Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 21, 2015 10:54 pm
Roman & Sylvia
+18
Azt hiszem azon a ponton vagyok, hogy egy kicsit megijedek a vámpíromtól és attól, hogy mennyire nem kontrollálja önmagát. Régen volt már az is, hogy együtt voltunk és az is, hogy ennyire durva lett volna. Persze, előfordult már, de többnyire azért vissza tudja fogni magát. Ilyenkor még sajnálom is egy kicsit… ha belegondolok, hogy ő nem adhatja teljesen át magát az élvezetnek, hiszen ha mindenét beleadná, lehet nem maradna ép csontom… vagy legalábbis tele lennék zúzódásokkal minimum. Azt pedig nem csak én bánnám meg, azt hiszem, hanem utána ő is… tudom, hogy ott és akkor lehet fel se fogja, de mikor már józan eszénél van, rádöbben, hogy mekkora különbség van köztünk az erőviszonyok terén. De ez egy egészen apró dolog, s ennek ellenére ugyanúgy boldogan teszek meg érte bármit, hiszen én se vagyok tökéletes, és én is okozok neki elég fejfájást, ahogy azt ő maga is bevallotta. Hiába szólok rá, ahogy ráemelem tekintetem látom, hogy fel se fogja a dolgot, s ha lehet még talán fokozza is… vagy csak én gyengülök jobban, mégis ugyanolyan marad, de valahogy nem arra gondolok, hogy legyen már vége… ahogy erőm engedi, megpróbálom máshol levezetni, mondjuk éppen rajta, azzal, hogy karjába markolok, vagy éppen hátába, amit érek. Látom tekintetében, hogy bármi ilyesmit megpróbálnom felesleges lenne, ezért csak lehunyom szemem, s átadom magam az utolsó pillanatoknak, nem gondolva abba, hogy fájdalmat okoz, mert most már bizony jobban érzem azt, mintsem csak az extázist… Lehet előtte kellett volna innom a véréből, akkor talán több energiám lenne. Amikor megemel, hirtelen megrémiszt, leginkább az, hogy nem tudom, mit akar csinálni, bevallom egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy valami olyasmit, amit én nagyon nem szeretnék… de szerencsére erre nem kerül sor, viszont így valahogy még a durva lökéseit is kellemesebbnek érzem. Főleg, hogy megérzem csókjait nyakamon, csak hagyom, hogy eljussak az orgazmusig, bár már nem kiáltva, csak erősen kapkodva a levegőt, egy-egy visszafoghatatlan nyögés tör elő belőlem. Mozgásának intenzitásából kiindulva lassan ő is elér a csúcsra, ahogy én is, egy pillanatig megpróbálom kiküzdeni kezeimet, de hamar feladom, s végül csak hagyom, hogy ő tartson. Egy jó pár percig csak kapkodom a levegőt, majd megfordulok s hátamra fekszek, beletemetve magam az ágyba. - Nem fogom hagyni, hogy ilyen ritkán vedd magadhoz a vérem… Ha kell, akkor rád fogok parancsolni, mert… megijesztettél most. – Nyögöm végül ki, ahogy megtalálom hangomat. Szavaim lágyak, nem szemrehányó és nem is számon kérő, amennyire tudom, nyugodt hangom mondom mindezt neki, bár erő nemigen van szavaimban, tekintve, hogy bennem is alig maradt.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Csüt. Ápr. 23, 2015 4:38 pm
Sylvia and Roman
+18
A vérnek hála állatias ösztönei pillanatok alatt életre kelnek benne s a lehető legdurvább módon kapcsol intenzívebb iramra. Lekötötte még az elején, hogy nyugodtan rászólhat Sylvia, ha nem tetszik valami, sőt még oldalba is vághatja, a hátába térdelhet, de csak nem teszi meg a másik. Roman szemei vad, vörös villogása jelzi, hogy nem most fogja összeszedni magát, maximum csak hajrázni kezd mely egyre hevesebb, egyre vadabb és akaratosan mozgásában nyilvánul meg. Olykor állatias morgás tör fel belőle ahogy a nyögés túl mélyről érkezik. A gond csak az, hogy a lányból érkező ijedtség és a kétségbeesett, fájó jajongások nem térítik magához. Az az egy viszont fokozza vágyait, hogy Sylvia ahol tud belé kapaszkodik, határozottan, markolva. Érzi ahogy itt-ott kiserken a vére a lány körmei által ejtett sebekből, de nem érdekli, csak megfeszített tempóban mozog a lányban, mint aki már csak ebben lelné igazi örömét. Mintha ez lenne az egyetlen ami érteti, s ha kell akkor az állatias szexen is túl tesz a maga módján, csak a lánynak legyen még elég ereje. Miután kihúzódik belőle és egy gyors mozdulattal megfordítja, minden hezitálás nélkül vágódik vissza belé s emelve a gyorsaságon belekapaszkodik az ágy háttámlájába, hogy annak segítségével is tarthassa az iramot. Már az ő teste is kezd elfáradni bármilyen hihetetlen is. Lehet, hogy hosszú ideig képes egyfolytában aktust létesíteni, viszont ez a jelenlegi mindenen túltesz. Keze a maroknyi kis mellekre siklik, hogy azt simogatva, ujjaival csipkedve ingerelhesse tovább mígnem a lány eléri a csúcsot. Szószerint belefullad abba a gyönyörbe amit ő is érez pillanatok leforgását követően, mikor hallja a hangos zihálást mely az alatta négykézláb térdelő lányból ered. Egész testében megremeg, izmai görcsbe rándulnak mikor ő is eléri azt amit az imént a lány. Ám még nem húzódik ki belőle, inkább mélyen elmerül, s még fáradt lök egyet kettőt, hogy végleg visszavehessen a tempóból. Oly annyira, hogy kezd teljesen kitisztulni az agya, amit eddig szürke köd és a töménytelen szex gondolata tartott gúzsban. Kerek szemekkel figyeli, ahogy Sylvia megfordul s elterül alatta, majd mintha egy ventilátort nyomtak volna a feje mellé, minden eddigi kegyetlensége elillan, s már gondolni se mer arra, hogy mit tett a lánnyal. Kétségbeesetten néz végig rajta, nem-e lett lila foltos, ám tekintete megakad gyorsan emelkedő és süppedő mellkasán, amihez lehúzódva apró csókokat lehel rá. - Sajnálom... - nyöszörgi ahogy tenyerével végigsimít a combján s mellkasán, majd arcát a nyakába temetve vesz néhány, mély levegőt, hogy végre összeszedhesse magát. A heves szívverés mely Sylviából ered nem, hogy lenyugtatná, inkább felidegesíti, s már pattan is ki az ágyból, hogy az egyik szekrényhez vegye az irányt amiben fegyvereket tart. Egy vékony pengés szikét kap elő belőle, hogy aztán azzal vágtasson vissza a lányhoz, akit felhúz magához. - Innod kell - határozottan vágja bele a saját nyakába a szikét. Nem ejthet szimplán felületi sérülést, mert az túl hamar gyógyulna be.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Csüt. Ápr. 23, 2015 11:14 pm
Roman & Sylvia
Egészen apró pillanatok alatt látom meg arcán, de legfőképpen szemeiben a változást, amit még testén is érezni. Sokkal kevésbé feszülnek meg izmai, s ahogy kezd magához térni, arca is lágyul, s visszatér az a Roman, akit azért be kell vallanom, sokkal inkább szeretek. Tekintete is először lágyul, majd ahogy ráébred, hogy mi történt, riadtan tekint végig rajtam, én pedig már most megsajnálom. Tudom, hogy nem szándékosan tette és tudom, hogy nem igazán tehet róla, hisz ösztönei vezérelték… annak ellenére, hogy azért valamennyit tehetett volna. De én hoztam ki belőle… az én vérem ösztökélte, azt pedig én ajánlottam neki. Természetesen azért nem fogom magamat okolni a dolgokért, sőt, senkit nem is kell okolni, hiszen nem történt bajom, csak… kicsit legyengültem, s voltak pillanatok, amikor annyira nem élveztem, mint kellett volna, de még itt vagyok és semmi komoly nem történt. Érzem előre, hogy nagyobb ügyet fog ebből csinálni, mint kellene… Ahogy arca hozzám simul, ujjaimmal lágyan megcirógatom tarkóját, s egy egész rövid ideig nem is engedem, hogy elmozduljon, mert egyszerűen jól esik a közelsége. Szabályosan megijedek, amikor felpattan az ágyról, s fogalma sincs, hogy mit csinál… de erőm sincs túl sok jelenleg, hogy utána menjek, csak felkönyökölök az ágyon, úgy nézek utána. Pár pillanaton belül vissza is tér mellém, de ahogy meglátom a szikét, meg ahogy nyakába vágja, szemeim elkerekednek. Valahol mélyen értem, hogy miért csinálja, de jelen helyzetben egyszerűen lesokkol. Meg se tudok szólalni, vagy reagálni, csak mikor megszólal eszmélek fel. - De… - Ennyi jön ki számon, s aztán megpillantom a vérét, ahogy folyik le nyakán, egészen picit meglököm, hogy érezhesse mit szeretnék és a hátára feküdjön. Tudom, hogy nem várhatok sokáig, mert még ez a seb is hamar gyógyul, ezért nyakához is hajolok. Ennyi idő után is borzasztóan szokatlan a vér íze számomra, s el se tudom képzelni, hogy nekik milyen lehet… de biztosan jobb, mint nekem. Viszont miután már az első pár korty hatását megérzi az ember, máris elfelejti, hogy milyen íze is van, s csak azt akarja érezni, ahogy végigfut szervezetén. Egészen hozzásimulok, szinte ráfekszek mellkasára, szépen lassan érezve, ahogy ismét visszakerül az erő testembe. Kezemmel végigsimítok karján, hogy végül ujjainkat összekulcsolhassam, s minden egyes korty után finoman megszorítom. Nem iszok sokat, csak annyit, amennyi pont elég, hogy visszatérjen belém az erő, amit félig-meddig ellopott tőlem, majd adok még egy apró csókot nyakára, elhúzódok, s nézem, ahogy a seb szépen begyógyul. Ezt valahogy nagyon szeretem látni… mert olyan varázslatos hatása van… még ha már jó párszor láttam is. Aztán végül felemelkedek annyira, hogy arcát is láttam, de továbbra is hozzábújok. - Köszönöm – Mosolyodok el és finoman megsimítom arcát. - Nehogy elkezdj nekem nagyon szabadkozni, meg bocsánatot kérni… - Szögezem azért le, bár tudom, hogy ez se fog sokat használni… és már nagyon jól ismerem ilyenkor. - Csak egy valamit ígérj meg nekem… Nem fogod hagyni, hogy megint ennyi ideig ne juss vérhez… Mert… én tényleg rád fogok parancsolni. Persze ez azért kicsit önző is… de nem is muszáj velem lennie sokat… én már akkor is boldog leszek, ha csak arra az időre találkozok vele, amíg kiszolgálom a véremmel. De ezt nem szeretném sűrűn tapasztalni, mert azért nekem is van tűréshatárom. - Tudod… nekem egy gondom van csak azzal, ha átváltoztatsz… én tudom, hogy köztünk milyen… intim dolog volt az, hogy a véremet ittad, de utána már nem érne sokat a vérem, és rossz belegondolni, hogy mással is átélnéd ezt. Nem akarlak elveszíteni…
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 28, 2015 10:12 pm
Sylvia and Roman
Riadt tekintete valószínűleg mindent elárul. Mintha az iménti állatias ösztönei, a szürke, ragacsos köd szerte foszlott volna s pillanatok alatt visszatért önnön magához, aki nem tette volna azt Sylviával, amit az előbb mégis megvalósított. Ajkai némán, leheletnyit elnyílnak egymástól ahogy mondani akar valamit, viszont ez a valami a torkán akad, s nem jön ki más belőle csak egy halk sóhaj, amit egy undorodó, haragos pillantást követ. Ez utóbbit nem a lánynak, sokkal inkább magának címzi. Izmai megfeszülnek makulátlan bőre alatt ahogy próbál ellenállni a vágynak, hogy kárt tegyen saját magában. Sikeresen veszi a legnehezebb akadályokat is, ám ezt is csak azzal éri el, hogy látja, milyen állapotban van a nő, akit nem mellesleg a kelleténél is jobban szeret s próbál vigyázni rá minek most is pont ellenkezőjét tette. Nem véletlen, hogy elvágtázik, hogy aztán egy orvosi szikével térjen vissza ami pillanatok alatt elmélyül nyakának húsába ezzel kis csermelyként útjának engedve vérének egy jó adagját. Lágyan, mégis ösztönzőn valahol pedig kétségbeesetten figyeli választottja arcát, ki aprót lök rajta ezzel utalásokat téve Roman felé, ki gondolkodás nélkül cselekszik s könnyedén elterül az ágyon. Halk sóhaj szakad fel belőle mikor megérzi a puha száját a nyakán, majd a szívó érzést ahogy a vérét elkezdi inni. Ujjai közben megtalálják a csípőjét, derekát és hátát melyet finoman cirógatni kezd ujjbegyeivel, olykor pedig tenyerével is végigsimít a bőrén csak, hogy érezhesse annak puhaságát. Szemét egy pillanatra se hunyja le, szinte lyukakat éget a sötét, már-már feketébe hajló sötétítőn. Mikor a másik végez, arcát felé fordítja, hogy dús haját simogatva és tanulmányozva hallgassa mondandóját. - Persze. Muszáj leszek egyre több vért magamhoz venni most már. A végén kidobnak a tanácsból mondván gyenge vagyok - mosolyodik el, bár még mindig nem nevezhető egy életerős, túlzottan vidám mosolynak. Nem gyenge ő, csak inkább az esze és a mentális ereje az, ami fő erénye mint sem a fizikai ereszd el a hajam küzdelmek. Homlokát ráncolva figyeli az arcát, mígnem halkan felnyög. - Nem veszítenél el. Ami kettőnk között van, részemről teljesen más, mint ami ghoul vámpír között megköttetik. Nem erre alapozok s inkább nekem kellene félnem, elvégre a vérem az, ami ennyire hozzám köt téged. Viszont képtelen lennék végignézni ahogy lassan elhervadsz - vallja be minden köntörfalazás nélkül, végtelen szomorúsággal telt tekintettel. Finoman végigsimít a lány arcán, majd közelebb hajolva hozzá egy gyors, de érzelmes csókot lop tőle. - De a te döntésed és tudok várni, nem siettetlek.
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Kedd Ápr. 28, 2015 11:04 pm
Roman & Sylvia
I'm here to kiss away any thoughts of regret
Félelmetes érzés az, amikor egy vámpír vére szinte végigszáguld szervezetedben, minden porcikádat elérve, befurakodva mindenhova. Első alkalommal komolyan megijedtem tőle, hisz sose tapasztaltam semmi hasonlót. Sose drogoztam, semmi tudatmódosító szer az alkoholon kívül, de attól is csak vesztesz önmagadból, ezzel pedig nyersz, elég sokat. Egy pillanatra teljesen másnak érzed magad, mintha belekerültél volna más testébe, valaki más fizikumába. Mára már azért eléggé hozzászoktam, s bár ugyanolyan jó érzéssel tölt el, korántsem kerítek neki akkora jelentőséget, főleg, mert most már tudok megálljt parancsolni magamnak, s nem akarok minél többet magamhoz venni, annak ellenére, hogy sose voltam az a mohó típus, azért Roman vére igencsak érdekes hatással tudott lenni rám. Azt hiszem azért értem egy egészen picit, hogy ő mit érezhet velem kapcsolatban. Mondandója közben már hevesen kezdem rázni a fejemet és azt hiszem ezzel kicsit sértve is érzem magam. - Komolyan úgy gondolod, hogy csak a véred köt hozzád? – Érezni is lehet hangomban, hogy egy egészen picit azért ezzel sikerült most felbosszantania. - Ha így gondolod, nem kell a véred… inkább élek halandóként, de nem akarom egy pillanatig se, hogy azt gondold, hogy csak ez köt hozzád… mert ez nekem csak egy apróság. – Határozottan jelentem ki, hogy én bizony akkor többet nem iszok a véréből, mert ha így gondolja, akkor valamit nagyon rosszul csinálhattam. Én is nagyon jól tudom róla, hogy nem vérbanknak használ, vagy éppen csak holmi ágyasnak, akit megdughat, ha akar, meg lecsapolhat és csak azért ad a véréből, hogy erős maradjak és tovább folytathassa, amit csinál. Jelen helyzetben egyedül a csókja az, ami lenyugtat, s csak azért nem pattanok le az ágyról és viharzok el a szobámba, mert ezzel igen erősen ideköt. Lehunyom a szemem, majd veszek egy nagy levegőt. - Nem kell végignézned… csak vannak kétségeim… és remélem tudod, hogy ez most nekem milyen rosszul esett… - Nem is nézek a szemébe, inkább mellkasát bámulom, de csak, hogy ne kelljen ránéznem azokkal a tekintetekkel, amit nem tudok elrejteni. Mert sose tudtam az érzéseimet kitörölni szememből. - Viszont akkor is úgy érzem… hogy féltékeny lennék, ha bárki más a helyemre lépne… ami tudom, hogy rossz, mert muszáj lesz, hogy vért vegyél magadhoz… önzőnek érzem magam… inkább… inkább hagyjuk is a témát. – Sóhajtok végül és kicsit felemelkedek, kezemen megtámaszkodva. - Most éhes is vagyok… azt hiszem meg kell látogatni a konyhát… - Jelentem ki, teljesen megváltoztatva hangulatomat. Tudom, hogy az a másik dolog nem lezárt ügy… és erről kell még beszélnünk, viszont látva a tekintetét is, muszáj lesz mással foglalkoznom most, mert nem szeretem így látni. Először rendesen felülök az ágyban, majd szándékosan rajta mászok át, először átemelem egyik lábam fölött és odahajolok hozzá egy apró csókért, majd le is pattanok az ágyról, felkapva a földről az ingjét. - Ezt pedig ellopom… - Meg se várva válaszát már fel is húzom, s szépen lassan be is gombolom azokat a gombokat. Csodásan áll… akár egy egész ruhát is kitesz nekem, de a célnak most tökéletesen megfelel.
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Hétf. Május 04, 2015 3:59 pm
Sylvia and Roman
Nem zavarja az a fura érzés, ahogy pár kortyra való vér távozik az ereiből, elvégre most tette magáévá Sylvia vérének egy részét, ami elegendő ahhoz, hogy ezt ellensúlyozza... no meg, nincs is az a mennyiség amit eltudna venni tőle a lány ilyen módon. Világos, zöld tekintete a plafont fürkészi ez idő alatt, mígnem kitérnek ismételten egy kényesebb témára. - Én már nem tudom... sokan mondták, hogy ne éljem bele a gondolatba magam, hogy ha esetleg vámpírrá teszlek akkor minden ugyan az lesz, mint előtte volt, sőt. Én magam is tudom, hogy a Ghoulokat a vámpírjának vére köti hozzájuk, és bár szeretném elhinni, hogy ez a mi esetünkben nem így van és egy részem azt üvölti, hogy hülyeséget feltételezek, de már elbizonytalanodtam - vallja be miközben egy hajtincset tűr Sylvia füle mögé. - Nagyon nehéz a helyzetem, remélem tudod, mert ez idő alatt komolyan beléd szerettem és azzal, hogy talán... ez tényleg csak a vérem miatt van, csak még inkább fájdítom a szívem. Mondjuk mindig is egy mazochista bolond voltam és talán nem kellene ennyi hülyeségen járjon az eszem, de egyszerűen van amit nem tudok kiverni a fejemből miután az beékelte oda magát - keserű mosolya nem épp jókedvről árulkodik, ami ez esetben érthető is. - Bolondság... de be kell, hogy valljam, tényleg kíváncsi lennék mi lenne akkor. Hogy tényleg ugyan olyan lesz-e a ragaszkodásod, mint amilyen most is. Ne érts félre, nem benned kételkedek, sokkal inkább a véremben, ami méreg, drog számodra - utálja a gondolatot, hogy ilyenkor ekkora mértékű sebezhetőség lesz úrrá rajta, de egyszerűen nem tud vele mit kezdeni. - Tudom és nem győzöm eleget bizonygatni, hogy mennyire sajnálom, de sajnos ezek olyan dolgok amit ki kell mondanom valakinek és nagy valószínűséggel ha ez a valaki Sahara lenne, akkor negyed ennyi empátiát se látnék viszont - vakarja meg keserűen a fejét, tekintetét le se véve a lányról. - Jól van - zárja rövidre. Ha Sylvia nem akar erről beszélni akkor ő se fog. Így finoman végigsimít a derekán mikor elhúzódik tőle. Az apró csókot viszonozza, majd mosolyogva les utána. Az inget nem bánja, szereti abban látni még akkor is, ha négyszer bele férne. Pár gondolatfoszlányt semmissé téve felpattan, gyorsan belebújik egy tiszta alsógatyába majd egy sötétkék, koptatott farmerba, hogy aztán egy fekete pólóval szerencsétlenkedve induljon a lány után. Sahara szemöldökét emelgetve jön vele szembe, mígnem letér az "útról", hogy szobája ajtaját feltárja majd nagy lendülettel bevágja maga mögött. Roman szemöldöke rögtön a homlokába költözik, ám nem áll meg, a konyha felé veszi az irányt. - Ezt meg mi lelte? - szól oda az újságot olvasó Dannyhez. - Szerinted? Nincs jó kedve...
Különleges képesség : Erősebb vagyok, mint egy telepata. Képes vagyok gondolataiba látni és kommunikálni másokkal.
Felöltött alak :
Vonal3 :
Tárgy: Re: Sylvia and Roman Hétf. Május 04, 2015 7:47 pm
Roman & Sylvia
I'm here to kiss away any thoughts of regret
Egyre kevésbé tetszik, amit mondd… egyszerűen úgy érzem magam közben, mintha viselkedésem azt árulta volna el neki, hogy kihasználom… hogy csak azért akarok tőle bármit is, hogy utána a vérét igyam, pedig nem. Most is csak azért ittam, mert egyrészt ő mondta, másrészt éreztem, hogy elgyengültem és bár imádom a hatását, nekem nem létszükséglet. Persze, borzasztóan jó dolog, hogy erősebb lettem, meg gyorsabb, meg egészségesebb, de… nekem ezek a dolgok sose számítottak annyira, mint amennyire például a másokhoz fűződő viszonyom, vagy kapcsolatom. Romant pedig szeretem… túlságosan is, hiszen borzasztóan sokat köszönhetek neki. Azért egy pillanatra átfut egy mosoly arcomon, amikor az irántam táplált érzéseit fejezte ki, de utána ugyanúgy visszaváltottam a dühös és… kicsit aggódó arckifejezésemre, mert nem igazán tudom ezt hova tenni. Egyszerűen nem éreztem én sose úgy, hogy azt mutattam volna felé, hogy csak ez kell nekem. Persze, valahol megértem, nyilván az is közrejátszik, hogy sokkal több mindent megélt, sokkal több negatív tapasztalata is lehet, de muszáj a saját oldalamat nézni a dolognak, hiszen azt élem meg… és nem tudok belelátni a fejébe, hogy miért is érez így. - Nézd, én… azt hiszem valahol megértem a gondod, viszont ezek után én is ugyanúgy feltételezhetném, hogy csak azért kellek neked, hogy a véremet adjam és legyen valaki állandó, aki a rendelkezésedre áll… és semmi más. De én mégis tudom, hogy ez nem így van és ezért esik rosszul, hogy ezt a bizalmat én nem kapom meg tőled. – Mondom végül és egy egészen picit elmosolyodok, amikor mondja, hogy kíváncsi lenne rá, hogy mi történne, ha nem innám a vérét. - Tudod mit? Én… én akkor nem fogom. Be akarom neked bizonyítani, mielőtt átváltoztatsz, hogy nekem a véred csak azért kell, hogy az ilyen eseteket könnyebben bírjam… Nekem nincs szükség arra a pluszra, amit ad, hiszen eddig is anélkül éltem, ezek után is tudnék anélkül élni. Viszont azt is vedd figyelembe, hogy bennem csak is miattad merült fel az is egyáltalán, hogy átváltoztass… engem nem fűt a vágy, hogy legyőzhetetlen legyek… engem az mozgat, hogy Téged boldognak lássalak és ha lehet, akkor minél több ideig veled lehessek. – Teszem még hozzá, mielőtt felpattanok és lezárom a beszélgetést. Remélem valamelyest azért sikerül meggyőznöm és tényleg… én túlélem a vére nélkül, hisz az elején se ittam, viszont akkor neki is figyelnie kell arra, hogy ne történjen olyan, mint ma, mert egyszerű halandóként nem biztos, hogy olyan könnyen elviselném ezt. Figyelem, ahogy felöltözik és addig el se indulok, majd utána is csak úgy, hogyha szorosan nyomomban van, néha még hátra is pillantok rá. A drága lányka apró jelenetén csak megvonom a vállam, azt hiszem jobb, ha nem fogok vele foglalkozni, még ha érzem is, hogy ez az ajtócsapkodás nekem szólt. Van elég gondom most ahhoz, hogy ne foglalkozzak egy olyasvalakivel, aki úgy viselkedik néha, mint egy hisztis tinédzser. A konyhába kiérve odalépek hozzá és pólójánál fogva húzom magamhoz, tudom, hogy Dannyt ez nem szokta zavarni… - Csinálsz nekem valami finomat? – Kérdezem, mielőtt lopnék tőle egy apró csókot. Majd a választ megvárva sétálok a konyhapulthoz, hogy arra felpattanjak. Most egy picit kihasználom, hogy megkapom tőle, amit kérek általában. Nem igazán szoktam ezt kihasználni, nyilván, de most jólesne.
Kezdőlap
