Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Norah & Leon - Save me!




Tárgy: Norah & Leon - Save me!   Vas. Május 10, 2015 11:46 pm

Alapvetően semmi bajom a klubbal, de néha igazán jó lenne, ha időben be is tudnék zárni. A tulajdonosként illik ott maradnom, amíg vannak vendégek, de ha ezt én minden alkalommal megtenném, akkor simán éhen halnék, mert nincs időm vámpírokra vadászni. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak, így minden nap napfelkelte előtt két órával hagyok ott mindent, merészkedem ki és indulok el valamerre. Általában csak a megérzéseim vezetnek, más nem nagyon tud, és akkor találok egy helyet, ahol fiatal vámpírok garázdálkodnak, akik nem veszik zokon, ha eltűnik közülük egy. Sőt, újabban már kitaláltam azt is, hogyan intézzem el, hogy ne kelljen minden alkalommal, ha megéhezem, új donor után néznem és már gőzerővel készül egy vámpír biztos cella a házam alatt. Igen, van egy házam is, nemrég vettem hitelre, mert nincs messze a klubtól, de elég régi és robusztus példány ahhoz, hogy hosszú távon is használható legyen. A pincéjébe pedig csak egy kis segítség kell uv lámpák berakásához és vassal meg ezüsttel megerősítéséhez a korábbi támasztópilléreknek és hamarosan vámpír börtön lesz a javából. Sőt, ha rajtam múlik még a falait is átkenem szentelt vízzel, mielőtt valamelyik vérszipoly neki áll megpróbálni kidönteni vagy kikaparni egyet. Tudom, kegyetlen gondolat, de elvem, hogy szükség törvényt bont, annyira pedig egyelőre az ügyfeleim nem látnak el V-vel, hogy ne legyen időnként szükségem extra adagra.
Újabban a vadászatok száma leredukálódott, próbálok nem feltűnő lenni, ennek megfelelően pedig a terület is növekszik, ahova eljárok, habár még mindig figyelnem kell a határokra. Attól mondjuk nem félek, hogy eltévednék, éjszaka ide vagy oda, amíg a klubban egyetlen dolgozó is van, addig én vissza tudok találni. De minden éjjel kijárok továbbra is, feltérképezem a várost a fejemben, pontosan kiszámolom, hány lépéssel hova jutok el és a fejemben lassan, de biztosan megjelenik egy tökéletes rajz is. Olyan, mint egy labirintus felülnézetből, csak itt ugyebár sokkal több a kereszt utca és a rövidítés. A sötét sikátorokról nem is beszélve, ahol el lehet tűnni és a látási viszonyok tényleg nem kedveznek senkinek sem. Azok a kedvenc helyeim, az ilyen gyenge, újszülött vámpíroknak vagy van annyi eszük, hogy ne jöjjenek utánam, vagy óriási mészárlás lesz a vége a dolognak, amikor pedig eladható, hogy egy kósza vérfarkas a helyi falkából vacsora időt hirdetett. Nem tudom pontosan, mennyire szembetűnő, hogy nem vérfarkas a ludas valójában, mert csak kétszer kellett eddig megtennem, hogy átalakítom a helyszínt, de az alapján, milyen komoly ellenállás van a helyi falka és a vámpírok között, arra tippelek, még nem derült ki a közbenjárásom. Ami igazából nem is baj.
Ma már ettem, megint volt egy vendégem, aki mindennél jobban meg akarta találni egy eltűnt családtagját és szép adag vámpír vért adott cserébe az információkért, de attól még a menet rend szerű lelépésem megvolt. Az előre megadott napfelkelte 5 óra 47 percre volt várható, szóval fél négykor, két teljes órával korábban hagytam ott a klubot. Természetesen előbb átöltöztem, mert bár a Cerulean Sins hangulatához illik a legtöbb kinézetem, a városban igencsak feltűnő lennék vele. Hajam továbbra is kissé rendezetlenül hullt az arcomba, gondosan takarva a bal oldalt, szemeim szürkén ragyogtak a kontaktlencsék miatt, az arcomról a sminket még mindig nem kapartam le, de egyszerű szürke farmer, motoros bakancs, fekete póló és egy sport zakó váltotta fel a barokk ruha rémséget, amit eddig viseltem. A nyakamban a lánc maradt, a gyűrűn is, és nem mondtam le a kedvenc, kígyó fejet mintázó sétapálcámról sem. Viszonylag természetes volt a kinézetem még a helyzet ellenére is, amikor emberinek nem éppen mondható tempóval hagytam el a hátsó ajtón az épületet. Figyeltem rá, hogy ne legyek nagyon feltűnően gyors, csak olyan, amilyen ember lehet a vámpírvér hatása alatt, elvégre sosem lehet tudni, mikor dönt úgy egy volt vadásztársam, hogy meglátogat hirtelen. Nem akarok lebukni, elhiheti mindenki.
A várostól nem messze, szinte a határában található egy kisebb természetvédelmi terület, közepén egy igencsak kiszáradni készülő tóval. Ez volt a célhelyem, mert hiába vagyok immár mutáns, attól a magam módján még megpróbálom élvezni a természet nyújtotta nyugalmat. A nap nekem nem árt, így olyan helyre ültem le, ahova a nap első sugarai fognak sütni, és alig vártam az érzést. Kár, hogy jó másfél óra még van addig a pillanatig, de nem fontos. Időnként elmegy egy-egy autó a közelben, de egyébként a természet hangjai teljesen elfednek minden városi zajt, ez pedig egyszerűen olyan kellemes a túlterhelt érzékeimnek, mint a borogatás egy rándulás esetén. A magam módján megnyugodtam, még akkor is, amikor alig tíz perc múlva a szél egy közeledő vámpír jelenlétét árulta el nekem. Lehunyt szemmel, egy fának dőlve maradtam, most nem tudott érdekelni az egyébként nőnek tűnő lény sem, akit utáltam. Máskor nyilván minden morzsa önuralmamra szükségem lenne, hogy ne döfjem le azonnal, de most a hely és a józan ész győzött a haragom felett. Nem volt könnyű, de egyfolytában azt mondogattam magamban, aki nem sokkal több, mint egy órával napfelkelte előtt ilyen helyen jár, az öngyilkos akar lenni és első kézből tudom, hogy a tűz, az égés sokkal fájdalmasabb mint a vágás. Nem ér annyit, hogy megszabadítsam a kíntól, ami rá vár.
- Lehetne, hogy úgy állj, az illatodat ne felém sodorja a szél? - kérdem, miközben kissé megmozdulok, hogy a zakó biztosan rácsússzon mindkét karomra, elrejtve azt a nem kevés heget, amelyet a vadászként ledolgozott évek során a hozzá hasonlók miatt szedtem össze. Az arcom miatt nem aggódtam, azon egyetlen egy van a bal szemem felett, a hajam teljes takarásában, a nyakamon pedig nincs. Nem tudom miért, de azt megkímélték a szemetek, mikor mindenhol máshol összemartak. Nem tudom, ki ő, mi ő, mennyire ismeri a mutánsokat és képességeiket, szóval a biztonság kedvéért az ujjaim rákulcsolódtak a séta pálcára, de egyébként semmi nem jelezte, hogy nagyon zavarna a jelenléte. Mondjuk lehet, nem leszek ennyire boldog, mikor a nap első sugarai miatt elevenen kezd elégni, de van jó egy órám, hogy még előtte rávegyem, menjen már arrébb. Feltéve, hogy tényleg öngyilkosságra készül és nem csak szimplán hülye...

Kinézet

avatar
Mutáns vámpír
I'm a Mutant Vampire

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Vonal1 :
Posztok : 21
Vonal2 :
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   Csüt. Jún. 04, 2015 6:42 pm

Reveal to me my true name

Elegem van Drake-ből és ebből az egészből! Miután már meguntam a szobában rostokolni éjszakánként, viszont eszem ágában sincs együttműködni az úgynevezett „mesteremmel”, akit én sosem kértem, mint ahogy ezt a létformát sem, ezért mostanában azt találtam ki, hogy éjszakánként járom a várost. Mivel Drake dolgozni van, így nem tud megakadályozni abban, hogy elhagyjam a házat és ha időben visszaérek, észre sem veszi. De igazából ha rájön, az sem érdekel. Talán ezért is alakult úgy, hogy egyre hosszabb időre és egyre nagyobb távolságra hagyom el a lakását. Biztos vagyok benne, hogy ideges lenne, ha tudná. Tegnap kora este egy könyvtár, tele halandó emberekkel, akikkel szerinte a saját érdekemben tilos lenne vegyülnöm, ma pedig, éppen ellentétben ezzel, teljesen lakatlan, természetesebb helyeket keresek fel. Nem így terveztem mondjuk, de jó okom van rá, úgy érzem. Tömegközlekedni nem merek többé, az biztos, hiszen mikor megpróbáltam, azt vettem észre, hogy majdnem beleharaptam egy tizenéves nyakába, aki mellettem állt a tömegben. Valami iszonyatos, ismeretlen vágy vett rajtam erőt. Ráadásul elviselhetetlen volt az emberi bűz. Undorodtam magamtól amiatt, amit éreztem, ezért gyorsan leszálltam, mielőtt valami baj lett volna belőle. Egyébként is rájöttem, hogy ha akarok, még az autóknál is gyorsabban tudok közlekedni. Efféle szörnyedvény lettem én. Gyors vagyok, mint a villám és emberi vérre vágyom. Borzalmas. Arról nem is beszélve, hogy hallom az emberek gondolatait, ha akarom… Ezek a felismerések annyira sokkoltak, hogy ma többet semmiképp sem akarok emberek között lenni. Minél messzebb, egy olyan helyen, ahol végre megnyugodhatok.
Egy természetvédelmi terület felé vitt az utam. Nem emlékszem, hogy jártam volna itt korábban és azzal sem törődök, mennyi idő telhetett már el. Ha Drake hazaér és észreveszi, hogy leléptem, az sem érdekel. Semmi sem érdekel. A felismeréseim saját magammal kapcsolatban egyszerűen túl sokkolóak ahhoz, hogy ilyesmivel törődjek jelenleg. Egyedül akarok lenni. Valamennyire szeretném megnyugtatni zaklatott idegrendszeremet. Hallom az emberek gondolatait. Érzem a szagukat. Szomjazom a vérüket. Képtelen vagyok ezt felfogni.
Ahogy megyek egyre beljebb és beljebb egy kisebb tóhoz érek. A víz közelsége talán majd megnyugtat. A víztükör fölé hajolok és belenézek. Ránézésre nem látok magamon semmi különöset. Tényleg, tulajdonképpen már hosszú ideje nem is igazán néztem tükörbe. Nem érdekelt, hogyan festek. Végtére is, már csak egy hulla vagyok, még ha valamilyen formában „élek” is. Mégsem látszik rajtam semmi visszataszító. Talán kicsit sápadtabb a bőröm, de semmi egyéb, semmi rendkívüli. Viszont úgy érzem, szembesülnöm kéne valamivel, amivel eleddig nem mertem. Valamivel, ami az egyszerű emberek, így az én elmémben is élt anno a magamfajta lényekkel kapcsolatban, amiket akkor még csak az élénk fantázia szüleményeinek hittem. Meg kell néznem a fogaimat. Végtére is fogorvosnak készültem anno, nincs ebben semmi rendkívüli, mégis. Valahogy nem akaródzik. Veszek egy mély levegőt és ismét a víztükör fölé hajolok, elszánva magam, hogy vicsorítsak egyet a tükörképemre, mikor hirtelen egy hang harsan a hátam mögül. Összerezzenek, mivel teljesen váratlanul ér. Azt hittem, itt teljesen egyedül lehetek. Hátrafordulva, néhány méterre tőlem egy meglehetősen bizarr, kissé ijesztő külsejű, furcsa öltözetű alak áll, sétabotra támaszkodva. Mégsem az öltözete a legfurcsább benne számomra, hanem a hideg kék, kifejezéstelen, mandulavágású szeme. Ázsiainak néz ki, de mégsem. Értelmezhetetlen számomra ez az alak. Van benne valami határozottan ijesztő, ahogy méreget. Sőt, hátborzongató.
- Tessék? – nézek rá értetlenül. Nem érzek rajta semmilyen szagot, így, bár nincs ebben semmi tapasztalatom, biztos vagyok benne, hogy nem ember. Éppen ezért ösztöneim elővigyázatosságra intenek. Akárki, akármi is ez az alak, egyáltalán nem biztos, hogy barátiak a szándékai. Ráadásul velem ellentétben, ő alighanem tudja, mi vagyok. Márpedig ha ez így van, akkor igencsak bajban lehetek. Magamat megvédeni aligha tudom. Talán mégiscsak lett volna valami igazság abban, amikor Drake óvatosságra intett és szigorúan megtiltotta, hogy egyedül mászkáljak el otthonról?

tag: Leon ~ set: Once and for all and all for once ~ notes:Bocsi a késésért! ❤

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Silent Rebel
Gif vagy kép : I can't recognize my own self anymore
Play-by : Lucy Hale
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 32
Kor : 23
Lakhely : Port Angeles
Rang : újszülött
User neve : Nao
Vonal2 :
Családi állapot : szingli
Különleges képesség : telepátia
Foglalkozás : már magam sem tudom, leginkább semmi jelenleg
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   Vas. Jún. 07, 2015 2:10 pm

Olyan nagy kérés egy kis nyugalom? Vagy legalábbis bármi, amiről el lehet mondani, hogy hasonlít hozzá? Kissé már kezd elegem lenni belőle, hogy hiába én vagyok a kereső elvileg, még az én sebességem sem összehasonlítható azzal, amibe telik másoknak, hogy megtaláljanak. Pedig igazából ma még kifejezetten a tömegbe is olvadok a kinézetemmel, ha nem akar mindenki a szemembe nézni. Az mondjuk úgy eléggé időpocsékolás tud lenni, tekintve, hogy nem szokásom viszonozni bárki pillantását is. Az még azelőtt sem volt erősségem, hogy komolyabb heget szereztem volna az arcomra is, azóta pedig végképp abbahagyhattam a próbálkozást is. Nem mondom, hogy még mindig nem lennék képes elbűvölni egy nőt, ha azon múlik a dolog, de igazából újabban egyre fárasztóbbnak találom a dolgot. Ha már tényleg akarok valamit, elég alaposabban körül néznem a klubban és kiválasztani valakit azon jó néhány kellemetlen illető sorából, akik valamiért iszonyúan gerjednek a barokk vámpír külsőre. Igazából nem is tudom, mi okom lenne a panaszra, tekintve, hogy a hozzájuk hasonlók és barátaik adják a fő bevételi forrásomat, de én már csak ilyen nárcisztikus köcsög vagyok más szavaival élve, imádok megvetni mindenkit magam körül. Meg talán féltékeny is vagyok és nagyon. nagyon dühös, de ez mint eltörpül a saját önzőségem ténye mellett. Ugyanakkor hello önismeret, veled már találkoztam, nem vagy a kedvencem, és igenis az a véleményem, hogy ez még mindig belefér a dologba. Aki nem hiszi el, az próbálja ki helyettem, mennyire kellemes azon vámpírok vendégszeretetét élvezni napokig, akik végig nézhették, amint levadászod és kinyírod a társaikat. Gyengébbek kedvéért megsúgom, igencsaj fájdalmas és maradandó élmény a dolog, még akkor is, ha éppen az olyan utólagos kellemetlenségek, mint a poszttraumás szindróma kimaradnak a szórásból. A többi miatt így is majdnem egy évet töltöttem orvosok között, szóval részemről a visszavonulás nem csak kényszer, de egyben szűkség is volt. Azóta pedig megtanultam, hogy nem kell mindenkinek nekiugranom, csak azért, mert vámpír. És ennek a lánynak éppen ez a szerencséje. Korábban simán, félelem nélkül vágtam volna el a torkát abban a pillanatban, hogy felbukkant, de most kedves leszek és várok vele pár percet, hátha sikerül összeszednie magát és eltűnnie. Vagy olyan helyszínt választani az öngyilkossághoz, ahonnan nem az én orrom fog szenvedni az élve elégetés bűzétől. Kifejezetten gyűlölöm az égő hús szagát újabban, és a hanghatások sem érintenek kellemesebben. Igen, PTS nincs a problémáim listáján, de nem is akarom, hogy bárki előhozza, ha lehet. Éppen ennyi elmebajra vagyok hitelesítve, a több már ön- és közveszélyes lenne...
A lány, aki felbukkan a tisztáson nyilván valóan kezdő, mert még csak meg sem próbálja leplezni a nyomait, miközben odasétál a tóhoz. Hallom, ahogy a víztükör megrezzen tőle, de igazából ilyen sötét éjszaka nem a barátja a látásomnak, így nem sokat tudok róla mondani. Vámpírként a mozgása eléggé ruganyos, függetlenül a korától és a ténytől, hogy mennyi idősen is változtatták át, az illata és a figyelmetlensége azonban nagyon kezdőre vall. Olyasvalakire, akinek még nem szabadna elmozdulni anyuci szoknyája mellől, mert a végén jön a nagy, gonosz farkas és megeszi Piroskát. Na, nem mintha itt megmaradna a tündérmese eredetiben, elvégre én a vadász vagyok, aki elvileg megmenti, gyakorlatilag maga végzi ki, ha nem vigyáz eléggé. Nagyon régen nem harcoltam már igazából, kissé talán be is rozsdásodtak a képességeim, de nincs kétségem arról, hogy simán el tudnék vele bánni, ha akarnék. A pálcámban rejtőző penge hív, próbál rávenni, hogy rántsam ki és használjam, így a kezeim ott fonódnak a markolatra, ahol az elválik a fa burkolattól. Rég nem érzett már vért, biztosan élvezné. De én lemaradnék ismét a napfelkeltéről, ha megtörténne a dolog. Márpedig ezt nem fogom kihagyni. Az állapotom egyetlen normális része, hogy a nap nem árt nekem, szóval kihasználom az első sugarait, amikor az általam oly annyira gyűlölt vérszívók már sikoltozva omolnak a földre, én pedig ugyanolyan maradok. És még én nem tudok pozitív lenni...
- Tűnj el a szélirányból! - ismétlem meg a mondatot higgadtan, fel sem véve, hogy nyilván valóan nem a fülével, hanem a felfogásával van gond. Nem érdekel, ez az én helyem, én voltam itt előbb és én térképeztem fel a környékét, szóval ha nem akar bajba kerülni, akkor rám hallgat és arrébb lép pár méterrel. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem akkora nagy fáradtság ez neki. A szemem közben összeszűkül, fókuszál az alakjára pár pillanatra, majd lehunyom, mert igazából feleslegesen próbálom tettetni, hogy érdekelne. A vérszívó az vérszívó, függetlenül attól, hogyan néz ki. És én utálok minden egyes szúnyogot, hogy szépen fogalmazzak.
- Pióca létedre még mindig életben vagy, mert ma nem akarok gyilkolni. De ha továbbra is ingerled az orromat, azt nem fogod megköszönni - teszem hozzá leereszkedő hangnemben, miközben a félelem illata átjárja az érzékeimet. Na, úgy látszik, mégsem olyan hülye ő, amilyennek tűnik, azt már felfogta, hogy nem velem kéne harcba bocsátkoznia. Most pedig megtehetné, hogy a lehető legkevesebb érzékemet ingerli fel. A nyugalomnak vége, de mivel hamarosan napfelkelte, és semmi kedvem vérben ázva visszamenni, egyetlen egy esélye van a túlélésre. Ha nem áll az utamba!

avatar
Mutáns vámpír
I'm a Mutant Vampire

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Vonal1 :
Posztok : 21
Vonal2 :
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   Pént. Júl. 10, 2015 11:19 pm

Reveal to me my true name

Megdermedve, minden idegszálamat megfeszítve nézek a tőlem pár méterre álló, bizarr külsejű alakra. Nem tudom ki vagy mi ő és milyen szándékok mozgatják, de nem tűnik túl barátságosnak. Talán menekülnöm kellene, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a legjobb taktika. Bár a legkevésbé sem vágyom így létezni már, valami miatt mégsem akarom hagyni magam csakúgy megsemmisíteni. Életösztön? Nem nevezném annak, végtére is már halott vagyok… mégis efféléről lehet szó. Nem futok el, csak nézek rá és az esélyeimet latolgatom. Az utóbbi időben nem igazán használtam a fejemet önsajnálaton kívül másra, most viszont kénytelen vagyok. Az egyetlen dolgot teszem hát, ami valamelyest értelmesnek tűnik, tekintve, hogy teljesen ismeretlen lénnyel állok szemben, akiről, amiről semmit sem tudok. Még azt sem, kiféle-miféle. Mikor látja, hogy első felszólítására nem mozdulok, megismétli, hogy táguljak innen. Ez talán jót is jelenthet. Talán nem akar bántani. Valami miatt mégsem tudom teljes nyugalommal szemlélni. Valami nem stimmel vele egyszerűen, ami nyugtalanít.
Igencsak lenéző hangnemben szól hozzám, ami elég sértő, mégsem szólok vissza semmit. Szívesen megkérdezném, mégis micsoda ő, de azzal elárulnám a tapasztalatlanságomat és a sebezhetőségemet, ami nem nehéz átlátni, minden, csak nem okos gondolat. Főleg, ha nem barátiak a szándékai, amit egyébként is kétlek. Csak bátorítanám vele egy esetleges támadásra. Pedig átváltozásom óta először ébred fel bennem a kíváncsiság szikrája. Választ azonban aligha kaphatok. Ha pedig sikerül élve megúsznom ezt a kis kalandot, Drake lenne az utolsó, akinek tudomást szabad szereznie róla. Mástól pedig aligha várhatok válaszokat. Marad tehát a találgatás.
Most azonban jobbnak látom nem leállni vitatkozni, kérdezősködni ezzel az alakkal. Nem úgy hangzik, mintha viccelne azzal, amit mond. A legjobb, amit tehetek, ha eleget teszek a kérésének, remélve, hogy tényleg nem akar hátba támadni, követni, vagy bármi ilyesmi. Arccal felé fordulva, végig őt nézve lassan hátrálok pár lépést arra, amerről jöttem, majd mikor kellőnek ítélem meg a távolságot, megfordulok és épp meg is indulnék kellően tempósan vissza, ekkor azonban valami zörej csapja meg a fülemet, ami megtorpanásra késztet.
Furcsa, hogy így kiélesedett a hallásom, egyértelműen hallom ugyanis így a még talán messzebb járó, de egyértelműen közeledő lépteket. Többen vannak, ebben is biztos vagyok. Nem tudom beazonosítani, kik és miért jönnek, utánam, vagy csak véletlenül erre, mindenesetre lépteik célirányosnak hangzanak. Percek sem kellenek és ide fognak érni. Idegesen nézek körbe, másik utat keresve szememmel, a mögöttem álló fickóról szinte teljesen megfeledkezve. Hová, merre mehetnék? Nem akarok találkozni egy csoporttal, akik biztosan nem emberek, ezt is meg tudom állapítani. Ennek a fura alaknak a csatlósai lennének? Vagy éppen miatta jönnek és nem miattam, rá vadásznának? Nem tudom, csak azt, hogy el kellene innen tűnnöm, különben baj lesz. De mégis hová mehetnék? Mit tehetnék? Egy dolog biztos: ha én ezt most meg is úszom, utána Drake fog kinyírni, ha ez a tudomására jut. Te jó ég, mibe keveredtem?
tag: Leon ~ set: Once and for all and all for once ~ notes:Bocsi a késésért! ❤

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Silent Rebel
Gif vagy kép : I can't recognize my own self anymore
Play-by : Lucy Hale
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 32
Kor : 23
Lakhely : Port Angeles
Rang : újszülött
User neve : Nao
Vonal2 :
Családi állapot : szingli
Különleges képesség : telepátia
Foglalkozás : már magam sem tudom, leginkább semmi jelenleg
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   Hétf. Aug. 03, 2015 9:08 pm

Kegyetlen lennék? Meglehet. De biztos, hogy nem leszek csak azért kedves ezzel a vámpírral, mert nyilván valóan tapasztalatlan kis újszülött, aki képtelen felfogni, önön jelentéktelenségének tényét. Kellemetlen, de igaz, hogy a legtöbb vámpírt a teremtői ne készítik fel elég jól olyan helyzetre, amely halálos lehet a számára és így hamar életüket is vesztik. Hiszen egy vámpírnak elég sok ellensége lehet. Farkasok, vadászok, mutáns vámpírok, elfajzottak, hogy csak a legismertebbeket említsem, és akkor még ott vannak az olyan kiszámíthatatlan lények, mint a démonok és a valkűrök. Ezer és ezer csapda, amelybe bele lehet sétálni, amely elég erős, hogy az életedet vegye, és nem tudsz róla. Egyszerűen hülyeség és oktondiság. Ha már valakit át akarnék változtatni, én biztosan nem veszíteném szem elől, képletesen, egészen addig, amíg nem vagyok biztos benne, hogy maga is túlélné. Lehet, hogy több munka és energia befektetés, de hatásos lenne. Persze ez a fajta elszántság és gondosság nincs meg mindenkiben, nyilvánvalóan. Meg, ha rajtam múlik, akkor mindenki marad az, aminek született. Mert biztos, hogy a változás ritkán ad jobbat. Aki gyenge, az vámpírnak is gyenge marad, csak más szabályok vonatkoznak már rá, aki pedig erős volt embernek, mondjuk vadásznak, az gyűlölni fogja az új énjét. Tudom, ismerem és megértem ezt a fajta ellentétet, mert benne élek. Nem én kértem, nem én választottam, hogy mutáns legyek, és az egyetlen, amit tenni tudok, hogy rejtegetem a helyzetet, nehogy a vadászat másik oldalán végezzem.
Hogy sok lenne bennem a gyűlölet? Meglehet, de attól még nem fogok egyből rohanni a pszichológushoz. Tudom, milyen vagyok, volt időm a sötétben ülni és szembenézni önmagammal, miközben vártam, hogy a testem elég jó állapotba kerüljön egy újabb műtéthez. Volt időm, hogy elfogadjam önmagamat és a lényemnek azt a részét, amely tele van dühvel és gyűlöl mindent, még önmagát is. A vámpír csak ebből kapott egy aprócska ízelítőt, nem nagyot, csak pont annyit, amennyi elég ahhoz, hogy távozásra bírja. Kegyetlen, hideg mosoly húzódik az ajkamon végig, miközben hallom a reakcióit és a mozgását. Félelem illata lengi be a levegőt, de éppen csak tudomást veszek róla. Végre megértette, hogy kettőnk közül én vagyok a veszélyesebb és valószínűleg én is maradok, örökre. Ennek megfelelő viselkedéssel pedig van esélye arra, amire mellettem vámpírnak csak ritkán: túlélni az estét, és sértetlenül távozni még hajnal előtt úgy, hogy én is a közelben vagyok. Szerencséje van, már ettem, fáradt vagyok a harchoz és nem szeretem, ha az áldozatom elsírja magát, ami mellette esélyes, így összességében lemondok a prédáról. Szökőévente egyszer ezt is lehet, nem?
Nincs túl sok időm, hogy örüljek a magánynak, mert szinte amint elég távol kerülnek tőlem a lépte okozta neszek, újabb emberi zajok verik fel az erdő nyugalmát. Kell egy-két másodperc, hogy beazonosítsam a forrását, majd az irányba fordulva veszek nagy levegőt, hogy megtudjam, mivel állok szemben. Farkas, méghozzá kettő egyből, bár az alapján, amit most hallok, egyértelműen ők a fiatalabb nemzedék tagjai és nem lehetnek valami jó harcosok. Csak sajnos utálják a vámpírokat és nyilván a mutánsokat is, mert azok is egyfajta vámpírok, így kicsi az esélye, hogy harc nélkül érjen véget az éjszaka. Francba!
- Hé, kislány, most menj szépen távolabb innen és rejtőzz el. És ha túl akarod élni ezt, mindegy mi történik, meg ne próbálj sikítani - mert nyilván való, hogy kettőnk közül csak én tudok harcolni, nekem viszont megvan az a hátrányom, hogy ilyen fényviszonyok mellett az egyébként is gyenge látásom egy kalap szarnál nem sokkal jobb helyzetet ad nekem. Mázli, hogy a pengét rejtő sétapálcám nélkül ritkán megyek én bárhová is, mert a helyzeti előny és a létszámfölény az ő javukra játszik. A fiatalság meg az enyémre, mivel a kezdő farkasokat ritkán tanítják meg tisztességesen harcolni. Ha egy kis eszük van, nem kötnek belém. A fának dőlve ülök továbbra is, és várom, hogy felbukkanjanak a tónál. Ha nincsenek állati alakban, az nekem csak jó. Valahogy nem hiányzik a teljes fogsornyomuk a többi sem mellé.
Alig egy percen belül lépett a tisztásra a két tinisrác, és nem kell nekik sok idő, hogy felfedezzék a jelenlétemet. Csak éppen ők is kezdők lehetnek, mert nem tudják hova tenni az illatomat és a tényt, hogy ilyen ráérősen ülök a fák alatt, amikor laza 45 perc múlva itt a nap hét ágra fog sütni. Megértem, ezt tényleg nem a világ legkönnyebb dolga felfogni. És ha mázlim van, akkor ők se nagyon akarnak maradni. - Segíthetek? - teszem fel a kérdést lehunyt szemmel, feléjük sem nézve, ami esetleg másokat zavarhat, hiszen nagy tiszteletlenségnek számít, de én már hozzászoktam, hogy ok nélkül ne mutogassam a gyengeségeimet. Még akkor se, ha a farkasok nem éppen az éjjellátásukról híresek...
//bocsi a késésért, user kissé elfoglalt volt mosoly

avatar
Mutáns vámpír
I'm a Mutant Vampire

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Vonal1 :
Posztok : 21
Vonal2 :
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   Vas. Szept. 06, 2015 12:50 am

Reveal to me my true name

Tisztában vagyok azzal, hogy több mint ostobaság éjszakánként ellógnom Drake lakásából és a városban és környékén mászkálnom. Drake sokszor mondta, hogy veszélyes, amíg „nem képez ki”. Én azonban meg voltam győződve róla, hogy a legnagyobb veszélyt a saját vérszomjam jelenti. Pedig ha kicsit is belegondolok, magamtól is rájöhettem volna, hogy Drake magasról tesz arra, ha esetleg kioltanék néhány halandó életet. Dehogyis törődik ő a lelkemmel, hogy engem mennyire megviselne, ha gyilkossá válnék! Ő az engem fenyegető veszélyekről beszélt. Itt derül ki, hogy vajmi keveset tudok a természetfelettiről. Halottam róla, hogy léteznek vámpírok meg vérfarkasok, akik utálják és pusztítják egymást, de ezt is csak afféle dajkamesének véltem, valaminek, ami engem nem érinthet soha. Erre tessék, most itt vagyok… Egy olyan lény társaságában egy tisztáson, a hajnal közelségében, aki cseppet sem mutatkozik barátságosnak és még csak azt sem tudom, hogy micsoda. Ahogy így elemezgetem, kicsit vámpírnak tűnik, de valahogy mégsem. Nem értem… Mindenesetre jobb ezt inkább hanyagolni és eltűnni innen, míg nem tesz támadásra utaló mozdulatot.
Ekkor azonban megérzem a közeledő lényeket és tudom, csapdába kerültem. Ahogy közelebb érnek, határozottabbá válok abban, hogy nem barátiak a szándékaik. Nem találkoztam még az ő fajtájukkal sem, de nem emberek és valami ellenséges érzést váltanak ki belőlem is. Nem tudom, mitévő legyek. Én nem tudok harcolni! A furcsa alak a fánál ismét megszólal és most más utasítást ad.
Ugyan nincs okom azt feltételezni, hogy megmentene, puszta jó szándékból, mikor épp az előbb fejtette ki, hogy ha nem tágulok innen minél hamarabb, megöl, de nincs más választásom, mint tenni, amit mond. Bólintok és amilyen gyorsan csak tudok, egy valamivel távolabb eső bokorcsoport rejtekében húzom meg magam. Nincs időm túl messzire futni, még bőven látótávolságon belül van a fickó és hála kiélesedett érzékszerveimnek, ha nagyon koncentrálok, még hallom is, amit mondanak, mikor feltűnik a két fiatal srác. Láthatóan feldúltak és érezhető rajtuk a harci kedv. A fura fickó azonban teljes nyugalommal fogadja őket a tó mellett, még a szemét is becsukja, ahogy megszólítja őket.
- Vámpír. Hol van? Itt volt, érzem – acsarogja az egyik, bele a fura fickó arcába, ahogy közeledik felé. A másik srác is a közelében marad és támadásra készen méregetik mindketten. Remegve húzom össze magam a bokorban. Izmos, erős, fiatal férfiaknak tűnnek. Aligha van bármi esélyem ellenük, ha megtámadnak. Futni szeretnék, menekülni, de azzal felfedem a tartózkodási helyem és végem, utolérnek. De mégis mit várok? Hogy ez a sétabotos, fura fazon majd megvéd? Miért tenne ilyet? Kétségbe vagyok esve. Latolgatom a lehetőségeimet, de a kilátásaim nem túl biztatóak. Egyelőre figyelek és várom, hogy mint mond a bizarr alak, akit úgy kérdőre vontak, de izmaim már megfeszülnek, készen a menekülésre, legyen a futás mégoly értelmetlen is.
tag: Leon ~ set: Once and for all and all for once ~ notes:Bocsi a késésért! ❤

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Silent Rebel
Gif vagy kép : I can't recognize my own self anymore
Play-by : Lucy Hale
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 32
Kor : 23
Lakhely : Port Angeles
Rang : újszülött
User neve : Nao
Vonal2 :
Családi állapot : szingli
Különleges képesség : telepátia
Foglalkozás : már magam sem tudom, leginkább semmi jelenleg
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   Hétf. Szept. 28, 2015 2:31 pm

Azt hiszem, új fajta kontaktlencsét kell választanom. Ez nem éppen a barátja annak, ha hosszabb ideig nem pislogok, kezd igencsak kényelmetlen lenni. Amiért igazából nagy kár, tekintve, hogy a színe, a vastagsága és természetesen a felülete is remekül alkalmazkodik az én szükségleteimhez. Arról nem is beszélve, hogy egyből több árnyalatnyit szállítottak ki és ennek köszönhetően nem mindig a jeges pillantásokkal kell mindenkit rémítenem, csak amikor azt akarom tenni. Van egy viszonylag egyszerű kék árnyalat is, amit természetesnek is lehet nézni, de akkor is zavaró. Nincs sok ideg a szememben már, nem érzem, mikor kellene pislognom, de a lencsét igen, és annak több vízre lenne szüksége. Ezek szerint kénytelen leszek szemcseppet vagy másik fajtát keresni... oké, ez kissé talán érdekes gondolat menet olyasvalakitől, aki egyértelműen túlerővel áll szemben, de egyértelművé teszi, mennyire nem hiszek benne, hogy bármit is el tudnának követni ellenem. Vadászként sem voltam éppen könnyen legyőzhető fajta, és bár azóta sikerült fizikailag kissé lerombolódnom, de az átváltozásom akkor is dobott egyet még a dolgon, végeredményben pedig már messziről megvan az a fajta kisugárzásom, ami azt jelképezi, hogy mindenki jobban jár, ha békén hagy. És kisebb az esélye annak is, hogy sérülten végzi. Hiába, a halálos aura az halálos aura, le sem lehet tagadni...
A farkas kérdése hallatán nem tudom megállni, hogy fel ne kacagjak. Nem tehetek róla, de egyszerűen viccesnek találom, hogy milyen naivak tudnak lenni a mai fiatalok és mennyire nem használják az érzékeiket. Persze, ők látnak és abban hisznek, amit látnak, teszem azt egy vámpír szerű lényben, aki leszarja, hogy kisüt-e a nap, vagyis egyértelműen nem vámpír, de ennél jobban nem vizsgáltak meg. Különben lenne annyi eszük is, hogy megpróbáljanak nekem olyan kérdést feltenni, aminek értelme is van. Hogy mire gondolok? Például a "miért nem érzek vért?" típusúakra, amelyeknek a lényege az egyértelműen, hogy veszik a lapot és felfogják, a vámpírok nem éppen puszipajtások a fajtámmal. Vagy inkább velem, mert fajtát nem mondanék azon az aktivitási alapon, amit most találtam. A többi átváltozott már régen nem él nagy eséllyel, hiszen a vadászok nem szeretik nagy dobra verni a kísérleti ballépéseiket és ennek megfelelően pedig kiirtják a rossz eredményeket. Milyen szerencse, hogy engem idő előtt nyugalmaztak, mert a világon senki nem akarja a véremet vizsgálgatni és nem is néz ellenségnek közülük. Ellentétben a farkasokkal, akik nyilván nem értékelik, hogy egyértelműen tudomásukra hozom, szerintem egyáltalán nincs eszük. Vagy nem használják, ez már megint felesleges részlet. Az eredmény ugyanaz, két morcos bolhás. Remélhetőleg az egyikbe szorult azért némi logika is, mert ideje megpróbálni válaszolni...
- Mutáns vagyok, majd pont nekem jönne elő egy vámpír. Ez jó volt... Fogalmam sincs, merre ment, ha érdekel, keressétek meg ti - vonok vállat és veszek újra levegőt halvány mosollyal. Lehet, hogy ők nem tudják kiszagolni a vámpírt, de nekem megy a dolog. Ráadásul hallottam is, amikor elbújt, de nyilván ők ezt sem tették meg. Na, mindegy, mivel oda ment a vízhez és eléggé elnyomja a tó az illatokat, a több tucat állatról nem is beszélve, akik ma erre jártak, fogadni mernék, hogy egy a millióhoz az esély, hogy a farkasok megtalálják. És most már remélem, hogy engem békén is hagynak, van jobb dolgom, mint őket pátyolgatni. Hacsak nem a botommal tenném, de abban az esetben ritka a lehetőség rá, hogy túl is élik a dolgot...
//nem a legjobb, sajnálom

avatar
Mutáns vámpír
I'm a Mutant Vampire

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Vonal1 :
Posztok : 21
Vonal2 :
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   Pént. Nov. 13, 2015 10:48 pm

Reveal to me my true name

Visszafojtott lélegzettel figyelem a tőlem nem messze zajló jelentet és kezdem úgy érezni, a perceim meg vannak számlálva. Kizárt dolog, hogy én ezt élve megússzam. Drake örülhet, végre leveszik a válláról a nevelésemmel a nyakába szakadt terhet. Amit végül is csak magának köszönhet amúgy is, de mindegy. Tudom, lényegében megmentett, mégsem tudok rá jótevőként gondolni. Valahogy nagyon nem is olyan a jelleme, meg ahogy kezel. Nem mintha sok okot adtam volna neki arra, hogy kedves legyen velem. De végül is már mindegy. Többet aligha lát. Nekem innen nincs menekvés.
A két kigyúrt fickó acsarogva vonja kérdőre a fura szerzetet, aki az előbb gyakorlatilag halálosan megfenyegetett arra az esetre, ha nem tűnnék el, majd javasolta, hogy bújjak el. Minden izmom és idegszálam megfeszül, ahogy a válaszát várom. Ő azonban nem árulja el nekik, hol vagyok. Bár nem is gördít akadályt az elé, hogy megkeressenek. Mondjuk mit is vártam? Hogy majd megvéd tőlük? Végem. Megtalálnak és annyi. Tekintetem körbejár a területen, menekülőút után kutatva. Ekkor tűnik csak fel a szürkülő ég. Nemsokára felkel a Nap. Én ostoba! Drake tuti előbb fog hazaérni, mint én. Már persze, ha hazaérek egyáltalán… vagy megtalálnak, vagy rostokolhatok itt, amíg felkel a Nap teljesen és az nekem nem lesz jó, nagyon nem. Vagy megölnek, vagy elégek. Már nem is tudom, melyik a rosszabb.
Gondolataimból a másik tulok fickó acsarkodása ránt ki, aki eddig hátrébb maradt és a területet pásztázta. Odalép, egészen közel a furcsa, sétabotos szerzethez, akinek ha lehet hinni, egy mutáns és szinte az arcába fröcsögi a szavait, így szinte közrefogják őt a társával.
- Na idefigyelj, mutánskám, ne próbálj tök hülyének nézni! Érezzük, hogy az előbb még itt volt az a vámpír. Találkoznod kellett vele. Úgyhogy azt javaslom, a saját érdekedben most azonnal áruld el, hol van, különben nagyon megjárod! – Látom rajtuk, készek a támadásra. Ezek a fickók balhéra, vérontásra vágynak, érzem. Ha megtalálnak, vége. Minden ettől a mutánstól függ. Az életem, a halálom. Fogalmam sincs, ki ő és mire képes, illetve mit akar tenni. Vajon felbőszítik ezek a tulkok? És ha igen mit tesz? Elárulja nekik, hol vagyok, hogy ne őt támadják meg? Félek, bármennyire is éreztem eddig úgy, semmit sem ér így az életem és meg akarok halni. Hát most itt a lehetőség. Most mégis rettegek. Miféle elcseszett életösztön ez?
tag: Leon ~ set: Once and for all and all for once ~ notes:Bocsi a késésért! ❤

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Silent Rebel
Gif vagy kép : I can't recognize my own self anymore
Play-by : Lucy Hale
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 32
Kor : 23
Lakhely : Port Angeles
Rang : újszülött
User neve : Nao
Vonal2 :
Családi állapot : szingli
Különleges képesség : telepátia
Foglalkozás : már magam sem tudom, leginkább semmi jelenleg
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Norah & Leon - Save me!   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Norah & Leon - Save me!
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Tessa & Jamie - Save me from myself

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Washington state
A játéktér legfontosabb városai
 :: Tacoma városa :: Közterületek :: 
-