Az ölemben van és simogatom a derekát, hátát, vagy a haját, amihez éppen kedvem van és amit elérek aktuálisan. Ő pedig jókislány módjára megmarad és nem kezd duzzogásba. Én pedig csillapodok, a haragom kezd elülni és nem fortyog tovább, lassan le fog csillapodni és kevésbé fogom kínozni, de nem fogok neki egyhamar megkegyelmezni. Az emberi vér fogyasztását maximálisan megtiltom neki, egy időre legalább is, a kupából való táplálkozást se engedem neki még egy darabig, csak állati véren élhet. De erről majd később, most fontosabb dolgok is vannak ennél, mint a vadászok, a szervezkedésük és egyebek. Közben pedig megkapja a kristály poharat és benne egy szarvas vérét, ezt kap és mást nem, jobb mint a patkány vér. Közben pedig még mindig simogatom, akárha egy macska lenne az ölemben, ami épp törleszkedik nekem, holott mosta kis kurtizánom koncentrál a beszélgetésre. - Erre építhetünk, belülről kell elkezdeni bomlasztani őket, ameddig nem képesek egységben fellépni és túl sok a vezető, tehetünk róla, hogy szétszakadjanak és levadászhassuk őket, mielőtt ők lépnének… Biccentek a következő szavakra. Még túl fiatalok ehhez az egészhez, egyik vadász sem igazán idős és tapasztalt, kevesen vannak az öregek és sok a nagyravágyó fiatal, csak őket kell megtalálni az öregek ellen hangolni és nagyobb pénzt meglengetni előttük, becsvágyóak és harácsolók. Könnyű lesz őket így egymásnak ugrasztani. – Ismerem. – JC-vel összenézünk, nagyon is jól ismerjük mi ketten azt a várost, de egyikünk sem gondolta, hogy az egykori kisvárosból növi ki magát a központ. Tudtam, hogy milyen hatást fogok kiváltatni vele, amikor megissza a vért és a lány megjelenik. Tudtam, hogy a vérszomj felüti benne a fejét, ha adsz neki egy keveset többet követel és belülről mardos és kínoz. Pontosan tudom milyen is ez az érzés. Többször átéltem már én is és az én figyelmem is felkeltette a lány, a rettegése, a félelem ami a pórusaiból árad, a menekülése, vadállatként kapnék én is utána, hogy a vérét vehessem és teljesen szárazra szívhassam, de uralkodom magamon. Megteszem, mert nem gyilkolhatom le, barátom házában nem tehetem ezt meg, ahogy azt sem hagyhatom, hogy Elisabeth megtegye, ugyanakkor eresztek rajta, hogy had ugorjon meg, de elkapom, mielőtt elérhetné a lányt, elkapom, mielőtt feltéphetné a torkát is visszarántom a falnak taszítom és mohón csapok le az ajkaira. Ez a nő az enyém, és nem eresztem csak úgy el. Derekán az egyik kezem, szorítom és vasmarokkal tartom, még a balom tarkó tájt van a hajában és belemarkolok a dús szőke fürtökbe, azzal feszítem hátra a nyakát. - Fogd vissza magadat, önuralom..- morgom a nyelvére, ahogy szemfogaimmal felsértem az izomköteget és eresztek rajta egy keveset, de még mindig a falnak szegezem a csípőmmel. Tehet amit csak akar, de innen most nem fog szabadulni és szó ami szó, nehezen állom meg, hogy ne tépjem el azt a fűzőt, ami olyan szorosan fogja körbe a felsőtestét és emeli ki kerek melleit és karcsú derekát.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Csüt. Szept. 17, 2015 10:19 am
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Alig észrevehetően domborítom neki a hátamat, simulok a tenyerébe. Éppen, hogy csak egy kicsit, JC bizonyára észre sem vesz, ellenben Magnus könnyen lehet. Érthetetlen boldogságot érzek, hogy sikerült valami hasznos információt megosztanom a mesteremmel. Sajnos ez van, pont annyira szeretek neki örömet okozni, és látni az elégedettséget beképzelt vonásain, mint amennyire feldühíteni. Rám parancsol, hogy igyam megy a poharamba öntött vért, úgyhogy... mivel éppen engedelmes kislányt játszom megteszem. S erre is igaz, mint minden másra, hogy csak első pár korty rossz, aztán már könnyedén csúszik le a vér többi része. Nem mondom, hogy életem itala, de annyi vért vett ki belőlem, hogy még ettől is csak éhesebbnek érzem magam. Vagy a vérszomj teszi, ami eddig nem zavart. Hiszen Mikhail mellett, annyi torkot téptem fel amennyit nem szégyelltem, annyi falut gyilkoltunk le amennyit a kedvünk tartotta. Szóval ja, enyhén szólva is nehezemre esik ezek után az önuralom... És Margareth rokona is rossz időt választott arra, hogy megnyúlt szemfogaim látványára pánikba essen és elrohanjon. Orromba kúszik a félelmének a szaga, s szinte már a számban érzem, vérének édes ízét. Vajon ugyan olyan, mint Margarethnek vagy ő simán csak ember? Hirtelen a vérszomj ködében, még ez a kegyetlen és morbid, szinte már hideg gondolat a legjobb barátnőmmel kapcsolatban, sem ijeszt meg. Már éppen kinyúlnék, hogy visszarántsam a rohanó prédát, amikor erősen visszaránt két kéz, s a falnak szegezve találom magam. Ajkaim mohón tapadnak Magnuséra, s vadul csókolok vissza, megnyúlt fogakkal olykor megsebezve az érzékeny bőrt, nyelvem minden egyes alkalommal végigsiklik a kiserkenő pár vörös cseppecskén. Zihálok, ahogyan hátra rántja a fejem, pedig nem lenne szükségem levegőre, s még is. A gyilkolási vágy ott tombol bennem, és nem tudom, hogy mivel tudná megfelelőképpen elterelni a figyelmemet, ha egyáltalán akarja. Mert lehet, hogy nem szeretné, csak éppen élvezi az őrjöngésemet. Felhördülök, ahogyan megsebzi a nyelvem, félig fájdalmasan, félig meg élvezettel, de nyögésem vicsorgásba megy át. Ahogyan enged egy kicsit ajkaim az övére tapadnak felsebzem az alsó ajkát, s megszívom a gyorsan záródó sebet. Hallom pár szobával arrébb a lány szívének dobogását, még mindig az orromban van rettegésének szaga. Szabadulni vágyom, hogy utána vethessem magam, hogy fogaim belemélyedhessenek puha, bársonyos bőrébe. Említettem már, hogy a vámpír nem gondolkozik ha épen elmennek neki otthonról a vérszomj miatt? Szabadulni próbálok, vicsorogva igyekezvén megkarmolni, ahol éppen érem. Hátha sikerül, ha józan lennék, tudnám, hogy ez nem sikerülhet, de nem vagyok az. -Engedj! - Hördülök, s mikor feltűnik, hogy neki is van torka amit fel lehet tépni, fogaim felkarcolják a bőrét, s lenyalom édes ízét, mely sokkal finomabb, mint az az állatvér amit az imént kényszerített le a torkomon. Amennyiben leválaszt magáról, őrjöngő pillantásommal találhatja szembe magát. -Adj még! -Hördülök, még mindig vergődve a karjai között.-Kérlek! - mindenféle gátlás nélkűl könyörögtem neki, habár élénken csattogó fogakkal, kínzott, mardosott belülről az éhség, éles, tűhegyes fogait az ereimbe vágva. Úgy éreztem magam, mintha minden mozdulatnál az erek csikordulnának össze bennem, s az egyenlőre tompa fájdalom harcra és könyörgésre késztetett, az elmémet elhomályosította az őrület, mely ilyenkor lecsap az áldozatára... Igen, ilyen állapotban végeztem ki egész falukat, hogy aztán a vérmámor végével, emlékeim nagy részének hiányában térjek magamhoz.
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Szomb. Szept. 19, 2015 9:06 pm
Elisabethnek
Domborít, mint egy elégedett macska és ezzel csillapítja az indulataimat is az irányába. Nem kevés önuralmamba kerül, higgadtnak maradnom, különösen annak fejében, hogy a féltékenység is majd szét vet a dühön túl, de mostanra, már csillapodtam. Kevésbé érzem magamat agresszívnek, ugyanakkor az oroszt darabokra tudnám tépni és jó is lenne megtenni, hogy újra csak az enyém legyen a kis kurtizánom, de a dolgok ideje ég nem jött el, hamarosan ez is meglesz, de más dolgok élveznek jelenleg elsőbbséget. A türelem, pedig, nos, meg kell lennie és ki kell várjam a megfelelő időt amikor rövidre zárhatom ezt az egészet. Addig is foglalkozzunk az égetőbb kérdésekkel, amikről Elisbateh is hasznos információkat tudott megadni. Viszont az időzítés és az események mozdulatba lendülnek. Előbbi akkor amikor kell, utóbbi, úgy ahogyan kell. Nem hagyom, hogy elkapja a prédáját, nem hagyom, hogy a vendéglátónk házában öljön. Nem eresztem el, helyette inkább a falnak taszítom és falom az ajkait, ma elsőnek reagálok rá ekképpen. Minden mozdulatom birtokló és mohó. Ő az enyém és ezen semmi sem fog változtatni, megszökhet ezerszer is, akkor is hozzám jön majd vissza, nekem fog törleszkedni és értem kiált amikor bajba kerül, mindig haza fog jönni és ebben a riválisok sosem reménykedhetnek majd. Kitűnően szórakozom a reakcióin, nyögés, hörgés, vicsorgás, olyan amilyennek lennie kell, olyan amit mindig is szerettem benne, mióta csak vámpírrá tettem és magammal hoztam a bordélyból. Népszerű szajha volt, férfiak százai lesték sóhajait és keresték kegyeit, de én csaptam lá elsőnek én tettem halhatatlanná és vettem magam mellé és ez a kötelék az ami mindenen túlmutat. Lefogom, nem eresztem őt el, karmolhat, nem okoz vele komoly sérüléseket, erősebb vagyok nála, minden tekintetben. Sziilárdan tartom egy helyben és nem adok neki teret, nem hagyom, hogy a lány után vethesse magát és megpróbálja megöli. Itt, ebben a házban nem gyilkolhat, és még mellettem van, akkor sem. csak akkor ölhet ha parancsolom neki, csak akkor tehet bármit is, ha utasításba adom. Addig is, jobb ha megmarad a csinos kis fenekén, amit oly nagyon szeretek. csípőjét a falnak szegezem, ahogy a vállait is. - Nem! – Hangomba vegyül a morgás. Nem fogom elereszteni, ezt maximálisan el is felejtheti. - Nem kapsz több vért… hiába is vergődsz, a parancsom világos, nincs több emberi vér, nincs több élő forrásból való vér a számodra, csak állati vagy kupában kapott vér… - Duruzsolom édes hangon a fülébe, mintha csak becézgetném és ódákat zengenék róla. De a szavaik hangsúlya hiába is édes, ha kegyetlen amit tartalmaz. Eltolom magamtól, sziklaszilárdan tartom őt és a falnak arccal fordítom, majd a hátának simulva szegezem a hideg kőhöz, hajában az ujjaim, és feszítem hátra a nyakát. - Elég legyen, Elisabeth… - Mordulok fel. Érzem és látom benne a vérvágy őrületét, megkapta az összeset amit én is birtokoltam, amitől én is annyit gyilkoltam hajdanában még úrrá nem tudtam rajta lenni. Milyen érdekes, hogy Lisandro ebből vajmi keveset kapott csak, de vele szemben Elisabeth?! - Megfogom keresni az orosz kis fattyút és megölöm, a szívét pedig felkínálom majd neked, Kedvesem… - Suttogom bele a fülébe, ahogy hozzá hajolok. Tartom és nem eresztem el. Őrjöngésének majd a hajnal fog véget vetni és a kérdés az, hogy csitítom a véremmel, vagy pedig a koporsóba zárom be, ezüsttel lezárva? Ha nem hagy más esélyt, akkor ezüst láncokkal tartom majd féken, a hajón nem őrjönghet, senkire sem támadhat rá, hiszen a legénység fogyta komoly problémákat okozhat.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Szept. 21, 2015 1:38 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Ez bennem van már, vagy mindig is ennem volt, fogalmam sincsen. Minden esetre úgy tűnik, hogy a vérszomjtól nem is olyan egyszerű megszabadulni, mint ahogyan gondoltam. Mármint, addig a pillanatig, amíg meg nem öltem a legjobb barátnőmet nem is úgy tekintettem erre az egészre, mint egy problémára. Sokkal inkább élveztem, hogy akármit megtehetek, hogy egész falvakat pusztíthatok el, egyedül vagy éppen Mihkaellel, attól függően, hogy éppen, hogyan is jött ki a lépés. Most viszont, hogy véget vetettem emiatt egy olyan ember életének akik szerettem, pluszban, hogy nem őrjönghetek kedvemre, ha éppen rám jön a hoppáré, már nagyon is érzem a problémát, ami azt illeti. Ajkai az enyémre tapadnak, a mai este során először valóban, úgy, ahogyan eddig kívántam, s még sem vagyok, most képes megfelelően felfogni. Visszacsókolok, vadul, ajkát sebesítve, hiszen most éppen tombol bennem valami démon, melynek képtelen vagyok ellenállni.Ugyan akkor viszont saját természetesemet sem tudom meghazudtolni, halkan nyögök fel, élvezem, ahogyan birtoklóan tart a karjaiba, s kívánom, hogy tovább menjen, éppen csak egy kicsit kevésbé annál, mint amennyire a lány nyakát szeretném feltépni. A kettő együtt lehetne a legjobb. Annak idején amikor átváltoztatott, azt hittem meg fogok halni, a keresztre feszítve meztelenül, a varjak étkeként, azt gondoltam, hogy itt a vég. A tárgyaláson nem hittem el, hogy szeretőim, kik egykoron istenítetek, most nem állnak fel az érdekemben, mert félnek istentől meg az egyháztól, a hatalomtól mely az inkvizítorok kezébe került, és egyik sem moccant tulajdonképpen, hogy megmentsen... Azt hiszem itt kezdődött az őrületem, az árulásukat látva, aztán meg az a pár nap, ott fent, haldokolva. Ha van valami ami megbomlasztja az ember elméjét azt hiszem akkor az ez a kettő. S valaki egyszer csak leszedett, emlékszem az ájulás és az ébrenlét határán, még megjelent fejemben a gondolat, hogy hamarosan a pestises tetemek tetején landolok, kedvem lett volna megszólalni, hogy nem vagyok még halott, ne égessenek el. De nem volt hozzá erőm, és amúgy is a halál jobbnak tűnt, mint ez... Csak, hogy nem ez történt, s igen miután képes voltam az átvoltozás utáni első pár hetet követően, értelmesen gondolkozni, és felfogni, hogy Magnus nem egy ördög, mely a poklot hozta rám, ezzel a tettével, akkor már hálásnak éreztem magamat irányába. Hiába duruzsol a fülembe olyan édesen, ha a szavak tartalmával éppen megőrjít. Éhes vagyok, nagyon, olyan mennyiséget szívott ki belőlem, melyet az a pohárka állati vér, egyáltalán nem tudott pótolni. A sürgető vágy, a fájdalom a végtagjaimba, a testemben, ahogyan minden porcikám étel után kiált szinte elviselhetetlen. Panaszosan felordítok, és megpróbálok még egyszer vergődve szabadulni, van egy pillanat, amikor azt hiszem, hogy sikerülni fog, de valójában, csak helyet hagyott, hogy megfordítson, s én, mint egy tehetetlen bábú, bármennyire is próbálkozom, fordulok éppen, ahogyan pakol. Fülémbe morog, s belém rögződött engedelmesség, a mesterem felé, valamennyire használ, vagy talán a hajnal közeledtét érzem. Azt nem mondom, hogy nem feszülök neki, várva a kínálkozó alkalmat a kitörésre, de abbahagyom a ficánkolást. Szemeimet szorosan behunyom és fájdalmas nyögés szakad fel belőlem. Érzem fenekemnél, ágyéka nyomását, s testét az enyémen, és pont annyira szívesen érezném meztelen testünket egymáson, mint amennyire fogaimat a bőrébe mélyedni. Kidomborítom formás fenekem, melyet még a ruha alatt is érezhet, hogy jobban hozzá simuljon. Összerándulok a szavai hallatán, de nem teszek megjegyzést, megtartom magamnak, mit gondolok az ötletről. Nem szándékozom az orosszal egyhamar összefutni, sőt ami azt illeti soha többé, szóval nem igazán van mitől félnie. Egyrészről emiatt, mert bár tudom, hogy Michael, is erős Magnus még is csak idősebb... Valamint tartozok neki, és mit ne mondjak nincs kedvem ahhoz, amit kapnék tőle, ha újra találkoznánk. Úgyhogy reakció helyett inkább másra koncentrálok, a belém hasító tompa lüktetés amúgy is eltereli a figyelmemet. Felnyögök... Körmeim a falba vájnak, s leszedik nem csak a tapétát, de még az alatta található vakolatot is. -Milyen érdekes, hogy féltékenykedsz az oroszra, de még egyszer sem mutattad meg nekem, hogy mennyire is a tiéd vagyok.- Provokálom, tudom. De végül is igazak a szavaim, már régen maga alá kellett volna tepernie, de nem tette. Én viszont akarom, vágyom rá, szükségem van rá, hogy elterelje a figyelmemet. Hátrafeszített fejjel, a falnak nyomva nem sokat tehettem az gy érdekében, azon felül, hogy szavakkal provokálom, s fenekemet, melyről tudtam, hogy imádja, neki domborítom, így fokozva amúgy is kicsavart helyzetemet, de nem érdekel. Hangomba a vágy búgása, és az őrjöng vadállat rekedtsége vegyül. -Elvégre legutóbb az ő keze barangolta be a testemet, az ő illatát hordozom magamon, és egyenlőre nincs olyan emlék, mely elnyomja, vagy olyat illat, mely elfedi, hiába zuhanyoznék le. És ezt mind a ketten tudjuk.- Na igen, elvégre csak akkor tudná eltüntetni, egy másik férfi szagát rólam, ha hagyja, hogy a sok zuhany és az idő kikoptassa, vagy ha ő maga fedi el a sajátjával. Birtoklási vágyát akartam felkelteni, mely tudtam, hogy tombol benne, ahogyan bennem is tombolt vele kapcsolatban, és éppen mellette voltam. Ha már a törleszkedés nem vált eddig be, a könyörgéssel egyetemben, talán majd ezt be fog. Bár az is könnyen lehet, hogy csak jobban felhúzom, és leüt hajnalig, hogy csak saját magam hergelem vagy magam jobban...Nem mondom, hogy a vérszomj, a késztetés az evésre és a fájdalom, olyan jól hat a gondolkodó készségemre...
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Szept. 21, 2015 8:58 pm
Elisabethnek
Ismerem a problémát, a vérszomjat és az őrjöngést, nem kell bennünket bemutatni. Megvan ez bennem és küzdök is vele, ezen már nincs mit ragozzak. Volt, van és lesz is, ilyen fajták vagyunk, ezt sosem fogjuk végérvényesen leküzdeni, csak az önuralmunkat emelhetjük magasra. De mást nem nagyon tehetünk ellene. Hosszú ideje küzdök már és csak akkor eresztem el, ha gyilkolnom kell, harc esetén, de addig visszafogom a vérszomjamat. Utána nem is olyan könnyű megállni, de ettől olyan érdekes, hogy nem tudhatom mi fog történni? Nem eresztem, birtokolom és nem adom meg neki amit akar, nem engedem a lány közelébe, nem hagyom, hogy feltépje a torkát és nem csatlakozom hozzá ebben, helyette csókolom, harapom és a falhoz szegezem, hogy ne tehessen bennem és magában kárt. Többet is öltem mint ő eddig, de erről nem szól a fáma, erről hallgatok és nem osztom meg vele, hogy én mekkora mészárlásokat rendeztem, hiszen az én nyomaimat eltűntette a pestis járványa. Abban az időben kedvemre tombolhattam, a vadászok nem keresték a nyomokat, nem nézték meg alaposan a hullákat, elég volt csak a többi alá tenni, felgyújtani a falvakat és elhinteni, hogy mind odavesztek a feketehalálban. Sosem felejtem el, ahogy ott lógott a kereszten. Karcsú alakja a tépett, tépázott lepelben a varjak várták, hogy kivájhassák a szemeit és a finom, porhanyós kis húsát marcangolhassák. Korábban akartam visszatérni, hogy magammal vigyem azt a kis kurtizánt, akin megakadt a figyelmem, de a nappalok nem kedveztek nekem és az ügyleteim is elnyúltak. Haragom fortyogott, ahogy karcsú, erőtlen haldokló alakját néztem. Mire visszatértem tudtam, hogy magammal fogom hozni, hogy enyhítsen a magányomon és az kezdődő őrületemen is, hiszen az idő az események bomlasztottak az elmémen. Valóban segített, hogy még őt egyenesben tartottam és neveltem, addig az én elmém is stagnált és talán gyógyult is általa. Ha van valami ami minden idegszáladat lefoglalja és egy olyan részedet is eléri, ami mélyen el van zárva a világ elől, akkor képes vagy a gyógyulásra, tartják ezt filozófusok és olyanok, akik hisznek a csodában és a szerelem erejében is. Tény, hogy megvolt a maga haszna az átváltoztatásának, lefoglaltam magamat, enyhült a magányom és érdekelni kezdett az élet újra. Szórakoztatott csetléseivel és botlásaival egyaránt, ahogyan most is a dühkitöréseivel. Még nem parancsolok rá hatalmamnál fogva, még hagyom, hogy harcoljon velem, hiszen ettől olyan érdekes a kettőnk tánca, ő ellenem feszül én kordában tartom és nem eresztem el. Holott megtehetném, hogy ráparancsolok, mint teremtője, de abban mi is lenne az élvezet, a pláne? Megmondom, semmi, túl egyszerű és unalmas lenne. Csípőmön előre lökök, ahogy a fenekét kidomborítja és hozzám préseli magát, érezheti, hogy cseppet sem hagy hidegen még akkor sem, ha nem óhajtom kimutatni a vágyamat iránta, de mint férfinek vannak pillanatok, mikor arcunkon hiába adjuk a semleges kifejezést a testünk elárul és én már elég vért ittam ahhoz, hogy tökéletesen működjön ez az áruló test. - Amit kiabálni kell, vagy folyton bizonygatni az sosem volt a tiéd, Csillagom… - Duruzsolom a fülébe, hogy utána végig nyalhassak a nyakán és a fülén is. Mindig is az enyém lesz és sosem fogom másnak átengedni, a köteléket sosem bontom fel, ahhoz el kell pusztítania, hogy megszabadulhasson tőlem, de tessék, csak rajta, nem mai kakas vagyok, tudok magamra vigyázni. Sokan akartak már megölni, és tessék, még mindig itt vagyok. - Büntetést szántam neked, Kedvesem és nem kéjmámort, bár ki tudja, lehet épp elég büntetés a kielégületlenség, ha elér minket a hajnal… - balom, keblén és oldalán simít végig le egészen a csípejéig, hogy a szoknyát egy mozdulattal ragadhassam meg és téphessem el. Mennyire bosszant, hogy az a fattyú érintette? Bosszant-e annyira, hogy most leteperjem és az én szagom hagyjam rajta, hogy egyértelművé tegyem hozzám tartozik?! De csitt, higgadtan, csak nyugodtan, nem lehet fontosabb egyetlen asszony sem a terveimnél, nem még nem jött el annak az ideje, ugyanakkor a vágy ott tombol az ereimben, akarom, magaménak, most! Sürget. Ott dobol a fülemben és minden egyes porcikámban, de uralkodom magamon, még ura vagyok önmagamnak. - Mondd még, hergelj csak még és nem marad el a jutalmatok… halál és kín…- hördülök fel. Dühöm fortyog és utat is engedek neki immáron, a szoknya teljesen elszakad, szinte letépem róla, hogy csak a fűző takarja a testét. De ennél én önzőbb vagyok, nem itt a lépcsőtövében fogom magamévá tenni, nem nem teszem közszemlére, ennél sokkalta önzőbb vagyok és birtoklóbb. Megragadom, felkapom, a vállamra dobom, hogy feszes combjába haraphassak, ahogy a pincébe vezető lépcsőn haladok lefelé vámpír sebességgel, hogy az odalent rendelkezésünkre bocsájtott hálókamrában vághassam bele abba a terebélyes nyoszolyába. A kurtizán az én ivadékom, az én magányom enyhítésére hoztam át, és ezen senki fia, fattya nem változtathat!
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Kedd Szept. 22, 2015 4:28 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
+18 Halk nyögés szakad fel belőlem, ahogyan megérzem férfiasságét a fenekemnek feszülni. Lehet, hogy egész nap olyan arcot vágott, mint akit már hidegen hagyok, de nagyon úgy tűnik, hogy ez nincs így. S azért ez egy kis megkönnyebbülést jelent nekem. Eléggé lehangoló lenne a tudat, hogy a teremtőm már nem kíván többé... Mondjuk alapjáraton lehangoló a tudat ha bárkit hidegen hagyok, mert ugye én nem az a típusú nő vagyok, aki nincs hatással a férfiakra. Legyen akár házas, akár szerelmes... mondhat bárki bármit, a férfi az csak férfi, és ott dől el, hogy megcsalja-e a nejét vagy a szerelemét, hogy enged-e a kísértésnek. A kísértésnek, ami viszont mindig ott van, amikor egy olyan nő, mint én megkörnyékezi. Az átváltozásom után, és Magnus első elhagyása után volt, egy időszak az életemben, amikor szó szoros értelmében hobbit űztem ebből, tesztelve a saját határaimat. És mi tagadás igazán sikeres vagyok, a szerelmes, házas férfiak bűnbevitelében. És ha mind ezek után pont Magnus utasítana el, többszöri próbálkozásom ellenére. Nos, lehet még jobban fájna, mint a vérszomj. Mármint ha nem látnám és tapasztalnám semmi jelét annak, hogy kíván. Érzéki nyögés a válaszom nyelvének érintésére a nyakamon és fülemen. Nem hiszem, hogy lenne olyan pillanat amikor nem kívánom. Most például tombol bennem a vérszomj, az akarás, hogy a lány után vessem magamat, ugyan akkor viszont szívesen érezném magamban Magnus férfiasságát is, mi tagadás. Pihegek, de immáron nem a vérszomj miatt, hanem sokkal inkább kezének érintése hat így rám. Akarom, most akarom... még ha mást is mond, tudom, hogy ő is akar engem. Nagyon, és csak a makacssága akadályozhatja meg abban, hogy megtegye amire mind a ketten vágyunk. Hallom az anyag reccsenését, s ajkaimra mosoly kerül. Persze tovább ütöm a vasat, felakarom kelteni benne a vámpírok ősi területvédő ösztönét, birtoklási vágyát irányomba. Azt akarom, hogy ne legyen képes megállni, hogy magáévá tegyen. -Mutasd meg, hogy a tiéd vagyok. Vésd az agyamba, mélyen, hogy sose felejtsem el. - A hangom mély, és doromboló, rekedt a vérszomjtól. Buja örömöket ígér, s ahogyan letépi a szoknyám és a vállára dob, diadalittas mosoly terül szét az arcomon. Aztán feljajdulok, ahogyan a combomba harap, s a következő pillanatban, már puha ágyneműbe puffan a testem. Pillantásom szikár testére vetem, s felülök, hogy az ágyon éppen térdelő alakjához férhessek, ujjaim alatt könnyedén reccsen az anyag, s hamarosan már tökéletes felsőtestének látványa kerül kék szemeim elé. Felpillantok rá, s hagyom, hogy szemeimben megjelenjen a vágy, miközben nyelvemet végigsiklatom kockái között. Legszívesebben megharapnám, hogy mind a két vágyamat egyszerre elégítsem ki, de tartom magam. Meztelen testének a látványa, s a vágyam irányába, sikeresen kizökkentett annyira, hogy már ne érdekeljen a fent pánikoló lány, s a vérszomj fájdalmas marása is csökkenjen a bensőmben. Habár nem múlt el, érzem, ahogyan mardos még mindig belülről, s arra késztet, hogy megnyúlt szemfogaimat belemélyesszem az előttem feszülő férfitestbe.
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Kedd Szept. 22, 2015 9:08 pm
Elisabethnek
+16 Nehéz az önmegtartóztatás, nehéz azt mutatni, hogy nem hat már rám a vonzereje és nem ér semmit sem a csábítása. Egy darabig működik, hogy a forytogó haragomba kapaszkodok, de azt nem szokásom túl hosszan dédelgetni, amúgy is a vihar fenntartása elég erőt kivett belőlem és elég sok haragom is elpárologtatta. Kellett az az energia a fortyogás helyett a vihar irányítására, tehát hamar elpárolgott és utána már csak az önuralmamon és távolságtartásomon múlott a dolog, de ahogy teljes testtel hozzám préselődött elárultam magam, elárult a saját testem. Annak nem parancsolhatok, hogy kushadjon, és ne rezdüljön a hőn áhított nő rezdüléseire. Egyszerűen egy húron pendülök vele ebben és ez irányíthatatlan. Ő pedig ki is használja, érzem, tökéletesen érzem az idomait a tenyerem alatt, azt, ahogy nekem préseli a fenekét, azt a formás észveszejtő, izmos, kerek fenekét. Amit oly szívesen nézek el, amikor birtokba veszem, szeretem amikor az ujjaim nyoma ott marad egy rövid időre. Tudja jól ő is, ahogy azt is, hogy hódolattal vagyok kerek keblei irányába is… Nők, az idomaik és az ördögi természetük. Nők a férfiak bajai, vészei, végzetei… Mindig miattuk történik minden… háborúk, testvér párharcok és a többi… Jó úton halad, pokolian jó úton! Birtokló jellem vagyok, ami az enyém, az az enyém és szeretem kvázi körbepisilni, hogy jelezzem, ne tovább, mert a halál vár reád ha érinted azt, amit a magamévá tettem, jelöltem, vettem. Elisabeth is hozzám tartozik, az én vérem tette vámpírrá, az én vérem és hatalmam lehelt belé életet, mágiát, amikor a halál torkában táncolta szomorú szólóját. Ő az enyém, én hívtam őt onnan vissza és adtam neki hatalmat az élethez és ahhoz, hogy létezhessen időn és emberen túl. Ősi erő, hatalom, vágy az a birtoklás ami bennünk van vámpírokban, a régi idők nemes véreiben, a mi birtoklási vágyunk tán a legerősebb, a legszenvedélyesebb és most ezt a lángot fellobbantotta, már nem utasíthat vissza, már nem visszakozhat nem taszíthat el magától. Innentől nem lesz megállás, és átkozni fogom a nevét, hogy így tett és így teszek, büntetni akartam és nem kéjmámorban füröszteni?! - Óhajod… hercegnőm….- Morgom bele a fülébe, hiszen ez az óhaj teljesülni fog, még a hajnal felbukkanása előtt és akkor sem fogom elereszteni igazán, ha már a nap elragadja a hatalmamat. A pince, a nyirkos kövek, vastag falak, függönyök, az anyaföld megóv bennünket a Nap sugaraitól és lehet holttá válunk még odafönt tündököl, de akkor sem eresztem majd el, halálba dermedten is birtokolni fogom! Már tudom, hogy nem fogok neki megálljt parancsolni. Eszem fogom veszteni, ahogy megkapom, és ha közben belém mar agyaraival hát nyögni fogok elhalón élvezetemben. Megborít, poklok pokla, ez a nő megborít és ezt éreztem, láttam benne már akkor is amikor még csak halandó volt, egy élet, ami hamar elillan az enyém mellett… Az ágyra vetem, hogy csak úgy nyekkenjen finom, törékenynek tetsző kis teste, igazán jól mutat az a hóka, selymes bőr a fekete selymen. Szőke üstöke tökéletes kontrasztban áll a fényes sötét anyaggal szemben, a háttér kiemeli és még kívánatosabbá teszi a számomra, nem várok, az ágyon tárdelek. A nadrág anyaga csúszik a bőr nyikorog, a szövet enged, s az ing lefoszlik rólam. Nevetek, poklok pokla, ez a nő?! Elkapom, birtoklón rántom magamhoz, hogy ajkaira tapadjak és faljam azokat, agyaraim felsértik nyelvét és vörös, édes vérét nyalom le nyelvéről. Ám én is vérzek, a hév mi benne tombol az enyémhez hasonló, ki tudja tán benne volt, tán tőlem örökölte. Nincs türelmem, nincs arra időm, hogy előjátékokkal kényeztessem, akarom, most! Mindenestül és azonnal! ha nem kapom meg, az isteneimre esküszöm, hogy pokollá teszem az egész várost, olyan vihart kavarok… Az ágyra szegezem, eltépem a fűzőt, tekintetem szinte izzik, ahogy falom szemeimmel feltáruló testét és domborulatait, megnyalom a szemfogaimat, ha nem ő, majd én tépem a nadrágom anyagát, útban van és nincs nekem arra türelmem, hogy kioldozzam a fűzését, benne akarok lenni, most és azonnal!
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Szept. 28, 2015 3:13 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
+18
Mert én mindig, ismétlem, mindig megkapom amit akarok. Lehet, hogy nem azonnal, de a végén még is csak, ahogyan most is... Mert hiába nem akarta ma megadni nekem azt az örömet, hogy maga alá fektet. Hiába akart büntetni, és kínozni, melyet nyilván meg is fog tenni majd... holnap, vagy az után, talán még jobban is tekintve, hogy most, habár pillanatra is, de én győztem, elvettem az eszét, érvényt szereztem a saját akaratomnak vele szemben. És tudom, hogy ezt annyira nem szívleli, de ha nem tudnám megtenni, már régen nem kellenék neki, szóval, ilyen ez a játék. És ha százszor is vissza kapom, akkor sem érdekel, mert ismételten bebizonyosodott, hogy annak idején nem hiába rajongott értem Velence,nem hiába írnak rólam több helyen, nem hiába van több száz festményen az arcom a testem... Nem hiába kerestem annyi pénzt, mert értek ahhoz, amit csináltam annak idején. Kurtizán vagyok, igen még mindig így több évtizeddel a halálom után is... Mert ha egyszer kurtizán voltál hát az is maradsz, főleg, ha a tested jótányit sem öregszik. A férfi csak férfi, még ha el is tud nyomni, még ha fejet is hajtok előtte ha kell, valójában egy nő nem attól lehet szabad, hogy mindenki látja bármit megtehet, hanem az esze által, mert ez segít abban, hogy bárkit befolyásolni tudjunk ha kell... És az adottságaink, természetesen... melyet egyszerűen tudni kell használni, ahogyan én teszem. Elégedett mosoly kúszik az ajkaimra, ahogyan meghallom markáns nevetését, na igen, tényleg teljesülni fog a vágyam. Azt akarom, hogy birtokba vegyen, magáévá tegyen, a használja a testemet. Pont annyira szeretem ha egy férfi állatias vágyait tölti rajtam, korlátok és szabályok nélkül, mint amikor én teszem ugyan ezt. Kevés lény tudja annyira mocskosan felszabadultan élvezni a szexet, mint a vámpír. Fogaim felsértik a száját, a nyelvét, vérünk keveredik s hördülve nyelem az édes cseppeket. Az ágyhoz szegez, s szinte ugyan akkor tépem le róla a nadrágot, amikor ő a fűzőmtől szabadít meg. Nem vár, és mást nem is képzeltem ebben a helyzetben, gátlástalanul és szégyenérzet nélkül sikítok fel. Nem törődve azzal sem ha esetleg vendéglátónk vagy bárki más fültanúja gyönyörömnek. Felnevetek, s lábaim a dereka köré kulcsolom, s habár alig van bennem vér, még is felkínálom neki a torkomat. Egyrészt mert tudom, hogy minden egyes cseppet kamatostul vissza fogok venni, másrészről mert tudom, hogy szereti. Vámpírok vagyunk, imádjuk megharapni, megjelölni azt ami a miénk, még ha csak néhány másodper erejéig látszik is. Én akarom, hogy a vérem benne legyen, és tudom, hogy ő is pont annyira fogja akarni a fordítottját is. Kidomborítom a mellkasomat, körmeim végigszántják a hátát, s igyekszem minél nagyobb felületen hozzá préselődni. -Még, még, még, még.... -Nyöszörgöm, kérlelve és követelve. Ahogyan közelebb hajol, s mellém támaszkodik, fogaim a torkába mélyednek feltépve a finom bőrt, s fokozva a szex extázisát a számba ömlő vörös nedűvel, melyre egész este vágytam, s mely milliószor finomabb, mint az állatvér, amit egész este kaptam. Habár van egy olyan sejtésem, hogy nem sokkal táplálóbb, de nem érdekel. És ha hajnalban bevág egy koporsóba tán az egészhez térve, az sem izgat már. Persze szívesebben ájulnék bele a hajnalba vele, egy ágyban, karjai között, bármennyire szentimentálisan hangzik is. És még akkor is ha hajnalban meghalok kicsit és semmit sem érzek mindebből...
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Szept. 28, 2015 8:32 pm
Elisabethnek
+16
Átkozott egy nő, az már egyszer biztos! mindig megkapja amit akar, mindig eléri a célját és mi ostoba férfiak, mindig meghajolunk előtte, mert képes elérni, hogy tegyünk a kedvére. Én vagyok a mestere, én mozgatom a szálakat, de én is csak férfiból vagyok, vágyakkal telve. Amit képes felhasználni ellenem. Ellenállhatnék neki, parancsolhatnék neki mint a mestere, de ugyanakkor azt akarom amit ő. Magamnak, magában és, hogy lemossam róla a másik szagát, azt ami úgy irritál, ami miatt őrjöngeni tudnék. A féltékenység mardos, ám ezt kitűnően titkolom. Ez vele szemben a fegyverem, sok mindent titokban tartok, ami vele kapcsolatos, hogy ne próbálja meg felhasználni ellenem. Nők?! A férfiak végzetei, legyünk akármilyen hatalmasok, őrültek, kitartóak, a nők térdre kényszerítenek minket előbb utóbb és ezt nálam nagyobbak és hatalmasabbak is elmondták már. Okos nő, megvannak a maga hibái, a maga ballépései, de mindezt elfelejtve igen is okos és rafinált, tudja, hogyan kell mindent a maga javára fordítania, kiállja a kínzást, a dühömet, a bosszúm és büntetésem, hogy utána ő győzzön. Szenved, hogy megkaphassa amit csak akar és a végén már nem is teljesen egyértelmű, hogy ki büntetett kit, nem igaz? De nem ússza meg ennyivel, nem fogja ezzel elfeledtetni velem azt a haragot amit lobbantott, de pillanatnyilag transzformálható az indulat, vággyá és birtoklássá. De mind a ketten tudjuk, hogy ennyire könnyű dolga nem lesz… velem.. hiszen a teremtője vagyok és vannak bizonyos szabályok, körök, amiket le kell futni, ez presztízs. Ráadásul, mind a ketten élvezzük ezt, ez a mi kettőnk játéka, játszmája, amiben megégetjük magunkat, megsebződünk, de ugyanakkor rettentő nagy élvezetet is nyújt számunkra. Nincs ebben semmi lírai, semmi költői, ez csak pusztán állatias ösztönnel túlfűtött, ágy recsegtető hévvel átszőtt vágy. Nekiszegezem az ágynak, hogy a ruhák recsegve szakadjanak el és rongyként hulljanak a padlóra, hogy többé már ne takarhassák el előlem azt a tökéletes testét, hóka bőrét és formás kebleit, hogy az öléről ne is beszéljek… Sikolya elégedett hangot vált ki belőlem, mélyről jövő, torokhangú nevetést, amit csak mi férfiak produkálunk az ezekhez nagyon hasonlatos helyzetekben. Sikoltson csak, had sikoltsa a világnak el, hogy mennyire is jó neki, hogy milyen gyönyöröket is él át ebben a pillanatban és az elkövetkezőekben. Kezei a hátamon, körmei a bőrömbe vájnak és vörös csíkot hagynak maguk után még csípőm szüntelenül dolgozik, keményen lököm előre, hogy bőrünk, testünk összecsattanjon, nedves hangok kíséretében és halljam, ahogy követelőzik, ajkain gördülnek a kérlelő szavak. Az ágy vele együtt nyög, ahogy engedek kívánalmának, ám büntetem is, nem engedem a kielégülését, megállok, amikor érzem, hogy gerince ívbe feszül, nem engedem a csúcsra, csak rávigyorgok. nyakam vérmaszatos, hiszen megharapott, ami számomra is felért az extázissal, de nem adtam át magam úgy igazán az élvezetnek, hiszen a haragom nem párolgott el teljesen. Csípőm körözni kezd, hol lassabban, hol gyorsabban, nem engedem meg neki, hogy eljusson a beteljesülésig, kínzom még őt és ezáltal magamat is.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Szept. 28, 2015 10:28 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
+18 Magam vagyok a megtestesült vágy, mindig lüktet bennem az erotika, de most aztán kiváltképpen.Mert hát azért egy nem akármilyen férfi térdel felettem. A szex az csak szex, legalábbis általában. Bárkivel lehet élvezni, csak az embernek meg kell tanulnia előbb, hogy mi az amit szeret, önmagadat kell ismerned és csak utána jöhet bárki. Hiába várod el egy férfitól, hogy megfejtse a tested titkait ha te magadnak sincsen fogalmad arról, hogy mi az amit vársz. Vagyis... a pasinak nagyon ott kell lennie tudásban ahhoz, hogy ez összejöjjön, és lássuk be, hogy ez a ritkább. Szóval akárkivel lehet, ha más nem hát át kell venni az irányítást, azonban vannak olyan férfiak, és most ide kell, hogy soroljam Magnust vagy éppen Mikhailt, akiknek nem csak testi adottságaik elképesztőek, és látványra izgatóak, de még a technikájuk sem igazán hagy maga után kívánnivalót. Szóval, igen őket nem kell tanítani. Nevetése végig borzongatja a testen, ajkamat beharapom, s elfojtom a mosolyomat, mindig is szerettem boldoggá tenni, elégedettnek látni. Azt hiszem, hogy ez amolyan női dolog, szeretjük ha a szeretett férfi elégedett, boldog. Az olyan büszkeséggel teli érzés, pont oly annyira jó, mint amikor felhergelhetem, mint mikor nyerek, vagy akarata ellenére kihozom a sodrából. Mert ha nem akarja bizony nem olyan egyszerű ez a feladat sem. Makacs egy férfi, nehéz vele... Nyögök és mocorgok alatta siettetve a kielégülést, kérésemre ugyan fokozza a tempót, s testem egyre nagyobb erővel nyomódik ütemesen a matracba, de mindig amikor már úgy érzem, hogy már nem kell sok a beteljesüléshez megáll, vagy lassít éppen, hogy. Körmeim húsig hatolóan vájnak bele, ahogyan hirtelen megáll, görcsösen, s ajkamat szusszanva harapom be, miközben pont annyira fájdalmas nyögés szökik fel a torkomból, mint amennyire élvezettel teli, ahogyan ismét mozogni kezd bennem. Tudom, hogy mit csinál, de ez pontosan annyira kínzás neki, mint nekem. És ezt mind a ketten pontosan tudjuk, elégedett és kegyetlen vigyora ellenére is.Ha ember lennék, nyilván már gyöngyözve rajtam az izzadtság, de vámpír vagyok, így hát ilyen testi jele nincsen a frusztráltságnak. Pont annyira élvezem azt, ahogyan kínoz, mint amennyire utálom. Vonaglok alatta, mozgatom a csípőmet, próbálkozva elé sietni, segíteni magamon és rajta is. Mert hát ugye most nem csak én szenvedek. -Meddig akarod ezt csinálni? Hajnalig? -Kérdem, nyöszörögve, akadozva, hangom a vágy homályába vész és annyira szeretném ha végre hagyna mind a kettőnket elrepülni, csak egy kicsit megfeledkezve arról, hogy büntetni akart ma este. Amit meg is tesz, de még mindig jobb így, mint egy rohadt koporsóba zárva, esetleg patkányokkal. Átkarolom a nyakát, felhúzom magam hozzá, habár nem egy nagy akrobata mutatvány ez, hiszen éppen felettem támaszkodik, ajkaim az övére találnak, s fájdalmas csókba forrunk össze, ahogyan fogaim felsebzik a száját. Már harapom, már nem is véletlen, aztán ajkaim közé szívom felsebzett alsó ajkát. -Harapj meg! Jelöl meg magadnak.- Suttogom az ajkára vágytól elfúló hangon. Mérhetetlenül vágyom rá, hogy megtegye, melyet nagy meglepetésemre eddig nem tett. Talán ennyi elég lenne, a picinyke fájdalom, az érzés, hogy vérem belé áramlik, hogy birtokba vesz arra, hogy átrepítsen azon a gáton, mely felett ő hintáztat, már percek óta. Nem tudom meddig bírom ezt a tortúrát, ahogyan azt sem tudom ő meddig bírja... Minden esetre, a bőrömbe dörzsölte már szinte teljesen a szagát, legalábbis elölről biztos. És imádom magamon Magnus fűszeres, férfias aromáját, ahogyan területvédő természetét is...
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Okt. 05, 2015 9:54 pm
Elisabethnek
+16
Volt néhányszáz évem arra, hogy gyakoroljak, tökéletesítsem a technikámat és megtanuljam kezelni a nőket és a vágyaikat. Pár száz év és néhányezer szerető után már kínos lenne, ha nem tudnék megfelelően zsonglőrködni az ágyban és azon is túl. Ráadásul le kell nyomjak egy másik vámpírt is, aki – az én nézetem szerint, jogtalanul bitorolta az én ivadékom testét. Sok mindent elviselek, elnézek Elizabethnek, sok minden hidegen hagy, de ebben a másikban vetélytársat érzek és ez felélesztette a birtoklási ösztönömet. Nekünk vámpíroknak is van ilyenünk. Most pedig, szándékomban áll bizonyítani, hogy jobb vagyok annál a másiknál. Még akkor is ha ivadékom, hamarosan megint csak elinal tőlem és máshol keres magának társaságot, a mi világunk már csak ilyen, nem fogunk lehorgonyozni sosem igazán mások mellett, a mi életünk ahhoz túl hosszú, örökké, számunkra ez egy kapcsolatban nem létezik és valljuk csak be. Hamar egymásra is unnánk, kell ez a huzavona, kell az üldözés, hogy bajba kerüljön és utánam sikoltson, hogy éreztethessem vele ki a főnök, majd ez az egymásra találás, néhány fülledt éj és a következő lázadása. Ettől olyan színes, érdekes, impulzív és érdekfeszítő a kapcsolatunk. Most az enyém és megmutatom neki, hogy a teremtője nyomába senki sem érhet. Magabiztosságom határtani, mint ahogy ez a vámpírokra jellemző, különösen azokra akik elmúltak már ötszáz évesek. Úgy sejtem, Elizabeth egyszer még összeugraszt a szeretőjével és akkor kő kövön nem fog maradni, de addig is elfog telni valamennyi idő, úgy tervezem, hogy magammal viszem és teszek róla, hogy ne csináljon több ilyen eszetlen mészárlást. De most, ó most, egészen más módon fogom őt megleckéztetni, hiszen a legnagyobb gyengesége, öröme és kínja egy férfinak a nő. Önkínzás amit művelek, de vagyok olyan makacs, hogy megtegyem és ne hagyjam megkapni azt amit akar és ezáltal saját magam is büntetni. Mert hát… az büntetés ez neki és nekem is, magamnak mert hagyom, hogy az ujjai köré csavarjon, annak ellenére, hogy én teremttettem őt és büntetés neki a tettei miatt, hogy kiírtotta a flut a vérben fetrengett és nem kívánt figyelmet vont magára és ezáltal rám is, szükségem van rá is a terveim megvalósításához. Kínzás ez, de megérdemeljük mind a ketten. Karmoljon csak, harapjon, ahogy csak akar, de nem adom meg neki a kielégülést, megtagadom tőle, épp annyira amennyire magamtól is megtagadom. Vigyorom elégedett, nevetésem szintén. - Akár… - vicsorodom el ahogy a szavakat formálom, majd erőteljeseket lökök rajta, hogy a matrac nyögjön vele együtt. Hallani akarom a sikolyait, hogy könyörög nekem, hogy akarja, hogy megadjam neki a kielégülést, de nem engedek, hiába is siet elém, hiába is csavarja a csípőjét mesterien, nem eresztem nem engedem! Itt én parancsolok… Ideig óráig, hiszen én is csak gyarló férfi vagyok, vágyakkal, akarattal és kéjmámorral… makacsságom, szertefoszlani látszik, ahogy a gőgöm és a büszkeségem is, ezek vagyunk mi férfiak… Nők?! És különösen ez a nő?! Megtudom érteni az oroszt, tényleg megtudom érteni… Elizabeth megbomlaszt minden férfit, még egy olyan öreg rókát is mint én, nem sokáig tart már bennem az ellenállás, a harag, a dac, a makacsság és a gőg, már repedeznek ezek a falak, ahogy harap, felnyögök és már hullanak is azok a képzeletbeli kövek, amik oly szilárdnak hatottak percekkel korábban, már nem marad belőle sok és pillanatok választanak el attól, hogy megadjam neki azt amire vágyik, átkozott egy szuka ez a kis kurtizán. Ő lesz egyszer a végzetem, miatta fogok belerohanni a vesztembe, mert hagyom, hogy az ujjai köré csavarjon… - Átkozott…. perszóna! – Megharapom és a vérét veszem mohón, miközben mélyen lököm bele magamat, ha ember lennék, megfulladnék, de vámpírként nem kell a levegő. S hallom kéjmámorban úszó sikolyát én csupán nyakába nyögök bele és vérét nyalogatom bőréről. Átkozott kis szuka ez!
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Okt. 12, 2015 9:37 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
+18Pont annyira kínoz engem ezzel az egésszel, mint amennyire saját magát. De el kell ismerjem, hogy átkozottul jól csinálja, élvezem szenvedésem minden pillanatát. Mondjuk nagy általánosságban ez vele kapcsolatban mindig így van. Szavai, s erős lökése hatására hangosan felnyögök, s kaotikus mormogás tör ki belőlem, olyanok, mint ne hagyd abba, még, és ennek a társai. Mindig is imádtam vele a szexet, már kurtizán koromba is azon kevés szeretőim közé tartozott akik valóban tudták, hogy mit tesznek. Tekergetem a csípőmet, vergődök alatta hajszolva a kielégülést. Elvégre már pár órája erre vágyom, hogy végre bennem legyen, hogy a matracba nyomjon, és, hogy a végén a csúcsra juttasson. Hiszen tudom, hogy képes rá, és nem kell vele sosem színlelnem az orgazmust. Nem bírom tovább tartani magam, zsong a fejem és egyetlen gondolat jár csupán a fejemben. Könyörgő nyöszörgés szakad fel belőlem, felváltva, alig érthetően esdekelek, s csókolom ahol érem, harapva a testét, s vért nyalva mindenhonnan. Végül annyira összeszedem magam, hogy egy kérést intézzek hozzá, és ez hatásos. Felsikítok, ahogyan fogai végre belém mélyednek, és nem ebben a pillanatban az sem érdekel, ha szárazra szív és holnap majd megfogok veszni az éhségtől. Mélyen belém mártózik, s már csak az egyesülés ilyen formájának gondolatára is összerándul a testem. Hogy aztán erőteljes hullámokban törjön rám a gyönyör, szemeim előtt pillanatra fényessé robban a világ, s kizárok mindent, csak a teste marad az enyémre omolva. Amikor kihúzódik belőlem, mellé hemperedek, fejemet a vállára hajtva, s a szagától illatozó testtel az övének simulva. S a hajnal csupán pár percet vár az érkezéssel, így meztelenül, Magnusra tekeredve nyom el az álom. ÉS ahogyan megjósoltam természetesen farkas éhesen kelek amikor eljön az éjszaka újra.
Úgy tűnik a legnagyobb hátránya annak ha az ember fiatalabb, mint a mestere, hogy később is ébred nála. Ahogyan szemeim kipattannak automatikusan ülnék fel, hogy felfogjam, hol is vagyok. De szerencsére időben kapok észhez ahhoz, hogy ne verjem be azonnal a fejemet, a koporsó tetejébe. Végigfut a gerincemen a hideg, ahogyan felfogom hol is vagyok, és legszívesebben sikítanék. De elnyomom a kényszert, hogy megtegyem, ugyanis hallom az emberi hangokat magam körül, érzem a szagukat, és azt is, ahogyan mozog a "fekhelyem". Sejtéseim alapján éppen valóra váltja Magnus az ígéretét, vagyis, hogy hajóra szállunk és irány Olaszország. Csak éppen azt nem értem, hogy még is miért a búbánatos francért kellett ezt így intézni. Azaz értem, ez is egyfajta bosszú, vagy lecke... Elvégre fenyegetett koporsóval és még sem abban aludtam, de abban keltem. Dühös vagyok, és marha éhes, még sem mozdulok. Habár biztos, hogy éjszaka van már, de nem akarom lebuktatni magam az emberek előtt. Arról nem is beszélve, hogy vannak elképzeléseim arról, hogy milyen zárási módszerei vannak Magnusnak. Érzem a jelenlétét amúgy is, és ez pont annyira zaklat fel, mint amennyire megnyugtat. Elvégre, őt most látják a matrózok felszállni, engem viszont nem, szóval ebből arra következtetek, hogy engem lent akar tartani végig, hogy nem akar majd felengedni a fedélzetre, és ez kicsit frusztráló gondolat... kicsitnagyon...
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Okt. 26, 2015 6:32 pm
Elisabethnek
Mozgalmas éjjel volt, azt meg kell hagyni és nem okozott csalódást a számomra Elisabeth. Hozta a formáját, amit megszoktam és amit elvártam tőle, követelőző kis vadmacska volt még hajnal előtt és tépte szaggatta a lepedőt, marta a bőrömet és követelőzött. elégedett voltam magammal és vele is, és elégedett azzal, hogy új fent én nyertem a kettőnk kis játszmájában. Vére ott lüktetett bennem, őt pedig az éhségre kárhoztattam és egy koporsó rejtekére. Bepakoltattam és bezárattam. Része a büntetésének a tetteiért cserébe és mondanom sem kell kitűnően szórakozom az egészen. Tudom mi lesz amikor felébred, tudom mennyire bosszantani fogja, hogy betartom szavam és nem hagyom ki a koporsóban utaztatását. vadmacska ide vagy oda, engem nem a farkam vezet, van agyam és gondolkozom is azzal, nem csak a vágyai, után megyek. Hatalmat akarok és ahhoz kell, hogy ne vezethessenek pórázon. Hajnal előtt keltem, elég idős vagyok már ahhoz, hogy ébren legyek a teljes sötétség előtt és parancsomnak megfelelően selyembe bugyolálták, mintha csak a temetésre felkészített mátka lenne, majd koporsóba helyezték. Hófehér lakkozott fa, arany szegélyekkel. Királynői és illik is hozzá, ám némi vörös sem ártana, de azt odabent megkapta, a bélése a koporsónak égő vörös, akár a frissen ontott vér. Óvatosan viszik a vállukon a koporsót, egy zökkenést sem engedhetnek meg maguknak az embereim. Annak kitépem a torkán át a gerincét és azzal akasztom fel a hajó orrára, díszítésnek. Tudják jól, hogy megteszem és szavaim nem üres fenyegetések, így szépen dolgoznak és nem okoznak csalódást, ahogy a hintóba pakolják a fehér koporsót, majd letakarják azt. A fogat pedig percekkel később megindul.
A koporsót a hajóra viszik, gondosan letakarva, miközben az én ajkaimon gonosz mosoly vibrál. Marcus Rotfelder néven mutatkozom be, Gróf vagyok egy messzi földről és ama dobozban a hűtlen hitvesem utazik, a grófné, kit büntetésből zárattam be. Meglátjuk, hogy túléli-e az utazást, vagy talán hamarabb is megkegyelmezek neki. Valahol igaz ez a kis mese, amit az embereim mesélnek a matrózoknak, hiszen hűtlenség miatt van odabent az én kis kurtizánom, ám nem a feleségem, és biztosan túléli a hajó utat. Kabinomba viszik és helyezik el a koporsót, amit gondosan lezárattam, hogy ne jöhessen ki a kis kurtizánom. Én nem megyek a zárszerkezet közelébe, ahogyan más vámpír sem, de megvan erre a megfelelő emberem, aki majd a kellő pillanatban fel is fogja oldani azt. Eltelik vagy egy óra az indulás óta, amikor is levonulok a kabinomba, őröket állítok az ajtó elé és egy ghoul kérésemre egy nyulat hoz magával illetve egy aranyból készült tála. Az ezüsttel szemben ez nem okoz nekünk égési sérülést, Elisabeth pedig éhes lesz, efelől semmi kétségem. Felháborodása és undora szórakoztató lesz, abban is teljesen biztos vagyok. A ghoul feloldja a zárat és én széles vigyorral állok a koporsó előtt, a kis ghoul pedig mögöttem keres menedéket. - nyúzottnak tűnsz kedvesem, csak nem megártott neked a hánykolódás? – Aljas és szemét vagyok most vele.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Kedd Nov. 03, 2015 7:16 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Meg tudnám ölni azért mert bezárt egy ilyen helyre. Egy koporsóba, és ráadásul ilyen aljas módon, hogy még akkor amikor a nap miatt kómában vagyok, beletesz ebbe a sz*rba. Utálom, utálok bezárva lenni, én egy olyan ember vagyok aki szereti a szabadságot. És szeretem a holdfényt is, de amit ennél is jobban szeretek az az, hogyha a saját lábamon mehetek. És nem egy hánykolódós koporsóban visznek...Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy elkezdek vergődni és megpróbálok szabadulni, habár megfordul a fejemben az ötlet. De tudom, hogy csak szórakoztatná, szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudnék szabadulni ő meg végtelenül jól mulatna ezen. Éppen ezért jól viselem magamat és csendben maradok, nem vergődök és nem hisztériázok, legalábbis még nem. Megtapogatom a vörös, selyemhálóinget amibe bújtatott, és amennyire tudom meg is nézem. Nem vagyok olyan éhes, mint számítottam rá, talán mert eléggé sokat kivettem a teremtőmből este. Persze ez még nem azt jelenti, hogy nem érzem rosszul magam, csak éppen nem vagyok az őrület szélén. Bár ha még sokáig hagy ebben a tákolmányban, nem csak a vérhiány miatt fogok megőrülni. Nagyon nehezemre esik visszafogni magamat,t ehetetlen dühömben legszívesebben ordítanék. De helyette csak türelmesen várok és a fogamat csikorgatom. Egészen addig míg ki nem nyílik végre a koporsó fedele. Képes vagyok megállni, hogy éhségemben, ne támadjak azonnal a ghoulra, legalábbis egyenlőre. Aztán később majd meglátjuk. Nem hiszem, hogy például egy megvágott kéz, vagy egy felsebzett tenyér ne indítaná be bennem a ragadozó ösztönöket. Ott lappang bennem állandóan az éhség és a ragadozó ösztön. Képtelen vagyok neki még mindig ellenállni, hiszen érzem, folyamatosan ott dobog bennem. Rohadj el!- Sziszegem dühösen, bármennyire is tiszteletlen ez tőlem. Bezárt ebbe a fatákolmányba, még is mit várt, hogy alázatos kiscicaként a nyakába borulok? Ne, ez nem elég ahhoz, hogy tanuljak belőle, ezt csupán arra elég, hogy felbosszantson. Habár sejtem, hogy marha jól szórakozik... Felülök, vigyázva, hogy ne érjek hozzá semmihez a koporsó bélésén kívül, van egy olyan sejtésem, hogy az ezüst nem idegen a "fekhelyemtől". Pillantásom a bujkáló ghoulra esik, meg megfordítom szúrósan kék szemeimet. Ha azt hiszed, hogy el fogom viselni, hogy minden reggel bezársz ide, akkor nagyon tévedsz. Inkább a vízbe vetem magam.- Az, hogy dühös vagyok és frusztrált, az enyhe kifejezés arra, amit jelenleg érzek. Nem segít abban, hogy leszokjak a vérről, legalábbis, hogy tudjam kezelni a szomjamat, csak kínoz, és mulat rajtam. És ez jobban bosszant, mint az, hogy koporsóban vészeltem át a nappalt, ebben szinte biztos vagyok. Szóval, milyen irreális szabályokat találtál ki számomra? Nem mehetek ebből az átkozott kabinból sehová? Vagy örüljek hanem tuszkolsz bele ebbe a gusztustalanságba?- Morgom cinikus hangon, hiszen nála aztán tényleg sosem lehet tudni. Megkísérlem a kiszállást, anélkül, hogy bármihez is hozzáérnék aminek ezüstös árnyalata van. És amennyiben nem parancsol rám vagy nem akadályoz meg benne, véghez is viszem és jó messze eltávolodok a koporsótól. Enyhén szólva már attól sem vagyok boldog, hogy ebben érkeztem, hát még attól a gondolattól, hogy esetleg többször parancsol bele a kelleténél. Minden esetre azt lesheti, hogy én ebbe magamtól másszak bele. Habár titkon be kell, hogy magamnak ismerjem, hogy nagy valószínűség szerint rá tudna venni. Ezzel is bizonygatva, hogy mekkora hatalma van felettem... Mert sosem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy az orrom alá dörgölje, hogy ki a mester közülünk.
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Szomb. Nov. 07, 2015 5:03 pm
Elisabethnek
A koporsó neki készült, direkt neki készítettem és már vártam az alkalmat, hogy beledughassam szépen. Már egy ideje fontolgattam a vele szemben felállítandó bosszúmat és az elsők között készült el ez ehhez. A koporsó igazán szépen kivitelezett darab és tökéletesen illeszkedik hozzá. Ráadásul mivel előbb kelek mint ő személyesen is helyeztem el benne. Puffogjon csak a kis drágaságom, de gondolkozott volna előbb?! Falu lemészárlás, majd a segítségem kérése, csak ugyan úgy érezte megúszhatja ezt büntetés nélkül? Vagy a csinos kis feneke kidomborítása után? Ugyan már, kicsi kurtizánom, ilyen jól még nem csavartál az ujjaid köré. Ezüsttel van körbeláncolva, hogy ne is törhesse fel a fedelet, eszébe ne jusson megmozdulni és nehezítésnek a fedél bélése mögött is van némi ezüst, hogy ha nagyon szabadulni akarna, akkor a bélés anyagának megtépázása után kissé megégesse magát. Semmit sem bíztam a véletlenre. A kicsi ghoul elbújik, a földre kushad és próbál nem szem előtt lenni, fél Elitől, amire meg is van az oka, de ezt most akár hanyagolhatjuk is. Szemétségből tettem a lányt ghoullá, hogy ezzel is kínozzam az én kis kurtizánomat. De most elsősorban vele foglalkozom, a lány nem is lényeges ebben a pillanatban. - Igazán kellemes a modorod csillagom, így az ébredésed után, csak nem törte valami a csinos kis fenekedet, netalántán emiatt ez a nagy morcosság? – Mondtam már, hogy nagy szemétláda tudok lenni, ha okot ad erre nekem? Ezért is ezek a kérdések és a mézes mázos hang, ami csak leplezi a dolgok valódi természetét, mindemellett kitűnően szórakozom a kirohanásain. Olyan, hogy is mondja, Elizabethes. Kifejezetten rá jellemzőek. - Maria, köszönj szépen Franco kisasszonynak…- Utasítom a Ghoult, hogy bújjon elő és nézzen Eli szemeibe. Közben pedig nekitámaszkodom a kabin falának és onnan figyelem a jelenetet, majd válaszra méltatom az én kis ivadékomat. Bár meg is tagadhatnám tőle és hagyhatnám, hogy puffogjon továbbra is, de végül is, szórakoztatóbb a replikáit hallgatni, mint csak figyelni. A hajó út amúgy is hosszú lesz és unalmas, ha nem történik semmi különös sem. - Ugyan kérlek, dráma és nagy szavak, de annál azért jobban ismerlek. Nem veted magadat a vízbe, tehát felesleges is ezzel dobálóznod. – A vérről meg majd szépen leszoktatom, vagyis hát, kezelni kell a vérszomját és ezzel kezdenem kell valamit, az én felelősségem és mivel olyan területre tesszük be lábunkat, ahol nem kellene elszabadulnia, a hajó út alatt komolyan el kell kezdenem őt trenírozni, nem árt, ha haladunk is ezzel. Olaszország régen volt már utoljára előttem, már mint a táj, a városok és a szülőföldem. Róma egetverően sokat változott azóta, hogy elhagytam. - Fején találtad a szöget. A kabint nem hagyhatod el, lehetőleg a hangod is fogd vissza, gondolom nem akarsz karót a kicsi szívedbe édesem! Továbbá, a vért csak kupából fogyaszthatod és annyit amennyit én megengedek neked. Nappalra mész vissza a koporsóba, nem kell kísértened a matrózokat, elég babonás népség ez így is. – Szenvtelen kifejezéssel az arcomon adom elő neki, hogy mik is a szabályok amiket be kell tartania. Közben pedig a futárom várom, egy alakváltó sólymot, hogy meghozza az információkat, amiket kértem tőle. Merre is jár az a fattyú, akinek a szívét úgy szeretném kivájni a mellkasából, hogy azt feltálalhassam az én kis kurtizánomnak? Természetesen ezüstön.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Kedd Nov. 10, 2015 5:42 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Kiráz a hideg a gondolattól, hogy egész nap ebben a koporsóban feküdtem. Valószínű ódzkodásom a koporsóktól abból adódik, hogy a halál sincsen ínyemre. Mármint annak a gondolata, hogy meghalhatok, ha másokat kell megölni akkor azzal nincsen gond. De, hogy én benne feküdjek egy ilyenben, mint egy halott, és nem tudok kijönni és ki tudja, hogy mikor gondol valaki egyet és temet el a föld alá. Abban meg teljesen biztos vagyok, hogy Magnus gondoskodott arról, hogy ne tudjak innen egykönnyen vagy inkább sehogyan se szabadulni. Szóval ja, nem vagyok boldog amiért befektetett ebbe, a tudtom nélkül, meg hát amúgy sem. -Egy borsó szem...-Morgom, utalva a híres mesére, így magamat természetesen nemes királylánynak titulálva, nem is is én lennék, ha morgás közben sem tudatnám mekkora az egóm. Pillantásom a kis ghoulra esik, akit hanyagul felszólít Magnus, hogy mutatkozzon be. Nem is méltatnék több fegyelemre egy hozzá hasonló nőt, ha nem az lenne a neve ami és nem hasonlítana Margarethre. Pillantásom megakad finom metszésű arcán, s fintor költözik az arcomra, ahogyan fájdalom hasít a szívembe az emlékek hatására. A rohadt életben, honnan szedi ezeket? Elfordítom róla a tekintetemet és igyekszem semmibe venni a jelenlétét. Nem akarom látni az arcát, ami annyira emlékeztet legjobb barátnőm vonásaira. Inkább a dühömbe kapaszkodok, és kék íriszeimet a teremtőmre szegezem. Ajkaim keskeny vonallá préselődnek, azért nem gondoltam volna, hogy komolyan képes ennyi és ilyen szabályokat hozni. Persze sejtettem, hogy nem lesz mellette sétagalopp majd ha újra mellé kerülök... de kezdem azt érezni, hogy több a soknál, legszívesebben megfojtottam volna. Főként mert valahol mélyen tudtam, hogy úgy is minden szabályát be fogva velem tartani, még ha ágálok is ellene... -Mind a ketten tudjuk, hogy senki sem fog bejönni ebbe a kabinba az engedélyed nélkül, szóval igazán maradhatok kint nappalra is.- Felhúzom az orromat, nem akarok visszamenni a koporsóba, még akkor sem ha nekem készült. -Még is mi a büdös francot vársz tőlem?Azt város, hogy térden állva könyörögjek a megbocsájtásodért?- Csattanok dühösen, habár jelenleg nem vagyok olyan lelki állapotba, és ha ez lenne az egyetlen megoldás akkor sem tenném meg. De tudom, hogy képes olyan szinten megőrjíteni, annyira a kétségek közé sodorni, hogy megtegyem még ha magamnak sem vallom be. Bármennyire is megalázó. Habár én sosem voltam azaz ember akinek a büszkesége a céljai elérésének útjába állt volna. De van különbség a megtervezett és álságos alázat, és a tiszta szívből jövő könyörgés és kétségbeesés között. Nos, az utóbbit is remekül tudtam hozni megfelelő lelkiállapotban, de nem szívesen. Igen, én vagyok a végletek embere, tőlem komolyan bármi kitelik és egyik pillanatról a másikra tudok váltani. És pont annyira képes vagyok az ösztönösségre, mint amennyire tudatosan is megteszem ugyan azt. Elindulok a teremtőm felé, s olyan közel állok meg hozzá, hogy testem az övének simul, ajkaim az övét súrolják, kissé lábujjhegyre kell emelkednem, hogy elérjem. Tenyereimmel megtámasztom magamat a hasfalán. -Nem akarok veled harcolni...- Pislogok rá a szempilláim alól alázatosan. -Csak ne kelljen minden nappalomat koporsóban töltenem, azzal feküdni és arra kelni, hogy be vagyok zárva.- Megnyalom kiszáradó ajkaimat és ezzel együtt az övét is. Olyan vagyok sokszor, mint egy törleszkedő kiscica, és elég gyakran meg karmolok, hogyha nem kapom meg amit szeretnék. De hát mi nők, már csak ilyenek vagyunk.
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Szer. Nov. 11, 2015 10:05 pm
Elisabethnek
- A nemes királylány… - Szúrom oda neki, ahogy elnézem a duzzogását. Királyi koporsót kapott, minden kellemmel és a legdrágább anyagokból. Magam sem szeretem, de alkalmanként szükséges a használata. Megvannak a maga praktikus pontjai. Ugyanakkor megvannak a negatívumai is, de egy hajón most ez jön nekünk a legjobban. Emberek is dolgoznak itt és jobb hogy ha van velünk legalább egy koporsó a kisasszony számára, ha épp ellenem akarna szegülni vagy a világos parancsaim ellen. No meg, ez a büntetésének a része, talán Olaszországban majd felhagyok ezzel és nem kínzom tovább. Mindez csak tőle függ és a hangulatomtól is. Ámbár nem árt, ha hamarabb kötünk fegyverszünetet, odahaza szükségem lesz a tehetségére és az együttműködésére, amit jó ha nem lényszerből tesz, hanem mert meg akarja tenni ős is. De addig is van néhány napunk ezen a lélekvesztőn és ebben a kabinban. A lány megtalálása puszta véletlen volt, egészen véletlen. Hiszen nem kerestem, csak belebotlottam a cimborám otthonában és felismertem benne a lehetőséget, amikor a kis kurtizánomról megkaptam a híreket és később a kétségbeesett hívását, akkor vettem magamhoz és tettem a vérem rabszolgájává. cserébe bármire hajlandó nekem. Előnyei számtalanok, ám ügyetlen és gyenge, de ahhoz jó, hogy Lizzyt kínozzam vele. Milyen régen is nem említettem neki ezt a nevet? Időtlen idők óta nem alkalmaztam ezt a modernnek számító becézést, de maradjunk inkább a kis kurtizánom megszólításnál. Abban úgy is ott van a birtokos jelző is. - Mind a ketten tudjuk, hogy mindig vannak ostobák és vakmerőek is, akik valahogyan megoldják, hogy betehessék a lábukat ebbe a kabinba. vagy pedig vannak olyan ostobák akik kimennek innen, mert túl vakmerőek vagy dacosak… - Noha, áll egy őr az ajtóban, de nem lesz mindig ott. Minimális embert hoztam magammal a feltűnés elkerülése végett. Egy másik emberem odafönt van és a vizet, matrózokat tartja szemmel. A harmadik pedig előre ment, hogy elrendezze a dolgainkat és előkészítse a látogatásunkat, ráadásul a vadászokat is távol kell tartania. Tehát, minimális a kíséretem, hogy ne keltsünk feltűnést. - az nem lenne a te műfajod, ám bár, az is igaz, hogy nagyon tehetséges vagy a térdeltedben elvégzett… munkákkal kapcsolatban… - Vigyorodom el és villantom ki a szemfogaimat is, ahogy ott állok a kabinban, ahol csak egy szál gyertya ég, de a mi szemünknek ez is tökéletesen elég, csak a lány féli a sötétet és húzódik egyre közelebb a lábamhoz, ahogy a kis teremtményem közeledik felém. Állom a tekintetés és a haragját is, ilyen ez a nő és pont ez az ami annyira tetszik benne. Hol egy törleszkedő kiscica, hol pedig egy igazi vadmacska. Mellesleg erre a képességére lesz szükségem majd, hogy elcsavaja azokat a fejeket, akikre vadászom, hiszen üzleti utunk is lesz, ami pedig fejhullást is fog eredményezni. Említettem már, hogy felbérelhető vagyok ere vagy arra a munkára? - Pedig hát, szeretsz harcolni velem és ellenem is… mi másért is csináltad volna ezt eddig is? Hm? – Nézek bele a szemeibe, de most állok egy helyben és nem adok neki más reakciót, megtehetném, hogy magamhoz vonom vagy éppen eltaszítom magamtól, de helyette csak állok és nézek rá. Tanulmányozom a vonásait és a rám gyakorolt hatását is, vontatott lassúsággal döntöm oldalra a fejemet és figyelem tovább, telnek a másodpercek és még mindig szótlan vagyok. - Vért nem vehetsz magadhoz, csak amit a leány kupában hoz neked, a kabint nem hagyhatod el… Nincs csábítás a matrózok irányába… - Szúrom oda neki, hogy utána még is csak elkapjam és megharapjam az alsó ajkát arról ízlelve le a vérét. - Ideje az önkontrollt előnyben részesítened kedves, hiszen ahova megyünk, ott nem veszik jónéven ha falvakat mészárolsz le…
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Vas. Nov. 29, 2015 7:09 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Ő a teremtőm és maga módján tuti, hogy szeret. Még akkor is olykor kegyetlen. És én is szeretem, igen, mert ő azaz ember aki megmentett annak idején, aki lehetővé tette, hogy tovább éljek, és ne kelljen ott meghalnom a varjak csőre, és a hőség által. Szeretem a kis játékainkat is, és bár lehet azt hiszi, hogy mindig ő szokott nyerni, ez nagyon nem így van. Néha felülkerekedek rajta, hiszen számomra az is győzelem ha feltudom húzni az agyát amikor akarom, vagy az, hogy enged a vágyainak. Néha igenis sikerül legyőznöm a játékban, melyben nyilván ő a jobb, de én sem vagyok azért kezdő. Mindig van mit tanulni, leginkább ilyen pillanatokban jövök rá erre. -Nappal aligha tudnék kimenni, ugyanis halott vagyok.- Persze nem a szó klasszikus értelmében, de képtelen vagyok a mozgásra, és arra is, hogy felébredjek. Még ha álmodok is, álmodni szoktam, azt hiszem ez nem is halál, csak egyfajta mély álom, melyből nem lehet felkelni. Legalábbis az olyan fiatal vámpíroknak, mint én, hiszen, ahogyan azt a tények is bizonyítják Magnus képes hamarabb felkelni, de lehet, hogy fent maradni is. Piszkos célzását hallva megforgatom a szemeimet, az ember lehet akárhány éves, nem hazudtolhatja meg, hogy férfi ha piszkos fantáziálásról van szó. Odamegyek hozzá, testemmel neki simulva, nagyon be lehet rám még mindig rágva, hogy komolyan egyetlen trükköm sem válik be vele szemben. Mert ami azt illeti már jó párat kifejlesztettem és valamit csak neki. De mindegy, hogy milyen irányból közelítem meg a dolgokat nem enged. Nem, egy kicsit sem, na tegnap este a végén aztán csak sikerült elérnem amit akartam, de már tényleg a végletekig kellett elmennem, és hát nem mondom, hogy a toppon voltam amikor a vérszomj eluralkodott az elmémen. Talán addig folytatja ezt a makacskodást, amíg fel nem adom a próbálkozást.... Egyetlen gond az , hogy én is marha makacs vagyok. Várom, hogy megszólaljon, hogy mondjon végre valamit, engedjen...legalább csak egy kicsit. De nem igazán mond semmit a koporsóról, helyette elismétli újra a szabályokat. Hát jó... -Rendben...-Egyezek bele, tőlem szinte már szokatlanul könnyedén. Csókot lehelek az ajkaira, és ujjaimat végighúzom a felsőtestén, és nem egy cseppet sem zavartatom magam a közelünkben lézengő lány miatt. Habár érzem, ahogyan a felkelés után eltöltött percek telnek, egyenes arányban nő az éhségem is. Sikerül megtalálnom az utat meztelen bőréhez, és kockás hasán karmolok végig a körmeimmel. Fogaim közben szinte már kérlelően marnak az alsó ajkaiba, hogy mutasson valami megfogható reakciót az irányomba. -Hmmm szívesen felfrissítem az emlékezetedet a térdelő tehetségemmel kapcsolatban.- Huncut mosolyt villantok rá, miközben ajkaim a szájáról a nyakára vándorolnak finoman harapdálva a bőrét, anélkül, hogy felsérteném s lassan ereszkedek lefelé. Az igazi szándékom az, hogy behízelegjem maga, elaltassam a folytonos gyanakvását, meg azt, hogy állandóan, direkt az ellenkezőjét teszi, és mondja mint amit én akarok. Most, hogy megszületett a fejemben a terv, úgy érzem van türelmem végigcsinálni. Mindent megtenni amit kér, angyali kislánnyá változni, hogy aztán végén csak megkapjam amit én akarok. Csak először el kell csábítanom, elaltatnom a gyanakvását, magyarul azt tenni amiben mindig is jó voltam... Mielőtt elé térdelnék elkezdem megszabadítani a felsőjétől, hogy láthatóvá váljon isteni felsőteste. Hiába ennek a férfinak amúgy is elég nehéz ellenállni, hát ha még az ember nem akar...
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Csüt. Dec. 03, 2015 9:39 pm
Elisabethnek
Nem is tudja még, hogy mennyit tanult már Ő tőlem és mennyire ügyesen is alkalmazza a tanultakat. Ám nem félek attól, hogy majd egyszer túlnőne rajtam. Ennek oka pofonegyszerű, én vagyok a mestere és ő az én teremtményem, tökéletesen ismerem és megtehetek vele bármit, amit csak akarok és ő nem tehet ellene semmit. Mint ahogyan most sem. Visszaélek a hatalmammal felette ha kell és egyszer sem bántam meg, nincs mit megbánnom. Megtehetem és kész. Feleslegesen mellesleg nem szokásom alkalmazni rajta, annak nem sok értelmét látnám. Csak ellenem fordulna, vagy pedig megtörném véglegesen és ezek közül egyik sem olyan dolog amire vágyom, nekem addig érdekes még Önmaga és nem lesz belőle egy talpnyaló kis pincsi. Nekem az kell, hogy vadmacska legyen, vagy olykor egy doromboló cicus, de megmaradjon benne a vadsága. - Mind a ketten tudjuk, hogy nem a nappali grasszálást értettem ez alatt, Elisabeth… - Dörmögöm, ahogy végigfuttatom rajta a tekintetemet. – A halál tényéről pedig akár vitatkozhatunk is, de feleslegesnek tartom, hogy elkezd boncolgatni… ettől függetlenül. – Nem tartom halálnak a mi állapotunkat. Nem érzem úgy ébredés után mintha valóban elhaláloztam volna, tehát úgy gondolom, hogy ez nem is igazán halál. Különösen hogy már napnyugta előtt képes vagyok mozogni és cselekedni már néhány évtizede. Egy bizonyos kor után ez már egyre könnyebb és kevésbé hat olyan taglószerűen a napfelkelte és a napnyugta. Hallottam olyan vámpírról, aki képes volt az egész nappal ébren tölteni, de az igen csak rám vert korban. Ugyanakkor olvasok, kutatok az eredetünk a képességeink után, érteni akarom a létünket, de nincs sehol sem egy igazán hiteles és tiszta forrás. Ő szüntelen próbálkozik én pedig állom a sarat és nem hagyom magamat, csak alkalmanként csábulok el és hagyom, hogy hasson rám, az a sok buja kis praktikái, melyeket velem szemben igyekszik alkalmazni. Ha nem lennék ennyire makacs és nem lennék rá berágva, akkor hatnának is, de mivel eléggé felhergelt, így van valamivel több önuralmam mint ahogy az lenni szokott. Én is csak férfi vagyok, gyarló vágyaktól fűtött, dacára annak, hogy hány száz esztendeje vagyok már elvileg halott és vámpír. Még is van ami örök és ez úgy fest, hogy az. Nos, üdvözletem az öröklétben és a vámpírok világában is. Indulat és dac kell, hogy elenálljak egy ilyen csábító kis nimfának, mint amilyen Elisabeth is. Nem véletlen akadt meg rajta a szemem, nem véletlen lett belőle vámpír, és az sem a véletlen műve, hogy itt van velem a hajón és, hogy nem eresztettem ki a kezeim közül. Itt, semmi sem véletlen. - Elnézlek téged, Elisabeth, téged, aki olyan férfiakat borított meg, akikről azt tartották, hogy megingathatatlanok s mégis a lábaid előtt hevertek, könyörögtek és csókolták a talpaid nyomát, egy darabig… - Persze a helyzete változott, de ebbe most ne menjünk bele. Szoborszerűségből dermedek fel körmei nyomán és rántom őt magamhoz. – Megvan még mindig ez a tehetséged, kedves, de ne feledd el, hogy mi lett a végzeted… - súgom bele a fülébe, ahogy elkapom, megtartom, a nyakába nyalok bele, majd a fülén húzom végig a nyelvemet. – Szedd össze magadat, fontos feladatot fogok rád bízni, légy jó kislány és nagyon is élvezni fogod, hogy macska lehetsz az egerek között… - Villan a tekintetem, mosolyom számító, öntelt és sok érdekes dolgot ígér, egy olyan közös kis játékot és szövetséget, amit biztosan élvezni fog. Ketten leszünk majd ebben a nagy játékosok…
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Csüt. Dec. 17, 2015 8:33 am
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Ő a mesterem még akkor is ha sokszor az idegeimre megy, még akkor is, ha vissza él a hatalmával. És azt hiszem nem csak a teremtő és teremtett közötti kapcsolat miatt van az, hogy mindig vissza kuncsorgom magam hozzá. Azt hiszem, hogy nem csak emiatt szeretem és vágyok rá. Persze nem utolsó szempont, hogy isteni szerető...Nem válaszolok a megjegyzésére arról, hogy halottak vagyunk-e vagy sem, elvégre csak túloztam. Elégedetten fogadom durva mozdulatát, amivel magához ránt. -Még is mi lett? Hiszen itt vagyok, nem? Élek, mert átváltoztattál. És miért? Mert képes vagyok bárkit az ujjaim közé csavarni. A keresztre feszítésemet kisebb kilengésnek élem meg.- Jegyzem meg könnyedén, de igazság szerint akkoriban nem ezt gondoltam. És még most is kellemetlen érzést kelt bennem az árulás gondolata. Ami azt illeti ha Magnus nem állít meg friss vámpírként valószínű egész Velencét képes lettem volna kiirtani. Persze aztán bosszút álltam, de csak azokon akik valóban megérdemelték. Szóval igen, némi kis elégtételt érzek ha rágondolok. Megborzong a testem, ahogyan a nyakamba nyal, s teljesen neki simulok. És nem tud érdekelni a lábánál kuporgó lány. A fülembe suttogott szavai,enyhe bizsergést váltanak ki bennem. Elvégre olyan nem sűrűn van, hogy beavat a játékaiba. Olyan előfordul, hogy én vagyok a alanya, és olyan is, hogy felhasznál, de nem részletezi a dolgokat, viszont most úgy beszél, mintha partnere lehetnék benne és nem csak egy bábú, mint általában. Lassan elmosolyodok s fogaim közé veszem alsó ajkait egy pillanatra. Na pont ezért lenne olyan nehéz elhagyni véglegesen Magnust. Mert bár néha kínszenvedés vele, és szó szerint értem ezt, mert akár csak én, ő is imádja így vagy úgy kínozni az embereket. Azért van benne sok öröm is, mindig valahogy megjutalmaz, mindig elhúzza az orrom előtt a mézes madzagot. Igen, manipulált, és kicsit a függőjévé is tett, tisztában vagyok ezzel, és még sem zavar annyira, mint amennyire kellene. -Te mindig is tudtad, hogy vegyél le a lábamról.- Dorombolom az ajkaira. De mi tagadás a éhség már kezd bennem csikorogni. Csak igyekszem nem tudomást venni róla, persze ugyan ezt tettem akkor is, amikor utána lemészároltam azt a falut. Mielőtt Magnus megtalált volna. Pár napig ment táplálkozás nélkül, önmegtartóztatással, de elég volt csupán egyetlen kis seb ahhoz, hogy elveszítsem az eszemet. És nyilván drága térítőm pontosan ezt nem akarja, megértem, ugyanis nekem sincsen kedvem arra eszmélni... megint..., hogy nem tudom mi történt az elmúlt percekben és csak a körülöttem heverő hullák vezetnek rá a megfejtésre. Ajkaim az övére tapadnak, s jobb lábam kígyóként csavarodik rá az ő bal lábára. -És akkor, hogyan tovább? Ne várd, hogy ne akarjam kitépni a kislány torkát ha megsebzed. - Ha összeszedem magamat, ha nem, azért vannak olyan dolgok, melyekre jelenlegi állapotomban, egyszerűen nem vagyok képes.
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Pént. Dec. 18, 2015 7:46 pm
Elisabethnek
Teremtő és teremtett. Mester és Tanítvány. Nevezhetjük így is, de még ezer és egy megnevezése van kultúránként annak, hogy mi mik is vagyunk egymásnak? Ő az én ivadékom, vér lett valahol a véremből, hiszen az én erőm hívta őt életre, az én vérem volt a katalizátor, hogy az a vágykeltő kis teste újra mozogjon, azok a formás kis ajkai újra szavakat és hangokat formáljanak és a többi, amiből ő maga áll össze. Megvan a maga oka annak, hogy sosem dobom el magamtól, hogy nem vágom el a kettőnk közötti szálat és annak is, hogy jövök amikor csak hív. De ebbe jelen pillanatba nem menjünk bele újra. Élvezem a jelenlegi játékainkat és élveztem a múltbelieket, ahogy az eljövendőkben is élvezetemet fogom lelni, most azonban más lesz ez a játék. Befogom avatni néhány apróságba és ennek meglesz a maga kis oka, a magam oka arra, hogy többet tudjon mint általában, de közel sem annyit mint amennyit ő szeretne. Magamhoz rántom, hogy teste az enyémek préselődjön és belőle kiszökjön az az elégedett kis sóhaj, amire vártam. Tudom, hogy ezt akarta és nem hiába várattam. - Kisebb kilengés, ami némi megfeszítéssel járt együtt és némi megszégyenítéssel, valóban, ez tényleg egy kis semmiség, Kedvesem! – Szúrom oda neki, hogy emlékeztessem a kínjaira és a szerepemre. Megmenthettem volna ettől? Talán. Megtettem volna már korábban? Talán. De ez így volt jó, ahogyan, így közelebb áll hozzám, hiszen megtapasztalta annak az ízét és többet ér az én szerepem, megjelenésem, mintha kimenekítem mindezek elől. Nem feledem el egyhamar a bosszú által fűtött vérszomja, egész Velencét kiirtotta volna ha nem fékezem meg idővel, ám igaz ami igaz, hagytam egy részben tombolni. Látni akartam, mit hoz mindez ki belőle. Érdekesek és igen mozgalmasak voltak azok az idők. Elhitetem vele, hogy ebben a játékban most a partnerem lehet, de mindez csak egy illúzió, hogy azt tegye amit én akarok, akkor dacoljon, mikor annak megjön az ideje és ne korábban vagy később. Illúziót adok neki, hogy velem egyenrangú lehet most ebben a játékban. Megvannak a magam módszerei arra, hogy függjön tőlem és értem, és ezeket nem szándékozom felfedni, sem pedig indokolatlanul sokat használni. Magamhoz vonom, határozottan tartom meg és nem eresztem, rákényszerítem arra, hogy spiccreálljon és még közelebb kerüljön hozzám, még az alsó ajkam a fogai között van. Agyaraim villannak és torokhangon mordulok fel. Balom ujjai a hajában szántanak árkokat, hogy a végén a csuklóm köré tekerhessem és hátrafeszíthessem a fejét, hogy feltárja előttem kecses nyakát. amin ismét végig húzom a nyelvemet, de most torok magasságban. csak egy mozdulat lenne feltépni a húst, bőrt, porcokat… - Gondolom, nem akarsz beállni a matrózok közé, kicsi kurtizánom..- birtokló él vegyül a hangomba, ahogy kinyilvánítom rá a birtokjogomat. Ő az enyém és ez nem fog megváltozni. Akárhova is fut, akárkivel is vigasztalódik, ő mindig is az én tulajdonom fog maradni, hiszen ha akarna se szabadulhatna tőlem, meg kellene ahhoz ölnie. - A kislány nem lesz megsebezve, te pedig jó kis feleség leszel és a kabinban maradsz. Leara pedig majd kiszolgál, kapsz enni is… Egy kupányit és nem többet… Önmegtartóztatás és mérték kedvesem. – Kecskevért fog kapni és mást semmit, ha esetleg keresztbetenne nekem, megy vissza a koporsóba, hogy utána majd patkányvéren tengődhessen. Következetes és elég rohadék tudok lenni ha felbosszant. Fenekére siklik jobbom és belemarkolok. - Apropó, jól tudom, hogy jártál egy bizonyos kriptában is, ahonnan elemeltél egy kis csecsebecsét…? – Most rajtam a sor, hogy ajkaiba harapjak bele és némi vért fakasszak, miközben a lány ott kuporog a lábaim mellett és hatalmasra tágult szemekkel bámul bennünket, félelemmel vegyes tisztelet és vágy kavarog benne.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Szer. Jan. 20, 2016 12:44 pm
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Közel húz magához, szóval valamennyire sikert értem el, hiszen eddigi hűvös hozzá állását sikeresen megtörtem. Persze nála sosem lehet tudni, könnyen előfordulhat, hogy ugyan olyan gyorsan enged el, vagy rosszabb esetben taszít el magától, mint amilyen gyorsan most magához rántott. -Lehet, de még is átváltoztattál valamiért. Szóval nem nevezném végzetnek a keresztre feszítést.- Persze egy fajta életnek vége lett. De annak köszönhetem, hogy átváltoztatott amilyen vagyok, hogy képes vagyok az ujjaim köré csavarni a férfiakat. És bármit is mondd, őt is sikerült, hiszen halálom óráiban visszahozott az életbe. Igen ez egyfajta siker. Persze attól függ, hogy honnan nézzük. Én úgy hiszem, hogy abban a világban a keresztre feszítést semmilyen körülmények között sem kerülhettem el,ez volt a sorsom, de az, hogy életem tovább folytatódott nos azt megnyerő természetemnek köszönhetem és persze Magnusnak és ezt sosem felejtem el. Hálás vagyok neki érte, és ha véletlenül el is felejteném, mindig emlékeztet rá... Megharapom alsó ajkát, és ahogyan közelebb húz magához kénytelen vagyok lábujjhegyre emelkedni. Halk, erotikus nyögés szakad fel belőlem, ahogyan hátra rántja a nyakamat, akaratom ellenére is felkínálva magának a torkomat. Ha még dobogna a szívem, nyilván most hatalmasakat verne félre. Pontosan tudom, hogy innen csupán egy mozdulatába kerülne kitépni a torkomat, s talán meg is teszi, hiszen ettől nem halok meg. És még is a veszély érzete, hogy ebben a kényes pillanatban attól függ az estém további részének a kimenetele, hogy az ő megborult elméjében még is merre dől el a mérleg afrodiziákumként hat rám. Halk sóhaj szakad fel belőlem nyelvének érintése nyomán, s behunyom a szemeimet várva, hogy eldöntse mit is akar. Mély morgása végigtáncol a testemen, libabőrössé varázsolva a karijaimat. -Természetesen nem. A tiéd vagyok.- Szuszogom szinte már-már alázatosan csengő hangon. Elvégre amint már mondtam vannak pillanatok amikor jobb vissza venni kicsit. Elaltatni a másik gyanúját,hogy aztán a visszavágás hirtelen jöjjön. De amúgy is tetszik nekem most ez a játék, izgató, és a gondolat, hogy végre nem csak felhasználható bábként kezel, hanem mondhatni társként eléggé feldobja a kedvemet. És nem akarom elrontani, elszalasztani ezt a lehetőséget. Ahogyan egyik lábam elindul az övé mentén felfelé, végig húzom spiccemet a vádliján és a combján, míg nem hosszú virgácsom a csípőjére tekeredve pihen meg. Így amikor fenekembe markol magához préselve, ágyékom az övének nyomódik. -Ígérem, hogy így lesz Mester.- Persze az én ígéretem semmit sem ér, sosem voltam egy becsületes típus. Pontosabban azóta nem vagyok az, hogy vámpírként élek. Előtte azért féltem eléggé istent ahhoz, hogy igyekezzek legalább ebben a kedvére járni. Főleg akkor nem ér semmit ha ilyen kéjesen nyögöm valakinek az ajkaira. Ajkamba harap, s vérem ajkai közé ömlik, nem mintha zavarna, de éhségem minden egyes kifakasztott cseppel csak egyre növekszik. S érzem Magnus lábainál kucorgó kislány félelmének és vágyának szagát. Nem is kell ennél jobb étvágygerjesztő egy vámpírnak. Jól tudja, de kérdés, hogy honnan tudja. Viszont a rubint nyakláncot én magamnak óhajtom megtartani, az egyik kedvencem, nem véletlen hát, hogy nem akarom megadni az információkat bármit is szeretne. -Nem tudom pontosan mire gondolsz. Sok kriptában jártam, sok helyen voltak csillogó holmik.- Közönyt színlelek abban a reményben, hogy másra gondol, mint ami nekem elsőre az agyamba villan.
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Pént. Feb. 05, 2016 8:32 pm
Elisabethnek
- Akár múló szeszély is lehetett…. – A volnát teljesen felesleges odatennem, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy ilyen dolgokat nem valósítok meg pusztán szeszélyből. Ha valakit áthozok, azt alapos okkal teszem meg, hiszen nem vagyok az az irgalmas szamaritánus és nem is szeretem a felesleges problémákat és koloncokat a nyakamban. Pedig egy teremtmény éppen ezekből áll össze, probléma, kolonc, tanítani kell, figyelni a botlásaira és a csetléseire. Bizonyos esetekben takarítani kell utána, mint ahogy ebben a helyzetben is kellett, egy komplett falut tettünk a lángok martalékává és elég sok erőm elment arra, hogy a hóvihart fenntartsam és az tomboljon a falu körül, de úgy, hogy a tűz ne aludjon ki. Nagy felelősség, ha valakit áthozunk. A kis kurtizán pedig különösen nagy, hiszen ha épp szökik, hajlamos ostobaságokra, mint jelen esetben is.. Nem mondom, hogy nem volt benne a pakliban a csábereje, a személyisége, hogy nem volt egy hangyányit sem hatással rám és csak tisztán számításból változtattam át. Ez így nem lenne igaz, és ha mással nem is, de magammal illik őszintének lennem. Volt abban a döntésben némileg más is, ugyanakkor a végső szót a racionalitás adta ki, a nő a hasznomra van, még akkor is, ha alkalmanként elkalandozik és ki kell mentenem azt a formás kis seggét! Ott van bennem a késztetés, hogy feltépjem a torkát, csak mert megtehetem, csak mert megsértette a büszkeségem, csak mert úgy érzem ezzel is vezekelhetne, csak mert egy őrült hang a fejemben sikoltozik, hogy tépjem csak fel, mert azt érdemli a kurtizán, tanulja csak meg hol is van a helye. Hát szorítok a fogáson, feszítek a nyakán, szemfogaim nyúlnak a torka fölé hajolok. Igen, ez lenne az igazi, fogakkal tépni fel a bőrt, a nyakat és tépni, marcangolni ki a torkát, ahogyan egy állat tenné egy veszett, bomlott elméjű állat. Meg kellene tennem, hogy tudja, tanulja csak meg, meddig ér az a bizonyos póráza… - Milyen emberi vonás…- dörmögöm a bőrébe bele, mielőtt még elhúznám a fejemet, ám a fogáson nem változtatok. - Nocsak, hírtelen eldobtad az agyaraid és a karmaid, vadmacskából szelíd kiscica lettél? – Hallgatok, harapok, vérét ízlelem, hagyom, hogy nyeregben érezze magát és cicázzon velem. Nem mondom, hogy mindez nincs ínyemre, ám türelmem fogy… Szavai elborítanak bennem valamit, így csak egy pillanat műve, hogy újra kifeszítem a nyakát és lecsapjak a torkára, agyaraim mélyesztve a szövetekbe. Nem tépem ugyna ki, de kellemetlen perceket okozok neki ezzel, hiszen a sebek mélyek, megmartam azt a finom vonalú kis nyakát, vérét fakasztottam amit mohón ízleltem és nyeltem, hogy az államon és a nyakamon maszatoljam szét. Eltaszíthatnám, a falhoz kenhetném, de még sem eresztem el, szorítom és megtartom még az ő vérétől maszatos állal és ajkakkal hajolok bele az arcába. - Rossz válasz szépséges kurtizánom… tehát… felelj! – dörrenek rá, vére csorog én pedig hajolok és nyalogatom mint valami lusta macska, szemeimben kihuny a láng és nyugalom van újra benne. Az indulat elszállt és újra csak a higgadt vámpír vagyok, aki általában szoktam lenni, mielőtt elpattan bennem az a bizonyos szál. A lány pedig a bokám mellett kuporog, majd lassan elmászik egy ládáig, ahol nyulakat tároltatok vele, nyúlvért fog kapni az én kis kurtizánom.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Feb. 08, 2016 11:27 am
My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Oldalra billentem a fejemet és így pillantok rá. Ugyan már mind a ketten tudjuk, hogy nála igazán ritkák a múló szeszélyek, általában okkal tesz mindent, méghozzá jó okkal. Engem is okkal változtatott át, és nyilván az okok között ott volt az is, hogy olyan vagyok amilyen. Hogy rá is hatással vagyok bármit is mondd, és persze az is, hogy a képességeimet fel tudja használni a jövőben. Ahogyan azt már nem egyszer meg is tette... De a kapcsolatunk mindig is hullámzó volt, és nem olyan normális értelemben hullámzó. Hanem egyik pillanatról a másikra változik, szó szerint. Ujjai a torkomra szorulnak, és pontosan tisztában vagyok azzal, hogy innen mennyire egyszerű lenne kitépni a torkomat. Ami persze nem lenne halálos, de baromira fájdalmas, egy kicsit sem kellemes. Más talán összecsinálná magát ebben a helyzetben, és könyörögne a megbocsájtásért, vagy azért, hogy ne tépjék ki a torkát. De én nem ilyen vagyok, a veszély és az érzés, hogy az estém további része az ő kényétől függ izgatóan hat rám. Persze... rám mi nem hat izgatóan? Ezer éve nem láttam, és azóta csak egyszer döntött maga alá. Arról nem is beszélve, hogy a szex mindig is egy olyan eszköz volt ami hajlandóbbá tette a férfiakat a kéréseim iránt. Azt hiszem az évek alatti berögződések nincsenek rám jó hatással. Látom a szemeiben, hogy meg akarta tenni, látom a sötétséget, ahogyan a pupillái kitágulnak majd összehúzódnak. Nyelve érintésétől megborzongok, viszont ahogyan megszorulnak ujjai a torkomon bennem ragad a levegő. Nem mintha szükségem lenne az oxigénre, de ebben a világban jobb ha a vámpír megtanulja, hogyan vegyen automatikusan levegőt, habár a létfenntartáshoz csak azért van rá szükség, hogy ne bukjon le a vadászok előtt. -Micsoda?- Suttogom alig hallhatóan. S ujjaim a hasfalán pihennek néhány kocka közé néha besiklanak az körmeim, de nem próbálom meg eltolni,sem közelebb húzni. Főként mert a torkom még mindig a fogságában van, és habár izgató a helyzet, azért nem vagyok hülye. Jobb ha ilyenkor az ember lánya nem ficánkol túl sokat. -Ismersz már... egyik sem megy nehezebben, mint a másik.- Szuszogom az ajkaira, felszisszenek, ahogyan az ajkaimba harap, s a véremet veszi. Rengeteg csecsebecsém van,melyeket innen -onnan szereztem. Van egy-két kedvencem és ezek között van az a rubint ékszer, amit azt hiszem, hogy keres. A válaszom láthatóan és érezhetően nem tetszik neki, olyan hirtelen csap le hátrafeszített torkomra, hogy fáziskéséssel sikerül csak egy tiltakozó nyögést kiadnom magamból. Ujjaim megfeszülnek a felsőjén, s ajkaim közül feltörő hangok véletlenül sem az extázis hangjai. Nem sikítok fájdalmamban, azt azért nem, de fogaimat összepréselve sziszegek és hördülök, egy -egy mélyebb harapás miatt. S érzem, hogy minden egyes kiömlő cseppel az erőm is egyre fogyóban van, az éhségem pedig nyilván nő. Ahogyan az természetes, hiszen a szervezet tudja, hogy mire van szüksége az életben maradáshoz. Nem viselem jól a fájdalmat, vagyis... a gyönyör extázisában nagyon is, viszont csak úgy... nos, úgy nem vagyok oda azért ha valami ennyire fájdalmas. Jobb is,hogy megtart, mert nem biztos, hogy a lábaim képesek lennének erre. Érzem, ahogyan a mély sebből folyik tovább ki a vérem, amikor az arcomba hajol, hogy aztán lustán nyalogassa kiömlő véremet. De ha azt hiszi, hogy ennyi elég, hogy elmondjam még is hova dugtam minden vagyonomat és csecsebecsémet. Ráadásul az a rubint nyaklánc a kedvencem... -Sokat segítene ha elárulnád pontosan mit akarsz...- Nem fogom elmondani, hogy mim van. Nem csinálunk tipmixet. -Különben is, minek neked valami ami az enyém?- Az utolsó mondatra megkeményedik a hangom, habár tudom, hogy fogai még mindig extra közel vannak a nyakamhoz. Nem mindig viselkedek okosan... sajnos ezt kénytelen vagyok bevallani magamnak.
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Tárgy: Re: Őrület Hétf. Feb. 15, 2016 8:13 pm
Elisabethnek
Sajnos a kis kurtizánom eléggé eszes. sajnos, mert néha nem ártana ha butácska lenne és hallgatna, de persze ellentétbe állíthatom ezzel azt, hogy igen is szükség van az eszére, amiből azért nem kapott kevesek, csak csupán nem mindig akkor és arra használja, amikor kellene. De mit is várok tőle? Hiszen nő! Szeszélyek, hangulatok és egyebek irányítják és ezen a halál és a vámpír lét mit sem változtatott. Ott van bennem a késztetés, hogy kitépjem a torkát és hanyag mozdulattal engedjem a padlóra hullani, ott van, csak egy pillanat választ el attól, hogy megtegyem, de még is van egy pillanat, amikor visszafogom magam és nem teszem meg. A sebesülésből most lassabban gyógyulna fel, amivel amúgy is csak fokoznám a vérszomját, aminek hála kezelhetetlenné is válhatna, ami egyenes út ahhoz, hogy koporsóba zárjam és megkínozzam az engedetlensége miatt, ám szadizmusom csillapodik ma éjjelre. Látom, hogy megérzi és látja, hogy mikor van az a pillanat, amikor elmúlik a potenciális veszély. Ott volt minden a tekintetemben, kiolvashatja belőle. Viszont azt is tudom, hogy őt ez a veszély nem borzasztja el, sokkal inkább afrodiziákum a számára. Nem csoda, hogy az a másik vámpír is a hatalma alá került, nem lehet ez a nő mellett csak úgy elmenni, nem lehet figyelmen kívül hagyni és már embernek is megvolt ez a tulajdonsága. Torkán az ujjaim, szorulnak akár a hurok, majd felteszem a kérdésemet, amire választ is várok, nem csak körítést. A szusz pedig benne szakad. Hajlamos vagyok elfeledni lélegezni, ha felcseszik az agyamat. Holott elsők között tanultam meg, hogy nem árt, ha úgy teszek, mintha élnék. - Fogalmazd át a kérdésedet, Elisabeth… - mordulok fel fenyegető hangon, ahogy nem eresztem el és a vére csöpög le az államról. – Ne hidd, hogy van komolyabb tulajdonod, ami csak a tiéd… - Szűröm a szavaimat a fogaim közül, hiszen agyaraim maximálisan megnyúltak és így már nehezebb a valóban kultúrált és artikulált beszéd. Ekkora agyarakkal már van némi gond, és ez jelenti azt, hogy kezdek kifogyni a türelmemből és kezdem a fejemet is elveszíteni. Majd egy pillanatra behunyom a szemeimet és a fogaim is visszahúzódnak, uralkodom magamon és az indulataimon is. - Rubint csecsebecse, kislány… te is pontosan tudod miről is van szó… - A falnak szegezem és szinte már bele is préselem a fába, de tartom annyira, hogy ez ne történjen meg, nem lenne kifizetődő áttörni a kabin falát és a szomszédban kikötni. Némi nemű gondot okozna az nekünk, az emberek babonásak, kitörne a lázadás és a pánik is. Sok itt az olyan martalóc, aki bokány csinálná magát, ha megtudná, hogy mik utaznak a hajón velük együtt. - Légy jó kislány és ne feszítsd tovább a húrt… - Nem mondom meg neki egyelőre minek is kell az a csecsebecse, nem kell tudnia, hogy mennyire értékes és, hogy mekkora részt képez a tervemben. – Tudod mit, keríttesd elő és legyen a nyakadban, a bálon…. – Ötletem gyúl és ez egyre jobban tetszik, hogy a nővel és a nyakékkel egyszerre villogjak majd azon a bizonyos partyn. Fontos esemény, egy fontos megbízóval és a hatalomhoz vezető úton is egy mérföldkő lesz majdan. De előbb még valami és valaki más figyelmét is fel kell keltenünk és lebonyolítani egy igazán busás, ám annál veszélyesebb üzletet is, amiben partnernek kell lennie a kis kurtizánomnak is.
Kezdőlap
