Tárgy: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 14, 2015 10:13 am
Sylvia and Roman
Mióta szerepet kapott a tanács életében és már ő maga is részese, valamint bizonyos szinten irányítója a vámpírságnak, számtalan ötlettel próbál előrukkolni, hátha valamelyik célba talál a többi tagnál. Nem akarja, hogy világméretű katasztrófa alakuljon ki a vadászok, mutáns és a megszokott, jól ismert vámpírok között. Azt pedig főleg nem, hogy a történések az ellenfél malmára hajtsák a vizet és ők, vámpírok legyenek azok akik elbuknak. Sokat gondolkodott azóta, hogy volt az az incidense a vadászokkal minek után Magnusnál talált menedéket és a régi barátja volt az, aki életet lehelt belé. És ezek után jó hosszú órákon át beszélgettek a saját meglátásaikról, arról, hogy mégis mit lehetne tenni. Ő pedig a későbbiekben is folytatta, s azáltal, hogy testvérének hála tag lett, elő is állhat velük, nem csak félve, szelíd tekintettel figyelheti a "nagyokat" és várhatja, hogy történjen valami végre. Itt az ő életéről is szó van, valamint Dannyéről és Saharáéról is. Nem akarja, hogy ezek a frissen beharapott vámpírok ne éljenek semmit ebből a létből, ne élvezhessék ki a hatalmukat. Azt akarja, hogy lássanak legalább annyit, mint amennyit ő is. Lehet, hogy ebben a világban már némiképp unalmasabbak a dolgok és nincs annyi háború mint egykoron - a közel kelet kivételével - de most is lehet találni olyan helyeket, ahol a vámpír is elegendő tapasztalatot gyűjthet. Még egy ezer évet meghaladó vámpírnak is nyújthat fejfájást a jelen látottak. Tapasztalata nem igazán van féltékenység terén, így fogalma sincs, hogy mi az a kis idegesítő, kellemetlen gondolat ami agyától lassan lefelé a gyomrába indul el, ott kellemetlen feszülést okozva. Sűrűn akadnak olyan alkalmak, mikor figyelemmel követi Sylvia mindennapjait. Nem akarja azt az érzetet kelteni a nőben, hogy rá van tapadva, hogy nem engedi élni, elvégre semmi ilyen szándéka nincs. Sőt, fontos neki, hogy a lány megtudjon állni a lábán, hogy saját akarata legyen. Emiatt is mondta el neki, hogy mi a meglátása a családját és barátjait illetően, aminek hála kicsit felnyitotta a szemét. Most viszont nyugodtan mondhatja, hogy csak épp erre járt, mert.... csak épp erre járt. Egy mutáns vámpír nyomában volt, mikor belebotlott Sylviaba és egy ismeretlen, de számára mégis valamilyen módon ismerős férfibe, ő pedig mint sötét árny, egy gyilkos lidérc húzódott meg a hely legsötétebb árnyékoszlopában. Nem tetszik neki az, ahogy a férfi bánik vele, ám mikor a lány a sarkára áll végre és tesz azért, hogy a másik visszavonulót fújjon, ellenszegül a gondolatnak, hogy odaballag hozzájuk és kimenti őt a bajból. Elégedettség és kellemes bizsergés tölti el, ami hamar tova is illan mikor megpillantja a kósza könnycseppet az arcán lecsordulni. Azzal, hogy Sylvia Roman felé veszi az irányt amit valószínűleg ő nem is észlel a sötét árnyaknak hála, a férfinek van ideje kinyúlnia az árnyékból és finoman ráfonja hosszú ujjait a vékony karra. Minden további nélkül magához húzza, hogy mellkasuk egymáshoz simulhasson. - Hé?! Mi a baj? - suttogja egész közel hajolva hozzá, majd hüvelykujjával letörli a lecsorduló könnycseppet a bájos arcról. Hangja lágy és együtt érző, ám egyre csak fortyog benne a düh, amiért a másik megríkatta azt, aki hozzá tartozik.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 14, 2015 2:41 pm
Roman & Sylvia
Hátrapillantok, de csak annyira, hogy lássam, nincs a nyomomban. Nem, mintha félnem kéne… gyorsabb vagyok, mint ő, nem tudna utolérni, csak egyszerűen tudni akarom, hogy felfogta e, amit mondtam… és, hogy célt is ért a fenyegetésem. Magam is meglepődök, amikor már csak hátát látom, s nem is a bárba megy vissza, hanem azt is elhagyva távozik. Vagy feladta… vagy, esetleg valamit ki akar találni, nem érdekel jelenleg. Bár, nem is igazán értem, hogy miért most? Már elég régóta szakítottunk, s akkor vagy dühös volt, vagy nem érezte fontosnak, de nem is keresett, az elmúlt pár hétben pedig többször is. Remélhetőleg ma utoljára… nincs szükségem rá az életemben, s nem is csak azért, mert ott van nekem Roman, bár az a legfőbb indok. Mellette nem érzem magam egyedül. Amikor elindultam, nem is igazán figyeltem elsőre, hogy merre megyek, csak minél messzebb akartam kerülni. Abban a pillanatban, hogy feleszmélek, hogy fogalmam sincs, hogy hova is tartok, egy kéz ragad meg és húz magához. Első reakcióként egy aprócska kiáltás elhagyja ajkaimat, de aztán ez el is hal, ahogy megpillantom a „gonosz” elrablómat. Egy pillanatra csak hozzábújok, fejemet mellkasának döntöm, s nem szólalok meg. Fogalmam sincs, hogy került ide, vagy miért van itt, de mintha megérezte volna, hogy most és azonnal szükségem van rá. - A múltam valahogy visszatalált hozzám… - Mondom csendesen, mikor egy picit elhúzódok, de csak hogy láthassam arcát. Sóhajtok egy aprót, hogy kiengedjem magamból a feszültséget. - Nem is értem, hogy ez mi volt… évekig nem is keresett, mintha megszűntem volna létezni számára… és most hirtelen idejön és közli, hogy kellek neki és menjek vissza hozzá? Nem tudom, hogy mi ütött belé… A kelleténél kicsit gyorsabban beszélek, amire hajlamos vagyok, amikor ideges vagyok, vagy valami felzaklat. Egy ideig nézem, aztán homlokomat mellkasának döntöm, nem akarom, hogy azt lássa, hogy milyen hatással is van ez az egész rám. - Én… nem is igazán értem, hogy miért borultam ki ezen, vagy egyáltalán miért van rám bármilyen hatással ez az ember, mikor semmit nem érzek iránta… A régi énem valahogy azt diktálja, hogy most sajnálkoznom kéne… de aztán, még mielőtt megszólalnék eszembe jut, hogy ő nem várja ezt el tőlem… hisz igazából nincs is miért. - Te amúgy… mit keresel itt? Mármint… én örülök… mert úgyis te lettél volna a célpontom, de hogy-hogy itt vagy?
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 14, 2015 4:19 pm
Sylvia and Roman
Zöldellő tekintetét le nem veszi a párosról. Többször kell belemélyesztenie a körmeit combjába vagy a fal bomladozó tégláinak nyirkos, áporodott szagú tégláiba csak, hogy ne akarja megszaporázott léptekkel megközelíteni őket. Mindig is utálta, ha egy védtelen nővel bánnak kegyetlenül vagy épp úgy, ahogy ő azt nem igényli. Márpedig Sylviáról lerí, hogy nincs oda a férfi jelenlétért, mint ahogy az érintéseiért se. Ám az a tudat, hogy mi is maga a lány, mire képes - amire ugyebár a halandó férfi nem - inkább vár. Vár, kíváncsian ácsorog s így leginkább emlékeztetheti az embereket egy nagymacskára, egy lesben álló tigrisre aki épp az áldozatát igyekszik becserkészni, mint sem egy vámpírra aki a tulajdon kiválasztott asszonyát tartja szemmel. Vagy ha őt nem is, de az illetékest aki társalog vele, azt biztos. A nő megtudja védeni magát, főleg akkor ha egy emberről van szó, márpedig Roman nem érzi jelét annak, hogy a másik személy természetfeletti erőket birtokolna. Egy egyszerű halandó, aki pillanatok alatt megadja magát, csak össze kell szednie Sylviának magát ahhoz, hogy határozottabb hangnemet üssön meg vele szembe. Tettei se arról árulkodnak, hogy kíváncsi rá, s ez végképp megnyugtatja a vámpírt. Miután a pasas visszavonulót fúj, a nő pedig visszafordul, hogy elhagyja a helyszínt, Roman máris megragadja és magához húzza. No persze nem tetszik neki a hirtelen jött sikkantás, mire elhúzza a száját kifinomult hallása miatt, de végül csak egész közel kerül hozzá az apró, törékeny nő, ki rögtön a vámpírja mellkasának dönti a fejét. - Semmi baj. A múlt bár elmúlt, mégis minden személy tisztában kell legyen azzal, hogy bármi történjen, az visszaköszönhet. Én magam is sokszor szívom emiatt a fogam, hidd el egy idő után könnyebb lesz - cirógatja ujjai hegyével nyakának puha, bársonyos bőrét ama megnyugtatásképpen. Nem akar bölcselkedni, de egy ezerkétszáz éves vámpír már csak tudja, hogy milyen az, ha a múlt kísérti. Több, mint ezer évnyi élő múlt van már mögötte amiből tanulhatott, okulhatott. Ám ez a múlt nem mindig volt olyan édes és fűszeres, mint amilyen most, sokkal inkább méreg erős, maró és savas. - Csssss - csitítja halkan, miközben zöld tekintetét le nem veszi a csinos, számára oly fontos arcról, ám nem akarja teljesen belé fojtani a szót, jobb ha panaszkodhat az ember. Romannek pedig bárki, bármikor elmondhatja minden kínját baját, meghallgatja ha kell, ha nem. - Ne engedd, hogy felhúzzon. Sokan tudják, hogy mi a leggyengébb pontunk ő pedig megtalálta. Nem mondom, hogy ne találkozz vele többet, mert nem tarthatlak pórázon és nem is akarok. De ha ennyire felkavar a jelenléte, akkor próbál meg ne közel kerülni hozzá. Fáj, ha ilyen zaklatottnak látlak - őszintén jelenti ki, hogy milyen hatást kelt benne, ha Sylvia össze van törve, zaklatott vagy épp könnyek hullanak a szeméből. - Egy nem épp kellemes alakot figyeltem, mikor megláttalak titeket. Gondoltam megvárom, hogy mi lesz a szóváltásotok vége. Akarod, hogy "beszéljek" a fejével, hagyjam? - nem akar úgy beleavatkozni, hogy a nő nem tud róla. Nem szokása az intézkedés.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 14, 2015 5:58 pm
Roman & Sylvia
Néha még mindig el tudom felejteni, hogy kivel is állok szemben. Hogy Roman milyen idős… és mennyi tapasztalata van. Akárhogy is nézzük, ez borzasztóan látszik egy emberen, főleg azon, amiket mondd. Amikor először megtudtam, hogy mennyi idős… annyira… lehethetetlennek tűnt belegondolni, hogy létezhet, élhet még valaki, aki nem, hogy nem ebben a században, de nem ebben az ezredben született. De szerencsére Romanon ez egyáltalán nem látszik negatív értelemben. Csak néha csodálkozok rajta, hogy mennyivel többet élt meg, mint én valaha is fogok… és tegyük hozzá, ezért borzasztóan irigy is vagyok, még a világot se láttam igazán, nem, hogy a történelmet… - Igazából… könnyebb volt, sőt, miután rájöttem, hogy el kell hagynom, nem is volt annyira nehéz. Talán, csak nem értem, hogy mi ütött belé… vagy csak meglepett, hogy ilyesmire is képes, sose volt velem előtte erőszakos. - Ha valaki, te mondhatnád… - Teszem hozzá azért egészen halkan, bár ez is fölösleges, mert éppolyan jól meghallja, mintha egyenesen a fülébe mondanám. De azt hiszem ezek olyan dolgok, amiket azért mondunk halkan, mert félünk, vagy nem akarjuk kimondani. A világért se akarnék levakarhatatlan nőszemély lenni, aki ráakaszkodik… De ha valakitől eltűrném, hogy ilyet mondjon, az ő lenne, azt hiszem pont azért, mert ő nem tette ilyet.– De hidd el, nem áll szándékomban… meg is mondtam neki, hogy nem akarok hallani felőle többet, nincs rá szükségem, egyáltalán. Elmosolyodok, ahogy utolsó szavait meghallom, s nem bírom ki, hogy ne kapaszkodjak nyakába és csókoljam meg. - Ó, pedig már azt hittem azért jártál erre, hogy láthass fellépni… - Egy pillanatra megjátszok némi sértődöttséget, aztán persze elmosolyodok és megrázom a fejem. - Nem… nem kell vele foglalkozni, nem ér annyit. Foglalkozz inkább velem… - Azt hiszem, amilyen gyorsan jött a zaklatottságom, olyan gyorsan el is szállt… vagy legalábbis már korántsem érzem magam olyan rosszul, mint pár perce. - De ha esetleg legközelebb is feltűnik, nyomatékosíthatnád benne, hogy mennyire nem szeretném látni többet… hátha én nem voltam elég egyértelmű. – Finom célzás rá, hogy akkor lehet nem fogom visszatenni, de csak azért nem, mert ha megint megjelenne, az csak azt jelentené, hogy alábecsül engem és nem vesz komolyan. Az pedig dühítene annyira, hogy megkérném Romant, beszélgessen el vele kicsit. - Ugyan vissza kéne mennem a bárba… de én jobban örülnék neki, ha elvinnél inkább valahova. –Lehet ezt akár célzásnak is venni… bár jelen esetben ha nem annak veszi és csak elmegyünk bárhova innen én már akkor is boldog leszek.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 14, 2015 6:37 pm
Sylvia and Roman
Utálja a gondolatot, hogy mennyire idős. Utálja, hogy nem sűrűn tudja tartani és követni a mai "fiatalok" észjárását. Az a baj, hogy sokszor esik a maradiak hibájába és a régmúlt történteket igyekszik felidézni egy adott probléma megoldására. Most viszont teljes mértékben a jelenre kell összpontosítani, hisz most élünk, most kell Sylvia mellett lennie és a mostani életre való tanácsokkal kell ellátni. - Talán tudja, hogy szorítja az idő... kapuzárási pánik? Nem tudom. A lényeg, hogy nem akarom, hogy azt hidd, hogy birtokolni akarlak, de nem szeretném, hogy találkozz vele. Nem szeretem az ilyen fajta embereket. Veszélyesek, és általában mindig hordoznak magukban valami olyat, ami meghatja az általuk választottakat - tényleg nem azért mondja ezt, mert fájna neki, ha találkozgatna vele, noha tényleg van benne némi igazság, ám inkább a biztonsága érdekli most. Az, hogy ne lássa többet azt a fazont, főleg ne akkor, mikor ilyen hangulatában van. Egy rég nem látott személy honnan veszi egyáltalán a bátorságot, hogy hozzá érjen a másikhoz? Ezer meg ezer kérdés merül fel benne, de inkább nem mondja ki őket. - Akkor vedd úgy, hogy mondtam is - próbál vidámabbnak tűnni, mint amilyennek amúgy érzi magát. Ennek hála nem savanyú és nem is kétségbeesett a hanglejtése. - Kíváncsi vagyok, hogy fel is fogta? Vagy hazaér, legyint egyet és holnap megint megjelenik - sántít neki a dolog, ezt be kell vallania. Az ilyenek soha nem adják fel és addig próbálkoznak, míg be nem válik a tervük. Amint Sylvia a nyakába kapaszkodik, ő már magához is öleli, hogy viszonozhassa a csókot, s így el is nyújtja némiképp beleélve magát a helyzetbe. Lehet, hogy más vámpír azt mondaná, hogy csak egy Ghoul. Egy Ghoul aki a vérét adja s ő viszont kapja "gazdája" vérét. Viszont tagadni se tudja, hogy mennyire szereti ezt a nőt, azt, hogy mennyire ragaszkodik hozzá és mekkora szüksége van rá. - Sokszor megszoktalak nézni. Csak tudod, jobb a háttérben meghúzódni. Nem akarom, hogy kitörjön a pánik - sokan tartózkodnak a vámpíroktól, és vannak ám olyanok akikről lerí, hogy mik is ők. Roman pont ilyen, főleg akkor, mikor tömegben van. Feszeng, ideges és kedvtelen lesz tőle. Fogai a kelleténél is jobban megnyúlnak a sok vérbő embernek "hála". Szemei vadul villognak, ezúton viszont smaragdzöld árnyalatában. Rettenetesen nehéz uralkodnia magán, még akkor is, ha már ezer éves elmúlt. Önmegtartóztató életmódja viszont hetekkel ez előtt lezárult, és egyre többször fogyaszt friss vagy épp hűtött vért. Ennek hála egyre jobban bírja tartani magát szórakozóhelyeken ami nem a legrosszabb dolog, elvégre ő maga is vezet egy bárt, ahova néha nem árt benéznie. - Csak kérned kell - húzza ismét egészen közel magához a lányt, majd lehajolva hozzá apró csókokkal halmozza el a nyakát. Beszívja édes illatát, élvezi szívnek vad, madárszerű verdesését. - Ne aggódj, gondom lesz rá - valószínűleg már ma meglátogatja a férfit az éjszaka folyamán csak, hogy a tudtára hozza, jobban jár, ha nem zaklatja a Ghoulját, különben.... - Mit szeretnél? Mondd ahova mennél és én viszlek - hangja hal, óvatos de tompa, ahogy ajkai még mindig a lány nyaka, állkapcsa és arca között "dolgoznak". Imádja bőrének puhaságát, egyszerűen nem bír betelni vele. Nem véletlen az se, hogy éjszakánként ha együtt töltenek néhány órát, hosszú perceken át csak cirógatja a hátát, vállát.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 14, 2015 7:48 pm
Roman & Sylvia
Azt hiszem egészen… aranyos, ahogy bizonygatja nekem mennyire nem akar birtokolni. Furcsa, hogy előtte ez volt számomra a normális… hogy rendelkeztek velem, hogy megmondták, hogy mit és hogyan kell csinálni… most pedig valahogy nem bánom, hogy tudom, hozzá tartozok. Miatta vagyok az, ami és én boldog vagyok, hogy az övé lehetek. Nem is tudom, hogy lehetne e címkét ragasztani arra, ami köztünk van, de talán nincs is rá szükség. Pont jó ez így nekünk, hogy még mi se tudjuk mi ez, persze azon kívül, ami egyértelmű… a vér. - Nyugodj meg, nem hinném azt, hogy birtokolni akarsz, ennek ellenére igenis jól esik még csak a gondolat is. – Úgy tartozni valakihez, úgy lenni valakié, ahogy mi vagyunk… bármikor. Főleg, hogy róla már tudom, hogy nem az a fajta, hogy sok nő egyike vagyok, vagy éppen csak kihasznál, hogy csillapítsa vágyait, vagy alkalmanként az ágyába hívjon és azon kívül nem is érdeklem… akkor nem lennénk most se itt. Akkor nem törődne azzal, hogy mi is van velem és miért vagyok feldúlt. - Ajánlom neki, hogy felfogja, mert azt hiszem most már én is bőven tudnék ártani neki… az meg letörné az egóját, az biztos. Talán most is megmutathattam volna neki jobban, hogy nem is vagyok olyan pici és törékeny, mint aminek ő gondol. – Persze mindezt Roman mellett mondani nyilván kicsit nevetséges, hisz a kisujjában több erő van, mint bennem, de azért a kis látogatómnál biztosan erősebb vagyok, ha csak nincs neki is valami titka… bár ilyesminek jelét egyáltalán nem láttam rajta. - Tudom… nem is gondoltam komolyan, különben is, neked magánshow jár. – Kis huncut mosoly jelenik meg arcomon, mert mindketten tudjuk, hogy az a magánshow olyan is, amit nem mindenki kaphat meg, pláne nem tőlem. Azt ki kell érdemelni… Kezeim tartása picit elgyengül nyaka körül, ahogy elkezdi nyakamt csókolgatni, s szinte teljesen hagyom, hogy ő tartson, egy pillanat alatt engedem el magam jakainak apró érintéseitől. - Így elég nehéz gondolkodnom is… - Nevetek halkan, miközben szemeimet is lehunyom egy időre. - Hova is szeretnék menni? Párizs? Róma? London? – Úgy teszek, mintha komolyan elgondolkodnék a kérdésen, de nyilván ezt mind nem gondolom komolyan… legalábbis nem most. - Na jó… beérem azzal is, ha hozzád megyünk… egyelőre… - Mosolyodok el ismét, majd kicsit megszakítva az édes kis csókjait ismét megcsókolom, ezúttal már nem visszafogva magam.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 14, 2015 10:29 pm
Sylvia and Roman
- Majd eljön annak is az ideje - simít végig az arcán. Volt annak idején egy nő, akit ténylegesen birtokolni akart. Azt akarta, hogy csak az övé legyen, hogy csak őt szeresse és senki mást. Egész kislány volt még mikor először látta, majd jó néhány év elteltével mikor felnőtt nővé cseperedett, és komolyan bele szeretett. A gond csak az, hogy mostanra a nő idős hölgy lett és bár nem aludt még ki a fejében a kép, hogy egykoron mennyire vonzotta őt a gyönyörű, szőke, telt idomú nő, kezdi úgy érezni, hogy fél bárkihez is igazán ragaszkodni, kötődni. Nála a birtoklás nem a többi emberre vagy vámpírra való megfelelője. Ő az adott személy szeretetét és figyelmét akarja birtokolni, nem az egész lényét. Nem akarja bekebelezni, nem akarja pórázon vezetni mint egy állatot, egyszerűen csak szüksége van rá. Talán... azt akarja érezni, hogy szeresse őt valaki úgy, mint annak előtte még senki. - Kíváncsian várom azt az alkalmat, mikor megtudod mutatni - persze csak bizonyos kereteken belül és ha nem muszáj, akkor jobb lenne nem sort keríteni erre. Hogy veszélybe kerüljön az ő Sylviája? Soha. Egyszerűen csak látni akarja, hogy képes magát megvédeni anélkül is, hogy baja történne vagy, hogy ő ott lenne a háttérben. - Nagyon helyes - suttogja. Többet nem akar hozzáfűzni, hanglejtése valószínűleg elég sokat elárul a lánynak. Némi pimaszságot, kellemes mélységet és bujaságot lehet benne felfedezni. A büszkesége és vámpírokra jellemző rettenthetetlensége gyakorlatilag tova szállt már akkor, mikor megragadta a lány karját és magához húzta. Az ő jelenlétében a végletek embere. Egyszer óvatos és finom, kellemes és nyugodt, a következőben pedig egy védelmező vadállat aki bármit megtenne azért, hogy megóvja a törékeny testet. Jelen pillanatban az elsővel kell megküzdeni, hisz olykor ez sokkal idegesítőbb lehet az óvatosságra és figyelmességre való tekintettel, mint a védelem. Szinte ő maga is meglepődik azon, hogy nem esik extázisba mikor megérzi a vékonyka bőr alatt a lüktető, vértől duzzadó ért. Meglepő, de most sokkal jobban érdekli a nő egész jelenléte, a teste, mint az életereje, a csörgedező vörös nedű. - Most elnézést kellene kérnem? - búgja mélyen a fülébe, viszont az ország nevek hallatán, felpattan a szeme és elvigyorodik. - Szívesen elviszlek bárhova, de a mai napot be kellene érned valami közelebbivel, ha nem baj - sajnálkozás jelét lehet leolvasni az arcáról, kiskutya szemei őszinték, és tényleg szeretné őt eljuttatni a kért helyszínekre, de jelenleg most még itt kell maradnia. Valószínűleg nem venné jó néven a Tanács egy tagja se, ha rögtön egy havi "szolgálat" után máris lelépne. - Tökéletes - suttogja két csók között, majd fordít rajta egyet, hogy a falnak szorítva csókolhassa tovább, főként köszönhető ez annak, hogy egy kisebb csapat ember termék halad el mellettük. És ezzel nagyobb feltűnést kelt, a nő hajának fátyolszerű lengedezése, mint Roman sötét, magas alakja ami teljesen eltakarja a kíváncsi, férfi szemek elől a formás lábakat és a kecses, vékony csípőt. Mikor tovább haladnak, Roman elhúzódik egy hajszálnyira tőle, majd utánuk les. - Akár mehetnénk is...
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Szer. Ápr. 15, 2015 1:34 pm
Roman & Sylvia
Kicsit meglep a válasza, de megpróbálom ezt minél inkább leplezni. Valahogy… amióta ismerem, persze erősödött a köztünk lévő kapcsolat, de úgy érzetem, hogy valahol a mostani szintünkön meg is fog állni a dolog… és bele se gondoltam, hogy ez esetleg nem így van. Talán azért, mert most túl jól működik minden. Legalábbis, részemről…bár sose tudom, hogy ő pontosan hogyan is áll velem. Egy dolgot tudok, hogy fontos vagyok neki és törődik velem. De azt hiszem én se igazán tudom, hogyan állok vele… nem is akarom… fölösleges ilyeneken gondolkodni, hogy most merre is tart ez a kapcsolat, mert ez közel sem olyan, mint egy normális nő és férfi közti párkapcsolat… ezt csak az érti meg, aki benne van. Itt nem kell ilyesmiről aggódni és azt se hiszem, hogy valaha is lesz ilyesmivel gondunk. - De azért a biztonság kedvéért majd valahol elbújva figyelsz majd, nehogy beletörjön a bicskám a feladatba, ugye? – Kérdezem mindezt egy picit se szemrehányó hangnemben, sőt, igazából tudom, hogy ő olyan nekem kicsit, mint az őrangyalom… vagy mondjuk inkább védelmezőmnek, valahogy mindig ott van, ha szükségem lenne rá. - Aki ilyen galád tettre vetemedik, mint eltereli a figyelmemet… annak illene… - Egész halkan beszélek csak, jobban koncentrálok arra, amit csinál, mint arra, amit mondok. Tudja már nagyon jól a gyenge pontjaimat… tudja hogyan és mivel lehet levenni a lábamról, vagy csak elterelni annyira a figyelmemet, hogy másra ne is tudjak koncentrálni, csak arra, amit éppen csinál. De talán ez már oda-vissza működik. Csúnya dolog lenne azt mondanom, hogy férfiból van… talán még könnyebb is a dolgom, de ez csak félig-meddig igaz… ha a megfelelő ember próbálkozik, akkor én is csettintésre olvadok el. - Szavadon foglak… - Teszem még hozzá, kivételesen nem viccből. Amúgy is tudtam, hogyha ilyen kérésem lenne is teljesítené, bár azt hiszem magamtól sose állnék elé, hogy most akkor vigyél el a világ végére és utazgassunk, mert ez nem lenne ilyen egyszerű. Viszont azért azt is jó dolog kihasználni… vagy legalábbis élni a lehetőséggel, hogy egy ilyen ember csöppent az életembe. Jól nyakába kapaszkodok, amikor pozíciót változtat, azt hiszem már meg sem lepődök rajta, főleg, hogy látom tekintetét, amit a csoport felé vet. Csak elmosolyodok, adok arcára egy aprócska puszit, majd bólintok. - Mehetünk hát. nehogy itt vessem rád magam…
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Szer. Ápr. 15, 2015 8:31 pm
Sylvia and Roman
Fél. Egy vámpír leginkább az emberi kapcsolatoktól félhet. Az érzelmek kimutatásától, attól, hogy megszeret valakit aki alapjáraton halandó, és meglepően hamar elhalálozik mellőle. Több olyan embert szeretett már, akik halandóként éltek, s hamar eltűntek mellőle. Valószínűleg nem lenne képes még egy ilyen mértékű fájdalmat elviselni komolyabb következmények nélkül. Emiatt is fél komolyabban gondolkodni Sylviát illetően, de vannak még tervei, már csak az a kérdés, hogy a lány él-e a lehetőséggel vagy sem? De ezt még nem most fogja felvetni neki, nem akarja elijeszteni, mind emellett nem gondolhat mindig a saját önös érdekeire. - Ezt nem kell kérned - sokszor figyeli Sylviát, hogy mégis mit csinál a nap folyamán, kik azok akiknek társaságában megfordul, merre jár. Nem szereti ha egyedül van de azt se, ha túl sok ember veszi körül főleg olyanok, akik erős, természetfelettiek. Múltkor egy több száz éves démon hibrid környékezte meg, amit Roman nem vett túl jó néven, emiatt végig szemmel tartotta őket noha megfogadta, nem teszi. Tudja jól, hogy nagyon szemét amiért a lány leggyengébb pontjait használva próbálja elcsavarni a fejét, de piszkodul élvezi a helyzetet, mikor szó szerint olvadozik a karjai között a törékeny nő. - Nem kell félned, hogy elfelejtem. Csak találd ki, hogy mi lenne a pontos úti célod, hogy tudjunk elegendő időt keríteni rá. Talán még idegenvezetőnek is felcsapok a kedvedért - a világ legtöbb táját bejárta már, így többek között a franciákat is meglátogatta valamint az olaszokat is. Ami pedig az angolokat illeti, mivel ő maga is az, nem kell attól tartani, hogy nem fog tudni semmit mondani neki. Jól meglehet, hogy sok minden változhatott már, mióta utoljára ott járt - lassan hatvan éve - de ettől függetlenül a régi épületek, így a Westminster vagy épp a jól ismert híd még mindig meg kell, hogy legyenek. Nagyon szívesen elviszi őt bárhova, csak kérnie kell, valamint mint említette időt kell szentelnie rá, ami bizony elég furcsán hangzik, elvégre ezer plusz ki tudja, hogy hány további év mellett nehogy már neki ne legyen ideje arra, hogy átugorjon a másik kontinensre. Csak hogy ne lássa őket az a sok, feléjük közeledő fiatal hímnemű csoportosulás, gyorsan pozíciót vált. Utálja a koslató szemeket, és az utóbbi időkben róla aztán tényleg lerí, hogy vámpír. És beleszagolva a levegőbe, valamint jobban szemügyre véve őket, egyszerű emberekről van szó. - Nehogy, a végén még megbánom - pimaszkodik, majd magához húzza miután lekapja magáról a zakóját, ami bár leginkább egy takarónak hathat a lányon, ettől függetlenül mégis a vállára fekteti, hogy az apró libabőrök melyek a karján sokasodnak, eltűnjenek onnan. Nincs messze innen a kis kúriára emlékeztető ház, amiben elszállásolta tanoncait és Sylviát is. Emiatt is szereti, ha ebben a bárban dolgozik, mert nem kell sokat kóvályognia ahhoz, hogy ide találjon valamint vissza. Oké, hogy megbízik a lányban és tudja, hogy képes megvédeni magát, de ki tudja, hogy mikor történik olyan, amire nem számítanak? Alig fél óra elteltével már nyitja is előtte a hatalmas ajtót, s a márványlapokkal lerakott előszoba után rögtön a hatalmas nappaliba léphetnek, ahol Sahara várja őket széles vigyorral. - Azt hittem soha nem jöttök - piszkos megjegyzése szinte elsuhan Roman füle mellett. - Én meg azt, hogy nem is jössz haza. - Danny nincs is még itt, majd jön valamikor.... - Rendben. Neked szükséged van valamire? - fordul Sylvia felé. Ennivaló, innivaló, mindig szolgálatára áll a jókora hűtőben.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Csüt. Ápr. 16, 2015 12:43 pm
Roman & Sylvia
Tudom én, hogy nem kell kérnem… valamiért úgy érzem, hogy ma se pont akkor járt csak erre, amikor én már menni készültem, de hálás vagyok neki, hogy nem avatkozott bele. Annak is örültem volna valahol… de így sokkal jobb volt. Még a végén azt hinné Keith, hogy egyedül nem vagyok képes megvédeni magam és direkt keresné az alkalmat, hogy mikor csaphat le rám úgy. Na jó… el is felejtem már ezt a dolgot. Úgyis van jobb elfoglaltságom egy olyan emberrel, aki megérdemli minden figyelmemet. - A mindenhova nem elég jó válasz erre, ugye? – Kérdezem vigyorogva, mert igazából, tényleg ez lenne az a válasz, ami minden vágyamat teljesítené, de azért be kell látnom, nem lehetek annyira mohó, bár, még így is jóval több időm van mindenre, mint egy átlag embernek… mert magamtól biztos nem szándékozok továbbállni Roman mellől, ha csak ő nem szeretné. - Megnézném én azt... - Ingatom meg a fejem, kicsit szemrehányóan mondva, de azért mosolyogva. Magamra igazítom a zakóját, amiért igencsak hálás vagyok, a sűrű eseményeknek köszönhetően észre se vettem, hogy mennyire fázok. A kabátomat meg persze bent hagytam… ahogy a táskámat is… na mindegy, ha visszamegyek meg fognak győzni, hogy maradjak, ahhoz pedig nincs kedvem. Majd holnap délelőtt kimagyarázom magam. Addig nem fog emiatt fájni a fejem, az is biztos. Ahogy hazaérünk, leveszem vállamról a zakót és Roman felé nyújtom. - Köszönöm. – Mosolyodok el, de nem sokáig maradunk kettesben, mert meg is érkezik a fogadóbizottság. Igazából, sosem értettem, hogy Sahara miért ellenszenveskedik velem, sosem adtam rá okot, sőt, nem hiszem, hogy valaha is bárkivel direkt viselkedtem volna úgy, hogy oka legyen az ilyen viselkedésre, de most is látom a tekintetén, hogy mennyire örül jelenlétemnek. Régebben még mindent megtettem volna azért, hogy ne így nézzen rám, hogy szeressen, most viszont már csak egy vállrendítéssel elintézem a dolgot. Ha nem, hát nem… nem fogom ráerőltetni magam senkire és nem is fog érdekelni a dolog túlzottan. Vagy legalábbis megpróbálom, hogy ne érdekeljen, vagy csak egyszerűen elterelem a figyelmem. - Nem, köszönöm… - Rázom meg a fejem, miközben kibújok cipőmből, csak, hogy még jobban hangsúlyozzuk a magasságkülönbséget köztem és Roman között, majd egy újabb gúnyos tekintetet elkapva meggondolom magam. Elég volt mára az ilyen emberekből nekem. – Vagy… talán mégis… - Fordulok felé, végigsimítva karján, finoman ajkamba harapok, majd meg is fogom kezét és elindulok a szobája felé, húzva magam után. Remélhetőleg magától követni fog. Útközben azért még oldalra pillantok a kisasszonyra, akinek arckifejezése hűen elárulja, hogy mit is gondol, én pedig elégedetten fordulok egy pillanatra a férfi felé, megállva, s felnyújtózkodva egy apró csókot is adok neki. - Neked nincs szükséged valamire? – Célzok ezzel egyértelműen arra, hogy állok rendelkezésére… azért most már felismerem jeleit annak, hogy mikor is szomjazik… nekem pedig az a feladatom, hogy ezt csillapítsam.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Csüt. Ápr. 16, 2015 7:20 pm
Sylvia and Roman
- Mivel sajnos célpontként nem behatárolható, egyelőre nem. De írj szépen nekem egy listát, és akkor elviszlek mindenhova ha szeretnéd, ha nem - miért ne szeretné? Ettől függetlenül mégis inkább pimaszkodik vele még egy kicsit, mielőtt még nyíltan kimondaná, hogy márpedig elviszi őt bárhová is szeretne menni. Nem telik bele sokba, pénze van rá, valamint első sorban ideje is, gyakorlatilag ő előtte a végtelenség áll, ennyit bele vehet még nem? A gond csak az, hogy a lánynak negyed ennyi sincs hátra, de ezen még... ezen még talán lehet segíteni. Miután átadja neki a zakóját, egy pillanatra elgondolkodik, majd felvonja a szemöldökét. Mintha valami hiányozna az összképből, de inkább nem kezd el ezzel foglalkozni, úgyse jönne rá, viszont csak órákon át gondolkodna rajta amivel megint csak nem megy sokra. A pár percnyi séta nem nehezítheti meg egyikőjük életét se még akkor se, ha Sylvia magassarkú cipőben pipeg mellette. Mikor belépnek az ajtón, máris visszakapja a zakóját, aminek akasztójába csúsztatja az ujját, s a vállára suhintja, így haladva egyre beljebb mígnem belebotlik Saharába aki rögtön intéz feléjük pár szót. Nem szívesen futott volna össze vele megint. Manapság nincsen túl jó hangulat közöttük. Egyik mindig többet akar saját akarata terén. Romannek különösen több oka van erre nem beszélve itt a jogokról. Ahhoz viszont kétség sem fér, hogy a lány kezd egyre normálisabban viselkedni, ami már nagy szó, hisz hetek óta csak nyúzta mesterét és Dannyt is, kik eljutottak arra a szintre, hogy a következőnél bezárják Saharát az alagsori kiképzőterem egyik szobájába. Arra, hogy Sylvia kér-e valamit, nemleges válasz érkezik, mígnem valószínűleg Saharának hála meggondolja magát. Nem gondolta volna annak előtte Roman, hogy nem lesznek oda egymásért. Azt hitte, hogy ha lesz még egy nő a háznál, akkor végre Sahara is talál egy barátot magával, akivel jól kijön, akivel megbeszélheti nőcis dolgait. Ezzel ellentétben nem igazán bírják elviselni egymást...vagy legalábbis Roman előtt ezt a látszatot keltik, aki legszívesebben leülne mindkettővel, hogy megbeszélje a történteket. Viszont inkább rájuk hagyja, míg nem durvulnak el a dolgok. Tekintete láttán bizsergés fut végig a testén s legszívesebben itt helyben leteperné szegényt, de hozzá kell tenni, hogy nem a lányra tartozik a dolog, ő pedig most már csak azért se fog elmenni. Így kifejezetten hálás Sylviának, hogy elkezdi a szobája felé húzni, ő pedig szó nélkül engedelmeskedik. Nyújtózkodása láttán szorosan magához húzza, s elmélyíti a csókot. - Nekem most nagyon sok mindenhez lenne kedvem - vallja be őszintén, s elvigyorodik minek hála kilátszik a hegyes foga. Lehajolva a nyakához, apró csókot nyom a puha bőrre miközben belöki maguk előtt szobájának ajtaját. Az egész helyiség kellemesen sötét, csak egy-két gyertyának táncoló lángja festi halványan sárgássá. Amint az ajtó csukódik mögöttük, ő már bele is kapaszkodik az apró teremtésbe, hogy az ágy felé húzhassa mely hatalmas, fekete szaténnal borított pokolnak hat főleg, hogy beteríti majd a fél szobát. Amint beleütközik annak szélébe, lehuppan, s magához húzza Sylviát, hogy ajkait a szájára simíthassa, és csókot lophasson tőle. Szüksége van a lányra, teljes egészében ahogy van. - Ugye nincs ellenedre a dolog? - hangja óvatos és természetes.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 10:03 am
Roman & Sylvia
- Ó, szóval az uraság el akar rabolni… nem szép dolog… - Ingatom meg a fejem, persze nevetve. Ő aztán rabolhatna, nem is minősülne annak. Megyek én bármikor, bárhova szívesen, úgyis tudom, hogy rossz helyre nem vinne soha. Igazából, még mindig furcsa kicsit, hogy itt lakok… bár nem mondom, hogy rossz értelemben furcsa, de még sose laktam ennyi emberrel együtt, akik nem a rokonaim voltak… De természetesen örülök neki, már csak egy bizonyos személy közelsége miatt is. Nem, mintha ezelőtt nélkülöznöm kellett volna a társaságát, de így aztán pláne kevés olyan este van, amikor nem látogatjuk meg egymást. Az meg, hogy van a házban plusz két ember, nálam nem sok vizet zavar, Dannyvel kifejezetten jól kijövök, sőt… ha ő nem lenne, én se lennék itt. Szóval, neki még sokkal tartozok ezért, azt hiszem, még ha ő nem is tudja igazán, hogy milyen hatással volt ez rám és az életemre. Nem is sokáig foglalkozok azzal, hogy elégtételt vettem a gúnyos pillantásokra és a megjegyzésre, lefoglal inkább az, amivel vettem azt az elégtételt… illetve, akivel, ugyebár. Ahogy magához húz, szinte alig éri talpam a földet, de azt hiszem nincs is rá szükségem, nem fog a mérhetetlenül nagy súlyom alatt megszakadni a férfi, azt hiszem és talán észre sem veszi, hogy ahogy magához húzott fel is emelt, ő se ezzel törődik igazán. Oldalra hajtom fejem, miközben ismét kapok egy csókot nyakamra, végigfut a gerincem mentén az a jóleső bizsergés. Csak akkor engedem el nyakát, mikor az ágyhoz ér, egy egészen röpke pillanatra körbenézek, na nem, mintha nem jártam volna itt elég sokszor. Egy kicsit mindig meg tud lepni a szoba hangulata, szinte totális ellentéte annak, amit én megszoktam, de ilyenkor, amikor itt vagyunk kettesben, valahogy mégis tökéletes a hangulata ahhoz, amit itt szokott történni… lehet ezt akárhogy érteni. Egyből magához is húz, bár erre nincs igazán szükség, megyek én magamtól is, egyből neki is simulva, miközben viszonzom csókját, aztán eltávolodok tőle. - Ezt… most nem kérdezted komolyan? – Vonom fel a szemöldököm és tudom, hogy milyen… de akkor is, ezt a kérdést nem szeretem hallani. El is komorul tekintetem. - Remélem tudod, hogy ezt még egyszer nem szeretném hallani… sose volt ellenemre a dolog… sőt, magam ajánlottam fel. Tudom, hogy Te sose támadnál le úgy, hogy az rám komoly veszélyt jelentene… és ezzel engem is megsértesz. – Azt hiszem egy kicsit túlságosan is felhúztam magam a kérdésén, mint kellett volna. Persze… csak előzékeny akart lenni, de akkor is borzasztóan felidegesített most. Lehet az alapvetően kiélezett idegállapotomnak köszönhetem. Sóhajtok is egyet, majd egy röpke pillanatra vállába temetem arcomat, majd felnézek rá. - Sajnálom… kicsit túlreagáltam. Szóval… a lényeg, hogy nem, nem bánom és többet ne kérdezd meg, kérlek… - Mosolyodok most már el, kicsit feljebb húzom szoknyámat, s az ölébe ülök, vele szemben, miközben meg is csókolom. – Ami pedig az ötleteidet illeti mondhatod, mihez is lenne kedved…
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 11:10 am
Sylvia and Roman
- Valami azt súgja, hogy nem igazán lenne ellenedre - dörmögi a fülébe extra lelkesedéssel, szája szegletében egy hamiskás mosollyal. Megszokta már, hogy mindig húzza szegény lány agyát, ez is annak számít per pillanat. Tekintete vidám, mégis lerí belőle, hogy végtelen mennyiségű szomorúság vegyül iménti lelkesedéssel. Fogalma sincs, hogy mikor fog megbarátkozni a gondolattal, hogy van valaki az életében, akit később megint el kell majd engednie. Sahara és Danny jó esetben élete végéig vele lesznek. Látni fogja őket fejlődni, élni és egyre csak jobb, erősebb csúcsragadozóvá válni. Ezzel szemben Sylvia? Halandó... oly annyira, hogy ki tudja, hány tíz, húsz vagy harminc éve van még hátra? Ez a pár évtized csak napoknak tűnhet egy vámpír életében, aki már több mint egy évezredet letudott. Épp ezért fogja - már ha lesz mersze - felhozni neki az örökkévalóság lehetőségét. Kíváncsi rá, hogy hogy reagálna a másik, hogy mi lenne az első és az utolsó szava. Nemleges válasz esetén persze nem fogja erőltetni de megnyugodna zabolázatlan, kétségbeesett lelke, ha belemenne a lány. Néha teljesen megfeledkezik arról, hogy milyen apró és, hogy milyen könnyű ez a nőszemély. Szinte elenyésző a súlya, amit sokszor észre se vesz, hogy megemelt. Kérdése viszont úgy néz ki, hogy felzaklatta Sylviát, így hangja élének hallatán csak kihúzza magát, s értetlen pislogással figyeli a kiborulását. Nagy nyeléssel, és jól ismert kétségbeesett kiskutya tekintetével éreztetheti a másikkal, hogy nem akarta megbántani, csak sokszor nem tudja, hogy milyen érzés szegénynek, ha rendelkezni akar vele. Nem akarja azt az érzetet kelteni, hogy csak arra jó neki, hogy ihat belőle mikor kedve támad hozzá. - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - cirógatja meg ujjai hegyével karjának finom, puha bőrét, mikor pedig arcát a férfi vállába temeti, beszippantja illatát. Mikor az ölébe ül, ő belemarkol apró fenekébe, hogy közelebb húzhassa magához, így mélyítve el a csókot kettejük között. - Őszintén? Nagyon sok ötletem lenne - így egy észrevehetetlen pillanat leforgása alatt megfordítja a lányt, hogy háta az ágy felületére simuljon, ő pedig fölé emelkedik, s egész közel hajolva hozzá apró csókokkal szórja be nyakát, vállát és kulcscsontját. - Viszont... van valami ami nem hagy nyugodni - bár suttogja a szavakat, arra nem veszi a fáradtságot, hogy tekintetét Sylviára emelje, inkább továbbra is ajkaival simogatja bőrét. - Téged nem zavar a múlandóság, és az én öröklétem? - végre kiböki, bár hallhatja a másik, hogy mélységesen nehezen teszi fel a kérdést, ami nem is meglepő. Ragaszkodik az apró, törékeny nőhöz, szüksége van rá. Ő az egyetlen aki a valóságban tudja tartani, aki mindig itt van neki ha úgy érzi, kezd összeomlani a világa. Végül zöld, kétségbeesett tekintetét a lány szemeire emeli, hogy tudja, mit olvashat ki belőle. Természetesen belebújhatna az agyába, beszélhetne a fejébe, de nem akarja megbántani ezzel is. Hallani akarja a szavait, nem kilovasni a fejéből.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 12:22 pm
Roman & Sylvia
Ellenemre lenne? Ó persze… nyilván bánnám, hogy a világ végére is elvisz úgy, hogy nekem ezzel semmi dolgom nem lenne. Mert ha vinne, feltehetőleg úgy, hogy én kellenék hozzá semmi más. Azt hiszem itt nem is arról van szó, hogy anyagilag milyen jól járnék… mert valahogy, ha az ember bekerül egy ilyen világba, akkor a pénz az nem fog számítani, hisz rég elhagyjuk azokat a materialista nézeteket, ami az emberi világhoz köt. Én se a pénzért dolgozok, hanem, mert szeretem csinálni… bár azt se mondom, hogy szeretem eltartatni magam, mikor tudom, hogyha szeretnék valamit, csak szólnom kéne és megkapnám, valahogy erre se igazán lenne szükségem. Nem vagyok és nem is leszek soha olyan lány, akit le lehet venni a lábáról holmi ékszerekkel, vagy azzal, ha pénzt költenek rá. Fölösleges és múlandó dolgok, a nem kézzelfogható dolgok sokkal tovább megmaradnak bennem. Ha nem húzott volna fel, még ki is nevethetném, ahogy kétségbeesetten néz rám. Szegény lehet azt se tudja, hogy miért akadok ki ennyire és rázúdítom most minden feszültségemet, mikor ő csak kedves és elővigyázatos akart lenni. Azt hiszem ő tökéletesen a másik véglet… és túlságosan is törődik azzal, hogy mi van velem, bár ezért eszembe nem jut panaszkodni, imádom ezt a tulajdonságát. - Nem megbántottál… csak felbosszantottál. Tudod, hogy sose gondolnám azt, hogy csak kihasználsz… bőven bebizonyítottad már nekem, hogy nem erről van szó a kettőnk kapcsolatát illetően. – Finoman elmosolyodok és megsimítom arcát. A pillanatnyi kirohanásom már el is múlt… csak tényleg valahogy a tudatára kell hoznom, hogy ez a dolog nálam feltétel nélküli és nem kell azt se várnia, amíg én ajánlom fel. Ahogy közelebb húz, egyik kezemmel hajába túrok, s szinte teljesen elveszek abban a csókban, amíg meg nem szakítja azt, bár szinte fel se fogom amit mondd, s amit csinál. Hiába ismerem már ennyi ideje, hiába tudom, hogy mire képes, még mindig borzasztóan meg tud lepni az ilyen aprócska cselekedeteivel. Nem is engedem el magamtól, ahogy közelebb hajol, sőt, inkább csak közelebb húzom, ha ez egyáltalán még lehetséges. Meg akarnék szólalni, reagálni arra, amit mondd, de nem megy… mert megint kis piszok módon betámad és szinte gondolkodni se tudok. Egészen addig, amíg meg nem hallom hangjában, hogy valami megváltozik. Hirtelen nem is igazán tudom, hogy mit gondoljak arról, amit felhoz. Meglep a kérdésével, az biztos. - Azt hiszem inkább téged zavar a tény, hogy én ráncos öreg néni leszek, amikor te még mindig ilyen jóképű, nem? – Mosolyodok el, megvárva, amíg rám emeli tekintetét. Látom szemeiben is, hogy mennyire komolyan gondolja ezt a dolgot, ezért megpróbálom én is komolyan venni, csak kicsit nehéz… bennem csak egy-két kósza gondolat erejéig futott végig a dolog, de hát én ember voltam, s vagyok is… félig-meddig, így sose gondoltam arra, hogy élhetnék akár örökké is. Bár tudom, hogy ez furcsa, hiszen körülvesz már mindenhol minket a halhatatlanság, vagy legalábbis a hosszú élet, én valahogy saját magamat az emberi élet vonalán néztem. - De… ha lenne rá lehetőségem,hogy ne csak egy életet, hanem akár több százat is leéljek veled, akkor élnék vele… - Mondom ki azért kicsit félve. Igazából, tudom, hogy eddig azért is nem gondoltam ebbe komolyabban bele, mert félek a gondolattól, hogy akár vámpír lehessen belőlem. Kezemet nyakára simítom, s úgy húzom közelebb egy csókra, miközben veszek egy mély levegőt. Igen… pontosan ez az, ami meg tudna győzni, hogy tovább akarjak élni. Semmi más nem vonz úgy igazán abban, hogy bármi mássá váljak, mint ami most vagyok, csak az, hogy ezt ne kelljen elengednem. - Csak… kicsit félek ettől a dologtól, számomra teljesen ismeretlen ez a világ, bármennyire is vagyok a közepén… - Teszem hozzá halkan, s tekintetemet is leemelem az övéről, mert nem igazán szeretek ilyesmit nyíltan bevallani.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 2:08 pm
Sylvia and Roman
Míg a szobában tartózkodnak, odalentről simán felhallatszik - legalábbis Roman hallja vámpír létének hála - hogy Sahara miről értekezik. Egyszerűen nem tudja megérteni, hogy ennek a két nőszemélynek mégis mi baja van egymással. Danny szerint első körben a féltékenység, amit Roman nem igazán ismer. Ő a fiúval ellentétben soha nem volt ember, nincsenek kifejezetten emberi tulajdonságai ilyen mélységekben. Képes a szeretetre és a ragaszkodásra valamint a félelemre, de az, hogy a féltékenység lyukat vájjon az agyában, hát... nem jellemző rá. Most viszont nincs ideje ezzel foglalkozni, ugyanis Sylvia gyorsan eléri azt, hogy Roman kétségbeessen. Nem szereti felizgatni szegényt, de az a baj, hogy túlságosan fontos számára ahhoz, hogy vérbanknak használja. Nem véletlenül kérdezi meg olykor - így most is - hogy engedi-e. Jó, meglehet, hogy azért vannak a ghoulok, hogy kielégítsék a vámpírok szükségleteit, de Roman mindig is más volt mint a sok éhes fenevad. - Persze, tudom, de mindig elültetem magamban ezt a kérdést és egyre többször hagyom előpofátlankodni, ne haragudj - bocsánatkérése őszinte, ha valaki akkor ő nem tud ilyen formában hazudni. Elmélyülő csókjuk hamar elfeledteti vele az elmúlt bakit, amit többször nem igazán akar elkövetni. Ezek után biztos rá fog harapni a nyelvére, ha ilyen kérdés kezdene felszakadni belőle. Amint villámgyorsan megfordulnak, szinte egész alakjával betemeti a lányt. Mintha nem akarná, hogy bárki meglássa őt vagy szemet vessen rá. Ajkai egy pillanatra se állnak meg, még a kérdést követően se, noha őszinte választ vár rá. Választ szerencsére csak azután kap, hogy tekintetét a lányra emeli, ki a tőle telhető legőszintébben kezd el beszélni. - Tudod, hogy nem ezzel van a bajom. Nem mellesleg soha nem tartottam magam jóképűnek. A gond csak az, hogy rég nem engedtem magamhoz senkit ennyire közel, épp azért, mert tudom, hogy minden elmúlik. És túl sokat veszítettem már életemben ahhoz, hogy ebbe kezdjek belerokkanni. Sokan azt gondolnák, hogy idő múlásával minden megváltozik, és az érzelmek elmúlnak, nem fog érdekelni, hogy hányan halnak meg mellettem. De nem tudok teljesen immúnis lenni erre. És bevallom neked, hogy tényleg féltem szegény kis lelkivilágomat a veszteségektől - próbál némiképpen viccesen beszélni erről, elvégre nem gyászhuszár. Mégis látni lehet rajta, hogy komolyan bántja a dolog. Ám amint meghallja a következő mondatot, felcsillannak a szemei, teste leheletnyit megremeg. - Az ismeretlen nem kifejezetten rossz mindig - apró csókot nyom az ajkaira. Ha egyszer átváltoztatná, meglehet, hogy nem mostanában tenné, mikor kialakulóban van a háború, mikor soha nem lehetnek biztosak semmiben. Még azt se tudja, hogy a másik két újszülöttjét, hogy fogja megvédeni. Keze közben a lány vékony csípőjére simul, majd a fenekére, s határozottan közelebb húzza magához ezzel jelezve mindennemű célját. Ajkai közben mindvégig nyakát, kulcscsontját becézgetik, olykor valamivel lejjebb haladva dekoltázsa felé. Lüktető, gyorsan áramló vérének és parfümének illata teljesen elhomályosítja az agyát. Nem is tudja, hogy mire vágyik a legjobban. A vérére, vagy arra, hogy egész éjszakás orgiában magáévá tehesse.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 2:54 pm
Roman & Sylvia
Megforgatom a szemeimet, ahogy azt taglalja, hogy nem tartja magát jóképűnek, ajkamba harapok, hogy ne szóljak közbe, mert bizony tudnám ezt cáfolni. De még szép, hogy nem nagyképű… nem is hiszem, hogy akkor itt lennénk. Elég volt egy narcisztikus barom az életemben ahhoz, hogy utána ne akarjak egy másik karjaiba futni. - Tudom… én se pont úgy gondoltam… csak arra akartam kilyukadni, hogy bennem eddig sose merült fel, hogy tovább éljek, mint ameddig kellene, hiszen nem ismertem azt a lehetőséget, azt az életet. Talán úgy kellett volna fogalmaznod, hogy az a probléma, hogy én nem élek örökké… - Teszem azért hozzá, bár azt hiszem azért ő is megértette, hogy mit mondtam. - Egy olyan személyiség, mint te, szerintem ezt sose felejti el… - Persze közel se biztos, hogy eléggé ismerem ahhoz, hogy ezt kijelenthessem, de valahogy úgy érzem, a hozzá hasonlóak nem tartoznak abba, akik kizárnak minden érzelmet és pszichopata gyilkológépekké válnak. Bár nekem aztán végképp fogalmam sincs a vámpírok lelkivilágát és érzéseit illetően, ezt az egy csodás mintapéldányt kivéve. - Mellesleg meg… ha én mondom, hogy jóképű vagy, akkor tessék elhinni, különben mérges leszek. – Egy pillanatra még ujjamat is felemelem, mintha kioktatnám és mérgesen is nézek rá. – Bár nem is neked kell azt gondolni, hogy jóképű vagy… elég ha én azt gondolom, ugyebár… Annak ellenére, hogy félve mondtam, amit mondtam, már csak azért is megérte, hogy lássam reakcióját. Az előbbi majdnem letargikus tekintete egy pillanat alatt változott meg, amint nem bírok mosoly nélkül hagyni. Szeretem nézni, amikor ilyen…lelkes, már ha ez a jó kifejezés rá. Cselekedeiben is megérzem ezt… sokkal fellelkesültebben húz magához, én pedig könnyedén simulok testéhez, hátrahajtva fejem, ahogy ismét csókolgatni kezd. Egyre inkább érzem, hogy szinte minden porcikámat elönti az a már jól ismert bizsergés és forróság. - Azt hiszem a kelleténél kicsivel több ruha van rajtunk… - Jegyzem meg egész halkan, kicsit már azért nehezen jönnek a szavak. De, hogy ez ellen tegyek is, ahogy tudom, elkezdem kigombolni ingjét, hogy aztán végigsimíthassak felsőtestén, amit kifejezetten szeretek csinálni. - Ne kelljen még egyszer felajánlanom magam… - Teszem azt még hozzá, miután megszabadítottam a ruhadarabtól. Persze nem szemrehányóan mondom mindezt, csak emlékeztetem, hogy az opció az nagyon is nyitott. Sőt, már kicsit meg is szerettem a dolgot, akármennyire is furcsán hangzik ez. Mástól biztos nem élvezném… de vele más az egész.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 4:27 pm
Sylvia and Roman
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit kegyetlen kérdés lett volna? - suttogja, elvégre ezt így nem vágta volna hozzá. Milyen kérdés lenne az, hogy: Hé cica, téged nem zavar, hogy húsz éven belül megmurdelsz? Mert ugyebár mindenre meg van az eshetőség. Ilyen világban pedig főleg. Sokan nem lik már meg az emberek közül az ötvenet sem. - Az a baj, hogy túlságosan a múltban élek még ahhoz, hogy a felejtés útjára lépjek. Egyik hölgy még ma is él, csak hát... - elhúzza a száját ahogy egy pillanatra elgondolkozik - nem egészséges már. És bár tény, hogy pont emiatt kellene mellette lennem, de mondanom se kell, hogy nem megy. Utálom nézni ahogy szépen lassan elmúlik. Így pofátlan vagy sem, de egyszerűen kiléptem az életéből. A mai napig átkozza magát ezért, de nem tudta nézni ahogy haldoklik a nő. Mindig elutasította magától a vámpír létet, pedig Roman többször is felajánlotta a lehetőségét. De úgy néz ki, hogy feleslegesen s most ezerrel száguld a halál torka felé ahonnan nincs visszaút. - Értettem, kisasszony - ezúton nem meri a mosolyát eltüntetni. Sylvia képes rá, hogy előrángassa belőle a legjobb arcát, és ha ténylegesen sokat mosolyog, akkor jó kedvében lehet találni. Ezek után úgy érzi, hogy felesleges a beszéd, elvégre most nem az árulkodik érzéseikről. Így határozottan húzza magához, Sylvia pedig a szájából veszi ki a szót afelől, hogy mégis mit kellene most tenniük. - Egyet értek - sóhajtja az ajkára, majd hagyja, hogy kigombolja az ingét, ami hamar le is kerül róla. Elmosolyodik mihelyst végigsimít a mellkasán, ő pedig megöleli a csípőjét s átfordul, hogy Roman kerülhessen alulra, Sylvia pedig felülre. Félig ülve elkezdi levadászni róla a csinos ruhát, s amint ez sikerül, elégedetten néz végig rajta, mígnem tekintete megakad a harisnyán. - Ez... ez nagyon szexi - búgja előre hajolva, így a hatalmas ágyra fektetve a lányt. Eközben finoman megragadja a lábát, megemeli, s apró csókokkal hinti be lábfejétől egészen a combja belsejéig, melyen aprót harap a puha bőrbe. A csókok tovább folytatódnak lapos hasán át egészen fel a melléig, miközben hosszú ujjai a harisnyával játszanak, s lassan elkezdi lefejteni róla. Persze órákon keresztül képes lenne figyelni ebben a göncben, melltartóban és egyéb alsóneműben, de per pillanat ahhoz, hogy megtegye amit szeretne, egyikre sincs szüksége. Így amint levarázsolja a harisnyát, rögtön a melltartóért nyúl, bár tekintetét le se veszi Sylvia szemeiről. Mindvégig a reakcióit figyeli.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 5:54 pm
Roman & Sylvia
-De… éppen ezért próbáltam én is finomabban előadni. – Na jó, azt hiszem most már fölöslegesnek érzem azt, amit mondtam, csak… valahogy fel kellett hoznom, anélkül, hogy direktbe kimondtam volna, hogy erre még sose gondoltam. Pedig gondolhattam volna… és arra is, hogy ez neki mennyire rossz lehet. Belegondolni is borzalmas, hogy milyen érzés lehet ez számára, főleg, ha már nem először éli át. Egészen elkomorul tekintetem, ahogy arról a nőről beszél, s nem azért, mert mérges vagyok, vagy féltékeny… miért is kéne? Az én életemben is voltak más férfiak… leginkább azért, mert sajnálom őt, és nem szeretem így látni. - Te is lehetsz önző és neked se muszáj minden fájdalmat elviselned… - Valamiért úgy érzem, hogy nem lesz szükség arra, hogy túl sokáig győzködjön… bár mielőtt bármit is döntenék, nyilván több mindent meg kell tudnom… de úgy érzem, hogy ez nem most lesz. Van itt most mire fókuszálni inkább. Ahogy ujjbegyeim végigsiklanak a már oly sokszor látott felsőtesten, tekintetemmel is követem azt, egészen addig, amíg meg nem fordul a helyzet. Mielőtt azonban megszabadítana ruhámtól hozzásimulok és adok egy hosszabb csókot, a végén finoman megharapva alsó ajkát. - Szeretem, amikor így hallgatsz rám… - Kuncogom egész halkan, majd hagyom, hogy megszabadítson ruhámtól. Közben egy apró mozdulattal kiveszem a csatot a már félig-meddig így is csapzott hajamból, hogy hullámos tincseim vállamra hulljanak. - Ez volt a célom… - Nem mondom, piszkosul élvezem a tekintetét, amivel szinte felfal, s nem úgy, mint ahogy egy vámpír egy embert szokott… Még rá is játszok a dologra azzal, hogy pont úgy húzom ki magam, hogy azt hangsúlyozzam, amit kell, de ezt is csak addig, amíg ismét alulra nem kerülök. Amilyen mohó tud néha lenni, esélyem se lenne arra, hogy ne ő irányítson… de bánom is én, mikor ilyen finom érintései és csókjai vannak? Ahogy feljebb halad, kezeimmel megmarkolom az ágytakarót, s szinte ajkaival együtt mozdulok én is, elemelkedve a puha anyagról. Az apró harapástól különösen libabőrös leszek, s kicsit bele is remegek. Akkor nyitom csak ki szemeimet, s nézek rá, mikor már megszabadított a harisnyától és a melltartótól is, de amint találkozik tekintetünk, egyből megragadom nyakát és kicsit felemelkedve az ágyról húzom magam hoz, hogy megcsókolhassam, majd kezeim szépen lefelé siklanak, hogy nadrágjától is megszabaduljunk. - Harapj meg… - Suttogom fülébe, majd visszafekszek az ágyra, de nem nyitom ki szemem. Egyszerűen annyira részévé vált már ez a… számomra már aprósággá vált rituálé az együttlétekhez, hogy vágyok rá. Tudom, hogy neki örömöt okoz… itt pedig azt hiszem egyértelműen az a cél, hogy mindkettőnk vágyai teljesüljenek.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 6:30 pm
Sylvia and Roman
+18
- Tudod mit? - simít végig az arcán egy lágy, kellemes mosollyal - inkább hagyjuk. Majd erre is visszatérünk idővel - mert ugyebár ez soha nem lesz olyan téma, amit el lehet felejteni. Mindig téma lesz, amit egyik vagy a másik fel fog hozni és vagy lesz eredménye, vagy nem. - Egyet értek, csak hát elvárnák a legtöbben egy vámpírtól, hogy talpraesetten, temperamentumosan állják a sarat, nem érdekli senki őket és ezzel együtt semmi más se. Ezzel szemben tessék... nem egy hanem egyből több nő miatt is fájnia kell a fejem. Egy aki lassan de biztosan elmúlik és egy másik, akinek odaadnám mindenemet - ezt már a fülére suttogja inkább, hogy bensőségesebb legyen a kimondottak szavak ereje, majd egy óvatos kis puszit nyom a fülcimpájára. - Orromnál fogva vezetsz - vigyorát nem lehet letörölni arcáról. Minden apróbb mozdulat felkelti a figyelmét ezt tagadni se lehet. Látja ahogy belekapaszkodik a szatén ágyneműbe, ahogy feje némiképp hátra biccen. Haja kócossága megőrjíti. Minden további hezitálás nélkül a harisnya után még a melltartóját is levadássza róla, így Sylviának van lehetősége közelebb hajolni hozzá, hogy csókot lophasson vámpírjától aki ezzel együtt el is kezdi lehámozni magáról a nadrágot. - Nemsokára... nemsokára - hangjából hallani a türelmetlenséget, a forró vágyat és azt, hogy nagyon türtőztetnie kell magát, nehogy idő előtt megtegye. De még várni akar. Nem mindegy ám, hogy mikorra időzíti a dolgot. Ujjai közben beleakaszkodnak a csipkés alsóneműbe amit gyorsan le is húz róla. Próbál óvatos lenni, ugyanis számtalan melltartó, póló vagy bugyi halála köthető az ő nevéhez, és ezúton nem akarja szegény elhullott fehérneműket sokasítani még egy szép darabbal, ami igazán csinos, szóval szeretné még látni. Még visszafekteti az ágyra, hogy ő is megszabaduljon a maradék ruhaneműtől, de aztán megragadja a vékony lábakat s így húzza magához közel, hogy aztán vágytól izzó, de annál is inkább duzzadó férfiasságát a lányba márthassa. Nem hezitál sokáig, nem kezdi el szép lassan felkészíteni az aktusra, hisz szüksége van arra amit nyújthat neki a másik. Határozott mozdulatokkal ringatja a csípőjét, hogy egyre beljebb és beljebb furakodhasson, mígnem ráborul Sylvia törékeny testére, s ajkait a nyakához érinti azokat csókokkal hintve be. Ujjai a lány feje mellett rá-rámarkolnak a fekete szaténra, s már csak pillanatok választják el attól, hogy tényleg elvegye a következőt, amire szüksége van.
A hozzászólást Roman Wallenberg összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 19, 2015 8:53 pm-kor.
V. Tanács tag
I am your dirty dreams
Roman Wallenberg
animae scrinium est servitus
Gif vagy kép :
Play-by : Lee Pace
Vonal1 :
Faj : Vámpír
Posztok : 98
Kor : 1206
Lakhely : Seattle
Rang : Tanácstag
Vonal2 :
Családi állapot : Hűen ragaszkodik Sylviához
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 7:24 pm
Roman & Sylvia
+18
Bólintok mosolyogva, s azt hiszem én is, hogy jobb, ha nem tetézzük tovább ezt a témát… pláne nem most és nem itt… Illetve a hellyel nincs gond… de egy ilyen beszélgetésre nekem is jobban rá kell készülnöm, azt hiszem. Meg arra is, mielőtt sor kerülne rá, hogy mégis mit gondolok erről az egészről, ehhez pedig nem lehet mellettem, mert akkor egyértelműen befolyásolná a gondolataimat és biztosan nem tudnék tiszta fejjel gondolkodni, hiszen csak szemeibe kell néznem és az már elég nekem ahhoz, hogy azt mondjam, bármit, bármikor… Amit nem is bánok, de azért még is csak az életemről van szó, s miért mentett volna ki abból, hogy minden mozzanatát befolyásolják, ha most se tudnék tiszta döntést hozni? Ha később megbánnám, innen nem lenne visszaút, s bár nem érzem úgy, hogy megbánnám, mégse akarom megkockáztatni. - Miattam ne fájjon a fejed… ezt már mondtam. Sóhajtok egy aprót, persze széles mosollyal, ahogy meghallom utolsó szavait, s egy pillanatra magamhoz ölelem. - Valamiben nekem is előnyt kell szerezni… - Nevetek huncutul, mert hát, szinte mindenben ő a domináns, aminek így is kell lenni… és azt hiszem annak is, hogy az ujjaim köré tudom olykor csavarni, ha szeretném egy-egy rejtett, finomabb ruhadarabbal. Azt hiszem kínozni akar… ezek az apró érintések és csókok tökéletesen elrepítenek arra a pontra, amikor már nem igazán bírok én se magammal, s szinte kiabálnám, hogy ne várasson tovább. Persze ez azon kevés kínok közé tartozik, amit újra és újra át akarok élni vele, s amiről tudom, hogy tökéletes folytatása következik, ami enyhülést hoz a pillanatnyi türelmetlenségre. Először csak a karjába kapaszkodok, majd ahogy hozzám simul, minkét kezemmel átkarolom hátát, szinte magamhoz láncolva. Ajkaimat először egész halk kiáltások hagyják el, majd egyre hangosabbak, s már elég erősen kapkodom a levegőt. Ahogy egyre csak húzza a dolgot, egy bizonyos pont után ujjaim egyre erősebben markolnak rá hátára és szinte már karmolom, persze nem azért, hogy ezzel bíztassam a dologra, ösztönösen jönnek a mozdulatok, ahogy fejemet is hátrahajtom, s testem már szinte könyörög neki, hogy tegye meg. - Ne kínozz… - Alig tudom kimondani a szavakat, de mégis úgy hatnak, mintha nem is ő vágyna erre az egészre jobban, s mintha nem is ő lenne az, akinek a vérre szüksége van, hanem nekem arra az apró harapásra. Egyik kezem először nyakára simul, majd hajába túr, finoman meg is ragadva pár tincsét egy-egy mozdulatnál.
A hozzászólást Sylvia Caitlyn Bisette összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 20, 2015 8:43 am-kor.
Ghoul
Drink me, eat me
Sylvia Caitlyn Bisette
animae scrinium est servitus
Gif vagy kép :
Play-by : Anna Friel
Vonal1 :
Faj : ghoul
Posztok : 18
Kor : 30
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Romané
Foglalkozás : bárénekes
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 8:02 pm
Sylvia and Roman
+18
Nem akar felesleges köröket futni ezen téma tekintetében. Egyszer mindennek eljön az ideje előbb vagy utóbb. Remélhetőleg ez esetben előbb, de jelen állás szerint szíve szerint inkább várna. Nem akarna még egy vámpír újoncot kitenné akkora veszélynek, mint ami készülőben van, főleg nem egy olyat, akit szeret. - Jól van. Nem ismerek olyan fejfájás csillapítót, ami nekem megfelelő lenne - mosolyodik el, ám ezután már nem tér többet vissza több ilyen bugyuta vagy kevésbé idétlen kérdés, ugyanis rátérnek a lényegre. Egy pillanatra elidőzik a tekintete eme csinos lábakat körbe ölelő harisnyán mely kifejezetten ínyére van. Legszívesebben nézné még pár pillanatig csak az a gond, hogy majd belefullad a feltörő vágyaiba, így nem csak a harisnyát de a melleit takaró csipke melltartótól is megszabadítja. Mintha mindig tudná, hogy mikor kerülnek ilyen helyzetbe. Mindig gyönyörű fehérneműk vannak rajta. Bugyija is csak hamar lekerül róla, így már semmi nem választja el őket a következő lépésektől, így egy határozott mozdulattal hatol szíve választottjába, hogy aztán egy pillanatig várjon annak reakciójára. Nem akar túl vad lenni, de az a gond, hogy olykor nem bír megálljt parancsolni. Elkapja a gépszíj, és vadabb lesz a kelleténél mint ahogy türelmetlenebb is. Most szerencsére még a normális határain belül van, tehát nem kell attól tartania, hogy komoly fájdalmat okoz neki. Határozott lökései arra sarkallják Sylviát, hogy karjába, ezután pedig hátába kapaszkodjon. Egy jó ideje nem voltak már együtt tanácstagi teendői miatt, így már nagyon érezte türelmének végét, nem meglepő hát, hogy sokkal mohóbb, gyorsabb és határozottabb a kelleténél. Jókorákat lök csípőjével, hogy egyre beljebb és beljebb kerüljön, s néha lelassít, olykor pedig egyre gyorsabb tempóra vált. Jelen pillanatban ez életi. A tömény szex. Ezután pedig jöhet majd a vér, később pedig az, amit a legtöbb pár kíván. Egy kis összebújás, és a szex azon formája amit szeretkezésnek neveznek. Mikor kiereszti a hangját és belemarkol a hátába, ő felnyög majd egy csókot nyom a nyakára, ezzel felkészítve őt a következő lépésre. Kisebb nehézségek árán elkezdi felhúzni a lányt magához, így ő ülő pozícióba kerül, hogy aztán teljesen elmerülhessen benne. Szinte beleremeg a mozdulatba, ahogy Sylvia magába nyeli őt, ám nem hezitál sokáig, előugró szemfogai nyakának húsába vágnak miután megkereste a vérrel teli, vastag eret. Egyik kezével a hátát támasztja, míg másik kerekded fenekére siklik, ezzel közelebb és közelebb húzva magához, mintha legalábbis még lenne hova. Mozgása egy pillanatra se hagy alább, miközben nagyokat kortyol édes véréből.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Vas. Ápr. 19, 2015 9:12 pm
Roman & Sylvia
+18
Azt hiszem az a tévhit, hogy csak a férfiak lesznek türelmetlenek és mohók, hogyha huzamosabb ideig megvonnak tőlük egy bizonyos dolgot, az valóban csak tévhit. Persze eszem ágában se lenne máshoz fordulni ilyesmiért, de azért már én is elég nehezen bírtam, hogy Roman többet volt távol, nem is feltétlenül csak a szex miatt, hanem úgy összességében a férfi közelsége miatt. Valahogy úgy mondták, hogyha a ghoulja leszek, olyan lesz nekem, mint valami kábítószer… amit elég csak egyszer kipróbálni és már a z első használat után is csak hosszas szenvedések árán tudsz lemondani róla… és megteszel mindent, hogy újra megkaphasd. Szerencsére nekem erre nem volt szükségem, hiszen kezdetektől a közelemben volt, sőt, egyre jobban… hogy minél inkább elmélyítse a függőségemet… Egy percig se bánom, hogy nem finomkodik jelenleg, mert nekem is pont erre van szükségem, persze amíg nem viszi túlzásba. Ilyen helyzetekben azért nehéz korlátozni önmagunkat, s talán észre se venné, ha annyira nem fogná vissza magát, amiért kicsit sajnálom, hogy erre is figyelnie kell, még én teljesen belevethetem magam az együttlétbe. Ennyi idő alatt bőven összehangolódtunk annyira, hogy mozgására ugyanúgy tudjak reagálni és felvegyem a tempóját akkor is, ha éppen azt egy pillanat alatt változtatja meg. Hátrahajtom a nyakam, s ő megcsókolja, én pedig érzem, hogy nem kell sokat várnom arra a bizonyos harapásra. Még felhúz, hajamat átdobom vállam fölött, még inkább szabaddá téve az utat, s egyik kezemmel derekát karolom át, még másikkal hátát, miközben persze csípőm mozgása egy pillanatra se áll le. Ahogy megérzem fogait, amint felszakítják bőrömet egy egészen picit felszisszenek, akármennyire is szeretném ezt leplezni, azt hiszem sose fogom tudni. De aztán ajkaimba harapok, már amikor nem törnek elő belőlem az élvezetet jelző hangok, s hátrahajtom kicsit fejem, amíg a férfi kiszolgálja magát. Ez az aprócska mozzanat mindig elhúzza az aktust, hiszen mindig megvárja azt a pontot, mikor már majdnem elérjük határainkat, s ezzel még tovább fokozza, de így se bírom már sokáig, arcomat nyakába temetem, hogy elnyelje egyre hangosodó nyögéseimet. Ezekben a percekben fel se tűnik, hogy esetleg fájdalmat érzek e, amiért véremet szívja, talán pont azért tökéletes ez a pillanat.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 21, 2015 11:26 am
Sylvia and Roman
+18
Nem érdeklik már a lentről érkező zajok, melyeket egy ideig nem igazán tudott kizárni a fejéből. Danny is hazaért, ki most szóval tartja Saharát, már csak az a kérdés, hogy ez meddig marad így. Sokszor kalandoznak el a lány gondolatai manapság, és nem épp a jó irányba. Nem véletlenül kérte meg Roman arra a srácot, hogy kicsit próbálja már meg rendbe rázni szerencsétlent. Lehet, hogy Danny végtelenül higgadt természetű, s mint személyiség is sokkal kellemesebb, mint amilyen a lány, ettől függetlenül nincs meg benne az a temperamentum ami a másikban igen. Így sokszor Sahara akarata érvényesül, nem az övé, bár elkezdett ráérezni, hogy mivel tudja kordában tartani. Ezt teszi most is. Épp ezért Romannek van egy kis ideje arra, hogy "szórakozzon". Hogy magáénak tudhassa nem csak az általa választott nő testét, de a vérét is. Tudja jól, hogy mekkora erőkifejtésre képes. Tudja, hogy könnyedén hatalmas kárt tehetne szegény lányban, amit nem bocsátana meg magának. Épp ezért kényszerül arra, hogy visszafogja magát, s noha megtanulta már, azért mind a mai napig komoly fejfájást okoz neki. Van, mikor elszalad vele a ló, ezt mondani se kell. Mikor a kelleténél is durvább, határozottabb és kegyetlenebb. Most szerencsére még észnél van, így nem jellemző rá az imént említettek valamelyike. Ettől függetlenül nem finomkodik, keményen mozog a lányban. Élvezi ahogy az a hangját hallatja, s a hátát karmolja, melyek nyomán itt-ott kiserken egy kis vér, de ezzel együtt be is gyógyul. Amint felül, újabb lendületet vesz, s egyre nagyobb lökésekkel próbálja eljuttatni a lányt a csúcs felé, ám Sylvia se tétlenkedik. Bőrének lágysága, és annak kellemes illata szó szerint drogjává lett Romannek, amit csak az tetézhet, hogy fogait a nyaki erébe vájva, elkezd jókorákat kortyolni a forró, vörös nedűből. A heves, egyre mélyebb és határozottabb mozgások közepette egy-egy kisebb korty végigcsurog nyakának bőrén, így elhúzódva tőle gyorsan lenyalja azt, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Előre dőlve elfekteti a lányt az ágyon, hogy könnyebben tudjon benne mozogni s ezzel egyidejűleg egyre keményebb és kegyetlenebb, ellenkezést nem tűrő lökésekkel fűszerezi meg az aktus, szemével fogjuk ejtve Sylvia tekintetét. - Most kérsz?... vagy... várjunk még? - nyögi, utalva itt a saját vérére, elvégre a vér ivása kölcsönös. Nem csak ő issza a lányét, hanem olykor az is az övét. Egy pillanatra elgondolkodik a pillanatnyi helyzeten, hogy a szervezetébe juttatott vértől valamelyest durvább tempóra kapcsolt. Viszont az a nagy gond, hogy most nem érdekli. Belső démona kicsit szenvedni akarja látni a lányt, ahogy az fel-feljajdul egy-egy erős lökését követően. Így ezen ördög által kísérelve a lány csípője alá nyúl, hogy még mélyebbre hatolhasson belé, majd keze onnan az ágy háttámláját díszítő vaskeretre siklik, hogy abba kapaszkodva diktálhasson iramosabb tempót.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 21, 2015 12:29 pm
Roman & Sylvia
+18
Miközben véremet issza egyszer erősebben kapaszkodok belé, hisz minél több jut a szervezetébe, annál kevesebb lesz az enyémben… s annál inkább érzem nála a hatását. Imádom látni normál esetben, amilyen hatással van rá… de most nem igazán figyelem, mint inkább érzem, de egy szót se szólok, csak arcomat nyakába temetve koncentrálok arra a részre, amit kifejezetten élvezek. Körmeimet néha már szinte bőre alá vésem, de tudom, hogy ez egy pillanatnyi fájdalmat sem okoz neki, s hogy amilyen gyorsan keletkezett a seb, olyan gyorsan el is tűnik. Előtte gondolni se mertem volna, hogy valaha is élvezni fogom ezt az állatias, durvább módját a szexnek, de talán attól, amit tőle kapok, attól valahogy ez is megváltozott bennem. Egy egészen apró pillanatra eszembe jut, hogy talán nem kéne olyan hangosan kifejeznem, hogy mennyire is élvezem a dolgot, hiszen nem egyedül vagyunk a házban, de aztán egyszerűen nem tudok ilyesmire koncentrálni, s csak elveszek a mozdulataiban, oda se figyelve egyre hangosabb nyögések hagyják el ajkaimat. Ahogy eltávolodik tőlem, én is picit hátrébb dőlök, hisz úgyis tart, s szemeibe nézek, amitől máskor megijedtem volna, most viszont azt hiszem egy kis pluszt ad az egészhez, ahogy láthatom szemeiben is azt, amit mozdulataiban érzek. Ilyenkor kicsit megváltozik a tekintete és eltűnik belőle az a lágyság, amit máskor látni szoktam. De ez se tart túl sokáig, mert elfektet az ágyon, én pedig lábaimat összekulcsolom, hogy ugyanolyan közel maradhassak hozzá, mint eddig voltam, egy idő után azonban érzem, hogy kicsit már kezdek gyengülni, elvégre jókora vérveszteséget megérzem, még akkor is, ha az ő vére által szervezetem sokkal erősebb, mint az átlag embereké, hogy egyszerűen csak hagyom, hogy ő tartson meg, illetve kicsit elengedve magam az ágyra simulok teljesen. A kérdésére csak megrázom a fejem, bár azt hiszem el se jut a tudatomig, hogy mit is akar, nem is tudok már tisztán gondolkodni. Az egyre durvább tempóját azonban kezdem kicsit nehezen viselni, s olykor fájdalmasan szisszenek vagy kiáltok fel. - Roman! – Szólok végül rá, finoman ugyan, de éreztetve, hogy hiába vagyok erősebb, azért az ő erejéhez képest az enyém sehol sincs, s lassan összetöri aprócska testemet. Tekintetemmel is jelzem neki, hogy szedje össze magát kicsit, majd belekarolok nyakába és megcsókolom.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 21, 2015 12:54 pm
Sylvia and Roman
+18
Soha nem volt az a tipikus vaddisznó az ágyban, aki ide-oda pakolja szegény lányokat, s nem is érdekli, hogy nekik jó vagy fájdalmas az a fő, hogy élvezze. Ő mindig nagyobb tapintattal volt az emberekre, de főleg a nőkre még akkor is, ha az az illető vámpír nő volt. És ez most sincs másként eleinte. Óvja és védi Sylviát, igyekszik nem fájdalmat okozni neki, hisz mire jó a szex, ha fáj? Viszont van egy pont, mikor már ő se teljesen ura a testének. Mikor a vér amit elvett a lánytól elkezd áramlani a testében, arra ösztökéli, hogy mutassa meg, hogy márpedig ő az erősebb, ő a vámpír. Hogy ő az aki vezet, aki a tempót diktálja. Az egy pillanatra feltűnik neki, hogy egyre gyengébb lesz szegény a karjai között, de a szürke köd teljesen ellepi az agyát. Nem sokszor történik ez meg, csak akkor ha egymás után többször iszik. És múltkor megfogadta Magnusnál, hogy márpedig erre több alkalmat fog keríteni. Szóval ezek után nagy valószínűséggel, meg fogja keseríteni szegény Sylvia életét, de majd kitalál valamit ,hogy ez ne így legyen. Nem akarja őt szenvedni látni. Ettől függetlenül most a jelenben élünk. Ott, ahol most nem tud változtatni, mert teljes béklyóba esve élvezi a vérének pezsgését, férfiasságának határozott lüktetését ahogy egyre többet és többet akar a nőből. Egyre inkább tolakszik befelé, mintha lenne még hova férnie még annak ellenére is, hogy teljesen kitölti őt. Ez csak akkor válik nyilvánvalóbbá, mikor elfekteti az ágyon, s egyre nagyobbakat, egyre erősebbeket lök szegényen. Csak azután jön rá, hogy hova ez az erő, ez a sietség, mikor megérzi, hogy már nincs hova férnie. Egy milliméternyi hely sincs már amit betölthetne. Szemfogai hossza, szemének vad vöröslő villanása egy pillanat erejéig válik csak nyilvánvalóvá. Vad, kegyetlen, feszített tempójú mozgása miatt Sylvia többször felszisszen vagy felkiált, ám ő próbálja kizárni a fejéből a hangokat, melyek amúgy visszarántanák a jelenbe. Állatias ösztönei az állatias szexre buzdítják melyből nem enged még annak ellenére se, hogy Sylvia rá szól. Mintha egy dugóval tömítették volna el az amúgy nagyon is kifinomult, mindent meghalló füleit. Mintha csak nagyon távolról, visszhangozva hallaná a kiáltásokat és a felszólítást. Mielőtt még elérné tűrőképessége határát, és a csúcsra ugrana, határozottan kihúzódik a lányból s hasra fekteti az apró, törékeny testet, hogy aztán fenekét felhúzva magához, ujjaival megkeresve a biztos pontot, finomkodás nélkül ugyan oda csússzon vissza. Kezét megragadva, a vékonyka ujjait az ágy rácsára fűzi, melyre ő maga is rámar, így még egy-két nagyobb lélegzetvételű, keményebb lökést mér rá, többször is nyakába csókolva, újra és újra lenyalva nyakáról a menet közben néha kiserkenő édes vérét. Verejtékezve, zihálva teszi állatias dolgát, nem is gondolva arra, hogy mit indíthat el ezzel... Közben már kezdi érezni, hogy lassan de biztosan elér a gyönyörhöz.
Kezdőlap
