Az elmúlt hónapban szinte minden időm a kiadónál töltöttem. Aludni jártam haza, mert semmi kedvem egy koporsót tartani a cégnél, mint ahogyan azt az igazgató teszi. Azért én annál jobban szeretem a kényelmet. Noel Johnson, a mitugrász, aki a reklámügyeket és a PR-t intézi az utóbbi időkben különösen nyaggat, hogy mutassak fel végre valamit, nyilatkozzak, vagy jelenjen meg egy cikk. Aki mindig is a kiadó arca volt, nem tűnhet el holmi nőügyek vagy megtört szívek miatt.
Kivételesen nem én hagytam magam mögött halomba zúzott női szivecskéket és álmokat, hanem engem törtek össze. A bájos, angyali MacKayla kifogott rajtam, és őszintén szólva jobban megviselt a dolog, mint gondoltam. A munkába temetkezem, és nem járok el sehová, nem érdekel semmi csak a kiadóm. Ennyi maradt nekem. Csakhogy ez a szemfüles Noel-nek nem tetszik. Kis seggfej, majd kirúgom, nekem ne dirigáljon, de tény, hogy aggasztó hírek is felröppentek az eltűnésem és szófukarságom miatt. Méghogy én meg egy szerzőnk?! Ugyan már, merő hanta az egész.
De Noel nem engedett, egy percnyi nyugtot sem hagyott nekem. Idehívott a nyakamra egy riportert, aki erről az afférról akar majd faggatni, és a mi derék PR managerünk arra kért, hogy legyen a sztori minél szaftosabb, hogy jó nagy port kavarva a köztudatba égjen a szerző neve és a könyve is. Ha szaftos sztorit akar, tőlem megkaphatja, de elég véres lesz, ami azt illeti.
Az irodámban várakozok, míg beküldik hozzám a lányt. Pont így kezdődött Kayla-val is, őt is itt láttam először.
- Bridget, kérem hozza be a heti jelentéseket míg Miss Wilson megérkezik. – a titkárnőm aranyat ér, amint azt a fizetése is mutatja. Nélküle könnyen lehet, hogy összeomlana a cégem, viccen kívül. Néhány percen belül meg is érkezik, kezében egy halom papír. Gyűlölöm ezeket ellenőrizni, de valakinek meg kell csinálnia, és azt hiszem az igazgató mostanság erre alkalmatlan. Ha nem a vámpírom lenne, akit én teremtettem, a napra pakolnám a macskájával együtt, de minimum kirúgnám. Elmélyülten olvasom az iratokat, a helyzetünk még nem rózsás, de majd az lesz. Mert én így akarom.
Motoszkálást hallok az ajtó felől, de nem emelem felé a tekintetem, még nem. Majd ha az lap aljára értem, addig ráér ez a kis riporter. Nem kedvelem őket, elég bugyuta kérdéseik vannak.
- Miss Wilson, várjon ott. – emelem fel a kezem, és még mindig a papírt tanulmányozom. Katasztrófa. Tömény katasztrófa, elég is belőle ennyi. Az ajtóban álló nőre pillantok, majd a párnás karosszékek egyike felé intek, és bemutatkozom biztos ami biztos. – Gavin Anderson. Kérem, foglaljon helyet.