Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Luna & Lucretia

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Tárgy: Luna & Lucretia   Pént. Szept. 25, 2015 5:22 pm

Hitte volna valaki, hogy a pokol ritka unalmas hely is tud lenni? Nem? Nos, én sem, amikor még oda kerültem. De az évek múlásával megtanultam, hogy hiába van valakinek angyali türelme és sok kapcsolata, attól még itt is elfoghatja a semmittevés. Nem a lustaság, amikor lenne mit csinálni, csak nem akarsz, hanem a kötelező tétlenség. Egyszerűen minden megy a maga útján, az éves lélek adagomat már a nyáron megszereztem, köszönhetően a rocksztár vámpírnak, aki már véglegesen is az enyém, hiába nem tud róla, így pedig felszabadult nem kevés időm. Lucifer mellett a feladataim könnyűek, az idő, amelyet a mesteremmel töltök nem rövidül, de az alatt túl sok dologgal végzek és ha végre egyszer kiszabadulok, akkor elér az a furcsa érzés, hogy nem tudok mit csinálni. Talán azért is lehet, mert az utóbbi években kissé felpörögtek a történések, de folyamatosan kezd kialakulni számomra a pokolban egy állandó rendszer, amelyet a magam módján irányítok, a része vagyok és hagy szabad időt is számomra. Amelynek eltöltése viszont kérdéses, mert ha már nem kell lelkekkel foglalkoznom, kevés dolog tud a földre csábítani, a pokolban maradni meg még kevésbé van kedvem. Főleg mivel Lilith is odalenn van és éppen próbálja nagyon élvezni valamelyik szerencsétlen áldozatát. Mintha irigyelném érte. Engem maximum akkor érdekelnek a démonok, ha valamit el akarok követni, amiért végig nézem, ahogy mást büntetnek meg. Igazán vicces szórakozás tud lenni a dolog. Hogy sajnálnom kéne őket miatta? Nos, megtehetném, de tisztában vagyok vele, hogy a pokolban a legjobb női barátnőm is simán halálra kínozna, ha ezért kaphatna öt perc hírnevet, ezt így nem teszem meg. Maradnak a férfiak, akik ugyan nyilván valóan a szexet és egyéb juttatásokat akarják, de kétszer is meggondolják, hogy érdemes-e a hozzám hasonló komplikáció mentes partnereket feláldozni és a válasz általában még így is egy hatalmas nagy nem. Több nőt éltem túl az oldalukon, mint elképzelni lehetne és nem is szándékozom ezen változtatni. Egyébként meg ha már a nőkről van szó, azt hiszem, tudom is, mivel fogom tölteni én a délutánomat. Cassandra ugyan még mindig nem tette túl magát a démonná válásán, de ideje lenne a megfelelő irányba terelni. Már néven Asmodeus rendjébe. Ennek pedig a legkönnyebb módja, ha megmutatjuk neki, hogy az milyen kellemes...
A demonica egyike azon kevés helyeknek, amelyek valóban démoni befolyás alatt működnek és közben erről az ott dolgozóknak is van némi figyelme. A hely elég népszerű még a pokol lakóinak körében is, az üzlet vezetője elég jól ismeri a szélsőséges ízlésvilágot ahhoz, hogy könnyedén megcsináltathassa az emberi elme mélyén rejtőző legőrültebb játékokat is. És az egyike azon helyeknek, ahol nem esik nehezemre emberi ruhában megjelenni. Utazni más dolog, azt most sem teszem meg, az épület melletti sikátorban tűnök fel füst formájában és veszem fel az emberi alakomat. Nem sokban különbözik a démonitól, de a hosszú, aranyszőke hajamnak ilyenkor búcsút mondok és előkerülnek a sminkjeim is. Sötétvörös ajkak, divatos és színes ruha, halvány bőr, látványos ékszerek. Bármelyik üzletasszony megirigyelni a kinézetemet, és egyben le is rontom a megítélésüket, mikor minden hezitálás nélkül lépek ki az utcára majd fordulok be a kedvenc boltjaim egyikébe. A pultnál fiatal férfi áll, első pillantásra tudom, hogy nem ember és az alapján, ahogy a levegőbe szagol, nyilván valóvá válik, hogy ő is tudja, én sem vagyok az. Ezzel pedig meg is úszom a bemutatkozást, zavartalanul indulhatok el a polcok között, hogy alaposabban körülnézzek az újdonságok táján. Igazából a hely egyik különlegessége a pince, ahol élő áldozatokon is ki lehet próbálni a játékokat és áll a kedves látogatók szolgálatára. Csak egyszer kell kérdően a függöny felé intenem és a fiú azonnal elmosolyodik, jelezve, ha kívánok, nyugodtan menjek le, épp szabad a hely. Már tudom, hogy kívánni fogom...
// Kinézet

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Pént. Szept. 25, 2015 9:29 pm

Seattle, nagyjából 3 hónappal Olympiába érkezése előtt

Gyors, puha léptekkel kerülgetem az embertömeget az utcán, miközben ide-oda pásztázom tekintetemmel a környéket. Érzem, hogy egy falkatársam a nyomomban van. Az illat semmivel sem téveszthető össze, hiába vegyül bele a város forgatagába. Pont ezért vagyok biztos abban, hogy már üldözőm is kiszúrta a szagomat. Az irány behatárolása viszont már sokkal nehezebb, és ezt igyekszem ki is használni. Kukák mellett surranok el, virágüzleten vágok át, étterembe sétálok be és szökök ki a női mosdó ablakán. Egyrészt élvezem a bújócskát, másrészt viszont már nagyon elegem van belőle. Ez a nyomkövető nagyjából két hónapja akadt a nyomomra, és azóta nem ereszt. Képtelen vagyok tőle előadásokra menni, már kettőt is le kellett mondanom, és ez igen csak frusztrálttá tesz. A zene az életem, az tart egyben. Mindig is az volt a mentsváram, és most ez a kis farok elvette tőlem.

Dühösen csapok a falra az egyik sikátorban. Nem fogom vissza magam, így pereg a vakolat rendesen, de nem érdekel. Miért ne tudnak már végre békén hagyni? Több mint nyolcvan éve jöttem el otthonról. Értelmes ember ennyi idő után már rég feladta volna, bár apám sosem volt az, ahogy ember sem. Született farkas, ahogy én, és kitartó. Ha elkapta a prédáját nem ereszti. Csakhogy én kicsúsztam a szorításából és a büszkeségén esett csorba nem engedi, hogy lemondjon rólam. Igen, tudom. Tisztában vagyok az indíttatásaival.

Rikító színek vonják magukra a figyelmemet. Tátott szájjal nézem a ciklámen felsőben és vörös szoknyában tipegő alakot, aki befordul a sarkon és eltűnik a szemem elől. Érdeklődve rohanok utána és még épp látom, ahogy eltűnik az egyik üzlet ajtaja mögött. Kicsit felemelem a fejem és a levegőbe szagolok. Egyértelműen nem emberi az illat, bár nem tudom azonosítani, hogy micsoda. Tűnődve vonom össze a szemöldököm, hátra pillantok a vállam felett, majd utána lépek.

Döbbenten pislogok az ajtóban, ami halkan csukódik be utánam. Hirtelen azt sem tudom mit nézzek vagy éppen merre. Olyan látvány tárul a szemem elé, amiben még nem volt részem. Egyrészt mert nem igényeltem, másrészt mert szükségem sem volt rá. Mint farkasnak, előjogom, hogy az ösztöneimet követve ott és akkor üzekedek, ahol nekem jól esik, és nem szükséges semmilyen segédeszköz ahhoz, hogy kielégüljek. Viszont a kíváncsiságom ettől még felébred, így érdeklődve indulok el a sorok között.

- Elnézést. Segíthetek?

Értetlenül fordulok a hang irányába. Az eladó áll előttem. Nem is tudom miért gondoltam, hogy egy ilyen helyen nincs. Tagadóan rázom meg a fejem, miközben nyugtázom magamban, hogy alakváltó. Őt felismerem a szagáról.

- Nem tartom valószínűnek. Csak nézelődöm. Még magam sem tudom mit akarok.
- Esetleg egy vibrátort?
- Micsodát? – szűkül össze a szemem, ahogy az említett tárgyra mutat
.
Öntudatlanul nyílnak el ajkaim, miközben a férfi hímvesszőt ábrázoló valamit nézem, majd mérgesen mordulok a férfira.

- Mégis mi a bánatomnak kéne nekem ez?

Zöld lélektükreimben apró aranyszín pöttyök táncolnak, ahogy fenyegetően mustrálom végig, majd észbe kapva felsóhajtok.

- Bocsánat.

Úgy tűnik nem ártana pihennem egy kicsit, mert az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot. Viszont most már van némi sejtésem mi ez a bolt, és miért is jöhetett ide az a rikító papagáj színekbe öltözött nő, akit követtem.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Kedd Szept. 29, 2015 11:12 pm

Eltelt már több mint egy hónap a legutolsó látogatásom óta, egy ilyen helyen pedig ez nagy idő. Minden változik, minden mozgásban van és mindig az válik éppen népszerűvé, amit meg lehet találni a filmekben is. Márpedig a pornó egy olyan iparág, ahol készülhetnek egymás után a jobb és rosszabb filmek, mert lesz rájuk érdeklődő. Szerintem a földön nagyon kevés olyan férfi van 12 és 60 év között, aki ne találkozott volna még ezekkel a képekkel vagy valamelyik magazin esetleg naptár erotikus tartalmával. Hiába, az elmúlt fél évszázadban a meztelenség ugyanolyan része lett a kultúrának, mint például a vezetés. Ezt is majdnem mindenki csinálja ritkábban vagy gyakrabban, a kedvtől, anyagi lehetőségektől és persze az elérhetőségtől függően. Őszintén: aki keresi, az meg is találja, amire szüksége van, ennek a tökéletesítésére pedig a Demonica és hozzá hasonló boltok szolgálnak. Itt tényleg megtalálható bármi, amit csak egy perverz fantáziájú alkotó el tud képzelni, hiszen a szégyen ennek a világnak nem része. Látszik, hogy kéjdémonok befolyása alatt van a hely, egyértelműen, mert mindenki megtanult már zavartalanul részt venni az események folyásában és nem meglepődni semmin. Sőt, ha jól hallottam, akkor még az igazán elszánt vendégekre való tekintettel az alsó teremben fel lett szerelve pár kamera is és plusz pénzért simán fel lehet venni, amit művelsz az áldozatoddal. Fétis ez is, mint sok minden más, és akárcsak a korábban említett minden más, nem idegen és nem ijesztő a számomra...
A sorok között ráérősen sétálok, nem csak azért, mert magas sarkakon másképp nem túl kecses, hanem mert egyáltalán nem sietek és nem bánom, hogy körül nézhetek. Bár már majdnem egy éve ismerem a helyet, azt kitalálnom, hogy mi alapján rakják szét az árucikkeket még mindig nem sikerült. Persze van egy-egy tematika néha, mint például a videóknál vagy a maszkok és szájpeckek esetében, de alapvetően ömlesztve vannak a dolgok és mindenki élvezheti a saját kis kincsvadászatát, ha már betért. Számomra a legtöbb dolog nem vonzó, akivel hajlandó vagyok a szado-mazo vonalon messzebbre menni, az nem értékeli a gyenge próbálkozásokat és inkább van igénye az erősebb, sokkal kegyetlenebb eszközök felé. Egyébként megjegyzem, nem csak neki, általában fura mód, minél szokatlanabb vagy veszélyesebb egy játék, annál gyakrabban kell újra rendelni belőle. Mondjuk ehhez hozzáadódik az is, hogy általában nem mernek belőle elsőre nagy tételt kérni és csak azután kezdik igazán hirdetni, hogy az első, kisebb adagról jó visszajelzés érkezik. És hogy én honnan tudom mindezt? Nagyon egyszerű, még mindig démoni tulajdon az egész hely és véletlenül jóban vagyok azzal, aki üzemelteti. Egyébként ez elég nagy véletlen, tekintve, hogy a pokol nőinek igencsak magas százaléka utál szívből. És még csak nem is mondhatom, hogy minden ok nélkül.
Az ajtó csapódása térít magához, miközben éppen betérek az egyik sorba, ahonnan nem láthatom az érkezőt. De érezni érzem, a démoni lényem tudja, hogy nem ember van itt, de azt is, hogy rám nem veszélyes az érkező. A sorok elég magasak és tömöttek a maguk módján, így elrejtenek, miközben az üzletvezető beszélni kezd vele. Igazából már az első mondat után alig tudom megállni, hogy fel ne kacagjak, olyan szórakoztató a tény, hogy zavarban van a látvány miatt. Szórakoztató hallgatni, ahogy próbálja magát kihúzni a pácból és nem tudom megállni, hogy kissé a képességem el ne szabaduljon. Mennyi finom büszkeség rejtőzik benne, amely ezen a helyen bizony ki akar szabadulni a fogságából. Ami azt jelenti, itt az ebédem...
- Elnézést, merre találom az új szájpeckeket? Azt mondták, lesz pár, kifejezetten vámpír biztos anyagból is - ami nem tudom, mi akar lenni, de ha arra tervezték, hogy kibírja egy vámpír állkapcsa által rámért minden erősségű szorítást, meg két szemfogat, akkor talán egy bukott számára is megfelelő lehet. Én pedig tudom, melyiket akarom kipróbálni, ha lehetőségem nyílik rá és fogadni mernék, hogy nem fog az illető ellenkezni. Közben persze elő is jövök a sorok rejtekéből és indulok meg a lány felé, hogy az utolsó pillanatban irányt váltsak. A pultos eltűnik, bizonyára a raktárba megy megkeresni az általam kért kiegészítőket, én pedig addig szemügyre veszem a vibrátorokat. Lehet, hogy nincs ilyesmire szükségem azon szexuális élet mellett, amit folytatok, de attól még vicces dolog felmérni a kínálatot. Az egyik kifejezetten átlagos példányt még a kezembe is veszem, nem mintha annyira vonzana az elektromosság, csak éppen a cserélhető fej írás a dobozon eléggé gonosz ötleteket tud nekem adni. - Kapd el! - fordulok a lány felé, és dobom el könnyedén a dobozt. Az orrát célzom meg, hogy reflexből kénytelen legyen elfogni a játékomat. - Kezdőknek ez a tökéletes feszültség oldó, ki kéne próbálnod - mosolyodom el mellé halványan, majd megfordulok, hogy a felbukkanó pultostól átvegyem a saját játékomat. Hm, alig várom, hogy felavathassam...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Szept. 30, 2015 1:32 pm

Az eladó szerencsére magamra hagy. Még egy ilyen kérdés és biztos beépítettem volna a polcaiba, és letuszkolok a torkán pár általa ajánlott műfalloszt, csak hogy eltüntessem a szemem elől ezt a rengeteg zavarba ejtő tárgyat. A kíváncsiság, a dühöm és a büszkeségem hadba kelnek, de végül az utóbbi győz a zavarommal együtt. Már abban a pillanatban megbántam, hogy engedtem az érdeklődésemnek, amit az élénk színű ruhák keltettek fel, ahogy beléptem az ajtón, és magam sem értem mi a fenéért nem fordultam azon nyomban sarkon. Illetve tudom.

Mellkasom előtt karba font kézzel húzódok az ajtóhoz és pillantok ki óvatosan. Az üldözőm valahol a környéken jár. Sajnos egy farkast nem olyan egyszerű lerázni, hát még ha nyomkövető. Kemény, sőt brutális edzéseken mennek keresztül azért, hogy a szaglásuk határait kitolják. Biztos vagyok benne, hogy tudja, errefelé bujkálok valahol és valószínűleg csak idő kérdése, hogy ebbe az üzletbe is eljusson. Csak remélni merem, hogy ő tisztában van azzal, amivel én nem voltam, és nagy ívben elkerüli ezt a helyet.

A hátam mögött elhangzó kérdésre elkerekedett szemekkel reagálok, de nem, az istennek nem fordulok meg. Csak a kezeim szorulnak ökölbe. Szájpecek?? Vámpír biztos? Milyen elfajzott lelkületű ember tud ilyet kitalálni, és van ilyenre szüksége egy pásztoróra erejéig? Ha valaki ezek nélkül képtelen elélvezni az vagy beteg, vagy érzéketlen. Bár az előbbi jelző valószínűleg mindenképpen illik az összes idiótára, aki ide betéved vásárlás céljából. Olyan szorosan préselem össze a számat, hogy megakadályozzam a sértő szavakat, amik a torkomat kaparják, hogy csak egy hajszálvékony vonal marad belőle. Bár lehet más azt mondaná, csak túl büszke vagyok ahhoz, hogy kipróbáljam, és biztos ebben is lehet igazság, de úgy vagyok vele, jobb mindenből az igazi. A kényszerített orgazmus, a kínokkal járó üzekedés és erőszak, valamint bántalmazás nem ismeretlen számomra, és köszönöm, többet nem is kérek belőle, ha nem muszáj.

Hallom, ahogy az eladó elsiet, hogy teljesítse a vásárló esztelen kívánságát, majd sarkak kopogása töri meg a csöndet. A fülemet hegyezem. Érzékelem, hogy felém jön, és megfeszül minden izmom, hogy aztán egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázzam, hogy nem én voltam a cél. Újra kipillantok az ajtó üvegén, jobbra-balra tekintek, fürkészem az emberáradatot, de egyelőre még biztonságban vagyok, legalábbis úgy tűnik. Csakhogy csalóka az érzés, és olyan gyorsan szalad tova, hogy felocsúdni sincs időm. A felszólításra pördülök meg és ösztönösen marom el a felém dobott dobozt. Értetlenül szalad össze a szemöldököm, ahogy megnézem mégis mi a francot vágott hozzám, de ahogy tudatosul bennem, és ehhez még a szavai is végigmarnak rajtam, mint egy jól kidolgozott korbács, felhördülök. Undorodva állítom röppályára a vibrátort, hogy viszonozzam a szívességet, és kirobban belőlem a haragom, sértett büszkeségemmel karöltve.

- Már elnézést, de a szexuális életemhez semmi köze, ráadásul fogalma sem lehet arról, hogy mire lenne szükségem, vagy éppen mire nem. Hamarabb ugranék egy jeges folyóba télvíz idején, mint hogy ezek közül a… - egy pillanatra elakadok, hogy megtaláljam a helyes jelzőt. – rettenetek közül bármit is kipróbáljak. Csak sajnálni tudom magát, ha csak így képes elélvezni.

Szánakozón pillantok rajta végig. A testtartásom híven tükrözi, hogy milyen érzelmek fortyognak bennem: a fejem felemelve, a szemeimben apró szikrák fénylenek, és kihúzom magam, mind a százhatvanhárom centimben. Süt belőlem a gőg, a hiúság, a büszkeség és arrogancia, ahogy a lenézés is. Valóban csak sajnálni tudom, ha pusztán ennyi jut neki az érzéki örömökből.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Szept. 30, 2015 8:56 pm

Repül a vibrátor. Na, elhiszem, hogy van pár érdekes dolog, amire képesek ezek a kis aranyosak, de szárnyalni az idő nagy részében biztosan nem tudnak. Én legalábbis fogadni mernék rá. Mindegy, mert ez a szép példány itt egy percen belül másodszor emelkedik a levegőbe, hála a ténynek, hogy a farkasnak elég volt rápillantania, hogy megállapítsa, számára derogáló és már adja is vissza. Közben pedig megkapom, amit akartam, a büszkesége hirtelen emelkedni kezd és átveszi az irányító szerepet az érzelmei között. Ami nekem nem is baj, mert pontosan ezt akartam belőle kiváltani, de haraggal párban már nem olyan jó móka számomra. Igaz, kedvelem Barbelot meg a félénk, ismerkedős modorát, amikor nem morcos, de annyira még nem, hogy számomra is hasznossá válható ételnek számítson a düh, így lehet, hogy megpróbálom kiiktatni a rendszerből, mielőtt folytatnám a farkas lány idegesítését. Ami megjegyzem, számomra, innen nézve nem éppen nehéz feladat, tekintve, hogy pontosan tudom, mennyire zavaró számára ez az egész helyzet. Az érzelmei ott villódzanak körülötte, kivetülnek és bár nekem semmi kedvem elmerülni köztük, bizony a félelem és az idegesség eléggé torony magasan vezeti a listáit. Ilyenek a tökéletes célpontok számomra, nála tényleg nem kell sok, hogy tökéletes vacsorával lásson el, csak egy egészen kicsit kell a dologért megbirkóznom a személyiségével. Nos, szalvétát elő, ezüst evőeszközt pucolni, mert mindjárt tálalnak...
- Hát, nekem sincs rá szükségem, de van egy szeretőm, aki imádja őket, és néha megérdemli, hogy teljesítsem a kívánságait - mosolyodom el halványan, miközben kritikus szemmel mérem végig még egyszer a játékot. Pedig elsőre egészen kellemes kis példányt szemeltem ki, azt a fajtát, ami sok nőnek lehet a kedvence, mert méretfüggetlen és több sebességű. Fogadok, a farkas imádná, ha meg merné magának engedni, hogy jobban megnézze, amit természetesen eddig nem tett meg. Marad hátra a büszkeség játék, de abban jó vagyok. Olyan életet élek, amelyet sokan irigyelnének, ha ismernék teljes egészében, de mivel nem adok át nekik, leginkább csak megvetik. Azt hiszik, őt jobbak, mert kevésbé használják ki az adottságaikat, pedig nem mások, mint a társadalom szorgalmas kis hangyái, akik nem tudnak szabadulni. Tudom milyen ez, én is voltam egyszer ember és még mindig nem bántam meg, hogy ott hagytam azt a létformát. Inkább vagyok démon, aki hercegnővé vált a pokolban és élvezi az életet, mint egy angyal, akinek nulla szava van és soha nem mutathat túl sok érzelmet senkivel szemben. Isten képmutató, nekem pedig soha senki nem tudta megparancsolni, hogy tiszteljem miatta, sőt, nem is teszem meg. Ez a lét az én választásom és ki is élvezem mindenestül. Amibe az is beletartozik, hogy időnként szadista domina vagyok Mammonnal szemben. Mert nekem és neki is jól esik ez. Ennyi....
- De ez nem változtat a tényen, hogy téged az zavar a leginkább, ezek a kis játékok meg tudják adni a kielégülést, amelyre vágysz - suttogom halvány mosollyal, miközben visszateszem a polcra dobozt és megfordulok, hogy megnézhessem a peckeket. Elég sok van, viszonylag kemény gumi szerű anyagból gyártva, több színben, formában és nagyságban is. Nem sietek, miközben a démoni énem a sarok mögül lesi a lény érzékeit és keres mindent, ami kapcsolatos a büszkeséggel, hogy lecsaphasson rá, és egyszerre benyelhesse. Csak éppen még nem ért a tetőfokára a lehetséges érzelmi kép, így időt adok neki. A peckek meg amúgy is érdekelnek, lassanként nézem végig őket, emelek meg párat, szorítok össze, ellenőrizve mindegyik súlyát és hajlíthatatlanságát. Tetszenek, kettőt félre is teszek magamnak, mielőtt az újabb pulton lévő játékokra tévedne a figyelmem. Nem éppen a szexuális játékok keményvonalas tagjainak találták ki a különleges, színes tollakat, de aki már próbálkozott velük, tudja, néhánynak milyen különlegesen kellemes a tapintása. Az egyik pávatoll szerű, fekete-barna máris vonzani kezd, elgondolkodva emelem fel, miközben a farkasra pillantok, hogy még mindig engem figyel-e. Remélem, igen...
//kellett nekem tollal poénkodni

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Szept. 30, 2015 10:09 pm

A válaszára csak morranok egyet, miközben a szemem forgatom. Soha az életben nem fogom megérteni milyen idióta kívánna magának kéj helyett fájdalmat. Ráadásul izgatás céljából. Ha valóban megaláznák, és nem a szükségleteivel törődnének, hanem csak azzal, hogy teszem azt válogatás nélkül nyúzzák le róla a bőrt, akkor biztos kétszer is meggondolná, hogy legközelebb milyen szexuális játékra is vágyik.

A dühöm a csöndnek hála lassan elpárolog. Oldalra fordulok és az ajtókeretnek dőlök, úgy figyelem hideg tekintettel a válogatásban elmerült nőt. A szemem sarkából vetek néha egy pillantást az utcára is, de üldözőmet még mindig nem látom, a szaglásomat meg a csukott ajtó miatt kénytelen vagyok mellőzni. Csak a bőr és a nő illata birizgálja az orromat, na meg a gondolat foglalkoztat, hogy miféle lény lehet. Utóbbi sokkal inkább leköt, mint a kezében cserélődő szörnyűségek. Párszor már volt alkalmam ehhez az illathoz életem folyamán, de sosem tudtam kideríteni mihez is kellene kapcsolnom. A szavai rántanak ki csapongó-elemző gondolataimból.

- Higgye el nekem, ezek nélkül is tökéletesen ki tudok elégülni.

Büszkén emelem meg a fejem. Igen. Ezt nem lehet elvitatni tőlem, bár tény, hogy helyzetfüggő. Egyrészt sosem üzekedtem senkivel, ha épp nem tüzeltem. Ha eljött az a pár nap, akkor inkább embereket választottam, mert mellettük biztonságban éreztem magam, hiszen ott volt a tudat, hogy bármikor kiszabadulhatok és megtörhetem őket, ha olyat tesznek, ami számomra kellemetlen, és így képes voltam elengedni magam. Bár még így is az első alkalommal, mikor önszántamból feküdtem egy férfi alá, a félelem szinte megfojtott. Aztán idővel túlléptem rajta, és csak az ösztönök tánca, az élvezet maradt. Mondjuk azt a mindent elsöprő, tudat nélküli állapotot, amiről hallottam a falkámban egyszer-kétszer a nőket beszélgetni, sosem sikerült elérnem, de pont ezért nem is hiányolom. Amire lehetőségem van, az bőven elég.

Látom, ahogy valami felé nyúl, de pont takarja a teste. Épphogy csak egy picit mozdulok meg, hogy jobban lássam mi keltette fel már megint a figyelmét. A toll, amit fog, megdobbantja a szívem. Értetlenül állok a saját reakcióm előtt, miközben nyelek egyet. Semmi különleges nincs benne, csak egy egyszerű, színezett vacak, és mégis, szeretném megérinteni. Mi a fene? Nem vagyok én macska! A büszkeségem fellángol, ahogy elkapom tekintetem a játékról, és inkább összeszűkült szemmel az utcát figyelem. Állat vagyok, és pont ezért a kíváncsiság és az ösztön sokkal nagyobb szerepet kap az életemben, mint egy egyszerű emberében, de megtanultam irányítani őket. Azért, mert muszáj volt. Most mégis mindkettő rúgkapál bennem, és igyekszik kiszabadulni a keménykezű kontroll alól a tapasztalat érdekében. De akkor sem fogok odamenni, ha ezen múlik az életem! Makacs vagyok, rossz tulajdonságaim egyike, ami már gyermekkorom óta bennem él. Talán ezért is éltem túl. Mert ragaszkodtam az életemhez, a családomhoz, mert hinni akartam, hogy képes vagyok megfelelni és jobb lesz idővel. De semmi nem változott… csak az érzéseim.

Egy-két perc múlva már türelmetlenül tipródok. Muszáj kimennem, ha nem akarok hülyét csinálni magamból. Ellököm magam a kerettől, és óvatosan résnyire nyitom az ajtót. A beáradó illatözön beterít, de én csak egyetlen szagot kutatok benne, amely kiemelkedik a többi közül, és erősebb, mint mikor bejöttem. Az adrenalin megugrik bennem, ahogy lassan csukom az ajtót, majd sarkon fordulok, és mélyebbre megyek az üzletben, tekintetemmel kiutat keresve. A balettcipőm biztosítja a hangtalan járást, a pólóm félig lecsúszott az egyik vállamon, de egyik sem érdekel. A tenyerem a farmerembe törlöm, mintha a vibrátor érintését akarnám semmissé tenni, pedig csak felkészülök rá, hogy esetleg másznom kell. Csak előbb kéne egy ablak, ajtó, akármi, ami kivezet ebből a szemérmetlen üzletből.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Csüt. Okt. 01, 2015 11:00 am

Frissen tálalt büszkeség, egyenesen a sütőből. Tudtam én, hogy ez a lány nem éppen átlagos fajta, de most igazán kezdem megkedvelni őt is, meg a reakcióit el. Olyan üdén őszinte és naiv minden reakciója, mintha nem lenne tisztában vele, hogy már régen nem a viktoriánus korban vagyunk. Magamra emlékeztet, csak éppen én már tizenhárom évesem a végére jártam az ilyen romantikus eszméknek és megtanultam elfogadni az élet szabályait. Neki ez még nem sikerült szemmel láthatóan, és biztos vagyok benne, hogy ma sem fogja, de jó adagot fogok tágítani az elfogadási határain. Tudom, érzem, mennyire ki van bukva, miközben próbál csípősen visszavágni nekem, és nem esik nehezemre magamban mosolyogni rajta. Nem tudom, hogy én vagyok a problémásabb vagy ő, de a hazugsága eléggé átlátszó. Mondjuk úgy, volt elég időm a pokolban másokat figyelni, elsősorban a büszkeség démonokat, és megtudom mondani bármikor, ki az, akire már nagyon rá férne egy alapos orgazmus. Ő pedig határozottan ezen a szinten van. És az is biztos, hogy egyhamar nem fog túljutni a vágyán, szóval nem ártana, ha visszavenne kicsit, mielőtt még komolyan megbánja, hogy belépett. Bár, ez rossz hasonlat, fogadni mernék, hogy már ötvenszer elátkozta magát, amiért nem nézte meg, milyen klubba is jön. De az élet már csak ilyen, citromokat osztogat és a limonádé receptet neked kell kitalálni hozzá. Nekem ment, sőt, citrom tortát is csináltam belőle, de nem mindenki ilyen profi...
A durva játékok nyilván nem tetszenek neki, de még erről a távolságról is kiszúrom, mennyire nincs ellenére a toll. Elpirul, nem látványosan, de megteszi, és ez több mint elég nekem, hogy a tollat is a szájpeckek mellé tegyem a megvenni kívánt dolgok közé. Kellemes meglepetés, de még inkább, hogy a lány még mindig nem ment ki és éppen a büszkeségével vitázik. Én pedig nem tudom megállni, hogy bele ne kóstoljak, hátat fordítva neki válogatok tovább látszólag, miközben a démoni lényem már kerülgeti és belekóstol a finom erőbe, ami körülveszi. Ez olyan kicsit, mint egy teli pohár, egyszerre is ki lehet inni a tartalmát, de utána kapkodod a levegőt, vagy cseppenként, szinte észrevétlenül, hogy fel sem tűnik a másiknak jó ideig. Én a cseppeket szeretem, ráérősen kóstolok meg minden darabok, miközben a lány eltűnik a polcok között. Az erőm pedig követi, körbelengi, időnként ellop valamit, de csak észrevétlenül. Hagyom, hogy bóklásszon szabadon, egyenesen a pince felé tartva. Már szólna rá az eladó, de egy pillantással megállítom, így megtalálja a függöny mögött a lejárót. Menj le, menj le, menj szépen le! Készen állok, hogy kövessem és megpróbálom nem kényszeríteni a választásra. Ha marad fenn, elengedem, ha lemegy, megvan az új játékom. Minden rajta múlik a továbbiakban...
Az ajtó csapódása vonja magára a figyelmemet hirtelen, könnyedén fordulok meg az érkező felé, ezzel pedig elveszítem a lányt. Az alatt a pár pillanat alatt, amíg én elfordulok, ő megszökik előlem és koncentrálnom kellene, hogy újra megtaláljam. Persze csak miután jól megnézem magamnak a belépőt, egy férfit, akit körülleng a düh és a megdöbbenés. Fogadjunk ő is azt hitte, a Demonica egy klub. Kacaghatnékom van, de komolyan. Persze nem mutatom ki, a pultos felé fordulok, újabb játékokat szemrevételezve, miközben a férfi aurája is megcsap. Még egy farkas. Mi van ma itt, szőrmevásár?
//nem a legjobb, de remélem megteszi és felpörögnek az események

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Pént. Okt. 02, 2015 2:53 pm

Idegesen kószálok a sorok között, és nagyon igyekszem, hogy lehetőleg minél kevesebbet lássak a felvonultatott kínzóeszközökből. Mert nekem ezek semmi mást nem jelentenek. A falak mellett is csak polcok állnak, és legszívesebben már törnék-zúznék, mikor egy függöny kapja meg a szemem. Kíváncsi várakozással lépek oda és húzom el, hogy aztán szívdobogva konstatáljam: egy lépcső van mögötte, ami a pincébe vezet. Kétségek között vergődve, tanácstalanul álldogálok. Naivan léptem be az üzletbe, viszont most, tanulva az előbbiekből, kissé gyanakvóan szemlélem a mélységet. Isten tudja mi lehet odalenn. A nyíló ajtó oldja meg a kérdésemet. Megcsap üldözőm illata. Pillanatok alatt surranok le a lépcsőn hangtalanul, és imádkozom, hogy találjak lenn egy ajtót vagy ablakot, amin át ki tudok menekülni.

Damon dühösen vágja ki az ajtót. Már vagy egy tucat boltot végigjárt, de eddig még nem akadt a nőstény nyomára. Pedig tudja, hogy itt van valahol, és ez rettenetesen sérti a büszkeségét, na meg a türelme is a végét járja. Döbbenten cövekel le, ahogy végignéz a kínált árukon, de pillanatok alatt felocsúdik, ahogy Luna illata az orrába kúszik. Sötét mosoly terül szét arcán, testtartása megfeszül, ahogy a vadászat izgalma felülkerekedik rajta.

- Hát itt vagy hercegnő! Jövök már érted! Jobb helyet nem is találhattál volna találkozásunk örömére. – szólal fennhangon, ahogy a fejét kicsit megemelve indul el a szag irányában, célirányosan a hátsó rész felé tartva.

Valamivel több, mint négyszáz éves létére egy alig negyed évezredes kölyköt üldözni. Ez nem szerepelt az életcéljai között, és most sem jókedvéből teszi. Pusztán csak parancsot teljesít, viszont elérte nála a kis dög azt a pontot, – hiszen már lassan hat éve, hogy a nyomában van – hogy már nem érdekli, hogy élve vagy halva kapja-e el. De előtte biztos, hogy leveri rajta az elfecsérelt időt. Még az is lehet, hogy meghágja párszor. Ebben a kiváltságban ő nem részesülhetett még otthon, de itt, minden figyelő szemtől távol, ugyan ki tarthatná vissza? Ebben a majd hat évben kétszer lógott meg előle, és hónapokba telt, mire újra a nyomára akadt, ráadásul az sem segített, hogy havonta jelentést kellett tennie a telefon végén dühöngő „papának”, aki lehordta mindennek, és még a lefokozását is kilátásba helyezte. Szóval oka több is van, mint elég, hogy kiengedje magából a felgyülemlett feszültséget. Öles léptekkel halad a függöny felé, majd eltűnik mögötte minden teketóriázás nélkül.

A folyosón csak hangulatvilágítás van, de ez nekem több is, mint elég. Gyors léptekkel szaladok, és ahogy rátalálok egy ajtóra már nyitom is ki, hogy aztán halálsápadtan tolassak a falhoz. A látottak gyomorforgatóak, ahogy a szag is, ami megcsap. Rémülten kerekednek ki borostyánba váltott szemeim, ahogy a karmaim is kipattannak. Az, hogy beteges ez az üzlet, nagyon kevéssé takarja a véleményemet róla. Felszínesen kapkodom a levegőt és próbálok észhez térni, mikor meghallom Damon hangját. Nincs az az isten, hogy abba a szobába bemenjek, aminek az ajtaja még mindig nyitva himbálódzik a sarokvasakon. Inkább a folyosó végébe iszkolok, ahol sötétebb van, és ott húzom meg magam.

A hím alakja feltűnik a lépcső aljában, és a farkasvicsor, ami az ajkán ül, nem túl rózsás jövőt vetít elém. Száznyolcvanpár centijével bőven magasabb mint én, robosztus testalkatán izomkötegek duzzadnak, fekete szemei szinte elnyelnek, ahogy rám szegeződnek, miközben felém indul.

- Nos…végre vége a fogócskának. Választhatod, hogy megadod magad, és akkor csak kicsit verlek meg, vagy ellenállsz, de akkor nem garantálhatom, hogy életben maradsz. Nekem teljesen mindegy.

Az adrenalin a fülemen folyik ki, a szívem gőzkalapácsként ver, és farkasom üvöltve vergődik elmém falai mögött. A hangom mélyről zeng, ahogy rámordulok fenyegetőn. Biztos vagyok benne, hogy ő sem gondolta komolyan, hogy megadom magam. Nem fogom rabigába hajtani a fejem megint, mikor már bennem tombol a szabadság láza. Örülök, hogy megszabadultam az alázatos énemtől, és bár rettegek, – ezt el kell ismernem – akkor sem fogom feladni. Inkább pusztuljak meg itt.

Csak egy röpke pillanat, és farkasom morogva tör ki belőlem. A ruha úgy hasad le rólam, mintha vedlenék, hogy világra engedje az iszonyatot. Kisebb vagyok, mint egy hím, de még így is nyomok többszáz kilót, és egy kisebb ló méreteivel vetekszem. Vicsorogva húzom fel az ínyem, ahogy a földre lapulok, hogy kivárjam a megfelelő pillanatot.

Damon fejcsóválva áll meg, és némi hitetlenkedéssel szemlél.

- Mintha megtanították volna neked, hogy emberek között nem játszunk állatosat.

Na ez az, ami a legkevésbé sem érdekel jelen helyzetben, így csak várok, hogy mozduljon.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szomb. Okt. 03, 2015 7:10 pm

A belépő farkas felől újabb érzelmek áradata csap meg. Iszony, elsősorban, ami egyértelművé teszi, hogy nem éppen egy szexshopba tervezte el ő sem a betörést, majd minden más is ott suhog mögötte. Sértett büszkeség, harag, valamilyen szintén kéjvágy és irigység is van benne, ezzel pedig számomra gyanússá válik. Nem bírom az olyanokat, akik túl sokat éreznek, mert számomra azt jelenti, hasonlítanak hozzám és ezt nehezen emésztem meg. Ráadásul már a kinézete sem tetszik, túl vad, túl nyers, túlságosan is irányíthatatlan ő a szememben minden szinten. Olyan, mint egy természeti csalás, amit nem lehet megállítani és csúnyán megbánja, aki az útját állja. Már amennyiben ember az illető, de én 500 éve nem vagyok az és nem is ijedek meg egy bundástól. Sőt, fel is húz, mikor megszólal, mert egyértelművé válik, hogy a vacsorámra fáj neki is a foga. Ezt pedig nem akarom, még csak alig kaptam a lány büszkeségéből, messze nem végeztem vele, mikor a zavar miatt a félelem válik az elsődleges érzelmévé, elszakítva tőlem a kiváló francia pezsgővel felérő érzelmi hullámtól. Csalódottan húzom el a számat és veszem fel az egyik szájpecket az asztalról, miközben azok ketten már lementek és a szado-mazo szoba felé tartanak teljes sebességgel. Nem baj, ott jó helyen vannak, mert csak egy út vezet kifelé, amelyet én célba veszek. Persze csak miután közlöm a pultossal, hogy ne aggódjon, nem hagyom, hogy tönkre tegyenek mindent és jobban tenné, ha senkit nem engedne most le egy ideig, mert én játszani akarok. És isten meg jó pár bukott a megmondhatója, hogy nagyon is jól tudok szórakozni én, méghozzá a társam rovására. Ideje képességeket fejleszteni...
A farkasok észre sem veszik a közeledésemet, ahogy lassan lépkedek lefelé a pincébe, de én tökéletesen hallok mindent, egyebek között a férfi hangját is. A szavak pedig nem tetszenek, amint értelmet nyernek, az én lelkemben is fellángol a düh. Kevés dolog van, amit nem bírok ki, de az ok nélküli nő verés bizony egyike azoknak. Nagyon jó ok kell, hogy egy nőt megüssön egy olyan férfi, aki nyilván valóan nagyobb és erősebb nála, nekem pedig a halálom a dolog. Hiába teltek már el évszázadok az első óta, még mindig emlékszem, milyen fájdalmas és megalázó élmény volt, amikor a férjem egy rongycsomónál nem tartott többre. Máig megvannak az eredményei, ha a testemen nem is, de a lelkemben még mindig élnek a sebek. Az egyetlen különbség, hogy már megtanultam a hasznomra fordítani az érzéseket, amelyeket kiváltanak belőlem az ilyen helyzetek. A tény, hogy büszkeség démon vagyok, nem elég magában, hogy leállítson bárkit, de egy olyan állapot, ahol a bokszzsák több reakciót produkál mint én, igencsak faroklohasztó hatású minden próbálkozónak. És, bár, nem állt szándékomban addig beleavatkozni a dologba, amíg megkapom közben a saját jussomat, most a gondolataimat megváltoztatta a férfi.
Mire a lépcső aljára érek a lány helyén már egy barnás-fekete farkas van, vicsorgó pofával, támadásra készen szemmel láthatóan. Oké, sok dolog van, amit kibírnak a falak, de egészen biztos vagyok benne, hogy a folyosót nem elszabadult farkasoknak találták ki, így végig várom az újabb elmés beszólást, majd felkészülök rá, hogy véget vessek ennek az értelmetlen játéknak. Először csak egyet előre lépek, majd ráérősen emelem meg a kezeimet és tapsolok kettőt figyelem felkeltésnek. Tudom, hogyan nézek ki, hiszen én vagyok az apró nő, aki még a magas sarkú cipőin sem éri el a 160 centit, törékenynek és teljesen emberinek mondható, ha nincsenek különleges képességeid a felismerésére a fajomnak. De én nem félek, még csak nem is aggódom amiatt, hogy bajba kerülhetek, büszkén, királynői kecsességgel mozdulok meg és indulok el a farkasok felé, mikor végre méltóztatnak rám figyelni.
- Rendben gyerekek, mára elég volt a játékból. Először is, a hely tulaja kifejezetten utálja, ha tönkre teszik a berendezést, másodszor pedig, a kislánynak már van randi partnere, így rád fiacskám nincs szükség. Mi lenne, ha távoznál? - teszem fel a kérdést teljes lelki nyugalommal, lassan vonulva, mutatva, hogy gondol mindenki, amit csak szeretne, de attól még ezen a terepen én vagyok az úr. Pontosabban az úrnő, és ezt nem félek hangoztatni. Fizikailag a testemen látszik, hogy nem harcolok, soha nem is tudtam harcolni, ha megtámadnának, az ellen nem sokat tehetnék védekezésnek, de az én világomban sokszor nem a test, hanem az elme az úr. Aki elsőnek próbál rám támadni, az pedig meg is tapasztalhatja, milyen edzett vagyok ezen a téren. Ezred másodpercre van csupán szükségem, hogy az erőm kiáradjon és a falhoz szegezze a merész egyént. - Vagy esetleg te is velem tartanál a hátsó szobába? Nekem az sem probléma, ha eggyel több alávetetten próbálhatom ki az új játékokat - mosolyodom el édesen, sokat ígérően, ahogy a legtöbb nő szex előtt szokott. Csak én most nem szexet, hanem fájdalmat, megalázást és félelmet ajánlok fel, minden aggodalom nélkül. Mert én ezt is megtehetem, remek dominává tudok lenni egyetlen perc alatt, akit nehéz elégedetté tenni. Szerencséjükre azonban nem lehetetlen dolog...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szomb. Okt. 03, 2015 10:13 pm

Még mindig vicsorogva fekszem a sarokban. Izmaim hullámoznak a bundám alatt, megvillantva annak kavargó színeit. Nem érdekelnek a szavai, már csak azért sem, mert tisztában vagyok vele, hogy minden szívfájdalom nélkül váltaná valóra az ígéreteit. Az meg, hogy mit tanítottak nekem, még annyira sem mozgat, mint a villanykörte körül repkedő légy. Kitörtem a nevelésem börtönéből, és igyekszem minél inkább szabályok nélkül élni, pusztán csak a létezés és a szabadság öröméért, amitől ő viszont megfosztani akar. Eddig is tudtam, hogy a harc elkerülhetetlen lesz, bár tény, hogy nem egészen ilyen formában, és legfőképpen nem egy szexshop alagsorában képzeltem el, ahol korlátozva vagyok, már csak a termetem és a helyszűke miatt is.

Én veszem észre először a lányt, és rémülten pislogok. Ennyire eszement egy lény sem lehet, még ha nem is ember, hogy csak úgy besétáljon két vérfarkas közé, mintha ez mindennapos jelenség lenne az életében. Mert azt tudom, hogy ő nem az, ahogy nem is egyszerű halandó, csak még azt nem tudom micsoda. Nem vagyok az a fajta, aki ártatlanokat kever a személyes ügyeibe, ha nem muszáj, így kissé felemelkedem, és nyugtalanul toporgok a négy mancsomon, miközben pár lépéssel közelebb araszolok Damonhoz. De még így is szinte biztos vagyok benne, hogy képtelen leszek időben elérni, ha úgy dönt, hogy feltépi a nő torkát.

Damon a tapsikolásra kapja hátra a fejét, és úgy mered a törpére, mintha jelenést látna. Csodálkozva szalad fel a szemöldöke, ahogy lehajol hozzá, hogy jobban megnézze magának, és megszaglássza, de ő sem tudja hova tenni Pöttöm Panna illatát, pedig látszik az arcán, hogy töri a fejét, rendesen. Már éppen elhajtaná, mikor a nő megszólal. A szavak a torkán akadnak, a szemei résnyire szűkülnek. Nem szokott hozzá, hogy nők osztogassák a parancsokat, annak meg pláne nem, hogy engedelmeskedjen is azoknak. Neki csak egy feljebbvalója van, és az az alfa. Az ő szava szent és sérthetetlen, és nem írhatja felül egy senkiházi kis pondró, aki most csúszott le a falvédőről.

Már akkor nekiállok morogni, mikor Damon elfordul tőlem, hogy felkeltsem a figyelmét, de az istennek nem akar leszakadni a törpehercegnőről, aki ráadásul rátesz még egy lapáttal, mikor megszólal. Én is és a farkasom is eltátjuk a szánkat. Elég idiótán festhetek, de más reakciót erre képtelen vagyok adni, mert köpni-nyelni nem tudok, és nem a megtiszteltetéstől, hanem a döbbenettől. Én? Randipartner? Miről beszél ez a nőstény? Életemben nem voltam még nővel, és nem is áll szándékomban kipróbálni. Aztán csak annyit látok, hogy Damon meglendíti a kezét, és a következő pillanatban a falra ragad, mint egy tapéta. Leülök, és a hátsó mancsommal megvakarom a fülemet, miközben elhűlten pislogok. Ez azért nem mindennapi történés, és kell némi idő, amíg feldolgozom, hogy a Törpillának bizony nem csak a szája nagy, hanem valamiféle mágiával is rendelkezik, ami képes visszatartani egy több mint négyszáz éves farkast. Viszont a következő szavaira már felpattanok és rémülten kezdek hátrálni. Nincs az az isten, hogy én abba a szobába betegyem akár csak egyetlen mancsomat is, hát még hogy ezeket a kínzóeszközöket rajtam próbálja ki. Volt részem már elég szenvedésben, nem kell mellé több az amúgy is hosszú listámra.

Damon vérben forgó szemekkel vergődik a láthatatlan szorításban, miközben átkokat szór.

- Csak szabaduljak ki te némber! A beleidet zabálva fogom meghágni azt a szukát, és minden egyes rohadt percét a végletekig élvezni fogom!

A rettegés jeges ujjakkal szorítja össze a szívemet. Menekülnék, de a nőt sem akarnám magára hagyni. Ugyanakkor az, amit az előbb felvázolt, összekapcsolva azzal, amit most látni enged az erejéből, elég szemléletes példa arra, hogy nagyon is képes megvédeni magát. Óvatos, lassú léptekkel indulok meg felé. Damonra egy pillantást sem vetek, mert az ösztönöm és minden veszélyérzékelőm azt súgja, hogy a nőstény ezerszer veszélyesebb, mint a hím. Ha semmi nem jön közbe, előtte torpanok meg, és a magasból nézek le rá. Borostyánszín szemeimben értetlenség és félelem ül, de mikor a falhoz szegezett hímre pillantok, a gyilkos indulat is lángra lobban benne. Kérdőn billentem meg a fejem, ahogy ismét a mellettem bonsaira hajazó nőre pillantok. Nem igazán tudom mit akar vele, de én szívesen elroppantom a torkát. Csak egyetlen pillanatba és egy harapásba kerül. A káröröm csak lassan ébred a lelkemben, hogy végre egy hím is megtapasztalhatja milyen az, ha tökéletesen ki van szolgáltatva egy nőnek.

//Nem a legjobb, bocsánat érte:S //

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Vas. Okt. 04, 2015 1:38 am

Annyira tudtam, hogy támadni fog. A farkas az a fajta férfi, aki leragadt még valahol a középkornál és meggyőződése, hogy a nő csak két helyen lehet otthon: a konyhában és a gyerekszobában. Utálom ezt a fajta felfogást, ahol az egyenlőség még csak meg sem fordul a fejében valakinek, mert éppen én vagyok az egyik, aki ebben felnőtt és még mindig a világon van. És azért végeztem büszkeség démonként, mert teljes ellentétben volt minden porcikám és ösztönöm azzal a ténnyel, hogy engedelmeskednem kell a férfiaknak. Lehet, hogy nő vagyok és apró, de bizony engem jó rég nem tudott senki rávenni, hogy hódoljak be neki teljesen. Ugyan Lucifer a mesterem és követem a parancsait, de azért, mert én választottam az életet, és nem ő kényszerített bele. A pokolban a lordok a legmagasabb rangúak utána, de heten vannak, ennyire pedig nem tartottam akkor magamat tehetségesnek, így egyenesen a vezetőhöz mentem. Tudtam, hogy szolgálnom kell valamilyen szinten, de akkor inkább már a legmagasabb rangú mellett tegyem, mint valakinél, akinek nincs elég nagy hatalma, hogy védelemmel hálálja meg a hűségemet. Sőt mi több, erővel. Erővel, amit most visszaforgatok ugyanannak a férfi felsőbbrendűségű farkasnak az arcába, akinek meg sem fordult a fejében, hogy egy apró nőnek is lehet ereje.
Hagytam, hogy megszagoljon, hátha veszi a lapot és rájön, mi lennék, de úgy tűnik, ő elég tapasztalatlan a témában. Pedig az enyhe kénes aroma a jó adag rózsa alatt azért árulkodó tud lenni, ha valaki tudja, mit is keressen. Meg akkor is, ha nem olyan felszínes, mint ez a hím itt, aki már a pillantásával kezd komolyan felhúzni. Más sem kell, csak támadjon, és máris halvány mosollyal vetem be ellene az erőmet és kenem fel a szembe falra. Lehet, hogy nem fizikai módon harcolok, de bizony én is harcolok és nem szeretem, ha közben porszemnek néznek. Nem várom meg, hogy betaláljon az ütés, amint lendül a keze, eleresztem az erőmet és hagyom, hadd játsszon vele. Még kellemes érzéssel is tölt el a tudat, hogy egy újabb idióta férfi tapasztalja meg, milyen az, amikor nem a nemi identitás határozza meg a hatalom forrását. Sőt, a farkas is tetszik, aki szemmel láthatóan nem tudja hova tenni a történeteket. Azért jó, hogy nem most akarja leverni rajtam a korábbi vibrátoros viccet, mert két lény féken tartása egy időben azért eléggé koncentráció igényes elfoglaltság egyébként. De talán már a kislány is felfogta, hogy jelenleg mellette állok, így praktikusabb, ha hagyja, hogy játsszak a magam módján. Még akkor is, ha a szavaim nyilván valóan rá hozzák a frászt. Hoppá, talán nem az alávetett szót kellett volna használnom? Na, majd következőre játszótársat mondok, most már késő bánat úgy is...
- Hogy valaki milyen csúnya próbál lenni. Most kimossam a szádat szappanos vízzel, vagy mondjak rá egy példát, milyen, ha tényleg félelmetes egy fenyegetés? - teszem fel a kérdést elgondolkodva, a férfit nézve, aki továbbra sem tud mozdulni az erőm fogságából. Igazából nem is csodálom, hiába farkas, fiatalabb nálam, én pedig démon is lennék, így esélye sem volt az első perctől kezdve. Egyszer szerintem már jeleztem, de gond nélkül megteszem újra: ez az én világom, ahol én parancsolok. És én is irányítok, aminek okán az a fal csak akkor kerül tőle távolabb, ha telepátia segítségével a szobába rángatom és ráteszem valamelyik kínzószerszámra. Van ott pár alap, igazán nem lesz nehéz közülük választani egyet, ami nagyon kényelmetlen a számára. Bár, fogadni mernék, hogy egy ilyen irányító típusú hímnek nagyjából mind teljes kínzás lesz, szóval akár kocka dobással is eldönthetném, hogy melyik a megfelelő. Vagy döntsön a másik farkas? Úgy is itt van, ugrásra készen...
- Inkább változtatok a programon, te leszel kínozva és a kislány döntheti el, mivel - fordulok sugárzó mosollyal a hozzám araszoló igencsak méretes bundás felé és bátorítóan még a kezemet is kinyújtom az irányába. Egyesek azt mondják, hogy hülyeség úgy kezelnem az alakváltókat, sőt, magukat a vadállatokat is, mintha rendesen nevelt házi kedvencek lennének, de én eddig soha nem sérültem meg, amikor annak néztem őket. Egyszerűen ilyen vagyok, a legtöbb állat ösztönösen megérzi, hogy nem ő a csúcs ragadozó, így amikor csak kedvességet kap tőlem, nem próbál bántani. Valahogy kedvelem ezt a fajta veszélyt, élővé tesz. Egy ekkora farkas és a fogai valószínűleg örökre tönkre tudnák tenni a testemet, ha megtámadnának, még sincs bennem szikrányi félelem sem. Számomra ő nem veszélyes, a férfi pedig csak irritáló. Nagyon. Akkor épp ideje bevinni a szobába. Bár kezdem sajnálni a falat, a legjobb lesz, ha az utat a padlóra tapadva teszi meg, ott talán nem hagy annyi nyomot...
- Nem bántalak, és amíg a szobában vagy őt sem engedem el. Megegyezhetünk? - nézek újra a farkas borostyán szemeibe, keresve bennük a maradék emberséget és értelmet. Tudnom kell, hogy pontosan értette mit mondtam és el is fogadja. Mert ha nem teszi, más módon kell őt becsalnom. Azért remélem, hogy a mézes madzag elég, semmi kedvem a képletes pórázzal becibálni őt. Sokkal jobban élvezem, ha az áldozataim maguk vállalkoznak a szerepükre és nem kizsarolnom kell azt. Vagy már ez is a zsarolás egy fajtája lenne? Meglehet. Olyan régen vagyok pokollakó, hogy az ilyesmi néha összefolyik számomra is...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Vas. Okt. 04, 2015 4:05 pm

Damon dühöngve feszíti meg a kéretlen és legfőképpen megfoghatatlan láncokat. Az izmok dagadnak a karján, a póló ujjának anyaga hangos reccsenéssel adja meg magát az erőszaknak, és foszlik szét. Képtelen megérteni a helyzetét, és legfőképpen elfogadni. Miféle cafka ez, aki szinte minden erőfeszítés nélkül tartja vissza? Tekintetében csak gyűlölet és olyan szintű fenyegetés csillog, ami valószínűleg már túlmutat az ép ész szabta korlátokon.

- Csak így van nagy szád, amúgy csak egy útszéli rüfke vagy, ami másra sem jó, minthogy valaki maga alá gyűrje, és úgy szétbassza, hogy lábra se tudjon állni. Engedj el, és meglátjuk melyikünk fenyegetése a valódibb!

Nem értem a nőt. Ott állok előtte teljes valómban, a pofám akkora, hogy akár az egész fejét is bekaphatnám egyben, ő meg mosolyog rám, és a kezét nyújtja. A szavak lustán hömpölyögnek a tudatomban, és hazudnék, ha nem futna át rajtam egy villanásnyi időre a gondolat, mennyire vonzó is lenne viszonoznom mindazt a gyötrelmet, amit a falkámban kellett elviselnem legalább egy tucat hímtől, beleértve ebbe az apámat is. Mindenesetre most a farkasom van előtérben, az ő ösztönei valamennyire elnyomják az én vágyaimat és gondolataimat, és az ő szemében mindez csak időhúzás és felesleges kínzás. Számára a vadászat a gyors és halálos sebek ejtése, nem pedig a préda rettegés általi halálba hajszolása.

Némán vicsorgok, megvillantva a számban lévő csontfehér agyarakat, amik egyenként is ijesztőek, de nem támadok, csak a fejem húzom kicsit hátrébb. A tekintetem minden mozdulatát követi. Most még Damon vérlázító szavai sem érdekelnek, főleg mert némi kíváncsiságot érzek a pöttöm iránt. Megrebben a fülem, ahogy lassan felé tolom busa fejemet. A szuszogásom meleg levegőbe burkolja apró kezét, amit ha akarnék, tőből haraphatnék le, de most inkább a szaga mozgat. Az, amit még most sem tudok hova tenni. Az orromat a tenyeréhez nyomom. Nedves pontot hagyok rajta, miközben mélyre szívom az illatát, majd a fejem elrántva prüszkölök egyet. A rózsa tömény illata, keveredve egy enyhén kénes mellékzöngével igencsak facsarja az orromat. Újabbat prüszkölök, ahogy próbálom kitisztítani a szaglásomat. Nem éppen uralkodói látvány, de hát az illat sem éppen olyan, mint amire számítottam. Megrázom a fejem, majd értetlen pillantást vetek a lányra. Továbbra sem tudom hova tenni.

Damonra pillantok és vad, a mellkasomból zengő morgás kíséretében lapulnak le a füleim. Az arca eldeformálódott massza csupán, ahogy az átalakulás kezdetét veszi nála, én viszont nem akarom kivárni a végét. Ez kézzelfogható történés, amire sem én, sem a farkasom, nem vágyunk. Legszívesebben ízekre tépném, de ott motoszkál bennem, hogy a „segítőm”, aki a falhoz szorítja, játszani akar vele, így csak a vállába marok. Nem fogom vissza magam. Agyaraim mélyen süllyednek a bőrt átszakítva az inas hús ketrecébe, és roppantják meg a csontot, morzsolják porrá a váll ízületét. A vére bő patakban csorog le a torkomon, és szűkíti a látóterem és az érzékeim egyetlen ösztönös érzésbe: kivégezni. Irdatlan önuralmamba kerül, hogy ne vegyem kezelésbe a torkát, hanem elengedjem, és csak a mancsommal csapjam a fejét a falhoz még utoljára, mielőtt hátralépnék, és újra az apró babára pillantanék mellettem, aki a számomra kínzókamra felé indul, a földön vonszolva maga után az ájult hímet.

Félreállok, és csak az ajtóig követem őket, de ott lecövekelek. A fejem lóg be kicsit a kereten belülre, de a tekintetemben gyanakvás ül, és minden izmom megfeszül a bundám alatt. Még a testtartásom is arról árulkodik, hogy én ide önszántamból a lábam ugyan be nem teszem, sem a két szép szeméért, sem az ígéreteibe kapaszkodva. Nyugtalanul vibrálnak az izmaim, és ahogy pereg az idő, az agyamra lassan ködöt von a vér fémes, átható illata. A pofámról is az csöpög a padlóra, halk ütemet vájva a csöndbe, amíg egymással szemezünk: én és a „cica”. Az ínyemet felhúzva morgok, ahogy átfókuszálom a figyelmem az ájult hímre. Hallom a szívverését, a légvételét, és már csak a létezése is olyan mértékben irritál, hogy önkéntelenül is teszek egy lépést előre. A félelem tart csak vissza. Az emlékek, amik szintén egy pincéhez kötődnek, és annyi kínhoz, amit csoda, hogy ép ésszel túléltem. Bár utóbbiban nem vagyok biztos teljesen, még ha az őrült jelzőt nem is lehetne rám aggatni. Idegesen tolatok először vissza, majd lépek ismét az ajtó felé. Az ember rettegése és az állat gyilkos ösztöne harcol bennem létezésem minden szintjén, és ezt tükrözi minden mozdulatom is. Végül leheveredek a küszöbre, és ott morgok idegesen, ugrásra készen. A bizalom egy olyan ritka kincs, amit csak nagyon elvétve osztogatok bárkinek is, és eddig csupán csak a bátyám és a halott szerelmem voltak képesek elnyerni. A cica nem tartozik ebben a belső körbe, így evidens, hogy a szavai pusztán üres frázisoknak tűnnek a szememben, amit akár bármelyik pillanatban le is rombolhat, alátámasztva a hitemet abban, hogy az élet csupán a pokol egyik tornáca, és minden élőlény ellenség.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Hétf. Okt. 05, 2015 5:24 pm

- Ha azt hiszed, nálad százszor erősebb lények még nem próbálkoztak meg ezzel, hülyébb vagy, mint amilyennek kinézel - válaszoltam kacagva az újabb fenyegetőzésére, mert szerintem sokat nem ért. Persze egyben fel is húzott, mert tisztában vagyok vele, annak ellenére, hogy velem nem tudja ezt már senki megcsinálni nagyon hosszú ideje, de rengeteg nő van és volt a földön, akikkel szemben elkövettek ilyen embertelenségeket minden szívfájdalom nélkül. Hogy is fogalmazott? Addig bassza, amíg lábra sem tud állni? Azt hiszem ezt mondta és nem is tévedett nagyon, lehetséges egy nőt olyan szinten bántani a legnagyobb sajnálatomra. Nem mintha én nem kívánnám a pokol néhány mérges kígyójának néha ezt és még rosszabbakat is, de róluk tudom, hogy megérdemlik. A foglyul ejtett farkas ellenben bárkinek megadná kétség nélkül, aki nő, mert ilyen szinten képtelen őket tisztelni. Remélem az anyja legalább naponta megverte, ellenkező esetben tényleg nincs magyarázat, nem még hogy mentség az ilyesmire. És utálom, amelyet nem is lehetne jobban szemléltetni, mint azzal, hogy még erősebben taszítom őt a falnak és préseli neki a láthatatlan erő. Próbálkozhat, amennyit csak akar a szabadulással, de hogy innen addig nem fog sehova menni, amíg én azt nem akarom, abban biztos vagyok. Démon lennék, nem egy szende lány, aki eltévedt és rossz helyre jött be. Nem félek használni az erőmet, nem félek megkínozni egy haszontalan dögöt és végképp nem félek mindezt itt és most megtenni. Üdv az én sötét kis világomban...
A farkas nyilván valóan nem tud hova tenni sem engem, sem a merészségemet, így elsőre ösztönösen elhátrál a kezem elől, csak másodikra merészkedik elég közel hozzá és szagolja meg. Majd tüsszög, amit nem is csodálkozom, egy hozzá hasonló érzékeny orr számára eléggé zavaró lehet a tömény rózsa illata enyhe kénes füsttel vegyítve. Figyelem, hogyan szedi össze magát a szagminta után és várom, hogy felfedezze azt, amit én akartam számára nyilván valóvá tenni. A szemében viszont nincs sem félelem, sem felismerés, ezzel pedig megérteti velem, hogy vagy soha nem hallott még démonokról, vagy soha nem találkozott velük. Remek, nyilván a fali képként üzemelő hím tudása sem sokkal tágabb, így mosolyogva fedezem fel a játék előnyeit. Lehet, hogy nem leszek egyhamar a kedvence, nem is várom el ezt, de biztos, hogy én imádni fogom nézni az arcát, mikor rájön, mégis miért nincs esélye ellenem.
A farkas előbb érzékeli az átváltozás jeleit, mint én, ebben nincs új, elvégre neki fajtársa a "férfi". Nos, meglepett, hogy ilyenre vetemedik, nem hittem volna, hogy ilyen helyen merészeli ezt megtenni, de ő dönt. Én várom, hogy végezzen vele, bár bevallom, a bunda mentes változata egészen biztosan szimpatikusabb. Meglepetésemre a kislány az, akinek hamarabb jut eszébe véget vetni a próbálkozásnak azzal, hogy neki támad és elég csúnyán meg is marja. Hmm, éles fogak, remélem, nem szándékozik őket ellenem is bevetni. Kár lenne érte, ha letörnének. Bár, erős a tippem, hogy ő megelégszik azzal, vállon harapja a férfit és ezzel véget vessen a próbálkozásnak. Ez van, ájult farkas nem változik, az már biztos. De tökéletes alany mozgatásra, mert nem káromkodik, nem ficánkol és nem is próbál megszökni. Nekem támadni meg végképp nem, így hagyom, hogy lecsússzon a padlóra és az erőmmel egyszerűen elindítom a játékszoba felé. Kis vért hagy hátra, amiért a tulaj nem lesz boldog, de talán rá tudom venni az eladót, hogy kis extra pénzért takarítson fel és ne nekem kelljen hallgatni a siránkozást arról, mennyire nem tiszteljük mi, pokollakók a munkáját, pedig nekünk segít vele. Hogy miben, azt jobb nem tudni, egyszerűen csak maradjunk a feltételezésénél, sok dologban.
A farkas még nem tér magához, mikor bevonszolom a szobába, sőt, még az sem tűnik fel neki, hogy ráérősen rákapcsolom a csuklóira és a lábaira egy vas konstrukcióból kilógó igencsak érdekes láncokat és bilincseket. Mellé pedig végső simításnak a szájpecek, amelyet nemrég választottam, ideje kipróbálni, mire is képes. Mikor minden megvan, akkor lép újra színre az erőm, az egész konstrukció, amely eddig fekve feszítette ki, most elkezd felemelkedni, álló helyzetbe és húzza magával a foglyát is. Most már esélye sincs menekülni, így az erőm sem kell használnom miatta. Ráérősen fordítok neki hátat és kezdek el a falnál válogatni a játékok között. Van itt minden az enyhéktől az igazán veszélyesekig, és én bármelyiket használom, ha kell. Meg ha magához tér, amire elég nagy esély van, tekintve, hogy kifeszítve a vállában a fájdalom nem kellemes és nem az a dolog, ami álomországban tartja. Hamarosan mozgolódni is kezd, én pedig türelmesen várom, hogy felmérje a helyzetet és a tényt, sikeresen bekerült a legrosszabb rémálmába.
- A helyedben még egy átváltozást nem próbálnék meg, a bilincsek meg vannak bűvölve, nem változtatnak a méretükön és nem törnek el, mindegy milyen erősen próbálkozik valaki. Nem lenne kellemes, ha mind a négy lábad csontig hatoló sérülést szenvedne el, mielőtt még ténylegesen elkezdődik a játék - teszem hozzá, miközben felveszek néhány tűt az egyik asztalról. Nem éppen sterilek, de hát ez nem izgat. Általában az érzékeny bőrön átszúrásra használják ezt a fajtát, de elég hosszú, hogy másra is alkalmazható legyen. Például meggátolni, hogy valaki ökölbe tudja szorítani a kezét. Ilyesmit ritkán használok, hiszen a szado-mazo szintjén ez már elég durva, de a pokolban élek és látom a kínzókamrákban folyó dolgokat. Ahhoz képest még kedves is vagyok, pedig most épp elég beteges a kedvem. Annyira, hogy sünné alakítsam a férfit. A farkas a küszöbön nyilván a gyors vég híve, de én nem. Aki megérdemli, hogy szenvedjen, annak szeretem megadni a lehetőséget a fájdalomra. Itt pedig megvan minden eszköz hozzá. Tűz, jég, vas, elektromosság, korbácsok, tűk, szorítók, és persze az elmaradhatatlan oldatok. Ezt a helyet ugyan eredetileg nagyon másra találták ki, de nekem nem esik nehezemre, hogy újjá értelmezzem pár órára...
//nem a legjobb, de remélem tetszeni fog...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Kedd Okt. 06, 2015 7:24 pm

Farkasom lassan nyugszik meg, ahogy a bilincsek a hím végtagjaira kattannak. A morgást is abbahagyja, szimplán csak figyel szinte már unottan. Engem viszont zavarbaejtő módon annál inkább érdekel mit is tervez ez a nő, - bár abban biztos vagyok, hogy semmi olyat, ami kellemes lenne Damonnak - az meg még inkább, hogy micsoda.

A hímnek nincs akkora szerencséje, hogy édes tudatlanságban ringatózzon a továbbiakban is. Vérben forgó szemekkel nyögdécselve tér magához. A jobb válla őrjítőn lüktet és sajog. Próbálna mozdulni, de nem tud. Elkerekedett szemekkel bámul le a törpére, aki épp hozzá beszél, de a szavak elég nehezen jutnak át a fájdalom ködén. A küszöbön heverő farkasra pillant, tekintetében gyilkos indulatok feszülnek, de megszólalni képtelen. Csak a gondolatok tekergőznek kígyóként a fejében. „Bárcsak soha a büdös életben ne születtél volna meg. Apádnak akkor kellett volna kivernie anyád méhéből, amikor még benne voltál, és akkor nekem sem kellett volna ennyi időt rád fecsérelnem fölöslegesen. Csak egyszer jussak ki innen, feltépem a gyomrodat és a beleidből fogok lakmározni, miközben még élsz.”

Hogy én félek-e? Még mindig rettegek, de önuralmat erőszakolok magamra, és pillanatok múlva már emberi formámban üldögélek a küszöbön, teljesen pőrén. A lábaimat a mellkasomhoz húzom, átkarolom a karjaimmal és a fejem a térdemre fektetem, így figyelem tovább a kínzóeszközök között válogató lányt. Szerencsére, mivel a testhőmérsékletem eleve magasabb, mint egy halandónak, nem fázom, bár tény és való, hogy a kő a fenekem alatt nem a legkényelmesebb. Csak pár percig vagyok képes csöndben maradni, mert csak úgy zakatolnak a fejemben a kérdések, legfőképpen egy.

- Mi vagy te?

Az utóbbi évtizedekben megtanultam egyenesen rákérdezni a dolgokra. Mások talán azt mondanák rám, hogy túl naív vagyok, túl bohó, túlságosan egyenes és szókimondó, de több mint az életem felében voltam némaságra kényszerítve, és az, hogy szabadon fejezhetem ki a gondolataimat, az érzéseimet, olykor még mindig megrészegít. Most viszont rettenetesen tudatlannak érzem magam, hogy nem tudom hova tenni ezt a nőt, és ez sokkal inkább feszélyez, mint az immár láncokon lógó farkas. Sokan mondják, hogy a tudatlanság nem szégyen, de én még mindig úgy érzem, hogy évtizedekkel vagyok lemaradva a kortársaimtól. Az érzelmi fejlettségemet és megélési skálámat tekintve mindenképp, már ami a pozitívumokat illeti. Ha a negatívumokról van szó, talán nincs még egy olyan velem egyidős farkas, aki annyit tudna mesélni az élet kegyetlenségéről, mint én.

Immár zöld szemeimben a gyanakvás még mindig nem ült el, de a kíváncsiság is ott feszül, bár ez inkább korlátozódik a lányra, mint a farkasra, vagy éppen a szerszámokra. Azokra inkább igyekszem rá sem nézni. Túl sok emlékem kötődik tűkhöz, bilincsekhez, láncokhoz, harapófogóhoz, korbácshoz, és más nem túl kedves és legfőképpen nem rendeltetésszerűen használt tárgyhoz. Ami esetleg feltűnhet kéretlen segítőmnek, azok egyelőre csak a combomon húzódó vékony, hosszabb-rövidebb hegek, mert a többit egyelőre eltakarja a testhelyzetem, vagy túl halványak, hogy feltűnőek legyenek, főleg ha nem közvetlen közelről szemléli valaki.

- Mit tervezel Damonnal? – teszem fel a másik kérdést is, bár érzem a belőle áradó enyhén kesernyés agresszió és indulat bűzét, ami nem igazán illik a megjelenéséhez. Nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e hallani választ, abban meg még kevésbé, hogy erőm lesz-e akárcsak végignézni, még ha a lelkem egy része nagyon is szomjazik legalább egy csöppnyi bosszúra.

A hangom kellemes, dallamos, enyhén mély zöngével, bár a felszín alatt ott lapulnak disszonáns akkordként a feszültség és félelem hangjegyei is. Túlzottan ismerős és mégis teljes mértékig ismeretlen most számomra a helyzet, és ettől képtelen vagyok teljes mértékig elvonatkoztatni. Azért is igyekszem a figyelmem a papagájhölgyre fókuszálni, bár tény, hogy a ruházatának színe lassan már bántja a szemem.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Okt. 07, 2015 2:24 pm

A hím foglyul ejtése a tervben nem volt benne, de nem zavar, ha ilyen módon változnak az elvárásaim. A lány hála neki sokkal kedvesebb és nekem aztán mindenki tudja, hogy igazán nem okoz gondot bárkit kezelni, akinek farka van nemi értelemben. Ráérősen válogatom az eszközöket, amelyeket megérdemelné, hogy kipróbáljak rajta, ha már lehetőségem van az ilyesmire. A legtöbb egyszerűen csak arra való, hogy kicsit fájdalmasabbá tegyék a kéjt, de én aztán tudom, hogy a kéj nélkül, csak ezekkel igencsak fájdalmassá lehet tenni a játékot. Arról az apró, kegyetlen és igencsak kényes tényről nem is beszélve, hogy abban az esetben, ha valaki úgy tud bánni a játékokkal, mint én, akkor az áldozat egy idő után akaratlanul is élvezni kezdi a ténykedést. Ez pedig nagyjából a legrosszabb, amit el lehet képzelni, legalábbis a kéjdémonok szerint. Náluk egyszerű a rendszer, ha volt orgazmus, akkor élvezted és ennyi. Senkit nem érdekel, közben milyen állapotban volt a tested és a lelked, mely részét kényszerítették ki a dolognak és mely része egyszerűen csak a helyzet mellé járó extra. A lényeg, hogy valami megtörtént és vége. Ezt a fekete-fehér látásmódot pedig én például kifejezetten utálom, mivel sok mindenre, köztük egy csomó nemi erőszakra elég kellemetlen eredményt tud adni. Nagyjából annyira kellemes ez, mint a kijelentés volt az én időmben, hogy az erőszaktól nem lehet teherbe esni, akivel megtörtént az pedig titkon biztosan élvezte az egészet biztosan. Attól is ki tud fordulni a gyomrom.
Közben a lány is kezd megnyugodni, legalábbis erre következtetek abból, hogy visszaváltozik emberré. Nem nézem az egészet, kicsit tapintatosabb vagyok ennél, csak a hangokra figyelek és akkor fordulok a küszöbön összehúzódó alak felé, amikor egészen biztosan végzett már a egésszel. Bunda nélkül jobb, szeretem, ha nem kell agyban kutatnom ahhoz, hogy beszélhessek valakivel. És ha már átváltozásokról van szó, talán lassan nekem sem ártana levenni az emberi álcát. Egyrészt már régen lebuktam vele, hogy nem vagyok az, másrészt pedig hiányoznak a szokásos ruháim. Bár tekintve, hogy mennyire mocskos és véres lesz, amire éppen készülök, talán tanácsos lenne az egyik olyan öltözéket választanom, amit régebben lovagló ruhaként használtak. A fűző megvan azon is, de nagyrészt bőrből van, amely már hozzám idomult és viszonylag könnyű eltávolítani róla a vért. Vagyis biztosan könnyebb, mint azokból a díszes és drága anyagokból, amelyeket általában viselek és óvok, mert hiába készítenek nekem időnként ugyanolyanokat a varrónők hasonló minőségű anyagokból, akkor is piszok ritkák...
- Egyenes, ez tetszik. Nem próbálnád meg kitalálni? Segítek benne egy kicsit: 1450-ben születtem, 1525-ben haltam meg, kén szagom van és erős mágiám. És nincs eszköz ebben a szobában, amelynek ne ismerném a kezelési elveit - ami nagyjából kiiktat sok mindent a fajok szintjén. Az embereket, a farkasokat, a mágusokat, az új szépségeket, a valkűröket és elfeket biztosan. A tény, hogy meghaltam azt is jelenti, élőhalott volnék. De a vámpírok mindig ugyanolyanok maradnak, mint a haláluk pillanatában voltak, én pedig ismerjük el, nem nézek ki 25-nek sem, nem még 75-nek. Marad tehát az a pár lény, akik a halál után új életet kapnak, vagyis az angyalok, bukottak és persze a démonok. Nos, az alapján, amit eddig tettem, kitalálható, hogy nem éppen az angyal típus lennék. Kettő maradt, köztük igazából nincs is sok különbség és még a pokolban is hajlamosak egyesek összetéveszteni őket, így az eredmény szempontjából teljesen mindegy, melyik is lennék. A lényeg, hogy olyan helyen élek, ahol a kegyetlenség az élet velejárója, ahol a jóságot kiirtják és ahol 100 év kínzókamra jár azért, hogy jogod lehessen az élethez. Már persze ha nem vagy olyan szerencsés, hogy még az idő lejárta előtt szükség legyen rád, mert akkor megúszhatod. Nekem egyetlen napot sem kellett például ott töltenem áldozatként, hála annak, hogy Lucifernek azonnal jól jött a trónja mellé díszként a Vatikán hercegnője. De nem mindenki ilyen szerencsés...
- Megérdemli, hogy megmutassam neki az én világomat... - jegyzem meg, miközben az egyik ostort kapom fel a sok közül, azt amelyet a vékony, de igencsak erős szálakból rakták össze. Ez a kis játék tökéletes ahhoz, hogy már egyetlen ütést is fájdalmassá tegyen, de ennek ellenére nem tépi fel a bőrt, nem véreztet el, így igencsak hosszan használható. Már csak le kell csupaszítani a hímet kicsit, hogy meg is érezze. Használjak ehhez kést, vagy elég, ha egyszer meglegyintem az ostort és úgyis annyi a pólónak? Kideríthetem könnyen. Mögé lépek, megfelelő távolságra, meglendül a kezem majd a következő pillanatban az ostor lecsap a hátára, darabokra szaggatva a ruhát tényleg és alatta a bőrön azonnal kirajzolódnak az első, rózsaszín nyomok. A farkas felnyüszít, a szájpeceknek hála igazán nem tud hangot kiadni, a kezébe állított tűk pedig megakadályozzák abban, hogy összeszorítsa a kezét, és így enyhítsen a nyomáson. Az egyetlen, akit érez, az a hátába maró ostor, melyet gondosan akkor használok csak, ha magától mozdul meg. Kíváncsi vagyok, mikor fog leesni neki, hogy akaratlanul, a ficánkolásával váltja ki az újabb és újabb csapásokat. És az is, hogy utána mit fog tenni, mozdul újra vagy megáll, nem tudva, mi lesz a következő játék, amit kiválasztok a számára... - Tudod, a pokolban egy évig sem bírnád. A kínzókamrák női démonai olyan korokból származnak, ahol a nőknek is voltak jogaik és gyűlölik azokat, akik megpróbálják ezt elnyomni - teszem hozzá, miközben cégig simítok a hátán lévő vörös, hurkás nyomokon. A bőr legfelsőbb rétegei sérültek, ennek megfelelően hurkák képződnek, de nem szakadt fel semmi, nem vérzik. De a bőr alatt a hajszálerek nyilván nem ilyen szerencsések, már darabokban vannak és vérrel töltik fel a szövetek közti teret. Fájdalmasra fog ez hamarosan dagadni, és még kellemetlenebb lesz akár a leglágyabb ütés is rá.
Oké, most lett elegem a ruhából. Ez túlságosan is zavar a mozgásban, nem oda siklik, ahova én várom és végül pedig a cipővel együtt nem elég hangtalan. Egy halk sóhajjal hunyom le a szememet és változtatom meg az egész kinézetemet. A hajam ismét aranyos szőke, göndör és hosszú lesz, a sminkem eltűnik, a testemet pedig egy bokáig érő, ujjatlan, halvány zöld, ezüst díszítésű selyemruha takarja. Vékony, de nem fázok benne és ez taszítja a vért, mint már kiderítettem. De nem csak én változom meg, ezzel együtt a lány ölében is feltűnik egy vörös-arany színű köpeny. Ő vastagabbat kapott, mert nem tudom mennyire szereti a köveket, de én kifejezetten kedvelem a tapintásukat. Ezért is hagytam ki a cipőt...
// Ruha

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Okt. 07, 2015 8:31 pm

Tágra nyílnak szemeim, ahogy igyekszem feldolgozni az információkat. Még a szám is enyhén eltátom. Szóval már meghalt. Lázasan kutatok elmémben. Ha meghalt, akkor nem sok választási lehetőség marad, kivéve a vámpírt – de akkor miért bajlódna kínzóeszközökkel, hiszen elég lenne, ha a vérét venné, ráadásul be is gőzölne a szagára, legalábbis gondolom én. Lehetne még angyal is, de megint csak azzal van a probléma, hogy úgy válogat, olyan kéjes élvezettel, amihez nem igazán tudnék egy elviekben tiszta, szárnyas lényt kötni, még ha nem is hiszek bennük. Ráadásul a kén…
Leesik a tantusz, mondhatni. Megemelem a fejem, és ismét a levegőbe szagolok, hogy a szagot összekössem a ténnyel.

- Démon vagy…

Sokkal inkább kijelentés, mint kérdés a részemről a mondat, miközben zavart csodálkozással, és tartózkodó gyanakvással figyelem a ténykedését és őt magát. Meglepő számomra, hogy a démonok a földön járnak. Igazából elképzelésem sincs, hogy mit akarnának itt, hacsak nem név szerinti lista alapján dolgoznak, hogy kit kell levinni a pokolba, aztán jönnek, és kézen fogva elvezetik. Bár ki lenne az a félbolond idióta, aki önként és dalolva velük tartana? Vagy inkább a kísértésről lenne szó, amiről a Bibliában írnak, meg a papok is szentbeszédet tartanak?

Másnak talán furcsa lehet, sőt, biztos hanyatt homlok menekülne, ha az útjába akadna egy démon, de az ő létezésüket sokkal inkább képes vagyok elfogadni, - a hozzáállásom, tapasztalataim és istentagadásom miatt – mint ha teszem azt egy angyal szállna le elém. Na én attól menekülnék el. Vagy csak szimplán kinevetném. Nem hiszek bennük, hiszen engem sem mentett meg senki, és nem vagyok hajlandó elfogadni egy olyan felsőbb lény létezését – vagy többét – akik állítólag tiszták és mindenhatóak, és mégis engednek mindenféle gyalázatot a földön megtörténni.

Ahogy a korbács lecsap, úgy rezzenek össze minden egyes alkalommal. Még a fejem is elfordítom és a szemem is lehunyom, de Damon fájdalmas nyüszítését, amely kegyelemért könyörög, képtelen vagyok kizárni a fejemből, hiába szorítom még a kezemet is a fülemre. Bosszúra éhezem és éheztem, persze, de nálam jobban senki nincs tisztában vele milyen átélni, mikor teljes mértékben ki van az ember szolgáltatva mások szadista hajlamainak. Bármennyire is gyűlölöm és megvetem, együtt érzek vele. Már maga a hang is elég lenne, hogy visszarepítsen a pincébe, és magamat lássam a láncokon, és az én húsomat tépje a bőr. Nem. Én nem erre vágytam. Tiszta, gyors halálra igen, de ez színtiszta kegyetlenség, amit soha nem kívánnék ép ésszel senkinek.

Zihálás és szavak ragadnak ki az emlékeimből. A szemem sarkából pillantok csak oda. Damon mozdulatlanul lóg a vaskereten, arcán fájdalmas maszkká merevedett a bőr. Tudvalevő, hogy a nők mindig is jobban bírták a fájdalmat, mint a férfiak, ráadásul úgy tűnik ez a hím még életében nem kapott büntetést. Én nem emlékszem rá, és a viselkedése is azt sugallja, ahogy homályos pillantással rám néz és némán könyörög a halálért, de legalábbis a segítségemért. A regenerációja már dolgozik a bőr alatti vérzéseken, és tudom, hogy jó húsz perc, fél óra múlva nagyjából felszívódnak, de addig elég kellemetlen. Ráadásul utána sokkal rosszabb, ha újból lecsap a korbács.

Már épp megszólalnék, mikor a démon eddigi kinézete megváltozik, és közben az ölemben anyag érintését érzem. Ismét csak eltátom a számat. Szóval alakot is képesek váltani. Gyorsan magamra terítem a köpenyt. Szerencsére a színei tetszenek, de ha nem így lenne, akkor sem lenne más választásom, mert a saját ruháim szakadt rongyként hevernek a folyosó hátsó sarkában. Egy pillanatra villan csak meg apró, feszes melleim domborulata, aztán tűnnek el az anyag rejtekében. Tipródom, de végül győz bennem a szánalom. Bármit is éltem át, nem lettem egy érzéketlen állat tőle. Felkelek, és óvatosan teszek pár lépést a még nálam is alacsonyabb lány felé, miközben szorosan markolom a köpenyt magamon. A félelem bűzét árasztom, hogy be kellett lépnem ebbe a szobába, parfümként leng körbe, de nem nézhetem tétlenül, ami történik.

- Nem ölhetnénk meg csak egyszerűen? Egyetlen mozdulat…

Suta a kérdés, a hangom is elcsuklik a végére. Nem érdemli meg a hím a gyors és fájdalommentes halált, de mégis, erre én képtelen vagyok. Újabb lépést teszek, ezúttal Damon felé, bár zöld lélektükreim a szőke démont tartják fogságban.

- Ez az igazi alakod? Miért jöttél a földre? Egyáltalán a démonok miért járnak ide?

Igen, a figyelmét próbálom elterelni, és tisztában vagyok vele mennyire átlátszó a szándékom, de ha csak fele olyan ügyes a lány mások kínzásában, mint amennyit velem tettek, akkor Damon azt ép ésszel nem fogja kibírni, és lehet, hogy én sem, ha mindebben részt kell vennem. Igyekszem óvatos lenni, és nem tenni hirtelen mozdulatokat, ahogy ismét teszek egy lépést, mert tisztában vagyok vele: ha a nálam idősebbel könnyedén elbánt, hozzám szinte erőt sem kellene kifejtenie, hogy legyűrjön.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Okt. 07, 2015 9:46 pm

- Méghozzá az egyik legjobb - mosolyodom el vidáman a lány kijelentésére, hogy démon lennék. Csak leesett neki és szemmel láthatóan nem viselte meg jobban, mint bármelyik másik mai stiklim. Igazából nem is csodálom a dolgot, én eléggé ártatlan vagyok ahhoz külsőre, még ennyire emberiként is, hogy ne féljenek tőlem. Legalábbis a földön ne nagyon, bár van pár faj, ahol már megtanulták, hogy a méret és a nemi identitás egyáltalán nem határoz meg semmi mást. Például a valkűrök, akik eléggé komoly férfi gyűlölettel rendelkeznek, simán elfogadják vezetőnek a legapróbb lányt is maguk közül, ha elég idős, tapasztalt, csalafinta és van tehetsége a harchoz. Nos, az utolsó rám nem igaz, a fizikai harcot mindig is gyűlöltem, de a pszichikai képességeim még a pokolban is komolyan párjukat ritkítják. Amit nem is csodálok, több évszázada gyakorlom a használatukat, fejlesztem a határait távolságban, tömegben és méretben is, ennek eredményeképpen pedig elmondható rólam, hogy centire pontosan felmérem, mi az, amit még megtehetek és mi az, amit már nem. Egy olyan életben, amely ennyire kiszámíthatatlan, jobb, ha a saját képességeivel mindenki tisztában van, mert soha nem tudhatja, mikor kell valami érdekeset előhúzni a kalapból. Például erőt, hogy féken tartsunk egy sérült és tomboló hím vérfarkast, miközben igencsak nehezményezi a megbilincselését. Kár, hogy sokat nem tehet ellene...
A hím szemmel láthatóan gyűlöli a korbácsot, amikor éppen ne fájdalom sikolyokat, akkor átkozódásokat fog fel a szájába tömött gumilabda, de még így sem nehéz kitalálni, mit akar nekem mondani. Valahol a szukánál kezdődik, majd azzal folytatódik, milyen romlott egy dög vagyok és az a vége, hogy mennyire el fog velem bánni, ha egyszer kiszabadul innen. Hogy verésre vagy nemi erőszakra gondol, azt nem értem pontosan, de nem is érdekel. Minden egyes alkalommal hagyom, hogy a végére érjen az érthetetlen szövegnek, mielőtt újra lecsapnék rá és erre hamarosan ő is rájön. És valami megváltozik benne érzelmi szinten. Nem tudom pontosan mi és hogyan, a lány félelme kissé sok most így az érzékeimnek, de utána számolni kezdem a másodperceket két csapás között, amíg ő levegőért küzdve szid és vonyít. Elsőre alig észrevehetően, de rövidülni kezdenek, a végére pedig, mikor már lassabban csinálom én is, eléggé elszakad minden. Egy-egy szót mond, de többet nem, amivel sikeresen eléri nálam, hogy mosolyogjak. Akármennyire is nem akarta és fáj a korbács érintése, az a pár mozdulat, amikor a bőrét a kezem éri, mert éppen megigazítom a bilincseket, eltűröm az útból a ruhát vagy a haját, nos, az izgatja. Csak még magának sem vallja be...
- Én nem ölöm meg és jó lenne, ha te sem tennéd. Ha most meghal, a pokolba kerül és ott is nekem kell a lelkével vesződni. De ha elég fájdalmat kap ahhoz, hogy mindent megbánjon, van esélye a tűzre is. Onnantól már a tollasok gondja - felelem az igazsághoz híven, miközben elé kerülök és a szeme elől is eltűröm a hajat. Tudom, hogy most harapna, ha lenne rá esélye, de nem tud. A szemében gyűlölet sugárzik és még valami, elfogadás. Ott van, alig látható pontként a legmélyén, de én már érzem. Nem akarja, de megértette, hogy innen nem szabadulhat csak akkor, ha én unom el a játékot. Most pedig az egyetlen értelmes stratégia, ha elviseli, amit tőlem kap ezért. És ha már úgy sem tud szabadulni, igazán elkezdheti élvezni is kicsit, jobban jár vele. Nekem pedig megspórol egy csomó munkát meg vesződséget ez a fajta csalfa remény. Mert az, én gyakorlatilag nem hazudtam, van egy nagyon kevés esély rá, hogy ha jól megkínzom, akkor ne a pokol várjon rá végül, de a jelleme alapján ő nem lesz képes teljesen felfogni a hibáit és megbánást tanúsítani. Szinte biztos vagyok benne, hogy le fog kerülni, de ha a lányt megnyugtatja a tény, még nincs minden veszve, én szívesen meghagyom őt a hitében. Nem tudom, a farkasok mennyire érzik a hazugságot, de a démonok könnyen kiszúrják, így én nem hazudom, de addig ferdítem az igazat, amíg a keserűség is vattacukorba csomagolva bukkan csak fel.
- Attól függ mi számít igazi alaknak. Emberként ez volt a testem, a halálom után fiatalította meg Lucifer, hogy elcsábíthassam a lelkeket - foglalom össze a választ röviden, miközben ott hagyom a férfit és az asztalhoz lépek. Az ostor pihenhet tíz percet, amíg félig meggyógyul a háta, majd utána elég lesz újra beüzemelni. De addig is van itt egy apró hűtőtáska jéggel és jó néhány elektromos játék, amelyek szikráznak és megráznak, ha érintkeznek a bőrrel. Igazán jó móka lesz lejegelni őt majd az árammal újra életre kelteni az idegeket. Fogadok, hogy amint a dereka környékére érek vele, még merevedést is kap. Most mondja valaki, hogy nem vagyok tehetséges domina...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Okt. 07, 2015 11:17 pm

Farkasom fájdalmasan szűköl és vonyít a fejemben, ahogy a másik szenvedését látja. Segítene, megölné, támogatná. A vadászból áldozat lett, de nem az ő mancsai, agyarai által, hanem egy külső erő hatására, aki nem csak az embert, a benne lévő lényt is kínozza, aki viszont nem érdemli meg mindezt. Fáj látnunk, mindkettőnknek az állat szenvedését, amely vasmarokba fogja a szívünket, és legszívesebben kitépnénk a hím fejéből, csak hogy nyugalomra leljen.

Képzelet és valóság keveredik a fejemben. Valahol érzem, hogy csak az elmém játéka mindaz, amit a hím szemében látok, vagy látni vélek, de nem tudom másképp feldolgozni a történteket, és rávenni magam, hogy megöljek egy védtelen lényt. Mert jelenleg ő csak az. Elvesztette a hatalmát felettem, önmaga és a cselekedetei felett. Pusztán csak egy lélegző bábu, aki szolgálja úrnője parancsait akarata ellenére. És amúgy is: ki tudná megkülönböztetni mi az amit valóban lát és látni vél, mikor olyan emlékekkel rendelkezik mint én, és a rettegés járja át minden porcikáját a kínzás láttán? Ez ugyanolyan dilemma lehet, mint hogy mi a különbség a jó és a rossz között. Mennyire lenne jó megoldás, ha megölném és magamra vállalnám a halálát a többi mellé?

A nő szavai csak tovább tágítják az amúgy sem túl vékony határvonalat jelenleg két énre szakadt gondolataim között. Megtorpanok, és csak nézem Damont, miközben már könnyek potyognak a szememből. Mi a helyes döntés ebben a helyzetben? Melyik a valóban igaz út? Megölni, hogy ha őt nem is, de a farkasát megkíméljem a további szenvedéstől, vagy hinni egy démon szavainak, hogy akkor jár jobban, ha most szenved. Nem tudom! Nem tudhatom! Képtelen vagyok bármelyik mellett is dönteni, miközben úgy érzem, a lényem szinte kettéhasad.

Ökölbe szorított kézzel hullok térdre előtte, és csapok tehetetlenül a padlóra, miközben minden ízemben remegek. Az ütésem alatt döndül a kő, és megreped, de nem érdekel. Kell a fájdalom, hogy ne bolonduljak meg, hogy ne hasonuljak meg önmagammal, hogy egy olyan tettet engedek, ami ellen minden sejtem, lényem minden része üvöltve hadakozik és űzne, hajtana, hogy karmaimat vájjam a hím mellkasába és tépjem ki a szívét. Mert ez lenne az irgalmas megoldás. Újra csapok, és újra, a dühömet és fájdalmamat viszem bele minden egyes ütésbe. Kőszilánkok záporoznak mindenfelé, miközben eszemet vesztve püfölöm a padlót. Érzem, hallom, ahogy a csont reped az ujjaimban, érzem a saját vérem illatát, ahogy felszakad a bőr, és lassan a kezemben minden idegvégződés fájdalomban úszik. De nem érdekel. Farkas lényemmel együtt tombolunk, és csak lassan vált át az egész rezignált állapotba.

Zihálva emelem fel a fejem. A tekintetem üresen vándorol a hímre, majd a démonra. Nem számítanak a szavai, nem számít a válasza. Nehézkesen emelkedek fel, és még arra sem veszem a fáradtságot, hogy a köntöst összehúzzam magamon. A combomon vékony hegek húzódnak, ahogy a bokáim körül is, melyekbe az ezüst mart gyógyíthatatlan árkokat. Melleim között apró cseppekben izzadtság csordogál, melyek a nyakamról indultak vándorútjukra. A kezemről induló vércseppek komótosan hullanak lefelé, és gyűlnek egy kis tócsába. Képtelen vagyok dönteni. Elfogadtam a tényt, és ezen jelenleg nem változtathatok, de tudom, ha tovább itt maradok nem leszek képes ellenállni akár az összeomlásnak, akár a még mindig bennem doboló, bár jelenleg csöndes ösztönnek, hogy öljek.

A hímhez lépek, és bár emberi szemébe nézek, de a farkast keresi tekintetem, ahhoz szólok.

- Sajnálom.

Leheletkönnyen simítok végig az arcán, bár ujjaimmal bundát érzékelek. Megszakad a szívem érte. Csak az apám által belé nevelt engedelmesség vezette erre az útra. Lehet, ha más élete, más falkája lett volna, nem torzult volna el ennyire emberi személyisége. Végül elfordulok és rogyadozó, tántorgó léptekkel indulok az ajtó felé. Azért, hogy magamat védjem az összeomlástól, hogy neki adjak esélyt a megbánásra, hogy ne akarjak megölni minden mozgó lényt ebben az átkozott szobában. Érzem, hogy a farkasom egyelőre visszahúzódik az elmém egy távoli zugába. Csalódott. Ahogy én is. Ezen az érzésen ketten osztozunk, és mindketten ugyanabban csalódtunk: magamban. Mert TUDOM, hogy azzal, hogy otthagyom, nem cselekszem helyesen.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Csüt. Okt. 08, 2015 1:57 pm

Manipuláltam a lányt. Ebben nincs új, nem ő az első és nem is az utolsó, akivel ezt megteszem, attól függ a mérték pedig, hogy mire van szükség. Az a fajta ártatlanság és erkölcsi naivitás, ami neki van, komoly gondot okozna nekem a jövőben a kínzásnál. Már így is attól tartottam, amint megfordulok, ő egyszerűen eltöri a farkas nyakát ezzel megkímélve őt a további szenvedéstől ezen a földön. Pedig még Isten is azt mondaná, ő aztán megérdemli. Száz év a pokolban, amit nagy eséllyel túl sem él, utána pedig az enyészet szerintem az ő fajtájának kevés, azoknak, akik imádnak a gyengébbeken uralkodni és minden szinten megalázni őket. Én már csak tudom, nagyon jól ismerem a fajtát, mert nem eggyel éltem és élek ma is együtt, pontosan tudom, mennyire nem számít nekik semmi más mint a saját becsvágyuk, annak minden kellemetlenségével és mellékhatásával. Sőt, az idő és a hely belőlem is egy ilyen lényt nevelt, aki már régen megtanulta, hogy bizonyos gyengeségeket jobb elrejteni és kiirtani minél előbb a szívből, mert amint felfedezi valaki, azonnal hatalmas gyenge ponttá válik. A legjobb sebészi precizitással kimetszeni, amint esély nyílik az ilyesmire. Vagy olyan szinten eltemetni, hogy még véletlenül se bukkanjon elő. A másodikban vagyok én verhetetlen, egy-két emlékem olyan szinten a tudatom mélyén van, hogy szabályosan küzdenem kell, ha elő akarom húzni. De így másoknak, miközben ellenkezek még nehezebb kiszedni. Leszámítva azokat, akik még emlékeznek rá, de abból a pokolban sincs sok. Arról tettem...
A farkas fiú kifeszítve nem sok esélyt kap az unalomra vagy a pihenésre. Csak addig nem borogatom a jéggel és az árammal, amíg a lány túl közel van hozzá, utána ismét én játszom vele. Elé perdülök, hogy a szemébe nézhessek, miközben bántom és tetszik, amit ott látok. Most már nem küzd a bilincsek ellen, igazából azok tartják talpon, hogy ne essen össze. Valamiért a szemei most sokkal beszédesebbek, mint a hangja volt korábban, elárulnak nekem mindent, amit az érzelmeiből nem tudok kiolvasni, hála a lány összeomlásának. Ott van benne a dac mellett a vágy és egy fajta behódolás is. A háromból az utolsó lep meg, eddig biztos voltam benne, hogy a nőket gyűlöli, de lehet, hogy sokkal inkább a gyengeséggel van baja vagy az érzelmi elesettséggel. Attól a perctől kezdve, hogy rólam lehullott az emberi álca és ismét a kegyetlen démonná váltam, aki vagyok, egyre kevésbé küzd ellenem. Nem csak azért, mert tisztában van vele, hogy értelmetlen a dolog, de azért is, mert valahogy vonzani is kezdi a lényem. Igen, ezt is ismerem, a farkasok és társaik hajlamosak az erős szukák felé húzni, és bár én nem vagyok fajtársa, attól még nyilvánvaló, hogy nem is egyszerű eset lennék. És még élvezném is ezt a fajta két irányú rajongást, ha a lány nem dönt úgy, hogy összeveri a kezét.
Nem értem pontosan miért teszi, de érzem, hogy jobb, ha nem avatkozom bele a dologba, így könnyedén elmegyek mellette, hogy pálcákat válogassak, amíg a tombolása végére nem ér. Itt szabad, ez az egyetlen hely, ahol a tulajdonos el tudja tűrni a rombolást is, különben már régen leállítottam volna. Oké, hogy ki kell valamit engednie, de van jobb megoldás általában, mint a saját magunk bántása. De nem vagyok senkije, hogy ezt közöljem vele. Hagyom, hogy csinálja, engem igazán nem zavar a dolog. Még a vér szag sem, de a férfi orrát annál inkább. És megint újabb érzés kezd felszínre törni benne, egyfajta elégedettség. Neki tetszik, hogy a nő miatta bántja magát és még így büntetheti. Ez felhúz és sikerül minden rossz érzésemet a pálcába sűríteni, amely ezúttal a combja hátuljára csap le. De már nem kiabál, maximum kicsit nyüszít és tűri, mondhatni férfiasan. Hm, lehet a végén még nagyon is imádni fogja ezt a műsort? Nekem tetszene, főleg, mivel a korábbi harapás miatt most lassabban gyógyul és nekem nem kell igyekeznem a sebek frissítésével..
- Mennyi idő alatt alakultak ki azok a sebhelyek? - teszem fel a kérdést a farkasnak, miközben elindul az ajtó felé, mert még nem akarom elengedni. Tudom, hogy nem tetszik neki a hely és ehhez köze lehet annak, hogy tele van hegekkel a bőre a combján és a bokáján, de nem igazán vagyok együtt érző kedvemben. Inkább szadista, ami azt illeti, ezt pedig a férfi érzi meg leginkább. A nőt ételnek akartam, de mióta itt van a félelem minden büszkeséget felülírt benne, így nem tudom használni. Szóval nincs más választásom, mint felébreszteni benne a lapuló érzelmeit valamilyen módon...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Csüt. Okt. 08, 2015 3:06 pm

Szavak állítanak meg. Egy kérdés, amire más esetben, más körülmények között, más lelkiállapotban ugranék, de most nem. Üresen nézek magam elé, miközben letörlöm a könnyeimet ép kezemmel, majd a sérültet emelem fel, és minden reakció nélkül veszem tudomásul, hogy a vérzés elállt. Nem különösebben érdekel, ahogy az sem tudna kibillenteni ebből a sztoikus állapotból, ha a regenerációm kudarcot vallana. Saját magamat feszítettem keresztre a döntésképtelenségemmel, aminek a hím issza meg a levét, és ezen képtelen vagyok felülemelkedni.

- Nem számít. Ő nem játszott közre benne.

A pálca csapására megrezzenek, hiszen a testem emlékszik és reagál, még ha a tudatomat és érzelmeimet most leköti a csalódás. Damon valóban nem tett ellenem semmit azon kívül, hogy ő lett a következő, akit apám utánam küldött azzal a paranccsal, hogy vigyen haza. Persze, gőgös és lenéző a nőkkel szemben, mert a falkánkban patriarchális társadalom van évszázadok óta, és ez maximum csak akkor változhatna némiképp modern korivá, ha a drága papa elpatkolna. De ahhoz túl ravasz a vén róka.

Keserűen sóhajtok fel. Tudomásul kell vennem, hogy nem csak a hím, hanem az én lényem is eltorzult bizonyos mértékig. Vagy inkább megtört. Ráadásul elképzelésem sincs, hogy abban a fertőben, amiben éltem, ahol igyekeztek kiverni belőlem minden értelmes gondolatot, minden dacot, ellenkezést és erkölcsi tartást, hogy voltam képes mégis megtartani ezt a belső iránytűt, ami most is iránymutatóként villog a fejemben: öld meg.

- Van még valami?

Még mindig nem fordulok meg, csak állok egyhelyben, a nyitott ajtó közelében, és vágyódva nézem a külső, szemben lévő falat. Már nem akarom bántani saját magam, csak egyszerűen kívül akarok lenni ezen a szobán, minél távolabb az itt történtektől, mert minél tovább maradok, annál kevésbé fogok tudni elvonatkoztatni attól, hogy mindebben a borzadályban én is közrejátszottam. Ahogy annak is megvan az esélye, hogy elvesztem a fejem, mert képtelen leszek tovább erőszakot venni az ösztönömön, és megölöm a hímet. Nem mintha tartanék a következményeitől. Sok újat nem tudna mutatni a démon. Ha meg megölne, lehet még hálás is lennék neki érte. Igazából fogalmam sincs.

Egy gondolat üt szöget a fejembe. Vajon ha apám, vagy Brian, vagy bármelyik másik tiszt lógna a fémállványon, akik bántottak mind testi, mind lelki, mind érzelmi téren, akkor is ennyire kegyes lennék? Valószínűleg igen. Amíg mások élvezik, ha árthatnak másoknak, mivel én ezt áldozatként éltem meg, talán pont ezért vagyok rá képtelen. A bosszú nálam nem egyenlő a kínzással. Vadabb, egyenesebb vagyok, mint közülük bárki, és nyíltan vállalom. Ugyanúgy, ahogy a megtörhetetlen elhatározásomat is, hogy nem térek vissza. Bár olykor megbillen bennem minden, hiszen fáradok, érzem, és ha engednék, nem lógna egy egész falka a nyakamban, de olyankor erőt veszek magamon, összeszorítom a fogam és tovább megyek. Nem fogom feladni.

Azért némiképp megnyugtat a bennem kavargó önismereti elemzés, és a farkasom közelsége is ismét melegséggel áraszt el. Nem lettem érzéketlen, sem kegyetlen. Megbocsátani nem tudok, de mégis megadnám nekik a tisztességes és gyors halált anélkül, hogy megtorolnám rajtuk nagyon is valós sérelmeimet. Mert ez vagyok, ilyen vagyok, és még ők sem voltak képesek kiölni lényem legbelső magját. Csak a külső burok változott valamelyest, és formált egy labilis, kiszámíthatatlan személyiséggé. De még így is van erkölcsi tartásom, és ez nekem mindennél többet ér.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Vas. Okt. 11, 2015 2:58 pm

Neki nincs köze hozzá. Ez érdekes, de nem válasz a kérdésemre. Mert engem nem az érdekelt, hogy mégis ki csinálta, ki láncolt meg egy farkast nyilván ezüsttel elég hosszú időre ahhoz, hogy az öngyógyító képessége használhatatlanná váljon és a teste hegeket viseljen örökre, hanem a válasz arra, hogy mennyi ideig is volt rab. A kettő között van különbség, nem is kicsi, de ezzel szerintem a lány is tisztában van, vagy csak nem akar nekem válaszolni. Naiv lélek. Gyenge, ha azt hiszi, hogy én nem vagyok teljesen tisztában vele, mégis mi mindenre képesek az emberek és a démonok, ha éppen olyanjuk van. Ráadásul pedig nem szeretem, ha valamit pont előlem titkolnak és még inkább arra ösztökél ez, hogy megpróbáljam a lehető leghamarabb kideríteni a dolgot. Egyszerűen ilyen vagyok, muszáj tudnom. Az információ bizony nagy hatalom volt mindig is a világban, a mai civilizáció mellett pedig a titkok ismerése olyan hatalommal tud felruházni, amelyet nagyon sokan és sokféle képpen irigyelnek. Mondhatni, az én örök kíváncsi természetemet pártfogolja a társadalom és nekem ezzel nincs is problémám. A pokolban pedig, ahol aztán tényleg jól őrzi mindenki a saját kis gondolatait, igazán kincs, ha ki tudod találni, mik a hiányzó részletek és összekötni a pontokat. Egészében véve edzett vagyok az ilyesmiben és ez az én nagy szerencsém a világban. És nem fogom hagyni, hogy egy farkas lány az utamba álljon. Elkapok és ő önként fogja megosztani velem a dolgokat. Csak a jó húrokat kell ehhez megperdítenem...
- A démon lét egyik nagy áldása, hogy te választod meg a testedet. Megkaphatsz fiatalabb, szebb, magasabb vagy vékonyabb alakot, mint amilyen az eredeti volt. Vagy használhatod arra az erőt, hogy eltüntesd a bőrhibákat, hegeket, sebhelyeket - az utolsó fél mondat nem kap igazán reflektor fényt, egy cseppet sem változik meg a hangom, miközben kimondom, de kissé az alakom igen. Lucifer megtette, hogy felhasználta az erejét a fiatal testem megalkotására és még a nyomát is eltüntette annak, egykor kegyetlen életem volt. De ha koncentrálok, akkor illúzió egyik formájaként ki tudnak bontakozni a nyomok. A legtöbb ugyan lila folt volt, amely egyetlen hónap alatt láthatatlanná vált és a hosszú, reneszánsz ruha költemények alatt nem szúrták ki avatatlan szemek, de bizony jutott más is. Akkoriban a sebvarrás még nem volt elterjedt dolog és csúnya nyomok maradtak utána is, így sokszor a kisebb nyomoknál nem alkalmazták és megvárták, hogy magától behegedjen, ahogy tud. Ennek pedig érzékeny bőrön nyoma maradt. Kidomborodó fehér, befelé forduló vörös csíkok, melyekből én főleg a felkaromon és a lábamon viseltem párat, de idővel kerültek az oldalamra is. És csak azért nem féltem tőlük, mert valaki segített megérteni számomra, hogy a hegek a részeim és nem csúfítanak el, csak mutatják, mit éltem túl. Mondjuk az sem mellékes, hogy az illető egy idősebb vámpír volt és nyilván látott már nálam sokkal kevésbé kellemesebb nőket is, akiket himlőhelyek és hasonló rémségek borítottak egész életükben. Ehhez képest mit számít néhány csík?
- Ugye tudod, hogy megölni neked kell majd? - teszem fel a kérdést két pálcacsapás között, miközben a farkas szépen megrogy. Nem üvölt vagy kiállt, de látványosan összecsuklik majd újra kiegyenesedik. A láncok tartanak, nem esik össze és így ő maga szabályozza a dolgokat. Hagyom, hogy azt higgye, még ebben a helyzetben is irányíthat és tudom, élvezi. Várok, amíg magához tér az ütésből, ismét feláll és kiegyenesedik, csak utána kap újabb ütést. És egyik ütés sem előre kiszámított helyre vagy erővel érkezik, éppen a kedvemtől és a számomra szimpatikus porcikájától függ, mit kap. Lábak, karok, hát, fenék, oldal, mindenhol jártam már és mindenhol fogok még. Jól ismerem a férfiak testét, pontosan tudom mit bír ki és hol a határ, így nem esik nehezemre gondosan a közelében maradni. Sőt, sietnem sem kell, hiszen időnk mint a tenger. Ennek ellenére nem hagyom békén egyetlen percre sem, nem akarom, hogy "elhanyagolva" érezze magát. A lány a szavaimmal kapja meg a saját kis csábítását és büntetését, a férfi a játékokkal próbálhatja meg kiélvezni a helyzetét, ha megy neki. Bár szerintem ezzel a résszel nincs gond, ő nem annak a fajtának néz ki, aki csak úgy magába zuhan. Szerencsére, ők mindig olyan unalmasak tudnak csak lenni...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Vas. Okt. 11, 2015 6:58 pm

Csak annyira fordítom oldalra a fejem, hogy a szemem sarkából rálássak a démonra. Figyelem a sebeket, amiket nem takar szövet, és melyek eddig biztos vagyok benne, hogy nem voltak ott. Illúzió. Bár a tudatom tudja, ettől függetlenül nem tagadhatom a szánalmat és együttérzést, ami felsejlik bennem.

- Ahogy elnézem a te életed sem volt fáklyásment. Már ha a hegeid valódiak, és nem csak azért alkottad őket, hogy kicsikarj belőlem némi érzelmet. De a démon lét áldásainak ecsetelésével ne fáraszd magad. Felesleges. Nem akarok azzá válni, és a sebeket sem akarom eltüntetni magamról. Ezek emlékeztetnek arra ki vagyok, mi történt velem, mi elől menekülök és hova nem akarok többet visszamenni.

A leghosszabb monológ, ami találkozásunk óta elhagyja a számat. A hangom még mindig üresen kong, a szemeimben sem sejlik fel az érdeklődésnek halvány szikrája sem. A saját belső küzdelmem teljesen kimerített lelkileg és érzelmileg, még ha helyre is tudtam hozni a törékeny egyensúlyt ismét.

Ahogy a pálcával újra lesújt, úgy fordítanám el ismét a fejemet, de a kérdése megakaszt a mozdulatban. Lassan fordulok felé, a figyelmemet igyekszem rá összpontosítani, és kiszorítani minden mást, bár kevesebb, mint több sikerrel, hisz újra és újra összerezzenek minden, a hímnek szánt ütésnél. Mintha csak engem verne.

- Miért kellene nekem megölnöm? Mikor meg akartam, nem hagytad, mert játszani akartál vele. Azt mondtad, ha itt elég büntetést kap, van esélye a tűzre, bár nem tudom az mennyiben lenne más, mint a pokol. A hatalmad és erőd megvan hozzá, bőven túlszárnyalja az enyémet. Az előbb elég nyilvánvalóan demonstráltad. Nem. – Tagadóan rázom a fejem. – Ez nem így működik. Te vagy az, aki kínzod, te vagy a bírája, a börtönőre, neked kell felvállalnod a hóhér szerepét is. Nincs szerepmegosztás.

Hideg, elutasító pillantással figyelem, megértette-e amit mondtam neki. Nem vállalom fel helyette a piszkos munkát. Hogy megtenném-e? Igen. Erre utasít az ösztönöm, a lényem. Hogy meg tudnám-e tenni? Így, hogy mozdulatlanságra van kárhoztatva, és védekezésre képtelen, igen. De nem fogom.

Nehéz sóhajjal fordulok el tőlük. Nekem nem okoz örömet a látvány. Közel sem így terveztem a Damonnal való összecsapásomat, de hát az élet ritka esetben kínálja azt, amit szeretnénk. Tulajdonképpen még hálás is lehetnék a lánynak, de képtelen vagyok rá. Csak fásult beletörődés, fájdalom és undor van bennem.

A plafonra pillantok és elhúzom a számat. Ha még hinnék azokban, akik állítólag a felhők között csücsülnek, talán imádkoznék Damon szabadulásáért, haláláért, megmeneküléséért, megbocsátásáért, de ez a hit már nagyon régen elveszett bennem. Most is csak a pokol nyitotta szélesre a száját, hogy bepillantást nyerhessünk a világába, és meg kell vallanom, cseppet sem vonzanak a tapasztaltak.

//sajnálom, hogy ilyen rövid:S //

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Csüt. Okt. 15, 2015 1:22 pm

- A hegek igaziak voltak. És én már régen megtanultam, hogy a lelkiek tudnak elég mélyek lenni anélkül is, hogy a bőrödön viselnéd a nyomukat - jegyzem meg, miközben lassan ismét eltűnik rólam az a jó néhány ronda nyom, amelyeket emberként ilyen könnyen nem tudtam eltakarni, csak vastag anyagú ruhák bevetésével. Miután pedig elhagyhattam őket a pokolban, mert nem kellett senki előtt színészkednem, egyszerűen magam döntöttem úgy, hogy megtartom. Nem azért, mert magamat akartam emlékeztetni arra, mégis mi minden történt velem az emberi életem alatt, ez a tény a hátrányok közé tartozott a mérlegeléskor, de még akkor is az előnyök simán nyertek. Egyszerűen ilyen az élet, a fejedet kell használnod a szíved helyett, ha szép hosszút szeretnél belőle. Ha pedig igazán sok lehetőségre vágysz, akkor nem árt meg, ha néha képes vagy az életedet is kockáztatni ilyesmi miatt. Nekem nem esett soha nehezemre az ilyesmi, igazából a halál nem rémített meg és most sem fog. Talán azért nem félek ennyi idő után sem Lucifer mellett lenni, egy lebegő bárddal a fejem felett szinte és még vagyok mindig ép eszemnél, mert tudom, mennyire nem az elmúlás a legfájdalmasabb dolog. A szenvedés ezerszer rosszabb tud lenni, az az, ami tényleg elveszi az ép eszét bárkinek. Választási lehetőség esetén én megyek a guillotine alá, vagy amit akarnak, mert nem fogok önként belemenni a fájdalmas játékokba. És ez alatt nem azt a fajta szado-mazot értem, amit most csinálok, hanem a valódi, kíméletlen tortúrát. Mert azzal is találkoztam, ha nem is első kézből...
- Mert nekem nem fontos a halála. Bőven elég, ha megbüntetem. Nem kedvelem a nőgyűlölőket, de attól még annyit nem ér, hogy összevérezzem magamat miatta - vonok vállat, miközben végig nézek a kifeszített testen. Még csak nem is hazudtam, hiszen vérző sebet tényleg nem okoztam neki. Megvertem, sokkoltam, jéggel játszottam a bőrén, de gondosan ügyeltem rá, hogy ne szakadjon fel. Még akkor sem, ha sokkal kevésbé lett volna fájdalmas utána, mert számomra nem ez volt a lényeg. Ha farkasvért akarnék, arra mennék, de nem az kell. Így az egyetlen rész, ahol a rubinvörös cseppek távoztak belőle a harapás nyom maradt. Miattam csak egészen már testnedvek törtek a felszínre. A pálcát végül lerakom a többi használt játék mellé a polcra. Lehet, hogy még ismétlek velük, de lehet, hogy nem, még nem döntöttem el. Ahogy azt sem, mit kezdjek a lánnyal, de valljuk be, elég jó kis képességeim vannak, már ami mások manipulálását illeti. A nő már kikészült, a férfi pedig megadta magát és ez tetszik. A szexshop hangulatát lassan egy szado-mazo bár is megirigyelhetné, már ami engem illet, de akkor sem vagyok még elégedett. Ők nem nagyon akarnak együttműködni. De megoldom én ezt, ha rajtam múlik.
- Ha felállsz, vagy támadsz, mész vissza, megértetted? - fordulok a férfi felé, miközben megemelem annyira a fejét, hogy ismét a szemébe nézhessek pár pillanatra, keresve benne az engedelmességet. Ott kell már lennie egy ideje, de a pontos mértéke most fog kiderülni majd. Lassan oldódnak ki a bilincsek az intésemre, az egyik oldalán először, majd a másikon. Nem omlik a földre, de lassan lehanyatlik, nekem pedig esélyem van más szögből is megnézni a marást. Csúnya, de nem halálos és tuti, hogy messze nem ez fájt a legjobban a mai napon neki. Annál én jobb vagyok...
A vaskerettől nem messze van egy párnázott szék is a teremben, melyet eddig nem akartam használni, de talán nem árthat még egy kis színpadiasság a mai napnak. Lassan indulok meg felé, várva, hogy a férfi is követni akarjon. Pontosan tudom, hogyan kell az ehhez hasonló helyzetekben viselkedni, a nemesi mozdulatokat már fél évezrede megtanultam. Leereszkedem, méltóságteljesen, a hajamat fél kézzel eligazgatom az egyik oldalra, hogy arany zuhatagként omoljon le a vállamról, a "ruhám" rám simul a mozdulatoktól, kirajzolva a testem vonalát. És hamarosan ott van mellettem a farkas is, mászik, majd megáll előttem és ülő helyzetet vesz fel. Igazából jobban örülnék neki, ha térdelne, de ennyi engedményt még kibírok. A kezemmel lágyan simítok végig a fejét, az arcán, a csuklóm belső fele nem egyszer húzódik el a szája előtt, de ő nem támad, csak megadóan tűri, hogy hozzáérjek. Megszelídült. Csak órák kérdése volt a dolog. Akárcsak bármelyik másik férfinál, aki találkozott már a gondos kezeléssel, amelyet én tudok neki nyújtani. Nem kell valakit megölni ahhoz, hogy megszabadulj tőle. Elég, ha tudod, hogyan igázd le. Halvány, elégedett mosollyal pillantok fel a lányra, hogy ő vajon megérti-e a jelenet fontosságát. Fogadni mernék, hogy igen, még nálam is jobban...

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Csüt. Okt. 15, 2015 2:30 pm

- Ezzel sajnos nem tudok vitatkozni, mert igazad van. Ettől függetlenül én ragaszkodom az enyémekhez. Tudom, hogy nem szépek, de halványak, és a ruhám eltakarja őket, tehát semmiben nem zavarnak. Na meg bolond az, aki egy hibátlan testért elcseréli a lelkét.

Figyelem, ahogy leteszi a pálcát, és közben a szavait emésztem enyhe döbbenettel. Egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni rajta. Először még pokolról, meg tűzről beszél nekem, most meg azért nem akarja megölni, mert véres lenne tőle? Ennyire faramuci gondolkodással sem találkoztam még. Vagy inkább gőggel? Büszkeséggel? Önhittséggel? Önzéssel? Nem is tudom melyik lenne a találó kifejezés rá. Talán az összes.

Értetlenül, és legfőképpen szótlanul figyelem mit csinál. Hallom a szavait, és valahol remélem, hogy a hím neki támad, de nem. Szófogadó kutyaként mászik utána négykézláb, és engem elönt a szánalom. Megtörte. A legbelső lényét, a vadállatot, ha nem is kiölte belőle, de annyira szétzúzta, hogy cseppnyi büszkeség sem maradt benne, csak az alázat. Én sosem jutottam el eddig, bár apám megpróbálta megszámlálhatatlan alkalommal. Én csak tűrtem, hogy tegyenek velem, amit akarnak, mert nem volt más választásom, illetve úgy hittem, hogy nincs más, de a dac tartotta bennem a lelket, és az vont a belső lényem köré egy olyan áthatolhatatlan falat, ami megvédett a teljes összeomlástól. Ha azt hagytam volna, akkor minden, ami Én vagyok, eltűnik, és csak egy végletekig üres és engedelmes baba maradt volna a helyemben, ami apám szemében egyenlő a tökéletességgel.

Megrándul a szám széle, ahogy a jelenetet figyelem: a trónon üldögélő királynő, és az ő hűséges alattvalója. Összeszorul a szívem, hogy így kell látnom egy faj-, és falkatársamat, ennyire kivetkőzve, megfosztva önmagától, de ez ellen nem tehetek semmit. Ezt a folyamatot már nem lehet visszafordítani: végérvényesen tönkretette.

A mosolyt komor, lenéző pillantással viszonzom. Számomra ebben a helyzetben semmi elégedettség nincs, és nem tudom hogy élvezheti akár csak egy pillanatra is azt, hogy ennyire darabjaira szaggatott valakit. Ahogy az is érthetetlen számomra, hogy volt képes a hím fejet hajtani neki, és megadni magát. Én inkább meghaltam volna – és pár alkalommal nem is jártam messze tőle – mint hogy megadjam ezt a fajta elégtételt, és feladjam önmagam másért akár önként, akár kényszerből.

- Gratulálok. Lett egy pincsikutyád, aki innentől követni fog téged bárhova is mész. Lehet most hálásnak kellene lennem, vagy köszönetet kellene mondanom, hogy megszabadítottál tőle, de had legyek őszinte: még csak hasonló érzések sincsenek bennem. Amit tettél az szánalmas és elítélendő. Megtörted egy büszke és vad lény lelkét, és még arra sem vagy hajlandó, hogy tisztességesen végezz vele. Márpedig én nem fogok. Már nincs okom rá. Ő csak egy szánnivaló roncs. Köze nincs már ahhoz a farkashoz, aki a nyomomban járt. De gondolom felelősséget nem fogsz vállalni érte, igaz? Minek tennéd? Démon vagy, nem áll érdekedben.

Csak egy pillantást vetek a nő előtt üldögélő Damonra, aztán inkább visszatérek az arany hajzuhataghoz, a hazugon bájos archoz, mely mögött egy kegyetlen és számító szuka lakik. Pedig ha nem ilyen lenne… elfojtok egy sóhajt. Hazudnék, ha nem mondanám, hogy felkeltette bennem egy pillanatra a védelmező ösztönt, ahogy azt a kényszert is, hogy a hajába túrjak. A szőke hajat mindig is csodáltam. De a természetével nem tudok kiegyezni.

Elszakítom magam „édes” párosuk látványától és hátat fordítva intek a kezemmel, miközben kifelé indulok a szobából, azzal az elhatározással, hogy otthagyjam őket, és ezt a helyet is, lehetőleg örökre. Az biztos, hogy legközelebb jobban szemügyre fogom venni milyen üzletbe is teszem be éppen a lábam.

- További „jó” szórakozást. Nekem ennyi bőven sok volt a látottakból.

avatar
II. Civil farkas
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Bajkeverő
Gif vagy kép :
Vonal1 :
Faj : Született vérfarkas
Posztok : 56
Kor : 251
Lakhely : Olympia
Vonal2 :
Foglalkozás : hegedűművész / zongoraművész
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   Szer. Okt. 28, 2015 9:31 pm

- Sok jelzőt aggathatnak rám, de bolond nem voltam soha - válaszolok halvány mosollyal és akaratlanul is felbukkan a lelkemben a harag egy mérgező virága. Kevés érzékeny pontom van már csak, a pokol hajlamos az ilyesmit kiölni az emberből, de az oka a démonná válásomnak az. Még mindig nem jöttem rá, ennyi évszázad után sem, hogy melyik lett volna számomra a kevésbé fájdalmas módszer. Elveszíteni a gyermeket, akit annyira szerettem, mikor még kicsi volt, vagy látni felnőni, reménykedni az unokákban, majd hirtelen egy balesetben búcsút venni a reményektől. Egyik sem kellemes, a szívemben elfeledhetetlen hegeket hagyott az egész, és válaszokat nem találok. Valószínűleg nem is fogok egy hamar, a "mi lett volna, ha...?" típusú kérdések válaszait senki nem tudja megmondani. Nem bántam meg a döntésemet, soha egy pillanatig sem éreztem tehernek, hogy a lelkemet a pokol urának ajánlottam fel, de szerintem nincs élőlény, aki nem gondolkodott már el azon, amit nem lehet megváltoztatni. Ez a gondolkodás egyik mellékterméke, akaratlanul is eszedbe jutnak más lehetőségek, másik megoldások. Még akkor is, ha tudod és érzed, hogy nem lennének jobban az eredeti verziónál. A kétely nagyon mélyen gyökeret tud verni bárhol és szinte lehetetlen kiirtani. Én már csak tudom, mert magam is rendszeresen vetem el...
- Felelősség. Egy szó, amelyet anélkül használsz, hogy tisztában lennél az értelmével. Túl naiv vagy - jegyzem meg, miközben újra végig simítok a férfi fején. Lehet, hogy azt hiszi, teljesen elbántam vele, de én tudom, mit tettem és azt is, mit tudnék még tenni, ha változtatnék az elveimet. Megtörtem, leigáztam, hagytam, hogy ő váljon a rabommá, de még nincs vége a napnak. Ha ezt egy démonnal játszanám el, akkor most következne a jelenet, amikor a fájdalmat kéjjel vegyítem, addig űzve őt a saját rejtett vágyai rengetegén át, amíg teljesen el nem téved benne. Ha bukott lenne, akkor ennél is többet engednék neki, hagynám, hogy én legyen a menekülő útja. Olyan tudok lenni mint egy drog, nem veszed észre, ha használsz, hogy egy idő után képtelen vagy gondolkodni is nélkülem és ezt nem félek bevetni, ha kell. De egy egyszerű farkas, akiből semmilyen hasznom nincs, nem érdemli meg, hogy találkozzon a démonnal, aki az elmúlt évezredek legnagyobb sikereit érte el a pokolban. Mert az vagyok én, a büszkeség démon, Lucifer reneszánsz angyala, akit saját szórakozására választott ki és adta át neki a kulcsot a legfelsőbb körökhöz. Nálam sokkal idősebb démonok egész sorát utasítottam magam mögé mióta a pokolban vagyok, észrevétlenül kerültem eléjük, függetlenül rendtől és rangtól. Évezredek óta nem élt olyan démon odalenn, aki ilyen szinten élvezte volna a lordja és Lucifer pártfogását is, én pedig nem csak megkaptam ezeket, de addig ügyeskedtem, amíg a többi lord is elfogadta, sőt mi több, meg is becsüli a jelenlétemet és a társaságomat. Lucifer, Belial, Asmodeus, Beelzebub,Mammon, Astoreth, Barbelo... illusztris társaság, amelyek mellé nem engedek be csak úgy senkit, különösen nem egy farkast. Az angyaloknál talán még elgondolkodnék, de mindenki más számomra lealacsonyító. És én nem vagyok kurva, bármennyire is szeretnék egyesek ezt a bélyeget rám sütni...
- Én viszont még nem kaptam meg, amit akartam - suttogom halvány mosollyal, elgondolkodva nézve a lányt, ahogy távozni próbál. Az erőm mindig a felszín alatt lappang, most is ott van, és csak a pórázt kell róla levennem, hogy megtalálja az áldozatát. Ő talán még nem vette észre, de a büszkeség folyamatosan itatta át a lényét, miközben én idelenn játszottam az üldözőjével, mostanra pedig igazi, érlelt borhoz hasonló zamata van, készen rá, hogy felfaljam. Az erőm pedig nem tétovázik, nem kér engedélyt, egyszerűen körbeöleli és elszívja belőle az utolsó cseppig a kétes érzelmet, mely az én legnagyobb bűnömmé vált. Ülök, mosolygom és az erőm növekszik minden egyes cseppel, amelyet elnyelek a farkastól. Korábban kedves voltam, csak apró, észrevétlen darabokat vittem el, de most meguntam, egy szökőár csap rá le, amely áthalad rajta és magával viszi a részt, amely nekem kell, hátra hagyva a többit. Kíváncsi vagyok, mi marad belőle most, hogy lefejtettem róla a büszkeség kemény rétegét, amely összefogta...
//csúszással és nem a legjobb reagom, de itt van és remélem, tetszik, hogy végre a lényegre tértem ;)

avatar
II. Büszkeség démon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokol hercegnője
Gif vagy kép :
Play-by : Holliday Grainger
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 242
Kor : 560 felett
Lakhely : A pokol trónjának lábánál
Rang : Őkirályi főkíváncsisága
User neve : Hana
Vonal2 :
Családi állapot : Volt már minden
Különleges képesség : Előhozom belőled a legrosszabb énedet
Foglalkozás : Lucifer árnyéka
Felöltött alak : Angyalarcú porcelánbaba

Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Luna & Lucretia   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Luna & Lucretia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Washington state
A játéktér legfontosabb városai
 :: Seattle városa :: Egyéb helyszínek :: Demonica Sexshop
-