Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó




Tárgy: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Pént. Május 17, 2013 9:07 pm

Ó igen. Elhangoztak a bűvös szavak. Érzem, ahogyan a szívem először kihagy egy ütemet, majd eszeveszett gyorsasággal újraindul, nem pumpálva, hanem elárasztva vérrel testemet. Arcom hajszálerein talán meg is látszik tágulásuk, kevés pírral festve be amúgy is sápadt bőrömet. Mindig is utáltam, ha elpirultam, akármilyen kiváltó oka is legyen, mert ilyenkor rohadt hülyén nézek ki. Nem az az aranyos pirulás ez, hanem az elrejthetetlen vörösen izzó szégyen vagy düh – most inkább utóbbi – mely elterül arcomon.
Az étterem kijárata felé indulva lassú lélegzetvétellel próbálom szabályozni a hírtelen felszabadult adrenalint, mely cselekvésre kényszerítene, de legalább egy jókora pofon lekeverésére. Az egész majdnem elfeledteti velem Genevieve kijelentését, miszerint Pierre életének lőfegyverrel vetnek véget, illetve kilétemre irányuló kérdését is.
Nem veszíthetem el a józan eszem – próbálom kiverni fejemből nyolc éves nővérem megcsonkított testének szörnyű látomását. Nem volt könnyű, mert legszívesebben a képébe köptem volna az egészet: öt éves voltam, amikor mindig vidám nővérem, a Port Angelesben rendezett függetlenség napi ünnepségen nyomtalanul eltűnt. Édesanyám napokig sírt, apám pedig egy szót sem szólt. Arca fehér volt, akár nappalink vakolt fala, a telefonkészülék melletti fotelen ült és tekintetével hipnotizálta, elméjének erejével próbálva elérni, hogy a vonal másik végéről jó hírekkel keressék fel a családfőt. Nem állt fel onnét, alig ette meg, amit anya könnyeivel küszködve elé tolt, és gyanítom, hogy nem is nagyon aludt az alatt a négy nap alatt. Azt hiszem, nem igazán értettem, mi is történik velünk, mégis sírtam, hiába nyugtatott anyám, amikor pár pillanatra sikerült a sós cseppeket visszatartania. Négy nap és négy éjszaka. Aztán hétfőn délelőtt csörgött a telefon, megtalálták Amyt… ha lehet ezt így nevezni. Behívták a szüleimet, hogy azonosítsák a holttestet. Nem vittek magukkal, de olyan gyakran láttam a helyszínen készült képeket, hogy akár ott is lehettem volna. Nővérem teste egy tisztáson hever, melyet vadvirágok borítanak be. Magas fák veszik körül a virágoktól tarka színekben pompázó nyílt területet. Idilli helyszín… csupán a megcsonkított hulla ront az összképen. Húgom minden egyes csepp vérét kiszívták, holtteste így még az ilyen estben megszokottnál is sápadtabb volt, akár valami kísértet. Ujjait letépték, majd művészien szétszórták őket feje körül, mint valami morbid koronát. Sokáig küzdenem kellett a hányingerrel, amikor szüleim először megmutatták nekem. Hét éves voltam.
Már a kijáratnál járok, amikor hírtelen meg kellett állnom. Szorosan hunytam le szememet, orromon át véve a levegőt, hogy akaratom erejével lassítsak szívem és tüdőm őrült tempóján. Még csak az hiányozna, hogy hiperventilláljak. Nem tudom, hogy Genevieve követ-e, nem tudom, hogy mit szól némaságomhoz, de őszintén szólva kurvára nem érdekel. Hogy a vámpírok szegény szerencsétlen félreértett művészlelkek lennének… A faszt! Hogyan gondolhat bárki is ilyen baromságokat? Számomra érthetetlen miért is hiányzik ilyen mértékben egyes személyekből az alapvető túlélési ösztön. A vámpírok ragadozók, melyek csak akkor érzik igazán jól magukat, ha kiszippanthatják egy ember vérét. Lehet, hogy páran valamiért próbálkoznak civilizáltan viselkedni, de vajon mennyi ideig bírják majd? Illetve ott az a rengeteg eset, melyeket nap mint nap jelentenek az Egyesült Államok különböző vadászközpontjaiban, és ezek nem tükrözik, hogy a vámpírok olyan szerethető lények volnának. Persze ez a kislány még soha az életben nem találkozott igazi veszéllyel, volt olyan baszott nagy mázlija, hogy családtagjait nem ölték meg természetfeletti lények és kurvára el is lehet kényeztetve. A világ szép, a világ jó, a vámpírokkal virágocskákat kellene szedni a rétecskén és unikornist simogatni egy teliholdas éjszakán. A vámpírok, démonok, vérfarkasok, alakváltók és kiválasztottak, mind félreértett szerencsétlen lények, akik valójában az emberiség javát szolgálják, csak mi barmok, ezt valamiért nem vesszük észre.
Pár másodperc után kilépek az utcára, megcsap a friss levegő és ezzel egy csöppet kitisztítja agyamat. Hátrafordulok, hogy bevárjam a lányt, aki valószínűleg még kifizeti, amit kell még a saját 10 dollárom mellé.
- Benjamin Stackhouse – morgom, amint megérkezik, egyéb magyarázat nélkül. Ezt a két szót, a saját nevemet is nehezemre esett kiejteni a számon, olyan feszes az állkapcsom. Fogamat összeszorítom, majd próbálok lazítani arcizmaimon.
- Rengeteg kérdést vet fel a tény, hogy tudod, milyen módszerrel akarják megölni fivéredet. Kicsit ijesztő is, bevallom – folytatom, még mindig haragosan, de nem hirtelen és nem is udvariatlan hangnemben. Igazán próbálok uralkodni magamon. – De ami a legaggasztóbb, az a vámpírokkal szembeni hozzáállásod… Nem érdekelne különösebben, hogy saját életedet hogyan cseszed el, de Pierre barátjaként… Ha valami történik veled, vagy veszélyt hozol rá, valami kétes ismeretség miatt… Kérlek, mondd, hogy nem tartasz kapcsolatot vérszívóval – mondom, szinte könyörögve. Egyik részem valóban kívánta, hogy bárcsak lenne esély arra, hogy egy ilyen szép lánynak ne legyen semmi köze a természetfelettihez, vadász oldalam azonban ennek ellentétjében reménykedett, hogy így információkat szerezhessek majd tőle.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Pént. Május 24, 2013 7:33 pm


Genevieve& Benjamin


A családom egész életemben elzárva… tartott úgy mond magánkalitkában, azért, hogy soha egy vadász sem találhasson rám, és hogy még csak vámpírok közelébe se menjek. Emlékszem minden egyes étkezésnél, vacsoránál, ebédnél, reggelinél, tanulásnál, fürdésnél nem hallottam mást, mint hogy vigyázzak mert a mi fajtánkra nagy veszélyek leselkednek. Mert az embereknek van egy csoportja, akik olyan különleges emberekre vadásznak mint mi, csak mert mások vagyunk, csak mert édesebb a vérünk a hétköznapibb embereknél, csak mert annyira különbözünk tőlük, és mert remek csalik vagyunk a vámpírok számára. Hmm, a másik rettegett faj akiktől még  a szél ellen is óva intettek azok a vámpírok. Ugyan ez okból, és habár én úgy hallottam, hogy a vámpírok kedvelik a kiválasztottakat és mi is a vámpírokat az én családom kivétel. Próbálunk normálisan élni amennyire lehet, elbújva a veszélyek elől, elbújva minden elől. Apunak csak az a vágya, hogy találjak egy rendes férfit, és rendes férfi alatt nem csak azt értem, hogy legyen polgári munkája, legyen normális családja, ne múljon el huszonöt éves és a kedvenc eledele ne az emberi vér és pláne ne az enyém legyen. Szóval igen, a szüleim a legkevésbé sem tudnak arról, hogy én miként gondolok, vagy érzek a vámpírok iránt…. legalábbis egyetlen egy iránt. A neve Wesley, és igen, ő teljesen más, oké, oké tudom, hogy ez olyan tinisen meg nyálasan hangzik. De tényleg, sokkal empatikusabb rengeteg embertársaimtól, mert ha azok az embertársak meg tudnák, hogy mi is vagyok valójában…  nos szörnyetegként tekintenének rám, azt hinnék, hogy meg vagyok hibbanva a családommal együtt. De Wesley ő teljesen más, azon kívül, hogy megért engem…. hiszen ő sem mondtható épp emberinek, azon kívül csodálatos személyiség, remekül tudd írni….  azt hiszem még zongorázni is tudd, és megérti, hogy nem akarom bemocskolni magam…. egyelőre. Egy szó, mint száz, ő sokkal megértőbb, különlegesebb, csodálatosabb, édesebb és ezerszer jobban megért mint bárki más. persze, persze tudom, hogy ha anyuék, Tommy bácsi, vagy a bátyám tudomást szereznék a vámpírférfiról aki befészkelte magát az életembe, azonnal elvitetnének… talán az Északi -sarkra, bár lehet még az is túl közel volna. Hát ha megtudnák, hogy milyen közeli kapcsolatot ápolok vele, talán túl közelít is…. nem értenék meg, nem értenének meg. Szinte látom lelki szemeim előtt anya, apa, és Phillippe arcát na meg a hangját ahogy ezeket mondogatják, miközben a hangjukat is hallom és mind ellenséges és… nem tudom még milyen.  Phillippe, évek óta nem láttam a bátyám… mégis érzem, hogy valami nem stimmel és ha viszontlátom megint össze veszünk, de meg kell mentenem valakitől…. nem hagyom, hogy megöljék…. senki sem bánthatja, na azt már nem.
Még a pincér kezébe nyomom a hátra maradt számlát, majd megpróbálom beérni,  de amint kiérek az étteremből majdnem belé ütközöm. Csak bámulom vörösödő fejét , már a számon volt a kérdés, hogy megkérdezzem, hogy mi történt vele? De az illetlenség lenne, és inkább legyőzöm az ingert, hogy kedves legyek…. valószínűleg én nem ezt a kedvességet kapnám vissza, sőt biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan beképzelt, félelmetes, ijesztő majom lenne mint egy kedves ember.
-Nos…. Benjamin… hogy szólíthatlak?- bájos mosolyt próbálok varázsolni az arcomra, hátha ettől kicsit lenyugszik, kezem a hátam mögé rejtem, hogy ne lássa, mennyire remegek tőle, pedig nyugodt állapotban is féltem… hát most aztán szó sem létezik rá, hogy mit érzek.
-Hát izé…- ajak harapdálva pillantok rá, gratulálok Genevieve nagyon ügyes voltál,- tudod…. izé…. gondolom hallottál a női megérzésről… na szóval… olyan női sugallat volt… azt hiszem… de nem tudom pontosan… ez olyan sejtés tudod… azt hiszem..- zagyválok össze vissza zavartan, ahogy direkt nem nézek rá. Sose tudtam jól hazudni és hiába most lát először akkor is tudni fogja, hogy hazudok.
-Kétes ismertség?- kapom fel  a vizet, elfejtem az előbbi félelmem és dühösen lépek közelebb hozzá,- mégis mit tartasz te kétes ismeretségnek?  Igazán kedves tőled, hogy így aggódsz a bátyám miatt, de lehet, hogy pont te akarod lelőni. És mivel biztos vagyok benne, hogy NEM vámpír öli meg tuti, hogy az én kétes ismeretségemnek semmi köze hozzá. Ja és de képzeld el, hogy közelebbi kapcsolatot ápolok mint gondolnád.- fúrom bele szürke pillantásom az övébe, szemeim szikrákat szórnak, kezem  a csípőmre helyezem, elég vicces látványt nyújthatok törpilla magasságommal.


A hozzászólást Genevieve Betranche összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 19, 2013 10:10 pm-kor.

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Kitartó
Gif vagy kép :
Play-by : Miss Nina Dobrev
Vonal1 :
Faj : Kiválasztott
Posztok : 39
Kor : 23
Lakhely : Ahova igazolnak.
Rang : Vampire
User neve : Desire
Vonal2 :
Családi állapot : Isten írja még a love-storymat.
Különleges képesség : Előre meglátom a jövőben történteket.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Vas. Jún. 02, 2013 4:20 pm

Nem is tudtam hogyan reagáljak erre a dühkitörésre. Egyszerre volt aranyos, ahogyan apró termetével, villámokat szóró tekintettel próbált hatni rám, de idegesítő is volt ilyen mértékű naivitással találkozni. Az ilyen embereket a legkönnyebb bepalizni, belőlük válik leghamarabb vámpíreledel. Most azonban mégsem Genevieve vérszívók iránt érzett megmagyarázhatatlan vonzalma ütött szöget a fejemben, hanem a női megérzése. Gyakran előfordul, hogy az egymáshoz különösen közelálló személyek, megérzik, ha egyikük bajban van. Na de hogy biztos legyen valaki, hogy lőfegyverrel vetnek véget az említett személy életének, és hogy az adott gyilkos nem vámpír lesz… hát ez bizony kérdéseket vet fel. Habár eddig még nem nyert bennem bizonyosságra a tény, hogy kiválasztottal lenne dolgom, most mégis úgy érzem, egyre inkább gyűlnek a bizonyítékok. A gondolatolvasást most is kizártnak találom, hiszen ha ilyen képességgel rendelkezne a jelenleg fújtatva, vörös arccal magyarázó lányka, akkor nem lenne szüksége arra, hogy személyesen elkísérjem, hiszen régen birtokában lenne már bátyja új lakcímének. Ha pedig nem a fejemből olvasta ki, hogy mik a terveim, marad… nos, akármilyen hihetetlenül hangzik, talán valami jövőbe látás féleséggel van dolgom. Na ez kurvára megnehezítené tervem sikeres véghezvitelét.
- Nyugodjunk le – emelem fel két kezemet, így próbálva hatni rá. A gond az, hogy én is nehezen türtőztetem magam, mert hiába a felfedezés, a beszélgetés során életre kelt emlékeket még nem sikerült helyükre parancsolnom. Kiválasztott, aki még vámpírokkal is barátkozik? Hát normális ez? Soha senki nem mondta el neki, hogy ezek a kárhozott lények úgy vedelik a kiválasztottak édes vérét, mint más a sört? Na nem mintha bármilyen természetfeletti képességekkel rendelkező szörnyeteg halála sajnálatot ébresztene bennem, csupán azon csodálkozom, hogy valaki lehet ennyire hülye. Nagy az Isten állatkertje…
- Nem értek veled egyet, de ezt nem fogom tovább ecsetelni. Csak arra kérlek, figyelmeztesd majd a bátyádat az… ismeretségeidet illetően.
Igen, figyelmeztesse a vadász bátyját, aki remélem az információkat velem is megosztja majd. Basszus, két kiválasztott és egy vámpírt kiiktatni egy csapásra! Micsoda lehetőség.
Megvártam a választ és miután megbizonyosodhattam, hogy valóban szól majd testvérének, némi megbékélést tettetve, mutatok észak felé.
- Arra hagytam a kocsimat, várj meg itt, elmegyek érte. Rendben? – kérdezem, majd beleegyezése után, kocogva indultam a korábban mutatott irányban. Kocsim türelmesen várakozott ott, ahol korábban hagytam, minden büntetőcédulától mentesen, amitől kicsit vidámabb lettem. Amint a kormány mögé ültem és a kulcsot elfordítva dorombolva működésnek indult a motor, megnyugodtam. Gyorsan körülnéztem, és az itt-ott elszórt szemetet egy nejlon zacskóba dobtam, amit a hátsó ülésre hajítottam. Mág mindig nem tökéletes, de basszus, ha nem felel meg neki, mehet gyalog is.
Immár ajkaimon apró, elégedettségemet tükröző mosollyal irányítottam a járgányt az étterem felé, majd annak bejárata előtt óvatosan lefékeztem. Átnyúltam az anyósülés felett, hogy ajtót nyissak a kint várakozó lánynak, majd intettem neki.
- A kocsi előállt! – kiálltok felé még mindig mosolyogva.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Pént. Júl. 19, 2013 10:13 pm

Próbálom lenyugtatni magam, mély levegőt szippantok, majd mielőtt kifújnám az ajkaim közül, benn tartom pár másodperc erejéig, hogy legalább egy kicsit lenyugtasson. Hát nem jött össze, sokkal jobban felhúzott, mint egy perccel ezelőtt, főleg, hogy bámul rám azzal az okoskodó szemekkel, és azokból a zöld szemekből nem sugárzik más csakhogy milyen jogon pattogok én itt neki amikor valószínűleg korban idősebb, nemben több joga van. Biztosan valami hímsoviniszta majom, aki úgy gondolja, hogy egy nőnek nem lehet véleménye, és fogjam csak be, ja meg arról a különleges és hihetetlen esetről ne is tegyek említést, hogy közelebb érzi magát a bátyámhoz, mint én. Jó ez most lényegtelen, csak ő a kulcsa a bátyámhoz, szóval le kell nyelnem a mérgem és jó pofit vágnom, hogy el vigyen Pierre-hez… Oké lehet jobban kellett volna vigyáznom arra, hogy mit ejtek ki a számon, mert az, hogy valaki óramű pontossággal mondja meg, hogy mégis mikor és hogyan hal meg a bátyja, az elég meredek az emberek számára, és ahogy látom az ő szemében is gyanút ütött a gondolat. De hacsak sima ember, nem vadász, akkor   szemet fog hunyni felette és valami nyelvbotlásnak fogja tartani. Csak annyi a dolgom, hogy elhitessem vele, nagy kár, hogy nem vagyok jó abban, hogy másokra jó benyomást tudjak kelteni, esetleg meggyőzni őket az igazamról, ó igen ezt manipulálásnak hívnak, és én képtelen lennék olyat tenni, meg amúgy is azt gondol amit én aztán leszarom. A lényeg, hogy vigyen a bátyámhoz, akitől végre megkérdezhetem, hogy az elmúlt két évben mi a fene történt is vele.
Mikor felemeli két kezét, csak még jobban fel megy bennem a pumpa, mérgesen vonom fel a szemöldököm, hófehér arcomra rózsaszín pír költözik, ahogy hangosan fújtatok, mint egy cica.
-Nyugodt vagyok, de nem szeretem, ha idegen emberek próbálják megmondani, hogy kivel barátkozzam és kivel nem.-pislogok rá villámokat szóró tekintettel. Igazából nem érdekel, hogy mit gondol a vámpírokról, engem elvarázsolnak, ők különleges lények, és hidegen hagy, hogy ez a tuskó mit érezz velük kapcsolatba, vigyen el a bátyámhoz és pont.
-Megkérhetnélek rá, hogy ezt a szót ne úgy használd mintha a pokolba jutnék azzal, hogy vámpírokkal ismerkedem….. nem bűn, van nagyobb bűn is a világon.- vágom oda neki ismét.
-De ne aggódj majd szólok neki,- varázsolok arcomra egy újabb fintort, majd bólintok amikor bejelenti, hogy elmegy a kocsijáért. Az jó, legalább letudok nyugodni egy kicsit, és valami vámpírgyűlöletes célzással nem idegesít fel újból. De magányom nem lesz olyan hosszú életű, mint gondolom, hamar visszaér.
-Micsoda úriember….- szállok be a kocsiba, majd ahogy körbe nézek megpróbálom visszafogni az undorom a szemetek ellen.
-Mehetünk?- kötöm be magam, és remélem, hogy épségben kiszállok a kocsiból, nem valami sebességszerelmessel van dolgom.

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Kitartó
Gif vagy kép :
Play-by : Miss Nina Dobrev
Vonal1 :
Faj : Kiválasztott
Posztok : 39
Kor : 23
Lakhely : Ahova igazolnak.
Rang : Vampire
User neve : Desire
Vonal2 :
Családi állapot : Isten írja még a love-storymat.
Különleges képesség : Előre meglátom a jövőben történteket.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Hétf. Aug. 05, 2013 4:24 pm

A csajszi végre a kocsiban, tehát ravasz tervem második fázisához értem… Na de komolyan, sose gondoltam volna, hogy egy vámpírimádó ül majd egyszer autóm anyósülésén, ez már majdnem istenkáromlás, szépségem megrontása. Automatikusan simítok egyet a műszerfalon, csendben bocsánatot kérve legjobb barátnőmtől, majd utasomra pillantok.
- Ja, bocs a sok szemétért - vonom meg a vállam, lenéző tekintetére válaszolva. Nem mintha különösebben érdekelne, egy ilyen vöröske véleménye, mégis úgy éreztem, talán ideje a terv „barátkozós” részére térni. Meg próbálom hát magamba fojtani az ajkaim közül kiszökni vágyó hegyi beszédet a vámpírok jelentette veszélyről és valami kellemesebb témára lelni. Nem kell mondanom, hogy hiába… Már megbocsássatok, de szerintetek normális, ha egy ember nem úgy tekint rájuk, mint pokolbéli szörnyetegekre? Basszus, emberi véren élnek, ez a természetes táplálékuk és vannak olyan idióták, akik azt hiszik, puszipajtások lehetnek ilyen lényekkel.
Ha megfelelő szavakat nem is sikerült találnom, arckifejezésemet azért rendeztem annyira, hogy ne higgye azt, mindjárt leharapom a fejét. Kell a segítsége, szükségem van információkra. Rálépek hát a gázpedálra és amint elhagyjuk Port Angeles komor városkáját, rendesen bele is taposok.
- Az utat egy óra alatt is meg lehet tenni, de jobb szeretnék minél hamarabb oda érni, nehogy elkerüljük egymást – magyarázom a kilométeróra mutatójának gyors emelkedését. – Azért szólj, ha rosszul vagy, nehogy kidobd nekem a taccsot a kocsiban – teszem hozzá, amint eszembe jut egy kolléganőmmel tett utazás. A csaj tiszta szarul lett, de basszus, fájt volna neki szólni, hogy lassítsak. Nem, inkább ide rókázott nekem az anyósülésre, aztán napokig takaríthattam, mire megszabadultam a bűztől.
Megvártam hát reakcióját és aszerint cseleszem, lassítok, vagy folytatom ilyen tempóban. A beálló csendben kezem reflexszerűen nyúl a rádió bekapcsolásáért felelő gomb felé, majd észbe kapok és vissza helyezem a kormányra. Nem zenét hallgatni kellene, hanem valahogy szóra bírni.
- Szóval, mi van a bátyóddal, amiért nem álltok szóba egymással? – próbálkoztam kedvesnek mutatkozni. Talán kicsit nyögvenyelősen sikeredett, de hé, pár perce még vámpírokról lelkendezett nekem.
Amúgy komolyan végig gondolva a dolgot, elég fura, hogy két tesó nem beszél egymással. Pierre sosem mesélt nekem a családjáról, húgát sem említette soha. Nem is tudtam, hogy van neki. Oké, én sem vagyok az a regélős típus, de ha van az embernek testvére… Nem is tudom minek kellett történnie, hogy ezek ketten így összevesszenek. Ha a nővérem élne, tuti jóba lennénk… Ha a nővérem élne, én most nem ülnék ebben a kocsiban, egy testvérpár meggyilkolásának tervén agyalva. Hát ja, az élet szívás.
Én mindenesetre bírtam a tesómat… már amennyire emlékszem ezekre az időkre. Olyan régen volt és annyi minden történt azóta, hogy komolyan mondom, mintha egy másik élet lett volna. De azt tudom, hogy szépen énekelt. Ez fontos. Fene tudja miért.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Szer. Aug. 14, 2013 5:46 pm

Ahogy becsüccsennek nyelek egy hatalmasat, miért is kéne vele tartanom? Hiszen most látom először és a nevén kívül, ja és azon a nem elhanyagolható tényezőn kívül, hogy tudja hol lehet Pierre... nem tudok róla semmit. Oké, talán el vakít egy kicsit... nagyon a bátyám iránti szeretett, de hát aggódom miatta, és az, hogy évekre eltűnik az... eléggé aggasztó. Valamiért támad egy olyan érzésem, hogy az a Pierre aki én ismerek nem egyenlő azzal akit ez a nagyokos ismer. Valami itt nagyon nem stimmel és össze kell raknom a darabokat, hogy egybe álljon, és azt nem tudom máshogy, csak hogy jól helyre rángatom az idióta bátyám.
Próbálok pókerarcot varázsolni az arcomra, hogy ne lássa az undort a szemetek láttán, de amint megszólal, rájövök... sehogyan sem sikerült lepleznem. Pár pillanatig bámulok rá, hogy vajon tényleg ki mondjak amit gondolok... de lássuk be. Előnyben van több dologgal, kezdve azzal, hogy ő tudja hol van Pierre, folytatva azzal, hogy övé a kocsi, így én sehogyan sem jutnék el egyedül. Tehát legyűröm a pikáns választ amit az orra alá dörgölnék, és inkább halvány mosolyra húzom ajkaimat.
-Nem gond, tényleg előfordul... végül is mégis csak férfi vagy,- fogom be gyorsan a szám. Oké, ez nem úgy ment ahogy terveztem, nem tudom mi okból, de legszívesebben megtudnám fojtani egy kanál vízben. Talán az arrogáns, hímsoviniszta stílusa miatt...?
Ahogy elindít reflexből kapaszkodom az ajtóba és magam mellett az ülésbe, nem akarok meghalni mellette. Te jó ég, az biztos, hogy nem az ő arcát akarom utoljára látni. De ahogy felajánlja, hogy lassít, elgondolkodok és úgy döntök jobb minél előbb ott lenni, annál kevesebb időt kell a társaságában töltenem és bámulnom azokat a zöld íriszeket, látom bennük, hogy mit gondol hogy elítél a vámpírokról alkotott véleményem miatt... főleg mióta kirobbant a háború, de őszintén szólva teszek én a gondolataira.
-Áhh, nem probléma, én is szeretnék minél előbb oda érni, szóval ne aggódj miattam, nem vagyok rosszul.- vágom oda neki, nem akarom, hogy azt higgye valami beszari lány vagyok, aki még a kocsiban is fél.... pedig ez az igazság, de neki erről nem kell tudnia. Így hát az ablak felé fordulok, kibámulok rajta, ezzel is el vonva a figyelmem arról milyen gyorsan hajtunk. Gondolataim Wesley körül forognak... hol lehet ilyen sokáig? Nem szokott ennyire eltűnni, biztos valami baja lett.... Vagy pedig nem akar már engem, mert nem akartam oda adni az ártatlanságom, mert nem akartam gyereket... biztos talált valaki olyat aki készséggel megtette helyettem.
A gondolatra a jobb kézfejjel gyorsan letörlöm a kiszökni próbáló könnycseppet, nem akarom, hogy Benny észrevegye, magyarázkodni sem akarok, nem mintha kéne.... mivel ő senki sem nekem.
Szomorkás és világfájdalmas gondolataimból hangja riaszt fel, zavartan pislogok párat, kifújom lassan a levegőt, és csak remélem, hogy nem olyan a hangom, mint aki most készül el temetni a cicáját.
-Hát, öhm...- túrok bele vörös tincseimbe, felé fordulok. Mit is mondhatnék neki? Az igazat nem, és amúgy meg azt sem tudom, hogy mi történt vele, mire ide értem.... ő is eljött otthonról. Úgy döntök az előzményekről nem mesélek, az túl természetfeletti lenne és így is ejtettem már bár bakit, nem akarom a családom fejére hozni a vadászokat.
-Kaptam egy lehetőséget, hogy Amerikába jöhetek tanulni, írást, mindig is imádtam és azt hittem anyuék nem egyeznek bele, de aztán egy feltélellel bele mentek: apu régi cimborájánál kell laknom , aki nem mellesleg régi, veterán katona, olyan mint egy börtönőr,- erre a gondolatra elmosolyodom,- ez két éve volt. Én azt hittem, hogy Pierre anyuékkal van, tanul az egyetemen vagy csajozik, de az az igazság... anyuék sem mondták, hogy nincs otthon... itt valami nem stimmel...- gondolkodom hangosan, majd rájövök, és elhallgatok, rá emelem szürkés szemeim.
-És te... mivel foglalkozol? Honnan ismered a bátyámat?- talán ha többet megtudok róla, akkor Pierre-ről is.

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Kitartó
Gif vagy kép :
Play-by : Miss Nina Dobrev
Vonal1 :
Faj : Kiválasztott
Posztok : 39
Kor : 23
Lakhely : Ahova igazolnak.
Rang : Vampire
User neve : Desire
Vonal2 :
Családi állapot : Isten írja még a love-storymat.
Különleges képesség : Előre meglátom a jövőben történteket.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Csüt. Aug. 15, 2013 10:04 pm

Gondolataim tengerének örvényében evickélve figyelem a kanyargós utat, melyet lassan már kívülről ismerek. Kezem automatikusan nyúl a sebességváltó felé egy nagyobb kanyar előtt, tudatosan nem kell már irányítanom lábamat a gázról a kuplungra. A táj elmosódik, habár ha nem ilyen gyorsan mennénk, gyönyörű, sűrű, a zöld különböző árnyalataiban pompázó erdőben gyönyörködhetnénk. Nem vagyok valami költői, de nincsen szebb az Olympic Nemzeti Parknál. Oké, lehet, hogy elfogult vagyok, mert itt nőttem fel meg minden, de biztos vagyok benne, hogy nem én látom így egyedül.
Szórakozottan hallgatom Geneviève válaszait, melyek meglepő módon nem nyomják fel bennem a pumpát, amint elhagyják ajkait. A vezetés mindig is stresszoldó hatással volt rám, az egyetlen, amit ilyenkor sem tudok elviselni, ha más akarja kezelni a rádiót. Mivel Vöröske bölcsen úgy döntött, nem nyúl a gépezet felé, magam is nyugodtabban álltam hozzá mindenhez.
Tekintetem egy pillanatra sem hagyta el a szélvédő üvegét, hiszen ilyen sebesség mellett egy másodpercnyi figyelmetlenség is kettőnk halálához vezethetne. Na meg igazából kurvára nem voltam a csajra kíváncsi, így hát nem nagyon figyeltem, mit matat az anyósülésen.
A beállt csend nem tartott sokáig, hiszen kérdésemre illik választ adni. Az udvariasság nevében – mert ha nem muszáj, Vöröske biztosan csendben üli végig az utat – megerőltette magát és adott egy teljesen értéktelen választ. Természetesen nem mutattam ki, mennyire tartom a kapott – illetve nem kapott – információkat, csupán apró bólintással jeleztem, hogy hallottam.
Még mindig meglepett, hogy testvérek lehetnek olyan viszonyban, hogy ne is értesítsék egymást, ha valamelyikük a közelben tartózkodik. Bár mondják, hogy soha nem értékeljük helyesen a dolgokat és embereket, amíg el nem veszítjük őket… Talán van ebben igazság. Ja, lehet, hogy csak arról van szó, hogy nem tudják mekkora mázlisták.
Váratlanul ért Vöröske következő kérdése. Nem igazán terveztem úgy, hogy bármit is kellene magamról mesélnem, habár szerencsére erre az esetre is felkészültem. A vadászok kiléte hét pecsétes titok, a háború előtt azért, mert tevékenységünk többnyire törvénytelen volt, a háború kitörése óta pedig azért, hogy védjenek minket. Olajozottan működő rendszerünknek köszönhetően rendelkeztem a részletekig kidolgozott ál-személyiséggel. Amikor azt mondom, hogy részletekbe menően, azt komolyan gondolom: másik, személyi, TB szám, útlevél, munkaszerződés stb… A papírok szerint tehát:
- Én rendőr vagyok. Tudod, őrzünk és védünk. Valószínűleg jól kijönnék apád régi cimborájával, ha valóban olyan, mint ahogyan leírtad – erőltetek valamiféle mosolyt ajkaimra. Nem véletlenül kaptam ezt a fedő sztorit, a feletteseim is pontosan tudják, hogy nem bírok magammal. Márpedig kell magyarázat arra, miért rángatok fegyvert akár egy civilekkel teli helyiségben, ha úgy érzem, így lehet legkönnyebben megsemmisíteni egy szörnyeteget.
- Ami a bátyádat illeti, egy Port Angeles-i kocsmában ismertem meg, nem sokkal azután, hogy a környékre költözött. Emlékszem, akkoriban eléggé maga alatt volt, mert semmi munkát nem talált. Segítettem neki. – A történet nem állt távol a valóságtól: Pierre vadásznak akart beállni, de fogalma sem volt, kit keressen meg ezzel a kéréssel. Egész napos keresés után, reményét vesztve betért a kocsmába, ahol én a nyolcvanadik megölt szörnyemet ünnepeltem egy csinos hölggyel, akinek társasága elég sokba került nekem. A srác megtalált – amiért nem igazán örültem akkor, hiszen ünnepeltem – elmondta panaszát, én pedig tájékoztattam a procedúráról. Elég béna volt akkoriban.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   Pént. Aug. 23, 2013 7:10 am


Benjamin &  Geneviéve



Ha igazán őszinte akarok lenni magammal, akkor ami azt illeti... inkább bámulnék ki felé az ablakon a tájat, talán elfeledve, hogy kinek is a kocsijában vagyok kénytelen utazni. Viszont ezt sehogyan sem tudom megtenni. Hogy miért? Mert a kilométer óra lassan a százhoz közelít, én pedig körül belül egy zöld csíkot leszámítva semmit sem látok az elsuhanó tájból. Pedig én szeretek nézelődni, szeretek  a természetben lenni, sőt még a napot is imádom, ha a bőröm beszívja a napsugarakat, még én is boldognak érzem magam. De ez az ember, ez még a napfényt sem hagyja nyugodtan élvezni. Minden pillanattal egyre jobban nőnek azok a bizonyos pontok azon a bizonyos listán, hogy miért ellenszenves. Nem is tudom, hogy a bátyám hogy a fenébe akadhatott egy ilyen beképzelt, pökhendi, mogorva majom barátságára... mint ő. És ha már témánál vagyunk, nem is tudom, valami annyira nem kóser az egész ügyben, kezdve Benjaminnel. Igen így hívják.... nos legalább a neve szépen cseng... a szemei mellé. Még sosem láttam ilyen zölden világító íriszeket. De nem is akarom soha az életben, ha ő a tulajdonosa. Olyan ellenszenves az egész lénye, nem hinném, hogy valaminek tudna örülni az életben, és a tetejébe még balhés is. Biztos, hogy balhés, és minden utcasarkon neki ugrik valakinek.... ki nézem belőle. Ahh, most sajnálom igazán, hogy a jövőbe látás helyett miért nem a gondolatolvasás képességét nem kaptam. Akkor -akár illemtelen akár nem- bűntudat nélkül turkálnék a fejében. És akkor mindent megtudnék Pierre-ről, nem lenne rá szükségem... egyedül is el tudnám intézni. De így.... akaratlanul is szükségem van rá, és ha nehezen is megy kedvesnek kell lennem, legalábbis meg kell próbálnom,  a bátyám megtalálása a cél. És amúgy is, az energiámat rá kell összpontosítsam, mert abban biztos lehet, hogy ha rá akadok... olyat kap, hogy öt év múlva is emlegetni  fogja. Látom rajta, hogy nem túl közvetlen, vagy csak az én hangom idegesíti.... esetleg az egész lényem. Megérteném. Tényleg.... hiszen akkor az utálat legalább kölcsönös lenne, de ahogy le veszem a viselkedéséből nem kell emiatt nagyon aggódnom. Bár nagyon úgy néz ki, hogy minden figyelmét a vezetésre összpontosítsa, sőt élvezi az egészet. Szerintem a tetejébe még a kocsik.... hát az övének biztos a szerelmese. Láttam ám amikor az előbb megsimogatta a műszerfalat, de inkább nem szóltam semmit. A végén még a torkomnak ugrana. A kellő pillanatban, persze ha már túl jutottam a holt ponton.... ki nyitom a szám, de általában úgy viselkedem ijesztő helyzetekben, mint a nyuszi aki  a róka elől menekíti a csodás, fehér szőrét. Miután nem túl beszédes kedvében van az új ismertségem... vagy csak a vámpírokról nem akar hallani....
-Hmm.... szép szakma... gondolom,- kezdek bele lassan, hogy ne higgyen bunkónak, de a végére nem bírom nem oda biggyeszteni csipkelődve, - azt erősen kétlem.... James bácsi a te fajtádat szokta elverni.- nem akarok vele vitatkozni, kötekedni, nem is szokásom, de ha a közelébe vagyok, akkor akarva... akaratlan elő tör belőlem.
-És miért segítettél neki? Tudom, hogy az amerikaiak semmit sem csinálnak ingyen és a jó szívűség fogalma is hiányzik a szótáratokból.- méregetem gyanúsan. Genevieve nyugalom, paranoiás vagy. Persze, hogy az vagyok, ha a bátyámnak már ilyen barátai vannak, és a húgát sem képes megkeresni, a szüleink meg a tetejébe meg eltitkolták, hogy Amerikába jött. Érzem, hogy egyre mérgesebb leszek, csak legyünk már ott, hogy végre jól beolvassak neki. Így a rádió után nyúlok, hogy ne legyen olyan nyomasztó a csönd. Bekapcsolom, majd elkezdem tekergetni, míg nem találok valami hallgathatót a füleimnek. Lehet, hogy a mellettem ülő, illetve vezető férfi véleményét ki kellett volna kérnem... de akkor már megtaláltam régi nagy kedvencem: a Titanic betétdalát, így teljesen ki megy a fejemből. Elmélyülten hallgatom, miközben arról ábrándozok, hogy Wesley még ma felbukkan, hogy semmi baja, semmilyen vadász sem ölte meg. Akkor szólal meg Benny, először a homlokom közepéig szalad a szemöldököm a meglepetéstől. Rendőr. Már nem azért, de nem úgy néz ki, min aki olyan törvénytisztelő polgár lenne. De ezt a megjegyzést lenyelem inkább.

avatar
I. Újszülött vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Kitartó
Gif vagy kép :
Play-by : Miss Nina Dobrev
Vonal1 :
Faj : Kiválasztott
Posztok : 39
Kor : 23
Lakhely : Ahova igazolnak.
Rang : Vampire
User neve : Desire
Vonal2 :
Családi állapot : Isten írja még a love-storymat.
Különleges képesség : Előre meglátom a jövőben történteket.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Genevieve & Benjamin ~ A Bíborhajú és a Halálosztó
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Genevieve Δ witch from hell
» [Event] Tükörkép
» A Halálra Ítélt Naplója

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other places
A városon kívüli területek
 :: Valahol az államban :: PORT TOWNSEND
-