Ahogy meghallja az ébresztő fülsüketítő hangját egy mély, szinte állatias morgással fejezi ki nem tetszését. Legszívesebben a másik oldalára fordulna, és a párna is nyilvánvalóan a fején kötne ki, de lássuk be, ez nem az ő munkamoráljára jellemző. Elvégre, akármilyen hihetetlen is, de az esetek, úgy… kilencven százalékában rendesen eljár munkába, hogy fedezze a szükséges költségeket, a maradék tíz százalék viszont akkor lép érvénybe, ha a lustasága nagyobb, mint a kitartása. De ma, lássatok csodát, hosszas nyűglődés után, de megválik szeretett, számára kényelmes, ámbár mások szerint igen rücskös ágyától, és nekilát a reggeli teendőknek. A reggeli kávé, egy szál cigivel jelenti számára az elengedhetetlent, melyet javarészt, az időtől független a kisebb erkélyfélén szokott elfogyasztani. Mélyeket szív a drága méregből, mellé jókorákat kortyol a fekete kávéjából, melybe általában egy kanál cukrot szokott tenni, hogy némileg legyen valami édeskés íze. Hatalmas mennyiségben szokott belőle fogyasztani, általában egy nem szokványos méretű bögre színültig telik vele, elvégre reggel hattól este tízig bent kell robotolnia a kaszinóban, néha akár szünet nélkül is. Habár nem túl nagy a nyüzsgés, és egy héten maximum egy akció szokott lenni, amikor valaki szökni próbál a zsetonokkal, van, hogy még annyi se, de mégis megterheli az álló, és tűrőképességét egyaránt. Lássuk be, nem ez az életvitel, amit anno még kiskorában megálmodott magának, a szerint ő most egy jól kereső, nagy valószínűséggel rendőr, vagy tűzoltó lenne, de e helyett nézzük csak meg, hogy hol tart. Először is, nézzünk körbe a lakásában, mely tulajdonképpen egy hálószobából áll, ami egybe van kötve egy miniatűr konyhával, és nyílik még egy fürdőszoba is. Egy régi, nagy valószínűséggel ezer éves Samsung tv az, ami még ott díszeleg az egyik sarokba, de amióta ő ide költözött, inkább nem kísérelte meg a bekapcsolását, mert nagy valószínűséggel megcsapta volna a kettő húsz. Hát igen, ennyi köthető csak az ő civilizált életéhez, hogy van egy idejét múlt tv-je. Azon kívül a vezetékek is vacakolnak, nem mindig folyik a meleg víz, ezáltal már teljesen ráállította magát arra, hogy minden egyes fürdésnél instant jégkockává fagy. Szinte már természetesnek hat.
Túlzott elmélyüléséből, melyet a táj vizslatásával töltött, a bögréjének üressége, és a cigaretta hiánya zökkenti ki, majd egy álmos sóhajtással fordít hátat, hogy aztán belépve a szobájába, megrohamozza az elég rozoga szekrényét, amiből előrángatja a jellemző, kék ruházatát, melyet grimaszolva, de magára ölt. Vet még egy kósza pillantást a puhának tartott ágyára, amely szinte hallhatóan hívogatja, de ellen állva inkább sarkon fordul, és elhagyja a házát. Autó híján, gyalogos úton szándékozik eljutni a kaszinóhoz, miközben békésen, zajtól mentesen el tud szívni még egy-két szál cigarettát, hogy teljesen nyugodt idegállapotban tegye be a lábát a többiek közé. Egy idő után ez a pillanatnyi békesség úgyis tovaszáll. Apró kis pitiáner dolgokkal is, pillanatok alatt ki lehet ebből az állapotból zökkenteni, nem is kell azzal évekig húzni az agyát, elég neki egy-két perc is, máris előjön belőle az állat. Persze, nem a szó szoros értelmében, annyira még tudja magát türköztetni, hogy ne akarjon menten valamilyen csodás ragadozóvá avanzsálni.
Beérve, rögtön köszönti a többi munkatársát, vált velük néhány szót, de aztán, lévén jó munkaerő, beáll a helyére a játékgépek mellé. Egy ideig egy helyben ácsorog, majd partnerét kezdi keresni, aki, jó szokásához híven, nagy valószínűséggel még mindig az igaz csirkefogók álmát alussza. Sergio az eddigi leglustább élőlény, akivel összesodorta a víz, és ezt többször meg is említette már neki, de az még mindig nem akarta megfogadni a tanácsát, miszerint jobb fizetést is kapna, hogyha időben bevonszolná azt a lusta seggét. Negyed óra… általában ennyi időt szokott neki adni, hátha valami csoda folytán belibben azon a bizonyos ajtón. De nem, ez az „égi áldás” még ma se köszöntött be. Mérgesen, egy mély levegővétel kíséretében rántja elő a telefonját, és kikeresi annak a nyomoroncnak a nevét. Érdekli-e, hogy éppenséggel felébreszti talán a legédesebb álmából? Nem túlzottan. Hagyja, hogy a telefon csöngjön, szinte már fülsüketítő a sípolás a fülében, majd végre egy ismerős hang is beleszól.
- Jó reggelt, Csipkerózsika, hogy aludtál? Jól? Hát akkor most már teljes lelki nyugalommal bevonszolhatnád magadat, elvégre megszabott munkaidőnk van, amit örülnék, hogyha életedben legalább egyszer nem lógnál el, és nem nekem kéne letudnom a te részedet is! –próbálja magát mély levegőkkel nyugtatgatni, de hangja még így is az idegesség skáláján mozog. Szinte tisztában van vele, hogy Sergio fogja a halálba vinni. Csak az a baj ezzel, hogy ismerve őt, magát is egy könnyen elrakja láb alól, és még a pokol legmélyebb bugyrában is el kell majd viselnie.

by Δ

Akármennyire is törekszik arra, hogy végre valahára ő is ellógjon a munkából, mondván, csak kivett egy szabad napot, megerőltetve magát, mégis kimászik az ágyából, és az első gondolat, ami eszébe jut ezen a fáradt reggelen, az nem más, mint a kávé, és a cigije. Ez a kettő szükséges neki ahhoz, hogy a reggelje valamilyen úton-módon, de még jobban induljon, mint általánosságban, amikor nincsen arra ideje, hogy elrágódjon még azon, hogy elkészítse az alatt az öt perc alatt a kávét. Noha minden áldott, verőfényes napsütésben ki kell mosnia a kávéfőzőjét, mivel hagyja beleposhadni az előző napit, és azért annyi igénye még neki is van, hogy ne kísérelje meg annak elfogyasztását. Ezáltal, a forró italt, aminek elkészülését a főző füttyögése jelzi, a szokásos bögréjébe tölti, majd egy tíz perc leforgása alatt elfogyasztja a cigijével együtt. Nincs arra szüksége, hogy reggelizzen, elvégre magát ismerve a munka után még lesz annyi lélekjelenléte, hogy kivánszorogjon az erődhöz, és elfogjon magának egy nyulat, jobb napokon esetleg egy őzet. Addig meg fél lábon is kibírja, mondjuk egy tojásrántotta nélkül is.
Amint elvégzi a kávéja utáni szükséges teendőket, mint mondjuk arcának rendbe szedését, magára rántja a földkerekség legrondább egyenruháját, majd egy kis unszolás után szembeáll a nappal. Nem titok, az ágya sokkalta jobban tetszik neki, mint a gondolat, hogy nap háromnegyedét munkával töltse, de valamiből azt a bizonyos fekvő alkalmatosságot is meg kell teremtenie. És lássuk be, egy jobb is ráférne már a csontjaira, és akkor talán nem jajgatna mindig, hogy éppenséggel mije fáj. Ki tudja, lehet, hogy azt is már a kor teszi… De minden esetre, egyelőre rendíthetetlenül törtet előre az utcákon, szájából kilógó cigivel, ami kordában tudja tartani egy ideig, de magát, és társait ismerve, nem sokáig fogja azzal az egy-két szál cigarettával bírni. Minden esetre, a szándék a lényeg… munkába menet mindig elszívja azt a párat, hátha majd valamelyik nap végre bekattan valami a fejében, és gond nélkül átvészeli vele a napot, de erre még egyértelműen várni kell. Hiszen, ahogy beteszi a lábát a kaszinóba, rögtön észreveszi azt a bizonyos hiányosságot, aki miatt minden reggel úgy indul, ahogy. Őrjöngéssel, és természetesen idegességgel, amiért mindig elmondja neki ugyan azt, de végül annyi eredménye van, mintha azt a fallal próbálta volna megértetni. Így hát hagy neki tizenöt percnyi reagálási időt, hátha betoppan, de végül a szokásos telefonálás mellett dönt. Nem csalódott, elvégre Sergio hangja túlzottan álmosnak hatott ahhoz, hogy elmondhassa, hogy már éppenséggel úton van. De amint ki akarná nyögni a válaszféleséget, amit olyan jól összerakott a fejében, a telefon hangos visítással jelzi, hogy a vonal másik oldalán félbeszakították a beszélgetést. Sóhajtva forgatja meg a szemét, majd zsebre vágva a kezét nekidől a falnak, és tekintetét a játékosokon tartja. Semmi izgalom, alig vannak páran, akik meg túlságosan szabályszerűen játszanak, ezáltal megakadályozva azt, hogy bármiféle akcióba lendülés történhessen a biztonsági őrök részéről. Ehelyett a legnagyobb meglepetést az okozza, hogy Sergio végre valahára beteszi a lábát a kaszinóba. Az ajtó csak úgy becsapódik utána, tudtára adva mindenkinek, hogy márpedig ő megérkezett, járása olyan, mint egy megkergült roboté, és szeme a megszokott barna helyett vérvörösbe ment át. Amint mellé ér, legszívesebben osztana neki egy-két tockost, hogy térjen már észhez, de inkább csak halványan vigyorogva megrázza a fejét.
- Már nem azért, de szerinted van olyan ember, aki szereti a munkáját? Én is utálok itt lenni, pont, ahogy te, de tudom, hogy vannak kötelezettségeim, amiket meg kell tennem. Az is ilyen, hogy bejárok munkába… nem másoknak teszek vele szívességet, csak a saját helyzetemen javítok vele, különben még mindig az utcán lennék, mint ez előtt. És nyugodjál már le végre, mert ha itt helyben fogsz átváltozni, azután már nem csak szóbeli bírálást fogsz kapni –hangja nem ingerült, sokkal inkább kiegyensúlyozott, és dorgáló. Utálja, hogy mindig neki kell az oktató félnek lennie, és hiába minden egyes kísérlete, a lényege sose érkezik el a másik félhez. Vagyis, némileg felfogja, de általában egyik fülén be, a másikon ki…
- Sergio, mondj fel, teljes lelki nyugalommal. De azt remélem tudod, hogy utána nem fogsz elém jönni nyüszítve, hogy fogadjalak be. Aztán meg jön anyád, és utána még tőle is kaphatod az áldást a fejedre –noha ő az egyetlen barátja, aki általában az idegeire megy, mégse vállalná el, hogy befogadja maga mellé. A nehezen összekuporgatott pénzét mind eltökíteni, a kaja is egyik pillanatról a másikra eltűnne a hűtőből, még mielőtt Zach egy pillantást is tudna rá vetni. Ismeri ahhoz már elég jól, hogy tudja, ilyen helyzetben mit várhat el tőle. Sergio utóbbi mondata mondani se kell, hogy megmozgatja a fantáziáját, majd csak szimplán előveszi a telefonját, és megnézi az időt. Alig van itt háromnegyed órája, még nem áll szándékában csíkot hagyni maga után. De úgy két óra múlva nyomát se lehet majd látni.
- Nem, ilyen könnyen nem úszod meg. A semmiért kapsz fizetést, most az egyszer kibírod, hogy a munkaidőnknek a felét legalább itt töltsd –ellentmondást nem tűrően ejti ki a szavakat, de tisztában van vele, hogy az ő szava még csak véletlen se szent, és sérthetetlen, úgyhogy mindjárt kapja a gyerekes kitörést, miszerint nem ő az, aki parancsol neki, a saját maga ura, és a többi.

by Δ

Lássuk be, Sergio-n kívül alapjáraton nincs jóban a munkatársaival, de annyi jóindulat, és természetesen jólneveltség még benne is van, hogy mielőtt mindenkinek elkezdődne a műszaka, vált velük néhány szót. Aztán, amikor az óra eléri azt a bizonyos időpontot, mintha ott se lett volna, eltűnik a többiek köréből, akik értetlenül merednek utána. Hát igen, csak kötelességből szállt be a traccspartiba, melynek nem érezte túlzottan részesének magát, de ennek ellenére néha-néha ő is beleszólt pár szót. Szinte megváltásként hatott, amikor elhagyhatta azt a kis csoportot. Ők is olyan emberek, akik már nem tudtak magukkal mit kezdeni, és a börtönben töltött idő után rögtön ide helyezték őket, hogy össze tudjanak kaparni némi pénzt a megélhetésre. Persze Zach is ugyan ezt tette, csak őt nem kötelezték rá, jött ő magától is. Ahogy a portugál is, elvégre ő is szorult helyzetben volt, miután úgy döntött, hogy hatvanhat éves korában végre lábra áll, és elhagyja anyját, és a meleget, és ételt nyújtó házat. Aztán, amikor végre talált magának munkát, úgy dönt, hogy nem jön be, és utána meg hisztizik, hogy márpedig az ő anyja ne jöjjön ide pátyolgatni őt. Ki érti meg, most komolyan? Mert Zach nem, konkrétan csak elviseli, mint egyetlen barátját. És azzal is tisztában van, hogy Sergio is egyedül van, mint a kisujja, azért találtak egymásra, de a nap huszonnégy órájában kiborítják a másikat. Konkrétan csak a munka tartja őket össze, meg az együtt történő hülyülések, a város népének bosszantása, és az erdő állatainak láb alól eltevése. Jó kis barátság ez, mi? Azon kívül viszont a hátuk közepére se kívánják egymást.
Zach már meg se lepődik azon, hogy Sergio konkrétan ajtóval érkezik, és majdhogynem kitöri azt a keretéből. Aki viszont nem akarta észrevenni, hogy ki érkezik, hát az is garantáltan felkapta a fejét a hatásos belépőre, de rögtön folytatják is a játékot, elvégre nem azért jöttek, hogy háborogjanak azok miatt, akiket nem tanítottak meg a kulturális közlekedésre. Hiába volt anyja szerencsétlennek, sok mindent nem tanított neki. Köztük azt sem, hogy egy farkasnak tulajdonképpen hogyan is kéne viselkednie. Nyilván démoni énje is sarkallja arra, hogy vöröslő szemekkel közelítse meg a másikat, mintha legalábbis ölni tudna a tekintetével. Azzal nem, de ha abban a minutumban átváltozna, és Zach nem kapcsolna időben, máris megvalósíthatóbbá válna az előbbi felvetés.
- Ja, tök valószínűnek tűnik, hogy a kurvák élvezik a helyzetet. Szerintem ők se jó kedvükben álltak ki a sarokra. Hát, pedig nagyon úgy nézel ki –nem is méltatja arra a másikat, hogy ráemelje tekintetét, csak unottan bámul bele a semmibe, néha-néha szemmel tartja a játékosokat. Azon kívül meg csak úgy áll a falnak támaszkodva, mint egy zsák krumpli. És pontosan olyan hasznosnak is érzi magát.
- Dehogynem, hiszen szükséged lenne valami kajára, ami nem csak nyers nyúl vagy őz hús. Hányszor is mondtad már azt, hogy fel fogsz mondani? Ha jól számolom, majdhogynem minden nap szembe jön velem ez a mondat, de eddig még nem tartottad be az ígéretedet –tisztában van vele, hogy Sergio milyen elviselhetetlenné válna földönfutóként. Elvégre, elég idegölő úgy is, hogy gyakorlatilag van állása, csak sose jár be önként. Sokáig függött az anyjától, ezért most próbálja minden egyes percét kiélvezni annak, hogy önálló lett, csak erre Zach sose hagy lehetőséget.
- Befogod a szádat, vagy belelépjek? –idegességtől szikrázó szemmel fordul a másik felé, ökölbe szorítja a kezét, majd ahogy megérzi karmainak szúrását, rögtön szétfeszíti azokat. Becsukva a szemét, néhány mély levegővétel után némileg vissza tudja magát fogni, és talán már elérte azt a szintet, hogy ne akarjon minden áron a másiknak ugrani. Mindig is gyenge pontja volt az anyja… legyen szó a vér szerintiről, vagy nevelőanyjáról. Elvégre, akit hat évesen kivágtak, mondván, hogy éljen úgy, ahogy tud, az nem tud máshogy gondolni a felmenőjére, csak konkrét gyűlölettel. A nevelőanyját meg imádta, csak azt az anya-fia viszonyt ő maga rontotta el. Na meg persze ott van az apja is, akit soha a büdös életben nem látott, de még így látatlanban is utálja. Szép kis famíliát szedett össze magának, az is biztos.
- A felét. De ne nyugodj meg túlzottan, mert az se kevés. Ebből látszik, hogy azt se tudod, mennyit is kéne dolgoznod normál esetben… -morogja az orra alatt, majd amikor meghallja Sergio kornyikálását, fintorogva fordult irányába. Felvonja a szemöldökét, és fejét csóválva próbálja a tudtára hozni, hogy talán nem kéne, mert a port is jobban bírja az ő éneklésnek nevezett akármijénél, de végül úgy dönt, hogy fel hagy vele, és ráhagyja a dolgot. Egyszerűen csak próbálja figyelmen kívül hagyni a zajforrást, akit legszívesebben most a földdel tenne egyenlővé.
- Miért ne tehetnénk mindkettőt? –mindig is úgy gondolta, hogy az egyik nem zárja ki a másikat. Hozzák a szívinfarktust az emberiségre, majd a jól megérdemelt falatokat fogyasszák el az erdőben. Aztán egy balra, a másik jobbra el, és végre valahára nyugovóra térhetnek. Elvégre, akad itt olyan, aki jobb szereti az alvást választani, mintsem a munkát.

by Δ

Szinte meg se lepődik azon, hogy Sergio konkrétan ajtóstul érkezik meg, ügyet se vetve arra, hogy kulturált lény formáját öltse magára. Ehelyett minél inkább felhívja magára a figyelmet, hogy még az is észre vegye, aki megpróbálta kizárni a külső világot, ezáltal csak a játékra szeretne koncentrálni. Aztán, az ajtó becsapódása még annál is nagyobb hangzavart csap, mint eszeveszett dübögése. Zach tud minden állattá átváltozni, de ő még bika módjára is kecsesebben közlekedik, mint Sergio az átlagos mindennapjaiban. És, már az se okoz túl nagy meglepetést a számára, hogy a szeme izzón világít, ezzel jelezve, hogyha valaki még ennél is jobban kihúzza nála a gyufát, akkor kibújik belőle a farkasa. Komolyan, a mai napra már csak az kéne neki, hogy romba borítsa az egész kaszinót, ezáltal kettejükre sózva a kár kifizetését. Mert persze a farkas még csak véletlen se olyan, hogyha maga tette, akkor el is vállalja, hanem belerángatja a barátját is, hogy még csak véletlen se ő üljön fülig a slamasztikában. Nem is érti, hogy az emberek mire mennének a barátok nélkül... esetleg könnyebb, és nyugodtabb életük lenne? Persze, nyilvánvaló. De az is biztos, hogy ezáltal unalmasabb is lenne, ebből kifolyólag eltűri maga mellett a bolhás dögöt, hisz nélküle mondhatni sz*rrá unná a fejét.
- B*szd meg Sergio, nem tudnál emberhez méltóan beszélni? Az az egy szerencséd van, hogy ennél nem mentél tovább -mérhetetlen undor ül ki az arcára, ahogy belegondold az előbb hallottakba. Mindig is hátránya volt a túlzottan vizuális típus, és tekintettel arra, hogy az a vadbarom mindig csodálatos képi leírásokkal fogalmazza meg a véleményét, szinte mondani se kell, hogy milyen csodálatos "művek" születnek meg Zach fejében. És, ha az már nem lenne elég, hogy most több percnyi gondolkodási időt hagyott neki azzal, hogy összerakja a fejében a képet, sokadjára is hallania kellett, hogy már pedig ő fel fog mondani. Tényleg, már két kezén se tudná megszámolni, hogy hányszor hallotta már ezt a bizonyos mondatot, amióta itt dolgoznak, de hogy minden nap többször is elhagyja a száját, az is biztos. A probléma viszont ott kezdődik, hogy még nem váltotta valóra a bizonygatását. Pedig ő milyen boldog is lenne, hogyha végre valahára rendesen tudná végezni a munkáját.
- És amilyen szarvasmarha járásod van, abban a minutumban fel is ébrednék rá, ha betennéd a lábadat a házamba. Na meg, ha végre valahára használnád is azt a kis ketyerét, amit ébresztőnek hívnak, akkor talán be is tudnád tolni a szottyadt seggedet, azért még pénzt is kapnál érte, és akkor már arról is beszélhetnénk, ha a zöldhasúból lenne elég. És had nyugtassalak meg... némelyik nálad is normálisabb, szóval kétlem, hogy én mennék utánad. Csak te unnád szimplán sz*rrá a fejedet, és nem bírnád ki az egyedüllétet még egy hétig se. Erre pedig majdhogynem a nyakamat tenném -ő maga biztos abban, hogy egy jó ideig, maximum fél évig nem keresné a másik társaságát, de hogy Sergio még is mit tenne? Egyértelmű, hogy pincsi kutya módba kapcsolna, és nyüszítve kúszna Zach lába elé.
Noha már elmúlt az a bizonyos hatvanöt év, mióta anyja kitette a szűrét, nevelőanyja halálának évfordulója pedig lassan a tizedik felé araszol, de mégis, mindkettő érzékenyen érinti a srácot. Ökölbe szorított kézzel a mered a másikra, szinte a torkának tudna ugrani, csak nem akar nagy port kavarni a nyugodt kis légkör életében.
- Tekintve, hogy bármelyik pillanatban beverném a fejedet az egyik játékgépbe, szerintem igen -sziszegi a fogai közt, miközben továbbra se emeli le a másikról a tekintetét. Igen, elmúltak már azok az évek, amikor még az anyjától függött, elvégre sose tartozott az "anya pici fia" kategóriába, de mégis érzékenyen érinti ez a téma. Hogy miért? Maga se tudna rá okot mondani.
- Ó, komolyan? Akkor súgd már meg nekem, legyél oly kedves -dühtől kicsorduló arckifejezése másodpercek töredéke alatt vált arrogánsba, ezáltal egy ehhez tökéletesen passzoló mosoly veszi át a helyét, keze szorításán pedig enged. Amilyen hamar fel tudja húzni magát, nagy szerencséje, hogy ugyan olyan gyorsan le is tud higgadni.
- Olyannak ismersz te enged, akinek nincs jobb dolga, minthogy a remegő térdű, bármelyik pillanatban szívinfarktust kapható időseket zaklassam? Azokat általában meghagyom utolsó mentsvárnak, még azoknál is hamarabb választanám az erdő állatait -nem sokszor engedi meg magának, hogy a város lakosságát csökkentse, elvégre ennek érdekében kitesznek magukért a vámpírok, ezáltal ő inkább az erdőben szokta vadászati teendőit letudni. De olykor, amikor már kiéhezett, megengedi magának, hogy elkapjon magának egy-két finom falatott a csinosabb hölgyek köréből.

by Δ

Úgy is mondhatjuk, hogy Sergio-nál idegesítőbb dögöt még nem hordott hátán a Föld. Szerencsétlen hatvanhat éve fertőzi a lakosságot, és még észre se veszi, hogy konkrétan senki, még csak a háta közepére se kívánná. Olyan, mint egy rossz pattanás, amitől az ember ember csak szenved, de ha végre lelohad, akkor megváltás, hogyha eltűnik. Erről az alkalomról Zach viszont csak álmodozni tud, hiszen tisztában van vele, hogy a másik még csak véletlen se adja fel, és addig lóg a nyakán, amíg teljes mértékben ki nem hozza a sodrából. Alig egy-két éve ismerik egymást, és legelsőnek csak érdekbarátságnak indult, elvégre egy helyen kettő ugyan olyan ember vagy egymás torkának esik, és harcolnak a jogokért, vagy pedig összefognak, és együtt rontják meg a város népességét. Hát, sajnálatos módon Zach belement a második választásba, elvégre akkor még nem tudta, hogy mi várhat rá. Akkor is látta már, hogy Sergio-nak még csak a szeme se áll jól, de azért bízott benne, hogy néha normális beszélgetőtársa is akadhat majd a személyében. Csak hát az a helyzet, hogy ennél nagyobbat egész élete során se tévedett. De ő sose tartozott a feladó típusok körébe, erre a múltja is tanúbizonyságot ad, szóval még nem jutott arra a pontra, amikor megelégelte volna vérfarkas barátja undorító viselkedését. Mint mondjuk a bizonyos hölgyek, és azok klienseinek nemi aktusának a kibeszélése... Lehet, hogy Sergio-ban egy furcsa kielégítettséget kelt fel, de hogy Zach a mai nap folyamán boldogabb lett volna e tudat nélkül, hát az is biztos.
- Túl szigorú vagy velük szemben. Ki tudja, lehet, hogy akár többre is hivatottak lehetnek, mint hogy a hozzánk hasonlóak martalékává váljanak. Hiszen azt le se tagadhatod, hogy finom falat lévén azért szívesen elkapsz egyet-kettőt -néha ő maga is eljátszik a gondolattal, hogy vajon, hogyha vannak természetfeletti lények is, akkor az embereknek mi céljuk van a létezésükkel. Elvégre, valami csak van, hogyha már léteznek... aztán ki tudja, lehet, hogy csak tápláléknak, vagy csak arra a célra, hogy beiktassák a saját fajaikba, hogyha kialakulna a háború. Mert tegyük hozzá, már lassacskán kitörekvő félben van egy, és sehova se árthat a túlerő.
- Hát, azt kell hogy mondjam, hogy inkább téged becsüllek túl, mintsem a barátságunkat. Néha még mostanság is bízok abban, hogy valamikor benő a fejed lágya, de erre a bizonyos pillanatra már nem is tudom, hogy mióta várok. Pedig lássuk be, annyi értelmes lény van még itt Port Angelesben is, és mégis melletted kötöttem ki. És igen, ahogy mondod, kényszerből lettünk barátok, de azért talán nem hagynám szó nélkül, hogyha valaki a cincálásodba kezdene. Annyira köcsög még én se vagyok, akármilyen hihetetlennek is tűnik -ha már ennyi időt kihúzott mellette, akkor nehogy már az legyen, hogy milyen köcsög volt még annak idején, amikor nem segített rajta ekkor meg akkor. Persze, tisztában van vele, hogy hiába, ha meg is halna, démonként boldogítaná tovább, de nehogy már csak ő legyek az az egyetlen szem szerencsétlen, aki minden este állatbőrben rója az erdőt, mert nincs jobb dolga, és konkrétan más választása élelem keresésre.
- Már nagyon kezdesz idegesíteni... -sóhajtja ahogy suhint egyet a tarkójára, majd lemondóan, egy fejrázás közepette mered a távolba, mely tulajdonképpen a szemközti falnál megtorpan. Hát igen, négy fal közt lenni egész nap...
- Persze, nyilvánvaló, hogy majd a munkaadónkat fogjuk kicsinálni. És reménykedtem benne, hogy majd valami szép nőt fogunk majd kifogni a tömegből, de tudod, kinek a pap, kinek a paplan... -megrántja a vállát, majd nemes egyszerűséggel temeti kezeit a zsebébe, majd fejét a falnak dönti, és becsukva a szemét próbálja kizárni az idegesítő zajokat, kezdve Sergio-val, és folytatva a különböző gépet pittyogásával, a zsetonok és lapok osztásával.

by Δ

Már akkor tudta, hogy egy örökké tartó körforgásnak néz elébe, mikor legelsőnek találkozott a hibriddel. Tisztában volt vele, hogy előbb vagy utóbb a nyakán marad, és akkor neki kötelessége lesz őt elfogadnia, elvégre Sergio egy két, olykor négy lábon járó bomba, ami bármikor robbanhat. Erre fel most mással se telnek a mindennapjai, hogy megpróbálja jobb belátásra bírni azzal, hogy berángatja dolgozni, aztán mikor megunják az egész napos álldogálást, elindulnak valamerre kajálni, aztán mindketten mennek, amerre látnak. És mindeközben félbeszakíthatatlan veszekedéseknek néznek elébe. Igazából komolyabban nem szoktak hangot adni nem tetszésüknek, legalábbis Zach nem, egyszerűen csak dühbe gurul, de akkor se ordibálás módján tudatja másikkal a véleményét. Sergio viszont egy más dolog, ő néha így, néha úgy hozza nyilvánosságra a látáspontját, de a hangfrekvencia és az igazság általában nem szoktak egyenesen arányosak lenni. Erről viszont még nem tudta meggyőzni a másikat, akármennyire is törekedett már rá.
- Annyi technika áll már rendelkezésükre, de ők szinte még mindig nomád módjára öldökölnek, holott már a vadászok, kik javarészt emberek már ki tudja, hogy milyen technológiával dolgoznak. Ebből kifolyólag valószínűbbnek tartom, hogy a természetfeletti fajok, noha már átvették az uralmat, de elfognak hatalmasodni felettük, és onnan már nincs visszaút, hiszen kell a táplálék, és ők vannak legalul a ranglétrán. Pedig tehetnének ellene... Azt pedig azért enyhe túlzásnak tartom, hogy mi élünk az ő bolygójukon. Lassan már mi többen vagyunk, csak simán a hibrideket tekintve, mint az emberek -ő maga Sergio-val ellentétben nem fejezi ki, hogy utálná a halandó társaságot, hiszen tegyük hozzá, hogy valamilyen szinten még hasznosnak is tartja őket. Elvégre, a vámpírok, az alakváltók, vérfarkasok is általuk nyernek táplálékot, hát ez már egy ok arra, hogy hasznosnak tituláljuk őket. De azért néha lerakhatnának valamit az asztalra, és akkor már kevésbé fenyegetné őket a kipusztulás gondolata. De a vámpírokat kétlem, hogy meghatnák, továbbra is kéne nekik a vérük, hiszen mi tudunk olyan áldozatokat hozni, hogy megesszük az erdő állatait, na de a vérszopóknak még csak meg se fordul a fejükben a gondolat, hogy letegyenek az ember, vagy a kiválasztott vérről. Ez már valamilyen szinten diszkrimináció velünk szemben.
- Mivel te csak magadat tudod elfogadni, ez így annyira nem meglepő. Elég szűk a látásköröd, nem gondolod? Annyi más faj van még, de mégse veszed a fáradságot, hogy megismerd őket. Egyszerűen beszorultál a vérfarkasok, és a hibridek közé -Zach mindig is nyitott volt az új kapcsolatokra, független a fajtól, vagy a nemtől. Néha negatív, néha pozitív irányba hajlott az ismeretség, de attól még nem ítélt el senkit. Persze, az angyalokkal többször is meggyűlt a baja, és az az egyetlen faj, amitől inkább távol tartja magát, a vadászokkal karöltve. De a többivel konkrétabban nincsen baja. Ezek alapján néha még ő is megkockáztatja, hogy a démon, ami benne lakozik az elenyészni látszik, vagy csak még nem csillogtatta meg a létezését. Egyáltalán nem viseli magán a démonokkal járó személyiségjegyeket.
- És mit szólnál, hogyha kihagynánk a főnököt, és inkább a szép falatokra koncentrálnánk? Számomra így máris hívogatóbbnak hat a vadászás gondolata -jó, persze nem mondja, hogy néha nem szorongatná meg a főnöke gigáját, de azért, hogyha már választhat, akkor inkább egy csinos hölgyeményt kap ki a tömegből, mintsem egy vén, szottyadt fószert, aki nem tud mit kezdeni a pénzével, ezért marokszámra nyitogatja a különböző szórakozóhelyeket.
- Hát te nem vagy normális... -lemondóan sóhajt egyet, majd megragadja a másik tarkóját, és miután körbetekintett a kaszinóban, maga előtt tolva Sergio-t indul meg a kijárat felé. Ennyi volt a munka mára, a vadászás gondolata már beitta magát a fejébe, és nem tud megszabadulni tőke.
- Tessék, lerövidítem a munkaidőt -ezzel a monológgal löki ki maguk előtt a főbejáratot, majd kiérve a friss levegőre, rögtön a zsebébe nyúl a cigarettája után, melyből egy szálat a szájába is tűz, és meggyújtva azt egy mélyet szív belőle. - Merre tovább?

by Δ