Születési hely, idő: Németország-Berlin, 1921
Átváltozásának helye, ideje: Németország, 1939 (A II. Világháború ideje alatt)
Ahogy az már a feljebb olvasható információkból is kiderült, hús-vér Német lány vagy, akit igen csak megkeményített az élet. A II. Világháborúban elvesztetted a családodat (bátyád, szüleid). Egyedül maradtál, és Isten tudja, hogy hogy maradhattál életben abban a valóságos földi pokolban. Sokáig egyedül, rettegve mindentől és mindenkitől, félve bujkáltál étlen-szomjan. Gyenge voltál, elesett és szükséged volt valakire, aki megvéd, de ehelyett a megváltás helyett a sors újabb csapást mért rád, amikor egyik nap -a szokásos, bevált búvóhelyeden-, ismeretlen, rosszindulatú katonák bukkantak rád, és nem kíméltek akármennyire is könyörögtél. Te csak túl akartad élni az egészet, és egy kis élelmet szerettél volna, semmi többet, de ők kihasználva ártatlanságodat, többször is megerőszakoltak. Meg akartál halni, próbálkoztál is öngyilkossági kísérlettel,ami sikerrel is járt, de ekkor valaki közbe lépett. Az illető arcára nem emlékszel, ahogy a hangjára és illatára sem. Egy a biztos, hogy a legkevésbé sem voltál halott. Illetve de, az voltál. Egy halhatatlan szörny lettél, nyakadon tátongó, vérző harapás nyommal. Többé már soha nem voltál a régi. Nem az az édes, szánalomra méltó, ártatlan kislány voltál, aki csak túl akart élni. NEM! Vad voltál és kíméletlen. Mindent elsöpörtél az utadból, akárcsak egy tájfun. Az első áldozataid azok a katonák voltak, akik úgy elbántak veled. De a vérszomj, az ölni akarás nem csendesedett, és te senkinek nem kegyelmeztél.
Velem akkor találkoztál, amikor a háború elcsendesedett és egész Németország romokban hevert. Mindenhol szegény, éhező, nincstelen emberek, a hullák egymásra dobálva hevertek, és vártak a végső megnyugvásra, Te pedig eközben egyre inkább csak erősödtél. Természetes volt a számodra az öldöklés, a vérengzés, az éltetőt vörös nedű íze, ahogy szétterjed a szádban, és elveszted tőle az eszed.
Az éhínség lesújtó ereje senkit sem kímélt. Se gyereket, se felnőttet, se öreget. De neked másfajta éhezéssel kellett szembe nézned, és nem bírtál uralkodni magadon. Portyázni indultál, a romok alatt megbújva pedig rátaláltál egy reszkető anyára, aki védelmezőn húzta magához három aprócska gyermekét. Halott, sötét szívedet nem hatotta meg a látvány. Szánalmat és éhséget éreztél. Rájuk villantottad tűéles, lüktető szemfogaidat, de ekkor valaki megállított. Megragadta a karodat, hátra rántott, elkapta a nyakad és nem eresztett. Én voltam az. Kíméletlen voltam veled is, akárcsak az összes többi olyan fajtársammal, akik halandó emberek életére és vérére pályáznak. A szemedbe néztem, és nem láttam benne mást, csak mérhetetlen bosszút, és lelketlen, keserű ürességet. Saját magamat láttam benned. Azt az énemet, aki azután lettem, hogy Mariah elhagyott és magamra maradtam. Magamra maradtam, ahogyan te is, de nem mertelek magam mellé fogadni, te pedig ezt soha nem bocsátottad meg nekem. Szentül hiszed, hogy én vagyok a mestered, nekem köszönheted, hogy ilyen lettél. Olyan vagy, mint egy megszállott. A találkozásunk óta eltelt majdnem száz év, de megtaláltál. Az angyali külső mögött ördögi belső lakozik, és bármire képes vagy, bármeddig elmennél, csakhogy elérd a célod, és felfigyeljek rád.