Neked a pénzem kellett, nekem a zöldkártya. Előre elrendezett, kölcsönösen kifizetődő frigy volt - legalábbis addig a pontig, amíg úgy nem gondoltad, hogy teljesen őrült vagyok. Még azelőtt költöztünk külön, hogy véletlenül megfertőztem volna magam a vírussal, és elvileg már híre-hamva sem volt az egész dolognak, mire belementem a látszólagos öngyilkossági kísérletbe.
A történet az után vált érdekessé, amikor visszatértem az üres, közös lakásunkba a holmijaimért, és új, kifinomult érzékeimnek hála megéreztem a szagot. Egyből tudtam, hogy --- vagy (TEHÁT AZ A VALAMILYEN SZÖRNYŰSÉGES BESTIA, AMINEK KÉPZELED A KARAKTERT), és nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy ritkaságod okán csakis te lehettél az elkövetője néhány esetnek, ami mintegy legendaszámba megy a vadászközpontban. Felmarkoltam az ott maradt, már nem használt ruháid egy részét, hogy biztosan legyen elég szagmintám, és elhatároztam: előkerítelek akár a pokolból is.
Az elképzeléseim szerint a karakter nem lenne velejéig romlott. Simán meglehet, hogy rá volt kényszerítve az állítólagos átváltozásokra, az is megeshet, hogy nincs tudatában annak, hogy miket tesz, amikor nincs magánál. Hosszú távon mindenre vevő vagyok, egyfajta Mr. és Mrs. Smith típusú üldözős játékra is, de szeretnék akciót, nyomozás meg minden ilyesmit. Várlak! *__*
A PB természetesen változtatható, Daniel Craignek vagy Chris Prattnek nagyon örülnék, de nem zárkózom el szinte semmi elől.
A hozzászólást Lucja Ksenia Poswiatowska összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 11, 2014 8:57 am-kor.
Vendég
Vendég
animae scrinium est servitus
Tárgy: Re: --- Ashbery Vas. Okt. 19, 2014 2:33 pm
» Engedélyezett hirdetés!
Mindent rendben találtunk a hirdetésnél, a karakter szabadon regisztrálható.