Kettőnk története amilyen tündérmesébe illő történetként indult, olyan csúfos véget ért. Egy tehetősebb család leánytagjaiként láttuk meg a napvilágot, egyetlen olyan pillanatra sem emlékszem a gyerekkorunkból, amikor veszekedtünk volna. Annyira szoros kötelék alakult ki kettőnk között, hogy azt sokan szinte már betegesnek vélték. Éppen ezért szakítottak el minket egymástól, amikor téged férjhez adtak. Fiatal voltál még, alig húsz esztendős, egyáltalán nem voltál még felkészülve a nagyvilágra, és legfőképpen nem a házasságra. Noha a férfi, akihez mentél, jóval vagyonosabb volt mint a szüleink, mégsem volt az életed mellette egy leányálom, ugyanis számtalan gyalázatos dolgot tett veled, amikről értelemszerűen nem szívesen beszéltél senkinek. Persze én láttam és éreztem, hogy valami nem stimmel, azonban semmit sem tehettem érted, meg voltak kötve a kezeim. Aztán a szüleink engem is férjhez adtak - én akkoriban fordultam ki magamból teljesen. Végérvényesen és visszafordíthatatlanul. Akkor engedtem a sötét mágia csábításának, merthogy említettem már azt, hogy mi eredetileg amúgy boszorkányok vagyunk? Illetve voltunk. Mondjuk te sosem használtad ki a képességedet, én is csak akkor kaptam rá igazán az ízére, amikor úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem fordult. És megöltem azt a szerencsétlen férjemet. Megszabadultam tőle. A vagyonából pedig új életet kezdtem, de ekkorra már olyannyira elhatalmasodott felettem az őrület, hogy nem igen foglalkoztam már veled sem. A sötétségnek és a gyűlöletnek éltem, mindenkit bántottam magam körül, de legfőképpen azokat, akiket szerettem és akik netalántán viszontszerettek. Igen, ők első körben elhaláloztak. A NAGY változás akkor következett be, amikor vámpírrá váltam. Ironikus, de a mesterem éppen a máglyáról mentette ki a bőrömet, amikor magához hasonlóvá tett. Noha az elmém a vérszomjtól csak még inkább megbomlott, ugyanakkor ezzel egyidejűleg előtérbe kerültek olyasféle érzelmek is, amelyeket rég elnyomtam magamban. Eszembe jutottál te, édes húgom! Azt akartam, hogy együtt fürdőzzünk a halhatatlanságban, mert így örökké együtt lehetünk, és soha senki nem választhat el minket többé. Ez volt az elképzelés, legalábbis. Azonban te a természetedből adódóan nehezen viselted az átváltozást, na meg úgy önmagában véve a vámpírlétet. Nem tudtál a vérszomjjal mit kezdeni. Velem sem tudtál. Megrémített az új énem, amiben gyengédség már aligha maradt; szinte erőszakkal próbáltalak rávenni arra, hogy emberekből táplálkozz. Az első adandó alkalommal megszöktél előlem, de olyan szépen, hogy aztán évszázadokig nem is találtalak, pedig mindenütt kerestelek...

Nos, itt több opció is van. Az egyik, hogy a történet innen folytatódik, és a játéktéren kijátszásra kerülhet a nagy egymásra találás. A másik lehetőség pedig az, hogy már a karakterem megtalálta a húgát (100-150 éve), és azóta fogságban tartja valahol elzárva a külvilágtól, amolyan nevelési célzattal, hogy a kisasszony soha többé ne akarjon megszökni a nővérétől. Ez esetben a nagy egymásra találás akár a múltban is kijátszható. Illetve van még egy harmadik opció, hogy mindezeknek az összessége, tehát már Raina megtalálta a húgát, azóta alaposan meg is büntette, és most úgy nagyjából 'jóban' vannak. Ha esetleg így jobban tetszene...

Jellemre egy visszafogottabb, békésebb leányzóra gondoltam, aki ha kell azért kiáll magáért és az igazáért. Tehát nem egy kis együgyű, félős nőszemély, hanem igenis bátor, viszont nincs benne gonoszság, a vámpírsággal járó vérszomjat is az évszázadok folyamán a minimálisra csökkentette, emberekből nem táplálkozik. Ha pedig esetleg mégis valami rosszat tesz, ami ütközik a nézeteivel, akkor utána olyan állapotba is kerül, tehát rendesen emészti a bűntudat, stb. Tulajdonképpen arra is gondoltam, hogy a húgocska lehetne a nővérének a jobbik oldala, az a valaki, aki próbálja jobb irányba terelni azt a megátalkodott némbert. Persze nyilván nem mindig hallgatna rá, de kitudja, olykor-olykor azért talán mégis. Szóval úgy összegezve az egész kapcsolatukat: kiegészítenék egymást, a maguk sajátos beteges módján. És szeretném, ha a sok fájdalmon és az évek alatt felgyülemlett gyűlöleten túl azért a lelkül mélyén szeretnék egymást, elvégre mégiscsak testvérek.

Ezen felül azonban mindent a megalkotóra bízok, értem ezt a leányzó múltjára, foglalkozására, meg mindenre. De szívesen ötletelek is akár, ha nem jut semmi az eszedbe. Nagyon várlak! *.*


Ha valami esetleg nem tetszik, akkor nyugodtan lehet ám alkudozni, mert abszolúte simulékony vagyok ilyen szempontból.