Cassandra legalább három napja tartózkodik Sashanal, Seattle-ben. Tudja nagyon jól, hogy már régen haza kellett volna mennie, ami azt illeti talán itt sem kellene lennie, sőt biztos benne. Meg abban, hogy mekkora balhé fog kerekedni már csak abból, hogy elhagyta Port Angelest, mind a szülei, mind nővérei, mind Asmodeus részéről. De egyszerűen nem bírta tovább, kellett a szünet mindennel kapcsolatban, egyszerre túl sok információt kapott, mit képtelen volt megemészteni. Apja már attól bepöccent valószínűleg, hogy veszekedés közepette hagyta ott, bónuszként még a kocsiját is kölcsönvette. Nem tudja, hogy jelentette-e bárkinek, hogy legkisebb lánya felszívódott a kocsijával együtt. De ahogy ismeri az apját, biztos benne, hogy már akkor felhívta rendőr cimboráját, amikor felbőgette a motort. Idő kérdése és biztos, hogy rá fognak találni... de addig is élvezi a szabadságot, a szabadságot mit megérdemel. A menekülés sosem a legjobb út, de néha igen is jogos, például amikor az ember lánya úgy érzi, hogy semmi kiút nincs, és hogy hamarosan egy négyszer négy centis szobában találhatja magát narancs színben pompázó kezes-lábasban, akkor kell kiút. Tehát, ha ez kell ahhoz, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe akkor meg is teszi, főleg, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban egyre furábban viselkedik. Igaz tudja az okát, de attól függetlenül még zavarja. Néha eszébe jut, hogy talán fel kellene kutatnia igazi apját, akit valójában még csak annak sem lehetne nevezni. Csak valaki volt aki nemzette, gonosz módon erőszakolta, bántotta, molesztálta az anyját, majd tovább állt. De arról elfelejtkezett... talán szánt szándékkal, talán véletlenül, de igazából, lényegtelen is, hiszen Cassandrának tulajdonképpen léteznie sem lenne szabad. Amikor megtudta, hogy mi is az igazság, először hinni sem akart Asmodeusnak, azután persze nagy nehezen elhitte, de a gondolattal, hogy az aki nemzette egy igazi pokollény, még most sem tudja feldolgozni. Nem érti, hogy anyja sohasem még csak meg sem említette, de közben rájött, hogy valószínűleg azért mert ő is megfeledkezett róla. De ettől még fáj a lánynak, és akkor arról papol neki az egész családja, hogy így bizalom, meg úgy.... nevetséges. Hát csodálkoznak, hogy kiborult? Annyira megpróbált elmenekülni, hogy még csak telefonon sem elérhető senkinek, még Alecnek sem, akitől, ha haza ér valószínűleg újabb adag példabeszédet fog kapni. De most nem foglalkozik ilyenekkel, semmivel és senkivel sem, csak azzal, hogy jól érezze magát. Sasha azt mondta, hogy sötétedés előtt érjen vissza, különben el fog tévedni, hát Cassandrának napfénynél is sikerült....
Mérgesen pillant körbe a kihalt úton, miközben megpróbál vissza jutni a főútra ami elvezeti vissza a városba. Halk káromkodást mormol el ahogy az út egyre kihaltabbá és félelmetesebbé válik. Általában a horrorfilmekben az ilyen típusú helyeken halnak meg a film szereplői. Tudja, hogy miről beszél, hiszen Aleccel általában minden hétvégén azt csinálták, hogy valamelyiküknél egy adag pop-cornnal illetve chips-el ültek be a tv elé és ijesztőbbnél ijesztőbb horror filmeket néztek. Talán a világ egyetem össze démonos, vámpíros, zombis filmjét látták. Cassandra az a fajta lány volt ez idáig aki szívesen merült el egy vérfagyasztó, esetleg lélek félemlítő filmben ahol a családtagok baltával mennek a másiknak, előszeretettel csonkítják meg anyjukat. Vagy egy horrorisztikusan halálvágytól függő kalandjait a könyvek lapján, de ha az életben fordul ilyen elő.... akkor nagyon elkerülte. Addig a pontig, míg a bukott angyallal nem hozta össze a sors, mert ott aztán kerekestül sikerült felforgatni. Annyira, hogy legszívesebben elköltözne az Északi-sarkra, hogy többet ne kerüljön veszélybe, ne bántson másokat, sehogyan sem. Mert ami uralja lelkét, testét, egyre elviselhetetlenebb, egyre nehezebben tudja megfékezni azt ami benne lakozik és csak senki meg sem érti. A legrosszabb, hogy nővérének sem beszélhet erről, akivel pedig oly közel álltak egymáshoz, igazából mindenki akihez közel állt, most már nem, Alec, Kathy, a szülei, leginkább édesapja, és a legvicessebb az egészben, hogy amióta tudja származásáról az igazat.... egyre jobban távolabb kerülnek egymástól, holott nagyon hiányzik neki.
Nem veszi észre a szembe jövő autó dudáját, gondolataiba túlságosan bele merült. A következő amire feleszmél, hogy apja kocsija csattan a szembe jövő kocsival, majd feje a kormánynak ütközik. Iszonyú fájdalom keletkezik a hasában, majd valami meleget érezz a homlokán és szintúgy a hasán keresztül, nehezen nyitja ki szemeit, amikor jobb kezét felemeli úgy érzi, hogy olmot emel fel. A vért ami szivárog a fejéből, egyre jobban elmaszatolja, megpróbál a biztonsági övet kikapcsolni, mielőtt ennél nagyobb baj is lenne.

Jót tesz neki ez a pár nap messze mindentől, vagyis igazából még csak két napja van itt, és tudja nagyon jól, hogy nem menekülhet el a problémák elől. Pláne nem az ilyen mértékű problémák elől. Másoknak annyira piti gondjaik vannak, neki bezzeg ki jutott a jóból. kezdve azzal, hogy igazából léteznie sem lenne szabad. És valahogy mégis létezik. Habár néha azt kívánja bárcsak ne lenne így. Az a férfi aki nemzette, nem túl… emberinek mondható, a Pokolból származik és keményen megerőszakolta az édesanyját, ezzel magáénak tulajdonítva a lelkét. Szép kis történet mi? Míg mások szülei éppen a tunéziai nyaralás közepén botlanak egymásba, vagy éppen egy tárgyalás kellős közepén, vagy bent ragadnak egy liftben. Mindig emberek… vagy legalábbis több emberi van mint gondolnák. De Cassandra apjáról ezt korántsem lehet elmondani. Nem tudja, hogy ki az igazi apja, még egy nevet sem tud vagy bármit. Csupán annyit, hogy démon… Asmodeus rendjéből. Hiába tudja az igazat, érzi belül, hogy a család nem csak vérkötelékből áll. Az apja, az aki felnevelte, ő volt ott maikor náthás volt, amikor először mert iskolába, amikor görkorival elesett és szilánkosra törte a karját. Ezek mind mind olyan dolgok amik nem múlnak el nyomtalanul, amik nem szívódnak fel azzal, ha ilyen információt közlünk velük. Szóval igen, a vér nem jelenti azt, hogy vagy valaki annak az életében, ahhoz sokkal több kell, hogy valaki jó emberé, jó apává váljon. Cassandra számára az apja fogja jelenteni a világ legjobb apáját mindig is. Apropó Asmodeus említése, az élet teljesen kifürkészhetetlen, Egy véletlen folytán botlott bele a bukott angyalba, éppen egy vámpír fogai alól mentette meg, és szó szerint ugyan is az a vérszomjas dög éppen azon volt, hogy átharapja a torkát. Aztán a következő dolog amire emlékezett, hogy egy arcpirítóan vörös ágyban tért magához. Akkor tudta meg, hogy az ő apja valójában egy démoni teremtmény, olyan dolog történt amit maga sem értett meg. Iszonyú haragra gerjedt, de ez más volt leginkább azért, mert ő nyugodt természet, soha még csak fel sem emeli a hangját, így aztán a meglepetés erejével hatott rá az érzés. De nem csak ezért érezte furának, hanem azért is, mert olyan mérhetetlen gonoszság áradt szét porcikájában, szinte a vérével össze vegyülve áradt vénáiban, szinte átfolyt a csontjain keresztül, nem tudott uralkodni magán. Akkor Asmodeus olyat tett, amire nem igen számított: megcsókolta, és ebből a csókból adódott valahogy, hogy végül elvesztette az ártatlanságát. Ez volt három hónapja, azóta semmi hír róla.
Gondolatait a szembe jövő kocsi hangos dudája, illetve az ütközése zavarja meg. Pillanatok alatt gyorsulnak fel az események, az éles fényvillanás után éles fájdalmat érez a gyomra tájékán a következő pillanatban ugyan egyszerre érzi a meleg, nedves folyadékot a hasán és a fején. Fémes szag csapja meg az orrát, de mielőtt ujjaival érinthetné a folyadékot a hasán, valami még furább történik, hirtelen a kocsi ajtaja kegyetlen hangosan szakad le a helyéről.
Mielőtt ködös elméjével felfoghatná, vagy értelmezhetné a helyzetet, már a szabad levegőn érzi magát, meztelen karjait a fű cirógatja, vérző sebeit csípi a hideg, friss levegő.
Lassan csukodnak le szemei, sápadt arcára árnyékot vetnek sötét, sűrű pilléi, mikor újra kinyílnak tejfehér, porcelán babapofi nézz vissza rá egész közelről. Íriszeiből éhség sugárzik, a lány szeme egy pillanatra hirtelen elkerekedik, majd lejjebb siklik pár centivel, amikor meglátja szemfogait. épp ekkor látja hogy lecsukja szemeit, érzi jeges leheletét a feje körül. Vámpír, vámpír, csak ez kattog a fejében.
-Ké..- lassan nyitja ki ajkait, nehezen mozognak, úgy érzi mindjárt magába szippantja a sötétség- kérlek szépen…-halkan beszívja a levegőt tüdejébe, de felszisszen, mert fájdalom béklyózza meg a testét.

Nem lennék ennyire elkeseredve ha legalább hallanék valamit, nem is ha legalább érezném Marcust. De a kettőnk között lévő kapcsolat igen csak meggyengült ami azt illeti. Nem érzem úgy, mint előtte. Aminek persze a távolság is lehet az oka, hiszen ha ő mondjuk… tegyük fel, hogy Európában tartózkodik, akkor nem érzem olyan erősen, mintha itt lenne a szomszéd álamban. Egy óceán választ akkor el minket egymástól, ez nem lehet meglepő. Ettől függetlenül aggódom, hiszen ha messzebb kerül tőlem, akkor mindig szól, mindig. Ismeri a telefonszámomat, tehát igazából csak egy sms-be kerülne neki. És van benne annyi felelősség tudat amennyi bennem nincsen. Tehát aggódom, és őszintén nem nyugtattak meg Castor szavai sem. Ez az egész dolog nekem végtelenül bűzlik. De mindegy nem tudok vele mit csinálni meg kell várnom ezt a hetet… és akkor visszamehetek Castorhoz és majd elmondja, hogy még is mi a helyzet. Legalábbis ezt ígérte , egy több ezer éves vámpírnak csak számít valamit az ígéret… Hiszen azokból az időkből származik amikor csak ez ért valamit. A szó és a becsület… Jó eltelt azóta már sok-sok évtized és változhatott, de reménykedek benne, hogy megtartja a szavát. Az út mellett sétálva, a sötétben és a magányban… nem is tudom miért sétálok az út mellett. Hiszen körülbelül fél percembe kerülne szerezni egy kocsit. Akkor még is mi a büdös francért döntöttem úgy, hogy gyalogolok? Néha igazán beteg gondolataim és ízlésem támad. Ezt teszi az emberrel az aggódás, még jó, hogy ritkán vagyok ebben az állapotban, hogy ritkán érzem…
Viszont a vér illatát… nos azt is igyekszem ritkán érezni, például kiválasztottét már ezer éve nem éreztem. Talán ezért is reagálok ennyire hevesen, amikor az orromba fészkeli magát ez a kellemes illat. Meg sem gondolom, hogy mit teszek, hiszen az ösztön teljesen eluralja az elmémet, kitépem az ajtót a helyéről és kirángatom a lányt, viszont meglepő gyengédséggel fektetem a földre. Fölé hajolok, nem érdekel, hogy ki ő , ahogyan egy állatot se érdekelne. Nem érdekel mik az érdemei, vagy éppen a hátrányai, semmi… csak a fejéből patakzó vére az ami hatással van rám. Egészen közel hajolok, a szemfogaim megnyúlnak, s magamba szívom a vérének kellemes illatát.
Nem is tudom pontosan, hogy mi zökkent ki a katartikus állapotból, tán a hangja, vagy ahogyan megmoccan, az is lehet, hogy csak megszólal egy hang a fejemben és helyre billent. Fogalmam sincsen, de megteszi a hatását. Hirtelen ellököm magam tőle, minek hatására a fenekemre huppanok, riadtan nézek az előttem vérző lányra. És bizony megfordul a fejemben, hogy egyszerűen csak itt hagyjam…Elvégre nem tartozom érte felelősséggel… de ez egy kiválasztott és lehet, hogy van gazdája, ha pedig van akkor az majd hálás lesz nekem ha megmentem. Viszoooont, akár az is lehet, hogy a vadászokhoz tartozik abban az esetben nem biztos, hogy hálás leszek magamnak érte.
Nem veszek levegőt, éppen elég ingerlő az is, hogy még mindig az orromban van a vérének az illata, illetve a látvány sem utolsó, ahogyan patakzik az a vörös, gyönyörű , éltető folyadék…
A francba…
Beharapom a csuklómat s kicsit közelebb húzódok hozzá. Rácsepegtetem a véremet a sebre, majd ismét kitágítva a közben behegedt részt, megragadom az állkapcsát, kinyitom a száját és pár cseppet juttatok belé, pont annyit ami elég lesz, hogy erőre kapjon, de más hatása ne legyen rá.
Majd hátrébb húzódom és figyelem, ahogyan erőre kap, csak mikor felül akkor szólalok meg.
- És most töröld le a fejedről a vért kislány, sőt ha van víz a kocsiba, akkor mosd is le. Nem folyik az olaj, nyugodtan odamehetsz. - Adom ki az utasítást higgadtan, de rekedtes hangon még mindig a történtek hatása alatt kissé.
- Van gazdád kislány? - Kérdezem a szőkeséget, jó lenne tudni, hogy van-e bármi hasznom abból, hogy megmentettem az életét. Felállok és szépen leporolom magamat, a fogaimat visszahúzom, hogy ismét ápolt és szexi legyek. Megtámaszkodom az egyik fának dőlve és kíváncsian vonom fel a szemöldökömet.

Cassandra még most sem tudja, hogy hogy a fenébe sikerült átmennie a vizsgán és melyik volt az a barom aki jogosítványt adott a kezébe, de tény és való, hogy eddig nem száguldott ezerrel, nem mintha most éppen azt tette volna. Nem, sokkal inkább elmerült a gondolataiba, a kelleténél ezerszer jobban. Elvonta a figyelmét, de egyszerűen nem tudott koncentrálni semmire. Olyan jó volt Port Angelestől távol lenni kicsit. Úgy érezte a titok mai napvilágot látott, hogy az ő apja nem az akinek gondolja. vagyis ez így ebben a köntösben egyáltalán nem igaz, hiszen… az apja az az, aki nemzette, bocsánat, igen az nem ugyan az. Mert a két fogalom között hatalmas különbség van, köbö annyi, mint az ég és a föld. És amióta a tudomására jutott, hogy kiválasztott vérébe némi… nos az a némi sokkal inkább fele-fele arányban oszlik meg, szóval az, hogy keveredik ez a gonosz erő, megváltozott, vagyis kezd változni, mert a változás folyamatban van. Szeretné vissza szorítani, meggátolni, nem akar olyanná válni, ugyan az a régi mosolygós, jó kedvű, kedves lány szeretne maradni. Az aki három hónappal ezelőtt átsegítette az úttesten a vak nénit, vagy cipelte a nehéz szatyrot az öreg bécsi helyett, esetleg gondolkodás nélkül mentette meg a fára szorult árva állatokat. Nem mintha most nem tenné meg, mert igen, de vannak dolgok amiket kezd észrevenni magát. Mint például, hogy néha hirtelen haragú, és hogy túl temperamentumos, olyankor érzi amint a sötétség átfolyik a csontjain és a vénáin, képtelen olyankor uralkodni magán, egyszerűen csak megtörténik. vagy pedig… néha napján elkezd flörtölni idegen emberekkel, nem veszi észre csak amikor már megtörtént, nem tudja ezeket mire vélni. Nem tudja, hogy mik ezek, és jó lenne ha valaki végre elmagyarázná. Az egyetlen személy aki valamilyen magyarázattal szolgálhatna… miután megkapta felszívódott hónapok óta. Naiv volt és idióta, és elragadta valami hév, lehet, hogy nem kellett volna bedőlnie neki…. de már megtörtént és azóta minden egyre rosszabb. Nem tudja, hogy mások az első alkalom után… ennyire kívánják a szexet, de őt az őrületbe kergetik az álmok amik gyötrik sokkal elevenebbek, mint a valóság. Minden alkalommal izzadva ébred fel.
A fájdalom teljesen lebénítja, alig bírja megmozdítani a végtagjait, szemeit is csak lassan tudja, érzi a fájdalmat a hasában, a fejében és a csontjaiban, a szél hűvöse cirógatja a sebet, még jobban csipi. Tudja, hogy egy vámpírnő hajol fölé, ha nem is a belőle áradó erőből, de akkor az íriszei csillogásából, a vadász ösztön tombol bennük, a vérszomj, és ha még ezt sem lenne képes felmérni, még így félholt állapotában is akkor a tetejében ott vírit az a két szemfog amivel simán átharaphatná a torkát. Igen, átharaphatná és senki még csak észre sem venné, szóval igen még ha éppen egészséges állapotában is is talál rá a szőke nő… akkor is simán végezhet vele, főleg így még csak gondot sem okozna. De a nő nem úgy viszonyul a helyzetre, mint ahogy a legtöbb vérszomjas társa. Igazából eddig egy vámpírral futott össze, aki csak anyakára pályázott, de mielőtt közelebbi ismertségeb kezdenének… nos az illetőt Asmodeus állította meg. De most ez a reakció, enyhén szólva meglepte, ha nem feküdne vérezve a földön, biztos popsira ül meglepetésében.
Annyit vesz észre, hogy hátra dől, mély levegőket vesz… és hogy valahogyan sikerül legyőznie a vágyat, hogy kinyalogassa a lány testéből az összes biborv9r9s nedveket. De ami még inkább meglepi, látja ahogy felharapja a csuklóját, majd a fejéhez érinti, érzi ahogy pár csepp rácsöpög, majd ahogy begyógyul a seb. szemei elkerekedne, majd ijedt sóhaj szalad ki félig szét nyílt ajkai közül amikor kinyitja a száját, ahogy tud, gyengén elkezd ellenkezni az ellen, hogy a vére a szájába kerüljön, de késő. Érzi hogyan gördül le pár csepp a torkán, érzi a fémes ízt a torkában. Majd a következő pillanatban nem fáj semmije, nemes egyszerűséggel ül fel a földön.
Szó nélkül megy a kocsihoz, majd kihalászik egy fél literes ásvány vizet, arcát meglocsolja vele, ahogy tudja lemossa róla a vért, pont úgy mint ahogy a nő mondja, s csak ezután tér vissza hozzá, fél méterrel előtte áll meg.
-Miért?- kíváncsian fúrja pillantását az övébe,- miért segítettél? És… ugye nem leszek függő?- aggódás csillan fel nefelejcskék szemekben ahogy még mindig csodálva bámulja a nő földöntúli szépségét.
-gazdám?- halk kuncogás tör fel belőle, nem tudja, hogy Asmodeus mi neki, de az biztos hogy nem az,- nem… azt hiszem nincs az. Izé… köszönöm, hogy megmentettél… nélküled talán elvérzem…. hálával tartozom,- feleli halvány mosollyal, egy vámpírt az ember nem így képzelné el.

Ami azt illeti nagyon nem szokásom cukipofa lányoknak segíteni. Mert hát mit mondhatnék mást a szőke babapofira? Ahogyan ártatlan, nagy szemekkel, és riadtan egyben persze meglepetten rám néz, olyan, mint egy zabálni való habcsók. Kár, hogy én már nem ehetem azokat a pufók édességeket, sőt mivel, hogy amikor még én ember voltam nem is igazán volt ilyesmi, ezért fogalmam sem lehet az ízéről. Na mindegy, ez most nem tartozik ide. Lényeg, ami lényeg, hogy akár tovább is mehettem volna. De kap a véremből, meg még meg is gyógyítom. Istenem akár egy glóriát is a fejemre tűzhetnének ezek után. A végén még templomba is el fogok járni olyan rohadtul jó vámpír lettem. Nem iszok emberből, sőt még embereket is mentek. Glóriát nekem! Glóriát!
Nem mintha nem lenne szokásom imádkozni... istenhívő vámpír vagyok, engem még így neveltek. Az olaszok járnak templomba, ne és persze életem egyik legnagyobb szerelme is valamiféle pap volt még ember korában. Minden út istenhez vezet, ahogyan szokták mondani. Hát ki vagyok én, hogy szembeszálljak az öreggel?
Figyelem, ahogyan a kocsihoz megy és elkezdi letisztogatni magát, közben felállok, rendbe rakom magam. Nem illik egy olyan kaliberű nőnek, mint én gyűrötten és mocskosan tovább indulni. Szeretem ha a ruhám és a külsőm rendben van, hiú vagyok. Ki hitte volna?
Megforgatom a szememet a kérdésre. Jaj a halandók miért akarnak rögtön mindent tudni? Csak... mert...azért. És már hű is vagyok a női nem által, a három legtöbbször elhangoztatott szóhoz.
- Ennyitől? Ugyan, dehogy. Ennyi vér maximum arra elég, hogy a fejeden a seb begyógyuljon és a vérveszteség semmivé legyen. Ennyi. - Megvonom a vállamat viszont arra nem válaszolok, hogy miért mentettem meg. A dolgot egyszerűen elengedem a fülem mellett. Hosszú lenne neki elmagyarázni mind azt ami a fejemben végigment amikor rájöttem, hogy éppen a vérét kívánom lenyalni a homlokáról. A-a... nem ezek olyan dolgok amiket nem engedhetek meg magamnak, vérnyalogatás, ivás, szagolgatás és hasonlók.
- Akkor talán a vadászoknak dolgozol? Te kiválasztott vagy, biztos akar valaki valami hasznot húzni belőled...- Ráncolom finoman össze a homlokom, vörösre festet ajkaim enyhén csücsörítem ahogyan végigvezetem rajta a pillantásomat. Emberek... Saját magukat húzzák be a csőbe. Akkor is beszélnek amikor nagyon, de nagyon nem kéne. JÓ bevallom, hogy néha ez a hiba engem is elég, hiszen hirtelen természetem nem mindig engedi meg, hogy befogjam a számat. De általában igyekszem úgy forgatni a szavakat, hogy nekem az jó legyen és nem beszélek csak úgy durr bele a levegőbe, mindent össze-vissza.
- Igen tartozol...- Bólintok elgondolkozva.- Azt szokták mondani, hogy egy életért egy élettel.- Megvonom a vállamat, lehet megtartom. Olyan édes! Mint valami baba, kis cuki. Valószínű fogalma sincsen róla, hogy mennyire kis babapofi szépség. Ezt onnan sejtem, hogy nem sugárzik belőle a szexuális feszültség, mint általában belőlem. Nálam ez általános én tisztában vagyok magammal, a képességeimmel , a szépségemmel. Viszont ő... nos ő aligha, ha már csak az öltözködéséből indulok ki... hát...
A mai nők, annyira nem értik, hogy mire is jó a szépségük és testük valójában. Persze régen is így volt,. de régen nagyobb volt az elnyomás, nehezebb volt kibontakozni. Most pedig, nos most csak a tudatukra kéne, hogy ébredjenek...

Ez a szőke vámpírnő egészen más, mint amihez eddig dolga volt, amit mondjuk egyik kezén megtud számolni gond nélkül. Egyetlen alkalommal sikerült találkoznia egy szemfogas lénnyel, de ő nem volt ilyen… kedves és segítőkész. Gond nélkül harapta volna át a torkát, erre még a fejét is rá tette volna. De ez a lány, ő a helyett, hogy vérszemet kapott volna, inkább erőt vett magán, és nem csak, hogy ahhoz érzet elég erőt magában, hogy ne szívja ki a vérét, de a tetejében még segített is neki felgyógyulni a majdnem halálos sérülésből. Első meglepetéséből kitörve hála önti el a lelkét és a szívét, annyira kedves és nemes gesztusnak gondolja. Úgy érzi tartozik neki, hiszen az életét mentette meg, pedig nemes egyszerűséggel el is sétálhatott volna, vagy csak simán átrágja a torkát és az ég adta világon senkinek sem tűnne fel, senkinek sem. De ő inkább szembe szállt az ösztöneivel, habár a lány nem érti hogyan volt képes ezt megtenni, a vámpírokat nem ilyen gondolkodó lényeknek tartotta, sokkal inkább valami ösztönlényeknek, akiknek számít semmi és senki csak, hogy megkapják az adagjukat, amivel jól tudják lakatni a démont aki bennük lakik, a vérszomjat, ami minél többet kap annál éhesebb, annál jobban kaparászik, vágyik a vérre és az erőszakra. De tévedni emberi dolog, mint ahogyan a példa is mutatja.
Miután letisztította az arcát a vizzel a vértől, amennyire csak tudja, csupán az után tér vissza a másikhoz. Nem azt mondja, hogy megbízik benne, mert hazugság lenne, de nem fél tőle, ami igazán felesleges is lenne, hiszen egy mozdulatába kerülne és ő már nem élne, s még csak le sem izzadna.
-Huhh, oké rendben, mert nem hallottam semmi jót a vámpírvérről,- elnézően mosolyog,- már bocs, csak a tv-ben azt reklámozzák, hogy nincs jól hatással az emberi szervezetre,- böki ki ahogy neki dől a tölgyfának, nefelejcskék íriszeit az övébe fúrja hálásan. Cassandrának feltűnik, hogy arra a kérdésre, hogy miért tette, egyszerűen nem kap választ és nincs kedve erősködni, mert úgy érzi amúgy sem fog. Látszik a nőn, hogy arra válaszol és azt csinálja amihez éppen kedve van. Tehát azzal, ha kislány módjára csak elkezdené győzködni, nos nem sok mindent érne el vele, maximum annyit, hogy felmérgesítené, és akkor is fent áll a lehetőség, hogy élvez nem távozik innen. És a lány egyelőre nem szeretne fej nélkül távozni, nem mintha anélkül képes lenne távozni, de a lényeg, hogy azt akarja, hogy méz szőke buksija, illetve dobogó szíve a helyükön maradjanak.
-Nem, nem dolgozom senkinek,- alig bírja vissza tartani a kuncogását, igen kiválasztott vagyok, de nem egészen vagyok az, félig…. nos nem más faj vére is kering bennem,- feleli vállat vonva,- úgy látszik nem vagyok elég érdekes, hogy rám figyeljenek,- válaszolja, ahogy ajak harapdálva kapja el a pillantását róla. Ilyen gyönyörű nővel még nem találkozott, porcelán bőr, kék szemek, hosszú, szőke loknik. Pont mint egy igazi porcelánbaba, csak ő lélegzik… vagyis élő és igaziba mg szebb, mint egy baba. Szemei csak csak vissza vándorolnak, hogy megcsodálják hibátlan szépségét.
-Igazán hálás vagyok, hogy megmentettél, komolyan, nem kellett volna neked mégis megtetted, szeretném meghálálni,- ellöki magát a fától és elindul a lány felé. –Hogy hívnak?- jut eszébe hirtelen a kérdés, mert eszébe jut, hogy még a nevét sem tudja.

Nem szokásom csak úgy össze-vissza jótékonykodni. Embereket mentegetni megy ilyenek. Most is csak azért tettem meg mert, gondoltam a későbbiek során tán hasznom lehet belőle. Ha esetleg egy idősebb vámpírhoz tartozik vagy éppen a vadászokhoz. Minden esetben tudtam volna valami hasznot találni. De így, nos nem voltam benne biztos, hogy hasznomra mehet a szöszke. Persze sosem lehet tudni, mert van esély rá, hogy ő még ugyan nem tudja, de egy vámpír már kinézte magának. És akkor még mindig lehet hasznom a dologból. Viszont ha nincs így akkor csak megmentettem egy életet... de minek? Még csak inni sem tudok belőle egy jót.
- Te nem sokat tudsz a vámpírokról mi baba?- Olyan volt, mint egy kerek arcú játékbaba. Úgyhogy találónak tűnt a becenév.
- Mindent elhiszel amit a tvben mondanak? Amúgy pedig nem vagy ember. A kiválasztottakra nem hat a vámpírvér. Csak gyorsabban gyógyulnak tőle, de nincs rájuk olyan hatással, mint a drog. Nem lehetnek tőle függők és nem válhat belőlük ghoul. Úgy hiszem, hogy ez a félvérekre is vonatkozik.- Mert ugyan nagyon finom illata van/volt a vérének, de még sem olyan erős és intenzív, mint egy vérbeli kiválasztottnak. Csak tippelek, hogy félvér, de végül is mindegy. Eléggé tudatlan szegényke.
- Kétlem, hogy a fajtásaim nagy része osztaná a véleményedet.- A kiválasztottak mindig érdekesek, vagy ezért vagy azért. És a vérük íze pedig eszményi, tudom, hiszen tapasztaltam. A legtöbbünknek mindegy, hogy csak félig kiválasztott vagy egészen, habár azoknak akiknek tiszta a vére, nyilván intenzívebb az íze, a félvéreknek meg kevésbé. Vagyis nem tudom, fogalmam sincsen, hiszen eddig csak egy kiválasztottból ittam és az volt az egyetlen.
Éppen, hogy csak egy hajszálon múlik, hogy kioktassam. Annyira kis naiv, saját magát sodorja bele a bajba. de nekem arcom sem rándul. Ő maga mondja ki, hogy tartozik egy vámpírnak. Na ez mókás. Általában az emberek menekülnek, főleg a kiválasztottak a vámpírok elől és igyekeznek, hogy egy hajszál se kösse őket a vérszívókhoz. De, hogy tartozzanak egynek. Nos, azt nem, azt senki sem szeretné.
Azonban ez a kislány vagy ennyire tudatlan vagy ennyire jóhiszemű, de még közelebb is merészkedik. Komolyan nem érti, hogy egy vámpírnak mindig van hátsó szándéka. Nos, akkor ha már kialakított magában egy képet rólam itt az ideje ezt tovább erősíteni. Mosoly kerül az ajkaimra, de nem kedves, hiszen most nem az ártatlan, aranyos vámpírnénit vagy nőt adom. Hanem egy félig-meddig azt aki vagyok. Így dögös, kissé lenéző mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Nem lett volna kötelező. És bevallom meg is fordult a fejemben, hogy egyszerűen tovább állok. De hát sosem lehet tudni. Jó hangulatomban találtál.- na persze, öt perccel ezelőtt még dühöngtem magamban, fortyogtam amiért Castor ennyire szemét, hogy képtelen egy értelmes információval ellátni.
- Egyébként Elisabeth...-Válaszolom neki készségesen.- Van mobilod? Talán nem ártana neked egy taxi meg egy autó mentő.- Kérdőn felvonom a szemöldökömet, milyen rohadt kedves vagyok, hogy még mindig nem léptem le. De őszintén vannak olyan személyek akik körül valahogy más a hangulat. Nevezzük mondjuk aurának a dolgot, az ember egyszerűen tudja, hogy hamarosan "nagy emberek" fogják körülzsongani. És ő ilyen volt.... valamiért elfogott egy megérzés ami arra késztetett, hogy maradjak. Habár nem vagyok benne biztos, hogy akarok még egy naiv koloncot a nyakamba. A kis ghoul akit nem tudok lerázni pontosan elég. Nem tudom, hogy a kis ártatlan szöszkék miért találnak be mostanában folyton, de valamiért megtalálnak. Nem tudom mit látnak bennem, ugyanis nem vagyok kedves vámpír... bár nagyon jól játszom...

Olyan kis naiv ez a lány, hogy már szinte zabálnivaló és őszintén örülhet, hogy még él. Mondjuk könnyen lehet, hogy az édes kis pofija annyi pasit bűvölt el körülötte, hogy mindig van aki megvédje. Gonoszkás és egyben fanyar mosoly jelenik meg az ajkaimon a szavait hallva.
- Oh, hidd el kedvesem, hogy nagyon is ínycsiklandozó vagy.- És tényleg, mind a vérének az illata, mind pedig a külseje. Zabálni való egy kis szőkeség, és amúgy is kedvelem a naiv szőkéket. Talán mert fiatalkori önmagamra emlékeztetnek.
Aztán belendül és elkezd fecsegni, mintha engem érdekelne egyébként, hogy mi van vele. Talán látja az arcomon, a biztatást? Nagyon kétlem. Felemelem a kezemet, hogy elhallgattassam, de nem igen reagál rá, éppen azért mikor befejezi szavakban is kifejezem a nem tetszésemet.
- Úgy nézek ki mint akit érdekel az ismerősöd ismerőse, és az, hogy át akarják-e harapni a torkod vagy sem? - Vonom fel a szemöldökömet, s ajkaim még csak egy apró mosolyra sem rándulnak, hogy tudja mennyire nem érdekel ez az egész.
- Máskülönben meg úgy beszélsz, mint aki sajnálja, hogy nem akarják lépten-nyomon halálra szívni. És csodálom, hogy még élsz ezzel a hozzáállással.- Kicseszettül jó fej lehet az őrangyala az már biztos. Hiszen mást is kikaphatott volna, egy fiatal éhes vámpírt, vagy éppen valaki olyat aki rákattanhat mert kiválasztott. Engem szerencséjére egyik sem érdekel. Sőt igazából a szöszke sem, kihúztam az autóból, segítettem neki és ennyi.
Lenézek a felém nyújtott törékeny kacsókra. Még egy hiba pont, igyekezz , hogy ne kelljen testi kontaktusban lépned egy vámpírral, mert amint a markában vagy, már bármit tehet veled.
- Véresek az ujjaid, és sárosak. Majd talán ha megmostad.- Oldalra billentve a fejemet ismét a kék íriszekbe nézek. Finnyás vagyok kissé, másrészről nem akarom a vérének a szagát érezni egész nap a kezeimen, míg haza nem jutok.
A válaszára színpadias sóhaj szakad fel belőlem.
- Jézusom... Komolyan nem tudom, hogyan maradhattál ilyen sokáig életben.- Előhúzom a farzsebemből a telefonomat, s egyszerűen felé dobom.
- Tessék, hívj magadnak valakit, aztán majd juttasd vissza hozzám. Ha elfelejtenéd... ne aggódj megtalállak... de szeretem ezt a mobilt.- Felelem lekezelően, majd egyszerűen hátat fordítva neki elindulok abba az irányba amerre eddig is tartottam. Mert bizony itt az ideje, hogy a kis csitrivel befejezzem a társalgást. Nagy embereket vonzó aura ide vagy oda, meguntam a szöszkével való ácsorgást. Már így is többet tettem érte, mint amennyit tőlem el lehet várni. Még a mobilomat is oda adtam neki. Hát nem vagyok egy igazi jótét lélek? Ennek örömére ma ki kéne belezni valakit. Fellógatni a lábánál fogva egy erdőben és alaposan megkínozni,amíg meg nem hal. Pontosabban csak akkor engedni át a másik oldalra ha már minden ordítását, minden sikolyát megfelelően kiélveztem. Addig viszont csak játszani, oh igen játszani. Megijeszteni, megkergetni, elengedi majd elkapni, míg nem már szinte bepisil félelmében...Vagy meg is teszi... Igen erre lenne szükségem, ahhoz, hogy visszabillenjen a lelki egyensúlyom. Én meg a jóság nem feltétlenül vagyunk barátok, idegenekkel nem szokásom jót cselekedni. Vagy ha igen akkor után muszáj rosszalkodni.
Háttal neki felemelem az ujjaimat és csábosan integetek, miközben szabad tenyerem a farmerom hátsó zsebébe csúsztatom. Hmm micsoda tervek az éjszakára...*

A hibrid tudja, hogy nem kellene ennyire csillogó szemekkel és elbűvölve pislognia egy vámpírra, mert lehet, hogy most megmentette, de valószínűleg éppen ilyen hangulata volt, lehet hogy tíz perc múlva már inkább törné ki a nyakát, vagy dobná oda a testét a vadállatoknak, esetleg addig kínozgatná, míg úgy tartja a kedve. Szóval igen nem kellene annyira túl reagálnia a dolgot, de ő nem képes rá, hálával pislog rá, és arra tanították, ha valakinek hálával tartozol, akkor illik azt a hálát bizony megfizetni. Szóval most is így tesz, és az igazság az, hogy végre egy vámpír…. akit kezd megkedvelni, nem mellesleg annyira gyönyörű, búja és nőies.
-Hát.. ha te mondod,- von vállat engedve neki, de erősen kétli, hogy így lenne. Sosem gondolt úgy magára, mintha csak valami ínyenc falat lenne, sokkal inkább képzelte magát unalmas kolbásznak, nem pedig szaftos kaviárnak. De hát egy vámpír csak jobban tudja, mint ő bakfis módjára, nem? Ki ő hogy vitatkozzon ezzel a ténnyel? Nem nem nem teszi meg, még a végén tényleg megüti a fogát és alulról szagolhatja az ibolyát, de azt csöppet sem akarná.
Hideg és közönyös szavai belé forrasszák a lányba a mondandóját, megrökönyödve bámul vissza rá, arcán megbántott kifejezés bont tanyát rajta, majd végül szomorú kutyaszemekkel néz félre és a közelben lévő bokorra szegezi pillantását.
-Hát… nem igazán, elnézést- dünnyögi de még mindig határozottan bámulja a bokrot, mintha attól választ lelhetne, vagy segítséget. Nem érti mi rosszat szólhatott az imént, vagy mit tett, hogy a Barbivámpír így leteremtette, nyel egy nagyot, mivel megpróbálja elosztatni a torkában keletkezett gombócot, utálja, hogy ilyen érzékeny. Nem akar érzékeny lenni, vagy bűntudatot érezni, semmit sem akar, ő akar megbántani másokat és nem fordítva, legyen szó lelki vagy testi károkról.
-Nem akarom, csak mindig történik valami,- vállat von, ahogy lassan rá emeli akvamarin színű íriszeit újból, várva, hogy elfogadja a felé nyújtott kezet bemutatkozás gyanánt, de a vámpír csak bámulja.
-Öhm… ne haragudj,- zavartan dugja el véres, sáros kacsóját a háta mögé, úgy látszik a nő jó kedve úgy párolgott el ahogy az éjszakai szél süvíteni kezdett a horrorfilmbe beillő helyszínbe. –Szerencse, végtelenül szerencsés ember vagyok,- mosolyog rá, és nem is hazudik túlzottan, hiszen annyiszor került veszélybe és valahogy mind ahányszor menekült meg. Vagy a démonának köszönhető, ki tudja, de a lényeg, hogy valamilyen formában eddig mindig sikerült megúsznia. Most hogy komolyabban bele gondol, lehet hogy mindig kegyes volt hozzá Fortuna… pont, mint most, majd elrebeg neki egy imát amiért ilyen rendes vele.
Nagy szemekkel bámulja ahogy a kezébe nyomja a mobilját, majd indul el az ellenkező irányba, egy pillanatig bámulja távolodó alakját, majd vesz egy mély levegőt és elindul a nyomába.
-Várj… kérlek, Elisabeth, kérlek…. várj meg,- a végén elkezd futni, hogy utolérje és a nyomában maradhasson végre,- kérlek…. segíts nekem..- nyögi ki szaggatottan mert igen nehezen tudja tartani az iramot vele.

Még egy ilyen együgyű kislányt. Komolyan nem értem, hogyan lehet még mindig életben? Ennyire naivan, ennyire kis ártatlanul. Esküszöm, hogy zavarba jövök attól, ahogyan rám néz... Túlságosan sok hála, csillog a szemeiben. és őszintén mindent le lehet olvasni az arcáról, a megbántottságot, a félelmet, az örömöt... komolyan mindent. Semmi színészi tehetség nem szorult bele, vagy tényleg csak ennyire tiszta. Hogy lehet valaki ilyen pokolian ártatlan. Mert bizony ez már pokoli. Mert én is tudok iszonyatosan ártatlan kislány módjára létezni ha kell, de örökre nem lennék rá képes. Szerintem ez nem színjáték, ez a valóság, a lány ennyire kis tündi-bündi...
-Nah igen, biztosan van egy őrangyalod. -Válaszolom neki kurtán. Nem véletlenül hagyom ott, kicsit kezd idegesíteni. Annyira kis esendő, nem vagyok én férfi, hogy ez izgasson. mert bizony a pasiknak tetszik az esendőség. Egy ártatlan, gyenge nő mellett aztán igazán férfinak érezhetik magukat. Megvédhetik, tanácsokkal láthatják el, és ő hallgatni fog rájuk, hiszen nincsen jobb ötlete. Hiszen bízik a mellette élő, lévő vagy akármiző férfiban. Azt hiszem bennem ez a gén nincs meg. Talán az anyasági gént is elveszítettem amikor vámpír lettem vagy sosem volt bennem valaki aki gondoskodó, aki szereti a gyengébbeket pátyolgatni.
ÉN nem szeretem én azt szeretem ha engem pátyolgatnak, pontosabban inkább kényeztetnek. És ha az aki velem van képes a saját problémáit egyedül megoldani. És itt van ez a kislány akire igazából egyik sem igaz.
Szóval a kezébe nyomom a telefonom és sóhajtva elindulok szerintem már az is elég nagy segítség, hogy megkapja a telefonomat és elláttam a sebét, de úgy tűnik, hogy neki ez sem elég.
Sóhajtva lassítok egy kicsit, de nem mondanám, hogy nagyon. Magassarkúban vagyok azért annyira nem lehet nehéz követni a tempómat, még egy vámpír sem tud olyan gyorsan haladni magassarkúban, mint laposban, kivéve ha vámpírsebességre kapcsol. De én nem kapcsoltam sehova, a csajszi nagy szerencséjére hiszen így utol tud érni.
- Még is miben?- Vonom kérdőre továbbra is egy viszonylag ütemes tempóban sétálva előre.- Nem tudsz egyedül tárcsázni?- Szerintem jogos a kérdés, hiszen ott van nála a telefon, nyilván tud telefonszámokat. Mert miért ne tudna? Vagy nem tud egy számot se fejből? Még a rendőrségét sem? Komolyan nem jó ez a világ... az emberek egyre hülyébbek... Képtelen már megjegyezni pár telefonszámot. Bezzeg régen, amikor még az olvasás előbbre valóbb volt, mint számítógépezés... hiszen nem is volt számítógép.
- Mondd csak mindig volt valaki aki pátyolgasson? Mondjuk el is hiszem olyan kis cuki vagy, hogy biztosan mindig akad olyan pasi, aki a szép pofikádat félti. Van olyan?-Érdeklődök ha már így rám tapadt mert úgy tűnik, hogy nem könnyen lerázható a lány, és kedvelem a pletykákat is. Nagyon, de nagyon imádom a halandók kis apró cseplő dolgait. És nekem már évek óta nem volt igazi kusza, és érzelmekkel teli szerelmi kapcsolatom. A halandók viszont olyan gyorsan élnek -hiszen halandók-, hogy folyamatosan sokkolják a saját idegeiket valami kusza szerelmi szállal.

Tágra nyílt szemekkel bámulja a vámpírnőt, nefelejcskék szivárványhártyáin hatalmas csodálat sugárzik, ahogy végig futnak hirtelen szőke fürtjein, tejfehér bőrén, tökéletes, olyan akár a szoba, sugárzik belőle a bujaság, a nőiesség, biztosan minden férfit az ujja köré csavar. Cassandra fejében ekkor kezd el megfogalmazódni a még abszurdnak tartó ötlet. de ha Miss Barbivámpír bele menne…. akkor nos végtelenül boldog lenne. csak azt kell elérnie, hogy tanítson neki egy két praktikát aminek a segítségével kinőheti ezt a kislányos naivságot, ezt a jószívűséget és lelkiismeretet, olyan akar lenni, mint ő. Igen… ő lenne a tökéletes tanár, hogy megtanítsa hogyan is kell… nos olyannak lennie, mint ő.
-Talán…- zárja le az angyalos témát, nem érdekli egyáltalán, hogy van-e vagy nincs, bár jelenleg az valahogy jobban izgatja amit elkezdett forgatni a fejében. Igen, egészen biztos volt, hogy ezt kell tennie, már csak az a kérdés, hogy hogyan kellene megkérnie, már abból is kiindulva, hogy bizony nem tűnik…. olyan kedvesnek mint az első pillanatban. De ez tulajdonképpen jó pont, hiszen éppen ezt a kedvességet és bájt akarja kiölni magából. Ki sem lenne tökéletesebb erre, mint egy szívtelen, buja vámpírnő? Óh…. igen, ő lesz a legjobb, már csak ki kell találnia hogyan vezesse elő neki úgy, hogy jó is legyen és bele is menjen. mert nem lesz olyan könnyű, úgy változik a hangulata, akár az áprilisi időjárás. De általában eléri amit akar, ha kell most, addig magyarázz neki míg végül bele nem fog menni. na jó ez talán még sem olyan remek ötlet, de valahol el kell kezdeni. bármit kérhet cserébe, mindent megadd neki…. csak segítsen neki. Elege van abból, hogy mindig minden tettéért bűntudatot kelljen éreznie, hogy megbánjon mindent amit tesz és hogy másokra gondoljon saját maga helyet. Nem akar ilyen kis tündibündi nyuszi lenni, aki megijed még a széltől is.
Amikor elindul a telefont a kezébe nyomva, először csak pislog párat utána, de nem bír magával elkezd szaladni utána kiabálva, míg végül nem éri utol. Már két okból sem, egyik nem akar egyedül maradni egy ilyen kihaltnak tűnő helyen ahol csak egy rozoga faház áll… nem valami bizalomgerjesztő látvány, ami valószínűleg elég sok horrorfilmnek adott helyett, na nem….. A második, hogy nem fogja elszalasztani a lehetőséget, hogy végre segítsen valaki és felnőtt nőt faragjon belőle, igazit, olyat mint Elisabeth.
-Öhm… de, de tudok természetesen,- forgatja meg a szemeit mérgesen, majd a tárgyra tér, egyszerűen kibökve amit akar,- te olyan gyönyörű vagy, szexy és annyira dögös, meg nőies meg minden. Biztosan az orruknál fogva vezeted a pasikat, kérlek… taníts meg ilyennek lennem, bármit kérlek cserébe…. csak kérlek segít,- óvatosan pislog rá, hogy vajon képen röhögi-e vagy sem. De reméli inkább az utóbbi lesz és segíteni fog neki, mindenre hajlandó, hogy megtegye, még el is rabolná. Már ha képes lenne rabolni bárkit is, na meg mert…. képes lenne egyáltalán egy vámpírt megfogni. Vicces lenne.
-Előfordult,- nyögi ki halkan,- hát izé… talán van…. miért?- vonja fel kíváncsian a szemöldökét miközben kezeit keresztbe fonja mellkasa előtt, lépést tart vele, halkan szuszog, mert ezer éve nem sportolt semmit sem, amit azért néha nem ártana.

Kis ártatlan Bambi, ahogyan most rám néz, azokkal a hatalmas szemeivel. Őrangyal, igen egy ilyen teremtésnek biztosan van olyana, máskülönben már nagyon régen nem lenne életben. De mindenképpen makacs ha az elhatározásairól van szó úgy tűnik. Az ilyen tulajdonságok néha előnyt, néha hátrányt jelentenek, minden csak a helyzettől függ. És ez a nehéz az életben, megtanulni mindig a helyzethez mérten viselkedni. Mert az ember lehet szende, vagy egy szexistennő alapjáraton, viszont van olyan helyzet amikor a dögnek is vissza kell venni és behódolni, és van olyan amikor a szendének is ki kell állnia magáért. Ez volt a legfontosabb, amit kurtizán éveim alatt megtanultam. Na és persze, hogy a látszat mindennél hatásosabb fegyvere egy nőnek. Nőnek lenni hatalom, csak a mai nők és amúgy a régi korok női sem, képtelen használni. Használnod kell amid van, ahogyan a férfiak is használják. Ők ebben jobban, kihasználják, hogy farkuk van, hogy erősebbek, izmosabbak, mint egy nő. Könnyen lehet, hogy sok esetben gyorsabbak is. Meg próbálnak minket elnyomni mert fizikálisan ha tetszik, ha nem, de többek, mint mi. Legalábbis ha a halandókat vesszük. És mi nők persze az évszázados tapasztalatoknak köszönhetően elhisszük, hogy igen felettünk állnak, hogy ez csak ennyi. De valójában a mi kezünkben van az igazi hatalom ha bánni tudunk vele. Mert ugye, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A férfiak semmire se mennének hosszú távon nélkülünk, csak a legtöbbjük nem olyan intelligens, hogy ezt felfogja, mi meg rájuk hagyjuk. A legrettegettebb férfiak is estek már térdre előttem, áhítattal ölelve a derekam, és orrukat az ölembe fúrva... És én szeretem a hatalmat. De ehhez hozzá jön az is, hogy a legtöbbször el kell hitetnünk a férfivel, hogy ő irányít. Hogy az ő kezében van a hatalom, holott... mind ez csak látszat, legalábbis egy ügyes nő esetében. És én ilyen vagyok.
Mosolyt villantok rá, ahogyan erényeimet kezdi sorolni, amiből természetesen van egy jó pár. Megállok, és csípőre teszem a kezem, hogy szembe forduljak vele. Kissé oldalra billentem a fejem, így nézek le rá, mert hát alacsonyabb nálam.
- Még is mit tudnál nekem te adni, ami még nincs meg? - Oldalra billentem a fejem és elgondolkozva nézek végig rajta, majd lassan elkezdem körüljárni, hogy jól megnézzem magamnak. Ujjaim közé csippentem selymes haját, majd elkalandozok a hátán miközben megkerülöm, megnézem magamnak formás fenekét is csak, hogy ki ne maradjon a szórásból.
- Na jó...- Sóhajtok.- Igazából tetszel nekem... úgyhogy lehet róla szó. Viszont tartozol nekem egyel.- Állok meg végül előtte, mikor körbe érem. Intek neki hanyag eleganciával, hogy akkor sétáljunk. Elvégre valahogyan el kell jutnunk a városba és nekem most sétálni van kedvem. Majd ha megunom, hívunk egy taxit. A kezemet nyújtom a telefonomért.
- Ooooh csak nem? Mi az, hogy talán?- Ajkaimra mosoly kerül. - Csak mert imádom a pletykákat. Avass be! Na és persze, mert kíváncsi vagyok, hogy miért is akarod te megtanulni, hogyan csavarj egy férfit az ujjaid köré.- Kíváncsian biccentem kissé oldalra a fejemet, ahogyan lenézek rá. Ez a mozdulat már évszázadok óta belém ivódott és fogalmam sincsen, hogy kitől tanulhattam. Talán anyám nézett rám mindig így, ha kérdése volt. Nem tudom... már nem emlékszem.

Cassie maga sem tudja, hogy mi az ördög üthetett belé, amitől ennyire makacs lett. Mármint alapjáraton makacs szokott lenni, például amikor könyörgött Alecnek, hogy tanítsa meg kosarazni, nos mivel a fiú kis pisis kora óta ismeri, ezért természetesen nem akart beleegyezni, a saját és a lány testi épsége miatt, viszont Cassandra annyira önfejű volt, hogy végül bele ment. Az akció vége az lett, hogy a lány karja eltört, a fiú kapott egy kis enyhe agyrázkódást, ezután pedig barátnője lelkére kötötte, hogy soha többet ne kérjen ilyet. Nem is mert volna, három hónapig kellett bocsánatot kérnie, mire Alec szíve megenyhült. Akkor ott volt az az esett amikor két házi állatát is véletlenül kivégezte, nem akarta, és mégis, valamilyen oknál tovább egy hónapot nem bírtak ki mellette. A cica, egy gyönyörű, tarka hím, amire nem is emlékszik a nevére, de az édes mindegy, nem ez a lényeg, ami lényeg mire haza ért az iskolából az ágyán találta felfordult állapotban, komolyan úgy nézett ki mint egy felfordult, kitömött cilamila, és azt hitte, hogy ezután nem lehet ennél rosszabb. Hát lett, apjától kapott egy szép madarat, talán de egy hétnél tovább az sem húzta valahogy, miután osztálykirándulásra kellett mennie, és estére haza ért, furcsamód, az is felfordult a kis kalitkájában. Ekkor a lányban tudatosult, hogy talán nem kellene ilyen házi állatka, sőt semmilyen, mert taszítja őket. De ez a jellemvonás megmaradt, tehát ha arról volt szó minden követ képes volt megmozgatni, hogy elérje amit akar, és amióta felfedezte, hogy él magában egy élősködő, egy igazi parazita, azóta még inkább felerősödött ez az olykor hasznos, olykor nem igazán hasznos tulajdonság. Ja igen, amikor kiderül, hogy az apád, aki addig felnevelt nem is a vér szerinti, de az igazán rémálom az amikor az kerül napvilágra, hogy aki tizennyolc évvel megcsinált egy démon, igen fekete szemű, pokolban lakó démonocska, és natúr az igazi anyádat, mielőtt megölte volna, nemes egyszerűséggel megölte.... Igazi love-story, mi?
Úgy látszik a vámpírlány vagy inkább nő meggondolja magát, így megtorpan, majd csípőre tett kezével Cassieben olyan érzést kelt, mintha egy nagyra nőtt barbiebaba lenne, mert úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt habos-babos, cukormázas barbie baba, aki irtó szexi, és valahogy biztos benne, hogy nem csak a férfiak döglenek utána. Ő az a fajta bige, akiért a nők is döglenek és talán még azt is elfelejtik, hogy tulajdonképpen... Heterók.
-Hát izé.... Valószínűleg nem sokat, talán... Inkább semmit sem, de talán egyszer majd fogok tudni, még fizetnék is érte, van zsebpénzem,- nyögi ki zavartan, barackvirág árnyalat lepi el tejfehér arcát, össze vont szemöldökkel figyeli ahogy egy méz színű fürtöt az ujjai közé csippent, nagyot nyel, érzi magán a nő pillantását, ahogy felméri, mint... Valami árut a piacon, azon filózva vajon megéri-e az árát vagy sem.
-Ó... Izé ez azt jelenti, akkor hogy igen, - legszívesebben örömében a nyakba ugrana, de nem nagyon mer, ezért inkább csak üdvözült mosolyával jelzi mennyire boldoggá tette a vámpír, nem tesz semmilyen emberi mozdulatot. Szó nélkül nyújtja át neki a telefonját, hiszen nem igen akarná megtartani van sajátja is, csak épp nem üzemel vagy mi van vele, és lassú léptekkel ered a nyomába, ismeretlenül is egyre jobban kedveli ezt a csajt. Nem tűnik lelketlen dögnek, pedig az ember a vámpírokról azt gondolná, pláne amit a tévében látni.
-Igen.... Nem tudom pontosan, de talán egy... Izé két fickó, bár az egyik inkább fiú mint fickó, igazán egyszerű, mi másért akarnék, nem akarom, hogy a megvédeni való ártatlan kislányt lássák bennem, azt akarom, hogy nőként tekintsenek rám.... Röviden, meg amúgy sem jönne rosszul, hogyan kezdjük?- pillant rá oldalról ahogy bandukol mellette.

A végén kiderül, hogy nem is olyan ártatlan a kicsike, mint ahogyan állítja. Könnyen lehet, hogy csak annak mutatja magát. Egy pillanatig eltűnődve nézem a kecses alakot, a barna szinte már fekete hajkoronát, és azokat a hatalmas kék, kitágult szemeket. Na igen, ilyen pofacsonttal és olyan fenékkel, eléggé jól fogja majd a férfiak fejét elcsavarni. Azt hiszem már most is jól megy neki csak éppen nincs vele tisztában. Igen, ezen kell majd változtatni. Hogy felismerje az értékeit, mert van neki bőven. Én nem vetem meg a nőket sem, és néha jól is esik egy kis női társaság, mit nem mondjak, Cass még nekem is harapnivalónak tűnik. Mit gondolhat egy férfi ha megpillantja?
A kérdésemre adott válaszán hirtelen elnevetem maga, komolyan édes, olyan kis szerencsétlen, egyszerűen hihetetlen. Megcsóválom a fejemet.
- Jaj istenem, de kis mókás vagy. Van elég pénzem, nem igazán szorulok rá senkire.- Még mindig nevetve csóválom meg a fejemet, miközben ismét végigfuttatom rajta a pillantásomat. És végül nagy nehezen de beleegyezek abba, hogy tanítsam. Hogy őszinte legyek ez még hízelgő is. Ezek szerint első pillantásra lejön, hogy milyen is vagyok, bóknak veszem. Arról nem is beszélve, hogy most olyan lehetek amilyen annak idején az anyám volt. Megtaníthatok valakit a mesterségemre, átadhatom az évek alatt megszerzett tudást. Hmm, ez nem is hangzik olyan rosszul. Még sosem próbálkoztam ilyesmivel és akkor ezzel most átavanzsálhatok madammá, ahogyan francia országban szokás hívni az idősebb már kiöregedett kurvákat. Hm... mindig is vágytam erre a címre.
- Igen azt jelenti...- Bólintok kicsit elmélázva. És olyan, mint egy nagy gyerek látszik az arcán az öröm, a szemei felcsillannak. Na ezért sikerült a férfiaknak évszázadokig, sőt még mind a mai napig elnyomniuk minket, mert a nagy többségünk pont olyan kis ártatlan ne bánts virág, mint ez itt ni. Elveszem tőle a telefont és lassan elindulok, hallom a lépteiből, hogy követ majd mellém érkezik. na most, hogy rájöttem nem is olyan rossz ötlet ezzel a kis csajjal lógni, és , hogy ez számomra mennyire szórakoztató lesz, azt kell, hogy mondjam elégedett vagyok. A kedvem is sokkal, de sokkal jobb lett.
Felnevetek ismét a megjegyzésére, meg a szerencsétlen dadogására.
- kettő? Most komolyan? Két srác? Akkor mi az istent akarsz te még tanulni? Persze megértem a pasik nagyon is szeretik a kis ne bánts virágokat. Szeretik érezni, hogy ők az erősek, meg ilyenek, blabla...-Vállat rántok egy sóhaj kíséretében.
- Először is, tanulj meg normálisan járni. Úgy sétálsz mint egy neander-völgyi...Húzd ki magad.-Nézek rá egy sóhaj keretében a szemeimet megforgatni.- Másodszor pedig dobd ezt a cipőt, ocsmány. Harmadszor meg sose sajnáld ha a pasik meg akarnak védeni. Az a törődésük jele ha féltenek. Akkor kezdj aggódni ha letojják, hogy mi van veled.- Jegyzem meg neki, miközben tárcsázok a telefonomon. Elég volt a sétából, ideje taxit hívni abban is beszélhetünk. Fél pillanat alatt elintézem a hívást.
- Nos, merre laksz?- Kérdem kissé oldalra biccentve a fejemet, lepillantva rá, nem vagyok alacsony nő, ő viszont egyáltalán nem egy égimeszelő.
- Nem azt kell elérni, hogy egy férfi ne a gyámoltalan nőt lássa meg benned. Ha ezen fogsz erőlködni, akkor csak nyögés lesz a vége. Ha ő azt akarja látni akkor lássa azt. Ha valakit az ujjaid köré akarsz csavarni egyszerűen csak olyannak kell mutatnod magad amilyennek ő látni akar, de még is muszáj, hogy önmagad maradj. Érted ezt? Meg kell találnod magadban azt akit ő szeretne és előhozni míg vele vagy. A nehéz csak az, hogy felismerd a másiknak mi kell.-Finoman megrántom a vállamat.- Anyám mindig azt mondta, hogy úgy tudsz irányítani egy férfit ha ő nem jön rá, hogy azt teszed. Ha rájön akkor már csak egy ribanc leszel a szemében aki el akarja nyomni, vagy manipulálni.- Igazából ez sokkal nehezebb, mint amilyennek tűnik. Az ember vagy ráérez, hogyan talál minden férfi gatyájába utat, vagy nem.

Nem tudom miért de teljesen elbűvölt ez a nő, úgy nézett ki, mint egy játékbaba, habár tisztában voltam vele, hogy nem az, hiszen vámpír két agyarral a szájában. Még sem, félek, valamiért tőle nem félek, nem tudom miért, lehet azért mert megmentette az életem, de az az igazság, hogy hálás vagyok neki, amiért megmentett. Nem bírom elkapni róla a pillantásom, szív alakú arcáról, búja, húsos, vörös ajkairól, igéző szivárványhártyáiról, dögös, formás alakjáról már nem is beszélve. Ő az a típusú nő, akibe bármelyik férfi bele szeretne, gond nélkül csavarhatja az ujja köré a férfiakat, én is ilyenné akarok válni, nem akarok továbbra is az a szende szűz lenni, akit mindenki kihasznál, én akarom őket.
Össze vonom a szemöldököm, vajon tényleg ilyen nevetséges lehetek, hogy ennyiszer kinevet? Oldalra billentem a fejem, miközben próbálok rájönni, az okra, hogy miért is van ilyen jókedve. Bár tény, hogy az én szerencsétlenségem sok embert jókedvre derít, Alec például folyton kiröhög, és igazából én is egy folytában azt teszem, de az más. Nem akarok kislányos lenni, azt akarom, hogy érzéki, szexi nőként tekintsenek rám, nem pedig egy édes kislánynak a kettő között hatalmas különbség van. Az egyik azt kap meg amit akar és még csak nem is használják ki.
-Oké, akkor nem kell semmi vettem, de én… olyan szeretnék lenni mint te, kérlek segíts nekem…- ismétlem magam az elmúlt órában ki tudja hányszor. Könyörgő kis kutya szemeket meresztek rá miközben valóban azt szeretném ha át adna nekem egy két praktikát a tudásából. És akkor megtörik a jég, a vámpírnő bele egyezik, segít nekem. Rám jön a kényszer, hogy elkezdjek ugrándozni örömömben, mint egy betépett duracell nyuszika. De elnyomom magamban ezt a kényszert, van egy halvány sejtésem arról, hogy ha így tennék, könnyen megváltozna a véleménye és vissza szívná az ígéretét vagy bárminek is nevezzük azt, hogy tanít majd engem.
Végül bólint is, ami most már tényleg azt jelképezi, hogy segíteni fog nekem, magamban viszont ujjongok, mit ujjongok, nem férek a bőrömbe. Felmerül bennem a csöppet sem lényegtelen kérdés, miszerint mégis mi okból nem félek én tőle, amikor az eddigi vámpíroktól, akikkel találkoztam rettegtem. Mondjuk igazából egyik kezemen megtudnám számolni ezen vámpírok számát, konkrétan… egy és éppen Asmi mentett meg tőle. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ha őt nem ismerem meg akkor hogyan alakulna az életem, vajon Ash-t akkor ismerném? Vagy valaha a tudtomra jutott volna, hogy én egy démonivadéka vagyok igazából, nem pedig kiválasztott házaspár legkisebb lánya? Azt hiszem ez sosem fog már kiderülni.
Elindulok a nyomában, és nem sokára már utol is érem, így mellette haladok szép lassan.
-Hát őszintén szólva… az egyik az nem mondanám srácnak, sokkal inkább érett férfinek…- felelem neki halkan, ja, egy harmincas érett férfinak, külsőre, de igazából egy több, mint négyezer éves fickó, aki volt angyal, és igazából ebbe nem akarok bele mászni, mert nem igen bírom felfogni, vagy csak lassan, olyan hihetetlen, és pláne az a sztori amit előadott arról, hogy én vagyok az egykori szerelme aki elbuktatta. Inkább nem is agyalok ezen, mert csak megfájdul a fejem tőle, nagyon szappanopera beütéses a történet.
-I… igen,- lehelem halkan ahogy végig nézek magamon, nem is megyek úgy, gondolom magamban, de nem mondom ki hangosan, csak kidomborítom a mellkasom ahogy lépdelek mellette,- Mi a gond a cipőmmel?- újra lepillantok a lábfejemre, szerintem semmi probléma vele. A többi mondandóját tudomásul véve, most én bólintok egy aprót, ahogy zsebre dugom mind a két kezem. Megvárom míg lerendezz egy hívást, majd pár pillanatig állom a pillantását, végül elkapom az enyémet és kipirulva egy közeli pontot kezdek el fixirozni.
-Port Angeles,- felelem végül kedves hangon. Újból hallgatom mait mond, bár nem hinném, hogy ilyen könnyen menne a dolog, biztos vagyok benne, hogy azért ez nem tejesen így működik, csak hát lássuk be… neki könnyű, biztosan minden férfi körbe ugrálja.
-Anyukád biztosan okos nő volt,- jegyzem meg közbe kotyogva,- szóval azt kell adni nekik amit akarnak? Hmm,- túrok bele a szőke fürtjeimbe,- és ezt honnan tudom, hogy tudom elérni?- kérdezek újból neki dőlve egy fa törzsének.

Kissé pattogós és idegesít a kislány, de el kell ismerjem, hogy van benne valami. Valami olyasmi ami miatt a férfiak olyan vonzónak találják.És, hogy szinte legyek, talán én is. Olyan kis ártatlan, olyan kis zabálni való. A férfiak imádják azokat a nőket akiket meg lehet sőt szinte már meg kell védeni. Én, nőként ezt inkább idegesítőnek találom és nem pedig szexinek, de mindegy. Így hát el is indulok az úton, még egy telefont is adok neki, hogy hívjon taxit ha akar, több vagyok, mint rendes. Hirtelen eszembe jut valami, ahogyan a könyörgését hallom, amire igazából semmi szükség, de tudom, hogy meg fogja nekem csinálni és a gondolat eléggé szórakoztató.
- Rendben, egy feltétellel. Ha jól csókolsz, akkor segítek neked.- Oldalra billentem a fejem, és várom, hogy megtegye. Hogy megcsókoljon, és bebizonyítsa, hogy pontosan mire is képes. Nem vetem meg a nőket, sőt! néha kifejezetten ínyemre van a női társaság.
Megforgatom a szemeimet, ahogyan utol ér, és megjegyzést tesz a srácra. Igazság szerint egy cseppet sem érdekel, sőt, ami azt illeti nem ezen van a lényeg. Hanem, hogy két hímegyed, az tökmindegy, hogy az egyik csak egy kölyök, a másik meg esetleg egy érett hímpéldány. Szóval nem is igazán foglalkozom a kérdésével, hogy konkrétabb legyek, egyszerűen csak figyelmen kívül hagyom, és megyek tovább.
Mondok neki pár megjegyzést, melyek közül láthatóan egyik sincsen éppen az ínyére. Csak, hogy mind ez engem nem érdekel, ahogyan az sem, hogy elhiszi-e nekem vagy sem, hogy úgy jár, mint egy ősember, a járásnak muszáj, hogy legyen ritmusa, dallama, akárha az ember táncolna. Attól lesz szép, és kívánatos, na és persze hatásos. Egy nő mindig húzza ki magát.
- Azon kívül, hogy ocsmány? Semmi. Jó lenne ha leszoknál a bájos kislány szerepéről, kivéve ha ez vezet célhoz, de véleményem szerint először azt kell megtanulni, hogyan legyél dögös és csak utána jöhet minden más.- Jelenleg azonban ez a lány, éppen minden csak nem dögös. Persze ha meztelenre vetkőzne akkor az lenne, hiszen kevés az olyan nő mely csupaszon nem az, de, hogy nincs tudatában az adottságainak az is biztos.
Elmormogok egy gyors telefonhívást, hogy taxit szerezzek a csajnak.
- Anyám egy k*rva volt.- Jegyzem meg szárazon, és nem hazudok. - Na és persze strici is. De ja, az esze is a helyén volt, meg kell hagyni.- Vonom meg a vállamat, anyám okos nő volt valóban, vagy inkább sokat megélt és furfangos. Abban a korban amikor a nők még könyvtárba sem járhattak, kivéve ha kurtizánnak nevezték őket, nagy előny volt, ha az ember tudott olvasni. S mivel azelőtt, hogy én kurtizán lettem, vagy egyáltalán megszülettem volna, ő is kurtizánként tengette a minden napjait.
- Jesszus, ha ez ilyen egyszerű lenne, egyetlen nő sem élhetne elnyomva.- Forgatom meg a szemeimet. - Figyelsz és tanulsz. Igyekszel gyorsan felismerni a férfit, és tisztában lenni az adottságaiddal. Vagy van képességed arra, hogy felismerd mi kell a szemben állónak és hogyan kell fellépned vele szemben, vagy nincs. Ilyen egyszerű. Valószínűleg arra megtaníthatlak, hogyan csábíts el egy férfit, egy bizonyos típust, hiszen erre mindenki képes. De az más kérdés, hogy azt megtanulod-e hosszú távon, hogyan irányíthatsz valakit. Akár nőt is.-Vonom meg a vállamat, és nagy meglepetésemre a taxi sokkal gyorsabban gördül be, mint ahogyan én arra számítottam. Ahogyan megáll mellettünk, pár dollárt átnyújtok neki,majd Cass felé fordulok. S elvéve egy névjegykártyát amin nincs más csak a számom átnyújtom neki.
- Tessék. Két nap múlva hívj. Ha előbb hívsz, felejts el.- És ezzel már el is tűntem, mintha soha ott sem lettem volna.

Nem tudom miért, de az eszemmel hiába tudom, hogy félnem kellene tőle, hiszen vámpír, valahogy még sem félelemmel tölt el a társasága, sokkal inkább valami mással, valami olyannal amit nem tudok hova tenni, azt hiszem rajongással, igen mint mikor például a kedvenc új színészed filmjét bámulod a tévében és amikor aztán össze futsz vele élőben, nem tudsz mit kezdeni a helyzettel, nem tudod hogy mit kellene tenned, mert leginkább sikongásban törnél ki, de azzal meg igazán leégetnéd magad, így inkább elfojtod ezt a kényszert és nem tudod, hogy hogyan kellene kezelned a helyzetet, hiszen… iszonyú zavarban vagy, de tudod, hogy sokáig úgy sem tudod elrejteni a rajongásod, bár te mégis megpróbálkozol vele, ugye?
Szinte orra bukom mellette ahogy meghallom a feltételét amihez köti azt, hogy hajlandó segíteni nekem. Hogy csókoljam meg, őt, én…. Nem is tudom, hogy miért lepődtem meg ezen annyira, hiszen… csókolóztam már lánnyal. Egyszer, amikor be voltam rúgva, és találkoztam egy buliban Pearl-el, Alec unokatesójával, és nem tudom hogyan de Asmodeus rám bukkant iszonyú mérges voltam rá, meg úgy a világra, megakartam mutatni neki, hogy azt teszem amit akarok, ezért fogtam magam és lekaptam a barátnőmet, aki azután felszívódott, szóval vagy valami problémája akadt vagy pedig baromi szarul smárolok, igazából nem akartam egyik lehetőségre sem gondolni, mert egyik sem töltött el túl nagy boldogsággal, azt hiszem.
Veszek egy mély levegőt ahogy közel lépek hozzá, lábujjhegyre emelkedem, hogy könnyen elérhessem, lágy csókot nyomok érzékien húsos, hűvös ajkaira, egy kicsit talán a nyelvemet is használom ahogy átcsusszan az övébe, majd mielőtt egyáltalán lehetne ideje lereagálni hátrébb is lépek zavartan.
Végül megint elindul, azon nyomban követtem őt, nem tudom, hogy neki mennyire volt jó a csókom, remélem nem úgy reagál mint a barátnőm, mert akkor kezdhetek aggódni azon, hogy milyen béna is vagyok és inkább eláshatom magam. Bár… Asmi eddig egyszer sem panaszkodott rá, és… Ash sem, az az egy alkalommal sem, úr isten, kezdem azt hinni magamról, hogy olyan vagyok, vagy leszek mint egy ribi, azok csinálják ezt nem? Meg amúgy is miért érdekel engem egy másik nő véleménye a csóktudásomról, miért izgat, és miért tartok egyes nőket szexinek, vagy gyönyörűnek, ha egyszer hetero vagyok….? Ezek csupa olyan kérdések amiket inkább meg sem válaszolok magamban, már több okból sem szeretném, de még csak bele sem karok gondolni ezekbe, mert a válasz amikre bukkannék valószínűleg nem nagyon tetszenének, ezért inkább nem teszem, azt hiszem, nagyon nem.
-Aha.. ocsmány?- ráncolom össze fitos orrom ahogy a lábbelimre pillantok, szerintem semmi probléma vele, de inkább nem mondom ki hangosan, elvégre ő kész és dögös nő, bizonyára jobban ért hozzá, mint én naiv tinédzserként, pláne, hogy talán több száz, vagy több ezer éve él, szóval biztosan neki lehet igaza. -Hogyan legyek dögös?- pillantok fel végül rá, majd hallgatom ahogy elintézz egy gyors telefont, addig természetesen csöndben maradok, nem akarom zavarni vagy ilyesmi, a végén még nem segít nekem, és… én tőle akarok tanulni, látszik rajta, hogy az orruknál fogva vezeti a férfiakat én is ezt akarom, ilyen akarok lenni, hogy ilyen hatással legyek mindenkire a környezetemben.
-Óh…. Izé…. Értem,- bököm ki végül nagy nehezen amikor megtalálom a hangomat bejelentése után, nem igazán tudok erre mit mondani, vagy egyáltalán reagálni, ez… azt hiszem sok mindent megmagyarázz vele kapcsolatban, úgy érzem. Figyelmesen hallgatom amit mond próbálom megjegyezni és észben tartani minden egyes szavát és végül elveszem a kártyát meg azt a kevés pénzt amit a kezembe nyom.
-Értettem,- végül én is beszállok a taxiba, és két nap múlva tárcsázom a megadott számot.


// Kösziii a játékot bébi <3 két nap múlva hívlak.