Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Aziza & Malekith




Tárgy: Aziza & Malekith    Szomb. Okt. 24, 2015 1:41 am

Senki nem mondta, hogy démonnak lenni egyszerű, de azért az ember – mármint démon – azt gondolná, hogy ha már egyszer Pokolra került, olyan sok rossz dolog már nem történhet vele. Ja, meg ahogy azt a kis Azik elképzelte…
Fáradtan, törött végtagokkal és bordákkal és ki tudja hány féle belső sérüléssel térek magamhoz a szobámban idelent. Gondoltam én naivan, miért is ne ismerhetném meg fajtársaimat, rendem tagjait? Miért ne köthetnék velük szövetséget, hogy ne én legyek a szerencsétlen, elcseszett, béna démon, akibe csak az nem rúg bele aki nem is akar. Miért hittem, hogy itt egyáltalán lehet beszélni is bárkivel?! Hát mindenkinek agyára ment a kénkő?!
Nyögve ülök fel, hogy az ágyamról egy párnát lerángassak, fejem alá tegyem míg képes leszek meggyógyítani magam. Az a baj a pokolfajzatokkal, hogy a többségük elég hamar felkapja a vizet. Ha pedig az irigység tombol bennük, akkor kétszer olyan gyorsan, mint az átlag, és körülbelül tizede olyan sebességgel, mint a haragdémonok esetében. Újabb kísérletet teszek rá, hogy meggyógyítsam magam, de még mindig nem megy. Aludnom kellene, így hát behunyom a szemem, és ott ahol vagyok, a földön el is alszom.
Bár már jobban vagyok, amikor felébredek, azért annyival nem. Gyógyítanom kellene magamon, de nem egyszerű, sőt. Összeszedem minden erőm, és valahogy összeforrasztom csontjaim, a zúzódásokkal és a sebekkel most nem foglalkozom. Soha többé nem akasztok bajuszt szándékosan senkivel sem, az biztos. Egy forró fürdőre vágyom, és az ágyamra, szerencsére mára nem kaptam új megbízást Lordomtól, így henyélhetek. Nem mintha a lustaság lenne az én bűnöm, de néha gyakorlom. Főleg, ha okom is van rá mint most.
Idelent azért kicsit mások a viszonyok, mások a körülmények. Az én lakhelyem egy kellemesen meleg, bíbor szín falú szoba, hatalmas, vaskos fa oszlopokkal ékített ággyal, szatén és bársony ágyneművel, a sarokban spanyolfallal… egyszerű de nekem megfelel szabadidőmre. A legtöbb energiát a tisztálkodó helyem megteremtése okozta, idelent nem azért mondom, hogy bárkit is megsértsek, de nem szokás fényűző fürdőt tartani. Ellentétben velem, mert én már tollas koromban is vágytam egy Pazar törökfürdőre. Szóval, a gőzben és melegben megmosakszom, megmosom a hajam, majd egy lenge, áttetsző fekete organza anyagból készült földig érő hálóinget veszek fel. Csinos kis uszálya is van, és hosszú ujjai, nekem így tetszik, és illik is hozzám. Elhemperedek az ágyon, és magamat bámulom a plafonról függő tükörben. Szemem alatt, orcámon mély vágás díszeleg. Ujjammal érintem, megnyomkodom kissé.
Nem azért nem gyógyítottam meg mindent, mert nem tudnám. Hanem mert olyasmit fedeztem fel magamon, ami még engem is megrémít. Körmöm a vágásba illesztem, és végighúzom benne. Szám grimaszba fordul, de élvezettel sóhajtok fel. Mi ez az érzés? Biztosan nem normális, de valamiért tetszik. Két hete vettem észre, hogy különös – vagy tán nem is annyira különös - viszonyom van a fájdalommal. Tartok tőle, de mégis élvezem. Félek, és nem akarom, de mintha szükségem lenne rá. Tovább bámulom magam a tükörben, miközben a felszakadt sebbe mártom ujjbegyem, hogy egy kis vér kerüljön rá, majd ajkaimra kenem. Vajon ennek a furcsa érzésnek köze van a Haragdémonnal való találkozáshoz? Oldalamra gördülök, és tovább kapargatom arcomon a sebet, míg egészen el nem mélyül, kitágul, hogy szinte belé tudnám nyomni az ujjam. Lehet, hogy vele kapcsolatos. Hiszen fizikálisan tetszik nekem, miért ne lehetne, hogy érte megszokjam akár a fájdalom érzését is? Ráadásul… ahányan kötözködnek velem, játéknak használnak, bántanak… jobb lenne, ha egy valaki tehetné csak ezt meg velem, és az a valaki elég erős lenne ahhoz, hogy megvédjen. Párnám átölelve írok le köröket a seb körül ujjaimmal, vérem szétmaszatolva. Nem tudom, mi ez az egész, hogy mennyire normális viselkedés egy démontól, de nem is merem megkérdezni senkitől sem. Inkább csak bámulok magam elé, míg lassan kihűl az arcomon a vérem.

avatar
II. Irigységdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokoli Naiva
Play-by : Lindsay Ellingson
Vonal1 :
Faj : bukott angyal
Posztok : 58
Kor : 427
Lakhely : Itt is, ott is
Rang : II. Démon, Leviathan Rendje
User neve : Lana
Vonal2 :
Családi állapot : egyedülálló
Különleges képesség : Csak az van
Foglalkozás : még nincs
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Aziza & Malekith    Vas. Nov. 29, 2015 12:07 am



csontok ropogása, húsok szakadása, inak pattanása és a sikolyok, melyek fájdalomról és észelhagyásról árulkodnak, min együtt adnak egy élvezetes szimfóniát az éjjeli égbolt alatt, a háza oltalmában és visszhangozzák mindezt az élvezetes muzsikát, amit én kreáltam, komponáltam, karmesterként épp levezényelek. Kikerülök egy ütést, egy másikat viszontok, melynek végeredménye egy holt ember, akit összetaposnak a tömegben, vérének szaga pedig csak ajzószer számukra. Tüzelem haragjukat, indulataikat, suttogok a fülökbe, szítom bennük gyűlöletüket. Káoszt és anarchiát teremtek az emberek lelkében, hogy felszítsam, dédelgessem emeljem őrjöngéssé fokozzam vad dühüket, hogy utána annak utat nyissanak és elszabaduljon a földi pokol. Kirakatok törnek be, autók szélvédői, ajtajait zúzzák be, a házak sem ússzák meg, ablakok, ajtók üvegei törnek be és repül a molotov koktél is.
- Gyújtsátok fel, had égjenek! Törd! Zúzd! Ne kíméld! – Suttogom a fülekbe és éneklem a lelkekbe, hogy a gerincek is belerezonálnak. Engedelmeskednek nekem, teszik amit akarok és őrjöngésük, haragjuk még a rendőrök sem állíthatják meg. Vízágyú, gumi lövedék? A vérszagra éhes, őrjöngő tömegnek?! Mit sem ér, hiszen itt vagyok közöttük és szítom bennük a gyűlölet mardosta haragjuk lángjait. Nincs mit tenni a tömeg ellen, a futball, ó az a drága futball…! Röhögök, közöttük állok és lubickolok a haragban, a gyűlöletben. Élvezem ahogy fröcsögnek, köpik a mérgüket, mint valami elcseszett köpködő viperák. Villan a tekintetem, eltűnök és feltűnök, a kés mást ér, vér bugyog fel, fájdalom sikolyt nyel el a tömeg őrjöngése. Az utca rettegi a drukkerek indulatait, érzem a félelmet a rend őreiben. hah, ők lennének a rend bátor, őrei?! Hiszen ők csak félelemtől reszkető prédák! Tüzelem a tömeget, ím hol ott vannak a bábok, pusztítsátok el őket, hiszen ők tehetnek arról, hogy veszítettetek..!
S ők hallgatnak rám, isszák szavaim, nem ellenkeznek, birkamód követik parancsaim és harcolnak mint a megveszekedett fúriák! Alkukat kötök, még egy kis erő, még egy kis bátorság, tüzeld haragom és eladom lelkem. Megkaparintom amit csak meg lehet, mit nekem egy kis erő amit egy pillanatra élvezhetnek és haragjuk célpontjának szegezhetnek? Eltűnök, gomolygok, füstből lépek ki, most rohamrendőrnek öltözötten suttogok a fülükbe, ímhol az aljas csürhe, ott az erőszakolta a húgod, hát érdekel ő kegyelmet? na ugye, hogy nem, öld meg, tépd ki a szívét, rombold le, alázd porig, pusztítsd el!
Ismét csak röhögök élvezem a harcot, az indulatokat és nem hagyok helyet a félelemnek, alkukat kötök, lelkeket ragadok el és hullákon tiprok együtt a tömeggel. Pusztuljatok mind egy szálig!
Gyarló emberek, váltók és egyebek, hiszen nem mentes a természetfelettitől a tömeg, ám mit ad a sors, unalmassá válik a játék, hiszen hol is vannak most az angyalok, azok az undorító tollas gennyládák a csöpögős kis elégiáikkal, ódáikkal? Sehol, berezeltek, semmirekellőek! ott hagyom a tömeget, hagyom csillapulnak az indulatokat, fogynak, haldokolnak, eltipródtak, már csak néhány áll a talpán, de lelkét már eladta nekem, hát itt tovább már nincs mit tennem.
Pokolban baktatok, haragtól, energiától, diadalomtól részegülten, nincs aki az utamba merjen állni, nincs aki előttem merne megjelenik félik hatalmam, félik személyem. S mert én lettem a haragdémonok feje, atyám távollétében, úgy senki nem mer velem kekeckedni, holott pedig szomjazom a harcot az összecsapást. Megtehetek bármit, uralmam alá hajthatok bárkit! Én is Lord leszek, megszerzem a hatalmat, haragom lobban, őrületem lángjai táncot járnak, én is leszek még lord, enyém lesz a hatalom és előttem hajolnak meg! Atyám büszke lészen rám, hiszen leigázom az ellenségeim és a harag ural majd mindent!
Ám még egy kis lélek várat magára, egy lélek akit nem én buktattam meg, aki nem az én árnyékomban halad, akit nem kergettem még bele az őrületbe, az enyészetbe és a harag által mardosott féltékenységbe. Élveztem ahogy féltékenyen és vágytól fűtötten pillogott rám. gyötörni akaraom, bántani, felébreszteni benne a haragot….
- aziza…- suttogom vérfagylaló hangon…- gyerek ki játszani… vár a vértenger, őrjöngés… - Pokoli a mosolyom, nem emberi…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Aziza & Malekith    Vas. Nov. 29, 2015 1:26 am

Csendesen mélázok, miközben lustán körözök ujjammal a seb körül. A vérem ragacsos, illata édeskés, hiába is várja az ember, hogy száradjon meg, peregjen le a bőrről, nem megy az olyan gyorsan. Előbb kihűl, majd változik az illata is. Míg kezdetben élettel teli, édes-sós, vassal teli, ahogy hűl ki, egyre inkább lesz édes, nehéz, már-már halott. Aztán amikor már kihűlt, ragadni kezd. És képes egy órán át is ilyen lenni, sőt, akár több órán át, míg végül kiszárad. Felülete akkor is ragacsos marad.
Nem azért nem gyógyítottam be a sebeket, mert nem vagyok rá képes, hanem mert élvezem. Ha a csontjaimat be tudtam forrasztani, akkor ez nem lenne kihívás. Azért hagytam meg, hogy valamim húzódjon, sajogjon, fájjon egy kicsit. Átgördülök a másik oldalamra, közben a tükörben alaposan megnézem magam. Ahogy ismét szétnyitom a sebet körmömmel, és mélyítek is rajta, tükörképem bámulom, ahogy szemeimben kigyúl egy furcsa fény. Oooh. Nagyon is tetszik.
Mióta Malekith és én találkoztunk, és mióta minden ok nélkül elpáholt, sokat gondolok rá. Felébresztett bennem valamit, aminek soha nem lett volna szabad létrejönnie bennem. Irigység démon vagyok, nem lenne szabad ilyen érzéseknek tombolni bennem. Nagyot sóhajtok, és újból szétmaszatolok egy kis vért az ajkaimon. Aggodalmasan nyalintom meg a szám sarkát, hogy érezzem az ízét. Hogy lehet ez? Nem a harag táplál, akkor miért tetszik nekem ez a fájdalom? Nem élveztem, hogy ki voltam szolgáltatva Malekith haragjának és kegyetlenségének, de nem is bántam igazán. Sót öntött a számba, mégsem érzek haragot. Sokkal inkább feltüzelte a kíváncsiságom, a vágyam és az irigységem. Igen, irigylem őt. Bármit megtehet, bánthat következmények nélkül bárkit. Engem is. Ha feltépné a torkom, könnyűszerrel gyógyítanám meg magam, ha elpusztítja porhüvelyem, keresek másikat. Ez nem arról szól, hogy el tudna pusztítani. Ez a hatalomról szól, és a hatalmat szeretem, irigyen, féltékenyen szeretem. Nekem is kell!
Duzzogva húzom el az orrom, amikor eszembe ötlik ez a gondolat. Ekkor hallom meg annak hangját, aki felé tekeregtek szöszke gondolataim. Izgatott, vágyakozó csillanás költözik be a tekintetembe. Tetszik nekem ez a démon, nagyon tetszik. Mégis tudom, hogy azért jött, hogy bántson, mást úgysem tud. Szavai borzalmasan, mégis izgatóan hangzanak. Mi a baj velem?! Miért rohanok a vesztembe?!
Fejem kissé megemelem a párnáról, úgy válaszolok neki.
- Malekith… - búgom a még angyal koromból származó hangnemben. – Gyere be játszani. Itt is őrjönghetsz. – szavaim mint meleg suttogás, úgy szállnak felé a csukott ajtón keresztül. Hasra gördülök az ágyamban, mellkasom alá egy párnát gyűrök, az ajtó felé fordulok. – Meglepetés is vár, Démon. – korábbi tevékenységem és a gravitáció munkálkodása nyomán, keskeny csíkban szivárog vérem az orcámon lévő sebből. Lassan, komótosan, alig érte még el az orrom vonalát. Bántani fog, én pedig egyszerre rettegem, és vágyom a dolgot. Ajkamba harapok, majd úgy kapom fel a fejem, mint egy kóbor macska.
- Malekith? – szólok ki bizonytalanul. Biztos jó ötlet hergelni? Lehet kevésbé fájt volna az, ami rám vár, ha szépen kimentem volna. De most már talán mindegy is. Malekith se így se úgy nem beszélgetni jött, így akkor teszek a legbölcsebben, ha felkészülök a legrosszabbra. Pedig úgy szerettem ezt a kis porhüvelyt!

avatar
II. Irigységdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokoli Naiva
Play-by : Lindsay Ellingson
Vonal1 :
Faj : bukott angyal
Posztok : 58
Kor : 427
Lakhely : Itt is, ott is
Rang : II. Démon, Leviathan Rendje
User neve : Lana
Vonal2 :
Családi állapot : egyedülálló
Különleges képesség : Csak az van
Foglalkozás : még nincs
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Aziza & Malekith    



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Aziza & Malekith
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other places
A városon kívüli területek
 :: Pokol körei
-