A Tanács

Tárgy: A Tanács - Kéz amely a sírod ringatja Vas. Aug. 17, 2014 10:40 am

Beidézve

[You must be registered and logged in to see this image.]Könnyedén meg tudom számolni a biztonsági szinteket, ahogy haladunk az épületen belül - újra és újra megmotoznak, soha nem nyúlt még ennyi pasas egy napon a combjaim közé. Hiába magyarázom, hogy amellett amit kesztyűs ujjaik felső részével érintenek, már nem férne el semmilyen lőfegyver, pengedrót még talán lefejezéshez, de azt nem tudnám elég gyorsan kirángatni a gatyámból, ezüstöt pedig nem tennék soha a családi ékszerek mellé, újra és újra bejárjuk ezt az utat. Kifejezetten hízelgőnek találom még akkor is, ha megélt évszázadaim során nem igazán volt jellemző, hogy más vámpírokkal akasszak tengelyt - a szolgáltatóipar aminek részese vagyok kufárként, nem a mészárlásról szól. Ha nem lenne baj az elmémmel, most kezdenék talán félni.
Az utolsó ellenőrzőpontnál vagyunk, nem nehéz kitalálni - itt már nem motoznak, egyszerű parancsot vakkantanak oda: vetkőzzek le. Alapjaiban elég kiszolgáltatott érzés meztelennek lenni egy csapat fegyveres előtt, és még ki tudja hányan ülnek a megfigyelőkamerákhoz tartozó monitorok mögött - kiszolgáltatott egy embernek, de nem egy vámpírnak. Háborgás nélkül veszem tudomásul, hogy ez is a protokoll része, ledobom a cuccaimat felajánlom, hogy megnézhetik a prosztatámat, aztán vissza felöltözöm. Minden mozdulatom kimérten lassú, mikor a terület kapujának sorompójánál ellenőrizték a meghívómat, már akkor feltűnt az őrök ruházata: vízlepergető, a sisaknak pedig hegesztőmaszkhoz hasonlóan lehajtható arcvédő kiképzése van. Ott kint is jól szolgál minden bizonnyal az öltözék, ellenben idebent indokolatlan is lehetne, ha nem látnék a plafonon két tűzoltórendszert sejtető zuhanyfejet, és az álmennyezet kockái nem lámpaburákból állnának össze, melyekben nem fényeskedik semmiféle izzó most, csupán a falikarok nyújtanak meghitt világosságot. Kiráz a hideg a gondolatra, hogy ezüstkolloid zuhanyt és UV-t kaphatok, ha valaki félreérti egy mozdulatomat, úgyhogy csigatempóban öltözöm fel.
A meghívómat visszaadják, én pedig a kétszárnyú ajtó előtt várva beeresztésemre, még egy utolsó pillantást vetek rá: Alcott Cromwell Seymour aláírása és egy időpont - semmi megszólítás, semmi sallang.
Marion Lisbeth Seymour már akkor is rendszeres ügyfelemnek számított, amikor még a keleti parton laktam - mi a frászt akarhat a kedves papa?

Tárgy: Re: A Tanács - Kéz amely a sírod ringatja Vas. Aug. 17, 2014 9:08 pm

Visszafogott, elegáns, vérvörös kelméből varrt kosztümöt és mattfekete gyöngysort viselő titkárnője a tőle megszokott szolgálatkészséggel tárja ki előtte az Omega terem hátsó bejáratául szolgáló, hő-, és hangszigetelt, vastag tölgyfa ajtaját. Örökké zord, természetellenes árnyalatban kékellő íriszeit kritikusan villantja végig a nyolcszázas évei végét taposó, de harmincnak látszó vámpírnő karcsú alakján, fekete tűsarkújától kezdve, térdig érő, szűk, karmazsin szoknyáján és szabásban, színben ahhoz passzoló blézerén keresztül egészen szigorú kontyba fésült, kékes fényű, ébenfekete hajáig. Alcott Cromwell Seymour figyelmét soha egyetlen parányi, jelentéktelennek tűnő részlet sem kerülheti el, így nem csupán a nő toalettjének szembetűnőbb darabjait, de annak minden kiegészítőjét is elméjébe vési. Hipnotikusnak tetsző, morózus pillantása elidőz a csinos fülcimpákban sötétlő gyöngyökön, a szabályos ajkakon lüktető, bíbor rúzson, valamint az obszidiánfeketére lakkozott, hegyesre csiszolt körmökön. Miután alaposan kinézelődte magát és minden részletet elfogadhatónak talált, rezzenéstelen arccal, háta mögött összekulcsolt kézzel, koromfekete, klasszikus vonalú Armani öltönyében a Székház leghatalmasabb, legfényűzőbb berendezésű tárgyalótermébe lép. Elégedetten konstatálja, hogy a tanácstagok hiánytalanul jelen vannak a terebélyes, ovális alakú asztal körül, melynek egyik elkeskenyedő végén az ő reneszánsz stílusú, gondos műgonddal készített, századeleji trónusa áll. Beléptekor – annak rendje és módja szerint – elhalnak a halk beszélgetés hangjai, majd a bent tartózkodók, kötelességüket tudva, azonnal felegyenesednek kényelmes karosszékeikből. Végighordozza tekintetét a jelenlévőkön, lányán, akinek nem kevés szerep jutott a mai találkozó kivitelezésében, hosszabban elidőznek kéklő íriszei.
- Tudtommal mindenki értesült már arról, hogy mi végre gyűltünk össze. – kezd bele mondandójába, nem vesztegetve az idejét köszönésre, valamint egyéb felesleges körökre, miközben hatalmának teljes tudatában, méltóságteljes lassúsággal ereszkedik le székének mélybordó bársonypárnájára. Amint elfoglalja helyét, a tanácstagok is kényelembe helyezik magukat.
- Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy miért vagyunk itt. – szól Cornelius, a Tanács egyik legkorosabb, legtekintélyesebb tagja, magához ragadva a többiek nevében való nyilatkozás jogát.
- Pompás. – bólint Alcott, miközben felkönyököl a grandiózus mahagóni-asztal fényessé polírozott lapjára, majd összefűzi hosszú, csontos ujjait maga előtt felvéve a „fagyos türelemmel várakozó uralkodó” pozitúrát.
Nem szükséges sokáig ebben a helyzetben maradnia, ugyanis néhány másodperc elteltével diszkréten megnyikordulnak a tárgyalóhelyiség főbejáratát képző, súlyos, fafaragványokkal ékített ajtószárnyai és miután feltárja azokat a Székházban szolgáló, egyenes tartású, fehérkesztyűs komornyik, feltűnik az aranyveretes küszöb túloldalán álló férfi, az orosz cár balkézről fogant, törvénytelen utódjaként napvilágot látott vámpír, a megvásárolhatóságáról és szokatlan gondolkodásmódjáról hírhedt, jövetele miértjeiről mit sem sejtő Kufár jelentékeny alakja.
- Lépjen beljebb, Mr. Radomilov. – hangzik fel az Elnők reszelős, basszbariton fekvésű, sötét színezetű orgánuma.
- Foglaljon helyet velem szemben. – indítványozza a hosszú asztal túlvégére mutatva, majd karmozdulatának folytatásaként átveszi a felé nyújtott aranykelyhet, melynek burgundivörös tartalma fémesen édes illatbódulatot áraszt magából. Kurtán biccent titkárnőjének, aki szótlanul a háttérbe húzódik, majd a hátsó ajtón át kisiet a teremből.
- Ez az első alkalom, hogy a Tanács egy külső megbízott segítségét veszi igénybe. – vág a közepébe, miközben orrához emeli a vérrel teli kupát és mélyet szippant a benne vöröslő nedű ínycsiklandozó aromájából.
- Behatolt a területünkre egy feltörekvő, idős vetélytárs, aki még sok gondot okozhat ebben az amúgy is feszült helyzetben. A felettébb aggasztó hírek szerint hatalomvágya, arroganciája nem ismer határokat. Alattvalóinak tábora egyre növekszik. Szövetségesei között nagy erejű varázstudók és idős, hasznos képességgel bíró fajtársak kapnak helyet. Eddig szótlanul figyeltük a ténykedését, de többé nem engedhetjük meg magunknak a tétlenség luxusát. Fenyegetettséget jelent. Ha nem is iktatjuk ki, de erőt kell demonstrálnunk. Meg kell mutatnunk, hogy ki az úr. – szűri fogai között, indulatoktól fűtött hanghordozással, valószerűtlen kékségű szemeiben a harag lángjaival. A torkát égető szomjúság és az elméjét rágó düh következményeként ínye megreccsen, ahogy agyarai nyúlni és hegyesedni kezdenek. Hogy enyhítsen a nyelőcsövét perzselő lángok erején, valamint hogy némiképp lehűtse forrongó indulatait, szájához emeli az ujjai között tartott kupát. Egy korty erejéig felfüggeszti monológját, majd miután megízlelte az aranykehely tartalmát, újfent szóra nyitja ajkait.
- Az emberek egyesültek egy szövetségben, nekünk is ezt kell tennünk. Nem vívhatunk kétfrontos háborút. Noha a szakadárok gyalázatos tettei zúzták szilánkokra azt a törékeny békét, amit a halandókkal ápoltunk, most mégis arra kényszerülünk, hogy félretegyük a nézeteltéréseinket és, ha nem is véglegesen, csupán egy akció idejére, de fátylat borítsunk a múltra. – folytatja immár higgadtabban, az asztal lapjára helyezve a serleget.
- A szóban forgó vámpír elrabolt néhány civilt, akik a mi fennhatóságunk alá tartoznak. Szabadítsa ki a polgárainkat, hogy lássa az illetékes, nem ő diktálja itt a szabályokat. A beavatkozásnak a legnagyobb titokban kell lezajlania. A Tanács nem vállalhat konfliktust ilyen nyíltan. Azonban egy szakadár bérenc bevonása megoldást jelenthet. Mi a véleménye, Mr. Radomilov? – kérdezi zord arccal, miközben lassan felemelkedik székéből, fagykék pillantását az orosz sötét tüzű tekintetében tartva.

Beidézve

[You must be registered and logged in to see this image.]Nyílik az ajtó, és aki arra vár, hogy ideges leltárt készítek majd sietősen körbejáratott szemekkel a tanácstagokról, fegyveresekről, biztonsági berendezésekről annak csalatkoznia kell. Eddigi életem során elenyészően kevés seriffel akadtam össze, a hatósággal pedig most először van dolgom… A bútorokon, és a helyiség falainak díszítésén futnak sötétlő szemeim, kedvelem az effajta hangulatú termeket, az oltártakaró előtti múltamra, a gyermekkoromra emlékeztetnek.
Úgy lehet más a helyemben felöltené maszknak fajtánk arroganciáját, bevonulna ide, mint Rettenthetetlen és úgy csinálna, mintha létezése nem a hatóság jóindulatán múlna – az önhittség népbetegség, mondjuk nem csak a vámpíroknál. Láttál már angyalt, ha kiprovokálják belőle az isteni képességeket? Hát a legöregebb vámpír is elszégyellheti magát mellettük, legyen akármilyen hatalmasság. Tudni azt, hogy azért vagyok életben még, mert a Tanács élve akar – felszabadító.
Az invitálást követően megindulnak a lábaim, fekete öltönynadrág, zakó és póló ellenére is alulöltözöttnek érzem magam, pedig híres tervezőtől való a szett – a díszzsebkendőm vérvörös, annak idején bíborosnak választottak, mielőtt elkendőzhetetlen módon erőt nem vett rajtam a kegyetlenkedő őrület. Az inkvizítorok közt lelt nekem helyet az anyaszentegyház végül… Termetemet, de nem fajtámat meghazudtoló kecsességgel foglalok helyet ott, ahol kívánják – csupa fül vagyok.
„külső megbízott segítségét veszi igénybe”
Aha, tehát nem üzleti tárgyalás ez, melynek végén vagy vállalom, vagy nem, parancsot kapok. Közbeszólás nélkül hallgatom végig az elnök mondanivalóját, feketéből szelíd lassúsággal kúszik át íriszeim színe vörösbe, a kehelyből szállingózó illatok elértek engem is. A napnál is világosabb, hogy ebbe a megbízásba könnyen belepusztulhatok, így merek most túlzott nagyságrendekben alkudni.
- Szükségem lesz egy kinevezésre. – Intek az asztaltársaságon végig, hogy egyértelművé váljék milyen rangra gondolok.
- Azzal magyarázzák, vagy nem magyarázzák majd saját berkeinken belül amivel akarják, de a hatékonyság érdekében a területenként hatályos szabályok felett kell, hogy álljak. Minden egyéb hangzatos cím kérdéseket szülne, amire én nem felelhetek, önök nem fognak, de válasznélküliségében is elindítja a szóbeszédet. – Máskülönben a seriffek akadályozó tényezőként léphetnek fel akaratukon kívül, hiszen nyilvánvalóan nem magyarázhatom meg, miért is járok tilosban. Kínos lenne, ha a cél előtt karózna meg valamelyik törvénytisztelő fajtárs.
- Minden rendelkezésre álló információt átnéznék az önjelölt kiskirállyal kapcsolatban. A kivitelezés pedig hagy legyen az én gondom. – A jótanácsok mindig jól jönnek, de a történelem számosszor bebizonyította már, hogy megbízóval nem érdemes belebonyolódni a részletekbe, mert könnyen megkötheti a megbízottnak a kezét. Állom a kék szemek rabságát, nem is rá nézek igazán, csupán fókuszként használom azokat - fejben már másutt járok, a feladatomon gondolkozom.

Tárgy: Re: A Tanács - Kéz amely a sírod ringatja Kedd Aug. 19, 2014 10:53 am

Tenyereivel támaszkodik meg az asztal sima lapján, ahogy kezeire helyezve testsúlyának javát, mereven előredönti törzsét. Az általa felvett pozitúrával talán a tárgyalópartner irányába tanúsított feszült figyelmet kívánja kifejezni, azonban az sem kizárt, hogy iménti szavainak nyomatékosítása végett merevedik eme érdeklődést és fenyegetést egyszerre hordozó testhelyzetbe. Arcáról, ahogyan az már megszokható tőle, most sem lehet leolvasni semmit; egyetlen idegszál, avagy izomrost sem ráng meg pengevékony, enyhén kékes árnyalatot öltött ajkai felett, vagy világítónak rémlő, ráncok karéjozta szemei körül. Moccanatlanná dermedt vonásokkal, mélyreható, fürkész tekintettel mered az Oroszra, annak válaszát, reakcióit várva. A Cár Fia nem húzza az időt, s hozzá hasonlóan, nem fut felesleges köröket. Hamar a lényegre tér, kinevezést óhajt, rangot, nem is akármilyet. Szavai és az azokat kísérő karmozdulat, mellyel az asztal körül ülőkre mutat, nem hagy kétséget afelől, hogy miféle posztra gondolt. A tanácstagok egy emberként hördülnek fel az Orosz megjegyzését hallva, egyesek hangosabban, míg mások fojtottabban adnak hangot nemtetszésüknek. A Cárutód válaszára Alcott Cromwell Seymour, a fagyos morózusságáról, vészjósló nyugodtságáról és vaskezűségéről hírhedt Tanácselnök is felvonja egyik szemöldökét. Azonban egyelőre nem nyitja szóra ajkait, ehelyett újfent komorrá rendezi vonásait; lesorvasztja arcáról a megrökönyödött kifejezést. Ezután végigvezeti deres pillantását a zúgolódó jelenlévőkön, majd hirtelen felemeli jobbját, e néma, de parancsoló gesztussal vágva ketté az felpaprikázott tanácstagok bősz méltatlankodását. Egy csapásra elülnek a termet kitöltő morgolódás hangjai, viszont nem foszlik szét a tanácstagokból áradó feszültség vibráló energiája. E korántsem barátságos légkörben folytatódik tovább a „munkamegbeszélés”, ami jelenleg az Orosz álláspontjának kifejtését foglalja magába. A vámpír által közöltek nem nélkülözik a logikát, azonban erősen nyugtalanítóak, tekintve, hogy Alcott lányán kívül nem tartózkodik a helyiségben olyan tanácstag, aki támogatná Radomilov kinevezését.
Amint a Cári Leszármazott utolsó szavait is magába kebelezi a teremre ereszkedett, feszült csend, az Elnök az előtte ácsorgó kupáért nyúl, köré zárja hosszú, krétafehér bőrbe vont ujjait, majd ajkaihoz emeli a kelyhet, hogy kortyoljon annak buján illatozó tartalmából. A torkán végiggördülő, selymes, sűrű folyadék nem csupán szomjának csillapítására szolgál, de az ivás ceremóniája időt ad neki arra, hogy alaposan átgondolja az imént elhangzottakat. Alaposan kielemzi magában a helyzetet, sorra veszi egy esetleges kinevezés várható következményeit és kihatásait. Végül elhatározásra jut, önkényesre. Úgy dönt, nem bocsátja szavazásra a dolgot, hiszen akkor – nagy valószínűséggel – a többség a kinevezés ellen voksolna.
- Tanácstaggá válni, eme asztal mellett széket kapni hatalmas kiváltság. Csak a legidősebbeknek, leghatalmasabbaknak adatik meg. Több ezer esztendőt megélt, előkelő családból való, hasznos képességgel rendelkező vámpírok százai várják az előrelépési lehetőséget. – kezd bele mondandójába, miközben akkurátus pontossággal helyezi vissza az aranyserleget a szokásos helyére. Eközben az asztal túlvégén helyet foglaló, kétes hírű kufár vonásait szemléli.
- A lehetőséget, ami most egy szakadár bérenc ölébe hullik. – folytatja gondolatmenetét, már-már ábrándozóvá fátyolozódott hangon, egyetlen rendreutasító pillantásra sem méltatva döntése ellen lázongó alárendeltjeit.
- Hiba volt egy idegen vámpírnak ekkora teret engednünk. Több rossz döntésre már nincs módunk. Ha csírájában fojtottuk volna el a problémát, most nem kényszerülnénk ilyen rendhagyó és sokak által elítélt döntésre. – mondja visszakeményedett hangtónussal, miközben elvonja tekintetét az elrévedő Oroszról, hogy immár a zaklatottnak rémlő tanácstagok felé fordítsa jéglő íriszeit.
- Félre kell tennünk a büszkeségünket ebben a kérdésben. Az kevélység most túl nagy luxus. – közli kimérten, ellökve magát az asztaltól, mely eddig támaszául szolgált.
- Abszurd ötlet! Nem gondolhatod komolyan! Ez az évezred vicce! – morran Cornelius, dühösen villogó szemekkel, ökölbe szorított kezeivel az asztalra csapva.
A kifakadást látva a szokásosnál is merevebbé kövülnek Alcott vonásai, befagyott tavakhoz hasonlatos lélektükreiben eleven jégszikrák villannak, ahogy aktiválja életerő-elszívó képességét. Deresen villámló tekintetét Vorhis-ra szegezi, aki a következő pillanatban megroggyan ültében, miközben jóképű, fiatal arca sorvadni kezd. Szemei alá fekete karikák vésődnek, íriszeinek élénk fénye megkopik, opálossá tompul, nemes vonásait takaró, elefántcsont bőre pergamenné szárad, elszürkül, ráncbarázdálttá vénül. Sűrű haja ritkulni kezd, tincsei fakóvá halványodnak, majd hófehérré őszülnek, seprőddé szikkadnak összeaszó koponyáján. A nemrég még fiatal, szoborszerű, feszes bőrű arc múmiaszerűvé fonnyad. Az életenergiáját vesztő, hörögve légcserélő tanácstag öklei szétnyílnak, csontossá vékonyodott, horgassá görbült ujjai elernyednek a mahagóni lapon. Torkából száraz, erőltetett köhögés hangzik fel, vállait kíngörcsök rázzák. Az egész nem tart tovább néhány, végtelenhosszúnak rémlő másodpercnél, s a folyamat máris megtorpan, majd visszafordul. A fosszíliává vénült, szárazzá aszott vámpír rohamtempóban fiatalodni kezd. A jelenség addig tart, míg Cornelius ismét régi önmagává nem alakul. Az asztalnál ülők hátrahőkölve, döbbent némaságba burkolózva figyelik a jelenetet. Némelyek arcán nyíltabban, másokén kendőzöttebben, de mindnyájuk vonásain ott tükröződik a rémület. Alcott tökéletesen tisztában van vele, hogy csakis félelmen alapuló, abból sarjadó tisztelettel lehet engedelmességre és feltétlen hűségre bírni a szinte semmitől sem tartó, önnön nagyszerűségükben vakon hívő, elbizakodott, ezeréves vámpírokat. Így olykor, ha rákényszerül, bizony hezitálás nélkül ad ízelítőt erejéből, hogy megerősítse pozícióját, és hogy csírájában fojtsa el még a lázadás gondolatát is.
- Van még valakinek ellenvetése? – kérdezi élesen, ráspolyos hangja vág, akár az ostor.
Elégedetten konstatálja a teremre ereszkedett félszeg, sűrű csendet, a megadás és behódolás fülsüketítően néma hangját. Elvonja pillantását a megtört lázongóról, aki most már gondosan kerüli dermesztő tekintetének bántó hatósugarát, majd háta mögött összekulcsolt kezekkel, szálfaegyenes tartással komótosan megindul az Orosz felé.
- Határozott időre Megbízott Tanácstaggá nevezem ki, Mr. Radomilov. Újonnan kapott rangja feljogosítja, hogy eljárjon a Rendzavaró ügyében. Ehhez olyan módszert választ, amit a legütőképesebbnek vél. Szabad kezet kap. Értestem a Hatóságot, a Seriffek nem fogják akadályozni ténykedését. Azonban egyedül kell dolgoznia a küldetésén. Nem szervezhet maga alá házi hadsereget. Ha azt kell látnunk, hogy katonákat toboroz, kérdezés nélkül elpusztítjuk. – szűri fogai között, miközben lassú ragadozóléptekkel elhalad a sóbálvánnyá dermedt tanácstagok mögött.
- Megbízatása a küldetés végéig él. Sikertelensége esetén kivégezzük, mint lázadó szakadárt, mint hazaáruló katonát. Remélem érthető voltam. - morran egyenesen a Cárutód mellé lépve.
- Ezúttal eltekintek a szokásos beavatási ceremóniától, a véregyesítésről és eskütételről, elvégre nem hagyományos kinevezésről van szó. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlévők egyike sem kíván vérkötelékbe lépni önnel, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy önt sem fűti a vágy, hogy ténylegesen is közénk tartozzon. Névleges címe csupán eszköz, mely szabad utat biztosít küldetésének bevégzéséhez. – mondja szigorú tárgyilagossággal, hatalmának teljes tudatával nézve le a Megbízottra, majd rövid szünet után ismét szóra nyitja ajkait.
- A titkárnőm átadja önnek a Rendzavaró aktáját, amiben benne foglaltatik minden szükséges információ. A továbbiakban vele egyeztessen. Ne hozzon szégyent a címére. – fejezi be monológját, majd sarkon fordul és köszönés nélkül, feszes léptekkel távozik a teremből maga mögött hagyva a fagyos légkörű termet, a frissen kinevezett Megbízottal és a leforrázottan ülő, magukban pukkadozó tanácstagokkal egyetemben.