Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Two steps from hell || Boszorka és a Démon

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Tárgy: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:37 pm

Az éj súlyos, sötét lepelként omlott le a kis városra. Az emberek nagy része ilyenkor már otthon tartózkodott, vagy pedig a kalandvágyat kereste és azért járta az utcákat. Ki akart szakadni az unalmas éléből esetleg annyira reményvesztett volt, hogy annyira nem érdekelte saját sorsa sem, hogy fittyet hányt arra milyen veszélyek leselkedhetnek rá, ő csak ment a maga feje után céltalanul. Succor éppen ezt a fajta embereket kedvelte leginkább, hiszen belőlük lehetett a legtöbbet kihozni. Imádta a szemük fénytelen ragyogását és azt a kínt, mely belülről marta őket. Legtöbben elárvultak voltak és ez éppen kapóra jött neki, hiszen ha véletlenül rosszul sülnének el a dolgok és belé kéne csúsznia a testébe -persze ami a kezét illeti... általában -, akkor senki sem keresné őket. Kutyát nem érdekelné, és éppen ez volt a szép benne. Ő sem emlékezett már arra, milyen mikor valakinek hiányzik, vagy milyen érzés ha a család szeretet veszi körül, de nem is volt rá szüksége. Több ezer éve mikor a Lucifer a démonok halhatatlan sorába emelte őt az élete megváltozott. Az egykor nyomorúságos körülmények között élő kisgyerek, akin mindenki áttaposott, meghalt testével együtt. Tudta, ha a családja látná most nem ismernék fel. Nem csak külsőre, de belülről is megváltozott. Aki veszett kutyák között él évezredeken át, végül ő maga is azzá válik. Nincs könyörület már benne, ahogy az emberek többségében sem.
Gondolataiból jókedvű nevetgélés és talpak alatt megroppanó kövek hangja szakította ki. Éjfekete íriszeit felemelte és végigszántva velük a környéken meg is pillantotta a zaj forrását. Pontosan erre várt. Port Angeles kikötője romantikus helyszínt biztosított az enyelgő kis párocskáknak, azonban ő nem ezért jött ide. Táplálkoznia kellett, melyet csak úgy érhetett el, ha felspannolja kicsit őket. Túlságosan édesek, nyálasak és csöpögősek voltak ahhoz, hogy kis segítség nélkül bármilyen észveszejtő kefélést tudjanak produkálni most.
Ajkait sötét vigyorra húzta és megnyalta belső ajkát, miközben a kis pár helyet foglalt a hozzá közelebb eső mólón. Testét láthatatlanná téve előlépett a fák jótékony takarásából, miközben szemei fehérségét felfalta a feketeség. Egészen izgatottan lépett közelebb hozzájuk, majd gondolatának erejével vágyhullámot küldött a nőt simogató faszkalap felé. Enyhén oldalra biccentett fejjel figyelte, ahogy pillantása annak lassan megváltozik és vágya a farkában összpontosul. Legszívesebben felröhögött volna ennek láttán pláne, amikor meglátta a nő elpirult arcát, ahogy próbál nem a faszija lábaközénél kialakult sátorra összpontosítani.
Ez kurva nagy poén lesz… - jegyezte meg gondolatban, majd lassan felemelte jobb karját és mutatóujját kissé meglegyintve a férfit a nőre lökte.
- Érezni akarom az ízed a számban, nedvedet az ujjaimon, hüvelyed szorítását pedig a farkam körül. – motyogta el magában a szavakat, mire a férfi pontosan ugyan azokat ejtette ki a száján reszelős hangon. A bige erre teljesen bepánikolt persze. Megpróbálta lelökni magáról a férfit, aki olyan erősen szorította testével a földhöz, hogy a vékony kis bige mozdulni sem bírt.
Succor diadalmas mosollyal lépett egészen hozzájuk, úgy hogy csak a nő láthassa feketébe fordult szemeit és azt, hogy mellettük áll. Mikor hangos sikoly hasított végig az sötétségen gondolatával lezárta a buja kis ajkakat és hagyta, hogy a rajta lévő faszkalap tegye csak a dolgát, miközben ő tarkójánál összekulcsolt kézzel szívta magába az energiát…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:38 pm

A tehetetlen düh indaként tekeredik nyaka köré és egyre csak fojtogatja, mintha egyetlen célja az lenne, hogy kiszorítsa testéből az utolsó kortynyi oxigént is. Felindultan kapkod levegő után, mellkasa sebes tempóban emelkedik és süllyed, szapora légvételei alatt. Karcsú ujjai ökölbe szorulnak összegyűrve a köztük tartott fényképet, melyről egy idegen férfi sötét tekintete szegeződik rá. Festetlen, mandulaformájúvá reszelt körmei belevájnak tenyerének húspárnáiba, felsebzett bőre alól élénkpiros vércseppek törnek fel. De feldúlt tudatához nem érnek el a fájdalom csápjai. Nem képesek megérinteni őt. Talán még soha életében nem volt ennyire kétségbeesett és dühös. Indulatok tépik, marcangolják lelkét. Érzi, ahogy elméjének falain lassan hajszálrepedések keletkeznek, melyek egyre mélyülnek és szélesednek, míg végül leomlik az Erejét kordában tartó pajzs. Akvamarinkék íriszei lassan ezüstbe fordulnak, halványlilás-jeges fény üti át szivárványhártyáját. Könnyű széllökés vonul át a helységen, meglibbenti a földet súroló csipkefüggöny fodrait, Ewa karamellbarna és a vele szemben álló nő tűzvörös tincseit. A bíborhajú, harmincas évei elején járó boszorkány smaragdszín tekintete a feldúlt lány acélszürke pillantásába merül, majd csitítóan felemelve kezeit, szóra nyitja cseresznyepiros ajkait.
- Ewa… kötelességeid vannak. A rendünk jövője a tét… meg kell értened… - szavai elhalnak, mikor egy erőteljesebb széllökés végigsöpör a szobán és a barnahajú lány köré összpontosulva örvényleni kezd annak vékony alakja körül. Ewa rúzstalan ajkai vékony vonallá préselődnek, combjaiban megvonaglanak az izmok. Képtelen tovább hallgatni Camea szavait, képtelen belenyugodni a sorsba, melyet rá osztottak, melyet feje felett határoztak el. Eddig rendjének falai mögött volt kénytelen létezni, s most kikerülve nővérei vigyázó tekintete alól, egy másik, jóvalta szigorúbb börtön rácsai közé kényszerül. Nem. Egyszerűen nem képes megbarátkozni a gondolattal, hogy érzelmi elköteleződés nélkül, kötelességből lépjen frigyre egy férfival, akit még sosem látott ezelőtt. A férfival, kinek fényképét görcsösen, galacsinná gyűrve markolja. Tudja jól, hogy állapota labilis. Kritikus időszakot él át most, hogy a szélboszorkányok ereje kiteljesedni készül benne. Amióta az eszét tudja, azt tanulja, hogyan irányítsa, hogyan tartsa uralma alatt feltörő képességeit, mielőtt azok maguk alá gyűrve, megbomlasztanák elméjét. Tisztában van vele, hogy mindig is szeszélyes, nehezen kezelhető természet volt. Sosem viselte jól, ha szabályozni akarták. Lelke szabadságvágyó, vad musztáng, mely nem tűri a zablát. S most mégis azt várják tőle, hogy népe érdekében önként hajtsa rabigába a fejét… Most, mikor lázadó vére elektromossággal telítődik. Most, mikor dühe szélviharként csap le bárkire, ki van oly botor, hogy felszítsa haragját. Kiteljesedő ereje szélsőséges érzelmeket, indulatokat szivárogtat egyébként is temperamentumos lelkébe.
Camea, noha rendjének sokat látott feje és nem szokása megriadni saját árnyékától, meglepődve rezzen össze, mikor megdördül fejük felett az ég, majd jeges fény villan a lefüggönyözött ablakon túl. Megbabonázva fordítja fejét az üvegen túl sötétlő kert felé és még látja, amint az éjszakai égbolton átcikázó halványlila villám belecsap gondosan metszett rózsabokrába, parázsló hamuvá égetve azt. Mire visszafordítja arcát a villámot irányító lány felé, az már az ajtónál áll, karcsú ujjai közt a rézkilinccsel.
- Ne tégy olyat, amit később megbánnál. – inti a fiatal boszorkányt és hangjában ezúttal ott bujkál egy sóhajtásnyi visszafogott indulat. Ewa válaszul feltépi az ajtót és kiejtve vérző tenyeréből a gombóccá gyűrt fényképet kilép a bársonyfekete éjszakába. Noha nagy a kísértés, hogy bevágja maga mögött az ajtót, csendesen teszi be azt, majd indulatoktól fűtötten, dacos kifejezéssel arcán lépdel át az árnyas kerten. Pillantása megakad a rózsabokor füstölgő maradványain, mire a lelkiismeret-furdalás fantomujjai szorítják marokra szívét. Talán túl messzire ment… Szerencsétlen növény… Egy élet, mely dühe martalékává vált… Tényleg labilis az idegállapota… Valóban ön- és közveszélyes, ahogy azt Camea állította? Mély levegőt vesz, tüdejében tartja a hűvös légkortyot, majd azt képzelve, hogy a szén-dioxiddal együtt a feszültséget is kifújja magából, kiereszti légcsövén azt. A módszer működik, ahogy mindig. Minden egyes mély be- és kilégzéssel enged egy leheletnyit a lelkét, a torkát fojtogató szelleminda szorítása. Mire a szélboszorkányok rezidenciáját körbevevő, magas, kaputlan, összefüggő kőfalhoz lép, haragja elillan, csupán keserű kétségbeesés és különös elárultság-érzés marad a helyén. Szorosan lezárja szemhéjait, majd minden mentális erejét mozgósítva előhívja elméjének mélyéről a légneművé válás képességét. Testének vonalai lassan halványodni kezdenek, bőre, haja kifakul, majd áttetszővé, anyagtalanná válva átsétál a falon. Mielőtt újra szilárd alakot öltene, kigondolja, hogy hova akar menni. Minél messzebb, ahol tiszta fejjel gondolkodhat, ahol rendet tehet csapongó gondolatai, forrongó indulatai, lázadozó érzelmei között… Víz. Vizet akar. Fekete tajtékokat, melyek lustán nyaldossák a part tarajos szikláit. Anélkül, hogy kinyitná szemeit, szelet támaszt, mely tölcsérként körbefolyva alakját eltépi a földtől és az elméjébe sugárzott helyre, a Kikötőbe röpíti őt. Szemhéjai azonnal felpattannak, mikor talpa alá szilárd talaj simul. Teste materializálódik, az alakja körül örvénylő szél lassan elcsendesül, felborzolt tincsei leomlanak vállaira, íriszeiből kikopnak az ezüst szikrák, tekintete égszínűvé kékül. És a szeme elé táruló látványtól a földbe gyökerezik a lába. Három alakot lát az éjszaka leple alá szorult mólón. A trió egyike, egy nő hanyatt fekszik a padlózaton, szőkén vibráló haja legyezőként terül szét feje körül, szoknyája feltűrve derekára, meztelen combjai közt az egyik pasas szorgoskodik, míg a másik, egy magas, sötét alak figyeli a fülledt jelenetet. Leesett állal, döbbenettel vegyes megbotránkozással mered a bizarr hármasra és áldja Hekaté jóindulatát, hogy a széles vállú, hollóhajú fickó mögött öltött alakot és nem előtte, hogy az megláthassa őt. Figyelmét nem kerüli el, hogy a földön fekvő nő szemeiben őszinte rémület ül, ahogy a magas alakot nézi, miközben a rajta fekvő férfi csípője ütemesen előre-hátra mozog karcsú, fehér combjai közt. Ewa arcába vér tolul, végtagbéklyózó rémület, mélységes zavar és izzó harag hömpölyög át rajta. Egyszerre futna el és sietne a nő segítségére, hiszen érzi a szőkeségből áradó riadtságot. Mégis, képtelen mozdulni. Lábait mintha betonba öntötték volna. Karjait mázsás teher béklyózza. Tekintete a háttal álló, megtermett pasas tarkójára szegeződik. A fickóból sugárzó sötét erő megfagyasztja ereiben a vért, megbénítja tagjait, libabőrt csal testére, félelmet szivárogtat szívébe. Lassan, de biztosan pánik uralkodik el rajta, végigfolyik ereiben, bekebelezi elméjét. Tudja, hogy varázsereje kimerülőben, egyelőre képtelen előhívni képességeit, időre van szüksége, hogy feltöltődjön… Egyetlen esélye van, hogy mielőbb kikerüljön a sötét fickó vérfagyasztó bűvköréből. Az pedig a futás. Elhatározza magát, egyértelmű parancsot sugároz elméjébe. Szíve a torkában dobog. Combjaiban végre megrezdülnek izmok. Úgy vibrálnak bőre alatt, akár a versenylovaké a rajtpisztoly elsütése előtt. A következő pillanatban eltépi lábát a földtől és futásnak ered. Karamellszín tincsei vadul örvénylenek utána.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:40 pm

Pokolian mámorító látvány volt, ahogy a kis pár előtte nyalta-falta egymást. Jobban mondva csak a faszkalap nyalta – szó szerint - a nőt, és azt is csak az ő beavatkozásával. Ó mire menne nélküle az emberiség! Nem volna annyi bujálkodás, az emberek állandóan frusztráltak lennek és szegényebb lenne Lucifer egy kibaszott jóképű tökéletes és végtelenül szerény démonnal. Élvezte léte minden másodpercét. Fülében egészen közelről hallotta a férfi elfojtott nyögését és azt, ahogy a farka a nő nedves kis lyukában jár. Érezte, ahogy izmai megfeszülnek és testének minden apró porcikája feltöltődik energiával. Neki nem volt szüksége ahhoz, hogy szexszel töltse magát, ahogy hozzá hasonló démon. Bőven elég volt annyi, hogy arra buzdította őket, hogy azt csinálják, amit csak ő akart. Lényegében olyanok voltak mind, mint a Marionett bábuk, a rudak pedig egyedül az ő kezében voltak. Talán nem is lenne démon, ha nem használná ki pofátlanul a velejáró erőfölényt. Az emberek tehetetlenek voltak vele szemben, sőt lényegében mindenki, aki nem olyan volt, mint ő. Akárhogy próbáltak harcolni ellene végül mindig ugyanaz lett az eredménye: Feladták és fejet hajtottak akarta előtt. Mint ahogyan az előtte fekvő férfi is, aki egyre hevesebb tempóban pumpálta alulról a nőt. Egyáltalán nem érzett szánalmat az alatta lévő nő iránt. Sós könnyeinek illata beszivárogtak orrjárataiba, de nem törődött velük. Egyszer úgyis kiheveri. Ha egészen jól csinálja a dolgát és eléri a kívánt hatást, talán még az emlékeit is kitörli erről a napról. De ez inkább csak az ő jelenlegi hangulatától függött csak.
Lecsúsztatta kezét fekete farmerja zsebéhez és elővett egy szál éjfekete papírba csomagolt cigarettát. Ajkai közé téve, gondolatának erejével meggyújtotta a cégét, mire az narancssárgásan felizzott és vékony füstpamacsot engedett ki magából. Mélyet szívott a vékonyka szálból éppen akkor, amikor megérezte egy negyedik személy jelenlétét a háta mögött. Zsigereiben érezte, hogy nőről volt szó hiszen ehhez mindig is volt érzéke, s mivel csak úgy felbukkant a semmiből azt is sejtette, hogy nem emberi lényről van szó. Nocsak nocsak. Egyre ígéretesebben alakult számára ez az este. Nem fordult meg, bár egy pillanatig megfordult a fejében, hogy megijeszti a törékeny kis teremtést azzal, hogy bevonja hozzájuk harmadiknak, ám most egyelőre az volt a legfontosabb, hogy feltöltse magát rendesen energiával. A nővel ráér később is foglalkozni.
Éppen, hogy a gondolatok átsuhantak elméjének beteges járatain, amikor meghallotta, hogy megfordul a nő és futásnak ered. Succor képtelen volt erre visszafojtani feltörő sötét nevetését. Árkarjait kiterjesztve elkapta a nőt és egy helyben tartotta. Ismét szívott egy mélyet a cigarettából, majd ahogy a faszkalap lassan befejezte a csajon végzett munkálkodását, lassan megfordult és a nőre szegezte feketébe fordult szemeit. Tekintete ráérősen újra és újra végigsiklott formás idomain és riad arcának vonásain. Feszes léptekkel közelebb suhant hozzá és egészen közel állt meg előtte, hogy alaposan szemügyre vehesse az éteri szépségű nőt. Kék íriszei riadtan meredtek vissza rá légzése pedig olyan szapora volt, hogy ha nem tudná milyen helyzetben is vannak azt hinné, hogy egy hihetetlen kefélésen esett át. Kíváncsian, enyhén oldalra döntötte a fejét és hallgatta szívének heves dobogását. Nagyon is kedvére volt mindez, s mivel látszott a nőn, hogy nem az a „Elpusztítok mindent, senki nem állhat az utamba. Én vagyok a királynő”- típus tudta, hogy ők ketten még nagyon jók fognak szórakozni.
- Szórakoztató mikor azt hiszik, hogy képesek elfutni előlem. Néha egészen megindító látni a reményt, mikor már azt hiszik nem szúrtam ki őket és szélsebesen száguldanak előttem. – teátrális mozdulatokkal mutogatni kezd, majd sötéten felröhög és megrázza fejét. – Egy hozzám hasonló elől sose fuss el szivi, mert nagyon gyorsan prédává válsz. Pláne ezekben az időkben.
Némileg közelebb hajolva a nő kecses ívű nyakához, orrát végighúzta annak vonalán. Szívott egy mély lélegzetet, hogy orrát és tüdejét betöltse a nő jellegzetes aromája. Boszorkány volt. Zsigereiben érezte a belőle áradó mágiát és vérének különleges, egyedi illatát. Felemelte jobb karját és ujjai közé csiptette bársonyos fürjeit, melyeket néhány pillanatig morzsolgatni kezdett, majd elengedte őket, hogy lágyan omoljanak formás kis vállaira.
- Miért akartál elmenekülni, Boszorka? Talán nem nyújtott elég izgató látványt számodra azt, ahogyan az a pöcsfej a nőjét kefélte? Vagy ennyire megijedtél? Hmm… kitalálom. Szűz vagy még… - mély baritonja átszelte a köztük lévő kevéske területet, miközben tekintete újra és újra végigsiklott a nőn. Egyértelmű volt számára, hogy a nőnek még soha nem volt alkalma belekóstolni az egyesülés gyönyörteli pillanatába.
- Ha gondolod ezen gyorsan segíthetek. Szerintem a pöcsarc még bírna egy menetet, ha nem, akkor majd én gondoskodom róla, csak hogy lásd milyen retek jólelkű vagyok. – önelégült vigyora szinte letörölhetetlen volt a képéről. Megfogta hirtelen a nő vékony karját és közelebb vonta magához úgy, hogy lehajolva hozzá halkan a fülébe suttogjon. – De ha inkább rám vágysz, csak mondd ki nyugodtan. Teljesítem legmocskosabb álmaidat is. Felérsz a színvonalamhoz téged simán megkeféllek, Boszorka. –ismét felnevetett, majd elengedte a nőt, de nem lépett tőle hátrébb csupán hagyta, hogy emészthesse a hallottakat és mérlegelje a lehetőségeit. Míg még megteheti…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:41 pm

Adrenalinnal dúsult vére a fülében zubog, fogságba esett madárként vergődő szíve a torkában lüktet, miközben sebesen távolodik a bizarr jelenettől, a rémisztő, sötét aurájú fickótól. Lábai alig érintik a móló deszkáit, combjának izmai ütemesen feszülnek meg és ernyednek el, ahogy páni félelemmel zsigereiben suhan a korhadozó lécek felett. A szél, mely barátja és szövetségese most csak nehezíti helyzetét. Dühödten tépkedi tincseit, jégfonta ujjain hegyeslő karmaival végigkaristolja arcának bőrét, könnyeket csíp szemébe. Hiába fut. Tudja jól. Mélyen, lelke legeldugottabb bugyrában sejti, hogy nincs menekvés. A hollófürtű, magas alak, kinek kisugárzása határozottan nem e világi, nem fogja hagyni, hogy meglépjen. És éppen akkor, mikor az esélytelenség biztos tudata végigdübörög elméjén, valami anyagtalan, mégis acélos erő ragadja meg és köti gúzsba tagjait. Noha számított erre, most mégis kedve lenne reményvesztetten felkiáltani. Ehelyett inkább összepréseli ajkait, szorosan lehunyja szemeit. Hallja a mólón zajló közösülés véghangjait. A szerencsétlen nőn ténykedő férfi kielégült nyögése, az alatta tehetetlenül heverő szőkeség nyöszörgése és a megtermett, sötét alak hirtelen felcsattanó, gonosz nevetése erőszakosan tör be elméjébe, végighasítva tudatának falait. Gyomra diónyivá szűkül, tarkóján égnek merednek az apró pihék. Deres félelem és fojtogató megbotránkozás duzzad lelkében. Az egész helyzet annyira obszcén és felkavaró. Nem akar itt lenni, nem akar szembenézni a sötét pasassal. Mély levegőt vesz, mikor meghallja a férfi lépteit. Bátorságának utolsó morzsáit összekaparva kinyitja szemeit és riadt tekintetét a közelgő pasas arcára szegezi. És enyhébben leesik az álla. Najó. Lehet, hogy a fickó maga a Gonosz, viszont döbbenetesen jóképű. A maga vérfagyasztó módján. Ewa rebbenő pillantása markáns vonásokon siklik végig. Koromfekete haj, árnyalatban hozzápasszoló, kemény ívű szemöldök, annak árnyékában megbújó, ónix szempár, enyhén kiugró, széles járomcsont, szép vonalú orr, cakkos felsőajak, dúsabb alsó, sötét borostával hintett, szögletes áll. A pasas sötét mosolyba rögzült szájának szegletében csúfondáros ránc feszül, éjfekete, kútmélynek rémlő íriszeiben démoni láng lobog. És az az aura, mely körülfolyja a majd’ két méter magas férfit… Lúdbőröztetően borzongató, forrón delejező, mely egyszerre vonzza és taszítja a lányt. Ewa azon kapja magát, hogy nincs annyira ellenére a pasas közelsége, mint ahogy az egészséges volna az adott szituációban. Holott a fickó ördögi arckifejezése, vulgáris szavai és óceánmély, kissé karcos, sötét tónusú hangja nem sok jót ígér. Ráadásul erős. Nagyon is. A lány tisztán érzi a pasasban lüktető, féken tartott, gonosz erőt. És akkor végre leesik neki. A pasas egy… démon. Óvatosan beleszippant a férfit körüllengő illatba. Szaglóhámját árulkodó kénkőszag hasítja végig. A pasast körüllengő füstös, lángforró aura is árulkodó… Szíve kihagy a dobbanást. Nagyobb bajban van, mint hitte. A démonok szuroklelkű, szívtelen fajzatok, kiknek egyetlen céljuk, hogy a Pokol Urát szolgálják és lelkeket zsákmányoljanak a számára. Bármire képesek, hogy elérjék céljukat. Bájolnak, bűvölnek, csábítanak, fenyegetnek, megtévesztenek, fenyegetnek, kínoznak és ölnek. Eszközeik tárháza szinte végtelen és semmitől sem riadnak vissza. Nincs lelkiismeretük, nem éreznek. Noha ő maga még sosem találkozott ezelőtt egyetlen démonnal sem, sokat tanult róluk. Tanítói és nővérei okításai nyomán beható ismereteket szerzett a pokolfajzatok természetéről. És hát a róluk alkotott véleménye kép távolról sem mondható pozitívnak. Ewa rémült, vízkék tekintetét fogva tartja a pasas végtelen, éjfekete pillantása. Szívesen felemelné kezét, hogy tenyerét a férfi széles mellkasára téve megbizonyosodjon annak némaságáról. Ám mozdulni sem mer. Pláne mikor a démon hozzáhajol és orrát végighúzza nyakán. Bőre lángra kap az érintés alatt, miközben gerincén jeges félelem vonul végig megfagyasztva a csigolyái közt zselésedő velőt. Mozdulatlanná merevedik, lélegzetét is visszafolytja, mintha csak egy sebesült antilop volna, akit egy éhes leopárd szagolgat. Túlságosan közel van hozzá a démoni férfi. Túl közelről hallja illetlen szavait, túl élénken érzékeli bőrének tüzes érintését a nyakán, testének hőjét, sötét erejét. Ewa idegesen nyeldekel, és közben vacillál. Fogadja meg a démon kéretlen tanácsát, miszerint ne játsszon menekülősdit, mert akkor csak prédaként végzi, vagy kíséreljen meg kitörni az ördögien jóképű, perverz agyú fickó közelségéből? Tépelődve, arcán a megbotránkozás pipacsos pírjával, fogai közé szívja alsó ajkát és rágcsálni kezdi, miközben képtelen elszakítani pillantását a rá szegeződő, fekete ragadozószemekről. Menni, vagy maradni, ez itt a kérdés. És mikor már azt hiszi, hogy a pasas ennél pofátlanabb és obszcénabb már nem is lehetne, a démon nagylelkűen felajánlja, hogy a szőke nő felett térdelő, zilált fickó gondjaira bízza és szűzmentesítteti vele őt. Ewa szemei elkerekednek, ajkai elnyílnak a döbbenettől. A szívét markolászó félelem mellé felháborodás társul. Nem hisz a fülének. Elképedése tovább mélyül, mikor a pokolfajzat önfeláldozó módba kapcsolva saját szolgálatait is felkínálja a nemes cél érdekében. A harag szürke fellegei lassan beúsznak elméjének egére és kiszorítják lelkéből az ott jegesedő félelmet. Ez a nap pocsékul indult, de legalább ótvarul is végződik. Élete legszörnyűbb huszonnégy órája! Micsoda egy öntelt, betegagyú, lelketlen idiótával sodorta össze a morbid humorú Sors szele?! Tenyere viszketni kezd, a fickó markáns, borostafuttatta arcára kívánkozik. Hekaté szerelmére, de szívesen felképelné az ónix-szemű, pofátlanul vigyorgó kretént! Íriszei mélyén dühszikrák villannak, mikor a démon acélos ujjai a karja köré szorulnak. Noha bőrfelületeik nem érintkeznek közvetlenül, a lány karját mégis szinte sütik a parázsló démonujjak. Feldúltan kapkod levegő után, dacosan mered a szenvtelen, szénfekete szemekbe. Ráadásul a fickó tisztában van Ewa valódi természetével. Tudja, hogy boszorkány. Most már bolhabokányi kétségbe sincs afelől, hogy démonnal van dolga. Még egy vámpír sem lenne képes ilyen gyorsan rájönni arra, hogy nem átlagos halandó. Arcán megvonaglik egy izom. Szívesen adna ízelítőt erejéből, még ha alig ártana is vele a pokollénynek, de meg kell várnia, hogy kicsit megugorjon az energiaszintje. Mostani erejéből maximum egy gyengécske széllökésre telne. Ezzel az erővel orron is pöckölhetné a démont. Körülbelül azt a hatást érne el vele. Alaposan kiröhögtetné magát. Azt már nem. Az arrogáns gazfcikó már így is túl jól szórakozik rajta. Ekkor az ónix-szemű öblös hangon, gonoszul felnevet és hirtelen elengedi a lányt. Ám nem lép hátrébb. Nem vonul ki a lány személyes teréből. Ewa feldúltan, mogorva kifejezéssel arcán, szemeiben dühszikrákkal néz a koromszínű íriszekbe. Mély levegőt vesz, közben igyekszik elvonatkoztatni a légcsövén áthömpölygő, tüdejébe robbanó, furamód kellemesnek érzett kénkőszagtól, mely beszivárog szöveteibe és lángra lobbantja sejtjeit. Dühe fojtogatja és ő szinte kétségbeesetten kapaszkodik bele a lelkében kavargó haragba, mely segít legyűrni félelmét és mélységes zavarát. Rémesen frusztrálja a démon közelsége és átható, röntgenező tekintete, mellyel fogságban tartja pillantását. Így megfeszítve akaraterejét, eltépi lábát a földtől és hátrébb lép a démontól.
- Örülök, hogy jól szórakozik. – mondja dühvel átitatott, mezoszoprán fekvésű hangján, miközben még egy lépést hátrál a veszélyes, pokoli férfitól.
- Szavakba sem tudom önteni, milyen nagyon meghat az önzetlensége és a felém tanúsított segítő szándéka. – szűri fogai közt és hangjába az alig leplezett düh mellé metsző irónia is társul. Arcához emeli jobbját és színpadias mozdulattal képzeletbeli hálakönnyet morzsol el szeme külső sarkában.
- Rémisztően megtisztelő az ajánlata és az önfeláldozása, de félek vissza kell utasítanom. Bizonyára minden szűzlány álma, hogy egy móló korhadt deszkáin veszítse el ártatlanságát egy vadidegen pasas közreműködésével. Én most mégis kihagynám. Nyilván megőrültem. De én már csak ilyen fura lány vagyok. – szavai csöpögnek a gúnytól, majd elszakítja pillantását a démon csupapupilla szemiről és a férfi válla felett a mólón „felejtett” párocskára szegezi tekintetét. Hallja a férfi zihálását, az alatta heverő nő fojtott sírását. A szőkeség fájdalma lassan átszivárog belé, szívét szellemujjak ragadják meg és facsargatni kezdik, akár egy narancsot. Dühének lángjai még magasabbra csapnak lelkében és a hirtelen jött kényszerítő erőnek engedelmeskedve, nem törődve tettének esetleges következményeivel, ellép a démontól és határozott léptekkel a könnyáztatta arcú lányhoz siet. Noha tisztában van vele, hogy a férfi éppolyan „áldozat” akár a szőkeség, dühödten odébb taszítja őt a nőtől és a hüppögő lány mellé térdel.
- Minden… oké? – teszi fel a lehető legostobább kérdést, miközben kibújik meggypiros műbőrdzsekijéből és a hiányos öltözékű nőre teríti azt.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:41 pm

Tudta, hogy a nő fél tőle. Egészen közelről hallotta szívének heves dobogását és szaggatott légvételeit. Ha nagyon lekötötte volna az előtte munkálkodó faszkalap, akkor talán hagyta volna, hogy lelépjen a bige és meglett volna a mai jó cselekedete. A gond csak azzal volt, hogy a fazon még ha hipnózis alatt is állt, rohadtul nem kötötte le. Érezte a szöveteibe áramló energiát, melyek erősebbé teszik lényét, de ez nem volt elég neki, azonban az előle menekülő nő és a nőjét erőszakoló halandó már egészen jó párosítást nyújtottak. Három halandó, akik rosszkor voltak rossz helyen. Mindig ez történik, de Succor semmiképpen sem fog könnyeket ontani értük.
Felemelte jobb karját és mutatóujjával körberajzolta a nő buja alsó ajkát. Kedve lett volna megízlelni, és nyelve alatt érezni azt, hogy rándul meg a félelemtől. De egyelőre még nem tett semmit. El kellett takarítania a két halandót az útból, hogy csak a boszorkára tudjon figyelni.
Szájára sötét vigyor vetül ki, mikor meglátja a nő reakcióját kérdésére. Valahol sejtette, hogy ez lesz, hiszen minden szűz megijedne egy ilyesmitől, azonban ha belekóstol a gyönyör igazi mámorába többé nem akarna szabadulni előle. Vágyakozva vetné karjai közé magát azért, hogy néhány pásztorórát eltölthessen ismét vele. Miközben a kis csaj magyarázott ismét alkalma nyílt arra, hogy végigpillantson rajta. Megnyalta alsó ajkát belülről, majd megcsóválta kicsit a fejét.
- Bírom ezt a színpadiasságot cica. Majd szerepjátékozhatunk, ha eljön az ideje. Semmi rossz elrontója nem vagyok. – rákacsintott a nőre, majd fekete tekintetével követte, ahogy az meglódul a kis pároshoz iramodik. Nem lép közbe, mivel a faszkalap már úgyis elvégezte a dolgát. Hagy nekik egy kis szusszanásnyi időt mielőtt megöli a két alakot. Fekete farmerének zsebébe csúsztatta kezét, majd közelebb lépett a többiekhez. Arcáról szinte letörölhetetlen volt a vigyor, ahogyan a kétségbeesett nőt, boszorkát valamint a ziháló seggarcot nézte.
- Persze, hogy jól van. Nem látod milyen cseszett kipirult az arca? Legalább volt egy jó napja. Minden nő álma, hogy egyszer úgy megkeféljék, hogy semmit sem tehetnek ellene. Még mindig jobb, mintha valami idegen nyomta volna belé a farkát, nem? – megvonta vállát és totál ártatlan ábrázattal nézett végig a jelenlévőkön. Egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb lépett a földön fekvő férfihoz, majd leguggolt mellé. Izmos karját kinyújtva felé, ujjai közé vette borostás állát majd íriszeinek sötétjét a szürke szempárba merítette, ezzel feloldva agyának tehetetlenségét. Immáron nem ő irányította a halandót. Ahogy elnézte a fazon értetlen pillantását, mely átváltozik borzalommá, már tudta, hogy most pörgette végig a jelenetet magában és leesett neki, hogy mit is művelt az imént.
- Ez a kedvenc részem. – ezzel elengedte a halandót, felegyenesedett és hátrébb lépett tőle, de csak annyira, hogy megfogja a boszorka karját és ismét magához húzza. A nő háta keményen ütközött neki mellkasának, miközben hosszú ujjaival béklyóban tartotta a vékony kis teremtést. Füléhez hajolva épp annyira vitte csak hátrébb, hogy jól lássa a jelenetet. A halandó férfi odacsúszott a földön fekvő nőhöz és zokogva próbálta nyugtatni őt, aki már aligha volt magánál.
- Nézd őket. Úgy hiszem ez igazán összekovácsolja majd őket. Romantikus egymásra találás a végén aztán a csóka vállán kisírhatja magát a nő. Persze, ha nem kezd el undorodni tőle. Az már egyéni probléma. – féloldalas vigyorra húzta ajkát, majd tenyerét végigsimította a boszorka kívánatos combján keresztül, oldalán át egészen a nyakáig melyre finoman ráfonta ujjait. – Hiába is áltatom magam a két halandó már sosem lesz boldog. Képtelenek lesznek kitörölni agyukból azt a jelenetet, ahogyan egy koszos mólón erőszakolta meg a Don Juan a nőjét. – lassan maga felé fordította a nőt, hogy mélyen a szemébe nézhessen. – De ne sajnáld őket cica, inkább magad, amiért te még itt maradsz velem egy kicsit… - jellegzetes sötét mosoly jelent meg arcán.
Hangos üvöltés hasította végig a köztük lévő levegőt. Oldalra pillantva meglátta, hogyan a halandófasz felpattan a helyéről és dühtől eltorzult arccal indul meg feléjük előkapva a zsebéből egy méretes kést.
- Megöllek te szemét!! Mit műveltél?? –ordította eszét vesztve a fazon.
Succor egyik karjával elengedte a nőt, majd felemelte karját és egy apró biccentést követően a halandó gerince kettétörve hanyatlott hátra 90 fokban. Ezt a részt nem így intézte volna a boszorka előtt, de ha már így alakult nem tudott mit tenni.
- Bocs, öreg. Én már halott vagyok… ahogy most már te is. – éppen, hogy befejezte a mondatot a földön fekvő nő hangos sikításban tört ki. Sötét íriszeit ráemelte a reszkető nőre, majd gondolatának erejével elhallgattatta. – Miért kell ordítozni? Mások alszanak szivi… hát erre tanítottak a szüleid? – kérdése után a boszorka felé fordult és enyhén oldalra biccentett fejjel vezette végig pillantását a zaklatott nőn.
- Neked nem kell így végezned, Cica. Csak légy jó kislány és csináld azt, amit mondok. Értve vagyok? – tette fel a kérdést teljesen nyugodt hangnemben. – Hogy lást milyen rohadtul bánom, hogy ezt a kis affért végig kellett nézned, felajánlok valamit. Elengedem a nőt és kitörlöm az emlékeit erről az estéről, valamint a halott faszijáról. Viszont cserébe velem jössz és nem próbálsz meg megszökni előlem. Amint bármivel is próbálkozol a nő meghal. Hidd el, bárhol megtalálom…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:42 pm

Aggódó tekintete végigsiklik a nő csinos, könnytől csillogó arcán. Apró, fitos orron, piciny cseresznyeszájon, intelligenciáról árulkodó, magas homlokon, hamvas bársonybőrrel vont, finoman kirajzolódó arccsonton vonul végig pillantása. A nő nagyon szép. És annyira összetörtnek látszik. Nem mintha nem lenne oka rá. Éppen most gyűrte maga alá és erőszakolta meg a saját barátja egy gátlástalan, aberrált démon parancsára. Ewa a fojtottan zokogó lány rémületet tükröző íriszeire emeli tekintetét. Túl sűrű a rájuk boruló sötétség, így képtelen meghatározni a könnyben ázó szemek színét. Ám a lélektükrökben úszó fájdalmat tisztán érzékeli. Szíve elfacsarodik, miközben egyre forróbb hullámokban önti el elméjét a savként maró, izzó harag. Ujjai ökölbe szorulnak. Elszakítja szemeit a lány elgyötört tekintetétől és a kabátját görcsösen markoló, kicsi kezekre szegezi pillantását. A szőkeség kábán, tétova mozdulatokkal azon fáradozik, hogy minél nagyobb felületen eltakarja magát az illetéktelen tekintetek elől. Ewa a nő mellett térdeplő, tompa tekintetű, zavart fickóra néz. A pasas azt sem tudja, hogy hol van. A démon alaposan bekavart az elméjébe. Bár ne lenne most ilyen gyenge… Bárcsak gyorsabban töltődne újra ereje… De egyelőre tehetetlen. Sodródnia kell az árral. Alaposan szemügyre veszi a fickó holdfényáztatta vonásait. Jóképű. Szabályos, borostával árnyékolt arca kifejezéstelen, mintha maszkot viselne, íriszei tompán tükrözik vissza a Hold ezüst sugarait. Két emberi roncs. Két megtört lélek. Ewa ajkait vékony vonallá préseli a tudatát rágó düh. Átkozott démonok és beteges játékaik! Élesen beszívja a levegőt, mikor meghallja a mögé érkező fekete szemű és lelkű férfi súlyos lépteit. Hátának bőrét ruhán keresztül is forrón végignyalja a démon sötét, perzselő kisugárzása. Alsó ajkán még mindig ég a férfi érintése. Tudatában haraglángok lobognak. Nem fordul hátra. Nem akarja látni az obszidiánszemű pokolfajzat arcát. Felszisszen, mikor fülébe kúsznak a démon bicskanyitogató szavai. Tenyere viszketni kezd, arcán megvonaglik egy izom. Szívesen képen törölné a pofátlan, lelketlen fickót. De tisztában van vele, hogy csak rontana mindannyiuk helyzetén. Bármily nehezére esik is, visszafogja forrongó indulatait és csendesen csikorgatja fogait. Ekkor a démon a homályos tekintetű férfi mellé guggol, megragadja állát, kútmély, szénfekete pillantását a pasas íriszeibe vájja és felszabadítja elméjét a hipnózis alól. A fickó szemeibe visszatér a fény, arcán érzelmek sokasága vonul keresztül. Értetlenség, döbbenet, iszonyat, harag. Vonásai eltorzulnak, alsó ajka remegni kezd, mimikája folyamatosan változik, ahogy lelke szélsőséges indulatok hadszínterévé válik. Ewa lefagyva bámulja a bizarr jelenetet, végtagjait döbbenet és félelem béklyózza. Bénultan tűri, hogy az érzelmi csatát vívó fickó mellett felegyenesedő, hozzá lépő démon megragadja karját és felrántsa a földről. Tiltakozna, de nincs ereje hozzá. Akárcsak a nőjét megerőszakoló férfi, ő maga is indulatok orkánjában hánykódik. És még azt hitte, annál rosszabb nem lehet, hogy hozzákényszerítik egy pasashoz, akit még sosem látott ezelőtt. Nos, van rémesebb sors is. Most már tudja. Nem lenne sem az elkínzottan sírdogáló, meggyalázott szőkeség, sem pedig az őt vigasztaló, lelkiismeretfurdalástól kínzott fickó helyében. Ez az este több, mint tanulságos. És ő még lázadozott sorsa ellen… Ha egyszer kiszabadul a démon karmai közül, át fogja értékelni az életét. Vidáman kezét nyújtja Roth-nak, a tűzmágusok fejének, hogy frigyükkel megpecsételjék a népeik közt köttetett békeszerződést. Csak élje ezt túl…
Érzi a karja köré kulcsolódó, erős ujjakat, háta a mögötte magasodó démon kemény testének ütődik. Szíve vadul vergődik szegycsontja mögött, gyomra diónyivá szűkül. Hagyja, hogy a férfi hátrébb lépjen vele, miközben tekintete a démon beteg játékának áldozatul esett párra tapad. Elszoruló torokkal nézi a férfit, aki kétségbeesetten csitítgatni próbálja a tőle viszolygó, rebbenő tekintetű, sírástól duzzadt arcú lányt. Szemei szúrni kezdenek, mire beszívja alsó ajkát és keményen ráharap, így próbálva visszafojtani feltörő könnyeit. A fizikai fájdalom talán elvonja figyelmét a lelkét szaggató együttérzéstől, az elméjét tépő tehetetlen dühtől, a szívét markoló jeges félelemtől. Fogai nyomán bíbor vércseppek gyöngyöznek fel szájának húsából, marokba szorult ujjai véres félholdakat vájnak tenyerének bőrébe. Túlságosan élénken érzékeli a démon mellkasát a hátán, perzselő testhőjét, erős ujjainak szorítását karja körül, és forró tenyerét mely lassan végigsimít combján, oldalán, majd felkúszik nyakára és rászorul torkára. Idegesen nyeldekel az acélos ujjak fogságában, összeszűkült torka fájdalmasan vonaglik. Ekkor a démon maga felé fordítja őt, végtelennek rémlő, szénfekete tekintete lecsap rá és foglyul ejti pillantását. A férfi rémisztő szavai behatolnak tudatába és koponyájának csontfalai között cirkulálnak. Retteg és dühös. Különös párosítás. Ellentétes érzelmek, melyek két irányba húzzák, szétszaggatják lelkét. Jeges veríték csordogál hátán, fagyos szellemujjak szorítják szívét, miközben elméjében egyre magasabbra csapnak a harag bíbor lángjai. Szabadulni akar. El a démon közeléből, koponyájába hatoló, röntgenező pillantása alól. Józan esze egyre csak rázza a vészjelző harangot tudata mélyén. A következő pillanatban éles ordítás remegteti meg dobhártyáját. Összerezzen a dühödt kiáltásból sütő vad indulatok hallatán. Mozgást érzékel szeme sarkából, odakapja fejét és megáll benne az ütő az elé táruló látványtól. A feléjük lendülő férfi vonásait gyilkos harag torzítja el, szája vicsorra húzódik, fogai fehéren villognak, íriszei izzani látszanak az arcát áztató higanyos fényben. Markában kést szorongat, melynek pengéjén visszatükröződnek a Hold jeges sugarai. Ewa ajkai néma sikolyra nyílnak, riadtan hátrébb lépne, de mögötte áll a démon, izmos mellkasával elzárva a menekülési útvonalat. És akkor olyasmi történik, ami még a velőt is jégkásává fagyasztja a csontjaiban. Az Ónixszemű felemeli egyik kezét, halványan bólint fejével, mire a dúvadként közelgő férfi teste hirtelen hátratörik egy vérfagyasztó, hangos roppanás kíséretében. A lány elborzadva rezzen össze a sokkoló látvány és a rémséges reccsenés hatására. Szíve megtorpan egy pillanatra és kellemetlen, bénító zsibbadás vonul végig csigolyáin. Zsigereiben, sejtjeiben visszhangzik a férfi gerinctörésének hangja. Iszonyodva nézi a természetellenes pózba ránduló testet, a halálba tompuló tekintetet, a viaszmaszkká merevült vonásokat. Pillantása követi az elernyedő ujjak közül aláhulló penge útját. Elborzadt nyögését elnyomja a szőkeség dobhártyaszaggató sikolyának hangja. A piros kabátot görcsösen markolászó, félelemtől remegő nő nem sokáig hallathatja hangját. Úgy szakad meg magas C-t súroló sikolya, mintha elvágták volna. Ewa füle felsajog a hirtelen beállt, tompa csend hatására. Nem! Nem akarja ezt az egészet, ezt a horrorfilmbe illő, hátborzongató estét! Nem akar démoni parancsra szexelő párocskát, kettéroppant gerincű férfit látni! Legszívesebben tenyerét fülére tapasztva, zokogva kirohanna a Világból. Különösen akkor, mikor formát bontanak elméjében a démon szavai. És a kegyetlen, sivárlelkű, kőszívű pokolfajzatnak még van képe zsarolni őt a hangtalanul zokogó lány életével! A düh újult erővel rohanja le. Elméjének falait lángnyelvek nyaldossák, szeme elé vörös köd ereszkedik. És végre megérzi a tudata mélyén éledező Erőt, mely először halványan kaparászva, majd egyre erőteljesebben mozgolódva ad jelet ottlétéről. Ewa akvamarinkék íriszei ezüstbe fordulnak, aurája felszikrázik, elektromos kisülések pattognak bőrén. Lehunyja szemeit, megfeszíti akaratát, és kiürítve a fejében keringő, zavaró gondolatokat a benne duzzadó Erőre és annak előhívására koncentrál. Légáramlat támad alakja körül, mely körbefolyja és beburkolja, akár egy légnemű palást. Ahogy a körülötte áradó szél erősödik, úgy halványulnak testének körvonalai, lassan áttetszővé válik bőrének textúrája. Teste elveszíti szilárd halmazállapotát és légneművé olvadva, a tölcsérformává alakult széllel eggyé válva kifolyik a démon ujjai közül, majd a korhadt deszkákon gubbasztó, sokkos állapotban lévő nőhöz illan és alakot ölt előtte. Lehajol hozzá, finoman könyökhajlata alá nyúl és felhúzza a törékeny, remegő lányt. Miután megbizonyosodik róla, hogy a szőkeség képes a segítsége nélkül is talpon maradni, védelmezőn elé lép és eltökélt, ezüstösen szikrázó tekintetét a démon koromszín íriszeibe fúrja.
- Rendben. – mondja eltökélten, rezzenéstelen tekintetét a szénfekete pillantásban tartva. - Veled megyek, ha előtte hazajuttatod a lányt és kitörlöd a fejéből ennek a lidércnyomásos estének az emlékeit.
Hangja alig remeg és ezért meglehetősen büszke magára. Egészen jól leplezi a lelkét rágó félelmet, a vérét fagylaló iszonyatot. Minden erejével azon van, hogy kellően határozott és magabiztos benyomást keltsen. Holott más vágya sincs, mint minél messzebb kerülni ettől a borzalmas mólótól, a röntgenpillantású, perverzagyú, sötét vonzerővel bíró démontól. Mély levegőt vesz és ismét szóra nyitja enyhén remegő, vértelen ajkait.
- Nem tudom, hogy mit akarsz tőlem. És nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom. De ő már eleget szenvedett miattad, Szuroklelkű Pokollény. A beteg játékod lelki roncsot csinált belőle. Megerőszakoltattad a barátjával, akit végül a szeme láttára végeztél ki. Szabadítsd fel az elméjét a rémes képektől és ereszd vissza az életébe. Ha megteszed, ahogy ígérted, tárgyalhatunk erről „nem próbálkozol semmivel” dologról. Mert tévedsz, ha azt hiszed, hogy zokszó nélkül megteszek mindent, amit kitalálsz azzal a szépen fejlett, durván aberrált agyaddal.
Noha tudja, hogy maximum gonosz nevetést vált ki a démonból, semmi egyebet, erőt demonstrálva kihúzza magát a nyüszítve zokogó lány előtt. Íriszei megvillannak, mire eldördül a felhőtlen, csillagoktűzdelte, fekete égbolt és jeges fényű villám cikázik keresztül rajta. Jelenleg egyetlen cél lebeg a szeme előtt. Biztonságban tudni a lányt. Amint ő kikerül a képből, megpróbálja magát is kihúzni a nyakig érő guanóból. Addig viszont kénytelen a démon piszkos szabályai szerint játszani. Egy biztos. A lelkét nem adja. Előbb vág villámot a pokolian jóképű, velejéig romlott ördögfajzat hátába, még akkor is, ha tettéért az életével fizet majd.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:43 pm

Távol áll tőle mindenfajta érzelem. Nem volt az a fajta, aki képes együtt érezni a megtört lelkekkel pláne akkor, ha éppen ő okozta ezt velük. Élvezte, ha szenvedést okozhat, még akkor is, ha nem ez volt az ő specialitása. Fájdalmat akart, kínnal átitatott sikolyokat melyek legalább annyira töltötték őt, akárcsak ha bujálkodással lényegében a pokolba taszította a lelkeket. Ezúttal is zsigereiben érezte a két halandó szenvedését és a reménytelenséget, amely szétáradt bennük a pánik mellet. Succor szenvtelen arccal nézte a két földön heverő alakot és a föléjük guggoló apró nőt, aki próbált rajtuk segíteni. Nem lehetett. Akit egyszer ő kezelésbe vett, ritkán élték túl, s legtöbbször nem azért, mert ő maga végzett az érintettekkel, sokkal inkább saját maguk keze által vetettek véget oly rövidre sikerült életüknek. Így már kétségtelen volt, hogy hova is jutnak azok a lelkek, melyekkel találkozott. Az öreg fönt sosem fogadta be azokat, akik saját maguk keze által haltak, hiszen az az egyik legsúlyosabb bűnnek számított. Botor módon mind azt hitte, hogy ha meghalnak, megszabadulnak a fájdalomtól mely belülről marja őket, akár a sav. Azonban a rideg valóság az, hogy csak akkor kezdődik igazán a játék. Démonok, féllények valóságos szörnyetegek várták őket tárt karokkal a pokol bugyraiban, akik tovább folytatták azt a munkát, melyet ő elkezdett. Ekkor már mind visszasírja azt az életet, amit itt fent éltek. Ott egy angyal sem hallja meg segélykiáltásukat, egy ember sem képes arra, hogy bármilyen módon segítő kezet nyújtsanak. Nincsen más, csak kín, gyötrelem és szenvedés, amik egy örökkévalóságig tart. Minden emberben ott lapul a gonosz, csak ki kell csalni belőlük és ott rájönnek, hogy valójában ők is ugyanarra vágynak majd, amelyre a démonok. Fájdalmat akarnak okozni éppen olyat, amit ő is elszenvedett. A nő és a férfi sem lesz különb ennél. Nem fogják túlélni ezt a szenvedést, szinte már előre látta jövőjüket.
Fekete íriszeit a nőre vezette. Kezdett beleunni ebbe a picsogásba, amit kezek ott folytattak lent. Miután kezelésbe vette a faszkalap elméjét és felszabadította a rá borult köd alól, megfogta a nő vékony karját és magához rántotta. Azt akarta, hogy végignézze az egészet, így tudatosítsa benne azt, hogy mire képes. Ez valójában még semmi nem volt ahhoz, amit megtenne akkor, ha igazán felbosszantják őt. Rühellte, ha alábecsülik, átb*sszák vagy éppen hülyére veszik. Mindig megbánta az, aki bármelyiket elkövette ellene.
Nem volt túl okos húzás a pasastól, hogy megpróbált nekitámadni. Kétségbeesett egy cselekedet, melyet egy gerinctöréssel jutalmazott. Csigolyák hangos reccsenése szinte visszhangzott a kihaltnak területen, ahol nem volt más rajtunk kívül. Ahogy a pasas kettétört gerinccel levetődött a földre éppen úgy zuhant, hogy üveges tekintete a megerőszakolt nőre szegeződött. ó milyen romantikus. Mindjárt előkapja a százas zsebkendőt, hogy feltörölje kénköves könnyeit.
Tisztában volt vele, hogy nem fogja visszautasítani a nő az ajánlatát. Orrjárataiba áramló sós könnyeinek illatát lélegzete be, ezáltal világossá vált számára, hogy ő az a fajta nő, aki képes lenne feláldoznia magát egy halandó idegen nőért. Ezt sosem fogja megérteni ezekben a halandókban, azonban egy cseppet sem volt ellenére a dolog, hiszen épp erre vágyott. A nő sokkal jobb szórakozást nyújtott számára, mint sem a folyamatosan zokogó nő a törött gerincű arcról nem is beszélve. Számára olyan lény kellett, aki képes volt felvenni vele a versenyt, nem szerette a könnyen elérhető dolgokat.
Biccentett egyet a Boszorka szavait hallva, majd összefonta erős karjait a mellkasa előtt.
- Legyen. Általában én szabom a feltételeket, de most kivételt teszek. Lásd mennyire bánom, hogy ezt a kis „incidenst” látnod kellett.
Tekintetét jókedvűen fúrja a nő tengerkék íriszeibe látva azt, ahogy megpróbál keménynek mutatkozni a nő. Természetesen esélye sem lenne ellene, hiszen még ha nagyon erős boszorkány is, egy több ezer éves démonnal nem veheti fel a versenyt arról pedig nem is beszélve, hogy azt aligha lehet megölni, aki már eleve halott és a pokol bugyrai közt hánykolódik évszázadok sőt ezredek óta. A nő még halandó, amelyről látszólag gyorsan megfeledkezett. Egy csettintésébe kerülne csupán, hogy ugyanolyan sorsra jusson, amire a tőle nem messze heverő fazon, de persze esze ágában nem volt bántani a nőt. Egyelőre… azonban tudta, ha tovább játssza előtte az amazont, akkor könnyen elgurul az ő gyógyszere is.
Leengedje karját, majd közelebb léptett hozzájuk. Megállt az apró termetű nő előtt, akinek a feje búbja az ő álláig sem ért és úgy tekintett le a boszorkára.
- Élvezni fogom veled az este minden egyes percét, szivi. –rákacsintott a nőre, majd letekintett mellette az összekuporodott nőre, és megkerülve az Amazoncsajt letérdelt elé úgy, ahogy nemrégiben a barátjával is tettette. Ahogy hosszú, forró ujjai a nő állára fonódtak erőszakkal rávette, hogy fordítsa felé a fejét, hogy a szemeibe nézhessen. Képességét kiterjesztve belenyúlt elméjébe az emlékei között kutatva, melyek közül szelektálva kitörölte nem csak az estéről, de még a volt barátja emlékeit is, hogy a gyász ne kísértse őt. Nem emlékezett többé már semmire, mintha az egész meg sem történt volna. Ujjai alatt érezte lassuló szívverését és egyre jobban csillapodó lélegzetvételét.
- Most hazamész. Hosszú napod volt, úgyhogy megmosdatod magad és lefekszel aludni. –suttogta a szavakat, melyeket a nő is abban a másodpercben ejtett ki a száján, amelyben ő is. Amint lehunyta nő sűrű pilláit, felállt hirtelen megragadta a Boszorkát könyökénél fogva és füstté vált vele. A kikötő egy másik pontján bukkant fel vele, legalább egy mérföldnyire attól a helytől, ahol a nőt hagyták.
- Jobban lesz. Minden emléket kitöröltem, ha erős az elméje akkor is maximum csak az álmaiban jelenik meg néha a kép, akkor is igen halványan és azt hiszi majd, hogy ez egy rossz álom volt. Én teljesítettem a feltételeket, mint látod. A kérdés az, hogy te is képes vagy-e erre... –ajkaira sötét vigyor terül el, és nem engedi el a nőt. Tekintete végigszánt a környéken és örömmel látja, hogy ezúttal most már tényleg csak ketten maradtak. Egyetlen kóborló ember sem más lény nincs a közelben. Pontosan így tervezte. Hirtelen mozdulva a legközelebbi fához taszítja testét nem túl finoman, ám arra ügyelve, hogy a vékony csontozatú nő ne sérüljön meg. Lehajolva finoman ívelt nyakához, forró ajkát végighúzza annak vonalán.
- Érzem a félelmet benned. Felesleges aggódnod az életedért. Számomra sokkal értékesebb vagy, élve, mint sem holtan. Nem fogok ártani neked, feltéve ha kib*szottul jó kislány leszel. Mondd csak várnak téged otthon? –hangja sötét színezetet kap, ahogy az egyre pikánsabb képek peregnek le lelki szemei előtt arról, hogy éppen milyen pózban vagy keményen rakná a nőt ehhez az fához préselve apró testét.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:43 pm

A pokoli pasas egy arrogáns seggfej, de ez nem újság. Stílusa enyhén szólva is bicskanyitogató, oltári beképzelt és egyértelműen abban a hitben él, hogy bárkivel bármit megtehet. Noha Ewa fényboszorkányként a jó oldalon áll, azért nem hazudtolja meg apai ági felmenőit. Nemzője ugyanis árnymágus volt, ahogyan nagyapja és annak atyja is. Talán emiatt ragadják el olyan gyakran az indulatok. És talán „szennyezett” vére okolható azért is, hogy elméjében jelenleg gonosz kis gondolatok születnek, melyek ábrándképekké fejlődnek. Szíves örömest varanggyá, siklóvá, esetleg hat-, vagy nyolclábú rovarrá változtatná a démont, ha módjában állna. Élénken el tudja képzelni, hogy milyen jól mutatna a kétéltű-bőrbe átkozott férfi egy lakályosan berendezett befőttesüvegben… Milyen kár, hogy a démonokon nem fognak az efféle komisz kis varázslatok. Ewa csalódottan fújtat egyet, miközben bosszúsan kisöpri tudatából a tetszetős, ámbár megvalósíthatatlan ötletet.
A következő pillanatban viszont a lelkét tüzelő harag újra átcsap jeges félelembe, mikor is a Szurokszemű közvetlenül elé lép és szálfa termetének fenyegető magasából letekint rá. A lány már akkor tudja, hogy arcpirító dolgot fog hallani, mikor szóra nyílnak azok a tökéletes vonalú, sima férfiajkak. És lőn. Bár minden megérzése ennyire helyes volna…
„Élvezni fogom veled az este minden egyes percét, szivi.”
Remekbeszabott! Most aztán tényleg bajban van. Nem hogy nyakig ül a kakiban, lassan fejtetőig merül el benne. És bármibe lefogadná, hogy ahogy beljebb haladnak az éjszakába ez csak egyre rosszabb lesz. Szörnyű gyanú bont csírát elméjében. A démonnak a szeme sem áll jól. Nem beszélve női szíveket halomba tördelő, jelenleg meglehetősen kaján kifejezést öltött vonásairól. És hirtelen a tudatát kapirgáló gyanú bizonyossággá duzzad. Na, ne… AZT nem. Vér szökik arcába, a járomcsontját burkoló bőr lángra kap azzal fenyegetőzve, hogy pillanatokon belül leparázslik arcáról. Szóra nyitná megremegő ajkait, de a férfi pajkosan pofátlan kacsintása beléfojtja mondandóját. Hápogva néz a mellette ellépő férfi után, majd becsukja hangtalan szavakat formáló reszkető ajkait és csendesen figyeli, ahogy a démon letérdel a sokkos állapotban szűkölő nőhöz és hipnotikus erejét mozgósítva kitörli a szőkeség elméjét rágó, borzalmas emlékeket. A Hollóhajú Pokollény mentális parancsokat injektál a nő fejébe: menj haza, fürödj le, bújj ágyba… Bárcsak ő is ilyen könnyen megúszná a dolgot… De a tudata mélyéből szóló, már-már kiabáló belső hang egyre csak azt szajkózza, hogy: ezt nem úszod meg szárazon, ezt nem úszod meg szárazon… Hát, nagyon köszöni, de ezt az idegesítően pattogó, aggodalmában körmeit rágó, folyton okoskodó belső hang nélkül is pontosan tudja.
Idegesen rágcsálja alsó ajkát, miközben lázasan forgó agya megoldások után kutat. Sajnálatos módon, nem sok sikerrel. Ewa hevesen vergődő szíve körül a félelem jeges ujjaival, lelkében megbotránkozással ácsorog egyik lábáról a másikra helyezve testsúlyát, miközben azon töpreng, hogy vajon a pasas tényleg beváltaná-e fenyegetőzését az ő szökése esetén. Valóban megkeresné és megölné a szőkét, ahogy ígérte? A lány fejében egy pillanat tört részéig szöget üt a nem túl nemes gondolat, miszerint nyúlcipőt ölthetne nem törődve tettének következményeivel… Ám amilyen gyorsan megfogan agyában a kósza ötlet, olyan hamar el is veti azt. Az életben nem bírna többé tükörbe nézni, ha önző tettével kiszolgáltatná az amúgy is sokat szenvedett nőt a beteg agyú, elv- és erkölcstelen démon bosszújának. Nem teheti meg, hogy csak magára gondoljon. És amit ez átfut az agyán, eszébe jutnak Camea szavai is. Kötelességei vannak a népével szemben, áldozatot kell hoznia a szőke lányért… A tehetetlenség mázsás súlya nehezedik bordáira, miközben szájában epekeserű íz terjed szét. Láthatatlan béklyók kötik meg kezeit. Mennyivel egyszerűbb volna, ha ő is olyan szívtelen, sivárlelkű szörnyeteg lenne, mint az Ónixszemű…
Még megriadni sincs ideje, a démon máris felegyenesedik, mellette terem, acélos, hosszú ujjaival karon ragadja és elteleportálja magukat a kikötő egy távoli pontjára. Ewa megszédül a hirtelen helyváltoztatástól. Ezúttal nem bánja annyira, hogy könyökénél fogva stabilan tartja a férfi vasmarka. Így legalább képes talpon maradni. De amint alábbhagy az fejét kótyagossá tompító szédelgés, zavarni kezdi a karja köré fonódó, erős ujjak bilincse. Bőrét ruhán keresztül is süti a pokollény kezének forrósága. Megfeszíti karizmait, hátha enyhül a tüzes, satuszerű fogás, de fáradozásait nem kíséri számottevő eredmény. Sőt, igazából semmilyen sem. Nem enged a parázsló, acélos marok, mely végtagját béklyózza.
Szűkülő gyomorral járatja végig tekintetét a kikötő elhagyatott, sötét lepelbe vont szegletén. Idegesen toporog látva a környék baljós kihaltságát. Zaklatottsága még tovább fokozódik, mikor agyában formát öltenek a démon szavai.
„Én teljesítettem a feltételeket, mint látod. A kérdés az, hogy te is képes vagy-e erre...”
És az a sötét, számító, gunyoros vigyor, ami a fickó formatervezett száján ömlik végig… Na, az nem sok jót ígér… Nem beszélve a pasas koromszínű íriszeiben lobogó fekete lángokról… Ebből gyere ki, Ewa Ludowski… Kell egy terv. Muszáj kiötlenie valamit, hogy kimásszon szorult helyzetéből. Ám mielőtt bármiféle használható ötlet szárnyat bonthatna elméjében, a démon kobragyors mozdulattal a mellettük ácsorgó fához löki őt, majd utána lép és zavaróan közel hajol hozzá. A lány tüdejéből kiszorul a levegő, mikor háta a fához ütődik. Azzal aztán nem lehet megvádolni a Szuroklelkű Pasast, hogy gyengéden bánna a nőkkel. A boszorkány lelkét dermesztő félelem enged néhány foknyit, mikor újult erővel lángol fel benne a harag. Lassan megszokja, hogy örökösen ellentétes irányú érzések cibálják, tépik, mételyezik belülről. A savként maró düh és a bénító félelem már nem meglepetés a számára. Viszont akad egy újonnan támadt érzület, aminek jelenléte mélységesen felkavarja. Nagyon nem akarja nevén nevezni azt a testébe lopakodó, bizsergető impulzust, ami végigáradva erein felforralja vérét és felizzítja idegsejtjeit. Nem. Azért sem fogja „vágy”-nak hívni. És ha keresztre feszítik, élve felnégyelik, forró szurokba, majd tollba forgatják, akkor sem fogja elismerni, hogy a démon sötéten delejező kisugárzása, tengermély, kissé ráspolyos hangja, izzó, fekete tekintete, szálfa termete és markáns arca az, ami életre hívja a testét eleven tűzbe borító… sóvárgást. Dacosan összeszorítja ajkait és elfordítja fejét a hozzá hajoló férfitől, miközben igyekszik nem tudomást venni az érzékeit fenekestül felforgató pokollény zavaró közelsége okozta testi tünetekről. De bármennyire is próbálkozik, képtelen nem odafigyelni a bőrét nyaldosó parányi tűznyelvek okozta borzongásra, az idegsejtjein táncoló csípős szikrák keltette bizsergésre és az altestében megszülető, mind erőteljesebben lüktető, lávameleg feszültségre. Aztán mikor már azt hiszi, ennél rosszabb már nem lehet, a démon még tovább csökkenti a köztük lévő, amúgy is rövidke távolságot és végighúzza lángcsókolta, sima ajkait a lány nyakán. Ewa mozdulatlanná merevedik, bőrébe tüzes ösvényt szánt a férfi szája. Lábaiból kifut a vér, mintha csak a nedvességre szomjazó, cserepesre szikkadt talaj szívta volna el belőle az ereiben futó, bíbor folyadékot. Térde megroggyan, szíve olyan hevesen kezd verni szegycsontja mögött, hogy belesajdul a mellkasa. És mintha nem lenne elég baja, a bosszantóan vonzó, pofoznivalóan arrogáns ördögfajzat megszólal. Az a mélyen morajló, érdes hang csiklandós rezgéshullámot keltve árad végig borzongó testén. A lány szorosan lezárja szemhéjait abban a tévhitben ringatva magát, hogy éledező ösztöneit könnyebben vissza tudja zárni lelke mélyére, ha mentesíti magát a démon látványától. Valamelyest ugyan javul a helyzet, de túlságosan is intenzíven érzékeli az Ónixszemű lúdbőröztető, perzselő kisugárzását ahhoz, hogy legyűrje a testében lüktető… vágyat. Jól van, igen. Kimondta. (Persze csak magában.) Vágy. Vágyat érez, mohó sóvárgást. És ez jobban megijeszti, mint a fájdalmas gerinctöréssel járó szörnyethalás gondolata.
Nehezen jutnak el agyáig a démon szavai. Tudja, hogy össze kell szednie magát. Tudja, hogy le kell gyűrnie hirtelen támadt ösztöneit, el kell sorvasztania szárba szökő vágyát, a démon közelsége-, és érintése keltette sóvárgást. A pasas egy szexdémon, vagy legalábbis valami ilyesmi. Nemi aktusra ösztökéli az embereket és a közösülés folyamán felszabaduló energiával tölti magát. Olvasott már ilyesmiről. Persze akkor még legvadabb rémálmaiban sem gondolta, hogy egy vészterhes éjjelen lesz olyan balszerencsés, és személyesen találkozik eggyel. Mély levegőt vesz, majd lassan felnyitja szemeit. Úgy dönt, inkább nem emeli tekintetét a pokollény jóképű, gonosz kifejezést öltött vonásaira, fekete íriszeire. Pillantását a messzeségbe fúrja, miközben szóra nyitja ajkait.
- Nem lesz semmiféle élvezkedés, Démon. Igen. Elengedted a nőt és kitörölted az emlékeit. Teljesítetted az alku rád eső részét. Megjegyzem hivatalosan nem kötettett alku, még kezet sem ráztunk, nem mintha vágynék rá. Szeretném leszögezni, sosem ígértem olyasmit, hogy zokszó nélkül belemegyek a beteg kis játékaidba. Mert valami azt súgja, hogy nem ibolyázni akarsz az erdő lágy ölén. Nem leszek a játékszered, akivel kedvedre szórakozhatsz, mint macska az egérrel.
Noha eldöntötte, hogy nem néz a férfira, most mégis rá emeli tekintetét. Akvamarinkék pillantását bekebelezik a Démon szurokfekete, kútmély íriszei. Amennyire csak lehetséges a hátához feszülő fához préseli testét, így próbálva hangyányit távolabb kerülni a veszélyes pokollénytől.
- A kérdésedre válaszolva, várnak otthon. Van egy férjem, két gyerekem, egy fiú, egy lány. –hazudja szemrebbenés nélkül, fojtott indulatoktól villogó tekintetét a démon szemeiben tartva.
- Ha nem indulok haza máris, a drága férjecském aggódni kezd. Akkor pedig összehívja az egész tanácsot, ugyanis fejes ám az én kicsi életem a mágusok között. A tanács pedig a keresésemre küldi majd a legjobban képzett varázstudókat és jobb lenne, ha komolyan vennéd őket, ugyanis ütős démonűző varázslatokat birtokolnak. Olyan bűvigéket, amiktől még a magadfajta megátalkodott, halhatatlan lények is összepisilik magukat. Szóval eressz szépen el és akkor talán nem lesz visszazsuppolva az a kénköves kis hátsó fertályad a Pokolba.
Minden igyekezetével azon van, hogy könnyed, magabiztos hangot üssön meg, bár tart tőle, hogy fáradozásait ezúttal sem koronázza siker. Inkább hasonlít egy bizonytalan, orra alatt motyogó, gátlásos kamaszlányra, semmint egy határozott, ereje teljében lévő, büszke boszorkányra, aminek látszani szándékozik. Valahol tudja, hogy a Démon simán kiszúrja, hogy lódít. És abban is egészen biztos, hogy ez botor dolog tőle, hiszen a férfi mindennek látszik, csak jó humorérzékkel megáldott, vicces kedvű legénynek nem. Mégis remél. Bízik benne, hogy szavai, ha nem is mind, de célba találnak és az ördögfajzat jobb belátásra térve haza engedi őt nővérei közé. Hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, tenyereit a férfi széles, sziklakemény mellkasának feszíti és minden erejét beleadva igyekszik eltolni magától a felháborítóan vonzó kisugárzással bíró pokollényt.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:44 pm

Kibaszott nagy tévedésben él a nő, ha azt hiszi hülyét csinálhat belőle. Egy több ezer éves démont meglehetősen nehéz átcseszni pláne akkor, ha éppen róla volt szó. Több ezer, sőt valójában százezer olyan faszkalappal volt már dolga, akik az előtte álló boszorkánál sokkal jártasabbak voltak abban, hogy kell átbaszni az embereket, azonban a bökkenő mindig itt volt. Succor már retek régóta nem volt halandó, így tehát ha bárki is azt hitte, hogy könnyedén túljárhat az eszén, az jobban tette, ha utána mindenben az ő kedvére járt, mert törött gerinccel végezte. Ez volt számára a legkellemesebb hang, a kéjes nyögéseken kívül. A fájdalom áztatta sikoly és a csigolyák hangos reccsenése, ahogyan a halandók gerince kettétörik. Szinte már-már orgazmus közeli állapotba képes kerülni tőle. Persze a nőt nem fogja bántani. Nem kívánta sem a csigolyáit tördelni, sem pedig fájdalmas sikítást csikarni belőle, sokkal inkább másfajta tervei voltak a mágikus gyöngyszemmel. Azzal, hogy ma a két halandón felül még egy ilyen szépséget is elé sodort Lucifer szele, több volt mint, amit remélni tudott. Alig várta, hogy végre kettesben legyen vele és végre közelebbről is szemügyre vegye. Már maga előtt látta szinte a képet, ahogy forró ujjbegyeivel végigsimít a nő bársonyosan selymes porcelánbőrén, nyakától kezdve egészen a mellbimbójáig. Érezni akarta, ahogy az apró gombszerű bimbók megkeményednek érintésétől, és egész testét libabőr futja végig. Hallani akarta kéjes sóhajokat, és azt hogy reszketegen nyögdécseli az ő nevét. Nyelvével bebarangolna minden apró négyzetcentimétert, fogai közé venni melleit melyekbe hófehér fogait belemélyeszti, hogy vért fakasszon. Minden cseppjét felnyalná a tökéletes, karcsú testről egészen addig míg a lábai közé nem ér. Ott tudna csak igazán belelendülni a témába. Sosem volt még panasz arra, ahogy kefél vagy éppen kinyalja a kezei közé került nőket, pedig már nem eggyel vagy kettővel volt dolga. Ha úgy nézzük szakmájából adódóan tudta, mi kell a nőknek, hogy kell hozzáérni ahhoz, hogy eszüket veszve ziháljanak az orgazmustól. Tudta, hogy ez az előtte álló boszorkával sem lesz másképp. Sőt… rá már most kifejezetten ki van éhezve. Gyönyörű égszínű szemek ijedten meredtek rá, melytől csak még keményebbé vált Succor ágyéka. Ez az cica, tüzelj csak még jobban fel, és a végén már hazáig sem fogunk eljutni. Ugyanis ő döntött. A nőt elviszi magához, akár tetszik neki akár nem. Nem lesz választási lehetősége. Még ha ellenállásba is ütközik a nő részéről, akkor elkábítja vagy a fene se tudja, a lényeg hogy bármit tesz, a rabjává válik a gyönyörű éteri szépségű nő, akinek valójában még a nevét sem tudta.
- Hogy hívnak boszorka? És ajánlom, hogy az igazi nevedet mond, mert felbőszítesz. Rosszabb sors is várhat annál, mint amit az előbbi két halandó kapott ajándékul. – morogja sötét baritonján, miközben orrával végigsimít kecses nyakának vonalán. Mély lélegzetet vett és orrjárataiba ismerős aroma áramlott be. Nocsak, nocsak. Úgy tűnik a nőci képes meglepetést okozni neki. Annak ellenére, hogy szavaival és tetteivel próbálja azt a benyomást kelteni, mintha valójában undorodna tőle, most határozottan érzi vágyának fűszeres illatát. Ettől Succor ajkaira automatikusan ravasz vigyor feslik.
Felvonja szemöldökét a nő szavait hallva. Legszívesebben hangosan felnevetne, de türtőzteti magát. Vicces, hogy azt hiszi bármilyen befolyással is van rá az ő véleménye. Akár akar jönni, akár nem, jönni fog mert ő úgy akarja. Mit nem lehet ezen megérteni?!
Succor szemeiben sötét indulatok lobbannak fel a hazugság áradatot hallva. Egyértelműen érzi rajta, hogy szűz és tekintve, hogy nem tagadta, amikor rá is kérdezett nem igazán tudta elképzelni, hogy ez a sok faszság, amit összehord az igaz lenne. Semmit sem gyűlölt jobban, mintha a képébe hazudnak és teljesen hülyének nézik. Érezte, ahogy íriszeit felfalja a feketeség, izmai pedig megfeszültek bőre alatt. Ujjai ökölbe szorultak, majd a nő vékony testét erősebben a fához préselve belevágott egyet a fába a feje mellett.
- Te most hülyének nézel, nő? Látom bátor vagy tekintve, hogy az előbb láttad mit műveltem azokkal, akik bármivel is próbálkoztak ellenem. És ő még ne dühített fel. Te komolyan erre pályázol? – szavai hangosan dörrentek a kihalt helyen, majd hogy még nyomatékosítja mondandóját, hirtelen ujjai a nő kecses nyakára simultak és erősített a szorításon. – Kurvára nem vagy olyan helyzetben, hogy viccelődj nekem. Ha kérdezek valamit, te válaszolsz. Hidd el levágom, ha a pofámba hazudsz. Most ez egyszer megúszod csak egy figyelmeztetéssel, de legközelebb már nem leszek ilyen kibaszottul jó fej. Remélem értve vagyok. – szemei szinte izzottak a dühtől. Lehunyta szemét, majd a következő pillanatban már visszaváltozott íriszekkel tekintett vissza a boszorkára.
- Válaszodból ítélve, senki nem vár haza, de ha mégis… hát nagyjából lefosom. Az lesz, amit mondok.
Levette ujjait a nő nyakáról majd megfogta karját és erősen szorítva, hogy ne tudjon meglógni előle a pimasz kis nőci, füstté válva vele egyenesen Bellevue városába küldte magukat az ideiglenes háza udvarába. Itt aztán sikíthatott a nő bárkinek, senki nem hallotta meg, tekintve hogy otthona az erdő mélyén helyezkedett el. Aki erre járt, az maximum csak néhány bolhás volt, akik vadásztak telihold idején, vagy az, aki a háza tulajdonosát akarta meglátogatni, aki jelenleg már csak Succor szolgája volt.
- Üdvözöllek nálam. Akármerre is próbálnál menekülni, nem fog menni. Innen legalább 10 mérföldnyire van a legközelebbi város, ahol segítséget tudnál kérni. Az erődet pedig jobb ha inkább nem is próbálod meg keresni. Blokkolva van. Nem bíztam a véletlenre veled szemben. – magához húzza a nőt, majd nyelvét végighúzza finom kis nyakának vonalán. – Nem esik bántódásod, ha jó kislány leszel. De ha nem… -ingatni kezdte a fejét, és tudta, hogy nem kell befejeznie a mondatot a nő egyébként is kitalálhatta, hogy mi lesz a vége. Egy kacsintást követően elengedte a nőt, majd feszes léptekkel megindult be a házba a boszorkával a nyomában.
Mielőtt átlépték volna a bejárati ajtó küszöbét a ház tulajdonosa, aki Succor jelenlegi szolgálója volt, kinyitotta előttük az ajtót. Széles vigyorral a képén beljebb lépett, majd megragadta a nő karját, hogy behúzza őt is magával.
- Hoztam egy vendéget. Bármire szüksége van, szolgáljátok ki. Érthető voltam? – sötét íriszeit a tulajra emelte, aki azonnal lesütötte elködösült szemeit és hevesen bólogatni kezdett. Szerette látni, ahogy ezek az halandók rettegtek tőle, ilyenkor érezte csak igazán hatalmát. - Most pedig kotródj! – miután az idős fazon eliszkolt ismét a boszorka felé fordult majd tekintetét végigfuttatta karcsú, kívánatos testén. Végighúzva nyelvét saját alsó ajkán, majd közelebb lépett a nőhöz, dereka köré fonta erős karját és magához húzta őt. – És most mit szeretnél csinálni? Nekem lennének ötleteim, de jobb szeretném, ha te mondanád. Kíváncsi vagyok mi lapul abban a csinos kis fejedben…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:45 pm

Határozottan nem volt elmés ötlet hazudni a Démonnak. Viszont legalább tanulságos volt a dolog. Azt már tudja, azon felül, hogy az ördögök sosem alszanak, hogy nem csupán a szunyókálásra való képesség hiányzik belőlük, de a humorérzék is. Ez azért érdekes, mert például egy gerinctörést nagy poénnak tartanak. Legalábbis ez a példány itt, aki történetesen éppen a feje mellett bokszol bele a fába hirtelen felindultságában. Ewa összerezzen az ütés erejétől, agyában, diónyivá szűkült gyomrában visszhangzik a feje mellett becsapódó férfiököl keltette tompa puffanás. Háta mögött megremeg a törzs, a Démon pöröllyé formázott, összeszorított ujjai forgácsdarabokat tépnek fel a kéregből. A lány megszeppenten néz fel a Pokollény szurokáztatta, haragtól izzó tekintetébe. Akvamarinkék íriszeiben színtiszta rémület csillog, ahogy látja feketébe fordulni a pasas szemeinek fehérjét. A Démon enyhén szólva is dühös. Úgy fest, mint egy felajzott, lövésre kész íj. Akár egy felidegzett húr. És nagyon sanszos, hogy hamarosan telibe találja és leteríti a pokoli nyílvessző, mely átfúrva szívét végül a halál feneketlen szakadékába taszítja őt. Nos, ha így lesz, azt csak magának köszönheti, tekintve, hogy megharagította a férfit. Csak ő lehet annyira hülye, hogy felbosszantson egy borult elméjű pokolfajzatot, aki megrögzötten szeret nőket erőszakoltatni és gerinceket tördelni.
Ereiben megfagy a vér a pasas szavaitól, a mély baritonban vibráló sötét indulatoktól és az éjfekete íriszeket fűtő dühlángok látványától. Még ruhája alatt is érzi a bőrét, auráját nyaldosó sötét energiát, ami a férfiből árad felé. Szívesen eltépné pillantását a Démonról, de képtelen rá. A pasas markáns arcát csak még hangsúlyosabbá teszik a rajta tükröződő indulatok. A lány tekintete pedig olyképpen tapad rá azokra a veszélyesen vonzó vonásokra, akár légy az elfogását szolgáló, ragacsos papírra. Hiába küzd, hiába feszíti meg akaratát, nem tud szabadulni.
Tüdejében reked a levegő, mikor a Démon kobragyors mozdulattal torkon ragadja. Acélos, forró ujjak záródnak nyaka köré, a pasas tenyere alatt felsajog törékeny gégeporca. A lángoló vasmarok fájón nyomja artériáját, szorítása alatt beroppanni érzi érfalait. Csökken agyának vérellátottsága, minek hatására szédülni kezd és az elméjében keringő gondolatok egyre lassulnak, lomhulnak, meg-megtorpannak. Kótyagos fejjel emeli fel kezeit és vékony ujjaival megkísérli lefejteni nyakáról az azt fojtogató, perzselő bőrbe vont lapátkezet, természetesen nem sok sikerrel. Konkrétabban semennyivel. Már meg sem lepődik azon, hogy megint tehetetlennek bizonyul a Démonnal szemben. A lelkében lobogó dühlángokat eloltja a fagyszikrás félelem, mely újult erővel rohanja le és gyűri maga alá. Ám ami a legbosszantóbb az egészben, hogy bár retteg a robbanékony, kiszámíthatatlan, perverz agyú pasastól, az általa keltett, lávaforró vágy nem csillapszik, sőt. Na, ne. Ugye nem tartozik ő is azok közé a nők közé, akik attól izgulnak fel, ha durván bánnak velük? Tudta nélkül sub-hajlamú, vagy éppen mazochista lenne? Nincs túl sok tapasztalata a szex terén, igazából pont semmi, csókot is csupán egyet kapott, még tizenhat évesen, egy Tobias nevű szélmágus-növendéktől, de azt még legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy tűzbe jön attól, ha egy férfi fojtogatja… Nem… Ez nem vele történik… Nem történhet vele… Muszáj mielőbb kikerülnie a Pokollény sötét bűvköréből. Bizonyára valamiféle feketemágiás varázslat alatt áll. Megdelejezte az Ónixszemű Ördögfajzat… Erőt kell vennie magán. Meg kell zaboláznia testét, mely túlontúl intenzíven válaszol a Démon közelségére. Nem veszítheti el józan eszét. Nem engedhet megbolydult érzékeinek… Oxigénhiányos elméjében felháborodás lobban. Bezzeg testének reakciói nem tompulnak el. Nem úgy, mint agyteljesítménye, mely másodpercről másodperce csökken, folyamatosan romlik. Ekkor a Démon lehunyja szemét egy pillanatra és mire újra kinyitja, annak már újra van fehérje. A folyékonynak rémlő feketeség visszahúzodott íriszeinek határvonalai mögé. Ewa megkönnyebbülten sóhajtana fel, ha tudna. Ám ezt meggátolja a nyakára kulcsolódó perzselő ujjak bilincse.
Pont mikor már úgy érzi, hogy menten beroppan a gégéje és maga alá gyűri a tüdőszaggató légszomj, elengedi a férfi. Levegő után kapkod, majd felköhög, amint az első nagyobb oxigénkorty végighorzsolja légcsövét. Némi köhécselés és torokköszörülés után normalizálódik állapota, így energiáit máris arra tudja fordítani, hogy azon töprengjen, miként vehetne revansot a Démonon a fojtogatásért. Arra készül, hogy istenesen bokán rúgja a pokoli fickót, mikor a pasas ismét karon ragadja. Torka, karja zsibog és biztosra veszi, hogy holnapra lilálló-kékellő foltok jelzik majd bőrén a férfi ujjainak nyomát. Már csak azt nem tudja, hogyan fog elszámolni a szorongatott tagjain sötétlő véraláfutásokkal… Mert hogy Camea észre fogja venni őket, afelől nincsenek kétségei. A szélboszorkák feje elől semmit sem lehet eltitkolni. Fürkész tekintete, minden részletre felfigyelő, pengeéles esze és racionális gondolkodásmódja pillanatok alatt átlátja és kielemzi a dolgokat. Sem ködösíteni, sem füllenteni nem lehet neki. Az a nő egy két lábon járó hazugságvizsgáló. Össze lehetne kötni ezzel az átkozott Démonnal. Ewa mérgesen fújtat egyet, aztán a Pokollénnyel együtt füstté válik. Megszédül a hirtelen hely-, és halmazállapot-változástól. Az Ördögfajzat bosszantó szokása, hogy folyamatosan markolássza a karját, torkát és mindezek fejében még teleportál is vele. Húzza, vonja, mintha valami bábu lenne. Lelkében újra felcsapnak a harag lángjai és módszeres alapossággal nyalogatni, perzselni kezdik elméjének falait. Éppen szóra nyitná ajkait, hogy hangot adjon felháborodásának és kikérje magának az embertelen bánásmódot, mikor végre felfogja, hogy hova is került. Egy luxuskégli mészkővel burkolt, oszlopokkal határolt verandáján áll, oldalán a magas, sötét pasassal, akinek forró bőrbe vont, acélos ujjai még mindig vékony, zsibbadó karját markolásszák. Elnyílt ajkakkal, csodálkozástól ekerekedő szemekkel bámul fel a gránitszürkére vakolt, grafitszínű és fekete terméskővel felrakott, durva felületű falakra. Az egész épület gazdagságot, fényűzést sugall. Arról árulkodik, hogy a benne élőknek van mit a tejbe aprítaniuk. A lány szeme sarkából a Démonra pillant. Szíve, minden rosszallása és igyekezete ellenére megdobban a férfi görög isteneket megszégyenítő, tökéletes profilját látva. Lenne rá egy fogadása, hogy koromfekete, vagy tűzpiros sportkocsi áll a garázsban. Csakis toptízes felszereltségű, szupergyors, megadögös járgányban tudja csak elképzelni az Ónixszeműt. (Szikrázó szőkeségű szilikoncicával az anyósülésen.) Nem mintha a fickó rászorulna arra, hogy autóval közlekedjen. Ezzel a füstös-teleportálós trükkel egyetlen szemvillanás alatt a Föld bármely szegletén ott teremhet, ha úgy tartja úri kedve. Eltépi pillantását a pasas idegesítően jóképű arcáról és tovább gyönyörködik a ház nyújtotta látványban. A galambszürke kőből vésett, letisztult formájú oszlopon aranysávozású leveleket ontó borostyán zöldellik. A kőkeretes ablakok alatti párkányokon feketéllő balkonládákban vérvörös, tölcséres kelyhű virágok folynak alá a sötét falakra, tetszetős kontrasztot alkotva velük. Ewa elvonja tekintetét az aprólékosan megszemlélt épületről és a házat körülvevő sudár, méregzöld tűlevelekkel borított fenyőkre emeli azt. Erdő… Egy ótvaros erdő kellős közepén van, ki tudja hol! Ez nem lehet igaz… Gyomrát gyűszűnyivé szűkíti a hirtelen rá törő páni félelem, mely végigfolyva erein jégszikrákat mos vérébe. Riadtan kapja szemeit a Démonra, mikor az közli, hogy tíz mérföldes távolságban nyoma sincs lakott területnek. Megsápad a hallottaktól, pláne akkor, mikor a pasas foghegyről bedobja: blokkolta Ewa varázserejét. Nem, nem és nem. NEM! Némán, hitetlenkedve, felháborodással vegyes döbbenettel rázza meg fejét. Lelke, mely ellentétes, egymással összecsapó érzelmek hadszínterévé vált, amióta volt olyan balszerencsés, hogy összefutott az Obszidiánszemű Pokollénnyel, szétszakadni készül. Feszítik, szaggatják, tépdesik a benne kavargó érzések. Az egyik pillanatban végtagbénító, vérfagylaló félelem szorongatja szívét, a másikban dühlángok emésztik elméjét, aztán olvatag, lávaforró vágy ömlik végig rajta, hogy tűzbe borítsa mindenét. Elege van. Ez neki túl sok. Túl intenzív, túlontúl ismeretlen. Egyébként is labilis állapotban van. Ereje most van kiteljesedőben, nem beszélve apai ági felmenőinek „rossz” véréről, mely egyre hangsúlyosabban van jelen benne és egyre többször szabadít rá szélsőséges indulatokat. Egy mély sóhaj közepette összesöpri akaraterejének utolsó morzsáit tudatának talajáról és nyugalmat erőltet magára. Józan esze immár egész tenyérrel ránehezedve nyomja a vészjelző gombot. Mintha nem tudná, hogy bajban van. Zaklatott agyában őrült tempót diktálva kavarognak a gondolatok, miközben engedelmesen követi a bejárati ajtó elé lépő férfit. És akkor végre mentő ötlete támad. Hát persze! Kis híján a homlokára csap megkönnyebbülésében. Nála van a mobilja. A papírvékony készülék diszkréten lapul nadrágjának farzsebében. Annyi csupán a dolga, hogy néhány perc erejéig lerázza a Démont és kihasználva a lehetőséget felhívja valamelyik nővérét. Igaz ugyan, hogy lövése sincs arról, hogy hol van, így pedig kissé nehézkes segítséget hívni, de a boszorkák tarsolyában azért akad egy-két igen hasznos trükk… Elég a keresett személy egyetlen hajszála, meg némi hókuszpókusz ahhoz, hogy beazonosítsák az elveszett alany tartózkodási helyét. Boszi-GPS. Úgy kell visszafognia az ajkaira kívánkozó megkönnyebbült mosolyt. Gondterheltté rendezi vonásait, nehogy a Pokollény gyanút fogjon. Nem mintha nagyon rá kellene játszania a dologra. Reménysugár ide, vagy oda, sorsa hajszálon függ. Ha például most megcsörren a telefonja, fújhatja az egészet. Dübörgő szívvel, izzadó tenyérrel, remegő lábakkal lépi át a Démon házának rézveretes küszöbét. Halovány, félénk mosollyal viszonozza az ajtót nyitó férfi széles vigyorát. Ez a fickó tényleg ilyen boldog attól, hogy hazatért a „gazdája”?? Bizonyára megdelejezte az Ónixszemű és most szerencsétlen flótás egyetlen életcélja, hogy szolgálja a pokoli pasast. Ewa fürkészőn pillant a lakájként funkcionáló, harmincas évei közepén járó, homokszőke fickó mohazöld íriszeibe. Elméletének helyességét bizonyítja, hogy a smaragdszínű szivárványhártyák opálosan tompállanak, hiányzik belőlük a fény, az értelem. Az elmeblokkolt, bábuvá butított fickó oly hevességgel bólogat a Démon parancsait hallva, hogy félő menten leszakad a feje és tovagurul a palaszürke márványpadlóra terített, magas bolyholású, süppedékeny perzsaszőnyegen. A lány meglepetten kapja tekintetét az Ónixszemű arcára. Fülében még ott csengnek a férfi erélyes szavai.
„Bármire szüksége van, szolgáljátok ki. Érthető voltam?”
Tátva marad a szája. Most komolyan úgy tesz a Démon, mintha érdekelné az ő kényelme? Mégis mi ütött belé? A gondos vendéglátó szerepében akar tetszelegni? Eddig erőszakosan bánt vele, most pedig arra utasítja a parancsait leső, engedelmessé hipnotizált fickót, hogy maradéktalanul szolgálja ki az igényeit… Mióta is számít az Ördögfajzatnak az ő jóléte?? Zavartan vonja el pillantását a pokoli férfi szoborszerűen tökéletes vonásairól és lehajtva fejét saját cipőorrának szemlélésébe kezd. Őzbarna tincsei arcába zúdulnak, jótékonyan elkendőzve a járomcsontjára kúszó pírt. Felkapja fejét, mikor a Démon elé lép és erős karját dereka köré fonva magához vonja őt. Akaratlanul is nagyot nyel, agyában pillanatnyi áramszünet áll be. Megilletődötten pislog fel az ördögien vonzó, pofátlanul arrogáns pasas kútmély, szénfekete szemeibe. Alsó ajka megremeg a férfi kérdésére. Aztán eszébe villan, hogy nem ez a Démon egyetlen kérdése, amit válaszolatlanul hagyott. Összeszedi széthulló gondolatait, higgadtságot parancsol az Ónixszemű közelségétől felkorbácsolódó érzékeire és szóra nyitja ajkait.
- Hívj csak Boszorkának… – mormogja orra alatt, miközben igyekszik elvonatkoztatni a derekára feszülő izmos férfikarról és az általa generált érzékletekről. Úgy, mint remegő térd, elszoruló torok, forráspontra hevülő vér, tébolyultan bukfencező szív.
- Egyébként… várnak otthon… Tényleg aggódni fognak, ha nem megyek időben haza… Nem mintha közöd lenne hozzá… De ma tudtam meg, hogy… öööö… - idegesen nyeldekel egy sort, torkot köszörül, mielőtt pirosló arccal folytatná mondandóját – férjhez szándékoznak adni… A leendő vőlegényem ideges lesz… Ő egy tűzmágus… Lobbanékony és indulatos… állítólag… igazából még sosem találkoztam vele… Ma láttam először… fényképen. Muszáj hozzámennem. Különben sosem lesz béke a népeink között…- hirtelen elhallgat, mikor ráébred, hogy túl sokat árul el. Olyan dolgokat is, amiket nem állt szándékában. Aztán eszébe villan, hogy neki bizony ki kell mennie a mosdóba, hogy telefonálhasson. Míg nem késő. Idegesen vibráló tekintetét fogva tartja a Démon mágnesező, röntgen-pillantása. Hőhullámok söpörnek át testén, a gerincében futó idegpályán perzselő vágy villámlik keresztül, minek hatására lábai elgyengülnek, feje megszédül.
- Ki kell mennem a… mellékhelységbe… - nyögi és elmondhatatlanul büszke magára, hogy egyáltalán képes értelmes szavakat formálni remegő ajkaival.
- Élő szervezet vagyok… vannak szükségleteim. – teszi hozzá a biztonság kedvéért, mielőtt a hazugság-érzékeny, vesébe látó Pokolfajzat megsejtené, hogy mire készül. Bár most aligha kaphatná füllentésen a férfi. Elvégre igazat mondott. Valóban ki kell mennie. Csak azt nem tette hozzá, hogy azért, hogy segítséget hívjon. És tény, hogy élő szervezet és vannak szükségletei. Ezzel még nem állította azt, hogy pisilnie kell… Mielőtt még inkább elgyöngítené és összezavarná a pasas acélos testének vérforraló közelsége, a kéj ígéretét hordozó, feneketlennek rémlő tekintete és hibátlanra vésett arcának látványa, kicsi kezeit a Démon széles, boltozatos mellkasának feszítve kislisszol a derekát szorító izmos kar szorításából. Lassan hátrálni kezd a férfitől, miközben idegesen rebbenő, hajszolt őz tekintetével a mosdó hollétét igyekszik felkutatni.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:46 pm

Fogalma sincs, hogy mi a fasz üthetett belé. Általában erre a helyre nem szokott elhozni másokat még akkor sem, ha farokkeményítően cseszett jó nő. Sőt talán éppen akkor nem jutnak el idáig. Megkúrja őt az egyik közeli sikátorban, vagy éppen ahol rá jön a kefélhetnék, aztán elhúzza a csíkot… jobb esetben. Viszont akadt olyan helyet, amikor dühös volt. Elkapta a nőt torkánál fogva, nekivágta a falnak és úgy kefélte őt ronggyá, végül pedig elvett tőle, mint amit csak lehetett. A lelkét és az életét. Bár Succor nem a nyugalmáról volt híres, mégis ritkábban fordult elő, hogy ennyire elveszítse fejét. Megtanulta a hosszú évszázadok alatt, hogy mindig józannak kell maradnia, és nem hagyhatja, hogy mások kibillentsék a nyugalmi állapotból. A mellette álló nő mégis megtette. Azzal, hogy a képébe hazudott, dacolt a ténnyel, hogy sokkal hatalmasabb erő birtokában van, mint amit a nő valaha is el tudott képzelni, szembeszállt vele azért, hogy a másik két halandót védje. Ez furcsa volt számára. Már akkor tudta, hogy előbb vagy utóbb itt fognak kikötni, s mivel a két halandót igen gyorsan elintézte, bár szó szerint csak az egyiket, nem volt már ok az ottmaradásra. Jobban szeretett volna a nővel kettesben lenni és megnézni, ebben a helyzetben is akkora-e a kicsike szája, mint amit a másik két ember előtt mutatott. Ha igen, talán nem is baj. Lesz még mire használni azt a csókolnivaló dús ajkakat, pláne ha a farka azok között lesz. A gondolat hatására Succor képére széles vigyor vetült ki, szemei pedig még a szokásosnál is sötétebb színezetet kaptak. Szinte már karjai között érezte a nagyszájú boszorka karcsú, nőies testét. El sem tudta képzelni a nő, hogy milyen estének néz elébe, és még ha most próbál ellenállni, egy idő után nem lesz rá képes. Önként fog karjai közé omlani és szinte könyörögni azért, hogy elégítse őt ki, amit ő mint kibaszottul jó fej és mások érekeit tartó férfiként meg fog tenni neki.
Látta a kéklő tekintetben megbúvó csodálkozást, amikor megpillantotta az kéglijét, mely addig kalitkájául fog szolgálni, míg Succor másképp nem határoz. Nem volt ostoba és tudta, hogy a nő bármelyik pillanatban megtudna lógni előle, így hát blokkolta a kicsike erejét, ezzel keresztül húzva minden menekülési tervét. Hiába is az ő agyán meglehetősen nehezen lehetett túljárni, és ha mégis sikerül valakinek valamilyen csoda folytán, akkor tesz róla, hogy a gerince egy pillanat alatt megadja magát. Csigolyák roppannak, a következő pillanatban pedig már a földön hever, élettelen szánalomra méltó teste. A nővel azonban nem egészen efféle tervei voltak. Tudta, hogy ennek ellenére megfogja próbálni, hogy minél messzebb kerülhessen ettől a háztól, viszont az ő gerince nem fog törni. Maximum csak olyan büntetésben részesül, amitől egy hétig nem fog tudni ráállni arra a csinos kis virgácsaira.
Miután bementek együtt a házba és kiosztja a két halandónak a feladatát, miszerint a nő minden igényét elégítsék ki - jobban mondva majdnem mindet… az egyiket, majd ő fogja -, végre ismét kettesben maradt a nővel. Közelebb lépve hozzá ujjai közé csíptette az a apró állát és felemelte fejét úgy, hogy a mágusvérrel megáldott szépség a szemébe nézzen. Akármennyire is próbálta titkolni, ujja alatt érezte artériájának gyorsabb lüktetését és bőréből áradó vágyat. Szakértője volt a helyzetnek tekintve, hogy azok közé tartozott, akik kifejezetten érzékenyek voltak a bujaságra.
A nő szavai meglepték őt. Összeszűkült szemmel nézett az akvamarin kék íriszek mélyére, melyből kiolvasta, hogy valóban így van, ahogy a nő állítja. Nos ezt már inkább a kedvére való volt. Úgy tűnt tanulékony a kicsike és tudta, hogy nem tanácsos ismét hazudni neki.
- Tehát van egy vőlegény, aki birtokolni fog téged? – tekintete végigsiklott gyönyörű enyhén mandulavágású szemein, dús ajkain keresztül, vékony harapnivaló kis nyakán át egészen a gömbölyded melleiig, melyek némileg gyorsabb tempóban emelkedtek és süllyedtek a szokásosnál. Sötét félmosoly kúszott ajkaira, majd még közelebb vonta magához a szépséget. Lehajolt a füléhez és mély baritonján súgott oda neki:
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy ez engem egy kicsit is érdekel. Csupán a formaiság kedvéért kérdeztem, hogy van-e valakid. Azt is lefosnám nagy ívben, ha férjed, gyerekeid, kutyád, macskád és fehér kerítéses házad lenne. Akkor is elhoztalak volna ide és nem engednélek el, míg én úgy gondolom. Most pedig még nagyobb öröm lesz számomra az, hogy valami olyan dolgot fogok elvenni tőled, ami őt illeti. Ha egyszer a forró farkamtól fogsz remegni az életben nem akarsz majd máshoz érni.
Forró nyelvét végighúzta a nő apró fülcimpáján, majd vonakodva bár, de elengedte őt. Néhány pillanatig nem válaszolt semmit arra, amikor ki akar menni a mosdóba, majd vállat vont. Tisztában van vele, hogy nála van a telefonja azonban azzal semmit sem fog érni. Tekintve, hogy átkozott erdő közepén vagyunk, aligha volt rendes térerő, arról pedig nem is beszélve, hogy esélyt sem adná meg neki, hogy segítséget hívjon. Elveszi és porrá zúzza előtte a telefonját.
- Én a helyedben jobban átgondolnám, mit teszek. Nem szabadna eljátszanod a bizalmam. Jó tanács. – szólt oda neki mielőtt még eltűnne a szeme elől, majd elővéve fekete papírral bevont cigit betolta a szájába és akaratának erejével meggyújtotta a végét. Nyugodt léptekkel indult meg a nő után, miközben mélyet szívott a szálból. Viszonylag jó hallásának köszönhetően megütötte fülét a zár kattanása. Odalépett a falhoz és nekivetve a hátát neki, várt pár másodpercet mielőtt a nagy belépőjére készülne. Hallotta, ahogy a nadrágjának zsebéből előveszi a készüléket, és alig halhatóan pötyögni kezd rajta. Most jött el az ő pillanata. Éppen erre az alkalomra várt, ismét büntetésben részesítheti az engedetlen nőcit annak ellenére, hogy figyelmeztette őt a fennálló veszélyre. Hiába is elátkozott évei alatt szinte teljesen kiismerte a halandókat és azok gondolkodásmódját. A nő pedig nagyon csúnyán besétált a csapdájába. Innentől fogva egy rossz szót nem szólhat azért, ha esetleg büntetésből megindulnak a kezei azon az átkozottul kívánatos testen.
Füstté válva a nő mögött jelent meg, majd előre nyúlva megfogta a telefonját és eltette a saját zsebébe. Ajkaira széles, sötét vigyor feslett, ahogy megfogta karcsú testét és a szemközti fekete csempékkel kirakott falhoz préselte őt. Orrával félresöpörve a selymes fürtöket melyek a hátára omlottak, a füle mögött kis érzékeny ponthoz simította forró ajkait és úgy súgott a fülébe.
- Ezért imádom a boszorkányokat. Egyszerűen képtelenek arra, hogy megfogadják a jó tanácsokat. Csak mennek a saját fejük után, mit sem törődve azzal, hogy a másik jót akar. Mivel engedetlen voltál büntetésben kell részesülnöd. Minden ellenszegülés ezt von maga után. Bár nem vagyok egészen biztos benne, hogy ez valóban büntetés-e. – pofátlanul felröhög, miközben keményre duzzadt ágyékát a nő feszes kis fenekéhez préseli. – Mondd csak, mit csináljak veled? Hm? Mivel ez még az első alakalom volt, hagyom hogy válassz. Letépjem a nadrágodat, szétfeszítsem és istentelenül kinyaljalak, míg a csiklód már annyira érzékeny nem lesz, hogy könyörögni fogsz a kegyelemért, vagy pedig így hátulról toljam beléd a farkam? Elég rugalmas vagyok ilyen téren, ha van ötleted azt is díjazom. Maximum ha felhúzol én magam döntök a sorsodról…
Míg a nő emésztgette az ajánlatát, tenyere végigsimított karcsú derekán és lapos hasán. Nagyon nehezen tudta magát visszafogni, hogy itt helyben le ne tépje róla. Farka keménnyé duzzadt kívánatos testétől, mely sokkal nagyobb izgalmat jelentett számára, mint más nőké, akivel hosszú létezése során dolga volt. Valamiért úgy vonzotta magához ez az átkozott kis boszorka, mint a mágnes. Izmai megfeszültek bőre alatt a belőle áradó különleges illattól, mely olyan volt számára, mint valami ajzószer. Bár legtöbbször nem a nadrágjában tartotta legnemesebbik részét, ha nők közelében volt, azonban az sem volt rá jellemző, hogy csak a kefélésre tudjon gondolni valaki közelében. És ha csak arra gondolt, hogy ez a test valaki más tulajdonában van… annak a fasz tűzmágusénak, vagy ki lófasznak, elkapta őt az ideg. Kevesen múlt, hogy el ne rugaszkodjon a faltól és bezárva a kalitkájába madárkáját, felkeresse azt a pöcsfejet és addig verje a falba a kibaszott fejét míg ki nem veri belőle a gondolatot, hogy a nő az övé. Succoron kívül senki sem érhetett hozzá. Ez eldöntetett. Soha nem birtokló típus, most azonban, ha erről a nőről volt szó, egészen más volt a helyzet, amiért ezerszer is átkozta magát…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:47 pm

Ahogy végighordozza tekintetét a luxuslakás pazar, főként sötét színek uralta berendezésén, megkönnyebbül kissé. Sehol sem lát plafonról lelógó láncokat, melyek csuklók és bokák rögzítésére való acélbilincsekben végződnének… Egyetlen fekete bőrbe vont kínpadot, avagy falba fúrt, vaspántot sem sikerül felfedeznie. Kínzóeszközök sem sorakoznak az üveg dohányzóasztalon, a falakon sem kivégzést ábrázoló képek függnek. Miközben lelki füleivel azt hallgatja, hogyan gördül le félelemszorongatta szívéről a rajta tespedő mázsás kőszikla, pillantása megakad a mosdó ajtaján. Ha akarná, sem tudná eltéveszteni, tekintve, hogy a kérdéses ajtóra szerelt, általában a vendéglátó ipari egységeknél használt, kalapos dámát stilizáló, krómszínű fémalakzat egyértelműen jelzi, hogy a fekete ajtó mögött bizony mellékhelység található. Nem is akármilyen, hanem kizárólag a hölgyek igényeit kiszolgáló fajta. Ezen Ewa felakad egy pillanatra. Szélütötten pislog néhányat. Rendben, hogy akkora a ház, mint egy futballstadion, kis túlzással, rendben, hogy a falba süllyesztett párkányon álló, spotlámpával megvilágított vázaritkaság ára nagyobbra rúg, mint Spanyolország éves GDP-je, szintén kis túlzással, de hogy még külön legyen női-, és férfimosdó is… ? Az ész megáll, és egy helyben toporog. Ő sem szegényházban nőtt fel, tekintve, hogy a boszorkányoknak mindig van mit a tejbe aprítaniuk, hiszen varázslataikért a megrendelők busásan fizetnek, de ilyen luxusra azért nekik sem futja. Amint enyhül a kezdeti sokk, alig láthatóan megrázza fejét, hogy kisöpörje elméjéből a teljességgel lényegtelen gondolatokat, hiszen nagyobb gondja is van annál, mint hogy a szívdöglesztő, gerincfétises Pokollény anyagi helyzetén agyaljon, és rá sem pillantva a Démon térdremegtetően jóképű arcára, elindul az éjfekete, csillámszemcsés kövezeten a mellékhelység felé irányítva lépteit. Naná, hogy nem néz rá arra a térdremegtető, női lelkeket rabláncra verő arcra, amire legszívesebben vérző árkokat karmolna. Igazságtalanság, hogy egy aberrált, perverz pasas, még ha történetesen démon is, ilyen vonásokat kapjon. A Sors egyre betegebb vicceket ereszt meg. Nem beszélve arról, hogy szemmel láthatóan nagyon rá van állva. Nem elég, hogy egyazon napon szembesül azzal, hogy egy számára totálisan ismeretlen, a boszorkányok köreiben duruzsolt pletykák szerint kifejezetten modortalan és nagyképű, azaz seggfej, fickó menyasszonya lesz a közeljövőben, de még bele is fut egy gátlástalan és bicskanyitogatóan arrogáns Pokolfajzatba, aki konkrétan elrabolja! Ha túléli ezt az egészet, biztos, hogy gyásznapnak nyilvánítja ezt az átoksújtotta pénteket és mostantól minden évben feketével fogja jelölni e dátumot a naptárban. Miközben rendületlenül halad célja felé, ahol végre, reményei szerint megejthet egy telefonbeszélgetést és felmentő sereget hívhat, magában emésztgeti a Démon szavait.
„Én a helyedben jobban átgondolnám, mit teszek. Nem szabadna eljátszanod a bizalmam. Jó tanács.”
Egy cérnavékony hang a tudatalattijából arra inti, hogy fontolja meg a férfi szavait. Azt susogja, hogy talán tényleg nem a legjobb ötlet kísérletet tenni a Pokollény kijátszására. Azt már tudja, hogy a fickó rühelli, ha hazudnak neki, vagy ha meg akarják vezetni… Ő meg éppen arra készül, hogy kicselezze… Nem egy életbiztosítás pöckölgetni egy ilyen kiszámíthatatlan, robbanékony férfi orrát… De a fenébe is! Ő lett erőszakkal elhurcolva, foglyul ejtve! Joga van legalább megpróbálni megszökni! Elvégre nem tárgy, amit bárki kedvére eltulajdoníthat! Van önálló akarata! De úgy tűnik, ez mostanában senkit sem érdekel… Méregbe gurulva, indulatosan elhessegeti magától a baljós gondolatokat. Csendre utasítja aggodalmaskodó tudatalattiját.
Éledező dühének hála magabiztos léptekkel, dölyfösen halad a fürdőszoba felé. Megállapítja, hogy a harag jó. Általa képes visszagyűrni kicsit a lelkét rágó jégagyarú félelmet. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy csapásra kiolvadnak belőle a rémület fagyszikrái. Szó sincs róla. Retteg, úgy, mint még soha. Tisztában van vele, hogy az Ónixszemű nem ismer szánalmat. Látta mire képes. Látta, hogyan törte ketté annak a szerencsétlen flótásnak a gerincét. Egyetlen fejmozdulattal. Lelki füleiben, emlékeiben még mindig visszhangot ver a pasas elreccsenő csigolyáinak velőtrázóan sokkoló, hidegrázós hangja. Szóval tudja jól, hogy bajban van. Nem is kicsiben. Viszont oltári nagyban. A tudatában felhorgadó haraglángok arra jók, hogy eltereljék figyelmét a gyomorszűkítő félelemtől, ami egyre csak mételyezi belülről és gleccserfolyammá hűti az ereiben futó vért.
Végre eléri az ajtót, melynek segítségével talán egy hangyányit elszeparálhatja magát a bosszantó Pokollénytől, annak csontig hatoló, delejező pillantásától és fullasztóan vágykeltő közelségétől. Muszáj kicsit egyedül maradnia, hogy rendezze sorait. Rendet kell tennie gondolatai között. Meg kell reguláznia lázadó testét és forrongó érzékeit. Nem beszélve arról, hogy muszáj telefonálnia. Segítségre van szüksége, hogy kijuthasson innen. Ki ebből a Luxusalcatraz-ból, amiben történetesen egy bosszantóan vonzó, pokoli lángokból szőtt férfi a smasszer. Felemeli kezét és vékonyka ujjait a krómozott kilincs köré fonva, lenyomja a tenyerébe simuló fémet és benyit az impozáns fürdőszobába. Már szinte meg sem lepődik a helység fényűző enteriőrjét látva. Letisztult formák, minőségi anyagok. Gránitszürke márványból faragott mosdótálak, fekete, halványszürke erezésű csempék, magas fényű, koromszínben sötétlő járólapok. Ewa pillantása megpihen egy hatalmas, hosszú üvegvázán, melyben számára ismeretlen, egzotikus virágok fehérlenek. A hosszú, harsogózöld szárakon tenyérnyi, húsos, hószínű szirmok sarjadnak. Tekintete bebarangolja a tágas helység zegeit és zugait. A bejárattal szembeni, falnyi tükörben megpillantja saját magát. Arcán még mindig pír terjeng, achátkék íriszei lázasan csillognak, ajkai vérbőn vöröslenek. Remekbeszabott. Éppen úgy fest, mint egy felhevült kamaszlány, akiben tombolnak a hormonok. Hideg víz. Az kell neki. Arcmosás. Minimum hólével. Akaratlanul is a modern, minimalista stílusú csapra pillant, miközben becsukja maga mögött az ajtót. Mielőtt a mosdótálhoz indulna, gyorsan elfordítja a kulcsot zárban. Valahol ugyan sejti, hogy a Démon számára nem képez akadályt egy zárt ajtó, de reméli, hogy legalább addig nem üt rajta a férfi, míg megejt egy gyors vészhívást. El is veti az arcmosás ötletét, hiába érzi úgy, hogy hamuvá izzik a járomcsontját borító bőr. Most sürgetőbb dolga van. A túlélés. Szabadságának visszanyerése. Visszanyeri, hogy aztán a tűzmágus elragadja tőle. Elhúzza száját, majd homlokához emeli kezét és ujjait elmerítve hajában, homlokráncolva hátrasimítja az arcába hulló, őzbarna tincseket. Csodás kilátások. Mindegy. Ezen ráér később is rágódni. Ha már otthon lesz. Biztonságban. A szélboszorkányok rezidenciájában, nővérei körében. Összeszűkülő gyomorral, torkában dobogó szívvel hátranyúl farzsebéhez, miközben előrébb lép az ajtótól, szemeit űzött vadhoz hasonlatos tükörképén tartva. Eltépi tekintetét a kékes fénnyel megvilágított tükörtől és a benne látszó, ijedtnek rémlő lánytól, azaz önmagától, és az ujjai közt tartott vékony készülékre irányítja figyelmét. Idegesen egyik lábáról a másikra áll, miközben előkeresi Mytia számát a telefonkönyvből. Szorongva beharapja alsó ajkát és rágcsálni kezdi, hogy oldja a benne duzzadó, kövéredő feszültséget. Száguldó vérébe adrenalin-löketek áramlanak és felforralják azt. Rossz előérzet kapirgálja elméjének falait. Megpróbálja figyelmen kívül hagyni, de az makacsnak bizonyul. Az idegpályáin végigfolyó balsejtelem megtorpanásra készteti az érintőképernyő „hívás” gombja felett. És ekkor jellegzetes, halk, surrogó nesz üti meg fülét, mely a háta mögül érkezik. Négy ízben volt már szerencsétlensége hallani ezt a hangot… Mindannyiszor füstté vált, majd újra emberi alakot öltött a Démon szándéka szerint. Tehát az Ónixszemű itt van. Bent a fürdőszobában, a háta mögött. Rémületében szíve kifelejt egy ütemet. Vére, noha az imént még adrenalintól pezsgett és forrt, most jégkásává fagy ereiben. Ne. Ez nem lehet. Itt áll, kezében telefonnal. Szemmel láthatóan „rosszban” sántikálva. Holott a Démon azt tanácsolta neki, hogy ne játssza el a bizalmát. Ebből baj lesz. Ezúttal a jégmarkú félelem az, ami a harag fölé kerekedik és elmorzsolja annak perzselő lángjait. Hátát, ruhán keresztül is süti a Pokollény testéből áradó hő. Akaratlanul is összerezzen, mikor a férfi előrenyúl mellette és kiragadja kezéből a telefont. Még csak nem is ellenkezik. Ernyedt ujjai szinte maguktól adják át a készüléket a Pokoli Pasasnak. Éppen az ilyen helyzetekre mondják, hogy „bukta”.
A következő pillanatban már csípőjén érzi a Démon izzó tenyereit, melyek megragadják és ellentmondást nem tűrő határozottsággal tolni kezdik a szembeni fal felé. Olyan erősen markolja szívét az acélkezű félelem, hogy meg sem próbál ellenállni a pasasnak. Beletörődve hagyja, hogy a Pokolfajzat a hideg, fekete csempéhez nyomja szemből. Mellei sajogva préselődnek a kemény felülethez. Élesen beszívja a levegőt, mikor a férfi által félresöpört hajtincsek végigsúrolják tarkójának érzékeny bőrét. Libabőr futja el testét és ő borzongva összerezzen. Aztán megérzi a füle mögött rejtező, idegdúcponton a Démon parázsló ajkait, mire tüdejéből szinte kirobban a levegő. Bármennyire is küzd ellene, forrón lüktető vágy lobban testében, melyre gondolatban kiakasztja az „áruló” táblát és ezerszer is elátkozza gyengesége miatt. Gerincén mintha hangyahadsereg trappolna felfelé. Idegvégződésein parányi elektromos kisülések pattognak, vetnek csípősen csiklandós szikrát. Abban a reményben, hogy talán mérsékelheti testének túlontúl élénk reakcióit, tüzelőnek érzett homlokát a hűvös csempére szorítja. Ám a csempés-trükk nem produkálja a hozzá fűzött reményeket. Testének középpontjában továbbra is, sőt, egyre inkább ott vibrál a vágy. A nyugtatónak szánt módszer eredménytelenségét látva kedve lenne beleütögetni a fejét a falba. Hátha az lehűtené kissé a kedélyeit. És mintha ez még nem lenne elég, hányattatásai folytatódnak, ugyanis a Démon szóra nyitja ajkait és olyan arcpirító dolgokat ad elő azon a minden ellenállást elhamvasztóan mély hangján, ráadásul egyenesen bele bizsergő bőrébe, hogy Ewával megfordul a Világ. És közben, a Szégyentelen Fajzat nem átallja sziklakemény férfiasságát a fenekéhez dörzsölni! Ahogy a felháborodással vegyes zavar, tajtékos hullámként végigfolyik rajta, úgy áramlik el lábaiból az erő. Ösztönösen felkapja a teste mellett ernyedten lógó karjait és tenyereit feje két oldalán a jégsima csempéhez csattintja. Szúrós fájdalom tép húsába és kezének csontjaiba, de nem foglalkozik vele. Fontosabb dolga van. Meg kell kapaszkodnia, mielőtt elzselésedő térdei hibájából, erőtlen rongybabaként a padlóra omlik. Begörbíti ujjait, mintha bele akarna marni a kemény kőbe, de természetesen képtelen fogást találni a sima felületű falon, így csupán azt éri el, hogy festetlen, mandulaformájú körmeinek hegyei belekaristolnak a csempébe. Miközben lassan szó szerint véve, körmeszakadtáig harcol a testében egyre erőteljesebben pulzáló, percről percre nagyobbra hízó, vulkánforró vágy ellen, az izzó lávaként végigáradva erein tűzbe borítja legtávolabb eső tagjait, legapróbb sejtjeit is. Láng emészti lábujjait, de még feje búbját is. Közben elméjében lankadatlanul cirkulálnak a Démon illetlen szavai és még tovább súlyosbítják amúgy is válságos helyzetét. Mély levegőt vesz orrán, lent tartja tüdejében a Pokollény kénköves, feketetea illatát hordozó légkortyot, majd lassan fújja ki azt ajkinak résén. Jógalégzést alkalmazva igyekszik lenyugtatni felkorbácsolt érzékeit, megpiszkált hangyabolyként zsibongó, zaklatott testét. Addig szólongatja kétségbeesetten józan eszét, míg az végül, csendesen motyogva orra alatt ugyan, de válaszol. Végre képes elvonatkoztatni kicsit a hátához feszülő, acélos izmok duzzasztotta, forró férfitestről és a tomporához préselődő keménységtől. És akkor szeme sarkából megpillant egy flakont karnyújtásnyira, a mosdótál szélére állítva. Nem pillant oda, nem akarja, hogy a férfi észrevegye, hova néz. Egy gyenge lábakon álló, minden bizonnyal eszement terv körvonalazódik a fejében. De mégiscsak terv, akkor is, ha silányka. És nincs túl sok lehetősége, tekintve, hogy ereje blokkolásával egyszerű halandóvá gyengült. Összeszedi lelki erejének utolsó morzsáit, felsepri őket tudatának szúrágta padlójáról és szóra nyitja ajkait.
- Ez egy nagyon tisztességtelen ajánlat. Gőzöm sincs, miért csinálod ezt velem. De sportszerűtlen vagy. A szemem láttára erőszakoltatsz meg egy nőt a pasasával… aztán eltöröd a… szerencsétlen flótás gerincét… Utána van képed megzsarolni a nő életével… idehurcolsz, leblokkolod az erőmet és még a telefonomat is elszeded. Ez több, mint igazságtalan! – tör ki belőle a visszafojtott indulat, melynek ismét megörül. Ó, a bátorságot adó harag. Ha most nem sodorja még ennél is nagyobb bajba, talán segít neki kimászni a kulimászból. Dühe talán elvonja annyira a Pokollény figyelmét, hogy képes legyen megkaparintani azt a flakont… Belekapaszkodik hát a lelkében fellobbanó dühlángokba és az iméntinél erőteljesebb hangon folytatja mondandóját.
- Nem vagyok olyan gyenge, mint azok a nők, akikkel eddig dolgod volt! Igen, hatsz rám. Kár lenne tagadnom és nyilván le is szűrted, tekintve, hogy egy cseszett démon vagy! De utálom magam érte! Arrogáns vagy és öntelt… és kegyetlen… és erőszakos… és arcpirítóan perverz! – szűri indulatosan összeszorított fogai közt, majd úgy érezve, hogy a düh megsokszorozza erejét, tenyereit a csempéhez feszítve ellöki magát a faltól annyira, hogy szembe tudjon fordulni a Démonnal, amit meg is tesz. Hátát a hideg kőhöz préseli és haragtól izzó pillantását a férfi csupapupilla, kútmély, zsigerbe látó tekintetébe fúrja. Megingatja a pokolian vonzó, gonoszan sármos pasas látványa. Erős, hőt árasztó teste fenyegetően magasodik fölé, markáns vonások közé zárt, jóképű arcán nem tükröződnek érzelmek. Ám éjfekete íriszei mélyén vágy parázslik. Ewa megszédül a rá szegeződő, delejező tekintet hatósugara alatt. Gondolatai ragadós lápba süppedve, ólomlábakon evickélnek elméjében. Már azt sem tudja mit akart kezdeni azzal a hülye flakonnal ott a mosdó szélén… Azok a szurokfete, izzó szemek felperzselik… lángtengert keltenek testében… élő fáklyává gyújtják. Nem csoda hát, hogy elemésztik ép gondolatait és józan ítélőképességét is. Ösztönösen cselekszik, mikor hirtelen megragadja a Démon mellkasán feszülő pólót és fülében hangosan zubogó vérével, gyomrában tébolyultan verdeső pillangókkal, lábujjhegyre állva ajkait a férfi égő szájára tapasztja.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:49 pm

+18
Amikor a fülét megcsapta a készülök pötyögésének tompa hangja, megcsóválta a fejét. Pontosan ezt szerette a halandókba, annyira kiszámíthatóak voltak, vagy talán csak ő gondola úgy azok után, hogy a több mint háromezer éve alatt meglehetősen sokkal volt már dolga. Szinte sejtette, hogy a nő nem fogja kibírni, megpróbálja a menekülést. Talán nem is baj ez, hiszen így legalább Succor malmára hajtotta a vizet engedetlenségével. Ahányszor megszeg egy aprócska kis szabályt, okot biztosít arra, hogy megbüntesse a Mágikus szépséget. Így hát, amikor alakot öltött előtte a fürdőszoba sötét színű csempével kirakott falai között, eszméletlen széles vigyor jelent meg pofázmányán. Abban a pillanatban, hogy a nő is felfogta, hogy mögötte áll egész testében megmerevedett. Hmm… na ezt már szerette. Egészen farkáig hatol a nő félelmének füstös aromája. Még többet akart belőle, amit persze meg is fog kapni. Ahogy lassan nekitolta a törékeny nőt a jéghideg csempének, ezáltal a fal és a saját teste közé zárva a nőt, még tovább erősödött az illata, melybe már más is kavarodott. Szemöldöke némileg feljebb szokott, ám egy kicsit sem szegte ez a kedvét a büntetéstől… sőt. Még inkább vágyott arra, hogy kiporolja az engedetlen kis boszorka formás kis seggét. Megnyalva saját alsó ajkát, közelebb hajol a nő füléhez. Orrával félresimított néhány útban lévő fürtöt, majd végignyalt az apró fülcimpán felforrósodott nyelvével.
- Azt hiszem igazán izgalmas időszaknak nézünk mi elébe, ha mindig ellenkezni fogsz velem. Tudod mit csinálok azokkal, akik ellenkeznek és ilyen kibaszott jó nők? – ekkor felemelte balját és tenyerét végighúzta a nő combjának külső vonalán. Rohadtul zavarta, hogy a nő nadrágot visel szoknya helyett, ugyanis így nem érezhette ujjai alatt a hívogató bársonyos bőrét. Ezen változtatni fognak a közeljövőben. Bár, ha így folytatják a nő talán jobban teszi, ha fel sem öltözik, mert így kénytelen lesz kis idő múlva minden ruhájától megválni. Nem mintha ez gondot jelentene Succcor-nak, hiszen egyrészt jobban szereti a nőket, ha meztelenül lézengenek a házában, mint sem ruhában, másrészről könnyedén beszerezhet bármilyen göncöt. Egy röpke pillanatig elképzelte a tenyere alatt feszülő buja testet apró csipkés fehérneműben. Farka megrándult a gondolatra, íriszei mélyén fekete láng lobbant fel. Nagyon is kedvére lenne, ha a kicsike így fogadná őt.
Vigyora egy kicsit sem lankadt, amikor a nő megfordult, hiszen ha nem a dugnivaló segge az, ami ölének nyomódik, akkor majd lefoglalja magát buja, félelemtől reszkető ajkaival vagy éppen a formás tenyerébe illő melleivel. Nem kell Succort félteni, egészen jól feltudja magát találni egy női testen. Pláne, ha erről a szűz boszorkáról volt szó.
- Senki nem mondta, hogy tisztességesen játszok, Boszorka. Démon vagyok, mi a faszt vársz? Hogy majd a kezedbe adom a telefonodat, hogy hívjad a banyákat ide nekem a nyakamra? Semmi kedvem nincs ahhoz, hogy az a bagázs szétverje a házamat. Persze könnyedén szerezhetek másikat, de tudod ez úgy a szívemhez nőtt már. Ha tudnád, milyen szép emlékeim fűznek ide. – rákacsintott a nőre, majd szeméből kiolvasható volt az, hogy milyen kéjdömpinggel teli emlékei lehetnek. Ő maga csak kéjlakként emlegette a házát. Előfordult, hogy nem csak a ház tulajdonosa, és a nője keféltek itt előtte, volt hogy barátait is ide invitálta, ismerősöket vagy éppen akiket összeszedett az utcáról. Hihetetlen, hogy egyes nőknek mennyire kevés kellett ahhoz, hogy lefeküdjenek valakivel. Succornak legtöbbször még a képességeit sem kellett bevetnie, a nők máris omlottak a karjaiba. Ez a boszorka azonban más volt. Lázadt ellene, amelytől sokkal izgalmasabbá tette magát, mint a többi halandó lotyó, akiket megkefélt már hosszú létezése során.
Amikor a nő elkezdte ecsetelni a hibáit, még inkább kiszélesedett a vigyora, melytől már félő volt, hogy szétreped a tökéletes pofázmánya.
- Ez az Boszorka. Dicsérj még… mondtam már, hogy ez mennyire kibaszottul képes beindítani?
Elég kevés dologgal lehet Succort meglepni. Legtöbbször ő az, aki a meglepetéseket okozza, azonban most fordulni látszott a kocka. Amikor a boszorka indulatosan lecsapott ajkaira, feljebb szökött a szemöldöke egy másodperc tört részéig, majd karját kinyújtva a nő karcsú dereka köré fonta karját és magához rántva az apró testet, mohón viszonozta csókját. Forró nyelvét becsúsztatva az édesen csillogó ajkak közé, nyelvével végigsimított a nőén. Tenyerét felcsúsztatta a hasán keresztül egészen a domboruló halmokig, melyekről morogva szakította volna le a felsőt, de egyelőre képes volt uralkodnia magán, amiért telibevert díjat érdemelne.
Szabad kezével lenyúlt a nő fenekéhez és hirtelen felkapva apró testét, felpakolta a mosdó melletti pultra, miközben ajkaival egy pillanatra sem távolodott el az vérbő ajkaitól.
- Képes lennék itt helyben rommá kúrni. És Lucifer az atyám, meg is fogom tenni. Meg kellett volna tanulnod, hogy ne pöckölgesd a démon orrát, mert a végén ő vágja beléd a pöckét... –elvigyorodott saját szavain, majd tenyerét a nő belső combjára simította, melyen feljebb csúszva meg is találta azt a pontot, mely forrón lüktetett. Jobbjával beletúrt a bársonyos, mogyoróbarna tincsekbe, melynél fogva hátrahúzta a fejét, hogy feltáruljon előtte kívánatos nyaka. Semmit sem szeretett volna ebbe a pillanatban, csak nyelvét végighúzni a selyemhez hasonlatos porcelánbőrön, amit végül meg is tett. Lávaforró nyelve végigszántott a feltáruló nyakon, miközben másik kezével nadrágon keresztül simogatta az a pontot, ahova a farka vágyott. Nem volt önző személy, hogy megvonja tőle a nedvességtől csillogó rést ezáltal pedig a nőnek is gyönyört okozva.
- Vajon annak a fasznak akkor is kellesz, ha már nem leszel szűz? Mi lenne, ha tennénk egy próbát? –eltorzult hangon morgott a finom bőrbe, majd elhúzta ajkait a nyakától, de csak annyira, hogy ajkaira ismét lecsaphasson.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:53 pm

Józan eszének utolsó morzsái is elparázslanak, mikor szája a Démon pokoli lángokból szőtt ajkaihoz ér. Mintha tűzlabda növekedne alhasában, s az abból kicsapó lángnyelvek belülről nyalogatnák, ízlelgetnék testét, parazsat izzítanának idegvégződéseire. Halk nyögés hagyja le ajkait, mikor a Pokollény, dereka köré fonva izmos karját szinte erőszakosan rántja magához és mélyíti el perzselő csókjukat. A lány vágytól feszülő, érzékeny keblei a Szurokszemű acélosan kemény mellkasához préselődnek, szinte fájón. Gerincén mintha égő viasz csordogálna alá. A csigolyái rejtekében futó idegpálya bozóttúzként lángol. Ez az istenverte fickó tényleg érti a dolgát. Élő lángoszloppá gyújtja, anélkül, hogy máglyára vetné. A szájába hatoló forró, mozgékony nyelv utat tör a lány ajkai közt, s Ewa azon kapja magát, hogy készségesen meg is nyitja a nedves ízlelőszerv előtt az utat. Vékony ujjai görcsösen markolnak rá a férfi ingének szövetére, mikor nyelvén végigsimít a Démoné. Mintha eleven parazsat kóstolgatna. A Pokollény íze éppen olyan, akár az illata… Fekete tea, cardamom és füst aromájának elegye terjed szét a lány szájában. Még soha nem csókolták meg így. Ily mélyen, ily nedvesen, ily forrón. Nem mintha abból az egy csókból, amit eddig volt alkalma „elszenvedni” messzemenő következtetéseket vonhatna le… De még legvadabb, legfülledtebb álmaiban sem hitte volna, hogy egy csók lehet ennyire… vérforraló… fojtogatóan felkavaró… térdremegtető… Mert hogy most pezseg a vére és kocsonyásan reszket a lába, az hétszentség. Nem beszélve arról a légszomjról, mely kipréseli tüdejéből az összes levegőt az utolsó molekulányi oxigénnel együtt. Távolról, az agyára ereszkedett bíbor szenvedélyködtől kábán érzékeli, hogy egy perzselő hőjű tenyér, minden bizonnyal a Démoné, elindul a hasán és lassan felfelé siklik mellei felé. Gerince megfeszül, mikor a férfi keze rásimul a mellére. Arcán ezernyi hangya tart menetgyakorlatot. Még soha, senki nem ért a melleihez. Mélységes zavar lesz úrrá rajta, mely zabolázatlan áprilisi szélként söpör el minden korábban érzett dühöt a lelkéből. Már arra sem emlékszik, hogy miért volt haragos, ha az volt egyáltalán… Feje szédül, gondolatai ólomlábakon cammognak tudatának süppedékeny, mocsaras talaján. Érzékeit teljesen kitölti a Démon. Rá szűkül a Világ. Orrát a Pokollény pórusaiból áradó, kesernyés-füstös illat tölti ki, nyelvén a férfi nyelvének fekete tea íze olvadozik, testét az általa gyújtott tűz emészti, falja. És mikor már azt hiszi ennél nagyobb zavarban nem is lehetne, a Démon a fenekére simítja másik forró tenyerét. Ewa őszintén csodálja, hogy a farmer nem olvad le róla azon melegében. Ám nincs módja sokáig rágódni nadrágjának strapabíróságán, ugyanis a férfi a fenekénél fogva felkapja, és mire feleszmél, már hűvös márvány feszül hátsója alatt. Szemhéjai felpattannak a Szurokszemű karcos baritonba burkolt, arcpirító szavait hallva. Arca a napnyugta ezerféle vörös árnyalatában pompázik, miközben felindultan levegő után kapkod. Csak nagy nehézségek árán képes némi rendet teremteni szenvedélybéklyózta gondolati között, de a Démon szavai keltette felháborodás ad némi erőt hozzá. Már éppen szóra nyitná csókmarta, bizseregve égő ajkait, de esélye sincs verbális úton is kifejezni rosszallását, ugyanis a férfi keze felfelé indul belső combján és az általa támasztott perzselő vágyhullámok újabb adagnyi vörös ködöt libbentenek elméjére. Tekintetét a Pokollény örvénylő, éjfekete pillantására vezeti, mire ismét megszédül. Ahogy mindig, az mágnesező, röntgenpillantás egészen a veséjéig hatol, testébe, lelkébe lát, titkait fürkészi. Aztán szemeit a Démon rosszfiús, ördögien kéjenc, fehéren villogó vigyora vonzza magához. Nem ér, hogy még a pofátlanság is jól áll neki. Egyszerre képelné fel a piszkosul jóképű fickót és húzná újra magához, hogy száját a perzselő, fűszeres-füstös fekete tea ízű ajkakhoz tapaszthassa. Ennek nem lesz jó vége… Le kell gyűrnie a testében tomboló érzékvihart. Miért vonzza úgy Szurokszemű, akár éji pillét a delejező, kacéran ringó, gyilkos gyertyaláng? Muszáj valahogy elsorvasztania a sejtjeit faló, mohó vágy tüzét. Csak az a francos, vörös köd ne terpeszkedne a fejében… Akkor talán képes lenne gondolkodni… Noha abban reménykedik, hogy valami Isteni Csoda folytán visszatér hozzá józan esze, csalatkoznia kell. Ugyanis a Démon elmeríti ujjait a hajában, tincseinél fogva hátrahúzza fejét, miközben combján araszoló keze felér lábai közé és simogatni kezdi testének legérzékenyebb, leglüktetőbb pontját. Torkából meglepett, kéjes nyögés szakad fel, mikor a férfi ujjai keltetette, eddig soha nem tapasztalt, áramütéshez hasonlatos inger végigvillámlik testén. Készségesen hátraejti fejét, így kínálva fel nyakát a parázsló, démoni nyelvnek, mely végigszánt bőrén, tűzösvényt hagyva maga után. Járomcsontján paso doble-t járnak a lángtalpú hangyák. Noha egyre mélyebbre süllyed a zavar lávájában, ösztönösen széjjelebb tárja lábait, hogy a szikrázó mámort hozó ujjak még könnyebben hozzáférjenek az ostromlott területhez. Minden egyes simítás újabb és újabb gyönyörhullámokat szabadít rá, miközben forró nedvesség önti el ölét. Keblei hevesen emelkednek és süllyednek kapkodó légvételei alatt, izmai pattanásig feszülnek, gyomrában pillangók tucatjai verdesnek hímporos szárnyaikkal. Jobbjának ujjai, melyek a Démon ingét markolják, lassan elernyednek a fekete szöveten, majd feljebb kúszva, ügyetlenül, pirulva gombolgatni kezdik azt. Mentségére legyen mondva, még sosem gombolt férfiinget fél kézzel. Igaz, két kézzel sem… Minden, amit most történik vele, annyira szokatlan… annyira új… annyira felkavaró… Felemeli bal karját és tenyerét rásimítva a férfi vállára, kezét lassan felvezeti a Pokollény tarkójára, majd ujjait elmeríti a hollófekete, kócos tincsek között. És pont mikor már az ellenállás utolsó morzsáit is kifújja tudatából a szenvedély párás passzátszele, fülébe kúszik a Szurokszemű izgatóan ráspolyos, mélyen morajló, sötét tónusú orgánuma.
„Vajon annak a fasznak akkor is kellesz, ha már nem leszel szűz?”
Mikor elméjében formát bontanak a Démon szavai, mozdulatlanná merevedik. Régen látott józan esze új erőre kap. Felhorgadó kötelességtudata, népe iránti szeretete feloszlatja az elméjére nehezedő, bíbor ködöt. S bár újra megszédül, mikor azok az izzó, bűnre csábító, tökéletesen csókoló ajkak a szájára tapadnak, most képes megőrizni józan eszét. A lelkében duzzadó aggodalom ezúttal erősebbnek bizonyul a szenvedélynél. Torkában dobogó szívvel, fülében zubogó vérrel, egyre csak az jár a fejében, hogy éppen most árulja el népét… Hát tényleg ennyire nincs akaratereje? Pont úgy viselkedik, mint egy tüzelő, akaratgyenge tinilány… Ő nem ilyen felelőtlen… Nem gondolhat csak magára. Nem helyezheti önös érdekeit a többség érdeke elé. Nővérei, fivérei sorsa forog kockán… Ő a béke kulcsa… Még ha a Démon maga a tökéletes formába öntött, virtuóz módon csókoló, színtiszta Kísértés is, akkor sem fordíthat hátat azoknak, akiknek élete tőle függ… Azoknak, akik számítanak rá… Ráadásul ott a Húga… Leni bár biztos félájulttá aggódta magát amiért ő, tőle szokatlanul, szó nélkül kámforrá vált… Vajon mennyi idő telt el azóta, hogy dühödten elviharzott otthonról és az idegtépően arrogáns, észvesztően vonzó Pokollény fogságába esett? Érzete szerint túl sok. Haza kell mennie… Muszáj… Kötelességei vannak. Még akkor is, ha történetesen a hideg rázza a gondolattól, hogy olyanhoz menjen, akit nem szeret. Még akkor is, ha minden egyes sejtje maradni akar… Maradni, és eszméletvesztésig csókolni a tökéletes vonalú, ördögi ajkakat… És még ennél is többért sóvárog felajzott, lángra gyújtott teste. Arra vágyik, hogy a Szurokszemű perzselő ujjai bebarangolják ruhátlan testét… Érinteni, csókolni, harapni akarja a férfi forró, kőkemény izmokat burkoló bőrét… Alig érti magát. Sőt. Egyáltalán nem… Elméjének egére sötétszürke dühfellegek úsznak. Mérges. Mérges magára, amiért elgyengült. Vajon melyik volt az a pillanat, mikor elhagyta józan ítélőképessége? Talán az, amikor a férfi szemből a csempéhez nyomta és fenekéhez préselte magát? Vagy az, mikor lángoló nyelvét a szájába csúsztatta? Esetleg az, mikor szakértő módon simogatni kezdte testének legérzékenyebb pontját? Mindegy is, hogy melyik mozzanat volt az, mely ledöntötte ellenállásának falait. A baj megtörtént. Érzékeit felkorbácsolta egy velejéig romlott, gerinceket tördelő szörnyeteg. És ő még élvezte is… De itt a lehetőség, hogy helyrehozza ezt a kis kisiklást. Terv körvonalazódik a fejében. Megrebbennek, majd résnyire nyílnak összezárt szempillái. Bár meglehetősen nehéz összeszedetten gondolkodnia, miközben a Démon oly hévvel csókolja, hogy konkrétan leolvad róla az alsónemű, miközben mozgékony, könyörtelen-kéjhozó ujjai egyre csak simogatják lüktető pontját, fájdalmas mámort szabadítva rá, szeme sarkából oldalra pillantva, tekintetével megkeresi az imént kinézett flakont. Mivel áldásosan közel, karnyújtásnyira került a mosdó szélén posztoló tárgyhoz, most már azt is sikerül megállapítania, hogy a hengeres palack dezodort rejt. Utoljára még tesz egy kísérletet arra, hogy aktivizálja varázserejét, de ismét csak falakba ütközik. A Szurokszemű még mindig blokkolja az Erejét. Tehát nincs más választása. Marad a B terv. Hirtelen szánja el magát a cselekvésre, mielőtt meggondolná magát. Mielőtt a testében lángoló kéj elmorzsolná akaratát lángfonta ujjai közt. Vérébe adrenalin lökődik, habzóvá hevítve az ereiben száguldó, vörös életesszenciát. Kihasználva a Démon figyelmének elterelődését, belemarkol annak sötétbarna tincseibe és hajánál fogva hátrarántja fejét. Mikor ajkaik elválnak egymástól, Ewa elhalón suttog egy „Sajnálom”-ot, majd szabad kezével a dezodorért nyúl, megragadja azt, lepattintja fedelét és megnyomva a pumpa fejét, óceán illatú permetet áraszt a Szurokszemű arcába. Aztán elengedi a férfi haját, leejti a flakont, mely hangosan koppan a kövön, és mindkét kezét a Démon mellkasának feszítve, ellöki magától a magas, hőt sugárzó testet. Hevesen verdeső szívvel, remegő lábakkal pattan le a pultról és megkerülve a hátratántorodó Pokollényt, elszáguld mellette. Abban reménykedik, hogy ha elég messze kerül a Szurokszeműtől, újra képes lesz előhívni képességét és légneművé válva elillanhat. Tisztában van vele, hogy esélye a menekülésre meglehetőst csekélyke. Morzsányi csupán. És azt is tudja, hogy ha a férfi elkapja, meg fogja torolni rajta engedetlenségét. Miközben minden bukfencező szívvel mellkasában, vibráló izmokkal, hajszolt vadként szalad keresztül a luxuslakáson, másra sem képes gondolni, csak a Démon mesterien csókoló ajkaira, izzó érintéseire, érzékrengető közelségére, nyelvének fűszeres ízére, melyet még most is szájában érez, és idegsejtborzoló illatára, mely orrát feszíti…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:56 pm

+18
A boszorka szapora szívverése olyan volt számára, mint valami kibaszott Viagra, úgy állt tőle a nadrágjában a léc, mint aki máris készen áll a bevetésre. Ami persze így is volt, mint mindig. A szerszáma sosem hagyta őt cserben, most pedig, hogy egy ilyen heves vérmérsékletű kis boszorka volt a karjai között, még keményebbé vált tőle. Sosem volt az a fajta, aki elájul bármelyik nőtől. Mindegyiket megkapta, még a kisujját sem kellett legtöbbször megmozdítania, most azonban valamiért úgy érezte, hogy teljesítenie kell. Villantani kell valamit, hogy megkapta őt, nem elég ha szép szavakat sugdos a fülébe. Ez a helyzet furcsa volt még a számára. Egyre jobban aggódott azért, hogy mivé kezd válni. Még a végén egy kibaszott vörös rózsát fog a szájában tartani, miközben az O sole mio-t énekli egy telibevert gondolán. Csúcs. Ettől a képtől, ami „lelki” szemei előtt jelent meg, majdnem elintézte, hogy a kis jobban mondva nem is olyan kicsi haverja feladja a küzdelmet a nadrággal való háborúban. Ehelyett inkább a nő szapora lélegzetvételeire valamint a dús kis ajkakra figyelt, ami forró szájára tapadt. Nyelvével aprólékosan, minden sietséget nélkülözve barangolta be a száját, mialatt a tenyere felfedezőútra indult a gyönyörű, karcsú testen. Alig várta, hogy végre akadálytalanul érezhesse a Boszorka bársonyos bőrét és legfőképpen azt, hogy megízlelhesse nedvessé vált lába közét. Hosszú ujjait elmerítette a nő barna fürjeiben, majd hátrahúzva a fejét egyre erőszakosabban vette birtokba ajkait. Minden egyes sóhaja és nyögése közelebb sodorta őt ahhoz, hogy a farka szétdurranjon börtönében. Ettől a kéjes hangtól már képes lett volna elélvezni, de egyelőre még képes volt magát tartania. Annak ellenére, hogy egy igazi fasz volt és nem egy nőt tett már úgy magáévá, hogy magasról tett arra, hogy szűz-e vagy sem, mennyire fáj neki vagy, hogy egyáltalán akarja-e. Ha valamit akart, azt egyszerűen csak megkapta, nem törődött a másik érzelmeivel. Most azonban nem csak azért nem akarta elsietni a dolgot, mert el akarta nyújtani a pillanatot, hanem mert tisztában volt vele, hogy a nő még szűz. Amekkora fasz volt, ő pedig ezúttal figyelembe vette. Ujjai nem követelőzően sokkal inkább úgy vándoroltak a nő combjai közé, hogy egyre jobban feltüzelje őt. Persze képességét is bevethette volna mellyel egy másodperc alatt elintézi, hogy szabadon csúszhasson be a nedves kis lyukába, de abban számára rohadtul nem lett volna semmi élvezet.
Ajkaira félmosoly húzódott, amikor meghallotta a nő szívének egyre szaporább dobbanását. Tenyerét, amely eddig a hajába túrt, most lassan levezette a hátán, be felsője alá, hogy ujjai alatt érezhesse a porcelánbőrt. Minden akaraterejét megfeszítve küzdött a késztetés ellen, hogy letépje róla ezt a kibaszott ruhadarabot, ami eltakarta előle a nő meztelen testének látványát. Milyen rohadt egyszerű volt akkor, amikor még nem hordtak ennyi göncöt a halandók. Csak egy egyszerű lepel volt, ami takarta őket, se rohadt bugyi, se melltartó csak a meztelen női test alatta. Később persze még ennél is rosszabb volt a helyzet tekintve, hogy egyre több rétek ruhát öltöttek magukra a bigék. Akkoriban nem volt idegrendszere ahhoz, hogy kihámozza őket a 3 réteg szoknya, nagy alsónemű illetve a fűzőből. Bevetette különleges képességét, melyet Lucifertől kapott és máris szakadt a selyem, szatén vagy csak az egyszerű anyag előtte. Most pedig, hogy ismét haladtak a korral, már sokkal kevesebb ruhát hordtak, egy falatnyi bugyival és hála minden gonoszság szent anyjának, legtöbbször már melltartót sem hordtak a luvnyák. De a boszorka nem tartozott közéjük. Érezte a melltartót ujja alatt, mire még magához mérten is cifrát káromkodott. A nő teste egyszerűen tökéletes volt. Minden a helyén volt, feszesen egy grammnyi zsír nélkül. Minek hát ez a faszság?!
Tovább szélesedett a mosolya, miközben gyakorlott mozdulattal kikapcsolta hátul a melltartóját éppen abban a pillanatban, amikor Boszorka felemelte karját és egy flakon sprayt zúdított a képébe. Felordított, ahogy tenyerét a szemei elé emelte és próbálta a maró érzést elmulasztani. Ez az idő persze elég volt arra, hogy a nő kihasználhassa azt, hogy nem figyel és meginduljon az ajtó felé. Succor nem törődött egyelőre azzal, hogy a nő kiment a fürdőből, hiszen tudta nem jut majd messzire. Egyetlen ostoba lépéssel képes volt elhúznia minden tervét, ráadásul saját magának is aláásott. Eddig kibaszottul jófiúban tolta vele kapcsolatban, most azonban ezzel vége lesz. Ha azt akarja, hogy kemény kézzel bánjon vele, akkor megteszi. A gond az volt, hogy rá nem hatottak a krokodilkönnyek még akkor sem, ha erről a nőről volt szó. Rohadtul nem fogja senkinek hagyni, hogy hülyét csináljanak belőle és ez vonatkozott rá is.
Két oldalt megtámaszkodott a pultnak, miközben próbálta kitisztítani látását. Néhányat pislogott, majd ahogy ismét egyre élesebben kezdett körvonalazódni minden látóterében, karján kidagadtak az erek, majd felegyenesedett és kiropogtatta a nyakát. A következő pillanatban sötét füstszerű alakot öltött fel, majd megindult a nő után. A ház udvarában ismét alakot öltött éppen előtte, melynek következtében a nő sikeresen nekivágódott kemény testének. Megakadályozva azt, hogy a bige hátraessen a lendülettől, erősen megragadta a karját és feketébe forduló szemekkel nézett mélyen a szemeibe.
- Kibaszottul nem bírom, ha ezt csinálják. Mit mondtam neked? Ne próbálkozz senkivel, máskülönben annak a nőnek esik bántódása. Vagy róla már el is feledkeztél? Nem baj cica… én most emlékezetedbe vésem, mit csinálok az lázadó kis csirkékkel. – ezzel ellentmondást nem tűrően, elkezdte visszahúzni őt a ház felé. Gondolatának erejével kivágta az ajtót, majd feszes léptekkel indult meg felfelé a lépcsőn, ahol a hálószobája is volt. Tudta, hogy valahogy meg kell büntetni a csajt és mivel őt nem fogja bántani, majd máson torolja meg engedetlenségét.
Felérve az emeletre, jobbra fordult az első ajtón, ahol az egyik hálószoba volt. Szinte úgy tépte fel annak ajtaját, hogy majdnem sikerült kiszakítania azt tokostul, majd pedig egy határozott mozdulattal a hatalmas franciaágyra lökte a pillekönnyű testet.
- Most itt maradsz. Meg se próbálkozz kijutni. Nem fog menni. – szűrte ki fogai között, majd halkan mormolni kezdett pár igét, mellyel gyakorlatilag kalitkába zárta a madárkát. Tudta, ha az ajtót nyitva hagyná, akkor sem lenne képes átlépni a küszöböt, ugyanis egy láthatatlan falba ütközne. Nem akart efféle faszságokat bevetni, de úgy látszik a bige nem ért a szép szóból. Amint végzett, füstté válva eltűnt a szobából ezzel magára hagyva a Boszorkát.
Távolléte nem tartott tovább két percnél, máris alakot öltött a szobában, ahol a nőt hagyta. Azt a nőt tartotta a kezében, akivel a kikötőben találkozott. Még mindig ugyanabban a szerelésben volt, azonban arcán nem látszódott az a fajta gyötrelem, ami akkor tükröződött arcán. Amikor felfogta, hogy mi is történt vele, sikoltva ugrott ki Succor karjai közül majd ijedten kapkodta a fejét a szobában, vélhetően nem értette, hogy kerülhetett ide.
Arcára szinte sátáni mosoly feslett, miközben megragadta a kikötői csajt hajánál fogva és visszahúzta magához, úgy hogy csupa pupilla tekintetébe nézhessen.
- Tudod a Boszorka megszegte az egyezségünket. Én próbáltam jóban tolni az ipart, de neki nem jött be ez a stílus. Keményen szereti. Megegyeztem vele, hogy életben hagylak, ha nem csinál semmit, most azonban mégis fellázadt. Ugye tudod mit jelent ez? –hangja egészen szelíd volt ahhoz képest, amit a nőnek mondott. Ujjait szorosabbra fonta haján, mire a csajszi felnyögött majd Succor a falhoz lépett vele és belevágta egyszer a kemény felületbe.
- Azt hiszem erre a nőre már nem lesz szükségünk. Felbontottad az egyezséget…
Minden egyes szavát egy újabb falba veréssel kísért egészen addig, míg a nő szétvert koponyával a földre nem zuhant. Hátrapillantva a válla felett, szélesen elvigyorodott majd véres kezét beletörölte fekete farmerjába az ujjai között ragadt szőke tincsekkel együtt.
- Na, ez egészen megnyugtató volt. Szinte érzem, ahogy a feszültség kiment belőlem.
Kiropogtatta végtagjait, majd gondolatával képet küldött a két szolgálója agyába, hogy jöjjenek fel és takarítsák fel a szőke spiné hulláját.
- Sosem bírtam jól a feszültséget… kicsit agresszív leszek tőle. – megvonta a vállát, majd elővett egy szál fekete cigarettát a zsebéből és gondolatának erejével meggyújtotta annak végét. Ahogy vett egy mély lélegzetet és tüdejébe áramlott a kátrányos füst, teljesen ellazult a teste. Odalépett a hulla mellett álló fekete fotelhez, amelyre levetette magát miközben a két szorgos kis halandó meg is jelent a szobában. Míg az egyik kihúzta a holtestet, addig a másik hozta a tisztítószereket és elkezdte lemosni a falat beborító vér és…hát egyéb maradványokat.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:57 pm

El sem meri hinni, hogy képes volt elérni a fekete, tejüveg kazettás bejárati ajtót, mely mögött a szabadság vár rá. Pontosabban egy kényszerházasság… És ez igen messze áll a szabadság fogalmától… Bosszankodva, az imént átéltektől kéjborzongva söpri ki fejéből a lázongó gondolatokat, miközben a krómozott kilincs felé nyújtja kezét. Bár minden egyes apró, vágyizzította sejtje tiltakozik az ellen, hogy elszökjön a Démon elől, aki olyan földrengető érzékvihart támasztott benne, melynek kíngyönyörből lobbant lángjaiban szívesen égett volna porrá, mégis lenyomja a tenyerébe simuló, hűvös fémtestet és kitárva a nehéz ajtót a szabadba robban. Arcába erdőillatú szél csapódik, ázott avar és porhanyós, fekete föld dohoskás aromája illan orrába. Megfeszített tempóban, torkában dobogó szívvel nyargal le a palaszürke márványlépcsőn. Színtiszta adrenalin feszíti ereit, száguldó, forráspontig hevült vére dobhártyáján zubog, izmai remegnek bőre alatt. Mikor megérzi talpa alatt az erdő puha, süppedékeny talaját, a lelkében kuporgó, hiúnak vélt remény új erőre kap. Bízni kezd a sikerben. Talán megúszhatja… A Démon nincs a nyomában… Legalábbis nem hall maga mögött döngő lépteket. A biztonság kedvéért hátra fordítja fejét, hogy lássa, üldözi-e valaki… Amint szárnyat bont elméjében a gondolat, hogy a Pokollény előbb fog teleportálva elébe vágni, mintsem hogy gyalog hajkurássza, nekicsapódik valami keménynek. Az ütközés erejétől kiszorul tüdejéből az ott veszteglő légkorty. Szegycsontja felsajog, ajkainak résén fájdalmas nyögés szakad a külvilágra. Oda sem kell néznie, hogy tudja, a Démon mellkasára sikerült felkenődnie. A tudatába robbanó bizonyosság és az abból gyökerező rossz előérzet jeges rémületet ültet lelkébe. Tisztában van vele, hogy hibát követett el. Mégis mi a fenére számított?! Egy démon elől nem lehet csak úgy elszaladgálni. Dérmarkú félelem ragadja szíven és szorongatja meg torkát. Remegő gyomrában jéghegy hízik, kövéredik. Szinte érzi, ahogy érfalait jégvirágok futják el. Bajt szimatol. Nem is kicsit. S e bajnak vér és fájdalom szaga van.
Mielőtt gumilabdaként pattanna le a kemény mellkasról, a Démon utána kap. Forró, acélos ujjak záródnak karja köré és visszarántják az izmos, hőt és dühöt sugárzó testhez. Felszisszen a bőrét, csontjait morzsoló szorításban, válla fájdalmasan megrándul. Agyában szünet nélkül csilingel a vészcsengő, vörösen villog a bajt jelző lámpa. Riadt tekintetét foglyul ejti a Pokollény haragtól izzó pillantása. Torkában dobogó szívvel nézi, ahogy az olajbarna íriszek közepén sötétlő pupillákból kifolyik a feketeség, mohón bekebelezi a férfi szembogarait, majd elfutja és szurokba vonja szemének fehérjét is. Ewa szíve vadul hánykolódik, vergődik mellkasában, szegycsontját ütlegeli, bordáinak feszül. Sosem félt még ennyire. Szörnyű előérzet kaparássza lelkét. Nagyot hibázott. Tisztában vele. Azzal is, hogy vétkéért fizetni fog. S az ár magas lesz… Efelől nincsenek kétségei. Elméjében visszhangot vernek a Démon indulatoktól átszőtt szavai. A Pokollény morajló, karcos baritonját még mélyebbé, még ráspolyosabbá sötétíti a harag.
Ezúttal meg sem próbál ellenkezni, mikor a férfi elindul vissza a ház felé maga után vonszolva őt. Nyaka körül a félelem fojtogató, tövises indáival, eljegesedett gyomorral és dérkásává hűlt-sűrűsödött vérrel botladozik a magas, határozott léptekkel haladó alak nyomában. Bőrét, auráját szinte perzseli a Démonból áradó, tüzes düh. Riadtan pislog néhányat, mikor láthatatlan, masszív erőtől hajtottan kivágódik a bejárati ajtó. Csupán a Csoda az, mely a megnyikorduló sarokvasakon tartja a nehéz falapot. A tejüveg berakásokon hajszálrepedések születnek, melyek halk, jégropogáshoz hasonlatos neszt hallatva elpókhálósítják az opálos kazettákat. Ewa arra számít, hogy az üvegek szilánkokra hullva kiomlanak kereteikből, ám azok makacsul tartják magukat.
Bár tompán ütlegelő fájdalom pörölyözi sanyargatott vállízületét mukkanás nélkül tűri, hogy a Démon végigcipelje a házon. Fényes, fekete, galambszürkével erezett márványlépcső vezet az emeletre. A fönti, palaszürke falakkal határolt, magas bolyhozású szőnyeggel borított, hosszú folyosóról legalább féltucatnyi ajtó nyílik. Létezik, hogy ennyi háló legyen egy házban?! Mi ez valami francos kéjkaszárnya?! Ewa riadtan rebbenő tekintete megakadt az egyik festményen. Arcába, a szívét csavargató deres félelem ellenére is forró vér szökik. A piktúrán három nő és egy férfi „témázgat” éppen. A fekete hajú, markáns arcú pasas egy bordó bársonnyal párnázott, rokokó stílusú trónon ül, enyhén szétterpesztett lábai közt vele szemben térdeplő, aranyfürtű, kerek fenekű lány ügyködik. Íves hátára terül tengernyi, ért kalász árnyaltban szőkéllő haja. A szerencsés flótás jobbján és balján, a párnázott karfákon őzbarna hajú, zavarbaejtően hasonló arcú (ikrek?!), fiatal nők csücsülnek. Karcsú ujjakban végződő kezeik a férfi izomrajzos, bronzbőrbe vont mellkasán pihennek. A két, sejtelmesen mosolygó, cseresznyeszájú barna lány vágyizzította tekintete a szőkeségre és az általa kényeztetett férfitagra tapad. Figyelmük tárgya, hála az égnek, rejtve van a képet szemlélő előtt. Kitakarják azt az aranyhajú nő törékeny vállai. Ewa agyán átvillan a gondolat, hogy talán éppen a Démonban tisztelheti a túlfűtött témájú festmény főszereplőjét, ám nincs módja arra, hogy alaposabban is szemügyre vegye a trónon terpeszkedő hollóhajú pasast, ugyanis a Pokollény továbbvonszolja őt a felnőtt tartalmú képtől.
Az Ónixszemű megtorpan az egyik ajtó előtt, majd dühödten feltépi azt. Ewa válla ismét megrándul, majd a következő pillanatban már a terebélyes franciaágyon találja magát. Fájdalmas nyögést morzsol el fogai közt, miközben lüktető vállához emeli kezét, hogy megmasszírozza kicsit igénybevett testrészét. Rémülettől és balsejtelemtől gyötörten pillant fel az ajtóban álló, szálfa termetű, szurokszemű férfira, miközben vékony ujjaival a vállát gyűrmöli. Fogai közé szívja alsó ajkát a Démon szavait, haragtól érdes hangját hallva. Gerincén mintha jégből sodort ostorral csapnának végig, mikor megüti fülét a Pokollény mormolása. A sötét mágiát mozgósító igék hatására égnek merednek tarkóján sarjadó apró pihék. Összekoccannak fogai. Éles fájdalom mar elharapott szájába, fémes-sós íz terjed szét nyelvén. Tudja, hogy a Démon valami rettenetesre készül… Érzi a zsigereiben. A tudatát karmolászó rossz előérzete sejtjeiben ver visszhangot. Azon kapja magát, hogy remeg, mint a nyárfalevél, miközben azt nézi, hogyan válik feketén gomolygó füstfelleggé az Ónixszemű. Ezúttal eszében sincs megszegni a Pokollény parancsait. Végigvezeti rémült őz pillantását a hálószoba berendezésén. Vörös falak, kovácsoltvas fésülködőasztal, gésákat ábrázoló, rusztikus paraván és a mögötte rejtező, oroszlánlábas rézkád uralja a teret. No és persze az a hatalmas, csavart vasoszlopokkal határolt franciaágy, amin éppen félelemtől zaklatottan ücsörög. Végighúzza kezét a fekvőhelyet takaró vérpiros selyemlepedőn. Tenyerét hűvösen cirógatja a sima, csúszós szövet. Ekkor a Démon ismét alakot ölt a szobában. Ám nincs egyedül. Vasmarkában azt a szőke nőt tartja, akit megerőszakoltatott a fiújával a kikötőben… Ewa lelki füleivel újrahallja a pasas gerinctörésének hangját… Hátán jeges gleccser folydogál. Tekintete a szőkeség értetlen, rémült arcára szegeződik. Az elméjét karcolgató balsejtelem lavinaként söpör végig rajta és remegteti meg tagjait. Összerezzen, mikor a szőkeség félelmében felsikoltva kitépi magát a Démon markából és odébb rebbenve fogvatartójától körbekapkodja riadtan cikázó pillantását a szobában. Ám nem nézelődhet sokáig, ugyanis az Ónixszemű utána nyúl, megragadja hosszú, érett kalász színű tincseit és minden finomságot nélkülözve, hajánál fogva rántja vissza magához őt. Ewa zaklatottan vergődő szíve megtorpan egy pillanatra, mikor elérnek hozzá, és értelmet nyernek tudatában a Pokollény baljós szavai.
„…a Boszorka megszegte az egyezségünket…”
„Megegyeztem vele, hogy életben hagylak, ha nem csinál semmit, most azonban mégis fellázadt.”
Tomboló hurrikánként söpör végig elméjén a felismerés. Tudja, hogy mi következik, de nincs felkészülve rá. Még a csontjaiban zselésedő velő is dérkásává fagy. Iszonyattól tágra meredt szemmel nézi, ahogy a férfi irgalom nélkül vágja bele a markában tartott szőkeség fejét a falba. A kemény felületnek csapódó fej által kiadott, tompán reccsenő hang hasonlóan borzalmas, akár az eltörő gerincoszlopé. A szörnyű puffanás, valamint a nő fájdalomáztatta sikolyának utórezgései savat fröcskölő fullánkokként tépdesik Ewa lelkének húrjait. Szinte hallja, ahogy tudata felsikolt iszonyatában. Nem! Ez nem történhet vele. Valaki lidérces álmot átkozott rá. Ez nem lehet a valóság! Ha lenne elég lelki ereje hozzá, hogy felemelje betonsúlyúnak érzett karját, most megcsípné magát, hogy meggyőződjön róla, ébren van-e. Képtelen elszakítani szorongó pillantását a nő felhasadt homlokáról. A szőkeség koponyáján bíborló sebből élénkpiros vérkígyó tekereg alá halálfélelemtől és kíntól eltorzult, valaha szép arcára. Aranyló fürtjeit hajnalvörössé színezi kiömlő, bíbor életnedve. És mikor már Ewa azt hiszi, hogy ennél rosszabb nem lehet, újabb vészterhes szavak törnek fel a Démon ajkai közül.
„Azt hiszem erre a nőre már nem lesz szükségünk. Felbontottad az egyezséget… „
Bőrén a sokk jeges verítéke gyöngyözik ki, torka körül erősödik a láthatatlan indák szorítása. Egy hang, mely tudata mélyéről szól hozzá, azt javasolja, hogy tapassza fülére tenyereit és szorosan hunyja le szemeit. Nem hallgat a jótanácsra és ezt azonnal meg is bánja. Lelkébe minden eddiginél mélyebbre marnak az azt szaggató fullánkok, mikor a kalászhajú nő feje újra a falba csapódik. Aztán újra és újra. Minden egyes koponyaroppanással egyre fogy tüdejéből a levegő, egyre fagyosabbá hűl vére. Összefacsarodó szíve nem ver, de nem is áll. Haldoklik mellkasában, az iszonyat fantomujjainak szorításában. Fülében, elméjében, sejtjeiben hallja az ütemes, tompa, csontreccsenésbe fulladó puffanásokat, melyeket a nő szétforgácsolódó fejének becsapódásai keltenek az egyre véresebb falon. Jéggé fagyott gyomra felfelé indul, mikor meglátja a nő roncsolt koponyájából előbukkanó nyákos-véres agyvelőt. A vörös hajtincsek alól tarajossá tört csontlemezek meredeznek, a nő homlokának, orrának, arccsontjának helyén csupán csontszilánkos húsmassza piroslik.
Mikor a Démon utoljára csapja áldozatának vérkásás fejét a falba, szaftosan robban szét a roncsolt koponyalemezek közül kikandikáló, gazdagon érhálózott, rózsaszínes-véres agyvelő. A nő kínáztatta sikolya véghörgésbe fullad. Ewa összerezzen, mikor arcára valami meleg fröccsen. Nem akarja tudni mi az a „valami”, mégis tisztában van vele. Nem akar odakapni, nem akarja látni. Szúrós könnyek árasztják el szemeit, miközben a földre csúszó, felismerhetetlenné pépesített arcú, halott nőt figyeli. Remegő szájjal, tejfehérré sápadtan figyeli, ahogy feltáruló ajtó mögött feltűnik a nem rég látott férfi, egy kleopátra-frizurás, fekete hajú nő társaságában. Kezeikben felmosó vödröt, rongyokat, tisztítószereket tartanak. Ködössé tompult tekintetüket a padlón heverő testre szegezik. Miközben hallgatja a férfi szavait, Ewa lelke télrágta, sivár tájjá dermed. Kifagy belőle minden tűz, minden láng, mely nem oly rég még testét hevítette. Szíve köré jégburok szilárdul. Bűntudat, csalódás, félelem, iszonyat béklyózza tagjait. Most végre annak látja az Ónixszeműt, ami. Könyörtelen, lelketlen gyilkosnak. Undorodva törli le csókjának nyomát reszkető ajkairól.
Képtelen nézni, ahogy a két, szolgálóvá delejezett ember takarítani kezdi az agyvelőmasszás, véres falat és padlót. Elkínzott, könnyfátyolos tekintetét a fotelben pöffeszkedő irgalmat nem ismerő, gátlástalan férfira emeli. Nedvesen fénylő íriszeiben ezúttal nyoma sincs indulatoknak. Nem izzik bennük harag, nem lobognak mélyükön dühlángok. Lélektükrei fagyottak, akár a lelke. Szóra nyitja ajkait, bár kétli, hogy képes lesz hangot képezni merevnek érzett hangszálaival.
- Mit. Akarsz. Tőlem. – kérdezi fojtottan, de inkább kijelentésnek hangzanak szavai. Meglepetésként éri, hogy tud beszélni, még ha halkan és erőtlenül is. Szegycsontján, mázsás teherként, fojtogató zokogás terpeszkedik, amit csak nagy nehézségek árán képes magába zárni. Ösztönösen emeli fel kezét, hogy letörölje arcáról a szeméből kibuggyanó, bőrén végigsikló könnycseppeket. Remegő ujjai elakadnak a járomcsontján ragadt „valamiben”. Ujjbegyein marad az enyőkés kocsonyadarabnak érzett „dolog”, amit egyelőre nem akar a nevén nevezni… Elveszi kezét az arcától, majd, bár elméje tiltakozik ellene, megnézi, hogy mi vöröslik ujjai hegyén. A szőke nő AGYVELEJÉNEK EGY DARABJA. Amint megfogalmazódik benne, hogy mi is az, amit eddig „valaminek” és „dolognak” hívott, agya letilt. Képtelen feldolgozni az este folyamán átélt és látott borzalmas és kevésbé borzalmas, ám annál felkavaróbb eseményeket… Túl sok minden sűrűsödött bele ebbe a néhány órába… Egy nő megerőszakolása, fejének módszeres szétforgácsolása… Egy férfi gerincének eltörése… Érzékdúló, démoni, lángoló ajkak a száján… Nem beszélve az érdekházasságról a sötét tűzmágusok urával… Hullámzó, szélsőséges érzületek, melyek átdübörögtek rajta és lavinaként sodorták el majd temették maguk alá. Eszmélete úgy dönt, hogy megválik tőle. Szurokfekete, masszaszerű köd ereszkedik agyára. Kilobbanó tudatával halványan még érzékeli, ahogy teste rongybabaként hanyatlik hátra a hűvös szaténlepedőre. Aztán elsötétül előtte a Világ.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:57 pm

+18
Ujjai között morzsolgatta a kezében tartott nő szőke tincseit, miközben az még vergődött, mintha bármit is tehetne a démon ellen. Íriszei már nem feketén, hanem bíborvörösen izzottak, melyeket a harag és indulat lobbantott lángra. Semminél nem gyűlölte jobban azt, ha hülye fasznak nézik, akit palira lehet venni. Hát kibaszottul nem. Annyira elöntötte agyát a harctéri ideg, amikor az engedetlen kis boszorka meglógott előle, hogy képes lett volna megölni őt. Ám azt is tudta, hogy az túl egyszerű lett volna. Ha véget vet életének azzal nem csak a szenvedéseit szakítja meg, de még saját maga szórakozását is keresztülhúzza egy rossz döntés miatt. Ezért inkább úgy döntött más módszerhez folyamodik, mely sokkal hatásosabb volt. Az egy dolog, hogy a riadt őzszeműt nem bántotta, de az más dolog, hogy mást fog-e. De még mennyire! Ebből majd talán leesik neki is a tantusz, hogy mennyire nem bírja, ha ellenszegülnek akaratának. Azt nagyjából lefosta volna, ha csak a szobából futott volna ki, de az, hogy egyezségük ellenére ő a házból szökött már meg, kibaszottul kiverte agyában a biztosítékot.
Ujjait erősebben fonta a vékony hajszálak között, majd maga felé fordította a nő arcát, melyet utoljára lát életében. Undor és harag tükröződött csupán rajta egy adag kegyetlenséggel megfűszerezve. A szőke bige rémült arccal tekintett vissza rá, ám hang már nem jött ki a torkán vélhetően, mert még a szar is beléfagyott. Na, ezt már szerette. Így kellett reagálni arra, ha egy démonnal néz valaki szembe, nem pedig úgy tenni, mintha valami szánalmas puhapöcs lenne, mint a legtöbb halandó.
Jobbnak látta, ha inkább rá sem néz a boszorkára, helyette inkább metsző tekintetét a szőke ciklonon tartotta. Aki nem is sokig marad az, hiszen hamarosan vörösre festi majd a haját saját vére. Gondolat és a kép mely elméjébe kúszott, gúnyos félmosolyt görbített arcára.
Ahogy előre lendítette kezét ezzel beleverve a nő fejét a falba valamelyest megkönnyebbüléssel töltötte el ezért újra és újra megismételte a mozdulatot, míg nem a nőci agya teljesen szét nem forgácsolódott a falon. Egyáltalán nem érzett bűntudatot, de még kifejezetten elégedettséget sem. Üresség töltötte meg belülről mely sokkal jobb volt, mintha még mindig düh emésztené. Izmai ellazultak, miután eleresztette a szétvert agyú szöszi haját. Felemelte karját és ujjai közül kiszedegette aprólékos lassúsággal annak aranyszínű hajszálait. Miközben íriszei visszanyerték eredeti színüket, felemelte tekintetét, hogy megnézze a boszorkája egyben van-e még. Gyönyörű arcán rémület tükröződött, míg a halott nőre szegezte égszín tekintetét. Arcának bőre a szokásosnál is sápadtabb volt, s mivel még gyakorlatilag lélegzetet is alig vett, elgondolkozott rajta, hogy a nőci sokkot kapott-e. Sötét pillantása végigsiklott törékeny alakján. Úgy állt ott, mintha sóbálvánnyá változott volna.
Mielőtt még valami olyat mond, amit nem kellene, emlékeztette magát, hogy miért is csinálta. Megpróbált hülyét csinálni belőle a nő. Arcába küldött egy adag sprayt, aztán kiszáguldott a házból holott kifejezetten megtiltotta neki. Ő kibaszott jó fej módjára kitörölte a nő emlékeit és hazaengedte, holott ilyet nem szokott csinálni. Veszélyes volt, hiszen még ha démon is, voltak akik rájuk vadásztak. Nem engedhette, hogy a nő agyát valamiképpen megbuherálják aztán személyleírást adjon a jóképű fejszerkezetéről. De nem… ő persze elengedte a szőke bigét. Hagyta, hogy a boszorka orránál fogva vezesse, amiért most bűnhődnie kellett. Nem így tervezte az estét, de ebből talán tiszteletet tanul és nem próbálkozik mostantól semmivel.
Lenyúlt fekete farmerjának zsebéhez, melyből előhúzott egy szál cigit és szája sarkába dugta. Tekintetét nem vette le a boszorka iszonyatot tükröző arcáról. Gondolatának erejével meggyújtotta a szál végét, majd elnyúlt kényelmesen a fotelbe, míg az ideiglenes szolgálói a falról és padlóról vakarták le a nő mocskát. Ők nem produkálták azokat a reakciókat, mint amit a tőle nem messze álló nő, ami persze nem is volt kifejezetten meglepő. Gyakorlatilag élő robotok voltak, marionett bábúk melyeket ő maga mozgatott.
Nő kérdését hallva felvonta szemöldökét és elégedetten elvigyorodott.
- Megmondtam, hogy mit akarok. Azt, hogy maradj itt míg én másképp nem döntök. Retek unalmas több mint háromezer év. A napon egyhangúak már semmi sem képes meglepni. Ismerem az embereket, tudom mit gondolnak anélkül, hogy a fejükbe nyúlnék. De te más vagy. Kiszámíthatatlan kis boszi vagy, ami kibaszottul tetszik nekem. A gond csak az, hogy az én agyam is retek gyorsan durran el. Egy ideig bírom, hogy lázadsz, de mindennek van határa. Utálom, ha hülyét csinálnak belőlem. Látod most is meglett a következménye. – ekkor ismét a nő szétroncsolódott hullájára pillant éppen akkor, amikor a két szolgálója kihúzta őt a szobából. Mivel nem egyszer ölt már meg valakit ebben a kégliben, nem most csinálták először. Tudták mit kell tenni a hullával így nem kell azzal vesztegetnie idejét, hogy a szájukba rágjon mindent.
Periférikus látásával észlelte, ahogy a nő arcához kap éppen oda, ahol a nőci egy darabja repült. Ahogy előrevezette vékony ujjait, hogy megnézze mi az, egy csapásra megváltozott minden benne. Elméjében és kátrányos lelkében ismeretlen érzés burjánzik ki, amit eddig hosszú élete során még nem tapasztalt. Arca elkomorodott, minden vigyor vagy fölényesség leolvadt pofázmányáról. Ez valami retek vicc lehetett csak. Komolyan kezdte magát… rosszul érezni. Olyan, mint valami újonc démon, aki most került a pokolra és még hordoz magában emberi érzéseket. Háromezer kibaszott év. Ennyi ideje élt már lent közöttük. Végignézte legalább kétmilliószor, ahogyan megölnek, kínoznak, erőszakolnak valakit. Sokszor ő maga tette ezeket – bár az utóbbit nem, hisz neki erre nem volt sosem szüksége -, most pedig mégis úgy érezte, hogy talán túl messzire ment. Nem a nő előtt, vagy nem így kellett volna megoldania a nő kiitatását. Éppen hogy megfogalmazódtak benne a gondolatok, a nő tekintete elsötétedett és a vörös szaténnal fedett hatalmas franciaágyra zuhant. Succor úgy pattant fel a fotelből, mintha tüzes vasat dugtak volna fel formatervezett tomporába. Füstszerű alakot öltve a nő mellé illant, majd ismét emberszerűvé szilárdult.
- A kibaszott életbe! –morogta dühösen, miközben a nő tarkója alá nyúlt, hogy felemelje és maga felé fordítsa fejét. Ismét szurokszínné vált íriszei végigsiklottak vonásain. Dús ajkain melyeket már nem festett cseresznyepirosra és duzzadtra a csókjuk, arcát nem lepte halvány pír azért, mert zavarba jött. Sokkal inkább egy hullára emlékeztetett, egy még így is farok keményítő hullára. Ennek ellenére tudta, hogy ezúttal elbaszta a dolgokat. Legszívesebben belevágott volna a falba, ám ezúttal nem valaki fejét, sokkal inkább a sajátját vagy éppen öklét roncsolta volna benne szét.
- Mit a faszt csinálsz velem?! – súgta alig hallhatóan, majd magához húzta törékeny testét miközben gondolatával utasítást küldött az egyik szolgáló agyába, hogy jöjjön vissza. Most életében és holtában először nem tudta mit tegyen. Ezúttal nem hagyatkozhatott arra, hogy bármelyik démoni képességét bevesse, hogy felébressze őt, hiszen egy ilyen trükk sem volt a tarsolyában. Így hát annyit tehetett csak, hogy várt míg az egyik halandó feljön és csinál valamit… bármit, amivel visszahozza ismét a jelentbe boszorkáját.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:58 pm

Öntudatlanul lebeg a semmiben, súlytalanul, holt teherként áramlik az Univerzum fekete, csillagporos folyamában. Gondolatai ólomlábakon vánszorognak elméjének ragacsossá vált sártalaján. Emlékképek úsznak felszínre ködburkolta tudatának legmélyéről, miközben szelleme pucéran, testtelenül, húsburkát vesztetten sodródik, örvénylik a Kozmosz sűrű masszájában. Lelki szemei előtt formát ölt szeretett Húga törékeny, karcsú alakja. Látja Leni finom vonások közé zárt arcát, bársonybarna lélektükreit, csokoládészínben fénylő tincseit… Látja a lány hangulatait… önfeledt mosolyát, durcás csücsörítését, gondterhelt ráncokba gyűrt homlokát. Szíve összeszorul, ha arra gondol, hogy Húga most mennyire aggódhat érte… miatta… Nem szokása szó nélkül eltűnni, kámfort játszani. Tény, hogy mindig kissé lázadó volt… Talán nem is kissé… De Leni mindig tudja, hol jár, merre találja őt... És sosem veszik nyoma néhány óránál tovább. Egyszerűen csak olykor égető szükségét érzi, hogy elvonuljon saját világába… Hogy rendet tegyen sötétté borult gondolatai, érzületei között… Akárcsak testvére, ő is késélen táncol… Árnymágus apjuk sötét mágiával átitatott vére átokként fojtogatja őket… A jó és rossz határmezsgyéjén járnak. Lelkének fényben ázó és árnysújtotta részei örökös csatában állnak egymással, amióta csak az eszét tudja. És mostanában, hogy közeledik a Kiteljesedés pillanata, egyre sűrűbben szivárognak elméjébe sötét gondolatfoszlányok… Ereje duzzad, növekszik és neki minden erejét felemészti, hogy képes legyen irányítani, kordában tartani azt. Ráadásul a Gonosz úgy kerülgeti, akár macska a forró kását… Kóstolgatja állhatatosságát, ostromolja védőfalait. Láthatatlan Árnykatonák érkeznek álmaiban, hogy átcsábítsák a rossz oldalra… Jönnek, hogy hol erőszakos eszközökhöz nyúlva, hol negédes szavak mögé rejtve álnok szándékukat, a homályuralta ösvényre vezessék… De ha addig él is, küzdeni fog. Körme szakadtáig, végkimerülésig. Nem adja a lelkét. Nem lép a Sötétség Ösvényére. Fényboszorkány akar lenni. Sőt, már most is az. Gyógyító. Aki arra tette fel az életét, hogy másokon segítsen. Hogy fájdalmat enyhítsen, rontást törjön, betegséget mulasszon el. Hogy tisztelje az Életet, a Természetet, annak minden teremtményét. Előbb rágja le a saját karját, akár a csapdába esett róka, minthogy ártson bárkinek is. Sok mindennel meg lehet vádolni, azzal, hogy indulatos, lobbanékony, pimasz és lázongó. De azzal nem, hogy gonosz lenne, vagy, hogy rossz szándék hajtaná.
Lustán ciruláló gondolatai ekkor visszarepítik életének azon sarkalatos pontjához, mikor is megtudta, hogy édesanyja, a tisztaszívű, galamblelkű fényboszorkány halott… Egy sötét tűzmágus ragadta el a tündérszerű, gyönyörű nő életét, ezzel árvává téve Húgát és őt. Szüleik a fehérmágiát űző szélboszorkányok és a sötét varázslattal élő tűzmágusok közt tomboló, hosszú évszázados háború tüzében enyésztek semmivé. Bár apjukat sosem ismerték, mégis mindkettőjüket mélyen megrázta nemzőjük halálhíre. Különösen, hogy az anyjukhoz fűződő titkos, elátkozott szerelem okozta a vesztét. Tulajdon testvérei oltották ki az életét, mikor fény derült a leplezett románcra. Aztán a tűzmágusok anyjuk után eresztették az egyik leghatékonyabb és legkegyetlenebb kivégzőjüket, Costellus-t, „A Hóhér”-t, aki úgy mészárolta le a nőt, akár egy levágandó állatot. Elvágta a torkát, kivéreztette, ereinek varázserővel bíró életnedvét az utolsó cseppig elrabolta. Az alávaló árnyboszorkányok szégyenletes szokása összegyűjteni tisztalelkű fajtársaik vérét, hogy aztán felhasználják azt sötét szertartásaikhoz, rontó praktikáikhoz, így gyalázva meg, csúfolva ki holtukban a legyilkolt fényvarázslókat.
Ezért is gyűlöli annyira mélyen gyökeredzőn és megalapozottan a sötét tűzmágusokat. Erre most hozzá akarják kényszeríteni egyikükhöz. Ráadásul a vezetőjükhöz, akiről úgy tartják, hogy valóban az Árny nemzette, hiszen csakis valamiféle sötét varázslatnak köszönhető, hogy szív nélkül is képes volt kifejlődni és világra jönni. Ráadásul azóta is üresen kongó mellkassal tapossa a Föld szilárd kérgét… Retteg Marcus-tól, a kegyetlen, velejéig romlott, aberrált szörnyetegtől, akinek beteges szokásairól, irgalmatlanságáról vérfagyasztóan rémisztő pletykák keringenek a boszorkányok köreiben. De nem csupán a férfi személyétől tart… Nem akar az árnymágusok közt élni, nem akar ártó, léleksorvasztó közelükben lenni… Retteg attól, hogy akarata ellenére átfordul, ha a közelükbe merészkedik. Az ereiben csörgedező keverékvérben megbújó sötétség felül fog kerekedni, ha megérzi az övéit… Nem! Inkább felvágja az ereit és kifolyatja belőlük átoksújtotta, romlott vérét az utolsó cseppig…
Zaklatott tudatából kiolvadnak az iménti, baljós gondolatok, hogy helyükbe egy náluk is ijesztőbb kép tolakodjék. De az az iszonyatos, nem rég átélt emlék nem elégszik meg ennyivel. De nem ám. Vérgőzös mozgóképpé, horrorfilmmé elevenedik. Újraéli az ájulása előtti percek eseményeit… A szőke nő koponyájának fallal történő, módszeres, véres szétforgácsolását. A Démon kegyetlen válaszát az ő engedetlenségére… Miatta halt meg az a szerencsétlen nő… És milyen borzalmas halála volt… Miatta… A hülye makacssága, a nyughatatlan, lázadó természete miatt… A bűntudat horgas, pengeéles karmai újult erővel marnak lelkének anyagtalan szövedékébe. Még hogy fényboszorkány?! Gyógyító?! Hiszen ő volt az, aki halálra ítélte azt a nőt. Ő adta ki kivégzésének parancsát… A Démon csupán a lecsapó pallós volt… A hóhér. Az ő lelkén szárad egy élet kihunyása. Gyilkossá lett… A szívét szaggató fájdalom könnyeket mar a szemébe. Lezárt pillái mögül kristálycseppek gyöngyöznek elő és csurrannak alá vértelenné sápadt arcán. Nincs eszméleténél és mégis, tudata, lelke tökéletesen éber. Különös, kettős állapot. Nem érzékeli a külvilágot, minden figyelmét belső folyamatai kötik le. Teste vakon, süketen, kiiktatott érzékszervekkel hever fényévnyi távolságra élénken működő elméjétől, bűntudattól gyötrődő szellemétől. Azt kívánja, bárcsak meghalna most. Bárcsak kicsavarnák botor szívéből az Életet a Zord Kaszás jeges csontujjai… Abból a buta, hiszékeny, megvezethető érzőszervből, mely egy őrült pillanatig majdnem kedvelte a Démont…
Ám a megváltó Halál helyett jeges víz érkezik. Egyenesen az arcába. Na, ezt már érzi. Ha csak tompán, távolról is. Az arcbőrébe ágyazott idegsejtek felfogják és továbbítják fekete, masszasűrű köd alá szorult, kómázgató agyába a fagyosan szúrós cseppek keltette ingerületet. Szférákban csapongó, bűnbánattól tépázott lelke lassan, tollpiheként ereszkedik vissza Földön hagyott testébe. Érzékszervei megébrednek. Hirtelen még túlontúl élesen is reagálnak a külvilágból érkező ingerekre. Fülébe mélyen morajló, ismerősnek tűnő, izgatott férfi-, és szopránfekvésű, nyugtató tónusú női hang elegye lopakodik. Az elméjébe szivárgó szófoszlányok nem öltenek értelmezhető formát tudatában. Gyorsan szétfoszló párapamacsokként oszlanak semmivé fejében. Orrának nyálkahártyáját füstös, fűszeres pézsmaillat szántja fel. Cserepesre száradt ajkai közé, tikkadt nyelvére hűvös vízfolyam árad, mely lustán, hidegen, nyálkás testű csigaként kezd lefelé araszolni porzó torkán. Karjának fedetlen felhámját cirógató-csiklandós légáramlat nyalja végig, libabőrt hagyva rajta. Megrezdülnek pillái, de nem nyitja ki szemeit. Ekkor újabb adag deres vízpermet zúdul az arcába. Méltatlankodó nyögés szakad fel ajkainak résén. Jobb karjában megrezdülnek az izmok. Teste önhatalmúlag mozdul, nem várja be agyának parancsát. Lassan felemeli kezét és vakon, erőtlenül legyezve próbálja elhessegetni arcától a hideg víz forrását. Virgonckodása következtében sikeresen félrenyeli a torkára szivárgó hűvös cseppeket. Köhögés rázza meg zsibbadtnak érzett testét. Szíve gyorsabb ütemre vált, vérkeringése megélénkül. Felpattannak szemhéjai. Fénytől elszokott pupillái gombostűfejnyivé szűkülnek, fekete karikák pattannak szemei elé és ott lelkes ugrabugrálásba fognak. A nyelőcsövét szaggató köhögés úgy szakad meg, mintha elvágták volna, mikor végre kipattognak látóteréből a sötét karikák és tudatosul benne, hogy ki hajol fölé… A Démon! Riadttá élénkülő tekintete végigtapogatja a pokollény veszélyesen jóképű arcának minden egyes négyzetmilliméterét. Bosszantó módon meglódul a szíve látva a markáns vonásokra kiülő aggodalmat (???). Tudja jól, hogy mit kellene tennie. Józan esze arra bíztatja, hogy bontakozzon ki a köré záródó, erős karok öleléséből, húzódjon el a perzselő hőt sugárzó testtől. Igen. Ez lenne a helyes. Ám ő nem próbál kitörni a nem kevés kockázatot jelentő, forró ölelésből. Megbéklyózza tagjait az a félelemmel vegyes vonzalom, amit akarata ellenére az arrogáns, kegyetlen Démon iránt táplál. Francba! Hát tényleg ennyire gyenge lenne?! Máris megbabonázta a Gonosz?! Máris átcsábult a Sötét Oldalra?! Ez biztos csak valami beteg vicc… Egy rossz álom. Eszébe jut hány alkalommal reménykedett már abban a mai este folyamán, hogy nem a valóságban, hanem valami pocséknál is rémesebb álomban van…
- Minden rendben? – kérdezi egy kellemesen hajlékony, selymes szoprán, megszakítva Ewa önostorozó gondolatmenetét. Ekkor látóterébe hajol az a kleopátra-frizurás, húszas évei végét taposó, szép arcú nő, aki a szétpozdorjázott fejű, szőke lány eltakarításában segédkezett mielőtt ő egy jól időzített ájulással kivonta magát a forgalomból. Tekintete a fekete szépség ujjai közt kéklő ásványvizes palackra szegeződik. Tehát Miss Cleopatra volt az, aki eszméletre locsolta. És vajon le szokott feküdni a Démonnal? Gazdája minden igényét készséggel kielégíti? ÉS EGYÁLTALÁN MI A FÉSZKES FENÉÉRT FOGALMAZÓDNAK MEG BENNE ILYEN HÜLYE KÉRDÉSEK??? Erővel hessegeti ki fejéből a zavaró gondolatokat, majd torkot köszörül és szóra nyitja ajkait.
- Azt hiszem… már rendben leszek… Köszönöm… - mondja, miközben fürkésző tekintete a bige telt kebleire téved. Most először van módja alaposabban megfigyelni a nőt. Érzéki domborulatokkal megáldott testén szűk, mélyen dekoltált, vérpiros ruha feszül, mely szembeszökő módon hangsúlyozza ki idomait, azaz kerek fenekét, nőies vonalú csípőjét, darázsderekát, duzzadó melleit. Hosszú, napcsókolta bőrbe vont combokon, formás vádlikon, csinos bokákon siklik végig Ewa pillantása. A gazellalábak természetesen tűzvörös tűsarkú cipőkben végződnek. Egyértelmű, hogy nem csak takarításra és ájult boszorkák eszméletre locsolására van befogva a nő. Ewa azon kapja magát, hogy kifejezetten idegesíti a gondolat, hogy ezek a bronzbarna, bársonyos combok rendszeresen szorítják maguk közé a Démon izmos csípőjét. Na, már csak ez hiányzik neki! Úgy kell emlékeztetnie magát, hogy ő tulajdonképpen utálja az Obszidiánszeműt! Elrabolta, fogva tartja, a szeme előtt törte el egy pasas gerincét és verte szét egy nő agyvelejét a falon! Ez egy agyrokkant, morálvesztett, lelketlen szörnyeteg! Ebben a szellemben hergelve tovább magát, kifejti magát a férfi karjai közül és hátrébb araszol a pokollénytől. Egészen addig rákol a terebélyes ágyon, míg háta a falnak nem ütődik. Felhúzza lábait, vékony karjaival átkarolja őket és vegyes érzületeitől zaklatottan, bizalmatlanul pislog ki térdkalácsainak fedezékéből.
- És most? – kérdezi fojtott hangon, miközben a Démon iránt ébredt érzelmei hadszíntérré változtatják lelkét. Jégfogú félelem fagylalja, vérhevítő vonzalom olvasztja vadul hánykolódó, bukfencező szívét, míg szürke dühfellegek híznak elméjében és bíbor vágylángok pislákolnak testében. Gyűlölnie kellene ezt az erőszakos, agresszív pasast. Gyűlölni is akarja. De bármennyire is próbálkozik… egyszerűen nem megy…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 10:58 pm

+18
Beteges elméjébe férkőzött a tudat, hogy valami kifordult világba csöppent. Nem létezett, hogy Ő, aki megannyi ember és más lény életét tette már tönkre – és ezért kibaszott büszke volt magára -, most egy halandó nő ráadásul, aki boszorkány volt az, aki kibillenti ebből az egyensúlyból. Nem volt rohadt Sir Lancelot, aki megvédi az ártatlan bajba jutott nőket. Sőt... éppen az ellenkező szerepet töltötte be általában a történetben. Bűnre csábította a gyengéket, a pokol kénezett útjára terelte őket, hogy aztán ott rohadjon lelkük egy örökkévalóságon keresztül. Nem érzett szánalmat sem pedig megbánást. Élvezte, ha kínkönnyeket csalhat ki a fehérnép egykor ragyogó lélektükreiből. Ő volt az, aki közel húzta a nőket, elhitette velük, hogy örökké boldogok lesznek, de mindezt csupán azért, hogy még jobban fájjon a másiknak az, mikor megtudja, minden kiejtett szó csak hazugság volt. Egyszerű színjáték, ő pedig egy játékszer, akit Succor kénye-kedve szerint használta, aztán elhajított, mint egy szemetet. Szemében egyik nő sem volt különb a másiknál. Arra voltak jók, hogy táplálkozzon belőlük, kihasználja testük nyújtotta búja örömöket. Erre most mit csinál? Hogy viselkedik? Mint egy kibaszott kretén nyálgép. Elájult boszorkát tartotta karjai között, belsőjében pedig olyan érzések keltek életre, melynek eddig létezéséről sem tudott. Bár ő maga valaha halandó volt, de akkor sem érzett semmi ilyesmit. Már akkor is egy igazi féreg volt, akit a fájdalom és a kefélés érdekelt semmi más. Felőle aztán az egész rohadt világ felrobbanhatott a gecibe, míg ő megkapja azt, amit akar. Imádta, ahogyan a nőket ájultra kefélheti, akik amint magukhoz térnek még többet akarnak tőle. Még egy szeletnyi extázist, melyet csak ő maga adhat meg. A legszebb dolog az egészben az volt, ha útjára is engedett végül néhány bigét, többé soha senki nem lesz képes őt kielégíteni, a vágy azonban mindig feszíteni fogja belülről. Asmodeus az egyik leghatásosabb fegyvert adta a kezébe, mikor rendjébe sorolták be. Ha egy hozzá hasonló démon egyszer megkaparint valakit, belé vágja izzó férfiasságát, többet egyetlen halandó, de még más férfi sem lesz képes megadni neki azt, amit kíván. Testét mintha örökké vágy tüze perzselné, melybe képesek még beleőrülni is. Ha szerencséje van az illetőnek, összetalálkozik vele valahol a nagyvilágban és ha éppen jó kedvében találja meg őt, megadja neki az enyhülést. De ez nem sűrűn fordul elő. Élvezi, ahogy farkáért könyörögnek a nők és már csak azért sem, nyúlna hozzájuk, hogy lássa gyötrelemtől eltorzult arcukat. Lélek fájdalma a legerősebb ajzószer a magafajta démonoknak. Most pedig ha kívülről látná magát, valószínűleg körberöhögné azt a szerencsétlen faszt, aki az ágyon ül és aggódó tekintettel figyeli boszorkája merev arcát. Éjfekete íriszei rásiklanak szemei sarkára, melyből egy királyos könnycsepp gördül alá. Idegen érzületek bontakoznak ki belőle, ami előrevetíti jövőjét. Ha bárki is rájön megingására, hogy egy olyan nőhöz fűzi a kelleténél szorosabb viszony, aki nincs azon a listán, melyekről lelkeit szedi be, úgy kivágják a retkes pokolból, hogy lába sem éri a földet. Hosszú életet során tapasztalta már mások megingását, olyan démonokét, akik az egyik leghatékonyabbak voltak valaha, egészen addig a percig, míg nem találkoztak azzal a nővel, ki felszínre tépte bennük szunnyadó érzelmeket. Ezek a démonok végül a pokol kapujában találták magukat, örökre száműzve onnan. Vannak, akik képesek voltak megszökni Lucifer elől, ám képességüket vesztett örök futásra ítéltetett szerencsétlenekké váltak, akik már csak árnyékai voltak régi önmaguknak. A szerelemnek nevezett dolog, volt ami tönkre tette őket. Büszke volt magára, hogy eddig egyetlen egyszer sem érezte úgy, hogy veszélyben lenne sorsa, most azonban, hogy a nő ájultan feküdt karjai között, úgy érezte ég talpa alatt a talaj. Muszáj volt valamit kitalálnia, méghozzá sürgősen. A nőről nem volt hajlandó lemondani és amennyire önző fasz volt, ha kell erőszakkal éri el, hogy a Boszorka is akarja őt. Arról viszont soha a redvás életben nem szerezhettek tudomást, hogy van valakije itt, éppen ezért azzal is tisztában volt, hogy a nőt előbb vagy utóbb el kell engednie. Szeme fog szúrni mindenkinek, ha túl sokáig rejteget itt valakit. És egyébként is. Ha a nő éli tovább megszokott ki életét, ő szemmel fogja tartani és rendszeresen meglátogatja őt. Addig megfelel neki ez a felállás, míg valamit ki nem talál, hogy úgy lehessen vele, hogy Lucifer ne dugja fel vasvilláját a formatervezett püspökfalatjába. Fejét gondolatban néhányszor falhoz csapkodta éppen úgy, ahogy nemrég még azzal a szőkeséggel tette. Elment a maradék kibaszott esze is, ha komolyan azon kezd filózni most, hogyan játssza ki Lucifert és Asmodeust egy nő kedvéért. Aki ráadásul még olyan engedetlen is, mint maga az Ördög. Talán éppen ez volt az, ami egyébként annyira tetszett benne. Bírta, hogy ennyire temperamentumos a kicsike, így legalább minden alkalommal, mikor visszapofázik neki, alkalmat ad rá, hogy megbüntethesse őt.
Gondolattól kéjenc vigyor jelent meg képén, éppen abban a pillanatban, mikor a nő ébredezni látszott. Megrebbenő sötét szempillák jelezték, hogy a halandó nőci jól végezte dolgát és visszahozta nőjét a jelenbe. Nagyon helyes, különben kénytelen lett volna ismét szétkenni egy agyvelőt a falon.
Mikor a nő elhátrált tőle nem húzta vissza magához, helyette felállt az ágyról és zsebre vágott kézzel nézett a Kleopátra frizurás nőre, aki egyből vette a lapot. Leszegezett fejjel felállt az ágyról, majd sietve távozott a helyiségből, az ásványvizet azonban itt hagyta, ha a nőnek esetleg szüksége lenne rá. Komorrá vált tekintete rásiklott az ajtó mellett a falon díszelgő nedves felületre, amely a takarítás nyomát jelezte, onnan pedig a boszorkára, aki összekuporodva nézett rá. Azúr színű íriszeiben félelem csillogott, amin egyáltalán nem csodálkozott. Bizonyára egy nő fejének ütemes falba veregetése nem tartozott naponta átéltek közé. Nos, ez majd megfog változni, ha bekerül a való világba. Túl fiatal volt még ahhoz, hogy olyan szörnyűségeket megéljen, minthogy előtte kínoznak egy nőt, vadászok elől kell menekülnie azért, mert rájönnek arra miféle vér csörgedezik ereiben, illetve nem sűrűn találkozott még démonnal. Vannak, akik nála is jóval kegyetlenebbek, hiszen őt még nem is a félelem éltette, hanem a vágy, mely valljuk be azért jobb változat az előbbinél.
- Mi és most? És most megnyugszol végre és elfelejtjük, hogy valaha is találkoztunk ezzel a nővel. Mivel levezethettem a feszültséget, amit a te kis lázadásod szított bennem, azt hiszem kvittek vagyunk. Fátylat boríthatunk az egészre. – válaszolta halálos nyugalommal, majd vesztelgő mosolyra húzódott szája széle. Előhúzta zsebéből a kezét egy szál cigivel együtt, majd ajkai közé véve pirokinetikus erejét felhasználva meggyújtotta annak végét. Szívott egy mélyet belőle, mire annak vége a megszokott narancssárgás fénye helyett zöldes árnyalatban kezdett felizzani. Metsző tekintetét végig a boszorkán tartotta, aki még mindig összekuporodva ült az ágyon, félig sokkos-félig már józan állapotban.
- Ma éjszakára itt maradsz. Remélem eléggé megértettem veled mi történik, ha szökni próbálsz. Hidd el nem lesz nálam rossz. Ne tévesszen meg, hogy démon vagyok. –pofátlan vigyorra húzta száját, majd rákacsintott a boszorkára. – Most elmész és lezuhanyozol, addigra készítenek neked valami vacsorát közben pedig részletesen beszélsz nekem arról a faszról, akihez hozzá akarnak adni. Nemleges választ nem fogadok el. – elrugaszkodva helyéről megindult a kuporgó nő felé, majd mikor odaért hozzá hosszú ujjait a vékony karok köré kulcsolta és felrántotta magához. Ezúttal nem volt durva, ujjait nem vájta bele bársonyos bőrbe vont felkarjába. Felemelve fejét a plafon felé fújta sötét színű füstöt, melynek koránt sem olyan aromája volt, mint azoknak a szennyeknek, melyet a halandók szívtak. Ujjait felfelé csúsztatva nyakára, majd tarkójára simítva megfeszítette őket ezzel belemarkolva az étcsokoládé színű selymes fürtökbe. Miután hátrahúzta fejét és feltárult előtte kecses ívű nyaka, minden vér az agyából farkába áramlott, mely egy másodperc töredéke alatt gránitkeménnyé merevedett. Hogy megmutassa a hatást, melyet a nő váltott ki belőle, ágyékát a boszorka puha öléhez nyomta.
- Ott leszek én is, mikor letusolsz. Nézni akarom, ahogy a csupasz melleiden folyik végig a víz, miközben ívbe feszül a hátad. Nem érek hozzád, ha nem akarod, de látni foglak.
Hangja, miközben a nő fülébe suttogott, sötét fűszerezést kapott. Szinte lelki szemei előtt látta a jelenetet, melyet lefestett az imént, ám tisztában volt vele, hogy ez csak halvány árnyéka volt annak, amit ténylegesen látni fog.
Feszes ajkai közé vette a nő fülcimpáját, majd nyelvét végighúzva arcának vonalán, ajkainál ért véget útvonala. Szája birtoklóan csapott le nedvesen csillogó eperszínű ajkakra, miközben hangos morgás szakad fel legmélyéről. Ujjai erősebben markoltak a puha fürtök közé, majd nyelvét ellentmondást nem tűrően csúsztatta be a lágy hússzirmok közé. Úgy csókolta, hogy a nő minden gondolatot kisöpörjön fejéből. Ne gondoljon arra, hogy gyakorlatilag elrabolta, fogva tartja, nem akarta, hogy ismét megjelenjen előtte a kép, miként vet véget a szőke luvnya életének. Azt akarta, hogy lába közéből a nedvesség cseppjei folyjanak végig belsőcombján ezzel is kimutatva mennyire kívánja. Igen, azt akarta, hogy a karjai között tartott boszorka, az Ő boszorkája szinte epekedve kívánjon tőle még többet…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 11:00 pm

Karjaival még mindig ölelve felhúzott térdeit, fátyolos tekintettel figyeli, ahogy a Démon feláll az ágyról, majd jelentőségteljes pillantást vet Miss Cleopatra-ra, aki értve a célzást bólint, felegyenesedik mellőle, majd ringó csípővel kivonul a helységből. Ő ellejt, az ásványvizes palack marad. Ewa pillantása a kék pillepalackra siklik. Száját komplett sivatagnak érzi. Nyelve repedezve szikkad, akár az aszály sújtotta, szomjazó föld. A vízért nyúlna, de nem mer. Úgy tűnik most már ötször is meg kell gondolnia, mielőtt cselekszik. Életek múlnak döntésein. Lassan fogta fel ezt, s most egy ártatlan nő élete szárad a lelkén. Más fizetett meg az ő nehézfejűségéért és makacsságáért. Még leglidércesebb rémálmaiban sem hitte volna, hogy valaha efféle helyzetbe keveredik. Ha egy jós ezt a jövőképet tárja elé, hát szörnyülködve körberöhögi és minimum zakkantnak nézi. Riadt, kissé még ködös pillantását lassan az Ónixszeműre emeli. Újra kénytelen megállapítani, hogy Lucifer, az a morálvesztett gazfickó aztán ért hozzá, hogy milyen bőrbe bújtassa lélekrabló katonáit. Olyan külsővel, mint amit a Démon is birtokol, valóban nem nehéz női lelkeket megrontani és a Pokol kénköves, lángok falta bugyrába taszítani. Bár utálatosnak és csúnyának látná azt az éles vonalakkal megáldott, csontosan markáns arcot. Bár taszítónak vélné azt a magas, szíjasan izmos alkatot. Bár képes lenne elvonatkoztatni a Démon nők megvezetésére alkotott külsejétől. És mintha ez nem lenne elég, ott van a Pokollény sötéten delejező, egyszerre ijesztő és vonzó aurája, mely úgy húzza magához akár, a gravitáció. Nem beszélve szurokfekete, csupapupilla íriszeiről, lézerező, vesébe látó tekintetéről és a füstös, kénes, mégis pokolian csábító illatáról. Ó, a szemétláda! Legszívesebben tíz körömmel esne neki annak a pofátlanul jóképű, idegesítően sármos fejének! Véresre tudná karmolni azt a bronzos árnyalatú bőrbe csomagolt, fekete borostával hintett pofázmányt! Aztán kifulladásig csókolná azokat a tökéletes vonalú, kéjt és fájdalmat ígérő ajkakat... A belsejét feszítő vágyba oltott harag aképpen duzzad és hízik benne, akár a nyári égboltra úszó, sötétszürke viharfelleg. A lelkét feszítő szélsőséges indulatok megrémítik. Előhozzák legrosszabb énjét. Felébresztik a tudata mélyén szunnyadó Gonoszt, melyet Atyja vére plántált belé… A Démon túl intenzív hatással van rá. Kiforgatja önmagából, elmorzsolja lelki békéjének utolsó porszemeit is, felperzseli, lángtengerré gyújtja hidegfejűségének télbe fagyott vidékét. Veszélyt jelent. Óriási veszélyt. Több szempontból is. Nem engedhet neki… Nem hagyhatja, hogy a tűz, melyet testében ébreszt, elhamvassza józan eszét. Egyik része, a sötét boszorkány, szíves örömest odaadná magát az Ónixszeműnek, kifejtené őt ruhájából, végigsimogatná lávaforró bőrbe burkolt izmait, megkóstolná, csókolná, nyelvével becézgetné azokat, miközben testébe fogadná sziklakemény vesszejét. Másik énje ellenben, lelkének fényes fele, sikoltva mond NEM-et minderre. Nem akar egy kátrányos lelkű, gátlástalan, velejéig romlott lény egyszer használatos, eldobható játékszere lenni. Ő hű akar lenni a népéhez, az elveihez, a saját maga támasztotta elvárásokhoz. Ám bármennyire is küzd ellene, elméjébe súlyosan korhatáros, fülledt hangulatú képek törnek be, még inkább felzaklatva egyébként is zilált, hadszíntérré vált lelki világát. Nem és nem akarja látni a Démont, ahogy agresszív kifejezéssel arcán, pokoli tűzzel szemeiben leszaggatja róla az összes ruhát, hogy aztán nadrágszíjjal az ágyhoz erősítve csuklóit, durván szétfeszítve combjait keményen magáévá tegye őt. Nem akarja látni, miként vonaglik, szégyen és gyalázat!, kéjtől remegve, kínmámoros nyögéseket hallatva a testét birtokba vevő Pokollény alatt. Nem és nem! Az arcpirító képek ellen lázadó józan esze, szinte sikítva tépi ki elméjéből a rémisztő és vérforraló, bűnre csábító filmkockákat. Úgy szakítja ki azokat fejéből, mintha csak bőr alá fúródott, sebbe tört méregfullánkok volnának. Ekkor a Démon szóra nyitja ajkait, rezzenéstelen, fekete tekintetét Ewa akvamarinkék, ájulástól ködös íriszein tartva. Sötét tónusú, érces baritonjában nem vibrál feszültség. Higgadtan beszél, vonásain sem tükröződnek indulatok. A lány arcára viszont döbbent kifejezés költözik, lélektükreiben, szokásos módon, félelemszikrák és dühlángok is egyaránt villódznak.
„Azt hiszem, kvittek vagyunk.”
„Fátylat boríthatunk az egészre.”
Mondá a Pokollény és Ewa legszívesebben keserű, gúnyos nevetést hallatna mindezek hallatán. Kvittek?! Csakis egy megátalkodott, aberrált agyú démon elferdült értékrendje szerint lehet egyenértékű egy könnyű kis szökési kísérlet egy ártatlan nő agyának falon történő szétkenésével. Megáll az ész és egy helyben toporog! Ráadásul az Ónixszemű még fátylat is akar borítgatni a történtekre! Mintha az olyan egyszerű lenne. Mintha csak egy laza nézeteltérésről lenne szó. Hogyan száműzze emlékei közül azokat az iszonyatos, gyomorforgató rémképeket? Hogyan űzze ki lelki füleiből a szerencsétlen nő dobhártya-, és szívszaggató halálsikolyait? Hogyan olvassza ki orrából a kiontott vér fémes szagát? Nem akar hinni a füleinek. Viszont tanult az esetből. Ezért csöndel. Nem szájal vissza, néma hadviselést folytat. Vékony vonallá préselt ajkakkal figyeli, ahogy a férfi fekete papírba sodort dohányrudat tol az ajkai közé. A cigi végén ciánzöld parázs izzik fel. Tekintete a fellibbenő, karcsú, hajlékony, mennyezet felé nyújtózó füstkígyóra szegeződik. A szoba légterét hamar kénes-fűszeres, szúrós illat árasztja el, mely beszivárog orrába és felkarcolja szaglóhámját. Ám a légcsövébe robbanó, füstös légkorty aromája nem kellemetlen. Borsos, kesernyés, tüzes. Hasonlatos a Démon testkipárlásához. Míg ő a fekete cigiből feltörő füst illatát elemzi, az Ónixszemű tovább fűzi mondanivalóját. Ewa pedig padlót fog a hallottaktól.
„Ma éjszakára itt maradsz.”
Hogy mi?! A lány kecsesen hajladozó füstkígyón időző tekintete a Pokollényre villan, mikor értelmet nyernek fejében annak szavai. Döbbenetében elkerekednek szemei, konokul összeszorított ajkai elválnak egymástól, agyában áramszünet áll be. Feje megszédül, gyomra megvonaglik és felugrik a torkába, ami viszont elszorul. Szélütöttségében még megszólalni sem tud. Letaglózzák a Démon szavai. Ám ha azt hiszi, ennél kiakasztóbb meglepetés már nem érheti, hát csalatkoznia kell. Hallja és érti ugyan a „zuhanyzás” és „vacsora” kifejezéseket is, de nem akad fent rajtuk, ugyanis áram híján maradt, renyhe agykapacitását teljes mértékben lefoglalja a „Ma éjszakára itt maradsz.” mondat feldolgozása. Azonban nincs módja sokáig rágódni a dolgon, ugyanis a Démon a tettek mezejére lép. Hozzá lép, lenyúl érte, hosszú, erős ujjait a felkarja köré zárja és felrántja magához. Nem durván, de ellentmondást nem tűrő határozottsággal. Ő pedig engedelmesen feláll az ágyról, részint azért, mert még mindig kótyagos az imént elhangzottaktól, részint pedig azért, mert tudja már, hogy milyen következményekkel jár, ha ellenszegül az Ónixszemű akaratának. Ha ő lázad, valaki meghal. És a házban rajta kívül tartózkodik még két halandó. Egészen biztos benne, hogy a Démon gondolkodás nélkül végez velük is, ha ő ürügyet szolgáltat rá. A szokásos testi tüneteket észleli magán a férfi közelében. Szíve, noha a félelem jégujjai markolják, megugrik szegycsontja mögött, ezzel egy időben vére megárad, gyomra megremeg, miként térdei és alsó ajka is. A Démon testéből sugárzó hő beférkőzik ruhái alá, lángnyelvével végignyalja bőrét, parányi tüzeket gyújt idegvégződéseire. Szótlanul figyeli az érzéki vonalú férfiajkak közül előhömpölygő füstfelhőt, majd összerezzen, mikor érzékeny nyakbőrére simulnak a Pokollény hosszú, parázsbőrbe vont ujjai. Szíve bukfencet vet bordáinak rejtekében, pulzusa világcsúcsot ugrik. Nem akar a kísértésbe ejtő, pokolian vonzó arcra nézni, ezért lehunyja szemeit. Élesen beszívja a levegőt érezve a hajába merülő, tarkótincseire markoló ujjakat. Szempillái megremegnek, tüdejéből kirobban a levegő, mikor a Démon hajánál fogva hátrahúzza a fejét. Áruló teste dúlt méhkasként bolydul meg. Vágy villámlik végig idegpályáin, cikázik keresztül gerincén és sajdítja meg ölét. Az ölét melyhez a következő pillanatban valami kemény szorul. Amint leesik neki a tantusz, hogy mi az, ami bizsergő ágyékához nyomódik, felpattannak szemhéjai. Arcát pír futja el, lábaiból kifut az erő. Mindezek tetejébe pedig bónuszként érkeznek az arrogáns Démon pofátlan szavai, melyek hatására még magasabbra csapnak fel benne a testét ostromló vágylángok, még mélyebb zavarba lökik őt, és még tovább tüzelik a tudatát rágó haragot. Előtte kellene zuhanyoznia?? Mégis mi a fenét képzel ez?! Látni akarja, ahogy végigfolyik a mellein a víz?? Mintha csak váltózuhany alatt állna, hol jéghideg, hol lávaforró hullámok öntik el, borzongatják meg, csalnak libabőrt testére. Talán csak rosszul hallotta… A tudata mélyéről csipogó, halványka reményhang hallatán legszívesebben gúnyosan felkacagna. Naná, hogy nem hallotta rosszul. Füleiben még mindig ott morajlik az Ónixszemű karcos, bugyiszaggató, sötét színezetű orgánuma, fülkagylójának érzékeny bőrén még mindig ott ég perzselő lehelete és elméjében ott villognak vörös neonfeliratként a férfi szavai. Szóval tévedés, félrehallás kizárva. Mély levegőt vesz és megpróbál arra koncentrálni, hogy egyben tartsa széthulló gondolatait, cseppfolyóssá olvadó testét, két irányba húzó lelkét. Ez különösen nehezen megy úgy, hogy közben fülkagylóját foglyul ejtik a Pokollény izzó ajkai. Szorosan összepréseli száját, így fojtva vissza külvilágra kívánkozó nyögését. Nem szeretné bátorítani az amúgy is pofátlanul bátor férfit. Aki érthetetlen módon úgy bánik vele, mintha a tulajdona, mintha személytelen tárgy volna. Szemmel láthatóan a Démont nem érdekli semmi más, csak saját igényei és akarata. Tesz rá, hogy ő itt szándékozik-e éjszakázni, hogy szeretne-e előtte zuhanyozni, vagy vacsorázni, vagy csókolózni, vagy bármizni! Nem mintha ezen meg kellene lepődnie. Elvégre démon! A Pokol önző, elvtelen, korhadó lelkű fattya! Akinek lángokból szőtt ajkai most végigvonulnak arcán tűzösvényt húzva maguk után. Szíve tébolyodottan bukfencezik mellkasában, vére száguld ereiben, gyomrában pillangók verdesnek, és titkon várja a pillanatot, a pillanatot, mikor az a démoni száj végre eléri az övét… Várja és utálja érte magát. Utálja gyengeségét, női mivoltát, azt, hogy éppolyan esendő, akár a többiek, akiket sikerrel csábított el az Ónixszemű. Azaz minden olyan nőnemű lény, aki valaha röntgenező, éjfeketén izzó tekintetének kereszttüzébe került. Mert biztos benne, nem született még a Földre olyan lány, vagy asszony, aki képes lenne ellenállni ennek az elviselhetetlenül arrogáns, szívtelen férfinak. Ajkai remegve válnak el egymástól, mikor lecsapnak rájuk a Démon tüzes, feszes ajkai. Azon kapja magát, hogy a Pokollény testéhez simul, miközben felemeli szabad kezét és tenyerét a férfi mellkasára simítja. Forró, acélos izmok feszülnek ujjai alá, vágytól sajgó öle még szorosabban préselődik az Ónixszemű grántikemény ágyékához. A falánk, forró csók elhamvaszt minden épkézláb gondolatot a fejében, felperzseli utolsó védővonalait is, lángtengert támaszt érzékviharban hánykolódó testében. Már arra sem emlékszik miért akart ellenszegülni a virtuóz módon csókoló Pokollénynek. Agyára a szenvedély vörös köde ereszkedik, nem hall más, csak saját vérének zubogását, a légcsövében járó légkortyok süvítését és szívének erőteljes, gyors ütemű dobbanásait. Újra orrába szivárog a férfi nem e világi, sötéten fűszeres, füstösen fanyar illata, ízlelőbimbóin szirmot bont nedves, izmos, lávameleg nyelvének borsos-kénes íze. A Démon mellkasán időző tenyere magától mozdul, mikor feljebb csúszik az Ónixszemű vállára, majd nyakára. Ám nem áll meg ott. Továbbsiklik a férfi tarkójára. Agya már rég kivonta magát a forgalomból, bíborszínű, masszasűrű felhő burkolja. Testét immár ösztönök, vágyak, tudatalattijának akarata irányítja. Begörbíti ujjait és körmei hegyével végigszánt a Démon haján.
- Gyűlöllek, Lelketlen Szörnyeteg… Utálom, hogy tárgyként… kezelsz… hogy fogva tartasz… hogy azt hiszed, bármit megtehetsz velem…- nyögi a száján mozgó, észveszejtő ajkak közé, miközben tompa fejjel arra gondol, bár igazak lennének a szavai.
- Ha nézni akarsz… ahogy fürdöm… - folytatja mondandóját vörössé gyulladt arccal, szenvedélytől és zavartól szélütötten, a csók hevétől zihálva, reszkető ajkakkal – előbb… le kell… vetkőztetned… - súgja alig hallhatóan. Nem akarja elhinni, hogy saját akaratából ejtette ki ezeket a szavakat. Hát tényleg ennyire gyenge volna? Hát valóban létezik az a szenvedélyvihar, melynek forró passzátszele letarol minden gátat, elsöpör minden elvet? Igen… A Démon vérforraló közelsége és tüzes csókja képes olyan pusztító erejű vágyhurrikánt támasztani benne, mely elfújja kötelességtudatának és önuralmának utolsó morzsáit is.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 11:01 pm

+18
Sejtette, hogy ezzel kifogja váltani a tűzről pattant kis boszorkából a haragot. Az, ahogyan arca megvonaglott felháborodásában, íriszei szinte szikrákat szórtak, gyönyörű arca pedig vörös árnyalatot öltött magára, még intenzívebb hatást váltott ki belőle. Farka egy pillanat töredéke alatt az eddiginél is keményebbé vált. Na, ez már tetszett neki. Imádta látni a benne dúló haragot, pedig még csak nem is kibaszott haragdémon volt. Őt a szenvedély éltette és az, ha a nők lába köze már attól bársonyosan sikamlóssá vált, ha csak rájuk nézett. Pontosan ezt a hatást kellett kiváltania belőlük. Tudják, hogy a mi a dolguk. Azonban az, hogy ezt a kis boszorkából ő váltotta ki, csak még izgalmasabbá tette számára a dolgok alakulását. Szinte már várta mikor vágja képen, hogy apró kis tenyere kivörösödjön a csattanástól. Az lett volna csak az igazi kéjmámor. Ő azonban semmit sem tett. Olyan kitartó volt, ami még Succort is elismeréssel töltötte el, pedig vajmi kevés dolog akadt már a Földön számára, ami meglepetést tartogathatott. A boszorka viszont nem olyan volt, mint azok a szukák. Ez mi sem bizonyította jobban, hogy végső akaraterejével is, de küzdött ellene. Menekülni próbált, pedig nem volt számára remény. Ha valakit nem akar elengedni, az nem is lesz képes távozni. Erejét blokkolta, bár akadt pillanat, amikor képes lett volna megszabadulni tőle, de ezzel a nőci nem volt tisztában. Nem is kellett tudnia róla. A nőt maga mellett fogja tartani mindenáron. Ha akarja, ha nem. Felőle aztán tehetett bármit, fenyegetőzhetett azzal, hogy az egész famíliáját ráküldi. Kibaszottul nem érdekelte. A boszorka akkor is az övé lesz, ha kell erőszakkal láncolja magához. Agyába nem kívánt belemászni, mert azt akarta, hogy saját magától mondja ki azokat a bűvös szavakat. Elakarta érni nála, hogy epekedjen érte. Ami talán már most sikerült is, még ha ő magának nem is vallotta be. Érezte a belőle áradó vágyat, miként izzó nyelve meggátolhatatlanul tőrt előle puha kis ajkai között. Hosszú ujjait keményen markoltak bele a bársonyos, gesztenyeszín fürtjeibe miközben fejét hátrahúzta. Érezte, hogy lehunyt szemei alatt pupillája kifolyik medréből és elárasztja szemének egészét. A nő bársonyos, vágytól fűszerezett hangját hallva, kéjes vigyor ömlött szét képén. A boszorka ezek szerint feladta és már nem kíván harcolni ellene. Jobb is. Sosem folyamodott erőszakhoz, mivel nem is volt rá szüksége. A bigék egymás után térdeltek le elé, hogy buja, nedves kis ajkaik közé vegyék szerszámát. Megtisztelésnek vették, hogy gyönyört okozhatnak egy igazi démonnak, aki olyan extázist adott cserébe nekik, amit többé senkivel sem fognak átélni. Éppen ezt akarta a boszorkával is. Új kapukat nyit ki előtte, mely mögött gyönyörsikolyok hallatszanak, szex jellegzetes aromájától terhes a levegő.
Ajkait elszakította a nőétől, de nem húzódott el. Nyelvével végigszántott finom vonalú állán keresztül egészen a csinos kis fülcimpáig, melyet fogai közé vett és morzsolgatni kezdett. Szabad kezével, melyel nem éppen a nő hajzuhatagába markolt, levezette nyakának vonalán kellemesen domborodó kebleiig. Hajszál választotta csak el attól, hogy leszakítsa róla a vékonyka anyagot, ami eltakarja előle a nő bájait. Mikor már nem bírta tovább, és félő volt, hogy farka szétdurran nadrágjában felkapta a pillekönnyű testét és feszes léptekkel megindult a fürdőszobája felé, mely egyenesen a lakosztályából nyílt. Sokkal nagyobb méretű volt, mint az előző, amiben nemrégiben voltak. Fekete márványcsempe, a szürke és hófehér burkolat modern hatást nyújtott. Letisztult formák uralták a teret. Semmi giccs vagy antik bútor. Gyűlölte azt a korszakot, ez a stílus sokkal inkább illett hozzá, mint egy kibaszott XIV Lajos korabeli okádék.
Boszorka hátát nekidöntve a falnak ismét lecsapott vérbővé csókolt ajkaira. Egy pillanatra sem szakadt el tőle, még annyira sem, hogy engedélyezze, hogy a másik levegőt vegyen. Nyelvét átszívta saját szájába, miközben formás combjait dereka köré fonta. Mély nyögés szakadt fel ajkai közül, mikor a nő öle gyémánt keménnyé merevedett farkának dörzsölődött. Szinte farmerján keresztül érezte forróságát és a tudat, hogy így még egyetlen faszkalap sem volt még a kis boszorka combjai között, csak még tovább feszítette benne a húrt. Tenyerét formás feneke alá simítva, ujjaival belemarkolt félgömbjeibe, majd elrugaszkodott vele a faltól annyira, hogy letegye őt a földre. Ajkait elszakította a nőétől, majd csupa pupilla tekintete mohón falta sebes tempóban emelkedő és süllyedő halmait valamint kipirult arcát. Fenséges látvány volt, olyan gyönyörű, melyet még rohadt háromezer-kétszáz év alatt nem látott. Olyan ősi ösztönöket cincált fel benne, amire eddig egy nő sem volt képes. Az övé volt. Csak az övé. És tudta, ha bárki is megérintené tulajdonát, mészárlásba kezdene. Beleket, gerinceket, fejeket tépne ki szerte az államban. Sőt... a világon. Képes lett volna rá, hiszen morális gátjai már nem voltak. Hogyan is lehetett volna, mikor már több ezer éve a pokolban rohadt? A testén bár nem látott változás, ha valaha is volt lelke, most már bizonyára gennyben fürdött és oszladozott mint a rohadt hús.
- Tehát nekem kell téged vetkőztetnem… - ismét a rá jellemző sötét vigyorra feslettek ajkai, majd közelebb lépett hozzá. Izzó tekintetét még utoljára végigfuttatta a nőn, majd jobb karját felemelve, ujjait ráfonta felsőjére, erősen rámarkolt végül egy hirtelen rántással leszakította róla az anyagot, melynek foszlányát elhajította a szoba túloldalára. – Nem marad sok ruhád, amibe hazamehetnél. Barom vagyok… de hisz nem is mész… - vigyorogva beszívta saját alsó ajkát. – Így nem leszek képes tartani magam a megbeszéltekhez. Megadtam a lehetőséget, hogy távol tarts magadtól, de te nem éltél vele. Nekem ettől csak jobb. És neked is az lesz, szivi.
Hatalmas tenyerét végighúzta melltartóba zárt mellein, lapos hasán egészen a nadrágjáig. Begörbítve mutató és középső ujját megrántotta nadrágját, mire gombja egy fájdalmas nyögések közepette elpattant a messziségbe. Mikor meglátta fekete csipke alsóneműjét, ami éppen ugyanolyan volt, mint a melltartója, valami elpattant benne. Képtelen volt tovább türtőztetni magát. Bőre megfeszült, erei kidagadtak szerte a testén, farka fájdalmasan megrándult farmerjában.
- Kibaszott élet… - morogta eltorzult hangon, majd egy röpke másodperc alatt megszabadította a nőt nadrágjától is. – Nem láttam még ennél farokkeményítőbb látványt. Ha az ízed is legalább olyan, mint az illatod vagy a tested, retek jó este elé nézünk. – szűrte ki fogai között.
Gondolatának erejét bevetve elszakította melltartójának csatját, ám a háromszög alakú csipkét, mely mögött az édes gyönyör várta, még nem szakította le. Tenyerébe vette a nő egyik halmát és ujjaival izgatni kezdte az egyre keményedő bimbókat. Ráhajolva nyakára, nyelvével lángösvényt húzva málna ízű porcelánfehér bőrére egészen addig, míg fülkagylóit el nem érte.
- Az enyém vagy. Kurvára nem foglak odaadni annak a fasznak. Lefosom a népedet és lefosom a világbékét, amit ezzel a menyegzővel akartok elérni. Többé egy faszkalap sem érhet hozzád, csakis én. Csak én kóstolhatom bőrödet. Csak én lehetek az, akiért epekedhetsz. Ellenkező esetben megölöm az illetőt, gerincét a száján húzom ki és visszanyomom a torkán, hogy abba fulladjon bele. Remélem érthető voltam, szivi. – morogta bőrébe, majd szavait követően jobbját lesimította hasán át a bugyijáig, mely alá bekúsztak ujjai. Mikor megérezte forróságát és azt már most mennyire készen állt rá a nő, még közelebb lépett hozzá teljesen hozzápréselve karcsú testét a jéghideg márványfalhoz.
Mutató ujjával egészen mélyre siklott nedvtől csillogó hasítékában, majd kihúzta onnan azt és saját ajkaihoz vezetve lenyaltra róla nektár édes kéjnedvét. Élvezettel vett magához minden cseppet, miközben tekintetével fogva tartotta a nőét. Hátrébb lépve egyet, démoni szemeivel vezette végig formás mellein és nőies vonalain.
- Gyönyörű vagy… Egy nő sem érhet a nyomodba. És igazam volt. Az ízed legalább olyan jó. – jegyezte meg karcos hangon. Egy pillanatra elgondolkozott, majd vigyora még szélesebbé vált. – Most az egyszer valóban választást adok neked. Nem lesz következménye annak, ha nemet mondasz. Kívánod, hogy én magam mosdassalak meg? Ha igent mondasz, nincs vissza út... – nyelvét végighúzta alsó ajkán, majd tekintetét elszakítva testéről rávezette kékcsillámos íriszeire azt várva, hogy a nő válaszoljon kérdésére.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 11:01 pm

Nem bánja, hogy a Démon elszakítja szájától parázsló ajkait. Épp ideje volt egy kis lélegzethez jutnia. És egyébként is, ha tovább tart a lávaforró csók, minden bizonnyal hamuvá porladnak az ajkai. Tüdeje szúrni kezd, mivel legalább két perce felhagyott a légcserével. Fülében robajjá hangosodik hajszolt szívének zakatolása és az általa sebes tempóban keringetett vér zubogása. Felnyitja szemhéjait és már szinte meg sem lepődik azon, hogy vörösen lát. Az elméjét burkoló bíbor ködfelleg ezek szerint rákúszott retinájára is. Ám édes kínba öntött hányattatásainak még koránt sincs vége. Ugyanis a Démon pokoli lángokból font, izmos, izgatóan nedves nyelve végigsiklik az állán, tűzösvényt hasítva bőrébe. Fulladozó módjára, görcsösen kapkod levegő után, ölében parányi, csipkedős villámok cikáznak-kergetőznek, szikrákat gyújtva idegvégződéseire. Akaratlanul is elhaló nyögést hallat, mikor a férfi fogai présébe zárja a fülcimpáját és morzsolgatni kezdi annak érzékeny, idegekkel gazdagon hálózott húspárnáját. Körmeivel végigszánt a Démon humuszbarna haján és azon kapja magát, hogy engedelmesen oldalra hajtja fejét, így adva zöld jelzést mindarra, amit a Pokollény művel vele. A Pokollény pedig váratlanul a karjaiba kapja, és céltudatos, hosszú lépésekkel megindul vele.
Vágytól kábult, szédülő fejjel, zselésnek érzett, elerőtlenedett tagokkal tűri, hogy a férfi végigvigye a tágas folyosón. Halványan, messziről eszébe ötlik egy kósza gondolat, hogy talán ellenállhatna… Még nincs késő. Még visszakozhat. Elfuthat… Magában legyint képtelen ötletére. Azt már lezongorázták. A Démon bármikor képes füstté válva elé teleportálni magát. Ő pedig, a szokásos módon, szépen felkenődik a mellkasára, akár légy a szélvédőre kettőhúsznál… Amíg az ereje blokk alatt vesztegel, esélye nincs megpattanni. Egyszerű halandóként, varázsfosztottan csupán bágyatag, gyenge próbálkozásokra futja tőle. Az pedig édes kevés egy szinte korlátlan erővel bíró Démonnal szemben.
Sötét színek uralta, hatalmas, letisztult stílusú fürdőszobába lép vele a férfi. Ködös tekintete végigsiklik a helység berendezésén. Krómozott csaptelepek, velük harmonizáló szappan-, és fogkefetartók, tejszínű, bolyhos törölközők, ezüstösen villogó tükrök, fényes felületek, óriási, hófehér kád és hozzá illő mosdótálak, valamint egy teljesen átlátszó üveggel határolt, jókora zuhanyfülke tárul szemei elé. Nagyot nyel, szíve bukfencet vet mellkasában. Mellkasában, melyet behorpadni érez a rá nehezedő vízilónyi súly alatt. Most, hogy már ténylegesen itt vannak egy légtérben a káddal, túlontúl közelinek és elkerülhetetlennek tűnik a „fürödj a Démon sötéten izzó szemei előtt” dolog… Józan esze új erőre kapva ugrál tudata mélyén. Idegesen pattog, cséphadaróként hadonászik karjaival, hogy felhívja magára a figyelmet, közben pedig azt kiabálja: felfogtad, hogy csupán néhány vízcseppet viselve, azaz TOTÁL MEZTELENÜL kell simogatnod magad az Ónixszemű előtt?! Nos, ez valóban probléma. Ráadásul a szenvedély hevében volt olyan ostoba, hogy még bátorítsa is az egyébként is kifejezetten bátor Démont… Fejében szélkavarta levelekként keringenek iménti szavai…
„Ha nézni akarod, ahogy fürdöm, előbb le kell vetkőztetned.”
Mégis hova tette a maradék eszét?! Nem akarja elhinni, hogy az ő száját hagyták el ezek a szavak! Na, ebből a slamasztikából vakard ki magad, Ewa Ludowski! Legszívesebben fogná a saját fejét és a Pokollénytől látott módon ütemesen belecsapkodná a szurokfekete csempével burkolt falba. Vagy meg is kérhetné rá a Pokollényt, elvégre van már gyakorlata a női fejek szétforgácsolásában.
E gondolat felcitálja elméjének mélyéről az oda temetett, rémületes emlékképet, minek hatására meghűl ereiben a vér, gyomra idegesen remegni kezd, szája pedig úgy kiszárad, akár az aszálysújtotta, szikkadó föld. Remek. Éppen ez hiányzott még neki. Hogy iszonyatos képek és hangok férkőzzenek egyébként is zaklatott agyába. Mély levegőt vesz, és megfeszítve akaratát visszagyömöszöli a szökevény emlékmozaikokat a „Feledés” réztáblácskával fémjelzett ládába, majd gondolatban, lendületes lábmozdulattal berúgja az amnéziára ítélt emlékeket tudatának feneketlen tavába. Lelki szemeivel figyeli, ahogy a légbuborékokat böfögő ládát lassan magába szippantják a kavargó, azúrkék tajtékok. Mentális bámészkodását a Pokollény szakítja félbe. Ugyanis csaknem durván a kemény falhoz nyomja hátát, melynek hidege átsüt ruháin és végighorzsolja bőrét. Szemei elkerekednek és már éppen méltatlankodó szavakra nyitná száját, mikor is lecsapnak rá a már jól ismert, virtuóz technikával dolgozó, parázsló férfiajkak. Ő pedig, nem törődve méltatlankodó énjének puffogásával, készségesen hagyja, hogy az Ónixszemű átszívja nyelvét kellemesen füstízű, forrón párás szájába. A csók heve olyannyira lángoló, hogy még a levegőt is belobbantja a tüdejében, nem beszélve az ereiben vágtató vértől, mely száz fokon forrva égeti belülről. Úgy érzi magát, mint egy átokverte kályha. Azon sem csodálkozna, ha nemes egyszerűséggel lángra kapna a haja, vagy leperzselődnének kezeiről az ujjlenyomatok. Olvasott már romantikus regényeket, látott már celluloidon megörökített, fülledt jeleneteket a mozivásznon. Elméletben tudja hogyan működnek a dolgok férfi és nő között. Elméletben. Ám a gyakorlat egész más. Pláne ezzel az arrogáns, idegesítően vonzó Pokollénnyel művelve. Nem mintha bármiféle jártassággal, vagy viszonyítási alappal rendelkezne a témában. Az az egyetlen csók, ami még évekkel ezelőtt csattant el közte és egy mágustanonc között, igazán nem nevezhető tapasztalatnak. Gőze sincs róla, hogy honnan, de ösztönösen tudja, zsigereiben, lángokban álló sejtjeiben érzi, hogy az Ónixszemű az egyetlen, aki ilyen mohó, falánk vágyat képes ébreszteni benne. Ő az egyetlen, aki efféle féktelenül tomboló érzékvihart képes támasztani a testében. Kifulladtan csókolja a megfelelően telt, feszes ördögi ajkakat, nyelvével simogatja a férfi jóízű nyelvét, miközben azt kívánja, bár örökké tartana ez a felszabadult, tébolyult pillanat. Bár valóban olyan messze lenne Camea és az általa erőltetett érdekházasság, mint ahogy most érzi. És ekkor újabb, forró vágyhullámok söpörnek végig rajta. Ugyanis a Démon saját dereka köré fonja a lábait és így élesen lüktető öle a férfi keménységéhez szorul. Élesen beszívja a levegőt, gerincén zsibbadós-bizsergős ingerület villámlik keresztül. Erősebben markol rá az ujjai közt sötétlő fürtökre, miközben arcába vér szökik lángba borítva a járomcsontján feszülő bőrt. Szíve vadul kalapálja belülről szegycsontját, a mellkasán tespedő mázsás súly úgy nyomja bordáit, hogy félő menten szilánkokra robbannak az erős terhelésnek kitett csontívek. Elfojtott nyögés tör fel duzzadtra csókolt ajkai közül, mikor a Démon forró tenyerei a fenekére simulnak.
- Téged… be kellene tiltani… - sóhajtja az izzó férfiajkak közé, mikor erős ujjak markolnak rá fenekére, még magasabb hőfokra hevítve vérét. Gyűlöli magát, amiért ilyen gyenge. Tudja jól, hogy éppolyan betörhető, mint bármelyik másik nő. Azzal mentegeti magát, hogy nem tehet róla. Meg van kötve a keze. Persze csak képletesen. A Pokollény felkavaró közelsége, izzó csókja, parázs érintése, és az általa generált vágy az, mi béklyóba, gúzsba köti, letör benne minden lázadást. Hiszen ez a tökélyre szabott pofázmányú és testű, vérforralóan agresszív, női szívek elcsábítására, akaraterejük lerombolására teremtett Démon több mint, vérprofi. Valószínűleg Ő Asmodeus egyik legkiválóbb, leghatékonyabb katonája. Hogy sántulna le! Nincs asszonyszemély, kortól, felekezettől, családi állapottól függetlenül, aki képes lenne ellenállni pokoli vonzerejének. Nagyon sanszos, hogy még egy sziklaszilárd leszbikust is simán ágynak döntene. Sőt, valószínűleg már meg is tette. És elég valószínű, hogy nem csak egyszer. Sikítani tudna, ha eszébe jut, hány nő fordulhatott már meg alatta. Hányan nyögték már a nevét a mámor pillanatában… Hányan karmolták fel a hátát az eget-földet rengető orgazmus hullámain hánykolódva… Torka elszorul a gondolat hatására, ám az hamar ki is söprődik fejéből, mikor a férfi megszakítja a perzselő csókot. Zihálva kapkod levegő után, léghiánytól fojtogatott teste görcsösen küzd egy kortynyi oxigén után. Ám szíve továbbra is zakatol, vére száguld, idegsejtjei szikrákat hánynak. Addig nincs reménye arra, hogy lecsillapodjon szenvedélytől marcangolt teste, míg a Démon az intim szférájában van. És pedig ott van, akkor is, ha lassan leteszi a földre, majd hátrébb lép tőle. Hátrébb lép, de nem elég hátra. Ráadásul végigvezeti rajta azt a bőr alá látó, feneketlennek rémlő, éjfeketén izzó pillantását. Úgy tűnik, az Ónixszeműnek még hozzáérnie sem kell ahhoz, hogy lángösvényt gyújtson a bőrére. Ujjait delejező tekintetével is képes helyettesíteni. Ugyanis bármelyik testrésze is kerüljön a röntgenező szemek hatósugarába, az azonnal parázslani kezd. Most már nem is kályhának érzi magát, hanem minimum fáklyának, begyújtott máglyának, égbolt átsüvítő, lángoló üstökösnek. Nem lesz ez így jó. A boszorkányok, mármint a maga fajták, nem kedvelik a tüzet. Nem úgy, a „vőlegénye”. Úgy tűnik, bármennyire is retteg a forró, narancsszínű nyelveket lobogtató elemhez, annál inkább közelebb sodorja hozzá az álnok kedvű Sors szeszélyes szele. Itt van például a Démon… Benne is láng lobog. Ráadásul az a pokoli, bőrt, húst, zsigereket elperzselő, csontokat olvasztó, lelkeket emésztő, sötét tűz táplálja, amitől neki, fényboszorkányként rettegnie illene. Na, most aztán mondhatja, hogy „két tűz közé” került… Pedig ő csak az egyikhez szeretne közelebb kerülni… noha már így is fullasztóan, térdremegtetően, vérhevítően közel van hozzá… Ám nem elég közel. És mintha a Pokollény meghallaná belső monológját, rak még néhány fahasábot arra a bizonyos tűzre. Ugyanis szóra nyitja ajkait annak a sötét vigyornak a kíséretében, amitől neki egyszerre volna kedve minél messzebb futni a Démontól, istenesen felképelni őt, valamint erős karjai közé vetni magát. Tehát az az élveteg, kéjt ígérő, gonosz mosoly úgy szeleteli fel személyiségét, akár sushi mester az előtte heverő halat. Azaz szakszerűen.
Némaságba burkolózva, pirosló arccal, remegő gyomorral és térdekkel áll a falnál, hallgatva saját (botránybaillő!) szavait a férfi szájából, hagyva, hogy átjárja az a borzongatóan mély, enyhén karcos, sötét tónusú hang, mely végigsimít bizsergő ágyékán és bűnös gondolatokat ébreszt köd alatt veszteglő elméjében. Ekkor a Démon megragadja a felsőjét a mellei között és egy jól begyakorolt, célirányos rántással letépi róla. Összerezzen, mikor lehasad róla a szövet. Szíve riadtan-izgatottan dobban meg, szemei elkerekednek. Fülébe robban az elszakadó textília jellegzetes, tépőzárszerű hangja, majd fedetlenné vált hasának felhevült bőrét végignyalja a fürdőszoba hűvös levegője. Megborzong, testét libabőr futja el. A Pokollény hevessége és nyerssége egyszerre rémíti meg és izgatja fel. Szívét a félelem vasujjai szorítják marokra, miközben lába közét forró nedvesség önti el. Aztán fülébe, majd elméjébe kúsznak a Démon további szavai, mire nagyot nyel.
Nem marad sok ruhád, amibe hazamehetnél. Barom vagyok… de hisz nem is mész…
Ó, jajj. Na, azt hogy fogja kimagyarázni otthon, hogy egész éjjelre kimaradt…? Hiszen még sosem tett ilyet. És ami sürgetőbb, nagyobb horderejű kérdés, hogyan fogja megúszni szűzen ezt az éjszakát?? Torka elszorul, egész testében reszketni kezd, hátán hideg veríték csordogál, miközben vére úgy serceg ereiben, akár az alágyújtott olaj. Akvamarinkék íriszeiben riadalom csillog, arca sütőlapként izzik. Mikor a férfi tenyere lassan végigsimít mellein és hasán, élesen beszívja a levegőt. Átvillan a fején a kósza ötlet, hogy talán ellenkezhetne. Még fontolgatja a gondolatot, mikor rántást érez a farmerén, melyről a következő pillanatban leszakad a gomb és tovapattog a kövezeten. Ismét összerezzen, épp úgy, miként az előbb is, mikor lehasadt róla a felső. Ellentétel érzületek között hánykolódva kapja el pillantását a Démon pusztítóan jóképű, karakteres arcáról és inkább a szálkás izmokat rejtő ing egyik fekete gombjára szegezi tekintetét. Képtelen tovább nézni a férfi vágytól égő, fekete lángokkal izzó szembogarait, melyek szinte felhasítják a bőrét, amerre csak végigsiklanak rajta. És a helyzet egyre csak romlik… Mivel nadrágja is a felsője sorsára jut és lereccsen a lábairól. Még lereagálni sincs ideje ruházatának gyors ütemű leredukálódását, ugyanis melltartója kikapcsolódik magától, pontosabban minden bizonnyal ördögi ráhatásnak engedelmeskedve, és a lábai elé hullik, csaknem teljesen meztelenné téve őt. Járomcsontja úgy bizsereg, akárha légiónyi, izzó talpú hangya sereglene keresztül rajta. Karjában megrezdülnek az izmok, ám mielőtt ösztönösen maga elé kaphatná karjait, beelőzi a Pokollény. Forró tenyér simul mellére, perzselő ujjbegyek ejtik rabságba bimbóit. Ajaki elnyílnak, majd becsukódnak, tompa elméje válaszreakciókon agyal, miközben ő tátog, akár a partra vetett hal. Szóvá tenné nem tetszését, vagy éppen tetszését, ha történetesen volna hangja. Ám nincs. Gerince megfeszül, mikor a Démon ráhajol a nyakára és nyelvét végighúzza rajta, miközben kebleivel játszik. Szaggatottan lélegzik, nyaki artériájában szilajul pulzál a vér a kínba font kéjt hozó nyelv alatt. Mivel hangszálai némasággal tüntetnek, kénytelen a férfi monológját hallgatni. Ami viszont újabb zavarrózsákat lehel arcára, melyek intenzíven vöröslenek a bőrén. Az Ónixszemű birtokló, ellentmondást nem tűrő, agresszív szavai egyszerre háborítják fel, hiszen sértik heveny szabadságtudatát valamint sziklaszilárd büszkeségét, ijesztik meg és keltenek életre újabb, minden eddiginél pusztítóbb vágyhullámokat benne. Egyszerre gyűlöli, féli és akarja a férfit, egyszerre rágja harag, rémület, és vágy hadszíntérré vált lelkét és fájón lüktető testét. Azon kapja magát, hogy gerincét behomorítva a Pokollény tenyerébe feszíti mellét, miközben elhaló nyögés hagyja el ajkait. Ó, csodás. Mégis mikor vedlett át kéjsóvár cédává? A férfi, szokásához hűen, most sem hagyja sokáig töprengeni a kérdésen és máris a tettek mezejére lép, noha le sem szállt róla, amióta csak összefutottak ott, azon a bizarr emlékeket idéző mólón. Ismét végigvezeti hasán lángoló tenyerét, ám most nem áll meg csípőjének vonalánál, hanem, teljesen szabálytalan módon az alá merészkedik. És nem csupán az alá, hanem szénfekete csipkéből lehelt alsóneműje alá is… Mozdulatlanná merevedik, mikor megérzi érzékeny húsán a Démon ujját. Elhúzódna, hátrébb lépne, ám nincs hova menekülnie. Útját állja a hideg, masszív fal, mely hátához szorul. Csapdába esett vadként piheg a kemény felület és a férfi magas teste között. És ami a legszörnyűbb az egészben, hogy várja… várja, hogy az a hosszú ujj végre elmerüljön benne… hogy a testébe hatoljon, hogy magában érezze, hogy belülről feszítse. Nos, nem kell sokáig várnia. Fojtott nyögést hallat, mikor a férfi egy határozott mozdulattal a hüvelyébe csúsztatja az ujját. Soha nem élt át még ehhez foghatót. Egyszerre illetlen, izgató, fájó és kéjes. Ösztönei átveszik felette az irányítást. Széjjelebb teszi lábait, hogy a Démon könnyebben hozzáférjen, hogy még mélyebbre, még fájóbb pontokra hatolhasson. Csaknem csalódottan szisszen fel, mikor az édes kínt hozó ujj kisiklik belőle. És ekkor olyan illetlen és izgató látvány tárul szemei elé, melyet még legvadabb, legfülledtebb álmaiban sem tapasztalt meg soha. Az Ónixszemű saját szájához emeli azt az ujját, mely az imént még benne volt, és lenyalja a rajta csillogó nedvet. A hiperszexuális és totálisan zavarbaejtő jelenet leviszi padlóra az agyát. Szélütötten áll, pipacsvörös képpel, elnyílt ajkakkal, miközben aktivizálódó varázserejéhez hasonlatos, bizsergetős-csiklandós energiatölcsér örvénylik alhasában. Alig érti meg a férfi kérdését, eleinte csak azt fogja fel, hogy beszél hozzá, de sokkhatás alatt veszteglő elméje képtelen különválasztani és értelmezni a hozzá intézett szavakat. Aztán szép lassan formát ölt fejében a Démon mondandója és miközben döbbenten pislog a Pokollényre, nekiáll rendszerezni ólomlábakon cammogó gondolatait. Tehát dönthet… Dönthet arról, hogy egyedül kíván-e megfürdeni, vagy a férfi segedelmével. Először is felemeli karjait és keresztbefektetve őket egymáson eltakarja kebleit. Másodszor erőt gyűjt a beszédhez, torkot köszörül, egyik lábáról a másikra helyezi testsúlyát. Végül szóra nyitja reszkető, vérbővé csókolt, vöröslő ajkait.
- Nos… én… nem vagyok senkié… - kezd bele szónoklatába, egyelőre kissé bizonytalanul formálva a szavakat. Hangjában feszültség vibrál. Szexuális és dühből eredő egyaránt, ám különböző arányban. Az előbbi áll nyerésre, jókora előnnyel.
- Nem… nem teheted velem azt, amit csak akarsz. Nem vagyok játékszer… - folytatja határozottabban, ám még mindig remegő hangon.
- Nem vagyok büszke arra, hogy ilyen… hatással vagy rám. Küzdök ellene, de… - elharapja mondandóját, nagy levegőt vesz, egy pillanatra lehunyja szemeit, majd miután kinyitotta őket, ismét belefog. - Tehát választhatok… És nem lesz következménye a döntésemnek. Nem hal meg több ártatlan ember, igaz? Nos… akkor inkább… egyedül fürdök. És… rajtam marad a bugyim. – mondja állva a Démon mégnesező, izzasztó tekintetét és felettébb büszke magára, amiért képes volt kimondani azokat a szavakat, melyek oly nagyon nem akartak a szájára állni. Éledező józan esze pedig mentális vállveregetéssel jutalmazza karakánságát. És hogy tanúbizonyságát adja eltökéltségének, gyorsan a zuhanyfülkéhez lép, beszökken az üvegfal mögé, és magára csukja az ajtót.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 11:02 pm

+18

Sokan mondták már léte során, hogy egy igazi seggfej, akit senki és semmi nem érdekel. Lényegében ez valóban így volt, azonban egy valaki nagyon is érdekelte őt. Saját maga. Nem törődött azzal, hogy másnak mi a jó, tett arra, hogy mások érdekeit tartsa szem előtt. És ez most is éppen így volt, bár a boszorka egészen más lapra tartozott, mint azok a koszlott bigék, akikkel eddig dolga volt. Nem mozgattak meg benne egyetlen eddig egyetlen olyan érzést sem, amelyek tudatában eddig nem volt. Ha rájuk nézett csak egy megrontandó lelket látott bennük, akit miközben megkefél megpecsételi a lelkét. Lényegében triplán jól járt a dologgal. Energiával töltötte meg magát, népesítette az alá tartozó démonok táborát valamint testi szükségeit is kielégítette. Miután elvégezte feladatát, mindenki mehetett amerre látott. Jobb esetben. Rosszabban pedig ugyanúgy végezte, miként a többi áldozat, akik haragjának vagy éppenséggel unalmának kereszttüzébe került. Gondolta, ha kibaszott jó fej módjára előadja, hogy megadja a lehetőséget a nőnek a választásra, és rossz válasz esetén semmilyen megtorlásban nem részesül, még előnyt is kovácsolhat a dologból. A nő értékelni fogja próbálkozásait és végül ő lesz az, aki megkéri mégis csatlakozzon hozzá. Őt pedig megtanították arra, hogy sose utasítson vissza egy hölgyet. Úriember módjára teljesíti kérését és csatlakozik hozzá. Remélte, hogy ez a verziót fogja a boszorka választani, máskülönben megint előtérbe kerül a tirpák énje, akit a legkevésbé sem érdekel, hogy a karjai között tartó aprócska nő, mit is akar. Megteszi vele, amihez csak ingere van. És vele kapcsolatban elég sok mindenhez van az. Legszívesebben már rommá kefélte volna, ezernyi pózban letoltak már néhány menetet gondolatban. Ülve, állva, falhoz döntve, a földön fekve, mosdóra pakolva de még kibaszott hídban is megcsinálta már a boszorkát.
Sötét mosoly ült ki képére, mikor a tisztázni kezdte a helyzetet, hiszen már sejtette, hogy mi lesz a válasza. Éjszínű íriszei rásiklottak vérbővé csókolt ajkaira, azonban nem azok a szavak hagyták el hússzirmait, melyeket várt. Arcán nem ütközött meglepetés, ennek ellenére mégis sikerült nem várt fordulatot hoznia a kicsikének. Állkapcsán megrándult egy ideg, mikor egy pillanatra összeszorította azt, izmai pedig megfeszültek. Na ennyit a kikúrt úriemberségről. Felajánlja ő pedig azzal a lendülettel pofán is bassza ajánlatával. Egyetlen gond volt csupán. Ez rohadtul nem fogja érdekelni. Meglehetősen nehezen viselte, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. A forgatókönyvet ő írja, nem pedig a boszorka, noha megértette annak indítékait. Nyilván nem tett jó benyomást az, hogy előtte erőszakoltatott meg egy bigét, eltörte annak halandójának gerincét egy könnyed mozdulattal és végül szétforgácsolta a szöszi fejét hálószobájának falán. Ez azonban mind azért történt, mert akarata ellen szegültek. Bár most nem akart ölni, hiszen ennél sürgetőbb gondja támadt, a nő ezt még megbánja. De stratégiát vált. Mivel a nőjét nem akarta fizikailag bántalmazni… és a kibaszott élet valamilyen beteges módon ezúttal már lelkileg sem, másképp vesz revansot rajta.
Közelebb lépve boszorkájához tenyereit a hűvös márványcsempére tapasztotta a csinos kis fülkagylói mellett, végül pedig közelebb hajolt hozzá úgy, hogy az imént említett kis testrészét izzó ajkai érintsék. Termetével gyakorlatilag így teljesen betakarta őt, minden menekülési útvonalt elvágott előtte.
- Úgy látom drágám nem igazán vágod a dolgokat. Akkor még egyszer és utoljára rögzítem a csinos kis fejecskédben. Az enyém vagy, és ha azt mondom, akkor így is van. Nem kérek ehhez kommentárt fűzni, maximum csak abban az esetben, ha helyeslő választ adsz. Nem vagy játékszer, ugyanis a tulajdonom vagy. Ha kibaszott játéknak tartanálak, már rég füstölne a lyukad, miközben a kemény farkamat ki és be tolom benne. Fogalmam sincs, hogy miféle mágiát vetsz be rajtam, de sikerült elérned azt, hogy igazán akarjalak, úgy ahogy még soha senkit ezelőtt. Ami nem feltétlenül jó a számodra. Sőt… egyáltalán nem, ugyanis többet nem szabadulsz tőlem. – morogta sötét fűszerezésű baritonján, majd nyelvével végigsimított fülkagylóján, míg balját elvonva a csempétől végigsimított kulcscsontján és levezette hosszú ujjait a kerek, immáron fedetlen eszményi keblekhez. Szerszáma fájdalmasan megrándult sötét farmerjának börtönében, mire azt a nő puha öléhez, jobban mondva a magasságkülönbség miatt inkább a hasának nyomott.
- Ja igen. Egyébként pedig, formaiság kedvéért mondtam, hogy választhatsz. Nem éltél a lehetőséggel, így a kezembe kell vennem az irányítást.
Ujjait a boszorka vékonyka felkarja köré fonta, miközben gondolatának erejével megnyitotta a zuhany csapját. Mivel rajta még volt ruha, hátrébb lépett és éhes tekintetét végigvezette a nőn, végül pedig lehúzta magáról a felsőjét és fekete farmerját. Gyorsabban szabadult meg tőlük, mint ahogyan a boszorka ruháit tépte le róla, majd kinyújtotta karját, hogy közelebb rántsa magához karcsú, meztelen testét.
- Nem foglak bántani, úgyhogy nem kell ettől tartanod. Az, hogy más képét kérdezés nélkül leszakítom nem azt jelenti, hogy veled is megfogom tenni. – morogta miközben ujjbegyeivel végigsimított a hátát fedő bársonyos bőrön a gerince mentén, egészen addig, míg fehérneműje csipkéjéig el nem ér, melyet végül hasonló sorsra ítélt, mint a többi ruhadarabja. Már csak azért is itt kell maradnia, hiszen egyetlen épp szövet sem maradt, amivel kimehetne az utcára. Mondaná, hogy sajnálja, de nem. Nincs szebb látvány egy nőnél – pláne, ha a sajátjáról van szó -, mint mikor meztelen. Hetyke keblek, meredező bimbók amik arra várnak, hogy ajkai közé vegye őket. Amit persze meg is tesz majd végül.
Ellentmondást nem tűrően kezdte tolni maga előtt a nőt, egyik kezével a derekánál míg a másikkal a fenekénél fogva. Így, hogy már semmi nem volt mi takarná előle a szépséget, megkérdőjelezte azt a döntését, hogy valóban nem fog-e semmit tenni vele. Hogy képes lesz-e kibírni anélkül, hogy beakasztana neki és addig kefélné, míg a nő sikítva nem élvez el karjai között. Ó baszd meg, lehet hogy nem volt a legjobb ötlet, hogy együtt fürödjenek, de már nincs visszaút. Nem fog meghátrálni, ugyanis ő akart lenni az, aki megmosdatja Tulajdonát.
A zuhanyból folyó vízsugár egyszerre érte el őket. Telekinetikus erejét felhasználva a zuhanyfülke méretes ajtaját visszacsúsztatta a helyére ezzel bezárva magukat a párás, szűk helyiségbe. Démoni íriszeivel pillantott ismét végig a nőn, már teljes meztelenségében. Testének minden apró centijét feltérképezte, és most hogy a kellemesen meleg vízcseppek végigfolytak keblein, csak még gyönyörűbbnek látta őt. Egy pillanat tört részéig belefeledkezett a látványba, mialatt karcsú vonalain siklott végig tekintete. Testében feszülő vágy leolvasztotta képéről a vigyort, izmai pedig megfeszültek lávaforróságú bőre alatt. Erei kidagadva rajzolódtak ki karján, ahogy a nő fenekébe markolva közelebb rántotta őt magához. Hallójárataiban visszhangot vert szívének heves ritmusa, ami ezúttal nem hatott rá irritálóan. Kifejezetten élvezte ezt az emberi mechanizmust mi létének elengedhetetlen feltétele volt. Vett egy mély lélegzetet, hogy magába szívja a párafelhőn keresztül is tisztán érezhető vágy összetéveszthetetlen aromáját, mely egyszerre gyengítette és töltötte fel energiával. Aggasztotta az, hogy ennyire élvezi a nő minden lélegzetvételét és szívdobbanását. Már-már olyan volt, mint egy kibaszott szerelmes. Állkapcsa megfeszült, majd ujjai közé fogta aprócska állát úgy döntötte fejét, hogy tengerkék íriszei egyenesen rá szegeződjenek.
- Kurvára nem fogsz ennek örülni, de egyszerűen nem tehetek mást. Gyűlölhetsz, ha akarsz. Még az is elviselhetőbb annál, ha elveszítelek. Arra pedig még esélyt sem adok. Szükségem van rád, ha tetszik neked, ha nem. Lövésem sincs, mit kezdenék magammal, ha nem láthatnálak többé… később majd megköszönöd. Vagy nem.
Egyesek szerint talán élete legnagyobb hibáját követte el ezzel, ő azonban egy pillanatig sem érezte azt, hogy megfogja bánni. Egyszerűen kurvára meg kellett tennie főleg, hogy a boszorkáját, a tulajdonát, a nőjét egy papírfasz mágusnak kívánják odaadni. Azt akarják, hogy vele legyen, együtt háljanak csakis a kibaszott békéért. Lefossa a békét és lefossa azt, hogy más mit akar. Nem fogja miattuk őt elveszíteni.
Feszes ajkai közül mély, durva hangzású latin szöveg tört fel, miközben jobbját felemelve a nő lapockái közé vezette és jelét véste rá. Erősen koncentrált, hogy képes legyen megpecsételni őt, hiszen a létének több mint háromezer éve alatt sosem tett még effélét. Tisztában volt vele, hogy a boszorka gyűlöli fogja ezért, de később majd hálás lesz érte, hiszen így már fizikailag is megmutatkozott márványbőrén az, hogy hozzá tartozik. Egyetlen démon vagy mágus nem kaparinthatta már meg őt, csakis akkor, ha őt előtte megölik és a pecsét feloldódik. Az pedig sosem fog megtörténni… Bár ez nem olyan volt, mint az, amikor valaki lelkét veszi el, mégis rengeteg hasznos dologgal járt. Mostantól mindig tudja hol van, bárhová is menjen. Nem veheti el lelkét egyetlen démon sem rajta kívül, így lényegében megóvja őt. Végezetül pedig anélkül láncolja magához, hogy lelkét elvenné és a pokolra taszítaná. Bár nem ringatta magát abba az illúzióba, hogy nem fog sosem megtörténni, hiszen tudta, hogy másképp nem lehet vele örökké. De egyelőre inkább távol tartotta volna őt a lent váró szenvedésektől...

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 11:06 pm

Mégis mi a fenére számított?? Hogy a Démon fogja magát és meglepő módon állja a szavát? Hát ennyire naiv és megvezethető lenne?! Naná, hogy az. Egy hiszékeny liba, aki van annyira ostoba, hogy bízik egy arrogáns, szadista, lelketlen Pokollényben. Ráadásul pedig még valahol mélyen… nagyon-nagyon mélyen, még tetszik is neki ez az önző szemétláda. Ezért mondjuk, szívesen felképelné magát, de talán később még szerét is ejti. Még hogy választási lehetőség… Orbitális kamu! Az Ónixszemű akkor is hazudik, ha kérdez. A pasas egy manipulatív bábmester. Alternatívát ajánlott úgy, hogy előre tudta, úgyis abba az irányba tereli majd az eseményeket, amerre ő akarja. Neki itt rohadtul nincs beleszólása semmibe! Elméjében ismét felhorgadnak a már-már parázsba szunnyadt haraglángok, mikor a Démon, válaszát figyelmen kívül hagyva, utána lép a zuhanyfülkébe. Már éppen dühösen felcsattanna, hogy keresetlen szavakba öntve kinyilatkoztassa elmarasztaló véleményét a pokolfajzatok szavahihetőségéről, mikor is háta a hideg, kemény csempéhez szorul, ő maga pedig az elé magasodó férfi fogságába esik. A Démon kezei felkerülnek a falra fejének két oldalán, ily módon zárva be őt nála két fejjel sudárabb, szálfa termetével. Az idegtépően bosszantó, pofátlanul jóképű Pokollény forró közelsége újfent aggasztó tüneteket generál benne. Szíve meglódul, vére száz fokra hevül, arcbőre felbizsereg, gyomra, térde úgy remeg, akár a nyárfalevél. A tudatát mardosó indulatok helyére félelemmel vegyes zavar árad, idegpályáit vágyhullám perzseli fel. Megszeppenve simul a hűvös csempéhez, abban a reményben, hogy így növelheti kissé az aggasztóan kurta távolságot az Ónixszemű és közte, ám fáradozásai teljességgel hiábavalónak bizonyulnak. Mivel nem birtokolja a falon átjárás képességét, fennakad a szilárd felületen. Nem mintha egyébként használni tudná az erejét. Az arcátlan Démon totális blokk alatt tartja, így még egy kósza szellőre sincs kapacitása. Nagyot nyel, mikor a pasas még inkább behatolva a személyes terébe előrehajol, és a fülébe kezd suttogni. Karcos, sötét színezetű baritonja, valamint egyszerre vérlázító és vágykeltő szavai szó szerint letaglózzák. A férfi mondatai beszöknek elméjébe és ott fáradhatatlan cirkulálásba kezdenek, miközben lelkét ellentétes irányú érzelmek tépik. Mintha valamiféle láthatatlan, tűzből és jégből sarjadt szörnyeteg szaggatná borotvaéles karmaival a szívét. Hol fagyos félelem, hol lávaforró szenvedély, hol savazó harag zúdul keresztül rajta. Megszokhatta volna már, hogy a Pokollény ilyen hatást gyakorol rá, de ehhez az érzelmi hullámvasúthoz aligha lehet hozzáedződni. Túlságosan is intenzíven érzékeli az Ónixszeműből áradó, sötét, perzselő csáberőt, mely lasszóként tekeredik a nyaka köré és köti gúzsba. Testét libabőr futja el, mikor fülének érzékeny bőrét végighorzsolja a Démon párás lehelete. Lehunyja szemeit, hogy legalább látnia ne kelljen az arca mellett időző, karmolnivalóan sármos, borosta futtatta, férfias vonások uralta pofázmányt. Ám azzal, hogy kizárja látóteréből a fickót, csak még nagyobb bajt zúdít a saját nyakába. Legfőbb érzékszervének kiiktatása kiélesíti a többit. Idegsejtjeinek végződéseit égbe meredni érzi lúdbőrző felhámjában, fülében minden eddiginél hangosabban morajlik a tökéletes rajzolatú férfiajkak közül kiszökő, ráspolyos bariton, szaglóhámjának receptorain szikrát hány a Démon bőrén átszüremkedő, füstösen fanyarkás, borsosan fűszeres illat. Utálja magát érte, de felajzott teste úgy sóvárog a pasas érintésére, akár éhező koldus egy friss, ropogós kenyérfalatra. Újra ízlelni akarja azt az izmos, követelőző nyelvet, a mozgékony, parázsló ajkakat. Amikor elméjében arcpirítóan erotikus, fülledt hangulatú kép elevenedik meg, melyen éppen a Pokollénnyel szeretkezik, riadtan felnyitja szemeit. Sajnos a vetítés nem áll le automatikusan. Tovább pereg a korhatáros film, mire eltökélten összesöpri akaraterejének legparányibb morzsáját is és kiűzi fejéből a vérhevítő víziót. Fojtott, kéjes nyögés szakad fel elnyílt ajkainak résén, mikor fülkagylóján lángfonta, nedves nyelv siklik végig. Testének legérzékenyebb pontja lüktetni kezd, forró nedvesség önti el bizsergő ölét. És még a Démon hiszi azt, hogy mágiát gyakorol rajta… Inkább a férfi az, aki vágyébresztő delejt bocsát őrá. Különben aligha érezne a mostanihoz hasonló, legyűrhetetlen vonzalmat egy velejéig romlott, gátlástalan pokolfajzat iránt. De basszus… Mintha bivalyerős mágnes volna a pasas testébe rejtve, ami egyre csak húzná magához a vérében lévő vasat. Élesen beszívja a levegőt, mikor hosszú, tüzes ujjak vonulnak végig kulcscsontján, majd tévednek le vágy feszítette mellére. Úgy kell visszafognia magát, hogy ne domborítsa ösztönösen keblét a forró tenyérbe. Merev izmokkal kényszeríti egy helyben magát, miközben dacossá keményített tekintetét a Démon éjfekete íriszein tartja. Most már okosabb annál, mint hogy szóra nyissa ajkait. Bár magában válaszokat fogalmazgat, nem mondja ki hangosan őket. Kezdi kapiskálni, hogy a „Hallgatni arany.” mondásnak van valóságtartalma. Különösen az Ónixszemű közelében. Arcába újabb dózis vér szökik, mikor megérzi hasához nyomódni a férfi keménységét. Kútmély zavarba süllyed, térdei megroggyannak. A Démon szerszámának mérete és masszívsága kelt némi riadalmat benne. Nem egyszer olvasott már róla az ágya alatt rejtegetett lányregények oldalain, hogy mennyire fájdalmas az első alkalom… Na, nem mintha a Pokollénnyel akarná elveszteni az ártatlanságát. Igazság szerint senkivel sem óhajtja. Noha emésztő vágy tépázza a testét, borzolja érzékeit és csiklandozza lábai közét, a pasas arányait tapasztalva kifejezetten kecsegtetőnek tűnik az örök szüzesség gondolata… Egy ekkora lőcs alighanem ketté is szakítaná és kétli, hogy a férfi lenne olyan figyelmes, hogy gyengéden közelítsen hozzá. Belső monológját a Démon újabb arcátlan szavai akasztják meg. A fickó éppen azt taglalja, hogy iménti felajánlása csupán formalitás volt. Cöh. Mintha nem szúrt volna szemet, hogy csak blöffölt. De ez hagyján. Még van mersze azt állítani, hogy ő, Ewa volt az, aki nem élt az elé tárt lehetőséggel. Hogy nem sül le a képéről a bőr! De igenis, hogy élt vele! Csak senkit sem érdekelt a választása. Dacosan összeszorítja ajkait, akvamarinkék íriszei mélyén dühparázs izzik fel. Amit rögvest ki is alszik, mikor acélos ujjak záródnak karja köré és meleg víz kezd alázáporozni a zuhanyrózsából. Noha látszólag magától tekeredett el a csap, tudja jól, hogy a Pokollény telekinetikus ereje az, ami megnyitotta azt. Egyelőre nem éri el a párát pöfögő vízpermet, ugyanis viszonylag messze áll a krómozott, kistányér méretű rózsától, melyből kristályos cseppek milliói zúdulnak a talpuk alatt feketéllő kövezetre. Már éppen felkapná szabad karját, hogy eltakarja fedetlen kebleit a férfi röntgenpillantása elől, mikor a Démon villámgyors mozdulatokkal megszabadul az öltözékétől. Fél kézzel húzza le a felsőtestét fedő, szénfekete pólót, gombolja ki és csúsztatja le hosszú, rajzosan izmos combjain a szintén fekete farmernadrágot. Kilép a lábaihoz hullott, lassan átnedvesedő ruhadarabból, mire ott áll Ewa előtt totál meztelenül. Ő pedig nagyon igyekszik, hogy még véletlenül se pillantson a férfi köldöke alatti régiók felé. De azt képtelen megállni, hogy kicsit ne nézelődjön ő is, ha már a pasas úgy mustrálja, akár éhes oroszlán a véres húsdarabot. Vágytól és zavartól fátyolos tekintete végigsiklik a Pokollény széles vállain, szálkásan rajzos, feszes bőrrel takart mellkasán, hasának izomkockáin. Lejjebb nem mer tekinteni, így is többet látott, mint ami szükséges lett volna. Nyugalmának egyébként is roskatag vára újabb, pusztító ágyúgolyót kapott. Hatására még több repedés támadt a düledező építmény omlékony falain. A tökéletesen arányos, nők elbájolása teremtett férfitest látványa súlyosbítja fizikai tüneteit. Pulzusa égbe szökik, vérnyomása szférai magasságokba emelkedik. Azon sem csodálkozna, ha fejébe tóduló vére nemes egyszerűséggel kizubogna a fülén.
- A… arról nem volt szó… hogy te is… levetkőzöl… - motyogja alig hallhatóan, pergamenné száradt nyelvvel és szikkadt torokkal, miközben a járomcsontján feszülő bőr úgy lángol, mintha égő benzinnel locsolnák. És mintha már nem lenne így is elég baja, erős rántást érez foglyul ejtett karján és máris szorosan az Ónixszemű előtt találja magát. Ajkai elválnak egymástól, mikor megérzi hátának borzongó bőrén a Démon forró ujjbegyeit, melyek lassan siklanak lefelé gerince mentén, mígnem elakadnak bugyijának szegélyében. Noha tudja, mi következik, mégis felkészületlenül éri a dolog. Lehunyja szemeit, mikor hangos reccsenés kíséretében lefoszlik róla a csipke. A Pokollény tehát áttörte utolsó védővonalát is, ledöntötte az útjában álló várfalat. Combjaiban futásra készen rezdülnek meg az izmok, de ezúttal leküzdi sok bajt okozó menekülési vágyát és a helyén marad. Úgysem juthatna messzire, csupaszon meg pláne nem áll neki szaladgálni, elvégre boszorkány, nem pedig nimfa. Ám nem csupán a megtorlástól való félelem tartja vissza attól, hogy ismét reménytelen szökési kísérletre vetemedjék. A Démon szavai, találkozásul óta először, megnyugtatóan hatnak rá. Lehet, hogy megint át lesz csellózva, de hisz a férfinak, mikor az biztosítja afelől, hogy nem fogja bántani. Nem olvadnak el a szívét markoló félelem jégujjai, de enyhül a szorításuk. Vakon kezd hátrálni, mikor a Pokollény tolni kezdi maga előtt derekánál és fenekénél fogva. A férfi vasalóforró tenyere alatt elhamvadni érzi bőrét és bár nem látja az Ónixszeműt, magán tudja annak feketén izzó tekintetét, mely beégeti magát bőre alá, sejtjeibe, csontjaiba hatol, egyenesen lelkét fürkészi. Zakatoló szívének heves dübörgése dobhártyáján ver visszhangot, áradó, felhevült vére eszeveszett tempót diktálva vágtat ereiben. Felpattannak szemhéjai, mikor kellemesen forró víz ömlik végig rajta, még libabőrösebbé borzongatva testét. Összerezzen a becsukódó üvegajtó hangjától, fogai közé szívja reszkető alsó ajkát és szorongva rágcsálni kezdi azt. A zárttá lett zuhanyfülke légtere rohamos tempóban párásodik el. Tejfölsűrű ködpamacsok gomolyognak körülöttük, felhőpalástot terítve vízcseppektől csillámló vállukra. Az egyre vastagodó párafüggönynek hála romlanak a látási viszonyok. Viszont ez nem gátolja meg az idegesítően vonzó Ónixszeműt abban, hogy újra végigvezesse rajta mohón izzó pillantását, mely tűzösvényt gyújt bőrére, amerre csak jár. Aggódva figyeli, ahogy a férfi csókolnivaló szájáról eltűnik az ott terjengő, pofátlan vigyor. Ez vajon jót jelent, vagy rosszat? Tépelődve helyezi egyik lábáról a másikra testsúlyát, miközben aggódó tekintete a Démon szurokfete íriszeire siklik. Amikből az égvilágon semmit sem képes kiolvasni. Aztán a Pokollény élesre rajzolt, markáns vonásaira feszültség kúszik, izmai tónusossá duzzadnak, hosszan lefutó erei kidagadnak bronzbőre alatt. Mély levegőt vesz, mikor fenekébe markolnak a női testeken való játszadozásra született, hosszú ujjak és közelebb vonják őt a gazdájukhoz. Növekvő gombóccal torkában lép a férfi elé, testében riadtsággal és vággyal elegyített izgalom vibrál. Állát is béklyóba vonják azok a bűvös ujjak és megemelik fejét, hogy az Ónixszemű merev tekintete akadálytalanul lecsaphasson a szemeire. Pillantását a Démonéba fűzi és közben megnevezhetetlen rosszérzés kezd mocorogni tudatalattijában. Józan esze rátenyerel a vészjelző lámpát működtető gombra, mire felgyullad a piros búra és bősz villogásba fog. A Pokollény megdöbbentő szavai mélyen felkavarják egyébként is zaklatott lelkivilágát. Mondatait hallva a szokásos vegyes érzületek vonulnak keresztül rajta, és bár elhangzanak olyan dolgok is, melyek hallatán jólesőn megugrik a szíve a mellkasában, összességében inkább megrémül, semhogy megnyugodna. Gyomra diónyivá szűkül, ahogy elméjében pánikká növekszik az aggodalom. Hatodik érzéke tisztán előrejelzi, hogy hamarosan olyan események fognak bekövetkezni a zuhanyfülke üvegfalai között, amik fenekestül forgatják majd fel és alapjaiban rengetik meg eddigi életét. A következő pillanatban fülébe vészjósló, gonosz erőket mozgósító, latin szavak robbannak, melyek kátrányfekete villámokként vágnak gondolatai közé. Mozdulatlanná dermed rémületében, ereiben jégkásává fagy az imént még forrásponton pezsgő vér. Iszonyat ragadja torkon, szíjas féleleminda hurkolódik nyaka köré látva a Démon lélektükreit áztató szurok kiterjedését. Szemei elkerekednek, kéklő íriszei mélyén rettegés ver tábort. Nem tudja, hogy mi történik vele éppen, de gyanítja, hogy semmi jó. Valami sötét, fekete mágiás rituálé áldozatává lett, melynek végkifejletét és eredményét tapasztalva aligha fog örömmámorban úszni. A lapockái között felizzó, égető fájdalom váratlanul éri. Éles sikoly hagyja el ajkait, mikor hátának bőre fellángol az Ónixszemű perzselő tenyere alatt. Ösztönösen kapja fel kezeit és kapaszkodik bele vékony ujjaival a Démon vállába. Szorosan összezárja szemeit, egymásba simuló szempillái közül kínkönnyek fúrják ki magukat. Mandulaformára csiszolt körmei mélyen elmerülnek a férfi szokásosnál is forróbb bőrében. Az agyára ereszkedő kínködön át is tisztán érzi a levegőt megtöltő, démoni energia vad örvénylését. Mintha láthatatlan erőnyaláb törne be tudatába, hogy annak legmélyére hatolva, rabláncra verje lelkét. A lapockáit nyaldosó, érdes tűznyelvek keltette kín átterjed a fejére is. Mintha falánk lángok rágnák az agyát, mintha billog sülne rá. Aztán amilyen hirtelen tört rá, olyan gyorsan szűnik meg a fájdalom. Akárha elvágták volna. Döbbenetbe oltott kétségbeeséssel kapja pillantását a Démon fehérje-, és íriszmentessé feketedett szemeire, az arcára záporozó vízcseppek elmossák könnyeit.
- M… mit tettél…? – teszi fel remegő hangon a kérdést, melyre már tudja a választ. Felindultan, haragtól és rémülettől tépdesett szívvel kapja el kezeit a Pokollény vállairól, hogy hátranyúlva megtapogassa a lapockái közötti, bizsergő területet. Kicsavarja karjait, amennyire csak ínszalagjai engedik, és ügyetlenül végigsimít az imént még lángokban álló bőrfelületen. Nem érez rajta égési sérülésből származó hólyagokat, sebeket. Kell egy átkozott tükör! Látni akarja, hogy mit művelt vele az alávaló, hazug Pokolfatty! Mert, hogy rásütött valamiféle bélyeget, az biztos! Hogy fog így hazamenni?? Hogy fog Camea szeme elé kerülni?? El fog kárhozni… Rémes szenvedések közepette, elevenen ég majd el újra és újra, míg már sikítani sem lesz ereje…
- Azt mondtad… azt mondtad nem fogsz bántani! – tör ki belőle a keserűség, melyet nem csupán fellobbanó haragja, de a szívét összefacsaró csalódás is táplál. Aztán, mielőtt mérlegelné az esetleges következményeket, gondolkodás nélkül ellendíti jobbját és pofon vágja a Démont. Tenyere hangosan csattan a férfi jóképű arcán, bőre felsajog az ütés erejétől. Miután kiadta dühét, elfoszlanak a lelkét emésztő haraglángok és helyükre szívszorító szomorúság árad. Józan esze, az mindenbe belekotyogó, tudálékos okostojás fejét csóválva teszi fel a millió dolláros kérdést: Mit vártál egy becstelen pokolfajzattól? Nem tudja a választ, ahogyan arról sincs fogalma, miért fáj annyira a mellkasa, hogy majd' beszakad. Szegycsontja repedezik, bordái sajognak, szívét mintha gonosz koboldok préselnék satuba. Sosem érzett még hasonlót... Tünetei alapján aggasztó betegséget diagnosztizál magán. Szívét olyan kór emészti, amit nem kívánt elkapni soha. Létezik, hogy Stockholm-szindrómából gyökerező szerelembe esett az Ónixszemű iránt?? Létezik, hogy időközben megszerette az egoista, kegyetlen szörnyeteget, aki fogva tartja, terrorizálja és aki mindent elsöprő érzékvihart képes támasztani a testében? Ha igen, a Sors bizony csúnyán elbánt vele...
- Hittem neked… - suttogja letörten, miközben szemeit bánatkönnyek futják el, melyek elkeveredve a zuhanyrózsa vízpermetével, vékonyka csermelyként futnak alá elkeseredést tükröző arcán.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   Szomb. Jan. 03, 2015 11:07 pm

+18

Mégis mi a rohadt életet művelt? Egy szánalmas idióta volt, aki egyetlen éjszaka alatt teljesen kifordult magából. Néhány órája még bőszen keféltette a halandót a nőjével a kikötő lágy ölén, most pedig, mint valami hős szerelmes lúzer, nyáladzó szöveget tolt az előtte álló boszorkának. Mégis mikor vesztette el józan eszét? Több mint háromezer éve taposta a földet, de még egyetlen egyszer sem fordult elő az, hogy valakire másként tekintett volna, mint egy potenciális szolgára a pokolban. Hiszen végeredményben ezért is gyűjtötte olyan bőszen őket. Minél több lélek tartozott hozzá, annál nagyobb volt a hatalma. És büszkén állíthatta, hogy az egyik leghatékonyabb démonok egyike volt, nem csak Asmodeus rendjében, de az egész rohadt Pokolban. Gennyes, lángok martalékává lett kátrányos lelke nem ismert kegyelmet senki számára, amiatt volt az, hogy olyan jó kis munkaerő volt Lucifer számára. Hite nem ingott meg, nem érzett szánalmat. Rezzenéstelen tekintettel nézett végig kínzásokat, sőt még örömét is lelte benne, akkor pláne, ha ő maga kínozhatott. Noha nem Barbelo rendjéhez tartozott, akikre ez a fajta agresszió a leginkább jellemző volt, mégis kéjes élvezetet nyújtott számára az, ha mások kíntól vergődnek. Maga részéről, ha gyötörhetett azt inkább a kefélés édes fűszerével tette még izgalmasabbá, éppen úgy, ahogyan a kikötőben is. Kár is lett volna tagadni, léce kőkeményen meredezett látva az erőszakolt nő arcán lévő fájdalmat, undort, félelmet és tehetetlenséget. Beteges lenne? Egészen biztos, és erre még büszke is volt. Mindezek ellenére pedig most mégis úgy viselkedett, mint egy megveszekedett idióta. A boszorka kékcsillámos, lelkének tisztaságát tükröző lélektükrei úgy vonzották őt, akár a mágnes. Nem olyan volt, mint a többi bige, akikkel léte során találkozott, és nem azért, mert nem tárta szét azonnal kecses kis combjait előtte, hogy tövig nyomja benne farkát. De még csak nem is az állhatott a háttérben, hogy ennyire harcolt ellene és talán tetszett neki küzdőszelleme. Sokan álltak már úgy előtte, hogy előadták a nehezen kapható luvnyát, aztán közben ázott a lábuk köze a kéjnedvben. Szűzkurvák százezer számra rohangálnak az utcákon. Egyelőre nem tudott rájönni, hogy mi volt a nőben, ami ennyire kifordította őt magából, de végtére is halál mindegy. A nő az övé volt, most pedig már nem csak elméletben. Beleégette lelkébe jelét, ami őt szimbolizálta, ami végül lapockái közötti fizikálisan is megjelent. Meg kellett tennie máskülönben tudta, ha elengedi akkor könnyen elveszítheti, ezt pedig kibaszottul nem volt hajlandó engedni. Mindig megszerezte magának azt, amit vagy akit akart. Nem volt kivétel. Nem a boszorka lesz az első, aki meghaladja képességeit. Ha kell meggyűlölteti magát vele, rohadtul mindegy. A lényeg az volt, hogy akkor is az ő tulajdonát képezze. Erőszakkal tette magáévá, amit esze ágában nem volt visszacsinálni. Az egyetlen, ami a boszorkát megfoszthatta a pecséttől az, ha végül Succort is elteszik láb alól. Az pedig valljuk be, kurvára nehéz menet lenne. Számtalan bosszúállóval volt már dolga, de mindegyiknek beletört a bicskája. Hiába is, túl nagy falat volt egy morális gátakkal rendelkező mennylénynek, egy olyannal szemben, aki bármire képes volt a túlélés érdekében.
Szurok színben ázó íriszei rezzenéstelenül figyelték a nő arcán végbemenő változásokat. Az eddigi félszeg zavartságot és döbbenetet, amit pofátlan viselkedésével kiváltott a nőnél, átfordult félelembe, végül pedig lágy, éteri vonásai fájdalomtól rándultak össze. Minden bizonnyal égette bőrét a lenyomat, de ez sem szabott gátat annak, hogy befejezze, amit elkezdett. Nem érdekelte, hogy a nő kíntól elgyötörten rándul össze, ugyanis számára csakis a végeredmény számított. A kis boszorka pedig még rohadtul megfogja ezt köszönni neki. Egyrészt mert megszabadította egy kudarcra ítélt érdekházasságtól, másrészt pedig rosszabbul is járhatott volna. Kibaszott nagy szerencséje volt, hogy Succor figyelmét keltette fel, nem pedig egy olyan pokoljáróét, aki abban leli örömét, hogy a legdurvább kínzásoknak veti alá, miközben erőszakolja őt csupán szórakozásból. Akadnak ilyenek szép számmal lent, így hát ilyen tekintetben Succor is a jobbak közé tartozott.
A boszorka kifakadása nem érte meglepetésként. Blazírt fejjel figyelte őt és hagyta, hadd mondja a magáét, majd mikor végül elhallgatott kristályos könnyek buggyantak ki akvamarin szín íriszei rejtekéből. Succor állkapcsán egy ideg megrándult és érezte, hogy izmai pattanásig feszülnek, melytől sűrűn hálózott erezete kidagadt bőre alatt. Aprócska meglendülő tenyér olyan volt számára, mint a nyári fuvallat. Semmire ereje nem volt, még csak arca sem mozdult meg a becsapódástól. Ha nem a boszorkája állt volna előtte, elkapta volna az illető karját, aki volt olyan idióta és képen törölte őt, majd szilánkosra tördelte volna csontjait. Miután a nő lehiggadt felemelve jobbját, mutató és hüvelyk ujja közé csippentette apró állát, majd maga felé fordította arcát, hogy ezáltal kényszerítse a nőt, hogy egyenesen rá emelje fájdalmat tükröző szivárványhártyáját.
- Az ígért szó mit sem ér egy démon szájából, akkor ha a tulajdonáról van szó. És most már te is az vagy. Az én tulajdonom. A lelkedbe sütöttem a jelemet azért, hogy minden kibaszott démonfatty, vámpír, angyal de még a családod is tudja azt, hogy az enyém vagy. Nem úgy pecsételtem meg a lelked, amire te gondolsz. Nem kerülsz pokolra. Ahhoz hogy a lelkedet is megkapjam a te beleegyezésed is kell. Kibaszott szabályok kötnek. Azonban nehogy azt hidd, hogy nem venném el azt is, ha tehetném. Ezzel a jellel üzenetet küldök minden kibaszott mágusfasznak, hogy a közeledbe ne merjenek menni, máskülönben kihántom őket a bőrükből és megzabáltatom a kutyáimmal. Éppen ezért aligha hiszem, hogy bárki is érdekházasságba akarna kényszeríteni már. – ajkai semmi jót nem ígérő ördögi vigyorra feslett, végül pedig még hozzátette. – Légy hálás szivi. Vagy talán szívesebben rohantál volna a mágus karjai közé?
Hosszú ujjait lecsúsztatta a nő kecses hattyúnyakára, kulcscsontjára, végül pedig tenyerébe illő ingerlő mellein simított végig, miközben egy lépést tett előre maga előtt tolva a kis boszorkát. Tövises íriszeit a nőébe döfte, miközben szabad kezével hátranyúlt pakolnivaló feszes félgömbjeihez. Lehajolva hozzá orrnyergét végighúzta finom rajzolatú arcélén, hogy pólusaiba, sejtjeibe áramoljon a belőle áradó energia. Gerincét végigfutó áramlat egyenesen a farkában ért célba. Annak legalább örült, hogy ilyen tekintetben nem változott semmit sem. Akárhogyan is kötődött a nőhöz, beteges hajlamaitól szerencsére nem vált meg. Talán még rosszabb lett, ugyanis őrült birtoklási vágya brutális méreteket öltött benne. Bárkinek képes lett volna nekimenni a nőjéért, aki csak két méteres körzetben megközelíti, vagy éppenséggel ráemeli tekintetét, ha csak erre ő külön engedélyt nem adott rá.
- Olyan kibaszott szexi vagy szivi, hogy egész álló nap pakolnálak. El sem tudod képzelni milyen rohadt nagy áldozatot hozok azzal, hogy nem kúrhatlak itt meg helyben. Tövig nyomnám beléd a farkam miközben te önkívületi állapotban sikítod a nevem. – hörögte démonivá torzult baritonján, majd hirtelen fordított egyet a nőn úgy, hogy annak nedves mellei a lecsapódó párától vizes márványcsempének feszüljön. Most, hogy a boszorka háttal állt neki, alkalma nyílt arra, hogy billogját szemügyre vegye. Tisztán kivehető absztrakt szimbólum kibaszott nagy elégedettséggel töltötte el. Jobbját felemelve végighúzta mutatóujját lapockái közötti bársonyos bőrfelületen, miközben ajkai önelégült vigyorra húzódtak.
Farka megrándult élvezetében, akárha figyelmeztetni akarná arra, hogy ő is ki akarja venni a jussát a nőből. Engedve kísértésének az említett testrészét a nő fenekéhez simította, miközben hatalmas tenyereit végighúzta karcsú darázs derekán, kiélvezve bőrének selymes tapintását. Míg az egyik megállapodott a másik tovább csúszott előre lapos hasára, egészen a meredező bimbókig, melyet ingerelni kezdett ujjaival. Kedve lett volna ismét megfordítani a nőt, forró ajkai közé vehesse a vérbő kis gombokat, azonban egyelőre nem mozdult.
Közelebb hajolva a nő nyakához orrnyergével félresimította vállára omló nedves tincseket, végül pedig izzó nyelvével lángösvényt indított el nyakszirtjétől egészen a csinos kis fülkagylójáig.
- Vagy talán meggondoltad magad? Szeretnéd, hogy megérintselek? Hogy nyelvemmel kényeztesselek? Azt mondtam, hogy nem keféllek meg, de arról szó nem volt, hogy nem nyalhatlak ki… -morogta fojtott hangon, ezt követően pedig azt a karját mozdítva, amely eddig a derekán pihent előre csúsztatta bársonyos lábaközéhez. – Ez az szivi… látod a tested könnyen elárul. Ő is vágyik rám. Imádom, hogy ennyire lucskos vagy tőlem.
Ujjai közé csípte finoman selyemhez hasonlatos nedves csiklóját és morzsolgatni kezdte azt, miközben farkát a nő eszményi hátsójához simította.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Two steps from hell || Boszorka és a Démon   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Two steps from hell || Boszorka és a Démon
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Genevieve Δ witch from hell

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-