Bakancsának kopogása még így is hallható a dugig lévő váróteremben. Nagy a nyüzsgés, elvégre mindenki azt a bizonyos vonatot várja, nagy bőröndökkel, vagy kisebb utazótáskákkal, amibe egy-két ruha még bőven belefér. Neki nem állt szándékában nagy poggyásszal nekilódulni, elvégre nem megy eget rengető hosszú időre, csak alig pár napra, ezért ő lazán letudja egy sporttáskával, amibe belegyűrte -nem, még csak véletlen se belehajtogatta- az össze ruháját. Persze, az öltönye szépen el van rendezgetve benne, de azon... hát, ki tudja, hogy egyáltalán tiszta, vagy koszos cuccok hevernek. Neki a lényeg az volt, hogy valamit fel tudjon majd venni, hogyha megérkezik az úti célhoz.
Most viszont, első sorban a jegypénztárhoz vezet az útja, ami előtt szépen kivárja azt a hosszú sort, ami közben le nem veszi a tekintetét az órájáról. Lába lassan elkezd dobolni, ahogy az óra üti a másodperceket. Igen, sose volt az a halál nyugodt, türelmes ember, ő mindent a lehető leggyorsabban akar elintézni. Ez talán a lustaságának is elkönyvelhető. Elvégre, tartja a mondás, ha párt kell magadnak választani, akkor a leglustább legyen az, elvégre ő mindig megtalálja a leggyorsabb utat a feladat elvégzésére. És Dante-ra igen csak jellemző ez. Magasról tesz rá, hogy milyen precizitást igényel az a bizonyos munka, hogyha letudhatja egy egyszerűbbel, hát miért ne tenné úgy? Csak felesleges időpocsékolás akár nap hosszat rágódni egy feladaton is, hogyha ugyan azt a hatást, vagy legalábbis hasonlót érünk el egy tíz perces munkával is.
- Uram! -egy vékonyka női hang, bátortalanul hívja fel Dante figyelmét arra, hogy most már végre rajta van a sor, és megvásárolhatja azt a bizonyos jegyet. Felvont szemöldökkel fordul vele szembe, majd egy halvány mosoly jelenik meg a szája szegletében ahogy végigméri a nőt. Persze csak mellig, elvégre a székben ülve, az ablak takarásában mást nem igen lát belőle.
- Jó napot! Egy jegyet kérnék Seattle-be -mondja, miközben a tekintetét le nem veszi azokról a formás domborművekről. Alsó ajkába harapva vizslatja tovább, majd ránt egyet fején, és inkább a tekintetét keresi, amit még csak véletlen se talál meg, mivel azok a monitort, majd a nyomtatót kémlelik. Egy percen belül visszafordul Dante-hoz, majd egy csábos mosoly mellett a jegyet is átnyújtja neki.
- A maga helyében sietnék, mert a vonat két percen belül indul -vigyorog tovább, majd máris Dante mögött álló hapsira tereli a tekintetét. Ideje sincs, hogy megköszönje, vagy, hogy még egyszer végigmérje, kikászálódik pénztártól, majd rögtön szedni kezdi a lábait a peronhoz. A loholás közepette a jegyet betűri a zsebébe, hogy ne vacakoljon még azzal is, hogy kinyiss a táskáját, és szépen belerakja. Bár lehet hogy ezt nem ártott volna, elvégre a jegy elég makacs tud lenni, és csak úgy kikászálódik az ember zsebéből, amikor nagy szükség lenne rá az illetőnek.
Ahogy a vonathoz ér, még csak véletlen se vacakol, hogy mégis melyik ajtón szálljon fel, amit legelsőnek meglát, azt szemeli ki célpontnak. Felszállva a járműre, zsebre vágja egyik kezét, majd gyorsan végigméri a terepet, és egy húszas éveiben járó nő mellett foglal helyet. Barátságosan rámosolyog -persze mindenféle hátsó szándék nélkül-, majd a táskáját bevágja a lába közé, hogy még csak véletlen se az ölében telepedjen le. Az más személyeknek van kitalálva.

Miután, a tőle éppenséggel nem megszokott módon, türelmesen kivárta a sort, végre a kezébe kaphatta a jegyet. Viszont, az idő sürgetésének köszönhetően, mondhatni futásban tör ki, elvégre nem lételeme a késés, és ha ezt a vonatot hagyja elmenni, akkor viszont akár több órás csúszásban is lehet. A jegy, reményei szerint a zsebében landol, elvégre azzal is időt pocsékol, hogyha lekapja a táskáját, és abba teszi bele, ezért ez tűnt számára a legegyszerűbb megoldásnak. Azonban, az a kis papírfecni úgy döntött, hogy számára nem szimpatikus az a szűkös kis hely, ami Dante nadrágzsebét jelenti, ezért a nagy forgatagban inkább a koszos földet választotta helyéül. Dante meg abban a hitben dédelgeti a magát, hogy majd ha szükség lesz rá, gond nélkül előránthatja, és megmutathatja az amúgy igen csak öntelt kalauznak. Hát igen, ők aztán elbüszkélkedhetnek azzal, hogy milyen szép is munkát szereztek, és abból a pár dollárnyi pénzből tarthatják fent a családot, vagy csak szimplán önmagukat. Jó, meg kell vallani, hogy Dante munkája se a legtökéletesebb, elvégre egy bártulajdonos sok gondot vonzhat be, de legalább, hogyha jól megy az üzlet, akkor csak úgy dől a pénz. És neki még csak egy poronty sincs a nyakán, akit el kéne tartania, szóval csak egy emberre kell költenie ezt a jó pár ezer zöldhasút. Bár ki tudja, hogy hány helyen is szórta szét a kis kölykeit, akik csak úgy szidják az apjukat, hogy miért is hagyta őket ott. Hát igen, nem lételeme a családban, vagy csak szimplán párban való létezés, ő mindig magányos farkasnak számított, attól független is, hogy a tigris csapatban a legerősebb. Ő már elég idős, és tapasztalt ahhoz, hogy ne függjön már élőlényektől, nem kell őt túl sok mindentől félteni. Maximum az alkoholmérgezéstől, ami nála nem lenne túl meglepő.
A vonaton, mily meglepő, hogy egy igen szépnek mondható, fiatal hölgy mellé vetette le magát, hogy esetleg társaságban tölthesse végig a több mint két órás utat Seattle felé. Persze, a macsó modorát most inkább a háttérbe szorítja, és a kedves, mosolygós tör felszínre, hogy elcsábíthassa a mellette ülő bombázót. Igaz, megszólalni még nem szándékozik, csak lopva pillant felé párszor, és amikor összefonódik a tekintetük, egy melengető, csábító mosoly ül ki az arcára. Éppenséggel beszédre akarná nyitni a száját, amikor is ordibálás üti meg a fülét. Nem, mások még nem hallhatják, de neki a jó hallásának köszönhetően már egyből feltűnt egy mély, öblös hang, miszerint xy álljon meg, hisz jegy hiányában utazik. Na, a szerencsétlen... Halk, nevetés szerű hang hagyja el a száját, majd, amikor látja, hogy egy szőke, fiatal srác robog el mellette, aki éppenséggel az ő táskájával botlik meg, a vigyor lefagy a képéről. Ahogy a srác elkezdi rugdosni Dante táskáját, a tigrisben másodpercek alatt felmegy a pumpa, és összeszorított öklökkel pattan fel a helyéről.
- Te teljesen hülye vagy?! -nem foglalkozik azzal, hogy a szöszi vajon milyen korban van, esetleg venni kéne a fáradságot, és tisztelettudóbban kéne beszélni vele. Hisz látszik rajta, hogy a tojáshéj még ott van a seggén, és tudatában sincs annak, hogy éppenséggel más cuccát teszi tönkre. Suhancok...
- Ha még egyszer belerúgsz, esküszöm, hogy megismerkedhetsz az én bakancsommal! -lép közelebb hozzá, és megragadva a táskáját, erőteljesen rántja el onnan. Na, ezt kellett volna csinálnia a másiknak, és máris tovább menekülhetett volna az egyre jobban közeledő nagy hasú pacáktól, aki csiga lassúsággal közeledik feléjük. Megragadva a srác pólóját elkezdi felrángatni a földről, már amennyiben az segít ebben. Ha nem, akkor inkább ott hagyj a földön, hogy amikor a kalauz hapsi ide ér, a szaván foghassa szerencsétlent.