Allison Alley –vel két éve találkoztam az első munkanapomon. Friss diplomás informatikus voltam, tele elszántsággal, reményekkel és bizonyítási vággyal. Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy a munka világa kevésbé különbözött a már jól megszokott diákélettől. Itt is megvoltak a klikkek, a tanárok, akarom mondani a főnökök „kedvencei”, a népszerű lányok, és fiúk, illetve azok, akiket valamilyen okból kifolyólag a többiek nem fogadtak be. Ilyen volt Allison is. A bank telefonközpontjában dolgozott és valahogy mindig is kitűnt a többiek közül: imádta a színes, gyakran össze nem passzoló ruhadarabokat, és a feltűnő kiegészítőket. Ha ő végigment a folyosón az biztos, hogy mindenki utána fordult.

Az első munkanapomon, amikor az ebédszünetben beléptem a női mosdóba, az egyik hátsó fülke felől szipogásra és furcsa motyogás szerű hangokra lettem figyelmes. Először igyekeztem figyelmen kívül hagyni a dolgot, de amikor valaki dühős hangon azt kiállította, hogy „..te hülye ribanc,” nem tudtam megállni és odaléptem az egyetlen becsukott fülke ajtó elé:
- Elnézést, de mit is mondtál!? – kérdeztem, egy cseppet sem leplezve felháborottságomat.Hogy merészel ilyet mondani rám? Azt se tudja, ki vagyok. Na, majd megmondom én neki, hogy ki a ribanc.
- Oh.. – felelte az ajtó mögötti rekedt és kissé meglepett hang. –Bocsi, de nem hallottam, hogy bejöttél. Természetesen nem neked mondtam.

A WC ajtó zárja egy éles kattanással kinyílt, és egy szőke tupírozott hajú, lila szemüvegkeretes nő dugta ki fejét. Ő volt Allison. Még a mai napig elmosolyodom, amikor visszagondolok arra, az ebédszünetre. Végül én is beültem mellé a szűk fülkébe, és megtudtam, hogy a srácot, akivel előző este elment randizni, és akiért már egy jó ideje odavolt, látta egy másik „Barbie babával” smárolni az egyik tárgyalóteremben. Hát ezen akadt ki annyira, és ostorozta magát ostobaságáért.
Azóta eltelt két év, és Allison az egyik legjobb barátnőm lett. Habár két külön osztályon dolgozunk, ebédidőben mindig szakítunk időt, hogy együtt pletykáljunk, és kibeszéljük az épp aktuális cégen belüli szaftos sztorikat. Elrángatott jógára is, mondván, hogy attól majd formás fenekünk lesz. Persze az is nagy szerepet játszott a jóga iránti hirtelen elkötelezettségében, hogy az oktató erősen hasonlított Channing Tatum-ra.

Aztán megismerkedett Scott-tal a nála 15 évvel fiatalabb egyetemi hallgatóval, és úgy egymásba bolondultak, hogy a megismerkedésük után fél évvel Scott megkérte Allison kezét, és a barátnőm ugrálva, sikítozva igent mondott. Bevallom először kétségeim voltak, hiszen Scott az a tipikus szépfiúnak tűnt, és féltem, hogy csak játszadozni akar Allie-vel. De most, ahogy itt ülök Scott családjának kertjében, az esküvői fogadásukon, és nézem, ahogy szerelmesen egymás kezét fogva vágják fel a négyemeletes tortát, már nem kételkedem. A boldogság csak úgy sugárzott az arcukról, és egy percre eszembe jutott az a szinte klisészerű mondás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. Allison és Scott esetében ez mindenképpen igaz. Már annak is feltűnik, hogy menyire különböznek, aki amúgy nem ismeri őket, egy pillantást vet rájuk: Amíg Scott magas, napbarnított bőrű, és sportos testalkatú srác, addig Allie alacsony, fehér bőrű és kissé molett. De ezek a különbségek a háttérbe szorulnak, a lényeg, hogy szeretik egymást, és mint egy tündérmesében a mostohái által elnyomott Hamupipőke, Alison is megtalálta a hercegét. Egy percre elönt a féltékenység boldogságuk láttán, aztán gyorsan leszidom magam önzőségemért, és hogy eltereljem, a figyelmem belekortyolok a pezsgőmbe.
Alison megkért, hogy legyek a koszorúslánya, így most én is egy lila, térdig érő selyemruhát viselek, mint rajtam kívül másik három lány. A torta fel lett vágva, és a boldog ara éppen az édesapjával táncol a parketten, miközben a zenekar egy lassú és romantikus dalt játszik.
- Hát nem csodaszépek? – kérdezi a Meggy a másik koszorúslány, aki Allison unokatestvére volt.
- De, valóban azok,- felelem letörölve egy felszínre törő könnycseppet. Szedd össze magad Hannah, olyan, vagy mint egy bőgő masina.

Éppen fel akarok állni, hogy hozzak magamnak egy szelet tortát, mikor a zenekar befejezi a dalt, és egy fiatal, barna hajú jóképű srác lép a mikrofon mögé kezében egy teli pohár pezsgővel, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy beszédet mondjon. Nem volt ismerős, így valószínű, hogy Scott egyik barátja volt. Visszaülök a helyemre, és várom, hogy a fiú belekezdjen a mondanivalójába.Remélem rövid lesz ugyanis az a torta elég jól néz ki.

A mai napom nem valami fényes... Egész éjjel elhagyatott üzemeket és nyüzsgő szórakozó helyeket látogattam meg. De semmi... egy árva vámpír vagy lycant sem találtam. Ez valamilyen szinten megnyugtató viszont egyben nagyon különös is. Úgy tűnt felszívódtak a környékről de a látszat néha csal, és ha ez nem lenne elég akkor még jön az osztály társam esküvője.
Nem mintha nekem bármi bajom is lenne ezzel csak hát nem szeretek nyilvánosan ,,védtelennek" mutatkozni. Végül is a szmoking alá nem lehet sok mindent elrejteni. Igen még ilyenkor sem mondok le arról, hogy ha kell ne nyírhassak ki bármit ami engem akar. De tényleg itt nincs sok hely pisztoly vagy egy elég erős nyílpuska ki van zárva. Így már csak a kés marad... azokkal viszont közelről lehet csak gyilkolni így még mindig én vagyok hátrányban főleg, hogy még a vérem is vonzza a nyamvadt vérszívókat... De a mai nap nem rólam szól hanem a kicsit túl buzgóan okoskodó haveromról Scott Wilkinsről és a célkeresztbe vett menyasszony jelöltjéről Allison Alleyről. Nem ismerem Allison személyesen csak annyit tudok róla amit Scott elmesélt nekem. Itt megjegyzem, hogy az órák alatt mivel jó formán csak ott találkozunk a ,,hobbim" miatt. Eddig nem is láttam még Allisont ez az első és személy szerint az utolsó találkozásunk. Nincs nekem semmi problémám vele sőt azok alapján amiket hallottam róla szimpatikus egyénnek tűnik. Noha Allison már jócskán benne van az életben a maga 40 évével míg Scott a 26. évét fogja betölteni a nyáron. De hát tudjuk mindannyian a kor az csak egy szám szerelemben nem sokat számít.
Azt tanítják nekünk vadászoknak, hogy ne kössünk barátságot olyanokkal akik a prédáink asztalán heverhetnek. Vagyis egy életen át csak vadászok közt élhetünk. Ez nekem nem nagyon jött be így vannak ember barátaim. Nincsenek sokan de azért vannak. Scott is közéjük tartozik. A barátságunk pedig egy röpdolgozattal kezdődött... Mivel Scott mellettem ült és látta, hogy azt sem tudom miről van szó nagylelkűen segített nekem. Innentől ered a barátságunk így természetesen testvér híján engem kért fel esküvői tanúnak amit én örömmel elfogadtam hisz megtisztelő volt.
Az esküvő rendben le is zajlott a lényegen túl is estek a szerelmesek így jött a lakadalom. Meglepően jól éreztem magam és ez nem az alkoholnak volt köszönhető. Mikor pedig a tortát vágták fel kapva kaptam az alkalmon, hogy beszédet mondhassak. Nagy levegőt vettem és amint a zene elhallgatott felléptem a színpadra a kezemben egy pohár pezsgővel, megköszörültem a torkom és a mikrofonhoz léptem.
- Szeretnék egy kis beszédet mondani az ifjú pár tiszteletére. - szólaltam meg mikor mindenki rám figyelt. - Sokan nem hisznek abban, hogy létezik szerelem első látásra. Be kell valljam én is nagyobb híve vagyok a randizzunk és meglátjuk mi lesz tábornak. De Scott és bájos felesége Allison megmutatta, hogy igenis létezik az a bizonyos szerelem első látásra. Allisont nem ismertem személyesen egészen a mai napig, azonban amit Scott mesélt róla... nos mindent felül múlt. Keresve sem tudott volna nála jobb feleséget találni. Szóval éljen soká az ifjú pár és sok boldogságot nekik. - végül megemeltem a poharam bele kortyoltam és lesétálva a színpadról elvegyültem a vendégek között. Kis idő múlva Scott rám talált és mosolyogva jött meg köszönni a beszédem.
- Köszönöm a beszédet Den. - szólalt meg mikor kezet fogtunk.
- Semmiség. Ezek szerint nem volt annyira szörnyű mint én azt gondoltam. - nevettem el magam. - Igazság szerint mikor bele kezdtem azt gondoltam, hogy megfordulok és rögvest lejövök onnan. - nevettük el mind a ketten magunkat.
- Jól tetted, hogy végig mondtad a beszédet. Allison is örült neki. Még valami azt is köszönöm, hogy eljöttél. - mosollyal az arcán beszélt hozzám én pedig csak hallgattam. E közben Allison is oda ért hozzánk. Nagyon imádkoztam, hogy ne öleljen meg mert eléggé érezhető az a két dobó kés amit a szmoking alá rejtettem. Nem volna kellemes ha a hasfelmetszőhöz hasonlítanának. Imáim meghallgattatak mert nem ölelt meg. Megköszönte ő is a beszédet majd percekig beszélgettünk aztán egy hírtelen pillanatban Scott a táncparkettra vonszolta Allisont, hogy táncolhasson vele. Míg én az asztalom mellet álltam és minél több pillanatot igyekeztem az elmémbe vésni. A saját családomon tanulhattam meg azt, hogy ha vadász vagy nincs sok örömben részed... de főleg... nincs időd....

Szerencsére a beszéd nem volt hosszú, így amint a srác lelép a pódiumról, és a zenekar újra elkezd játszani, én gyorsan felpattanok a helyemről, és mielőtt a torta felé venném az irányt, felfogom szoknyám szegélyét, és többé- kevésbé sikkesen elindulok a ház felé. Az esküvői fogadás helyszínéül szolgáló fehér sátrat Scott szüleinek kertjében állították fel, a ház, pedig ami a kert végében magasodik, olyan, mint egy kis kastély. Egy percre megállok a kőteraszon, melyről egy kétszárnyú ajtón keresztül az épületbe lehet belépni, és elgondolkozom azon, hogy vajon mennyi ideig tarthat ezt a rengeteg ablakot megpucolni. Az tuti, hogy nem Scott édesanyja végzi a munkát. Azt hiszem Allison egyszer mesélte, hogy Mrs Wilkins egy sikeres művészeti galériát vezet a belvárosban, míg a családfő a saját ügyvédi irodájában tevékenykedik. Az biztos, hogy nem szűkölködnek anyagilag. Allie jó családba házasodott. Ügyes kislány.

A házban már jóval kevesebb vendég sündörög, mint kint a kertben. Talán ők is, mint én a mellékhelységet keresik, vagy nem bírták ki, amíg a felszolgálók kiviszik az újabb falatkákat, és még frissiben le akartak csapni a kicsiny süteményekre. Sietve átvágok a fehér, kék, és lila színekben pompázó nappalin, és a nagy igyekezetemben neki ütközöm egy csinos barna hajú lánynak, aki szinte a semmiből tűnik fel.
- Oh.. ne haragudj. Nem figyeltem oda, merre lépek. – szabadkoztam.
- Semmi gond, drágám,- feleli a lány negédes mosollyal. Dús barna haja hullámokban omlik a vállára, és kanári sárga ruhája kiemeli formás alakját.

Vajon honnan jöhetett?! Teszem fel magamnak a kérdést, hiszen az előbb még nyoma sem volt. Ekkor észreveszek egy ajtót eldugva a nappali, és a konyha közötti folyosó sarkában, mely valószínű, hogy a pincébe vezet. Az biztos, hogy nem a személyzethez tartozik, hiszen arisztokratikus fejtartása előkelő származásra utal. Tetőtől talpig végigmér, majd vastagon rúzsozott ajkához emeli a kezében megpihenő pezsgős poharat.
- Mit keresel idebent? Miért nem vagy kint a boldog párral? – kérdezi cinikusan száját féloldalas mosolyra húzva. Kicsit olyan benyomást kelt, mint egy gyönyörű boszorkány, aki épp azon munkálkodik, hogy egy ördögi bájitallal leigázza a világot.
- Ó, csak a mosdót keresem. Tudod olyan nagy ez a ház…- felelem Idegesen. Kiver a víz ettől a nőtől, és magamban a menekülési útvonalakat kezdem feltérképezni.
- A konyha utáni folyosón, ha lefordulsz balra, akkor a második ajtó lesz az.
Látszólag ismeri a lakást, mint a tenyerét. Talán Scott egyik rokona, vagy ismerőse lehet. Éppen meg akarom köszönni neki, és otthagyni, mikor kintről hangos nevetés, és éljenzés hangjai törtek fel. Én elmosolyodom, a nő viszont mintha elfintorodna. Felhúzza a maradék pezsgőt a poharából, majd egyszerűen a földre hajítja az üres poharat, ami apró darabokra törik szét a parkettán. Kérdőn ránézek, mire ő csak megvonja a vállát, és annyit mond „hupsz”, majd átlépve a milliónyi csillogó üvegszilánkon faképnél hagy.
- Hát te meg melyik intézetből szabadultál., - kérdezem magamtól, majd elindulok a mosdó irányába.

Kint még javában zajlik a buli, a tánc parketten szinte egy tűt sem lehetne eldobni. Amint vissza akarok ülni a helyemre, Allison jelenik meg vidám mosollyal az arcán, miközben a Black Eyed Peas I got a feeling című számára ringatja széles csípőjét.
- Hannnnnnns – sikoltja a becenevem, majd magához húz, és szorosan megölel. – Merre voltál? Mindenhol téged kerestelek. Tudod, van itt valaki, akit be akarok mutatni , - Mióta Scott megkérte a kezét, állandóan csak azon mesterkedett, hogy nekem is szerez egy férjjelöltet, és akkor dupla esküvőnk lesz. Ez sajnos nem jött össze, de ezek szerint még nem adta fel azon ádáz tervét, hogy összehozzon valakivel.
- Ally…- sóhajtok egy nagyot. - Miért akarsz még az esküvődön is kerítőnőt játszani? Inkább menj vissza Scott-hoz, én jól meg vagyok. Látod?! – mutatok a pezsgős poharamra. – Én, és a pezsgő elszórakoztatjuk egymást.
- Ne butáskodj! – fogja meg a kezem, és akaratom ellenére elhúz magával. – A srác Scott egyik barátja, és nagyon kis cuki. Ráadásul Scott azt mondta, hogy ő is egyedül jött. – Ha Allison Ally, akarom mondani Allison Wilkins a fejébe vesz valamit, akkor semmi nem állíthatja meg, így csak némán követem barátnőm fodros hófehér esküvői ruháját. Furcsa mód egészen tradicionális ruhát választott az esküvőre szív alakú dekoltázzsal, és egy csinos, fodros „A” vonalú szoknyával.
- Itt is volnánk. Meghoztam a csomagot. – Áll meg hirtelen, majd elengedi a kezem, és odatipeg újdonsült férje mellé, aki vigyorogva, büszkén karolja át feleségét.
Scott mellett azt a jóképű barna hajú srácot pillantom meg, aki nemrégen beszédet mondott az ifjú párnak. Hirtelen zavarban érzem magam, és legszívesebben visszamennék a pezsgős poharam mellé. Ezt még megbánod Allison, várjál csak.
- Den, ő itt Hannah. Hannah ő pedig Den, Scott barátja. – mutat be minket egymásnak Allison vigyorogva. Valószínű, hogy azt reméli, hogy rögtön egymás karjaiba esve örök szerelmet vallunk egymásnak.
- Szia,- egy erőltetett mosoly kíséretében kezet nyújtok Dan-nek, remélve, hogy ő is ugyanolyan kényelmetlenül érzi magát, mint én.

----