Natasha tűri a vámpír morcos, sötét pillantását, ahogy végig siklik csokoládé színű, laza hullámos fürtjein, melyekkel a szél dalolva játszik, nem rest elefántcsontszínű arcába fújni azokat. Enyhén, kíváncsian vonja fel vékony, szépen ívelt szemöldökét mikor meghallja a férfi szavait, de másképpen nem hajlandó kommentálni vagy reagálni szavaira. Ugyan mégis mit mondhatna, talán meg kellene köszönnie, vagy bóknak vennie, hogy jobban értékeli eredeti kakaóvajra emlékeztető, kócos tincseit, mint azt a hamu szőke, egyenes hajzuhatagot amivel elfedte valódi színét? Inkább kihagyja ezt a lehetőséget határozottan, amúgy sem biztos, hogy izgatná a férfit, emellett teljesen feleslegesnek tartaná, nem igazán tudja meghatni egy férfi ajkaiból kiröppenő bókféleség sem. Halvány, piros pozsgás pír bont tanyát járomcsontja vonalán, ahogy megérzi éj fekete pillantását ajkaira tévedni, ugyan olyan szúrósan, mint ahogy egy pillanattal ezelőtt a vadász tekintete siklott végig a vámpír arcvonalain. Még egész jóképűnek is mondaná, ha nem tudná róla azt az elkeserítő tényt, hogy bizony van két szemfoga, amiket nem rest használni. De ha… eltekintenénk ettől a nem éppen elhanyagolható ténytől akkor akár az előtte ácsorgó hímnemű egyed bizony megfelelne egy reklám arcának is a tejfehér bőrével, egyenes vonalú szemöldökével, éjsötét, étcsokoládé íriszeivel, jellegzetes arccsontjával. Biztos benne, hogy nők milliói cserélnének a vadászlánnyal helyett, csak, hogy megkaparinthassák a figyelmét, akár csak pár pillanatig is. És ő mit nem adna, ha velük cserélhetne helyett, ugyan is egyáltalán nem tetszik már a felállás, ahogy a dolgok kezdenek el alakulni. Ugyan is erősen kezd az a gondolat gyökeret verni a fejében, hogy bizony üldözőből percek leforgása alatt ő vált az üldözötté, vadászból igen hamar prédává avanzsált. Egyáltalán nem bejövős a helyzet alakulása, amikor bele egyezett, hogy segít elő keríteni a titkára kishúgát nem így képzelte el az este befejezését, igazából az elejét sem így tervezte. Bár mentségére szolgáljon a fiatal férfi arról nem számolt be, hogy mekkora is a nagyágyú akit el kell távolítani a föld színéről. De igazából a hibát ő maga követte el, először nem ártott volna némileg utána nézni, nem pedig bosszúvágytól hajtottan kergetni a vérszívót, hogy egy másik karmában kössön ki… szó legszorosabb értelmében, mi ez, ha nem balszerencse, vagy csak a mai nap ennyire hatással van az életére még mindig, több, mint húsz év távlatában is, nem mintha valaha úgy gondolná, hogy elfelejthetné… mert nem.
Tágra nyílt, tengerszínű íriszei követik a vámpír kezét ahogyan eltűnik a zsebében,majd nem sokkal később elő kap egy doboz cigarettát, ezután mint aki éppen egy délutáni sziesztán beszélget egy régi baráttal, legalább olyan ráérősen kap elő egy szálat és csippenti csókolni való ajkai közé. Jeges lélektükrei végül ismételten felvándorolnak a pali mogyoróbarna íriszeihez lassan fúrja sajátjait átható pillantással a másikéba. Nem kapja el róla, sokkal inkább hagyja magát pár pillanatig elveszni bennük, elképzelve, hogy milyen lenne megfürdeni bennük… Majd erősen rázza meg fejét, minek köszönhetően sötét fürtjei szállingóznak arca körül, lilára festett szemhéját szorosan szorítja össze, hogy elűzze az imént átélt… mit is? Talán vonzalmat, nem, nem de nagyon közel volt hozzá, ő egy vámpír, akinek el kell kapnia a grabancát, fogni egy karót szívbe szúrni vele, leváltani a fejét a helyéről, hogy többet ne szívogasson senkit sem, ne árthasson senkinek, ne fertőzze vérével az ártatlan halandókat. Vagyis… el kell pusztítania ebből az életből, kár, hogy az esélyek állása jócskán változtak az elmúlt percek alatt. Bámulja ahogy a vámpír nyugodt szívvel tüdőzi le a szivar nikotinját, de miért is ne tenné ezt halál nyugodtan, elvégre már eleve halott, szóval nem patkolhat el megint, jobban mondva nem halálozhat el egy kis nikotintól, de egészen mástól igen. Tehát valakinek végre az orruk alá kéne dörgölni az igazságot, hogy bizony ők sem halhatatlanok… mivel akit meg lehet ölni, az evidens, hogy nem halhatatlan, csupán sokallta tovább tengeti életét ezen az öreg sárgolyón, mint az másoknak megadatik.
Telt ajkába harapva nyomja el a vágyat, és a kényszert, hogy kunyeráljon tőle, ha nem is egy szálat, de legalább egy slukkot, már eleve két okból: az egyik, hogy annyira mélyre még nem süllyedt, hogy egy agyarastól kérjen bármit is legyen az egy pohár víz, vagy egy slukk mérgező cigaretta, akármennyire is függő. Valamint a másik ok, ami legalább annyira tényszerű és valószínű, hogy teljes bizonysággal állíthatja ő sem kínálná meg, de ha valami véletlen csoda folytán-ami ki van csukva- megtenné, Polenkhova sértettsége és önérzete nem engedné, hogy ezt megtegye…
Mikor a férfi félig szétnyílt száján keresztül kiáramlik a dohánytól, nikotintól bűzlő füst, a lány alig észrevehetően szippant bele a levegőbe, ezzel is kissé enyhítve sípoló mellkasát, ami óhajtozik, sóhajtozik egy kis méregért. Szerencséjére a férfi alig pár centire ácsorog előtte, így könnyűszerrel érezheti a cigaretta bűzének kellemes füstjét, de ez kevés. Igazából olaj a tűzre, nem, hogy csillapítaná éhségét, sokkal inkább még jobban meghozza. Mind amikor egyáltalán nem kívánsz egy különleges ételt, viszont amint elkezded elfogyasztani, akkor támad meg a farkaséhség, majd mire befejezted arra eszmélsz fel, hogy már nem az elsőt, de talán a harmadikat pusztítod el, sőt nem tudsz vele betelni. Natasha ebben a pillanatban teljesen így járt…
Az ajtó fölé helyezett karmazsinvörösen világító lámpa pulzáló színe körbe vonja a férfi sziulettjét, különös és igen csak szexi külsőt kölcsönözve neki. Ébenfekete, divatosra nyírt, rakoncátlan tincsei közé egy egy hajszál rubintvörösen csillog, sejtelmes porcelán, már-már sápatag bőrén kacéran simít végig, férfias járomcsontját még jobban kihangsúlyozva.
-Meg van bennem ne aggódj, csak egy vadász sosem adja meg magát, pláne nem olyan valakinek, mint te magad vagy,- válaszol neki csöndesen, most nem csendül hangjában gúny, cinizmus vagy bármi ehhez hasonló érzelem. Csak közli vele halkan, ugyanakkor semleges hangon, tényként közli. Lehet, hogy bele nevelik a mentorok a vadászokba ezt a fajta mentalitást, ezt a fajta hozzáállást az élethez, valamint ahhoz, hogy ne alázkodjanak meg egy természetfeletti előtt soha és semmilyen körülmények között. Az nem méltó vadászhoz, de még csak emberhez sem. Hallani pletykákat a Szervezetnél, nem túl szépeket, akadnak vadászok, akik bármit megtennének, hogy csökkentsék azt az erőfölényt amivel a szemfogas teremtmények rendelkeznek. Vagyis próbálják egy kissé tompítani a fennálló ellenérveket, a vámpírok egyik legerősebb fegyverük az erejük. Ez a matróna alak is egy szempillantás alatt törhetné ki a nyakát, téphetné ki mellkasából a dobogó szívét és még ki tudja hányféleképpen okozhatná a halálát és a vadászlány semmit sem tehetne. Viszont akadnak olyan társai akik inkább a vámpírvér mellett teszik le a voksukat a cél szentesíti az eszközt elvvel élve, szereznek V-t, napi szinten fogyasztják, hogy ők is olyan erősen…. vagy legalábbis közel olyan erősek legyenek, mint az ellenfeleik. Natasha ezt nem így gondolja, ő embernek született és nem hajlandó semmiféle dolgot a szájába venni ami vámpírtól származik, legyen szó bármiről is. Abba meg bele se merne gondolni, hogy esetleg adja oda a testét egy hideg testű, halott teremtménynek, nem szenved ő semmilyen betegségben, hogy hallottakkal akarjon szexuális kapcsolatot részesíteni. Természetesen nőnek tartja magát, életvidám, vonzó, izgató nőnek, aki szeret szórakozni, élvezni az életet és ha a helyzet úgy hozná… akkor természetesen nem utasítaná viszont egy férfi társaságát, ő is ember érez, vágyakozik, nem frigid nő. De vannak olyan szabályok amiket nem szabad át hidalni, szabályok amiket be kell tartani különben olyanná fog fajulni a világ, amilyenben még véletlenül sem akarna élni. Mert ha ezek a moráltalan, szadista lények nem léteznének akkor viszont ő még mindig Moszkvában élne a szüleivel együtt, akik felnevelhették volna, nem tanulta volna meg soha hogyan kell verekedni, boxolni, karót hegyezni, hogyan kell egy gonosz lényt becsalogatni a málnásba, hogy rákapjon a mézes madzagra és ezáltal sikerüljön elkapni őt, majd megszabadítani fejét a testétől. Nem, akkor normális, emberi életet élhetne, akkor gondolkodhatna azon, hogy megállapodik, megtervezhetné a kertvárosi házát, rendezhetné virágos ágyásait, gyereket nevelhetne és polgári, emberi szakmája lehetne…
-Nézzenek oda, nem csak, hogy divatdiktátornak, de emellett még szakmai tanácsadónak is felcsaptál. Ki gondolta volna? Akár mennyire is értékelem, hogy ennyire segítőkészen próbálsz útba igazítani, meg kell mondjam, hogy tökéletesen elégedett vagyok a jelenlegi munkámmal, kellően kielégít. Plusz nincs bajom a veszéllyel, hogy is fogalmazzak, igazán élvezetem a nehéz helyzeteket, amikor a torkomban dobog a szívem, mert az adrenalin felszökik a szervezetemben alkalomadtán, tehát, nem hiszem, hogy lecserélném,- kacsint rá bájosan, nem foglalkozva azzal a gonoszkás, csúfondáros mosollyal ami feltűnik jóképű arcán megfűszerezve szavai értelmét. Nefelejcskék íriszei bele fúródnak a férfi pimaszul csillogó csokoládé szemeibe, ahogy folytatva mondanivalóját egyáltalán nem foglalkozva, hogy nyers szavaival megbántja esetleg a nőci lelkecskéjét. Arthur mellett természetesen megtanulta, hogy nem való az vadásznak aki piperelélekkel áldotta meg az ég, a picsogás törékeny cicababáknak való, olyanoknak akik hegyes műkörmökkel rendelkeznek, minden percüket plázában, szoláriumban töltik és naphosszat csak a nyafogáshoz illetve ahhoz értenek, hogy a férfiak alatt kéjesen nyögdécseljenek. Natasha egyáltalán nem volt ilyen gyermeklélek, viszont hiába dolgozta meg a mentora kellőképpen, még is enyhén szíven ütötte a vámpír szavai, de megtanulta pókerarc mögé rejteni gondolatait, esetleg érzéseit, így az semmit sem vehet észre abból, hogy talán célt találtak a szavai.
-És mégis honnan veszed azt, hogy én nem szoktam… élvezni a férfiak tárasaságát, miből gondolod, hogy ebbe a kategóriába tartozom?- csupán ennyi szalad ki ajkain, ahogy apró levegővel fújja arrébb egy rakoncátlan fürtöt amit a szél véletlenül ismételten arcába fújt, amolyan unatkozás gyanánt. Akár milyen lelkesen is beszélgetnek és akár mennyire is tetszik a férfi különleges baritonja, az, hogy olykor olykor oda szurkálva tipor bele abba a kevés lelkivilágába rejlő érzékenységébe, mégis leginkább az érdekli, hogy mi lehet a terve ővámpírságának. Mégis mihez akar most kezdeni vele… A lány elméjén át fut egy kósza gondolat, hogy talán most kellene, elszelelnie, míg a férfi a cigarettájával van elfoglalva, de hamar elveti az ötletfoszlányt. A vámpírnak nem volt igaza, vajmi kevés, de ott pislákol azért benne a túlélési ösztön, és habár szokott baromságokat csinálni, de azért olykor felüti fejét a józanság csirája. Elég nagy baromnak kellene lennie ahhoz, hogy ezt a valamit meg is valósítja, pláne, hogy még csak a valósítás elméleti síkjára sem tudná át tornázni. Mire megpróbálná biztos, hogy kiszagolna, emellett mielőtt kettőt léphetne, amaz már el is intézte volna, már lerendezte volna. Ezért inkább vár, türelmesen vár arra, hogy kiderüljön, mire is készül amaz. Mert abban biztos volt, hogy csak úgy szívjóságból és kedvességből nem fogja elereszteni. Két variáció lehetséges ebben a szituáció, az egyik egy kissé gyors, de annál megnyugtatóbb: a halál. Viszont ahogy végig pillant a vérszomjas agyarasa gonoszkás arcvonásain, biztos benne, hogy nem lesz ilyen egyszerű, nem a gyors halál híve.
A nőnek még annyi ideje sem marad, hogy egyáltalán feltegye a kérdést ami az agyában kezdett megfogalmazódni, a vámpír egyre elsötétülő vigyorából sejthette volna, hogy mi fog történni, semmi jót nem ígért. Az események kezdtek gyorsan felpörögni, nem tudta követni őket, leginkább azért mert az egyik pillanatban még értetlenkedve forgatta a fejét, a következőben tarkóján nyomást, nem is nyomást sokkal inkább ütést érezz a csigolyája és koponyája között, de ennél többre nem telik, a kínzó fájdalom ami gyorsan kezd el terjedni fejében és szervezetében hirtelen sötétségbe borítja, néma, magába szippantó, negédes sötétségbe, ahonnan semmi kedve kimászni onnan…
Lassan nyílnak fel szemhéjai, pillái nehézkesen válnak ketté, édes mindegy, hogy nyitva vannak lélektükrei, vagy nincsenek, mert ahol tartózkodik szintén sötétségbe van vonva. A fájdalom lüktet egész testében, de leginkább a tarkója környékén, kómás, elméjére szállt vörös köd nem hajlandó feloszlani. Megpróbálja kifújni a bent tartott levegőt, amikor is ráébred, hogy képtelen rá, a következő ami tudatosul benne, hogy csak az orrán képes levegőt beszívni, vagy kifújni… ugyan is be van ragasztva a szája. A helyzet kezd nagyon nem rózsásan alakulni, abban a pillanatban, hogy erre rájön, szinte egyszerre kezdi érezni a szorítást a bokáinál illetve a csuklóinál. Fogoly, vagy rab… csöndesen hallgatózik, mikor megérzi a motor berregést maga alatt, viszik… járműben van, kocsiban… Ahogy megpróbál mozdulni, rá kell eszmélnie, hogy nem tartózkodik egyedül, egy hideg… kézfejbe ütközik az ő meleg bőre. Vámpírtársasága van, egyre jobban elhatalmasodik rajta a pánik, szíve három ütemet kihagyva a torkában dobog, miközben próbálja felmérni a helyzetet. De megnehezíti a tompa, lüktető fájdalom ami agyára nehezedik. Viszont arra könnyűszerrel rájön: semmit nem tehet, mert le van kötözve, csak abban reménykedhet, hogy utazótársa is kellőképpen rögzítve van, ezután nem marad más hátra, mint, hogy várakozzon… arra, hogy elérkezzen a sorsa, hogy a vámpír azt tegye amit akar, mert józan paraszti ésszel is végig gondolva, akár mennyire is sértő még sem tehet mást, egy vámpír jó kedvére van bízva az élete. Szarkasztikusan fut végig a fején a gondolat, hogy talán… péntek tizenharmadika lehet….




©