A nappal a galériában töltöttem, ott ragadtam, hiszen az alkotás heve magával ragadott és pirkadat előtt lettem kész a művemmel. De azt a képet, festményt, muszáj volt átfestenem, elűznöm a rossz érzéseket és emlékeket, amiket ébresztett bennem. Kellett, hogy átfessem, hogy egy vidám emlék kerüljön rá, amikor még sütött a nap és minden olyan egyszerű volt. Igen, a gyermeki évek olyan bájosak és gondtalanok voltak. Pillangót kergetve a ház udvarán, a frissen sült kenyér illata, ami ebédhez hívott, még azelőtt, hogy a dadánk szólt volna, hogy ideje ebédelni. Kellemes emlék, ami mosolyt csal az arcomra. Szükségem volt arra, hogy ezt felidézzem és emlékezetből lefesthessem, így a kép boldoggá vált és eltűnt az a nyomasztó érzés, amit árasztott. Néha előfordul, hogy úgy érzem át kell fessem azokat a képeket, amikbe a rossz érzéseim vittem bele, amik sötétre sikeredtek, bár az esetek többségében, igyekszem vidám képeket készíteni, hogy abba vesszen el, átalakuljon a negatív érzés. Most így szabadultam meg ettől, de végre valahára, már rendben van a lelkem ezen szakasza is. Fellélegezhetek. A képet pedig gondosan becsomagoltam, elhelyeztem a kocsimban, alkonyat után és haza hoztam. Lefotóztam ugyan a telefonommal, de az a kép nem adhatja vissza igazán azt amit a szem is fel tud fogni, és szeretném ezt megmutatni a fivéremnek is. Ma amúgy sincsen dolgom a galériában, zárva vagyunk ezen a napon. Az út hazáig nyugodta telt, bár forgalom az volt, de nem vagyok az az idegeskedő típus, komótosan kivártam a soromat, egy kisebb dugónál, a rádió kellemesen elszórakoztatott, érdekes műsor ment, és kellemes volt a zenei felhozatal is.
Dorian autói mellé parkoltam le a magam kis autóját, az ő sportos, masculin járgányai mellett az én kisautóm finom és nőies, de nem is vágyom olya erős autókra mint amiket a fivérem vezet, nekem ez a kicsi és formás kis autó tökéletesen megteszi. csak egy kósza mosoly fu végig az arcomon, ahogy elsétálok a többi kocsi mellett, patinás rendben, tökéletesre fényezve állnak a garázsban, ezek mellett az én kis esőáztatta autóm nem rúghat labdába, de majd meg lesz takarítva, és én fogom lemosni, miért is ne? Nem törik le a körmöm és szívesen elbíbelődöm vele.
- Dorian? – Ahogy az előtérbe belépek a képpel, a fivérem keresem, nem kiáltok, úgy is hallani fogja a jöttömet, helyette csak felállítom a képet a lépcső korlátnak támasztva, még én útnak indulok az emelet felé. Kellemes lapos tapú cipőt, farmert és egy vajszínű kasmír pulóvert viselek, a hajam felkötöttem egy elegáns csattal, aranyból készült, apró rubintokkal díszített. Néhány évszázada kaptam ajándékba a bátyámtól, talán karácsonyra, már nem is igazán emlékszem rá, de nem is számít, csak az, hogy szeretem ezt a kis csatot, kellemes és elegáns viselet.