Dam & Liya

Már hetek óta halott vagyok, sőt talán van két hónapja is. Már hetek óta nem létezem a családom számára, szegények azt hiszik a lelkem felszállt az égbe, pedig ha tudnák, hogy sokkal inkább vagyok a pokolban, azt hiszem kitagadnának. Akkor is ha látnák mi lett a kisebbik lányukból, vagy, hogy mit csinál éppen. Valószínűleg el sem tudtak rendesen temetni, hiszen a testem sosem kerülhetett elő, de van egy olyan érzésem, hogy akkor is rendeztek temetést, csak, hogy azt higgyék nyugodtan távoztam vagy távozzak. Pedig ha tudnák mi történt... akkor is ezt tennék, úgy tennének mintha valóban meghaltam volna. Nem tudom, hogy hálásnak kellene-e lennem egy ilyen élethez, azért, hogy szörnyeteg lett belőlem. Vagyis pontosabban nem érzem helyesnek a hálát, mit mesterem iránt érzek, a kötödést, olyan mintha a tanárom és az apám lenne egy személyben. Jaroslaw azt mondja, hogy ez a köteléknek köszönhető, bennem van a kényszer, hogy azt kell tennem amit mond, és egyszerűen képtelen vagyok neki nemet mondani, még ha akarok is. Ez már többször megtörtént. Volt, hogy megparancsolt valamit, amit én nem akartam teljesíteni, mondjuk embereket ölni, nem akartam ölni, még ha bennem is volt a késztetés, a vágy... vagy emberi vért inni. Egyszerűen ezt a köteléket használva vett rá. Érzem magamon, hogy ez a pár hét, mióta a lovechi grafit szürke aszfalton rám talált és hirtelen ötlettől vezérelve megmentette az életemet azzal, hogy vámpírrá változtatott, az ő tanítványa lettem. Valahogy mindig is úgy éreztem, na meg a célozgatásaiból is az esett le, hogy bizony nem osztogatja ezt a kegyet olyan sűrűn, tehát jobban járok, ha megbecsülöm, különben hamar pórul járhatok. Ami azt illeti most már kezdem elfogadni a vámpírlétemet, és lehet az immáron bennem keringő mesterem vérének köszönhető. Érzem, hogy teljesen megváltozom tőle, átformál, valaki olyanná varázsol aki eddig talán csak az álmaimban akartam volna lenni. A vérszomjam és a gyilkolási vágyamon nem tudok eluralkodni még ma sem. DE az az igazság, hogy tetszik sokkal élőbbnek érzem magam, mint emberkoromban. Az ízek, a szagok, az érintések, minden felsokszorozódik. Olyan dolgokra vagyok képes, mint eddig soha. Például... irányítani tudom a vizet, halványlila gőzöm sincs hogyan, de valahogy mégis képes vagyok rá. Jó mi? Jaros segít hogyan uralkodjak felette, tudjak bánni, felhasználni az érdekeimhez. És mind ehhez az is tartozik, hogy olyan szobában, házban élhetek ami körül belül a bolgár parlamenttel lehetne egy lapon említeni, mind a kinézetét, mind a pazarságát tekintve. Akkora gardróbszobával, óh igen, szobával rendelkezem, mint Bulgáriában a fél házunk volt. És a vámpír bevásároltatott nekem, a szebbnél szebb és divatosabbnál divatosabb ruhák lógnak abban a szekrénynek. Amikor például elvitt a vámpír sheriffhez, vagy kihez, aki megjegyezném egy gyönyörű nő volt.Szóval amikor elvitt, kikötötte, hogy milyen ruhát kell felvennem, a szobalányommal( mert hogy ilyenem is van) elkészítette az ágyamra, a cipővel amivel kénytelen voltam felvenni. És lefogadnám, hogy valószínűség szerint annak a ruhának több volt az ára, mint apám éves fizetése. Pedig édesapám a szülőhazámban igen menő orvos. Nos ennyire gazdag a mesterem. Azt hiszem áldom istent abban a pillanatban amikor kedvenc tantárgyammá vált az angol és annyira jó voltam benne, különben bajban lennék, ha csak bolgárul tudnék makogni neki. Mondjuk ha felmérgesítem magam, ami mostanában szintén hamar elő szokott fordulni, olyankor ha valaki megfigyeli jól érzékelheti az akcentust a hanghordozásomból. Bár, hogy őszinte legyek magammal, nem is tudom mi az oka annak, hogy az út porában miért szánt meg engem, majd miért nem hagyott magamra, és most miért fogadott be a házába, miért vett nekem ilyen méreg drága és márkás ruhákat, amikor konkrétan semmi kötelezettsége nem lett volna, jó formán elég lett volna csak figyelmen kívül hagynia. De még sem tette, amiért aztán valóban hálás vagyok neki. Van egy über menő szórakozóhelye, több szintes, ahol különleges és baromi gazdag, milliomos, milliárdos egyének járnak. És jelenleg ott táncolok, talán nem is lenne rá szükségem, de igazából egész jó muri, mindig is imádtam táncolni, csak hogy eddig lealacsonyítónak tartottam, meg már nincs is családom akiket érdekeljen, hogy mit művelek, mert ugye ők azt hiszik, hogy halott vagyok. Ami azt hiszem igaz is, az a kedves orvostanhallgató, aki egykoron gyermekorvos akart lenni annyira, és szállót akart nyitni a hajléktalanok részére, illetve meg akarta váltani a világot, aki férjes asszony akart lenni, és boldoggá tenni a férjét, még ha nem is belé volt szerelmes. Igazából már senkibe sem az, ez az új életforma, a benne keringő vérnek köszönhetően, olyan, mintha a szendébb énét, az emberit kiölte volna, elpusztította volna valami méreg, és a vadabb, lázadóbb, embertelenebb énét vette volna elő. De most már ez az életem, ez vagyok én, hiába is keseregnék igazából először is nem lenne túl sok értelme, már amiatt sem, mert lássuk be, nos... ha nem tetszik valami a mesteremnek megparancsolja, hogy tegyem vagy éppen ne tegyen, és így megteszem avagy sem a parancsától függően. Meg nem is tudom az érzések kezdenek lassan elmúlni bennem, a részvét, amiért az immáron ex vőlegényem belém szeretett. Ez vagyok én immár. Elgondolkodva bámulok farkasszemet tükörképemmel az öltözőben, csokoládé színű, fenekemig érő fürtjeim laza hullámokban omlanak a hátamra és a fenekemre, a szinte átlátszó fehér színű ing alól kikandikál fekete csipke melltartóm szegélye, lapos hasam felett megcsomózva, így felfedve lapos, elefántcsontbőrbe vont hasfalam. Alatta egy falatnyi, épp, hogy eltakaró skót szoknya, lábfejemen szintén fekete, magas, platform cipő, mi kihozza formás, izmos lábszáram és combom. Erica szalad be az öltözőbe ijedten.
-Liya, mindjárt kezdesz, siess, tudod jól, nem szereti Mr. Rajkin, ha nem időben kezdesz.- óh persze, hogy tudom, eléggé az értésemre adta, hogy attól, hogy a tanítványa vagyok, ne higgyem, hogy velem kivételesen bánik. Gondolkodás nélkül helyezem arcomra a pillangó formájú álarcot, nem mintha valaki felismerhetne, mert hát tuti nincs senki itt Bulgáriában, de titokzatosabbá tesz, és szexibbnek érzem magam, felszabadultabbnak. Megigazítom a vöröses szájfényt, hogy tökéletes legyen, majd kitipegek sarkaimon a clubba, valami latinosabb csendül éppen fel a dj pult környékéről, tudom, hogy java részt természetfelettiek lézengenek itt, most már nem vagyok zavarban, nem úgy, mint az első alkalommal. Fellépek az egyik színpadra az egyik lány mellé, majd a zene ütemére elkezdek táncolni, és elkezdem a csípőmet ringatni, teljesen átadom magam neki, hagyom, hogy eggyé váljunk. Vannak itt nők, akik nem csupán táncolnak hanem ugye egészen mást is vállalnak, én természetesen egyáltalán nem tartozom közéjük. A diszkófény megcsillan tejfehér bőrömön, miközben az egész testem a ritmusra mozog.

Dam & Liya

A halál az szomorú dolog, mindegy, hogy milyen körülmények között történik, sőt igazából az sem lényeges, hogy ki az aki eltávozik, a szülő, vagy a gyerek. Elterveztem az életemet, orvos akartam lenni, gyermek orvos, mindig arra vágytam, hogy segíthessek másokon, apámra akartam hasonlítani, ő volt a példaképem mindig is. Férjhez kellett volna mennem, egy olyan férfihoz aki kedves volt, akinek szintén nemes szándékai voltak, akinek semmi folt nem akadt a múltján, olyan makulátlannak számított, mint a nemrég kimosott lepedő. Nem voltam belé szerelmes, csupán kedveltem, kedves volt, jó lelkű. Biztonságos. Nem úgy mint az öccse, az öccse aki olyan rossz fiú volt, kit minden olyan lány elkerült akinek volt egy csöppnyi esze. Kivéve engem, és mire észbe kaptam volna máris az eljegyzési partimon találtam magam. Ha tudtam volna, hogy az egy végzetes nap, akkor azt hiszem, lehet mindent máshogy tettem volna, vagy lehet nem. Az élet igazságtalan szokott lenni. Velem is ez történt, mikor az utcán áldozatául estem annak a férfinak aki kiakart rabolni. Mire fel eszmélhettem volna már a grafit szürke talajon feküdtem, tudtam, hogy itt a vég, hogy meg fogok halni, és csak arra tudtam gondolni, még csak el sem búcsúzhattam a szüleimtől, hogy milyen fájdalmon kell majd keresztül menniük. Akkor történt az, hogy megjelent Jaros, nem tudom milyen cél vezérelte amikor vámpírrá tett, igazából akkor már jó formám nem is voltam tudatomnál, csak mikor felébredtem akkor tudatosult bennem, hogy vámpír lettem. Hirtelen nem tudtam mit kellene kezdenem a helyzettel, mit kellene éreznem? Mielőtt elbúcsúztam volna attól a lánytól ki voltam, mielőtt elbúcsúztam volna a szülőföldemtől, még el látogattam a temetésemre. Nem kellet volna, azt hiszem. De látnom kellett, a szüleimet utoljára, nem bírtam sokáig ott lenni, talán tíz percig, aztán... Amerikába jöttem, az új családomnak számító férfinak, aki konkrétan az apám, vagyis olyasmi. Jobb ha a szüleim úgy tudják, hogy meghaltam, hogy elvéreztem... habár holtestet nem találhattak, nyilván, mégis valahol fáj, hogy ilyen könnyen feladták, bele törődtek. Talán így volt könnyebb nekik, nem tudom, bár én addig kutattam volna, míg az ő holttestüket nem találom meg, addig nem nyugodtam volna le, ha kell mindenkin átgázoltam volna. Furcsa volt, sőt a mai napig furcsa az egész helyzet, vámpírnak lenni nem leányálom, folyton gyötör az éhség és a gyilkolási ösztön. Emlékszem amikor Jaros magához vett, az első héten véletlenül megöltem egy fontos embert, egy amerikai politikust. Megbüntetett, azt hiszem tanultam belőle, nem akarom, hogy még egyszer megbüntessen, nem kívánom senkinek. Nem értette, hogy miért pont őt kellett megtámadnom amikor a pince tele van finomabbnál finomabb kiválasztottakkal és egyéb különleges fajú lényekkel, nőkkel, férfiakkal vegyesen. Akkor sem tudtam erre neki érdemleges választ adni, és ami azt illeti most sem vagyok képes rá. Még mindig tanítja nekem az önfegyelmet, és még mindig baromi nehezen megy, annyira könnyű engedi a vágyaimnak, amit az ösztöneim diktálnak. Azt mondja, hogy a vére sokban megváltoztatott, hatással van, volt rám, sőt sokszor amikor, vagyis általában kioktat mindig, minden körülmények között elmondja, hogy értékeljem azt, hogy az ő vére által lehetek az aki mag vagyok, meg egyáltalán, hogy még élek. Ezzel tisztában vagyok, nem tudom mi vezérelte abban a pillanatban, de hálás vagyok neki. Hiszen neki köszönhetem, hogy élek, de még hogy. Nagyobb gardróbom van, mint amilyen viskóban éltünk Lovech-ben. És a ruhatáram, Jaros azt is feltöltötte, pontosabban, felújította, mivel engem egy elszakadt farmerben és egy kopott ingben hozott magával. De most olyan márkás, és drága holmikban járhatok, olyan híres divatguruk tervezik a ruháimat, akikről még csak nem is hallottam. Tehát a halál valamilyen szinten szerencsés volt a számomra, megmentett, nem tudom mitől, talán attól, hogy ott ragadjak. Most elvileg halott vagyok, de sokkal élőbbnek érzem magam, mint bármikor amikor tényleg lélegeztem még. Furcsa, a sors fintora. Nem szorulnék rá, de a magam szórakoztatására, a bárjában is táncolok, valamint nem akarom, hogy azt gondolja, hogy élősködni akarok rajta, nem mintha annyira izgatná a dolog, ezzel tisztában vagyok. Én azon kevés dolgozók közé tartozom a szórakozóhelyen, aki valóban, tényleg csakis és kizárólag táncol. Miközben a zene ritmusára mozog lazán a csípőm, gondolataim elkalandoznak, a szüleimre gondolok, és hogy mennyire hiányoznak. Csak azért nem kezdek el pityeregni, mert baromi lehangoló látvány ahogy egy vámpír bőg, ráadásul tiszta vörös, horrorisztikusan vörös lenne az arcom. Aztán egyszer csak egy férfi jelenik meg, még ilyet nem éreztem, illata felkúszik az orromon, betölti, vonz, nefelejcskék íriszeim azonnal rá tapad, a maszkom mögül figyelem ahogy helyett foglal az egyik kényelmes fotelben, látom, ahogy végig fut rajtam a pillantása, perzselő, ha képes lennék, most biztos a torkomban dobogna a szívem. Látom, ahogy egy másik lányt választ, helyettem... Nancy, azt hiszem ez a csaj neve, de őszintén szólva nem vagyok benne biztos. Látom ahogy a lány elkezd neki táncolni, és valahol belül, olyan mintha irigységet éreznék, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva zavar, zavar, hogy őt választotta, hálát adok, hogy a maszk félig elrejti arcom, sajnos érzelmeim általában kiszoktak ülni rá, így hamar lebuknék. Aztán feltűnik, hogy a fiatal lány egyszer csak elájul, elkerekedett szemekkel bámulok rá, nem bírom elkapni róluk a pillantásom. Addig bámulom míg, Kevin ki nem viszi Nancy-t, én is lepattanok a színpadról, hogy a lány után siessek, a kíváncsiság elveszi az eszem. De ekkor az egyik pultos lány elkapja a csuklómat.
-Liya, látod a férfi mellett a másikat?- pillantásommal követtem őt,- azt akarja, hogy ezt te szolgáld fel neki,- már éppen ellenkeznék mikor a kezembe nyom egy tálcát a bár legdrágább pezsgőjével, és két kristálypohárral. Miután nem tehetek mást, elindulok arrafelé, ahogy elérek a különleges illatú férfihoz, szerencsétlenségemre megbotlom, vagy csak lecsúszik a tálcáról a pezsgő, pezsgő, édeskés illata azonnal elfedi egy percre a férfi guszta, íncsiklandó esszenciáját.
A pezsgő ráömlik java részt a férfi méreg drágának tűnő ingére, de az enyémre is jut bőven, én pedig az ölében kötök ki.
-Jajj, elnézést, úgy sajnálom,- kezdek azonnali mentegetőzésbe ahogy megpróbálok kikászálódni onnan,- a... a bár természetesen állni fogja a költségeket,- nyögöm még mindig zavartan, emberként is béna voltam és vámpírként is, ez ám a szerencse.

Dam & Liya

S okszor gondolkodok el azon, hogy mihez kellene kezdenem az életemmel, úgy értem, meghaltam, és mielőtt eljött volna végzetem volt egy álmom, ami azt illeti több álmom is volt, de... valamiért most a halálom után ezek az álmok nem tűnnek valósnak, mi több olyan mintha nem is nem is én vágytam volna rájuk. Pár hónapja még annyira akartam mindent amit apa, mindent amilyen az életem volt. Gyermekorvos akartam lenni, és segíteni akartam a rászorulókon, akartam egy szállót nyitni, mindenáron férjhez akartam menni Patrickhez. Még ha nem is voltam belé szerelmes, még ha az öccse sokkal jobban le foglalt mint ő. Nem vagyok büszke rá, amit tettem, nem volt túl szép dolog, se tőlem, se tőle. De az az igazság, hogy már az első pillanatban megfogott valami benne, csábított, talán a pillantása, vagy az, hogy kiköpött rossz fiú volt, a legrosszabb fajtából, egyszerűen éreztem, hogy sugárzik belőle a titokzatosság, a sötétség. De tudtam, hogy a bátyja mellett biztonságban érezhetem magam, sokkal nagyobb biztonságban, mint vele valaha is, mindenféle szempontból. Ezért választottam őt, amikor az öccse nem volt a közelemben akkor nem éreztem azt a bizonytalanságot, mit ő váltott ki belőlem, egyszerűen nem tudtam hogy mi a helyes és mi nem, egyszerűen csak megtörtént. Neki akartam adni a szűzeségemet, a vőlegényemnek, be akartam bizonyítani neki, hogy mit jelent a számommal, hogy szeretem. Vagyis magamnak is akartam, nem csupán neki. De nem úgy jött össze a dolog, egyszer amikor vacsorázni voltunk náluk, Patricknak el kellett szaladnia, ő is jó nevű orvos Lovechben, elszólították, az egyik betegéhez. Kettesben maradtam a testvérével, és ahogy teltek a pillanatok, arra lettem figyelmes egyik percről, a másikra, hogy már odaadtam neki azt amit a testvére érdemelt volna. Azóta bűntudat gyötört, képes voltam megcsalni az egyetlen jó embert akit ismerek az apámon kívül. A tulajdonvérével, tudtam, hogy a könnyű vérű nőcskék sem csinálnak ilyet. Addig a percig azt hittem, hogy én is ilyen vagyok, jó ember, de utána rádöbbentem, hogy nem, gyalázatos bűnt követtem el. Olyat amit én sem lennék képes megbocsájtani, mégis valahogy megnyugvást kellett találnom. Valamit tennem kellett, tudtam, hogy megérdemli az őszinteséget, tudnia kell, hogy mi történt, megérdemli. Ez a minimum amit érdemel tőlem. Aztán nem volt időm, mert pár héttel később még haltam, elméletileg vagyok. De gyakorlatilag nem vagyok az, egy ismeretlen férfinek köszönhetem ezt az új életet, és ezt az új énemet. Aki akkor voltam meghalt, az az Emiliyát leszúrták az utcán, és ki feléledt, a friss vámpír, az teljesen más. Érzem, mert olyan érzések mik akkor gyötörtek már nem érzek semmit. Bűntudat, fölösleges dolog, egyszerűen kihaltak belőlem. Azt hiszem. Tudom, hogy ez így nagyon nincs jól, mégis mit tehetnék, változok, vagy már meg is változtam. Olyan szinten mi talán vissza fordíthatatlan. De nem is akarom vissza fordítani, ami azt illeti. Egyetlen olyan dolgot érzek, mint hála, és az csakis Jaroslaw iránt, ő volt az aki beharapott, ezzel megmentve az életemet. Meg kell becsülnöm, értékelnem kell, ezt számtalanszor bele véste a fejembe, még ha én magam nem is éreznék így, gondoskodott róla, számtalanszor elmondta. Most már ő számít csak a családomnak, ezzel is tisztában vagyok, nem csak, hogy átváltoztatott, de magához vett, elhozott Amerikába, egy palotaszépségű házban lakom, és a legdrágább, és márkásabb ruhákat kapom tőle, totál feltöltötte a ruhatáram. Szerencsére. Különben meztelenül kellene járkálnom, úgy éreztem, hogy meg kell háláljam valahogy. Éppen ezért kezdtem el táncolni a különleges igényeket kielégítő bárjában, bár nem csak emiatt, tetszik az a féktelenség amit kaptam, kiélvezhettem, anélkül, hogy bárkire gondolnom kellene. Nem mintha életcél lehetne egy BDSM-clubban táncolni és vetkőzni, de egyelőre megteszi, míg nem találok más életcélt, azt hiszem sok időm van ezt eldönteni. Amúgy nem csupán hálát érzek, furcsa, hogy amitől eddig undorodtam most arra vágyom a leginkább, a vérre, az emberi vérre, egyszer próbálkoztam ezzel a szintetikus vérrel, csak kíváncsiságból, de undorító volt az íze, mint mikor a tofút akartam kipróbálni, kihánytam akkor. A másik a gyilkolási vágy, nem bírom kordában tartani, élvezem hogy ölhetek, és ölök is. Csak nem mindegy, hogy hol, mikor és kit, egyszer egy politikuson gyakoroltam mait Jaros tanított, mire haza ért minden csupa vér lett. Megbűntet, megtanultam, hogy jobb ha szót fogadok neki, különben megszívom, ha nem akarok valamit teljesíteni, akkor megparancsolja, olyan ez mint nem is tudom, különleges kapcsolat közte és köztem, képtelen vagyok olyankor ellenszegülni neki.
Ahogy az elájult lány után akartam sietni Lisbeth elkapja a könyökömet, hogy vigyem ki a pezsgőt annak a férfinak kinek a most ájult lány táncolt pár perccel ezelőtt. Fintorral az arcommal veszem el a tálcát tőle, megigazítom az álarcot, mi arcomra helyeztem, egy pillanatig bámulom, illata csiklandozza az orrom, kapargatja a torkom, legszívesebben elmerülnék karmazsin vérében, annyira hívogató, annyira más, még nem találkoztam ilyen illattal. Végül elindulok irányába, elkapom sötét színű íriszeinek pillantását, akvamarin lélektükreimmel elmerülök bennük, talán ez az oka, hogy megbotlom valamibe amikor oda érek elé, de mire észbe kaphatnék már késő. A pohár borul a tálcán a férfi ingén jócskán landol belőle, érzem ahogy az én combom is kap belőle. Majd hangos, számomra fülsértő csörömpöléssel törik szilánkjaira mikor földet a tálcával együtt. Én pedig a fickó ölébe pottyanok, érzem ahogy meleg tenyerét a derekamra simítja, megrettenek egy pillanatra, hogy hogyan reagál mikor rájön: hideg a bőröm, de ahogy látom nem különösen zavarja. Érintése nyomán bizsergés fut végig a gerincemen, mit nem értek, de nem is foglalkozom vele.
-Ne aggódjon az inge miatt, - pillantok a szemeibe- intézkedem, hogy azonnal kapjon egy másikat, a vendégünk rá,- gyorsan kikászálódom az öléből, kissé zavartan, idegesen igazítom meg a falatnyi szoknyát, mi rajtam van,- plusz, ha óhajtja egy magántáncra is a vendégünk, azonnal szólok a bár legjobb táncosának,- kissé kérdőn vonom fel a szemöldökömet, nem mintha láthatná, bár kérdő hangsúlyból rájöhet, hogy a válaszára várok,- illetve szólok, hogy ezt tüntessék el,- bólintok az üveg szilánkokra lábainknál.

Dam & Liya

V ámpírnak lenni újdonság, ijesztő, még magam sem tudom mit jelent igazán. Talán olyasmit amit lehet sose fogok megérteni, amikor a tévében láttam a műsorokat a vámpírokról, féltem tőlük, ijesztő lényeknek tartottam. De amikor az a tolvaj leszúrt Lovech-ben nem hittem volna, hogy túlélem, bizonyos szempontból nem is éltem túl. Aztán megjelent Jaroslaw és megmentett, a vérével, beharapott vámpírrá. Teremtőm lett, sok mindent érzek vele kapcsolatban, arra hamar rádöbbentem, hogy a vámpír és a teremtője között különleges a kapcsolat. Hálás vagyok neki, amiért megmentette az életemet, pedig nem tűnik valami jótét léleknek, szerintem lelke sincs, ami azt illeti. Ijesztő, félelmetes, és mindig azt akarja, hogy azt tegyem amit akar. Ha esetleg ellenkezni támad kedvem, hát beveti azt a különleges teremtő-vámpír kapcsolatot, hogy megtegyen. Viszont ha olyat teszek képes megbüntetni is, mint amikor azt a politikust véletlenül megöltem. De azt hiszem semmi okom nem lehet panaszra, kissé abszurdnak és a maga nevében elég viccesnek tűnik, hogy vámpírként jobb életem van, mint amikor ember voltam. Kár is össze hasonlítani a kettőt, hiszen sokat változtam, érzem magamon. Olyan dolgokért vagyok oda, amiktől régen irtóztam undorodtam, imádom a vért, olyan vérszomj szokott gyötörni, Jaros próbálja megtanítani, hogy uraljam az ösztöneimet, de ha egyszer rám tör addig nem nyugszom, míg nem tudom csillapítani. Ehhez párosul a vágy az ölésre, illetve bizonyos más szükségletekre amióta azóta nem volt részem, hogy meghaltam. Valamivel le kell kötnöm magam, és mivel nyilvánvaló okból nem mehetek egyetemre, hogy orvos legyen egyszer belőlem, elkezdtem táncolni Jaros szórakozóhelyén, vicces, és egy pillanatra elfeledteti velem, hogy tulajdonképpen milyen szomorúvá is vált az életem. Egyáltalán nem szorulnék rá, mint a legtöbben itt dolgozók többsége, meg valahogy úgy érzem tartozom neki, hogy megmentette az életemet, és mivel máshogy nem tudnám vissza fizetni, ezért bevállaltam, amúgy is érdekelt mindig, hogy milyen lehet ilyen helyen táncolni.
Amikor úgy gondoltam tartok egy kis szünetet, és keresek valami kortyolni valót, mert igazán kezdek éhes lenni, a pultos csaj szól, hogy vigyem ki ezt az üveg pezsgőt. Elindulok a feltűnően jóképű férfi felé, ahogy ónix színű íriszeivel vizsgál, mintha levetkőztetne perzselő tekintetével, térdeim megremegnek. Talán ez lehet az oka annak, hogy megbotlom valamiben, majd azt hiszem hogy arccal előre fogok zuhanni. Arra számítottam, hogy sikeresen felnyalom a padlót, de e helyett a férfi ölében találom magam hirtelen. Reflexből nyakába kapaszkodom, a szemem sarkából látom, hogy Tony, a biztonsági már ugrana is, de leintem az egyik kezemmel, hogy semmi baj. Nyilván kezd gyanússá válni a helyzet, meg ha valami bajom esne, azt hiszem Jaros kicsit mérges lenne, és rajta verné le, magyarán szólva egyszerűen megölné. Ezzel teljesen tisztában vagyok. Élvezem ahogy a férfi furcsa, különleges illata az orromat csiklandozza, eddig nem éreztem hozzá foghatót, nem halandó, ezt érzékelem, az illata csak úgy marja a torkomat. Kíváncsi lennék milyen érzés lenne belé harapni, szemfogaimmal felsérteni hibátlan bőrét, vajon milyen ízű lehet a vére? Azon kapom magam, hogy élvezetesen nyalok végig alsó ajkamon, szinte érzem már karmazsin vére ízét a nyelvemen, ahogy a torkomon csúszik le.
Kissé felvonom a szemöldökömet amikor közli, hogy ne fáradjak, de igazán akkor lepődöm meg, amikor igazán jókedvű nevetés hallat, egy pillanatra meglepődöm, nem tudom hogyan kellene rá reagálnom. Lehet, hogy flúgos a pasi, vagy valami egészen más baja lehet? Jó, látszik rajta, hogy nem valami bóvli inge lehet, megtudom állapítani, hiszen Jaros is eléggé drága ruhákban öltözködik, illetve öltöztet engem is, a szekrényemben megtalálható egy egy darab jóval drágább lehetett, mint a szüleim éves fizetése együttvéve. Amikor észbe kapok gyorsan kiugrom az öléből, de ahogy perzselő tenyere kínzó lassussággal siklik végig az oldalamon, majd fenekem ívén, bizsergető érzés hagy maga után, rég volt hogy férfi érintett, hogy így érintett. Vagyis pontosabban így még nem, ő volt az első, és a testemnek határozottan tetszik, ha képes lennék most zavaromban biztosan lángvörösre gyulladna tejfehér bőröm, de mivel halott vagyok, legalább így nem bukom le. Lágyan viszonzom az ő ragadozó mosolyát, ha élnék most a szívem a torkomban dobogna, ez a pasi tudja hogyan érje el amit akar. Hirtelen újból az ölében találom magam, kellemes melegség borítja el alhasamat ahogy hatalmas tenyere simogatja azt a testrészemet.
-ennek örülök, de akkor megérdemli, hogy a legjobbtól kapja meg,- intek egy platina szőke hajú lány felé a pultnál, Serena sokkal jobban tudja tekergetni a csípőjét, mint én, ráadásul én csak táncolok, de ő szexel is a vendégekkel, minden téren ő lenne a férfi számára a legjobb választás, magam helyett. Csettint Tonynak hogy takarítsa fel a szemetet amit okoztam, majd hirtelen a másik combján találom magam, érzem, hogy közel hajol a nyakamhoz, hogy beleszagol, egyre jobban kínoz a szomj, és a kíváncsiság a vágy, hogy egy cseppet is, de kóstoljak belőle. Nem tehetem, sajnos. Tetszik a férfi, a kisugárzása, az egész lénye magával ragad, akarom őt, kíváncsi lennék vajon milyen testet rejthet az a ruha darab ami rajta van. Hallom ahogyan morog, ez a hang sokkal inkább egy tigris morgásának illene be, mint egy... férfinek, még jobban izgat, hajt a kíváncsiság. Akarom őt, döbbenek rá hirtelen.
-A véleményem?- kérdezek vissza pimasz hangon,- a véleményem az, hogy ez nem lehetséges, másik hölgyet kell választania az éjszakára, ugyan is én nem olyan vagyok, mint a többi lány, ők teljesítik minden vágyát, csupán táncolok,- válaszolom neki nyugodt hangon, hiába mosolyog úgy, hogy szinte leolvad rólam a bugyi, nekem nem szokásom a bár vendégeivel lefeküdni. - Sőt, az egyik legjobb fenti szobánkat kapja meg, uram, és minden amit akar.- bocsánatkérőn mosolyodom el, azzal a szándékkal, hogy felpattanok és intézkedem már is.