Tárgy: The Pragmatism Game - Ardelia & Maynard Szomb. Márc. 07, 2015 10:03 pm
피는 물보다 진하다
---시공간을 뛰어 넘어서 에덴의 아침을 꿈꾸고 있어 가자! 우린 그런 존재.---
Így a nap végére mindig úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger. Esküszöm, hogy nem normális az emberiség, tönkrement valami a szerkezetében és közömbössé vált. Ezért is ülök a Bentleyben vagy két percet, a homlokom a kormánykerékre támasztva, a rendőrkapitányság parkolójában. Hogy fér el ennyi ökör ezen a sárgolyón? Rásóhajtok a műszerfalra, majd hátradöntöm a fejem és a rádió órájára nézek. Már beindítanám a kocsit, mikor megcsörren a telefonom. A peremére sandítok, hogy mégis ki lehet az, mikor látom, hogy a lányom. Mire felvenném, abbahagyja a csörgést. Nem szokása az ilyesmi... Megvonom a vállaim, majd visszafurikázok az irodámba, mert olyan gyorsan rángattak ki egy kihallgatás miatt, hogy majdnem mindenem bent hagytam a campuson. Könnyedén szedem a lépcsőfokokat, a magassarkúm ellenére is. Piszok jó partitrükk, mindig lesnek a hallgatók, hogy a retkes picsába tudok tűsarkúban úgy közlekedni, ahogy. Egyszerű, az a titka, hogy amióta divat a magassarkú, hordom is, van tapasztalom dögivel. Megint "csattan" a szöveg a telefon oldalán, most üzenetet kaptam. Fel akart hívni Sil, hogy mi újság, de épp akkor érkezett a mentő és neki meg sietnie kellett a műtőbe. Tipikus. Féloldalasan a naptáramra sandítok és a fejemben felizzanak a vészjelzők és felszólal a japán földrengésjelző vérfagyasztó kis csilingelése is. Mi, mi, mimimimimi... Hogy ma van ma... Kicsit összefolytak a napok így a zárthelyi hegyek miatt, eszembe se jutott, hogy ma még nekem jelenésem van. Körülnézek. Fasza, még időben vagyok. Felkapom az elhagyott tárgyaim és az érkezési sebességem kétszeresével távozom, be a kocsiba, irány haza. Másodperceket verek Usain Boltra, amilyen tempóval én tudok készülődni. Drágalátos férjem ugyanis mindig türelmetlenül toporgott, ha mennünk kellett valahová, én meg nem voltam kész. Dögölj meg Yong Jin ezért utólag is, meg amúgy is. Felsóhajtok miközben cigizem és fésülködök, a nappalin átkelve. Remélem Maynard nem felejti el, hogy ma van a szokásos anya-fia vacsoránk, mert az ő seggét is kénytelen leszek teli hinteni nagyfeszültséggel. Különben is kíváncsi vagyok, hogy talált-e már végre nőt magának... Nem szeretném, hogy istentelenül hosszú életem alatt ne tudjak unokázni. Elnyomom a csikket a hamutálban és mire bárki is kimondhatná, hogy "ez a nő sem normális", addigra már zárom is a bejárati ajtót. Szokásos éttermünk egy nem kimondottan olcsó hely, de én személy szerint nem vagyok egy kapzsi nő. Főleg nem ami a családom illeti. Mondjuk ki... ha rajtam múlt volna, mindkét gyerekem pofátlanul el lett volna kényeztetve, de ugye nem egyedül neveltem fel őket. Lassan lépdelek az étterem márványjárólapjain hátratúrva a helyem, míg a lefoglalt asztalhoz kísérnek. Kicsit korán jöttem, de sebaj, egy apró, mérhetetlenül cinikus mosolyt villantok a pincérre mikor megkérdezi, hogy mit hozhat inni esetleg. Esetleg egy 5 puttonyos Tokajit... És akkor élhet még esetleg egy ideig. Az ujjaimmal dobolok az asztalon várakozás közben. Hülye szokásom. De átvettem. A férjemtől.
II. Varázstudó
Magic is in my blood
Ardelia Searrs
animae scrinium est servitus
Egyedi Titulus : The Polygraph
Gif vagy kép :
Play-by : Evan Rachel Wood
Vonal1 :
Faj : Boszorkány
Posztok : 18
Kor : 143
Lakhely : Seattle
Rang : Setét légbanya
User neve : Liar Liar
Vonal2 :
Családi állapot : Van egy disszociatív személyiségzavaros férjem. Azaz kettő.
Különleges képesség : Elvarázsollak a g*cibe.
Foglalkozás : Egyetemi docens
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: The Pragmatism Game - Ardelia & Maynard Szer. Márc. 11, 2015 6:48 pm
사과를 나무에서 멀리 떨어지지 않
To: My Dear Mother
Ráérősen egy utolsó pillantást vetettem a bejárati ajtó melletti falon lévő egész alakos tükörbe. Tükörképemet fürkészve egy gyors igazítást ejtettem a galléromon és ingujjamon majd már segítettem is magamat bele hosszú vászonkabátomba. Miközben kileptem lakásom ajtaján már fordultam is azzal a lendülettel vissza az ajtóhoz, hogy a küszöbről nézve tartsak egy rövid leltárt, hogy biztos minden nálam van-e amire még a ma este folyamán szükségem lehet. Fejemben végigfuttattam a lehetséges tárgyak listáját miközben szemem végigpásztázta azon helyiségeket amik a jelenlegi pozíciómból is láthatóak voltak. Elégedetten konstatáltam, hogy mindenem megvan. Benyúltam az ajtó mellé azzal a céllal, hogy leoltassam a villanyt majd finoman behúztam az ajtót és kulcsra zártam.
Magabiztos és határozott léptekkel indultam el a lift felé. Szerencsére amikor beléptem az apró helyiségben senki sem tartózkodott. Megnyomtam a mélygarázshoz tartozó nullás gombot és már haladtam is lefele. Az igazat megvallva nem vagyok híve a közös liftezéseknek jobb szeretek egyedül tartózkodni a felvonóban. Szerencsére gyakori szituációnak számított az egyedüli utazás mivel az apartmanban komplexum ahol jelenleg már 4 hónapja élek nem sok lakóval rendelkezik. Ez leginkább a magas áraknak köszönhető. Csendes és nem túlzsúfolt pont nekem való és a környék is a lehető legnívósabb. Nem vitás anyám luxus iránti szeretetéből nem keveset örököltem. Gondolataimból a lift hangja ragadott ki. Ahogy kinyílt az ajtó további ráérős léptekkel ballagtam a közelben parkoló Jaguar XF-m felé. Mi tagadás nagy rajongója voltam mindig is a Brit autóknak. Amióta jogosítvánnyal rendelkezem azóta csak angol gyártmányú személyautókba fektettem be és ezalatt a sok év alatt sem csalódtam a szigetország gyártmányaiban.
Az autó távirányítót a jármű felé emeltem ezzel beindítva az önfeloldórendszert. Ajtaját feltépve elfoglaltam méltó helyemet a vezetőülésen, a kulcsot a nyílásba helyezve indítottam is a motort ami gyönyörű búgásával adta tudtomra, hogy készen áll az útra. A kormányt alászedve tettem egy éles fordulatot a mélygarázs kijárata felé. Kiérvén ráhajtottam a szokásos útra ami afelé az étterem felé vezettet ahol a szokásos családi vacsoránkat szoktuk megejteni édesanyámmal időnként.
A műszerfalra pillantottam majd kicsit erősebben a gázra léptem. Havi néha két heti rendszerességgel összeszoktunk ülni megvitatni a fontosabb eseményeket. Mind a ketten felnőtt emberek vagyunk sűrű beosztással ezért is tartom fontosnak ezeket a vacsorákat. Lehet, hogy nem az emberszeretetemről és megértőképességemről vagyok a leghíresebb de azért szeretem tudni, hogy mi folyik a családtagjaimmal. Hiszen finoman kifejezve a helyzet nem éppen mondható nyugodtnak és szokványosnak. Mint minden átlagos család a miénk is problémákkal küzd. Nem is kevéssel de ez már nem az én dolgom. Felnőtt emberek a szüleim, bízom benne, hogy ügyeiket is ennek fényében tudják intézni.
Tekintetemet levettem egy pillanatra az útról, hogy újra a műszerfalra emeljem. Az órát megfigyelve megállapítottam, hogy időben vagyok még. Híresen jól be tudom osztani századmásodpercre pontosan a rendelkezésemre álló időt. Sosem érkezem túl korán vagy túl későn. Mindig akkor jelenek meg amikor kell.
Elégedetten nyugtáztam, hogy a következő sarkon befordulva az úti célhoz érek. Az étteremhez érvén az autómból kiszálltam kulcsomat a kint álló fiú kezébe nyomtam némi pénz kíséretével. Beérvén a tágas étkezőhelyiségbe rögtön megpillantottam anyámat az egyik közelben lévő asztalnál. Elindultam felé és már fél úton jártam amikor is ő is megpillantott. - Korai vagy ma. Sokat vártál rám?- könnyen meghajoltam köszönés képen és már húztam is ki a szemben lévő széket, hogy helyet foglaljak.