Eleanore & Drake

Tekintete vadul csillan meg az éjszaka sötétjében, ahogy kilépve a házból a Hold erős fénye megvilágítja azt. Halvány lila sejtése sincs, hogy mi okból kell Seattle-be mennie, egyszerűen csak annyit tud, hogy Eleanore kérte meg erre. Hát, kedves, aranyos társként mit tud mit tenni, csak nem utasíthatja vissza a nő kérését. Ennek érdekében ugyan több mint két óráját veszi igénybe már csak az utazás is de amint tudjuk, a vámpírok igen csak ráérősek a bizonyos Nap felkeléséig. A nyár közeledtével viszont a nappalok egyre hosszabbá, míg az estét rövidebbé válnak, ezáltal kizökkentve a vámpírokat a privát szférájukból. Hiszen, a borongós tél az, ami a legtöbb lehetőséggel kecsegtet a számukra. Az éjszaka az úr, a vámpírok átveszik az uralmat, és magukévá teszik a környéket. Ezzel szemben a nyár, amikor is, szinte kalitkába zárt madarakként ülnek a babérjaikon, és várják, hogy az a bizonyos égitest elhagyja a horizontot, és testvére vegye át a helyét. Hát, meg kell mondani, unalmas a vámpír lét, hiszen be vannak határolva, csakis az éj leple alatt vadászhatnak, míg a többi faj éjt nappallá téve róhatja a köröket, és elzsákmányolhatja előlük az élelmet. De a vámpírok hírneve még ennek ellenére se csökken, hiszen ezzel vívják ki maguknak a tiszteletet. Nem vadásznak mindig, korral járóan egyre kevesebbet igényelnek, de amikor eljön az ő idejük, akkor mérhetetlen pusztításra képesek. És, noha mostanság egyre elterjedtebbé válnak a biológiailag előállított vérpiacok, a hozzá hasonló idősebb vámpíroknak ezzel nem tudják kiszúrni a szemüket. Hiszen, a név kötelez, vámpírok, ragadozók, akik megkövetelik az állati, vagy emberi eredetű vért, és szépen gyilkolnak. Már, amennyire ezzel a jelzővel lehet illetni az elhalálozást. Drake mindig is híve volt annak, hogyha már el kell vennie egy emberi életet, akkor annak adja is meg a módját. Persze, külön igényei alapján nagy többségében a női egyedeket fogja ki magának, kik előszeretettel dobják magukat a karjaiba, hiszen nem tudják, hogy mi vár rájuk. Óvatosan cserkészi be őket, a bizalmukba férkőzik, és egy váratlan pillanatban lecsap. De az ő esetében is előfordul a "kiéheztetett állapot", mikor egy, vagy másfél hónap elteltével, mikor mennyit vesz igénybe, nem törődik azzal, hogy hogyan is öli meg az illetőt. És akkor még a nemi beállítottságot is igen nagy ívből elkerüli, az ínyencségeket félreteszi.
Nyugodt, nem elhamarkodott léptekkel halad Seattle utcáin, mit se törődve az emberekkel, akik rohanva igyekeznek el mellette. Éjszaka van, ez az ő ideje, és nem hoz átgondolatlan döntéseket. Egyszerűen csak zsebre dugott kézzel nézi a halandókat, kik fejükre szorított telefonnal, kezükben kávét szorongatva térnek át egyik épületből a másikba. Nekik nincs annyi idejük, mint neki... alig pár évük van arra, hogy kiélvezhessék az életüket, és ők mégis arra a döntésre jutnak, hogy létezésüket állandó tanulással, és dolgozással töltsék el. Kimaradnak abból, hogy kiélvezzék azt, amit kaptak, és elpazarolják holmi munkára. Aztán, a halálos ágyukon jönnek rá, hogy a több év mind elpazarolt idő volt. Hát tény, hogy unalmas száz és száz év körforgása, de minden esetre elegendő időt ad arra, hogy véghez vigyük mindazt, amit elterveztünk. De be kell látni, hogy néha még ez se elég, hiszen Drake a maga több mint kétezer évével még mindig nem teljesítette a kitűzött célokat.
Lehajtott fejjel, szinte megszokásból közlekedik, hiszen Washington nagyobb városainak utait már úgy ismeri, mint a saját tenyerét. Felpillantva, reflexszerűen fordul be egy kisebb közbe, mely bűzlik a különböző, már szinte beazonosíthatatlan szagoktól. Egy árva lámpa se ad nagyobb fényt, csakis a Hold dolgozik a mai este. Pár lépéssel beljebb megy, hogy elérje az utca felét, majd körbetekintve megállapodik az egyik ház tövében. Nekidönti a hátát a hideg falnak, jobb lábát szintúgy felcsapja rá, mindeközben egy sóhajtás kíséretében fejét az ég felé emeli.