Azt hiszem izgulnom kellene, nem hiszen ma fogjuk bejelenteni, hogy a vőlegényemmel, aki igazából csupán csak pár órája az, de ma este fogjuk bejelenteni nekik. Talán izgatott is vagyok, de nem azért amiért kellene, vagyis egyáltalán nem amiatt, hogy az eljegyzésünk kezdetét jelentjük be a családjának, sokkal inkább más miatt, vagy inkább más valaki miatt. Még hozzá az öccse miatt, bár nem tudom, hogy miért, nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, és ami azt illeti, ezt az érzelem megnyilvánulást el is rejtem magamban jó mélyen. Nem is tudom, hogy mi van velem, komolyan mondom, egyáltalán nem szabadna így gondolnom rá, vagy mondjuk gondolnom rá, és ami a legelkeserítőbb, hogy a fickó közveszélyes őrült, állítólag. Miért csak állítólag? Azért mert én ezt egyáltalán nem gondolom így, sőt mi több, nem is értem, hogy Nate és a szülei miért bánnak vele olyan mostohamódon, ahogyan kezelik. Habár valami hatodik érzék határozottan ordibál a fejemben, hogy kerüljem el messzire a fiút, körbe veszi valami baljóslatú sötétség… vagy ehhez hasonlóan tudnám leírni azt amit a közelében érzek, többnyire. Tudjátok vannak azok az ijesztő házak, a gagyi filmekben, amitől borsódzik a hátad, és tudod, hogy nem szabad átlépned a küszöbét, mert ha megteszed akkor baromira megfogod szívni, ugyan is te leszel az első aki meg fog halni valami orbitális ostoba módon… de te mégis át léped, habár tisztában vagy a következményekkel. Nos, én pontosan így éreztem Armand közelében akár hányszor csak oda kerültem, és valamiért mégis vonzott hozzá, aminek az okát a mai napig nem is tudom. És nem is ez a legdurvább az egészben, hanem… ahogy méricskél, nem egyszer sikerült rajta kapnom amikor szinte felfalt az íriszeivel, habár tulajdonképpen sose voltam tisztában azzal kapcsolatban, hogy bemeséltem magamnak, vagy tényleg megtörtént. És néha elég kétértelmű megjegyzéseket szokott tenni rám, amikor meg nem bírom ki, hogy ne reagáljam le akkor úgy tesz mintha én tettem volna, szóval nagy valószínűség szerint csak bemagyarázom az egészet magamnak, ki tudja milyen okból. Lehet el kéne mennem egy dokihoz aki kivizsgál engem mielőtt meghibbanok, azt nem akarok, az fix. És mégis minden bunkóssága ellenére, mert igen folyton az volt, talán nála tahóbb, bunkóbb embert nem hordott a hátán a föld, én mégis kedves voltam vele, mindig. Mert most őszintén, én nem is értem, Nate szülei hogyan gondolják, hogy ez beválhat nála, vagy miért úgy bánnak szerencsétlennel, mintha ő lenne az Antikrisztus, de még Nate is így viselkedik a saját öccsével. Holott ennek semmi értelme, ha talán egy picikét kedvesebbek lettek volna vele, akkor lehet Armand is teljesen máshogy viszonyulna a saját családjához, vagy ha mondjuk nem dobták volna ki. Ez olyan, minthogy egy gyermeket sem lehet veréssel nevelni, ha nem azzal teszed akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy nyert ügyed legyen és rövid úton bűnözőt faragj belőle, mintha mondjuk ésszel tennéd mindezt, nem is értem. És akár hányszor szóba került köztünk, vagyis nem igazán nevezném ezt annak, nem tudom minek kellene, mi lenne a helyes arra a dologra. Mert, hogy ha ezt megmertem tenni, az egyébként jó szívű, kedves, és cuki pasim valami olyanná vált amit nem feltételeztem volna róla, ha Armandról volt szó hajtatatlan és keménynek tűnt, mint aki gyűlöli az öccsét, fél tőle, de lehet hogy még undorodik is tőle. Majd egyszerűen csak közölte, hogy ne védjem őt, sőt ne is beszéljek róla, vagy gondoljak, mert ő nem foglalkozik senkivel sem, mindent és mindenkit tönkretesz maga körül, és mindenkit csak kihasznál, egy szóval egy mocskos disznó. Ezt én nem vagyok hajlandó el hinni, és mivel hónapok óta nem hallottam rólam, reméltem, hogy ő is eljön, hogy legalább lássam, hogy jól van. Az az igazság, hogy hiányzik, baromira hiányzik, amit annak teszek be, hogy a barátomnak tudom, azt hiszem. Nate lassan parkol be házuk előtti parkolóba, majd vesz egy mély levegőt, mire én csak lágyan mosolygok, majd lehelek egy könnyed csókot az ajkaira.
-Nem lesz semmi gond,- nyugtatom meg, kipattanok a kocsijából, megigazítom feljebb csúszott fekete ruhám alját, egy fekete térdig érő, pántos ruha van rajtam, fekete magassarkú cipővel, és egy szintén fekete kardigánnal, ében színű fürtjeimet laza kontyban fogtam, amiből pár kósza fürt sikeresen kiszabadult. Lépéseink nyomán halkan koppan cipőm sarka a talajon. Ahogy beérünk a házba, Armand a nappali kanapéján terpeszkedik, de amikor meghallja jöttünket gyorsan felugrik. Nefelejcskék íriszeim végig siklanak tökéletes alakján, megnyugszok, hogy egyben láthatom, eleve annak örülök, hogy láthatom újra őt. Gondolkodás nélkül csúszok ki Nate karjaiból és röppenek az öccse felé, ujjaim a nyakába siklanak, ahogy oda vonom magamhoz, akaratlanul is mélyet szippantok jellegzetes, férfias illatából ahogy orrom nyakának bársonyos felületéhez ér.
-Merre jártál, miért tűntél el…?- kezdem akadozva, és még annyi mindent kérdeznék tőle, de inkább lenyelem azokat és egy pillanatig élvezem parfümjének kesernyés esszenciáját.