Csípős szél fúj, mégsem fázik, ahogy az emberek közt tör magának utat, jóval magabiztosabban, mint legelőször amikor a városba jött. Persze azóta már párszor megjárta az utcákat, és megszokta az embertömeget is, ami nap mint nap elárasztja a betondzsungelt. Még néha kedveli is, amikor nincs késésben....mint most. Nem mer z órájára nézni, mert azzal is időt vesztene, ebben a sodrásban vagy mész, vagy ha megállsz letarolnak, így elszántan igyekszik a célja felé. Mosoly terül szét az arcán, ahogy meglátja barátnőjét, aki talán az egyetlen a városban.
- Itt vagyok, jövök már! - emeli fel a kezét, és kalimpál, mint egy idióta, de a magasságával, még az átlagos méretű humanoidok között is elveszik. Mint pezsgőből a dugó, úgy pukkan ki a tömegből, és vigyorogva veti rá magát a valószínű megszeppent és nem mellesleg telepakolt kezű lányra, akinek mind a mai napig nem sikerül rendesen kimondania a nevét, szerencséjére azért a becenevekkel nincs ilyen gondja. - Huh, azt hittem sose érek ide, komolyan ma szerintem ingyen osztanak valamit, úgy siet mindenki. Mi újság? - vált könnyedén témát, nem nagyon szeret magáról beszélni, főleg, mert nem szeret késni, még akkor sem, ha Joyce ezt nem veszi olyan szigorúan mint a Gazdája. - Milyen finomságokat hoztál? - látványosan nézegeti a telepakolt kezeket, és nyújtja is a sajátját, hátha levehet pár terhet a másik lányról, egyenlőre minden hátsószándék nélkül, miszerint felfalja minimum a felét. Azt majd később. -Csini a csizmád, új? Vagy én vagyok mostanában figyelmetlen? - rég nem találkoztak, pár hete biztosan, amikor a bál, és az egyéb történések voltak, ami miatt Rora képtelen volt elszakadni Elisabethtől. Örül, hogy talált magának egy vámpírt, de sajnálja hogy emiatt néha csak telefonon tudnak beszélgetni az egyetlen emberrel, aki ha nem is mindent, de eleget tud róla ahhoz, hogy megítélje, és mégsem fut el előle hanyatt homlok, miszerint ő valami beteges söpredék, aki vámpírokkal diskurál. - Bocsi, hogy a múltkori mozit lemondtam, de nem tudtam elszabadulni. Volt valaki akivel végül el tudtál menni? -

Szeretem a novembert, ez már a nagy sálak, bolyhos sapkák és szép fények időszaka, és nálam néha már a karácsonyi hangulat kezdetét is jelenti. Khm, mondjuk idén nem. Azt hiszem ebben az évben egyedül fogom töltetni az ünnepeket, mert a nővéremet nem akarom zargatni, ott van a férje és a kislánya. Anyámék meg..nos, akármennyire is jóban vagyok velük, most semmi kedvem sincsen hozzájuk. Inkább majd a takaróm alól fogom lesni a karácsonyi filmeket, és álomba borozgatom magam a karácsonyfa mellett. Tökéletes terv. De a mostanra visszatérve..a november elmehetne a fenébe. Hiába szeretem, ma nem akarok kilépni az utcára, jég hideg van, nemrég esett, tele leszek nehéz dobozokkal, és annak az esélye, hogy nem fogok eltaknyolni elég kevés. A magassarkú csizmámat dobtam is félre, amint megláttam az ablakból a szép vastag jéggel borított járdát. Kocsival megyek, de nem végig. Szóval a magassarkúk repültek vissza a szekrénybe, és mostmár egy másik, laposabb talpú csizmát kaptam elő. Aurorát már rég felhívtam, hogy találkozzunk, kellene majd a segítsége, mert nem vagyok egy testépítő bajnok, aki tonnákat tud cipelni csak úgy.
Végül sikerült felöltöznöm, sál, sapka, kabát, csizma, farmer, egy szóval minden meg volt. Élt bennem a halvány remény, hogy talán autóval is el tudom majd hordani a sütis dobozokat, de már az úton láttam, hogy parkolóhely hiányában ez egy hogy is mondjam, szar remény volt. Nagyot sóhatjva leparkoltam jó messzire attól a helytől, ahol odaadják majd nekem a terheket, aztán elindultam értük. A főnököm nem ér rá, a sütiknek amiket kértünk pedig el kellene, hogy jussanak a cukrászdába. Néhány itt van tárolva, főleg azért mert nálunk egy kisebb felújítás folyik. Hamar meg is kaptam a nem túl sok, de annál nehezebb dobozokat, aztán elkezdtem átfurakodni magamat a tömegen, miközben mindenkitől bocsánatot kértem, akiknek nekimentem. A kezeim remegtek a súlytól, a dobozok magassága miatt csak az orrom és a szemem látszódhatott a lábaimon kívül, de legalább láttam. Ahogyan Aurorát is, amikor megjelent. Elmosolyodtam, aztán majdnem el is estem mikor a rám vetődésével kicsit kibillentem az egyensúlyomból. De neeem, ennyire nem vagyok béna, gyorsan átcsúsztattam a két felső dobozt a lánynak, így már nálam is csak kettő van. Még így is rohadt nehezek.
- Biztos az észt, annyira sietnek ennyire. Nincs semmi különös, ha az nem számít újságnak, hogy összefutottam egy vámpírral. Szerencsétlent megtámadták, én meg segíteni akartam neki feltápászkodni a földről, aztán később kaptam tőle egy ideiglenes tetkót a nyakamra. Néha túl kedves vagyok. És veled mizujs? Izgisek a napjaid? - Aurora már egy jó ideje a barátnőm, itt Seattle-ben rajta kívül csak 3-4 lehet maximum akiket rendes barátnak mondhatok. - Sok féle sütit, de ne menjünk bele a részletekbe mert ma még nem ettem semmit, és éhen halok. - Közben azon gondolkoztam, hogy talán túl hamar és tömören zúdítottam rá a vámpíros dolgot, dehát máshogy nem tudtam elmondani.
- Semmi baj, előfordul. Igen, van egy férfi ismerősöm és vele csináltam, vagyis mentem el a moziba. - Ennyi, és nem több. Csak ő ért rá. - Valahogyan el kéne korcsolyázni a kocsimig, ami kicsit messze van. De ha már itt tartunk amúgy. akkor valamelyik nap elmehetnénk moziba. Már ha ráérsz mostanában. - Én igen, szerencsére a munkám mellett van azért szabadidőm is, amit mostanában az otthon fekvéssel töltök, meg a sétálással, amik nem túl izgalmas tevékenységek.

Könnyedén veszi át a kér dobozt, neki annyira nem nehezek, mint a lánynak. Mire nem jó egy kis plusz erő a vámpírvérnek köszönhetően, és annak, hogy nem szívják az övét? Habár nem sokkal erősebb, mint egy átlag ember, de azért egy izompacsitra fickót lazán lepipálna szkanderben, rettegjen a kocsma népe! Így hát őt kevésbé viseli meg a sütis dobozok súlya, de nem ajánlja fel, hogy átvesz még egyet, már nem látna ki mögülük. Majd ha közel vannak már a céljukhoz, akkor, vagy ha látja Jo már nem igen bír velük. Inkább lesz kicsit bunkó, és hagyja rá a másikra a súlyt, minthogy a bénasága miatt a földön kössön ki velük.
-Lehet tényleg ez lehet az oka, akkor már értem a sok birka embert. - fújtat kis bosszúsággal, ami hamar el is tűnik, és átveszi a helyét a döbbenet, és a kis...irigység? Talán, de csak egy egészen kicsit. Aztán meg persze a bűnbánás Elisabeth miatt. Na igen, nehéz ghoulnak lenni, ha nem kapod meg azt amire igazán vágysz. Főleg ha a barátnőd a képedbe dörgöli, hogy az ő fogalmazásában: néha túl kedves, és kapott egy ideiglenes tetkót. Köhint, és egy pillanatra újra a tömegre néz, ne legyen annyira feltűnő a sóvárgása. Nem akar illetlen lenni, főleg nem akarja még felfedni magát Jo előtt. Nincs még itt az ideje, és nem hinné, hogy a másik megértené. Nehéz olyan embert találni aki megérti. - É-és jól vagy? Mármint, ugye nem bántott jobban? Meg....meg ugye nem vagy rosszul? - pillant most már a lányra, habár hangja még kissé remeg, de jól uralkodik a testbeszédén, így betehető az aggódásnak is. Tényleg aggódik is, fogalma sincs mások hogy reagálnak az ilyesmire, de Jo láthatólag nem igen rettent meg, csak úgy fogta fel, mintha egy szendvicset adott volna egy koldusnak. Ami megdöbbenti, de végül is örül is neki. Jobb ez a lehetőség, mintha valami traumaként fogná fel. - Nem mondhatni, inkább lassan kezdenek egyhangúak lenni, de legalább találtam lakást...egy...lakótással. - ~aki a vámpírom, és mellesleg voltaképp a tulajdona lettem - ezt már magában teszi hozzá, mert igen csak bizarrul hatna.
- Ne ugorjunk be valahova valami gyorskajára? Én is kissé éhes vagyok, pedig ma már ettem. - nevet fel, könnyedén, és érdeklődve várja a választ. Ő mindig tud enni. Már ha épp nincs kipeckelve a szája, vagy nincs olyan állapotban ami ezt képtelenné teszi. - Akkor megnyugodtam. Mégsem mentek kárba a jegyek. És, munkából ismered? Vagy máshonnan? - nem tolakodó, egyszerűen kíváncsi csak, továbbra is fenn akarja tartani a beszélgetést, és örül, hogy Jonak nem csak ő van barát. Neki is fel kéne szednie többet, de fogalma sincs hogyan kezdje...nehezen megy oda spontán beszélgetni valakihez. Legalábbis most, még, mivel új a város neki, és az egész nagyjábóli szabadság amibe csöppent. - Menjünk, csak mutasd merre pontosan. - indul meg arra amerre intett a fejével Jo, könnyedén manőverezik a tömegben, bár erre rásegít, hogy néha elordítja magát, hogy sütivel van. Mázli, hogy az emberek a süti szóra legalább felkapják a fejük, így nincs frontális találkozás. Egyenlőre. - És hova is lesz ez a sok édesség? - pillant egy röpke időre hátra, majd ismét inkább a dobozok felett kémlel ki, jó az illatuk, nem szeretné őket az utcáról felenni.

Néha szeretném, hogy a főnököm felvegyen pár kigyúrt férfit, akik cipelik helyettem a dobozokat, meg minden más egyéb neház dolgot. De így legalább ha már edzeni nem sűrűn járok el, a sok cipekedéssel is teszek az eltunyulás ellen. Volt olyan alkalom, hogy izomlázat kaptam, de reményeim szerint a mai az nem egy ilyen nap lesz.
A birka szó hallatán kordult egyet a hasam, de szerencsére nem túl hangosan. Hónapok óta úgy eszem, hogy vagy semmit, vagy túl sokat, és ez így elég rossz. Nem kéne saját magamat tönkretennem, de nehéz változtatni ezeken a furcsa étkezési szokásaimon. Reggel nincs időm enni, ha hazaérek vagy fáradt vagyok és evés helyett bedőlök az ágyba, vagy felzabálom a fél hűtőt. Ez a két véglet van, középút nincs.
- Persze, jól vagyok. Utána egy ideig eléggé féltem, és mivel a kocsim mostanában ki-be jön a szervízből, akkor csak gyalog tudtam volna menni, ugyanazon az úton ahol megtámadott. Szóval...paráztam, dehát nem félhetek az életem végéig, plusz járhattam volna sokkal rosszabul is. De ez már mindegy, nem lettem vámpír gyűlölő, bár az egy kicsit még mindig zavar, hogy tudtam szerint ugyanott lakik, ahol eddig. Nem messze a házamtól. - Kedvesen mosolyogtam Aurorára, hogy ezzel is igazoljam az elhangzottakat: jól vagyok, minden rendben. Este nem mászkálok egyedül, nem állok le gyanús idegeneknek segíteni, és nem fog ez többet előfordulni. Vagy felkresem Zephet, hogy adjon valamit amivel megvédhetem magam, de éles helyzetben valószínűleg lefagynék és mozdulni se bírnék.
Sietni akartam, de inkább totyogtam, így is alig láttam az utat, Aurorát, és még csúszott is a föld. November, így szeretlek. Miért nem nyáron kell pakolászni? Lenge ruhákban, melegben és nem fagyoskodva.
- Lakótárs? - Egy pillanatig enyhébben tartottam a dobozokat, és így majdnem ki is estek a kezemből. Még régebben nekem is volt egy lakótársam...akivel később összejöttem...aztán bántott...és lecsukták egy gyilkosságért amit máig nem értek. Túlléptem rajta, az az elmebeteg börtönben van, és azóta sok idő eltelt, de akaratlanul is felrémlett bennem az emléke. - Gratulálok, és milyen a lakótárs? És a lakás? - Én viszonylag hamar találtam egy házat amikor Seattle-be költöztem, és még egy lakótársba is beleegyeztem volna, ha muszáj. - De, jó ötlet. Ölni tudnék egy hamburgerért jelenleg. - Elvigyorodtam és már el is képzeltem magam előtt a jókora hamburgert sültkrumplval. Esetleg egy hotdog, vagy kínai kaja, pizza...hm. Éhen fogok halni hamarosan. - Neem, egy barátnőm régi ismerőse, bemutatott minket egymásnak, és így barátkoztunk össze. De nem lett belőle semmi komolyabb. - Kicsit...kicsit nagyon különbözőek vagyunk, de szükség esetben bármikor számíthatok rá. Lemondott mozi, lerobbant kocsi, túl magasan lévő lámpa, bármi. - Okés. - Szlalomoztam az emberek között, volt aki idegesen morrant föl mert neki mertem menni, dehát nem direkt csináltam, alig látok valamit. Aurora ordítására megráztam a fejemet mosolyogva. Szegény emberek most biztos széjjel röppenek, hogy megnyissák az utat előttünk. - A cukrászdába, már elő van készítve nekik egy elkülönített hely, mert ahol lettek volna, ott most átépítés zajlik. - Sajnos ágyat nem fognak beépíteni oda, vagy egy külön embert aki elvégzi helyettem ezeket. Nem szoktam emiatt hisztizni, de na...aludni azért mégiscsak jobb lenne. - Te nem futottál még össze valaki..természetfelettivel? - Érdekel, mert a mai világban már lassan az lesz a különös, furcsa ha egy halandóba botlunk.