"Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/

Tárgy: "Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/ Kedd Okt. 07, 2014 9:42 am

Elvégeztetett. A gép forog, bár az alkotó még koránt sem pihen... A mai nappal vette kezdetét az a szakasza a Dysonnal közös tervemnek, ami a leginkább kockázatos. A szenátus ülésén, széles plénum, lényegében minden fénymágus tanácstag előtt eljátszottuk a nagy darabot a nemzetségfővel, amit tán Machiavelli sem eszelt volna ki jobban. Nyílt, indulatos, mondhatnám tüzes szavakkal keltem ki a nemzetségfő ellen, fejére olvasva az ellenzék által hangoztatott minden kritikát, de tovább mentem, mint az ellenzéki mágusok, akik csak a szájukat tépik: keményebb, nyíltabb, indulatosabb voltam, ez pedig Dysonnak lehetőséget adott és nekem is, tulajdonképpen egyfajta száműzött lettem, renegát fénymágus, aki csak kiviharzott az ülésről és meg sem állt idáig, a vízesésig. Ahogy haladtam, a bennem felszított tűz, indulat, amire szükségem volt az alakításhoz, folyamatosan lohadt le, nyugodtam meg, s közben végiggondoltam ismét a tervet. Be kell vallanom, kicsit félek a kudarctól, hiszen nincs rá 100%-os garancia, hogy valóban fel fog keresni a kívánt csoportosulás, amibe be akarok szivárogni, de a dolgot akkor is megoldom majd valahogy, egyelőre ezzel nem kell gondolnom, úgy érzem, mivel túlságosan csábító "falat" vagyok, idős, nagy hatalmú és eleddig tiszteletnek örvendő mágus, aki rengeteget, ha nem mindent tud a belső, titkos dolgokról, nekik pedig pontosan ez kell. Még mindig van min munkálkodni, elérhetővé kell tennem magam számukra, de nem gyanúsan felkínálkozónak, hadd érezzék csak úgy, hogy ők kerestek meg és építettek be. A tanácsülésen történtek hamarost úgyis kiszivárognak, pletykává válnak s a fénymágusok jó része annyira sem fog tartani, mint mocskot a cipőjük talpán, míg a másik, kisebb részük, a célcsoport majd ráharap reményeim szerint a csalira...
Mire a vízeséshez érek, ezt mind végigpörgettem gondolatban s oly kiegyensúlyozott lettem belül, mint a tovarohanó víz, ami a meredély felé tart. Mondhatom, hogy kiegyensúlyozott, hiszen belső szabályai által hajtva a természet rendje szerint folyik a habosan fodrozódó víz s úgy érzem a habok közé bámulva, hogy én is most ilyen vagyok: nekirohantam a meredélynek, hogy leérkezve majd vagy továbbhaladjak, vagy netán a sziklákon apró molekulákra hasadva kelljen talpra állnom és tovább mennem, mert abban biztos vagyok, hogy nincs megállás most már: így vagy úgy, de el kell érnem a célom, bármi áron, mert a tét nagy. Miközben az egyik sziklára ülök a vízfolyással szemben, kicsit elmosolyodom, hiszen ironikus, hogy én, az eleven tűz egyik ura pont a vízhez hasonlítottam fejben az imént magam. Ennél ambivalensebb, atavisztikusabb paradoxon tán nem is létezik pillanatnyi gondolataim szerint. De az én egész lényem ilyen: a hideg északon született tűz, lobbanékony láng a vasfegyelem világában, a béke és a szeretet híve a vérontások és csaták kellős közepén... igen, ez volt és ez az életem. A paradoxon, a tézis és antitézis egymást előre lendítő ellentétpárja.
Ahogy üldögélek a sziklán s életem pillanatait, a közelmúlt eseményeit forgatom, korom s az események súlya ólomként nehezedik vállaimra, melyek meggörnyednek s kezeimbe temetem az arcom, hogy a természet hangjaiból merítsek nyugalmat, miközben a szemeimet kendőző sötétség emlékeztet az elmúlásra. Nehéz a teher, de el fogom viselni, el kell.

// Ruha:
Zene //

Carl Gustav Brändström

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper

Vonal1 :

Faj : mágus

Posztok : 2163

Kor : 334 év

Lakhely : Bellevue

Rang : boszorkánymester-tanács tag

User neve : G

Vonal2 :

Különleges képesség : mágus vagyok....

Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár

Felöltött alak : ember

Vonal3 :

Tárgy: Re: "Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/ Kedd Okt. 07, 2014 12:57 pm

A hirtelen felbukkanó, és tehetségesnek bizonyuló lány, kinek a történetét mindenki ismeri. Fiatal és gyönyörű, mégis olyan sziporkázón érvel, vitázik, ötletel a mágustanácsban, mintha többszáz éve ezt csinálná. Pedig csak 20 év telt el születése óta. Nem csoda, hogy felfigyeltek rá, és mikor először feltűnt, összesúgtak háta mögött, vajon ki lehet ez? Mestere pedig csak mosolyogva figyelte, hogyan fejlődik, és hogyan tör fel az a reményvesztett kislány, akinek először megfogta a kezét, és elvezette a völgybe, hogyan lett a visszahúzódó szőkeségből az a nő, aki a mai gyűlésen különös, hideg tekintettel figyelte az elé táruló jelenetet. Két tűzmágus hevessége sosem volt új, ám kevesen vetemedtek arra, hogy ilyen cifra szavakkal illessék a Tűz nemzettségfőjét. Mindig érkezett rá kritika, ahogy mindenki másra is, de arra senki nem számított, ami ma történt. A lány pedig csak némán ült, még akkor is, mikor a vádló végül kivonult a teremből. Felbolydult az asztal, ki ennek, ki annak a pártját fogta, ám ő nem szólt, csak azt az ajtót bámulta, ahol az előző percben a férfi kiviharzott. Majd visszanézett a Tanácsra, akik egyre hevesebben mondták a magukét, vagy egyre elkeseredettebben igyekeztek hűteni a hangulatot, és döntött. Senkinek sem fog feltűnni, ha itt hagyja a csatározó társaságot. Ki kell derítenie, mi is volt ez a jelenet, hiszen a férfi, akit Carlnak hívnak, egyáltalán nem ilyen. Persze minden tűzmágusban fellobbanhat a düh, és lehet most is csak ez történt. De végül a kíváncsiság volt az erősebb, és még egy szék üresen maradt.

Így történt hát, hogy a következő pillanatban már gyorsuló léptekkel haladtam végig a márványpadlózatos folyosón, ruhám utánam lebbent. Szerettem a fekete csipkét, így összhatásban úgy tűntem, mintha egy másik korból jöttem volna, vagy az Árnyboszorkányok tagjai közé tartoznék, de erről szó sem volt. Göndör fürtjeim a hátamra omlottak, és a sötét színeken szinte világítottak. Meg kell találnom azt a férfit. Ez a cél lebegett a szemem előtt, és ez juttatott oda, ahol most is vagyok. Hogy akkor is elérem a céljaim, ha lehetetlennek tűnnek. A szabadba érve elrugaszkodtam hát, hogy az égből szúrjam ki a mozgást. Hasznos kis praktikákat tettem magamévá az évek alatt, nem esett nehezemre a repülés sem. Elindultam hát, és arcomra finom mosoly került, mikor megláttam őt a vízesés felé vágtázni.
Egy sziklán ül. Még távolról nézem, cipőm talpa immár a földön. Elindulok felé, és csak remélem, hogy nem küld el rögtön. Nem igazén tudom, hogyan kéne hozzá szólnom, a hang szinte magától jön ki a számon, mikor hallótávolságba érek. Szavaimban meghatározhatatlan érzelmek csengenek. Ám egy ilyen tapasztalt úr nem tévesztheti el ezt, egy nő éppen vizsgáztatja, hangja azért oly hideg, nehogy véletlenül befolyásolja a választ.
- Egy tűzmágus a vízesésnél keres menedéket és nyugalmat az ítélkező szemek elől. Ironikus egy kicsit. - közben mellé sétálok, szoknyám alja a füvet simogatja, kezeimet összekulcsolom a hátam mögött. Csak az érdekel, hogyan fog reagálni érkezésemre, mit mond, és milyen hangsúllyal.
- A jelenet, amit rendezett nem éppen lovaghoz illő. Már ha szabad így fogalmaznom. - igen, azt hiszem ez a jelző, ami illik erre az emberre. Amióta ismerem, mindig lovag volt. Tudom, hogy élete hosszú múltra tekint vissza, és nem történelmi pillanatokat élt meg, ez befolyásolta személyiségének alakulását. Ezért különös számomra, hogy ma ezt tette. És hogy miért magázom annak ellenére, hogy egy rangban vagyunk? A távolságtartás, na meg hát mégis. Idősebb nálam nem?

Vendég

Vendég

animae scrinium est servitus

Tárgy: Re: "Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/ Kedd Okt. 07, 2014 1:54 pm

Talán egy jobb korban, ha más sorba születek, színész lettem volna, hiszen élvezem, ha egy-egy jellemet, szerepet húzhatok magamra időlegesen. Sajátos abszurd szakma ez, hiszen egy időre a színész megszűnik önmaga lenni, és valaki más születik meg a színpadon, aki a darab végével a múlté lesz, akárcsak a hirtelen születő, tiszavirág életű sorsok, érzések, amelyek egy-egy élet hosszú termékei, mégis a színpadon percekig virágoznak csak, majd tova tűnnek. Ilyen volt nekem is a mai tanácsülés valamelyest, bár ennél hosszabb távú, hiszen hetek óta építgettem erre az előadásra a díszletet, a karaktert, a szerepet, Dysonnal karöltve. Persze az egész tanács ezt nem látta, csak egy-egy része különböző lépéseket, fokozatokat, de érezhették, hogy ez készül, mégis mintegy váratlan, tüzes módon következett be a "szakítás" a mai tanácsülésen. Felkavartam a port, az bizonyos, láttam a publikum arcán, hogy nem is tudják pontosan hol ülnek pár pillanatig, majd megadták magukat az illúziónak, amit nem mágiával, hanem sokuk számára már rég feledett emberi rafinériával építettünk fel. Részévé váltak ők is az előadásnak.
Ugyanakkor ez az egész ki is merített, hiszen egy belső sötétséget kellett felszínre hoznom és elengednem, legalábbis időlegesen. Igen, ilyen is van bennem, amit az évek, viszontagságok alakítottak ki, az, hogy fiatal koromtól Káin bélyegével, vagyis gyilkosként kell élnem és nem kerülhettem meg ezt a bűnt a későbbiekben sem, többször is el kellett sajnos követnem, ez pedig nagy ár volt mindig lelkiekben...
Kellemes, nyári záporként csendülő szavak hoznak eszméletre töprengéseimből, így felnézek, kihúzom magam, majd felnézek a leányzóra.
-Az eironeia eredetileg olyan gúnyt jelöl, amivel a másik, kevésbé értelmes fölé kerekedhetünk szóban. A kevésbé értelmes fél ugyanakkor erősebb is és a gúny nem olyan mértékű, hogy abból a viccelődőnek kára származzon. Ennek tükrében ironikusnak érzed? - csendül fel az én hangom is halkan, de nem erélytelenül, miközben felegyenesedek ülőhelyemről s kezet csókolok Yvonne-nak, ha hagyja, hogy finom, fehér bársonyos kacsóját egy pillanatra kezembe keríthessem, miközben kék szem a kék szembe mélyed, ahogy tekintetünk találkozik.
-Természetesen szabad, de ha tovább magázol, bizony megsértődök, mert nincs itt senki, aki előtt játszani kéne a rangkórost... emberek vagyunk... ezt pedig egyesek el szokták felejteni. - Teszem hozzá szavaihoz, hogy kicsit időt nyerjek, átgondoljam a helyzetet. Yvonne tehetsége, éles eszű mágus, de az eddig felépített munkám nem tehetem kockára, ki kell találnom, hogy miként viszonyuljak hozzá, mit és mennyit mondjak.
-A lovagiasság része lehet a kiállás olyan ügy mellett, amit az ember hisz és vall. Nem hátrál meg, szembenéz a konfliktusokkal. - tovább fixírozom szemeit, miközben belül próbálom helyre rakni a kirakós darabjait. Nem számítottam rá, hogy valaki utánam jön és már most érdeklődni fog, főleg nem olyan, aki eddig az éleslátással megáldott, abszolút jó beállítottságúak közé tartozik. Meglepő nehézség... Valahogy nem akaródzik ennek a kék szempárnak hazudnom, szerepet játszanom, pedig muszáj lenne... Az indulat felszítás se könnyű éppen, közel a víz, és az az ő eleme, belőle is a nyugalma sugárzik. Bajban vagyok.

Carl Gustav Brändström

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper

Vonal1 :

Faj : mágus

Posztok : 2163

Kor : 334 év

Lakhely : Bellevue

Rang : boszorkánymester-tanács tag

User neve : G

Vonal2 :

Különleges képesség : mágus vagyok....

Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár

Felöltött alak : ember

Vonal3 :

Tárgy: Re: "Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/ Kedd Okt. 07, 2014 3:02 pm

Hallom a szavakat, nézem a jelenetet, és mit ad isten, egyszerűen nevetnem kell. Na nem kinevetem a férfit, ez elég egyértelmű, hanem felcsendül az a csengőszó szerű kacagás belőlem, amit csak akkor hallani, ha felettébb jól érzem magam. Olyan ez, mint mikor valaki nagyon rossz nőcsábász-szöveggel áll elő, de közben mégis olyan aranyos, hogy az ember lánya nem tudná elküldeni. Pont ez az érzés támad fel bennem, nem is válaszolok a kérdésre, miszerint valóban iróniának gondolom-e az imént kiejtett szavaimat. Szemeim is mosolyognak, jégpáncélból hirtelen napsütötte tengerré változnak, ahogy kezemhez ér puha ajka, és hidegségem visszavonul oda, ahonnan érkezett. Be kell vallanom, nem erre a válaszra számítottam, így sikerült egy cseppet kizökkennem, de most kivételesen a jó irányba. Nem is magázom tovább, de már a kacagásra is érezni lehetett, mintha hirtelen két lépéssel közelebb álltam volna, hiába maradtam ugyan ott, megszűnt a távolságtartásom. Következő szavaim is már a nyílt, lágyan hullámtó óceán énemből fakadnak.
- Igaz, sokszor a legnagyobb próbatétel az, képesek vagyunk-e harcba bocsátkozni saját magunkért is. Elvégre a másokért való kiállás sokaknak egyszerűbb feladat, mint magukat képviselni,... - igazat adok neki, majd folytatom, miközben arcát, tekintetét, vonásait fürkészem. - ...de tagadhatatlan, hogy ezt kevesen teszik olyan "választékosan", mint ahogy Te tetted ma.
Arcomon játékos mosoly fut át, egyértelmű, hogy a választékos szóval nem egészen a nyelvezet helyességére, hanem a hosszan tartó, elnyúlt vita során elhangzott cifra szidalmazásokra utalok.
- Természetesen feltűnt már, hogy némi ellentét van közted és Dr. Dreyfus között, de sosem gondoltam volna, hogy pont Te, a nyugalmasabb, szelídebb tűz lesz az, aki végül fellángol. - és most hallani talán először, amit eddig rejteni próbáltam. Szinte hallani lehet a ki nem mondott mondatot szavaim mögé, tekintetemmel kérdezem meg tőle. Minden rendben van? Carl pedig könnyedén összerakhatja a képet. Azért vagyok itt, mert félek, hogy a férfi intrika és kényszerítés áldozata lett. Annyit éreztem csupán, hogy valami nincsen rendben ezzel az egésszel, és segíteni vágyó személyiségemet figyelembe véve, a legvalószínűbbre gondoltam végül. Hogy Carl meg lett fenyegetve valaki által, aki felette áll. És mivel én nem tudom, hogy következtetésem helytelen, aggodalmasan igyekszem feltárni a helyzetet, hogy segíteni tudjak. Persze az is lehet, hogy végül csak belekeveredem valamiféle ismeretlen ügyletbe, de ez már a jövő zenéje. Annyi azonban biztos, hogy magabiztos nyugalmammal próba elé állítom a férfit.

Vendég

Vendég

animae scrinium est servitus

Tárgy: Re: "Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/ Szer. Okt. 08, 2014 9:00 pm

Örülök Yvonne gyöngyöző kacajának, most mintegy mentőövet jelent a sötét komor állapotban, amibe süllyedtem a tanácsülés miatt. A kézcsók régi rítusa így már újabb, vidámabb színt kap, látom tekintetében a finom fény változását, - ennyi év után az ember már sok apróságra nyitott, figyelmessé válik -, így a gesztusom is más színezetet kap, megtelik olyan tartalommal, amit manapság már alig-alig ismer fel valaki, a kacsóját érő érintésem milyensége, valamint az, hogy már nem kifejezetten az ujjai hegyét, inkább a kézfeje felé eső részt érintik ajkaim kissé perzselően s a hozzá társuló tekintetemben is ott bujkál a tűz.. régen ez már hallatlan pimaszság is lehetett volna, olyan tartalommal bírt mindez, ami már nem kifejezetten udvariasságot jelentett, de a múlt árnyai már csak néha intenek felém, vissza nem térnek, így ahogy elengedem Yvonne kezét, úgy ezek is visszavonulnak bennem s felveszem újabb alakomat, mely félúton van a tapasztalt, komor mágus és a víg kedélyű, finoman viccelődő örökifjú között érzéseim szerint. Figyelmesen hallgatom szavait, arcomon közben félmosoly bujkál. Próbálnék komor lenni, olyan, amilyennek szerepem szerint kéne, de nem tudok, így gondolatban óvatosságra intem magam s minden szavam alaposan megfontolom, így válaszadás előtt kicsit megrázom a fejem.
- Nem, a legnagyobb próbatétel az, ha önmagaddal szállsz szembe. Abban nem segít senki, egyedül vagy, még magadra sem számíthatsz, hiszen te magad vagy az ellenfél. - kis szünetet tartok a gondolatsor után, amibe megint csak több valóság zsúfolódott, mint szerettem volna, de be kell látnom, hogy a velem szemben álló szőke szépséget nem lehetne úgy vezetni, mint a többséget akár a tanácsból is, az általa eddig bejárt út, tudás, műveltség mind magasabb szintre helyezik... - Tudod, ha az ember katonás társadalomban nő fel, majd élete virágjának első majdnem húsz évét katonák között tölti folyamatosan, az megtanulja önmagát sajátosan kifejezni, úgy, ahogy attól még a legutolsó útszéli pillangó is hajtövétől a lábujja körméig pirulna. - halkan elnevetem magam. - Lényegében most még finom is voltam ehhez képest. - szavaim nem sokat árulnak el és arcom sem, igyekszem megőrizni a kifürkészhetetlenséget, hogy pontosan mit is gondolok erről az egészről.
- Cato senex Graecas littera didicit. Lehet Cato lettem öregkoromra s én is csak a pusztítással gondolok, meg a régimódi dolgokkal... Tudod, én egy új korszak hajnalán születtem, a feladatom egy új kor felépítése lett, amit itt az államban, mint látod, végül meg is tettem. Ebben a korban csak a pusztítás tüzének ismételt fellángolását kellett megélnem, nem tudtam elkerülni. Mi van, ha most is csak ezt, az általam háromszáz éven át megélt utat és megoldást látom? - nem fogok kijelentésekkel segíteni, inkább kérdésekkel és gondolkodni valóval, Yvonne nem olyan személy, akinek bizonyságokra lenne szüksége, dolgozzon csak meg szépen a válaszokért. Közben mellé pördülök és karom kínálom neki.
- Járjunk egyet! - persze visszautasíthat, nem erőszak ez, de ha nem, akkor így indulunk meg, andalgó, gondolkodó léptekkel.

Carl Gustav Brändström

animae scrinium est servitus

Play-by : Andrew Cooper

Vonal1 :

Faj : mágus

Posztok : 2163

Kor : 334 év

Lakhely : Bellevue

Rang : boszorkánymester-tanács tag

User neve : G

Vonal2 :

Különleges képesség : mágus vagyok....

Foglalkozás : jelenleg történelem-latin szakos tanár

Felöltött alak : ember

Vonal3 :

Tárgy: Re: "Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/

Ajánlott tartalom

animae scrinium est servitus

"Lest we drown in the darkness within" /Yvonne & Carl/

1 / 1 oldal