A nőstény és a ragadozó || Cara & Zarek

Tárgy: A nőstény és a ragadozó || Cara & Zarek Szer. Aug. 06, 2014 5:45 pm

A kátrányos rúd sötét füstje orrnyílásain távozott, miközben jeges íriszei a bejáratra tapadtak. Külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy csupán mereven a távolba meredt miközben gondolatai vákumként magukba szívták. Higgyék is ezt, így legalább nyugodtan felmérhette a terepet anélkül, hogy bárkinek szemetszúrt volna. Aprólékos pontossággal tanulmányozott minden belépőt, még akkor is, ha külsőre egymás klónjainak tűntek. Ugyanazokat a méregdrága öltönyöket viselő aggastyánok váltották egymást, akiknek felszínes mosolyuk alatt, sötét indulatok munkálkodtak. Ártalmatlannak tűntek, őt azonban nem lehetett átverni. Fehérnépet felvásároló kéjsóvár barbárok voltak mindössze, akik beteges vágyaikat szüzek megerőszakolásában és bántalmazásában élték ki. Egy démon volt mind, azonban a legrosszabb közülük mégis az volt, akiről nem is sejtették volna. Zarek némaságba burkolózva, távolból figyelte őket, külsőre ő tűnt a legfiatalabbnak közülük. Látszólag. Valójában olyan messze felülmúlta őket korban, mindegyiküknél legalább tízszer idősebb volt, és ha összeadnák korukat, még akkor sem kapnák meg az övét. Azonban egy pillanatig sem érdekelte, hogy mit gondolnak róla. Hiszen még csak nem is sejtették miféle szörnyeteg mellett sétálnak el teljes nyugalommal. Fennhéjázó pillantásuk olykor rá szegeződött, vélhetően azért, mert új vevőként került közéjük, azonban a bátorságot senki nem vette, hogy megközelítse őt, hogy egy egyszerű biccentésnél tovább menjen. Nagyon helyes. Semmi kedve nem volt politikáról, alvilági ügyekről, drogkereskedelemről vagy csempészetről beszélni. Hidegen hagyták efféle pénzszerzési lehetőségek. Őt a gyilkolás éltette és áldozatainak kínsikolyai, a pénz pedig mellékes volt a számára, amiért ezért kapott. Ha tehette volna még azt sem kért volna érte, azonban a modern világ nagy hátránya volt, hogy nagy segítségére lehettek a dollárok, melyből már temérdek sokat megszerzett az évezred során.
Miután az utolsó adagot is leszívta a nikotinrúdból, elnyomta a mellette lévő zavaróan csillogó kristály hamutálban a csikket. Széles, kétszárnyú ajtó nyílt ki éppen abban a pillanatban, mintha csak arra vártak volna, hogy ő elszívja a szálat. Patyolatfehér kosztümben egy meglehetősen magas termetű nő jelent meg. Karcsú lábaira ugyancsak fehér magassarkút húzott, melytől a legtöbb vevő fölé tíz centivel fölé magasodott. Zareket kivéve, aki még így is egy fejjel verte a nőt. Hosszú combjaira több szempár tapadt, ő pedig felfedezte tekintetükben azt a mohó vágyat, azt a parázst, melyet ő érzett minden gyilkolás alkalmával. A fehérnép ritkán hatotta meg, és nem reagált rájuk úgy, mint ahogyan a párosodni kívánó hímeknek szokás. Persze akadt olyan közöttük, akin enyhítette olykor életre kelő testi vágyát, azonban „áldozatai” többnyire meghaltak az aktus közben. Ha ő egyszer valakihez hozzáért, nem volt képes visszafognia magát. Vad, nyers és ősi ösztönök hajtották csupán, ami agresszivitásával párosult. Ő nem ismerte a gyengédség fogalmát, azt miként okozzon örömet egy nőnek. Nem is érdekelte. Egyedül saját magának kívánt jót tenni, saját maga kielégülését hajtotta.
- Uraim, kérem fáradjanak utánam. A páholyok előre vannak készítve Önöknek, a hölgyek is hamarosan érkeznek, addig kérem fogjanak el tőlünk egy pohár pezsgőt, melyet a Házigazda küldd Önöknek. – kellemes, nyugtató szopránba csomagolt szavak hivatalosnak tűntek és egyáltalán nem olyannak, mint aki elfogott fiatal lányokat ad el, mintha használati tárgyak volnának. Kíváncsi lett volna Zarek, vajon akkor is ennyire nyugodt lenne a hangja, ha őt árvereznék el. Valószínűtlen.
Arcára már-már sötét, vérfagyasztó mosoly ereszkedett, azonban ahogy ismét kinyílt a bejárati ajtó, megállította benne e késztetést. Hát mégis eljött, ahogyan előre jósolta. Tekintetét lustán vezette hátra háta mögé, amikor megpillantotta a célpontot, akit a biztonságiak ellenőriztek. Acélos izmai megfeszültek fekete inge alatt, indulatlángok falta íriszei pedig egy szívdobbanásnyi időre sem tágítottak a férfitól. Megrendelője nem közölt róla semmiféle információt, hogy mit tett ellene, miért kell megölnie őt. Egy név elég volt ahhoz, hogy ő máris a nyomában legyen. Kifigyelte szokásait, árnyként követte őt az éjszakában, ma pedig végre karmai közé kerül. A Célpont percei pedig most már meg voltak számlálva. Azonban nem volt ostoba. Tudta, hogy nyilvánosan nem végezhet vele, így hát el kellett érnie azt, hogy később kettesben maradhasson vele, ahol aztán végre utat engedhet tomboló ösztöneinek.
A nő felszínes mosollyal sarkon fordult és a kétszárnyú ajtón átvezette a Vevőket, mely egy hosszú, vörös bársonnyal borított körfolyosóra nyílt. Szobák ajtajait egymás után tárta szélesre egy-egy név elhangzása után pedig az illető bement a helyiségbe. A Célpont a négyes számú ajtó mögött tűnt el, míg Zareket, a tízes számúba irányította. A helyiség kicsi és minimalista berendezésű volt, hiszen csakis arra szolgált, hogy a vevő a helyiség közepén lévő hatalmas bőrfotelben kényelmesen elhelyezkedjen és figyelje az üvegfal mögötti kiállítást. Nem tervezett súlyos összegeket fizetni egy nőért sem, sőt mi több hagyta, hogy mások nyerjék meg a licitet vele szemben. A legkevésbé sem kívánt szüzekkel és máshonnan összeszedett nőstényekkel vesztegetni a drága idejét. Őt csakis a Célpontja érdekelte és az, hogy minél hamarabb feltéphesse a torkát, beleit szaggathassa.
Felettébb nyugtalan volt, beteges vágyai pedig egyre jobban híztak benne, minél közelebb került áldozatához. Egykor talán még képes lett volna végigülni nyugodtan az aukció végét, belé fecskendezett szerek hatásaként azonban erősebbé és ingerlékenyebbé vált. Izmai vibráltak, áldozatának halálfélelmére szomjazó tekintete pedig egy vadászat közbeni ragadozóhoz hasonlítottak.
Rövid felvezetés után a ceremónia elkezdőzött. Padlóba süllyesztett ajtón keresztül jöttek fel a lányok, akiken ruhanemű egyáltalán nem volt. Hosszan lelógó ékszerek takarták legintimebb pontjaikat, mint melltájékon, mint pedig a lábuk közötti hasítéknál. Mivel ők nem láthattak a sötétített ablakok mögé, üres tekintettel bámultak előre. Drog egyértelmű jelei mutatkoztak rajtuk, amin persze egy pillanatra sem lepődött meg. Senki nem vette volna jó néven, ha zokognak, tébolyultan fenyegetőznek vagy éppen elájulnak a félelemtől az árverezés közben. Az utóbbi eseteket jobban kedvelte volna, mint kábult nőket nézni, akik egy falatnyi ékszerben forgolódnak előtte. Vevőknek azonban úgy tűnt mindez elnyerte tetszésüket. Egymás után nyomták meg gombokat, amely Zarek jobb karján is elhelyezkedett, ő azonban egyelőre várt még egyetlen tétet sem tett.
Utolsó előttiként a többi nősténytől eltérő lépett a szénfekete forgó színpadra. Napbarnított bőrbe csomagolt karcsú, áramvonalas lábait gyémántokkal díszített tűsarkúba bújtatták, combtövénél pedig hosszan elnyúló rózsás tetovációk díszítették, miként derekát is. A licitek már abban a pillanatban megindultak, amint Ő a színpadra lépett. Noha még Zarek hátulról látta, el kellett ismernie, hogy az eddigi felhozatalt jóval felülmúlta, már-már egészen felkeltette az ő érdeklődését is, mindazok ellenére, hogy valójában nem ezért volt itt. A dollár ezrek röpködtek a digitális kijelzőn, és mire a szembekerült vele az alany, már nyolcszáz ezer dollárnál tartottak a licitben. Ekkor azonban felismerte az üvegfal mögött árverezett személyt. Ujjai ökölbe szorultak, miként állkapcsa is. Torka mélyéről veszettekhez hasonló vad morgás szakadt fel, ugyanis pontosan tudta, hogy ki ő és most már azt is, hogy miért van itt. Szintén egy célpontra utaztak. Tökéletesen emlékezett a legutóbbi találkozásukra, mikor ehhez hasonlóan két személyt küldtek ugyanazon áldozatra. A történelem pedig ismét újraéledt, hogy csúf játékot űzzön velük. Azonban tudta, hogy most sem fogja tálcán kínálni a nőnek Célpontját. Elorozza előle saját prédáját, hiszen tőle soha senki nem veheti el.
Most először ő volt az, aki magas licitet dobott fel a nőstényre. Nem engedhette, hogy áldozata közelébe kerüljön ehhez pedig a kiválasztottat maga mellett kellett tudnia, ha kell az átkozott pénzét felteszi rá, hiszen számára a gyilkolás egyébként is elsőbbrendű volt.
Ajkaira vérszomjas vigyort engedett, ragadozószerű tekintete pedig vörösen villant meg a szoba rejtelmes homályában, ugyanis végső, mindent elsöprő licitként, másfél millió dollárt tett fel a nőstényre, így éppen elorozva őt közös célpontjuktól.

+18

Kétségbeesett hévvel rángatja meg ágykerethez bilincselt, szálkás izmokkal átszőtt karjait, hogy e bájos műsorral járjon a nyikorogva feltáruló, pergő festékű ajtó mögül előlépő, kajánul vigyorgó nőrabló fickók kedvében. A nagyobb hatás érdekében hevesen vergődni kezd a dúlt ágyon, ahogy megpillantja szerbül szövegelő, rosszarcú fogvatartóit, miközben valódinak tűnő műkönnyeket csal étcsokoládé színben sötétlő, kontaktlencsékkel árnyékolt, megtévesztően hiteles rémületet és dühöt tükröző szemeibe. Végső show-elemként dob még egyet csaknem teljesen ruhátlanná meztelenített, cafatokra szaggatott ruhadarabokkal fedett testén, amivel újra megcsörrenti a csuklóit sebesre dörzsölő fémpereceket az ágyrács rozsdamarta vasrúdján.
- Nézd már, Zlatan. Hogy vergődik a madárka. – röhög fel a magasabb, szikárabb pasas, miközben közelebb lép hozzá. A langaléta fickó kétrét hajtja magát, hogy lehajoljon hozzá, így alkalma nyílik közelebbről is megszemlélni a szerb lánykereskedő vörhenyes, sebhelyekkel rútított képét. A látóterébe került arcnak alig akad olyan négyzetcentimétere, amelyet ne borítanák fehéren világító, csúnyán gyógyult hegek. A napbarnított bőrön izzani látszanak a forradások, amik minden bizonnyal tarajossá tört sörösüveg csonkjától származnak.
- Rosszul sült el egy kocsmai verekedés, Szépfiú? – kérdezi Cara, régen használt, rekedt-kásás hangon. Torkában mintha szárazra szikkadt falevelek zizegnének, érzéketlen húsdarabbá fonnyadt nyelve nehezen forog aszály sújtotta szájában. Nyelőcsöve sajog a vízhiánytól, nyálkahártyáit ezernyi, lánghegyű tű döfködi szüntelen. De nem ez a legnagyobb gondja. A Sebhelyes röppályára állt jobbja komolyabb kínokat ígér.
Meg sem próbál kitérni a felé száguldó tenyér elől, csupán szorosra zárt szemekkel felkészül a már többször átélt, éles, csípős fájdalomra. Azonban az – várakozásaival ellentétben - elmarad.
Résnyire nyitott szemhéjai mögül les fel a kiszuperált, lepattant kórházi ágy mellett álló fickók alkotta szoborcsoportra. A Langaléta oldalához sorolt alacsony, köpcös pasas vaskos ujjai társa csuklóját markolják, míg másik húsos, sötét szőrrel borított kezében jókora, rézgálic-kék folyadékkal töltött injekciósfecskendőt tart.
- Két óra múlva jelenése van a muffnak, te meg összebasznád az arcát?! Kirohadt az agyad a sok vodkától, ökör?! – hörren a Kertitörpe felháborodottan, holott ő tűnik alkoholistábbnak a két gúnár közül. Kerek, zsírosan fénylő arcát elpattant, lilába hajló, mélybíbor hajszálerek gazdag hálózata szövi be. A borpírtól vöröslő húspárnák között, szűk, kicsiny szemrésbe zárt, kavicsszürke íriszek villannak meg, szamóca alakú orrnyílásaiból hosszúra nyúlt, kacér szőrszálak kukucskálnak elő. Verítékcseppeket gyöngyöző homloka alacsony, mély ráncokkal ekézett, ajkai dúsak, enyhén kékes árnyalatúak, álla szinte nincs is, magába kebelezi azt a nyakára nőtt, fekete borostával futtatott, kelt-tészta állagú toka. Cara az alapos szemle végeztével összegzi magában benyomásait: egyik balfácán rútabb, mint a másik. Már most ez a vélemény fogalmazódik meg a fejében, holott a fickók nyak alatti régióra még ki sem terjesztette vizsgálódását.
- Eressz, faszfej! – dörren a Sebhelyes kitépve jobbját a szőrpamacsokkal ékített virsliujjak préséből, miközben vegytiszta rosszindulatot tükröző pillantását végig Cara arcán tartva kaján, ronda vigyorra húzza hegekkel szabdalt ajkait.
- Mondd csak, nyuszikám, seggszűz vagy még? Az arabok imádják az anál témát. Jobb, ha felkészülsz, hogy hamarosan ülni sem leszel képes a kitetovált, hetyke valagadon. – röhögi a Langaléta, majd durván belemarkol Cara fésületlen, kusza fürtjeibe, hogy közvetlen közelről döfhesse álnokul villogó pillantását foglya félelemmel fűszerezett dühöt sugárzó, dacos tekintetébe.
- A kecskebaszó homokniggerek zabálni fogják a lázadó véredet. Szeretik megzabolázni az engedetlen, nagyszájú ribancokat. Csak azt sajnálom, hogy nem fogom látni, ahogy erőszakot tesznek rajtad. Be fogsz törni te is, hiába meresztgeted rám a villámokat szóró szemeidet. – morogja gonoszul vigyorogva, erővel hátrarántva Cara fejét. Felszisszen, mikor fejbőrébe éles fájdalom nyilallik, hátát ívbe feszíti a rá erőltetett, kényelmetlen póz, sebesre horzsolt csuklóiba mélyen bevágnak a szorosra húzott fémperecek.
- Kár, hogy nem lovagolhatlak be nekik, megtanítanám én neked, hogy hol a szájaló kurvák a helye. – teszi hozzá sötéten parázsló, sóvár pillantását végigfuttatva a hátrahajló női nyak kecses ívén.
Nem látja a Langaléta éhes tekintetét, de nem is kell látnia azt, hiszen tisztán érzi a bőrén grasszáló, falánk íriszek nyomában gyulladt tűzösvény perzselő hőjét. Ezúttal nem kell szimulálnia a haragot, mely mohó lángok formájában faldossa a lelkét. Még arról is megfeledkezik, hogy rettegést mímeljen, olyannyira leköti az önmagával, pontosabban a forrongó indulataival vívott, ádáz harc. Minden morzsányi önuralmát elemészti a törekvés, hogy elnyomja küzdőszellemét, amely egyre elszántabban szorgalmazza a lánykereksedő pasasok módszeres kifilézését.
Noha volna mondandója, inkább lenyeli korántsem becéző hangvételű szavait és makacs hallgatása jeléül szorosan összepréseli kiszáradt ajkait.
- Hagyd már, Bratislav. Tudod mi a szabály? Nem taperoljuk össze az árut. – morogja a Köpcös ingerülten. – Inkább fogd le, míg beadom neki a cuccot. Az egy dolog, hogy el tudjuk takarni a bilincsnyomokat a csuklóján, de nehéz lenne eltüntetni egy böhömnagy véraláfutást a karjáról, ha szétroncsolom a vénáját. – teszi hozzá a pirospozsgás Kertitörpe, akinek most még közelebbről hallja alkoholtól érces, mély fekvésű orgánumát. Mivel hátrafeszített feje miatt igencsak leszűkült a látótere – az ismeretlen eredetű foltokkal szennyezett, málló vakolatú falon kívül nem lát egyebet -, kénytelen a fülére hagyatkozni, ha meg akarja határozni a fecskendős pasas körülbelüli pozícióját. Becslései szerint Mr. Húsgombóc már veszélyesen közel jár a könyökhajlatához, aminek bőrébe, a Sebhelyes asszisztálásával, pillanatokon belül belemélyeszti a markában szorongatott fecskendő ijesztően nagy – csaknem arasznyi – tűjét.
A következő pillanatban megszűnik a fejbőrét szaggató, parázs fájdalom, ezzel egy időben hátát elengedi a gerincét ívbe kényszerítő görcs. Teste ernyedten hanyatlik a szutykos ágyneműre, azonban nem nyílik módja kényelembe helyezni magát, karjait máris vasujjak vonják béklyóba. Mivel játszania kell a temperamentumos, de fizikálisan gyenge, harcban járatlan nő szerepét, nem szoríthatja acélossá edzett combjainak ollójába az alsótestére nehezedő pasas derekát, hogy megroppantsa azt. Pedig szívesen ripityommá zúzná a filigrán Sebhelyes vékony medencecsontját úgy, ahogy anno azt kiképzőjétől tanulta. Mesterfogások helyett inkább teszi, amit kell, amit elvárnak tőle: koordinálatlanul, hisztérikusan rúgkapálni kezd lábaival, miközben spanyol, ízes szitkok egész áradatát zúdítja a két nőrabló gazfickóra.
Félpercnyi „vehemens” küzdelem után végül hagyja legyűrni magát. Fojtott nyüszítést hallat tettetett elkeseredésében, amikor a Bratislav nevű pasas egész súlyával rátelepszik, mintegy maga alá temeti őt. Szaglóhámját felhorzsolja a rajta heverő fickó csípős-savanykás izzadtságszaga, melybe tömény alkohol gyomorforgató bűze és olcsó cigaretta orrfacsaró odőrje vegyül. Fáradtan zihálva, elnyűtt arccal tűri, hogy a Köpcös minden finomságot nélkülözve a húsába vágja az irdatlan tűt, amit talán – méretéből ítélve - egy lódoktor orvosi táskájából sikerült lenyúlni. Fájdalmas nyögés szökik ki elnyílt ajkainak résén, mikor megérzi nyugtatóval telenyomott vénájának lüktető feszülését.
- Ne… kérem… - motyogja vontatottan és már alig-alig kell rájátszania elcsigázottságára. Hevesen zakatoló szíve biztosítja azt, hogy a szervezetébe juttatott kábítószer csúcssebességgel száguldjon végig erein. Az idegrendszerébe került szedáló anyag ködöt libbent agyára, először csupán sejtelmes-áttetszőt, néhány szívdobbanásnyi idő múltán tejfölsűrű-áthatolhatatlant. Ahogy vastagszik az elméjére telepedő, művi kábaság fellege, úgy homályosul el látása. Látótere egyre szűkül, mintha hályog kúszna a szemére. Elkontúrtalanodik, kifakul a Világ, színeit, formáit veszti a környezet. Végül fekete karikák ugranak opálossá tompuló íriszei elé, kapkodó légvételei lecsillapodnak, szívverésének sebes tempója nyugodtabb ritmusra vált. Feszülő izmai és idegszálai abban a pillanatban ernyednek el, amikor tudatát kioltja az elméjét bekebelező, szurkos feketeség.

Mire karjánál fogva kivezetik a sejtelmes megvilágítású, árnyas folyosóra, már csaknem teljesen tiszta a tudata. Ellentétben a többi, lefátyolozott lánnyal, akik úgy botorkálnak végig a gránitszürke, durva felületű kőfalak között, mintha bokáikhoz láncolt, mázsás vasgolyó nehezítené a járásukat. Nem mindegyiküket viszik a Csarnokba, nem mindegyikük elárverezendő termék. Egyes megrendelők határozott paraméterekkel rendelkező nőkre adják le az igényüket, őket a folyosóról nyíló magántermekbe irányítják, hogy átadják őket újsütetű gazdáiknak.
Lehajtott fejjel, rájátszott ügyetlenséggel poroszkál végig a folyosón, miközben gondolatban újrajátssza az elmúlt másfél óra eseményeit. Emberfeletti regenerációs képességének hála csupán harminc percet töltött teljes öntudatlanságban lebegve, így előkészítésének csaknem minden mozzanatára emlékszik, bár egyes részletek a feledés homályába vesztek. Elképzelhető, hogy később, mikor már szervezetéből maradéktalanul kitisztul a kábítószer, maguktól bukkannak majd fel elméjében a sötétben ragadt képek.
Képes felidézni a pillanatot, amikor szorgos, hozzáértő női kezek lemosdatták és megborotválták a testét, gondosan leápolva annak minden rejtett zugát, majd pedig mandulaolajat masszíroztak felpuhított bőrébe. Rémlik neki hogyan mosták meg, balzsamozták be vanília illatú szerekkel mokkabarna haját, melyet végül enyhén hullámosra szárítottak és kibontva hagytak. Kisminkelésének folyamatáról azonban nem maradtak meg az agyában éles képek. Egy biztos: valamit szöszöltek az arcán. Körmeit viszont festetlenül hagyták. Ha a sminkelésre nem is, de emlékszik a „ruhára”, amit rá adtak, amit most is viselni kénytelen. Különböző hosszúságú aranyláncok sokaságát akasztottak a nyakába öltözék gyanánt, a legrövidebbek a melléig, a leghosszabbak a combja közepéig nyúlnak le, azonban egyik sem alkalmas arra, hogy eltakarja bájait, azt a célt viszont kétségkívül elérik, hogy épp a takargatni kívánt testtájaira irányítsák a figyelmet. Lábfejeit jégfénnyel káprázó, kisebb-nagyobb gyémántokkal kirakott toronymagas sarkú, platformos cipőbe bújtatták, köldökébe mogyoró méretű brillkövet rejtettek. Csuklóira a felsőtestén végignyúló láncok kisebb verzióinak tucatjait kapcsolták, eltakarandó a fémperecek által okozott sérüléseket. A fürdető-öltöztető nők nem tudhatták, hogy mire megkezdődik az aukció, már nyomuk sem lesz a bőrébe horzsolt sebeknek. Átlagos halandónak hitték, elvégre kábának és esetlennek mutatta magát, és - mint mindig - most is kiválóan játszotta a szerepét.
Olyannyira lefoglalja a közelmúlt felelevenítésének feladata, hogy mire feleszmél révedezéséből már őt vezetik be az árverező terembe. Határozott mozdulattal tolják be az alulról megvilágított, kör alakú, padlóba süllyesztett színpadra. Valaki lelibbenti róla az aranyló szálakból szőtt, könnyű anyagú fátylat, mire ott áll drágakőből kirakott tűsarkúban, mindössze néhány láncba öltözve. Míg hátának jó részét eltakarják lapockája alá nyúló, fényes hullámokra omló fürtjei, addig ruhátlanná meztelenített feneke teljességgel fedetlen. Bódultnak tettetve magát, imbolyogva áll a foncsorozott ablakok karéjában és várja, hogy végre megkezdődjön a licitálás. Értesülései szerint Célpontja a latin-amerikai származású, sötét hajú, sötét szemű, nőies idomú, harmincas nőket részesíti előnyben, tehát ő tökéletesen megfelel a fickó kívánalmainak. Ha minden flottul megy, még pedig úgy kell mennie, akkor a kegyetlen habitásáról, véreskezűségéről és beteges szexuális ízléséről hírhedt olajmogul hamarosan megvásárolja, hogy aztán durván megerőszakolja, végül konkrétan halálra verje őt. Az aberrált arab pasas esetében szó szerint értendő az „egyszer használatos nő” kifejezés. Esély sincs arra, hogy a szerencsétlen áldozat újra szerepelhessen az agysorvadt emír étlapján, elvégre az aktus minden esetben az aktuális partner halálával végződik. Nyilván vele is azt tervezi, amit elődjeivel is, csak éppen arra nem számít, hogy ő korántsem lesz olyan könnyű eset, mint amihez a rohadék szokva van.
Belső eszmefuttatásából a végső licit elhangzása zökkenti ki és repíti vissza a Csarnok üvegfalai közé.
Nem tudja, melyik ablak mögött ül a Célpont, így lövése sincs arról, hogy végül is az Emír vette-e meg. Egy szemvillanásnyi időre végigárad rajta az aggodalom: mi van, ha a pasas nem találta elég vonzónak? A következő pillanatban azonban a baljós gondolat helyét megkönnyebbülés veszi át hallva a rejtett hangszóróból szóló, kellemes fekvésű, hajlékony szoprán által közölt, szemérmetlenül nagy összeget. Tonnás szikla gördül le a szívéről, úgy tűnik, egyelőre nem kell áttérnie a B tervre, maradhat az eredeti irányvonalon, elvégre csakis krőzusi gazdagságú Célpontjának áll rendelkezésére olyan szemérmetlenül nagy vagyon, hogy megengedhet magának egy másfél milliós numerát.
Nyílik az ajtó, halk, madárszárny keltette, surrogás-szerű hangot hallatva kebelezi magába a törhetetlen, hangszigetelt üveglapot a gránitszürke fal. Valaki mögé lép, majd ismét a fejére terül a fátyol. Ügyelve a látszatra, leszegett fejjel, ügyetlenül lépkedve követi a karját markoló alkalmazottat, aki rövid séta után a Megvásárló szobájához vonszolja őt. Újfent felhangzik az ajtómozgást kísérő, surrogó nesz, mire bizonytalanul egyensúlyozva átlépi a küszöböt.
- Parancsoljon, Uram. Az Ön által megvásárolt áru. – mondja a karját szorongató férfi simulékony, behízelgő baritonján, miközben ünnepélyesen leemeli róla a fátylat. Ő mindeközben azt fontolgatja, hogy amint lehetősége nyílik rá, felgyújtja azt az átkozott aranyszőttest, amit folyvást a fejére terítenek, mintha csak valami portól megóvandó bútor volna.
És ekkor elköveti azt a hibát, hogy idő előtt feltekint a Vásárlóra. A látvány szó szerint letaglózza. Izmai kővé dermednek bőre alatt, agyát pillanatnyi áramszünet bénítja meg.
Az a szemét lycan, aki három hónappal ezelőtt elhappolta előle az argentin drogbárót. Pedig az a rosszarcú, heroinban utazó dél-amerikai fószer igazi Nagy Hal, valóságos Bálna volt. Zsíros összeg ütötte volna érte a markát. Ez a kétajtós szekrény meg benyúlta a célpontját.
Erre nem megint az útjába ette a fene?!
- Te?! – nyögi kiesve a szerepéből, hangot adva elképedésének, miközben lassan, de biztosan a harag savazó mérge terjed szét benne.
Az ismerős, kellemes vonású, de kellemetlen emlékeket felcitáló arc láttán kedve lenne hisztérikus kacajban kitörni. Elnyomja a késztetést, sürgős dolga lévén. Elméje hamar lerúgja magáról a döbbenet béklyóját és máris menekülési tervet kovácsolgat.
Első teendőként kiiktatja a felső végtagját markolászó fickót. Kitépi karját a hosszú, erős ujjak közül, majd ugyanazon mozdulat folytatásaként könyökét a pasas arcába robbantja. Hallja, ahogy ütése nyomán megroppan az inzultált járomcsont. Áldozata felordít kínjában, mire belemarkol a szétzúzott arcát fájlaló gúnár zakójába és lendületes mozdulattal – akadály gyanánt - a lycanhoz vágja a szűkülő tagot. Eközben zsebmetszői ügyességgel felfegyverkezi magát. Kihasználva a meglepetés erejét, szabad kezével megragadja a vérfarkashoz lökött fickó öltönyzsebéből kikandikáló pisztoly agyát és annál fogva kirántja azt a helyéről. Mivel az ajtó – hála a Magasságosnak – még nem siklott vissza a helyére, elszántan kivetődik a helyiségből és nyaktörő cipőit lerúgva futásnak ered az üres folyosón.

Pozitív érzelmeknek híján van. Nem érez általában örömöt, kedélyességet, ragaszkodást, boldogságot. Hangulatainak skálája meglehetősen egysíkú és szűk. Vagy nem érez az égvilágon semmit, vagy lelkét harag, vérre való sóvárgás savazza. Most mégis különös ingerület kaparássza belülről. A neve: Elégedettség. Elégedett, hogy el tudta ragadni a Nőstényt Célpontjának közeléből. Elégedett, amiért magához láncolja egészen a munka befejeztéig és mindenekelőtt végtelen elégedettséget érez, mert lelki szemei előtt máris megjelenik a forróvérű, tűzről pattant csitri haragtól lángoló vonásokkal, szikrázó szemekkel, feszültségtől vibráló - egyébként jelenleg fedetlen - testtel. Megint elorozhatja Célpontját előle, akárcsak Argentínában, ahol valamiféle beteg vicc következtében ugyanazt a Célpontot kapták. Azonban ő hatékonyabbnak bizonyult a nőnél, ami természetesen sosem volt kérdés. Efféle szakma nem való a gyengébbik nem képviselőinek, még akkor sem, ha történetesen a nő aligha nevezhető gyengének. Strapabíró kifejezés sokkal inkább jellemző rá. Mindezen elégedettség, amelyek ezekből a gondolatokból fogan, azonban gyorsan tovaillan, helyét pedig a düh veszi át, melyet már jól ismert sötét útitársaként üdvözölhet. Ugyanis tudja, hogy ha Prédájára más is szemet vetett, az azt jelenti, hogy több játékossal kell számolnia, terveit pedig kénytelen áthúzni és újat gondolni ki helyettük.
Nem bírja a változást.
Karmai hosszabbra nyúlnak, minek követében azok megállíthatatlanul marnak a szénfekete bőrborítású fotel puha karfájába. Izmait vibrálni érzi és tudja, a vénáiba injekciózott LRV-nek köszönhetően a tomboló bestiát nehéz lesz megfékezni, ha egyszer elszabadul. Erre azonban most nincs ideje. Le kell nyugtatnia magát, démonát pedig rászabadíthatja majd Célpontjára akkor, ha az időpont és mindenekelőtt a hely alkalmas lesz. Egyelőre azonban el kell vinnie innen a már előre elkészített odújába. Néhány hete tartózkodik az államban, azóta viszont nem tétlenkedik. Egyrészt újonnan kapott Célpontját kellett megfigyelnie, valamint szerzett egy olyan helyet, ahol szabadon kínozhat anélkül, hogy az illető sikolyait bárki meghallaná. Nem mintha különösen izgatná, ha társaságot kap a munka elvégzése közben, ugyanis minél több személy áll az útjába, annál többet téphet cafatokra.
Vér… hús… belsőségek… fájdalomsikolyok. A felidézett ízek, hangok és képek látványa férfiasságát nyomban meredezővé állítják. Termetes dorongja egy pillanat tört része alatt túlságosan szűkké konstruálja öltönynadrágját, melyben így is rohadtul kényelmetlenül érzi magát. Amint elhurcolja prédáját innen, levedli magáról ezt az undorító szövetet, hogy helyette acélbetétes bakancsot, farmert és pólót viselhessen. Nem való neki efféle öltözet. Ebben túl emberi, ő pedig már nem az. Semmi emberi nincs sem gondolataiban, tetteiben sem pedig lényében. Elfajzott, elkorcsosult állat csupán, aki élő démonként mérgezi a halandók világát.
Noha a helyiségen kívül húzódó körfolyosó szőnyeggel van fedve, állatiasan kifinomult hallása így is érzékeli léptek közeledtét. Nem fordítja komor tekintetét azonnal az ajtó felé. Visszahúzza pengeéles karmait a fotel karfájából, erővel lazít izmai merevségén, végül feláll az ülőalkalmatosságról. Kilincs némán elfordul, végül akadálytalanul tárja szélesre az ajtót, hogy a két jövevény beléphessen rajta. Noha ketten érkeznek, dérrágta íriszei csupán a Nőstényre tapadnak. Tekintete precíz alapossággal siklik végig az elkendőzött fehérnépen. Szemügyre veszi elkendőzött vonásait, karcsú ugyanakkor nőiesen izmos testének minden apró porcikáját, melyeket múltkor nem volt alkalma megtekinteni. Többnyire nem hozzák lázba a női bájak. Kefél, mikor ingere támad rá, de semmi több. A legtöbb férfival ellentétben, akiket a farkuknál fogva tudnak vezetni, Zarek aligha ilyen. Képes higgadtan gondolkodni, akkor is, ha történetesen az övé is égnek mered. Női praktikák nem válnak be nála, kár is volna próbálkozni. Ezúttal azonban valamiért különös érdeklődéssel - mely morózus vonásain nem mutatkozik meg -, szánt végig íriszeivel fedetlen bájain. Karcsú nyakán, csontos, elegáns kulcscsontján, hetykén előre meredő keblein, amelyet sikertelenül kíséretlenek meg eltakarni előle a láncokkal és természetesen nem hagyja ki a mustrából a formás combok közt rejlő forró kelyhet. Mély lélegzetet vesz, hogy tüdejét megtöltse a bőre és különböző testnyílásaiból áramló édes aromák elegye. Csaknem felmorran megérezve a hasítékból kiérződő kéjnedv félreismerhetetlen illatát, ám képes uralkodni magán.
Az áru szó hallatán megremeg szája sarka, hogy mosolyra görbüljön, de visszafojtja a késztetést éppen abban a pillanatban, amikor a csokoládé szín íriszek egyenesen rá tapadnak. Szempárban többféle érzületet felfedez. Először a döbbenet végül pedig már előre megjósolt harag villan át tekintetén.
Ez jó. Nagyon jó. Légy csak dühös Nőstény, hadd regulázzalak meg - szólal meg belső hangja.
Mielőtt még választ fogalmazhatna a kiválasztottnak, az máris akcióba lendül. Fogva tartóját egy gyors és hatékony módszerrel lefegyverzi, végül pedig felé hajítja annak testét. A felé zuhanó testet még azelőtt megragadja, minthogy több ponton is hozzáérne, amit mellesleg nem tűr. Kobra gyors mozdulattal tapasztja tenyereit a lefegyverzett halandó fejének jobb és bal oldalára, végül csontmorzsoló, bestiális mozdulattal összezúzza annak koponyáját. Benne lévő fenevad felőrjöng gyönyörűségében, melynek majdnem hangot is ad. Ám most nincs itt az ideje vele foglalkozni, ugyanis a Nőstény felé kell magát vetnie mielőtt kiiktatja Célpontját. Arcára fröccsenő vérrel, Hugo Boss márkájú öltönyére robbanó agyvelődarabokkal mit sem törődve, megfeszülnek vaskossá edzett combizmai és eltépi magát a földről. Olyan gyorsasággal szeli át a folyosót, hogy a kiválasztottat már a következő fordulónál utoléri.
Azt hitte elmenekülhet...
Jobbját kinyújtva megragadja a Nőstény hullámzó fürtjeit, melyekre markolva ellentmondást nem tőrűen, erősen húzza hátra, hogy megállásra késztesse. A hirtelen jött akadálytól karcsú teste úgy vágódik hátra vérvörös, hosszú szálú kárpiton, hogy a láncok teljesen lecsúsznak halmairól, immár teljes meztelenségében megmutatkozva. Zarek felajzott, dühtől szikrázó tekintete csupán egy szívdobbanásnyi időre villan az említett meglehetősen ingerlően meredező bimbókra. Elszakítja pillantását kerekded domborulatokról, majd felrántja a földről, hogy aztán keményen a szemközti falhoz vágja arccal törékeny testét. Nem finomkodik, hisz tudja, hogy szükségtelen. A kiválasztott a spontán regeneráció képességének birtokában van, így akárha személyére szabottra tervezték volna, most végre nem kell visszafognia állatiassá lényegült ösztöneit.
- Mégis mit képzelsz hová rohansz, Nőstény? - dörren a kérdés egészen a fülkagylója mellett. Mielőtt még a Szökdöső amazon az elkobzott fegyverét használhatná ellene, kiragadja azt ujjai közül. - Úgy látom, aligha értetted meg az áru és a tulajdon fogalmát. Megvettelek téged, így a tulajdonom lettél. Azt teszed, amit mondok, máskülönben olyan büntetésben fogsz részesülni, hogy karcsú kis tested szétszakad fájdalmában.
Mielőtt még nő szólásra nyithatná ajkait, közeledő léptek jellegzetes hangja hatol át a közéjük telepedő feszült pillanatnyi némaságon. Továbbra is a hajánál fogva megragadja őt és elhúzza a faltól, hogy újonnan érkezett társaságukra vezethesse jeges íriszeit. Két öltönyös alak jelenik meg hamarosan látóterükben. Egyik sem ránt azonnal fegyvert, ugyanis felismerik Zareket, mint az egyik vevőjüket, a karjaiban tartott kiválasztottra azonban már másként tekintenek. Szemeik összeszűkülnek, tekintetük pedig aprólékos pontossággal szántalak végig alig fedett testén.
Nem nézhetik!
- A nő megakart szökni előlem. Nem tetszik, hogy ennyire hadakozik ellenem. Arról volt szó, hogy engedelmes szukát kapok a pénzemért, aki bármire képes. Ilyen nősténnyel semmire nem megyek. -magyarázza erős német akcentussal a hangjában. - Úgy döntöttem, hogy átadom a nőt az albánnak. Személyesen viszem el neki a szukáját. Helyette viszont mást kérek... legalább ilyen minőségűt, mint ez. -hangja direkt degradáló, hogy tökéletesen tudja alakítani a sértett ügyfél szerepét.
- És a vér honnan van? - dörren a kérdés, ám a választ rezignált képpel, teljes nyugodtsággal fogalmazza meg.
- Megölte azt, aki behozta. Vérmes egy kis bestia, de ne aggódjanak uraim, majd megneveli őt az új gazdája.
Valójában nem gondolja, hogy ezt a mesét be fogják venni. A pillanatnyi csendben, miközben egymásra tekint a két halandó, felkészül arra, hogy Bestiáját előhívja és ugyanazon módszerrel, amivel az említett felet is kiiktatta, velük is végezzen. Megnehezítené a dolgokat, ugyanakkor levezethetné a feszültséget. A mese azonban hihetőnek tűnik számukra és bár olyan tekintettel méregetik a kiválasztottat, hogy attól tart kiragadják karmai közül, de nem történik ilyesmi.
- Nem szükséges fáradnia azzal, hogy a szukát elvigye neki. Majd mi gondoskodunk róla. Ahogyan a másik nőről is a kellemetlenségért pedig elnézését kérjük.
Tesznek egy lépést párosuk felé, azonban Zarek megállítja őket.
- Nein. Majd én elviszem. Személyesen kívánom felkészíteni a Gazdáját, hogy mire vigyázzon. -válaszolja ezzel végleg lezárva a témát. Ujjait erősebben fonja a bársonyos fürtök közé jelezvén, hogy kibaszottul nem ajánlatos most, magánakciókba kezdenie, végül pedig feszes és céltudatos léptekkel indul meg a folyosón egyenesen a Célpont fülkéje felé.