Keresem az egykori szolgálólányom (Elizabeth McAlistair) leszármazottját, az ükunokáját
25-28 év körüli bájos lány vagy. Igazi művészlélek. Okos, szellemes, kedves, de magadnak való teremtés vagy. Némi fenntartással viseltetsz az emberek iránt, ami nem meglepő, hisz az élet nem bánt Veled kesztyűs kézzel. Ez valami átok lehet a vérvonaladon.
Talán csonka családban születtél, zaklatott a mostohaapád, talán árvaházban nevelkedtél, ez a fantáziádon múlik. Viszont ideje, hogy a sors kárpótoljon az elszenvedett bántalmakért…

1821.
Elizabeth McAlistair a szomszédos birtokon szolgált cselédlányként. Fiatal, gyönyörű nő volt. Nem csoda, hogy Lord Langdron, a birtok ura szemet vetett rá és elcsábította. A nő teherbe esett, viszont Langdron nem akart tudomást venni a nő állapotáról. Kizárólag őt okolta, és bármit megtett volna azért, hogy az a gyermek ne lásson napvilágot.
Egy Langdron-nál tett esti látogatásom alkalmával épp rajtakaptam, amint ostorral veri azt a szegény lányt, hogy alaposan megbüntesse az engedetlenségéért. Nem nézhettem tétlenül, ahogy a lány sírva könyörög kegyelemért. Langdron legendásan kegyetlen és becsvágyó ember hírében állt. Ismerve a gyenge pontját, pénzt ajánlottam neki Elizabeth szabadságáért cserébe.
Langdron nem volt hajlandó ilyen könnyen megválni a szolgájától, a játékszerétől. Még több pénzt akart, így kihívott egy kártyapartira. A szabály egyszerű volt: ha nyerek, enyém a lány, ha veszíthetek, a földjeim felével fizetek. Gondolta ekkora tétet nem merek feltenni. Ostoba féreg.
Elnyertem Elizabeth-et kártyán.
A terhes lánynak szabad utat adtam, elengedtem… volna, ha megy. Maradni akart. Nem volt hova mennie, nem volt családja, és félt a szégyentől.
Nem volt szívem elzavarni, így hát befogadtam. Ügyesen tette a dolgát, ráadásul roppant kellemes, felettébb szórakoztató társaság volt. Még olvasni is tudott. Nem csak a galamb-természete, de az elméjében kavargó velős gondolatok is figyelemreméltóak voltak. Okos lány volt, de hiába, mégis belesodródott Langdron hálójába. Sosem mondta, de láttam a szemeiben, hogy beleszeretett abba a szörnyetegbe.
A birtokon vígaszra és otthonra lelt. Sosem tekintettem rá meghódítandó nőként, volt épp elég szeretőm, akiken kiélhettem a szexuális éhségem. Tiszteltem Elizabeth-et. Szerette az irodalmat, órákat töltött a könyvtárban.
Cselédből jóbarát, majd a bizalmasom lett.
7 hónappal később megszületett a kislánya, akit Anabelle-nek nevezett el. A kislány szépen cseperedett. Abban az évben töltötte be a harmadik életévét, amikor engem a nemzőm vámpírrá tett.
Elizabeth ismerte a titkom, ő volt az egyetlen, akinek elárultam mi történt. Velem akart maradni, annak ellenére, hogy tudta miféle vérszomjas rettenetté váltam.
Merő jószándékból mégis elmartam magam mellől a birtokról a kislányával együtt, még mielőtt kárt tettem volna bennük, vagy a fanatikus vámpírvadászok, akik a nemzőm nyomában loholtak, és akik ilyformán eljutottak az otthonomhoz is. A házamat porig égették.
Hogy Elizabeth-tel és a gyermekkel mi lett, fogalmam sincs. Többet nem láttam őket. Nem is kerestem.

Anabelle születése után egy gyönyörű arany nyakláncot ajándékoztam Elizabeth-nek. Egy londoni ékszerésszel készítettem, kizárólag Elizabeth számára. A rajta függő apró kulcsocska szív alakú fejét egy mélyzöld smaragdkő ékesíti.
A nyaklánc valószínűleg anyáról gyermekre szállt azóta…

Ha valami különös véletlennek hála felbukkansz az életemben, biztosan visszahozod a múlt emlékeit, és talán még azt is eléred, hogy vágyjak az a régi önmagam lenni, akinek számítottak az emberek, aki még tudta mi az a bizalom és milyen érzés törődni valakivel.
(Nem szeretőt keresek.)

Hogy mi módon találkozunk? A Sors útjai kifürkészhetetlenek és meglepőek…

Név, foglalkozás, a születés helye/körülményei, és a művészeti ág, amihez különösen vonzódsz szabadon választhatóak. Semmiben sem szeretném megkötni a kezed.
Az avatárhoz hasonló gót, rockeres alanyt válassz kérlek.

Ha megalkotod Őt, a részleteket megbeszéljük PM-ben.

Nagyon örülnék Neked!