"Egy órád van elkészülni..." Négy szó, ennyit róttam a viaszrétegbe a kis, díszes szélű antik írótáblán stylusommal s ezt egy szál (megjegyzem már lassan barnuló és hervadó) vörös rózsával egyetemben a lány lakásán hagytam, feltűnő helyen, hogy amikor hazaér, megtalálja. Nem ostoba nőszemélyről van szó, tudja, hogy tárgyak csak úgy nem tűnnek fel az ember lakásában, kiváltképp nem ilyenek, a mai világban cseppet sem mondhatók megszokottnak és tanulmányai alapján világosan érezheti, hogy melyik korból származik a táblácska, milyen a betűk formálása, az íráskép... Biztosra vehetem azt is, hogy megérti: nincs sok választása, jobban jár, ha magától lép és nem én megyek be érte, merthogy itt, a lakása előtt az utcán, az árnyak takarásában fogom megvárni. Időm, mint a tenger: az örökkévalóság, így nem tartom magamtól idegennek, hogy türelmesen várakozzam itt kint rá, gondolataimba merülve. Félig-meddig szórakozott találgatásba bocsátkozom, hogy milyen reakciót válthatott ki belőle üzenetem, mi futhat végig agyacskájában, amikor tudatosul benne, hogy én üzentem és korábbi szavaim nem csak szenteltvízhintés volt (természetemből adódóan sem). Emlékek, szégyen, megbánás, várakozás, vágy, gyűlölet, félelem... mind ott lapulhatnak a sarokban érzéseim szerint s kérdés, hogy Lycorisban melyek kerülnek felülre s milyen arányban,hiszen tudom, hogy mindnek van táptalaja.
Bár a pokol lekötött a legutóbbi időkben, Asmodeus adott feladatot bőven, én nem olyan alak vagyok, aki információk nélkül szeret létezni, szorgalmasan gyűjtögettem hát a földi érdekeltségeimről az adatokat, mikor milyen forrásból, így tudok egyet s mást Lycorisról is. Ennek tükrében pedig akár az is meglehet, hogy kellemetlenségekkel találom szembe magam változatos formákban, de mind ez nem érdekel, ha valami megmaradt az évszázadok, sőt ezredek ködébe vesző emberi énemből, az a római jellem, ígértem, teljesítem. Nem lehet félretenni és elfelejteni, ha a pillanat adott, akkor ott vagyok és lecsapok. Mint például most, az árnyak között állva talpig feketében bőrcipómtól nadrágomon és ingemen át öltönyömig s az azt fedő szétgombolt nehéz, vastag marhabőr kabátig, melynek mély zsebeibe süllyesztem kezeimet, míg tekintetem a kapura szegeződik s tudatom rutinosan számolja képzeletbeli homokórám pergő szemeit. Lehet, hogy nekem egy perc annyi, mint másnak száz év, de ez fordítva is igaz lehet és volt lehetőségem megtanulni és belső ritmus alapján felmérni az idő múlását. Az utolsó homokszemek peregnek...

Szavaira csak legyintek, mikor gyenge riposzttal próbálkozik. Fölöslegesnek tartom, hogy kiemeljem, miért is érthetem, hogy egy évszázadokat maga mögött tudható lénnyel nem a legbölcsebb dolog vitatkozni, na meg tudatlanságára, vagy tapasztalatlanságára utalni. Banális. Épp ezért kíméletlenül folytatom mondókám, mindaddig, amíg a megtörtség verbális bizonyítékait meg nem kapom Lycoristól. Nem nyúltam a fejébe, nem olvastam a gondolataiban, még ha meg is tehettem volna, helyette sokkal emberibb eszközhöz folyamodtam: logikához, na meg szavakhoz. Persze mindez párosult majdnem kétezer év tudásával, de ennyi természetes előny engedtessék meg... és az eszközválasztás is. A botor halandók már visszaéltek volna a hatalommal, de én pontosan tudom, hogy a visszaélés dacos gyerekké avat csupán, nem tesz igazán erőssé. És lám, ez az út is tökéletes eredményt hozott. De meg is kell maradnom még ezen az ösvényen s beismerésére vigasztalóan érintem a leányzót. - Nem örülök neki, mert nem feltétlenül kellett volna, hogy így legyen... jobb lett volna egy szebb és könnyebb út, de úgy látszik az nem számodra volt kijelölve. Nem tölt el örömmel a szenvedésed, de ti emberek csak ebből tanultok. - pici szünetet tartok. - Vagy van, aki ebből sem, de az elpusztul. - szavaim igazak ismételten, hiszen Lycoris előtt lett volna könnyebb és gyorsabb út is, de ő másként döntött én pedig hagytam, hogy megmártózzon tetteinek következményeiben. Az eredmény pedig itt van: egy része megtört, de egy másik része kész az újjászületésre és ez a fontos most. Persze annak is van ára s én nem restellem részletezni azt számára, ahogy kéri. - Tanulnod kell. - összegzem lakonikusan a dolgot számára, majd meggondolom magam s azért kicsit bővebben is kifejtem. - Meg kell tanulnod együtt élned az új mivoltoddal, erőiddel, meg kell tanulnod kiaknázni őket és megismerni sok dolgot a pokolról, amit első találkozásunkkor amúgy is tudni vágytál... a legtöbbet én foglalkoznék veled, de azt sem tagadom, hogy bizonyos dolgokban a világ első démona is a segítségünkre lenne. Ő tanított engem is. - első találkozásunkkor a tudást szomjazta a leginkább s nem hiszem, hogy Mammontól a csillogó felszíntől többet kapott volna. Ha viszont a pokolba kerül, elég sok dolgot megismerhet, amit addig nem. Mellesleg sokat addig fel se tudna fogni, nem halandókra van szabva... - És most mi a különbség? - nevetem el magam. - elő se számolom, hogy első találkozásunk óta hány, nem is mindig kis hatalmú alakra kéne féltékenynek lennem. És mégis itt vagyok. - vonom meg a vállam. A féltékenységnek külön rendje van a pokolban ami azt illeti. A kéjdémonoknak sem ismeretlen ez a dolog, de azért merőben máshogy kezeljük. - Már most is a véredben van, hogy annyira vágysz a testiségre s ha zavarna a dolog, az előbbiek tükrében úgy gondolod, hogy itt lennék? - függesztem rá továbbra is tekintetem. - A közösen megosztható örömökről nem is beszélve. - teszem még hozzá, majd lezártnak tekintem valamelyest a kérdést, hogy jöhessen a következő. - Mérges lesz, de sokat nem tehet már ellene és elég jó kis szövetségi rendszert építettem fel, csak azért, hogy mindez működjön. - talán ebből ő is érzékeli, hogy az elmúlt időt munkával töltöttem, ami mind a kettőnknek fontos volt. - Asmodeus bal keze vagyok, kiemelt a szerepem és így az értékem is. Tudom, hogy ismered a főnököm s épp ezért már pusztán az ő védelme is adott. - mondom még cinkosan, majd következő szavaira felvonom a szemöldököm. Ajkaim penge vékonnyá préselem kijelentései hallatán s most önuralmat kell elővezetnem. Sokat kérek? Többet ajánlok mint bárkinek s komolyan kockáztatok, ráadásul mindezt olyantól, aki az imént ismerte be, hogy valójában olyan játékszer, melyet a szél ha felkap, akkor repülhet ugyan, de nélküle... - Látom még mindig nem érted teljesen. - mondom ki keményebben a szavakat. - Ti halandók megdöbbentő módon időmilliomosnak érzitek magatokat még akkor is, ha csak perceitek vannak olykor-olykor. Habozol és újfent elkapott egyfajta félelem. - bólintok egyet. - Megértem, hogy nagy horderejű döntésnél ez neked természetes. De egyszer már kértél időt. És most hol is vagyunk és milyen szituációban? - tárom szét a karom körbe mutatva, de nem csak erre értem, illetve leginkább korábbi társalgásunkra. - Nem Lycoris, ez nem az a hely és pillanat, amikor habozni lehet. Egyrészt nem vagy maradéktalan biztonságban. Vagy arra vágysz, hogy Mammon tudomást szerezve az egészről szépen elkapjon téged? Mert azt nem fogod megköszönni neki az utóbbiak után. Ne álltasd magad, a fejedből kiszed majd mindent, még ha ezzel kárt is tesz az elmédben. Aztán majd könyöröghetsz egy könnyű halálért. - egyszerűnek tűnő kérdése súlyos csapda. Lehet ő nem érzi, de óriási a kockázata s ezt nem hallgatom el előle. De nem csak ez van... - Mellesleg mégis kinek nézel te engem? Másodszor kapod meg a létező legjobb ajánlatot, ráadásul olyan helyzetben, amikor már szorul körülötted egy olyan csapda hurka, amit nem élveznél éppenséggel. Ha ennyire ragaszkodsz a félelmekkel teli véges kis életedhez... az ajánlatom a komolyabbnál is komolyabb szándékot jelöl és azt is vár el cserébe. Vagy akarsz valamit, vagy nem... eddig is voltak hónapjaid. Most még kapsz pár órát. - alkut nem tűrő hangon közlöm kis monológom a témában. Felbosszantott kiújuló húzódozásával, határozatlanságával. Ezzel mindent tönkretehetne, ha engednék neki. És ez azt is megvilágítja nekem, hogy ha ezt a kijelentésemet nem tudja elfogadni, Lycoris nem más, csak olyan szélkakas, aki nem érte és nem éri meg a fáradozásom. Hogy is lehetne úgy bármiben társam? Ha pedig így van... nos, ezt a gondolatsort semmiképp sem osztom már meg vele, inkább közben az est kulturáltabb folytatásának irányába terelem az eseményeket, hogy vásárlás és némi séta után Lycoris új ötletére is rábólintsak. Akárhogy is gondolkodik egyfajta ultimátumom felül, én mindenképp elszórakozom vele egy ideig, a végeredmény pedig tőle függ, de az biztos, hogy Mammonnak sem hagyok "prédát" nem fogom hagyni, hogy valami vagy valaki a kudarcom hirdethesse. Minden esetre kicsit nehezemre esik kiigazodni a lányon, mert tekintetében van egyszerre kacérság, a gesztusaiban meg távolságtartás. Újabb bosszantó dolog. De annak idején is ez volt az egyik, ami megtetszett benne: nem fogta fel, mennyire nem jó egy oroszlán bajszát húzkodni s mintha még élvezné is ezt. - Igen, amit csak akarunk. - nem állom meg, hogy ne súroljam szavaim után ajkaimmal a nyakát, majd végül megfogom a kezét, de figyelmem nem kerüli el Lycoris enyhe megkönnyebbülése, mire szememen áttáncol egy fekete villanás, de csak picit, ahogy jött, úgy megy is. - Nem volt valami különleges dolog, azok csak ma lógnak ki a kor emberei közül. - próbáltam oldó témát felhozni és jelek szerint sikerült is, legalábbis Lycoris kedélyessége alapján. - Bordélyt szerveztem belőlük. Akkoriban is kelendő volt az apácahusi s nem volt kevesebb perverz, csak jobban titkolták. - jegyzem meg gunyorosan, hiszen ez a helyzet, a devianciák akkor is éltek és virágzottak, csak nem ilyen nyíltan. Kezdem néha visszasírni az akkori árnyaltságot, hiszen ma már nem lehet olyan széles tömegeket sokkolni igazán. A múzeumban a Lycorist érdeklő részlegen szabadon eresztem a lányt, hogy nézelődjön. - Az egyiptomiak egész jók voltak a titkok feszegetésében, de nem jutottak közel mindenhez... ez, amit nézel a mágusok játékszere, csak a hatalom árnyéka. - állok meg mögötte a tekercs fölött s tenyereim Lycoris csípőjére teszem. - Mire vágysz? - súgom a fülébe a kérdést, hiszen gondolom, hogy nem csak múzeumozni akart ide bejönni.

- A legjobbakban, másoknak nincs ilyen szerencséje. - jelentem ki magabiztosan, hiszen egyedi kedvezményeket kínálok neki, rajta kívül ilyet csak igen kevesen kaptak vagy kapnak, Lucretia volt még annak idején hasonló helyzetben, de azt a saját elmésségének köszönhette, nem annak, hogy lelkének megszerzője nagylelkű lett volna vele. Lycorisnak viszont szerencséje van ilyen téren. Meg abban a tekintetben is, hogy ki(k) fognak vele foglalkozni. - Az lehet, de idővel majd olyan jó leszel. - kacsintok rá, hiszen emiatt a legkevésbé sem kell, hogy bűntudata legyen. Szépen is néznénk ki, ha egy kéjdémonnak készülő nőnek nemi aktusok kapcsán lenne bűntudata! Nevetséges a gondolat is. Én pedig ahogy korábban is mondtam, bizonyos fokú kockázatot vállalok, hiszen démonként már kicsit más lesz a felállás, nem fogom őt úgy kisajátítani, ahogy azt Mammon próbálta. - Nem hinném, hogy el akar veszíteni egy értékes szolgát, aki nélkül bajosan foglalkozhatna a maga kis cicababájával... - kuncogok, hiszen nélkülem és Arielle nélkül a lánykájára lényegesen kevesebb ideje jutna s a bizalmi pozíció miatt a védelem garantált. Arról nem is beszélve, hogy Lilith is ott van és ő is hatással bír, még Mammonra is... épp ezért fogy el a türelmem az újabb szabódásra. Bosszant, hogy Lycoris nem látja át a helyzetet s még mindig vissza akar élni az idővel és a türelmemmel. Épp ezért most végképp feladom lakonikusságom s bőségesen kifejtem az indokokat, de inkább ez, minthogy indulatból kárt tegyek benne. Lehet úgy kezelem ezzel, mint egy gyereket, de nézzünk szembe vele: bizonyos értelemben az is hozzám képest. És a gyereknek is jobb a szidás, mint a verés. - Megbocsátok. Most az egyszer még. - bólintok kijelentésére, jelezve, hogy erről több szó ne essék, mind a ketten értjük a másikat s a kocka már el van vetve ebben az értelemben. Pontosan tudja ő is, hogy mi minden forog kockán, most már biztosra veszem, hogy nem fog habozni a válasszal, ha megkapja a sorsdöntő kérdést. Nem most fogom feltenni, ígértem azért neki időt s meg is kapja. - Kegyetlen? - vonom fel a szemöldököm. - A hetente hozzájuk járó gyóntató egyébként is beléjük kóstolt, ahhoz még én se kellettem. Innen pedig csak pár lépés volt, hogy élvezzék is amit csinálnak. Illetve kinek több, kinek kevesebb. - mesélem utólag is mosolyogva és így derülve az akkori eseményeken s hogy egy átlagos kolostor körül is volt bőven eltemetett csecsemő tetem, amit nem a gólya vitt oda. Közben pedig az ókori szekció egyik külön részét érjük el s az egyiptomi dolgok még az én tekintetem is vonzzák, hiszen ez is kissé furán, de ismerős világot idéz számomra a maga módján, ugyanakkor a magam római múltját nem cserélném el erre. Úgy látszik Lycorist is csak röpke műkedvelés vonzotta ide. - Úgy is lesz! - bólintok s mosollyal hallgatom szavait, melyeknek lassan ideje volt felszínre bukkanni, ami azt illeti. - Akkor nincs más dolgom, minthogy az eszméletlenségig juttassalak. - kuncogok megjegyzésére, már azért is, mert megértettem mi rejlik mögötte és nincs a dolog ellenemre, sőt, akartam is, hogy még egyszer emberként legyen velem, hogy ezt az estét se akarja majd feledni.De az újabb felejthetetlen estét nem pár poros szarkofág között fogjuk átélni, erről kezeskedem! Megcsókolom Lycorist, kihasználva a közelséget, birtoklóan és szenvedélyesen. De most már nem érem be ennyivel, kezeim is megindulnak: a bal felfelé csípőjéről, a jobb lefelé. Simogatnak, cirógatnak, de egy alkalmas pillanatban egy hirtelen mozdulattal letépem a nadrágot és a felsőt is róla, elengedem egyet távolabb lépve. - Na, ha kívánsz, akkor dolgozz is meg érte! Be akarlak cserkészni, szóval futás! - kacsintok rá, majd megpaskolom fenekét, hogy lóduljon csak neki az egy szál fehérneműben és szexi fekete csizmákban, amikben igen jól fest. Kap kis előnyt, de utána a nyomába eredek s úgy terelem az üldözéssel, hogy végül a Sixtus kápolnában kössünk ki.

- Idővel mindenki megtalálja vonzalmának azon tárgyát, akinek több figyelmet szentel. Más kérdés, hogy ez mikor és mennyire tartós. - adom meg a választ, hiszen a pokollények sem mentesek attól, hogy tartósabban ragaszkodjanak valakihez. És szerintem a ragaszkodás sok esetben a kulcsszó, bár ez a tudatosságtól is függ. Én nem ilyen módon ragaszkodom Lycorishoz, ahogy ők, akik csak birtokolni akarnak, távolról sem. Én társat kerestem az ő személyében, akivel így egynehány ezer év után ismét lesz némi változatosság. Még akkor is, ha olykor nehéz vele megértetni, hogy most már más léptékek szerint játszunk. De türelmes vagyok. Még. - Eleve az akaratukkal ellenkezett, hogy apácák lettek. A többségük nem elhivatottságból, hanem vagyoni okokból került oda... nem házasodhattak anyagiak hiányában. Ők voltak a leglelkesebbek, mert így megkapták a lehetőséget, hogy átéljék azt, amiről le kellett mondaniuk, legalábbis bizonyos mértékig. - kétlem, hogy az ő kiszolgáltatottságról alkotott tapasztalatai valós viszonyítást adnának, lehet ő empatikus, de arra nehezen lehetne az, hogy akkoriban mit is jelentett nőnek lenni. Bármilyen kiszolgáltatottsága ellenére, melyet eddig megélt, a szabadsága szinte mindig nagyobb volt, mint a középkori nők java részének esetében. Akik egész életeket éltek le úgy, hogy akkor volt jó napjuk, ha a férjük aznap csak egyszer tángálta el őket. - Azt akarod, hogy én öljelek meg, amikor szinte nem is fogsz tudni magadról? - érdekel a kérdésemre a válasz, hiszen az ő kérdéséből nem értettem meg egyértelműen, hogy így szeretné e teljesíteni a "nagy ugrást". Éppenséggel biztos és kontrollált folyamat lenne, de meglenne rá a szabadsága, hogy öngyilkos legyen. És lehet, hogy nem szeretné, ha én ölném meg. Most viszont a továbbiakban legfeljebb csókokkal és érintésekkel terítem le Lycorist, bár a ruházatát nem kímélem. Húzódására felvonom a szemöldököm, de szerencsére hamar megtalálja méltóságát és feladja szemérmességét. Ha kéjdémon lesz, akkor magabiztosabbnak kell lennie. - Nem erre izgulok, de megfűszerezi a dolgokat és segít kihasználni a helyet. - válaszolom, majd útjára indítom, hogy kis egérűt után nekiálljak becserkészni a "vadat". Könnyű Lycorist követni, hiszen ez csak játék, na meg a kéken libbenő hajat nehéz szem elől téveszteni. Emellett tudatosan űzöm egy adott irányba, hogy amikor belép előttem az ajtón, akkor elmosolyodjak lefékezve. Tudom, hogy Lycoris itt biztos meg fog állni és kicsit szétnézni, így meg is állok az ajtó takarásában. Csettintek egyet, mire minden ruha leég rólam, majd hamarosan meglepem: ismét bedobom pokoli hatalma, hogy füstté váljak, majd mögötte öltsek testet, közvetlenül. Nem engedem el a korláttól: fedetlen testem az övének feszül, a vágytól, közelségétől és meztelenségétől jókorára duzzadt hímtagom pedig kerek, feszes fenekének. Egyik kezem hajába markol, hogy hátrafeszítse fejét és ajkaim, valamint fogaim nyakát érintsék és kóstolják, míg másik kezem ágyékára csúszik, hogy ott ujjaim,- egyelőre a tanga szövetén keresztül-, céltudatos játékba kezdjenek csiklójával.

- Nem könnyű dolgot kérsz, ami azt illeti. - gondolom végig szavait, majd folytatom. - Ugyanis még nekem se könnyű a szeretett lényt csak úgy megölni. - végül bólintok. - De megteszem, a lehető leggyorsabb és fájdalommentesebb módon. - ezt a feltételét is elfogadtam, nem megoldhatatlan a dolog. Az, hogy korábban megfenyegettem egy bosszú lett volna, egy dühös démoni én tette, de így már erről szó sincs. Azt se mondanám, hogy ehhez gonoszság kell, mert ez nem az. Csupán sajátos világlátás, ami ellen egy részem picit berzenkedett, bár azt is megértettem, hogy ez Lycoris felől a maximális bizalom jele volt. Teljesen a kezembe helyezte magát, így hát bevégeztetett. Ő az Enyém. - Minden ruhát megkaphatsz, amire csak vágysz innentől, az mind a tiéd. - mondom neki, mikor múlt időbe helyezem jelenlegi darabjait, egyrészt vigaszként, másrészt pedig ez az igazság. Semmit sem tagadnék meg tőle és most tényleg egy kiemelt helyzetbe fog kerülni. De előbb... előbb még más helyzetekbe fog, egyelőre halandóként, bár előbb egy kis játszadozással indítunk. Szeretett volna ide jönni, kicsit körbe nézni, a célunkhoz pedig jó pár kacskaringós folyosón vagy nagyobb termen, még lépcsőkön is át kell nyargalni, így ha részletesen nem is, de átfogó képet azért kap a helyről Lycoris, na meg a méreteiről, amíg a kápolnába nem űzöm. A terv bevált, innentől ráérősebben állok neki a végrehajtásnak. Érezni akarom őt és ezt azért nem kapkodom el. Először hátrafeszítem a fejét, hogy így feltáruló nyaka legyen első prédám, majd aztán édes teste minden más szeglete is, de nem állhatom meg, hogy a sötét szöveten át ne érintsem ölét, hogy hosszú idő óta az első remegést kicsaljam, mire elmosolyodom. - Jó kislány.-duruzsolom fülébe és oda is csókokat és harapásokat osztok. Körmeit is megérzem hamarost s a válasz az, hogy még céltudatosabban, kíméletlenül kezdem el odalent izgatni, kényeztetni. Olyannyira, hogy végül meg kelljen kapaszkodnia. - Ahogy te is rám... - ékes példaként a bugyi csipkéin átszivárgott kéjnedvektől nedves két ujjam ajkaira simítom és lehetőség szerint a puha felületen átjutva nyelvére simuljanak egy pár pillanatra, hogy aztán ismét ölére tévedjenek. - De lásd milyen kegyes vagyok... hányszor akarsz ma este a nevemet sikítva elélvezni? - kicsit feszítek még haján, hogy szemeibe nézhessek, láthassam a vágy tüzét csodálatos zöld szemeiben s ezzel egy időben testem viszont kicsit nagyobb mozgásteret enged neki, hadd mocorogjon, amit ki is használ s elégedett mordulással nyugtázom ingerlését. - Imádom a formás feneked is. - súgom neki rekedtes kuncogással megtoldva, majd egy szenvedélyesebb csókot adok ajkaira, hogy aztán eleresszem Lycorist szorult helyzetéből, ami a szentélyrekesztő korlátjához és rácsához szegezte, mert bár mohón vágyom rá, neki is adok időt az érvényesülésre, kíváncsi vagyok hogy fejlődött első együttlétünk óta...

- Igen, ez így van. - bólintok Lycoris felvetésére. Örülök, hogy így látja, ez is jelzi, hogy megérett lelkiekben is a dologra. Fél a haláltól, az alapvető életösztöne nyilvánvalóan görcsösen ragaszkodna életéhez, de tudatának és lelkének nagy része már másként gondolja az egészet. Sokat elértem, ami örömmel tölt el. Bár az méginkább, hogy megszereztem magamnak Őt. Őszintén egy halandóval sem voltak még ilyen szándékaim, senkit sem akartam még így, de Lycorisban megtaláltam azt, aki kihozta belőlem a szándékot, ami annak idején Lilith-et arra vezette, hogy velem hasonlóan cselekedjen.
Egyelőre viszont még az a lényeg, hogy az utolsó alkalmat is emlékezetessé tegyük, amikor a lány "csak" halandó volt. Megérdemel egy fergeteges estét, a rendhagyó helyszín is adott, miért ne tegyük hát érdekesebbé? Épp ezért bonyolódunk kicsiny, már-már gyermekes, de élvezetes játékba, minek során levadászom Lycorist. Persze az általam választott helyen történik meg ez. Gondoltam, hogy itt hosszabb időre meg fog állni, hiszen ki ne tenné, aki értékeli a szépséget? Részben ezért, részben a szentségtörő volta miatt választottam a helyet, ez kétségtelen. Szórakoztató belegondolni, hogy mi mindent fogunk itt művelni s erről még csak tudomása sem lesz senkinek. Akárcsak a régi szép időkben... attól eltekintve, hogy most valóban érdekel "áldoztatom". Élvezem, ahogy engedelmesen feszül kezeim közé Lycoris csodás teste, amit csókokkal, lágy harapásokkal és ujjaim kényeztető játékával hálálok meg. Egyelőre még a bugyin keresztül, hogy kicsit fokozzam a vágyakozását, igaz, az enyémet is, na meg a csipke előnyeit is kiaknázom kicsit, hogy tökéletesen érezhet mindent, de maga az anyag textúrája is ingerli őt, s élvezem, ahogy nedvét érzem ujjaimon. Nem most volt, mikor egy vad estét együtt töltöttünk, de vele kapcsolatban mindenre emlékszem, minden tapasztalatot gondosan elraktároztam, így könnyedén hívom azokat elő s tudom pontosan milyen nyomással és milyen intenzitással, sebességgel kapcsoljak rá, mivel érhetem el, hogy kezei már a korlátban kapaszkodjanak meg. - Igen. Az enyém vagy és ezt a tested jól tudja. - mormolom kéjtől kissé reszelős hangon édes kis fülecskéjébe s oda is kiosztom apró vágykeltő harapásaim és csókjaim, míg élvezem, hogy mocorog, dörgölőzik, ingerel. Tudja, hogy mit szabadít el ezzel, mert nem lesz kegyelem, férfiasságom már most kőkeményen feszül neki. Állításomat kissé igazolják is nedves ujjaim, melyek végül ajkai közé kerülnek, bár a kis harapást egy kuncogással jutalmazom. Harap a cica... sebaj, lesznek itt vad dolgok, csak szeretem, ha ilyen. De a jutalom sem marad el, folytatom kényeztetését és még egy kis ajánlatot is kap. - Akkor készülj, hogy nem lesz kegyelem, ami az élvezetet illeti. - adom meg válaszom, hiszen, ha nincs kérés, akkor teszem ami jól esik és addig, amíg jónak látom. Az biztos, hogy alaposan ki fogom aknázni a lehetőségeket és a végső korlátokig akarom tolni az élvezetét, hogy tényleg szinte önkívületi állapotban legyen a végére s akkor a kimerültség és a kéjes élvezet peremén végezhessek majd vele a lehető legkíméletesebben. Emlékezetes lesz utolsó emberi együttléte, erről gondoskodni fogok. Most viszont ő fog rólam kicsit, mert nagyobb mozgásteret engedek neki, hogy belátása szerint cselekedjen. Ebben most nem diktálok, csak kíváncsian várom, hogy mihez kezd a lehetőséggel. Csókját viszonzom természetesen, lágyan, lassú szenvedéllyel falom ajkait, majd hívom táncra kicsit virgonc nyelvét, míg ujjbegyeim eljátszadoznak fehér bőrén. Ki kell tudni élvezni ezt is, mert bár sok kéjdémon nem értékeli, a csók számomra mégis fontos, eszköz és élvezet egyaránt, sokat el lehet érni általa. Hagyom Lycorist, hogy lassan fedezhesse fel a maga számára újra a testem s élvezem minden egyes pillanatát, ahogy izmaimon eljátszadozik. Ügyesen építi fel a pillanatot, fokozza a vágyat, hogy még magasabbra lángoljon bennem a kéjvágy, ahogy elém térdel végül. Keményen feszül férfiasságom kecses kacsójába, míg felveszem szép zöld szemeivel a szemkontaktust, kis mosolyt villantok meg s kezem megsimogatja kék fürtjeit, hogy aztán utat engedjek kényeztetésének, amit hálásan fogadok. Élvezem a fokozatosságot, ahogy lassan, de biztosan halad és ingerel, ahogy egyre jobban belefeledkezik a dologba s érzékelem, hogy ő is élvezi a dolgot, hogy izgatónak találja, ami még inkább tetszik. - Csodás a szád cicám. - nyögöm neki, ahogy ujjaim rásimulnak tincseire. Tetszik, ahogy kezeit máshol bevetve csak ajkait és nyelvét használja, ahogy igyekszik gyorsítani. Korábban se volt ügyetlen, értett ahhoz, hogyan szerezzen örömet, de az elmúlt időben csak tovább fejlődött, amit érzékelek is. A gondolat pedig, hogy nem velem, egyszerre tölt el több érzéssel, ott feszül benne kéj, apró féltékenység, de mindez beindító elegyet alkot. Olyannyira, hogy odaadó és egyre vaduló játékával összhatásban ez az egész arra indít, hogy kék tincseire markoljak birtoklóan s a kéjvágytól hatva adjak neki új feladványt. Dominanciát viszek ebbe is, ahogy csípőmmel mozgásba lendülök, haját markoló kezem is használom s mintegy dugni kezdem a lány száját élvezetemről tanúskodó morranások közepette. Nincs könnyű dolga, amúgy sem vagyok éppenséggel kicsi odalent, de most egy-két alkalommal kénytelen lesz tövig eltüntetni szerszámom. Persze mindez csak olyan mértékig megy, ami épségét nem károsítja, ráadásul ez csak nyitó akkord, így némi idő után le is állok, hogy felhúzzam őt magamhoz, majd nyakába csókoljak, hogy utána kezeit felfelé emeljem a szentélyrekesztő rácshoz, amihez démoni erőm megidézve láncokat bűvölök elő és rögzítem is öt, hogy onnan függjön alá, mintha csak falhoz bilincseltem volna. Most rajtam a sor, így elégedetten és vágyakozóan simítok végig kezeimmel testén, majd húzom le bugyiját, hogy utána lábai köz térdeljek, vállaimra vegyem formás combjait, könnyítve a hozzáférést s így temessem arcom ölébe. Nyelvem lassú, ismerkedő játékkal kezdi, bejárva minden területet, hogy aztán céltudatosabban vegye kezelésbe csiklóját. Lágyan, lassan köröz rajta, vagy épp hosszanti irányban dolgozik, majd fokozom a sebességet folyamatosan és egy idő után már szívásokat is keverek a játszadozásba, kissé megszívom érzékeny pontját, majd nyelvem pörgetem rajta, hogy aztán visszaengedjem és így menjen tovább az egész. A következő lépcsőfok pedig az, hogy fogaim is bevessem nagyon lágyan. Kissé megszívom csiklóját és finoman a fogaim közé fogom, hogy aztán nyelvem így kezdjen rajta dolgozni fel-le pörögve, mintha csak egy húrt pengetne, fürgén, hegyét használva az érzékeny területen.

- Tény, hogy nem a kegyességemről, hanem másról... amiről te is az leszel, ha jó, illetve rossz kislány leszel. - kuncogok, utalva a sorsra, amit magának választott. Kétségtelenül remek lesz az is, de egyelőre csak az itt és mostra koncentrálok, hogy Lycoris utolsó halandó estélyét és együttlétünket messzemenőkig emlékezetessé tegyem. Illetve először rajta van a sor, szabad kezet engedek neki, hogy tegyen belátása szerint elsőre, ő pedig egy olyan utat választ, ami nekem nagyon is tetszik, ezt Lyco érzékelheti is. Ügyes és tehetséges a lány, annyi bizonyos, így izmaim meg-megfeszülnek, egy-egy élvezettel teli apró sóhajt is elengedek, ahogy édes szájával és nyelvével kényeztet, közben pedig azt is érzékelem kéjdémon létemnek hála, hogy ez az egész milyen hatással van rá. Ez a kettős pedig még nagyobb hatással van rám, felszítja bennem a mohóságot, ami oda vezet, hogy Lycoris fürtjeibe markolok és teret engedek vágyaimnak, egyszersmind kíváncsian feszegetve a lány határait. Tetszik engedelmessége, ahogy az is, hogy ténykedésem még jobban feltüzeli, na meg maga a látvány sem utolsó. Ilyen módon is birtokba veszem őt s élvezetem eszközévé formálom, magamban pedig elismeréssel adózom képességeit illetően. Kezem nem csak markolja, de cirógatja is a lány fürtjeit, míg csípőm tovább mozog, lendületesen, mélyen, ahogy a bennem tomboló vágy diktálja, egy idő után pedig egy-egy mély lökésben benne maradok, egy-két másodpercig kitartva, hogy utána új lendületet vegyek. Azonban egyelőre nem szeretném a csúcsot elérni, az még ráér, így leállok és úgy döntök, hogy itt az ideje viszonozni Lycoris odaadó játszadozását a magam módján. Persze egy kis fűszerezés a láncokkal belefér, de szükség is van rájuk, mert Lycoris az élmények hatása alatt aligha tudna szilárdan megállni a lábán. Miután rögzítettem és elhelyezkedtem, nekiállok, hogy örömet szerezzek neki s módszeresen, alaposan álljak neki kényeztetésének, felhasználva Lycorissal kapcsolatos korábbi tudásom, így pontosan tudom, mikor, hol és milyen ritmusban ingereljem őt a tökéletes hatás érdekében. Persze újdonságot is csempészek a dologba, de Lycoris hangjai és remegése meggyőznek arról, hogy elégedett ezzel. Kérésére kuncognom kell, de visszafojtom, hogy egy pillanatra se szakadjak ki kényeztetéséből. Ha akar, meg is fog kapni, de olyan csavarral kiegészítve, ami nekem tetszik. Éppen ezért rákapcsolok sebességre és intenzitásra, hogy Lycoris testéből kicsalogassam az éjszaka első orgazmusát s mikor érzem és hallom, hogy a csúcsra ér, hirtelen váltok: felegyenesedek és kemény, merev hímtagom belé vezetem egy hatásos lökéssel, majd apró szögbeli igazítást követően szinte azonnal G pontját kezdem határozott lökéseimmel ingerelve, elérve, hogy ne érjen véget, hanem új, más szintre lépjen élvezete, olyan magasságokat érhessen el, ami eddig még nem is nagyon fordulhatott meg a fejében. Ha valaki kéjdémon, megvannak a komoly előnyei, tapasztalat és tudás, valamint gyakorlat hosszú ideje és mennyisége áll rendelkezésre, egy ilyen, halandók számára bonyolult mutatványt minden további nélkül sikerül kivitelezni.