt, mennem kell, mert várnak az emberek, akiknek szüksége van rám, akik rám vannak utalva. Hátradőlök a fotelban, és kíváncsian pislogok a nyomozóra. Ötletem van, de várok, hátha neki is eszébe jut valami. Az ötlete kicsit rendhagyó, és rendesen megdöbbenek. Ezt most nem mondja komolyan, ugye? Hogy én? Verjem össze? Persze, nem félek én az ökölharctól sem, erre is kaptam kiképzést a mesteremtől (azóta is ropog a nyakam) , de...nem, ez nem lesz jó. De a szöveg vicces, ét tényleg egyre jobban kedvelem a gyomron lőtt szájkaratebajnokot! Még hogy ellopta a pirítósom....hehe. Állat.
- Nem rossz elgondolás, bár nem jön nekem sehogy össze az, hogy azzal, ha eltöröm a kezét, vagy beverem a képét, hogy magyarázom meg majd a tökéletesen begyógyult lőtt sérüléseit? Maximum magamra haragítom a nővérkéket, akik amióta bent fekszik, cikcakkban pisilnek a gyönyörtől a "szexi kamikaze egyenruhás nyomozó" miatt, én meg így sem bírok velük. És higgye el Swanson, ha van valami, ami hibát sose követnék el, az az, hogy magamra haragítsam ezeket az angyalbőrbe bújt ördögi némbereket! - csóválom meg a fejem. Aztán eszembe jut valami, ami talán beválhat.
- Mondja csak, Swanson, mit szólna, ha holnap reggel hirtelen nagyon jól érezné magát, és sebtiben haza akarna rongyolni. Saját felelősségre, természetesen. - gondolkozok el, és a tekintetét fürkészem. Ja, az elmehet, ha aláírja, hogy amennyiben elpatkol, a kórházat semmiféle felelősség nem terheli. Más esetben esélyt sem adnék egy ilyen megnyilvánulásra (diplomata lennék, vagy mifene, eddig még tőlem senki nem ment el, ha én nem akartam) de mivel TUDOM, hogy a nyomozó már estére tökéletes egészségnek fog örvendeni, nem sok jobb ötlettel tudnék előállni. - Aláírja a papírokat, LÁTVÁNYOSAN kibiceg innen, én majd feltörlöm a maga után zokogó nővérkék könnyeit, és úgy egy hét múlva besasszézik egy "varratellenőrzésre", persze szigorúan követelve szerény személyemet. A látvány dolgában ne aggódjon, olyan sebet még nem látott a világ, amilyet magára vizionálok, aztán még egy hét múlva bejön egy "varratszedésre", és mehet Isten hírével. Csak ha ez megfelel akkor abban a két hétben kérem le lövesse magát halomra, ne is menjen vágóhídra, se kamikaze küldetésre, öngyilkos merénylőnek, és tévés vetélkedőkbe rendőrségi bemutatókhoz. És szigorúan, ismétlem SZI-GO-RÚ-AN tilos tetőkről, hidakról, és bármilyen egyéb helyekről leurgabugrálnia mindenféle rosszfiúkat üldözve az utálatával. vagy a szerelmével. Tök mindegy. Maradjon veszteg, nézzen tévét, játssza el, hogy halálos sebet kapott, csak nem bírja a képemet, kórházi kosztot meg a beöntést. Na, mit szól? Cserébe most, mánderögvestazonnal lekapcsolom maga alatt a hűtést, és kiszedem a jégágyból. nem kell tovább hűtenem, a fájdalma pedig ahogy felmelegedett a teste meg fog szűnni. Nos? -kérdezem, és nem tudom mit szól a dologhoz, de semmiféle más megoldást nem tudok kitalálni, ami elég ésszerű, eléggé kivitelezhető és reális.

Dr. Dyson Martin Dreyfus
IV. Nemzetségfõ
Magic is in my blood

Dr. Dyson Martin Dreyfus
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Doki
Gif vagy kép : Throw me through the flames GIF%2BJohnWasNotTheOnlyOne%2Blilybop
Play-by : Adam Lambert
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : Mágus -Tűzmágus - Fény
Posztok : 71
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Rang : Nemzetségfő
User neve : L
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : Victoria, szívem kírálynője...
Különleges képesség : Tűzlabdák, tűzostor alkotása, irányítása - Tűzzé válás - illanás(tűzoszloppá válva eltűnni valahonnan) - Tűzelementálok idézése (12 fő) - Nagy kiterjedésű tüzek (pl. erdőtűz) támasztása-elsorvasztása - Égető érintés (parázsló érintéstől, végtagok lángra lobbantásán keresztül, egészen valaki elégetéséig) - Szerelmi mágia: bájital, kötés, szétválasztás - Víziókeltés - Lelket sorvaszt (letargiába, mély depresszióba taszít, mely akár öngyilkosságig is fajulhat) - Gyógyító fény: (súlyos, életveszélyes sebek, betegségek, csonttörések kezelése gyógyító fénnyel) - Mentális pajzs kiterjesztése 2-5 főig - Tenyérjóslás: illető egész életére kiterjed (sorsfordító mozzanatok, halál pillanatának látása) - Múltba tekintés: látja valaki múltját születésének pillanatától az adott pillanatig - Állati beszéd: megérti az állatok nyelvét, gondolati úton kommunikál velük - Telekinézis: tárgyak mozgatása gondolatátvitellel - Telepátia: kommunikáció gondolatátvitellel - Idéző mágia: jó vagy rossz szellemek idézése - Ráolvasás: akaratátvitel, mentális parancsok sugárzása - Illúziókeltés: saját külső megváltoztatása

Foglalkozás : sebész szakorvos / brókercég tulajdonos
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   Kedd Jan. 13, 2015 2:46 pm




Set my world ablaze - watch me burn


Dyson & Jonah
Úgy csodálkozik rá a lángordasra, mintha egy majd’ két méter magas Nagylábat látna üvegfalon keresztül, és a gyomra észvesztően remeg, a tarkója pedig bizsereg, amiből arra következtet, hogy a hajszálai is égnek álltak a látványtól. Életében nem látott még ilyen mutatványt, és ha lenne nála néhány cent, hozzávagdosná a dokihoz, és hujjogva követelné az újrázást, mert egyszerűen képtelen betelni a látvánnyal, szinte éhezve követi figyelemmel a tűzállat mozgását és rezdüléseit. A levegő vibrál a lény körül, és pontosan ettől válik olyan valóságossá, olyan hihetővé, amit az agya fenntartások nélkül fogad be. Ha nem látná az apró rezdüléseket a levegőben, csalónak titulálva kommandós-vetődne a férfira és teperné le a földre – noha nagyon megbánná később a dolgot; már ha túléli –, aztán könyökét az álla alá, a torkára szorítaná, de így – így csak lenyűgözve ül és bámul, ha nem is fókuszálatlanul, de homályos tekintettel, mert már jó ideje nem pislogott, és a szeme kezd kegyetlenül szúrni.
Így először hunyorogni kezd, majd pislog egy sort, végül az orrát ráncolja, és megdörgöli a szeme körül a tenyerének élével.
Összevonja a szemöldökét – jellegzetes mozzanat; ez jelenti nála a „hülyének nézel?” kérdést –, majd legyint egyet.
– Faszság – mondja leheletnyit sem árnyaltan. – Pont én ne hinnék magának? Nagyon hülyének kell lennem ahhoz, hogy vérfarkas létemre ne higgyem el magát. Már bocs. De ha ez segít… – És előkaparva minden tudását, rémült arckifejezést ölt magára, a takarót felhúzza az álláig, és magas C-vel felvinnyog: – Jézusom, menjen innen, maga szörnyeteg! Félek magától! – Aztán leereszti az anyagot, és hatalmas műgonddal eligazgatja az ölén, kínosan figyelve arra, hogy egy ránc se maradjon a felületén.
Ugyanis borzasztóan zavarban van.
A tudatáig most jutott el a tény, hogy kibaszottul megmentették a szaros életét, méghozzá nem is akárki – Autogrammot ne kérj tőle, Swanson! –, és eddig rohadtul nem mutatott semmiféle hálát sem a férfi iránt, mert tulajdonképpen elfelejtette, hogy mit is kéne tennie ilyenkor. Elvégre, nem mindennap kockáztatják érte az inkognitójukat és posztjukat, és nem mindennap fordul elő, hogy egy íves rántással cibálják vissza a halál torkából. Torkot köszörül, és némileg elérzékenyülve félrefordítja a fejét, aztán igazít még egy kicsit a takarón, noha az már síkabb, mint a gyökér főnökének az agyfelszíne.
Az újabb probléma adódtának köszönhetően elterelődik zavaráról a figyelme, és agyalni kezd azon, hogyan tarthatná fenn a látszatát az állapotának, de semmilyen használható ötlet nem jut az eszébe. Megvakar egy fehérlő heget az állán, aztán kiböki az ideát, ami elsőnek szöget üt a fejébe, és várja a reakciót.
Figyelmesen hallgatja végig a választ, aztán korábbi érzelmi állapotával ellentétben prüszkölve felröhög, amikor a doki említi, milyen véleménnyel vannak róla a nővérkék, és őszintén meg kell vallania, az eddig sem sovány egója most hízik vagy öt kilót a gondolattól.
Hosszú ideig képtelen abbahagyni a nevetést, és a varratok húzódni kezdenek a gyomrában, mikor már odáig jut, hogy csak némán csapkodja a térdét, mint egy fuldokló retardált fóka, és itt új szintre lép a röhögésben: nyüszíteni kezd, és a kezét a sérülésére szorítja.
– O-oké – mondja elfúló hangon, aztán megtörli az arcát. – Elnézést, de ez… – Ismét nevet egy sort, aztán összeszedi magát, immár végleg. – Ez nagyon jó. Cikk-cakkban pisilnek… – Horkant egyet, majd a fejét ingatja. – Én benne vagyok, legalább nem kell sokat lódítanom a dologban.
Most van azon a ponton, hogy határozottan bírja a fazon fejét, és ha mindennek vége, meghívja pár sörre – vagy vodkára; függ attól, milyen passzban van –, és megpróbál nem úgy tenni, mint aki kibaszottul hálás neki és csóválja a farkát örömében, hogy megint láthatja.
És nem nyalja körbe a bokáját puszta jóindulatból, mert még mindig kibaszottul hálás, hogy nem hagyta kinyiffanni.
Ismét csak hallgatja a következő monológot – a megfelelő helyeken bólintva –, és most sem állja meg mellékelt nyerítés nélkül a közbeszúrt megjegyzést.
A nővérkéset.
A szerelemmel való üldözés említésére némileg felvonulnak a szürke viharfelhők a homlokán, de pillanatokon belül megbékél, mert nem tud haragudni a fazonra. Közben szórakozottan, oda sem figyelve dobol ujjaival a gyomrán, a varratok apró dombjain, és elégedetten regisztrálja, hogy fáj.
Mert a fájdalom azt jelenti, hogy él.
– Ebben is benne vagyok – foglalja össze röviden-tömören a dolgot, aztán biccent. – Ehhez már kell egy kicsit színészkednem, de ne tessék aggódni, tökéletesen fogom hozni a hattyú halálát. A magam háromszázakármennyi évével volt időm megtanulni a drámázást, úgyhogy pipecül meg fogom oldani a dolgot.
Aztán hozzáteszi: – És bocs, de a maga kedvéért sem fogok felhagyni a hidakról bungee-jumpingolással, és párszor majd hasba szurkálom magam a szomszéd ezüst étkészletével. Mert egyszerűen élvezem a fájdalmat. – Járulékosan semleges arccal mondja ezt végig, aztán elvigyorodik, és a saját combjára csap.
Amit némiképp zokon vesz és megbán, de hát, radírt rá.
Aztán érzi a hideget.
Eddig rohadtul nem érzékelte, mert mással volt elfoglalva, de most mintha jégfogak vájnának belé, és a vacogása kiújul.
– Annak rohadtul örülnék – cidrázza, és a fejének rázkódása arra enged következtetni, hogy bólogat.
Vagy csak rázkódik a feje.
Ezzel egy időben berobban társának emléke a tudatába, és egyszeriben nem érti, mit féltett annyira rajta.
– Gondolom, Bonham jól van – jegyzi meg, és vállat von. – Biztos már sír a szája, hogy éhes meg szomjas.
Mielőtt még meggondolhatná magát, az orvos felé nyújtja ismét a kezét, mint egy pacsit kunyeráló kiskutya, és azt mondja:
– Tegeződjünk, doki. Elvégre tuti én vagyok az idősebb, és megmentette… megmentetted a szaros életemet. Szóval… – Ismét csak vállat von, aztán biggyeszt egyet.
Ha az orvos elfogadja a kézfogást, megszorítja a kezét, és felvigyorog rá.

Másnap…
– Hát, jobban vagyok – mondja olyan meglepett arccal, amennyire csak képes rá. – És rühellem a kosztot, a kórházi ágyat és a dögunalmat.
Azt firtatják, saját felelősségre is hajlandó-e hazamenni, mire bólogat, és ügyel arra, hogy a keze mindvégig gyógyult hasfalán pihenjen, imitálva, hogy próbálja enyhíteni érintésével a fájdalmat.
– Saját felelősségre szeretnék hazamenni, és ja, ha kipruccanok, maguk nem hibásak érte. Értem én a feltételeket.

Egy héttel később…
Húz az automatás kávéjából, aztán a félig tele műanyag poharat az automata tetejére helyezi, és – bicegve – elindul az információs pulthoz.
– Doktor Dreyfushoz jöttem varratszedésre – mondja, majd öt ujjal túr a hajába, és szusszan. – Feltétlenül rá van szükségem, mert csak benne bízok meg…. Már bocs. – Békítő vigyort villant, aztán a kiadott utasításoknak megfelelően – látványosan bicegve – indul az orvos megkeresésére, kezében pár bankó, háladíjként.
Nem érdekli, hogy ha nem fogadja el. Ha kell, a zsebébe gyűri, mert ennyi jár, ha már visszahozta az élők közé.

Miután végeztek, és már mehet haza, még egy pillanatra megáll az ajtóban – profin elállva az utat a többi ember elől –, és végignéz a folyosókon.
Egy hete itt kis híján meghalt.
Szív egyet az orrán, és gondolatai közt az orvossal, kilép az ajtón – és tudatában sincs annak, hogy kevesebb, mint két hónapon belül halott lesz.

- THE END -
köszönöm a játékot, dokikám. <333

Jonah Benjamin Swanson
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

Jonah Benjamin Swanson
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép : Throw me through the flames Tumblr_n3xair9PHn1rjtijmo7_250
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 : Throw me through the flames 3rZvgf4
Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Throw me through the flames   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Throw me through the flames Empty
Vissza az elejére Go down
 
Throw me through the flames
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Visszatekintés
-