Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Let me go

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Tárgy: Re: Let me go   Szomb. Júl. 04, 2015 10:20 pm

- Odahaza szoktam javítani édes, szóval ez nem nyert. - nevetek vele együtt. Igaz ami igaz, haza hordom a munkát, de sokkal jobb otthon nyugodt körülmények között foglalkozni a dolgozatokkal, ahol nem jön se az igazgatóhelyettes, sem valamelyik kolléga, hogy neki segítségre lenne szüksége, kérdése van, kirándulást, előadást, akármit kéne megbeszélni... vagy éppenséggel diákok. Szóval ha haza is viszem a dolgozatokat, ez így egészségesebb mindenki számára és a diákjaim még csúszást nem tapasztalhattak javításban nálam, mindig precíz és pontos vagyok, persze ezt tőlük is elvárom. Bár, ha Maya ismét elfoglalja helyét az életemben, lehet kell majd ezzel a szokásommal valami kompromisszumot kötnöm és átritmizálni az életem, mert... mert olyan dolgok történnek, mint mondjuk most is itt az osztályteremben, a tanári asztalon, aminek az a vége, hogy a "vihar" elvonultával egymás karjai közé simulunk. Persze nem hosszú időre a körülményekre való tekintettel, csak mintegy jelzés értékűen. Lesz erre még időnk, de nem itt, hanem mondjuk inkább az otthonomban, ahová távozunk is némi szedelőzködés után. - Hát, az élet viszontagságai felettem sem mennek el nyomtalanul, az utóbbi száz év három vérfürdője nem hiányzott... bár az első miatt nem nagyon panaszkodhatom, azt tudod. De a második... nos, a távolléted mellett más szenvedni való is volt a csendes-óceáni atollokon és utána az a pár év Vietnam... 1971-ben megfogadtam, hogy többé csak sürgető életveszélyben fogok még egyszer fegyvert a kezembe, de egyenruhát többé nem húzok... - hiába a vidám viszontlátás ideje ez, azért még sem tudok elmenni a múlt mellett szó nélkül és csipkelődő szavainak van valóságtartalma, Vietnam után már megjelent pár fehér hajszál is... hiába, halandó vagyok, és még ha kevés is, de akkor is meglátszik ez valahogy a küllememen, ha máshol nem, hát szemeim kékségén, mely mostanra kevésbé szikrázik, tompult fiatalságomhoz képest, de nem halványult, csupán a tapasztalattal, bölcsességgel, tudással, a hosszú élettel telt meg és lett terhes minden pillantásom. Ez az, ami a legjobban leleplezhet, ami mindenkinek szemet szúrhat, jel lehet, hogy nem vagyok teljesen e világ tagja. Viszont kijelentését, hogy itthon fogja magát érezni, örömteli mosollyal nyugtázom. Úgy érzem jót jelent ez, fel tudjuk majd venni a szálat, még ha nem is először kell már ezt tennünk, de remélhetőleg utoljára és azt a pár évet, netán évtizedet ki is fogunk ezzel a szállal bírni. - Ami azt illeti nem tudom, mert én háromszázharmincnégy éve nem voltam férfival és ezen nem is akarok változtatni! - adom meg a válaszom incselkedve vele kicsit. Maya közelében könnyebben hajlok tréfálkozásra, ami nagyon kevesek esetében jellemző nálam. Jó, finom halvány humort tanítás közben is be szoktam dobni, de ez most más, ez belsőségesebb annál véleményem szerint. - Még kis rendet kéne raknom... - adok határozatlan feleletet, hiszen nem csak a főzet van, amit távozása után le is hajtok, hanem ruháim is el kell raknom, ebben nem tűrök kompromisszumot: szépen a megfelelő vállfára és helyre kerülnek a ruhadarabok a szekrénybe, ahogy az illik s Maya cuccait se hagyom csak úgy a szoba közepén. Viszont eléggé későre is jár s ez az egész annyira kivette belőlem az erőt nem várt spontánsága révén, hogy jobbnak érzem egy percre elnyúlnom az ágyon ahogy vagyok, meztelenül. S ebből a percből néhány pislogás után bizony az lesz, hogy álmom elaltat s az igazak álmába szenderülök.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szomb. Júl. 04, 2015 10:56 pm

- Mintha fáradnál, tanár úr… Nem éppen azért nem jött be senki a terembe, mert megszokták, hogy sokáig szoktál dolgozatokat javítani? - nézek rá kérdőn.
Amikor a háborúkról, és mindarról beszél, amin a távollétemben át kellett mennie, kissé elszomorodom, mert nekem is eszembe jut egy emlék.
- Tudod, Vietnámban éltem a háború alatt. Egyszer Saigonban messziről láttam egy katonát, aki nagyon hasonlított rád… Aztán meggyőztem magam arról, hogy csak a képzeletem játszott velem, de valahogy az a kép elhitette velem, hogy élsz és virulsz, és ettől teljesen megnyugodtam akkor. De a háború után Amerika helyet Japánba mentem, mert még világot akartam látni. Most már viszont nem megyek sehová, azt hiszem… Ha te is ezt szeretnéd, persze.
Végül is, nem kényszeríthetem rá magam. Ha neki nem kell a társaságom, odébbállok, bár az elmúlt órák eseményei után kétlem, hogy annyira elutasító választ kapnék.
- Nagyon vicces vagy - ütöm meg a vállát játékosan. - Nemhogy örülnél, hogy nem tettem szét a lábamat mindenféle jöttment alaknak, na szép!
Persze nem gondolom ezt komolyan. Ha az ember úgy élné az életét, ahogy mi éltük, sokszor egymástól távol, értené, miért nem tud zavarni a tudat, hogy Carlnak más nők is lehettek az életében, amikor én épp nem voltam benne. Mégis csak férfiból van, vagy mi az Isten… Meg egyébként is, ez nem olyan, mint a házasság, amikor a felek jóesetben feltétlen hűséget várnak el egymástól… Lássuk be, hetennégy éven keresztül ezt nehéz is lenne kivitelezni úgy, hogy nem láttad a másikat.
- Rakj rendet, te rendmániás - nevetek rá, majd elvonulok fürdeni.
Bő fél órán át áztatom magam a kellemesen forró vízben, mígnem rájövök, hogy alighanem egyedül maradtam. Na, nem baj, megesik az ilyen. Leeresztem a vizet, s közben gondosan megtörülközöm, majd visszatérek a hálószobába.
Félig-meddig meglepve tapasztalom, hogy Carl már édesdeden alszik az ágyon, s ezen óhatatlanul is mosolyognom kell. Annyira más ilyenkor… Mintha nem múltak volna el felette az évek, hanem ugyanaz a katona lenne, akit egy harapás, és pár kortynyi vérért képes voltam átverni, pedig az már igencsak régen volt. Mindenesetre nem zavartatom magam: bebújok mellé, s még arra is bátorkodom, hogy, ha tudok, akkor hozzá is bújjak. Hiányzott már a közelsége, s így hajthassam álomra a fejem, már amennyire a magamfajta esetében beszélhetünk ilyesmiről… Inkább olyan ez, mint egyfajta relaxáció, mintsem igazi alvás, bár néha mintha elmosódna a határ a kettő között, ettől függetlenül, az tény, hogy Carl mellett nem nehéz kikapcsolnom, és megnyugodnom. Most már tudom, hogy minden rendben lesz.

Reggel, nem meglepő módon, én térek magamhoz elsőnek, míg a mágus továbbra is az igazak álmát alussza mellettem. Felkelek, majd némileg tanácstalanul nézek körbe, mégis mit vegyek fel… Hiszen ruhám az bizony nincsen. Végül némi gondolkodás után, a lehető leghalkabban nyitom ki az egyik szekrény ajtaját, s kiemelek belőle egy olyan fekete inget, mint amit tegnap ő is viselt, s belebújok. Természetesen több számmal nagyobb, mint amire szükségem lenne, jócskán fel kell hajtanom az ujját, hogy valahogy álljon rajtam, s az ing többi része voltaképpen teljesen elfedi a térdemet, olyan hosszú az én magasságomhoz képest, én azonban egy percig sem zavartatom magam emiatt. Hány olyan alkalom volt már, hogy az ő ruháiban parádéztam otthon… Bele se merek gondolni. S Carl persze mindig nevetett rajtam, de ezt se bántam. Ez is olyan volt, mint egy tréfa.
Kilépek a hálószobából, s a lehető leghalkabban teszem be magam mögött az ajtót, hadd pihenjen tovább Carl. Bár már bő negyven éve tudom, mire vagyok képes, néha még most is összerezzenek, ha megérzem, s meglátom a nap fényét… Annak ellenére, hogy nem árt nekem. Egy folyosón át jutok el a nappaliig, onnan pedig a konyhába, ahol azonnal kinyitom a hűtőszekrényt, hogy lássam, mit tart benne a mágus… Ám nem meglepő módon, szinte teljesen üresen tátong. Nem tudom, mióta él agglegény életet, de az biztos, hogy meglátszik ezen a helyiségen. Mivel nem leszek okosabb atekintetben, hogy mivel lephetném meg - a képességemen kívül, persze -, kávét keresek a szekrényekben, majd amikor megtalálom, felteszek egy adagot főni… S szinte biztosra veszem, hogy az ital erős illata lassan felébreszti majd Carlt, hiszen régen is így volt ez.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Csüt. Júl. 09, 2015 12:17 pm

Úgy aludtam, mint akit agyonvertek. Nem volt olyan fárasztó napom pénteken mindent egybevéve, azonban eseménytelennek se nevezném s az, ami az est utolsó óráiban történt, nos... kivette az energiám rendesen, de egyszersmind rég nem érzett nyugalommal is töltött el, na meg megelégedéssel, ami minden együttlétünk hozadéka. Persze régen ennél hosszabban és többet is szenteltünk a szerelemnek már ami időt és energiát illeti, de tegnap ennyire futotta, mert elaludtam s most ébredezek lassan, ahogy a nap tétova sugarai csak utat találnak a sötétítés ellenére is a szobába. Elégedetten nyújtóztatom ki tagjaim s szemem dörzsölgetve igyekszem magamhoz térni. El se jut a tudatomig a káé illat, még nem nagyon tudom, hogy ki is vagyok és hol, de csak megoldom, hogy felálljak az ágyból és kivonuljak a fürdőbe, ahol hideg vízzel megmosom az arcom. Erre már magamhoz térek jobban s visszatérnek az este emlékei is, illetve beugrik, hogy mi és miként történt. Többek között az is, hogy én bizony nem fürödtem. Nosza, ezen változtatni kell, gyorsan be is lépek a kádba s zuhanyra állítom a csapot és hideg vízzel megtisztálkodom. Jót tesz a vérkeringésenk, felébreszt és felfrissít a hideg, na meg nem is szokatlan számomra... egészen kicserlődve lépek a kád előtti kilépőre s kezdek törülközni. Közben kezdek kapcsolni, hogy rendben van, miszerint Maya itt van, én meg a világ legtermészetesebb módján készülődök reggel, de őt nem láttam a hálóban. Ráadásul ő vámpír, tehát keresnie kellett magának valami naptól mentes helyet, ahol átvészelheti a nappalt. Márpedig ha ezt nem a hálóban találta meg, akkor hol? Így elsőre fogalmam sincs, tán ennyire még nem ébredtem fel, így hát kilépek a fürdőből és keresni kezdeném Maya-t, amikor megérzem a kávé illatot, melynek ittléte eddig nem tudatosult bennem. Nincs személyzetem, én meg nem tettem fel főni, tehát csak egy válasz lehet rá: Maya... de hogy? A konyhában nincs sötétítés, a egyetlen ablak nélküli helyiség pedig az étkező. Biztos átvitte oda a főzőt. Neki is indulok s hamarosan az étkezőbe toppanok. Üres. Mi a fene van? Az illat a konyhából jön, de onnan napfény is. Értetlenül lépek a konyhába s pillantom meg őt. Világosban, napfényben. - Mi a fészkes fenét csinálsz te a napon? -értetlenül csendül kérdésem, de a hangnem is megemelkedik, akaratlanul is korholó. - Vagy ez valami elfuserált álom? - megdörzsölöm a szemem, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy ez egy valószerű álom, a mágusok enyhe jós képessége bekavarhat, én eleve nem feljesztettem soha ezirányú mágikus adottságaim, amik így csak csírájukban léteznek. Leülök az asztalhoz és kicsit megpofozom magam, de nem változik semmi, marad a napfény is, meg Maya is. - Mi a fene történik?

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Csüt. Júl. 09, 2015 12:41 pm

Ahhoz képest, hogy "ébredéskor" azon aggódtam, vajon hogyan tudok majd boldogulni ebben az újszerű helyzetben, egészen könnyedén feltalálom magam. A konyha - s kiváltképp a sarokban álló hűtőszekrény - bár kétségkívül szinte kongott az ürességtől -, nem lep meg. Ismerem Carlt, nem az a fajta, aki a bevásárlás nagy híve lenne, de ez most meg fog változtatni. Ha mást nem, én magam keresek majd egy boltot a közelben, és vásárolok neki egy-két dolgot. Mindenesetre, a kávéfőző látványa adott némi támpontot arra vonatkozóan, hogy mihez is kezdjek, amíg arra várok, hogy Carl magához térjen. Ezért is állok neki a "főzőcskézésnek", s be kell vallanom, jól esik a régi rutin szerint cselekedni.
Van valami nagyon megnyugtató abban, hogy most úgy tehetek, mintha az elmúlt hetvennégy év meg sem történt volna... Bár, ezt kétségtelen, hogy meg kell majd beszélnünk. Akármennyire is jó volt az előző éjszaka, nem árt tisztáznunk, mire számíthatunk az elkövetkezendő időkben, hiszen én most elméletileg Seattle városában élek, míg ő itt, Bellevue-ban.
Motoszkálás zajai úsznak a levegőben, ahogy Carl lassan felébred, s talán szedelődzködni kezd, bár előtte mintha elcsavarná a kád csapját, mert vízzubogás zaja hallatszik a fürdőszoba irányából, ahol este én is viszonylag sokáig áztattam magam.
Már csak percek kérdése és itt lesz, gondoltam kissé idegesen, mert nem tudtam, mire számítsak a reakcióját illetően. Nem hiszem, hogy dühös lenne… De remélem, nem fog annyira megrökönyödni… Bár azok után, hogy hogyan éltünk száz évig, biztosan leesik majd az álla.
Meghallom lépteit, amint belép a csempézett konyhába, és rögtön felé fordulok. Arcára a teljes értetlenség ül ki éppen, amint végignéz rajtam, ám, sejtem, hogy ezt nem a magamon viselt ruhanemű váltja ki belőle, hanem az a tény, hogy nyár lévén, verőfényes napsütés áramlik be ebbe a helyiségbe, és én úgy állok itt, mintha mi sem lenne ennél természetesebb, s számomra valóban nincs, az elmúlt, nagyjából negyven évben.
- Ki tudok menni a napfényre… Erre Vietnam után jöttem rá. Még én magam sem szoktam hozzá teljesen - felelem, mert mi mást mondhatnék erre, ha egyszer ez az igazság?
Nem tudom tovább magyarázni a dolgot, hiszen minek kezdenék hosszas kiselőadásba arról, hogy minden vámpírnak lehet egy különleges képessége, amivel ő maga egyébként is tisztában kell, hogy legyen, már csak a saját tapasztaltságából is kiindulva? Felesleges nyűg lenne az egész. Bár, most, hogy jobban belegondolok, ha erre korábban rájöttünk volna, talán teljesen más életet élhettünk volna… De ezen már kell gondolkodni.
- Nem álmodsz - rázom meg a fejem. - Minden rendben van, tényleg.
Korholó hangjára kissé lesütöm a szemem, majd kezembe veszem a kávéfőző kancsóját, és a friss, fekete italt beletöltöm az egyik kávéscsészébe, amit kiemeltem korábban a az egyik fölső szekrényből. Remélem, szavaimmal sikerült megnyugtatnom valamennyire, nem akarom kiborítani jobban, mint amennyire szükséges, és már tegnap összeszedett egy fejsérülést, épp nekem köszönhetően… Nem kellene ezt megismételnünk.
- Feketén iszod, ugye? - kutatok emlékeim között ezzel kapcsolatos információk után, s arra jutottam, hogy nagy valószínűséggel így van, hiszen nem rémlik, hogy valaha is cukrot, vagy tejet tettem volna bele Carlnak, így végül a gőzölgő fekete nedűt teszem le elé az asztalra, majd lehajolok, és megpuszilom az arcát.
Aprócska gesztus ez a részemről, de már nagyon hiányzott ebben a néhány órában is, hogy legalább ennyire hozzáérhessek ismét.
Egyelőre hagyom, hogy kissé összeszedje magát a sokkból, addig nem akarom azzal az aprósággal zavarni, hogy még nincs mit felvennem a fehérneműmön kívül… Előbb jobb, ha Carl megemészti a történteket. Nekem is időbe telt, mire sikerült felfognom a dolgot.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Csüt. Júl. 09, 2015 11:21 pm

Nem értem, hogy mi van. Teljesen feje tetejére fordult ismét a világom, noha más módon, mint tegnap este. Pár perce még nyugodtan zuhanyoztam hideg vízzel és azon gondolkodtam, hogy mi dolgom is lesz ma, most meg... most meg egy vámpírral állok szemben, aki vidáman és teljes testi épségben álldogál a konyhában a napon. Vesszek meg, de ilyet eddig még nem láttam, tőle biztos nem, pedig amit együtt töltöttünk idő... nos, még gombócból is sok. Azt hiszem érthető a megrökönyödésem és csodálkozásom. Először nem is hiszem el, hogy ébren vagyok, de annyira reális fizikai valóság ez, már ahogy ezt tesztelem kicsit, hogy vissza kell utasítanom ezt a képzetet. - És mégis hogy a jó életbe jöttél rá? Mi a fene vett rá, hogy kockáztasd az életed?! - emelem fel hangom kissé értetlenül és korholóan, hiszen ha nem tudta, hogy ez a képessége, akkor komoly kockázatot vállalt azzal, hogy a napra merészkedett oly sok évnyi sötétben töltött idő után. Szalmaláng haragomban még az asztalra is csapok. - Rendben? Amikor annyi éven át éltünk össze-vissza a napfény miatt? - kissé ingerülten kérdezek vissza, de lassan csitul ez a hirtelen felfortyanás és kérdésére már szelíden bólintok csak, majd megvakargatom kicsit hátul a fejem, ahol tegnap bevertem, de nincs rajta semmi, jól gyógyítottam, így annak sem köszönhetem ezt a látványosságot, amit még mindig alig akarok elhinni, vagy épp nem tudok felfogni. Azt hiszem ez el fog még tartani egy darabig... A puszit azért reflex szerűen viszonzom és gépiesen kezdem szürcsölni a kávét. - Jól áll neked a ruhám, de lehet egy saját jobb lenne... honnan kéne elhoznom a dolgaid? - kérdem, majd elmosolyodok egy újabb korty után. - Mert nem gondolhatod, hogy külön fogunk lakni a tegnap este után... - legalábbis egyelőre biztos nem. A puding próbája az evés én pedig a szálak újra felvételét abban látom, ha nekikezdünk folytatni azt, amit abbahagytunk. Megiszom végül a kávét, majd felállok. - Köszönöm szépen a kávét! - nyomok futó csókot az ajkaira, majd elsietek felöltözni. - Na, mondd a címet meg kérek kulcsot és hozom a cuccod! - jegyzem meg vidoran, mintha már jól túlléptem volna a napfényes dolgokon, holott nem, inkább mímelt a könnyedség. Majd a feladat elvonja a figyelmem... viszont ha Maya megadja a címet, akkor elköszönök tőle egy búcsúcsókkal. - Én megjárom az utat gyorsan, te pedig... nos, biztos találsz módot, hogy elüsd az időt. Mondjuk előkeríthetnéd a dolgozószobám egyik fiókjából a közös fotónkat képkeretestül... - kacsintok rá. A kép 1941-ben készült és sokat kísért, de mikor ide költöztem, fiókba került. Viszont én távozom az ajtón át, autóba pattanok és meg sem állok a seattle-i hotelig, aminek a címét Maya adta meg. Nem olyan hosszú az út, bár forgalom azért van rendesen, szóval tartott háromnegyed órát és a húsz perces autóút, de ez annyira nem zavar... a szállodában is olajozottan mennek a dolgok, ami azt illeti. Maya odaadta a kulcsot, szóval nincs probléma, összeszedem a cuccait, legalábbis a bőröndjét, ha valami kell még, majd visszajövünk érte, úgy is neki kell majd személyesen kijelentkezni, ha úgy gondolja. Szóval nem telik bele sok idő, és ismét a Ford Mondeo-m volánjánál ülök, hogy hazafelé vegyem az útirányt. Most legalább nincs oly nagy forgalom mint reggel, így meg is érkezek hamarosan s összesen másfél órát voltam távol. - Na, itt a bőröndöd édes! - szólok be az ajtón, miután kinyitottam az ajtót s remélem, hogy meghallotta hangomat, bárhol is van a házban. Beemelem a poggyászt, majd zárom az ajtót és nekiállok, hogy előkerítsem, ha nem érkezett fogadásomra...

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Csüt. Júl. 09, 2015 11:56 pm

Látom, mennyire értetlen, s mintha dühbe is jönne, így egy pillanat alatt elbizonytalanodom atekintetben, hogy vajon érdemes volt-e már most felfednem előtte ezt a dolgot, hiszen olyan harsányan reagál, hogy egy pillanatra össze is rezzenek ijedtemben. Nem szoktam meg, hogy felemelje a hangját velem szemben, és szívem szerint ráordítanék, hogy fogja be a száját most azonnal, vagy itt sem vagyok.
- Néhány vietkongos katona kiráncigált a házból, ahol bujkáltam, úgy... Fényes nappal volt, én pedig annyira megrémültem, hogy képtelen voltam védekezni eleinte... Csak akkor vettem fel velük a harcot, amikor rájöttem, hogy még mindig élek. De nem akarok erről beszélni - motyogom el az utolsó mondatot. Már így is többet mondtam az esetről, mint akartam. Az a nap nem tartozik a kedvenc emlékeim közé, éppen ezért igyekszem olyan keveset gondolni rá, amennyire ez csak lehetséges, függetlenül attól, hogy nagyon sokat köszönhetek annak az alkalomnak.
- Akkor nincs rendben! - csattanok fel - Most boldog vagy?!
Nem erre számítottam. Azt hittem, örülni fog, ehhez képest majdhogynem itt őrjöng nekem... De ahogy a kávéja egyre fogy, mintha kezdene megnyugodni... Ha már a puszimat hajlandó volt viszonozni, csak nem lehet olyan nagy gond, igaz? Főleg, ha egy csókkal is megköszöni a kávét.
Azt hiszem, ez győz meg arról, hogy valahogy csak megoldjuk majd ezt a helyzetet. A ruhámmal kapcsolatos bók hallatán elmosolyodom.
- Tudtam én, hogy tetszeni fog... És még kényelmes is - teszem hozzá.
Amikor a szálloda címe felől érdeklődik, egy pillanatra megáll a kezem a mosogatóban, amiben épp a csészéjét öblítem el.
- Biztosan ezt akarod? - bukik ki belőlem a kérdés. Persze, én is szeretném újrakezdeni a dolgokat mindazok után, ami tegnap történt, de azok után, hogy milyen hevesen reagált korábban, most kissé elbizonytalanodtam. Nem azért kerestem meg újra, hogy úton-útfélen kiakadjon miattam...
Mindenesetre, miután sikerült meggyőznie arról, hogy jó lesz ez így, lediktálom neki a hotel címét, valamint a szobám számát, majd a pénztárcámból, amit a táskámban találok meg, odaadom neki a kulcsot, s útjára eresztem. Amíg visszatér, nekem is lesz néhány dolgom.
Ahogy azt kérte, a dolgozószobájában kezdek. Az íróasztal legfelső fiókjában, jónéhány papírköteg alatt - amit a rájuk írkált ákom-bákomok alapján alighanem középiskolás dolgozatok lehetnek, amiket nyilván azért tartott meg Carl, hogy adott esetben be tudja mutatni a szülőknek, ha szükségét érzi -, valóban találok egy fekete, fából készült képkeretbe illesztett fényképet. Emlékszem, még 1941-ben készült a fénykép, talán néhány hónappal azelőtt, hogy Carl bevonult volna. A helyszín az új-zélandi ház nappalija volt, ahol az egyik fotelban ült, én pedig az ölében, és épp nevettünk valamin, de, hogy min, azt már nem tudom felidézni. Kissé olyan érzés viszontlátni ezt a képet, mintha képzelődnék, alig tudom elhinni, hogy Carl ennyi éven át megőrizte ezt a fekete-fehér kópiát... Őszinte leszek, arra se nagyon emlékszem, hogy ki készítette ezt a fényképet, de talán az inasa. Vagy az is lehet, hogy a házvezetőnő, de nem is lényeges. A fő, hogy megvan, s ez még most is megmosolyogtat. Kezemben a fényképpel térek vissza a konyhába, majd a fotót az ebédlőasztal közepére állítom, hogy Carl biztosan észrevegye, ha visszatér. Ezután kinyitom a hűtőszekrény mélyhűtő részét, és némi mirelit sült krumplira, és fagyasztott húsra bukkanok benne. A krumplit olajban kisütöm, a húst kiolvasztom, majd némi fúszerrel ízesítem, s szintén megsütöm. Nem egy fejedelmi fogás, de Carl konyhájának siralmas állapotát figyelembe véve már ez is hatalmas teljesítménynek tűnik a szememben. Amikor végzek, bemegyek a hálószobába, és a táskámból kiemelem a Bibliámat. Ezt is kiviszem az étkezőbe, és leteszem az asztalra.
Mihelyst meghallom a mágus hangját, kimegyek elé az előszobába, s egy futó csókkal üdvözlöm.
- Megtaláltam a fényképet - közlöm büszkén, majd intek, hogy jöjjön utánam. Gyorsan kitálalom neki a nem túl bőséges ebédet, majd jóétvágyat kívánok neki, s leülök a másik székre. Míg eszik, kinyitom a múzeumi darabnak is beillő Szentírást, amit még Carltól kaptam, hogy ennek a segítségével tanuljak meg olvasni... Ám a legelső oldalán nyitom ki, amelyen legtöbbször nincsen semmi, itt azonban egy rövid, néhány soros svéd szöveg látható rajta, benne a nevemmel. Amint Carl befejezi az ebédet, felé fordítom a vaskos kötetet, és felteszem neki a kérdést, ami már évek óta nem hagy nyugodni:
- Mit írtál ide? - kérdezem kíváncsian. Tényleg érdekel, mit skríbálhatott fel ide, ráadásul az anyanyelvén. Arra tippelek, hogy ezek a szavak még akkor kerülhettek bele, amikor száz éven át együtt éltünk, de nem vagyok benne teljesen biztos, hiszen nincs benne dátum, s én is csak az elszakadásunk után vettem észre először.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Pént. Júl. 10, 2015 1:04 pm

Maya összerezzenése valamelyest magamhoz térít, kirázza belőlem az ingerültséget. Nem ellene szólt az igazából, hanem a félelem, meg a stressz hatása, hiszen nem tudhattam, hogy nem árt neki a fény, az ellenkezőjére meg gondolni se akarok és nem is merek, az a kilátás tett ingerültté.... - Rendben, majd ha úgy érzed, megbeszéljük. - bólintok kissé nyugodtabban. Az ő felcsattanására már pedig csak csendes válasz érkezik részemről. - Igen. Boldog vagyok. - bólintok. - Végeredményben csak jól jártunk ezzel... főzhetsz nekem ebédet. - próbálom tréfával elütni a dolgot, addig is, míg megemésztem, felfogom és elfogadom az egészet. A ruhás dolog is ennek a terelésnek a része. - Elhiszem, de az utcára nem ajánlanám, mert vitorlázhatnál benne. - nevetem el magam, hiszen testalkat és méretbeli különbségeinknek hála tényleg olyan, mintha egy kisebb vitorlás vásznát teregette volna magára. - Igen. Te talán nem? Mert csak egy szavadba kerül és nem erőltetem a dolgot. - válaszolok neki. Nincs kétség a hangomban, magabiztosan válaszolok, a kérdés arra irányul, hogy ő is így áll e ezzel. Ha igenlő választ kapok, ha nem, a cuccát akkor is el kell hozni, hogy legyen ruhája, szóval én mindenképp felállok az asztaltól a kávé elfogyasztása után, hogy felöltözzek és útnak induljak Seattle-be a szállodába, miután Maya megkereste a kulcsot és megmondta a címet. Könnyen megoldom a dolgot, hiszen rövid autózás és egyszerű kuli feladat ez, de nem bánom, legalább kiszellőztetem a fejem és segíthetek is Mayának. Nem is telik bele több mint kilencven perc, már otthon is vagyok ismét, hogy Maya üdvözlő csókját viszonozhassam lágyan. - Remek! Majd keresünk neki valami helyet... - mert nyilván nem azért kerestettem meg vele, hogy aztán ne kerüljön ki sehova. Majd lesz neki helye valahol, bizonyára valamelyik asztalon vagy komódon, méretéből kifolyólag, egyébként is nevetségesen festene a festmények mellett, amikből azért található pár a házban, például az "ősgaléria" az ebédlőben, ahová hamarost be is lépek s tekintetem szokás szerint végighordozom a képeken. Ezek emlékeztetnek hibákra és erényekre a maguk módján. Helena képe tagadhatatlanul hibát idéz, de egykori királyom képe is vegyes érzésekkel tölt el. Nem akarok felejteni, emlékezni akarok, mert csak az óvhat meg a nagy és ostoba hibák elkövetésétől. Okos ember a más kárán tanul, hülye meg a magáén sem. - Köszönöm szívem! - nyomok csókot Maya hűs puha ajkaira az ebédet megköszönve, melyet elém tálalt. Fajának hátránya, hogy csak ülhet, de nem ehet velem. Én viszont nem kéretem magam, asztalhoz ülök és enni kezdek. - Hova? - kérdem két falat között s oda fordulok, hogy miről is van szó. Örömmel vegyes meghatottsággal veszem észre a réges-régi, több, mint kétszáz éves Biblát, melyet én adtam neki. - Megtartottad ilyen sokáig? Ennek igazán örvendek. - kénytelen vagyok így mondani és hangot adnia dolognak, mielőtt valami más, férfi számára kellemetlenebb érzelmi reakció következne s inkább a svédül írt szálkás betűimre koncentrálok. Olvasva őket kicsit ráncolom a homlokomat, végigpörgetem emlékeimet és a múlt eseményeit. - Tudod, mielőtt neked adtam volna ezt a Bibliát, más funkciója volt, mint hogy olvasókönyv legyen. - Félreteszem a kést és villát és a könyvet veszem magam elé, hogy a borító belső papír borítását kinyissam. Igen, kinyitom, mivel valójában nincs oda ragasztva, csak úgy rögzítve kemény papírra, hogy a mögötte lévő vékony üreget fedje, ugyanis a borító itt belül üreges. - Ebben csempésztünk hírszerzési információkat, ezzel a vékony rekesszel, ahol egy kis levél pont elfért. Az összekötő kapcsolatom, akinek küldtem a jelentéseket, tudott svédül. Biztos emlékszel rá, Hawkwood százados volt, akihez küldtelek jelenteni, amíg kémkedtél nekünk. - hagyok neki kis időt, hogy visszaemlékezzen, majd folytatom, míg visszatolom a könyvet neki és ismét enni kezdek lassan. - Amit pedig ide írtam, lényegében annyit tesz, hogy több üzenetet a Bibliával nem küldök, mert a Maya nevű hírszerzőmet fogom küldeni az általa szerzett információkkal. - a rejtély ezzel meg is oldva s én befejezem az ebédet is lassan, hogy aztán az étkészletet elmosogassam. Ha ő főzött rám, enyém a mosogatás feladatköre. - Lenne egyébként valamire szükséged? Mert elugranánk akkor bevásárolni. Mint láttad szükség van ételre, és ami azt illeti, estére vendéget is várunk. Biztos emlékszel még Johnra... - utalok az egykori inasomra és tanítványomra, aki bár nem az államban él, olykor meglátogat. Na jó, nem olykor, hanem pár évtizedenként, legutóbb ötven éve találkoztunk, bár akkor én mentem... minden esetre a lényeg az, hogy be kell vásárolni. Ha Maya akar jönni, akkor minden bizonnyal öltözik frissen megérkezett csomagjából, én pedig azt megvárom és együtt indulunk útnak, ha nem, akkor meg magamban bonyolítom le ezt a feladatot is.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Pént. Júl. 10, 2015 1:55 pm

Úgy tűnik, azzal, hogy összerezzenek emeltebb hangját hallva, sikerült kissé észhez térítenem, hiszen egyikünk sincs már hozzászokva, hogy ordítoznánk egymással… Erre utoljára a Simmerson-házban került sor, amikor ötvenöt év elteltével ismét felkeresett. De azóta minden problémánkat sikerült megoldanunk efféle közjáték nélkül. A ruhás megjegyzésével kapcsolatban nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak.
- Ebben lehet valami - értek vele egyet.
Carl szomszédai biztosan meglepődnének, ha egy szál férfiingben látnának flangálni az utcán… Lehet, még a rendőrséget is ránk hívnák, közszeméremsértés címén… Ezt pedig nem kellene megkockáztatunk.
- De igen, csak nem tudom… Nem gyors ez egy kicsit? - amint felteszem a kérdést, kirobban belőlem a nevetés.
Azok után, ahogyan összekerültünk, szerintem a gyors, mint fogalom, nem létezik kettőnk között ebben az értelemben. Mindenesetre, a végén elmegy a cuccaimért, én pedig addig megfőzök neki, már amennyire ez tőlem telik.
Mosolygok, amikor a képpel kapcsolatban tesz megjegyzést. Önkéntelenül is körbepillantok az étkezőben, s a pillantásom megakad Helena festményén. Az igazat megvallva, talán féltékenynek kellene lennem a képmása láttán, én azonban nem érzek semmit. Tudom, hogy létezik még valahol, az enyémhez hasonló formában, de mivel sohasem találkoztunk szemtől szemben, nem érzem indokoltnak, hogy azon rágódjam, ő is Carl múltjának a része.
Hagyom, hogy nyugodtan megebédeljen, csak utána mutatom meg neki a Bibliába írt kis szöveget, ugyanakkor kissé meglep a kérdésével, mert valahogy teljesen feleslegesnek érzem. Sejthette volna, hogy eszem ágában sem volt megszabadulni valamitől, amit tőle kaptam.
- Miért ne tartottam volna? - nézek rá értetlenül - Végül is, az enyém… Ráadásul tőled kaptam. Nem lett volna szívem kidobni.
Figyelmesen hallgatom a Szentírással kapcsolatos magyarázatát, s eközben nekem is eszembe jutnak az akkori események, amelyek között, megvallom, volt néhány igencsak kellemetlen is… Lehet, nem nekem találták ki a kémkedés művészetét, bár Carl sohasem panaszkodott az általam megszerzett információkra. Legalábbis azt hiszem.
- Értem - biccentek a mese végén.
Valójában egy kicsit sem lepődöm meg, hogy ilyesmiről volt szó, s így már érthetővé válik számomra, miért fogadott Hawkwood százados olyan kitörő örömmel minden alkalommal, amikor megjelentem nála. Most már értem, miért nem vonta kétségbe a szavahihetőségemet nő létemre, s ehhez hasonlók. Miután ezt megbeszéltük, becsukom az öreg könyvet, s félreteszem, annál is inkább, mivel egészen más irányba terelődik a beszélgetésünk.
- Ha tényleg itt maradok, akkor nem ártana néhány dolog - ismerem el.
Összesen három napra elegendő ruhám van, amivel aligha húzom ki akármennyi ideig ebben a városban. Ráadásul, ez azzal is jár majd, hogy beszélnem kell a cégem igazgatótanácsával, hogy hogyan tudjuk megoldani így a helyzetet, hogy én szemmel láthatóan egyetlen egy nap alatt áthelyeztem a székhelyemet teljesen máshová, de ezzel később is ráérek foglalkozni, most úgyis szabadságon vagyok, vagy valami ilyesmi.
Mivel úgy áll a helyzet, hogy együtt megyünk majd bevásárolni, gyorsan fogom a bőröndömet, s elszaladok a hálószobába átöltözni. Egy lenge vászonszoknya és egy világoszöld top tökéletesnek választásnak tűnik, a tegnapi szandálommal kiegészítve, na meg a tiszta fehérneművel, amit az egyik zacskóban találok meg. Nem is emlékszem rá, hogy bezacskóztam volna bizonyos dolgokat… Hm, lehet, hogy én is öregszem, nem csak Carl. Kifésülöm a hajam, ám most nem fogom össze, hagyom, hogy szabadon omoljon a hátamra.
- Felőlem mehetünk - nézek rá, amikor visszaérek a nappaliba.
Rövidesen már a kocsiban ülünk, és az egyik bevásárlóközpont felé vesszük az irányt. Ott aztán üzletről-üzletre járva beszerzek mindent, amire szükségem lehet, néhány nadrágot, pár fölsőt, meg ehhez hasonlót, ezután jöhet a neheze: Carl hűtőjét fel kell töltenünk olyan élelmiszerekkel, amiket szívesen eszik. Amikor ezzel végzünk már-már málhás szamarakként térünk vissza az autóhoz, és bepakolunk.
- Lefogadom, azt hitted, órákig fogok ruhákat nézegetni - pillantok a műszerfalba épített órára. Valamivel több, mint két órát töltöttünk bent összesen, és ennek a legnagyobb része nem éppen azzal ment el, hogy próbálgattam volna az általam kinézett darabokat.
- Johnt akkor láttam utoljára, amikor bevonultán - jegyzem meg útközben. - Azóta sem hallottam róla, de akkor ti ezek szerint tartottátok a kapcsolatot, már amennyire. Vajon mit fog szólni, ha meglát engem? - gondolkozom hangosan.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Pént. Júl. 10, 2015 5:49 pm

Apró kis zökkenőnek tűnik már csak, hogy az imént ráförmedtem kicsit s már másfelé is tart a beszélgetés és a hangulat... -Gyors? - nevetem el magam én is. - Száz év együttélés után mindenképpen az. - az meg kit érdekel, hogy volt közte 74 év kiesés? Részlet kérdés és engem most ezek a részletek nagyon nem érdekelnek... Épp ezért is megyek el Maya holmijaiért, hiszen azok nélkül bajosan tudna mozogni itt egy pár cipőjével és a kevés falatnyi fehérneművel... szóval autóba pattanok és elhozom a szállodából cuccait és nem is telik bele sok idő, már asztalnál is ülünk, én pedig ebédelek. Nem reggeliztem, szóval indokolt a korai ebéd, na meg épp ezért már éhes is vagyok, így bár nem falok, az időt sem húzom és nem komótosan eszek, hanem katonás sebességgel, hogy mire Maya a Bibliát elővarázsolja, én már szinte ki is ürítsem tányérom. - Nem mindenki ragaszkodik ennyire a dolgokhoz... meg sok esetben nem is az ember dönti el, hogy mit tud megőrizni. Például a dolgozószobámban álló óraszerkezet is a családom tulajdona volt és szerettem, mégis alig pár hónapja találtam meg véletlenül egy régiségkereskedőnél. Azóta kallódott a világban, hogy Helena felgyújtotta a Brändström palotát odahaza... - hiába nem tettem a lábam svéd földre nagyon régen, mégis a hazámnak tartom valahol. Túl sokat áldozott fel a családom és én is magamból ahhoz, hogysem megtagadjam azt a földet. Nem, a svéd föld mindig is a hazám lesz, még ha Amerikát is annak tartom s azért is áldoztam sokat. Ráadásul a Biblia története épp egy ilyen áldozathoz és vérontáshoz kapcsolódik, amit örömmel el is mesélek Mayának, ahogy fel tudom idézni a régmúlt történéseit. - Rendben, akkor jössz velem. Összeszedjük ami kell, az autó meg elviszi, szóval gond egy szál se! - jegyzem meg vidáman, majd ismét nyomok egy kis csókot az ajkaira, hiába, nem tudom megállni, hogy ne tegyem, végül elengedem öltözni. Türelmesen várok, hogy elkészüljön. - Egész jól festesz! - jegyzem meg picit csipkelődve, hiszen tudhatja, hogy mindig hajszálon függ, hogy mikor engedem el magam, ami azt jelenti, hogy engedek a kísértésnek és "leteperem", mert még egy krumplis zsákban is be tudna indítani... most viszont inkább én indítom be az autót a ház ajtajának zárása után és útnak is indulunk, hogy katonás rendben és ütemben intézzük el a bevásárlást, legyen szó bármilyen árucikkről. Végül bepakolunk az autóba és akkor kezdünk beszélgetni. - Hát, nem sűrűn vásárolok nőkkel, sőt! De valahol igen, arra gondoltam, hogy nem leszünk ilyen ütemesek. - mosolyodom el. - Tetszik, hogy határozott vagy: meglátod, megtetszik, ha jó, megveszed. Ennyi. Én is így szoktam, ha kell valami. - jó, nekem lényegesen kevesebb ruhára van szükségem, nem is nagyon variálok sem színben, sem fazonban, sem ruhadarabban, ami azt illeti. A sorokkal több idő ment el most, mint bárminek a kiválogatásával. - Igen, 1945-ben Okinawán egy helyre kerültünk és utána együtt is szereltünk le. - bólintok. Vele jobban összesodort a sors, ami azt illeti. - Aztán még egyszer találkoztunk, kicsit nosztalgiázni, de azóta nem... nemrég keresett fel, mert tudta, hogy erre élek és mágusok közt gyorsabban terjed az információ. Aggasztó híreket hallott és ezzel kapcsolatban szeretne velem beszélni. Viszont sajnálatos módon az igazat nem mondhatom el neki... - tartok egy kis szünetet, míg végrehajtok egy előzést. - Neked el fogom mesélni még, hogy miről is van szó. Most azonban csak annyit kell tudnod, hogy nem nagyon kell hagyni bármilyen mágus kérdést feszegetni. Lesz bőven alkohol, itatni kell és lekötni a figyelmét. - mintha parancsokat osztanék, kicsit olyan, holott nem ezt teszem, csak tájékoztatok. Nem szabad, hogy faggasson és nem akarok a fedő akciómról mesélni neki, arról csak nagyon nagyon kevesen tudhatnak, Maya, Dyson aki megbízott és Victoria, de más nem. Épp ezért nagy IHB mulatságot kell csapnunk, mert John sose volt olyan önuralmú tűzmágus mint én, a szórakozás és a lobbanékonyság azért erősen jellemzi. - És szeretném, ha a legcsinosabb formád mutatnád kedves, mert régen, ha megfigyelted, amikor úgy jelentél meg, akkor igencsak háttérbe szorultak nála a dolgok... - kacsintok Mayára játékosan. Nem kerülte ez el régen a figyelmem, elvégre nem egyszer zavarta ez meg tanítványom a koncentrálásban... hamarosan megérkezünk haza s nekiláthatunk a készülődésnek. A nappalit készítjük elő a fogadásra, bár ez csak poharak és kellő mennyiségű ital kipakolásával jár. Többek között a féltve őrzött készletemből több száz éves finn főzésű vodka is kerül az asztalra. Én tudom, hogy nem fecsegek a piától, szóval nem tartok tőle, hogy részegen gond lesz... Végül amikor kezd alkonyodni, megszólal a csengő is s már én is átöltözve nyitok ajtót Johnnak, a napközben hordott laza pólót és farmert öltönynadrág és fekete ing váltotta fel, melynek vékony fehér hajszálcsíkjai vannak s nyakamon is bordó nyakkendő. Megadom a módját, megtisztelem őt, ahogy ő is engem, mert John is hasonlóan kiöltözve jelenik meg, bár nála a kék árnyalatok dominálnak, az én feketémmel ellentétben. - Estét cimbora! - nyújt nekem kedélyesen kezet s én örömteli, határozott kézrázásban részesítem, majd beengedem. - Örülök, hogy látlak John! Képzeld, nem csak ketten leszünk, tegnap felbukkant még egy régi ismerős... - mondom s nyitom előtte a nappali ajtaját, ahol Maya vár minket teljes pompájában s John már kezdheti is képletesen az álla felszedését a padlóról. - Maya... - ennyit bír kinyögni, na meg azonnal sietni hozzá kézcsókra. A régi szokások nála is ugye... - Hé fiam, ne fald fel a kezét, még igényt tartok rá! - veregetem meg nevetve John vállát a kissé hevesre sikerült kézcsókja miatt s én háta mögött újfent Mayára kacsintok, hogy tudja, jól haladnak a dolgok. - Inkább igyunk egyet az újra látás örömére! - mondom s már töltöm is az italokat, persze hogy az öreg, ütős vodkából. - Cheers! - emelem poharam, majd koccintunk s mehet is gyorsan a gallér mögé. - Hallod Carl, nem hittem, hogy még lesz ebből neked egy üveggel... - néz rám vigyorogva s adja poharát John a következő körért. - Hát, ha rajtad áll, már 1850-ben nem lett volna egy üveggel sem. - persze magamnak is töltök és jöhet a következő kör. Kezdem érezni, hogy meleg van és kicsit meg is szédülök. Elszoktam az alkoholtól... John nem annyira, de ez a pia azért őt is megüti, így hamarosan a fotelokban kötünk ki, jobb most ülve kicsit.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Pént. Júl. 10, 2015 6:37 pm

- Igen, gyors - biccentek.
Bár… Lehet, hogy mégsem annyira, hiszen olyan, mintha ott folytatnánk a dolgokat, ahol annak idején abbahagytuk.
- Én ragaszkodom. Kevés dologra vigyáztam igazán, de ez közéjük tartozik.
Soha eszembe sem jutott volna megszabadulni attól a könyvtől, s ehhez még véletlenül sem kellet vallásosnak lennem. Ahogy a családi ereklyéről beszél, eszembe jut valami:
- Mi lenne, ha egyszer elutaznánk Svédországba? Még sohasem jártam a szülőföldeden.
Noha száz esztendő alatt elég sok országban éltünk már, valahogy Carl otthona mindig kívül esett a rostán, de eddig még sohasem kérdeztem rá, hogy ennek mi lehetett az oka… Bár azt hszem, Helena akciója komolyan közrejátszhatott ebben.
Később, a ruhámra tett megjegyzése miatt kissé még meg is fedem.
- Csak egész jól? Akkor valamivel fel kell majd dobnom a ruhatáramat - nevetek.
Szerencsére a bevásárlást sikerül hamar lerendeznünk, hiszen egyikünknek sem kenyere a hosszas nézelődés, sőt, éppen ellenkezőleg. Útközben persze folytatódik a beszélgetés, s nem csak a vásárlási szokások kerülnek terítékre - az nem is lenne elég izgalmas téma, úgy gondolom -.
- Értem - biccentek a Johnnal kapcsolatos elbeszélésére - És a házvezetőnőd? Vele tudod, mi lett?
Noha azzal a nővel sohasem lettünk túlságosan bizalmas barátnők, amikor elszakadtunk egymástól, sokáig aggódtam érte, hogy vajon mi lett vele, hogyan boldogult, de azóta se hallottam még csak a nevét sem emlegetni sehol… Lehet, hogy már nincs is az élők sorában?
A mágus-témával kapcsolatban csak bólogatok, bár inkább zavaromban, hiszen kissé értetlenül állok a dolgok előtt egyelőre. Miről lehet szó?, teszem fel magamban a kérdést, ám ezek szerint várnom kell a valódi válaszra még néhány órát.
- Rendben, de szerintem sejted, hogy egyelőre egy kukkot sem értek ebből az egészből - felelem. - Szerintem le tudjuk majd foglalni az elméjét…
Itt most nem arra gondolok, hogy bármiféle vámpírtrükköt vetnék be vele szemben, hanem sokkal inkább arra, hogy képesek vagyunk egy teljesen más irányba folyó beszélgetést lebonyolítani vele.
Amikor azonban az öltözékemmel kapcsolatban tesz megjegyzést - jobban mondva a megjelenésemmel - azt nem tudom szó nélkül hagyni, hiszen egyelőre nem értem az okát, amiért ilyesmit kér tőlem. Nem hiszem, hogy fel akarna velem vágni, hiszen John pontosan tudja, hogy nézek ki…
- A legcsinosabb formámat? - kérdezek vissza - Jól meggondoltad? Még a végén velem lesz elfoglalva helyetted - jegyzem meg félig-meddig komolyan, de ha tényleg ezt szeretné, ám legyen. Nem fogok neki csalódást okozni…
Amíg leszáll az este, jórészt azzal foglalom el magam, hogy elpakolom a korábban megvásárolt dolgokat.
Ahogyan azt Carl kérte, a nappaliban állva várom kettejüket, ám már ide hallom az előszobából beszűrődő hangokat, ahogy már most szóba elegyednek. Veszek egy mély levegőt, majd lassan kifújom, hogy ezzel is nyugtassam magam, hiszen nem egészen tudom, mit várhatok ettől a mai estétől. Itt állok kiöltözve, s várom a végzetet, amikor az egykori tanítvány begyalogol a szobába, mintha mi sem lenne természetesebb, persze ott van szorosan mögötte a mestere is, akinek látványa mosolyt csal az arcomra. Mi tagadás, remekül néz ki… de ez most nem az a helyzet, amikor ilyesmin merenghetnék… Ahhoz meg kell várnunk, amíg a harmadik fél eltűnik a színről.
John olyan megdöbbenéssel, s talán áhítattal ejti ki a nevemet, hogy attól egy pillanat erejéig még én magam is zavarba jövök, a kézcsókjától nemkülönben. Régen illetett már bárki efféle régimódi gesztussal, így érthető, hogy teljesen elszoktam tőle, de azért igyekszem uralkodni magamon. Mindig is sejtettem, hogy ha Carl nem úgy lett volna jelen az életemben, ahogyan, alighanem bepróbálkozott volna nálam… Igazság szerint, egyszer meg is tette, még aznap este, hogy a mestere felszállt arra a bizonyos hajóra, de rövid úton helyreraktam szerencsétlen fiút, miszerint nem akarok tőle semmit, még véletlenül sem.
- Örülök, hogy látlak, John - ölelem meg egy pillanat erejéig, amikor is Carl megjegyzést tesz az előbbi kézcsókra, amit nem tudok szó nélkül hagyni.
- Nem úgy látom, mintha foglalt lenne - jegyzem meg kissé csipkelődve, s még fel is emelem mindkét kezem, hogy lássa, mindkét gyűrűsujjam üresen várakozik még, na nem mintha ennek kettőnk szempontjából bármiféle jelentősége lenne.
Amikor a nappaliban nekiállnak iszogatni, számomra teljesen természetes, hogy Carl ölében foglalok helyet, amit John egy kissé felhúzott szemöldökkel néz bennünket, bár az igazat megvallva, nem értem, mire fel… Elvégre már úgy ismert meg minket annak idején, hogy együtt voltunk, így számomra kissé meglepő a reakciója, de igyekszem nem szóvá tenni, mindössze vetek egy kérdő pillantást Carlra, hogy lássam, vajon ő mit gondol a dologról, miközben az ital, ahogy látom, egyre jobban és jobban fogy. Már kezdem kapizsgálni, minek őrizgetett ebből a nedűből néhány üvegnyit a mágusom. Ugyanakkor önkéntelenül is elgondolkozom azon, hogy vajon mi lesz abból, ha ezek ketten úgy berúgnak, mint az albán disznó.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szomb. Júl. 11, 2015 12:58 am

Valahogy nem tudom komolyan venni Maya szavait a dolgok gyorsaságával kapcsolatban, így megjegyzését el is engedem a fülem mellett. Nem látom gyorsnak, nekünk egyébként is mindig speciális helyzetünk volt. - Ennek igazán örülök. - lehet szavaim suták, de arcomon láthatja az érzelmeket, melyeket ez a gesztusa kiváltott belőlem, hogy mennyire jól esik ez s mennyire nagyra becsülöm őt ezért. - Jó. - sóhajtok egy kisebbet. - Ideje, hogy leküzdjem a maradék démonaim, és erre te figyelmeztettél. Együtt meg fogjuk nézni. - évszázadok óta nem jártam a szülőföldemen, mintha csak valami átok verné, holott erről szó sincs... egyszerűen csak az emlékeim jelentik az átkot, de lehet rajta van az valójában és nem a földön... - Nézhetünk neked, csak aztán fel ne gyújtsam majd a pillanat hevében! - kacsintok rá.Végül tényleg elmegyünk bevásárolni s azt is lezavarjuk gyorsan, hogy már a visszafelé úton új beszélgetésbe kezdjünk. - Nos, ő már távozott az élők sorából már. - közlöm egyszerűen. Ami azt illeti én se álltam vele szorosabb viszonyba, de mint alkalmazottban azért megbíztam benne és ő is bennem, de ennyi. - Nyugalom, majd elmagyarázom neked rendes, nyugodt körülmények között. De nem most, mert szövevényes ügy és titkos is, mert könnyen rajta veszthetek! - persze így is kockázatos már önmagában is, amibe a fejszém belevágtam, de ezt nem biztos, hogy neki is tudni kell... egyelőre biztos nem, hanem majd egy-két napon belül szépen elmesélem, amikor lesz rá idő és alkalom. Egyelőre még valahogy be kell rendezkednünk az újabb közös létre, na meg a vendég látogatását is túl kell élnünk, ami azért feladat lesz, ismerve John természetét, amit egyébként kedvelek, de most kihívást fog adni. - Igen, jól meggondoltam és részben ez is vele a cél. Hogy ne az én ügyemmel foglalkozzon. Semmiképpen sem terelődhet aszó a mágusok közügyeire! A figyelmét teljesen uralnunk kell, kerül amibe kerül. - az alkohol és egy csinos nő látványa könnyen elegendő is lesz, hogy lekössük John agyát. Szomorú, de igaz. Ezért se vált sose teljes bizalmasommá ő és jó cimborám ugyan, de soha nem volt és nem is lesz vele olyan viszonyom, mint jelenlegi ifjú tanítványommal, Victoriával. Ismét röppennek az órák tova s végül már azt veszem észre, hogy John kopogtat, én pedig beengedem s neki is kezdünk a hangulatos estének, ahol több alkohol fog folyni eleinte, mint szó, erről gondoskodik a kínálatom. - Valóban? Hát akkor kalandra fel Maya, előtted a világ! - nem állom meg, hogy ne szúrjak kicsit vissza szavaimmal, tudja jól, hogy ez csak komédia, na meg Johnt foglalkoztatja és bátorítja, aki erre rá is kacsint Mayára, bár rácáfolva hiú ábrándjaira, végül az ölemben köt ki a csinos vámpír, mire én gépiesen simogatni kezdem szabad kezemmel a ruha által alig takart selymes combját s Maya lábai bizony mágnesként vonzzák John tekintetét. Én meg persze közben beszéltetem mindenféle dolgokról magával kapcsolatban, félbódultan, miközben csúsznak le az újabb italok. - Maya, ha megkérlek idehozod nekem azt az üveget? - mutat John az asztal felénk eső végén álló palackra, amit ha Maya odavisz hozzá és tölt neki, elvégre ő is házigazda, akkor John hamarost elkapja a derekát s az ölébe penderíti őt. - Szóval nem foglalt a kezed? - búg John a fülébe és a nyakába is belecsókol. Én viszont sajnos erről a jelenetről lemaradok félig meddig, mert kimentem kissé imbolygó léptekkel a mosdóba könnyíteni hólyagomon s erre a jelenetre érek vissza, amit értetlenül, alkoholtól csillogó tekintettel szemlélek s a tompa mámor függönyön át csak annyi jut el a tudatomig, hogy milyen jól is mutat Maya, az már nem teljesen, hogy milyen helyzetben is van... John pedig gyakorlottabb lévén, kevésbé ittas mint én s bizony simogatja, cirógatja már Mayát, ahol éri, mert az alkohol bátrabbá tette s gátlásait levetkőzte ilyen téren. Régen sose ihatott amíg velünk élt, ez a katonalét hozadéka nála.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szomb. Júl. 11, 2015 3:33 pm

Örülök, hogy belemegy az utazással kapcsolatos ötletembe, mert az igazat megvallva, nem voltam benne biztos, hogy ez ilyen könnyen fog menni. Sőt… Éppen ellenkezőleg, féltem, hogy falakba ütközöm majd.
- Rendben. Akkor, ha már szabadságon leszel, elmegyünk oda, így jó lesz? - mosolygok rá, majd megpuszilom az arcát. Ha ketten megyünk, biztosan könnyebb lesz neki.
- Majd direkt választok pár olyan darabot is, amit felgyújthatsz, rendben? - nevetek. S így is teszem a bevásárlás alkalmával: néhány mezei póló és top is bekerül a repertoárba, amikért igazán nem lesz kár, ha Carl jóvoltából köddé válnak.
- Sajnálom - sóhajtom, bár szó, mi szó, egyikünk sem ápolt vele túl szoros kapcsolatot, hiszen ő csak amolyan jött és ment pozícióban volt a háznál. John, most, hogy így belegondolok, lényegesen több időt töltött velünk.
- Ha te mondod, drágám - biccentek, bár jelen pillanatban csak a kérdőjelek szaladgálnak a fejemben ezzel a kijelentésével kapcsolatban, mivel szinte egy kukkot sem értek az egészből. Hacsak nem annyit, hogy el kell terelnünk John figyelmét… Hát legyen.
A készülődésre - és a beköltözésemre - szánt idő hamar elrepült végül, így már a nappaliban állva vártuk a vendégünket.
- Rendben… De a te felelősséged lesz, ha egész este kocsányon lógó szemekkel bámul engem - felelem.
Nem tudom, Carl mit gondol erről, de én személy szerint nem szeretnék kirakati bábuként ülni egész este, amíg ők berúgnak.
Úgy tűnik, a csipkelődést azután se tudjuk abbahagyni, hogy John már megérkezett.
- Akkor megyek, és össze is csomagolok - cukkolom tovább.
Mondjuk, ez a téma még sohasem merült fel kettőnk között komolyabban, már korábbi emlékeim szerint. Tisztában vagyok vele, hogy mindazok után, ami közte és Helena között történt, nem lett belőle nősülős típus, én pedig nem fogom ezt neki hibaként felróni. Eddig is jól megvoltunk enélkül, s egyébként sem tudom elképzelni azt a szituációt, amikor Carl gondol egyet, és megkéri a kezem. Megdöbbentő lenne.
Természetesen az ölében foglalok helyet, s ezzel mintha kicsit felidegesítenénk Johnt… Nem tudom mire számított, hogy egymáshoz se érünk majd a mesterével? És egyébként is, mit bámul? Nem látott még minket ilyen helyzetben? Dehogynem.
Mindkét férfi egyre részegebb lesz, miközben én próbálom abba az irányba tartani a beszélgetést, hogy Carl kérésének megfelelően, még véletlenül se terelődjön a mágusok felé a téma. Nem mondom, nem egyszerű feladat, de eddig, úgy érzem, jól teljesítek.
- Hogyne - biccentek John felé, majd kissé kelletlenül ugyan, de magára hagyom Carlt, terveim szerint egyetlen pillanatra, de még így is adok neki egy gyors csókot, mielőtt talpra állnék, s kezembe véve az üveggel, odaléptem volna a másik férfihoz.
A poharát nyújtja felém, én pedig a világ legtermészetesebb dolgaként töltök neki, hiszen mégiscsak én lennék az egyik házigazda… Már amennyiben úgy tekintjük, hogy most már ez a ház az otthonom… Bár furcsa lenne, ha ez egyetlen éjszaka alatt ilyen egyértelműen eldőlt volna.
John ezt a pillanatot választja, hogy elkapja a derekamat, mire egy igencsak meglepett kiáltás szalad ki a számon. Mi ez az egész?
- Nem… legalábbis klasszikus értelemben nem. De ettől még foglalt vagyok, te is tudod - motyogom.
Hiszen én Carlhoz tartozom. Ha tetszik neki, ha nem, ez van, és én ezen még véletlenül sem akarok ezen változtatni. De akkor miért kavar be ez a fiatalember? Miért nem hagy engem végre békén?
Szó se róla, igencsak megkövülten ülök John ölébe, és nem értek egy kukkot sem az egészből. El akarok húzódni, mert ezt egy kicsit sem érzem most helyesnek. Még csak tegnap vettük fel újra az események fonalát Carllal, erre most egy másik férfi húzott magához, ráadásul úgy cirógat, mintha erre minden joga megvolna. Carl éppen akkor tér vissza a fürdőszobából, amikor az egykori tanítvány belecsókol a nyakamba, amitől most első körben nem éppen örömömben, hanem sokkal inkább ijedtemben borzongok meg, s igencsak kétségbe esett pillantást vetek a velem szemben álló, igencsak értetlen férfira.
- Segíts! - suttogom némiképp kétségbe esetten, mert ezzel a helyzettel, itt és most nem tudok mit kezdeni.
John nem rossz pasi, a maga különös módján, ezt elismerem, de mivel amióta csak ismerem, mindig foglalt voltam, ha épp az életünk része volt, sohasem tekintettem rá úgy, és mertem feltételezni, hogy éppen ennek eredményeként ő sem tekint rám úgy… De azt hiszem, ezzel kapcsolatosan ismételten sikerült tévednem. De nem tudom, miként evickélhetek ki ebből a szorult helyzetből. Carl hozzájárulása nélkül igencsak nehéz lesz.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Hétf. Júl. 13, 2015 12:16 am

+18

-Rendben édes, majd a téli szünetben megejtjük... - nyomok egy puszit az arcára. Vele együtt le tudom küzdeni a "démonaimat", meg tényleg ideje megbirkóznom ezekkel a sebekkel és mesélni kicsit Mayának ezekről az időkről, mert erről sose szerettem beszélni neki és nem is sűrűn tettem. - Rendben. - kacsintok rá és vele együtt nevetek én is. Nem is tudom miért, de szórakoztató, amikor ezt teszem egy-egy ruhájával s a lángok közül bukkan fel igéző teste... - Nos, neki már mindegy igazából... - ha nem protestánsnak születtem volna, akkor mondanám, hogy imát küldhetünk a lelkéért, de nem vagyok katolikus, ebben nem hiszek, csupán Isten ítéletében, amit egyikünk sem kerülhet majd el. Csak biccentek viszont helyeslésére, mert most nincs időm és érkezésem elmagyaráznia dolgokat, majd szépen nyugodtan, otthon később, egyelőre sok a tenni való. - Téged még egy vak is megbámulna... - nyomnék csókot is az ajkaira, de éppenséggel vezetek, így ez otthonra marad s nem is mulasztom el ezt megtenni olykor-olykor, míg rendet rakunk és kipakolunk, meg előkészülünk. - Pedig csak most csomagoltál ki... hiába tett erőfeszítés volt! - nem maradok el én se mellette, főleg, hogy már van is némi alkohol a fejemben, ilyenkor megváltozom. Minél többet iszom, annál jobban. Nagyon ritkán iszok, katona koromban volt ez jellemző, de csak akkor, amikor Maya nem volt mellettem, tehát az utóbbi két háborúban és ezért nem is tudhatja, milyen vagyok ilyenkor. Röviden és tömören teljesen kiszámíthatatlan, hogy bicskázókedv, melankólia, jókedv, vagy éppen mi uralkodik el rajtam. És most olyan mennyiségű és erősségű italt tüntetünk el rövid idő alatt, hogy az rendesen fejbe ver. Mozgáskoordinációm csak a rengeteg rutin, edzés és gyakorlás tartja egyben, épp hogy slamposabban mozgok csak, pedig értelmi szinten már kész vagyok teljesen... inkább el is megyek könnyíteni magamon, meg inni egy korty hideg vizet. S mire kell visszatérnem? Hogy Mayát egykori tanítványom ölében látom! Ellentétes érzelmek áradnak szét bennem, nem is tudom hirtelen, hogy mit tegyek. Egyrészről megütném de nagyon Johnt s kezem ökölbe is szorul és megteszek feléjük néhány lépést. Viszont alkoholmámorban pácolt agyam felszínre dob egy emléket, azt, amikor Kanadában először voltunk együtt újra Mayával s annak az estének egy-egy beszélgetésfoszlánya, ami rendkívül mocskos gondolatokat hoz elő s Maya vonzereje csak hozzájárul ehhez, mert öltözéke miatt nem csak John nézte és nézi... így keveredik a haraggal a vágy ebben a mámoros állapotban fetrengő elmében, melyet koponyám rejt s így, mire Mayához érek, nem ütöm meg Johnt, hanem őt érintem, vadul csókolok ajkaira, olykor harapva is s tudomást se nagyon veszek róla, hogy közben John az ő nyakát csókolja, sőt picit harapja is játékból. Eközben kezeim se tétlenkednek, egyik keblét simítja a ruhán keresztül, míg másik végigcsúszik testén, combján s a belső oldalon visszafelé simítva lábai között a bugyi anyagán keresztül kezdem ingerelni Mayát. Eközben John egyik keze továbbra is Maya derekán marad, míg a másik a nő másik mellét kezdi gyúrni. De ez se tart sokáig, mert hamarosan felállítjuk Mayát s igyekszünk megszabadítani ruhájától, még ittas állapotban is vigyázva a drága anyag épségére, hogy reményeink szerint hamarosan fehérneműben pillanthassuk meg ingerlően buja testét.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Hétf. Júl. 13, 2015 12:40 am

18+

Szavaira bólintok, de azért úgy érzem, egyvalamit muszáj leszögeznem:
- Nem kell megtennünk, ha nem akarod - puszilom meg az arcát - De szerintem jót tenne neked.
Ezt valóban így gondolom: túl régóta cipeli már Carl azt a sok terhet, amit a szülőföldjéhez kötődő múltja jelent, és hiszek benne, hogy ott le tudná ezt tenni. Ki tudja, talán ez megváltoztatná valamilyen szinten, felszabadultabb, és boldogabb lehetne, na nem mintha eddig mellettem nem lett volna az... De azért nem összehasonlítható a kettő.
- Ha így folytatod, meggyőzlek, hogy mondd le a ma esti találkozót - mondom neki két csók között, s valóban kezdem úgy érezni, hogy ha sok ilyen alkalom lesz még, akkor előbb-utóbb elveszítem az önkontrollomat, holott most a pakolászásra kellene inkább koncentrálnunk, mintsem egymásra. Arra bőven lesz időnk a későbbiekben, legalábbis remélem.
- Ugyan már - motyogom kissé bizonytalanul. - Ne hízelegj, még a végén elbízom magam.
Érzem, hogy ha képes lennék rá, most egészen biztosan a fülem hegyéig elvörösödnék. Még, hogy a vak is megbámulna, ugyan! Nem vagyok én olyan nagy szám, sőt, éppen ellenkezőleg, inkább átlagos nőnek tartom magam, annak ellenére, hogy Carl már ezer meg egy alkalommal próbált meg meggyőzni arról, hogy sokkal különlegesebb vagyok, mint azt hiszem... Nos, az ő szemében kétségtelenül így lehet, már csak abból ítélve, milyen éhes tekintettel néz végig rajtam most, hogy a kedvéért - na meg John lenyűgözésének érdekében - átöltöztem egy igencsak kihívó ruhába.
- Ezek szerint - adok neki igazat, de rövidesen már ki is robban belőlem a nevetés, hiszen tudom, hogy nem beszél komolyan. Igen erős kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy képes lenne kitenni innen a szűrömet azok után, hogy néhány órával ezelőtt még ő ragaszkodott hozzá, hogy lényegében költözzek hozzá. Ám később már egészen más jellegű dolgokon agyalok, ugyanis az este Johnnak, na meg a töménytelen mennyiségű alkoholnak köszönhetően, amit ezek ketten képesek voltak elpusztítani, igencsak furcsa fordulatot vesznek az események.
Nem értem mi történik körülöttem. Az egyik pillanatban még Carl némikép dühödt pillantásával nézek farkasszemet, minek következtében már azon merengek, hogy ez lesz az a pont, amikor ellenem fordul, és nem csak az egykori tanítványának, hanem nekem is lekever egyet - pont úgy, mint régen -, a következőben pedig... A feje tetejére fordul a világ, mintha csak fordított nap lenne. A mágus odalép hozzám, s ahelyett, hogy hős lovag módjára kimentene finoman szólva szorult helyzetemből, még rá is tesz egy lapáttal azáltal, hogy fölém hajol, s olyan elánnal csap le az ajkaimra, hogy önkéntelenül is felnyögök. Hiába a helyzet furcsasága és érthetetlensége, zsigerből viszonzom a csókját, mely talán régen volt utoljára ennyire durva, s birtokló, mint most. Nem mintha bánnám, csak nem értem.
Hiszen én épp John ölében ücsörgök, aki mindeközben a nyakamon csókol végig, sőt, még belém is mélyeszti a fogát. Ő ugyan nem képes rám olyan komoly hatást gyakorolni, mint a mestere, de azért azt be kell vallanom, hogy a harapás még tőle is egészen jól esett, s meglepve tapasztalom, hogy néhány perc elteltével már nem feltétlen az idegesség uralkodik el rajtam, hanem sokkal inkább az izgalom. Még sohasem volt részem ehhez fogható eseményben, s ez igencsak különös érzés. Hiszen ezúttal két pár kéz kalandozik rajtam, minek következtében fennáll az a furcsa helyzet, hogy míg mindkét mellemet kényeztetik, Carl keze a fehérneműmön keresztül izgat, ami olyannyira a hatása alá kerít, hogy muszáj megszakítanom a csókot egy kis időre, hogy ennek egy rövid sikollyal hangot is adjak. Némiképp akadozva veszem a levegőt, s kissé fátyolos szemmel pillantok Carl kék lélektükreibe, akin most már tisztán látszik, hogy az alkohol átvette felette az irányítást. Ez pedig azzal jár, hogy szemmel láthatóan nincs teljesen magánál... Ennek ellenére muszáj vagyok feltenni neki egy kérdést, ami valójában mindkettejüknek szól:
- Tényleg ezt akarjátok? - kérdezem kissé elfúló hangon, miközben arra próbálok rájönni, vajon Carl mire fel menne bele ilyesmibe... Hacsak nem amiatt, ami annak idején Whitehorse-ban történt kettőnk között. Emlékeim szerint ő maga volt az, aki megjegyezte, tudja, hogy amit tesz velem, olyan, mintha egyszerre két férfival lennék, s láss csodát, úgy tűnik, több, mint száz év elteltével ez akár valósággá is válhat... Ez azonban nem csak rajtam, hanem rajtuk is múlik. John esetében például fogalmam sincs, miért menne bele ilyesmibe, elvégre, számomra egyértelmű, hogy, még ha ez a hármas-dolog most meg is történik, az nem jelenti azt, hogy számára további babérok teremnének ezen a helyen, sőt, éppen ellenkezőleg. Egy ilyen alkalom után kétlem, hogy bármelyikünk is szívesen viszont szeretné látni őt. Rosszindulatú volnék? Nem hiszem, inkább csak realista.
Úgy fest, az este programja időközben eldőlt, ugyanis a férfiak felállítanak, s elkezdenek vetkőztetni, minek következtében alig egy perccel később már az igencsak sokat sejtető, új, fekete fehérneműmben állok közöttük, amelyet direkt a ma estére vettem, igaz, nem azzal a szándékkal, hogy ezt az újonnan megtalált máguson kívül bárki más is látja majd rajtam.
Ugyanakkor, azt el kell ismernem, ha ezzel nem tudjuk elvonni John figyelmét, akkor semmivel.
Magamhoz húzom Carlt, és igencsak heves csókot váltok vele, miközben az ujjaim szinte majdhogynem letépik az inge gombjait, s hamarosan hasonló sors vár John felsőruhájára is, igaz, őt nem csókolom meg közben, helyette a nyakába harapok párszor, ám direkt nem fakasztok vért, legalábbis most még. Ha valaki azt mondta volna nekem korábban, hogy ilyen helyzet fog adódni az életemben, egészen biztosan bolondnak néztem volna.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Hétf. Júl. 13, 2015 11:34 pm

+18

- Igen, ami azt illeti, igazad van, tényleg jót tenne nekem. - értek vele egyet, mert igaza van, csak jót tenne, ha ennek a kérdésnek a végére is ideje lenne a kérdőjel helyett inkább pontot tenni és lezárni, a múltnak ezen részét is elengedni. - Fájó, de nem tehetem... várnod kell édes. - mintha nekem olyan könnyen lenne. De türelem, ki fogom bírni, meg tudom állni addig, amíg majd ismét csak kettesben leszünk. Ha tudnám mennyire tévedek! - Pedig ez az igazság, elég lenne megfigyelned, miként néznek rád a férfiak... - sose tudtam megérteni és elhinni, hogy nem tudja magáról, hogy a külseje még a kőből is vizet facsarna... pedig én éreztetem ezt vele és a tudtára adom, legalább ettől lehetne magabiztosabb! De annyi baj legyen, majd most John sóvár tekintete talán megmutatja ezt számára. Ez még zavarna is egy idő után, ha nem lennék alaposan berúgva. Lehet ezért is ittam többet és nem csak Johnt akartam itatni? Azt hiszem, ezt legfeljebb már csak holnap tudom végiggondolni rendesen. A pár korty hideg víz és arcmosás a mosdóban sem segít már sokat ezen, hibátlanul be vagyok állva mint a gerely, még ha mozgásomon ez nem is látszik, de fejemben már elszakadtak a kötelékek, amelyek a normalitásban tartanak általában. Így lehet az, hogy amikor visszatérek és Mayát John ölében látom, nem kiütöm az egykori tanítványom, mint először terveztem, hanem Maya ajkát csókolom szenvedélyesen. De ez nem elég, most nem, érintenem kell, így vándorol egyik kezem keblére, a másik pedig lábai közé. - Igen. - válaszoljuk Johnnal, persze nem kórusban, hiszen az alkohol miatt nem tökéletes az időzítésünk. - És a tested is... - célzok arra, amit ujjaim éreznek bugyijánál. - Már régen is lázba hozott ez a kilátás, tudom... - duruzsolok alkoholtól mámoros és olajozott hangon a fülébe, majd szinte összhangban cselekszünk ismét Johnnal és kezdjük Mayát vetkőztetni, hogy hamarosan fehérneműben álljon előttünk. - Nem csak felülre öltöztél ki... - jegyzi meg John, majd rácsap Maya csipke tangás fenekére és kicsit meg is markolja, míg Maya épp az én ingem széttépésével van elfoglalva, helyesebben a gombokéval, melyek reccsenésekkel adják meg magukat s John esetében is és amíg Maya az ő ingét boncolja, én a magamét leveszem, de persze előbb a nyakkendőt, melyet kikötök, de az inggel ellentétben nem dobok a padlóra. Ha már John-on sincs ing, akkor pedig egyszerűen felkapom Mayát és a hálóba vonulunk, ahol cipőjének sarkai hamarosan koppannak a padlón, ahogy leteszem. John persze azonnal elkezd megszabadulni a nadrágjától, míg én ezt a feladatot Mayára bízom az én esetemben s hamarosan mind a hárman egyenlően alul öltözötten állunk a szobában. Kezem Maya fürtjei közé túrnak s újabb szenvedélyes csókot nyomok ajkaira, majd az eddig magamnál tartott nyakkendővel bekötöm Maya szemét, hogy aztán mind a ketten nyakába csókoljunk és közben kezeink is bejárják Maya testét mindenhol, ahol csak érjük... ajkaink pedig nem csak csókolnak, de harapnak is olykor. Közben kikapcsolom Maya melltartóját, hogy a fölös anyagtól megszabadítsuk és meztelen keblét vegyük kezelésbe, én a kezemmel, John a szájával, közben pedig újabb csókot lopok Maya ajkairól s kezem bugyija szövete alá csúszva folytatja a játékot testével. Ittasan sincs ezzel gond, a rutin és az ismeretek mutatják nekem az utat, így ösztönösen teszem azt, amit Maya tudom, hogy szeret. Azonban ez sem tart örökké, mert ha Maya most nem is lát, én és John igen s most tekintetek villanásaiból is értjük egymást, egy rugóra jár az agyunk, mert ismerjük egymást jól, régen rengeteg időt töltöttünk együtt. Nyilván nem ilyen helyzetben, de akkor is megértjük egymást így ismét egyetértésben lépünk: megszabadulunk alsógatyáinktól is, kacsóit pedig már ágaskodó hímtagjainkra igazítjuk s ha ez nem lenne elég, hamarost határozott mozdulattal nyomom térdre Mayát, aki tudni fogja mi a dolga...

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Kedd Júl. 14, 2015 12:23 am

18+

- Mégis meddig? Az este még olyan messze van… Lenne rá időnk - próbálom csábítgatni, ám sajnos nem adja meg magát nekem. Úgy tűnik, az elmúlt hetvennégy évben sokkal nagyobb önuralomra sikerült szert tennie, mint vártam. Ezen később okvetlenül változtatnom kell. De nem most.
- Ezt úgy mondod, mintha árgus szemekkel kéne figyelnem az ilyesmit - nézek fel rá.
Ma már el tudom hinni magamról, hogy tényleg én vagyok az a nő, aki Carlnak kell, de ez nem jelenti azt, hogy ezek után érdekelne, mégis hogyan néz rám a többi férfi… Hiszen nem nekik akarok tetszeni, nem arra vágyom, hogy vadidegenek rám kívánjanak.
Most azonban kivételt teszek, s úgy válogatom meg a ruháimat, hogy azok Johnnak is tetszenek, s ez igen érdekes irányba tereli az események alakulását. Olyanba, amire szerintem egyikünk sem számított korábban.
Ha nem én magam élném át ezt a helyzetet, el se hinném, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. A férfi, aki egy évszázadon keresztül fennen hangoztatta, hogy nem hajlandó rajtam osztozni senkivel - nem mintha ezt bárki elvárta volna tőle egyébként, hiszen az akkori emberek tiszteletben tartották, hogy egymás mellett döntöttünk -, most ahelyett, hogy kimenekítene ebből a számomra kissé idegen és kompromittáló helyzetből, inkább becsatlakozik, és egy igencsak erőteljes csókkal pecsételi meg a sorsomat, legalábbis erre az estére. Ki hite volna, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet? Mindezek után pedig tett tettet követ.
- De magabiztosak vagytok - motyogom, és amikor Carl a saját reakciómra utal, lesütöm a szemem.
Szó, mi szó, tényleg van valami nagyon izgató ebben a felállásban a számomra, s ezt a testem elárulja nekik, de azért még mindig vannak aggályaim ezzel a dologgal kapcsolatban, hiszen a mágusom egy teljesen új arcát mutatja most felém, amivel nemigen tudok mit kezdeni. Nem akarom, hogy megbánja… Főleg azután, hogy lényegében az ő ötlete az egész.
A fehérneműmre tett megjegyzésre nem is reagálok, csupán megvonom a vállamat. Nem tudom, John mire számított, hogy egy ilyen extravagáns ruha alatt régimódi alsószoknyát fogok viselni, vagy mi az ördög? Különben is, Carl mindig azt mondogatta nekem, hogy ha már lúd, legyen kövér, így aztán számomra természetes, hogy alaposan kitettem magamért, amikor az öltözékem összeállításáról volt szó. A csapás hatására kissé felszisszenek, de nem foglalkozom vele, hiszen sokkal jobban leköt a tény, hogy a másik férfit megszabadítsam az ingétől. Csak ezután vagyok hajlandó Johnnak szentelni a figyelmemet arra a pár másodpercre, amíg teszek róla, hogy rövidesen már rajta se legyen fölső ruházat. Mintha kezdenék beindulni, azt hiszem.
Azon már meg sem lepődöm, hogy Carl úgy kap fel, mint más egy aprócska tollpihét, ám ezúttal a tegnapihoz képest valamivel nagyobb távot tesz meg velem a kezei között, amíg elér a hálószobáig… Ahová azonban, az előző kijelentésüknek megfelelően, nem egyedül érkezünk meg, hiszen John szorosan ott kajtat a nyomunkban. Bele se merek gondolni, mennyire be lehet indulva a fiú. Lehet, hogy ez most kissé egoistán hangzik, de olyan lehet neki, mintha előre hozták volna a karácsonyt. Régen célozgatott rá, hogy bármit megtenne azért, hogy megkaphasson legalább egy éjszaka erejéig, hát tessék, most itt lesz rá a remek alkalom, hiszen megegyeztek, hogy egyszerre akarnak velem lenni… S ezt a gondolatot még mindig nem tudom megszokni. Hiszen teljesen más volt elképzelni annak idején, s ebben a pillanatban pedig valóban át is élni.
Egy gyors, könnyed mozdulattal tolom le Carl nadrágját, mire ő ezt nem csak azzal hálálja meg, hogy egy csókot leheljen az ajkaimra - ami olyan vadra sikerül, hogy néhány csepp vére is kiserken tőle az én legnagyobb örömömre -, hanem helyette a nyakkendője segítségével elveszi a szemem világát. Nincs ebben semmi különös, máskor is játszottunk már ilyet, bár a tény, hogy ezúttal még egy ember ott van, ad valamiféle plusz ízt az egésznek, hiszen ezúttal nem lehetek teljesen biztos benne, mikor, ki ér hozzám, még úgy sem, hogy Carl érintését igencsak régóta ismerem. Leírhatatlan érzés, hogy most mind a ketten rajtam kalandoznak, sokszor teljesen egyszerre mozdulva. Nem meglepő módon, egy idő után újabb és újabb sóhajok hagyják el a számat, s kezdem úgy érezni, talán nem is lesz ez olyan rossz. Bár még sohasem csináltam ilyesmit, egyszer mindent el kell kezdeni… De azt azért nem mondanám, hogy ezt szívesen rendszeresíteném az életünkben.
Ahogy hallom, újabb ruhadarabok mennek ideiglenesen a süllyesztőbe, majd Carl ismerős érintését érzem a vállamon, aminek hatására igencsak rossz előérzetem támad, s, mint arra sajnos rá kell ébrednem, nem is alaptalanul.
Amint térdre kényszerít, szinte azonnal leesik nekem, még a szemem világa nélkül is, hogy mit is várna tőlem. A gondolatra elfintorodom, és a tanáriban történtek után, amikor annyi év hallgatás után végre hajlandó voltam meggyónni neki, hogy nem vagyok odáig azért, hogy a számba vegyem a férfiasságát, kissé fel is idegesítem magam. Az egy dolog, hogy ha csak Carlról lenne szó, ha nem is azonnal, de idővel hajlandó lennék megerőltetni magam, s rávenni a testemet olyasvalamire, mait nem feltétlen akarok megtenni, de most, hogy John is itt áll mellettem, és kétségem sem lehet afelől, hogy ugyanarra vágyik, mint a mestere, elszakad nálam a cérna.
- Na, ezt nem - közlöm határozott hangon, és magas ívben teszek rá, hogy egyik sincs magánál. - Nem teszem meg, Carl. Akár fel is fordulhattok mind a ketten.
Azzal megfogom a vállamra nehezedő kezét, és a saját, fizikai fölényemet kihasználva, eltolom azt. A következő pillanatban, hacsak valamiképp meg nem akadályoznak meg benne, akkor fel is állok, s már épp nyúlnék a szemem elé kötött nyakkendő felé, hogy kioldjam annak csomóját.
Ha jól sejtem, mivel egyikük sincs épp teljesen magánál, ezzel kihúzom náluk a gyufát, de nem nagyon érdekel. Mégis, mit tudnának tenni velem? Megerőszakolnak? Ezt azért nem tartom valószínűnek. Legyen bármennyire is részeg, az idősebbik mágusnak kell, hogy legyen annyi esze, hogy ne akarjon olyasvalamire kényszeríteni, amit nem akarok megtenni, máskülönben perceken belül már csak a hűlt helyemet találná ebben a házban… És eszem ágában se lenne visszajönni.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Kedd Júl. 21, 2015 12:04 pm

+18

- Lehet, hogy messze van, de ha belekezdünk, akkor semmilyen feladattal nem végeznénk, sőt, megkockáztatom, hogy meztelenül is fogadnánk vendégünk. - jegyzem meg nevetve. Nem kérdés, rávetném magam szívesen, de nem lehet, mert akkor tényleg az lenne, amit mondtam. - Gondoltam a nők észreveszik az ilyesmit... - legyintek, hiszen nincs nagy jelentősége a dolognak.
Ahogy viszont betoppan John és halad az este, hamar elválik, hogy ez egy teljes mértékben alkoholba pácolt este lesz, olyan, amilyet egy partraszállás után ejtettünk meg, mert nem tudtuk, hogy lesz e következő nap. A különbség, hogy Maya is itt van, ez pedig a lehető legvadabb fordulatot adja az estének és a mi alkoholtól tompa, vademberi fantáziánknak. Nem kell bele sok, hogy mind a hárman hiányos öltözékben álljunk s innen már nem kerül semmibe az se, hogy felkapjam és a hálónkba vigyem, Johnnal a nyomunkban. Ami ez után történik, nos, újabb lépések a pokolba tartó úton. Nem tudunk ellenállni Maya bájainak, így mind a ketten igyekszünk testét birtokba venni. S ha ez nem lenne elég, bekötöm Maya szemét, hogy ne legyen oly könnyű dolga azt eldönteni, hogy ki is érinti és hol. Persze tovább is vetkőztetem őt s így vesszük kezelésbe kebleit is, míg Mayán már csak a tanga, meg a magassarkú van. Alkoholtól eltompult agyam fogaskerekei pedig annyira gyatrán forognak, hogy megfeledkezek arról, amiről tegnap beszélgettünk és az iménti kényeztetések viszonzásának reményében igyekszem térdre "kényszeríteni" Mayát, aki ennek viszont nem nagyon örül s bennem, és vélhetően Johnban is csalódott felháborodás kerül előtérbe. - Inkább téged vágunk gerincre. - replikázok ingerült kijelentésére, mely inkább szórakoztat, semmint a dühöt táplálja bennem. Az alkohol mindent kiforgat és átrendez... az imént még dühöt éreztem, most meg ahogy Maya felegyenesedik, ismét buja idomai kötik le a figyelmem, John pedig azt akadályozza meg a háta mögött állva, hogy a nyakkendőt eltávolítsa, s békítően csókolgatja Maya nyakát, olykor harapásokat és apró nyalintásokat is beleszőve. Én pedig, mámoros állapotomban úgy gondolom, hogy ha neki ez problémát okozott én megmutatom, hogy nekem ugyan nem: elé térdelek s ajkaim ágyékára csapnak le: módszeresen kezdem kényeztetni csiklóját nyalva változó irányban és intenzitással, olykor pedig csókolva, szívogatva és még apró harapásokat is beleszövök, míg odafenn John Maya kebleit veszi kezeibe és ingerli bimbóit. Persze ez sem tart örökké, mert John is hamar mellém térdel, hogy értésemre adja, ő is szeretné ebből kivenni a részét, így átadom neki a terepet s Maya hamarost az ő nyelvét érezheti meg érzékeny pontján, ahogy ő az én gyorsabb tempóm után ismét lassan, lágyan veszi kezelésbe, míg kezei combját simítják felfelé, hogy végül egy ujja Maya hüvelyébe keressen utat. Közben én sem tétlenkedem, felállok, hogy ezzel egy időben Maya ajkait csókoljam, majd végighaladjak nyakán le, hogy jobb mellét se hagyjam ki, alaposan megszívogatva és megharapdálva meredező bimbóját, majd csókjaim lefelé és körbe haladnak testén hátra, gerincéig, aminek mentén lefelé haladok, hogy ismét térdre érkezzek és gerince vonalát követve haladjak végig farpofái között, hogy játékos nyelvem megérezhesse hátul, míg kezeim ingerlően domborodó fenekébe markolnak s Johnnak immár két ujja jár benne és fokozza nyelve tempóját, az én nyelvem pedig az érzékeny területen hol körkörösen jár, hol apró döfő mozdulatokkal operál.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Kedd Júl. 21, 2015 9:54 pm

18+

- Szerintem sejted, hogy ez engem nem nagyon foglalkoztat - felelem, és megcsókolom.
Kit érdekel most John? Hetvennégy évet kellett kibírnom a mágusom nélkül, hát bocsássa meg nekem, hogy jelen pillanatban magasról teszek az érkezésére, és inkább azon mesterkedem, hogy kiimádkozzam Carlt a ruhájából. Ez van, ezt kell szeretni. Szerintem teljesen megérthető a rajtam eluralkodó önzés, de ez majd elválik.
- A legtöbben biztosan, de én nem vagyok olyan, mint a legtöbb nő - nevetek.
Végül persze megoldjuk a feladatainkat, és illendő módon fogadjuk Johnt, ahogyan azt kell… Csakhogy, később már távolról sem illendő módon folytatódik az este. Sőt, éppen ellenkezőleg, olyan érzés, mintha felültem volna egy igencsak hajmeresztő hullámvasútra, ami semmilyen körülmények között sem hajlandó megállni, csak fennen rója a köröket.
Hagyom, hogy vetkőztessenek, igaz, a tény, hogy ketten viszik ezt véghez, nagyon furcsán hat rám. Élvezem, de valahogy el is bizonytalanodom közben. Biztosan jó ez így? Nem lesz ebből gond később, amikor Carl végül kijózanodik? Nem fogjuk megbánni, hogy belementünk ebbe az igencsak hajmeresztő ötletbe?
Nem tudom hova vittek, talán a hálószobába, legalábbis a cipőm alatt húzódó puha szőnyegből erre következtetek, de ami ezután következik, teljesen ledöbbent. Lehet, hogy ez is oka lehet annak a görcsös idegességnek, ami aztán begyűrűzik, s végül, amikor ott térdelek előttük, nem vagyok képes megtenni azt, amit ők teljesen természetes módon elvárnának és elfogadnának, mint lehetséges folytatás. Azt hiszem, eddig igencsak nyitott voltam szexuális téren, de most egyszerűen beüt a krach, és ezt a határt képtelen vagyok átlépni, azt hiszem, ez jórészt a tegnap esti beismerő vallomásomnak köszönhető.
Őszinte leszek, valahogy nem sajnálom, hogy meghiúsítottam a tervüket. Elhiszem, hogy ők már igencsak jókedvűek a vérükben kerengő alkoholtól, ami mintegy teljes egészében megfosztotta őket a gátlásaiktól is, mivel én, még ha iszom is efféle italt, nem hat rám ennyire intenzíven, nem tudom beleélni magamat az ő helyzetükbe. Értem, ha csalódottak, de sajnos van az a pont, amit én nem bírok most átlépni… De, ahogy hallom, Carlnak és Johnnak nincsenek efféle aggályai. Sőt, éppen ellenkezőleg.
- Igazán? Kíváncsian várom - hangom mintha kissé kihívóan csengene, annak ellenére, hogy valójában még mindig nem vagyok biztos a dolgomban.
Akarom én ezt, vagy sem? S vajon miért nem zavar ez a fajta, kissé nyers replika? Lehet, hogy már most oldódóm valamennyire, annak ellenére, hogy pár pillanattal ezelőtt még igencsak hevesen ellenkeztem a tervük ellen?
Szívem szerint tényleg menekülőre fognám, kezdem úgy érezni, nem volt olyan jó ötlet ez a hirtelen felindulásból elkövetendő hármas együttlét, mint amilyennek első nekifutásra tűnt. Nem mondanám, hogy nem érezném helyesnek, hiszen Carl az egyik férfi, ráadásul, ha jobban belegondolok, az ő ötlete volt az egész. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy némileg beijedtem, hiszen alkoholos befolyás alatt várhatnak el tőlem adott esetben olyan dolgokat, amiket nem szívesen tennék meg… már Johnnal. Ám, mivel ő is itt van, nyilvánvaló, hogy ugyanarra a bánásmódra vágyna, mint amiben az egykori mesterét minden különösebb ellenvetés nélkül hajlandó lennék részesíteni.
Éppen ezért is állok fel végül, ám, még mielőtt akár csak a szemem elé kötött nyakkendőt kioldhatnám, valamelyikük már ott áll mögöttem, s a nyakamba csókol, ezzel mintegy elodázva eddigi terveimet. Abból ítélve, hogy Carl minden egyes érintését betéve ismerem már az elmúlt évek révén, arra tippelek, hogy John lehetett az, aki meghiúsította a szökési kísérletemet. Ez végül sikeresen enyhíti a bennem felgyülemlett feszültséget, így végül leengedem a kezem.
Csak érzem, hogy egyikük letérdel elém, majd, mintha mi sem lenne ennél természetesebb, belém kóstol, amin annyira meglepődöm, hogy akaratlanul is felkiáltok, miközben ezidőtájt egy másik száj a melleimet kényezteti, ami megint csak fokozza bennem a vágyat, amiről azt hittem, az iménti közjáték miatt már teljesen elveszett, de úgy tűnik, nem volt elég ahhoz, hogy teljesen kimúljon az a bizonyos láng, ami ezeket a furcsa vágyaimat táplálja. Mielőtt azonban túlságosan is elragadtathatnám magam, valami ismételten megváltozik: már nem csak egy helyen érzem ezt a nedves és valljuk be igencsak kellemes kényeztetést, ugyanis a körülöttem tevékenykedő férfiak valószínűleg helyet cserélhettek, hiszen már nem csak az ölemet kényeztetik igen hatásos módon, hanem egyikük - sejtésem szerint Carl - a fenekemet veszi kezelésbe, mire újra felnyögök, s kétségbeesetten kapaszkodom meg az előttem térdelő John vállában, hogy el ne essek a testemen hirtelen végigrobogó extázistól, ami néhány perc elteltével addig-addig fokozódik, míg át nem lépem az orgazmus határát - ehhez persze nagyban hozzájárultak az időközben belémhatoló ujjak is -. Bármennyire is extrémnek hat most ez az este, azt hiszem, most kezdtem el igazán élvezni.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szer. Júl. 22, 2015 10:13 am

+18

- Mindjárt kapsz ízelítőt... de mire végzünk veled, nem egyszer fogsz a kéjtől sikítani. - kihívó hangszíne ezt hozza ki alkoholos agyamból, bizonytalanságát így észre sem veszem, csak szavai jutnak el tudatomig, előbbi tiltakozása már a múltba veszett, jelenleg meg észre sem veszem a bizonytalanságát, az ital és a buja idomok elvonják erről a figyelmem, John pedig már olyannyira a hatása alatt van, hogy meg sem szólal, csak arról gondoskodik, hogy Maya ne gondolja meg magát, el ne távolítsa a szemét takaró anyagot. Én pedig közben már Maya örömén kezdek el munkálkodni, megmutatom én, hogyan is kell ezt! Nem érdekel, hogy elé kell térdelnem, az álló helyzet ezzel jár, de ez kedvez annak, hogy mind a ketten jól hozzáférhessünk testének minden porcikájához, amit ki is használunk. Én nyelvemmel kényeztetem kedvesem, John pedig erre-arra vándorolva fedezi fel magának Maya testét. Gondoskodunk róla, hogy elfeledje kellemetlen gondolatait s ne maradjon más helyükön, csak a vágy, meg az élvezet, ami átsegíti ezen az estén. Alkoholos befolyás ide vagy oda, de ösztönösen tudom azt tenni, amit Maya szeret, ennyit tesz a sok-sok évtizednyi gyakorlat és összeszokottság, már gondolkodás nélkül kényeztetem úgy, ahogy szereti s közben arra se kell figyelnem, hogy ne siettessek ezzel semmit, úgy okozok neki örömet, hogy az hosszan tartó legyen, pont akkor fogom vissza magam, amikor kell. De ez sem tart örökké, a helyzet előnye pont az, hogy nagy változatosság érhető el, így felegyenesedem és John foglalja el helyem, míg én átveszem az ő feladatkörét egy időre, de aztán megtoldom azt és új szintre emelem Maya kényeztetését. John persze Mayát illetően nem rendelkezik oly nagy tapasztalatokkal, így általános tudását veti be, ennek eredménye pedig az, hogy Maya, az este először, de nem utoljára, eléri a csúcsot, amit részeg örömmel és némi kurjantással méltatunk. Felegyenesedek, és hátulról karolom át Mayát egyik karommal, másik kezem ujjai pedig ágyékán köröznek, hogy hangulatban maradjon. - Kész vagy továbblépni? - kérdem karcos hangon, melybe a vágy mellett az alkohol is vegyül s épp ezért szavaim fonetikája se az igazi, a mássalhangzók kicsit málladoznak, de épp ezért nem is nagyon beszélek, beszél helyettem a Maya hátának feszülő kemény férfiasságom, meg szenvedélyes csókom, melyet fejemet előre hajtva nyomok ajkaira, s nem érdekel, hogy némi vér is serken ajkaimból Maya fogainak hála. Közben John Maya egyik kezét saját férfiasságára tereli s ha a mi csókunknak vége, ő is lecsap Maya ajkaira, ami némi féltékenységet ébreszt bennem így az alkohol mámorán keresztül is, így a világért se hagynám hosszúra nyúlni ezt s a hirtelen támadt kis indulatomnak hála szétválasztom őket időlegesen azzal, hogy Mayát az ágyra penderítem, a puha felületen nem üti meg magát. Hamarosan én is az ágyon kötök ki, ajkaim mellét kezdik kényeztetni nyalogatva, harapdálva, míg alul két ujjam csusszan Maya hüvelyébe, a harmadik gyűrűs ujjam pedig az imént gondosan síkosított popójába John pedig újfent ölét veszi ajkaival és nyelvével kezelésbe. - Mit tegyünk veled, mire vágysz? - kérdem fülébe súgva, míg ajkaim elszakadnak keblétől.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szer. Júl. 22, 2015 10:56 am

18+

- Ó igazán? Hiszem, ha látom - kacérkodom velük, holott nem kétlem, hogy ketten együtt igencsak könnyedén fölém tudnak kerekedni, és elérni, hogy olyan sokszor és olyan hangosan sikítsak, ahányszor és amilyen intenzitással csak akarják.
Kissé kiszolgáltatottnak érzem magam a rohamaikkal szemben, ám most ez egy kicsit sem zavar. Azt hiszem, kezdenek oldódni a gátlásaim. Így aztán hagyom, hogy azt tegyék velem, amit csak szeretnének, s ez egy igencsak jó stratégiának bizonyul a részemről.
A csere igencsak jó ötletnek bizonyult, ugyanis amint mindketten arra koncentrálnak, hogy örömet okozzanak nekem, szinte viharos sebességgel robog át rajtam az orgazmus, annak ellenére, hogy egy ideig még megpróbáltam tartani magam az engem ostromló rohamokkal szemben.
Ahogy Carl erős karja átölel, ösztönösen a mellkasának dőlök, s az ágyékomhoz érő ujjait egy elégedett sóhajjal nyugtázom. Ezt addig csinálhatná, ameddig csak bírja, gondolom, de persze van annyi eszem, hogy szavaimat ne mondjam ki hangosan, hiszen ki tudja, lehet, hogy tényleg megtenné, és akkor aligha jutnánk tovább az este folyamán.
- Azt hiszem - felelem kissé bizonytalan hangon - Majd élesben elválik.
A csókját természetesen viszonzom, s igencsak elégedetten veszem a vérét, amikor a fogaim végül az ajkába mélyednek, megajándékozva néhány cseppnyi vérvörös nedűvel, aminek ízétől olykor hajlamos vagyok az eszemet veszíteni.
Ezúttal már nem akadok ki azon, hogy John férfiassága, amelynek érintése valóban idegen a számomra, a kezembe kerül, s, ha nem is maximális lelkesedéssel, de azért néhányszor végigsimítok rajta az ujjaimmal, csak, hogy hangulatba tartsam szegényt, ha már nem sok minden jutott neki eddig az este folyamán.
A saját véleményem az, hogy ezen nincs mit csodálkozni, hiszen szexuális téren én sokkalta inkább a mesteréhez vagyok szokva, mint bárki máshoz, vele tudom, hogyan kell bánni, ellenben az ifjú tanítvánnyal… Hát, csak tippelni tudok, de azt sem viszem túlzásba.
Csókján azonban teljesen ledöbbenek, s az első pillanatokban viszonozni sem vagyok képes. Carl sem a gyengédségéről híres jelen pillanatban, de amit John művel, az már sokkal inkább szadizmusnak tűnik, hiszen nem csókol igazából, inkább olyan, mintha le akarná tépni az ajkaimat, éppen ezért nem tudom olyan elánnal vagy élvezettel viszonozni ezt a gesztust, mint elvárná, sőt, éppen ellenkezőleg. Szerencsémre azonban ekkor Carl elkap, s az ágyra taszít, melynek matracán egy megkönnyebbült sóhajjal landolok. Ez sokkalta kellemesebb, mint az iménti kis affér, amiről, ha lehet, szeretnék elfeledkezni.
Először nem is tudom, mit kérdez. Mintha a kéjtől egyfajta köd telepedett volna az agyamra, ami igencsak komoly akadályt jelent, már abban az esetben is, ha meg kell értenem néhány egyszerű mondatot. Komolyan el kell gondolkoznom rajta, hogy eszembe jussanak a szavai, ugyanis túlságosan is leköti a figyelmemet John ténykedése a lábam között, amivel igyekszik az ölemet kényeztetni. Szó se róla, nincs olyan nagy rutinja, mint Carlnak, de azért határozottan van hozzá tehetsége, hogy azokat a helyeket érintse, amelyeket a legjobban szeretek. Na, meg aztán ott vannak az idősebb mágus ujjai is, amelyek a fenekemen kalandoznak… Ha így folytatják, nem sok kell hozzá, és még egyszer elmegyek. De, azért nagy nehezen rendezem a sorokat a fejemben tomboló káoszban, és felelek az imént elhangzott kérdésre, azt, ami szerintem jelen helyzetben a leginkább elvárható tőle.
- Mi lenne, ha végre bennem lennél? - teszem fel a kérdést hasonló stílusban, ami talán Johnnak nem annyira tetszik, hogy itt sugdolózunk a társaságában, engem azonban ez hidegen hagy.
Még szerencse, hogy pontosan tudom, ki van velem szemben, hiszen Carl hangját bármikor felismerem, még úgy is, hogy az elfogyasztott italmennyiségtől kissé kásássá vált a hangja. Idejét se tudom már, mikor láttam őt utoljára ilyen ittas állapotban, de azt hiszem, ez most kifejezetten szórakoztató. Annyival másabb, mint amit megszoktam tőle! Most nem a minden esetben fegyelmezett mágus áll előttem, hanem egy kissé megvadult férfi, aki már nem feltétlen tudja, hol hagyta a józan eszét. Ez, bár elsőre kétségtelenül megijesztett, most felderít. Kíváncsi lennék, mit fog gondolni másnap reggel az eseméynek ebbéli alakulásáról.
Talán tudat alatt ezzel is azt próbálom meg kifejezni, hogy bár valóban megcsókolhatott az imént, bármennyire is reménykedik benne, ez nem jelent semmit, nem jött el az ő ideje…. És, ha rajtam múlik, nem is fog.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szer. Júl. 22, 2015 11:41 am

+18

- Ha látni nem is, érezni biztos fogod... - mondja John Maya szavaira, hiszen most övé a replikázás lehetősége, eddig mi játszottunk Mayával feleletváltósat... John is egyet ért velem, ez kiderült s ideje egyetértésünk tettekre váltani és Maya gátlásainak kapuját megnyitni, hiszen nálunk van a kulcs, csak el kell fordítani azt a zárban, mi pedig ezen vagyunk. Nem fukarkodunk és nem aprózzuk el Maya kényeztetését, szó nem érheti a ház elejét, pláne nem két ittas férfi esetén. Ennek az eredményét pedig hamar meg is hallhatjuk és érezhetjük Johnnal, aminek őszintén örülünk. Igen, szavaink valósággá változtatása felé tettünk jókora lépést ezzel. - Csak engedd el magad... - mondom Maya szavaira a részegek érveket lesöprő nemtörődöm lazaságával, majd szenvedélyes csókot váltok vele, míg sem az én kezem, sem John kezei nem szűnnek meg Mayát cirógatni. Az ő csókjuk viszont indulatot szít bennem s ennek eredményeként Maya hamarosan az ágyon köt ki, ahová követjük mind a ketten. Persze ennyivel nem érjük be, hanem újfent Maya kényeztetésébe kezdünk, perc pihenőt se adva testének, még tovább terelgetve az élvezetek felé. - Mindjárt édes... - nem tagadom, vágyom én is erre, de előtte még apró merényletet végrehajtok azáltal, hogy hüvelyében járó ujjaim hívogatóan begörbítem s G pontját gyorsan megkeresve okozok még neki pár másodperc kínos kéjt, két ujjam érzékeny pontját, másik kettő pedig popóját ingerli, majdnem teljesen pattanásig feszítve a húrt, de még időben megállok s hessentem el Johnt is Maya ágyékától, hogy magassarkúba bújtatott lábait vállaimra helyezzem s így hatoljak belé határozott mozdulattal, lábaival a nyakamban, előtte térdelve. Persze John továbbra is kíván némi figyelmet, így Maya keze ismét hímtagjára kerül, míg én egyelőre lassan, de erőteljesen, férfiasságom teljes hosszában dolgozok Mayán, olykor mordulásoktól kísérve s fokozom természetesen a tempót. Ez ki is tart egy ideig, de alkoholos agyunkban már más kezd forogni, vágy némi változatosságra, így mind a ketten eltávolodunk kicsit Mayától, hogy négykézlábra állítsuk, miközben John kérdőn néz rám s én csak biccentek egyet, mert bármennyire is ott van ilyenkor a féltékenység, valami bűnösen vágykorbácsoló is van ebben az egészben, így most már nem én, hanem John hatol Mayába, ráfogva csípőjére. Én pedig Maya előtt helyezkedem el úgy, hogy megérezhesse ajkain hímtagom enyhe nyomású érintését, s kezemet hollószín fürtjein, mintegy felidézve annak a régi estének az emlékét, amikor ez a gondolat valamilyen módon megfogant kettőnk elméjében...

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szer. Júl. 22, 2015 1:03 pm

18+

Nem reagálok John szavaira, mert nem látom értelmét. Nem tudom, mit gondolt, de ebben a helyzetben szívesebben társalgok azzal, akit ismerek, mint azzal, akiről alig valamit, ráadásul ő sokkal durvábban áll hozzám, mint Carl, ami talán a benne évtizedekkel ezelőtt felgyülemlett feszültséget próbálja most levezetni, több-kevesebb - de inkább kevesebb - sikerrel.
- Az csinálom - felelem, hiszen kezdeti bizonytalanságom már kezd enyhülni.
Tetszik a vad csók, s a cirógatás nemkülönben, bár azt, ha jól sejtem, Johnnak köszönhetem ebben a pillanatban… Nem mintha sok jelentősége lenne. Azt hiszem, Carlt csak az zavarja, ha a másik megpróbál megcsókolni, ha hozzámér, az sokkal kevésbé.
- Ne mindjárt, most - ellenkezem, bár rövidesen rá kell jönnöm, hogy teljesen feleslegesen problémázom, hiszen új dolgot talál ki számomra.
Ujjai belém mélyednek, s olyan pontot érnek el, hogy kis híján el is megyek tőle, de még az utolsó pillanatban sikerül visszanyelnem ezt az ingert.
Rövidesen ismét változtatnak, s Carl a nyakába veszi a lábamat, s így hatol belém, amitől hangosan felnyögök. Na, ez már nagyon hiányzott. Közben persze Johnról se feledkezem meg, s a kezem a férfiasságán halad fel s alá, igaz, ez negyedannyi örömmel se tölt el, mint amikor a mesteréről van szó, de végül is a kettő együtt nem is olyan rossz…
Amikor kihúzódik belőlem, igencsak csalódott kiáltás szakad fel belőlem, aminek szavakkal is hangot adok:
- Ne már - motyogom, annak ellenére hogy tudom, ez még távolról sem a véget jelenti, sőt, éppen ellenkezőleg, valaminek a kezdetét. Ettől függetlenül szívesen elviseltem volna még Carl mozgását addig a pontig, amíg el nem juttat a csúcsra… Ám most nincs mit tenni, ezt kell szeretni.
Négykézlábra állítanak, amiről persze nekem is azonnal Kanada, és az ott található Whitehorse jut eszembe, ahol először fordult meg a fejünkben, hogy mi történne, ha kipróbálhatnám, hogy két férfival legyek együtt egyszerre… De aztán el is feledkeztünk erről. Szerintem jól elvoltunk kettesben is, éppen ezért a gondolat a feledés homályába veszett, egészen mostanáig. Ebben a pillanatban újra eszembe jut, és már sejtem is, hogy mi vár majd rám, de ez az első alkalom, hogy bizonyos értelemben már várom is, annak ellenére, hogy nem lehetek biztos benne, milyen felállásban fog megtörténni a dolog, bár lenne tippem, épp a korábbi tapasztalatokból kiindulva.
Ha jól sejtem, John az, aki a hüvelyembe hatol végül, s ezt mi sem bizbnyítja számomra jobban, minthogy a Carltól megszokott gyengédség és kedveskedés helyett, igencsak keményen esik nekem, amit egy némileg fájdalmas nyögéssel hozok a tudtára.
- Óvatosabban - kérem a fiút, bár nem vagyok biztos benne, hogy ezt meg is hallotta, hiszen nem sokkal később már Carl férfiassága csusszan az ajkaim közé. Érdekes, ezzel kapcsolatban már nincsenek ellenvetéseim, kellemes ismerősség van benne. Lassan kezdem kényeztetni, majd, ahogy később John fokozza a tempót, én is igyekszem emelni a sajátomat, bízom benne, hogy ezzel örömet tudok okozni neki. Na, és abban is, hogy ezt a pozíciót nem akarják megcserélni, mert azzal már lennének bizonyos problémáim.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szer. Júl. 22, 2015 1:42 pm

+18

Maya türelmetlensége tetszik s részegségemmel együtt oda vezet, hogy nem hagyom ismét kielégülni, bár józanul kétségtelenül most is átbillentettem volna azon a bizonyos peremen. Jelenleg viszont beérem annyival, hogy alaposan felhúzzam, majd úgy hatoljak belé, kicsalva ajkai közül a nekem olyannyira tetsző hangokat. - Ne félj, nem csak ennyi volt... - mert téynleg messze vagyunk még a végétől, nem fogom ennyivel beérni, ő is tudja. Viszont John számára hozzám képest ingerszegény a helyzet, így jobbnak látom változtatni, mielőtt ő kezdene magánakcióba s hálás, kába pillantása nem is marad el. Így váltunk pozíciót és helyzetet is. Viszont a lehetőség, hogy rajta a sor, meg is vadítja őt, így Maya hangadásával párhuzamban én is felhúzott szemöldökkel nézek a szemébe s ez elég, hogy olyan modorra váltson, amilyet korábban cirógatása és nyelve is sugallt Mayának: sokkal finomabb, fokozatosabb munkába kezd és Maya csípője alatt átnyúlva, egyik keze még a vámpírnő ölét is kényeztetni kezdi. Ha eddig nem is bírt rutinnal Mayát illetően, mostanra már ellesett ezt-azt és meg is tapasztalt, így már jobban tudja, hogy mi kell neki s nagyobb hatásfokkal is járulhat hozzá öröméhez. Ezzel párhuzamban én is elhelyezkedtem Maya előtt s hímtagom most tényleg szájába kerül, aminek elégedett nyögéssel adok hangot. Ahogy fokozza az intenzitást, úgy markol az én kezem is hollószín fürtjeibe s hagyják el újabb hangok a torkom, sőt, eljön az a pont, amikor csípőm mozgásával is besegítek már a folyamatba, és kezem is kicsit ösztökélő buksiján, így az intenzitás tetőfokán sikerül tövig "eltüntetni" férfiasságom. Mindez pozíció addig áll fenn, amíg Maya el nem éri ismét a csúcsot, John hátul ezért mindent megtesz, maga vadságának energiáit már régen alárendelte inkább Maya vágyainak s annak a kutatásának, hogy mivel okozhat neki még nagyobb örömet. Ha pedig ez megtörténik, akkor ismét eltávolodunk Mayától, kialakul a helycsere. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ugyan úgy történne minden, épp ellenkezőleg: az ágy mellett most, hogy Maya ismét nálam lakik, ismét előkerült a masszázsra és síkosításra szolgáló olaj, amit most használatba is veszek gyorsan s így készítem elő hímtagom némi extra síkosítással, meg Maya popóját is, melyre már eddig is fordítottam gondot, de még így is csak óvatosan és gyengéden hatolok be, lassan, megcáfolva alkoholos állapotom kábaságát kicsit. Ezzel párhuzamban pedig Mayát nyakánál fogva, mint első esténken, úgy húzom magamhoz, hogy háta és mellkasom összeérjen s így kezdek benne lassan és óvatosan mozogni, fokozva apránként a mélységet és intenzitást is. Ezzel elkerültem, hogy John is az én helyzetembe juthasson, Mayát megkímélve ennek a kényelmetlenségétől, az egykori tanítványom pedig kénytelen beérni azzal, hogy Maya keblét érintse ajkaival s egyik kezével ágyékán ténykedjen tovább.

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Szer. Júl. 22, 2015 2:17 pm

18+

Persze, sejtem én, hogy a dolognak lesz még folytatása, de ettől még kissé nehezményezem, hogy nem juthattam el már most a csúcsra, de azt hiszem, meg tudok neki bocsátani, hiszem sejthető, hogy a továbbiakban ennél is jobb lesz majd. De addig még el kell jutnunk.
Elhiszem, hogy John szeret vadulni, s alighanem igencsak felhúzták az eddigi történések, de ez nem jelenti azt, hogy nekem kötelességem lenne elviselni igencsak vad ostromát, amihez egy idegentől nem mondhatnám, hogy hozzá lennék szokva. Ezért is adok hangot annak, hogy nem tetszik a rendszer, mivel a fokozatosság híve vagyok, ahogyan azt már a mestere minden bizonnyal megszokta az együtt töltött idő során, ám a fiúnak igencsak új lehet. Talán azt hitte, hogy egy vámpír mindent kibír, vagy valami ilyesmi.
Nem tagadom, nagyon is tetszik, amikor Carl egy elégedett nyögéssel nyugtázza ajkam ténykedését, s ez most nekem is meghozza a kedvem a folytatáshoz, igaz, azon túl, hogy sikerül az egészet a számba venni, nem tudok újabb eredményt elérni, ugyanis már azelőtt elhúzódik tőlem, amivel aztán megint csak sikerül némi csalódást okoznia, bár ezt fel sem fogom igazán, hiszen mindeközben maga alá temet egy újabb orgazmus a kettejük ténykedésének köszönhetően.
Talán engem ér a legváratlanabbul, amikor annak ellenére, hogy nem Carl, hanem John hatol belém, végül sikerül elérnem a csúcsot… Bár ez, ha jól sejtem, nagyrészt annak köszönhető, hogy a fiú most már kezd ráérezni, mire van szükségem. Most inkább a gyengédségre vágyom, annak ellenére, hogy a helyzet kissé extrémnek hat, sikerül megvalósítania, miután rászóltam, hogy ne akarjon ajtóstul rontani a házba, mert az nem jól venné ki magát.
Némileg meglepett kiáltással veszem tudomásul, hogy Carl ismét a fenekembe hatol, akárcsak alig huszonnégy órával korábban, ám most, be kell vallanom, kevésbé fáj, mint előző alkalommal. Azt hiszem, kezdek ismételten hozzászokni ehhez a fájdalomhoz, ami, bár kétségtelen, hogy nem a legkellemesebb, de azért igen jó szolgálatot tesz, hiszen egy újabb szintre emeli az együttlétünket. Tetszik, hogy mozgása lassú, s nem sürgető jellegű, mert ahhoz most aligha füllene a fogam.
Ismét a mellkasához simulva találom magam, ami eszembe juttatja az előző estét, s ez, még ha csak indirekt módon is, de nagyban hozzájárul, hogy ismét magasabb fokra lépjek azon a bizonyos képzeletbeli létrán, ami az orgazmushoz vezet majd. Szerencsémre, Johnnak nem adunk újabb lehetőséget, így kénytelen annyival megelégedni, ami jut neki, ez pedig nevezetesen a melleim kényeztetésében s az ölem cirógatásában ki is merül… Ám, a némileg fájdalmas kéjjel keveredve ez is épp elegendő ahhoz, hogy végül egy hangos kiáltás kíséretében elmenjek. Amikor sikerül kissé megnyugodnom, ajkam már Carl száját keresi, hogy végre ismét megcsókolhassam, ám most a vadság igénye nélkül. Jelen pillanatban túlságosan is érzékenynek érzem magam, így inkább csak a gyengédségre vágyom. Nem olyan rossz dolog ez a hármas, de nagyon bízom benne, hogy ebből még véletlenül sem fogunk rendszert csinálni.

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Maite Perroni
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 1847
Kor : 517
Lakhely : Bellevue
Vonal2 :
Különleges képesség : UV-tolerancia
Foglalkozás : üzletasszony
Felöltött alak : Amit látsz.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   Csüt. Aug. 06, 2015 12:11 am

+21

Az alkohol kábító függönyén át is figyelek Mayára s figyel John is, így, ha kicsit el is kapja elsőre őt a hév, utána rendesen visszafogja magát, hogy a kellemetlenségek helyett csak az élvezet legyen tartós és maradjon meg. Maya is mindent megtesz az én örömömért, amit nagyon is élvezek, még ha tegnap be is vallotta, hogy ezért annyira nincs oda, meg kell hagyni, hogy nagyon is tudja mit tegyen velem s csak az alkohol tompító hatása segít meg abban, hogy ne érjen véget számomra hamar a történet. Ez, meg némi kába önkontroll megteszi a hatását, még akkor is, amikor hímtagom tövig merül Maya buja ajkai között. Szerencsére nem kell sokáig erre hagyatkoznom, mert John is beletanult már a helyzetbe s el tudja érni, hogy Maya teste az örömtől rázkódjon meg, ami persze ismét változtatást kíván. Most rajtam a sor, így helycsere történik, de eszem ágában sincs ugyan azt a helyzetet megismételni, delíriumos agyamban más forog most éppenséggel. Egyrészt ideje, hogy Maya popóját is aktívabban bekapcsoljam a játékba, persze csak óvatosan, körültekintéssel. Eddig már megvolt hozzá a bemelegítés, a gondos előkészítés, de most is még csak rávezető jelleggel ténykedek, hogy maximáljam a kellemes érzésvilágot és csökkentsem a kellemetlenségeket, na meg azt sem akarom, hogy a túlzott intenzitás ideje korán kimerítse Maya tűrőképességét. Nem, amíg van bennem szufla... Persze arra is figyelek azért, hogy kellemetlen helyzetbe ne kerüljön, amit korábban elutasított, azt ne kelljen megtennie, ezért is feszítem hátát a mellkasomnak. Úgy hallom, hogy jó munkát végzünk, mert Maya cseresznye akait ismét vágykeltő hangok hagyják el. - Szeretem a kéjtől csöpögő sikolyaid édes... - mormolom a fülébe, majd viszonzom csókját, míg kihúzódom belőle s mind elterülünk az ágyon. Kezeink nem szűnnek meg Maya testét cirógatni, most gyengéden, lassan, de nem kevésbé birtoklóan vagy határozottan mint eddig s én a csókot se szakítom meg egyelőre. Kis pihenőt hagyok, majd kezem ismét Maya ölére kerül, hogy gyakorlott, finom mozdulatokkal kezdjem ismét felhúzni. Tudhatja Maya, hogy mi még harckészek vagyunk s előbb-utóbb nekünk is illenék elérni a kielégülést, erről pedig remélhetőleg nem magunkban fogunk gondoskodni... így végül ajkaim elszakadnak Maya ajkaitól, hogy keblére találjanak s John is Maya mellét veszi célba, így hamarosan azzal az élménnyel gazdagodhat Maya, hogy ketten mindkét mellét csókokkal, harapásokkal, nyalintásokkal, vagy szívásokkal kényeztetjük s ezt még tetézzük azzal, hogy kezünk odalent nem marad tétlen: eddig Maya csiklóján ügyködtem, de most ezt a feladatot John veszi át, míg az én kezem két ujja hüvelyébe, harmadik gyűrűs pedig fenekébe csusszan s rövidesen kitapintom érzékeny pontját, melyet nem is mulasztok el ingerelni... ez azonban csak a rávezetés egy újabb körre, ami akkor veszi kezdetét, ha Maya eléggé beindul hozzá. Ha elérjük a kívánt állapotot, akkor ismét változik kicsit a szín: kezeink visszahúzódnak, hogy Mayát kicsit másképp pozicionáljuk, nevezetesen a háton fekvő John fölé kerüljön lovagló helyzetbe, ezáltal megadva neki a lehetőséget, hogy most tényleg ő határozza meg az együttlét mikéntjét. Én pedig elé kerülök, hogy ajkainak ismét munkát adjak. Azonban ez az állapot most sem tartós, mert amikor érzem, hogy Maya ismét eléri az élvezet bizonyos fokát, megközelítve a csúcsot, akkor ismét helyet változtatok s mögé kerülök, hogy a hármas adta utolsó lehetőséget is kiaknázzam ezen az alkoholgőzös estén, nevezetesen egyszerre ketten legyünk benne. Így mögé térdelek és kezemmel lassítok csípője mozgásán, hogy be tudjam lőni az irányt és lassan, óvatosan, de ismét fenekébe hatolhassak, hogy eztán mi kezdjünk el inkább mozogni benne hol összhangban, hol változóan...

avatar

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper
Vonal1 :
Faj : mágus
Posztok : 1883
Kor : 334 év
Lakhely : Bellevue
Rang : boszorkánymester-tanács tag
User neve : G
Vonal2 :
Különleges képesség : mágus vagyok....
Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár
Felöltött alak : ember
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Let me go   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Let me go
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-