Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson




Tárgy: Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson   Hétf. Márc. 09, 2015 5:51 pm


Mióta is látogatja a lánya őt?
Három éve?
A kapcsolatuk közel sem mondható felhőtlennek – elég sokszor zördülnek össze, bár ez szinte normális –, mondhatni, kész viharos égbolt, mégis elmosolyodik – igen, olyat is tud –, ha csak arra gondol, hogy megint láthatja őt.
Ritkán láthatja őt – ritkábban, mint szeretné –, pont ezért olyan édesek ezek a találkozások; ha tehetné, maga mellett tartaná, de ehhez az anyjának is van némi köze – Swanson legnagyobb bánatára.
Azon kapja magát, hogy fütyörészik, miközben kávét főz – lusta, hamis dallam, Klavier felbukkanása óta először –, aztán bekapcsolja a falra szerelt minitévét a konyhában. Olyan hangerőre állítja, amely még nem zavaró, viszont fel is kavarja az álló csendet; miközben a hamis kis dallamot füttyszavalja, a vállát emelgeti, fejét billegeti, táncolás címszó alatt, és egy ízben belerúg a szekrénybe.
Szerencsére senki nem hallja, mekkorát káromkodik.
Benyomja a kávéfőző masinát, aztán csak ül, várva a kávét.
Nem tudja hová tenni az izgatottságot: olyan, mintha elektromosság cikázna az idegvégződéseiben. Szinte mindig ezt érzi, ahányszor a lánya lelátogat hozzá – képtelen hozzászokni, három év elteltével is, hogy van lánya –, azt a furcsa elektromosságot minden porcikájában zizegni, az ujjbegyeiben sercenni, és a fejbőre bizsereg, mintha minden hajszála a plafon felé állna. Kitartja a dallam füttyszavát, aztán ruganyosan felpattanva lenyomja a kávéfőzőt.
Mielőtt a lánya – Elysium – megjelenhetne, még leugrik a boltba, gyalog, hogy levezesse furcsa,sőt inkább kurvára különös izgatottságát, és mindeközben ismeretlen ritmusra lépked, zsebre tett kezek, felhajtott kabátgallér, farmernadrág súrlódása, és a szél lustán a hajába túr, mint árnyszerető egy különösen forró éjjelen.

Két doboz Chesterfielddel és egy csomagnyi süteménnyel gazdagabban tér vissza a túráról, a lakáskulcsot az asztalra dobja, aztán felpillant a bekapcsolva feledett tévére, és összevont szemöldökkel figyeli a híreket, rövidre rágott körmeivel kocogtatva az asztal lakkozott falapját, és magában számolja a perceket, míg Ells be nem állít.
Amikor anno kiderült, hogy a sors megáldotta volt nőjét egy gyerekkel, elsőnek azon gondolkodott, hogy megszökik a felelősség elől – bárhonnan küldhet gyerektartást –, nem akart vele találkozni, mert gyűlölte magát azért, ami, és félt attól, hogy a lány mivel járhat; mára már érzi inkább ajándéknak az életnek nevezett gusztustalan vegetálástól, és talán a gyereke, a vére az egyetlen, ami még a felszínen tartja.
Csak ne találkozzon Klavierrel, gondolja fanyarul, és vág egy fintort hozzá. Bárki is hallja az ilyeneket, adja meg nekem, hogy ne fusson össze azzal a szennyládával.
Miközben a híreket figyeli, kibontja az első doboz dohányt, kiráz egy szálat, aztán az ajkai közé csúsztatva meggyújtja azt, fittyet hányva arra, hogy a lakásban nem illik dohányozni; mélyen leszívja a füstöt, lenn is tartja addig, amíg az még elviselhető, aztán az orrán át ereszti ki. Szipog utána, és közelebb húzza magához a dobozt, és a fedelébe szórja a hamut, hamutálca híján.
Igazából fel sem fogja azt, mi megy a tévében – a híreken már túlhaladt az idő –, csupán a villódzó képeket látja; a gondolatai Elysium körül járnak, a vére, a mindene körül, a hamuoszlop egyre csak nő és nyúlik a cigarettán, a parázs felizzik, aztán elcsitul, és a légcsövét marja a füst, noha nem most kezdte az „ipart”, ahogy mondani szokás.
Ha ember lenne, már bizonyosan csinos kis tüdőrákja lenne – ha nem rögtön embólia –, amilyen vehemenciával fogyasztja a koporsószegeket; ahogy ez átfut a fején, rövid – szánalmas – kis nevetést hallat, ami akár vakkantásnak is beillene, aztán megpróbál koncentrálni az aktuális reklámra, bár valószínűleg nincs szüksége menstruációs görcsök elleni fájdalomcsillapítóra.
Az izgatottság ott bizsereg a bőre alatt.



avatar
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép :
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 :
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 :
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson   Kedd Márc. 10, 2015 3:43 pm


Anya néha azon morog, hogy hiába volt ő mellettem az életen nagy részében, mégis szinte szerelemre gyúltam, mikor az apám az életem része lett. Nem tudom megmagyarázni, talán nem is szabad ennek a mélyére lesni, de egyszerűen így van. Szomjazom a figyelmét és szinte betegnek érzem magam, ha hosszú ideig nem láthatom. Nincsen ebben semmi egészségtelen, szerintem legalábbis. Nem kapaszkodom a pólója szélébe, nem vagyok az árnyéka, nem reszketek érte és nem akarom minden percem vele tölteni. Nem. Van egy saját életem és az egyetlen, amiért akár reszketek is, ha kell, hogy jelenleg még nem túl sok gyertyából álló éveimnek a részese legyen. Ennyi az egész. Szükségem van az apukámra és imádom a gondolatot, hogy ennyire jól megértjük egymást, hogy én is kellek neki. Hiszen hány másmilyen példáról hallani? A becsúszott gyerekek gyakran még gyerektartást sem kapnak, nem hogy szerető öleléseket, boldog mosolyokat és csodálatos, együtt töltött hétvégéket. Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen az apukám. Jobbat kívánni sem tudtam volna.
Volt egy idő, amikor nagyon haragudtam apára. Talán valamikor kamaszodásom hajnalán lehetett, vagy esetleg egy kicsit még korábban is. Mérges voltam rá és egy kicsit csalódott is. Hiszen úgy éreztem, meg sem akar ismerni és ez dühített. Hiszen ha megpróbáljuk, de nem vagyunk szimpatikusak egymásnak, nem erőltettem volna rá magam, sőt, miattam a pénz sem kellett volna, hiszen sosem éreztem égető érzését annak, hogy bárkit is anyagi előnyök miatt kedveljek. Az olyan sekélyes dolog és szeretem azt képzelni magamról, hogy én összetett, érdekes jellem vagyok, egy olyan személy, akinek van létjogosultsága és nem csak van, létezik, mint mondjuk a bolhák. Azt hiszem, őket kevesen hiányolnák, ha nem lennének és ezt mindenki elhiheti nekem. Szóval sértőnek gondoltam, hogy meg sem bizonyosodik arról, hogy milyen vagyok. Mondjuk... úgy gondolom csak hiányoltam az apaszerepet az "Elysium élete" című filmből. Kicsit irigy voltam a környezetemben élőkre, még azokra is, akik szidták az apukájukat. Én is szívesen szidtam volna az enyémet, mert az azt jelentette volna, hogy kézzel foghatóan ott van.
Anya sokáig nagy erőkkel keresett nekem pótapát, hogy megoldja a szemmel látható problémámat. Azt hitte, az segíthet, de tévedett. Minek kellene nekem egy idegen, mikor valakinek a véréből lettem? Az olympiai falka sokat segített, családot biztosított, pláne Alexet szerettem meg onnan, de azért mégsem volt az igazi.
Végül kamaszkorom derekán beköszöntött a változás, a középiskolát már Seattlebe kezdtem meg és apu úgy döntött, hogy berobban az életembe. Azt hiszem nem éreztettem vele a korábbi gondolataim, tiszta lapot kapott, ami hihetetlen gyorsasággal telt meg annyi pozitívummal, hogy szinte el is felejtettem, hogy volt olyan, hogy nélküle. A filmem egyik legfontosabb szereplőjévé vált, s szomjam oltotta szeretetével. Illetve ez inkább folyamatos jelen idő, hiszen a mai napig gyorsabban ver a szívem, ha arra gondolok, hogy láthatom. Bizony, mint egy mindent elsöprően nagy, tiszta és örök szerelem, az első, amit az ember örökké érezni fog, sosem felejt el. Már pedig a magamfajta nem egészen emberek hosszúra terveznek, ha azt mondják örökké.
S, hogy honnan ezek a mély és irányzott gondolatok? Most is hozzá tartok, kihasználva, hogy előre bejelentettem, igényt tartok a szabadidejére. Mint az valószínűleg már kiderült, én nem kényszerből látogatom apát - anya kicsit ki is van akadva, hogy szemrebbenés nélkül hívom apának, mivel szerinte Edwin sokkal többet tesz értem apánál... utálom, hogy tukmálja rám, mint ha utálnám őt, pedig nem is, csak nem az apám... -, hanem ezer örömmel, szinte repülök hozzá, amikor csak úgy alakul mindkettőnk ideje. Út közben általában zenét hallgatok és olvasok, de most hol a gondolataimba mélyedek, hol pedig válaszüzeneteket pötyögök. Azt hiszem ártalmas egyszerre két férfiért/fiúért lángolni. A tünetek: heves szívverés, természetellenesen széles, levakarhatatlan vigyor, Whiskas macskákat megszégyenítően csillogó tekintet és gyökeret vert gondolatok. Veszélyes betegség ez, pláne, hogy közelednek az év végi nagy vizsgák, amik majd tovább eresztenek a nagybetűs ÉLETbe. Azért remélem így is menni fog.
Két megállóval hamarabb felpattanok a helyemről, hátha akkor gyorsabban megyünk, ha az ajtóban ácsorgok. Leszállók, felszállók, zajlik az élet. Az aktuálisan kedvenc számom felcsendülésekor végül el is köszönök a chaten és elrakom a telefonom, hogy a zenére koncentráljak. Az se érdekel, ha dilisnek néznek, mert az is vagyok. Apró ajakmozdulatokkal, némán formázom a szavakat, amik a szöveget rejtik, fejem a ritmusra ing, ujjaimmal a combomon dobolok, néha a lábam toppanása is beszáll az ütembe. Legszívesebben énekelnék is reménytelenül hamis hangommal, de ezt végül mellőzöm. Az utolsó lépéseket szinte szökellve teszem meg, intek egyet az egyik ismerős szomszédnak, akivel egyik idelátogatásomkor szóval elegyedtem, s még egy kicsattanó mosolyban is részesítem. Viszonozza, de látom magam, hogy ez már közel van az elnéző kinevetéshez. Nem érdekel, tudom magamról, hogy úgy viselkedem, mint ha legalább egy stadionnyi csokit örököltem volna, de van ilyen. Kulcs elő, kattan a zár, zene lekapcs, füles elrak, ajtó nyit, majd Elysium-hurrikán berobban a Swanson lakba. Cipő oldalra tesz, kulcs felakaszt, kabát felakaszt, táska oldalra, majd már rombolok is befelé.
- Apa megjöttem! - figyelmeztetem, mint ha attól tartanék, hogy nem hallott, vagy esetleg nem veszi észre, hogy átcikázok mindenen, hogy megtaláljam. Majdnem túl is rohanok rajta, mikor végül észreveszem és megtorpanok. Vigyorom ha lehet még jobban kiszélesedik, szemeim már szinte aggasztó csillogásba kezdenek, majd megrohamozom az én drága ősöm és szorosan átölelem, hozzábújok, s csak élvezem, hogy végre itt vagyok. Régen nem láttam már, mostanában nem akart összejönni, hogy találkozzunk, pedig már nagyon időszerű volt. Két cuppanós puszival is köszöntöm - otthon nálunk nem szokás ez a heves köszöntés, de itt, apánál egészen mások a játékszabályok, anya néha kimért tud lenni, pedig amúgy nem az -, majd csak szusszantok egyet. Hát itt vagyok, megérkeztem. Mint aki évek óta erre várt, pedig azért nem olyan régen voltam itt, de hát ilyen ez a szerelem lány és apukája között…


avatar
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bolyhosfülű Farkastappancs
Gif vagy kép :
Play-by : Crystal Reed
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 38
Kor : 18
Lakhely : Bellevue fogságom helyszíne...
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : Nightingale
Vonal2 :
Családi állapot : Kapcsolatkerülő
Különleges képesség : Lycantropia
Foglalkozás : Az anyja ignorálása || Tanuló
Felöltött alak : Fekete farkas
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson   Vas. Márc. 15, 2015 3:40 pm


Nem nehéz meghallani, ahogy a lánya a lakás elé ér. Olyan mértékben rá van már hangolódva Elysium minden mozdulatára, zajára – még a ruha súrlódását is képes meghallani –, hogy az már szinte beteges, de őszintén, töredelmesen megvallva, a lánya az egyetlen női nemű egyed az életében.
Észre sem vette, hogy mikor halmozott fel maga köré ennyi hímnemű lényt – biztos a kisugárzása teszi –, bár már nem is törődik a dologgal igazán, hiszen egyikhez sem vonzódik.
Ami nagy szerencse, mert a legtöbb ember már kérdőre vonná saját magát az ő helyzetében, vajon most melyik csapatban is játszik.
A cigaretta füstkígyója megnyugtatóan ring a levegőben, felfelé kúszik, a plafon irányába, és Swanson hálát rebesget magában, amiért ideköltözése napján lekapta a füstjelzőt.
A hamut a porcelántálba szórja – tekintélyes csikkhalmok kupolázódnak már benne –, aztán elnyomja az első adag dohányt. Mielőtt meggondolhatná magát, már rá is gyújt a következő menetre, és pont akkor teszi le a gyújtót, amikor az Elysium-hurrikán kitör a lakásban.
Vigyorogva hallgatja a zoknis talpak dübögését – csoda, hogy nem fikkancsol el, a frissen sikált padló leginkább kurvára csúszós –, aztán leszegi a fejét, amikor a figyelmeztetés is felcsendül, és vállait felvonva várja, hogy a lánya megtalálja, és elővigyázatosan a hamutálba biggyeszti a tüdőrombolót.
Abban a pillanatban fordul meg, ahogy Elysium a nyakába veti magát; mindkét karját a vékony test köré fonja, arcát a nyakához simítja, és beszippantja a taglózóan ismerős illatot, hogy ettől jobban megszédül, mint a cigarettától, mikor még friss motorosként slukkolta az első kortyokat.
A cuppanós puszikat nagy lelkesen viszonozza – furán hat tőle; a megszokott morózus álcája most hangosan recsegve bomlik le az arcáról –, aztán egy pillanat erejéig eltolja magától a lányt, hogy megszokott rituáléja részeként megcsodálhassa őt.
– Wilkommen – mondja aztán, és a megszokott Swanson-vigyor felsejlik a száján. – Hiányoztál, kölköm. – Aztán megint magához öleli, megcirógatja a hátát, a lapockája vonalánál, és újfent megállapítja magában – minden találkozásuk alkalmával megteszi –, hogy milyen életerős, kicsattanóan egészséges a többi halandó gyerekhez képest, akik állandó jelleggel influenzásak, AIDS-esek, vagy tudja a halál, milyenek.
– Bocs, ezt még elszívom – mondja, enyhe szabadkozással a hangjában, és hátranyúl, megragadja a cigarettát, és a fogai közé harapja, miután hagyott annyi időt, hogy Ells elhúzódhasson. Már ha elhúzódik. Ha nem akarja, hogy az a ritkaszép haja felgyulladjon, meg is teszi.
Amint letüdőzi az újabb nyeletnyi füstöt, aztán ki is fújja, hunyorogva néz egy szem magzatára, és a tekintetében konstans hitetlenség ragyog, a felett örülvén, hogy ez a teremtmény, ez a tünemény még mindig az ő véréből van, és nem derült ki az előző héten, hogy igazából a postásé.
– Mi új van hazai fronton? – kérdezi mellékesen, mint aki nem emlékszik, hogy a gyereke ma töltötte be a tizennyolcat. A sütemény vidáman trónol a hűtőben, kissé hely- és pénztakarékos, de a lány van olyan értelmes – sőt annál is értelmesebb –, hogy ezt felfogja, és ne kezdjen el rinyálni több dologért.
Magában már letisztázta, hogy amint összejön a kellő összeg, meglepi valami nagyobb dologgal, ám most be kell érnie egy látszólag ezüsttel futtatott, de valójában nemesacélból öntött tölténymedállal, amit az előző héten boltolt le, no meg a hely- és pénztakarékos süteménnyel, ami tele van baszva csokival, pont, ahogy az ő gyönyörű gyermeke imádja.
– És hogy ment a telihold? – újabb, látszólag semleges kérdés, de a hangjában ott lappang a rejtett aggodalom, hogy vajon a vére hogy viseli az átváltozásokat. Ő maga már beleszokott a háromszázharminchat évével a dologba, de Ells ugyanezt nem mondhatja el magáról.
Talán egyszer majd egyszerre élhetik meg a hold csalogató, kaján, buja suttogását, és talán egyszerre üvölthetnek majd, de ezt egyelőre még nem meri megkockáztatni.
Fogalma sincs, Ells anyja mennyire van benne ebben az egész természetfelettis dologban; azt viszont tudja, hogy lányának különlegessége minden bizonnyal szemet szúrt az otthoniaknak és az iskolabelieknek egyaránt.
Bár azt reméli, hogy a tanulmányait nem befolyásolja a havi rendszerességgel megtörténő vadulás.
Ismét beleszív a cigarettába, aztán a füstöt úgy fújja ki, hogy messzire kerülje el Elysium arcát, és végül felnéz rá, a sötét, meleg színben pompázó szemekbe, és az elégedettség újabb hulláma mossa át minden porcikáját, ahogy minden egyes alkalommal, szinte időrendszerűen megtörténik a dolog.
Mintha képtelen lenne betelni a látvánnyal.
– Anyád gondolom, nem csapdossa magát a földhöz, hogy engem látogatsz hétvégente – fűzi hozzá, megvonja a vállát, és a hamut a porcelántálkába pöccinti. – Kérsz inni? – Azzal feláll, és a konyhaszekrényhez lavírozva kinyitja azt, majd előkap két mintázott falú kristálypoharat – megbújnak ott a martinis kupicák is, de azokra boruljon radír –, és a hűtőből kivesz egy üvegnyi kólát, majd mindkettejüknek tölt egy jókora adagnyit. Az egyik poharat odanyújtja Elysiumnak, a másikat pedig magánál tartja, további megőrzésre, és a kólát visszahelyezi a frigóba.



avatar
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép :
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 :
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 :
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson   Kedd Márc. 17, 2015 10:44 pm


A lakásban még akkor is érzem a dohányfüst kesernyés bűzét, ha nagy szellőztetés volt a helységben. Pláne így, hogy lefogadom, apa most is a koporsószeggel puffogtat. Igazából, ha nem lennénk teliholdat megvonyító bundások, akkor valószínűleg utálnám apa szokását, így viszont – lévén, hogy nem vagyok Greenpeace aktivista, s habár ha minden jól megy, nekem a jövő nem csak a leszármazottaim, hanem a saját életterem is jelenti -, nem zavar. Egyetlen egyszer szippantottam bele az egyik ismerősöm slukkjába. Az volt az az alkalom, amikor életemben először tényleg úgy éreztem halál közeli élményem van, hiszen hirtelen nem hogy olyan köhögés jött rám, hogy azt hittem megfulladok, de szerencsétlenségemre valahogy a szemembe is ment az a fránya füst és olyan könnyezés jött rám, hogy azt hittem a szemem is kifolyik. Szóval a cigaretta nem az én műfajom. Lehet nem kellene a legvészesebb következményektől tartanom, de büdös, az ember körmei, fogai is elsárgulhatnak tőle, elnyomja a parfüm illatát és még felesleges is szerintem. Viszont az nem zavar, ha más dohányzik körülöttem, mert mindenkinek maga döntése mit tesz a saját testével. Csak rám ne fújják.
Apa karjai között lenni olyan érzés, mint ha az ember otthon lenne. Igazi, megbonthatatlan biztonság. Igazi, utánozhatatlan szeretet. Őszinte, megmásíthatatlan bizalom. Apa karjai között minden tökéletes. Én is nézem apát, ahogy ő engem. Iszom a látványát, az érintését, a kissé cigarettától kesernyés, de mégis utánozhatatlan és jó, kifejezetten nagyon jó illatát. Szeretet és biztonság illata van. - Te is nagyon hiányoztál édes, drága, egyetlen és utánozhatatlan apukám! – mondom neki csillogó tekintette, majd hagyom hogy hátrébb tessékeljen, sőt, még azon felül is teszek két lépést, hogy nyugodtan eregethesse a füstfelhőket.
- Igazából semmi. Anya a szokásos, ahogy a pasija is. Az iskola jól megy, a jegyeim jók, mint mindig, a barátok is változatlanok. Semmi izgalmas történéssel nem tudok szolgálni! – mondom kicsit váll rándítva. Nem, nincsen unalmas életem. Nagyon, nagyon nincsen, jól érzem magam, csak nem történik velem olyan, amit igazán el tudnék mondani. Max olyan, amit barátnőknek elcsivitelek, de az más. Apának nem fogok felesleges butaságokról, vagy éppen szívdobogtató apróságokról fecserészni. A következő kérdésére egy kicsit sóhajtok. Aggódó szülő, de imádom.
- Ne aggódj apa, nem csinálok butaságokat és nem visel meg a dolog! Nem azt mondom, hogy simaliba, időről időre egyre jobban megy minden. Vannak nehezebb időszakok, de képzelt, néhány hónapja elkezdtem jógázni és nagyon jót tesz! Először azt hittem hülyeség, de mára már rájöttem, hogy olyan jól fejleszti a koncentrációs képességet, hogy hihetetlen! Megkönnyíti a dolgaimat, lenyugszom, ha éppen elkapna a rossz hangulat. Szóval… azt hiszem jól megy minden! – cseverészem el neki végül örvendezve a dolgokat. Persze vannak néha nehézségek, meg problémák, de apát sem kell feleslegesen stresszelni. Ha nagy gáz lenne, úgy is neki mondanám el először. Szerencsére remek helyem van, van segítségem és magam is igyekszem tréningezni. Nem szeretném, hogy elfajuljanak a dolgok, nagyon nem. Szeretek farkas lenni, bár… Az is igaz, hogy sosem voltam más, de nem is vágyom rá. Nem akarok „átlagos” lenni, még akkor sem, ha a világon nagyon sok dolog, lényegében minden könnyebb lenne. - Legalább romantikázhat a pasijával. Persze néha morog, de annyira nem érdekel a dolog. Szeretem anyát, de ebbe nem szólhat bele! – mondom őszintén egy laza mosollyal. Ha anya eltiltana apától, azzal minden bizalmamat összetörne irányába. Azt hiszem valami megtörne bennem és többé nem tudnék olyan feltétel nélküli szeretettel gondolni rá, mint most. Hiszen… nem szeretem, ha korlátoznak. Pláne nem, ha így! Nem, hogy nem tudom, nem is akarom apa nélkül elképzelni az életem. Borzalmas lenne. Lehet ki sem bírnám már.
A kérdésére végül csak bólintok egyet. Egy kis innivaló jól fog esni. - Köszönöm! – mondom végül, mikor felém nyújtja a poharat, s el is veszem tőle. Iszok egy kortyot, de a többit jelenleg félreteszem. Jó lesz ez még. - Te hogy vagy apa? Mesélj nekem! Mik történnek veled mostanában? A munka hogy megy? – kérdezem tőle, hiszen kíváncsi vagyok rá nagyon. Érdekel minden, ami apával kapcsolatos, mindent tudni szeretnék. Az autóról meg kushadok, mint valami titkolózós idióta. Mondjuk… azt nem tudom mit mondanék neki, hogy megkérdezné mit kaptam az otthoniaktól, mert elhallgatni dolgokat teljesen más, mint hazudni. Az csúnya dolog és olyasmit nem szeretek csinálni, pláne nem apának. - Jövő héten szerencsére laza hetem lesz és amit tudtam leckét, már megcsináltam, szóval… van valami ötleted mi mindent csináljunk a hétvégén? – teszek fel neki még egy kérdést, majd újabb kortyot iszok a kólámból. Igen, észreveszem, hogy meg se említi a szülinapom, de egészen biztosan tudom, hogy nem felejtette el. Lehet apa néha feledékeny tud lenni, de velem kapcsolatban ilyesmit tutira nem felejtene el. Mondjuk akkor sem sértődnék meg, őt valószínűleg jobban megviselné a dolog…


avatar
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bolyhosfülű Farkastappancs
Gif vagy kép :
Play-by : Crystal Reed
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 38
Kor : 18
Lakhely : Bellevue fogságom helyszíne...
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : Nightingale
Vonal2 :
Családi állapot : Kapcsolatkerülő
Különleges képesség : Lycantropia
Foglalkozás : Az anyja ignorálása || Tanuló
Felöltött alak : Fekete farkas
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson   Vas. Ápr. 12, 2015 8:52 pm


Képtelen betelni a lány látványával. Olyan, mintha újra és újra első alkalommal látná őt, és ha nem lenne biztos a dolog ellenkezőjében, döccenés nélkül kinyögné, hogy elsőként látja őt. Ha nem lennének azok az emlékek, azok a napok, délutánok, esték, bizisten kivágná, hogy ezelőtt sosem látta még ezt a tüneményt.
Hovatovább megbolondulna, ha egyszer elvennék tőle, és tombolásba kezdene. Talán megölné azokat, akik elvették a lányát. Sőt biztos megölné őket, a lehető legkegyetlenebb módon. Talán fürödne a vérükben, talán egytől egyig felzabálná mindet.
Ezen gondolatok folyományaként sötét fellegek gyűlnek a homlokára, tekintete elkomorul, ahogy az arca is, és csak pillanatokkal később képes ismét felvenni a fonalat, hallgatni, ahogy a lánya beszél, miután elhúzódott a cigarettafüst hatósugarából.
Swanson megborzong, aztán a tálba hamuz, és újabbat slukkol a tüdőrombolóból. Tudja jól, hogy ha a lánya bajba keveredne, ahhoz az őrangyalnak is lenne egy-két szava – bár Klavierben kételkedik –, és egy kurva szó nélkül menekítené ki – Swansont pedig kifektetné K.O.-ra, hogy az ne árthasson a fogva tartóknak.
Ahogy ismét szív egy kortynyi nikotint, elgondolkodva néz a lányára, képtelen lévén magába inni az arcvonásokat, a szemrést, szemszínt, hajat, hajszínt, és csak hallgatja őt, hallgatja őt, hallgatja őt, mintha bizony a hangját is magába akarná nyelni, hogy örökre megőrizze magának.
Mert bizony ölni tudna a lányáért. Az egyetlen – éretlen – nőért az életében, akit megtűr maga mellett, akitől nem akar becsavarodni – nélküle csavarodna be, hiszen ő az egyik legnagyobb horgony az életében. Ő rántja még a talajhoz, őneki köszönheti azt, hogy még nem egy elmegyógydában pengeti a száját nullahuszonnégyben.
– A pasijának egy rossz szava sincs hozzád, ugye? – kérdezi, kizökkenve a hallgatásból, felvonva az egyik szemöldökét. – Nem mocskol, nem baszogat a tanulás miatt? A jegyeidhez pedig gratulálok, legalább az anyádtól elörökölted az eszed. Mert tőlem aztán nem. – Futó vigyort fűz hozzá, aztán egy utolsót szív a cigarettából, és elnyomja azt. A füst még az orrában, a szájában bolyong, mintha ráharapott volna, és egy kissé zavarja ez. Nem érzi a lányából áradó, egyedi, különleges farkasillatot, ami a bestiájának köszönhető.
Le kell szoknom, közli magával gondolatban. Bár a farkasok mennyire lehetnek függők? Erre még sosem jött rá, bár kétségkívül nehezen bírja, ha cigaretta nélkül marad kerek egy napra.
Aztán mérlegel egy ideig, hogy mit is mondhatna erre – leginkább semmit nem tud erre felelni –, mert hiába is mondja neki azt a szemefénye, hogy ne idegeskedjen – hát, ő richtig idegeskedni fog, hiszen azóta belé van ez kódolva, mióta megtudta, hogy gyereke született. Vagy már attól a pillanattól benne van ez, hogy a gyerek megfogant? Noha nem tudta, hogy a legutóbbi éjszakán, amit annál a nőnél töltött, eredmény is lett a sok-sok, vigasztalkodós szexből, talán mégis annak az okán kódolódott belé a reflexszerű aggódás. Hogy történjék bármi, ő csak azért is aggódni fog a lányért, hiába nincs veszélyben.
Így talán megvédheti a legtöbb rossz dologtól.
– Az alfának nyugodtan szólhatsz, hogy segítsen – mondja száraz hangon. Ideges, egyértelműen ideges a dologtól, hogy a lánya időről időre átváltozik – hiába a jóga –, és nincs, aki felügyelje. – Vagy esetleg ott lehetnék melletted. Már egy ideje a szakmában vagyok, tudom, hogy kell uralni. Max seggbe haraplak, ha rosszat csinálsz. – Ismét egy hamisítatlan Swanson-vigyort küld felé, jelezve, hogy csak poénkodik – de tudja, hogy a lánya érti a humorát. Legalább ő.
– Ne is szóljon bele, hogy jöhetsz-e vagy sem – mondja, némileg ismét elkomorulva. – Ha megtiltaná, én magam lopnálak el. Még csak meg se várnám, amíg elalszik. Az orra előtt vinnélek el. – Újfent felvillant egy vigyort, bár ez némileg fakóbb, mint az előző. Kissé talán erőltetettnek is tűnhet.
Aztán amikor feláll, hogy mindkettejüknek töltsön inni, és odaadja a poharat Ellie-nek, elgondolkodik, hová is tehette a lány ajándékát. Gyors fejszámolást végez, és végül rájön, hogy a pulóver zsebében van, amit épp visel jelen pillanatban, és megkönnyebbülten szusszan.
Mindeközben hallgatja, mit kérdez a lánya, és erre nem igazán tud mit mondani. Nem akarja elújságolni, hogy akadt egy őrangyala, ahogy azt sem, hogy egy bukott dög egzecíroztatja heti sok alkalommal, ahogy azt sem, hogy még mindig parázik a vadászoktól.
– Igazából semmi különös – mondja, miközben megvonja a vállát. Azt sem akarja elmondani, hogy alkoholista lett – konstans módon árad belőle a piaszag, még akkor is, ha egy ideje már nem ivott –, és kész kis depója van a Jack Daniel’s üvegekből. – Kirúgták az egyik kollégát, mert a főnök feleségével hetyegett. Volt egy nagyobb fogásunk, úgyhogy lényegében a munka is a megszokott ütemében halad. – Újabb vállvonás. Nem sok mindent mondhat el az állásáról – a való élete sokkal izgalmasabb, pedig ez általában fordítva szokott lenni.
Nem teljesen normális, az egyszer biztos.
Aztán a homlokára csap – tettetett riadalommal –, és kinyög egy „bassza meg!”-et, mintha csak most jutott volna eszébe valami fontos, amit elmulasztott. Kapkodva a zsebébe nyúl, és a markába zárja az ezüst színnel lefújt nemesacél tölténymedált, majd odakocog a lányához.
– Boldog sokadik születésnapot, kölköm – mondja, még mindig fenntartva a feledékenyek ábrázatát. Megragadja Ellie kezét, és a tenyerébe helyezi az ékszert, majd rázárja az ujjait. Felragyog a hamiskás vigyora, ahogy odahajol, és homlokon csókolja őt. – Süti a hűtő leghátsó részében, a sarokban. Telibaszva csokival. – Mindezt a hajába mormolja, mert időközben már a karjai közé zárta őt, szinte belé kapaszkodva.
Nem akarja elveszíteni őt.



avatar
II. Olympia Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ○ the beast howls in my veins
Gif vagy kép :
Play-by : Jensen Ackles
Vonal1 :
Faj : vérfarkas
Posztok : 115
Kor : 367 év
Lakhely : Olympia
Rang : II. olympiai falkatag
User neve : ozzie
Vonal2 :
Családi állapot : sosincs egyedül, egyezzünk ki ennyiben.
Különleges képesség : alakot vált, mesterien kiabál, és tud pókerezni. na ki a jani?!
Foglalkozás : nyomozó (hadnagy, bűnügyi)
Felöltött alak : száznyolcvanöt magas, zöld íriszű férfiállat
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Two feet standing on a principle || Elysium & Jonah Swanson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-