Lycoris különleges, ezért is választottam őt. Kissé sajátosan működik, nekem pedig ez tetszik s mikor kellően feltüzel, kezembe veszem kicsit az irányítást és már-már önfeledten dolgozok az élvezetemen, de közben észlelem, hogy ez Lycorisra milyen hatással van. Nincs kegyelem, illetve amellett, hogy figyelek arra, Lycoris testi épsége igazán ne sérüljön, komolyan feszegessük határait és gyűjtsön némi plusz tapasztalatot. Nem mellékesen, én pedig igencsak élvezem a helyzetet, szerszámom pattanásig feszül s ha így folytatnánk, akkor a beteljesülés felé is jó úton lennék, azt viszont későbbre tartogatom. Most először viszonzom Lycoris "kedves" bánásmódját és jutalmazom is. Nyelvem, ajkaim és fogaim dolgoznak ölén kitartóan, a láncok apró fájdalmával összekapcsolódva, hogy végül elsöpörjön mindent a kéj Lyco tudatában s én belemosolygok tevékenységembe, ahogy eljuttatoma csúcsra. Valahol alap dolog ez nekem fajom miatt, ugyanakkor a lány személye miatt mégis különlegesnek élem meg, sokkal jobban esik, ahogy az is, hogy végre szabadjára engedem mohóságom és magamévá teszem. Kimondhatatlanul csodás érzés forró, nedves és szűk ölét újra érezni, birtokba venni, én pedig nem is habozok, bár azt se lehetne mondani, hogy kapkodok, inkább közepes tempó és erőbedobás jellemzi csípőm ritmusát, csak a megtalált pont jelent komoly pluszt a képletben. - Nincs fél perc. - adok lakonikus választ, mert máskor sem lesz, pláne nem halála után. Ha fél percet nem is, csókot azért annál inkább kap: édes, birtokló és vad egyszerre, ahogy ajkaink és nyelveink kezdenek önfeledt játékba, míg odalent tovább dolgozok, de érzem Lycoris is aktivizálja magát, ami nincs ellenemre. Megkezdődhet hát ezen a fronton is testeinknek édes viadala, nagyon is élvezetes az egész. Az irányítást nem adom át, de hagyom, hogy érvényesítse az akaratát, úgy igyekszem dominanciám megőrizni, hogy neki is engedek mozgásteret, épp ezért engedem el végül a láncokról csuklóit. Ajkaim nyakát csókolják és harapdálják, vagy olykor kicsit lejjebb is haladok és szép kebleit kényeztetem velük, míg karjaim mozgatják csípőmmel összedolgozva. Figyelek arra is, hogy mindig csak a perem közelébe sodorjam Lycorist, de a kielégülést ne érje el, ezért az orgazmusért jobban meg fogunk dolgozni mind a ketten, én pedig bevetem tudásom és tapasztalatom, hogy kellően húzhassam Lycorist. - Most kapaszkodj cicám. - súgok kéjtől reszelős hangon a fülébe, hogy figyelmeztessem, jobb, ha készül némi "merényletre", mert rövidesen egy-két ügyes és erős mozdulattal álló 69-be rendezem magunkat, hogy arcom Lycoris öle fölött legyen, ő pedig így fejjel lefelé lóg, persze arccal ágyékom előtt. Miután ez megvan, újfent nyelvem vetem be édes ölén, karjaim szilárdan tartják, míg ingerlem érzékeny pontját, persze figyelve, hogy csak élvezetet, de ne kielégülést adjak. Ám ez csak átvezetés, mert némi idő után nyelvem tovább vándorol, áttér ánuszára, hogy körkörös, vagy épp hosszanti mozdulatokkal, olykor pedig apró döfésekkel ingereljem.

Végre eljön az a pillanat is, amikor hosszú idő után végre újra egyesülünk Lycorissal. Úgy érzem, hogy a pillanat megért minden kis húzást, hergelést, hiszen most, hogy már karmaim között volt, nem kellett sehová sietni s a várakozás édesen kínzó kéjjel járt együtt, Lycorisnak pedig nem is kis adagban mértem az élvezetet eddig sem. Persze eztán sem fogom. Kemény és határozott tempót diktálok neki, egyrészt, mert érzem, hogy ez a vágya, másrészt pedig nekem is mérhetetlenül jól esik ez, ahogy karjaim között tartom s így veszem birtokba testét. Ahogy elengedem kezeit megkezdődik az édes, kínzó kis verseny köztünk: mind a ketten mozgunk s mind a ketten a közös öröm érdekében, csakhogy Lycorist jobban hajtja a kielégülés mohósága, én pedig játszom vele: fellibbentem előtte a célt s aztán mégsem hagyom, hogy elérje.
Miért? Mert gonosz vagyok, másrészt nagyon is élvezem az egészet s bár ő még egyelőre ember, ez nem jelenti azt, hogy ne kapna ízelítőt abból, hogy mi vár rá... bár ez tényleg csak apró kóstoló. Még akkor is, ha vadabb megoldást választok újfent, ahogy pózt váltunk. Tetszik, hogy Lycoris gyorsan veszi a lapot és alkalmazkodik, máris lecsap s nem hagy engem sem parlagon. Folyhat tovább a kölcsönös kényeztetés, amit Lycoris még ebben a pozícióban is nagyon ügyesen megold, szerszámom keményen feszül ajkai közé, érezheti édes nyelvén az erek finom lüktetését, amit ő csal elő. Odafent én sem leszek adósa, bár ami azt illeti, azért kicsit el is kalandozok. A múltkor ezt ilyen formán nem tettem meg, így ez is hajt, na meg az, hogy éreztessem vele, hogy ő mindenestül az enyém, az én karjaim között, az én hatalmamban van. Érzékelem, hogy valahol élvezi is, meg nem is a dolgot, na meg mivel ember, így a tűrőképessége is véges s mielőtt még gondot okozna a helyzet, végül leengedem őt. Apró kis pihenési lehetőség ez neki, még ha nem is hosszú, mert a következő pillanatban már fél karral tartom derekánál fogva, míg jobb lábát csípőmre emelem s így hatolok belé, hogy álló helyzetben adjam le újabb lökéseimet, közben csókolva Lycoris édes ajkait, bársonyos bőrét a nyakán, vagy éppen hívogatóan, peckesen domborodó kebleit. Határozottan ostromlom így is, majd mikor érzem, hogy a leányzó eléggé fennen jár már a kéj létrafokain, utolsó rohamra szánom el magam, ahogy határozottan kapom fel s vágom őt a kápolna oltárára háttal, had markolja csak és gyűrje az asztalterítőt, borogass a a feszületet és a gyertyákat kezeivel, csípőm lökéseivel gondoskodom róla, hogy míg hímtagom mélyen benne jár, azt se tudja hol van. Még fokozom a dolgot azzal, hogy kezem a nyakára fog s finoman szorítja, hogy a kissé oxigén hiányos állapot még több kéjt csaljon elő belőle. Hagyom, hogy ezt kiélvezze, majd szöget váltok kicsit, hogy makkom hegye erős és gyors lökéseivel minden egyes másodpercben G pontját ingerelje, kicsikarva testéből emberi életének utolsó orgazmusát...
Hagyom, hogy élvezzen, hogy a kéjek csúcsait meghódítsa s amikor kellően önfeledten úszik a mámorban, határozott mozdulattal töröm el a nyakán azt a pontot, ami a legkevesebb fájdalommal, a mámor pillanatában szinte észrevétlenül szenderíti halálba.

[Pokol]

Halála után pedig a lelke elhagyta testét, hogy engedjen a húzásnak amit megkötött alkunk eredményez és a Pokolban találja magát, lehet, hogy banálisan halandónak tűnő környezetben, egy átlagosan berendezett hálószobában, de ez segíthet a megrázkódtatást feldolgozni, például, hogy alaktalan tudatként van jelen. Én is rögtön megérkezek s azonnal megérzem jelenlétét. - Lycoris! Most már démon vagy. - intézem szavaim arra, ahol jelenlétét érzékelem. - Szóval hatalmad is van és az első feladatod, hogy materializálódj. Koncentrálj a régi porhüvelyedre pontról pontra haladva és mire a végére érsz, testet fogsz ölteni. - igen, az első lecke, hogy gondolatainak teremtő erejét kiaknázza, először csak magára érvényesítve. - Persze, ha netán új, vagy más testet akarsz, a kulcs a kezedben van, hatalmadban áll át- és megváltozni, de halandó megszállásához még gyenge lennél. - fejezem be gondolataim és az ő okítását egyelőre, türelmesen várva a fejleményeket. Lycoris minden bizonnyal érzi, hogy nagy, korábban sosem érzett erők birtokába jutott, amit most először tehet próbára, na meg azt, a minden kéjdémon esetében belül tomboló csillapíthatatlan sóvárgást és mélységes űrt, amit a vágy éget belénk.