Miközben az épület falának dőlve, gondtalanul eregetem a füstöt és a bigécskét figyelem, az elmúlt percek eseményein, valamint azok hatásain töprengek. A nőci épp úgy reagált a fejletépős megmozdulásomra, ahogy az várható volt tőle. Döbbenet, bűntudat, lelkiismeret-furdalás, rémület, düh és ehhez hasonló érzületek hullámzottak át rajta, remegtették meg elméjét, lelkét. Ezen érzületek utórengései még mindig ott rezonálnak benne. Végre azt a félelmet látom rajta, ami elvárható egy halandótól, ha egy démonnal kerül szembe. Úgy veszem észre, kezd leesni a pimasz kis alakváltónak, hogy nem egy taknyos balfasszal van dolga, hanem egy gátlástalan, velejéig romlott pokollénnyel. Helyes. Jobb még az elején tisztázni a szitut. Kibaszott rosszul viselem, ha lekezelnek. Az egész kurva várost a földdel tehetném egyenlővé, ha akarnám. Ezen a lehetőségen elgondolkodom egy pillanatra. Nem is olyan rossz ötlet. Egyelőre nem vetem el. Ha Micus felkúrja az agyamat, majd azzal vezetem le a feszkót, hogy letörlöm a térképről Port Angelest. Már a neve miatt is rászolgált ez a tetves koszfészek a pusztulásra. Ezrek fejei fognak porba hullani, vér áztatja az utcákat. Nem lesz több móka, kacagás, csak halálhörgés, meg kínsikoly. Noha általában cukipofában adom elő magam, simán váltok keményebb üzemmódba, ha a szükség úgy kívánja.
Felemelem fejemet, míg a nőci csöndel és a légcsövemen átkeringetett, kénes aromájú, fekete füstöt a csillagokszúrdalta ég felé fújom. Tudom, hogy zabos rám. Csalódott, fél, harag rágja szívét. Valahol mélyen, füstből szőtt, ármányos lelkem kátrányöntözte talaján szárba szökik az az érzelemkezdemény, ami akkor bontott csírát, amikor megláttam az alakváltó felhasadt ajkát. Bassza meg. Rohadtul nagy gáz lesz itt, ha nekiállok érzelgősködni 3400 éves démon létemre. Asmodeus, a kéjdémonok főmuftija, úgy is mondhatnám, hogy a közvetlen felettesem, minden lesz csak boldog nem. Luról nem is beszélve… És ha ő bepöccen, csúnya dolgok történnek. Pokollények nem kötődhetnek sem élőkhöz, sem mennybéli teremtményekhez. Ez a kicseszett Főördög legfőbb szabálya. Nem is nagyon van másik. Viszont ezt komolyan veszi az a kretén, hogy a ragya cifrázza ki az ótvaros pofáját.
Gondolatmenetemből Cilamila visszafojtott érzelmektől remegő mezoszopránja billent ki. A nőci közli, hogy a vérszívó lebujban hagyta a telefonját, majd rövid eszmefuttatást követően megkérdi, hogy használhatja-e az utca túloldalán ácsorgó nyilvános fülkét. Tekintetemmel gyönyörű, feszült vonásait fixírozva, szótlanul bólintok. Nem rugaszkodom el a faltól, nem követem őt, mikor elindul az érmével működő, üvegkalitkába zárt készülék felé. Csupán komorrá keményedő pillantásom az, mit nyomába engedek. Szemeim elidőznek hosszú, formatervezett lábain, melyeket szívesen szétfeszítenék, hogy közéjük fúrhassam csípőmet, nőiesen ívelő, ritmusosan ringó, markolnivaló csípőjén, kerek, dugnivaló fenekén és hátát verdeső, hosszú, csokoládébarna tincsein, amiket mielőbb szétterülve akarok látni a párnámon. A vágy újult erővel horgad fel bennem és folyékony, eleven tűzként terjed szét a testemben. Érzem, ahogy megkeményedő farkam kinövi nadrágomat és kényelmetlenül nekifeszül a durva szövetnek. Nem úgy kívánom az alakváltót, mint más bigéket. Akarom ezt a nőt. Úgy, miként még soha senkit. Magamnak. Csak magamnak. Testét, lelkét és… a szívét is. Akarom, hogy kötődjön hozzám. Hogy rajongva, szenvedélyizzította pillantással nézzen rám. Hogy elepedjen a csókomért, hogy sikamlóssá nedvesítse ölét a vágy, amit én gerjesztek benne. Egy hang, mely életem hosszú évei alatt egyszer sem adott jelt magáról, most megszólal tudatom mélyén. Meglepetten vonom fel szemöldökeimet, csodálkozástól elnyílt ajkaim közül kiesik a cigi és aláhullva az esőtől nyálkás betonra koppan. Nem nézek a szökevény dohányrúd után, nem bírván levenni szemeimet a távolodó nőci eszményi alakjáról. Ez a megátalkodott kis bestia úgy vonz magához, mint valami mágnes. Bassza meg! A végén tényleg épp olyan agyalágyult fasz leszek, mint a romantikus lányregények elkúrt főhősei, akik nyálcsorogva, ölebbé szánalmasodva lihegnek a rajongott bige nyomában. Ráadásul az a Belső Hang, vagy Ösztön, vagy tököm sem vágja, hogy mi a retek, folyamatosan arra ösztökél, hogy fossak le mindenkit, kezdve Asmodeus-szal, folytatva Luciferrel, és tartsam meg magamnak a bigécskét. Mi a rohadás történik velem? Létezik, hogy megkísértődjön egy démon?! Micsoda kifordult, elcseszett Világ ez?! A végén még a nyomorult angyalok fognak leköltözni a Pokolba, a démonok meg felcuccolnak a Mennybe?! Úgy döntök, nem keresek miérteket, hogyanokat. Önző farok vagyok, ráadásul Az Első Bukott ivadéka, akinek a vérében van a lázadás. Enyém a Csokiszemű. Testestül, lelkestül. Lu meg bassza meg magát. Konkrétan.
Figyelem a bigét, ahogy tűsarkain billegve kecsesen lépked a fülke felé, melyet már csupán néhány méter választ el tőle. Mozgása kecses, akár egy nagymacskáé. Le sem tagadhatná, hogy egy párduc lapul benne. Lenyúlok farmerom elejéhez és megigazítom sajgó szerszámomat, amit egyre sürgetőbben akarok az alakváltó lucskos, forró kis hasítékában tudni. Nyugodtság haver, hamarosan megkapod a jussodat. Széles, kéjenc vigyorra húzódnak ajkaim, miközben folyamatosan szemmel tartom a Csokiszeműt, aki éppen most nyitja ki az üvegajtót és lép a készülékhez. Felveszi a kagylót, érmét dob az erre a célra szolgáló résbe, majd tárcsáz. Hallhatnám, ha akarnám, hogy miről beszél és kivel. De ezúttal eltekintek attól, hogy bemászva fejébe szétnézzek gondolatai közt, kifürkésszem szándékait. Biztos vagyok benne, hogy nem akar átejteni. Úgy hiszem sikerült meggyőznöm arról, hogy nem érdemes átcsellózni a fejemet. Nem fog több hibát véteni, hiszen tudja már, mással fizettetem meg ballépéseinek árát. Amilyen kis érzékeny, empatikus lelke van, nem meri ártatlanok életét kockára tenni csak azért, hogy megszabaduljon tőlem. Tetszik, hogy ilyen jó és tiszta. Talán emiatt vonz annyira… És még valami miatt, leszámítva bombasztikus külsejét… A forrócsokoládé íriszek mélyén lappangó fájdalom az, ami úgy húz, akár mágnes a vasport. Tudni akarom honnan ered az fájdalom. Ki akarom fürkészni a bársonybarna lélektükrökben csillogó kínszikrák titkait. Mert hogy az alakváltó drágakő nemességű lelke titkokat rejt, abban ezer százalékig biztos vagyok. Tudom, hogy csupán a szenvedés az, ami zárványtalan hegyikristályhoz hasonló lelket képes alkotni. Kínkönnyek formálják nemessé az emberi jellemet. Épp úgy, ahogy a kagyló termeli ki az igazgyöngyöt. Gyötrődve formálja meg, szüli Világra saját testének szöveteiből. Fájdalomban ébred életre a Szépség. S mindeközben az élvezetek habzsolása egyre csak sorvasztja a lelket, mohóvá, sóvárrá, bűnre fogékonnyá gyengíti azt. És persze ekkor jön be a képbe az én fajtám. Az emberek elvégzik helyettünk a munka oroszlán részét és nekünk már egyéb dolguk sincs, csak leszüretelni, betakarítani könnyen csábuló lelkeiket.
Hátranyúlok nadrágom farzsebéhez, hogy előkotorjam cigis szelencémet és kimarjak belőle egy újabb szálat, mikor a nőci befejezi a diskurzust és a helyére ejti a kagylót. Kilép a fülkéből és szépen, engedelmesen, épp ahogy szeretem, elindul vissza felém. Ezúttal szemből csekkolhatom le a vonuló bige látványát. Elgyönyörködöm ruganyos járásában, finom rajzolatú combizmainak játékában, és abban, ahogy gömbölyű keblei visszafogottan ugrálnak a csini ruci kivágásban. Nézelődés közben befejezem megkezdett mozdulatomat és előkotrom farzsebemből a cigimet. Fogaim közé harapok egy fekete dohányrudat, miközben egy pillanatra sem fordítom el tekintetemet a közelítő nőci karcsú alakjáról. Nem izzítok parazsat a staub végére, gyújtatlanul forgatom a cuccot az ajkaim között. Ekkor a bigécske végre odaér hozzám és halk, enyhén érdes hangon megköszöni a lehetőséget, hogy telefonálhatott. Van is mit köszönnie, kibaszottul jófej voltam, hogy megengedtem neki egy hívást. Más démon nyilván az arcába röhögött volna hallva kérését. Én is ezt tettem volna, ha nem Róla lenne szó. De mint mondtam, a tudatom mélyéről szóló Belső Hang arra késztet, hogy legyek gyengéd Hozzá. Legalábbis magamhoz képest gyengéd. Mert trubadúrrá biztos, hogy nem fogok lealacsonyodni. Szótlanul bólintok, miközben letörlöm a képemen terjengő széles vigyort és kicsippentve számból a kátrányos cigit, elpöccintem azt ujjaim közül. Tekintetem követi a nőciét, és én magam is felpillantok a szálloda robosztus, exkluzív épületére. Hallom remegő hangon, összekoccanó fogakkal előadott szavait, mire ösztönösen cselekedve lekanyarintom vállaimról fekete kecskeirha-dzsekimet és a hideglelős nőci vállaira terítem a füstös-kátrányos-kénes aromával átitatott bőrkabátot. Most hogy így nézem, valóban fázik a kicsike. Felsebzett ajkai meg-megremegnek, vékony karját libabőr csipkézi. Ezért nem is állítom meg, mikor önhatalmúlag úgy dönt, hogy elindul a hotel bejárata felé. Ahelyett, hogy megragadnám karját és foglyomként hurcolnám végig az utcán, kultúrált lényhez illően az oldalához sorolok és, az ő járásnak üteméhez igazítva lépteimet, ráérősen sétálok mellette. Szemem sarkából végig rajta tartom tekintetemet, miközben a vízköpőkkel és egyéb mészkőfaragványokkal ékített hotel felé haladunk. Szemeim résnyire szűkülnek a nőci kérdését hallva, majd sötéten mosolyogva szóra nyitom ajkaimat.
- A kefélés bántásnak számít? – kérdezem, miközben kéjsóvár tekintetemet végigvezetem az alakváltó testének körvonalain.
– Téged nem foglak bántani. Ellenben, ahogy a nemrégiben mellékelt ábra is mutatta, mást gondolkodás nélkül kinyírok, ha ellenem szegülsz. – közlöm rezzenéstelen pofával, majd folytatom mondandómat.
- Tartjuk magunkat az ütemtervhez. Kaja, fürdő, kikötözős szex.
Mire elhalnak utolsó szavaim, máris a hatalmas, kétszárnyú, rézfogantyús üvegajtóhoz, a szálloda bejáratához érkezünk. Megtorpanok egy pillanatra és gavallérosan kinyitom a nőci előtt az ajtót. Na, ja. Igazi sárkányölő, hercegnőmentő lovag vagyok, ha nem figyelek oda magamra. Előzékenyen intek szabad kezemmel előre tessékelve a bigét, majd mikor Micus kecsesen átlépi a rézveretes küszöböt, a nyomába szegődve én is követem példáját. A tágas, vajszínűre mázolt falakkal határolt, fehérmárvány járólapokkal kirakott aulába érve jobb karomat az alakváltó karcsú dereka köré fonom és közelebb húzom magamhoz őt. Szemem sarkából épp hogy csak egy pillantásra méltatom a recepciós pult mögött ülő fickót. George mindennek látszik, csak nyugodtnak nem. Nem értem, ez a csóka folyamatosan stresszel a közelemben. Pedig fingja sincs róla, hogy ki vagyok igazából. Fedősztorim szerint unatkozó milliárdos vagyok, aki úgy jár és kel a Világban, na és ebben a cseszett szállodában, ahogy csak úri szeszélye tartja. A fényes, hátrazselézett hajú, makulátlan vasalású inget, csokornyakkendőt és sárga-fekete csíkozású selyem mellényt viselő fazon olyan rémülten pislog felém, mintha kísértet látna. George úgy néz ki ebben a szerelésben, mint egy böszmenagy darázs. A gondolat hatására csúfondáros félvigyor kúszik ajkaimra. Miközben a londíner körülöttük sertepertél, amivel egyébként módfelett felkúrja az idegrendszeremet, szemet szúr, hogy az aulában tartózkodók minket sasolnak. Ki loppal, ki pofátlanul nyíltan. Felvont szemöldökkel hordozom végig metszővé komorított pillantásomat a bámészkodókon. Főként Micus holtsápadt, rémült arca, riadtan rebbenő szemei, feszültséget sugárzó aurája vonzza magához a fürkész tekinteteket. Ám én magam is vizsgálódó pillantások kereszttüzébe kerülök olykor-olykor. Gunyoros félvigyoromat a számon hagyom, miközben szúrós tekintetemet az oldalamon lépkedő nőcit fixírozó pasekok íriszeibe döföm. Már azért járna a mocsadékoknak egy könnyed fejletépés, hogy egyáltalán vették a bátorságot, hogy a társaságomat élvező bigét bámulják. Ezúttal eltekintek attól, hogy tömeges búrátlanítást végezzek a jelenlévőkön. Megelégszem azzal, hogy vérszomjassá csiholom a számon veszteglő félmosolyt, valamint hogy agresszívvá sötétítem pillantásomat. Fojtott indulatokat tükröző, démoni arckifejezésem hatni látszik, ugyanis a szemlélődők sorban elkapdossák tekinteteiket bájos társnőmről és vagy saját cipőorrukat, vagy körmeiket kezdik tanulmányozni, esetleg vad telefonpötyögésbe merülnek. Úgy-úgy, pöcsfejek. Ügyesen. Nem akarjátok felcseszni az agyamat. A helységben tartózkodó, nőnemű kémlelőkkel nem foglalkozom. Nézzenek csak, ha akarnak. Ha engem bámulnak, azt tökéletesen megértem, hiszen sötét, démoni sármom úgy vonzza a suncikat, akár dúsan illatozó nektár a méheket, ha pedig az alakváltót méregetik, hát legyen. Megtehetik. Nekik megengedem, hogy végigsvenkeljenek rajta. Még mindig karolva a nőci derekát a fényesre polírozott, ekrű színű márványpulthoz lépek, mely mögött Geroge feszeng, akár kukac a horgon.
- Jó estét, Mr. Zorg. – hebegi a mandró, riadt, savószínű tekintetét rám villantva.
- Jó estét, Miss…? – kérdezi a Csokiszemű neve után puhatolózva, pillantását az alakváltó merev vonások közé zárt, gyönyörű arcára emelve.
- Mrs. Zorg. – válaszolom a nőci helyett, majd elvigyorodom.
- Gratulálhat George. Megnősültem. – mondom, majd morózussá rendezve vonásaimat közelebb hajolok a szélütöttnek rémlő csókához.
- Ugye elkészült a lakosztályom.
Kérdésemet kijelentő módban szűröm át fogaim közt, miközben metsző tekintetemet a savószínben ázó szembogarakba fúrom.
- A szokásosat küldesse fel. És lepjen meg valamivel. Mégiscsak frissen házasult pár vagyunk, ugye, Cila? – kérdezem Micus felé fordulva, tekintetemet a forrócsoki pillantásba merítve. Felemelem balomat, ujjaim közé fogom a nőci állát, majd magam felé fordítom feszülten is szép arcát és közelebb hajolva hozzá végighúzom számat bársonybőrbe burkolt járomcsontján.
- Legyen kreatív, George. – mondom rá sem pillantva a darázsnak öltözött csókára. Elszakítom tekintetemet a nőciről és ellépve a pulttól megindulok a lift felé. Micus tűsarkai hangosan, ütemesen kopognak a márvány kövezeten a cirka két és fél méter szélességű, rézszínű fémajtó mögött rejtező páternoszter felé haladva. Szorosabban húzom magamhoz a nőci karcsú testét, miközben füléhez hajolok és szóra nyitom ajkaimat gondosan vigyázva arra, hogy a számon kiszökő, lávaforró levegő végighorzsolja a bigécske bőrét.
- Mutasd milyen kicseszett boldog vagy, Hitvesem. Mosolyogj. Ezek a nyomoronc halandók azt hiszik, hogy kivégezni viszlek, olyan fancsali képet vágsz. Fáj, hogy ennyire boldogtalan vagy mellettem, Drágám. Pedig frigyünk csak nemrég köttetett. Ilyenkor kötelező még az örömködés, föld felett lebegés, a Világnak rózsaszínben látása. – suttogom kajánul vigyorogva, miközben „asszonykámat” a lifthez kormányzom. Még tíz másodperc sem telik el, máris halk pittyenés hallatszik, és nesztelenül csusszan szét a liftajtó. Már éppen mások is beszállnának velünk az emelkedő-süllyedő, tükörfalú kabinba, de feléjük villantott, sötét pillantásom megtorpanásra készteti őket. Beszállunk a tágas, húsznál is több személy befogadására alkalmas liftbe. Amint becsukódik mögöttünk az ajtó, derekánál fogva magam elé rántom az alakváltót, majd a szembeni falhoz lököm formás testét. Háta még szinte neki sem ütődik a tükörnek, máris utána lépek. Tenyereimet feje két oldalán a falhoz tapasztom, karjaimmal és testemmel zárva be őt.
- Keféltek már meg liftben? – kérdezem élveteg vigyorral képemen, miközben lejjebb hajolok hozzá, vágytól izzó, feketébe forduló tekintetemet érzéki, sebzett ajkaira szegezve. Mélyet szippantok a testét körüllengő vanília-aromából, melyet élvezettel keringetek végig testemen. A nőci édes-fűszeres illatának hatására az ereimben lángoló vér öv alá zúdul, mire farkam fellüktet nadrágom fogságában. Szurokfekete íriszeimet izzani érzem, látnom sem kell őket ahhoz, hogy tudjam, elemi vágy ég bennük. Félúton tartunk a célemelet felé a lifttel, mikor elszakad nálam a cérna. Hezitálás nélkül, éhesen vetem rá magam Micus telt ajkaira. Nyelvemmel erőszakosan hatolok a bársonypuha, nedves hússzirmok közé, miközben csípőmet előre lökve, kemény ágyékomat a nőci öléhez préselve a falhoz szorítom foglyom buja kis testét.

Mondhat bármit a bige, lehordhat a legszemetebb, legaljasabb faszfejnek is, tudom, hogy milyen érzéseket korbácsolok fel benne. Tudom, mert elárulja a teste. Heves szívdobogás, arcpír, szenvedély párájától fátyolos íriszek, sztratoszférába szárnyaló pulzus, kapkodó légvételek és még valami. A vágy egyedi, édesen fűszeres, farokkeményítő illata, mely nedvesedő öléből árad felém. Egyszóval hazudhat magának, megkísérelhet kamuzni nekem, de én vágom, hogy merről fúj a szél. A képlet kikúrt egyszerű. Vagyok én, Asmodeus legprímább katonája, aki a legfrigidebb sunciból is kéjsóvár rüfkét csinál a puszta jelenlétével. Nem tehetnek róla a védtelen kis galambok, hiszen erre vagyok kódolva. Olyan fegyvert kaptam a kezembe, ami ellen egyetlen bige sincs felvértezve. Kibaszottul jóképű fejszerkezetet, bugyiszaggatóan arrogáns stílust és olyan sötét, delejező kisugárzást, ami még a legszárazabb, sivataggá tikkadt női ölet is kéjnedves medencévé lucskosít. Hiába állítják a nőcik azt, hogy a romantikus, gyurmafaszú, gyengéd csókákat szeretik. A magamfajták tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mire vágynak igazából a tüzelő kis szukák. Titkon mindegyik arra vágyik, hogy keményen megkúrja őket egy rosszfiú, aki kefélés közben trágár szavakat morog a fülükbe. Nem kell gyertyafény, rózsaszirommal hintett ágy. Nem kellenek szellőkönnyű érintések, lágy csókok. Egy valamire van szükségük. Egy ősemberre, aki a hajuknál fogva hátrahúzza a fejüket, durván szétfeszíti az ajkaikat és mélyen a torkukba dugja a nyelvét, majd letépve kéjre szomjazó testükről a ruhát addig keféli őket, míg kegyelemért nem könyörögnek. Vágyaik nagybetűs férfija nem kultúrember, aki szépen kér. Lófaszt. A bulattinók fülledt fantáziájában élő csóka igazi Férfiállat, aki kérdezés nélkül elveszi, amit akar. Keményen, erőszakosan. A hím leigázza a nőstényt. Mert jogában áll. És ő él a jogával. A párosodás jogával. A legősibb, legelemibb ösztön vezérli, és ő teret enged neki. Nem korlátozzák a társadalom elvárásai, nem béklyózzák szabályok, konvenciók. Ez vagyok én. Egy arrogáns, ösztönök vezérelte, lelketlen teremtmény, aki azért született, hogy megadja a tüzelő kis szukáknak amire vágynak, hogy aztán Pokolra, örök kárhozatra, szüntelen szenvedésbe taszítsa a lelküket. Persze nem azonnal kerülnek a kénköves lángok közé. Ám lelkükbe billog ég, sorsuk megpecsételődik. Amint leég életük gyertyája és a gyilkos láng utolsót lobbanva belefullad a forró viaszba, eljövök az általam megjelölt lélekért és magammal viszem őket a Pokolba. És az Alakváltóval is ezt kellene tennem. Ezt várnák el a kikúrt főnökeim. Asmo és Lu, az a két kénköves seggű pokoltöltelék. Szar ügy. Mivel nem fogom leszállítani a Csokiszemű lelkét. Ő az enyém. Testestül, lelkestül. Minden egyes porcikájára igényt tartok. A főördögök meg bekaphatják. Egy dolgom van. Titkolnom kell a létezését. Persze ez korántsem lesz olyan egyszerű. Tekintve, hogy az emberek síkja hemzseg Lucika rohadt őrszemeitől. Lefosom. Nem füstöt tartok a koponyámban agy helyett. Röhögve átbaszom a fejüket. Majd kiötlöm a stratégiát. Ám most van ennél fontosabb dolgom is. Konkrétan „Mrs. Zorg” puha, érzéki ajkai, melyek közé erőszakosan, birtoklón hatolok be nyelvemmel. És amik rövid hezitálás úgy nyílnak fel követelőző, mohó csókom előtt, akár a Pokol izzó vasból kovácsolt kapuszárnyai. Elégedetten felmorranok, mikor a nőci karcsú karjai a nyakam köré fonódnak, majd vékony ujjai elmerülnek a hajamban. Egész testével hozzám simul, puha, vérbőn lüktető, részegítő illatot árasztó öle kegyetlenül feszülő, égő farkamhoz préselődik. Érzem mellkasomon az Alakváltó duzzadt kebleit, beszívom a tüdejéből távozó, vanília illatú, vágytól fűszerezett, meleg levegőt. Átszívom testembe felhevült testének páráját. Hiába küzd ellenem. Hiába próbál ellenállni az ostromnak. Elbukott. A várát már akkor bevettem, mikor legelőször fonódott össze a tekintetünk abban a fülledt vámpírlebujban. Akkor ő még csak nem is sejtette azt, amit én már biztosra vettem. Hogy a megszerzem magamnak. És most teste figyelmen kívül hagyva esze parancsát enged a követelőző vágynak, amint én támasztok benne. Ó, a megadás fennkölt, gyönyörséges pillanata. Mikor a testben lángra kapó szenvedély felperzsel minden gátat, elemészt minden akadályt. Mikor a tomboló érzékvihar elsöpri az utolsó védővonalakat is. Kedvem lenne diadalittasan felröhögni és leszaggatni a bige karcsú testét, ingerlő bájait fedő ruhát. Kedvem lenne áramvonalas combjait a derekam köré fonni és tövig belevágni a farkamat a remegő, csuszamlós kis lyukába. Itt és most. Egyszerűen csak üzemzavart kellene okoznom a felvonó szerkezetében, és mi itt ragadnánk. Ameddig csak akarom. Egyik orgazmustól hajszolnám a másikig. Ő pedig bárhova is nézne a tükrös helységben csak saját, mámortól pirult arcát, gyönyörsikolyokra formálódó, érzéki ajkait, ütemesen ugráló kebleit meg persze engem, amint erőteljes lökésekkel pumpálom őt. A gondolat hatására fájdalom hasít az ágyékomba. Nadrágom eleje már szétrepedéssel fenyeget. Azon csodálkozom, hogy nem repülnek le a gombok a farmerom sliccéről, mikor kutakodó nyelvemhez simul a nőci puha, nedves kis ízlelőszerve. Elveszem kezeimet a bige feje mellől, jobbomat hosszú, bársonyos tincsei közé merítem, miközben bal tenyeremet húzni kezdem lefelé gerince mentén egészen kúrnivaló kis fenekéig. Belemarkolok hajába, hátrahúzom fejét, másik kezemmel rámarkolok feszes hátsójának tenyérbeillő gömbizmába és annál fogva még közelebb húzom magamhoz. Nyelvem bebarangolja szájüregének minden szegletét, végigsimít fogainak élén, nyelvének bársonyos húsán. Fülemben hallom a nőci vágytól hajszolt szívének sebes dübörgését, a benne lapuló párduc hangos dorombolását.
- Ha felérünk végre abba a francos szobába, a kenderszakállú öregisten sem fog tudni megakadályozni abban, hogy duzzadtra keféljem a szaftos kis puncidat, Micus. – morgom eltorzult hangon a vérbővé csókolt, telt ajkak közé, majd felemelem fejemet az Alakváltó szájáról és ráérősen végignyalom hátrafeszülő torkának ívét. Felmorranok a nyelvem alatt bársonyló bőr vanília ízét érezve és már éppen rámarkolok a nőci fenekén feszülő ruhára, hogy feljebb húzva azt szabaddá tegyem a harapnivaló popsit, mikor a lift megáll. Halk, surrogó hang kíséretében csusszan oldalra a krómozott ajtó. Kissé bosszúsan emelem fel fejemet a selymes bőrről, majd felpillantok a szembeni tükörre és az abban látszódó idős házaspárra. Tekintetem a páros nőnemű tagjára villan. Valaha szép arca lehetett, már a már az idő és a gravitáció megtették a maguk kártékony hatását. Az előbbi ráncokat vésett a fakóvá szürkült bőrre, az utóbbi megereszkedetté tette azt. Az öreglány lilás fényű, ritkás haja kontyba fésülve gubbaszt valószínűleg tarkótájt, erre nincs rálátásom. És ha már itt tartunk. Sosem értettem, hogy a halálba állítják elő az idős luvnyák ezt a lehetetlen lila hajszínt, bazmeg. Mintha vattacukor lenne a fejükön háré helyett. Faszom se érti. Szám szegletében vigyor vibrál, ahogy pillantásom végigsvenkel az éltes nőci felháborodást tükröző vonásain. Hát bizony, töpörödött ráncos buksza, jó ideje nem lehetett már részed hasonlóban. Bármibe lefogadom, hogy már elég pókhálós a muff odalent. Nem mondom ki hangosan a fejemben megfogalmazódó gondolatokat, bár lenne hozzá kedvem. Inkább szabadjára engedem a számra kívánkozó kéjes vigyort. Elengedem az iménti csók hevétől pihegő, kipirult arcú Alakváltót, hátrébb lépek tőle, közben ujjaimat felkarja köré zárom. Tekintetemet ezúttal a hetven év körüli mandró arcára szegezem. Barázdált, akár az asszonykája. Csak neki még annyi haja sincs, mint a nejének. Konkrétan több feje van, mint hajszála. Tar, kugligolyószerű koponyájának sima felszínén akadálytalanul siklanak végig a lift mennyezetébe süllyesztett spot lámpákból áradó, jégfehér fénysugarak. A csóka arcán inkább csipetnyi irigység látható, semmint megbotránkozás. Szerencsétlen flótás. Ridegtartásban van. A vén, dugatlan spinkó bizonyára már hosszú évtizedek óta éhkoppon tartja. Nos, aki van olyan hülye, hogy hagyja a bigéje a fejére nőjön, az meg is érdemli, hogy koplaltassák. A nagyszájú, engedetlen bulákat ki kell kötözni, pecsenyepirosra kell verni a seggüket, aztán addig kell tömni őket, míg le nem nyugszanak. Ki kell KÚRálni belőlük a feszkót. A keféletlen sunák elhárpiásodnak. És ha ez bekövetkezik, már semmi sem oldja meg a problémát, maximum egy kiélezett balta a kisagyba állítva. Gondolatmenetem végére érve, széles vigyorral képemen, fesztelenül lépkedve elindulok kifelé a liftből, magam után húzva „Hitvesemet”.
- Kézcsók, Mrs. Lilahaj. Üdvözlet, Mr. Tarkoponya. – köszönök barátságosan a kivénhedt gerlepárnak, miközben egymáshoz szorított mutató-, és középsőujjamat homlokomhoz emelve tisztelgést celebrálok feléjük.
- Egy jótanács, bár lehet már elkésett vele. – szólok oda az idős mandrónak, miközben elhaladok mellette. – Tudom, hogy nehezen viszi rá a gusztus, de lefetyelje ki az elsárkányosodott spinkó aszott barackját. Hátha képes még egy kis életet nyalni őnagyságába. – rákacsintok a hüledező, döbbenettől lefagyott fószerre és az öreglányra pillantást sem vetve kilépek a kabinból. Becsukódik mögöttünk a liftajtó, én pedig hosszú, céltudatos léptekkel elindulok a magas bolyhozású, mélybordó szőnyeggel borított folyosón a lakosztályom felé.
- Tehát ahogy ígértem. Kapsz vacsorát, forró, illatos fürdőt, bilincset, nyakörvet, szájpecket. Aztán belecsapunk a lecsóba. Ne aggódj, Micus. Élvezni fogod. – mondom a mellettem haladó nőcinek, miközben rávillantom legpofátlanabb vigyoromat.
- Megérkeztünk. – közlöm megelőzve dühös kifakadását. Megtorpanok szokásos szobám vöröses színű, rózsafa ajtaja előtt, melyen két darab ezüstből öntött 2-es fénylik. Beillesztem a megfelelő résbe a kártyát, berögzült mozdulattal végighúzom a nyílásban, mire kattan a zár nyelve. Belököm az ajtót és markomban kis foglyommal átlépem a csillogóra polírozott ezüstveretes küszöböt. Körbevezetem pillantásomat az ismerős szoba pazar berendezésén. Fehér, vörös és fekete árnyalatokban pompázik a lakosztály. A vérpiros falakra aggatott, rokokó stílusú, ezüst keretbe foglalt tükrök kacéran játszanak a fénnyel, megsokszorozzák, felerősítik, egymáshoz sugározzák azt. Színtelen, tarajos szegélyű kristálykavicsokkal töltött, óriási, üveg állóvázák posztolnak a sarkokban, belőlük plafonig érő, kanyargós szárú, üdezöld bambuszágak meredeznek. Hófehér bőr kanapé és fotelek uralják a tágas nappalit, általuk közrezártan vékony oroszlánlábakon egyensúlyozó dohányzóasztal ácsorog, melynek makulátlanul tiszta üveglapján két darab ezüst, elegáns formatervezésű, egyágú gyertyatartók nyújtóznak. Bennük egy-egy fekete gyertya, köztük kocka alakú, szintén ezüst hamutartó áll. Szurokszínű selyempárnák sötétlenek a kanapék sarkaiban, fekete szőnyeg simul a fehér kőpadlóra. Az egyik falat szinte teljesen elfoglalja a hatalmas, lapvékony plazmatévé és az alatta lévő, fekete szekrény, melynek polcain több tucat dvd sorakozik.
- Máris megmutatom a fürdőt, Mrs. Zorg. – mondom, miközben a Csokiszeműre pillantok, és rá villantom ezer Wattos vigyoromat. Lábbal rúgom be az ajtót, miközben lazítok ujjaim szorításán a nőci felkarja körül.
- A szőke vámpírbula feltörölte veled a klub retkes padlóját. Végig fogom nyalni az egész testedet és kurvára nem vágyom rá, hogy homokszemek és más szutykok recsegjenek a fogaim között.
Tekintetemet végigjáratom a bige testének vonalain, majd mélybarna, csaknem koromsötét íriszeire pillantok. Újra szóra nyitom ajkaimat, de ekkor diszkrét, ám határozott kopogás hangzik fel az ajtó túloldalán.
- Remélem George kreatív volt.
Rákacsintok az Alakváltóra és ajtóhoz lépek. Ujjaimat az ezüst kilincs köré fonom, és lenyomva azt kitárom a nehéz falapot. A küszöbön túl Manuela, kedvenc szobalányom toporog, karcsú, napsütötte bőrrel fedett ujjai közt elegáns, bársonnyal borított papírtáskát tartva. Széles, sötét mosolyra húzom ajkaimat, miközben a fiatal, egzotikus szépségű nő vonásait szemlélem, akinek bájaihoz már nem egyszer volt szerencsém. És akinek lelke az én pecsétemet viseli.
- Szép estét, Mr. Zorg. George küldött. – mondja hajlékony szopránján, meggypiros, fényes ajkaival, makulátlan, hófehér fogait láttató, nyílt mosollyal.
Nézem őt, majd vállam felett a nappaliban álló Alakváltóra pillantok. Ördögi gondolatmagok peregnek alá elmém talajára és erednek meg ott. Visszafordulok a kubai származású, meggyszájú bigéhez, majd tekintetemet humuszbarba pillantásába vájom. Kieresztem telepatikus erőcsápjaimat és behatolva velük a lány agyába engedelmessé hipnotizálom őt.
- Gyere be, Manuela. – búgom bársonyosan sötét hangtónusúvá színezve baritonomat, majd szélesebbre tárom az ajtót. Miközben ellép mellettem, kiveszem ujjai közül George csomagját, majd a szobalányszerkóban illegő nőci után lépve az egyik fotelbe ejtem a táskát. Aztán a Csokiszemű felé fordulok és a szobalány felé intek.
- Ő Manuela. A szolgálólányod. Mostantól bármit kérsz, ő teljesíti. De azt nem ajánlom, hogy arra kérd, hogy segítsen megszökni. Akkor ugyanis leszakítom azt a szép kis fejét a nyakáról.
Közelebb lépek a kubai bigéhez, felemelem karomat és a nyomaték kedvéért végigsimítok lapockáját verdeső, hollófekete hajzuhatagán.
- Most pedig szépen levetkőztet téged és én nézni fogom. – mondom kéjes vigyorra húzva ajkaimat. – Ellenkezni nem ér, mert akkor elgurul Manuelita buksija.
Tekintetemet jelentőségteljesen a meggyszájú nőcire villantom.
- Hallottad. Vetkőztesd le. Lassan.
Ujjaim külső felével végigsimítok Manuela arcán, majd a bigékkel szemközt álló fotelhez lépek és leülök rá. Előveszem farzsebemből arany cigarettatárcámat, felpattintom a fedelét, kicsippentek belőle egy koromfekete szálat és a fogaim közé harapom. Gondolataim erejével izzítok parazsat a cigi végére, kinyújtom hosszú lábaimat és keresztezem őket bokánál. Mélyen leszívom a szúrós, kátrányos füstöt, miközben vigyorogva várom, hogy felgördüljön végre a függöny és kezdetét vegye ez előadás.

+18

A Csokiszemű éppen úgy reagál, ahogy azt sejteni lehetett. Méteres, koromfekete pillákkal szegélyezett szemei elkerekednek, bennük felháborodással vegyes rémület csillog. A gyönyörű arcból kiszalad a vér, a sápatagon is izgató, érzéki vonalú száj megremeg a döbbenettől. Kedvem lenne most azonnal a reszkető ajkak közé tolni fájdalmasan lüktető, szexéhes farkamat. Izmaim megfeszülnek felforrósodó bőröm alatt. Érzem az ereimben áradó perzselő hőt. Mintha lángolna a kibaszott vérem. Belülről rág, emészt a kínzó vágy. Noha testem olyan, akár egy begyújtott, robbanni kész dinamit, türelemre intem magam. Összepréselem fogaimat, ínyem sajog, állkapcsomon ütemesen rángani kezd egy ín. Mit szépítsem? Kurvára nem könnyű megállni, hogy ne térdeltessem magam elé a hüledező Alakváltót. Különösen, hogy elmémben megjelenik egy kép, melyen a nőci éppen a farkamat szopja. Nyáltól csillogó, gyűrűvé formált ajkai szilaj ütemet diktálva csúszkálnak le és fel duzzadó szerszámom teljes hosszán. Szinte érzem magamon szájüregének párás melegét, szájának selymes, megfelelően erős szorítását. Kiűzöm fejemből a képet, mielőtt eldurrannának lüktető golyóim. Visszairányítom figyelmemet lakosztályban játszódó jelenethez. A szobalány épp most kulcsolja ujjait Micus vékony csuklója köré, hogy gyengéd erőszakkal visszahúzza magához a vonakodó nőt. Felhangzik a latin szépség bársonyos hangja. Nyugtató szavakat formál meggyszínű ajkaival. Nem mellesleg igaza van. Mr. Zorg kikúrt dühös lesz, ha a Csokiszemű az akarata ellen feszül. És ha Mr. Zorg zabos, bizony fejek hullanak a porba. Ezt pedig senki sem akarja, hiszen akkor könnyekbe és nem kéjnyögésekbe fullad ez a szépreményű este. Ez esetben pedig, végső stádiumként, Mr. Zorg még bosszúsabbá mérged, idegrendszere felmondja a szolgálatot és a végén kedélyes tömeggyilkolásba kezd a hotelben. Halálhörgés, kínsikolyok, temérdek kiontott vér, leszaggatott végtagok és fejek keresztezik majd útját… Kicseszett láncreakció. Baj bajt, gyilkosság gyilkosságot követ, s végül olyan pokoli káosz keveredik, mely mellett az Apokalipszis hippi béketüntetéssé törpül.
Ekkor Manuela az Alakváltó mögé lép, szöszmötöl egy sort, majd nekiáll lehúzni a nőci ruhájának cipzárját. Ügyködését az elváló fémfogacskák jellegzetes hangja kíséri. Zene füleimnek. Elégedetten látom, hogy a kis szolgám élvezi Micus vetkőztetésének rituáléját, annak ellenére, hogy parancsra, mentális béklyók alatt cselekszik. Réveteg, kacér mosoly vöröslik szopásra termett, érzéki ajkain, mélybarna, csaknem éjfekete szemei opálosan fénylenek, latinos vérvonalról árulkodó, bronzbőrbe burkolt arcán buja kifejezés ül. Orromba szivárog, sejtjeimbe ivódik a senorita vágyának édes vanília illata. Érzem, ahogy démoni erőmet egyre csak duzzasztja, táplálja a dél-amerikai szépségből sugárzó, szexuális energia. Az előadás élvezetesnek ígérkezik. Örülök, hogy jegyet váltottam rá. Látnom sem kell magam ahhoz, hogy tudjam, szurokfeketévé sötétülő íriszeim mélyén éhség izzik, szám sarkaiban gunyoros, kéjes vigyor vibrál.
Amint elfogy a cipzár, a szobalány becsúsztatja kezeit az Alakváltó ruhája alá a vállánál, majd gyakorlott mozdulattal lesimítja a karcsú testről a feleslegessé vált anyagot. A szövet ernyedten hullik alá. Halk puffanás kíséretében fog padlót. Tekintetemet ráérősen, aprólékos alapossággal járatom végig a leruhátlanított nőci testének vonalain. Úgy mustrálom a Csokiszeműt, akár újdonsült tulajdonos a birtokába került értéktárgyat. Mint lógazda a most vásárolt arab telivért. Mint műgyűjtő a nehezen beszerzett ékkőritkaságot. Úgy ám. Az Alakváltó immár az én tulajdonomat képezi. Faszomat se érdekli, hogy a magamfajta posványlelkű pokolfajzat vetemedhet-e arra, hogy érzelmeket tápláljon valaki iránt. Teszek a szabályokra, a megkötésekre. Asmodeus és Lucifer is kinyalhatja a pazar seggemet. Nem beszélve Orsha-ról, arról az izzó lyukú lotyóról, arról a feslett cédáról, akit a rohadt Pokol minden retkes démona felpróbált már, és aki valami őrült tévedés folytán a feleségemmé lett már csaknem kétezer éve. Minden lélekrabló pokollény tarthat maga mellett alattvalókat, akiknek a lelkét ő bélyegezte meg és ragadta el. Ha kell, billogot sütök Micus lelkére, hozzám hasonlóvá, démonná teszem. Engem szolgál majd, én leszek az Ura és Parancsolója. És akkor örökre magam mellett tudhatom. Mert sem élő, sem holt nem mentheti meg tőlem. Nem szökhet el előlem. Bőrére rajzolom, lelkébe égetem a jelemet. A jelet, melyet követve megtalálom Őt bárhol, bármikor. Nincs olyan eldugott szeglete a Világnak, ahol biztonságban lehetne tőlem. Az enyém. A tulajdonom. Még a retkes mennybe is felkapaszkodom, ha oda merészel rejtőzni előlem. Puszta kézzel kopasztom meg a fél angyalhadat, ha az utamat merészelik állni. Akarom Őt. És ha valamit akarok, megszerzem. Azon kapom magam, hogy olyan érzületek örvényébe kerültem, melyek eddig messzire kerülték romlott, penészrágta lelkemet. A birtoklási vágy lángja olyan hévvel csap fel bennem, hogy félő menten elhamvasztja józan ítélőképességem utolsó morzsáit is. Pedig észnél kell lennem. Ha elbaszom a dolgokat, Micus fizeti meg az árát. Asmodeus és Lu rajta verné le törvényszegésem következményeit. Általa, az Ő szenvedései által mérnének rám büntetést. Eszközzé válna a kezükben. Fenyítésem eszközévé. Ezt pedig kurvára el akarom kerülni. Mennyivel egyszerűbb volna, ha nem kaparászna bennem az a különös akarat, nem emésztene az a szokatlan vágy, ami arra ösztökél, hogy szerezzem-, és tartsam meg Őt. Nem lenne katyvasz, ha úgy tudnék tekinteni rá, mint a többi nőre. Érzéketlenül, közömbösen. Ha csupán egyszer használatos, megkefélendő, eldobható tárgynak nézném. De rohadtul nem vagyok képes rá. Többnek érzem. Bassza meg! Mekkora szopás. Keményen cumizom a pélót. Fogadok a többi aljadék démonnak nincs ilyen problémája. Háromezer-ötszáz évig én is prímán működtem. Olajozottan mentek a dolgok. Dugtam a ribiket, megbélyegeztem és Pokolra taszítottam a lelküket, ártatlanokat rontottam meg, tisztákat mocskoltam be, egyeseket életben hagytam, másokat nem. De egy valami közös volt bennük. Nem érdekeltek. Nem számítottak. Egyik iránt sem éreztem semmit. Nem akartam magam mellett tudni, birtokolni őket. Kár lenne most azon görcsölni, hogy hol siklottam ki. Leszarom az okokat, a miérteket. Nem vagyok önmarcangoló típus. Ez van és kész. Kell ez a nő. Akkor is kéne, ha maga Lucifer formálna rá igényt.
Ebben a szellemben újfent végigsvenkelek Tulajdonom eszményi, farokkeményítő domborulatokkal érzékivé alkotott testén. Karjaival takarja kebleit, ennek ellenére van mit néznem rajta. Ezúttal alulról felfelé veszem leltárba bájait. Magas sarkúba bújtatott, hosszú, formás lábakon, azokon belül is, törékeny bokákon, karcsú lábszárakon, ideálisan izmolt combokon, fekete csipkébe burkolt vénuszdombon, lapos hason, darázsderékon, kecses hattyúnyakon, botránkozó-zavart maszkká dermedt, gyönyörű vonásokon vonul végig fürkésző pillantásom. Szomjasan iszom be a nő látványát. Farkamba újabb löket forró vér lökődik, még keményebbé téve azt. Holott farmeromhoz feszülő szerszámom már így is éppen eléggé vérbő. Sziklakeményen duzzad sliccem mögött, fájdalmasan lüktetve, az Alakváltó sikamlós, szűk kis résébe vágyva. Összeszorított fogaim megcsikordulnak, bal kezem ujjai a fotel karfájára markolnak, miközben jobbomban tartott cigim csonkig ég. Az sem érdekel, hogy az elhamvadó dohány a drága, magas bolyhozású szőnyegre pereg elperzselve a kárpitszálak végeit. Magamba szívom a Csokiszemű kéttermészetű lelkéből áradó, érzéki testén, bársonyos bőrén átszüremkedő illat-, és energia-kavalkádot. A jóízű koktélban borsos harag, pézsmás zavar és vanília aromába öntött vágy keveredik össze, simul egymásba. Manuela hasznosnak bizonyul. Gyengéd erőszakkal lefejti Micus karjait eltökélten rejtegetett keblei elől, majd kikapcsolva a melltartót, kiszabadítja a tenyérbeillő, telt halmokat a fekete csipke börtönéből. A látványtól nem hogy összefut a számban a nyál, de gránitkeményen feszülő hímtagom megrándul a nadrágomban. Sötétrózsaszín, pimaszul csúcsos bimbók meredeznek felém, arra csábítva, hogy ajkaim közé véve még hegyesebbé, vérbő vörössé szopogassam őket. Balom olyan erővel fog rá a karfára, hogy félő menten forgáccsá morzsolódik a fa a markomban. Közben másik kezem ujjai porrá őrlik a köztük feketéllő, kialudt cigicsonkot. Bőrömet eleven tűznyelvek nyalogatják, retináim égni kezdenek, majd pupilláim feketéje olvadt, lávaforró szurokként önti el szemeimet. Akképpen kebelezi be íriszeimet és szemem fehérjét, akár az tűzhányóból feltörő, képlékennyé hevült kőzet a vulkán lábánál elterülő falvakat. Pillantásom elidőz a kerek, hetyke kebleken, éhesen falja a bársonybőrrel takart domborulatokat. Ekkor Manuela simogató hangja kúszik a fülembe és a szobalány kérdését hallva elkövetem azt a hibát, hogy felpillantok az egy szál bugyiban ácsorgó Alakváltó zavartól pirosló, gyönyörű arcára. Ám nem állok meg a feldúltságtól árnyas vonásoknál. Tekintetem az Alakváltó bársonybarna íriszeinek mélyére merül. És ott ragad. Mintha azok a parányi, forrócsokoládéval töltött szembogarak magukba nyelnének, körbefolynának. Érzelmek ringatóznak az olvadt csokihullámok hátán. Nem csak zavar, rémület és harag. Kristálycseppek gyülekeznek a sűrű szempillák mögött. A nő kiszolgáltatottnak és megalázottnak érzi magát. Tudom. Látom könnypárás lélektükreiben. Megtehetném, hogy telepatikus erőmet mozgósítva behatolok az agyába és miként Manuela-t, őt is rábírom, hogy szolgálja ki igényeimet, tegyen eleget óhajaimnak. De az nem lenne az igazi. Az Ő esetében azt akarom, hogy önszántából, külső befolyásolás nélkül, saját vágyait követve szándékozzon velem lenni. Azt akarom, hogy sóvárogjon a csókomért, hogy elepedjen az érintéseimért. Érezni akarom, hogy úgy kíván, akár szomjazó a hűs vízkortyot. Megfontoltan emelkedem fel a vendégmarasztalóan kényelmes fotelből, miközben tartom a szemkontaktust az Alakváltóval. A bájos párocskához lépek, felemelem kezemet és Micus arca mellett elnyúlva ujjaim hátával végigsimítok a latin szépség arcán. Nem nézek a szobalányra, egyetlen szemvillanásnyi időre sem vonom el tekintetemet az Alakváltó könnycsillámos pillantásától.
- Átveszem, Manuela. Tedd le a dugnivaló seggedet a kanapéra és nézz valami bugyuta, dél-amerikai sorozatot. – utasítom a szobalányt komoly ábrázattal, mire a bige széles mosollyal, engedelmesen bólint, majd a díványhoz lejt, kecsesen lehajol az üvegasztalon feketéllő távirányítóhoz, bekapcsolja a tévét, helyet foglal és fénytelen tekintetét a villódzó képernyőre szegezi.
- Nem tudtam nem észrevenni, hogy feszélyez Manuelita jelenléte. – mondom az Alakváltóhoz intézve szavaimat, miközben ajkaimra sötét, élveteg vigyort engedek.
- Ezért én foglak megfürdetni, Cicus. Aztán, mielőtt beléd tolnám a farkamat, hogy reggelig keféljelek vele, véresre nyalom a csipke alatt rejtező, vanílianedvben ázó pinádat. – közlöm rezzenéstelen arccal, számon széles, pofátlan vigyorral.
- Ja és a szabály ugyanaz. Manuela csinos kis feje elgurul, ha nem leszel kedves velem. Tudod, hogy érzékeny a lelkivilágom. Nem szeretem, ha széplányok csúnyán viselkednek. Mindig a szívemre veszem.
Mély sóhaj kíséretében széttárom a kezeimet, majd hirtelen a nőci mögé lépek és karba kapom pillekönnyű, csaknem meztelen testét. Hosszú, feszes léptekkel a fürdőszobához vonulok, berúgom az ajtót és a jókora sarokkádhoz viszem vanília-, és pézsma aromától illatozó foglyomat. Telekinetikus képességemet aktiválva, gondolataim erejével nyitom meg a csapokat, miközben leteszem az Alakváltót. Leplezetlenül nyíltan mustrálom végig az előttem álló nő bájait. Nyelvemet végighúzom alsó ajkam belső oldalán, miközben tekintetem lustán cirógatja körbe a tökéletes formájú keblek feszes dombjait.
- Kibaszott gyönyörű vagy, Micus. Szétdurran a farkam a látványodtól. És kiszárad a szám, ha csak elképzelem, milyen édes lehetsz alul. – morgom karcos hangon tekintetemet a barnálló íriszekbe fúrva. Számra minden eddiginél sötétebb vigyor feszül, miközben egy kósza, ám igen tetszetős ötlet ver gyökeret a fejemben. Miért is ne valósítanám meg? Ebben a szellemben még közelebb lépek a karcsú alakhoz, balommal belemarkolok a nőci hosszú, lágyan aláomló hajába és foglyul ejtett tincseinél fogva hátrahúzom a fejét. Közben jobb kezemmel lenyúlva öléhez két ujjammal végigsimítok a rózsaszín húst rejtő csipkén. Felmorranok megérezve ujjbegyeimen a selymes nedvességet.
- Kóstoltad már magad ezelőtt? – kérdezem rezzenéstelen tekintetemet a csokoládéíriszekben tartva, majd félrerántom az útban lévő csipkét és ujjaimat besimítom a sikamlós szeméremajkak közé. Aztán számhoz emelem kéjnedvtől fénylő, édesen illatozó ujjaimat és lustán végignyalok rajtuk. A nyelvemen kivirágzó íztől felszikrázik az agyam és újabb adag vér zúdul sajgó, feszülő farkamba. Nem csodálkoznék rajta, ha sliccem gombjai egymás után lepattannának farmeromról, hogy utat engedjenek gyémántkeménnyé duzzadt, börtönéből kitörő szerszámomnak. Még egyszer végignyalok ujjaimon, majd számban a nő vaníliaízű nedvével a puha ajkakra hajolok. Ujjaim erősebben markolnak rá a bársonyos fürtökre, miközben másik kezemet a gömbölyű fenékre simítva még közelebb rántom magamhoz a nőt. Nyelvem tulajdonosi határozottsággal siklik a lágy hússzirmok közé, ahogy erőszakos, mohó csókba vonom izgató kis foglyomat.

+18

E/3-ra váltottam, ha nem gáz. Ha gáz, akkor is.

Nyelve határozottan tör utat a puha, nedves ajkak között, hogy aztán bebarangolja és birtokba vegye a nő szájának minden apró, rejtett zugát. Egyre erőszakosabban akarja az alakváltót. Vad, mindent háttérbe szorító birtoklási vágy ébred benne, melynek tárgya a káprázatos szépségű, finom lelkű párducnő. Minél többször kóstol bele édes vanília ízébe, annál inkább a tulajdonának kívánja. Meg fogja pecsételni a kicsike lelkét, hogy örökre magához láncolja. Halála után egyenesen a Pokolba kerül az ő védőszárnyai alá. És az biztos, hogy egy kibaszott démon sem mehet a nő közelébe. Ha kell, rohadt tömegmészárlást rendez odalent, de senki sem érhet a Prédájához. Sőt. Kifiléz a faszba minden bárgyúagyú kretént, aki csak rá meri emelni a retkes tekintetét a nő gyönyörű arcára, akinek a látványa egyedül őt illeti.
Rátalálva a bige kicsiny, bársonyos nyelvére, végigsimít rajta, hogy érzéki táncba hívja, miközben a tenyerébe illő, farkalnivaló kis seggét markolja. Sejtjeiben érzi az alakváltó testében lobogó szenvedélyt, szaglóhámjain szikrázik a Csokiszemű bársonybőréből áradó, vaníliaaromával keveredő, égetett cukorhoz hasonlatos vágyillat. Elégedett vigyorra húzza száját, miközben szinte erőszakosa falja a nő buja ajkait. Na, ezt már szereti. Mikor az ellene feszülő, lázadó kis vadmacskák végre feladják a küzdelmet és megadják magukat neki. Ez a példány pedig különösen elnyeri a tetszését. Igen csekély azon bulák létszáma, akiket többre tart egy kósza numeránál. Micus határozottan eleme ennek a halmaznak. És itt vége is a sornak. Volt idő, mikor feleségét, azt a viszkető lyukú, álnok szukát is kivételesnek tartotta. Tulajdonképpen most is annak véli. Kivételesen fojtogatnivalónak. Orsha csak kolonc a nyakán immár ezerkétszáz éve. Lu meg, amekkora barom, nem hajlandó elválasztani őket egymástól. Pedig már kurvára itt lenne az ideje. Látni sem bírja azt a koszlott ribancot. Nincs olyan démon a Pokolban, akit ne szopott volna már le a drága neje. Nem mintha ő maga lenne a megtestesült hűség. De az más. Neki szabad. Egyrészt hímnemű, másrészt Asmodeus rendjének tagjaként kutya kötelessége megkefélni minden dögös bigét. Benne van a munkaköri leírásában. Erre szerződött, erre teremtetett. Ez igazán nem az ő hibája. Az meg aztán pláne nem, hogy meg van minden adottsága ehhez a melóhoz. Rosszfiús sárm, pofátlan vigyor, térdremegtetően jóképű vonások, szénné tetovált test. Konkrétan csak azt nem kap meg, akit nem akar. Nincs olyan spiné, aki ne lucskosodna be tőle, ráadásul még a kisujját sem kell mozdítania érte. Elég, ha a tüzelő kis rüfkékre vet egy élveteg pillantást, vagy kéjt ígérő mosolyra húzza a száját és máris szüretelheti le a bujaság bűnétől szennyezett lelkecskéket.
Gondolatait a karjai közt tartott nő akciója készteti megtorpanásra. Arra eszmél, hogy karcsú ujjak markolnak a felsőtestét takaró póló alsó szegélyébe, hogy aztán felfelé húzva azt, megszabadítsák tőle. A Csokiszemű kérdése ezer wattos, magabiztos vigyort pattint fel képes felére. Noha válaszok tolulnak nyelvére, ahelyett, hogy szóra nyitná ajkait, inkább megragadja pólóját és áthúzza fején a feleslegessé vált ruhadarabot, amit aztán lezser mozdulattal oldalra hajít. A vetkőzési procedúra idejére kénytelen elszakítani száját a vérbővé csókolt, duzzadt női ajkaktól. Izmai megfeszülnek tetovációkkal gazdagon kivarrt bőre alatt, mikor mellkasán végigsiklanak az alakváltó ujjai, hogy aztán felsimulnak tarkójára és elmerüljenek tincsei között. Minden eddiginél tisztábban érzékeli a nőben duzzadó szexuális éhséget, mely egyre intenzívebb hullámokban önti el tökélybe öntött, borzongó testét és lobbantja még vörösebbé arcát. Megtehetné, hogy belemászik a kicsike elméjébe, hogy gondolatai közé pillantva kilesse, pontosan mi is jár abban a csinos kis fejében. De nem vetemedik efféle gaztettre. Legalábbis egyelőre. Az alakváltó következő szavai, szenvedélytől remegő hangja és az olvadt csokoládészínben barnálló íriszek mélyén hunyorgó vágyszikrák látványa még tovább szélesítik már-már perverzbe forduló vigyorát. Tehát a kiscica azt szeretné, hogy fürödjön vele. Mi több, nem elégszik meg azzal, hogy verbális úton közli óhaját, azonnal a tettek mezejére is lép a nyomaték kedvéért. Ügyes, vékony ujjaival kigombolja, majd kicipzárazza farmerét. A nő odaadását látva még keményebbé válik amúgy is pattanásig feszült, lüktető farka. Nem állítja meg a sliccén ügyködő kacsót, ehelyett bal tenyerét lassan felfelé kezdi húzni a bige gerince mentén, miközben jobb kezét elvonja a feszes hátsóról, majd előre csúsztatva azt végigsimít az alakváltó buja vonalú csípőjén és lapos hasán.
- Minden buksza benedvesedik tőlem, Micus. Ez a munkám. – mondja, miközben szénfeketévé sötétedő íriszeit levezeti Foglyának csinos vonásairól, hogy ezúttal napbarnított bőrbe vont nyakának kecses ívét, finom rajzolatú kulcscsontját és hegyes bimbókban végződő, kerek kebleit vegye szemügyre. Határozottan elnyeri tetszését a látvány. Nézelődés közben nyelvét lassan végighúzza alsó ajkának belső felén, éles tekintete sóváran barangol a húsmezőn.
- Veled fürdöm, Cica. Legyen meg a kívánságod. Megmoshatod a farkamat, hogy tiszta legyen, mikor beléd vágom. – morogja vigyorogva, aztán a következő pillanatban meghervad a száján feszülő, pofátlan mosoly, miközben keze megtorpan a Csokiszemű hátán. Tenyere és ujjbegyei alá, az eddigi bársonybőr helyett, érdes felület simul. Összevonja szemöldökeit, csipetnyi értetlenség villan éjfekete szembogarai mélyén. Heget érez. Egy retek nagy, egyenetlen felszínű sebhelyet. Rossz előérzet ébred benne, komorrá váló tekintetét a nő pillantásába fúrja.
- Mi a faszom ez?! – kérdezi mélyen morajló, feszültségről vibráló hangon, majd meg sem várva az alakváltó válaszát, ujjait vékony felkarjára kulcsolva, szinte durván pördíti meg őt tengelye körül, hogy szemügyre vehesse a kérdéses területet. Félresöpri az útból a bársonyos, sötéten fénylő fürtöket, majd agressziótól izzó tekintetét a bronzbőrön fehérlő, nagy kiterjedésű, szokatlan alakú forradásra szegezi. A borzalmas sebhely látványa lángoló dühöt lobbant fel szurkos, romlott lelkében. Ujjai ökölbe szorulnak, megfeszülő állkapcsán ütemesen rángani kezd egy ideg.
- Ki a retkes farkam csinálta ezt veled?! – dörren ismét a nőre, és egészen biztos benne, hogy kibaszott csúnya halála lesz annak a pöcsfejnek, aki ezt merészelte művelni a Csokiszeművel. Mert semmi kétsége sincs afelől, hogy erőszakos úton került a bige hátára az a rémes heg. Ahogy pillantása újra és újra végigvonul a bársonybőrt elcsúfító forradáson, úgy nyújtóznak egyre magasabbra benne a tudatát rágó haraglángok.
- Az a minimum, hogy lenyúzom a rohadt bőrét annak a buzerátornak, aztán lenyomom az egész kúrva cuccot a kikúrt torkán. – szűri fogai között feszültségtől vibráló hangon, miközben immár szeme fehérjét is elfutja az íriszeiben örvénylő feketeség. Gyilkos indulatoktól hajtottan, ismét maga felé pördíti a megszeppent Csokiszeműt, megragadja másik karját is, majd hirtelen ötlettől vezérelve kiereszt egy erőcsápot az elméjéből és behatol vele az alakváltó fejébe. Az előbb nem akart merő szórakozásból beletúrni a nő agyába. De most komoly indok készteti erre a lépésre. Nem mintha mentséget keresne. Baromira nem tartozik magyarázattal senkinek.
- Bocs, Micus. – morogja, bár egyáltalán nem bánja, amit tesz. Információt kell szereznie és ezt leghatékonyabban a bige emlékeit átvizsgálva teheti meg. Feketén parázsló tekintetét a csokibarna lélektükrök mélyére döfi, miközben mélyre ás az alakváltó rabláncra vert tudatában. Dühmaszkká merevedett arcán árnyék suhan keresztül a látottak hatására. Szurokban ázó szemei fekete szikrákat hányak, izmai élesen kirajzolódnak bőre alól, ahogy megfeszíti őket a benne tomboló harag.
- Bazd. Meg. – szűri fogai között az indulatos szavakat, ahogy peregni kezd agyában a nő emlékfilmje. Baritonjának sötét tónusa és az íriszeiben izzó indulatok nem sok jót ígérnek. Ha más bigével történt volna mindez, még élvezné is a műsort. Ő maga is tett már csúnya dolgokat. Erőszakolt szüzeket merő szórakozásból, hogy aztán kivégezze őket és kárhozatra taszítsa lelküket. Szeme sem rebbent hallva könyörgésüket, fájdalomsikolyaikat. Kár lenne tagadnia, hogy élvezetét leli a nők szexuális kínzásában. Szívesen kötözi ki őket, hogy aztán érzékennyé ingerelt mellbimbójukon nyomja el izzó cigijét, miközben sebesre keféli vérző résüket. Igazi gátlástalan, aberrált szemétláda, aki nem látja másnak a bigéket, mint eldobható, értéktelen használati tárgyaknak. De Micus más. Ő képes megérinteni posványos lelkét, olyan érzületeket támaszt benne, melyeknek létezéséről sem tudott mindeddig. Birtokolni, óvni akarja Őt. És megbosszulni azt, amit vele tettek azok a faszagyú kretének. Tisztában van vele, hogy Lucifer úgy rúgná ki a kibaszott Pokolból, hogy lába sem érné a földet, ha a fülébe jutna mi lett belőle. Egy felbőszült, bosszúszomjas dúvad, akit jelenleg semmi sem érdekel, csak hogy elevenen fejtse ki bőrükből azokat, akik csaknem halálra kínozták és meggyalázták a Nőjét.

+18

Miközben módszeresen passzírozza a cigimaradványt a márványpadlóba, felemeli karjait és összefonja őket mallkasa előtt. Komollyá rendezett vonásokkal, mélyreható pillantással fürkészi az alakváltó vívódó kifejezést tükröző arcát, tanácstalanságot sugárzó, étcsokoládé színben sötétlő íriszeit.
Hogy belenéz-e a nőcske fejébe azalatt? Még jó. Hülye lenne nem kihasználni képességeit, különösen az ilyen helyzetekben. Rohadtul tudni akarja, hogy mi zajlik a cicuska agyában, így kiereszti erőcsápjait és elmelátó képességét aktiválva belekotor a párducnő fejébe. Mindent kiolvas onnan, a leghalványabb gondolatoktól kezdve a leggyötrőbb kérdésekig. Mire a Csokiszemű szóra nyitja furulyázásra termett, érzéki vonalú ajkait már pontosan tudja, hogy mit fog hallani a szájából.
Kájsóváran villanó, vágytól izzó tekintete követi a nő minden mozdulatát. Úgy kell visszafognia magát, hogy ne eresszen meg egy elégedett vigyort, amikor az alakváltó felegyenesedik a kád pereméről, hogy meginduljon felé. Szótlanul, látszólagos komorsággal hallgatja a dugnivaló ajkak közül felcsendülő kérdéseket, sötét lángoktól égő pillantással figyeli a formás, napbarnított bőrbe vont, hegyes bimbójú kebleket, majd az azokat eltakaró, vékony karokat. Miután az ingerlő mellek kikerülnek látóteréből, a nő eszményi testének egyéb, látható régiói kerülnek érdeklődésének fókuszába. Marad még bőven látnivaló a cicamicán, így sóvár pillantása a lapos, broncbőrrel fedett hasra, a közepébe vájt, izgató mélyedésre, azaz a köldök parányi hasítékára, a hosszú, nőiesen izmolt, áramvonalas combok találkozásánál feketéllő csipkeháromszögre, majd a karcsú virgácsokra téved. Precíz alapossággal méri fel az alakváltó bájait, egyetlen kihívó domborulatot, egyetlen lágy hajlatot sem hagy ki a terepszemle során. Szemlélődés közben elméjében egymást követik a korhatárosabbnál fülledtebb képsorok. Gondolatban tucatnál is többször teszi magáévá a hol kikötözött, hol leszíjazott Csokiszeműt, dugja hosszú, kemény lökésekkel misszionáriusban, keféli hátulról, kíméletlen tempót diktálva, begőzölt bika módjára, hosszú, vörös fényű, sötét fürjeit markolva, lovagoltatja és kúrja falhoz nyomva, nem csupán sikamlós hüvelyét, de hátsó, szoros bejáratát is használva. A fejében pergő, erősen +18-as felnőttfilm és a nőcske pazar bájainak látványa újabb adag vért áraszt kegyetlenül feszítő ágyékába. Farka türelmetlenül megrándul slicce mögött, golyói felsajognak. Magában cifrát káromkodik, azonban nem engedi arcára kivetülni a benne játszódó folyamatok jeleit. Tekintete mereven szegeződik az elé lépő alakváltó szorongással vegyes vágyat tükröző pillantásába, majd tovasiklik a cicuska zavarrózsáktól vöröslő járomcsonjára. Szemei résnyire szűkülnek, amikor a lány keze felé lendül a levegőben, aztán ajkai szegleteibe féloldalas, pofátlan vigyor telepszik kis prédájának megadó viselkedését tapasztalva. Elégedett morranással válaszol a fülébe kúszó, selymes szopránba burkolt szavakra, azonban egyelőre a néma megfigyelő szerepébe helyezkedve szemléli az eseményeket. Vérbőn duzzadó szerszáma újfent nadrágjának nyomul, amikor a Csokiszemű végigsimít a vállán és a nyakán, finom ujjait egészen a tarkójáig vezetve. Eközben természetesen nem csupán a nőcske kimonodtt szavait, de gondolatait is tisztán hallja. Átsugárzik belé minden, dugnivaló foglyának minden lelki rezdülése, érzelme, hangulata. A kétségei nem érdeklik, hamarosan úgyis meg fog feledkezni róluk. Kikúrja belőle az ellenállás leghalványabb szikráját is. Kéjdémon nyelven mondva: odaadóvá keféli a kicsikét. Nem Micus lesz az első nő, aki engedelmes rabszolgává tesz egy aktus alatt, azonban ő az egyetlen, akivel kapcsolatban hosszútávú terveket szövöget. Nem áll szándékában elengedni őt, nem csupán alkalmi szeretőnek akarja, akit eldobható tárgyként, feszültségoldásra használ, akit csupán könnyed numerákra tart. Először levakarja magáról azt a kullancsként ragaszkodó, mindenkivel farkaló, irritáló Orshát (ha kell kinyíratja a faszba), aztán a feleségévé teszi a gyönyörű párducnőt. Az sem érdekli, ha ehhez lekvárt kell nyalnia Lucifer seggéből. Ez egyszer felveszi a pléhpofát és – tőle szokatlan módon – alázatos lesz a feljebbvalóival. Megvárja, hogy Micus utolsó, suttogó szavát is magába kebelezze a fürdőszobára ereszkedő csend, majd kinyújtja a karját, a tarkóját cirógató alakváltó karcsú dereka köré fonja azt és durván magához rántja a karcsú, tökéletesre alkotott női testet.
- Nem kárhoztatlak azért, mert többet akarsz belőlem. – szólal meg hosszúra nyúlt másodpercek múltán, kiszélesítve a száján terjengő, öntelt vigyort, miközben szabad kezét felvezeti a nő finom csontozatú hátán gerince mentén haladva egyre feljebb, hogy aztán ujjaival a hosszan aláomló, bársonyos fürtök közé markolhasson.
- Ellenállhatatlan vagyok, nem tehetek róla. – folytatja lassan hátrahúzva a nő fejét, hogy feltárja annak kecses, bársonybőrbe vont nyakát. Tekintete éhes ragadozóként csap le a feltáruló torok lágyan elősejlő gégecsövére, majd előrehajol és nyelvével tulajdonosi határozottsággal szánt végig a törékeny porcgyűrűkön.
- Nem bántom a családodat. – morogja a selyemes bőrbe, majd hozzáteszi:
- Ha jó leszel és nem feszülsz ellenem. Nem vagyok én akkora seggarc, mint amilyennek első pillantásra tűnök. – jegyzi meg a nő nyakának oldalára simítva ajkait. Amint megérzi szája alatt a Csokiszemű hevesen pulzáló ütőerét, ismét kiölti nyelvét, ráérősen végignyal a forrón lüktető carotis vonalán, aztán ajkait a puha bőrre tapasztva – tudván, hogy ezzel napokig tartó, lilálló véraláfutás-foltot hagy prédája nyakán - erősen megszívja a jóízű húst. Eközben lassan megindul maga előtt tolva gyönyörű foglyát. Mivel jelenleg minden mellső végtagja foglalt, elindít egy erőcsápot elméjéből, megragadja vele a párducnő – gusztusos melleit takaró - karját csuklónál, majd elhúzza azt a tenyerére kívánkozó húshalmok elől.
- Van néhány szabály, amit be kell tartanod ahhoz, hogy anyunak és apunak ne essen baja. Első szabály: ne takargasd magad előlem. Az enyém vagy. A fejed búbjától a lábujjad körméig. És jogom van nézni, érinteni, ízlelni a tulajdonom bájait. – dörmögi az ajkai alatt bársonyló húsmezőbe, aztán felfelé indul szájával az alakváltó csinos kis fülkagylója felé.
- Második szabály: azt teszed, amit parancsolok neked. Hogy lássam mennyire értetted meg mindazt, amit eddig mondtam neked, megkérlek... – itt tart egy légvételnyi szünetet a nyomaték kedvéért, majd ismét felveszi a fonalat -... ismétlem, megkérlek, látod udvarias démon vagyok, még kérni is tudok, hogy, miután megfosztottalak a bugyidtól, térdelj fel szépen a kád szélére. Nekem háttal, kutyapózban. Kis terpeszben. – suttogja vágytól rekedt, mélyen morajló, füstös baritonján, miközben erőcsápját a Csokiszemű alsóneműjének oldalpántja köré fonja és ráérősen lehúzza a hőn áhított szeméremajkakat fedő csipkét. Míg ezzel foglalatoskodik, elvonja karját a nő derekáról, az egyik almamellhez emeli kezét és ujjai közé csippentve a keményen meredező bimbót, csavargatni kezdi azt. Először ajkaival, majd nyelvével simít végig a cicamica fülének porcívein, végül fogai közé harapja a fülkagyló puha húspárnáját.
- Látni akarom a kerek, markolnivaló seggedet, a nedvben ázó, csillogó szeméremajkaidat és a farkamra éhező nyílásodat. – hörgi kásás hangon, a padlóra ejtve prédája alsóneműjét, majd kiereszti markából az étcsokoládé színű hajfürtöket, elengedi a vörössé tekert, hegyes bimbót és kéjsóvár vigyorral ajkain, égő pillantással kissé hátrébb lép a nőtől, hogy helyet adjon neki az általa parancsolt póz felvételéhez.

Hogyan képzelheti, hogy ez működhet? Hogyan bízhatna meg benne? A suttogó kérdések visszhangot vernek elméjének falai közt. Ám a válasz egyértelmű; nincs más választása. Bíznia kell benne és remélnie, hogy nem veri át. Testének minden porcikája sóvárgón könyörög a férfi után. Vágyik érintésére, ajkainak simítására, parázsló tekintetére. És bármennyire is próbálná leplezni önnön vágyait, tisztában van azzal, hogy szíve és elméje éppen annyira kívánja őt, miként teste.
Engedd el magad és add neki... - csap fel a suttogón karcos szoprán, erősítve magabiztosságán.
Szíve heves ritmusban lüktet bordái közt, gerince mentén kéjes hullám csordogál végig, ahogyan tekintetük találkozik. Nem tetszik neki különösebben, hogy teste ennyire hevesen reagál a démon közelségére, ám tenni képtelen ellene. Egyszerűen csak sodródik az árral, és őszintén reméli, hogy nem keveredik még nagyobb bajba, rosszabb esetben nem sodorja családját veszélybe. Míg ők biztonságban vannak és több személynek nem esik bántódása saját ostoba hibájából, vajmi kevés dolog érdekli.
Torka sivatagossá szárad, ajkait cserepesnek érzi, a pokollény csókjára szomjazva. Ám egyelőre nem mozdul. Nem mer, hiszen nem tudja miként kéne hozzá érnie, hogy neki jó legyen. Tapasztalanságának szégyene a járomcsontjára feszülő bőrt vörösebbre festi, ám ügyel arra, hogy ezen aggodalma jobban ne ütközzék ki vonásaira. Csontos hátívén végigsimító forró tenyere bűnös érzületétől lehunyja sötét pilláit, majd ahogy hosszú loknikban aláhulló tincsei közé túr és feszülnek rá ujjai, hogy ekképp húzza hátra fejét, mély doromboló hang szökik felszínre ajkai közül. Testébe zárt párduc azonnal rezonál az érintésre, miként humán alakja is. Önkéntelenül simul bele az érintésbe, akár egy házi macska, akit az imádott Gazdája kényeztet simogatással. Légzése szívdobbanásonként sóhajtóbbakká válik, melyeken még a nagyképű szavai sem változtatnak. Igaza van, valóban képtelen ellenállni neki. Nem több egy ostoba, gyenge halandónál, aki nyomban behódol és elcsábul, amint szembe találkozik vele. Nem számít neki, hogy miféle lény, hogy milyen szörnyűségeket követett el nem csupán este, de vélhetően egész léte folyamán. Kell neki. Szüksége van egyszerűen rá. Sóvárog érte.
Démon késztetésére tolatni kezd egészen addig, míg csípője a hűvös márványkagylónak nem ütődik. Megfeszülő nyakát ért támadástól égnek merednek testén a pihék, miként a libabőr végigszalad fejtetőtől egészen a lába ujjáig. Annyira gyűlöli őt... már most!
Mialatt e gondolat megfogan elméjében, ajkai közül egy újabb sóhaj szökik felszínre, mellyel akárha máris áthúzná egyetlen tollvonással iménti ki nem mondott állítását. Pokollény karcos baritonba burkolt szavaitól felnyitja pilláit, ám nem áll módjában a férfire nézni, hiszen béklyóban tartott fejét, nem képes mozdítani. Tulajdona volna? Valójában ennek nem kéne örülnie, sőt mi több, rémülten kéne kihátrálnia az egyre veszélyesebb helyzetből, ám tudja mindez csupán önámítás lenne. Lelkének legmélyén valami megmozdul tudván, hogy a démon magának akarja, hogy jogot formál rá. Eleddig sosem vonzódott senkihez úgy, ahogyan hozzá és ha ez az érzés fogja pokolra juttatni, talán megéri vállalni ezt a szörnyű sorsot...
Elméjében kavargó gondolatfoszlányok lassulni kezdenek. Minél közelebb kalandozik Harun bűnre csábító ajkaival a fülkagylói felé, annál inkább úgy érzi, hogy elveszíti az irányítást maga felett. Annyira... jó. Túl jó...
Egy másod perc erejéig tüdejében reked a forró légkorty. Pupillái kitágulnak, arcának bőrét pedig már-már olyan lágforrónak érzékeli, hogy nem érti, hogyan nem olvadt le az még járomcsontjáról.
Hogy, mit kéne tennie?
Nagyot nyelve próbálja elképzelni a zavarbaejtő pozíciót, melyet a démon kér tőle. Amint fürtjei ismét szabaddá válnak és fejét képes az említett hely irányába fordítani, meg is teszi azt azonnal. Bármennyire is tiltakozik belső hangja, tudja hogy önként nyújtotta át magát a férfinak, és vállalta, hogy azt tesz vele, amit csak szeretne. Az első kérésnél meg is hátrálna? Sosem volt ennyire gyáva és bármennyire is zavarban érzi magát, valahol mélyen szeretne a férfi kedvére tenni. Gyerünk Emma...
Rekedt nyögés kíséretében feszül meg ismét gerince, miként újabb támadás zökkenti ki egyébként nehezen forgó gondolatmenetéből. Alsó ajkát beharapja, mialatt újabb izgató érzület sarjad testében, mi indaként csavarodik dereka, combja és végtagjai köré. Lábaközét takaró csipke takarásában lüktetni kezd legintimebb pontja. Mintha a férfi gondolatai közé látna (Ó Istenem add, hogy nem!), láthatatlan erő csúsztatja le lassan fehérneműjét a combjain, hogy végül immár teljes megtelenségében mutatkozzék a démon előtt.
Reszketőn vesz egy mély lélegzetet, majd lassan a démonra vezeti gesztenyeszínű íriszeit. Tekintetéből kiolvasható a mélységes zavar, amit az utasítása és lemeztelenített teste kelt, de nem hátrál meg. Garatreflexei mozgásba lendülnek, miként nyel egy nagyot, végül pedig lassan bólint. Bizonytalan, hisz ki ne volna az, ám mégis próbál erősnek mutatkozni, aki nem hátrál végül meg. Ha ő nem tartja be, amit ígért, hogyan várhatná el a férfitól ugyanezt?
Térdei szinte már-már összekoccannak, ahogyan elengedi a hűvös, homokszín kagylót hogy a hasonló árnyalatban pompázó impozáns kád felé vegye az irányt. Szörnyen zavarban érzi magát, hiszen eleddig egyeten férfi sem látta őt ilyen pucéron, ráadásul nem olyan, akihez nyíltan vonzódik. Mi van, ha nem fog neki tetszeni végül?
Inkább bele sem kíván menni efféle gondolatmenetbe most. Gátat szab sarjadó kételyeinek, s mikor végül eléri a kádat, jobbjával a hátát simogató hosszú fürtökhöz nyúl, hogy azokat előre húzza jobb vállára. Összeszedi minden bátorságát, és bár tisztán látszik, hogy aligha kitanult kacér, mégis megkísérel bárminő esetlen sutaságot mellőzni mozdulataiból, ahogyan feltérdel a kádra és élete legilletlenebb pozíciójába helyezkedik. Vékony ujjai olyan erősen fonódnak a kád peremére, akárha az élete függne rajta, pilláit pedig szorosan lehunyja. Gyomrában hízó görcs lassacskán egész testét bekebelezi, ugyanis most már tudja, hogy nem lesz megállás. Megtörténik hát, méghozzá egy démonnal.
Próbálna megszólalni, ám ajkait nem képes mozgásra bírni, így hát szavai kimondatlanul ott lebegnek tovább a levegőben. Pedig mennyi mindent kérne tőle, még ha tudja, hogy mindez talán süket fülekre találnak. Megkérné, hogy ne legyen túl gyors, hogy próbáljon minél óvatosabb lenni és ne okozzon túl nagy fájdalmat. Nem tudja mire számítson, hiszen furcsa szex-fóbiája okán - amiből úgy tűnik lassacskán kigyógyul -, pornó filmet sem nézett. Most már nagyon bánja...
Lassan lehunyja pilláit, az utasításnak eleget téve pedig fenekét némileg kitolja, hogy szabad belátást adjon annak a férfinak, aki először fogja igazán érteni őt.