Mély, rekedtes sóhaj tör fel belőlem, amint a sikátor elejéhez érve, befordulok a szűk, igen csak sötét utcába. Két gyér fényforrás van jelen, a házakból világító lámpafény, és a drága Hold, amit kis városunkban sokan szeretnek vonítani, feltéve, ha az éppenséggel fullon van. Vagy, egy magányos farkas, aki eltévesztette a házszámot... A sikátorban terjeng a büdös szemét szag, és egy prostituálnak a parfümje. Ezt a duót akár kilométerekről is képes lennék felismerni. Eltévesztetlen ez a csodálatos aroma, de komolyan. Az olcsó parfüm szagot továbbra is érzem, de a nő egyelőre még látatlanban marad, nem fedi fel kilétét. Vagy talált magának egy potenciális egy éjszakás partnert, vagy már annyira belőtte magát az olcsó cuccal, hogy azt se tudja eldönteni, jelen esetben melyik bolygón is kóvályog. Nem mondanám, hogy annyira utána szerettem volna járni annak, hogy vajon merre is leledzik a drága, de úgy tűnik, ő felcsapott egy éhes hiénának, és rögtön lecsap arra, aki beteszi a lábát az ő területére. Hideg kéz az, ami végigsimít a nyakamon, én pedig az undornak betudhatóan összerándulok. Fejemet a nő irányába fordítom, alig észrevehetően, csak a szemem sarkából kémelem agyonmázolt arcát, és a cigi miatt rohadó fogait. Micsoda... pöpec példányt fogtam kis a sok közül.
- Pár dolcsiért cserébe elrepítelek Csodaországba... -hagyja el a száját a mondat, amit közvetlen közelről a fülembe suttog. Hát, ha azt hittem, hogy a parfüm, és a hulladék szagának keveredése a legborzalmasabb, akkor nagyot tévedtem. Pia, cigi és rohadó fog szag. Mennyei, mit ne mondjak.
- Azt nagyon kétlem -fordulok felé, jeges tekintetemet az övéibe fúrom, és némi félelmet vélek felfedezni a szemében, amint a szemem színe átvált a véréhségnek köszönhetően vörös árnyalatba. Halvány mosoly húzódik meg a szám szegletében, aminek köszönhetően kivillannak meghosszabbodott szemfogaim. Ujjaimat körbefonom állkapcsán, közelebb rántom magamhoz, és fogaimat egyenesen a nyaki ütőerébe döföm. Ha már másra nem jó, akkor a vérét elsajátítom. A sok drognak, és egyéb káros szereknek köszönhetően az íze már nem az igazi, de a célnak megfelel, miszerint ne halálozzak el az elkövetkezendő pár napban. Mikor már számomra hasznos nedűt nem találok benne, mint valami ócska rongyot, elengedem, had hulljon a földre úgyis oda való. Egy elegáns mozdulattal törlöm le a vért a szám sarkáról, és ellépve felette, a főútra térek, hogy folytathassam tovább utamat. Elfordulva jobbra, egy, a fal mentén kúszó-mászó csajt pillantok meg, aki ebben a helyzetében beleillene a The walking dead című sorozatba. Halk nevetés hagyja el a számat ennek láttán, kis terpeszben, mellkasom előtt összekulcsolt kézzel torpanok meg a nő előtt.
- Esetleg segítsek, vagy végig akarja tisztítani a fél várost az amúgy drágának tűnő ruhájával? -szánom felé a kérdést, ami egyelőre süket fülekre talált. Bár nem várok mást, elvégre egy holt részeg amíg felfog egy bizonyos kérdést, nem csekély időt igényel. De én roppant türelmes vagyok.

A nő, aki gond nélkül adná át nekem a kegyeit, még arra se méltó, hogy magam fajtává változtassam. Amikor egy vámpír vért akar ontani, vagyis, inkább csak magáénak akarná tudni, két lehetőséggel néz szembe. Vannak, kiknek az életén csak javítunk azzal, hogyha átváltoztatjuk. De sokak, mint az előttem kéjelgő nő, nem érdemlik meg, nekik már akár több éve kijárt volna a halál. Az ő életükön csak ezzel javítunk. Meg a körülöttük élőkén is. Nem volt túl meghatározó alak az emberek körében, hát akkor miért is rontsa tovább a Földön a levegőt? Csak elszívja azok elől, akik megérdemlik, hogy békességben leéljék az életüket.
De az is lehet, hogy csak velem van a gond, és minden férfi szó nélkül dobálná a nő elé a pénzét, hogy őt idézve "elrepítse csodaországba". Azért nálam van egy egészséges mérce, amit meg kell ugornia egy nőnek, hogyha elakarja érni, hogy én legyek az aktuális partnere. Túl nagyok az elvárásaim... de, a vére minden esetre tökéletes ahhoz, hogy én továbbra is fojtathassam a roppant izgalmas életemet, és ne kiszáradt gilisztaként vergődjek a földön. Nem mondanám, hogy a legízletesebb falattal futottam most össze, de a célnak tökéletesen megfelel. Pedig reménykedtem, hogyha már lelkileg rothad, kívülről csak szimplán ronda, akkor a vére finom legyen. Olyan nagy kívánság lenne ez? Öreg, zsémbes vámpír vagyok, nem csoda, hogy senki nem tud a kedvemben járni, akármiről is legyen szó.
Amikor minden cseppet kifacsartam a nőből, az élettelen, falfehéren hullik a porba. Észrevehetetlenül rázom meg a fejemet, majd még arra se méltatom, hogy a hulláját kikerüljem, lenézésem jeléül csak átlépek rajta. Egy kósza vércseppet letörlök a szám sarkából, majd amint kiérek a sikátorból, egy zombizó nővel találom szembe magamat. Ó, ha nem lenne az a fal, ami mentén lazán tud közlekedni... talán még jobban rám hozta volna a szívinfarktust, ha fókajárásban közelít felém. De így csak egy halk röhögés az, ami elhagyja a számat és mellkasom előtt összekulcsolt kézzel nézem a bénázást.
- Esetleg valamilyen irat nincs magánál? Nagy segítség lenne... -az emberek meg a részegség... igen csak vicces kombót tudnak nyújtani a magam fajtáknak. Amióta az eszemet tudom, véren élek, ezért én ezt a felettébb érdekes helyzetet még sose tudtam átélni. És, ha mégis rászánnám magam arra, hogy emberi löttyöt töltsek magamba, rám semmilyen formában nem tud hatni. Micsoda mázli.
- Na látja, ezt én is kérdezhetném. Tudtommal engem kevésbé nagy veszély fenyeget -de ha tudná, hogy ő most éppenséggel a Piroska és a farkas mesébe csöppent, csak egy kicsit feldolgozott változatba. Talán akkor már nem lenne ennyire kíváncsi.
Minden mozdulatát végigfigyelem, köztük azt is, ahogy eltávolodva a faltól, másodpercek töredéke alatt a betont ölelgeti. Felvont szemöldökkel állok előtte, majd felsegítem a földről, de hogy még csak véletlen se kerüljön oda vissza, hűséges támaszt nyújtok neki. Mikor is lettem én ilyen nagylelkű?

Vacsorám elfogyasztása után, szép lassan indulok meg a sikátor bejárathoz, hogy egy lépéssel közelebb legyek a hazafelé vezető úton. De nem is értem, hogy egy szajha véréért miért is utaztam ennyit? Talán kellett a változás, és nem kéne Port Angeles egész lakosságát kiirtanom, ezért inkább rárabolok egy nagyobb városra, mint jelen esetben Seattle-re.
Szám széléről egy elegáns mozdulattal törlöm le a nőtől maradt pár vércseppet, majd tekintetem egy igen csak érdekes, új jövevényre terelődik. Nem mondanám, hogy túl sok alkalmam volt részeg nőket az utcán csúszva látni, de most egyel nőtt az újdonságok száma. A bénázása akaratom ellenére csal vigyort a képemre, ami a sötétben, és az ő idegállapotára való tekintettel, nem látszik. Bár, érdekel az engem, ha egy másik nemből származó, aki jelen esetben a saját fejében is eltéved, észreveszi rajtam, hogy éppenséggel mély szánalommal vagyok irányában? Biztos férfi van a háttérben... a nők mindig erre fogják az alkoholizálást, hiszen mi, hűtlen férfiak mindenkit átb*szunk, és csak a saját kis énünkkel foglalkozunk, aki nem elégszik meg egy nővel. Micsoda sztereotípiák. És akkor jönnek a rinyálások, hogy minden férfi ilyen, megy olyan... hát, erre csak egy válasz van, nem kéne mindet kipróbálni, max. egyet megtartani, és máris könnyebb lenne az élet. De lehet, hogy csak én vagyok túl ómódi, és most már mindenkinek minimum két ágyassal kell rendelkeznie. A hűség és a szerelem manapság tabu témává vállt.
De visszatérve a faltámasztóhoz... vagy inkább faltisztítóhoz? Mindegy... Az imént feltett kérdésemen alig fél percet rágódik, míg végül összeáll a fejében, és ugyan ennyi időintervallumot igényel az, amíg előhalássza az imént kért tárgyat valamelyik zsebéből. Sóhajtozva nézem végig ezt a műveletet, aztán, mivel a személyi igazolvány csak úgy random elhagyja a kezét -de természetesen azt nem várja meg, hogy az én kezemben landoljon-, a föld fölött alig pár centivel fogom meg. Na, a vámpírok és a hihetetlen gyorsaságuk. Micsoda hatalom... Átvizslatva a kártyát, megtalálom az utca és házszámot. Hát igen, az alkohol hatása, hogy nem gondolja át, egy idegennek talán nem kéne ilyen információhoz jutnia. Na mindegy, most már tudom, ki lesz a kis vérbabám.
- Maga azt csak hiszi -arrogáns mosoly ül ki az arcomon, miközben visszajuttatom hozzá a kártyát, bár a fénysebességének hála most ez is egy bizonyos időt igényel. Nagyon úgy érzem, mintha egy csigával társalognék. Egyáltalán nem okosabb, a sebessége tökéletesen megegyezik. És láss csodát, még az elhelyezkedésük is ugyan az! Felvont szemöldökkel nézem végig ahogy egyik pillanatról a másikra, állóhelyzetből, úgymond fekvőbe tornázza magát. És, hogy tovább csillogtassam kedvességemet, felsegítem a földről, további támaszt nyújtva neki. Valahogy el kell érnem, hogy belopózzak a szívébe. Fejemet oldalra biccentve, kicsit lejjebb guggolva, alig észrevehetően hajolok közelebb a nyakához. Nem, ezúttal nem szándékozom megcsapolni, egyszerűen csak az ereiben futó nedű illatára vagyok kíváncsi, mely számomra roppant édes, másnak taszító. És akadnak olyanok is, akik málnának vélik. Hát, kinek mi...
- Ja, málnába. Elvégre életszerűnek tűnik így az éjszaka kellős közepén -ujjamat a számhoz emelve nyalom le róla a már majdhogynem rászáradt vért, majd tekintetemet visszavezetem a nőre. - Elindulhatunk, vagy egyelőre még túl nagy erőfeszítést igényel? -felesleges kérdés, hiszen amíg választ kapok rá, a nap vagy hatszor feljön, ezért megelőzve a pirítósság válásomat, lassú tempóban megteszek pár lépést, felmérve, mennyire gyors neki a tempó. De, ha nem ellenkezik, megpróbálom a legegyszerűbb utat, miszerint ölben viszem tovább. Igen, az idő szorít, és nem akarom az egész estémet az utcán araszolva töltenem. Elvégre még vissza kéne valahogy kóvályognom a városomba is.