+18

Rendíthetetlenül, meg-megránduló arcizmokkal halad az egymáshoz tapadó, ritmusra vonagló párocskák alkotta tömeg sűrűjében. A legritkább esetben tölti idejét túlzsúfolt, középosztályú klubok gyomorforgató közegében, azonban most kénytelen így tenni. Az üzlet az első.
Metsző tekintete a helyiség túlvégén álló, hívogató pultra, erőltetett menetének végcéljára szegeződik. Már legalább öt perce sodródik az alkoholtól, drogoktól és nemi hormonoktól csatakosra izzadt, humanoid masszában. Mi tagadás, kezd rohadtul elege lenni a sok kapatos balfaszból. Ráadásul az imént egy súlyosan elázott tag nem átallott ronggyá taposni legújabb Salvatore Ferragamo cípőjét. A tag szőrös volt, ormótlanul kövér és mintha zsírt verítékezett volna. Úgy festett, mint egy penészbolyhos krumpli. És mintha ez nem lenne elég, még fel sem eszmélt a sokkból, egy szétfolyt sminkű, felpumpált dudájú bige már le is locsolta mojito-val a frissen vásárolt Hugo Boss ingét. Egy lime karika beesett a zsebébe, amit a bohócarcú csaj buzgón ki akart menekíteni onnan, így vörös körmű ujjaival azonmód utána vetette magát. A bőszen kutakodó, fegyvernek beillő karmok majdnem lekapták a mellbimbóját. Ruhán keresztül. Felszisszent, megmarkolta a luvnya csuklóját és eltávolította őt a személyes teréből. Minden lelki erejét elemésztette az igyekezet, hogy legyűrje küszöbön álló dührohamát. Nem akar feltűnést kelteni háborús időkben azzal, hogy felkoncol néhány részeg barmot. Ekkor megtaszítják hátulról. Szemeit résnyire szűkíti a felháborodás, íriszei mélyén sötét parázs izzik fel. Mély levegőt vesz, hogy lenyugtassa tombolni vágyó démonát. Orrába füst, alkohol és különféle testnedvek jellegzetes szaga robban. Elfintorodik érezve az izmos, csípős bukét, amitől bukfencet vet a gyomra. Megállapítja, hogy olykor kifejezetten hátrányt jelent pengeéles vámpír-szimata, mellyel még az aljnövényzetben lapuló rágcsálók pontos helyét is kiszúrja hátszélben. Miközben grimaszolva megfordul, hogy szembe nézzen azzal a bátor egyeddel, aki megkísérelte ledózerolni az előbb, bizonyossággá markánsodik az elméjében kaparászó gyanú: hiba volt ebbe a trógerek látogatta, lepattant lebujba közé jönnie ma este. Rosszalló pillantása az előtte tornyosuló fickóra tapad, konkrétabban annak csúnyán gyógyult sebhelyekkel szabdalt arcára. Ő sem éppen alacsony a maga százkilencvenhárom centijével, de a heges arcú fazon ráver legalább egy tízest. Tekintete lejjebb siklik a tag alsóbb régiói felé. Vastag bikanyak, hat méter széles váll, fatörzsnyi kar (szám szerint kettő), deltás mellkas tárul szemei elé. A kolosszus kidolgozott izmain pattanásig feszül a felsőtestét takaró póló. Egy rühes farkas. A tudatában kushadó démon megérzi a hústoronyban rejtező, ellenséges fenevad jelenlétét. És ha ez még nem lenne elég, szaglóhámjának receptorai minden kétséget kizáróan beazonosítják a fickó hovatartozását a testkipárlása alapján. Száznyolcvan kiló színizom ide, vagy oda, nem rakja tele a nadrágját. Rezzenéstelen arccal irányítja vissza figyelmét a gólem képes felére. A mandrót második ránézésre sem tartja rokonszenvesnek. Az összekaristolt pofázmányt is megnézi magának, noha nem sok örömét leli benne. Szívesebben legelteti a szemeit selymes fürtök keretezte, csinos babapofikon, semmint durva vonások közé zárt böllérarcokon. Törött porcú, jókora orron, durvaságról árulkodó pengeszájon, élesen kiugró járomcsontokon, szögletes, fekete borostával futtatott állon vonul végig fürkésző tekintete. A fószer arcszőrzete nem összefüggő, kreolos bőrszínétől élesen elütő, fehér, hosszúkás hegek törik meg annak egységét. A sötét, vaskos szemöldökök árnyékában ülő, kavicsszürke, merev pillantású íriszek ugyanolyan nyílt ellenszenvvel méregeti őt, amivel ő is kitünteti a tulajdonosukat.
- Nekem jöttél, haver. Nem kéne figyelni? – töri meg a western-filmbe illő, szempárbajos jelenetet, miközben hanyagul kihalász egy szál méregdrága dohánnyal tárazott cigit nadrágja zsebéből és szája sarkába löki azt.
- Mi van?! – dörren a sebhelyes tag, összevonva ősemberes szemöldökeit.
- Kérj elnézést és itt sem vagyok. – válaszol, miközben összefonja karjait mellkasa előtt. Arcán nem tükröződnek érzelmek, sem dölyfös, sem agresszív kifejezés nem kúszik vonásaira. Egyelőre.
- Minek állsz az útban, pöcsköszörű?! – morran a hústorony közelebb lépve hozzá.
Felvonja egyik szemöldökét, kibontja összefont karjait. Meghintáztatja magát sarkain, miközben az elhangzottakat emésztgeti. Véréhes démona egyre vadabbul rázza láncait, szabadulni akar, húst, zsigereket tépni, vért ontani vágyik. Elfojtott indulatok kaparják felszínre magukat benne, gyilkos ösztönök sarjadnak zaklatott tudatának talaján. Megjárt megannyi kegyetlen háborút, megvívott számos vérgőzös csatát. Éltének hosszú évszádai alatt bőséggel kijutott az esztelen gyilkolásból. Nem hamis ideológiák zászlaja alatt, nem hősi babérokra vágyón ontott vért. Indítékai kevéssé voltak magasztosak.
Fejében előformálódik egy ősrégi bölcsesség: „Okos enged, szamár szenved.”
Mekkora egy faszság. Most mégis e rongyossá koptatott, elközhelyesedett mondás szerint kell cselekednie. Vagy éppen nem cselekednie.
Erővel fojtja el a tudatát rágó dühlángokat, rács mögé zárja habzó szájú, agyarait villogtató szörnyeteget.
Úriembernek kell maradnia.
Pókerarcára nem vetülnek ki forrongó indulataival és őrjöngő démoni énjével vívott, belső harcának jelei. Azonban a rezzenéstelen felszín háborgó mélységet takar. Lelki szemei előtt tucatnyi kivégzési mód sejlik fel a tagbaszakadt, szararcú mandró likvidálásával kapcsolatban. Nem kis nehézségek árán, de végül csak sikerül lecsillapítania izzó gyilokvágyát. Felemeli jobbját és ahelyett, hogy a kolosszus fejét tépné le vele, megveregeti annak roppant vállát. Csaknem baráti gesztussal.
- Bocsánatkérés elfogadva. További kellemes estét. – mondja gunyoros vigyorra húzva ajkait, majd magában hozzáteszi: Hogy fekete hullazsák cipzárja csípné be a gennyes mellszőrödet, te szteroidzabáló bárgyúfasz. Azzal sarkon fordul, és mielőtt meggondolná magát, ismét beveti magát a helységben lüktető, dobhártyarepesztően hangos zene ritmusára vonagló tömegbe. Ezúttal már dühödtebben fúrja át magát a hiányos öltözékben riszáló bigék és az őket taperoló, begerjedt mandrók sokaságán. Türelmét elhagyta félúton, a tirpák hústoronnyal zajló közjátékban elmorzsolódott önuralmának oroszlánrésze. Végre kilép a vegyes ivarú és változatos fajösszetételű tömegből. Torka tikkadozik, dühe, ha nem is lángol, de stabilan parázslik. Egyszóval valami erős kell neki, de rohadt sebesen.
Vért most nem onthat. Incognito-ban van.
Hosszú, feszes léptekkel szeli át a tömött tánctér és a neonfénnyel kivilágított pult között húzódó, cirka tízméternyi távolságot. Ledobja magát az egyik krómlábú, vörös bőrrel kárpitozott bárszék ülőpárnájára. Ujjaival feszülten dobolni kezd az átlátszó üveglapon, bosszús tekintetét a pult mögött ténykedő, lófarkas cicababára szegezi, és nem létező telepatikus képességét latba vetve megkísérli magához szuggerálni őt. Lövése sincs róla, hogy agyhullámai értek-e célba, vagy netán jelentőségteljes pillantása volt az, amivel felhívta magára a figyelmet, de a csaj végre felfedezi, hogy egy újabb vendég kívánja szomját oltani, így szolgálatkészen elé perdül. Nem nehéz leszűrnie a rá tapadó, kéklő íriszekben csillogó epekedésből, a fényes cseresznyeszájon végigömlő, kacér mosolyból, valamint a csinos pofira kúszó, rózsás pírból, hogy bejön a kicsikének. Nem meglepő. A Természet bőkezűen bánt vele. Gazfickós sármot, tökéletes, hófehér fogsort, délceg termetet, lányregényesen jóképű pofázmányt tudhat a magáénak. Nincs nő, akit ne bizseregtetne meg kéjt ígérő vigyora, mélyen morajló baritonja. Ez nem önhittség. Egyszerűen csak tisztában van az adottságaival. Whiskey-t kér, duplát. Aztán rávillantja az olvadozni látszó pultos lányra legendás mosolyát, ami még inkább kiszélesedik, mikor orrát megcsapja a párosodni kész nőstényből áradó, fűszeresen édes vágyillat.