Hitte volna valaki, hogy a pokol ritka unalmas hely is tud lenni? Nem? Nos, én sem, amikor még oda kerültem. De az évek múlásával megtanultam, hogy hiába van valakinek angyali türelme és sok kapcsolata, attól még itt is elfoghatja a semmittevés. Nem a lustaság, amikor lenne mit csinálni, csak nem akarsz, hanem a kötelező tétlenség. Egyszerűen minden megy a maga útján, az éves lélek adagomat már a nyáron megszereztem, köszönhetően a rocksztár vámpírnak, aki már véglegesen is az enyém, hiába nem tud róla, így pedig felszabadult nem kevés időm. Lucifer mellett a feladataim könnyűek, az idő, amelyet a mesteremmel töltök nem rövidül, de az alatt túl sok dologgal végzek és ha végre egyszer kiszabadulok, akkor elér az a furcsa érzés, hogy nem tudok mit csinálni. Talán azért is lehet, mert az utóbbi években kissé felpörögtek a történések, de folyamatosan kezd kialakulni számomra a pokolban egy állandó rendszer, amelyet a magam módján irányítok, a része vagyok és hagy szabad időt is számomra. Amelynek eltöltése viszont kérdéses, mert ha már nem kell lelkekkel foglalkoznom, kevés dolog tud a földre csábítani, a pokolban maradni meg még kevésbé van kedvem. Főleg mivel Lilith is odalenn van és éppen próbálja nagyon élvezni valamelyik szerencsétlen áldozatát. Mintha irigyelném érte. Engem maximum akkor érdekelnek a démonok, ha valamit el akarok követni, amiért végig nézem, ahogy mást büntetnek meg. Igazán vicces szórakozás tud lenni a dolog. Hogy sajnálnom kéne őket miatta? Nos, megtehetném, de tisztában vagyok vele, hogy a pokolban a legjobb női barátnőm is simán halálra kínozna, ha ezért kaphatna öt perc hírnevet, ezt így nem teszem meg. Maradnak a férfiak, akik ugyan nyilván valóan a szexet és egyéb juttatásokat akarják, de kétszer is meggondolják, hogy érdemes-e a hozzám hasonló komplikáció mentes partnereket feláldozni és a válasz általában még így is egy hatalmas nagy nem. Több nőt éltem túl az oldalukon, mint elképzelni lehetne és nem is szándékozom ezen változtatni. Egyébként meg ha már a nőkről van szó, azt hiszem, tudom is, mivel fogom tölteni én a délutánomat. Cassandra ugyan még mindig nem tette túl magát a démonná válásán, de ideje lenne a megfelelő irányba terelni. Már néven Asmodeus rendjébe. Ennek pedig a legkönnyebb módja, ha megmutatjuk neki, hogy az milyen kellemes...
A demonica egyike azon kevés helyeknek, amelyek valóban démoni befolyás alatt működnek és közben erről az ott dolgozóknak is van némi figyelme. A hely elég népszerű még a pokol lakóinak körében is, az üzlet vezetője elég jól ismeri a szélsőséges ízlésvilágot ahhoz, hogy könnyedén megcsináltathassa az emberi elme mélyén rejtőző legőrültebb játékokat is. És az egyike azon helyeknek, ahol nem esik nehezemre emberi ruhában megjelenni. Utazni más dolog, azt most sem teszem meg, az épület melletti sikátorban tűnök fel füst formájában és veszem fel az emberi alakomat. Nem sokban különbözik a démonitól, de a hosszú, aranyszőke hajamnak ilyenkor búcsút mondok és előkerülnek a sminkjeim is. Sötétvörös ajkak, divatos és színes ruha, halvány bőr, látványos ékszerek. Bármelyik üzletasszony megirigyelni a kinézetemet, és egyben le is rontom a megítélésüket, mikor minden hezitálás nélkül lépek ki az utcára majd fordulok be a kedvenc boltjaim egyikébe. A pultnál fiatal férfi áll, első pillantásra tudom, hogy nem ember és az alapján, ahogy a levegőbe szagol, nyilván valóvá válik, hogy ő is tudja, én sem vagyok az. Ezzel pedig meg is úszom a bemutatkozást, zavartalanul indulhatok el a polcok között, hogy alaposabban körülnézzek az újdonságok táján. Igazából a hely egyik különlegessége a pince, ahol élő áldozatokon is ki lehet próbálni a játékokat és áll a kedves látogatók szolgálatára. Csak egyszer kell kérdően a függöny felé intenem és a fiú azonnal elmosolyodik, jelezve, ha kívánok, nyugodtan menjek le, épp szabad a hely. Már tudom, hogy kívánni fogom...

Eltelt már több mint egy hónap a legutolsó látogatásom óta, egy ilyen helyen pedig ez nagy idő. Minden változik, minden mozgásban van és mindig az válik éppen népszerűvé, amit meg lehet találni a filmekben is. Márpedig a pornó egy olyan iparág, ahol készülhetnek egymás után a jobb és rosszabb filmek, mert lesz rájuk érdeklődő. Szerintem a földön nagyon kevés olyan férfi van 12 és 60 év között, aki ne találkozott volna még ezekkel a képekkel vagy valamelyik magazin esetleg naptár erotikus tartalmával. Hiába, az elmúlt fél évszázadban a meztelenség ugyanolyan része lett a kultúrának, mint például a vezetés. Ezt is majdnem mindenki csinálja ritkábban vagy gyakrabban, a kedvtől, anyagi lehetőségektől és persze az elérhetőségtől függően. Őszintén: aki keresi, az meg is találja, amire szüksége van, ennek a tökéletesítésére pedig a Demonica és hozzá hasonló boltok szolgálnak. Itt tényleg megtalálható bármi, amit csak egy perverz fantáziájú alkotó el tud képzelni, hiszen a szégyen ennek a világnak nem része. Látszik, hogy kéjdémonok befolyása alatt van a hely, egyértelműen, mert mindenki megtanult már zavartalanul részt venni az események folyásában és nem meglepődni semmin. Sőt, ha jól hallottam, akkor még az igazán elszánt vendégekre való tekintettel az alsó teremben fel lett szerelve pár kamera is és plusz pénzért simán fel lehet venni, amit művelsz az áldozatoddal. Fétis ez is, mint sok minden más, és akárcsak a korábban említett minden más, nem idegen és nem ijesztő a számomra...
A sorok között ráérősen sétálok, nem csak azért, mert magas sarkakon másképp nem túl kecses, hanem mert egyáltalán nem sietek és nem bánom, hogy körül nézhetek. Bár már majdnem egy éve ismerem a helyet, azt kitalálnom, hogy mi alapján rakják szét az árucikkeket még mindig nem sikerült. Persze van egy-egy tematika néha, mint például a videóknál vagy a maszkok és szájpeckek esetében, de alapvetően ömlesztve vannak a dolgok és mindenki élvezheti a saját kis kincsvadászatát, ha már betért. Számomra a legtöbb dolog nem vonzó, akivel hajlandó vagyok a szado-mazo vonalon messzebbre menni, az nem értékeli a gyenge próbálkozásokat és inkább van igénye az erősebb, sokkal kegyetlenebb eszközök felé. Egyébként megjegyzem, nem csak neki, általában fura mód, minél szokatlanabb vagy veszélyesebb egy játék, annál gyakrabban kell újra rendelni belőle. Mondjuk ehhez hozzáadódik az is, hogy általában nem mernek belőle elsőre nagy tételt kérni és csak azután kezdik igazán hirdetni, hogy az első, kisebb adagról jó visszajelzés érkezik. És hogy én honnan tudom mindezt? Nagyon egyszerű, még mindig démoni tulajdon az egész hely és véletlenül jóban vagyok azzal, aki üzemelteti. Egyébként ez elég nagy véletlen, tekintve, hogy a pokol nőinek igencsak magas százaléka utál szívből. És még csak nem is mondhatom, hogy minden ok nélkül.
Az ajtó csapódása térít magához, miközben éppen betérek az egyik sorba, ahonnan nem láthatom az érkezőt. De érezni érzem, a démoni lényem tudja, hogy nem ember van itt, de azt is, hogy rám nem veszélyes az érkező. A sorok elég magasak és tömöttek a maguk módján, így elrejtenek, miközben az üzletvezető beszélni kezd vele. Igazából már az első mondat után alig tudom megállni, hogy fel ne kacagjak, olyan szórakoztató a tény, hogy zavarban van a látvány miatt. Szórakoztató hallgatni, ahogy próbálja magát kihúzni a pácból és nem tudom megállni, hogy kissé a képességem el ne szabaduljon. Mennyi finom büszkeség rejtőzik benne, amely ezen a helyen bizony ki akar szabadulni a fogságából. Ami azt jelenti, itt az ebédem...
- Elnézést, merre találom az új szájpeckeket? Azt mondták, lesz pár, kifejezetten vámpír biztos anyagból is - ami nem tudom, mi akar lenni, de ha arra tervezték, hogy kibírja egy vámpír állkapcsa által rámért minden erősségű szorítást, meg két szemfogat, akkor talán egy bukott számára is megfelelő lehet. Én pedig tudom, melyiket akarom kipróbálni, ha lehetőségem nyílik rá és fogadni mernék, hogy nem fog az illető ellenkezni. Közben persze elő is jövök a sorok rejtekéből és indulok meg a lány felé, hogy az utolsó pillanatban irányt váltsak. A pultos eltűnik, bizonyára a raktárba megy megkeresni az általam kért kiegészítőket, én pedig addig szemügyre veszem a vibrátorokat. Lehet, hogy nincs ilyesmire szükségem azon szexuális élet mellett, amit folytatok, de attól még vicces dolog felmérni a kínálatot. Az egyik kifejezetten átlagos példányt még a kezembe is veszem, nem mintha annyira vonzana az elektromosság, csak éppen a cserélhető fej írás a dobozon eléggé gonosz ötleteket tud nekem adni. - Kapd el! - fordulok a lány felé, és dobom el könnyedén a dobozt. Az orrát célzom meg, hogy reflexből kénytelen legyen elfogni a játékomat. - Kezdőknek ez a tökéletes feszültség oldó, ki kéne próbálnod - mosolyodom el mellé halványan, majd megfordulok, hogy a felbukkanó pultostól átvegyem a saját játékomat. Hm, alig várom, hogy felavathassam...

Repül a vibrátor. Na, elhiszem, hogy van pár érdekes dolog, amire képesek ezek a kis aranyosak, de szárnyalni az idő nagy részében biztosan nem tudnak. Én legalábbis fogadni mernék rá. Mindegy, mert ez a szép példány itt egy percen belül másodszor emelkedik a levegőbe, hála a ténynek, hogy a farkasnak elég volt rápillantania, hogy megállapítsa, számára derogáló és már adja is vissza. Közben pedig megkapom, amit akartam, a büszkesége hirtelen emelkedni kezd és átveszi az irányító szerepet az érzelmei között. Ami nekem nem is baj, mert pontosan ezt akartam belőle kiváltani, de haraggal párban már nem olyan jó móka számomra. Igaz, kedvelem Barbelot meg a félénk, ismerkedős modorát, amikor nem morcos, de annyira még nem, hogy számomra is hasznossá válható ételnek számítson a düh, így lehet, hogy megpróbálom kiiktatni a rendszerből, mielőtt folytatnám a farkas lány idegesítését. Ami megjegyzem, számomra, innen nézve nem éppen nehéz feladat, tekintve, hogy pontosan tudom, mennyire zavaró számára ez az egész helyzet. Az érzelmei ott villódzanak körülötte, kivetülnek és bár nekem semmi kedvem elmerülni köztük, bizony a félelem és az idegesség eléggé torony magasan vezeti a listáit. Ilyenek a tökéletes célpontok számomra, nála tényleg nem kell sok, hogy tökéletes vacsorával lásson el, csak egy egészen kicsit kell a dologért megbirkóznom a személyiségével. Nos, szalvétát elő, ezüst evőeszközt pucolni, mert mindjárt tálalnak...
- Hát, nekem sincs rá szükségem, de van egy szeretőm, aki imádja őket, és néha megérdemli, hogy teljesítsem a kívánságait - mosolyodom el halványan, miközben kritikus szemmel mérem végig még egyszer a játékot. Pedig elsőre egészen kellemes kis példányt szemeltem ki, azt a fajtát, ami sok nőnek lehet a kedvence, mert méretfüggetlen és több sebességű. Fogadok, a farkas imádná, ha meg merné magának engedni, hogy jobban megnézze, amit természetesen eddig nem tett meg. Marad hátra a büszkeség játék, de abban jó vagyok. Olyan életet élek, amelyet sokan irigyelnének, ha ismernék teljes egészében, de mivel nem adok át nekik, leginkább csak megvetik. Azt hiszik, őt jobbak, mert kevésbé használják ki az adottságaikat, pedig nem mások, mint a társadalom szorgalmas kis hangyái, akik nem tudnak szabadulni. Tudom milyen ez, én is voltam egyszer ember és még mindig nem bántam meg, hogy ott hagytam azt a létformát. Inkább vagyok démon, aki hercegnővé vált a pokolban és élvezi az életet, mint egy angyal, akinek nulla szava van és soha nem mutathat túl sok érzelmet senkivel szemben. Isten képmutató, nekem pedig soha senki nem tudta megparancsolni, hogy tiszteljem miatta, sőt, nem is teszem meg. Ez a lét az én választásom és ki is élvezem mindenestül. Amibe az is beletartozik, hogy időnként szadista domina vagyok Mammonnal szemben. Mert nekem és neki is jól esik ez. Ennyi....
- De ez nem változtat a tényen, hogy téged az zavar a leginkább, ezek a kis játékok meg tudják adni a kielégülést, amelyre vágysz - suttogom halvány mosollyal, miközben visszateszem a polcra dobozt és megfordulok, hogy megnézhessem a peckeket. Elég sok van, viszonylag kemény gumi szerű anyagból gyártva, több színben, formában és nagyságban is. Nem sietek, miközben a démoni énem a sarok mögül lesi a lény érzékeit és keres mindent, ami kapcsolatos a büszkeséggel, hogy lecsaphasson rá, és egyszerre benyelhesse. Csak éppen még nem ért a tetőfokára a lehetséges érzelmi kép, így időt adok neki. A peckek meg amúgy is érdekelnek, lassanként nézem végig őket, emelek meg párat, szorítok össze, ellenőrizve mindegyik súlyát és hajlíthatatlanságát. Tetszenek, kettőt félre is teszek magamnak, mielőtt az újabb pulton lévő játékokra tévedne a figyelmem. Nem éppen a szexuális játékok keményvonalas tagjainak találták ki a különleges, színes tollakat, de aki már próbálkozott velük, tudja, néhánynak milyen különlegesen kellemes a tapintása. Az egyik pávatoll szerű, fekete-barna máris vonzani kezd, elgondolkodva emelem fel, miközben a farkasra pillantok, hogy még mindig engem figyel-e. Remélem, igen...

Frissen tálalt büszkeség, egyenesen a sütőből. Tudtam én, hogy ez a lány nem éppen átlagos fajta, de most igazán kezdem megkedvelni őt is, meg a reakcióit el. Olyan üdén őszinte és naiv minden reakciója, mintha nem lenne tisztában vele, hogy már régen nem a viktoriánus korban vagyunk. Magamra emlékeztet, csak éppen én már tizenhárom évesem a végére jártam az ilyen romantikus eszméknek és megtanultam elfogadni az élet szabályait. Neki ez még nem sikerült szemmel láthatóan, és biztos vagyok benne, hogy ma sem fogja, de jó adagot fogok tágítani az elfogadási határain. Tudom, érzem, mennyire ki van bukva, miközben próbál csípősen visszavágni nekem, és nem esik nehezemre magamban mosolyogni rajta. Nem tudom, hogy én vagyok a problémásabb vagy ő, de a hazugsága eléggé átlátszó. Mondjuk úgy, volt elég időm a pokolban másokat figyelni, elsősorban a büszkeség démonokat, és megtudom mondani bármikor, ki az, akire már nagyon rá férne egy alapos orgazmus. Ő pedig határozottan ezen a szinten van. És az is biztos, hogy egyhamar nem fog túljutni a vágyán, szóval nem ártana, ha visszavenne kicsit, mielőtt még komolyan megbánja, hogy belépett. Bár, ez rossz hasonlat, fogadni mernék, hogy már ötvenszer elátkozta magát, amiért nem nézte meg, milyen klubba is jön. De az élet már csak ilyen, citromokat osztogat és a limonádé receptet neked kell kitalálni hozzá. Nekem ment, sőt, citrom tortát is csináltam belőle, de nem mindenki ilyen profi...
A durva játékok nyilván nem tetszenek neki, de még erről a távolságról is kiszúrom, mennyire nincs ellenére a toll. Elpirul, nem látványosan, de megteszi, és ez több mint elég nekem, hogy a tollat is a szájpeckek mellé tegyem a megvenni kívánt dolgok közé. Kellemes meglepetés, de még inkább, hogy a lány még mindig nem ment ki és éppen a büszkeségével vitázik. Én pedig nem tudom megállni, hogy bele ne kóstoljak, hátat fordítva neki válogatok tovább látszólag, miközben a démoni lényem már kerülgeti és belekóstol a finom erőbe, ami körülveszi. Ez olyan kicsit, mint egy teli pohár, egyszerre is ki lehet inni a tartalmát, de utána kapkodod a levegőt, vagy cseppenként, szinte észrevétlenül, hogy fel sem tűnik a másiknak jó ideig. Én a cseppeket szeretem, ráérősen kóstolok meg minden darabok, miközben a lány eltűnik a polcok között. Az erőm pedig követi, körbelengi, időnként ellop valamit, de csak észrevétlenül. Hagyom, hogy bóklásszon szabadon, egyenesen a pince felé tartva. Már szólna rá az eladó, de egy pillantással megállítom, így megtalálja a függöny mögött a lejárót. Menj le, menj le, menj szépen le! Készen állok, hogy kövessem és megpróbálom nem kényszeríteni a választásra. Ha marad fenn, elengedem, ha lemegy, megvan az új játékom. Minden rajta múlik a továbbiakban...
Az ajtó csapódása vonja magára a figyelmemet hirtelen, könnyedén fordulok meg az érkező felé, ezzel pedig elveszítem a lányt. Az alatt a pár pillanat alatt, amíg én elfordulok, ő megszökik előlem és koncentrálnom kellene, hogy újra megtaláljam. Persze csak miután jól megnézem magamnak a belépőt, egy férfit, akit körülleng a düh és a megdöbbenés. Fogadjunk ő is azt hitte, a Demonica egy klub. Kacaghatnékom van, de komolyan. Persze nem mutatom ki, a pultos felé fordulok, újabb játékokat szemrevételezve, miközben a férfi aurája is megcsap. Még egy farkas. Mi van ma itt, szőrmevásár?

A belépő farkas felől újabb érzelmek áradata csap meg. Iszony, elsősorban, ami egyértelművé teszi, hogy nem éppen egy szexshopba tervezte el ő sem a betörést, majd minden más is ott suhog mögötte. Sértett büszkeség, harag, valamilyen szintén kéjvágy és irigység is van benne, ezzel pedig számomra gyanússá válik. Nem bírom az olyanokat, akik túl sokat éreznek, mert számomra azt jelenti, hasonlítanak hozzám és ezt nehezen emésztem meg. Ráadásul már a kinézete sem tetszik, túl vad, túl nyers, túlságosan is irányíthatatlan ő a szememben minden szinten. Olyan, mint egy természeti csalás, amit nem lehet megállítani és csúnyán megbánja, aki az útját állja. Már amennyiben ember az illető, de én 500 éve nem vagyok az és nem is ijedek meg egy bundástól. Sőt, fel is húz, mikor megszólal, mert egyértelművé válik, hogy a vacsorámra fáj neki is a foga. Ezt pedig nem akarom, még csak alig kaptam a lány büszkeségéből, messze nem végeztem vele, mikor a zavar miatt a félelem válik az elsődleges érzelmévé, elszakítva tőlem a kiváló francia pezsgővel felérő érzelmi hullámtól. Csalódottan húzom el a számat és veszem fel az egyik szájpecket az asztalról, miközben azok ketten már lementek és a szado-mazo szoba felé tartanak teljes sebességgel. Nem baj, ott jó helyen vannak, mert csak egy út vezet kifelé, amelyet én célba veszek. Persze csak miután közlöm a pultossal, hogy ne aggódjon, nem hagyom, hogy tönkre tegyenek mindent és jobban tenné, ha senkit nem engedne most le egy ideig, mert én játszani akarok. És isten meg jó pár bukott a megmondhatója, hogy nagyon is jól tudok szórakozni én, méghozzá a társam rovására. Ideje képességeket fejleszteni...
A farkasok észre sem veszik a közeledésemet, ahogy lassan lépkedek lefelé a pincébe, de én tökéletesen hallok mindent, egyebek között a férfi hangját is. A szavak pedig nem tetszenek, amint értelmet nyernek, az én lelkemben is fellángol a düh. Kevés dolog van, amit nem bírok ki, de az ok nélküli nő verés bizony egyike azoknak. Nagyon jó ok kell, hogy egy nőt megüssön egy olyan férfi, aki nyilván valóan nagyobb és erősebb nála, nekem pedig a halálom a dolog. Hiába teltek már el évszázadok az első óta, még mindig emlékszem, milyen fájdalmas és megalázó élmény volt, amikor a férjem egy rongycsomónál nem tartott többre. Máig megvannak az eredményei, ha a testemen nem is, de a lelkemben még mindig élnek a sebek. Az egyetlen különbség, hogy már megtanultam a hasznomra fordítani az érzéseket, amelyeket kiváltanak belőlem az ilyen helyzetek. A tény, hogy büszkeség démon vagyok, nem elég magában, hogy leállítson bárkit, de egy olyan állapot, ahol a bokszzsák több reakciót produkál mint én, igencsak faroklohasztó hatású minden próbálkozónak. És, bár, nem állt szándékomban addig beleavatkozni a dologba, amíg megkapom közben a saját jussomat, most a gondolataimat megváltoztatta a férfi.
Mire a lépcső aljára érek a lány helyén már egy barnás-fekete farkas van, vicsorgó pofával, támadásra készen szemmel láthatóan. Oké, sok dolog van, amit kibírnak a falak, de egészen biztos vagyok benne, hogy a folyosót nem elszabadult farkasoknak találták ki, így végig várom az újabb elmés beszólást, majd felkészülök rá, hogy véget vessek ennek az értelmetlen játéknak. Először csak egyet előre lépek, majd ráérősen emelem meg a kezeimet és tapsolok kettőt figyelem felkeltésnek. Tudom, hogyan nézek ki, hiszen én vagyok az apró nő, aki még a magas sarkú cipőin sem éri el a 160 centit, törékenynek és teljesen emberinek mondható, ha nincsenek különleges képességeid a felismerésére a fajomnak. De én nem félek, még csak nem is aggódom amiatt, hogy bajba kerülhetek, büszkén, királynői kecsességgel mozdulok meg és indulok el a farkasok felé, mikor végre méltóztatnak rám figyelni.
- Rendben gyerekek, mára elég volt a játékból. Először is, a hely tulaja kifejezetten utálja, ha tönkre teszik a berendezést, másodszor pedig, a kislánynak már van randi partnere, így rád fiacskám nincs szükség. Mi lenne, ha távoznál? - teszem fel a kérdést teljes lelki nyugalommal, lassan vonulva, mutatva, hogy gondol mindenki, amit csak szeretne, de attól még ezen a terepen én vagyok az úr. Pontosabban az úrnő, és ezt nem félek hangoztatni. Fizikailag a testemen látszik, hogy nem harcolok, soha nem is tudtam harcolni, ha megtámadnának, az ellen nem sokat tehetnék védekezésnek, de az én világomban sokszor nem a test, hanem az elme az úr. Aki elsőnek próbál rám támadni, az pedig meg is tapasztalhatja, milyen edzett vagyok ezen a téren. Ezred másodpercre van csupán szükségem, hogy az erőm kiáradjon és a falhoz szegezze a merész egyént. - Vagy esetleg te is velem tartanál a hátsó szobába? Nekem az sem probléma, ha eggyel több alávetetten próbálhatom ki az új játékokat - mosolyodom el édesen, sokat ígérően, ahogy a legtöbb nő szex előtt szokott. Csak én most nem szexet, hanem fájdalmat, megalázást és félelmet ajánlok fel, minden aggodalom nélkül. Mert én ezt is megtehetem, remek dominává tudok lenni egyetlen perc alatt, akit nehéz elégedetté tenni. Szerencséjükre azonban nem lehetetlen dolog...

Annyira tudtam, hogy támadni fog. A farkas az a fajta férfi, aki leragadt még valahol a középkornál és meggyőződése, hogy a nő csak két helyen lehet otthon: a konyhában és a gyerekszobában. Utálom ezt a fajta felfogást, ahol az egyenlőség még csak meg sem fordul a fejében valakinek, mert éppen én vagyok az egyik, aki ebben felnőtt és még mindig a világon van. És azért végeztem büszkeség démonként, mert teljes ellentétben volt minden porcikám és ösztönöm azzal a ténnyel, hogy engedelmeskednem kell a férfiaknak. Lehet, hogy nő vagyok és apró, de bizony engem jó rég nem tudott senki rávenni, hogy hódoljak be neki teljesen. Ugyan Lucifer a mesterem és követem a parancsait, de azért, mert én választottam az életet, és nem ő kényszerített bele. A pokolban a lordok a legmagasabb rangúak utána, de heten vannak, ennyire pedig nem tartottam akkor magamat tehetségesnek, így egyenesen a vezetőhöz mentem. Tudtam, hogy szolgálnom kell valamilyen szinten, de akkor inkább már a legmagasabb rangú mellett tegyem, mint valakinél, akinek nincs elég nagy hatalma, hogy védelemmel hálálja meg a hűségemet. Sőt mi több, erővel. Erővel, amit most visszaforgatok ugyanannak a férfi felsőbbrendűségű farkasnak az arcába, akinek meg sem fordult a fejében, hogy egy apró nőnek is lehet ereje.
Hagytam, hogy megszagoljon, hátha veszi a lapot és rájön, mi lennék, de úgy tűnik, ő elég tapasztalatlan a témában. Pedig az enyhe kénes aroma a jó adag rózsa alatt azért árulkodó tud lenni, ha valaki tudja, mit is keressen. Meg akkor is, ha nem olyan felszínes, mint ez a hím itt, aki már a pillantásával kezd komolyan felhúzni. Más sem kell, csak támadjon, és máris halvány mosollyal vetem be ellene az erőmet és kenem fel a szembe falra. Lehet, hogy nem fizikai módon harcolok, de bizony én is harcolok és nem szeretem, ha közben porszemnek néznek. Nem várom meg, hogy betaláljon az ütés, amint lendül a keze, eleresztem az erőmet és hagyom, hadd játsszon vele. Még kellemes érzéssel is tölt el a tudat, hogy egy újabb idióta férfi tapasztalja meg, milyen az, amikor nem a nemi identitás határozza meg a hatalom forrását. Sőt, a farkas is tetszik, aki szemmel láthatóan nem tudja hova tenni a történeteket. Azért jó, hogy nem most akarja leverni rajtam a korábbi vibrátoros viccet, mert két lény féken tartása egy időben azért eléggé koncentráció igényes elfoglaltság egyébként. De talán már a kislány is felfogta, hogy jelenleg mellette állok, így praktikusabb, ha hagyja, hogy játsszak a magam módján. Még akkor is, ha a szavaim nyilván valóan rá hozzák a frászt. Hoppá, talán nem az alávetett szót kellett volna használnom? Na, majd következőre játszótársat mondok, most már késő bánat úgy is...
- Hogy valaki milyen csúnya próbál lenni. Most kimossam a szádat szappanos vízzel, vagy mondjak rá egy példát, milyen, ha tényleg félelmetes egy fenyegetés? - teszem fel a kérdést elgondolkodva, a férfit nézve, aki továbbra sem tud mozdulni az erőm fogságából. Igazából nem is csodálom, hiába farkas, fiatalabb nálam, én pedig démon is lennék, így esélye sem volt az első perctől kezdve. Egyszer szerintem már jeleztem, de gond nélkül megteszem újra: ez az én világom, ahol én parancsolok. És én is irányítok, aminek okán az a fal csak akkor kerül tőle távolabb, ha telepátia segítségével a szobába rángatom és ráteszem valamelyik kínzószerszámra. Van ott pár alap, igazán nem lesz nehéz közülük választani egyet, ami nagyon kényelmetlen a számára. Bár, fogadni mernék, hogy egy ilyen irányító típusú hímnek nagyjából mind teljes kínzás lesz, szóval akár kocka dobással is eldönthetném, hogy melyik a megfelelő. Vagy döntsön a másik farkas? Úgy is itt van, ugrásra készen...
- Inkább változtatok a programon, te leszel kínozva és a kislány döntheti el, mivel - fordulok sugárzó mosollyal a hozzám araszoló igencsak méretes bundás felé és bátorítóan még a kezemet is kinyújtom az irányába. Egyesek azt mondják, hogy hülyeség úgy kezelnem az alakváltókat, sőt, magukat a vadállatokat is, mintha rendesen nevelt házi kedvencek lennének, de én eddig soha nem sérültem meg, amikor annak néztem őket. Egyszerűen ilyen vagyok, a legtöbb állat ösztönösen megérzi, hogy nem ő a csúcs ragadozó, így amikor csak kedvességet kap tőlem, nem próbál bántani. Valahogy kedvelem ezt a fajta veszélyt, élővé tesz. Egy ekkora farkas és a fogai valószínűleg örökre tönkre tudnák tenni a testemet, ha megtámadnának, még sincs bennem szikrányi félelem sem. Számomra ő nem veszélyes, a férfi pedig csak irritáló. Nagyon. Akkor épp ideje bevinni a szobába. Bár kezdem sajnálni a falat, a legjobb lesz, ha az utat a padlóra tapadva teszi meg, ott talán nem hagy annyi nyomot...
- Nem bántalak, és amíg a szobában vagy őt sem engedem el. Megegyezhetünk? - nézek újra a farkas borostyán szemeibe, keresve bennük a maradék emberséget és értelmet. Tudnom kell, hogy pontosan értette mit mondtam és el is fogadja. Mert ha nem teszi, más módon kell őt becsalnom. Azért remélem, hogy a mézes madzag elég, semmi kedvem a képletes pórázzal becibálni őt. Sokkal jobban élvezem, ha az áldozataim maguk vállalkoznak a szerepükre és nem kizsarolnom kell azt. Vagy már ez is a zsarolás egy fajtája lenne? Meglehet. Olyan régen vagyok pokollakó, hogy az ilyesmi néha összefolyik számomra is...

- Ha azt hiszed, nálad százszor erősebb lények még nem próbálkoztak meg ezzel, hülyébb vagy, mint amilyennek kinézel - válaszoltam kacagva az újabb fenyegetőzésére, mert szerintem sokat nem ért. Persze egyben fel is húzott, mert tisztában vagyok vele, annak ellenére, hogy velem nem tudja ezt már senki megcsinálni nagyon hosszú ideje, de rengeteg nő van és volt a földön, akikkel szemben elkövettek ilyen embertelenségeket minden szívfájdalom nélkül. Hogy is fogalmazott? Addig bassza, amíg lábra sem tud állni? Azt hiszem ezt mondta és nem is tévedett nagyon, lehetséges egy nőt olyan szinten bántani a legnagyobb sajnálatomra. Nem mintha én nem kívánnám a pokol néhány mérges kígyójának néha ezt és még rosszabbakat is, de róluk tudom, hogy megérdemlik. A foglyul ejtett farkas ellenben bárkinek megadná kétség nélkül, aki nő, mert ilyen szinten képtelen őket tisztelni. Remélem az anyja legalább naponta megverte, ellenkező esetben tényleg nincs magyarázat, nem még hogy mentség az ilyesmire. És utálom, amelyet nem is lehetne jobban szemléltetni, mint azzal, hogy még erősebben taszítom őt a falnak és préseli neki a láthatatlan erő. Próbálkozhat, amennyit csak akar a szabadulással, de hogy innen addig nem fog sehova menni, amíg én azt nem akarom, abban biztos vagyok. Démon lennék, nem egy szende lány, aki eltévedt és rossz helyre jött be. Nem félek használni az erőmet, nem félek megkínozni egy haszontalan dögöt és végképp nem félek mindezt itt és most megtenni. Üdv az én sötét kis világomban...
A farkas nyilván valóan nem tud hova tenni sem engem, sem a merészségemet, így elsőre ösztönösen elhátrál a kezem elől, csak másodikra merészkedik elég közel hozzá és szagolja meg. Majd tüsszög, amit nem is csodálkozom, egy hozzá hasonló érzékeny orr számára eléggé zavaró lehet a tömény rózsa illata enyhe kénes füsttel vegyítve. Figyelem, hogyan szedi össze magát a szagminta után és várom, hogy felfedezze azt, amit én akartam számára nyilván valóvá tenni. A szemében viszont nincs sem félelem, sem felismerés, ezzel pedig megérteti velem, hogy vagy soha nem hallott még démonokról, vagy soha nem találkozott velük. Remek, nyilván a fali képként üzemelő hím tudása sem sokkal tágabb, így mosolyogva fedezem fel a játék előnyeit. Lehet, hogy nem leszek egyhamar a kedvence, nem is várom el ezt, de biztos, hogy én imádni fogom nézni az arcát, mikor rájön, mégis miért nincs esélye ellenem.
A farkas előbb érzékeli az átváltozás jeleit, mint én, ebben nincs új, elvégre neki fajtársa a "férfi". Nos, meglepett, hogy ilyenre vetemedik, nem hittem volna, hogy ilyen helyen merészeli ezt megtenni, de ő dönt. Én várom, hogy végezzen vele, bár bevallom, a bunda mentes változata egészen biztosan szimpatikusabb. Meglepetésemre a kislány az, akinek hamarabb jut eszébe véget vetni a próbálkozásnak azzal, hogy neki támad és elég csúnyán meg is marja. Hmm, éles fogak, remélem, nem szándékozik őket ellenem is bevetni. Kár lenne érte, ha letörnének. Bár, erős a tippem, hogy ő megelégszik azzal, vállon harapja a férfit és ezzel véget vessen a próbálkozásnak. Ez van, ájult farkas nem változik, az már biztos. De tökéletes alany mozgatásra, mert nem káromkodik, nem ficánkol és nem is próbál megszökni. Nekem támadni meg végképp nem, így hagyom, hogy lecsússzon a padlóra és az erőmmel egyszerűen elindítom a játékszoba felé. Kis vért hagy hátra, amiért a tulaj nem lesz boldog, de talán rá tudom venni az eladót, hogy kis extra pénzért takarítson fel és ne nekem kelljen hallgatni a siránkozást arról, mennyire nem tiszteljük mi, pokollakók a munkáját, pedig nekünk segít vele. Hogy miben, azt jobb nem tudni, egyszerűen csak maradjunk a feltételezésénél, sok dologban.
A farkas még nem tér magához, mikor bevonszolom a szobába, sőt, még az sem tűnik fel neki, hogy ráérősen rákapcsolom a csuklóira és a lábaira egy vas konstrukcióból kilógó igencsak érdekes láncokat és bilincseket. Mellé pedig végső simításnak a szájpecek, amelyet nemrég választottam, ideje kipróbálni, mire is képes. Mikor minden megvan, akkor lép újra színre az erőm, az egész konstrukció, amely eddig fekve feszítette ki, most elkezd felemelkedni, álló helyzetbe és húzza magával a foglyát is. Most már esélye sincs menekülni, így az erőm sem kell használnom miatta. Ráérősen fordítok neki hátat és kezdek el a falnál válogatni a játékok között. Van itt minden az enyhéktől az igazán veszélyesekig, és én bármelyiket használom, ha kell. Meg ha magához tér, amire elég nagy esély van, tekintve, hogy kifeszítve a vállában a fájdalom nem kellemes és nem az a dolog, ami álomországban tartja. Hamarosan mozgolódni is kezd, én pedig türelmesen várom, hogy felmérje a helyzetet és a tényt, sikeresen bekerült a legrosszabb rémálmába.
- A helyedben még egy átváltozást nem próbálnék meg, a bilincsek meg vannak bűvölve, nem változtatnak a méretükön és nem törnek el, mindegy milyen erősen próbálkozik valaki. Nem lenne kellemes, ha mind a négy lábad csontig hatoló sérülést szenvedne el, mielőtt még ténylegesen elkezdődik a játék - teszem hozzá, miközben felveszek néhány tűt az egyik asztalról. Nem éppen sterilek, de hát ez nem izgat. Általában az érzékeny bőrön átszúrásra használják ezt a fajtát, de elég hosszú, hogy másra is alkalmazható legyen. Például meggátolni, hogy valaki ökölbe tudja szorítani a kezét. Ilyesmit ritkán használok, hiszen a szado-mazo szintjén ez már elég durva, de a pokolban élek és látom a kínzókamrákban folyó dolgokat. Ahhoz képest még kedves is vagyok, pedig most épp elég beteges a kedvem. Annyira, hogy sünné alakítsam a férfit. A farkas a küszöbön nyilván a gyors vég híve, de én nem. Aki megérdemli, hogy szenvedjen, annak szeretem megadni a lehetőséget a fájdalomra. Itt pedig megvan minden eszköz hozzá. Tűz, jég, vas, elektromosság, korbácsok, tűk, szorítók, és persze az elmaradhatatlan oldatok. Ezt a helyet ugyan eredetileg nagyon másra találták ki, de nekem nem esik nehezemre, hogy újjá értelmezzem pár órára...

A hím foglyul ejtése a tervben nem volt benne, de nem zavar, ha ilyen módon változnak az elvárásaim. A lány hála neki sokkal kedvesebb és nekem aztán mindenki tudja, hogy igazán nem okoz gondot bárkit kezelni, akinek farka van nemi értelemben. Ráérősen válogatom az eszközöket, amelyeket megérdemelné, hogy kipróbáljak rajta, ha már lehetőségem van az ilyesmire. A legtöbb egyszerűen csak arra való, hogy kicsit fájdalmasabbá tegyék a kéjt, de én aztán tudom, hogy a kéj nélkül, csak ezekkel igencsak fájdalmassá lehet tenni a játékot. Arról az apró, kegyetlen és igencsak kényes tényről nem is beszélve, hogy abban az esetben, ha valaki úgy tud bánni a játékokkal, mint én, akkor az áldozat egy idő után akaratlanul is élvezni kezdi a ténykedést. Ez pedig nagyjából a legrosszabb, amit el lehet képzelni, legalábbis a kéjdémonok szerint. Náluk egyszerű a rendszer, ha volt orgazmus, akkor élvezted és ennyi. Senkit nem érdekel, közben milyen állapotban volt a tested és a lelked, mely részét kényszerítették ki a dolognak és mely része egyszerűen csak a helyzet mellé járó extra. A lényeg, hogy valami megtörtént és vége. Ezt a fekete-fehér látásmódot pedig én például kifejezetten utálom, mivel sok mindenre, köztük egy csomó nemi erőszakra elég kellemetlen eredményt tud adni. Nagyjából annyira kellemes ez, mint a kijelentés volt az én időmben, hogy az erőszaktól nem lehet teherbe esni, akivel megtörtént az pedig titkon biztosan élvezte az egészet biztosan. Attól is ki tud fordulni a gyomrom.
Közben a lány is kezd megnyugodni, legalábbis erre következtetek abból, hogy visszaváltozik emberré. Nem nézem az egészet, kicsit tapintatosabb vagyok ennél, csak a hangokra figyelek és akkor fordulok a küszöbön összehúzódó alak felé, amikor egészen biztosan végzett már a egésszel. Bunda nélkül jobb, szeretem, ha nem kell agyban kutatnom ahhoz, hogy beszélhessek valakivel. És ha már átváltozásokról van szó, talán lassan nekem sem ártana levenni az emberi álcát. Egyrészt már régen lebuktam vele, hogy nem vagyok az, másrészt pedig hiányoznak a szokásos ruháim. Bár tekintve, hogy mennyire mocskos és véres lesz, amire éppen készülök, talán tanácsos lenne az egyik olyan öltözéket választanom, amit régebben lovagló ruhaként használtak. A fűző megvan azon is, de nagyrészt bőrből van, amely már hozzám idomult és viszonylag könnyű eltávolítani róla a vért. Vagyis biztosan könnyebb, mint azokból a díszes és drága anyagokból, amelyeket általában viselek és óvok, mert hiába készítenek nekem időnként ugyanolyanokat a varrónők hasonló minőségű anyagokból, akkor is piszok ritkák...
- Egyenes, ez tetszik. Nem próbálnád meg kitalálni? Segítek benne egy kicsit: 1450-ben születtem, 1525-ben haltam meg, kén szagom van és erős mágiám. És nincs eszköz ebben a szobában, amelynek ne ismerném a kezelési elveit - ami nagyjából kiiktat sok mindent a fajok szintjén. Az embereket, a farkasokat, a mágusokat, az új szépségeket, a valkűröket és elfeket biztosan. A tény, hogy meghaltam azt is jelenti, élőhalott volnék. De a vámpírok mindig ugyanolyanok maradnak, mint a haláluk pillanatában voltak, én pedig ismerjük el, nem nézek ki 25-nek sem, nem még 75-nek. Marad tehát az a pár lény, akik a halál után új életet kapnak, vagyis az angyalok, bukottak és persze a démonok. Nos, az alapján, amit eddig tettem, kitalálható, hogy nem éppen az angyal típus lennék. Kettő maradt, köztük igazából nincs is sok különbség és még a pokolban is hajlamosak egyesek összetéveszteni őket, így az eredmény szempontjából teljesen mindegy, melyik is lennék. A lényeg, hogy olyan helyen élek, ahol a kegyetlenség az élet velejárója, ahol a jóságot kiirtják és ahol 100 év kínzókamra jár azért, hogy jogod lehessen az élethez. Már persze ha nem vagy olyan szerencsés, hogy még az idő lejárta előtt szükség legyen rád, mert akkor megúszhatod. Nekem egyetlen napot sem kellett például ott töltenem áldozatként, hála annak, hogy Lucifernek azonnal jól jött a trónja mellé díszként a Vatikán hercegnője. De nem mindenki ilyen szerencsés...
- Megérdemli, hogy megmutassam neki az én világomat... - jegyzem meg, miközben az egyik ostort kapom fel a sok közül, azt amelyet a vékony, de igencsak erős szálakból rakták össze. Ez a kis játék tökéletes ahhoz, hogy már egyetlen ütést is fájdalmassá tegyen, de ennek ellenére nem tépi fel a bőrt, nem véreztet el, így igencsak hosszan használható. Már csak le kell csupaszítani a hímet kicsit, hogy meg is érezze. Használjak ehhez kést, vagy elég, ha egyszer meglegyintem az ostort és úgyis annyi a pólónak? Kideríthetem könnyen. Mögé lépek, megfelelő távolságra, meglendül a kezem majd a következő pillanatban az ostor lecsap a hátára, darabokra szaggatva a ruhát tényleg és alatta a bőrön azonnal kirajzolódnak az első, rózsaszín nyomok. A farkas felnyüszít, a szájpeceknek hála igazán nem tud hangot kiadni, a kezébe állított tűk pedig megakadályozzák abban, hogy összeszorítsa a kezét, és így enyhítsen a nyomáson. Az egyetlen, akit érez, az a hátába maró ostor, melyet gondosan akkor használok csak, ha magától mozdul meg. Kíváncsi vagyok, mikor fog leesni neki, hogy akaratlanul, a ficánkolásával váltja ki az újabb és újabb csapásokat. És az is, hogy utána mit fog tenni, mozdul újra vagy megáll, nem tudva, mi lesz a következő játék, amit kiválasztok a számára... - Tudod, a pokolban egy évig sem bírnád. A kínzókamrák női démonai olyan korokból származnak, ahol a nőknek is voltak jogaik és gyűlölik azokat, akik megpróbálják ezt elnyomni - teszem hozzá, miközben cégig simítok a hátán lévő vörös, hurkás nyomokon. A bőr legfelsőbb rétegei sérültek, ennek megfelelően hurkák képződnek, de nem szakadt fel semmi, nem vérzik. De a bőr alatt a hajszálerek nyilván nem ilyen szerencsések, már darabokban vannak és vérrel töltik fel a szövetek közti teret. Fájdalmasra fog ez hamarosan dagadni, és még kellemetlenebb lesz akár a leglágyabb ütés is rá.
Oké, most lett elegem a ruhából. Ez túlságosan is zavar a mozgásban, nem oda siklik, ahova én várom és végül pedig a cipővel együtt nem elég hangtalan. Egy halk sóhajjal hunyom le a szememet és változtatom meg az egész kinézetemet. A hajam ismét aranyos szőke, göndör és hosszú lesz, a sminkem eltűnik, a testemet pedig egy bokáig érő, ujjatlan, halvány zöld, ezüst díszítésű selyemruha takarja. Vékony, de nem fázok benne és ez taszítja a vért, mint már kiderítettem. De nem csak én változom meg, ezzel együtt a lány ölében is feltűnik egy vörös-arany színű köpeny. Ő vastagabbat kapott, mert nem tudom mennyire szereti a köveket, de én kifejezetten kedvelem a tapintásukat. Ezért is hagytam ki a cipőt...

Manipuláltam a lányt. Ebben nincs új, nem ő az első és nem is az utolsó, akivel ezt megteszem, attól függ a mérték pedig, hogy mire van szükség. Az a fajta ártatlanság és erkölcsi naivitás, ami neki van, komoly gondot okozna nekem a jövőben a kínzásnál. Már így is attól tartottam, amint megfordulok, ő egyszerűen eltöri a farkas nyakát ezzel megkímélve őt a további szenvedéstől ezen a földön. Pedig még Isten is azt mondaná, ő aztán megérdemli. Száz év a pokolban, amit nagy eséllyel túl sem él, utána pedig az enyészet szerintem az ő fajtájának kevés, azoknak, akik imádnak a gyengébbeken uralkodni és minden szinten megalázni őket. Én már csak tudom, nagyon jól ismerem a fajtát, mert nem eggyel éltem és élek ma is együtt, pontosan tudom, mennyire nem számít nekik semmi más mint a saját becsvágyuk, annak minden kellemetlenségével és mellékhatásával. Sőt, az idő és a hely belőlem is egy ilyen lényt nevelt, aki már régen megtanulta, hogy bizonyos gyengeségeket jobb elrejteni és kiirtani minél előbb a szívből, mert amint felfedezi valaki, azonnal hatalmas gyenge ponttá válik. A legjobb sebészi precizitással kimetszeni, amint esély nyílik az ilyesmire. Vagy olyan szinten eltemetni, hogy még véletlenül se bukkanjon elő. A másodikban vagyok én verhetetlen, egy-két emlékem olyan szinten a tudatom mélyén van, hogy szabályosan küzdenem kell, ha elő akarom húzni. De így másoknak, miközben ellenkezek még nehezebb kiszedni. Leszámítva azokat, akik még emlékeznek rá, de abból a pokolban sincs sok. Arról tettem...
A farkas fiú kifeszítve nem sok esélyt kap az unalomra vagy a pihenésre. Csak addig nem borogatom a jéggel és az árammal, amíg a lány túl közel van hozzá, utána ismét én játszom vele. Elé perdülök, hogy a szemébe nézhessek, miközben bántom és tetszik, amit ott látok. Most már nem küzd a bilincsek ellen, igazából azok tartják talpon, hogy ne essen össze. Valamiért a szemei most sokkal beszédesebbek, mint a hangja volt korábban, elárulnak nekem mindent, amit az érzelmeiből nem tudok kiolvasni, hála a lány összeomlásának. Ott van benne a dac mellett a vágy és egy fajta behódolás is. A háromból az utolsó lep meg, eddig biztos voltam benne, hogy a nőket gyűlöli, de lehet, hogy sokkal inkább a gyengeséggel van baja vagy az érzelmi elesettséggel. Attól a perctől kezdve, hogy rólam lehullott az emberi álca és ismét a kegyetlen démonná váltam, aki vagyok, egyre kevésbé küzd ellenem. Nem csak azért, mert tisztában van vele, hogy értelmetlen a dolog, de azért is, mert valahogy vonzani is kezdi a lényem. Igen, ezt is ismerem, a farkasok és társaik hajlamosak az erős szukák felé húzni, és bár én nem vagyok fajtársa, attól még nyilvánvaló, hogy nem is egyszerű eset lennék. És még élvezném is ezt a fajta két irányú rajongást, ha a lány nem dönt úgy, hogy összeveri a kezét.
Nem értem pontosan miért teszi, de érzem, hogy jobb, ha nem avatkozom bele a dologba, így könnyedén elmegyek mellette, hogy pálcákat válogassak, amíg a tombolása végére nem ér. Itt szabad, ez az egyetlen hely, ahol a tulajdonos el tudja tűrni a rombolást is, különben már régen leállítottam volna. Oké, hogy ki kell valamit engednie, de van jobb megoldás általában, mint a saját magunk bántása. De nem vagyok senkije, hogy ezt közöljem vele. Hagyom, hogy csinálja, engem igazán nem zavar a dolog. Még a vér szag sem, de a férfi orrát annál inkább. És megint újabb érzés kezd felszínre törni benne, egyfajta elégedettség. Neki tetszik, hogy a nő miatta bántja magát és még így büntetheti. Ez felhúz és sikerül minden rossz érzésemet a pálcába sűríteni, amely ezúttal a combja hátuljára csap le. De már nem kiabál, maximum kicsit nyüszít és tűri, mondhatni férfiasan. Hm, lehet a végén még nagyon is imádni fogja ezt a műsort? Nekem tetszene, főleg, mivel a korábbi harapás miatt most lassabban gyógyul és nekem nem kell igyekeznem a sebek frissítésével..
- Mennyi idő alatt alakultak ki azok a sebhelyek? - teszem fel a kérdést a farkasnak, miközben elindul az ajtó felé, mert még nem akarom elengedni. Tudom, hogy nem tetszik neki a hely és ehhez köze lehet annak, hogy tele van hegekkel a bőre a combján és a bokáján, de nem igazán vagyok együtt érző kedvemben. Inkább szadista, ami azt illeti, ezt pedig a férfi érzi meg leginkább. A nőt ételnek akartam, de mióta itt van a félelem minden büszkeséget felülírt benne, így nem tudom használni. Szóval nincs más választásom, mint felébreszteni benne a lapuló érzelmeit valamilyen módon...

Neki nincs köze hozzá. Ez érdekes, de nem válasz a kérdésemre. Mert engem nem az érdekelt, hogy mégis ki csinálta, ki láncolt meg egy farkast nyilván ezüsttel elég hosszú időre ahhoz, hogy az öngyógyító képessége használhatatlanná váljon és a teste hegeket viseljen örökre, hanem a válasz arra, hogy mennyi ideig is volt rab. A kettő között van különbség, nem is kicsi, de ezzel szerintem a lány is tisztában van, vagy csak nem akar nekem válaszolni. Naiv lélek. Gyenge, ha azt hiszi, hogy én nem vagyok teljesen tisztában vele, mégis mi mindenre képesek az emberek és a démonok, ha éppen olyanjuk van. Ráadásul pedig nem szeretem, ha valamit pont előlem titkolnak és még inkább arra ösztökél ez, hogy megpróbáljam a lehető leghamarabb kideríteni a dolgot. Egyszerűen ilyen vagyok, muszáj tudnom. Az információ bizony nagy hatalom volt mindig is a világban, a mai civilizáció mellett pedig a titkok ismerése olyan hatalommal tud felruházni, amelyet nagyon sokan és sokféle képpen irigyelnek. Mondhatni, az én örök kíváncsi természetemet pártfogolja a társadalom és nekem ezzel nincs is problémám. A pokolban pedig, ahol aztán tényleg jól őrzi mindenki a saját kis gondolatait, igazán kincs, ha ki tudod találni, mik a hiányzó részletek és összekötni a pontokat. Egészében véve edzett vagyok az ilyesmiben és ez az én nagy szerencsém a világban. És nem fogom hagyni, hogy egy farkas lány az utamba álljon. Elkapok és ő önként fogja megosztani velem a dolgokat. Csak a jó húrokat kell ehhez megperdítenem...
- A démon lét egyik nagy áldása, hogy te választod meg a testedet. Megkaphatsz fiatalabb, szebb, magasabb vagy vékonyabb alakot, mint amilyen az eredeti volt. Vagy használhatod arra az erőt, hogy eltüntesd a bőrhibákat, hegeket, sebhelyeket - az utolsó fél mondat nem kap igazán reflektor fényt, egy cseppet sem változik meg a hangom, miközben kimondom, de kissé az alakom igen. Lucifer megtette, hogy felhasználta az erejét a fiatal testem megalkotására és még a nyomát is eltüntette annak, egykor kegyetlen életem volt. De ha koncentrálok, akkor illúzió egyik formájaként ki tudnak bontakozni a nyomok. A legtöbb ugyan lila folt volt, amely egyetlen hónap alatt láthatatlanná vált és a hosszú, reneszánsz ruha költemények alatt nem szúrták ki avatatlan szemek, de bizony jutott más is. Akkoriban a sebvarrás még nem volt elterjedt dolog és csúnya nyomok maradtak utána is, így sokszor a kisebb nyomoknál nem alkalmazták és megvárták, hogy magától behegedjen, ahogy tud. Ennek pedig érzékeny bőrön nyoma maradt. Kidomborodó fehér, befelé forduló vörös csíkok, melyekből én főleg a felkaromon és a lábamon viseltem párat, de idővel kerültek az oldalamra is. És csak azért nem féltem tőlük, mert valaki segített megérteni számomra, hogy a hegek a részeim és nem csúfítanak el, csak mutatják, mit éltem túl. Mondjuk az sem mellékes, hogy az illető egy idősebb vámpír volt és nyilván látott már nálam sokkal kevésbé kellemesebb nőket is, akiket himlőhelyek és hasonló rémségek borítottak egész életükben. Ehhez képest mit számít néhány csík?
- Ugye tudod, hogy megölni neked kell majd? - teszem fel a kérdést két pálcacsapás között, miközben a farkas szépen megrogy. Nem üvölt vagy kiállt, de látványosan összecsuklik majd újra kiegyenesedik. A láncok tartanak, nem esik össze és így ő maga szabályozza a dolgokat. Hagyom, hogy azt higgye, még ebben a helyzetben is irányíthat és tudom, élvezi. Várok, amíg magához tér az ütésből, ismét feláll és kiegyenesedik, csak utána kap újabb ütést. És egyik ütés sem előre kiszámított helyre vagy erővel érkezik, éppen a kedvemtől és a számomra szimpatikus porcikájától függ, mit kap. Lábak, karok, hát, fenék, oldal, mindenhol jártam már és mindenhol fogok még. Jól ismerem a férfiak testét, pontosan tudom mit bír ki és hol a határ, így nem esik nehezemre gondosan a közelében maradni. Sőt, sietnem sem kell, hiszen időnk mint a tenger. Ennek ellenére nem hagyom békén egyetlen percre sem, nem akarom, hogy "elhanyagolva" érezze magát. A lány a szavaimmal kapja meg a saját kis csábítását és büntetését, a férfi a játékokkal próbálhatja meg kiélvezni a helyzetét, ha megy neki. Bár szerintem ezzel a résszel nincs gond, ő nem annak a fajtának néz ki, aki csak úgy magába zuhan. Szerencsére, ők mindig olyan unalmasak tudnak csak lenni...

- Sok jelzőt aggathatnak rám, de bolond nem voltam soha - válaszolok halvány mosollyal és akaratlanul is felbukkan a lelkemben a harag egy mérgező virága. Kevés érzékeny pontom van már csak, a pokol hajlamos az ilyesmit kiölni az emberből, de az oka a démonná válásomnak az. Még mindig nem jöttem rá, ennyi évszázad után sem, hogy melyik lett volna számomra a kevésbé fájdalmas módszer. Elveszíteni a gyermeket, akit annyira szerettem, mikor még kicsi volt, vagy látni felnőni, reménykedni az unokákban, majd hirtelen egy balesetben búcsút venni a reményektől. Egyik sem kellemes, a szívemben elfeledhetetlen hegeket hagyott az egész, és válaszokat nem találok. Valószínűleg nem is fogok egy hamar, a "mi lett volna, ha...?" típusú kérdések válaszait senki nem tudja megmondani. Nem bántam meg a döntésemet, soha egy pillanatig sem éreztem tehernek, hogy a lelkemet a pokol urának ajánlottam fel, de szerintem nincs élőlény, aki nem gondolkodott már el azon, amit nem lehet megváltoztatni. Ez a gondolkodás egyik mellékterméke, akaratlanul is eszedbe jutnak más lehetőségek, másik megoldások. Még akkor is, ha tudod és érzed, hogy nem lennének jobban az eredeti verziónál. A kétely nagyon mélyen gyökeret tud verni bárhol és szinte lehetetlen kiirtani. Én már csak tudom, mert magam is rendszeresen vetem el...
- Felelősség. Egy szó, amelyet anélkül használsz, hogy tisztában lennél az értelmével. Túl naiv vagy - jegyzem meg, miközben újra végig simítok a férfi fején. Lehet, hogy azt hiszi, teljesen elbántam vele, de én tudom, mit tettem és azt is, mit tudnék még tenni, ha változtatnék az elveimet. Megtörtem, leigáztam, hagytam, hogy ő váljon a rabommá, de még nincs vége a napnak. Ha ezt egy démonnal játszanám el, akkor most következne a jelenet, amikor a fájdalmat kéjjel vegyítem, addig űzve őt a saját rejtett vágyai rengetegén át, amíg teljesen el nem téved benne. Ha bukott lenne, akkor ennél is többet engednék neki, hagynám, hogy én legyen a menekülő útja. Olyan tudok lenni mint egy drog, nem veszed észre, ha használsz, hogy egy idő után képtelen vagy gondolkodni is nélkülem és ezt nem félek bevetni, ha kell. De egy egyszerű farkas, akiből semmilyen hasznom nincs, nem érdemli meg, hogy találkozzon a démonnal, aki az elmúlt évezredek legnagyobb sikereit érte el a pokolban. Mert az vagyok én, a büszkeség démon, Lucifer reneszánsz angyala, akit saját szórakozására választott ki és adta át neki a kulcsot a legfelsőbb körökhöz. Nálam sokkal idősebb démonok egész sorát utasítottam magam mögé mióta a pokolban vagyok, észrevétlenül kerültem eléjük, függetlenül rendtől és rangtól. Évezredek óta nem élt olyan démon odalenn, aki ilyen szinten élvezte volna a lordja és Lucifer pártfogását is, én pedig nem csak megkaptam ezeket, de addig ügyeskedtem, amíg a többi lord is elfogadta, sőt mi több, meg is becsüli a jelenlétemet és a társaságomat. Lucifer, Belial, Asmodeus, Beelzebub,Mammon, Astoreth, Barbelo... illusztris társaság, amelyek mellé nem engedek be csak úgy senkit, különösen nem egy farkast. Az angyaloknál talán még elgondolkodnék, de mindenki más számomra lealacsonyító. És én nem vagyok kurva, bármennyire is szeretnék egyesek ezt a bélyeget rám sütni...
- Én viszont még nem kaptam meg, amit akartam - suttogom halvány mosollyal, elgondolkodva nézve a lányt, ahogy távozni próbál. Az erőm mindig a felszín alatt lappang, most is ott van, és csak a pórázt kell róla levennem, hogy megtalálja az áldozatát. Ő talán még nem vette észre, de a büszkeség folyamatosan itatta át a lényét, miközben én idelenn játszottam az üldözőjével, mostanra pedig igazi, érlelt borhoz hasonló zamata van, készen rá, hogy felfaljam. Az erőm pedig nem tétovázik, nem kér engedélyt, egyszerűen körbeöleli és elszívja belőle az utolsó cseppig a kétes érzelmet, mely az én legnagyobb bűnömmé vált. Ülök, mosolygom és az erőm növekszik minden egyes cseppel, amelyet elnyelek a farkastól. Korábban kedves voltam, csak apró, észrevétlen darabokat vittem el, de most meguntam, egy szökőár csap rá le, amely áthalad rajta és magával viszi a részt, amely nekem kell, hátra hagyva a többit. Kíváncsi vagyok, mi marad belőle most, hogy lefejtettem róla a büszkeség kemény rétegét, amely összefogta...