Tudod, mikor kezdődött ez az egész?
Nagyjából két évvel a farkassá válásom előtt, azaz... fhú, mikor is? Háromszázharminckét éve. Napra pontosan tudom, mikor jelentél meg előttem először... egy álmomban.
Szerintem részegen démont idézhettem, vagy fogalmam sincs, de igazából nem is lényeg, hogyan kerültél a nyakamba. Egyszerűen csak popp!, itt voltál, és bizonyos időközönként újra és újra feltűnsz az életemben, mint egy masszív, különösen rosszindulatú daganat. Mondanám, hogy koccolj le, de mint említettem: újra és újra feltűnsz az életemben, mint egy masszív, különösen rosszindulatú daganat. Besétálsz a lakásomba, amikor úgy tartja kedved, és általában élni sem hagysz. Fingod nincs a személyes szféra fogalmáról (ezalatt tessék azt érteni, hogy akkor is zaklatsz a hülye karattyolásoddal, amikor fürdök), és nagy átlagban két lábbal taposod az aurámat, valósággal kánkánt járva rajta.
Ja, és úgy iszod a whiskymet, mint az ízesített vizet.
És szeretsz bokszzsáknak használni.
Meg ágymatracnak.
Nem félreérteni: egyszerűen rám tehénkedsz, és esküszöm, ahhoz is lenne pofád, hogy rajtam éljél nemi életet a szomszéd kislánnyal.
Ha ez megtörténne, cikk-cakkban leszarnám, hogy én is allergiás vagyok a szentelt vízre, meglocsolnálak egy egész kannányival, utána hozzád vágnék egy szappant, 'nesze, fürödj!' felkiáltással.
Kretén.
Amikor eljutott hozzád a hír, hogy lent büdösödök a pincében, az elsők között érkeztél a filmvetítésre.
Mióta ismét a Földön járok, békén se hagysz. Mintha csak kárörvendenél. Azt hiszem, köze lehet a dolognak ahhoz, hogy anno (cirka kétszáz éve) kijelentettem: én ugyan nem fogok a Pokolra kerülni!
Hát nem neked lett igazad?