+18

Míg elrendezi drága zakóját a Vörösruhás Tünemény arisztokratikusan csontos, vékonyka vállain, fürkésző, veséig hatoló pillantását egyetlen szívdobbanásnyi időre sem vonja el „Megmentettje” arcáról. Szótlanul, áthatón figyeli az elefántcsontbőrre ereszkedő, majd ott rohanvást olvadásnak induló, parányi vízcseppé haló hópelyheket, miközben az iménti gyomorreszkettető, fejbódító száguldástól elvértelenedett babapofi lassan kezdi visszanyerni természetes színét. Rózsás pír – a latin szépségben kavargó lázas izgatottság és lányos zavar vizuális kivetülése – önti el a finoman kirajzolódó járomcsontokat. A bájosan piruló hibrid a pirongás közepette egyéb, figyelemreméltó és árulkodó tüneteket is produkál. Arányos, se nem túlzóan vékony, se nem pornósztárosan telt, tökéletes formájú ajkait gusztusosan duzzadttá dúsítja a beléjük szökő vér, előbb még aranysárgán izzó szembogarai bársonybarnává lágyulnak vissza. Hajszobrászati műremeknek beillő kontyát alaposan megzilálta a menetszél; gondosan feltűzött fürtjei – kiszabadulván szorult helyzetükből – most laza hullámokra hullva omlanak alá, hogy lágyan keretezzék levegőért kapkodó gazdájuk tüneményes pofiját. A fejük felett világító lámpabura szórta sápadtarany fénynyalábok rezes szikrákat gyújtanak a selymesnek tetsző, rabigából szabadult, hópelyhek pettyezte tincsekre.
Néhány hosszúra nyúlt másodperc múltán Lucas pillantása kelletlenül megválik a hosszan szemlélt, gyönyörű vonásoktól: a valószerűtlenül sűrű, sötét pillák keretezte, színtiszta lelkesedést és rajongást sugárzó, élénken csillogó lélektükröktől, az ennivalóan fitos orrtól, a sarlóívű szemöldököktől, az intelligenciáról árulkodó, magas, ránctalan márványhomlokról és a hamvasan pirosló arccsontokról. Ínyébe ismerős, szúró fájdalom nyilallik, izmai megfeszülnek a testét takaró márkás szövet alatt, ereiben futótűzként vágtat keresztül a követelőző vágy. És mintha ez még nem volna elég intő jel, szerszáma jelzésértékűen megrándul slicce mögött. A tompa aranyfényben álló, vörös ruhás, ifjú nő igéző látványa, vágykeltő közelsége, észbontó illata vártnál nagyobb hatást gyakorol rá, neki pedig tiszta fejre, józan elmére van szüksége ahhoz, hogy küldetését maximális hatékonysággal, hiba nélkül vihesse véghez.
Ő a kulcs a célponthoz. Nem azért vagy itt, hogy romantikázz a hóesésben. Koncentrálj a kibaszott feladatra! Lehet, hogy a csaj pokolian gyönyörű és legszívesebben itt helyben kihámoznád abból az istenverte karmazsin estélyiből, hogy aztán a nyakát felharapva, durván a magadévá tedd a hideg, kemény földön, de te profi vagy, aki masszívan ellenáll a kísértésnek. Legalábbis, amíg el nem végzi munkát, amire felbérelték. Utána, ha már nincs tétje, meghúzhatod a madárkát. Addig viszont eszed a játékon, szemed a labdán!
E belső, rendreutasító monológtól sarkantyúzottan, a kis farkas-boszorka rá záporozó kérdéseit ideiglenesen válaszolatlanul hagyva, megfontoltan lefejti ujjait a Tünemény karjáról, hogy kilépve annak intim szférájából lehiggaszthassa élénken éledező, vérszívói és férfiúi ösztöneit. Azonban akárhogy is döntsön ő, ha a Sors, vagy éppen a lelkesen csivittelő, csilingelőn nevető, szüntelenül kérdezősködő hibridlány úgy határoz, hogy keresztülhúzza számításait. Hiába akar ő némi távolságot tartani, ha közben a társaságát élvező hölgyemény hozzá lép és lábujjhegyre pipiskedve könnyű, de lávaforró csókot lehel az arcára.
Ujjait ökölbe szorítja az elhatározás: azért sem fog a lány után nyúlni, hogy visszarántva magához a karcsú teremtést száját annak cseresznyepiros, ingerlőn hívogató ajkaira tapassza. Nem, mert az esze azért is azon a kibaszott játékon van, a szeme pedig azon a kurva labdán!
Nem törhet ajtóstul a házba, lassan kell elnyernie a latin szépség bizalmát. A kicsike érintetlen, ezt rögtön kiszúrta az elején, annak dacára, hogy találkozásukkor több száz fős tömeg hömpölygött körülöttük. Ezerféle szaganyag – cirógatóan kellemes és gyomorforgató egyaránt - rohanta le szaglóreceptorait, de még az orrát parafadugóként eltömítő odőrkavalkádon is utat tört magának a Karmazsinruhás Tünemény lábai közül felszivárgó illat, a szűz öl harmatos liliomaromája, mely úgy hat a magafajta ragadozóra, akár a defibrillátor ütése. Mintha áram csapná meg a farkát, mintha folyékony amper folyna végig az idegpályáin.
Elővigyázatosan elzárja légútjait, hogy ezúttal ne jusson be amúgy is felajzott szervezetébe a lány szeplőtlenségének ajzószerként ható illata. A bika már így is elég kanos, nem hiányzik a szeme elé még a vörös posztó is.
Noha igénye volna rá, nem ragadja derékon a madárkát, akinek csókja úgy égeti fagyos arcbőrét, akárha izzó szenet nyomnának rá. Ehelyett komollyá rendezett vonásokkal letekint a nála másfél fejjel alacsonyabb félvérre és szóra nyitja mosolytalan ajkait.
- Téged is meg tudnálak delejezni, igen. – válaszol a néhány perce elhangzott, függőben maradt kérdésre, majd felemeli jobbját és mutatóujját nyakkendője csomójába bökve gyakorlott mozdulatokkal kioldja a dérkék selyempántot.
- De nem foglak. – hazudja szemrebbenés nélkül, már-már zordnak ható tekintetével fogva tartva Miss Cseresznyeszáj rá tapadó, csillámporos pillantását. Természetesen minden mocskos eszközt be fog vetni, ha szükséges, azonban egyelőre nem nyúl tisztességtelen módszerekhez. Amíg a kicsike magától azt teszi, amit ő akar, addig nem veszi elő az aljas oldalát.
- Most pedig elviszlek valahova, ahol garantáltan nem fogsz unatkozni. Az efféle sablonos bálok… - azzal fejével a hátuk mögött hagyott sznob parti helyszíne felé int -…nem valók a hozzád hasonló tüzes, szabadlelkű szépségeknek. Egy ilyen különleges lányt, akinek egyszerre folyik az ereiben vérfarkas és boszorkány vér is, nem zárhatnak kalitkába, nem szoríthatnak társadalmi konvenciók közé. – mondja sötét fűszerezésű, hipnotikussá mélyített hangon, szándékosan pengetve meg a megfelelő húrokat, melyekről tudja, hogy a madárka gyengéi. Eközben lazán kiejti ujjai közül a nyakkendőt, mely puhán hullik alá a vastagodó hótakarótól fehérlő aszfaltra.
- Te nem arra születtél, hogy vártoronyba zárva tengesd a napjaidat. Megízleltetem veled a szabadságot, Királylány. Itt az ideje, hogy élj egy kicsit. Gyere és lázadj velem az elvárások ellen. – fejezi be mondandóját, azzal követhetetlenül gyors mozdulatot téve, mielőtt kis Rabmadara ellenkezhetne, újfent a karjaiba kapja őt és az általa meglehetősen sűrűn látogatott night club bejárata elé illan vele. Csupán egyetlen pillanatra torpan meg a vérvörös neonnal kivilágított kétszárnyú bejárati ajtó előtt, hogy félvállról odabiccentsen a kétoldalt posztoló izomagyaknak, majd – pillekönnyű terhét még mindig a karjaiban tartva -, behatol a „Dragon’s Cave” névre hallgató, korántsem szokványos szórakozóhelyre.
- Itt elengedheted magad, Királylány. Nincs tabu. – mondja áterőltetve baritonját a skarlátvörös és szénfekete színe uralta, jókora helyiséget kitöltő, sötéten érzéki lüktetésű zenén, miközben gyengéden leteszi Elrablottját a csillámszemcsékkel szórt, koromszín kővel burkolt padlóra. Tudja jól, hogy a madárka első reakciója a totális megdöbbenés lesz, elvégre a klub minden, csak nem hétköznapi. Hatalmas, obszidiánfekete kristályfüzérektől súlyos csillárok lógnak a plafonról, melyek ugyan fényt nem szolgáltatnak, de fontos szerepet töltene be a hely megfelelő hangulatának kialakításában. A falakon reneszánsz ihletésű aranykeretekbe foglalt, erotikus jeleneteket ábrázoló olajfestmények lógnak, köztük íves karokon meggypiros ernyőjű lámpák szórják rejtelmes, vörös fényüket. Noha emberek is előfordulnak a helyiségben, ők csupán vér-, és ágyszolgákként funkcionálnak a vendéglátóipari egység halhatatlanokból álló közönsége számára. A vérszín falaknál elhelyezett bokszok bőrkanapéin hiányos ruházatú, néhol félmeztelenné csupaszított halandók adják testnedveiket és szolgálnak bájaikkal az őket használó „Uraiknak” és „Úrnőiknek”. A bíbor neonnal megvilágított színpadon szaténfényű gyöngysorokba, ezüst-, és aranyláncokba, valamint színes ékkövekbe „öltözött”, hosszú combú, ringó keblű táncosnők vonaglanak a krómosan fénylő rudak körül. A terem közepén ritmusra hullámzó „ember”massza hömpölyög, az egymásra tapadt, felhevült párok között csupasz felsőtestű felszolgálók cikáznak; szépneműek, hímek, vegyesen. A tenyerükön egyensúlyozott tálcákról nem csupán alkoholos italokkal töltött poharakat, de V-t tartalmazó fiolákat is kínálnak a begerjedt nagyérdeműnek. A színpad mögül kovácsoltvas, kanyargós csigalépcső vezet fel az emeletre, ahol a sejtelmes megvilágítású folyosóról saját fürdőszobával felszerelt privátszobák nyílnak, hogy helyszínül szolgálhassanak az alkoholtól, V-től, vagy egyéb kéjdrogoktól begyulladt vérű, szexéhes párocskák vágyainak beteljesüléséhez.
Lucas – Miss Cseresznyeszáj esetleges menekülési kísérletét megakadályozandó – hosszú ujjait az oldalán álló lány törékeny, forró ujjai közé fűzi, majd ellentmondást nem tűrő határozottsággal megindul a helyiség túlvégén álló, éjfekete márványlappal borított pulthoz, maga után húzva bájos kis foglyát.
- Az alkoholt hamar elégetnéd, túl gyors az anyagcseréd az ereidben keringő farkasvér miatt. Ezért kapsz egy nyelet V-t. – közli oly természetességgel, mintha csak az aznapi időjárásról folytatna semmitmondó eszmecserét.
- Ne aggódj. Nem akarlak gerincre vágni. – szögezi le („még” teszi hozzá gondolatban), válla felett a Rubinruhás Tüneményre pillantva.
- Csak bulizunk egy jót. Rád fér, Királylány. – azzal gyönyörű kis rabmadarával a pult elé lép.