Minden egyes porcikám várta, hogy végre elérkezzen az indulás napja. Már hetek óta beszéljük, tervezgetjük Carl-al a dolgokat, de most végre sor kerül rá. Nyár van, így hát egyetem sincs, a szüleim pedig mesteremmel bárhova, bármikor elengednek és szerintem még örülni is fognak annak, hogy most egy hétig legalább nem vagyok a közelükbe, sőt, ha úgy alakul, akkor több hétig is, majd minden elválik időben. Nem gondolok semmit se túl, hiszen tanítani visz oda és persze kikapcsolni is, de tudom, hogy hol a helyem az ő életében, így próbálok nem elrontani mindent azzal, hogy túl őszinte leszek vagy valami hülyeséget követek el, csak magamat adom, ahogy mindig, és abból probléma se lesz.
A kocsi leparkolása után némi séta következett, mostanra pedig már ha minden igaz, a táborhelyünk is nagyjából el van készítve. Én nekem persze más programot szánt a tanító úr, így a víz beszerzése most rám hárul. Nem probléma, szerencsére könnyen feltalálom magam és bár nem vagyok fizikálisan túl erős, a mágia arra van, hogy segítsen nekem. Végtére is, a gyakorlás miatt is vagyok itt, így Carl se nézhet rám csúnyán azért, mert a két teli vödör vizet nem a kezeimben cipelem, hanem mágia segítségével lebegtetem magam előtt. Sűrűn használom a telekinetikus erőmet, ezért úgy érzem, hogy eléggé tökélyre van már fejlesztve, így némi játékot is megengedek magamnak, tehát amikor mesterem kiszúr, azt láthatja, hogy a két vödör teli víz körbe-körbe járja testemet, én pedig vigyorogva integetek felé. Mivel tényleg meleg van és hát túrázni vagyunk itt, így rajtam se a szokásos viselet van, ahogy Carl-on, úgy az én lábaimon is túrabakancs található, fekete, rövidnaci és egy világoskék színű felső. Hajam szoros lófarokba van fogva, hogy ne zavarjon semmit se, ékszer pedig természetesen most nincs rajtam, ahogy smink se, csak természetesen, hiszen itt nem a szépítkezés a lényeg, ez a férfi pedig már mindenféle állapotban látott engem…
- Megjöttem! Na, hogy állsz? – a sátor közelébe szépen lehelyezem a két vödröt, majd ez után indulok meg mesterem felé, hogy megnézhessem, vajon mennyi fát sikerült már eddig feldarabolnia. Ahogy nézem, a sátor az már kész van, ez jó hír, de a tüzelőanyag is fontos, mivel valahogy fényhez kell jutnunk, na meg ennivalót csinálni. Hű, izgulok, egyelőre még izgatottan várom, hogy milyen lesz ez az egész, de szerintem nem fogunk csalódni és megbánni se azt, hogy eljöttünk egymással. Azért ahogy közelebb sétálok, némileg megnézem a másik felső testét, hiszen lehetetlenség lenne ezt kihagyni, majd gonosz mosollyal arcomon csípem meg oldalát.
- Csak nem elpuhultál? Sokkal több fát vártam, mire visszaérek. – persze csak játszom vele, mivel szerintem nagyon is jól halad a dolgokkal, így most csak lazán dobom le magam az egyik rönkre és onnan várom, hogy folytassa. Jó is azt nézni, ahogy egy férfi dolgozik, de néhány perc után mégis csak a gyönyörű, kristálytiszta tó vize felé tekintek el.
- Tudod, én imádom a tűzmágiát, de egyszer úgy kipróbálnám, hogy milyen lehet a vizet uralni. Kár, hogy soha se lehetek erre képes. – nézek vissza mesteremre. Nem vagyok elégedetlen az életemmel, egyáltalán, de mégis, vannak olyan dolgok, amelyek elérhetetlenek, én pedig mégis megpróbálnám elérni őket. De hát ezt próbálgathatnám, a víz nem fog megmozdulni az akaratomra.

Egy ideig azért eltart, amíg eleget teszek Carl akaratának, tehát megtöltöm a vödröket a forrásnál, de ez után már minden gyorsan megy, csak némi séta és már vissza is térhetek mesteremhez, ki láthatja is játékos bohóckodásomat. Jó-jó tudom, a mágia nem azért van, hogy megkönnyítse az életünket, de néha mégis jól esik bevetni, főleg akkor, ha tudom, hogy nagyon hosszú lett volna az út, hogy két kézzel cipelem ide a vödröket, ha egyszerre, ha külön-külön, szóval mindenhogy. Carl-nak persze nem tetszik az, amit csinálok, így durcás képet vágok, de persze aranyosan, miközben a vödröket le is engedem a földre, csak szépen, óvatosan.
- Én se játszottam, hanem hasznosítottam! Egyébként pedig nem volt rá sok esély, hogy kiöntsem, mivel elég gyakorlott vagyok a telekinézisben. – büszkén kihúzom magam, és ebből már mesterem is sejtheti, hogy bizony nem egyszer használtam már ezt az erőt, ha szükség volt rá komolyan, ha nem. Ha már boszorkány vagyok és mindez megadatott nekem, miért ne élnék vele? Miért vonnám meg magamtól ezt a fajta hatalmat? Na de lassan a másikhoz sétálok, és némi csípés után hallhatja játékos megjegyzésemet. Persze mindez tényleg csak játék, nem gondolom komolyan szavaimat, ő pedig ismerhet már eléggé ahhoz, hogy tudja is mindezt, de mégis, mintha magára venné. Nocsak…
- Rendben van! – nyúlok is a balta felé, de ő elhúzza tőlem, így vonom fel szemöldökömet kissé. – Hé, én tényleg megpróbálnám, most miért nem hagyod? – nem tűnik valami ördöngősségnek, szóval ki akarom próbálni a favágást, ellentétben az állatok megnyúzásával, így rögtön nyelek is egy aprót és rázom meg határozottan a fejemet.
- Nem-nem, nem bántanék egy állatot se, főleg nem egy cuki nyuszit, szóval ezt most felejtsd el. Inkább éhezek! – kezeimet tiltakozóan összefonom magam előtt, mivel tényleg nem vagyok hajlandó ilyesmit tenni. Minden másban benne vagyok, de ebbe nem. Tetszik a környezet, hiszen imádom a természetes, én is fénymágus vagyok, ez velem született adottság, ahogy az állatokat is, így nem áll módomban bántani egyet se, még Carl kérésére se, ha megharagszik rám ezért, ha nem. Ahogy viszont elbambulok a víz felé, úgy jut eszembe a vízmágia, amelynek erejét soha se ismerhetem meg, pedig milyen csodálatos is lenne, ha képes lennék azt is irányítani, idomítani…
- Egyetértek veled, hogy a tűz a nekünk való elem, de ez attól még ábránd marad. Jamest irigylem ez miatt. – bukik ki belőlem a név, mely bizonyára ismerős lesz mesteremnek, így nemsokára folytatom is egy aprócska toldással. – Találkoztam vele nem is olyan régen, kedves férfi és khm… mintha tetszettem volna neki. – ezt csak úgy halkan jegyzem meg, hiszen érzékeltem, miként nézett rám, hogyan igyekezett megérinteni, és bár ki nem mondom, Carl bizonyára érteni fogja, hogy róla is volt szó, hogy tudom, hogy őt is tanította egykoron. Nem kell mindent túlragozni.
- Szóval kézzel vigyem? Értem én… dolgoztatni akarsz és lefárasztani estére, hogy ne dumáljak annyit. Hát legyen! – megadóan tárom szét kezeimet és teszem azt, amit szeretne, ezt a pár métert úgyis kibírom, így a két vödörért nyúlok, majd lassan megindulok a sátor mögé, hogy letegyem oda őket. Ahogy leérnek a tárgyak a földre, akkor hallom meg a figyelmeztető kiáltást, így perdülök meg a tengelyem körül és találom szembe magam egy kifejlett, de annál gyönyörűbb medvével. Hű… ilyen állatot se láttam még ennyire testközelből. Vigyázzak? De hát… nem fog ártani nekem, én se ártok ő neki, így csak a medve szemeit nézem saját, nyugtató, csodálatosan kék íriszeimmel majd finoman felé nyúlok.
- Ne félj, nem akarlak bántani! – erre egy hangos üvöltés a válasz, én pedig pillanatok alatt szúrom ki sérült végtagját, hogy jobb mancsával belement valamibe, ami felsértette és most vérfoltot hagy maga után a földön. Szegény állat… biztosan az emberek csapdájába esett. Viszont dühös és közelítene szeretne hozzám, így hirtelen hozok létre egy lángot magunk között, amelynek hála mégis inkább a hátrálást választja. Azonnal meg is szüntetem a tüzet, majd közelítek hozzá.
- Csak nyugalom, bízz bennem! – továbbra se nézek másmerre, nem foglalkozom mesteremmel se, csak halkan kezdek neki egy ráolvasásnak, miközben a medve sebére koncentrálok, amelynek vérzése lassan eláll és a seb is elkezd összehúzódni. A maci is meglepően pillant gyógyult mancsára, majd mintha tekintete is hálássá válna. Még kiad valamiféle hangot, majd ez után megfordul és visszaballag az erdő sűrűje felé, én pedig mosolyogva tekintek Carl-ra
- Na, hol az a balta? – nem vicceltem, tényleg ki akarom próbálni a favágást és mivel a férfi ott hagyta a rönköknél, így én gyorsan ki is kerülöm, hogy eltulajdoníthassam, majd egy rönköt előszedve kezdem meg a célzást, hogy elsajátíthassam a favágás művészetét.

Hmm… Ezek szerint Carl számára mégse jelent akkora problémát azt, hogy bevetettem a mágiát is, mint segítséget, csupán csak az, hogy némi szórakozást is belevittem a dologba. Én vidám teremtés vagyok, szeretek élni, így nem látom értelmét annak, hogy komolyan viselkedjek. Úgy érzem, hogy mesterem is jobban érzi magát így a környezetemben, talán még ő is megfiatalodik olykor. Elfogadott már így és bár némileg mintha meg akarna változtatni olykor, nem érzem úgy, hogy ez mindenképpen célja lenne.
- Igazad van, nem kellett volna. – sóhajtok fel végül, beismerve azt, hogy úgy van, ahogy mondja, így elfogadom némileg a finom leszidást. Ez után hallhatom meg a kedveskedést, mely a fejlődésem jele, de most egy visszafogott mosolynál nem futja az előbbi után többre. Fejlődök, folyamatosan, de még mindig messze állok attól, hogy egyedül is boldoguljak, mint boszorkány, de talán azért is, mert nem akarok. Carl gyerekkorom óta mellettem van, az egyik legfontosabb ember az életemben és félek attól, hogy egyszer magamra hagy, nem akarom, ragaszkodom hozzá, jobban, mint bármi máshoz, ezért véletlenül se szeretnék jobb lenni nála vagy ügyesebb, nekem nagyon megfelel az a hely, ahol vagyok, még akkor is, hogyha néha támadnak különös gondolataim. A favágás bár nehéz munkának tűnik, mégse utasítanám el a kipróbálását, ellentétben az állatöléssel és nyúzással. Persze én is eszem húst, de nem lennék képes elvenni az életüket, ezt meg kell értenie tanítómnak is, egyszerűen képtelen vagyok rá, bármilyen szomorú is.
- Sajnálom Carl, de én… én akkor se tudnám bántani őket. Ne haragudj rám, amiért ennyi munkád van miattam. – hajtom le kissé a fejem és kezdem úgy érezni, hogy előbb-utóbb teher leszek majd a számára. Nem sok hasznomat vette eddig se, hiszen én egy másik korban nevelkedtem, de mégis, igyekszek, szeretnék, de bármit nem tudok megtenni, még nem. De hosszú még az itt töltött idő, talán alakulni fogok, nem akarom, hogy csalódjon bennem, annál rosszabb nem is lehetne. Mivel nem is olyan régen összefutottam egy régi tanítványával, így Jamest is kis időre szóba hozom, aki láthatóan azért mosolyt csal a másik arcára.
- A parkban találkoztunk és odajött hozzám. Furcsa volt, kicsit ijesztő és olyan nagyon magabiztos, de kedves férfi. – biccentek végül, de nem óhajtom elárulni Carl-nak a részleteket, hogy miként is figyelt fel rám James. Mondjuk utána beismerte, hogy mint nő, úgy keltettem fel elsődlegesen a figyelmét, tehát más esetben is megszólított volna, akkor pedig elég valószínű, hogy ugyanúgy megtudtuk volna egymásról azt, hogy egy fajhoz tartozunk. Kellemes emlék azért az a nap, remélem, hogy látom még, még úgy is, hogy nem egyszer hozott zavarba. Több gondolatot most nem kap, inkább a vizeket teszem a helyére, miközben Carl ugratását hallgatva fordítom felé vissza a fejem.
- Jó-jó, majd igyekszem befogni, mert még a végén sátoron kívül alszol. – vigyorgok én is hozzá jókedvűen, de ez után jelenik meg a maci, amely először természetesen megrémít, de hamar ura leszek a helyzetnek, amint felismerem, hogy mi történt. Megsérült, így egyértelműen morcos, de képes vagyok segíteni rajta, ebbe biztos vagyok, így miután mancsa rendbe lesz téve, ő távozik, én pedig a mellém érkező férfire tekintek.
- Keksz? – némileg feljebb szalad szemöldököm, majd durcás pofit vágva rázom meg fejem. Jó lenne, ha néha nem nézne még mindig gyereknek, de ez már kezd egyre inkább lehetetlen küldetésnek tűnni, talán fel is adom azt, hogy megváltozzanak a dolgok közöttünk, értelmetlen. Carl nem hülye, talán már régóta tisztában van az érzéseimmel, hiszen oly egyértelmű, egyszerűen nincs felőle viszonzás vagy nem engedheti meg magának, bele kéne törődnöm tényleg, fel kéne nőnöm már ennyire.
- Akármilyen hihetetlen, ez is én vagyok, a komolyabb gondolkodású fiatal nő is, nem csak egy gyermek. – nem kéne most ezt felelnem neki, de valahogy kibuknak a szavak előbbi gondolataimnak hála, így végül megköszörülöm kissé torkomat és inkább a földet kezdem el bambulni, miközben hallgatom szavait. Tudom, hogy a világ milyen kegyetlen, de most tényleg kívül esünk tőle, jól esik kicsit magunk lenni, kezdem én is egyre inkább átérezni a hely nyújtotta nyugalmat. A balta viszont most nem kerül a kezembe, inkább eleget teszek a férfi kérésének, így néhány farönkért hajolok le, amelyeket elkezdek a tűzrakó felé vinni, de a pontos pakolást meghagyom a mágusnak, mégis csak ő ért ehhez jobban, bár nem lesz nehéz lángra lobbantanunk, ebbe biztos vagyok.
- És mondd csak, hol tudok majd lefürdeni? A tóban? – pislogok felé kíváncsian, de azt én is tudom, hogy tusfürdőt mégse vihetek majd bele, ahogy azt is, hogy valószínűleg elég hűvös lesz a víz, de nem fogok hisztizni rajta, inkább csak érdekelne, hogy miként gondolta ezt. Picit azért kiizzadtam és hát nem esne rosszul egy frissítő fürdő, talán még egy kis úszás sem, így lecsüccsenek az egyik rönkre, miközben várom a választ.

Szerintem Carl abba bele se gondol, hogy mennyire komolyan is tudok én viselkedni, de egyszerűen amikor vele vagyok… annyira boldog vagyok, hogy nem szeretnék komornak és felnőttnek tűnni. Ő a felnőtt, ő az én mesterem, én pedig… én pedig a kicsi tanítványa, mert úgy érzem, hogy örökké az szeretnék maradni. Naív gondolatok, tudom jól, hiszen egyszer meghal, ezzel tisztában vagyok, én pedig akkor még mindig sokáig fogok élni, de amíg itt van, addig miért kéne másképp lennie a dolgoknak? A korholásait is megszoktam már, nem esnek rosszul, nem bántóan csinálja, bárhogy is reagálok rájuk. Az állatmegölés és annak megnyúzása viszont már túl sok, azt még Carl kedvéért se tenném meg, akármennyire is másra számít tőlem. Tudom, hogy azt hitte, majd képes leszek rá, de… de nem vagyok.
- Örülök, hogy megértesz! – mosolyodom el, amikor hallom, hogy megcsinálja ő helyettem, de ahogy a főzést rám sózza, mosolyom még szélesebbé válik. – Nagyon szívesen főzök, ugyanis akármilyen hihetetlen, de tudok és szeretek is. – öltöm ki édesen a nyelvem, mivel abba biztos lehet, hogy nem fogok hibázni. A kis cirógatása természetesen jól esik, még akkor is, hogyha csak tincseimet érinti, mégis, kékségeim lehunyom egy rövid időre, majd amikor meghallom a másik szavait, hirtelen nyílnak ki.
- Én is mindig így érzem, ha veled vagyok. – mondom halkan, majd nem tudva visszafogni magam, hirtelen ölelem meg a másikat, bújva hozzá édesen. Nem érdekel, hogy kiizzadt, ahogy én is, ez nem számít. Bár vannak szüleim, boldog családban élek, Carl mégis más a számomra és tudni akarom, hogy ezt tudja. Ő nagyon fontos nekem. Az ölelés után viszont szóba kerül egy régi ismerős is, James, akivel nem is olyan régen futottam össze, így mesélek arról a találkozásról, talán érdekli a másikat.
- De ő nem úgy volt furcsa, mint te. De mindegy is, lapozzunk! – intek, szót se érdemel már a dolog. Inkább beszéljünk magunkról, azért vagyunk itt, hogy végre kettesben töltsünk el több időt, erre van szükségünk, igen, tudom, mindkettőnknek.
- Te is tudod, hogy nem hagynám, hogy kint aludj. Akkor kihez bújnék oda a hideg éjszakán? – ahogy kimondom a kérdést, máris leesik, hogy ezt nem kellett volna, így picit zavartan sütöm le szemeimet, harapok ajkamba, de nem fordítom el a fejem. Nem tudom, hogy szavaim mit váltanak majd ki belőle, de minden bizonnyal hamar rájövök majd, Carl soha se tartja magában azt, amit gondol és ez így is van jól. Kis idővel később egy maci is a közelembe férkőzik, de mindenféle probléma nélkül oldom meg a helyzetet, nem téve kárt az állatban, hiszen… miért bántanám szegényt? Inkább meggyógyítom némi ráolvasás segítségével, majd a keksz említésére szemet forgatok és szépen válasz nélkül hagyom a dolgokat. Vagyis hát nem teljesen, mivel komoly is tudok lenni igen, ezt jobb, ha a mágus is tudja.
- Tudod, ha néha te is többet szórakoznál, nem lennél ilyen komor. – már miért ne játszadozhatnék, ha akarok? Még azért tényleg fiatal vagyok. És hogy lesz lehetőségem bizonyítani?
- Ezt hogy érted? Mire célozgatsz? – ezt tudnom kell, tudni akarom, mert nem szokott üres szavakat mondani, főleg nem ilyesmiket, így őszinte érdeklődéssel fürkészem most arcát. Ez után térek csak át arra, hogy talán fürdenünk se ártana, így miután kész van a tűzrakó hely, már szóba is hozom.
- Remélted? Miért is? – nem értem most a csipkelődést, fejtse csak ki bátran, így figyelem arcát, majd nemsokára már hallom a választ is. Halkan hümmögök, jó lesz ez így, hiszen együtt fogunk pancsolni, olyasmire rég volt már példa úgyis.
- Akkor előzzük meg, hogy tényleg kint aludjál a sátor mellett és menjünk pancsolni! – nem teketóriázok, elkapom a férfi kezét, majd jókedvűen kezdem el húzni a tó irányába, de menet közben azért eleresztem. Viszont tényleg sietek, jó lesz majd megmártózni.
- Azért remélem nem lesz jéghideg. – jegyzem meg elmélkedve, majd ahogy megérkezünk a tóhoz, kerülve Carl tekintetét dobom le magamról ruháim egy részét, így nemsokára már egy bézs színű fehérneműben ácsorgom mellette és picit félénken, lassan indulok el a tóba.
- Hideg! – állapítom meg szinte azonnal, de nem, már csak azért se használok mágiát, nem lenne helyénvaló, tudom jól. Tessék, tanultam valamit! Inkább megemberelem magam és nemsokára belegázolok a vízbe, amit azért sikerül néhány perc után megszoknom, már nem oly hideg, mint kezdetben volt.
- Na, jössz? – nézek ki a másik felé és ha ő is megszabadul némi felesleges ruházattól, akkor azért nem felejtem ám el végignézni rajta. Nem is én lennék…

Ezek szerint Carl is tudja, hogy nem olyan meglepő az, hogy tudok főzni, kinézi hát belőle, mégse tart teljesen kislánynak. Lehetséges volna, hogy érzi már, hogy nővé érettem? Talán igen, hiszen… amikor nála voltam és meglátott a kádban, akkor is éreztem rajta, hogy nőként kezel, mennyire jó is volt az a nap, amikor hozzá bújhattam… De nem-nem, koncentráljunk inkább a jelenre.
- Hmm, akkor ha hazatértünk, átmegyek hozzád és csinálok valami meglepi vacsorát. Na, mit szólsz hozzá? – már fejben el is kezdem tervezgetni a dolgokat és megannyi étel eszembe jut, de vajon melyik legyen? Van még időm eldönteni, felesleges máris ezen gondolkodnom, de a férfi szavaira valahogy belőlem is kibuknak bizonyos szavak és képtelen vagyok megálljt parancsolni magamnak, meg kell őt ölelnem és eképp is teszek. Kis kezem nemsokára átölelik derekát, én pedig teljesen hozzá is bújok, mint egy édes kismacska, úgy élvezem simogatását. Szép szemeim lehunyom és számomra is idilli táj férkőzik be elmémbe, oly tökéletes most minden, bárcsak örökre így maradna. De egyszer minden jónak vége szakad, kezdem már így érezni, így el kell őt engednem, tehát elmosolyodom, majd folytatjuk tovább megkezdett beszélgetésünket. Említést teszek James-ről is, de nincs kedvem most annyira belemenni a részletekbe, hogy mindent elmondjak most, lesz rá még lehetőségünk máskor is.
- Rendben van, de ne most, majd otthon. – nem akarom ezt a helyet most azzal beárnyékolni, hiszen érdekelne, hogy miként tette azt, amit tett azon a napon, az egész lénye érdekes volt, de most mégse akarok róla beszélgetni, inkább az estét tervezgetem, azt, hogy majd ismét hozzá bújhatok. A visszakérdezésre viszont némileg elpirulok, miközben egy tincsemet is megigazítom, mintha nem állna úgy, ahogy kéne neki.
- Csak gondoltam, hátha nem bánnád, mert én örülnék neki. – ismerem be, majd amikor kijelenti, hogy nem hagyna fázni, mosolyogva biccentek, akkor azt hiszem, hogy ez eldőlt és este már nem kell messzire húzódnom. A lényeg az, hogy együtt legyünk, ténylegesen. A maci viszont szeretne csatlakozni hozzánk, de szerencsére nem történik baj, könnyedén segítek neki, ő pedig tovacammog, így rátérhetünk a szórakozásra, majd pedig egy számomra új témára, ami egy másik utat jelent Carl számára. Nem tudom, hogy mire gondolhat, így elvárom, hogy kifejtse azt, de amikor ezt megteszi, legalábbis némileg, csak durcásan nézek rá.
- Tudod, hogy bármilyen útra követlek, még akkor is, hogyha nem biztonságos! – ezt tényleg tudnia kell, mert én ragaszkodom ehhez. Mindenhova követném, a teljes bizalmamat élvezi, hiszen kiskorom óta oly fontos a számomra. De ahogy kijelenti megint, hogy már nem kéne sokáig tanítványnak maradnom, picit lejjebb eresztem vállaimat, utálom ezt a témát.
- Még sok mindent kell megtanulnom tőled és amíg nem érzem úgy, hogy készen állok, addig nem küldhetsz vizsgázni se. A tanítványod vagyok és maradok is, még nem állok készen megtenni azt a lépést, hogy külön váljunk, soha se akarom meglépni… - harapok ajkamba, beismerve, hogy én örökké ragaszkodni fogok hozzá, hiszen nála jobb tanárt keresve se találhatnék. Nem akarok egyedül lenni, nem akarom azt, hogy eldobjon magától és remélem, hogy nem fogja ezt megtenni. A fürdőzés viszont talán némileg lehűti majd ezt a furcsa hangulatot, talán jót tesz mindkettőnknek, így kapom el kezét játékosan és kezdem el húzni a víz felé. Jóízűen felnevetek, amikor méltatlankodni kezd, majd végül eleresztem és vetkőzni kezdek, így nemsokára a vízbe lépkedek, de oly hideg, brrr…
- Tudom nah, de én nem vagyok ám ehhez hozzászokva. – pillantok felé, de azért sikerül behatolnom a vízbe, így kicsit didergek, miközben Carl is nekivetkőzik, majd követni kezd. Annyira jól néz ki, hogy nehéz levenni róla tekintetem, de… miért kéne ezt tennem? Mégis, ahogy bejön, majd kérdez, sikerül rávennie, hogy szemeibe nézzek, majd felsikkantok, ahogy a hideg víz felső testemet éri.
- Gonosssz…- didergek, de elkapom ám szavait, így meglepetten pislogok felé, majd magamra, miközben vékony, formás testemről lassan csúsznak lefelé a vízcseppek.
- Nem is rossz? Csak nem tetszik, amit látsz? - kérdezek rá gonosz módon, miközben most nem adom vissza neki a vízcsapást, ahogy azt eredetileg terveztem, ennél jobb ötletem van, inkább nemsokára már a férfi nyakában landolok ismételten, jól megölelgetve őt.
- Még jó, hogy nem vagyok rossz! – nyelvet öltök felé ilyen közelről, játékosan, majd csak ez után eresztem el és most utólag megkapja azt a fröcskölést, triplán méghozzá.