Lassan lépkedek a sírok között. Bosszankodom és ez érzésem szerint az arcomra is kiül. Találkozóm lenne az egyik... hát fogalmazhatunk úgy is, hogy alkalmazottammal. Azonban mindeddig nem méltóztatott megjelenni. Kíváncsi vagyok tisztában van-e vele, hogy csakis saját maga miatt vágja a fát az ilyesfajta... modortalansággal. Sosem tűrtem el a pontatlanságot. Személyem ellen irányuló sértésként fogom fel, ha valaki nem veszi a fáradtságot arra, hogy időben odaérjen egy megbeszélésre. Mostanában... kezdenek egyre érdekesebben alakulni a dolgok. A terveimnek azonban semmi sem szabhat gátat. Jó tulajdonságaim közé tartozik, hogy sosem vallok kudarcot. Ha valaki mégis megpróbál az utamba állni, hát... keservesen kell megtanulnia, hogyan bánok én az ellenségeimmel. Na meg mindenki mással, aki... nem elég okos és szerencsés ahhoz, hogy bebizonyítsa, válhat számomra hasznossá is. Ó... pontosan tisztában vagyok vele, hogy milyen... csöppet sem hízelgő jelzőkkel illetnek a hátam mögött. De annyira még senki sem volt bátor, hogy ezeket a szemembe is el merte volna mondani. Gyávaság lenne? Igen. Kétségtelenül. Ez a lehetőség sokkal valószínűbb, mint hogy... teszem azt a racionalitás mozgatná tetteiket... és mindazt, hogy mit mondanak ki és tartanak meg inkább magukban. Lelkük legmélyére temetve. Az évek során kialakult rólam egyfajta kép... akinek van némi esze, annak tisztában kell lennie a ténnyel, hogy engem bosszantani minden, csak éppen nem kifizetődő. És ha már itt tartunk... hosszútávon az illető egészségének sem tesz jót. Épp ezért zavaró számomra ez a mostani helyzet. Már máskor is dolgoztam együtt ezzel a boszorkánnyal. Tudja, hogy mit kockáztat. Eddig még egyetlen egyszer sem hibázott. Mindig leszállította a szükséges információkat és megkapta érte a megfelelő... jutalmat. Amennyiben megbízhatatlan munkaerő lenne, már az első alkalom után megszabadultam volna tőle. Na de sebaj... most sort kerítek rá. Az én időmet senki sem húzhatja. Lenne ezer más dolgom is... Nem tölt el örömmel, hogy feleslegesen eljöttem idáig. Nem holmi gyenge tanonc vagyok, akit bárki odarángathat, ahová csak akar.
Talán túlreagálom, suhan át a fejemen a gondolat. Ám amilyen gyorsan jön, éppoly hamar tova is tűnik. Jogom van hozzá, hogy megszabjam még mások időbeosztását is. Szórakozhatnak és élhetik az életüket, amennyiben azzal nem hátráltatnak engem. Nem vagyok átlagos ember. Még csak az kéne... Az arrogancia? Nem. Nem hiszem, hogy bajba sodorhatna. Én különben is... egyszerűen csak tisztában vagyok a saját értékeimmel és képességeimmel. Évtizedeken át keményen dolgoztam, hogy minél inkább sikerüljön... megszilárdítani a hatalmamat. Lehet, hogy örököltem a pozíciómat de nem maradhattam volna meg benne, ha... nem vagyok rá megfelelő. Az éberség. Ó igen. Az rendkívül fontos. Sosem volt egyetlen könnyelműnek bélyegezhető cselekedetem sem. Ettől a jó szokásomtól pedig nem áll szándékomban megválni. Hideg precizitás. Mások talán gépnek neveznének, de mégis mi értelme van az érzelmeknek? Nekem ugyan nincs szükségem rájuk. Már akkor is ez volt a véleményem, mikor még anyámmal élhettem. Emberrablás lett volna? Dehogy. Apám egyszerűen csak kiszabadított. És így lehetőséget kaptam rá, hogy valami igazán... fontossal kössem le magam. Számomra pedig nincs, ami lényegesebb lenne az erőnél és a hatalomnál. Minden mást figyelmen kívül kell hagyni. Az akadályozó tényezők pedig megérdemlik a megsemmisítést. Sosem féltem lesújtani, ha valaki hátráltatni próbált. Az árulásnak, annak, ha kijátszanak... mindig megvan a maga büntetése. Most sem düh izzik bennem. Elvégre... az is csak egyfajta érzelem lenne. Az ilyesminek én régóta nem rendelem alá magamat. Egyszerűen csak bosszant, hogy... valaki már megint vette magának a bátorságot, hogy figyelmen kívül hagyjon. Azt a nyomorult boszorkányt egyedül az mentheti meg a kínszenvedéstől, ha már most is halott. Elvégre vannak azért ellenségeim nekem is. Méghozzá szép számmal. Nem kizárt, hogy... belefutott egybe.
Senkivel sem találkozom. Nincsenek kéretlen járókelők. Ami azt illeti, az elegáns, szürke kosztümben én is más környezetbe való lennék. Főleg, hogy nem azért jöttem ide, mert bárkit is... meg akarnék látogatni. Ilyesmire sosem pazarlom az időmet. Ezek csak kövek a csontok felett. Semmi egyéb. Hirtelen megakad a tekintetem egy női alakon. Fiatal lány... épp virágot cserél az egyik sírnál. Az első pillantásra... igen, biztosra veszem, hogy egy ember semmi különöset nem látna rajtam. Én azonban észreveszem a valóságot, azt, amit minden bizonnyal a lehető legnagyobb erőfeszítések árán igyekszik rejtegetni. Már ha egyáltalán tisztában van vele. Gyakran az anyáknak fogalmuk sincs róla, hogy miféle féllényeknek adnak életet. Elvégre... nincs az sehol sem leírva, hogy minden démonnak be kell mutatkoznia és névjegykártyát hagyni, hogy aztán a leendő utód majd tudhassa, miféle pokoli hatalomtól fogant. Micsoda... nevetséges gondolat. Mivel a boszorkánynak se híre, se hamva én pedig nem szeretem feleslegesen vesztegetni az időmet gondolok egyet és a démonivadék felé veszem az irányt. Legalább... ennyi haszna legyen ennek a kis kirándulásnak. Igazán kíváncsi vagyok rá, hogyan reagál, ha... szembesítem néhány kellemetlenséggel.
- Barát? – kérdezek rá mindenféle udvariaskodás és bemutatkozás nélkül. - Vagy esetleg egy... rokon? Csoda, hogy egy magad fajta korcsot életben hagyott az anyja – jegyzem meg, hirtelen változtatva meg a témát. - Talán nem is tudott róla, hogy mi vagy? – kérdezek rá, miközben eltűnődve végigmérem. - Ezt igazán nehéz elhinnem. Bűzlesz attól, hogy miféle hatalom birtokosa az apád. Mások elől talán elrejtheted, ám számomra nyilvánvaló, hogy mi vagy. Féldémon – hideg mosoly tűnik fel arcomon. - A fajtádban mindig is... számos lehetőség rejlett. Bár én a magam részéről túlságosan is megbízhatatlannak tartom az ilyesfajta... kreatúrákat. Indulatosak. Te is tapasztaltad már ezt, nem igaz? – Úgy méregetem, mintha valami felboncolásra váró állat lenne. Számomra nem is több. Érdekel, hogyan fog reagálni a megjelenésemre és a szavaimra. Kíváncsi vagyok rá, vajon... mennyire képes elviselni a rá zúduló kínt. Vajon mikor mondják fel végleg a szolgálatot az idegei? Mi rejtőzhet a jó, tisztelettudó lány álcája mögött? Vajon átölelné a sötétséget vagy minden erejével tagadni próbálná, hogy ez is a része? - Veszélyes egyedül... ehhez hasonló helyeken bolyongania az olyanoknak, mint... te. Főleg, hogy sokan járnak erre, akik... képesek a látszat mögé pillantani és felfedezni, hogy mi is vagy valójában, tündérkém.
Vajon most mit lép? Őrültnek bélyegez? Megijed? Futni próbál? Letagadja, hogy valóban a pokollények ereje áramlik benne? Még ha... hígított formában is, de... tény, hogy valóban ott van. Érezhető a sötétség. Persze az bennem is ott van, csak éppen más formában. Efelől nincsenek kétségeim. Sosem igyekeztem a Mennybe. A lány maga sem azért érdemelte ki a figyelmemet, mert... talán több köze van gonosz lényekhez, mint másoknak. Egyszerűen csak... rossz helyen van a legrosszabb időben. Én nem szeretek unatkozni. Kísérletezni viszont... már annál inkább.