Unott tekintettel meredt a falba süllyesztett hatalmas, ultravékony tévé képernyőjére. Egyelőre semmi értelmeset nem talált a csatornák között csakis bugyuta, agylohasztó műsorokat, mint Jerry Springer, Oprah és társai. Hihetetlennek tartotta, hogy valaki ezt képes végignézni és sokuk megejti eme tevékenységét napi rendszerességgel. Őt sosem mozgatták meg ilyen műsorok, de úgy általában a tévé sem, így inkább ujjai közé fogta a televízió meglehetősen sok gombbal ellátott irányítóját és végül kikapcsolta azt. Az elsötétült képernyőn önnön képe jelent meg. Elnyúló mezítelen lábai a bársonyos, drága kelméből szőtt ágyneműn, melyeket itt-ott vérvörös foltok bepettyeztek, a nem régi ivás nyomaiként, valamint a táplálkozás közbeni őrjítő aktustól elégedett vonásai. Még most is alig volt képes megmozdítani végtagjait, így jobbára azóta feküdt, mióta Vittor kiment a szobából és végül itthonról is egy „sürgős üzleti ügy” miatt. Fogalma sem volt azóta sem miben utazik pontosan, de elég időt töltött már vele ahhoz, hogy tudja ez az ő esetében semmiképpen nem törvényest jelentett. Nem lepődött volna meg, ha V-vel kereskedne, netán csúcstechnológiás fegyvereket adna el a kormánynak, de még az emberkereskedelem gondolatával is eljátszadozott. Ismerve nézeteit, a legkevésbé sem lepődött volna meg, ha hipotézise bizonyítást nyer. A legtöbben szörnyű embernek tartottál volna azért, mert szemet huny szörnyű tettei felett. Azonban túl sok éppen ilyen rettenetet látott és élt már meg ahhoz, hogy tudja az élet el van cseszve attól a pillanattól kezdve, hogy az Úr megteremtette az emberiséget. Csakis az erős maradhatott életben egy ilyen világban, elég hatalmat pedig csak az kaparinthatott meg, aki elég embert vagy más lényt tipor a porba. Természetesen ártatlan emberek halálát ő sem tudta volna végignézni és minden áron küzdött volna azért, hogy megmenthesse őt, azonban a halandók világában túlontúl kevés volt már a tisztalelkű, megvédendő személy. Vagy beteges kéjgyilkos, vagy gyermekeket erőszakoló pedofilok éltek az emberek között, akik csupán arra vártak, mikor ereszthetik szabadjára legsötétebb démonjaikat.
Erőnek erejével mozdította meg lábait és a gardróbszoba felé sétált, hogy magára kapjon valamit, hiszen pucéran semmi kedve nem volt kelletnie magát a személyzet előtt. Smaragdszínű tekintete lassan siklott végig az egyre csak gyarapodó (?) választékon, ezúttal azonban nem vágyott feltűnő darabra, csak valami kényelmesre, hiszen nem szándékozott sehová menni. Hamarosan magára is öltött egy egybe részes ruhadarabot, mely fent lila, alul pedig zöld színben tündökölt, míg derékrészénél vastagabb fekete szalaggal átkötve. Miután valamennyire összeszedte magát, kilépett a szobából majd megindult a konyha felé, éppen abban a pillanatban, amikor a bejárati ajtó csengője megszólalt. Tekintve, hogy Vittor aligha csengetett valaha is a saját házában, a biztonsági rendszer pedig csupán néhány személyt engedett át, meglehetősen leszűkült kör azokra, akik a ház ajtajáig eljöhettek. Lépteit lelassította, míg a komornyik a maga idős mivoltának ellentmondva sebes tempóban közeledett a bejárat felé, hogy beengedje a vendéget. A vendéget, akit Nadiya azonnal fel is ismert. Igaz, még csak néhányszor találkoztak és azt is csak futólag, ez azonban elég volt arra, hogy megtudja Vittorral pontosan milyen kapcsolatban is áll. Ő szintén legalább annyira gyűlölte a halandó fajt, mint Vittor, így örömmel segített tervének kivitelezésében, megnevezve: A gyárak felrobbantásában. Gyilkos és önző egy alak volt, akár a legtöbb vámpír.
Nem ringatta magát abba az illúzióba, hogy nem tartozott közéjük. Gyűlölete tárgya azonban nem az egész emberiség volt, de nem is csupán egy faj, akit módszeresen gyilkolni, elpusztítani kívánt. Egyetlen személyre korlátozódott pusztító haragja. Elméjét maró savként öntötte el a vegytiszta gyűlölet, a vámpír iránt, aki napokig fogva tartotta őt szörnyű körülmények között, és természetesen gyötrelmes kínzással „megédesítve” vendégeskedését. Azóta sem tudta, hogy pontosan, hogyan menekült meg, de sikerült neki és számára csakis ez volt a fontos. Abban a percben, mikor tudatosult benne, hogy megszabadult kínzójától, bosszút esküdött. Azt kívánta, hogy ő is érezze át a poklok poklát, a fájdalom rettentő érzését, a kilátástalanságot. Gondolatait visszaterelte a jelenbe mielőtt haragja ismét eluralkodik rajta.
Mielőtt még a komornyik megszólalhatott volna, Nadiya odalépett hozzá és üdvözölte a férfit.
- Lance… ha jól emlékszem. – egy pillanatra elgondolkodott, remélve hogy nem rontotta el a nevét. – Ha Vittor-t keresed ő sajnos nemrég ment el, viszont azt mondta, hogy hamarosan visszajön. – ekkor tekintetét a komornyikra vezette. – Köszönöm, most elmehet. Bekísérem az urat a dolgozószobába. – gyengéd mosolyt eresztett meg az idős férfi felé, majd Lance-ra vezette íriszeit. – Persze, csak ha megakarod őt várni. – fejezte be végül ugyanis nem volt benne biztos, hogy azután is maradni kíván a férfi, hogy tudja keresettje jelenleg nem tartózkodik itthon.