Nem mondanám magam kifejezetten egy partyállatnak, de azért mint minden fiatalnak, nekem is szükségem van egy kis szórakozásra... és alkoholra. Főleg egy húzós hét után. Úgy is kicsit előbb hazaértem (ahogy általában a szombati napokon), körülbelül enyém volt az egész délután, ezt pedig kihasználtam arra, hogy aludjak és Xbox-on játsszak az Alpha Protocollal. Ennek köszönhetően Brooke-tól megint megkaptam, hogy gyerek vagyok. Hát, de most igazán megérthetné, hogy alig vagyok itthon és amikor van egy kis szabadidőm akkor szeretek benti tevékenységeket végezni. Estére még úgy is kellett tartalékolni az energiámat. Nagyjából kilenc óra körül indulhattam el gyalog Vancouver egyik legkedveltebb szórakozóhelyére, a Pale Moon Disco-ba, ahol a kijárat előtt már vártak a haverok. Onnantól az egész estét átbuliztuk, iszogattunk, táncoltunk lányokkal meg minden, amit még lehet ott csinálni. Mondjuk nálam a kurvázás az kimaradt. Kedvem sem volt hozzájuk, meg ha már kinéztem magamnak valakit, akit fel akarok szedni, akkor nem biztos, hogy ilyen húzásokkal bevágódnék nála. Próbáltam kizárni a vámpírok idegesítő szagát, a vért, a halált, ami körbelengte a helyiséget annak ellenére, hogy egy szórakozóhelyről van szó. Kifelé azonban már nem jártam sikerrel. Egy kisebb csapat vámpír jött mögöttem, akik akkor kezdtek el csak igazán idegesíteni, amikor meghallottam, hogy rólam beszélnek. Próbáltam megőrizni a hidegvéremet, de az egyik hirtelen nekilökött egy autónak olyan erősen, hogy betört rajta a szélvédő. Na, ezen a ponton már rendesen felment bennem a pumpa. Ennek ellenére nem kezdtem el átváltozni, mert fölöslegesnek tartottam. A szemetek megkapják, amit szeretnének, hiába rontok nekik. Az erőviszonyok még akkor is feléjük húznának, ha nem egy csapatról lenne szó, így meg főleg. -Mit akartok? -fordultam feléjük, miközben sziszegve kiszedtem az arcomból egy üvegszilánkot. A kérdésre nagyjából egységes választ adtak: a véremet. Miért is ne? Eddig is én voltam a vámpírok potenciális áldozata és úgy látszik ez a mai napig nem változott. Az a „legjobb” az egészben, hogy például régebben, amikor három hónapig fogságban voltam, nekem akkor sem sűrűn adtak V-t. Maximum ha már a halálomon voltam. Jól tudták, hogy attól csak felerősödnék, azt meg szerették volna elkerülni. Ezért sem lettem Ghoul, vámpírcsicska. De ki is beleztem volna őket így utólag, ha átváltoztam volna. Szóval miután megadták a választ, már az egyik mögöttem is termett és egyszerűen leütött. Egy nagyobb autóban ébredtem, de addigra már biztos ittak belőlem, mert elég gyengének éreztem magam. Ráadásul a kezemen harapásnyomok éktelenkedtek az mellett, hogy tiszta vér volt az egész. Az egyik csaj végre megsajnált és miután feltépte az egyik erét, a számhoz tartotta, 'meg ne dögölj' alapon. Ezután még párszor belém mélyesztették a szemfogaikat az út során. Ha még nem éreztem volna magam elég megaláztatott helyzetben, elkezdtek kielégíteni... de ebben legalább volt élvezet. Aztán miután már megunták a szórakozást, kilöktek a semmi közepén, szétszaggatott, véres ruhával. Gyengének éreztem magam, úgyhogy miután megnéztem telefonon pontosan hol is vagyok, felhívtam Brooke-ot, aki pont most nem vette fel a telefont. De azt legalább megtudtam, hogy a vérfarkasok territóriumában vagyok, akik valószínűleg ide fognak seregleni a vámpírszagra... remek.
Sose voltam az a nagy szórakozást hajszoló. Mindig csak egy cél lebegett előttem, hogy megtaláljam a családom. Alex azonban rámutatott arra, hogy hosszú távon tönkreteszem ezzel az életem. Igaza volt, mint általában mindig. Vagy az ékszereken javítgattam vagy a családom után kutattam, de saját magamra egy pernyi időt se hagytam. Kezdtem magamba zárkózni és Alex-nek is hosszú időbe tellett mire kitudott rángatni abból az állapotból. De sikerült és most már jobban odafigyelek arra, hogy az életem nem csak monoton dolgokból álljon hanem olykor változatosság kedvéért érezzem is jól magam. 1000+ évvel mögöttem igazán rám fér, hogy ne csak a munkám tegye ki napjaimnak a 90%-át. Most is éppen Alex-től jövök, elmentünk egy esti szórakozóhelyre ahol hogy is mondjam, kirúgtunk a hámból. Volt ott minden, asztalon lenyomott sztriptíz, idegen pasikkal való smárolás és egyéb jó dolgok, na meg pia töménytelen mennyiséggel. A hangulat maga volt a tökély aztán Alex és én is egy-egy sráccal karöltve elhagytuk a szórakozóhelyet. Nem tudom hogyan, de végül Alex és a pasija elváltak tőlünk. Egy ideig jól esett a fickó figyelme és simogatásai, de aztán ráuntam és kiadtam az útját. A jóból is megárt a sok alapon indultam neki az éjszakának, hogy egy frissítő séta után hazatérjek. A házam közel van a vérfarkasok territóriumához, rengetegszer kaptam már ajánlatot, hogy csatlakozzak hozzájuk, hogy megéri, mert nagyobb a biztonság és stb, de nem, nekem egyetlen falkám volt és az megszűnt, számomra az egyedüllét a megnyugvás. Civil farkasként amúgy is sokkal több mindent megtehetek, nincs feljebbvalóm, aki utasítgathatna. Így szabadon szabályok nélkül élni az igazi. Ahogy sétálok megcsap egy förtelmes bűz, csak egy valaminek van ilyen undorító vérszaga amiben érezni a gonoszságot, vámpírok. És nem is tévedtek az érzékeim, pár perccel később fel i tűnik egy autó aztán pár vámpír cafka kidob egy összeharapdált srácot majd ahogy jöttek távoznak is. Egy darabig várok hátha kiderül, hogy a srácnak nincs különösebb baja, de aztán győz bennem a kíváncsiság és valahol a segítőkészségem is elő akar furakodni. Odasétáltam és pontban mellette álltam meg. -Téged aztán jól helyben hagytak. Fel tudsz állni? - Kérdem, de aztán választ nem várva felsegítem. - Ha nem akarod, hogy az itteni farkas falka kiszagolja a belőled áradó orrfacsaró bűzt akkor jobban teszed ha velem jössz és minél hamarabb eltűnünk innen. - Persze választható opció az is, hogy inkább marad és végig nézi ahogy darabokra cincálják, de szerintem nem mazochista és nem is fakír úgyhogy velem fog tartani.
Mostanában mintha vonzanám magamhoz a bajt. Múltkor is lezúgtam a lóról, most meg a vámpírok intéztek el. Legalább mintha visszamentem volna az időben és azon az estén lettem volna, amikor behúztak abba a furgonba. Három hónap után jobban megutáltam a vámpírokat, mint bármelyik más fajt ezen a bolygón. A legtöbb egy öntelt gyökér, akik arra használják ki az erejüket, hogy másokat maguk alá taszítsanak. Eleinte még szimpatizáltam is velük, de azon az egy bizonyos éjszakán szinte azonnal felváltotta az optimista látásmódot velük kapcsolatban a színtiszta gyűlölet. És most megint bebizonyították, hogy pusztulásra érett a fajuk. Az embereket lenézik, sőt, mindenkit, aki alattuk áll, eközben nem veszik észre, hogyha az egójukról ugranának az IQ szintjükre akkor valószínűleg szörnyethalnának. A köreikben ugyanis elterjedt „betegség” a pöcsfejség, ami szinte majdnem minden esetben együtt jár az intelligencia és az empátia hiányával. Csak vér, vér és gyilkolás esztelenül. Bele sem gondolnak mekkora fájdalmat okoznak másoknak, csak mennek a saját fejük után. Nem azt mondom, hogy ha lehetőségem lenne rá, akkor kiirtanám mindet, mert valószínűleg ezerből van legalább egy, aki nem érdemelné meg, de akkor is pipa vagyok rájuk. Az állatokat sajnálnám, ha egy szinten kellene emlegetnem őket a vámpírokkal. Végre egy normális estét szerettem volna magamnak, vadászok nélkül, erre berántottak egy autóba és majdnem kiszívták az összes véremet. Azon csodálkozok, hogy életben maradtam. Miután kitettek az autóból,csak arra maradt erőm, hogy letegyem magam egy fatörzsre és elgondolkozzak rajta, hogy mégis mit vétettem, amiért ezt érdemlem. A kezem és az arcom az üvegszilánkoktól és a harapásoktól tiszta vér volt, a ruhám szétszaggatva egy-két helyen. Ráadásul Brooke nem vette fel a telefont. Az akkum merült, csoda, hogy egyáltalán azt meg tudtam még nézni hova kerültem. Nem ismertem magamra, legszívesebben átváltoztam volna állattá, hogy a bundám fedje a sérüléseimet. De még ezt sem tudtam megcsinálni. Sosem szokott fájni, ha a gepárd bőrébe bújok, most azonban a legkevesebb erőfeszítésnél is ropogtam a csontjaim, éreztem, ahogy szakadtak a szalagjaim és majdnem szétestem. Legszívesebben ordítottam volna, annyira fájt. De inkább befogtam a számat, nehogy még jobban vonzzam a farkasokat. Reménytelenül lehajtottam a fejemet, becsuktam a szememet és a térdemre támasztottam a könyökömet. A közeledő léptekre sem néztem oda. Nem érdekelt ki jön, azt már úgy is éreztem, hogy egy farkas lesz az. Arra vártam, hogy lelökjön a fáról és agresszívan nekem rontson, úgyhogy mikor egy barátságos női hangot hallottam, arra felkaptam a fejemet. Őszintén szólva nem csalódtam, legalább ilyen szép példányra számítottam. Már éppen válaszolni akartam volna a kérdésére, mikor segített felállni a helyemről. -Menjünk -bólintottam és ha a farkas elindult, akkor én is. -Hogyhogy segítesz? -fordultam felé, miközben letöröltem a homlokomról egy lefelé száguldó vércseppet. Tényleg kíváncsi voltam mi vette rá, hogy felkaroljon ahelyett, hogy feltépjen. -Láttad amikor kiraktak?
A vámpírokkal nem állok jó viszonyban. Tönkre tették az életem, elválasztottak a családomtól és rengeteg fajtám belit kivégeztek. Persze ez nem most volt, olyan 700 vagy 800 évvel ezelőtt, a fene se tudja már, ilyen messzire én se emlékszem már vissza hajszál pontosan, megtörtént és történelem lett, ennyi. De ezek a mocskok nem érték be ennyivel, dehogyis. ha épp nem a nemes farkas hordákat gyilkolták, üldözték akkor rátértek az emberek, az egyszerű halandók gyilkolására. Ez a faj a világot rothadó pokollá teszik. Talán épp ezért vártam és néztem végig ahogy kidobják azt a srácot a kocsiból. Nem minden esetben érdekel más helyzete, de elég nyomorultúl elbántak vele és hát a lelkiismeretem azért még mélyen elrejtve megvan és most a felszínre tört, ha itt hagynám agyon gyötörne. Egy a szerencséje, hogy a kínzói vámpírok voltak, ha vérfarkasok tették volna nem ütném bele az orrom, mert nem az én dolgom, de a vámpírok ügyeire magasról köpök. Ha tehetném mindet én magam szaggatnám széjjel millió darabra. Odaléptem a szerencsétlen sráchoz és talpra állítottam, ez a hely nem a legmegfelelőbb a cseverészésre. Majd ha elvittem innen egy biztonságosabb és farkas mentesebb övezetbe majd rákérdek a vámpíros csoporttalálkozóra ahol alighanem Ő volt a desszert. Mit ne mondjak jó kis falat. Látom rajta a meglepettséget amit nem is csodálok, egy vérfarkas agresszív és védi a területét, de nekem egyikre sincs okom, nincs mit védenem és a területre én is csak "belógtam" bár engedélyt kaptam rá mégse látna szívesen, ez ilyen, többször is nemet mondtam a csatlakozásra, a belépési engedélyt egyedül a korom miatti tekintéllyel nyertem, itt az alfa fiatalabb nálam így tart attól, hogy elveszem ami az Övé, ezért is akart beszervezni, de nem sikerült. Utolsó kijátszható kártyaként, engedélyt adott a behatolásra territóriuma vadászterületén. -Ez nem az én területem, nincs falkám és betolakodó vagyok úgy, mint te, épp annyira el kell innen mennem, mint neked, viszont igen, láttam, hogy kiraktak és mivel szívből gyűlölöm a vámpírokat nem hagyhattam, hogy a farkas falka alfája még ki is belezzen azért amiért itt vagy és nem is tehetsz róla. - Mondom, majd egy picit gyorsabbra teszem a tempót, érzem a farkasok szagát, hamarosan megérkeznek és bár tekintélyt parancsol a korom és erőm, egy falkával szemben nem nagyok az esélyeim, főleg egy ekkora kolonccal az oldalamon.
II. Civil farkas
Brother of the Moon
Emmaline Troy
animae scrinium est servitus
Egyedi Titulus : Hunter
Play-by : Hilary Duff
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 34
Lakhely : Washington
Rang : II. Civil farkas
User neve : Viktória
Vonal2 :
Különleges képesség : Alakváltás
Foglalkozás : Ékszerész
Felöltött alak : Farkas
Vonal3 :
Tárgy: Re: Emma & Cody Szer. Nov. 05, 2014 6:13 am
Egyetlen egy szerencséjük van a vámpíroknak:az, hogy félek tőlük. Nem sokkal vagyok erősebb egy embernél, még egy vérfarkas is gondot jelentene, nemhogy egy egész csapat vámpír. Persze, hogy hagytam magam. Mégis mi mást tehetnék ilyen helyzetekben? Elfutni? Hatszor leköröznek. Egyszerűen bele kell törődnöm abba, hogy kedvük szerint szórakozhatnak velem. Ha ők engem akarnak desszertnek, akkor megkapnak, ha akarom, ha nem. Felvehetném velük a harcot, de felesleges erőfeszítés lenne. Ők nem fair játékot fognak játszani, még ha lenne is ellenük fegyverem, a pöcsfejek,akik a véremből akarnak inni, lazán belém mártanák egy pillanat alatt a tőrt. Szóval nem harcolok ellenük, feladtam, kész. Viszont ha valaki adna hozzá egy használható ötletet, hogyan rúghatnám szét a seggüket, akkor szívesen megpróbálnám. Még jó, hogy legalább a semmi közepén akadt egy vérfarkas, aki nem rossz szándékkal közeledett felém. Mert a szagom alapján körülbelül arra számítottam, hogy min. jól lecsesz az egyik alfa és itt hagy, hadd dögöljek meg. Vagy talán még nekem is ront. Mondjuk a vérfarkasokkal nagyjából jóban vagyok, de azért nem bíznék egyikben sem. Főleg akkor nem, amikor a vadászterületükön ólálkodok tiszta véres testtel, erősen bűzölögve a vámpírok orrfacsaró szagától. Mert az utcán teljesen más találkozni velük, de itt... még azt is el tudnám képzelni, hogy észre sem vennék a gepárd szagot rajtam, hanem ösztönből vámpírnak néznének és azért kapnának szét. De ez az egy farkas úgy látszik nem ilyen célból jött, úgyhogy gondolkodás nélkül elfogadtam a segítségét. -Igen... és fogadjunk, hogy még te is vérszívónak néznél ilyen szaggal. Egy egész flakon dezodor sem nyomná el ezt bűzt... -undorodtam elég látványosan. Valamiért még azelőtt is zavart a halált, rothadást keltő szaguk, mielőtt még bármit elkövettek volna ellenem. Azóta meg főleg ráz tőle a hideg. Nem tudom hogyan képes valaki addig süllyedni, hogy hagyja magát fél-rohadék ghoullá tenni. Ha engem is terrorizálna valamelyik rendszeresen, akkor abban biztos lehetne, hogy legközelebb egy egész csapattal együtt rúgnám seggbe. Mert az egy dolog, hogy a spontán támadásokat nem tudom kivédeni, de az biztos, hogy hosszútávon egyik sem dézsmálná a véremet. Nem vagyok gyilkos, de előbb ölném meg őket, minthogy hagyjam magam. Jó, mondjuk ez úgy hangzott mintha a ghoulokat is legalább annyira utálnám, mint a rendes vérszopó köcsögöket, pedig azért őket inkább mint személyt ítélem meg. Ellenük nagyjából kiegyenlítettek az esélyeim, ezért sem volt velük még összetűzésem. Viszont akkor is elítélem, azt amit csinálnak. Az meg megint más, ha valaki az akarata ellenére kezdett átváltozni például fogságban. -Amúgy pontosan hova is viszel? -intéztem a farkashoz egy kérdést menet közben, miközben próbáltam tartani a tempót. Mert azt nem tisztáztuk, hogy hova megyünk. Talán a házába akar vinni? Ilyen közel lenne, hogy gyalog járkál vadászni? Vagy tudjam én mit keresett errefelé... Azonban ezen most nem volt időm filózni, ugyanis ha jobban koncentráltam, akkor már meghallhattam a közeledő lépteket. Ráadásul egyszerre többet is. Remek, még a nevét sem tudtam meg a lánynak, de már ki akarnak nyírni. -Van valami terved? -kérdeztem, hátha már kieszelt valamit. Azt még nem akartam említeni, hogy nem biztos, hogy át tudok változni... előbb mondja el, ha kieszelt valamit egy kisebb falka ellen.
A vérfarkasoknak meg van az erejük ahhoz, hogy vámpírt öljenek, de a vámpíroknak ott az alap előnyük, hogy olykor gyorsabbak és vérszomjasabbak. Egy fiatal farkasokból álló falka talán a halálba rohanna egy csapat vámpírral szemben. Én azonban már öltem vámpírt, mikor elveszítettem a családom volt pár tizenévem mikor öldöklésben éltem. Akkor voltam a legnyugodtabb ha egy vámpírnak elválasztottam a fejét a nyakától. Persze ez az időszak is eltelt és megtanultam, hogy nem rohanhatok vaktában a vámpíroknak, hisz nem mindegyik mai bárány. Ettől függetlenül még mindig forrong bennem a vágy, hogy megöljek párat vagy akár mindet. Ahogy a kocsi elhajtott már tudtam, hogy nem fogom szarban hagyni a kölyköt. Nem vagyok egy jótét intézmény és igazán megtehetném, hogy ott hagyom, de a vérfarkas falka alfája is a bögyömben van már egy ideje és nem szívesen teszek a kedvére azzal, hogy hagyom, hogy megegye a srácot. Nem mellesleg a vámpírok csesztek ki vele és rokonszenv támad bennem. Közelebb érve már az orromban van az a maró bűz ami a vámpíroktól maradt. De a srác egyedi édes illata is ott van még a levegőben. Ha itt hagynám biztos meghalna vagy túsz lenne bár annak ez esetben nem sok értelmét látnám. Ennek a falkának a vezetője egy bekattant őrült, míg egy tapasztalt alfa hagyná a kölyköt élni addig ez gondolkodás nélkül tépné darabokra, nem tudom mitől ilyen elme háborodott, de ha így folytatja velem is meggyűlik a baja, eddig csak azért nem leckéztettem meg a fölényes nagyurat, mert nem szívesen vállalnám az alfa szerepet még ha csak annyi ideig is tartana míg valaki át nem veszi tőlem. -Nos azt hiszem én még talán nem néznélek vámpírnak, elég idős vagyok és azért a szaglásommal sincs gondom, a bűz mögött érzem a sajátos emberi illatodat is, én még talán nem szedtelek volna darabokra, de nem kell félned, vámpírra utazom és nem azok desszertjére. - Mosolygok rá. ha a vértől eltekintünk elég helyes a srác, nem csodálom, hogy azok a ringyók beindultak tőle és a vérétől. Bár azok a szörnyszülöttek a saját anyjukra is beindulnak ha annak vér folyik az ereiben, erről ennyit. -Ha nincs ellenedre a lakásomba viszlek, elég nagy, több szoba is van, míg rendbe nem jössz vagy ki nem reggeledik ott maradhatsz, ahogy jónak látod. - Amekkora az a ház igazán elférne benne, látogatóm úgyse nagyon akad max ennek a falkának pár új tagja akik újra bepróbálkoznak nálam hátha egyszer csatlakozom, de azt remélhetik. Alex se olyan gyakran látogat. Csendes a kúria és túl nagy. Ekkor érzem meg a farkasokat, itt vannak és körül vettek minket. Az alfa is tiszteletét tette, itt van, de egyelőre rejtőzködik, fél tőlem és ezt baromira jól teszi, tudja, hogy szemtől szemben belém kötni nem előnyös, hát a trükkjeire hagyatkozik. -Van. A terv, hogy életben maradunk. - Közlöm és próbálok úgy helyezkedni, hogy nehogy az első csapás esetleg a srácot érje. -Erősek és gyorsak, de ha jól sejtem te se vagy lassú, ha szólok próbálj meg eltűnni innen, én majd eljátszadozom velük. - Mondom és a bokroknak szentelem figyelmem ahol már látom a farkasokat, igaz, még nem jöttek elő.
Engem speciel még egyik vérfarkas alfa sem terrorizált semmilyen formában. Az egyikkel még jóban is vagyok, csak sajnos nem azzal, amelyik itt vadászott a falkájával. Mert ő biztos, hogy elnézné nekem ezt az apróságot, hogy tiszta véresen, vámpírszagtól bűzölögve döglődök a vadászterületén. Talán még segítene is nekem. Azonban ehhez az ismeretlen alfához, aki közeledett felénk, nem fűztem hasonló reményeket. Még úgy sem, hogy akadt egy kis segítségem egy szőke hajú, gondolom idősebb vérfarkas személyében. -Hát, még jó, hogy csak rájuk utazol -ha már túléltem a vámpírokat, akkor nem szeretném kipróbálni milyen az, amikor széttépnek az ordasok... rosszabbik esetben élve. Persze amikor elsőre meghallottam a lány lépteit, számítottam rá, hogy esetleg nem azért jött, hogy segítsen rajtam, de a támadásra sosem lehet elég jól felkészülni lelkileg. Főleg akkor nem, ha már eleve le vagyok gyengítve. Gondolom az bőröm a sok mocsok alatt már olyan fehér lehetett mint a fal a vérhiánytól, plusz nem kicsit éreztem magam szarul. Azon csodálkozok, hogy nem ájultam el. -Megköszönném, ha maradhatnék éjszakára – dobtam felé egy hálás mosolyt. Ezek szerint még nincsenek kihalóban a rendes természetfelettiek. Mostanában mondjuk inkább a paraszt típussal futottam össze, de azért a barátaim tartják bennem a lelket. Ők a bizonyítékai annak, hogy még vannak normálisak ezen a bolygón. Meg persze ez a szőke hajú csaj. Annak ellenére, hogy még nem tud rólam semmit sem, felajánlotta, hogy éjszakázhatok nála. Persze bennem megbízhat, nem élnék vissza a vendégszeretetével, meg nem is lopnék el tőle semmit sem, csak azért ez furcsa. Túl nagy kedvességre vall. Kár, hogy nem sokáig játszhattam el a gondolattal, hogy végre letehetem magamat egy ágyon. Most kivételesen egy farkas falka akarta tönkretenni az estémet, amin igaziból már nem sok mindent lehetett volna jobban elcseszni... a vámpírok túl jól végezték a dolgukat. -Ez egy nagyszerű terv. Remélem működni fog -még pofátlanul fiatal vagyok a halálhoz, a többi természetfelettihez képest még alig éltem pár évet. Nem szívesen próbálnám ki milyen távozni az élők sorából... főleg harc közben nem. Pedig már ezt a lehetőséget is beleszámítottam az esetleges végkimenetelek közé. Persze próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz és nem feltétlen arra gondolni, hogy itt fogok megdögleni. Csak sajnos az utóbbi egy órában történtek kezdték elvenni a reményt, hogy még történhet velem bármi pozitív a nap során... például, hogy életben maradok. -Mi? -csodálkoztam a kijelentésén.-Hagyjalak egyedül a szarba? -azok után, hogy segített nekem? Nem, azért ennyire én sem vagyok nyúl-lelkű. Az a minimum, hogy kiállok mellette még félholtan is, ha azt is felajánlotta, hogy nála éjszakázzak... jótett helyében jót várj. -Veled leszek jelentettem ki határozottan, bár ilyen hadirokkantam nem láttam sok esélyt arra, hogy valóban hasznossá tegyem magam... maximum ha vészhelyzet van talán tudnék segíteni. Mindenesetre másodszorra is megpróbáltam átváltozni, bár csak nagyon keservesen ment. A szokottnál is többet szenvedtem, mire végre gepárd lehettem.
Egyszerűen egy arrogáns és nagyképű majom a falka alfája. Öntelt, azt hiszi, mert adott neki egy terület és pár csahos, jól nevelt kutya már Ő az Isten. Az egészet örökölte, egy fél mancsát nem mozdította ezért az egészért. Olyan 600 éves körül van, ha jól hallottam. Semmit nem tett, hogy kiérdemelje a falkát és mindazt amivel most rendelkezik. Fél tőlem, ezt észre vettem, rengeteg engedményt kaptam tőle, de persze látom mögötte a hátsó szándékot, menteni próbálja az irháját. Ha elmondom neki ezerszer akkor se hiszi el, hogy nem kell a földje és a korcsai. Próbálja megtartani a két lépés távolságot, de közben figyel, nagyon félti a seggét, mellesleg jól teszi, mert ha így folytatja, adhatok neki egy kis kóstolót az ezer éves harcmodorból. -Megnyugodhatsz, ez így is marad. - Nem vagyok rosszban más természetfelettiekkel, csak azokat leckéztetem meg akikkel komoly vitáink vannak, mint ezzel az alfával. Természetesen segítettem neki és ha kell meg is próbálom megvédeni ezektől a korcsoktól. Felajánlottam a házamat, mint éjszakai menedéket és el is fogadta. -Addig maradsz míg jónak látod, mellesleg minden jobb ennél a helynél, főleg most. - Már messziről megérzem a farkasok szagát. Dühösek és csak parancsra várnak, hogy megtámadhassanak minket. nagyon felelőtlen lépés volna az alfától ha rám küldené a kutyáit. Ha valaki tudja, hogy mire vagyok képes, akkor az Ő. De ha minden vágya, hogy elveszítse a birodalmát, hát miért ne teljesítsem? Az alfa szaga is belengi a teret, itt van, de biztonságos távolságban, előre küldi a gyalogokat...okos, de tudhatná, hogyha egyszer belekezdtem elkapom Őt is. -Ha azt teszed amit mondok működni fog a terv. - vannak tapasztalataim, az a lényeg sose kezdjünk fejvesztve menekülni és sose vágjunk bele azonnal a harc közepébe, előbb fel kell mérni az ellenfelet. A kölyök rossz bőrben van így nem igazán számítok a segítségére. Ha már a vámpíroknak nem sikerült elintézniük, akkor nem fogom hagyni, hogy pár jól idomított kutya szét tépje. -Jól hallottad, ha azt mondom fuss akkor fuss, így biztosan meg tudsz menekülni, én valahogy elboldogulok. - Sokan vannak, de kevesebb tapasztalatuk van, mint nekem, nem lesz séta galopp, de nem is lehetetlen legyűrni őket. Hallom ahogy komolyan és elszántan közli, hogy mellettem marad. Egy halvány mosollyal jutalmazom és köszönöm meg. Nem tudom, hogy ilyen sérülten mit is tudna tenni, de ha maradni akar nem fogom erőltetni. Megpróbálom megvédeni, de nem garantálom, hogy sikerül, ezzel remélem tisztában van. Gyorsan változom egy ében fekete farkassal és vicsorogva vetem magam a sűrűbe. Ahogy beérek nyakon harapom az első utamba eső farkast, az pedig vonyítva kaparászik, hogy szabadulhasson. Egy gyors mozdulattal dobom félre a szerencsétlent és megyek a következőre. Nem tudom a srác hogy boldogul, de remélem bírja.
Sokan annak ellenére, hogy alakváltó vagyok, ráadásul gepárd, prédának hisznek. Illetve végül is nem is hisznek, mert a szemükben az vagyok. Sajnos nem vagyok kifejezetten verekedős típus, aki harcban állna ki magáért, inkább tűröm mások gyökérségét, minthogy fizikailag ártsak nekik... és ez baj. Sosem használtam ki az emberekkel szemben sem az erőmet, nagyrészt rendességből nem. Pedig azt kellett volna, erélyesebben fellépnem és akkor talán nem váltam volna áldozattá. A vámpírok persze más lapra tartoznak, ellenük rohadt nehéz lenne harcolni, főleg akkor ha ilyen sokan vannak. De megpróbálhattam volna, és akkor talán nem kerültem volna ebbe a szerencsétlen helyzetbe, hogy tiszta véresen ülök egy farönkön a vérfarkasok territóriumán belül... De mindegy, a múltat nem lehet megváltoztatni, csúnyán kihasználtak már megint, ahogy anno, évekkel ezelőtt. Az egyetlen szerencsém, hogy még nem halt ki mindenkiből a rendesség és a segítségemre sietett az egyik ordas. Egyedül fogalmam sincs mit kezdtem volna magammal... egyedül nem tudom magam megvédeni ilyen gyengén. Nem is vagyok túl tapasztalt harc terén, szerintem tipikusan a könnyen elintézhető kategóriába tartozok... mint ahogy az állati alakom a valóságban. A gepárd is inkább átadja a zsákmányát egy oroszlánnak, minthogy kötekedjen, mert sokkalta gyengébb és ezzel tisztában van. -Oké, azért nem szeretnék a nyakadon maradni -vigyorogtam erőtlenül. Tény, hogy rendes a farkastól a felajánlás, de azért nem élnék vissza vele, hogy napokig maradjak nála. Már csak azért sem, mert dolgozni is mennem kéne, nem lazsálhatok, ha azt akarom, hogy ne rúgjanak ki. Fogalmam sem volt róla, hogy hány éves a segítőm, de azért reméltem, hogy elég idős ahhoz, hogy profin tudjon harcolni, ugyanis egyre jobban közeledtek a farkasok. Már nagyjából mindenhonnan éreztem a szagukat, körbevettek minket konkrétan. Valószínűleg már csak arra vártak, hogy az alfa kiadja a parancsot és ránk vethessék magukat. -Akkor próbálok engedelmeskedni -azért ez egy kis hazugság volt. Mert amint azt mondta, hogyha jelez akkor fussak, én ellenszegültem. Ezek után, amit értem tett, nem hagynám itt egyedül. Biztos szüksége van a segítségre, legalább olyan formában, hogy eltereljem a farkasok figyelmét, amíg ő széttép egy-kettőt közölük. Egyedül ugyanis kétlem, hogy sokra menne, ha az összes egyszerre támadná be. Hiába jó harcos, ennyire nem lehet profi. Én meg legalább arra jó vagyok, hogy elvonjam a többiek figyelmét és ne ugorjanak rá a lányra. Persze hosszútávon nem tudom mennyire bírnám. Az a gond, hogy a farkasok is gyorsak és sajnos ha 100 km/h-val futnék, akkor azt a sebességet nem tudnám tartani. Több kalóriát égetnék el vele, mint az összes napi energiabevitelem. Mindenesetre maradtam és ha nehézkesen is ugyan, de átvedlettem gepárd bőrbe. A ruhák amik rajtam voltak, a földre estek, ahogy egyre kisebb állati alakra mentem össze. Majd miután végre sikerült átváltoznom teljesen, megvártam míg a lány elindította a támadást, aztán felmértem a terepet. Néhány farkas már el is indult felém, mire végre döntöttem, hogy nem fogom ennél jobban vásárra vinni a bőrömet, egész egyszerűen elterelem őket. Megvártam, míg közel értek, majd kiugrottam előlük és apait anyait beleadva elkezdtem sprintelni. Mikor már távolabbra kerültek, akkor lassítottam és nehezítésképpen a fák közé vezettem őket. Azonban hamar feladták az üldözésemet, ezért lihegve visszafordultam. Az egyik farkas a kelleténél jobban leszakadt a többiektől, én pedig nekifutásból rátámadtam. Mivel nem volt felkészülve a támadásomra, ráadásul szemmel láthatóan kifáradt, könnyen leterítettem és miközben védekezve meg akart harapni, egy méretes sebhelyet vágtam a karmaimmal a pofájába, a szemét szimpla jóindulatból nem kaptam ki. Sajnos azonban nem szórakozhattam vele sokáig, ugyanis a zajra visszafordultak a többiek segíteni és megint fel kellett vennem a nyúlcipőt. Kár, hogy mielőtt még biztonságos távolságra értem volna, a fáradtságtól alacsonyan ugrottam át egy méretes farönkön és pofára estem. Erre a farkasok természetesen azonnal kapcsoltak és körém gyűltek...
Én mindig minden helyzetben megpróbáltam harcolni az utolsó csepp véremig. Ez valahogy mintha ösztönként élne bennem. Sose érzek kényszert arra, hogy feladjak egy küzdelmet, mindig dúlt bennem a tenni akarás, ha kikezdtek velem azt nem hagytam megtorlás nélkül, mondhatnák falka törvénynek is, sose szerettem a ranglétra alján kullogni. A vámpírokkal szemben se adtam fel soha bármennyire is voltak erősebbek, gyorsabbak vagy akár túlerőben ellenem. Alapjáraton harcos alkat vagyok és ami az enyém azt szeretem is a birtokomban tartani. Nem azt mondom, hogy bármit látok kisajátítom, de igényt tartok dolgokra. Ok nélkül nem támadok vagy provokálok ki harcot. Én inkább az önvédelem híve vagyok. Ezúttal is ez a helyzet, megakarom védeni ezt a jól helyben hagyott alakváltót és szeretnék még én is épen kijutni a falka territóriumából. Az alfa éppen elégszer tett már olyan dolgokat, hogy ezúttal ne nézzem tétlenül ahogy egy újabb áldozatot kerít magának. Mondhatni harcot fogunk vívni a "zsákmányért." -Ahogy gondolod. - Zárom le ezt a részét a témának, én nem erőltetem, hogy maradjon ott, nekem holt mindegy, hogy marad vagy sem, én csupán felajánlottam, hisz biztonságos és az ellátása is meg lenne oldva. De ha nem hát nem. Nem erőszak a disznótor. "Társaim" szagát már mindenhonnan éreztem, körbe vettek minket és eme kör írmagja ott volt, az alfa. Erőtől duzzadó energiáját már messziről lehet érezni, farkasoknál még inkább. Ott bujkált a falka mögött, feláldozható drónjait előreküldte, hogyha úgy adódik és vesztésre állna még menekülőre foghassa, gyáva féreg! -Azt jól teszed! Nem tudok végig itt lenni úgyhogy ha mégis úgy döntesz tényleg maradsz akkor légy nagyon óvatos. Gyorsak és kíméletlenek. - Bár gondolom erre már magától is rájött. Én azonban azért is csak megismétlem, nem vámpírok, de vannak ugyanolyan kegyetlenek, mint Ők. Míg a srác gepárddá alakult én felvettem a szokásos feketébe öltözött bundámat és már le is rohamoztam pár mocskos kis talpnyalót. Ahol értem ott haraptam és karmoltam, pár harapást és heget beszereztem miközben sorjában haladtam a társaimon keresztül. Az alfa után kutattam, nekem Ő kell, le akarom rendezni vele a számlát, most vagy soha, de a szaga egyre távolodott és a farkasok egyre többen lettek körülöttem. Mire bevetettem volna magam a sűrűjébe addigra láttam meg, hogy a védencem hatalmas sz@rban van. Nem sikerült neki az ugrás és mostanra körülvették. Igaz azt ígértem neki nem tudok mellette lenni, de a francba is, hát csak nem fogom hagyni, hogy szét tépjék, mint kisgyerek a csokis papírt. Átverekedtem magam az engem körülvevő hordán és elindultam a srác megmentésére vagy kisegítésére attól függ honnan nézzük. Átugrottam az Őt figyelő farkasokon és pontosan elé érkeztem, mint valami fal, úgy álltam a farkasok és Ő közte. Vicsorogtam és próbáltam minél nagyobbnak tűnni és erősebbnek. Ez persze nem nehéz feladat tekintve a tényleg nagy erő különbséget és hatalmat. Hirtelen megcsapott az alfa szaga, nem igazán jár messze, itt maradt és figyel. Legszívesebben elkiabálnám magam, hogy gyáva féreg! De most nem a szavak ideje jött el hanem a tetteké. A srác felé néztem, hogy próbáljam felmérni mennyire sérült meg és, hogy mennyire bírja, szemkontaktust próbáltam vele összehozni, hogy ezzel is üzenni tudjak neki. Ha ott fog feküdni alighanem élve felfalják.
Sosem voltam egy harcos. Ha reménytelennek láttam az ügyet, akkor inkább feladtam és tovább léptem. A bosszú meg sem fordult bennem, mert tudtam előre, hogy én húznám a rövidebbet. Például egy vámpírral tényleg nem tudnék túl sok mindent kezdeni, maximum elfutni előle. Mert futni ugyan szégyen, de hasznos. Akkor van gáz, ha az ellenfélnek kedve támad fogócskázni. Még talán elsős-másodikos lehettem, mikor két nálam max. egy évvel idősebb srác az udvaron szekált egy kislányt. Nyilván odamentem megvédeni, de ezzel csak azt értem el, hogy rendesen magamra haragítottam a srácokat és menekülnöm kellett előlük. Azt hiszem ők is természetfelettiek voltak, és hiába futottam, nem tudtam őket lerázni. Az egyik kiálló fatörzsbe elestem és életemben először elvertek. Mindezt azért, mert nem voltam elég gyors. Vérfarkas falka ellen egyedül, ilyen legyengítetten meg biztos nem lettem volna elég, úgyhogy kimondottan hálás voltam a segítségért. Viszont semmiképp sem akartam egyáltalán ki sem venni a részem a harcból. Ennyivel lógok az ismeretlennek, ha már ilyen rendes volt velem. Igaz, hogy egyáltalán nem voltam erőm teljében, de akkor is kötelességemnek éreztem a maradást. -Tudom, óvatos leszek. Ha kellek, akkor vonyíts -azért nem éppen a legjobb megfogalmazás, tudom... viszont ha nem érti félre, akkor minden oké. Másra úgy sem céloztam volna még, csak arra, hogyha például körülvették, akkor megpróbálok segíteni rajta. Igaz az elején egyáltalán nem a lány körül „őrködtem”, viszont azzal is a dolgát könnyítettem, hogy eltereltem pár ősbarmot. Sőt, az egyiknek sikerült is nekimennem úgy, hogyha nem jönnek a társai, akkor valószínűleg ejthettem volna rajta pár komolyabb sérülést. Csak hát szokás szerint nem tudtam tökéletesen véghezvinni a tervemet, és az mellett, hogy megint menekülnöm kellett, immár egy sokkal nagyobb csapat elől, még pofára is estem. Nagyjából mint anno kiskoromban... a gáz, hogy itt vérre ment a harc és láthatóan én maradtam alul. A földön fekve figyeltem ahogy a vérre és húsra éhes farkasok körülvettek elzárva ezzel az utolsó menekülési útvonalamat. Már csak azt vártam, hogy nekem rontsanak. Az egyetlen mázlim, hogy a lány észrevette milyen szorult helyzetbe kerültem és elém ugrott. Mondjuk ez sem sokat javított a dolgokon, szinte láttam a falkatagok szája szélén azt a gúnyos vigyort, mintha legalább ki akartak volna röhögni. Tudták, hogy milyen nagy erőfölényben vannak és hogy tulajdonképpen nincs esélyünk ellenük. Valamit azért cselekednem kellett egy idő után, főleg azért, mert a segítőm nem tart ki örökké. A pillantásaiból meg csak azt sikerült leszűrnöm, hogy jó lenne, ha végre mutatnék egy kis férfias hozzáállást a dolgokhoz, még ilyen szar állapotban is. Négy lábra álltam, így egy szintre kerültem a farkasok vicsorgó, nyálas pofájával. Mint ahogy általában a macskafélék, fújtam rájuk a tűhegyes fogaimat villogtatva. De mivel tényleg nem vettek komolyan sem engem, sem a csajt, egyszerűen és jó gyorsan lekarmoltam az egyik ordas pofáját úgy, hogy sikerült a szemébe is belekapnom. A pillanatnyi zavart kihasználva kitörtem mellette a körből, majd megfordultam és a legközelebbi farkasnak nekimentem szó szerint.A lábamat ugyan sikerült elkapnia és erősen bele is harapott, de sokáig nem tudott fogva tartani mert... nos, leharaptam a fülét. Durvább fokozatra kellett váltsak, mert rájöttem, hogy a fair play-el nem megyek sokra. Vagy engem intéznek el, vagy én intézem el őket... és ha egy fül letépés az ára annak, hogy ne roppantsa szét a csontjaimat az a p*cs, akkor megteszem. Tudok én „terminátor” lenni, ha nagyon akarok, csak időbe telik, mire belejövök a játszmába. Plusz most eleve hátránnyal indultam.
Én valahogy mindig úgy voltam vele, hogy engem ne védjen meg senki, hogy küzdeni akarok. Ez lehet valami vérfarkasos dolog, nem tudom, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy nincs szükségem védelemre és ez a mai napig így is van. Ezen felül én sem volnék valami védő vagy mentő angyal, de ma ezzel is kivételt tettem, ez a srác marha pocsék helyzetbe került és vámpír utálatom segített abban, hogy végül ne hagyjam a sz@rban. A vérfarkasokkal nem számoltam és ez a baj, erős vagyok, de Ők meg sokan. Tapasztalatomra tudok hagyatkozni ugyan, de ha a srác teljesen védtelen akkor nem tudom mennyire kerülünk ki épen ebből az egészből. Természetesen soha nem adom fel a harcot és nem a stílusom elmenekülni. Most se szándékozom, én lehet eltudnák tűnni, de a srác biztosan nem, talán egyszer vagy kétszer megéri valaki mellett kiállni. Dicséret a fiúnak, mert nem menekül el mikor mondom neki, bár így lehet most írta alá a halálos ítéletét. Én azonban nem vitatkozom vele, ha maradni akar akkor marad, talán sikerül valamit kettőnknek összehozni. Elmosolyodom azon amit mond. -Úgy lesz. - Mondom majd farkasbőrben ugrok neki az erdőnek és a társaimnak. Nem akarom megölni őket, szánt szándékkal nem, hisz nekem nem velük van a bajom, hanem az alfával, ezek csak drónok akiket irányít és felküld a harctérre, hogy a saját seggét mentse vele. A fiút elveszítem egy időre szem elől, túlságosan beterítenek a farkasok, remélem még él, kár lenne ennyi baj után most így végezni. Pár farkast félre hajítok az utamból és kitörök a fák mögül, akkor látom meg a bajba jutott gepárdot, több se kell és már ott vagyok, hogy védőfalat álljak előtte. Nem mondom, hogy bármi esélyem volna ezek ellen ha egyszerre támadnának, jó harcos vagyok, de nem tudom egyszerre a srácot is védeni és még farkasbundát is nyúzni. Hátra pillantottam és a gepárd vette az adást. Szinte vigyorogtam mikor az egyik pofájába kapott, nekem se kellett több, ráugrottam egy nagydarab hímre és a farkát téptem meg. Fájdalmában felvonyított én pedig teljes súlyommal vetődtem rá és ott haraptam ahol értem. Nem tartott sokáig, hamar feladta és csak nyüszített. Most nem volt időm a gepárddal foglalkozni, de éreztem, hogy a közelben van. Mindent beleadtam most is, mint eddig és végül a túlerő lassan fogyatkozni kezdett. A farkasok odébb álltak,legalább is azok akikkel én álltam szemben. Már majdnem örülni kezdtem mikor megjelent az alfa. Vicsorogni kezdtem, a szőr is felállt a hátamon. Felvonyítottam, ezt a gepárdnak szántam, de nem azért mert segítségre szorulnék hanem, mert ezúttal tényleg mennie kell, ez csúnya lesz. Ha itt marad lehet Őt használja fel ellenem amekkora gyáva patkány. Ott álltam, fenyegető testtartásom sugallta, hogy eszem ágában sincs elfutni, az alfa képén torz vigyor jelent meg. Mióta vártunk már mind a ketten erre a pillanatra. Csak az okot kellett megtalálni. A gepárdot keresem a szememmel, remélem nem esett baja és megfogadja a tanácsom, bár amilyen makacsnak mutatja magát lehet itt marad és megpróbál segíteni.
II. Civil farkas
Brother of the Moon
Emmaline Troy
animae scrinium est servitus
Egyedi Titulus : Hunter
Play-by : Hilary Duff
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 34
Lakhely : Washington
Rang : II. Civil farkas
User neve : Viktória
Vonal2 :
Különleges képesség : Alakváltás
Foglalkozás : Ékszerész
Felöltött alak : Farkas
Vonal3 :
Tárgy: Re: Emma & Cody Hétf. Nov. 17, 2014 6:18 am
Nem szorulnék állandóan mások segítségére, ha lenne valami plusz erőm, amivel távol tudnám tartani a seggfejeket. De ennek híján kénytelen vagyok eljátszani a készsége áldozat szerepét, ha túl akarok élni. Mégis mi mást tehetnék? A fajtársaimmal szemben nyilván harcolnék, ha arról lenne szó, meg az emberekhez sem kéne segítség, de a vámpírok mindig hatalmas erőfölényben lesznek, még akkor is, ha innentől kezdve minden napomat a kondiban töltöm. Igaziból... megcseszhetem. Ebből kiindulva nem vettem sértésnek, hogy segített nekem a csaj, sőt örültem is neki. Legalább nem nekem kell egyedül leráznom egy falkányi tökkelütött farkast. Viszont ezek után nem hagytam volna hátvéd nélkül. Az elmenekülésnél még az is jobb, ha csak simán elterelem őket és egyáltalán nem harcolok velük. Mondjuk arról csak álmodtam, hogy nem szerzek az este folyamán még több harci sérülést a vámpír-fognyomok mellé... kétszer is muszáj volt nekiugranom egy-egy kutyának. A második alkalomnál, amikor kitörtem a körből, már „díszítést” is szereztem a lábamra, csak azon múlt, hogy legalább a csontomat nem roppantotta szét, hogy megcsonkítottam. Nem szokásom a kutyák fülének leharapása, szemétségnek tartom, de vannak olyan helyzetek, amikor abszolút megengedett huszárvágás. Ráadásul vissza lehet varrni aztán összeforr, a vérfarkasok hamar gyógyulnak. Nem egyszer hallottam már olyant, hogy így kapták vissza egy-egy kisebb testrészüket. Ebbe sem halt bele az ordas, csak fájdalmában felnyüszített. Nem baj, megérdemelte, nekem is fájt ahogy belém harapott. Amíg az áldozatom a földön szenvedett, én kihasználtam az alkalmat és felmásztam az egyik fára. Így nagyjából az alfa feje fölé kerültem, de a testem egy részét takarta a lomb, úgyhogy kétlem, hogy kiszúrtak. A vonyításra sem reagáltam, csak lefeküdtem és onnan néztem a fejleményeket. Lélekben már felkészültem rá, ha esetleg ugranom kell kisegíteni a csajt. De ameddig erre nem volt szükség, nyugodtan heverésztem a vastag ágon, ahova semelyik farkas sem tudott volna felmászni. Egy-null a javamra! Örökké viszont nem várhattam, főleg akkor nem, amikor úgy tűnt felülkerekedik az alfa. Tudom,hogy nem kéne közbeavatkoznom, mert ez kettejük harca, de az alfa is ránk küldte a kutyáit ahelyett, hogy maga jött volna. Innentől kezdve nincs miről beszélnünk... Akkor időzítettem, mikor már nem voltak olyan jó kilátásai a csajnak, vagy legalábbis úgy tűnt nincsenek. A közbeavatkozásom pedig annyiból állt, hogy ráugrottam az alfa hátára és miután ettől eldőlt vártam pár pillanatot. Mert ha a csaj nem akart a torkának esni, akkor megtettem.
Mondhatni elég hamar szét vált a családunk. Jó, ez talán halandók számára már két emberöltőnyi idő,d e nekem még korán volt, addig se igazán szorultam segítségre, de utána már esélyem se volt arra, hogy bárkitől is támogatást kérjek vagy segítséget kapjak. Ám az idő és a sok közben szerzett tapasztalat segítette abban, hogy képes legyek megmaradni, beilleszkedni a változó korokba és tudjam kezelni dühömet a vámpírok iránt. Igazából kordéban tudom tartani állatias dühömet, de ilyen helyzetekben hagyom, hogy eluralkodjon felettem, csak ilyenkor tudok igazán harcolni és nem megbánni semmit. Mivel sose kaptam igazán hátvédes, őrangyalt vagy egy társat így nem is hagyatkoztam erre és nem is úgy alakult ki az értékrendem, hogy magam életét kockáztatva másokon segítsek. A srác azonban valamiért megfogott és kiérdemelte, hogy őrangyalosdit játszam. Most pedig nyakig benne ülünk a sz@arban, hogy finoman fejezzem ki magam. Talán egy vagy két farkassal könnyen végzek, de ha az egész falka egyként támad az már más helyzet. A gepárd maradt és így több munkát adott, de legalább nem éreztem magam annyira egyedül. Bár nem kis időre kerültünk szorult helyzetbe azért valahogy úgy veszem észre, hogy a srác képes helyt állni. Külön vállunk és a minket körbe vevő farkasokat kezdjük el elválasztani egymástól, minél távolabb vannak a társaiktól annál védtelenebbek. Bár nem látom a gepárd hogyan boldogul, de a farkasok száma egyre ritkásabb, lassan eltünedeznek mind és mennek nyalogatni a sebeiket. Néhány erősen vérző harapásnyom vagy karmolás éktelenkedik a testemen, de ez a legkisebb gondom, majd helyrepofozódom, gyorsan gyógyulok, farkas előny. Az utolsó gyenge láncszem is kikerül a képből és picit fújtatva, de megpihenek, ám ez se tarthat sokáig, mert megérzem az alfa szagát méghozzá közvetlen előttem. Erőtől duzzad és szinte majd szétveti az arrogancia és az egója. Bármennyire is hasogatnak a testrészeim ilyen helyzetben annyi adrenalinom termelődik, hogy meg se érzem a fájdalmat, vicsorogva állok szembe vele, szinte már vigyorog, látom a képén, hogy már előre érzi a győzelmet, sajnos rossz meccsre fizetett be. A gepárdnak jelt adok és mivel nem látom így feltételezem is, hogy eltűnt, a szaga még mindig belengi a csatamezőt így fogalmam sincs, hogy egy korábbi illatminta vagy még mindig őt rejti valahol. Mindegy is, amíg nem öleti meg magát az alfával addig nincs baj. Gyors vagyok, de nem tudom vajon gyorsabb vagyok-e ennél a megtermett hímnél. Kora kevesebb az enyémnél, de még harc terén nem ismertem ki. Fáradt vagyok és kimerült, támadó állásom és védekezésem nem áll a maximumon. Ekkor azonban egy gepárd dönti le a lábáról az alfát én pedig csupán egy másodpercet hagyok a hitetlenkedésre aztán lecsapok és torkon harapom a vezért. Vergődik a szorításom alatt, de nem engedem el csupán az után, hogy eszméletét veszti újra előbukkanó hívei előtt. Nem mernek kilépni a sűrűből és nagyon jól is teszik. Ahogy leterítjük közösen az alfát megérzem mennyire ólom nehezek a lábaim és két perccel később már a földön fekszem és képtelen vagyok moccanni.
Nem mondanám, hogy ez volt minden álmom... hogy a vámpírok utána vérfarkasok „szívják a véremet”. Azt még megértem, hogy idejönnek a vámpírszagra, de hogy miért akartak engem kinyírni azt nem tudom. Talán azt hitték ghoul, csicska vagyok. Pedig ez nem igaz. Még a fogságban töltött három hónap alatt sem változtam át, mert sosem ittam annyi vért, főleg nem egy ugyanazon vámpírból nem. Minden nap más jött hozzám. Van, hogy csak simán a vérem miatt, rosszabbik esetben kénytelen voltam kielégíteni azt, aki éppen aznap betoppant. És sajnos a családnak volt egy meleg tagja... na ő hetente legalább egyszer meglátogatott. A mai napig hányinger kerülget miket kellett vele csinálnom csak azért, hogy ne öljenek meg. Undorító és természetellenes, mégis muszáj volt megtennem amire kért. Persze volt párszor olyan alkalom, amikor behúztam neki egyet, de általában az ilyen alkalmak úgy végződtek, hogy a cella rácsának vágott neki és addig szívta a véremet, ameddig nem könyörögtem. Tudom, hogy szánalmas vagyok, de vannak dolgok, amik ellen ha minden erőmet beleadnám, akkor sem tudnék ellenük harcolni. Vérfarkasokkal sem sűrűn szoktam kötekedni, bár őket még mindig könnyebben le tudnám győzni, mint egy vámpírt mindenféle fegyver nélkül. Ebben a helyzetben ráadásul egyértelműen erőfölényben voltak. Néhány pillanatig elhittem, hogy meg fognak ölni, azonban egy huszárvágással és a lány segítségével kimásztam a „szarból”. Miután sikeresen megcsonkítottam az egyik farkast, inkább arra koncentráltam, hogy az agyonharapdált lábammal már ne kelljen komolyabban harcolnom. Mellesleg úgy is előjött az alfa, aki a megmentőmmel akart küzdeni és jobb hely híján ezt a fáról kellett néznem. Miközben ők küzdöttek, lehetőségem nyílt a lábamon éktelenkedő méretes sebet megtisztítani. Ezalatt természetesen figyeltem a történéseket a szemem sarkából, és amikor már elég kilátástalannak tűnt a csaj helyzete, elszántam magam arra, hogy közbeavatkozzak. Felülről jövő támadásra úgy sem számított az alfa, sőt senki más sem, ezért könnyen a földre tudtam teríteni, nem tudott megtartani. A pár pillanatnyi zavart pedig szerencsére kihasználta a segítőm és odakapott az alfa torkához. Én közben egyszerűen „rákönyököltem” a farkasra, hogy ne vergődjön már mint a partra dobott hal. Ezzel a kombinációval rövid időn belül eszméletét vesztette a kutyák vezére, ezért leszálltam róla és a lányra néztem kérdően. Azonban ahelyett, hogy mondjuk mutatta volna az utat a háza felé, egyszerűen kidőlt, mint akit lelőttek. Aggódóan néztem rá... de gondolom a fáradtságon kívül más baja nem volt. Velem ellentétben ő gyorsan gyógyult, ezért az alvadt véren kívül nem láttam rajta semmi komolyat. Pofán nyaltam amolyan köszönetképpen majd a még meglévő nadrágomhoz vettem az irányt bicegve, ami valahol a bozótosba volt bedobva még jobban leamortizált állapotban. Ott már valamivel könnyebben átváltoztam emberré, majd immár gatyában, póló nélkül visszamentem a farkasért. Fájt a kezem mint atom a harapástól, de azért felkaptam és vele együtt visszasétáltam a főúthoz, ahol volt egy elágazás. -Na, innen merre? -kérdeztem tőle, hogy legalább bökjön a fejével egy irányba, ha már ennyire ki van merülve.
Itt már az elején is egyértelmű volt, hogy az alfa csak nagyképűsködni akar. A kölyök nem ártott volna neki,békén is hagyhatta volna, de megérezte a szagom és beakarta bizonyítani, hogy lehetek bármennyire is erős Őt soha nem tudom legyőzni és a kölyökkel akart példát statuálni, barom. Egyáltalán nem alfához méltán viselkedik. Egy egész falkával tőrt ránk és remélte előbb elvérzünk minthogy neki kelljen a mancsát mozdítania, puhány. Örömmel fogadtam, hogy a srác nem lépett le bár lehet jobb lett volna tekintve a helyzetünkre ami nem rózsás. maradt és példásan küzdött, még én is elismerem, hogy termetéhez, korához képest jó harcos és nagyon bátor. A farkasokkal bár nehezen, de sikeresen végzünk, már csitulni látszana a helyzet mikor megjelenik a vezér. Hátamon feláll a szőr, vicsorgok, de a termetem kisebb és jóval erősebb így, hogy én meg is sérültem és ki is fáradtam, hát csak erre várt, hogy legyengüljek és végezhessen egyetlen egy ellenfelével akitől mindez idáig tartott. A srácot nem látom sehol és remélem tényleg gepárd cipőt húzott és valahol már messze jár, a helyzet nem nekem kedvez és ha még Őt is védenem kellene biztosan elbuknék. Az alfa nekem támad és belemar a nyakamba amire felszisszenek, de nem hagyom magam és a lábát harapom olyan erővel amilyennek most csak bírom. Pár percig egyelően küzdünk, de láthatóan lassulok, vigyora a pofájára van írva, irritál. Már ott vagyok, hogy ismét ugrom mikor a gepárd teríti le a földre és esélyt ad arra, hogy belemélyeszthessem a fogaimat védtelenül maradt torkába. Meg is teszem és a szorítástól hamar eszméletét veszti, de legyengült, kimerült testem is feladja, a földre rogyok kimerülten. A gepárd képen nyal amit nem értek, miért kaptam? Nekem kellene hálásnak lennem neki és nem fordítva elvégre is majdnem meghaltam és csak az Ő ügyességén múlt, hogy ez nem következett be. Lehunyom a szemem és mikor újra felpillantok már a srác karjában vagyok. Elérünk az útkereszteződéshez amin kérdésére balra fordítom a fejem. Ha elindultunk nem kellett csupán 100 métert mennünk, hogy megláthassa a furgont. Már hetek óta itt áll gazdátlanul, valószínűleg a tulajdonos rejtélyes módon farkasokkal táncolt. Az autó működik, már egyszer beindítottam a motorját, de nem vittem el, mert alapjáraton nincs szükségem kocsira, de ez most igazán jól fog jönni. Pár sarokra lakom innen, de a kocsival gyorsabbak leszünk és mivel Ő is kimerült és én is, ez így sokkal kényelmesebb. Lábamat emelem az autó felé, hogy biztosan vegye a jelzést, ez a kocsi nekünk kell.
II. Civil farkas
Brother of the Moon
Emmaline Troy
animae scrinium est servitus
Egyedi Titulus : Hunter
Play-by : Hilary Duff
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 34
Lakhely : Washington
Rang : II. Civil farkas
User neve : Viktória
Vonal2 :
Különleges képesség : Alakváltás
Foglalkozás : Ékszerész
Felöltött alak : Farkas
Vonal3 :
Tárgy: Re: Emma & Cody Pént. Nov. 28, 2014 6:20 am
Fogalmam sem volt, hogy valójában mi az igazi indok, ami miatt megtaláltak minket a seggfejek. A lányt még nem ismerem annyira, hogy tudjam az ellenfelei kilétét. Sőt, tulajdonképpen semennyire sem ismerem. Csak azért segítettem neki, mert jöttem neki ennyivel, azok után, hogy még azt is felajánlotta, hogy a házában aludjak. Túl rendes volt ahhoz, hogy csak úgy szarban hagyjam. Fáradt voltam és a legtöbb sérülésem még mindig nem gyógyult be, de azért kitartottam a csaj mellett. És az sem volt kérdéses, hogy leugorjak arról a fáról, mikor már úgy láttam nem sok esélye van. Tudom jól, hogy nem feltétlen kéne beleavatkozni ilyen helyzetekbe, mert ez csak két farkasra tartozik. De hagynom kellett volna megölni a lányt? Az alfa, akivel harcolt már így is bizonyította, hogy nem játszik fair játékot... akkor mi miért tennénk? Miután együttes erővel legyőztük azt a seggfejet muszáj volt visszaváltoznom az egyik bokor közelében, ahol a gatyám leesett. A falka már úgy sem támadt, inkább azt várták, hogy az alfájuk ébredezzen és folytassák az éjjeli hadjáratot vagy tudjam mit. Az már tényleg nem lett volna fair, ha még tovább kínoznak minket, mikor láthatóan mindkettőnk lassan a halál szélén táncolt. Rajtam durván 5 kisebb-nagyobb harapásnyom díszelgett, köztük egy méretes a kezemen, ami majd' beszartam annyira fájt. De muszáj volt felkapnom a farkast, nem hagyhattam itt a semmi közepén a falkának. Úgyhogy legyőztem a saját gyengeségemet és cipeltem a lányt. Egyébként meg nem volt vészesen nehéz, ráadásul még az életben nem értem farkashoz, úgyhogy ki is használtam az alkalmat és amíg fel nem ébredt, párszor beletúrtam a vaskos, meglepően puha bundájába. Ő úgy sem harapna meg azok után, amit tettem érte. Az útkereszteződésnél balra fordultam és nemsokára megpillantottam a furgont, amit eddig a fák takarásától nem láttam. Kérdően néztem a farkasra, amikor felé bökött a mancsával. -Mi? Ezt vigyük el? Kié ez a furgon? Egyáltalán van benne kulcs? -a levegőbe szagoltam. Az biztos, hogy élő tulajdonos nem volt a közelben, másképpen éreztem volna a szagát. A rothadáson és a véren kívül más nem utalt rá... ebből azt szűrtem le, hogy egy vagy két bevadult vérfarkas végzett vele. Az élőknek nincs ilyen bűze, ezekből a szagokból ráadásul még a pontos fajt sem tudtam meghatározni, csak a halált éreztem. A furgonhoz érve mivel az teljesen üres volt és találtam benne egy kulcsot a szélvédő előtt, ezért a lányt ráfektettem a vezető ülés melletti ülésre és bepattantam. A motor szépen elindult és néhány másodperc múlva meglepően könnyen tudtam vezetni a járművet. Egyébként nyilván van jogsim, de azért a kimerültség és a még bennem lévő pia elég jól tompított.
Több, mint kizártnak éreztem, hogy olyan hamar kiszagolták volna a vérző srácot. Itt már egy eleve ellenem irányuló támadás készült, hisz a házam vagy kúriám, nevezzük úgy ahogy akarjuk pár sarokra van a területüktől. Erre nem igazán szoktak portyázni hisz hónapokkal ezelőtt megkaptam tőlük a területet, hogy vadászhassak vagy hogy biztosan ne hozzájuk tévedjek be, mindannyian tartottak tőlem már a legelejétől kezdve, ez nem is kérdés, az alfa pont ezért adott határ engedményeket. Tehát vagy megfigyelés céljából jöttek a területrészemre vagy megpróbáltak megtámadni, mint potenciális és elvileg egyedüli célpont. A srác megjelenése kicsit ugyan kuszált a tervükön, de egy vérző emberrel még könnyen elbántak volna. Mindig is számítottam rá, hogy egyszer besokall az alfa és megpróbál likvidálni, na, de hogy csupán pár hónapig bírta a félelmével töltött napokat, azt nem gondoltam volna, picivel többre tartottam ennél, de hát könnyen túl lehet becsülni egymást, nem? A gepárd segítségével eljutottunk a holt pontig vagyis a köztem és az alfa közti végső küzdelemhez. Nem szívesen ölök ha nem muszáj, de ha rászolgál hát megteszem, ezen ne múljon. Percekig szaggattuk egymás testét, vérző sebek és alvadt vér ragadt a bundánkba, szája sarkából csordogált a vér, de torz feje így is is vigyorban állt, mintha odavarrták volna azt a győzelemittas vigyort. Lassan fogyni kezdett belőlem minden erő, és ha a gepárd nem támad akkor hamarosan végem is lett volna, de így megfordult a bűvös kocka és végül az alfa pihentette testét az avarban, lassú légzése mutatta, hogy még él. Összeestem és elájultam, a küzdelem kimerített, ez volt az utolsó emlékem a következő pedig már a srác karjában derengett fel. A furgonhoz érkezvén jeleztem neki, hogy igen, ezt fogjuk elvinni, gyorsabban jutunk biztonságos helyre és kevésbé feltűnő, mint egy vérző fiatal fiú egy farkassal a kezében. Befektette az anyósülésre majd beindította a kocsit ami lassan el is indult. Kicsit megnyugodtam, vége ennek az egésznek legalább is ma estére. Felültem az ülésben és mutattam neki, hogy hol kanyarodjon és aztán végül hol álljon meg a furgonnal. Hatalmas házam egy magas vaskapun túl helyezkedett el, többszintes volt egy nagy kerttel az elején. Ha beértünk igyekszem alakot váltani, az állandó farkaslét is kimerítő.
// Köszönöm a játékot Gepárd :3 //
II. Civil farkas
Brother of the Moon
Emmaline Troy
animae scrinium est servitus
Egyedi Titulus : Hunter
Play-by : Hilary Duff
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 34
Lakhely : Washington
Rang : II. Civil farkas
User neve : Viktória
Vonal2 :
Különleges képesség : Alakváltás
Foglalkozás : Ékszerész
Felöltött alak : Farkas
Vonal3 :
Tárgy: Re: Emma & Cody Pént. Dec. 05, 2014 6:19 am
Szerettem volna egy nyugodt estét mindenféle harc nélkül, de ugye potenciális áldozat vagyok, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy nem kaphatom meg. Farkasokkal nem kellett volna harcolnom, de a vámpíros kitérőt semmiképp sem úszhattam meg. Mert ha ők szórakozni akarnak, akkor szórakoznak bárki legyen is a préda... ezt utálom és egyszer biztos eljutok arra a szintre, hogy eldurranjon az agyam, ha ez így megy tovább. Akkor viszont csapatostul fogok mindent megbosszulni. Például még kiskoromban azt a három hónap szenvedést. Mert hiába találtak meg a zsaruk, nem mindegyik vámpírt tudták befogni, az ő seggüket egyszer én rúgom szét. Már csak idő kérdése, hogy elérjek a holtpontra... de ha ez megtörtént azt nem fogják megköszönni. A farkasokkal meg más a helyzet. Őket még talán meg is értem, hiszen behatoltam a területükre vámpír szagtól bűzölögve, nem csoda, hogy ki akartak iktatni. Arról meg nem tudhattam miért akart az alfa párharcot azzal a csajjal. Gondolom valami személyes ügy volt a háttérben, még az is lehet, hogy pont ez miatt támadtak rá. Ennek később mindenképp utána akartam járni. Úgy viszont nem tudtam, hogy a segítőmet farkas alakban kellett cipelnem. Nem akart átváltozni, én meg még a fajtársaimat is nehezen értem meg, nemhogy a farkasokat. Azt is csak azért tudtam, hogy merre akar menni, mert mutatta az utat a mancsával. A furgonnál viszont néhány másodpercig kételkedtem ebben az egészben. Igaz, hogy nem volt a közelben élő tulaj, de azért nem szívesen ültem be. Legbelül attól tartottam, hogy az a rohadó hulla a furgon hátuljában van. De megnézni nem néztem volna meg. Bőven elég volt a vérből, a sebekből, a rohadásból egy időre. Úgyhogy reménykedve elindítottam a járművet, talán nem leszünk hullaszállítók. -Megnéznéd van-e valahol elsősegély doboz? -fordultam a farkas felé, majd miközben próbáltam az úton tartani a furgont, kinyitottam a kesztyűtartót. Általában itt szokott lenni. Vagy az ülések alatt, vagy hátul. Rosszabbik esetben nincs, akkor viszont kénytelen voltam kibírni vérző sebekkel még kilométereket vezetve. Egyébként annyira azért nem volt messze a csaj háza, mint amire számítottam. Nagyjából a vérfarkasok területének a szélén helyezkedett el és elég nagynak tűnt ahhoz, hogy ne egyedül lakjon ott. Plusz túl díszesnek tűnt. Vajon a saját pénzéből hozta össze ezt? Mindenesetre a kérdéseimet későbbre tartogattam, kiszálltam a furgonból és követtem befelé a farkast.
/Köszi a játékot Még később találkozhatnánk a játéktéren ^^ /
Kezdőlap
Még később találkozhatnánk a játéktéren ^^ /