csontok ropogása, húsok szakadása, inak pattanása és a sikolyok, melyek fájdalomról és észelhagyásról árulkodnak, min együtt adnak egy élvezetes szimfóniát az éjjeli égbolt alatt, a háza oltalmában és visszhangozzák mindezt az élvezetes muzsikát, amit én kreáltam, komponáltam, karmesterként épp levezényelek. Kikerülök egy ütést, egy másikat viszontok, melynek végeredménye egy holt ember, akit összetaposnak a tömegben, vérének szaga pedig csak ajzószer számukra. Tüzelem haragjukat, indulataikat, suttogok a fülökbe, szítom bennük gyűlöletüket. Káoszt és anarchiát teremtek az emberek lelkében, hogy felszítsam, dédelgessem emeljem őrjöngéssé fokozzam vad dühüket, hogy utána annak utat nyissanak és elszabaduljon a földi pokol. Kirakatok törnek be, autók szélvédői, ajtajait zúzzák be, a házak sem ússzák meg, ablakok, ajtók üvegei törnek be és repül a molotov koktél is.
- Gyújtsátok fel, had égjenek! Törd! Zúzd! Ne kíméld! – Suttogom a fülekbe és éneklem a lelkekbe, hogy a gerincek is belerezonálnak. Engedelmeskednek nekem, teszik amit akarok és őrjöngésük, haragjuk még a rendőrök sem állíthatják meg. Vízágyú, gumi lövedék? A vérszagra éhes, őrjöngő tömegnek?! Mit sem ér, hiszen itt vagyok közöttük és szítom bennük a gyűlölet mardosta haragjuk lángjait. Nincs mit tenni a tömeg ellen, a futball, ó az a drága futball…! Röhögök, közöttük állok és lubickolok a haragban, a gyűlöletben. Élvezem ahogy fröcsögnek, köpik a mérgüket, mint valami elcseszett köpködő viperák. Villan a tekintetem, eltűnök és feltűnök, a kés mást ér, vér bugyog fel, fájdalom sikolyt nyel el a tömeg őrjöngése. Az utca rettegi a drukkerek indulatait, érzem a félelmet a rend őreiben. hah, ők lennének a rend bátor, őrei?! Hiszen ők csak félelemtől reszkető prédák! Tüzelem a tömeget, ím hol ott vannak a bábok, pusztítsátok el őket, hiszen ők tehetnek arról, hogy veszítettetek..!
S ők hallgatnak rám, isszák szavaim, nem ellenkeznek, birkamód követik parancsaim és harcolnak mint a megveszekedett fúriák! Alkukat kötök, még egy kis erő, még egy kis bátorság, tüzeld haragom és eladom lelkem. Megkaparintom amit csak meg lehet, mit nekem egy kis erő amit egy pillanatra élvezhetnek és haragjuk célpontjának szegezhetnek? Eltűnök, gomolygok, füstből lépek ki, most rohamrendőrnek öltözötten suttogok a fülükbe, ímhol az aljas csürhe, ott az erőszakolta a húgod, hát érdekel ő kegyelmet? na ugye, hogy nem, öld meg, tépd ki a szívét, rombold le, alázd porig, pusztítsd el!
Ismét csak röhögök élvezem a harcot, az indulatokat és nem hagyok helyet a félelemnek, alkukat kötök, lelkeket ragadok el és hullákon tiprok együtt a tömeggel. Pusztuljatok mind egy szálig!
Gyarló emberek, váltók és egyebek, hiszen nem mentes a természetfelettitől a tömeg, ám mit ad a sors, unalmassá válik a játék, hiszen hol is vannak most az angyalok, azok az undorító tollas gennyládák a csöpögős kis elégiáikkal, ódáikkal? Sehol, berezeltek, semmirekellőek! ott hagyom a tömeget, hagyom csillapulnak az indulatokat, fogynak, haldokolnak, eltipródtak, már csak néhány áll a talpán, de lelkét már eladta nekem, hát itt tovább már nincs mit tennem.
Pokolban baktatok, haragtól, energiától, diadalomtól részegülten, nincs aki az utamba merjen állni, nincs aki előttem merne megjelenik félik hatalmam, félik személyem. S mert én lettem a haragdémonok feje, atyám távollétében, úgy senki nem mer velem kekeckedni, holott pedig szomjazom a harcot az összecsapást. Megtehetek bármit, uralmam alá hajthatok bárkit! Én is Lord leszek, megszerzem a hatalmat, haragom lobban, őrületem lángjai táncot járnak, én is leszek még lord, enyém lesz a hatalom és előttem hajolnak meg! Atyám büszke lészen rám, hiszen leigázom az ellenségeim és a harag ural majd mindent!
Ám még egy kis lélek várat magára, egy lélek akit nem én buktattam meg, aki nem az én árnyékomban halad, akit nem kergettem még bele az őrületbe, az enyészetbe és a harag által mardosott féltékenységbe. Élveztem ahogy féltékenyen és vágytól fűtötten pillogott rám. gyötörni akaraom, bántani, felébreszteni benne a haragot….
- aziza…- suttogom vérfagylaló hangon…- gyerek ki játszani… vár a vértenger, őrjöngés… - Pokoli a mosolyom, nem emberi…