A természetszerető, békés temperamentumú, mágiatudó elfek hajdanán erdőkben, forrásokban, avagy a föld alatt, az emberi civilizációtól távol éltek. Egészen addig, amíg a felfokozott ütemű urbanizáció és iparosítás következtében zsugorodni és szennyeződni nem kezdett az életterük. Az erdőirtás, a szennyvizek folyókba ürítése és a gyárkéményekből pöfögő, mérgező füst megbetegítette, majd elpusztította az elfek nagy részét.
Az emberi települések térhódítása drasztikusan lecsökkentette az érintetlen, szennyeződésmentes területek számát és méreteit, de megtizedelte a tiszta levegőhöz és vízhez, érintetlen fás, füves térségekhez szokott elfek létszámát is. Ahogy a zöld övezetek töpörödtek, úgy fogyatkozott az állatok, valamint a környezettel harmóniában élő, humanoid lények populációja.
Az emberi társadalom fejlődésének vad tüzeiben odaveszett minden, mely valaha lakhatóvá, élhetővé tette a bolygót. A felégetett erdők helyén feketéllő, üszkös tarlón nem termett más, csak halál. Így nem csupán az elfek teste tört meg a pusztítás káros hatásai alatt, de lelkük is sorvadásnak indult. Depresszívvé, magukba fordulóvá váltak, „fényük” megkopott, varázserejük pedig életkedvükkel együtt lassan foszladozni kezdett. És bár a többség együtt maradt a bajban is, néhány lázadóbb szellemű elf leszakadt a fogyatkozó létszámú csapatról. Ők, a túlélés érdekében vámpírokkal haraptatták meg magukat, hogy érzéketlen vérelfekké válva folytassák tovább életüket.

Nemrégiben, mielőtt végleg elvesztették volna mágiatudásukat és életenergiájukat, az elfek vezetői úgy határoztak, hogy felkeresik a boszorkányokat és „békét” vásárolnak maguknak. Hogy népüknek ne kelljen tovább szenvednie szeretett erdeik, tavaik és patakjaik, - azaz hazájuk és kincseik-, elvesztésétől, elmemanipuláló bűbájt alkudtak ki egy nagyhatalmú mágustól. A boszorkányúr ellenszolgáltatásképp, mivel anyagi javakkal nem rendelkeztek, varázserejüket követelte tőlük. Végül az üzlet megköttetett. A vezetők kivételével minden egyes elf memóriáját kitörölték, majd hamis emlékképekkel töltötték fel azt. Ezen kívül mindegyikük gyermeki testet kapott és emberi családoknál helyezték el őket a Világ minden táján. A halandók igazi gyermekeit, akik helyére, - kakukkfiókákként -, az elfsarjak kerültek, magukkal vitték a boszorkányok, hogy sötét mágiáikhoz felhasználhassák őket.
Azonban a Sors fintora folytán, azaz néhány ügybuzgó, boszorkány-írtó vadász közbenjárásával, a bűbájt végző mágus meghalt és vele együtt elenyésztek mindenkori átkainak és varázslatainak hatásai is. Most pedig, hogy a memóriamódosító igézet lassan semmivé enyészik, a húsz éve emberként élő, emberi elmével gondolkodó elfek fokozatosan öntudatukra ébrednek, miközben visszaszivárog beléjük elkobzott mágiatudásuk is.

Tulajdonságaik

• Halhatatlanok, egyfajta természetből táplálkozó „belső fény” táplálja az életerejüket.

• Külsőre 20-30 év körülinek tűnnek, ugyanis 25 éves korukban leáll testük öregedési folyamata.

• Szilárd és folyékony táplálékot fogyasztanak, mely nyers zöldségeket és gyümölcsöket, valamint tiszta vizet jelent. Húst nem esznek, mivel tisztelik az állatok életét és nem kívánják a halál negatív energiájával megszennyezni a lelküket.

• Három kasztra oszlik a társadalmuk:

1. Védelmezők: Ők a harcosok, akik kiválóan értenek a fegyverfogatáshoz, azaz remek íjászok, kardvívók és késdobálók. A kétkezi harcban is jeleskednek, mágiatudásuk főként gyors regenerációs képességükben, valamint emberfeletti sebességükben és erejükben mutatkozik meg. Ezen kívül képesek különböző elem-varázslatokra: hatalmukban áll ostorrá sodorni a tüzet, akaratukkal sziklákat és köveket mozgatnak, vízgömböket ébresztenek a tenyerükben és heves széllökéseket is korbácsolhatnak. Azonban az elem-varázslatok nagyon leszívják az erejüket és csak rövid ideig képesek fenntartani őket. Harciasabbak és öntudatosabbak a többieknél, közülük váltak ki azok, akik végül vérelfekké lettek.

2. Vajákok: Gyógyító varázserővel rendelkeznek. A halálból nem tudnak visszahozni senkit, de végzetes sérüléseket és halálos betegségeket is hatalmukban áll meggyógyítani, amíg Élet pislákol a kezelendő alanyban. Ismerik a gyógyfüveket, azokból főzeteket, borogatásokat, teát készítenek. Szelídek és empatikusak, halk szavúak, magukba fordulók. A Védelmezőknél gyengébb fizikummal rendelkeznek, törékenyebb a lelkük is. Ők sínylik meg leginkább a Természet pusztulását és a negatív energiák felgyülemlését. Az erdőket járva minden beteg és sebesült lényen segítenek.

3. Mentálok: Ők telepatikus, valamint telekinetikus erővel rendelkeznek. Látók, akik képesek belelátni bárki múltjába, vagy jelenébe érintés útján, ezen kívül hatalmukban áll olvasni mások fejében, azonban azt is csupán fizikai kontaktus felvételével tehetik meg. Képesek gondolatátvitelre, de csakis kommunikációra használhatják erejüket, nem áll módjukban mentális parancsokat sugározni a másik fél fejébe. Telekinetikus erejük csakis élettelen dolgokra terjed ki.

• Vezetőik az úgynevezett Triumvirátus, melyben képviselteti magát mind a Védelmezők, mind a Vajákok, mind a Mentálok csoportja. Tagjait az egyes csoportok egymás közül választják ki szavazással. Jelenlegi vezetők: Sayatha, Ghalor, Torran.

• Képesek utódnemzésre, de csakis saját fajtárssal, így hibridek születése nem lehetséges.

• Küllemük: Termetük az emberénél nyúlánkabb; feltűnően sudárak és karcsúak, mozgásuk légies. Vonásaik finomak, arisztokratikusak, bőrük feltűnően fehér, íriszeik általában kékek, szürkék, vagy zöldek. Hajuk is világos árnyalatú; a szőke, a barna és a vörös különböző árnyalataiban pompáznak fürtjeik. Fülük felső porca enyhén kihegyesedő, melyet többnyire hosszú hajukkal palástolnak.

• Alfajuk a Vérelfek, akik vámpírharapás által jöttek létre, a Védelmezők egyes tagjainak átváltozásából. Rájuk a vámpírok általános tulajdonságai vonatkoznak, tehát vérrel táplálkoznak, nem állhatják a napfényt, agyaraik harapás előtt hosszúra nyúlnak. Lelküket már a sötétség uralja, gonoszak és érzéketlenek, mindüknek egyazon különleges képessége van: ideiglenesen hatalmukban áll lemásolni a velük szemben álló, emberfeletti lény erejét. Terjesztői a vámpírizmusnak, tehát létre tudnak hozni vámpírokat. Külső jegyeik zömében eltérnek „tiszta vérű” rokonaiktól; hajuk lehet szürke, fehér, szénfekete és mélybordó, szembogaraik mindig vérvörösen izzanak. Alkatuk vékony, arcuk szoborszerű, bőrük mészfehér. A vérelfeknek nincsenek vezetőik, öntörvényű, többnyire magányos életvitelt folytató, antiszociális lények.