*Már megint egy átmulatott éjszaka. És már megint nem tudom, hogy mit csinálok. Összeszedtem pár lányt, pontosabban csatlakoztam valahogyan egy mulatozós bandához. De hogy, hogyan és melyiknek mi a neve, arra már nem emlékszem. Viszont ez nem tántorít el attól, hogy lökdösődve nevetgéljek velük, a vámpírok hatalmas kastélya felé tartva. Fogalmam sincsen, hogyan jutottunk el idáig, anélkül, hogy bárki megállított volna, és úgy, hogy csak úgy szivárgott a pólusainkból a V bűze. Nem, nem csak az enyémből, mindannyiunk szervezete tele volt vámpírvérrel. Ami nekik lehet, hogy csak abban segített, hogy jobban érezzék magukat, nekem azonban az életem egy része volt. Igen, a függőség miatt, és mert csak így voltam képes ennyire felhőtlenül érezni magam. Más esetben minden aggasztana, a munkahelyem, a suli, a pénz, Logan... Komolyan minden. Most viszont majdhogynem csak a csínyen járt az agyam. Komolyan beakarunk hatolni a vámpírok territóriumára? Ezek mellettem emberek, még csak annyi esélyük sincs ha rosszra fordulnak a helyzetek, mint nekem. S még sem csengett bennem a vészharang. Az ereimben keringő plusz löket teljesen elnyomta az agyam félelemért felelős részét. Miért is vagyunk itt? Körülbelül egy órával ezelőtt valamelyikünk felvette, hogy kéne még egy kis V... aztán a dolgok következtek egymás után. Csupán villanások és mondatfoszlányok vannak meg. Ahogyan valaki megjegyezte, hogy nincs már elég pénzünk fejenként egy üvegcse vérre, de még csak fél üvegre sem... aztán felcsendült, hogy szerezzünk egy vámpírból... és, hogy itt sok a vámpír. Persze ezt jobban át kellett volna gondolnunk, hiszen se fegyverünk, se elég erőnk, de még csak tiszta elménk sincsen ahhoz, hogy sikeresen véghezvigyük a "küldetést". S még is csak kacarászunk a füvön sétálva, egymásba kapaszkodva. Bőr súrlódik bőrhöz, hogyan lépkedek, halk, nyikorgó hangot adva... a nadrágom. Fekete hálós felsőm tökéletesen illett hozzá. És amint felhúztam hozzá a fekete, pántos magassarkút eszembe jutott, egyetlen és utánozhatatlan főnököm: " Na, ehhez mit szólna Mr. Mcgregor?" Bizonyosan jobban tetszene neki, ha nem nadrág hanem szoknya lenne rajtam. De még is kit érdekel? Most buli van és én a bőrnadrágban is rohadtul szexinek érzem magam. Egy szőke lány nevetve eldől a füvön, ahogyan bekapcsol éjszakára a locsoló. Én is kacagok, s elkezdek forogni, a hajam lassan elázik, s a festék egy része lefolyik az arcomon. De nem érdekel, csak nevetek, amit még fokoz a mellőlem felcsendülő négy torok kacaja. Szinte sikítanak, sőt sikítanak úgy nevetnek... vagy nem nevetnek? Bambán lebillentem a fejemet, hiszen eddig az égboltot néztem, s a rohanó alakjuk után bámulok. Hova rohannak? Felvonom a szemöldökömet, s nem igazán értem, hogy még is mi vetett véget a szórakozásunknak. Nem úgy volt, hogy megyünk V-ért??*
- Öröm volt Önnel üzletet kötni, Mr. MacRieve. – nyújtja felém kecses karját az előttem álló vöröses barna hajú szépség, melyet bal tenyerem közé simítva, tisztelettudóan ajkaimhoz emelek. - Részemről is kölcsönösen, Victoria. Kegyed elbűvölő, mint mindig. – mosolyodom el, majd elköszönésképpen egy csókot hintek a már felemelt kacsóra. Victoria kedélyesen elnevetve magát a hallottakon, kezét lassan kihúzva tenyeremből a kastély golyóálló ablakához sétál és vággyal itatott hangon folytatja tovább mondandóját. - Bűvölném jobban is…ha hagyná kicsit magát. – tekintete a messzi távolba vész. Megköszörülve kissé torkomat, elmosolyodom e nyílt felkínálkozáson. Nem gondoltam volna, hogy egy este alatt, Mrs Declava akár kétszer is meglepetést tud nekem okozni. Már, maga a késő esti telefonhívásával, miszerint találkozni kíván velem. A meglepettség oka, pedig nem más, miszerint Victoria Declava az állami tanács egyik befolyásos tagja. Bár, nem tartozom a felsőbb rendűek közé tartozó hatalomvággyal itatott nyalórendszerhez. Szeretek óvatos lenni, ezáltal biztosra menni, mind a magán, mind ami az üzleti életemet érinti. Értve itt a tisztes vagy éppen az alvilági kapcsolatok ápolását is. Nos, az elbűvölő hölgyemény pedig, éppen e két határ vékony pillérén sétálgat. Szegény családi sarjból, - egyesek szerint, cseppet sem ártatlan szándékkal - kapaszkodott fel, férje nemesi címét és vagyonát örökölve, bebiztosítva magát így a tanácstagok közé. Meg kell hagyni, tagadhatatlanul vonzó egy jelenség, aki bájával elég erősen befolyásolni tud bárkit. Helyesbítve, bárkit, akinek nincs meg a kellő képessége, ahhoz, hogy ellenálljon. Nos, én állom a sarat. Bár, nem tagadom, az sem esne nagyon nehezemre, ha a terem túlsó végén található, vörös bársonyhuzattal bevont szófára kéne vágnom, fekete selyem szoknyája alatt, félrerántva falatnyi fehérneműjét, kezeim erőszakosan hatolnának hosszú combjait közé, melyet szétfeszítve, meredező férfiasságom éles fegyverként döfném közéjük a vágytól duzzadt, kéjnedvétől fénylő barlangjába. De van az az üzlet, ami többet ér egy kiadós dugásnál. - Ez az üzlet igazi varázsa, Victoria…és egyben a sikeré is. Meg tanultam az évek alatt ésszel játszani, és nem a farkam után menni… - kacsintok felé egyet, majd sarkon fordulva az ajtóból még vállam felett elbúcsúzom. – A mielőbbi viszontlátásig mámoros éjszakát kívánok kegyednek. – azzal becsukva magam mögött a terem ajtaját sietve veszem lépteim lefelé a kastély emeletéről. A kocsimat a territórium előtt hagytam. Nagyritkán, ha itt van dolgom szeretek végigsétálni a kertben. Akárcsak nálam, a kaputól itt is egy hosszú bevezető út vezet fel egészen a várkastély bejáratáig. A kastélyt több hektárnyi parkosított terület vesz körbe. Bár, nem elzárt területnek minősül még is kevesen járnak erre, hisz köztudottan a Vámpírok territóriuma. Halandó itt nem más, mint fogyasztói termék. Éhség és szexuális vágy kielégítése céljából megtűrt személy. Még a bejárati ajtóhoz sem értem, de kintről, sikítozó, kacagó női hangok ütik meg fülem. És úgy négy…egész pontosan öt verdeső szívhang. Szépen vagyunk. Megérkezett a ma esti vacsora. Gondolatomat igazolja is, ahogy leérve megpillantom az ablaknál éhes tekintetekkel figyelő hat fajtársamat, miként a kint tartózkodó lányok, - a hangokból sejtve – élvezik a locsolóból feltörő friss vízpermet érintését bőrükön és a füvön. A következő pillanatban már kint is teremnek, megragadják a fövőn lépdelő, dülöngélő lányokat és sebességünket kihasználva egy szempillantás alatt el is tűnnek, mintha ott sem lett volna senki. Komótos léptekkel elindulok a kikövezett úton. - Agyatlanok. – Érthetetlenül megrázom kissé fejem. A levegőben érezni, ahogy keverék vérükkel a miénket… kábulatig szívják magukat, aztán nulla önkontrollal, halhatatlanoknak érzik magukat. Másnap meg sajnáltatják magukat, meg az elbaszott életüket. Szánalmasak. Megigazítva vállamon bőrkabátom, oldalra tekintek, ahol a távolból még mindig szívverést hallok. Na, egyet csak itt hagytak?! Fut végig elmémen, ahogy fokuszálva a fűben megpillantok egy vékony kis testet. A következő pillanatban, visszatérve az egyik vámpír siet el mellettem közvetlen a fűben fekvő testhez igyekezve. Gyorsaságom használva, beelőzöm és közvetlen a földön heverő lány előtt termek. - Elég lesz az a négy csitri nektek ma estére, Haver. Ő marad. – hangom mély, ellentmondást nem tűrően morajlik fel a sötét éjszakába. Karjaim mellkasom előtt összefonva nyomatékosítom is benne az akaratom. – Távozz. Most. – azzal irányt mutatva jobbom a távolba emelem, merre egy szó nélkül távozik is a vámpír. Megfordulva, nem hajolok le hozzá, csak tekintetem futtatom végig a füvön fekvő lányon. Sötét csokoládé barna fürtjei, nedves tincsekbe tapadtak arcához, melyet eltakart a szétmaszatolt szemfesték. Fekete bőrnadrágja fényesen megfeszült vékony combjain, ahogy a hold végigsimította rajta higanyos fénysugarait. - Fel tudsz állni? – de meg sem várva válaszát, lehajoltam és balommal felrántottam őt. Míg jobb kezem dereka köré fontam, hogy megtartsam, addig bal tenyerem közé fogva egyik csuklóját az ajkaimhoz emelem. - Ha érsz valamit, megmentelek, anélkül hogy bármi bántódásod érne. – azzal szemfogaim előbújva rejtekeiből, engedély nélkül az idegen lány csuklójába mélyesztem, hogy megízelhessem, annak torkomon végigfolyó friss életet adó nedűjét.
*Nem, az én életem kicsit sem szánalomra méltó. Kissé defektes, igen, de nem szánalmas. Hiszen egy nívós egyetemen tanulok, és van állásom, és van kocsim... még elő is léptettek. Mit akarhatok még? Ha így nézzük, akkor nagyon is jó életem van. És most tekintsünk kell attól, hogy nincs pénzem, a szüleim kidobtak, V függő vagyok és a főnökömmel keféltem nem is olyan régen... Igen, ezen nem is olyan fontos momentumok. Hiszen most is remekül érzem magamat. Esik rám a hűsítő víz ebben a füllesztő melegben, és a csajok nevetgélnek körülöttem. Nem is észlelem, ahogyan a légkör megváltozik. Pedig általában szoktam, hiszen alakváltó vagyok, jobbak az érzékeim mint egy embernek. Most még is cserben hagytak a képességeim, s egyszer csak azt vettem észre, hogy nem nevetnek a lányok, hanem sikítanak. Lepillantottam, s még éppen láttam, ahogyan egymás utánban eltűnnek a semmibe... És egyedül maradtam... teljesen egyedül... És még sem éreztem igazán a súlyát. Csak egy kicsit, amit csak annak köszönhettem, hogy a víz és a hirtelen ijedtség egy leheletnyit kijózanított. Hátrébb lépek, a szememet a sötétbe meresztve, s érzem, hogy a szívverésem a kétszeresére gyorsul. A sarkam beleragad egy fűcsomóba, és egyszer csak a földön találom magamat. Talán... lassan... a pánik is eléri az elmémet. Fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem, amikor egy test toppant elém. Összerezzentem, ezt utáltam a vámpírokban... hogy olyan kegyetlenül gyorsak. Egy pislantásnál is gyorsabbak, aztán az ember csak nézi, hogy mi történt. Ahogyan én most... Dermedten figyeltem, ahogyan az idegen vámpír elküldi a másikat, aki bizonyosabb gyengébb volt nála, nálam viszont annyival erősebb, hogy egy csettintésébe került volna kiszívni a véremet... És ez kissé megijesztett. Hatalmas, fekete árnyékként tornyosult felém, mint egy eltolhatatlan hegy, s nyilván ez nem is állt messze az igazságtól. Bólintottam, de mintha észre sem vette volna, megmarkolta a kezemet, s felrántott. Ha másik keze nem kulcsolódik körém, valószínűleg meg is botlok. Kitáguló pupillákkal figyeltem, ahogyan a csuklómat megemeli. Felszisszentem, amint a fogai szétfeszítették vékony bőrömet. Értelmetlennek tűnt a tiltakozás, és az elmém valahogy most lassabban is fogta fel, hogy mit kéne tenni. Pedig eddig mindig azt hittem, hogy a V az felgyorsít, most még is leblokkolt. Soha életemben nem harapott meg vámpír, habár már isten tudja mióta fogyasztok V-t. Egész testemben megfeszültem, s lefogytam, ahogyan figyeltem, hogy a csuklómból kiáramlik a vérem egyenesen a szájába. Így, ebben a formában, borzasztóan morbidnak tűnt az egész... S ahogyan a vér kiáramlott belőlem az elmém is kicsit tisztulni látszott, de azt hiszem holnapig úgy sem fogok teljesen kijózanodni. - Ezt nem csak közös beleegyezéssel tehetnéd meg?- Nem jutott jobb az eszembe. Habár tiszta sor, hogy nem fogom beperelni érte, ha komolyan beszélt és biztonságba kijuthatok innen. Igen, így nézve nem nagy ár... így nézve...*
Kezdőlap
