Az Elfajzottak a vérfarkasok alfaja, mesterséges degeneráció során létrejött lycan-mutánsok, akik a Szervezet tudósai által kifejlesztett, lycantrópia-ellenes vakcina hatásaként korcsosultak el.

Csak idő kérdése volt, hogy a halhatatlanok ellen vívott háborúban mikor kerülnek elő a biológiai fegyverek. A sorsfordító pillanat bekövetkezett, a vadászoknak dolgozó orvosok, biológusok és virológusok előállítottak egy olyan „ellenvírust” (Lycanthropy Reversibilis Virus, azaz LRV), amely felvéve a harcot a lycantrópiát terjesztő kórokozóval, nem csak hogy visszafordítja az átváltozás folyamatát, de teljes mértékben ki is öli a fertőzött nyál útján terjedő vírust a beharapott egyed szervezetéből.

Az elfogott és a vakcinával beoltott (nem született, hanem beharapás útján létrejött) vérfarkasok az első huszonnégy órában kedvező tüneteket produkáltak, látszólag jól reagáltak az ellenszerre. Vérükből, szöveteikből eltűnni látszottak a lycantrópiával szennyezett sejtek. Azonban, ahogy az lenni szokott, az önhitt tudósok kezéből kicsúszott az irányítás. Az első nap után az alanyok szerveztében drasztikus elfajulás indult meg és ment végbe. A testükbe épült, meggyengítettnek vélt vérfakas-gén az LRV mellékhatásaként hirtelen agresszívebbé vált és mutálódni kezdett. A degeneráció folyományaként olyan hatalmas fizikai erővel bíró ember-farkas keverék lény jött létre, mely kísértetiesen hasonlít a horror-sztorikból ismert farkasemberekre.

Az Elfajzottak sok szempontból hasonlítanak a „kezeletlen” vérfarkasokra, azonban két fontos momentumban eltérnek tőlük. Szemmel látható különbség, hogy a mutánsokban nem megy végbe teljes transzformáció, nem képesek farkas formát ölteni. A második differencia az, hogy míg a „tiszta” vérfarkasok átváltozott alakjukban is megőrzik emberi tudatukat, addig az Elfajzottak átalakuláskor elvesztik önkontrolljukat, morális gátjaikat, emberi tudatuk helyét állatias ösztönök veszik át.

A kísérleti alanyoknak sikerült megszökniük a föld alatti, titkos laboratórimból, ahol létrehozták őket, majd szétszéledtek és sokasodni kezdtek.
Akárcsak a vérfarkasok, ők is beharapással terjesztik a kórt, azonban a nyálukban található lycanthróp-gén és az LRV kombinációjából létrejött vírus nem farkassá alakuló lycanokat, hanem korcsokat, farkasembereket hoz létre.

Mint az köztudott, minden egyes lycan vírusfertőzés (lycanthropia) útján jön létre emberből, vagy alakváltóból. A vérfarkasok harapása indítja el a folyamatot, ugyanis a nyálukban jelen lévő kórokozó ekképpen jut be a fertőzött egyed véráramába. A vírus a következő huszonnégy órában terjed szét a szervezetben, a folyamat visszafordíthatatlan. A beharapott áldozat erős fájdalmak, magas testhő, lázas állapot és nagyfokú verítékezés kíséretében változik át. Érzékszervei kiélesednek, csontozata keményebbé, izomzata acélosabbá formálódik, azonban csak az első Teliholdkor megy végbe a totális metamorfózis.

Az első Holdtölte és a vele járó átalakulás után már bármikor képesek felvenni félig állati, félig emberi formájukat. Noha akaratukkal irányítják az átváltozásokat, Teliholdkor mindannyian kivetkőznek emberi formájukból, testük, valamint tudatuk felett ragadozó-énjük veszi át az irányítást. Civilizált, gátlásos tudatuk háttérbe szorul, helyette vad ösztöneik és állatias vágyaik kerülnek előtérbe.

A Holdtölte közeledtével erőszakosabbá, ingerlékenyebbé válnak, ilyenkor, - kevés kivétellel -, többségük képtelen mérsékelni magát. Vérszomjassá, agresszívvá bőszülnek, dührohamaik pedig nem ritkán csúcsosodnak ki brutális gyilkosságokban, különösen, hogy ilyenkor módfelett kívánják a vért, valamint a nyers húst. Az átváltozásokat eleinte erős fájdalmak kísérik (koruk előrehaladtával minél többször lényegülnek át, annál kevésbé lesz fájdalmas a folyamat, hiszen testük hozzászokik a megpróbáltatásokhoz); elvégre a csontok eltörnek, megnőnek, majd újfent összeforrnak, azaz átrendeződnek a testben, a koponya megnyúlik, kiszélesedik, farkasszerűvé formálódik.
Az egyed ínye felhasad, az óriásivá terebélyesedő állkapocsba ágyazott emberi fogak jókora, tarajos, ívelt agyarakká fejlődnek.

A testüket burkoló, emberi bőr lehasad, helyét albínófehér, aszfaltszürke, földbarna, agyagvörös, avagy szénfekete, vastag, kemény felhám veszi át. Az átformálódott irhán sarjadó szőr a bőr színéhez igazodik, a bundázottság mértéke egyéntől függ. Egyeseknek csupán a végtagjaikra, míg mások esetében egyedül hátukra kúszik fel a durva tapintású, drótszerű szőr.

Íriszeik színe is megváltozik; szembogaraik vérvörösen izzanak.

Transzformációjuk után a többnyire a két hátsó lábukon járnak, azonban sebességük növelése érdekében, futáskor, négy lábra ereszkednek. Körülbelül két méter magasak, robosztus izomzatúak, ujjaik – mellső-, valamint hátsó végtagjaikon is - hegyes, horgas, fekete karmokban végződnek.  

Bestiává lényegülve képtelenek emberi módon kommunikálni, erkölcsi gátjaik átszakadnak. Nem reagálnak az emberi szavakra, sem a könyörgés, sem a fenyegetőzés nem jut el tudatukig. Vadászösztönük hajtja őket; minden mozgó, vagy menekülő lényre rátámadnak (pláne ha az még sebesült és vérzik is), saját fajtársaiknak is nekirontanak.

Visszaalakulásukat több tényező is befolyásolja. Ha súlyosan megsérülnek, vagy meghalnak, akkor automatikusan felveszik emberi formájukat. A visszaváltozás jóval gyorsabban zajlik le, mint az átalakulás.

Nehéz őket elpusztítani, akárcsak „tiszta” társaikat, de nem lehetetlen, tehát nem teljes mértékben halhatatlanok. Azonban nem betegednek meg, beharapás után megáll testük öregedési folyamata. A vadászok általában ezüstláncokkal kötözik meg őket, valamint ezüst-nitrátos lövedékeket használnak ellenük, ugyanis kimondottan rosszul tolerálják az ezüstöt, ami az általa okozott, belső sérüléseken túl égeti is mind a vérfarkasok, mind a mutánsok bőrét és húsát, ami szörnyű kínokkal jár. Az ezüst-nitrátos golyókban folyékony halmazállapotú ezüstöt sűrítenek, ami az áldozat testébe jutva szétrobban és elárasztja annak szöveteit. A szervezetbe olvadó ezüstöt szinte képtelenség eltávolítani. Ha létfontosságú szervet (szív, tüdő, agy) ér, akkor garantált az áldozat halála. Ezen kívül a fejlevágás is hatékony módszer a mutánsok elpusztítására.
Azonban a tűz okozta sérülésekből, ha erős fájdalmak árán is, de maximálisan felépülnek.

A született vérfarkasok teljes mértékben immunisak az LRV-re, rájuk semmiféle hatással nincs a vakcina. Szervezetük kiégeti magából az ellenvírust, ahogy minden más kórokozót is.

Fontos!

Az Elfajzottak magányos farkasként lézengenek a Világban, nem tömörülnek falkákba, mivel szociális érzelmeik elcsökevényesednek. Nincs igényük társas formában élni, ráadásul túlságosan erőszakosak és kiszámíthatatlanok ahhoz, hogy a vérfarkasok maguk közé engedjék őket.