Rózsaszínre pingált körmei halkan dobolnak a vizes pohár falán, miközben mogyoróbarna íriszei lassan csúsznak le édesanyja még mindig fiatalos alakján, tökéletesre vasalt kosztümjén, finom vonalú állán, vörös színű, húsos ajkain. Türkizkék szemein szigorúság sugárzik keresztül, ahogy ajkaihoz emeli a fehér boros poharat. Végül jeges pillantása unokájára siklik, lassan méri végig, hasonlóságot keresve a kisfiú és közte. Cataleyan fehér színű farmer, fekete bokacsizma, nefelejcskék színű kötött felső van, barna hajú tincsei szoros lófarokban van rögzítve a feje tetején.
-Nos… kislányom, mégis hogyan képzelted azt, hogy kivonsz az életetekből?- lánya szemöldöke a homloka közepére szalad. Még alig öt perce tartózkodnak a new yorki előkelő étteremben és ő máris parancsolgat. Emlékeibe akaratlanul is bekúszik a pillanat, amikor kénytelen volt elhagyni a Miller házat. Még mindig tisztán él benne a pillanat, amikor a tulajdon anyja választás elé állította, mindezt tette, úgy, hogy nem is foglalkozott azzal, ezután mi fog történni az alig tizenhat esztendős Cataleyaval. A nappali közepén álltak, apja próbálta leállítani az anyját, de természetesen inkább némán mellé állt, nem mert szembe szállni vele, történetesen senki sem mert az anyjával szembe szállni, rajta kívül.
-Azonnal mond el, hogy ki a gyerek apja, tudni akarom! El akarok vele beszélgetni, és az istenverte szüleivel is! – karjait keményen fűzte össze mellkasa előtt, Cata össze törten dőlt neki a bükkfából készült bárszekrény oldalának ahogy kétségbeesve pillantott édesapjára. Mind hiába, nem létezik olyan csata amiben ne az anyja nyerjen. de most nem, nem fogja hagyni, hogy döntsön az életéről, egy ilyenről meg pláne nem. Lehet, hogy nem ő a hibás, de az a gyerek sem tehet róla, pláne, hogy a sajátja.
-Anya… egész délután ezt próbáltam valahogyan elmagyarázni, de egyszerűen nem akartad megérteni… senki sem akarja megérteni. Egy hónapja…. vagy másfél amikor olyan későn értem haza…. találkoztam egy férfivel. És az…. megerőszakolt, ilyen egyszerű…- nem volt ideje folytatni, mert anyja egy pillantásával ismételten belé fojtotta a szót.
-Oké… tudod, mit? Elegem van ebből a drámából, vagy elvetetetted azt a porontyot, vagy takarodsz el a házból vele együtt. Nem fogom hagyni, hogy a család jó hírét tönkre vágd. Ha tizenhat éves korodban el akarod rontani az életed, na meg az esélyeidet, tedd nyugodtan, de nem fogom hagyni, hogy minket is magaddal ránts!- először el sem akarta hinni, hogy az anyja mit mondott, csak állt ott előtte le fagyva, míg a szavak el nem jutottak az agyáig, végül a méregtől kivörösödött arccal pattant fel.
-Hát tudod mit? Ha szerinted ez lesz a legjobb, akkor én boldogan megyek el, nem is akarok részese lenni egy ilyen családnak, amit igazából még csak nem is lehetne annak nevezni. Mert a család összetart, de ti képtelen vagytok erre, ne aggódjatok, nem fogtok hallani rólam!- azzal felsietett a szobájába, lekapta az első kezébe akadó hátizsákot, majd találomra dobált bele néhány cuccot, olyat, amit fontosnak tartott, ahhoz hogy egy két napot sikerüljön túlélnie. Miután ezzel végzett farmerja zsebébe gyűr némi papírpénzt a malac perseléyből, majd hangos ajtó csapkodások után hagyja maga mögött egykori otthonát ami már nem az. Sose gondolta volna, hogy ekkora szerencséje lesz, vagy csak isten áll mellette, de egy közeli zárda egyik apácája lelt rá, majd miután meghallotta a történetét, azonnal be fogadta…
-Cata, hallasz engem?- anyja mérges pillantásával találkozik szemben, az elmúlt öt percben csak panaszkodott, neki ez is csupán egy verseny semmi más, nem arról szól, hogy Aiden-t megismerje…
-Látom hiba volt ide jönnöm, csak a benzint pazaroltam semmi mást, te még az évek múlásával sem változtál… ugyan olyan sekélyes nő vagy. Ebből is versenyt csinálsz! Nem akarom, hogy még egyszer felhívj,- azzal egy ötöst ledobva az asztal tetejére fogja meg kisfia kezét, és mérgesen sietett vissza a kocsijához. Méregtől remegő kezekkel köti be a hátsó ülésre, majd ő bevánszorog a vezető oldalára. Alig mennek tíz métert amikor jelezz a kocsi, hogy nincs több üzemanyag benne.
-A fenébe,- morog mérgesen ahogy fejét a kormány keréknek hajtja.
-Anya megnézek valamit,- mondja fia, de mire a nő feleszmélne Aiden már szalad is a sötét parkon keresztül. Vesz még egy levegőt, ahogy kimászik a kocsiból, de az utcai lámpa gyér fényében nem látja a törpét.
-Hát ez remek! Aiden! Azonnal gyere ide, ne szórakozz velem légy szíves!- random elindul az egyik irányba, de sehol sem látja, egyre gyorsabban szedi a lábait, nem lehet még olyan messze, ha megtalálja vaslánccal kötözi a kocsihoz az már biztos.