Hétvége van, ami azt jelenti, hogy én önerőmből szorgalmasan tanulva mesteri szintre fejlődjek. Ehhez a legjobb helyszín a Vancuver mesterséges zuhatagánál ideális. Itt van elegendő vízmennyiség ahhoz, hogy nyugodtan edzhessek. Ezen a este sem kivétel. Egy kellemes séta keretében kigyalogolok, aztán a zuhatagot elélve letérek a kijelölt ösvényről. Közelebb merészkedek a vízforráshoz, aztán ügyelve, hogy a bokrok és a fák takarásában legyek. A biztonság kedvéért szétnézek, hogy nincs e a közelemben leskelődős személy, majd később nekiállok a gyakorlásnak. A bennem háborgó gondolatok megülése és terelgetése nem egyszerű feladat, mint az elsőre látszik. Fokozatosan szelídítem meg, míg végül át nem adja magát. Egy tanonc nagyon sokat hibázik, míg egy hozzám hasonló kaliberű varázstudó már elég jól alkalmazza a dolgot. Természetesen vannak pillanatok, mikor én úgy bénázok, mint egy tanonc. Leginkább a kipihentségemtől függ. Sikeresen magamhoz édesgetem azt a erőt, amit a legtöbb élő mágiának hív. Most jön a dolog neheze, ami leginkább a boszorkány és mágus fantáziáját, másik részről koncentrálását veszi igénybe. Ekkor kell formálni meg a kinézetét, miközben a funkciójára szintén gondolsz. Ha ezzel megvan az ember, akkor valószínűleg a végez az ember. Nincs más hátra, mint megtanulni fenntartani az idézett tárgyat. Szóval egy mágus élete legnagyobb részben arról szól az élete, hogy az alapelemét milyen könnyedén tudja működtetni ebben a világban. Gondolom az ősöreg mágusok úgy játszana vele, mint gyerekek a játszótéren. Nem akadnak meg, sőt nehéz őket kibillenteni az aktuális állapotból. Ha egy varázslat nem sikerül, az igen csak kellemetlen az idézőnek. Akkor fel kell hagynia tíz-tizenöt perc erejére a próbálkozással. Szóval ezt csinálom a zuhatagnál, azonban az éjszaka csendjét egy női sikoly, majd segítség kérése zavarja meg. Naná, hogy kiesek a koncentrálásból, így a varázslatom besül. Mivel egy darabig nem próbálkozhatok a varázslással, így a vél irányba fordulok, ahonnan a hangok érkeztek. Jön a következő segélykérés én meg a kíváncsiságtól, mellette a dühtől fűtve indulok meg. Miért zavarják meg a gyakorlásom? Hamarosan megpillantok egy szakadt ruhás nőt, aki olykor botladozva menekül valami elől. Nem kell sokat várnom, mert egy sokkal gördülékenyebb léptű női alakot tekintek meg. Pár perc alatt összeáll a kép, hogy A nő menekül a B elől. Nem szeretem az ehhez hasonló dolgokat, főleg, mikor én gyakorolnék. Megindulok utánuk szaladva, hogy utolérjem őket. A zuhatag utáni levő tó partján érem őket utol, hogy szerencsétlen A jelű nő a tó partján térdel, míg B jelű egy fegyvert szegez a fejének. Nekem több sem kell hanem felfedve magam lépek a látóterükre, miközben egyre közelebb kerülök a vízhez.
- Ácsi, ácsi! Ne olyan hevesen. Mire véljem kora este ezt a sikítozást? - vonom kérdőre a fegyvert fogó nő, mint ha én egy hivatalos szerv lennék. Tekintetem komoly, egyben kíváncsiságot sugall. Lehetséges, hogy nem kellene mások ügyébe belekotyognom, de a véremben ott a békességre való hajlam és mások védelmezése. Úgy tűnik a mai el kél a segítségem.
- Mi lenne, ha mindenki megnyugodna?
Kezdőlap
